Hálaadás

M

ivel az elmúlt napokban nem volt lehetőségem bejegyzéseket készíteni, mától ismét folytatom az igéből nyert üzenetek továbbadását. Ezen a héten befejeztük Ámósz próféta könyvének olvasását, mögöttünk maradt már az a kor, de remélem Isten áldásai megmaradtak és ma is formálják életünket.

A Zsoltárok könyvét olvassuk csütörtök óta, és a 107,33-43 verseire figyelünk ma. Azonban tekintsünk vissza a korábbi versekre is néhány mondat erejéig. A Zsoltárok ötödik könyvének az indító imádsága a 107. zsoltár. Hálaadásra való felszólítással kezdődik, nagyon jó, hogy erre bátorít, mert könnyen megfeledkezünk a háláról. Elsősorban Isten jóságáért és szeretetéért adjunk hálát.  Isten alaptermészete a jóság és a szeretet. Gondoljuk végig, milyen jó is hozzánk az Úr, mindent kezünkre bízott, amit alkotott. Vajon melyikünk szokott mások számára házat építeni a saját költségén? Isten pedig ezt a gyönyörűen megalkotott és berendezett világot nekünk ajándékozta. Megajándékozott az élet, és az alkotás lehetőségével. Vegyük most számba mind azt, amiért hálát adhatunk.

A továbbiakban láthatjuk annak az embernek az életútját, aki nem látja Isten ajándékait és nem ad hálát értük. Lefelé tartó élet ez. De a zsoltáros szerint is a mélyben is felragyog Isten kegyelme, azoknak, akik Hozzá kiáltanak.

Az Isten nélkül élő ember életének meg vannak a következményei, pusztulás a környezetben és pusztulás saját lelkében. Istennek azonban meg van a hatalma arra, hogy amit mi tönkreteszünk azt helyreállítsa. Ezt ma is meg lehet tapasztalni. a napokban hallottam egy bizonyságtételt, amelyben elhangzott, hogy egy hívő keresztyén férfitől Izráelben, Kánában járva, megkérdezte egy zsidó ember, magyarázza már el, miként változtatta Jézus borrá a vizet. Ő azt válaszolta, azt nem tudom miként változott a víz borrá, de azt el tudom mondani hogyan változtatta át alkoholista életemet az Úr Jézus, szabad, új életté.

A zsidó levél mai részéből (7,11-22) most csak a következő gondolatot emelem ki: „Ha tehát a tökéletesség elérhető volna a lévita papság által” (11). Fontos dolgot mond el a szentíró, mégpedig azt, hogy a zsidó áldozati rendszer és a törvény nem oldotta meg a problémát, nem törölte el a bűnt, ezért Jézus áldozatára volt szükség. Ez az igazi megoldás a bűnre. Ebből kifolyólag világossá válik számunkra az a tény is, hogy Jézus nélkül nem tudja az emberiség a problémáit megoldani, a bűn hatását felszámolni. Ha elég lenne mindehhez az ember tudása, kultúrája, jó szándéka, akkor nem lennének hajléktalanok, felbomlott családok, megalázott nők, és gyermekek. Jó lenne meglátnunk már ezt, és komolyan elismerni, hogy Jézus Krisztus nélkül nem boldogulunk.  

 Nemcsak az emberiségre nézve, hanem saját életemre nézve is igaz, nem boldogulok Jézus Krisztus nélkül. A bűn hatalma alól csak Ő képes felszabadítani, és egyedül az Ő áldozata törli el bűneimet. „Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől” (1Jn 1,7).

1. Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én, És lelkem béke várja Ott a kereszt tövén. A szívem mindenestül Az Úr elé viszem, Megtisztul minden szennytül A Jézus vériben, A Jézus vériben.

2. Megtörve és üresen Adom magam neki, :/: Hogy újjá ő teremtsen, Az űrt ő töltse ki. Minden gondom, keservem Az Úrnak átadom, Ő hordja minden terhem, Eltörli bánatom, Eltörli bánatom.

3. Örök kőszálra állva A lelkem megpihen; :/: Nyugszom Atyám házába’ Jézus kegyelmiben. Az ő nevét imádom Most mindenek felett; Jézus az én királyom, Imámra felelet, Imámra felelet.

4. Szeretnék lenni, mint ő, Alázatos, szelíd, :/: Követni híven, mint ő, Atyám parancsait. Szeretnék lakni nála, Hol mennyei sereg Dicső harmóniába’ Örök imát rebeg, Örök imát rebeg.

Isten áldásával.

Növekedés

K

egyelemből egy új nap virradt ránk, örvendezzünk ezen az Úr előtt, és dicsőítsük szent nevét egész héten át. Nézzük meg mivel is indít el bennünket Urunk.

Ószövetségi igénk (Ámósz 8,1-14) kemény, ítéletes, a sok figyelmeztetés, ébresztgetés után rá kell döbbennie Izráelnek, hogy Isten nem a levegőbe beszél. Ha nem akarják komolyan venni üzenetét, annak meg lesz a következménye. Egy látomásban közli Isten a prófétával, hogy elérkezett a vég Izráel számára. Figyeljük meg, még most is így szól az Úr: „népem”. Számára még így is, még most a népe, akit menteni akar. Az érett füge azt szimbolizálja, hogy meg érett a nép az ítéletre, tovább várni nem lehet. Az ítélet helyett zamatos, másokat felüdítő gyümölccsé is érhettek volna. Azonban nem vették komolyan a szelíd szót, most a hangosabb keményebb szava következik Istennek. Izráel ítélete Júdának is szól, most még időben vegyék komolyan Isten szavát és tanuljanak abból, ami Izráellel történik. Nem kötelező túlfeszíteni a húrokat, meg lehet térni. Mi is figyeljünk az Úrra, a máshol történő keményebb szóból is tanuljunk, engedjük helyreigazítani életünket, és fogadjuk el az Úr jobban ért hozzá, mint mi.

A nép azonban süket a szóra, pedig még mindig csak előtte vannak az eseményeknek, a bíró még nem fújt bele a sípjába, még el lehetne halasztani az ítéletet. Azonban minden megy tovább az eddigi úton, ha lehet még jobban az önzésre, kapzsiságra összpontosítanak. Halmoznak és halmoznak, kiégett belőlük az együttérzés, mindenki csak saját magával van elfoglalva. A próféta, az Ige mellett vidáman mennek el, jól érezzük magunkat Nélküled is, mondják, és nem veszik észre, hogy a fejsze a fák gyökerére tétetett.  

Most nem kell Isten szava meg vannak jól nélküle, és nem is sejtik, hogy nemsokára olyan időszak jön, amikor elvétek az Ige, pedig vágynak majd utána.  „Keresik az ÚR igéjét, de nem találják” (12), nem lesz próféta a fogságban, nem hangzik az Ige, nem lesz, aki közben járjon értük. Ebben a mélységes időszakban döbbennek rá, hogy a bálványok nem segíthetnek, de már nem tudnak Istenhez fordulni. Döbbenetes ez, mert nagyon szép lenne ez az ígéret, hiszen mi arra vágyunk, jöjjön olyan idő, amikor éheznek az igére. Mivel ez nem pozitív ígéret, hanem azt mondja el, aki huzamosan bezárja a szívét az Úr előtt, olyan állapotba kerülhet, hogy amikor nagy nyomorúságba jut, már nem talál az Úrhoz, kemény és zárt marad a szív. Ezért helyezi Urunk a szívünkre, hogy ne álmodozzunk, és ne várjunk tömeges ébredésre, hogy majd akkor komolyan vesszük mi, majd szolgálunk mi is, hanem most vegyük komolyan Jézus hívását és lépjünk a keskeny útra. Ha már rajta vagyunk, haladjunk hűséggel azon.

Örüljünk, az Ige és alkalmak bőségének, vegyük kézbe minden nap a Szentírást és szánjunk rá minél több időt, keressük most, és ne majd akkor, ha nyugdíjasok leszünk az Úr közelségét. Ki tudja, leszünk-e nyugdíjasok. Másrészt Ő a fiatalságunk is kéri, erőnk és életünk javát, nemcsak azt az időt, amikor már nem tudunk a magunk dolga után sem járni. Tehát örüljünk a bőségnek és úgy éljünk vele, hogy volt már és lehet is még szűk esztendő, amikor keressük, és nem találjuk, mert nem lehet hozzá jutni az igéhez, nem kapunk evangéliumi könyveket.

A zsidókhoz írt levél (5,7-14) is az igéhez való viszonyunkat tárgyalja, leszögezi, hogy a lelki növekedés alapja Isten igéje, annak komolyan vétele és a neki való engedelmesség. Amit Isten a szívemre helyez igéjén keresztül, azt cselekszem is. Matematikából sem elég kívülről tudni a képletet, hanem alkalmazni is kell. A címzettek azonban nem növekedtek, pedig a szerző úgy látja annyi foglalkozás után, már olyan szinten kéne lenniük, hogy ők tanítsanak, vezessenek másokat az Úrhoz, és az ige ismeretében. Andrásnak nem kellett sok idő, azonnal tanította testvérét, az Úrhoz vezette. De ők tanítványok, gyermekek maradtak. Miért lényeges ez? Azért mert a tanító mást tanít, a felnőtt a gyermeket táplálja, aki viszont mindig tanuló és csecsemő marad, azt igényli, hogy csak vele foglalkozzanak. Mindig csak ő kapjon, de ő soha nem képes másnak adni. ez az állapot azonban beteg, ez nem egészséges. Gondoljunk bele, milyen nagyszerű látvány egy csecsemőt figyelni. örömmel etetjük, tesszük tisztába, de ha még húszéves korában is másra szorul, és nem tudja magát ellátni, az betegség, az nem öröm.

Miért nem növekedtek? Mert eltompult a hallásuk, vagyis már csak szelektíven hallgatták az igét. a könnyen érthető részekkel, az ígéretekkel, dicséretekkel foglalkoztak, de a követelményt, a parancsot nem hallották ki belőle. Amit megértettek azt sem vitték át a gyakorlatba, pedig a mondás is azt tartja: gyakorlat teszi a mestert. Vagyis minél rendszeresebben olvassuk, és minél többet foglalkozunk az Igével annál jobban értjük és így kialakul bennünk a készség Isten akaratának a felismerésére. Mert nemcsak az a feladat, hogy elméletben tudjuk, mit akar Isten, hanem az élet valóságos helyzeteiben ismerjük fel, hogy amit mások mondanak, elfogadnak, és jó útnak tartanak az Isten szerint is jó-e? Minél többször oda viszünk az Úr elé egy-egy élethelyzetet annál gyakorlottabbak leszünk. Csak egy példát említek. Nemrégen olvastuk Sámuel próféta könyveit és két esetben is láttuk, hogy Dávid kiszolgáltatott helyzetben talált rá, az őt üldöző Saul királyra. a helyzet egyértelműnek tűnt emberei előtt, azt javasolták: „Most kezedbe juttatta Isten az ellenségedet. Hadd szögezzem hát a földhöz lándzsám egyetlen dobásával! Másikra már nem lesz szükség. Dávid azonban ezt felelte Abisajnak: Ne pusztítsd el, mert ki emelhet büntetlenül kezet az ÚR fölkentjére” 1Sám (26,8-9)?! Dávid azonban az Úrra nézett és felismerte, hogy Absaj tanácsa nem az Úrtól való. Természetesen Dávid sem akkor kezdte a fölfelé figyelést, hanem már a juhok mellett, ifjúkorában. Kövessük példáját, már ma és mielőtt döntenénk, emeljük szívünket az Úrhoz. Előbb imádkozz, és olvass Igét, aztán cselekedj.

Isten áldásával.

Fordulat

A megtérés nélküli életre ítélet vár. Isten adott időt a bűnbánatra az újrakezdésre, de nem éltek vele. Egyszer a kegyelmi idő is véget ér. Örüljek a kegyelemnek, de éljek is vele. Izráel népe a magába szállás helyett, a prófétára hárította a felelősséget (Ámósz 7,10-17).  A jólét, a fényűzés a gondtalanság mennyire megtéveszti őket, hamis biztonságban érzik magukat és nem látják, hogy rossz irányba tartanak, mert elszakadtak Istentől. A külső fejlődés eltompította hallásukat, érzéketlenné váltak Isten szavára, a prófétában csak egy embert látnak. Isten üzenetét emberi véleményként kezelik. Hányszor vagyunk mi is így, mert nem szeretjük, ha az Ige beleszól életünkbe, rámutat bűneinkre, hiányosságainkra. Ahogyan ők el akarják hallgattatni Isten emberét, úgy akarjuk mi is kiiktatni Isten szavát. Azonban ez nem megoldás, pedig ma is vannak, akik nem mennek tovább istentiszteletre, nem olvassák a Bibliát és azt gondolják, minden rendben van. Azonban a mélyben ott van a romlás, ami akkor is hat, ha kívülről még nem látszik. A próféta feladata, hogy lerántsa a leplet és láthatóvá tegye a romlást. Csak akkor lesz gyógyulás, ha meglátjuk a bajt és készek vagyunk elfogadni az Istentől küldött orvosságot.

A bételi pap elküldi Ámószt, és azt gondolja így megoldódik a probléma, minden maradhat a régiben. Nem számol Istennel, a prófétáját el lehet küldeni, de Őt nem. Nagyon árulkodó, amivel elküldi Ámószt: „Menj el innen, menekülj Júdába, ott keresd meg kenyeredet, és ott prófétálj” (12)! Saját magából indul ki, számára pusztán kenyérkereset a papi tiszt. Amikor elküldik, nem ijed meg, hanem bizonyságot tesz arról, hogy ő miért prófétál. Ebből megtudjuk, mi is a különbség közte és Amacjá között. Amacjá a király, Ámósz pedig Isten alkalmazottja, egyedül Tőle függ. Ámósz számára az egyedüli érv és motiváció az elhívás. Isten megragadta az életét, rábízta igéit, és neki mennie kellett. Itt fordult meg az élete, addig termelte a fügét, gondozta a nyájat, de amikor az Úr szólt mindent otthagyva végezte küldetését. Minden azon fordul meg, hogy van-e elhívásom? A tanítványokat is elhívta az Úr, Pál apostol legtöbbször odaírja a levelei mellé, elhívott apostol. Ez teszi hitelessé, mert így Isten a megbízó. Elhívás nélkül lehet vallásos az ember, de tanítvány nem, e nélkül csak udvari próféta marad.

Vasárnap csendjében álljunk őszintén az Úr elé és kérdezzük meg, hallottam-e már a hívást? Úgy tartozom-e a gyülekezetbe, azért végzek egyházi feladatot, mert egyszer az Úr megállt mellettem és azt mondta: Jöjj és kövess engem? Ha még nem, akkor ma, amikor az Igét olvasod, meghallhatod szavát. Azért hív, mert szeret, életét adta érted is a kereszten, és azt akarja, hogy el ne vessz, hanem örök életed legyen. Ha elindulsz, mint Ámósz, vagy a tanítványok, mindent otthagyva, felismered, hogy terve van veled. A céltalanságból kivezet, új távlatot nyit előtted, bizonytalanság helyett vár rád biztos jövő. Hol? Vele, ott ahol Ő van. A keresztyén életet csak őszintén, igazán és teljes szívből érdemes végezni.

Kedves Olvasó! Állj meg most egy pillanatra és gondolkodj el, megfordult-e már az életed? Be ált-e már egy gyökeres változás, amikor a régi életed átadtad az Úrnak, hátad fordítottál bűneidnek, és új, krisztusi alapokra helyezted életed? Biblikus megtérés, azaz megfordulás nélkül csak az élet külső keretei változnak, de maga az élet nem. Ezt látjuk meg lehet változtatni a társadalmi formát, rendbe lehet hozni épületeket, beindíthatunk különféle szervezeteket, de ha belül a szívünkben nem történt trónfosztás, ha még nem engedtem át Jézusnak az első helyet, minden marad a régiben.

Ámósz nem új szakmát választott, hanem új életet kapott Istentől, benne új feladatot, amely nem volt könnyű. De mivel Isten Lelke vezeti, bátran szól a tanult, hatalommal bíró paphoz. Ő úgy tud szólni, hogy el tudja mondani: „ezt mondta nekem az Úr” (15). Ezzel a bizonyossággal lépek-e mindig a szószékre, vagy az emberek elé? Talán ennek a hiánya miatt gyümölcstelen ma az igehirdetések nagy része? Ámósz azonban, nem a magáét mondja, hanem az Úr üzenetét, amit Tőle kapott. Legtöbbször azért nincs erő, abban, amit mondunk és teszünk, mert a magunkét mondjuk. Erő, dünamisz, csak az Igében, van. Csak az Úrtól származó szó tud életeket megváltoztatni, bilincseket széttörni, békességet ajándékozni.

Istennek van a népe számára szava, ezt kell átadnia Ámósznak. ez a szó most kemény, de ha komolyan veszik életre segítő. Aki elküldi a prófétát, annak szembesülni kell Isten ítéletével. Pont azokon a területeken érinti majd az ítélet, amiért eddig élt, ami a legfontosabb volt, amiért Isten szavát is feláldozta. Családja nyomor és halál martalékává válik, darabokra hullik, vagyonát is elveszti másoké lesz. Hányszor a család békessége, vagy megélhetése miatt, maradnak el a gyülekezetből emberek, de amit mi akarunk megtartani azt, elveszítjük, mert Ő a Megtartó.

A Zsidókhoz írt levélből (5,1-6), most csak néhány gondolatot szeretnék kiemelni. Az egyik, hogy itt is az elhívással találkozunk. A főpapi tisztséget Isten bízta rá Áronra. Ő választotta ki, és készítette fel a szolgálatra. Csak akkor vagyok igazán a helyemen, ha bizonyosságom van efelől, hogy nem én választottam azt a szolgálatot, a helyet ahol vagyok, hanem elhívott engem az Úr. Nem emberek tartottak megfelelőnek az igehirdetésére, missziói munkára, vagy gyermekek közti szolgálatra, hanem az Úr küldött. Azt is meg kell látnunk, hogy még az elhívott szolga is kegyelemből él. Ő is körül van véve erőtlenséggel, a legkiválóbb tanítvány kegyelemre szoruló bűnös, akinek bűnért való áldozatra és bűnbocsánatra van szüksége. Az Atya pont azért küldte el a Fiút, hogy amit én nem tudok elvégezni, azt Ő megtegye. Mint, főpap bemutatta értem is az áldozatot, önmagát. Soha nem felejthetem el, amit Pál így írt: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Ef 2,8-9).

Isten áldásával.

A híd

Pár nappal ezelőtt azon szorongtam, hogyan tudok mindennap írni az igéről, lesz-e üzenet, amit kapok és át tudok adni, hiszen nem egyformák a bibliai könyvek. Most azonban nem az üzenet hiánya, hanem a bőség jelent problémát. Olyan sok drága kincset tartalmaznak mai igéink is, hogy nagyon nehéz néhány mondatban a lényeget megfogalmazni. Jó lenne mindent átnyújtani, mert az Írás mély tanulmányozása vezet előrébb hitünkben.

Ámósz próféta (7,1-9) megtapasztalja, hogy Isten nemcsak a nappalait, hanem éjszakai pihenését, egész lényét kéri. Még az álma sem az övé, még azt is felhasználja az Úr üzenetének közvetítésére. Engedjük, hogy így vegye teljesen birtokába az Úr az életünket, hogy egész lényünket gondolatainkat, álmainkat is az Ő akarata, jelenléte hassa át. Uram semmit nem akarok hatalmad alól kivonni. Az Örökkévaló népének bűnös élete fölötti ítéletét látja a próféta. Amint eddig is láttuk nem közömbös számára gyermekeinek élete, van véleménye mindenről, amit tesznek és most a véleménye ítéletben fogalmazódik meg. 

Nagyon megragadó Ámósznak a lelkülete, népéhez való hozzáállása, álmában is felelősséget érez irántuk. Nem azt mondja, csak pusztítsd őket Uram, ez kell nekik, megérdemlik, hanem közben jár érettük. Hatalmas lélek ez az ember, könyörgésével hangsúlyozza a mi felelősségünket környezetünkért. Isten gyermekének ma is ez a feladata, közbenjárás a bűnben élőkért. Adja az Úr, hogy ne megszóljuk, elítéljük kortársainkat, hanem legyen a szívünkben irgalom, és kiáltsunk értük kegyelemért, amint tette Ábrahám is.

A 3. versben olvassuk „Megbánta ezt az ÚR”. Talán többen elbizonytalanodnak ezt olvasva, hogy lehet, hogy Isten megbán valamit? Nos, az 1Sám 15,29-ben a következőt olvassuk: „Izráel fenséges Istene nem hazudik, és nem is bán meg semmit, mert nem ember ő, hogy megbánjon valamit”. Akkor hogy is van ez? Más fordításokat /Kecskeméti, Káldi, Károli, stb./ is segítségül hívtam és ezek úgy adják vissza a jelzett részt, hogy Isten megkönyörült népén, Ámósz imájára való feleletként. Megesett rajtuk a szíve, ez összhangban van a következő kijelentéssel: „Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát - így szól az én Uram, az ÚR -, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen” (Ez 18,23).

Mindezekből láthatjuk, hogy az ítélet ígérete azt a célt szolgálja, hogy Isten népe elgondolkozzon életén, komolyan vegye Isten szavát és bűnbánatot tartva megtérjen. A mai sokszor megrázó események katasztrófák is az Úr eszközei, általuk jelzi, baj van az életünkben, de  nála kész a megoldás, csak forduljunk Hozzá. Bár megtennénk ezt az apró mozdulatot.

A zsidók 4,12-16 még gazdagabb, mint ószövetségi szakaszunk volt.  De nézzünk bele, mit is mond mára nekünk Urunk. Ne féljünk a gazdag tartalomtól, hanem szánjunk rá időt a belső szobánk csendjében, és átéljük Urunk jelenlétét, áldását. Mert mikor szánjunk időt az igére, Urunkra, ha nem hétvégén. Legyen az igeolvasás felüdülés, tankolás időszaka, és sok gazdagságot találunk, erőforrássá válik ez az időszak.

Isten igéjéről olvasunk, az Ige az övé, nincs a mi birtokunkban, de ajándékként kapjuk. Általa kommunikál velünk az Úr és rajta keresztül végzi el a szükséges beavatkozásokat. az Ige csodálatos hatalommal rendelkezik, más helyen azt olvassuk, olyan, mint a vetőmag, életet hordoz magában, és ha megfelelő körülmények közé kerül, megfogan és gyümölcsöt, új életet eredményez. Mivel az Ige Istené, az Ő eszköze, veszélyes rám nézve. Ha hittel fogadom, elvégzi munkáját. Olyan, mint az áldozatok tisztításához használt kés, szétválasztja a tisztát a tisztátalantól, az értékest az értéktelentől. Ilyen szétválasztást végez az Ige az életünkben is, amiről mi nem tudjuk eldönteni, hogy Isten szerinti-e, azt világossá teszi számunkra.

Az Ige megítél, megkritizál (κριτικος), tehát nem pecsétet üt a mi saját elképzeléseinkre, hanem kritikát gyakorol, amit mi nem szeretünk. Ez a kritika kimozdító és hazafelé segítő, mint a tékozló fiú esetében is láthatjuk. Isten megítélte idegenbeli életét és ez segítette rá lábait a hazafelé vezető útra.

Ő előtte nincs rejtve senki és semmi. Mások előtt rejtegetett dolgaink is nyilvánvalóak előtte. Ezért jobb, ha őszintén járulunk elé, nem rejtegetünk semmit. A samáriai asszony (Jn 4,4-42) élete is nyitott könyv volt előtte. Azt kéri igénk, járuljunk bizalommal a kegyelem trónusához. A bizalom őszinteséget vár. Szomorúan lehet tapasztalni, hogy az őszinteség még a hívők közt is hiánycikk. Szeretjük bűneinket, nyomorúságainkat takargatni. Vannak, aki nem vállalják a múlt foltjait, mert hátráltatná karrierjükben, vagy rossz fényt vetne rájuk, és csak a szépet, az elfogadhatót osztják meg a nyilvánossággal. Mások testvéreik jelenlétében rejtegetik, káros szokásukat, bűneiket. Egymást meglehet téveszteni, de az Urat nem. Könyörüljön rajtunk, hogy legyünk őszinték és becsületesek, mert csak így ragyoghat fényesen a lámpa.

Jézus főpap, ez a szó hídverőt is jelent. Azért jött el Urunk, hogy hidat készítsen az ég és a föld közé. Ez a híd a kereszt. Csak ezen keresztül juthatunk az Atya elé. Lépjünk rá bátran erre a hídra, nem számít honnan jövünk, nem kell szégyenlősködni előtte, csak őszintén vállalni magunkat. Jézus is tudja mit jelent ebben a világban élni, tisztában van a kísértésekkel is. Ezért bizalommal jöhetünk Hozzá, mondjuk el Neki, Uram, segítségedre van szükségem. Nélküled nem tudok a bűntől szabadulni, nem tudok őszinte és becsületes lenni, új életet kezdeni, könyörülj rajtam. Jöjj még ma a kegyelem királyi trónusához, alázattal bűnbánattal és nem fogsz csalódni. Van kegyelem számodra is.

1. Áll a Krisztus szent keresztje Elmúlás és rom felett, Krisztusban beteljesedve Látom üdvösségemet.

2. Bánt a sok gond, űz a bánat, Tört remény vagy félelem: Ő nem hágy el, biztatást ad: Békesség van énvelem.

3. Boldogságnak napja süt rám; Jóság, fény jár utamon: A keresztfa ragyogásán Fényesebb lesz szép napom.

4. Áldássá lesz ott az átok, Megbékéltet a kereszt; El nem múló boldogságod, Békességed ott keresd!

5. Áll a Krisztus szent keresztje Elmúlás és rom felett, Krisztusban beteljesedve Látom üdvösségemet.

Isten áldásával.

Csendesség

Még néhány gondolat erejéig visszatérnék a tegnapi igéhez, amelyben olvastuk, hogy „a hirdetett ige nem párosult hittel” (Zsid 4,2). Az istentisztelet alatt elgondolkodtam, vajon mi hogyan állunk ezzel a kérdéssel, hisszük-e a bajban, nyomorúságban is, amit a templomban? Mert amikor jól mennek a dolgok és minden rendben van, könnyű hinni Isten gondoskodását, szabadító hatalmát. Szinte minden alkalommal kérjük Istentől a mindennapi kenyeret és hisszük, hogy meg is kapjuk, mert amikor hazaérünk megrakott hűtőszekrény vár minket. Azonban ha üres hűtő várna, és nem volna mit az asztalra helyeznünk, akkor is könnyen és maga biztosan mondanánk-e, Isten majd megadja a kenyeremet?

Ámósz könyve hatodik fejezetét olvasva, mintha a mai kor emberét látnánk. Valóban úgy van, ahogyan Gyökössy Endre többször is leírta, a kosztümök változnak, de az ember ugyanaz. Majd háromezer év telt el Ámosz kora óta, és ma is ugyanazokkal a problémákkal küszködünk. Az ember szívében, mentalitásában nem változott semmit. Miért? Mert az ember szíve gonosz, és ezen csak az Úrnak van hatalma változtatni. Ő tud új, élő, hús szívet adni. Azonban az Ő műtőjébe kevesen akarnak befeküdni, pedig ez a transzplantáció gyorsan elvégezhető. Nincs váró lista, ingyen kegyelemből, Jézusért megkaphatjuk új szívünket.

Ennek a fejezetnek én most a 13. versben található szavait emelném ki - „a magunk erejével” -, ezeken keresztül láthatjuk az egész szakaszt. Az alap problémát ez jelentette. A jó létet, a növekedést, a társadalmi és politikai biztonságot saját maguknak tulajdonították, hiányzik az alázat a hála. A jólétben elvesztették Istennel való élő és friss kapcsolatukat.

Amit még kiemelnék, a csak a saját kényelmükkel és szórakozásukkal törődő, gondtalanul élő emberek felélik a jövőt. A jelen pillanatnyi és múlandó élvezetéért beáldozzák gyermekeik és unokáik jövőjét. Továbbá nagyon elszomorító, amikor Isten népe gondtalan, hiszen az Úr azért állítja őket a világba, hogy tartsák szívügyeknek a másik ember megtérését, égesse őket az Ige tüze és késztesse a lélekmentés szolgálatára.

József romlásával nem törődnek. Ez egy önző életmód, de meg is lesz a gyümölcse. Csak a saját jólétüket tartják szem előtt, és nem veszik észre, ami testvéreikkel történik. Isten azonban azt mondja erre,  vége lesz. Nem mehet ez a végtelenségig, és ez igaz a mi korunkra is. Vége lesz a felelőtlen gazdálkodásnak, a luxus életnek, pazarlásnak, egyszer ez az életmód is mérlegre tétetik és meg van rá az esély, hogy könnyűnek találtatik. Ámósz még a jólét idején hirdeti Isten ítéletét, ezzel lehetőséget kapnak a változtatásra, az újrakezdésre.  Isten a mi időnket is az új kezdet, megtérés idejének szánta.

A rendszerváltás óta eltelt időszak arra adatott, hogy halljuk: „minden készen van: Jöjjetek a menyegzőre!” (Mt 22,4) Halljuk meg időben a hívást, és ne mentegessük magunkat, hanem menjünk örömmel az Úrhoz.

Innen át is térünk a Zsidókhoz írt levél mai szakaszához 4,6-11. Dicsérhetjük Isten kegyelmét, mert egy napot „ismét mának jelölt” ki, ezzel lehetővé tette a pogányoknak is a megtérést. Sőt ez a nap kétezer év óta tart. Méltán énekelhetjük: „Ó érthetetlen kegyelem”.  Érthetetlen, hogy Isten annyira megnyújtotta a kegyelem napját, hogy még én is beleférjek. Rám és Rád várt az Úr, ne várakoztasd tovább, hanem örvendeztesd meg mennyei Atyádat, hiszen egyetlen megtérő bűnösnek is nagyon örülnek a mennyben (Lk 15,7, 10).

„A szombati nyugalom tehát még ezután vár az Isten népére” (9). Még nem értünk célba, Isten országában azonban már most is részesei lehetünk a szombati nyugalomnak. Úgy értem ezt, hogy amíg nem Jézus Krisztus az életem Ura, addig nem tudok nyugton lenni, mindig hajt valami előre, mint a gadarait, akit már senki és semmi nem tudott megfékezni. Ám amikor az Úr Jézus feloldotta a tisztátalan lelkek  béklyója  alól, ott ült nyugodtan, Jézus lábainál. A mai embert is ilyen nyughatatlanná teszi ez a feszült élet, mindig hajtja valami előre, már nem tud megállni, elcsendesedni, nem ura a helyzetnek. Ám Jézus mellett mi is átélhetjük a nyugodalmat. Ahogyan a zsoltáros írja: „Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget” (Zsolt 62,2).

„Jöjj szent közelébe, Jézusod ölébe, búslakodó megtört szív! Élted csupa bánat, lelked is oly fáradt: Jézus nyugalomra hív! Jöjj ha szégyen ér is, mért habozol mégis. jól ismer Ő, megtört szív! Higgy ígéretébe, Szent üzenetébe: Jézus nyugalomra hív. Csendesség, békesség, üdvösség vár, tekints csak Jézusra fel! Csendesség, békesség, üdvösség vár, ha egyszer övé leszel”.  390. Hallelujah!

Isten áldásával.

Vélemény

Egy húsvéti ének így kezdődik: „Felvirradt áldott szép napunk, Ma teljes szívvel vigadunk, Ma győz a Krisztus, és ha int, Rab lesz sok ellensége mind. Halléluja!” Adjunk hálát Istenünknek, mert a mai nappal is Jézus győzelmének napja ragyogott fel. Ő a győztes. Szívet melengető érzés, hogy én is e győztes Úrhoz tartozhatom.  Mai igénk (Ámósz 5,16-27) pedig még növeli is az örömöt, mert azt olvassuk: „Így szól az Úr” (16).  Szól hozzám az én Uram, úgy is mondhatom, van véleménye az életemről, dolgaimról. Bármerre járunk, bármit tegyünk, és bárhogyan viselkedjünk, higgyük el, hogy van róla véleménye az Úrnak. Számára nem közömbös, ahogy élünk. Ezért az a kérdés mi a véleménye rólam? Az igéből azt látjuk, hogy nem mindig az a véleménye, ami a miénk, nem mindig azt mondja, amit hallani szeretnénk. Szól az Úr, mert szavával végzi el azt a korrigálást, ami szükséges, az Ige az a szike, amellyel végrehajtja a diagnoziált betegség gyógyítását.

Arra gondoltam, hogy bizony óriási öröm, hogy ma ennyire szabadon szólhat az Ige. Sokféle formában olvashatjuk a Bibliát, hallgathatunk és olvashatunk igehirdetéseket, könyveket, még a világhálón is. Nem olyan régen csak nagy nehezen lehetett Bibliához és lelki irodalomhoz jutni. Becsüljük meg a lehetőségeket és éljünk velük. Bánjunk úgy az igével, amint Sámuel bánt: „Az ÚR pedig vele volt, és semmit sem engedett földre hullani igéiből.” (1Sám 3,19)

Isten szól, vegyük örömmel szavát akkor is, ha kritikát gyakorol életünk és istentiszteletünk felett. Mi szeretjük, ha megdicsérnek minket, ám az Úrnak van feddő szava is. Nekem is végig kell gondolnom az istentisztelethez, és az ünnepeinkhez való viszonyomat. Mennyi bennük a megszokás, a hagyományokhoz való ragaszkodás, vagy az elvárásoknak való megfelelés? Isten az őszinte szívet, az utána való vágyakozást és nem a külsőségeket várja tőlünk. Énekem szívből szól, Őt dicséri, vagy csak azt veszem észre, hogy a végére jutottunk, de a tartalma nem járta át lényemet? Más szívvel és új elhatározással, lépek-e ki a templom ajtaján? Vagy esetleg maradok ugyanolyan szétszórt és reménytelen szívű, mint előtte voltam?

A  Zsidókhoz írt levél (4,1-5) írója felhívja a figyelmünket, mivel még én írom és Te olvasod ezeket a sorokat, nem értünk célba, még vándorlunk. Igen, mert a keskeny út vándorai vagyunk, és  a mennyei haza felé tartunk.  Pál apostol vallomását így olvashatjuk: „Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék” (Fil 3,12). Mivel úton vagyunk még ezért ügyelni kell magunkra és egymásra is, hogy célba érkezzünk. Egymásért, azért vagyunk felelősök, mert Isten nem remetelaknak akarja majd az új földet berendezni. Ezért segíteni kell annak a testvérnek, aki lemaradozóban van, hogy senki le ne maradjon, hanem ott legyünk ahol az Úr van.

A levél szerzője elmondja, hogy az evangéliumot sokfelé és sokaknak hirdették, de nem mindenkinél párosult hittel a hallott ige. Az evangélium csak akkor válik jó hírré számunkra, ha hittel hallgatjuk. Hinni kell, hogy Aki szól általa, annak van hatalma az életünket megváltoztatni. Jézus volt, hogy megkérdezte a gyógyulni vágyóktól: „Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni?” Ezt felelték: „Igen, Uram” (Mt 9,28)! Ha úgy véled, nincs hited, ne feledd, a hit Isten ajándéka, amit szabad alázattal elkérni.

1.       Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyermeki, nagy hitet kérni taníts! Indítsd fel szívemet,       Buzduljon fel, neked Gyűjteni lelkeket! Kérni taníts!

2. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Lélekből, lelkesen kérni taníts! Üdvözítőm te vagy, Észt, erőt, szívet adj. Lelkeddel el ne hagyj! Kérni taníts!

3. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyorsan elszáll a perc: kérni taníts! Lásd gyengeségemet,    Erősíts engemet, Míg diadalt nyerek: Kérni taníts!

4. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Jézus, te visszajössz: várni taníts! Majd ha kegyelmesen Nézed az életem: Állhassak csendesen. Hinni taníts!

Református énekeskönyv  479. dicséret.

Isten áldásával.

Áldás

Áldás és békesség az Olvasónak!

Ez a blog azzal a céllal jött létre, hogy a naponkénti bibliaolvasás során kapott üzeneteket rögzítsem és velük segítsek másoknak is. Szeretném naponta leírni gondolataimat a bibliaolvasó vezérfonal napi igéi alapján. Ne számítson senki kimerítő bibliamagyarázatra, elsősorban magamnak szeretném megérteni, amit Isten mond, és azt adom tovább.

Az Ószövetségből most Ámósz próféta könyvét olvassuk. A mai rész az 5,1-15, azonban néhány gondolat erejéig visszatekintenék az előző fejezetekre.

Azt figyelhetjük meg, hogy Ámósz nem álmos, hanem nagyon is éber, mivel hallja, amit Isten mond. Nincs beletemetkezve a munkába, hanem munkavégzés közben is nyitott a szíve fölfelé. Másrészt látja népe életének problémáit.

Ámósz próféta bátor ember, mert ki meri mondani, amit rábízott az Úr. Nem tartja meg magának. A próféta földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott, de megragadta az Úr, és ő nem tudott Neki ellenállni, hanem vitte a rábízottakat. Amit mondott, az nemcsak akkor, hanem ma is kor- illetve kórkép. Isten felülnézete egy fejlődő, jóléti társadalomról. Elmondja, hogyan látja kortársait az Úr, mert Ő belelát a szívükbe, látja azt is, ami mások számára nem látható. Ugyanígy a mi életünk is felülnézetből más, mint amit környezetünk számára mutatunk. Isten látja a mosoly mögött lévő bosszúságot, a jólét mögött meghúzódó önzést, kapzsiságot.

A mai rész első versében így szól a próféta: „Halljátok meg!” Az Ige mindig rólam és nekem szól. Azt kell kihallanom, amit nekem mond Isten, és azt meglátnom, amit nekem mutat. Ne másnak, hanem magamnak olvassam. Elsősorban nekem van rá szükségem, engem akar feltölteni az Úr, és engem akar vezetni igéje által. Az eddigi fejezetekben és a maiban is egy kicsit a diagnózist állapította meg. A dorgálást és az igazságot nem szeretik, kihasználják azt, aki az ő támogatásukra szorulna. Mások kárán jutnak előnyhöz, emelkednek egyre feljebb. Kérdezzük meg, hogy én vajon nem használom –e ki a társam, a munkatársam, osztálytársam? Örömmel veszem a kritikát, vagy bosszús vagyok érte?

Nemcsak a terápia, hanem a gyógymód is elhangzik: „Engem keressetek, és éltek.” Az Úrhoz való őszinte odafordulás, az Ő akaratának való engedelmesség hozza meg az életváltozást, a gyógyulást. Ennek az életben való megnyilvánulása a jóra való törekvés. Természetesen az Ige szerinti jóra, ami magával hozza a rossznak a gyűlöletét. Mert igazából az cselekszi a jót, aki a rosszat elveti. Aki Jézus Krisztus igéjét követi, hallgat a Mesterre, megtapasztalja jelenlétét.

Az Újszövetségben a Zsidókhoz írt levelet olvassuk. Ennek az iratnak nem ismerjük sem az íróját, sem a címzettjeit. Csak annyit lehet tudni, hogy zsidókból lett keresztyének lehettek, hiszen nagyon jól ismerték az ószövetségi törvényeket. A levél írója ezért erőteljesen Jézusra irányítja a figyelmüket. Isten ma is szól, szava Jézus Krisztus. Őbenne kapjuk meg az Atya üzenetét, ezért Őrá kell figyelnünk. Nemcsak Isten szava hangzik, hanem sok egyéb hang is van, amely el akar minket téríteni a helyes irányból. De ha Rá figyelünk, nem sodródunk el.  A harmadik fejezetben kétszer is olvassuk: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket” (3,7-8). Nagyon lényeges a „ma”. Ma, ha olvasom, hallgatom az Igét, vegyem komolyan. Mindig azonnal komolyan kell venni, amit Isten mond, mert a szívem gonosz, és ha halogatom a cselekvést, az engedelmességet, később már azt suttogja, nem kell azt olyan komolyan venni, és végül elmarad. Azért is lényeges a ma, mert ez van a kezünkben, a holnappal nem rendelkezünk, és nem biztos, hogy lesz holnap. Ezért, amikor az Úr hívó szava megragad, késlekedés nélkül induljunk haza,mint a tékozló fiú. Amint egy ének is mondja: „ Még ma, még Jézus hív, nyíljon az ajtó, táruljon a szív, holnap talán késő” .

Isten áldásával.