2011. február 28., hétfő

Élő vonal

I
sten gyermekeinek mindig van tovább, ott is, ahol mások feladják, nekik mindig van kire számítani (Ézs 41,17-29). Az Isten nélkül élő népek csak magukra számíthatnak a nehéz helyzetben, ha nem tudnak megoldást találni, reménytelenül elpusztulnak. Ám Izráel és a mindenkori tanítványok tudják, hogy még a legreménytelenebb helyzetben is van reménység, mert él a vonal felfelé. Lehet felfelé nézni, és kiáltani az Úrhoz.  A tegnap említett hívó szám mindenkor érvényes. Isten megpróbálja népét, kitart a hite a nyomorúság idején is, de soha nem hagy erőnkön felül kísértetni. „Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni” (1Kor 10,13).
A következő bekezdés (21-24), helyes önismeretre tanít és alázatra indít. Korunk embere gyakran gondolja magát istennek, azt képzeli mindent meg tud oldani, minden történést a kézében tart. Jó végig gondolni valóban úgy van-e? Hányszor utólag derülnek ki a jónak vélt dolgokról a káros hatások. Orvosságokat forgalmaztak éveken át, amikről később kiderült, hogy súlyos mellékhatásuk van. A rossz politikai és gazdasági döntéseknek csak jóval később ismertük fel a rossz oldalát, romboló hatását. Ha az ember ismerné a jövőt, ha túllátna korlátain, akkor ezeket a károkat el lehetett volna kerülni. Azonban alázatosan el kell Isten előtt ismerni korlátainkat, teremtettségünket és elfogadni azt. Ha így teszünk sokféle áldásnak örülhetünk, és elkerülhetünk súlyos csapásokat, problémákat. amennyiben megtér az ember, és rá áll az Isten által kijelölt útra, élete kiteljesedhet és áldássá válhat környezete számára is. Rajtunk áll, hogy elismerjük-e Úrnak Istent életünk fölött, és engedelmeskedünk-e Neki. Isten akarata és az Ő törvénye jó, sőt a legjobb az ember számára.
Márk evangéliumát olvasva (11,27-33), arra gondoltam, hogy vannak, akik már többször is végig olvasták a teljes Szentírást, de vajon értjük-e az igét? Amikor a napi részeket olvassuk megértjük-e miről szól, és felismerjük-e, amit Isten aznapra mond a számunkra.   Aki csupán a rendszerváltás óta olvas rendszeresen Bibliát, már ő is legalább hétszer végig olvasta azt. Megdöbbentett, hogy minimum már hétszer végig olvastam a Szentírást, de vajon értem –e igazán, Urunk akaratát, ismerem-e Őt?  Nagy kísértés, hogy kötelező leckeként olvassuk a napi részeket, de nem igazán igyekszünk azt világosan megérteni. Pedig pont az volna a lényeg, értsem meg a naponkénti rövid szakaszt, annak a tartalmát, majd utána keressem, mit is mond nekem az Úr.
A Jézust megszólító vezetőknek az ige, vagyis a próféciák alapján fel kellene ismerni honnan van, Jézus hatalma.  Az eddigi tanításait és csodáit az ige fényébe illesztve látniuk kellene, hogy Ő a megígért Messiás. Azonban ők nem akarnak látni, ez a fő probléma. A Messiást saját elvárásukhoz akarják igazítani, azonban ez nem működik. Sokszor velünk is az probléma, hogy Isten igéjét akarjuk elképzeléseinkhez igazítani, és nem mi igazodunk az igéhez. Pedig az lenne a jó megoldás, ha engednénk, hogy Isten szava legyen hatással az életünkre.
Ezek az emberek Jézust akarták megfogni, de ők kerültek csapdába, saját vermükbe estek bele. Jézus tudta mi van a szívükben, nem akarták kimondani, amit tudtak, hogy János próféta volt. Ha kimondják, akkor szembesülnek a kérdéssel: Miért nem hittetek neki? Egyszer nekünk is szembesülni kell a kérdéssel, kinek tartom Jézust? De nem elég, csak elméleti hitvallásban megfogalmazni, hanem tettekben kell felmutatni hitünket.  Hiszen az Úr is arra helyezi a hangsúlyt. „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát” (Mt 7,21).


Ha mesternek hívtok

Ha mesternek hívtok kérdezzetek,
Ha útnak neveztek, ó jöjjetek,
Vagyok a fény, csak nézzetek rám,
Életet kap, ki eljön hozzám.
Ha bölcsnek neveztek, kövessetek.
Én adhatok mindent, csak kérjetek.
Irgalmam nagy, és oly végtelen,
Örökké él, ki hisz én bennem!
Ma jöhetsz még, bűnös van kegyelem,
Ó, ne vesd meg, kérlek, szeretetem!
Ismerhetsz jól, és mégsem hiszel.
Ne engem vádolj, ha elveszel.

Isten áldásával.

2011. február 27., vasárnap

Két sürgős szám

N
éhány gondolatot szeretnék most mai igénkkel (Ézs 41,1-16) kapcsolatban leírni. A próféta hangsúlyozza Isten népének a különlegességét és kiváltságát a többi néppel, a pogányokkal szemben. Isten gyermekeinek mindig kiváltságos a helyzete, még akkor is, ha a földi vándorlásuk során nehéz pillanatokat kell megélniük, más emberek vagy hatalmak korlátozzák jogaikat, és elszakítják szülőföldjüktől őket. Miért más az ő helyzetük? Mi jeleneti a kiváltságot? Más a helyzetük, mert van üdvbizonyosságuk, mennyei állampolgárságuk és tudják, hogy mennyei Atyjuk országába tartoznak, Akinek itt a földön is kézzelfogható a hatalma.
Igénkből látjuk, hogy az élő hit nélkül élők próbák idején csak önmagukra és egymásra vannak utalva. Mondogatják is egymás számára: Légy erős, de bizony ez nem sokat segít. Mert honnan merítsen erőt, ha nincs tartalék, ha nincs erőforrás? Esetleg még a bálványaihoz fordul, de hamar rá kell döbbenni, hogy azok sem tudnak segíteni.
Ézsaiás rámutat, hogy Izráel, másképp éli meg a fogságot is, mert tudja, kihez tartozik. Ez a kapcsolat Isten döntésén és kiválasztásán alapszik. Nem mi választunk istent magunknak, hanem az élő, szent Isten könyörül meg, és választ ki Jézus Krisztusban. „A föld végén ragadtalak meg, annak széléről hívtalak el. Ezt mondtam neked: Szolgám vagy! Kiválasztottalak, nem vetlek meg!” Ő ragadta meg Izráelt és hívta el, ezért nem veti meg. Minket is megragadott a bűn sarából és Jézus tanítványává tett. A Károli fordításban így szól: Nem utállak meg. Nagy dolog ez, hiszen látjuk, hogy emberek, akik szerették egymást, sokat jelentettek egymás számára az évek folyamán megutálják egymást, cserbenhagyja egyik a másikat. Isten nem utál meg, nem hagy cserben, mert szeret. Mivel szeret, kézbe vesz, tisztogatja életünket, mint a zsidókat is a fogság által.
Azt mondják, a Bibliában mindennapra jut egy, ne félj! Ebben a fejezetben többször is halljuk Isten szájából, mert népe hajlamos a félelemre. Mi is gyakran a félelmek foglyai vagyunk, de az Úr fel akarja oldani félelmeinket. Ha Ránézünk és komolyan vesszük, kijelentését múlik a félelem. A félelem a csüggedés ellenszere Isten ígérete, ha azokra figyelünk, nem esünk kétségbe. Az Úr ígéri, hogy megerősít, és győzelmes jobbjával támogat. Kell-e ennél több. Ha nem ad békességet Urunk jelenléte és segítsége, akkor semmi nem tud megnyugtatni.
Micsoda biztatás ez, Ő erősen fogja jobb kezemet. Igen a jobb kezemet, mert nekem mondja, hiszen most engem szólít meg. Az ige csodája, hogy mindig ahhoz szól, aki éppen olvassa, aki szent jelenlétébe helyezkedik. Csodás biztatás ez, de a kezünket nekünk kell belehelyezni az Ő erős karjába. Amikor Isten kezébe helyezem a saját kezem, akkor kifejezem, Rábízom magam, engedem, hogy vezessen. Ezáltal lemondok saját akaratom megvalósításáról és engedem, hogy oda vezessen, ahol látni akar.
Márk evangélista tovább kalauzol bennünket a kereszt felé vezető úton (Mk 11,20-26).  A korábban említett fügefa elszáradt és ezt Péter Jézus tudomására hozza. Az Úr pedig ennek kapcsán rámutat az áldott és eredményes élet kulcsára, ami nem más, minta az élő Istenbe vetett hit. Higgyetek Istenben, szól az Úr. Hit nélkül senki nem lehet kedves Istennek, másrészt igazi, élő hit nélkül szétrázódik az életünk. Darabjaira hullik minden érték, felbomlanak az emberi kapcsolatok. Akik pedig gyümölcstelenné váltak, perifériára kerültek, elsüllyedtek a bűnben nem képesek megváltozni, új életet kezdeni. Élő hit nélkül az ember elveszett.  Ezért hangsúlyozza, hogy higgyenek az élő, a cselekvő Úrban.
Az Úr Jézus a hitben elmondott imádságot adja a kezünkbe válságkezelés és problémamegoldó eszköz gyanánt. A hittel mondott imádság azt jelenti, tudom, a vonal végén van Valaki, ott van az én mennyei Édesatyám.  A hit az imádságon keresztül működik. Ha még nem ismerjük, akkor is felhívhatjuk Őt. Kapunk telefonszámot is hozzá, amely így hangzik: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem” (Zsolt 50,15). A másik sürgős szám pedig még biztat, is, hogy nem hiába kiáltunk, mert Ő hallja, sőt válaszol is. „Ha segítségül hívod az Urat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok” (Ézs 58,9). Tehát a két sürgős szám: Zsoltár 50,15 és az Ézsaiás 58,9. Éljünk ezekkel a lehetőségekkel, és hívjuk fel Atyánkat, tárjuk fel előtte szívünket, de a válaszát is vegyük komolyan.
Az imádkozás fontos része a bizalom, vagyis kételkedés nélkül szóljunk az Úrhoz. Higgyük, hogy Ő képes megtenni, amit mi nem tudunk megoldani. A problémahegyek hit által ledőlhetnek. Jó példa Dávid, aki hitben indult Góliát ellen, mert tudta, ha ő nem is, de Isten le tudja győzni a filiszteus katonát. A hit mindig Isten lehetőségeire épít.
Jézus azonban figyelmeztet, hogy a meg nem bocsátott sérelmek, bántások akadályt képeznek köztünk és Isten között. Az elraktározott harag, gyűlölet és panasz elzárja a hit csatornáját és így nem tud Isten kegyelme életünkbe áradni. Ha én nem akarok megbocsátani, ne várjam, hogy majd bocsánatot nyerek Istentől.
Jézus azt mondja: Bocsássatok meg, az öreg János apostol pedig később azt írja: Szeressétek egymást. Ez a kettő összetartozik. Aki átéli Isten kegyelmét, benne az Ő szeretetét az válik képessé szeretni a testvért, aki agapéval (Isten szeretetével) szeret, az tud megbocsátani.

Mind jó, amit Isten tészen

1. Mind jó, amit Isten tészen, Szent az ő akaratja, Ő énvélem is úgy tégyen, Mint kedve néki tartja. Ő az Isten, Ki ínségben Az övéit megtart -ja, Hát légyen, mint akarja.
2. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engemet meg nem csal, :/: De igaz ösvényen viszen, Én megelégszem azzal, Hogy kedvében, Kegyelmében Ő forgatja dolgomat, Csak rá hagyom magamat.
3. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engem meg nem utál, :/: Mint jó orvosom, úgy tészen, És mérget ő nem kínál. Orvosságot, Boldogságot Énnékem készít, tudom, Azért csak benne bízom.
4. Mind jó, amit Isten tészen, Ő az én idvességem, :/: Ő velem rosszul nem tészen, Rábízom egész éltem. Örömömben, Keresztemben Mind nyilván megmutatja, Hogy javamat akarja.
5. Mind jó, amit Isten tészen: Ha oly pohárt innék is, :/: Amelynek íze szívemnek Nagy-keserűn esnék is, De eltűröm, Mert víg öröm Felváltja ezt végtére, Sok búm enyhítésére.
6. Mind jó, amit Isten tészen, Mind örökké ezt vallom, :/: Ha rajtam bú, bánat lészen S kell bosszúságot látnom. Mindazáltal Megvigasztal, Mint édes Atyám, engem, Mert csak ő segítségem.

Isten áldásával.


2011. február 26., szombat

Menetközben

A
 korábbi fejezetekben láttuk mennyire önmagában, saját politikájában bízott Izráel népe. El sem tudták képzelni, hogy ők egy idegen nép által legyőzetnek, fogságba kerülnek. Mennyire nem vették komolyan Isten Ézsaiás által küldött üzeneteit. Most, amikor már mögöttük van Jeruzsálem eleste a rabláncon megtett hosszú út Babilóniába, kétségbe vannak esve (Ézs 40,12-32). Teljesen elcsüggedtek és úgy vélik, innen nincs visszatérés. Még Isten sem tud rajtuk segíteni. Vége országuknak, történelmüknek, népüknek. A próféta feladata, hogy hit és ige által kiemelje őket a csüggedés mocsarából. Mert ebből a nyomorúságból csakis hit és Isten igéje által kerülhetünk ki. Ő tud ebből az állapotból kihozni, ha belecsúsztunk.
Először is meg kell látni, hogy nincs Istenhez, az élő Istenhez, Izráel Istenéhez fogható. Azt gondolta a fogságban élő nép, hogy Babilónia istene erősebb Jákób Istenénél. Rá kell döbbenni, hogy nem azért foglalta el országukat ez a nép és hurcolta őket fogságba, mert az ő istenük az erősebb. Saját vereségük-kudarcuk nem jelenti Isten vereségét, vagy kudarcát. Azért kerültek nyomorúságba, mert engedetlenek voltak, Isten megengedte Babilonnak a fölöttük való győzelmet. Babilon istenei emberek által készített szobrok, ezáltal tehetetlenek.
A próféta hangsúlyozza, hogy Izráel Istene Teremtő Isten. Ő alkotta a világot é formálta az embert. Életük Tőle való ajándék, mint nép pedig az Alkotó Isten kiválasztott tulajdonai, akikről Ő soha nem feledkezik meg. A prófétán keresztül Isten szólít meg minket: „Miért mondod ezt, Jákób, miért beszélsz így, Izráel: Rejtve van sorsom az Úr előtt, nem kerül ügyem Isten elé?” Bennünket kérdez most az Úr személyesen: Miért beszélsz így? Mert ugye mi is szoktuk azt gondolni, Isten nem figyelt ránk? Az istentelen gonosz embereknek jól megy a sora, de a hívőnek mennyit kell szenvedni, sok mindenből kimarad, biztosan nem törődik az Úr az övéivel. Nem ismerősek ezek a gondolatok? Isten azonban most, a szívünkre helyezi, hogy nincs előle rejtve az életünk. Neki mindig gondja van gyermekeivel, tudja mi és miért történik körülöttük. Tudja, mire van szükségünk ahhoz, hogy krisztusivá formálódjunk. Jó felismerni, hogy tanítványnak nem azt jelenti, hogy semmiféle baj nem ér minket, hanem azt, hogy a bajban sem vagyunk magunk, mert Urunk nyújtja felénk szabadító karját. Ezt kell most Izráelnek is meglátnia. Isten ott van és cselekedni fog érettük hatalmasan. Azonban ezt hittel, és türelemmel ki kell várni. Isten szótárában nem létezik a türelmetlenség, kapkodás.
A fejezet végén sokszor idézett csodálatos szavakat olvasunk. Hányszor jelentenek ezek erőt a számunkra és emelnek fel a padlóról, segítenek tovább, amikor elakadunk (40,29-31). Ezekből a versekből jó ha meglátjuk, nem építhetünk saját erőnkre és képességünkre, mert a legkiválóbb ember ereje is elfogy, vagy eljár fölötte az idő. Amire tegnap képes volt azt ma már nem tudja megtenni, vagy nem olyan minőségben bírja elvégezni, mint korábban. Mennyire gördülékenyebbek volnának mindennapjaink, könnyebbek lennének kapcsolataink, ha ezt előre komolyan vennénk.
Benne van az is az igében, hogy bizony még az Úrnak való szolgálatban is meg lehet fáradni, azonban nem szükség kimerülni, elcsüggedni, mert ígéretet kapunk, a megerősítésre. Hogyan működik a megerősödés? Először is az ige általi feltöltődésen keresztül. Másodszor pedig, úgy, hogy az olvasott igét komolyan veszem, és aszerint cselekszem. Ha elkezdem tenni, amit az Úr mond, megtapasztalom, hogy menetközben kapok erőt, a feladat elvégzéséhez. Ha csak várunk, nem lesz erő. Isten ereje nem úgy működik, hogy valami szuper energia áramlik szét bennem, hanem mindig menetközben kapjuk. Ne várjunk érzésekre, hanem cselekedjünk, mint a tegnapi igében a tanítványok. Ők sem értették miért kell a szamarat elkötni, de engedelmesen tették, amit a Mester kért tőlük. Akik az Úrban bíznak, erejük megújul, és ez az ígéret nincs életkorhoz kötve: Egyedül csak a Benne való bizalom a feltétel. Lehetünk Ábrahám korában, ha az Úrban bízunk, korunk és egészségi állapotunk ellenére áldott eszközei lehetünk az Úrnak.
Jézus bevonult Jeruzsálembe, ám az útja nem Dávid trónjára vezetett, az Atya házába, az imádság házába (Mk 11,12-19).  A templom felé haladva egy fügefa mellett vezetet el az útja, szeretett volna fügét enni, azonban a fán nem talált gyümölcsöt. Talán furcsálljuk ezt az eseményt, de tudnunk kell, hogy a fügefa Izráel népének a szimbóluma. Amikor Jézus fügét keres, akkor jelzi, hogy eljött hozzájuk az Atyától, hogy gyümölcsöt keressen az életükben.  Azonban Jézus, terméketlennek látja Izráelt. Kedves Olvasó Testvérem, vajon talál-e gyümölcsöt az Úr az életedben? Vagy egyáltalán mit talál az életünkben? Megelégedtünk, a kegyelem ajándékával és úgy gondoljuk nekünk nincs semmi tennivalónk? Azért kaptunk kegyelmet, hogy szolgáljunk vele, és teremjünk gyümölcsöt.
Amikor beérnek a templomba, nem azt találja Jézus, aminek ott kellene lenni. Mondhatnánk második csalódást kapja népétől. A templom udvarán imádkozó, Isten kereső pogányoknak kellene lenni. Ezzel szemben kereskedelmi központot létesítettek azon a helyen. Ez a vezetők által elfogadott gyakorlat volt, Jézus mégsem hagyja jóvá, hanem megtisztítja, és visszahelyezi eredeti rendeltetésének, az imádságnak.
A testünk, az életünk a Szentlélek temploma, mit talál benne Jézus? A templomba nem vinnénk be olyan dolgokat, amiket az életünk szerves részének tekintünk. Felháborodnánk, ha valaki égő cigarettával lépné át a templom küszöbét. Nem örülnénk, ha bent alkoholt fogyasztanának, de az életünkben megtűrjük ezeket. Sőt már a fiatalkorúaktól sem tiltjuk el a káros és egészséget, környezetet romboló anyagokat. Az Úr Jézus azonban ki akarja tisztítani a szívünket, meg akar szabadítani, ha rabokká váltunk. Eredeti rendeltetésének akarja visszaadni az életünket. Arra rendeltettünk, hogy Istennek éljünk. Amint Pál apostol írja: „szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, okos istentiszteletként” (Róma 12,1). Engedjük szívünket megtisztítani, majd üres edényként szenteljük oda, hogy Ő töltse meg. Mert tölteni csak üres edénybe lehet. Amíg tele vagyunk a világ élvezetével, gondokkal, bajokkal, önmagunkkal, addig Jézus sem tud Szentlelkével megtölteni.


Ki vagyok én

Ki vagyok én, ki vagyok én,
Kinek lát engem az Isten?
Sok bűnömért, vétkeimért,
 Megítél engem az Isten.
Veszendő utolsó bűnös vagyok,
Csontomban kárhozat kínja sajog,
Segítség, segítség, elpusztulok. 

Valaki vár, valaki kér,
Valaki hívogat engem.
Sok bűnömért, vétkeimért
Valaki szenvedett értem.
Megtartó Úr Jézus befogadtál,
S azért, mert szerettél megváltottál.
Összetört életem parancsra vár.

2011. február 25., péntek

A nagy Király

A
z előző fejezet végén a próféta már megjövendölte Babilon világuralmát, és Júda népének fogságra hurcolását. A mai részben (Ézs 40,1-11) pedig már a babiloni fogságban látjuk Isten népét. Az eddigi ítélethirdetés után Isten megbízza a prófétát az elkeseredett, és reménytelen emberek vigasztalásával. Ebből látszik, mennyire szereti az Úr az övéit, hűtlenek voltak, és mégsem mond le róluk, hanem hirdetteti számukra a szabadulás örömhírét.
„Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága”, az Úr a szíveket szólítja meg, szívünkkel beszél, mert a szívig hatoló szó formálja át gondolkodásunkat és ad reménységet. Még ott vannak idegenben, távol otthonaiktól, mégis azt hirdeti az ige, hogy letelt a rabság. Még szenvednek és gyötrődnek, bánattal teli a szívük, sokan úgy gondolják innen már nincs vissza út, ezért hirdette Isten letelt a rabság. Ha ma még ott is vannak, és úgy tűnik soha nem lesz vége ennek az időszaknak, kapaszkodjanak bele Isten szavába. Ő már döntött, letelt a fogság. Ha ebbe kapaszkodnak, erőt kapnak a tényleges szabadulás kivárásához.
Mi már tudjuk, hogy az ötödik vers is beteljesült, „megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt”.  Amikor Jézus Krisztus lábai megérintették a földet valóra váltak ezek a szavak, Benne Isten dicsősége érkezett el a világunkba. Ő hirdeti mindenki számára, hogy letelt rabságunk. Mert lehet, hogy a mai népek és emberek soha nem látott függetlenség és szabadság részesei, saját kezükbe vették, vagy most igyekeznek venni életük irányítását, mégis rabok vagyunk. Akár elismerjük, akár nem, a gonosz a bűn szolgái vagyunk. Jézus mondja: „Bizony, bizony, mondom néktek, hogy aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája” (Jn 8,34). Jézus kihirdette, hogy letelt a rabság, eljött Isten kegyelmének esztendeje, ezt tapasztalta meg Bartimeus is, akiről tegnap olvastunk. Amikor Jézus megérkezett Jeruzsálembe ez a vak ember felismerte, hogy letelt vaksága. Újra láthat, és ennek érdekében Jézushoz fordult. Jézusban Isten kegyelme jelen van, látjuk-e, hogy mindennemű rabságnak vége, itt a Szabadító, elég csak kiáltani Hozzá. Igénk üzeni nem kötelező továbbra is a bűn rabságában élni, ragadjuk meg a szabadulás lehetőségét.
A szabadulás meghirdetésétől, a tényleges szabadulásig hetven év telt el. Közben sokan meghaltak, akik még Jeruzsálemben születtek, onnan kerültek fogságba, ezért voltak, akik azt gondolták, szép a vigasztaló szó, de úgy sem lesz belőle semmi. Isten népe gyakran pesszimizmusba süpped. De a próféta megmutatja a kivezető utat. Ne a múló időre, az ember halandóságára, hanem a kijelentett ige örökkévalóságára tekintsenek. Amit Isten megmondott azt beteljesíti, még ha ezredévek telnek is el közben.  Mert „Elszárad a fű, elhervad a virág, ha ráfúj az Úr szele. - Bizony csak fű a nép! Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad”.
A vigasztalás feladata Isten pásztori gondoskodásának a felmutatása. Nem kell félni, a szabadulástól, a hosszú hazavezető vándorlástól, mert Isten népének Pásztora. Ő odafigyel a gyengére, maga viszi őket, ügyel a betegekre, az anyajuhokra, senki nem dől ki az úton. Isten a részletekre is ügyel. Ez ma sincs másképp, övéi most is bizalommal kereshetik a jó Pásztor oltalmát. Jézus körül biztonságban vagyunk. A mai nap is lehet örvendező, elkerülhetjük a kiborulást, és a teljes kimerülést, ha Őhozzá menekülünk, ha engedjük pásztorolni magunkat.
Márk evangéliumában Bartimeussal Jeruzsálem alá érkeztünk (Mk 11,1-11). Kíséri látásának visszaadóját. Vele van, mert szíve túlcsordult az örömtől, és nem a munka, a politikai események, vagy a szórakozás kerítik hatalmába, hanem Jézus lénye ejtette foglyul, nem tud Jézustól szabadulni, és nem is akar. Jó Vele lennie, ugye Te is ezt tapasztaltad, jó Jézussal lenni? Ugye a Te szíved is rabul ejtette és egész nap, bármerre menj, mindig Vele vagy?
Jézus elindul a Golgotára, ehhez be kell mennie Jeruzsálembe. A bevonulás jel Isten akaratának beteljesedéséről. Nem fehér lovon vonul be, mint a királyok, hanem szamárháton. Mindezzel Jézus azt üzeni, hogy Ő másképp király. Nem egy földi ország trónját akarja emberi életek árán megszerezni, hanem saját élete odaáldozásával embereket akar az Atya országának megszerezni.  Világosan kell látni, hogy Jézus nem embereket elpusztítani, hanem megmenteni jött. Az Ő tevékenysége tanítványai által is erre irányul. A mai tanítványok is a lélekmentés feladatát kapták. Nem földi, emberi célok elérésért, hanem örökkévaló értékekért kell harcba szállni, de nem fegyverrel, hanem az evangélium hirdetése által.
Jézusnak szüksége volt a szamárcsikóra, hogy általa vonuljon be a városba, hogy mindenki számára látható legyen. Jézus a mi életünkön keresztül akar mások életébe bevonulni. Vajon kit hordoz az én életem? Kinek a transzparense vagyok? Jézusé, vagy a gonoszé? Meglátja-e a környezetem Jézust az életem által?
Gyönyörű ez a jelenet, az emberek örömmel, boldogan terítik ünneplő ruhájukat a szamár lábai elé. Semmi nem számít, csak egyedül Jézus. Nem tartanak tőle semmit vissza, senki nem gondol arra, vajon mit szólnak majd hozzá, mit mondanak, amiért elveszett a kabát, szétszakadt a zakó, elsározódott az ing. Örülnek Jézusnak, és mindent készek neki adni. Örültél-e már így a megváltónak, úgy amint Dávidról is olvastuk, amikor hazavitette a szövetségládát. Ujjongott, tapsolt, táncolt és örült Jézusnak. Akkor is gyönyörű ez a kép, ha tudjuk, a sokaság félreértette Jézust. Rómaiakat kiűző hadvezért várt, és nem töviskoszorús királyt. Ennek ellenére mégis szép, mert azt üzeni: ez a szamárháton utazó Jézus, a töviskoronát felvevő Úr, az én Királyom. Felismertük-e, hogy valóban az Úr nevében jött, hozzánk, és értünk. Kiáltsuk, mi is: „Hozsánna” (segíts, most), ezzel kifejezve, hogy szükségünk van a segítségére, kegyelmére. Úgy igaz, amint János evangéliumában olvassuk: „nélkülem semmit sem tudtok cselekedni” (Jn 15,5).

A nagy király jön: Hozsánna!

1. A nagy király jön: Hozsánna! Hozsánna! Zeng e kiáltás előtte, utána; Zöld ágakat szeldelnek útára, Békességet hoz népe javára. Áldott, aki jött az Úrnak nevébe' Általa léptünk az Isten kedvébe; Békesség ott fenn a mennyországban, Áldott az Isten a magasságban!
2. Ó, szentegyház, hívek boldog országa! Mily édes ez a Jézus királysága! Szelíd, szegény ez és alázatos, De nagy hatalmú és csodálatos. Igaz ez és a bűnből szabadító, A bűnt, halált és népeket hódító; Vasvesszővel bírja ellenségét, De szelíden őrzi örökségét.
3. Jézus király és magát annak vallja, De hogy királlyá tegyék, nem javalja; Sőt, noha Isten, Sion királya: Lett az időben szolgák szolgája. Jön szamárháton alázatossággal, Aki pedig bír az egész világgal; Nem jön királyi fényes bíborban, Nem fegyverekkel zörgő táborban.
4. Ó, édes Jézus, Atyádnak szent Fia! Ó, Isten, néped kegyelmes királya! Vezéreld jóra egész éltünket, Tégy tulajdon népeddé bennünket. Légy segítségül, ki a magasságban Ülsz drága véreden szerzett országban; Tégy engedelmes, hű polgárokká S nyert kincseidben birtokosokká.
5. Hogy csak a Jézus és az ő szent Atyja Törvénye légyen és szent akaratja Cselekedetink zsinórmértéke: Áldott királyunk királyi széke Hű szíveinkben légyen felemelve, És hűségére életünk szentelve; Tégyen méltóvá a Jézus vére A boldog lelkek lakóhelyére.

Isten áldásával.


2011. február 24., csütörtök

Eldőlt a szívemben

E
zékiás gyógyulása Isten kegyelme, emberi szemmel nagy csoda volt. El is terjedt a híre messze földre. Eljutott ez a történet egészen az Asszír birodalom árnyékában felemelkedő Babilóniába. De nemcsak a király felépüléséről szereztek tudomást Babilonban, hanem az asszírok hihetetlen meneküléséről, és Jeruzsálem szabadulásáról is. Babilon már készül a világhatalom átvételére, és feltérképezi a világot, meg akarja tudni, mi a zsidók erejének a titka. Ezért szívélyes levelet és ajándékot küld a babilóniai király Jeruzsálembe (Ézs 39,1-8).
Nagyon úgy látszik, hogy kétszer is bele lehet ugyanabba a folyóba lépni, mert Ezékiásnak hízeleg az új birodalom közeledése, és úgy gondolja a jövőre nézve védelmet jelenthetnek Asszíriával szemben. Milyen hamar el is felejtjük, hogy elég a kegyelem, ha az Úr tegnap megőrzött, holnap is meg tudja tenni.
A távoli nép királyának dicsérete és csodálata hizlalja Ezékiás önérzetét, nem olvasunk arról, hogy Istenről, az Ő szabadításáról, és gondoskodásáról beszélne. Izráel asszírok fölötti győzelmét, majd az ország fejlődését, sőt saját gyógyulását is már magának tulajdonítja. Ezékiást megtévesztette a a hatalmasabb nép érdeklődése, jó kívánságai, ajándékai, így aztán mindent megmutatott a követeknek, feltárta anyagi és katonai helyzetét előttük. Elkezdett dicsekedni azzal, ami nem az övé, amit csak kapott az Úrtól.
Milyen könnyen mi is csapdába esünk egy mosolytól, jó szótól, egy kis kedvességtől különösen, ha tőlünk előkelőbb személy nyilvánítja ki felénk elismerését.  Viszonzásként feltárul a szívünk, megnyílik a szánk és mindent elmondunk és megmutatunk számára. Ritkán gondolunk arra, hogy az idők változnak. Aki ma barátként jön, az holnap ellenséggé válik, a ma Jézust követő tanítványból holnap Júdás lesz. Azt is elfelejtjük, hogy a sátán világosság angyalának változtatja el magát. ahogy szokták mondani, csak később mutatja meg a foga fehérjét. Ezért mondja Jézus: „Ne adjátok oda a kutyáknak azt, ami szent, gyöngyeiteket se dobjátok oda a disznók elé, nehogy lábukkal széttapossák azokat, majd megfordulva széttépjenek titeket” (Máté 7,6).
Isten Ézsaiást küldi a királyhoz, aki elmondja, hogy a most kedves érdeklődő népből, idővel ellenség válik. Ami ma szép gesztusnak tűnt, annak később meg lesz a hátránya, mert önként kiszolgáltatta népét a leendő ellenségnek, feltárta előttük erősségeit, kincseit. Isten mai népe közt is megtörtént már, hogy valakik testvérként köztünk voltak, egy idő után hátat fordítottak, vagy ellenséggé váltak. Ma dicsérnek, elismernek, holnap vádolnak és támadnak. Ezért a tanítvány legyen óvatos, ne ragadja el a hiúsága, ne tárulkozzon ki mindenki előtt, tanulja meg helyén kezelni a dicséretet és hízelgést is. Eljöhet az idő, amikor sok rossztól meg óvhatja magát, ha óvatos volt az ember.
Elszomorító, hogy ez a király milyen rövidlátó lett, csak önmagára gondol, és nem tölti el bűnbánattal, hogy az ő felelőtlen szájjártatása miatt a gyermekei kerülnek nehéz helyzetbe. A mai ember is ilyen önző és rövidlátó, ő sem gondol a következő generációra. Csak az lebeg a mi szemeink előtt is, hogy nekünk jó legyen, minket elkerüljön a háború és a katasztrófák, de hogy mi vár a gyermekeinkre, unokáinkra azzal sokan nem törődnek. Fogyasszunk minél többet, de hogy ezzel a mentalitással feléljük a jövőt, az utánunk következők jövőjét, arra gondolunk-e? Az Úr könyörüljön rajtunk, és adjon új életszemléletet, mértékletes, józan életet.
Az Úr Jézus Jerikóba ért, egy akkori nagy és gazdag városba, már épp kifelé halad belőle, megy tovább a kereszt felé vezető úton (Mk 10,46-52). sokan kísérik, és közben éltetik, hiszen a Messiás Királyt látják benne és nagy fordulatra készülnek. Ők már érzik a szabadság előszelét, amit ők várnak a Messiástól, és közben nem érzékelik a valóságot, hogy a nagy fordulatot, a nagy változást nem a társadalomban, hanem a szívükben, az életükben akarja elvégezni az Úr. Kiderül ebből a történetből, hogy sok látó, de mégis „vak” ember veszi körül Jézust és csupán egy vak van úgy jelen, hogy már „lát”. Hogyan láthat egy vak? A lényével lát, mert felismeri, ki az akit éltet a sokaság, sőt tudja, hogy kicsoda Ő. Tudja, hogy Jézusban eljött a szabadulás, a változás ideje. De, azt is látja, hogy ahhoz, hogy újra lásson, neki kell kiáltani.
Tehát ez az ember tisztában van helyzetével, és a nagy lehetőséggel és él is vele. Kiált Jézusnak: „Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!”  Ez a mi utunk is, meg kell látnom, hogy csak Jézus segíthet rajtam, majd Hozzá kell fordulnom. Én is mondhatom: „Jézus, könyörülj rajtam”
Milyen megdöbbentő, hogy a Jézus körül levők akadályozzák Bartimeust, ahelyett, hogy segítenék. El kell gondolkodni, vajon én is nem akadályozom-e az embereket abban, hogy Jézushoz jussanak? Bartimeus nem hagyta magát elhallgattatni, hanem tovább kiáltott. Ha elindultunk Jézus felé, de akadályokkal találkozunk, soha ne adjuk fel. Kiáltsunk tovább, menjünk tovább. Milyen jó, hogy Bartimeus kitartott, mert Jézus megállt és hívatta. Amikor elreménytelenedve feladnád, a hitet, az Istenben való bizalmat, halld meg, amint szól: „Bízzál! Kelj fel! Hív téged!” Micsoda kegyelem, az Úr hív. 
Jézus nem gyógyít azonnal, hanem előbb kérdez. Nem azért, mintha nem tudná ki áll Vele szemben, és mire van szüksége. Azért kérdez, mert a válasz kifejezi majd hitének mélységét. „Mit kívánsz, mit tegyek veled?” Mivel szemeivel nem lát, a válasza hitét mutatja meg. Amit kérünk, kifejezi, kinek tartjuk Őt. Ha csak alamizsnát kérne, mert hát a koldusok azt szoktak, akkor csak azt kapna, de mivel azt kéri, hogy újra lásson, lát. „Menj el, a hited megtartott téged”, ezzel Jézus kifejezi, hogy azért gyógyul meg, mert már vakon látta, ki áll előtte, és hitte, hogy Jézus vissza tudja adni a látását.  Ma is hitünk mértéke szerint kapunk Jézustól. Aki hiszi, hogy vissza tudja adni a lelki, a belső látását, és új életet, az megkapja. Bartimeus ezután nem hazamegy, hanem követi Őt az úton. Az igazi szabadítás ezt váltja ki belőlünk, most már nem a magunk útján megyünk, hanem követjük Őt. Eldőlt ott a jövője, eldőlt, hogy koldusból, tanítvány, azaz krisztuskövető lesz.
Valószínűleg elment Jeruzsálembe és ott rádöbbent, hogy Jézus szemei azért csukódtak le a kereszten, hogy az övé felnyílhasson. Az ő látása Jézus életébe került. Menj el Vele egészen a Golgotára, ott fogod meglátni, hogy mibe került Jézusnak a te életed, üdvösséged. Ha ezt látod, hálás szívvel követed, egészen a mennyei Jeruzsálem kapujáig. Eldőlt-e már a szívedben, hogy követed Őt? Követed végig, mindhalálig. A feltámadott Jézus így bátorít: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját” (Jel 2,10).


Eldőlt a szívemben

1. Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust,
Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust,
Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust,
Nincs visszaút, nincs visszaút!

2. Ha nincs is társam itt, én követem mégis őt,
Ha nincs is társam itt, én követem Jézust,
Ha nincs is társam itt, én követem mégis őt,
Nincs visszaút, nincs visszaút!

3. Mögöttem a világ, előttem a kereszt,
Mögöttem a világ, előttem Jézus,
Mögöttem a világ, előttem a kereszt,
Nincs visszaút, nincs visszaút!

Isten áldásával.


2011. február 23., szerda

Szolgálat

A
 fejezet további versei (Ézs 38,9-22) betekintést nyújtanak Ezékiás betegség alatti vívódásaiba. Ezáltal föltárul előttünk lelki világa, és mindaz a tapasztalat, amelyen keresztül ment, bizonyságtétellé válik a számunkra. A szó elszáll, az írás megmarad, hangzik a mondás, és ismerhette ezt ez a király is, mert úgy gondolja, akkor válik mások számára erőforrássá bizonyságtétele, ha följegyzi. Leírt élettapasztalata más szenvedőknek is erőt és reménységet nyújt, mert átélik nemcsak őket érik bajok, hanem a királyt sem kerülte el a súlyos betegség. Reménységet kaphatnak gyógyulása által.
A betegség áldást jelentő, életet formáló hatását is megtapasztalta Ezékiás. Így vall erről: „Bizony, javamra vált a nagy keserűség. Hiszen megmentettél az enyészet vermétől, és hátad mögé dobtad minden vétkemet” (17). Elmondja, hogy ez a baj javára szolgált. Hogyan? Úgy, hogy a betegség ideje alatt rádöbbent bűneire, felismerte, hogy van valami, amit nem rendezett el. Amikor ezt megtette a bűnbocsánat öröme töltötte be a szívét. Isten megbocsátott, háta mögé vetette minden vétkét. Ami a hátunk mögött van, azt nem látjuk, tehát Isten sem látja a megbocsátott vétket, le van zárva a múlt. Az igazi megbocsátás mindig azt jelenti, hogy a bűnt, vétket, sérelmet, már nem látom, mögöttem van, mert hátat fordítottam neki. Nem akarom tovább látni, hanem úgy tekintek a másikra, mint aki soha nem okozott sérelmet nekem.
A betegség, a baj nem önmagában válik a javunkra, hanem csak akkor, ha bűnismeretre és bűnbánatra jutunk általa. Ha ez kimarad, nem válik javamra. A bűn rendezése, a bűnbocsánat elnyerése után már bizonyos Isten szabadításában. Sőt az eddig kesergő király lantpengetésre, hálaadásra szólít fel. Ez a mi feladatunk is, hogy pengessük Istennek a lantot mindennap, naponta minél többet. Lantot pengetni azt jelenti, hogy Istent dicsérjem, igéje által minél többet legyek a közelségében. Felismerjük-e, hogy életünket, idős napjainkat arra kaptuk, hogy lantot pengessünk az Úrnak?
Újszövetségi szakaszunkban (Mk 10,35-45) feltűnő, mennyire félreismerik és értik Jézust a tanítványok. Még mindig földi uralomban és pozíciókban gondolkodnak. Azonban Jézus nem földi birodalom vezetőinek választotta ki őket, hanem Isten országa szolgáinak. a tanítvány számára a szolgálat a kijelölt út. A szolgálat és nem az uralkodás. Isten országában nincsenek pozíciók, alá és fölé rendelt szerepek, csak szolgák és szolgálat.
Nagyon megdöbbentett Jézus őszinte alázata, amellyel elmondja, nem az Ő dolga megadni ki üljön az Ő jobb vagy bal keze felől. Tisztában vele és el is fogadja, hogy van, ami nem az Ő dolga, hanem az Atyáé. Mennyivel kevesebb konfliktus lenne ebben a világban, ha legalább a keresztyének látnák és elfogadnák, hogy van, ami nem az Ő dolguk. Így nem avatkoznának bele mások ügyeibe. A világban is könnyebben megoldódna néhány probléma, ha idős uralkodók, vezetők rádöbbennének, már nem az ő dolguk az országuk irányítása, és átadnák hatalmukat. Óriási dolog, hogy az Isten Fia vállalja és elfogadja, hogy van, amit nem Neki kell megoldani. Az Úr adja meg számunkra is azt a józanságot és bölcsességet, amellyel meglátjuk mi az, ami ránk bízatott, és elfogadjuk, amit már másnak kell elvégeznie.
Jakab és János önző megnyilvánulása felszínre hozza a többi tanítvány irigységét és haragját. Lám a tanítványok már három éve Jézussal járnak és még mennyi nyomorúság ottmaradt lényük mélyén. Ezek az események pont azt hivatottak szolgálni, hogy a mélyből a felszínre jöjjenek. Mert még Jézussal vannak, és Ő ki tudja ezeket tisztítani a szívükből.  Jó elcsendesedve végig gondolni, vajon mi bújik meg az én szívemben? Egy-egy váratlan helyzet hozza csak elő, azokat az indulatokat, amikről úgy véltük már nem találhatók meg bennünk. Az elcsendesedéskor, az igébe való tekintéskor Urunk megmutatja milyenek is vagyunk. Mindezt azért teszi, hogy még időben korrigálhassuk a rossz beidegződéseket, illetve kérjük az Úr szabadítását.
Az Úr Jézus a szolgálatra irányítja övéi figyelmét, aki szolgál, az felszabadul az önzés és uralkodás szellemisége alól. Mindezt úgy teszi, hogy elmondja, Ő az Úr, azért jött a mi világunkba, hogy szolgáljon nekünk. Milyen megdöbbentő is, hogy amíg mi elvárjuk és elfogadjuk mások szolgálatát, addig Jézus nem azt akarja, hogy Neki szolgáljanak. Inkább Ő szolgál, mégpedig élete odaadása által. Ha komolyan vesszük a Isten országnak országútját, amely a szolgálat hitelesebbé válik a bizonyságtételünk. Amíg az egyházban is a világi társadalom módján osztódnak el a szerepek, és vannak különféle pozíciók, gyenge a bizonyságtétel. Ha majd Isten országának polgárai mind egyformán az Úr szolgái lesznek, hatásosabb lesz a misszió is.

Taníts Uram meghajlani

Taníts Uram meghajlani, mint szélben az aranykalász!
Hajoljak meg, ha Szent Lelked, reám fuvall, s porig aláz.

S dacos szívem ha ellenáll, midőn a Lélek rám lehel,
Jöjj tűz gyanánt, s a dac, a gőg Lelked tüzében égjen el!

Mint bősz hullám, mely megtörik, ha parthoz űzi zúgó szél,
Úgy törjön össze szívem is, amint Tebenned partot ér!

Isten áldásával.


2011. február 22., kedd

Szeretetből

L
ám a komoly hívő ember, az Istenben bízó király is megbetegszik (Ézs 38,1-8), sőt közel van halálának a napja is. Azt gondolnánk, aki ilyen szilárd hittel rendelkezik, aki megtisztítja népét a bálványoktól, helyreállítja a biblikus istentiszteletet, azt elkerülik a bajok. De nem így történik. Súlyosan megbetegszik Ezékiás király, bizonyára reménykedett a felgyógyulásban, azt várta hamarosan rendbe jön és folytathatja tovább szolgálatát népe körében.  A várt javulás helyett azonban,  Ézsaiás próféta érkezik a következő üzenettel: „Így szól az Úr: Rendelkezz házadról, mert meghalsz, nem maradhatsz életben” (1)! Miért ez a kemény üzenet? Én úgy látom talán azért, mert amikor beteg lett a király, nem látjuk őt imádkozni. A végveszély, az asszír támadás idején azonnal az Úr házába vitt az útja, most nem indul oda.  Úgy gondolja a háborús veszély az más, az Istenre tartozik, a betegség az ember, vagyis az orvos hatásköre, majd minden megoldódik, rendbe jön és folytatja tovább Isten országának irányítását. Nem fordul Istenhez, ezért az Úr rádöbbenti, hogy nincs olyan esemény az életünkben, ami ne tartozna Rá, amiben ne lehetne Hozzá fordulni.
Azonban figyelemreméltó, hogy amikor meghallja Isten rendelkezését, nem támad a prófétára, hanem elfogadja, hogy amit Ézsaiás mond az Isten szava. Nem kéri ki magának, hogyan beszélhet így egy egyszerű próféta a királlyal: „meghalsz, nem maradhatsz életben”?  Lássuk meg, Isten soha nem beszél mellé. Ő mindig egyenes, és világosan megmondja mi a terve velünk. Nem fél tudomására hozni Ezékiásnak, hogy nem fog meggyógyulni. Vajon mi tudunk-e ilyen őszintén beszélni? Vagy inkább mellébeszélünk, és hitegetjük a gyógyulással azt, akiről tudjuk, hogy meg vannak napjai számlálva. Nem becsületesebb-e őszintén tájékoztatni az állapotáról, hogy legyen ideje Isten elé állni, felkészülni a halálra. Ezékiás Istenhez fordult, amikor megtudta az Úr határozatát. Most már imádkozik. Igaz nem követel, egyszerűen, bűnbánattal és alázattal a Mindenhatóra bízza magát.
Szembe kell néznünk a kérdéssel, vajon hogyan reagálnánk, ha megtudnánk, holnap már az Úrnál leszünk? Mire gondolnánk? Mit tennénk? Pánikba esnénk, vagy imádságban az Úr elé állnánk?
Ézsaiás bűnbánó és őszinte imáját meghallgatta az Úr. Bizony, ha valaki őszintén Isten elé áll egy ilyen súlyos helyzetben, bűnbánata gyümölcseként a gyógyulást, és a bűnbocsánatot is átélheti. Ezért lenne fontos a betegekkel való őszinteség, mert nemcsak az a lényeg, hogy néhány esztendővel meghosszabbodjon a földi élete, hanem az is, hogy majdan miként lépi át az örökkévalóság kapuját.
Isten nem beszél a levegőbe ezért az ígéretét lepecsételi. Az árnyék visszatérítése a napórán, a pecsét.  Ezzel zárja le, amit mond, a király számára pedig ez a pecsét teszi hitelessé az ígéretet.
A gazdag ifjú drámai története, az eddigi körülményeihez való ragaszkodása, és a Jézustól való bús távozása Péter apostolból döbbent kérdést vált ki mai igénkben (Mk 10,28-34). Ez a kérdés így hangzik: mi mindent elhagytunk és követőid lettünk, akkor velünk mi a helyzet?  Először is lényeges, hogy amikor ők mindent elhagytak, azt önként és Jézusért tették. Megszerették a Jézusban jelen lévő Istent. Megszerették azt, Aki értük a menny dicsőségét hagyta el, hogy megmentse őket. Hát hogyne adnák Neki az életüket, mindenüket. Ez az evangélium lényege, nem Jézus parancsolta meg, hogy hagyják el eddigi életüket, munkájuk gyümölcsét, családjukat, hanem önként tették, mert felismerték, hogy Jézus mindennél nagyobb kincs. Benne mindent megnyernek. Itt tévedett a gazdag ifjú, mert neki a vallás kötelezőt jelentett, be kell tartani a parancsolatokat, de szívből tartotta meg. Ha meglátja ki áll vele szemben, és átéli a szeretetét, akkor örömmel mondott volna le mindenről, mert lénye rezonált volna Jézus szeretetére. Amikor megszerettük azt, aki a házastársunk lett, nem kényszerből osztottuk meg tulajdonunkat vele, hanem önként adtunk neki mindent, mert szerettük. Aki megszereti Jézust, semmit nem tart vissza tőle. Ha még kényszer a hit, a keresztyénség, akkor nem szeretjük Jézust igazán.
Azt a Jézust szerethetjük, aki vállalta értem és értünk a gyalázást, a pogány kézbe adást, a kereszthalált. Aki azonban kész Érte mindent elhagyni megtapasztalja Isten gazdag áldását. Mondhatnám azt is, hogy a legjobb befektetés Jézusért mindent elhagyni, mert a százszorosát adja vissza. Tehát teljes mértékben gondoskodik rólam, többet ad nekem, mint amit én adhatok Neki. Sőt az örökélet részese lehetek az Ő kegyelme révén. Saját életét adta oda, hogy megszerezze számomra az üdvösséget. Ezt én soha nem tudnám megszerezni, de Ő vérével megszerezte számomra.  Azonban azt is halljuk meg, a százszoros áldáshoz szenvedés is van mellékelve. Tehát mindez akkor az enyém, ha kész vagyok Érette szenvedést vállalni.  Üldöztetésekkel együtt, mondja az Úr, tehát a tanítványság nem olcsó, mert sokba került az Atyának, de áldozatot jelent a megélése a követők számára is. Tudok-e én Isten országáért áldozatot hozni?

Jézusból többet

Jézusból többet hadd vegyek,
S másoknak többet hadd vigyek.
Őt egyre jobban szemléljem,
Váltsághalálát dicsérjem.           
Több, több mire vágyom,          
Több, több mire vágyom.          
Őt egyre jobban szemléljem,    
Váltsághalálát dicsérjem. 

Jézusról többet hadd tudjak,
Tervéhez jobban simuljak.
 Szentlélek Isten, jöjj, taníts,
Meglátni Krisztus titkait.             
Több, több mire vágyom...

Adhasson többet Igében.
 Járjak vele közösségben.
Halljam a hangját szívemben,
Éljem az Igét éltemben.              
Több, több mire vágyom... 

Hallhassak többet trónjáról,
Hol dicső népe országol.
Visszajön Ő, s és nem késik,
Országa nő, megáll végig.           
Több, több mire vágyom...

Isten áldásával.

2011. február 21., hétfő

Azután, jöjj!

I
sten Ézsaiáson keresztül válaszol Ezékiás királynak (Ézs 37,21-38). a válasz a király imádságára küldött felelet. Ebből megláthatjuk, hogy az imádkozás nem hiábavaló cselekedet, hanem a legfontosabb, amit tehetünk. Az imádság által ráhangolódunk Istenre és megosszuk Vele gondjainkat. Akinek a számára Isten, élő valóság annak nem formalitás az ima, hanem állandó beszélgetés a vonal túlsó felén lévő mennyei Atyával. Állandó beszélgetés, tehát Istenhez nem csupán vészhelyzetben fordulunk, hanem minden pillanatban felé küldjük gondolatainkat. Az Úr pedig válaszol. Ezékiásnak Ézsaiáson keresztül küldte el üzenetét, számunkra igéjén keresztül. Nekünk megadatik az a kegyelem, hogy kezünkbe vehetjük az igét és rajta keresztül meghallhatjuk Atyánk akaratát.
„Mivel imádkoztál”, ha nem fordul Istenhez, nem tudja meg az Úr tervét. Akkor tovább aggódik és maga próbálja megoldani ezt a helyzetet, amivel magának és népének is kárt okoz. Ha mindig az imádság eszközéhez folyamodnánk több áldásban lenne részünk, és tudnánk csökkenteni a bajok, a károk számát.
Ebből az üzenetből kiderül, Isten miként látja az Ő csetlő-botló népét. Számára ők szentek, az Ő tulajdonai, hűtlenségük ellenére is. Tehát a zsidók nem egy nép a sok közül, hanem Isten népe, Isten szentje. Az Úr mai népére, az Egyházra is így tekint, nem egy közösség a sok közül, hanem Jézus Krisztus kiválasztott népe, aki számára nagyon fontos, hiszen életét adta érte. Az Úr az övéire ma is odafigyel, számon tartja őket.
A nagy birodalom királya, is Isten alárendeltje, ha az Úr cselekszik, Ő sem tehet másként. Bár ők gőgösen azt gondolták, bármit megtehetnek, azonban Isten visszafordítja őket az úton. Izráel népe meglátja, hogy nincs szükség Egyiptomra. Bár mi is meglátnánk, nincs szüksége Isten népének a pogányok segítségére. Az Úr ma is egyedül képes gyermekeit megmenteni. Senki nem gondolta a zsidók közül, egyetlen kardcsapás nélkül megszabadulhatnak az ellenségtől, most azonban szembesülnek Isten hatalmával. A tanítványok egyetlen fegyvere az ima és az ige, általuk ad győzelmet az Úr.
A gazdag ifjú történetével folytatjuk Márk evangéliumát (Mk 10,17-27), amelyben egy embert sodor Jézushoz a belső bizonytalanság. A kiváló külső feltételek ellenére sincs üdvbizonyossága. Nyugtalan belülről, a lényében, és ezt erkölcsös, vallásos, jól szituált élete sem képes megszüntetni. Ezért Jézushoz fut. Sürgős lett számára ennek a helyzetnek a megoldása. Nekünk is szembe kell néznünk az üdvbizonyosság kérdésével, van-e örökéletem? Ha van válaszom, azt mire alapozom? Másrészt a belső nyugtalanságunk pontosan ebből a bizonytalanságból fakad. Talán nem tudtuk eddig miért vagyunk a rendezett körülmények ellenére, békétlenek, feszültek, azért mert a léleknek nincs bizonyossága.
Mit tegyek? - szólítja meg Jézust. Úgy gondolja, neki kell valami fantasztikus dolgot produkálni, amivel kiérdemli Isten kegyelmét. Érdemei elismeréseként várja az üdvösséget. Jézus azonban rámutat, nincs semmi új és extra tennivaló, mert Isten régen megmondta mit vár el, adta a tíz igét, a törvényt. Ha ez nem ad békességet, akkor nincs új törvény.
Sőt rámutat az Úr, hogy nem a törvénnyel, hanem velünk van a baj. Valami hiányzik még belőled. Mi már tudjuk, nem valami, hanem Valaki, azaz Jézus hiányzik. Nélküle nyugtalan a szívünk. Meg kell látnunk, hogy mi nem tudunk a törvénynek eleget tenni, ezért az Úr kegyelmére van szükségünk. ennek az embernek hiányzott a szívéből a saját maga által felépített biztonságtól való elszakadás. Ő nem tudta bizalmát csak az Úrba vetni. Ez az ember a kapcsolatokban és a pénz hatalmában bízott. azonban pénzzel sem lehet mindent elintézni, Halál urat nem lehet lefizetni, meg fog érkezni. Vele szemben a pénznek sincs hatalma. A halál fölött egyedül az Úr Jézus Krisztusnak van hatalma, Ő győzte le és hódoltatta meg.
Jó látni, hogy Jézus nem azt mondta ennek az ifjúnak, hogy a vagyona egy részét fizesse be Júdás pénztárába és akkor övé az örökélet. Inkább azt mondta, hogy mindent engedjen el, és lássa meg, hogy Isten országa minden földi kincsnél többet ér. Ha követi Őt és belép az Atya országába az anyagi biztonságot, a Király fogja számára biztosítani, hit által. Erre a bizalomra van nekünk is szükségünk.
Ez az ember nem látta meg Jézusban a legnagyobb kincset, nem ismerte fel az örökéletre nyíló ajtót, ezért búsan távozott. a szíve az anyagiakhoz, az ifjúságához kötődött és nem tudta ezeket átadni Jézusnak. Nem tudta kimondani mindentől megválok, tiéd a szívem, követlek Mesterem. De ne ítéljük el könnyen, hanem gondolkozzunk el, az ifjú helyében mi meg tudtuk volna-e tenni, hogy mindenünktől megválunk, és egyedül Rá hagyatkozunk?  Mennyit ér meg nekem az Isten országa, mit tudok érte oda adni? Néhány eurót a perselybe, hetente egy órát, vagy az egész életem Neki adom, mert Ő előbb szeretett engem?
Jézus azt mondja: „nehéz az Isten országába bejutni!”  Miért? Mert oda bűnös ember nem mehet be, csak kegyelemből léphetjük át, az örök élet küszöbét. Jézus fizette ki a belépő árát. Ha ezt elismerem és elfogadom kegyelmét, majd Neki szentelem megüresített életem, követhetem Őt. Azt is üzeni az Úr, hogy nem kell kétségbeesnünk, mert számára minden lehetséges. Ő tudja elszakítani szívünket ennek a világnak kincseitől, hogy válasszuk Jézust és az Ő országát. A sorrend: előbb add el, azután kövess. Nem követhetjük Őt e világ kincseivel felpakolva, megtöltve, csak ha előbb ezeket elengedjük. Istennek korlátlan lehetőségei vannak.


JÖJJ, AZ ÚR VÁR REÁD

Jöjj az Úr vár reád, Jöjj amíg ifjú vagy!
Életed tavaszát, derűjét neki add!
Ó ne hagyd fejedet bűnben őszülni vénhedtté,
Ne csupán teledet vigyed végül az Úr elé.

Ó a szárnyas idő, mint az álom, repül,
Ámde zsákmányt szed ő, fogyunk szüntelenül.
Tétován mire vársz? Hallod-é már a hívó szót?
El ne késs, jaj vigyázz, mire eszmélsz: a van csak volt.

Jézus hív, vele járj, erre váltott meg Ő.
Lelki sziklára állj, élő víz onnan jő.
Ő nekünk utat tört, te is lépj arra hittel rá!
Már itt lent s odafönt téged Ő tehet boldoggá!


Isten áldásával.

2011. február 20., vasárnap

Gyermeki hit

V
issza kell még térnünk a tegnapi igénkhez (Ézs 36,11-22) mielőtt a mai szakasz üzenetére figyelnénk. Láttuk, hogy az Asszír hadsereg Jeruzsálem falai alá ért. Az Asszír király vezére sokféle trükköt alkalmaz Isten népe megfélemlítésére, bizalmuk és hitük megtörésére. Nagy lendülettel próbálja a város védőit meggyőzni miért érdemes, és miért éri meg kapitulálniuk. Azt ígéri, hogy már rögtön jó lesz a soruk, de később még jobb lesz. Igaz ennek a jobbnak rabszolgasor az ára.
Milyen jó is lenne, ha mi is határozottan tudnánk érvelni az emberek előtt Isten országának előnyeiről. Azt ígéri, hogy elviszi az övékhez hasonló földre, de ők az ígéret földjén vannak, amit Istentől kaptak, ennél egyetlen föld sem lehet jobb. Jézust is megkísértette a sátán, de Ő elutasította, nem ugrott be a trükkjeinek.
A kincstárnok még a többi nép fölötti győzelmükre is hivatkozik, azoknak is voltak isteneik, mégis elestek az Asszír sereggel szemben. Sőt azt mondják, hogy Ezékiás sem tudja megmenteni őket. Jó, ha látjuk, igaza van, de mi nem is a bálványoktól, nem is emberektől, hanem az Úrtól, az élő Istentől várjuk a szabadítást. Ő meg tud menteni. Erre a hitre lehet építeni.
Szembetűnő még ebben a szakaszban, hogy nem válaszolnak az ellenségnek, hanem egyenesen a királyhoz mennek és jelentik. Megszívlelendő ez a számunkra is, a gonosszal nem kell leállni, vitázni, hanem menjünk jelenteni a Királynak, meneküljünk Jézushoz.
A mai részben (Ézs 37,1-20) megláthatjuk Ezékiás király reakcióját a kapott hírekre.  Ő nem pánikol, hanem bűnbánatot tart és az Úr elé áll. Amikor veszély fenyeget, nem másokat okol, hanem bűnbánatban kifejezi a saját felelősségét. Ez a jó megoldás, a kialakult helyzetért való felelősség vállalása és az Úr elé való őszinte odaállás. Ezékiás tehát az Úr elé vitte, előtte teríti ki az ellenség levelét. Ez a lehetőség számunkra is adott, a problémát bevihetjük az Úr házába, elmondhatjuk Neki.
Ezután követüket indít Ézsaiáshoz és kéri, imádkozzon a maradékért, azokért, akik még ellen álltak az ellenség csábításának. Akik még állnak, azoknak is szükségük van imádságra, mert a gonosz ma is erősen csábít a maga táborába. De el lehet utasítani.
A próféta elmondja Isten üzenetét, nem kell félniük az Asszír seregtől, mert az ő beavatkozásuk nélkül oldja meg a helyzetet. Meg fogják látni, hogy Istennek nincs szüksége a segítségükre. Ezékiásnak és népének az a felismerés ad erőt és bátorságot, hogy Isten, élő Úr. A bálványok, azonban emberi kéz alkotásai, ezáltal tehetetlenek. a 20.  versben Ezékiás azt kéri: „De most te, Urunk, Istenünk, szabadíts meg bennünket az ő kezéből, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy te vagy egyedül az Úr!” Ez egy csodálatos imádság, nem öncélú kérés, hanem azt tartja szem előtt, hogy a szabadítás láttassa meg az emberekkel, hogy Izráel Istene az egyedüli Úr. A szabadítás missziói vetületűvé válik. Így Isten életünkben elvégzett munkájának is Őt kell dicsőítenie.
Az újszövetségi ige tegnapi része (Mk 7,1-12) nehéz, de máig aktuális kérdést tárgyal. A farizeusok Jézus támadására és maguk védelmére hozzák fel ezt a problémát.  Jézussal akarják legalizálni gyakorlatukat, hiszen bármilyen okból kiállíthattak váló levelet, ha már a feleséggel nem akartak tovább együtt élni.  
Jézus rámutat, hogy a Mózes által megengedett válólevél, a szívük keménysége miatt adatott. De Isten nem így akarta. Mint minden dolog ez is szívügy, mégpedig a bűnös ember gonosz szívének az ügye. Tehát nem a válólevelet kell legalizáltatni, mert a válás sem oldja meg a problémát, legfeljebb a tüneteket enyhítheti. A szívünkkel van a baj, és ezt a szívet a válás sem változtatja meg. Bárhová megyünk, visszük beteg szívünket is magunkkal. Az Úr Jézus azonban felkínálja a szívváltoztatást, új szívet ad, és ezzel másképp látom magam és a másik embert is. Az új szív képessé válik a megbocsátásra. Az Új szívet kapott ember jut el arra a felismerésre, hogy a házastárs Isten ajándéka. Aki Tőle kéri és kapja, ahol a házastársak Isten ajándékai egymás számára, ott megoldódnak a problémák válólevél nélkül is.
Az Úr elé állva nézzük meg, hogy Tőle kértem és kaptam-e a társam? Az Úr ajándékát látom-e a másikban? Viszont, akinek az életében elkészült már a válólevél, az a múltat tegye őszintén Isten kezébe, mert van bocsánat és van újrakezdés, Vele. Jézus Krisztus a szívünk keménysége által okozott sebekért is meghalt a Golgotán. „Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg” (1Péter 2,24).
A következő versek is (Mk 10,13-16) az Úr iránti bizalmat erősítik a szívünkben, Ő nem vet el senkit, aki Hozzá menekül. Nem lehet senkit eltiltani, aki az élet, a bűn okozta sebekkel Őt keresi fel. Sőt azt mondja Urunk, hogy aki ilyen kisgyermeki bizalommal fordul Hozzá, az megtapasztalja Isten országa kapujának a feltárulását. Isten országa kapuján a hit, a gyermeki hit a sarokvas. A kisgyermek aggodalom és félelem nélkül merül el játékában, mert tudja, hogy szülei gondoskodnak róla. Amikor eljön az ebédidő, örömmel fut a konyhába, mert tudja, ha ő kint játszott is, van ebéd. Mert az édesanyja gondoskodott róla, amíg ő játszott. Éljünk mi is ebben a hitben, hogy amíg mi Isten országa dolgaival vagyunk elfoglalva, nem járunk rosszul, mert mennyei Atyánk gondoskodik rólunk.

Magára vette szennyes ruhámat

Magára vette szennyes ruhámat,
Így békíté meg Istent, Atyámat,
Így békíté meg, így békíté meg Istent, Atyámat,

Kín, mi Őt érte, nekem volt szánva,
De Ő felvitte a Golgotára,
De Ő felvitte, de Ő felvitte a Golgotára.

Szerelmes szíve szakadt meg értem,
De eltörölte mind-mind a vétkem,
De eltörölte, de eltörölte mind-mind a vétkem.

Jézus, Te drága, mit adjak Néked?
Összetört szívem hozom elébed.
Összetört szívem, összetört szívem hozom elébed.

Isten áldásával.