Isten ereje

A

 szabadulás utáni élet áldásait írja le a próféta (Ézs 60,1-12). Így készíti fel a népet a hazatérés az új kezdet vállalására. Isten nem titokban cselekszik, hanem művét mindenkinek látni kell. A hazatérés után sem hagyja őket magukra, sőt lényeges, hogy ők se szakadjanak el az Úrtól. A helyreállítás, a növekedés az Úrról való állandó és élő kapcsolat függvénye.

Isten kiválasztott népe úgy indulhat haza és élhet a mindennapokban, hogy ők különleges nép. Nem önmagukban van a különlegességük, a nem természettől fogva hordoznak magukban többletet, hanem az Úr dicsősége, amely betölti őket, jelenti a többletet. Aki ma meghallja az Úr Jézus hívását és enged annak, átéli, hogy betölti a Szentlélek és Ő adja a többletet és ez meglátszik. Az Ő energia többlete által ragyogóvá válik az életünk. a gyertya hamar elég és tartósan nem képes világítani, mert nincs utánpótlása, azonban az égő huzamosabb ideig képes világítani, mert állandóan kapja az áramot a hálózatról. Isten kegyelme az újjászületett embert a Szentlélek által mennyei hálózatra kapcsolja, ezáltal válhatunk világossággá környezetünk számára. Ez az energia soha nem fogy el.

Isten népe egyedülálló minden korban, mert ő rendelkezik egyedül tartós energiaforrással és így képes mindenkor világítani. Erre szükség is van, mert a környezet sötét. Sötétség borítja a földet, ezért szomorú, amikor a hívőket elkápráztatja a világ mű fénye, villogó kirakatai. Holott a tanítványok képviselik a világosságot a földön. Ne, rejtsük el, hanem vállaljuk bátran, amit az Úrtól kaptunk!

Tegyük fel a kérdést meglátszik-e rajtam az Úr világossága? Mi látszik, mi sugárzik életem által? Az úr jelenléte, dicsősége, vagy a természeti ember sok-sok nyomorúsága?  A tanítványok azért vannak a világban, hogy látszódjon az életük mássága, az a többlet, amit az Úrtól nyertek. Ha ez látszik, akkor meg fogják kérdezni, mitől más az életed, hogyan változtál meg? A próféta látja, amikor majd Izráel népéhez királyok jönnek, miért? Mert látják a világosságot és ők is szeretnének részesei lenni, jönnek, hogy tanácsot kérjenek élet problémáikra. Jönnek, hogy segítséget kérjenek társadalmi és gazdasági problémákra, mert felismerik, hogy Isten népénél mindezekre van megoldás. Vajon tükrözi-e az Egyház ezt a megoldást? Ma inkább azt látjuk, hogy még a gyülekezetek tagjai is világi szakemberekhez fordulnak, és nem Isten igéjét, az Ő embereit kérdezik.

Még amit kiemelnék mai igénkből, hogy a körülöttünk lévő sötétség ellenére is lehet újat kezdeni, lehet másképp élni, Isten kegyelme által. Azt is jelenti, hogy a tanítványok vállalhatnak más szokásokat és bemutathatják, lehet másképp élni, ünnepelni, mint azt a világ ma gyakorolja. Lehet másképp akkor is, ha sokan ezt ma nem értékelik.

A római levél gazdagságából is emeljünk ki néhány gondolatot (Rm 1,8-17). Pál számára az első a hálaadás, ez a jellemző rá, ez fakad fel a lényéből, amikor a rómaiakra gondol. hálát ad, hogy a birodalom fővárosában, a császár kultusz fellegvárában is van gyülekezet. hálás, hogy Isten ide is eljuttatta az evangéliumot. Mindenkiért hálát ad, pedig a római gyülekezetben különféle képen vélekednek róla. Ennek ellenére hálás értük. Tudja, hogy nem különböző vélemények, hanem sokféle probléma is található ott, ám tisztában van vele, hogy a hibákat ki lehet javítani.

Pál terveit az Úr elé viszi. Szeretne elmenni Rómába, de nem fog neki a kivitelezésnek, addig, amíg föntről nem kap hozzá engedélyt. Ez számunkra is útmutatás, tanuljuk meg az Úr elé vinni terveinket, és türelmesen kivárni, amíg választ kapunk. Mi legtöbbször eltervezünk valamit, majd tesszük, anélkül, hogy megkérdeznénk az Úrtól, Ő is akarja-e, hogy megtegyük, amit elterveztünk. Pál azért kar menni, hogy lelki ajándékot vigyen az ottani tanítványok számára, ami által erősítheti őket.  Pált nem Róma nevezetességei, a tengerpart vonzották, hanem a gyülekezet.

Bizony tanulhatunk Páltól, nem szégyelli az evangéliumot. Pedig az a világ is sötét és romlott volt, de tudta, hogy amit ő visz az jó, azt nem kell szégyelleni, arra mindenkinek szüksége van. Meg volt győződve, hogy az evangélium Isten ereje.  Mi is így építsünk az evangéliumra, az Igére, hogy tudjuk, erő van benne. Csodálatos, életeket, sőt egész társadalmat megújító és újjáformáló erő. Ezt az eszközt adta számunkra Urunk, általa végezhetjük el környezetünk átalakítását. nekünk nincs szükségünk világi módszerekre, mert a hatóanyag az Igében van. Merjük használni, merjük ajánlani problémamegoldó eszközként.  Mert Isten nem alkalmaz erőszakot, nem használ különféle kémiai anyagokat a változás kivitelezéséhez, hanem az evangéliumot kínálja fel a számunkra. A mi lehetőségünk, hogy Isten jobb ajánlatát elfogadjuk. Ő az új élet ajándékát nyújtja felénk, és  ezt  szabad elfogadni. Isten ajándékozó Isten.

VÁGYOD-E ELHAGYNI BŰNEIDET?

Jézus vérében van nagy erő.

Vágyol-e győzni a Sátán felett?

E vérben csodás az erő.

Van erő, van csodás erő van,

Jézusunk vérében.

Van erő, van csodás erő van,

Jézus drága szent vérében.

Ó ha a büszkeség rabja vagy tán,

Jézus vérében van nagy erő.

Jöjj csak hisz gyógyírt lelsz a Golgotán

E vérben csodás az erő.

Van erő, van csodás erő van,

Jézusunk vérében.

Van erő, van csodás erő van,

Jézus drága szent vérében.

Érzed-e, hogy szíved oly salakos?

Jézus vérében van nagy erő.

Tisztátalan szívet tisztára mos,

E vérben csodás az erő.

Van erő, van csodás erő van,

Jézusunk vérében.

Van erő, van csodás erő van,

Jézus drága szent vérében.

Szolgálni vágyod a Jézust talán,

Jézus vérében van nagy erő.

Csak Néki zengeni nap-nap után,

E vérben csodás az erő.

Van erő, van csodás erő van,

Jézusunk vérében.

Van erő, van csodás erő van,

Jézus drága szent vérében. 

Isten áldásával.

Bizonyság

A

z 59. fejezet tegnapi szakaszában láttuk, hogy a bűn lelkileg sötétségben tart, Isten népe csak botorkált, mint a vakok. Pedig pont ők rendelkeznek igazi látással ezért életüknek határozottnak, céltudatosnak kellene lenni. Ám a bűnnel és a korszellemmel való megalkuvás leépít lélekben és bizonytalanná tesz.

A próféta mai szakaszunkban (Ézs 59,14-21) arra mutat rá, hogy amikor Isten gyermeke lelki sötétségbe kerül, az kihat a közösségre is.  Mivel az emberek életében háttérbe került Isten szava, így lassan a hívők is kiszorultak a társadalmi életből, meglazult az erkölcs és ez az egész társadalomra lehúzóan hatott. Meglehet anyagilag, gazdaságilag növekedtek, azonban az erkölcsi rend felborult. Amikor nem Isten szava a tekintély számunkra mindig erkölcsi vákuum keletkezik, ez pedig bevonz valamit. Általában ilyenkor akarunk olyanok lenni, mint a többi nép, mint a világ. Azonban egy tanítvány számára soha nem lehet mérce és példa a világ, hanem mindenkor és mindenben egyedül az Úr Jézus a követendő.

A 15. vers szíven ütött, hiszen pont ezt tapasztaljuk napjainkban: „Oda van már a hűség”. Ám ezt a mai társadalom természetesnek mutatja be, sőt a hűséget már egy letűnt kor maradványának tekinti. Azonban látni lehet, hogy a korszellem ellenére sok hűtlen kapcsolatot követően felbukkan az emberek szívében a hűség és a biztonság utáni vágy.  Amit az emberek elfogadnak, arra az Ige így reagál: „Látta ezt az Úr, és rossznak ítélte, hogy nincs törvényes rend.”  Ez a lényeges, hogyan látja Isten terveinket, gondolatainkat, életünket, erkölcsünket, mert Ő nem a mi normáinkhoz igazodik. Akaratát kijelentette az Igében, az életre vezető út alapjait törvényében lefektette, és ezeken nem változtat az évek múlásával. A tíz Ige mai érvényes, követelménye felénk is hangzik, ma is érvényes Isten szeme előtt a házasság intézménye, ma is bűn a házasságelőtti szexuális kapcsolat, és Ő továbbra sem fogadja el az együttélést legitimnek.

Azonban jól ismer bennünket, és tudja, hogy képtelenek vagyunk akarata szerint élni és megígérte „eljön Sionhoz a Megváltó, Jákób megtérő bűnöseihez! - így szól az Úr” (20). A Megváltó az a személy, aki ebből az erkölcsi válságból, életválságból ki tud emelni és egy új életre segít. Mi már tudjuk, hogy az Úr Jézus Krisztus ez a személy. Ő jött el azért, hogy kiszabadítson minket a bűnökből és a jelenlegi gonosz világból Istennek, a mi Atyánknak akarata szerint (Gal 1,4). Azért van Jézusra szükségünk, mert önerőből képtelenek vagyunk megszabadulni. Egyedül nem megy, ezért jött Ő segíteni.

Azonban a megmentést azok tapasztalják meg, és élik át a Megváltó jelenlétét, akik bűneiket megbánva jönnek Hozzá. Aki nem akar megtérni, vagyis a bűnnel szakítani és Isten akarata szerint élni, az nem éli át a kegyelmet sem. Isten irgalmát csak alázatos bűnbánó szívvel tapasztalhatjuk meg.

Újszövetségből Pál apostol rómaiakhoz írott levelét kezdtük el olvasni (Róma 1,1-7). Az apostol a levél írása idején még nem járt Rómában, csak más testvérek elmondása alapján ismeri az ott élő keresztyéneket. Rómában tehát nem Pál szolgálata nyomán jött létre a gyülekezet, hanem valószínűleg az Úr Jézus Krisztust más településen megismerő emberek miután hazatértek nemcsak arról számoltak be mit láttak idegenben, mit vásároltak, hanem tovább adták az evangéliumot. Tovább adták azt a drága hírt, ami az ő életüket is elkezdte mássá formálni. Az Úr előtti csendben próbáljunk őszintén válaszolni a felvetődő kérdésre, én mit viszek magammal, miről beszélek otthon, és a munkahelyemen? Tovább adom-e a jó hírt, árad-e rajtam keresztül az élet vize, vagy eldugult hitem csatornája.

Pál leírja, hogy majd szeretné meglátogatni őket, mégpedig azért, hogy ő is vigyen valamit, abból, amit az Úr neki ajándékozott. Az evangéliumnak kell, hogy legyen túlfolyása a szívünkben, mert ha nem tud, tovább áradni megposhad, mint az állott víz.

Bizonyságot tesz bemutatkozásként arról, hogy ő elsősorban Krisztus Jézus szolgája, rabszolgája. Vagyis ő Jézus rabja, mert egyszer az ő nyugtalan és gyűlölettel teljes szívét rabul ejtette az Úr kegyelme és szeretete, majd kisöpörte belőle a gyűlöletet és ezt követően a Krisztus iránti határtalan szeretet maradt vissza benne. Az első találkozásban megtapasztalta az elhívást, mert nélküle nem lehetünk tanítványok, egyszer meg kell hallani, amint Jézus megáll mellettünk és így szól: Jöjj és kövess engem.

Amikor valaki igent mond az Úrnak és örömmel követi megtapasztalja az evangélium hirdetésére valókiválasztást. Nem pusztán azért hív, hogy ezáltal megmenekülve a kárhozattól jól éljünk, hanem kiválaszt az örömhír továbbadására. A kiválasztás elkülönítést is jelent, az Úr az övéit az evangélium hirdetésére, a Neki való szolgálatra különíti el. Ez az elsődleges feladatunk, ami azonban nem egy külső erőszak eredménye, hanem belső kényszer, nem tehetem, hogy ne mondjam, ne adjam tovább. Az emberekben benne van, ha egy jó akciót látnak, azt elmondják, hogy más is részesüljön a kedvezményekben, szinte muszáj róla beszélniük. Aki átéli a kegyelmet, és naponta tapasztalja az Úr jóságát, annak is muszáj erről beszélni, ezt nem lehet elhallgatni, magunkba tartani. Azonban lényeges, hogy az evangélium Jézusról, a feltámadott Úrról szól. Bármilyen jó dolgokat, módszereket adhatunk tovább, ha nem Jézus a középpont, akkor nem evangéliumot mondunk. Az Úr adjon ma is számunkra kegyelmet és békességet.

Ó,Sion,ébredj!

1.

Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed!

Mondd a világnak: hajnalod közel!

Mert nem hagy az, ki népeket teremtett,

Senkit sem éjben, bűnben veszni el.

Légy örömmondó, békekövet,

Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

2.

Lásd: millióknak lelke megkötözve

Rabláncként hordoz sötét bűnöket;

Nincs kitől hallja: Megváltónk keresztje

Mily gazdag élet kútja lett neked.

Légy örömmondó, békekövet,

Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

3.

Mondd minden népnek: elveszett juháért

Mit tett a Pásztor, csodás szeretet!

Földig hajolt a kárhozott világért,

S meghalt alant, hogy élhess odafent.

Légy örömmondó, békekövet,

Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

4.

Küldj fiaidból, akik nem hiába

Élvezik kincsed: hirdessék szavad;

Öntsd lelked értük győzelmes imába:

Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad!

Légy örömmondó, békekövet,

Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

5.

Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled,

Fölfedi titkát minden szív előtt!

Egy lélekért se érjen vádja téged,

Hogy temiattad nem látta meg Őt!

Légy örömmondó, békekövet,

Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

Isten áldásával.

Nyitás

É

zsaiás leszögezi, nem Istenen múlik a szabadulásuk. Nem arról van szó, hogy nem hallja meg már népe kiáltását, vagy elveszítette volna hatalmát (Ézs 59,1-13). Isten nem tehetetlen. Nem Nála van a hiba. Bizony sokszor gondolkodunk úgy, hogy Isten tehet életünk nehéz eseményeiről, Őt okoljuk, amiért nincs változás, nem tudunk érvényt szerezni elhatározásainknak. Ha nem Isten a hibás, akkor mi az oka kudarcainknak, a sok nyomorúságnak, ami körülvesz bennünket?

A próféta lerántja a leplet és rámutat az okokra, de óriási meglepetésre, nem Istenre mutogat, hanem ránk. Azt mondja, mi miattunk van a kudarc, mégpedig bűneink miatt. A bűn elválaszt Istentől. Ő a bűnnel nem vállal közösséget, és amíg azt nem rendezzük, nem tudunk igazán élő kapcsolatba kerülni Vele.

Hogyan lehet rendezni Istennel életünket? A próféta erre is megadja a feleletet: „Bizony, tele vagyunk bűnnel, gonoszságunkat be kell ismernünk” (12). A rendezés feltétele bűneink felismerése és az Úr előtt való vállalása, megvallása. Ki kell mondani, vétkeztem, egyébként nincs bocsánat nincs újrakezdés, nincs megújulás. Nem lehet úgy elintézni a dolgokat, hogy majd az idő megoldja, elfelejtődik a gonoszság, hanem meg kell vallani Isten előtt minden bűnünket. Vegyük komolyan az Ige útmutatást gyermeki hittel és akkor megtapasztaljuk az Úr áldását, és emberi kapcsolataink is pozitív irányt vesznek. A bűnvallásra Isten bűnbocsánattal felel, a megbocsátott élet pedig jó gyümölcsöt terem. „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól” (1Jn 1,9)! Legyünk olyanok, mint az a kisgyermek, akinek egy lapra ráírták a nevét és mellé, rendőrparancsnok. Amikor átvette ezt az „igazolványt” kiállt az út mellé és mutogatta a járókelőknek, mert elhitte, hogy valóban rendőrparancsnok. Bár mi is ilyen komolyan vennénk az Úr szavát, és hinnénk, amit mond, az úgy van. Éljünk mi is így Isten ígéreteivel. „Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába” (Mt 18,3).

Márk evangéliumában látjuk, hogy végül megjelent az Úr a tanítványoknak is (Mk 16,14-20). Milyen érdekes, hogy nem a tizenegyet tette az első helyre, hanem eléjük helyezte az asszonyokat. Jézusnál nincs kivételezés, nála más a rangsor. Sőt az összefüggésből kiderül, hogy az asszonyoknak azért jelent meg korábban, mert ők keresték, ők nem zárkóztak be, életüket féltve. Az Úr hűségüket, bátorságukat így jutalmazta, ők élhették át először a történelem legnagyobb csodáját, Uruk feltámadását. Hűségünket, szeretetünket, utána való vágyakozásunkat mindig megjutalmazza a Feltámadott Úr. Hogyan jutalmaz? Jelenlétével. Erre van szükségünk mindenkoron, átélni, hogy Ő él, és Lelke által jelen van. Csak akkor hordoz áldást az életünk és lesz gyümölcstermő a szolgálatunk, ha mindenkor velünk van.

Viszont figyeljük, meg hogy az Úr Jézus megfeddi a tanítványokat, amiért nem hittel fogadták az asszonyok feltámadásról szóló bizonyságtételét. Az asszonyok a feltámadás hírvivői voltak, de ezt a hírt nem fogadták nyitott szívvel még a tanítványok sem. Szomorú, hogy mindenféle pletykát, hazugságot milyen gyorsan elfogadunk, míg a drága hírt, hogy Jézus él, azt nem akarjuk örömmel fogadni, hanem inkább kételyekkel. Urunk könyörüljön, hogy az evangélium hírvivői legyünk, és adja meg, hogy korunk embere befogadja ezt a hírt. Meg kell látni, hogy a hitetlenséget nem dicséri Urunk, és amikor szükséges elmarasztal de, és ez a csodálatos, elmarasztal, ám nem tesz félre, ezeket a tanítványokat ezek után kiküldi szolgálatra. Rábízza, néhány félős, bezárkózó embere az evangéliumot, Lényét. Így bízza ránk is, mert a missziói parancsot mi is kaptuk, ezáltal a tanítványság nem bezárkózós, hanem nyitás a teremtett világ felé. Itt is van sorrend, ami nélkül nem lehet áldásos a szolgálatunk.  Aki hisz és megkeresztelkedik, vagyis az élő hitet, a Feltámadottba vetett hitet nem lehet vallásossággal, ceremóniákkal pótolni.  Csak az élő hitet követik jelek. Aki azonban az hittel és az Ő szavára indul az emberek felé szolgálni, az ma is megtapasztalja, hogy az Úr együtt munkálkodik vele. Mert, Nála nélkül semmit sem cselekedhetünk.

Krisztus feltámadott, Kit halál el ragadott; Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk, Alleluja! Ha ő fel nem támad, Nincs többé bűnbocsánat, De él, ezért szent nevét, Zengjük ő dicséretét, Alleluja, Alleluja! Alleluja! Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk. Alleluja!

Isten áldásával.

Ő él

C

sodálatos ígéretet olvasunk mai igénkben (Ézs 58,9-14) „Ha segítségül hívod az Urat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok!” Hát nem nagyszerű ez az Ige? Ha segítségül hívom az Urat nem hagy válasz nélkül. Velünk gyakran megtörténik, hogy elfelejtünk, vagy nem akarunk válaszolni egy-egy levélre, vagy hívásra, de az Úrral ez soha nem történik meg, Ő mindig válaszol. azonban van egy feltételes mód, ha segítségül hívom. Tehát ne várjak választ, ha nem fordulok Hozzá, ha nem kérdezem, ha nem hívom segítségül. Azt is üzeni igénk, hogy igyekezzünk mindennap először Hozzá fordulni segítségül hívni, és ne rutinból oldjuk meg a legegyszerűbb dolgokat sem. Másrészt vannak az Úr útján játékszabályok is. Ha hívjuk, válaszol, de elvárja, hogy a további áldás érdekében cselekedjük is, amit mond. Vigyázzunk, hogy ne éljünk vissza a kegyelemmel. Az Ő akarata a segítőkészség, és az irgalmasság is.

Az Úrban való gyönyörködés feltétele nyugalom napjának a megszentelése.  Az Úr napja nem a saját kedvtelésünk és vágyaink kiélésére, hanem az Urunkkal való közösségre adatott. Mivel töltöm az Úr napját? Urammal, az Úr Jézussal vagyok-e kapcsolatban, vagy csupán kikapcsolódom, pihenek, vagy saját ügyeimet intézem?

Márk evangéliuma 16,9-13-ban a feltámadott, győztes Úr megjelenéseit látjuk. Először Magdalai Máriának jelent meg, tehát egy olyan nőnek, akit a gonosz nagyon megsanyargatott, most azonban már korán reggel keresi az Urat, hogy lerója még utoljára háláját. Ezt a hálás szívű keresőt keresi fel először az Úr. Nem a tanítványokat, hanem azt, akinek sok bűne bocsáttatott meg, mert ő nagyon szeretett. A korai időpont a találkozás ideje, aki ma is időt szán már a reggeli órákban az Úrra, az megtapasztalja jelenlétét, hatalmát.

Aki találkozik az Úrral, az mindig elmegy azokhoz, akik még félnek, gyászolnak és sírnak és viszi a drága hírt: Jézus él! Milyen hírt viszek én másoknak? Rossz hírt, másokról szóló vagy a Jézusról szóló hírt. Mert a feltámadás evangéliuma az igazi hír. Ez bízatott ránk.

Milyen szomorú. hogy nem hitték el ezt a jó hírt. Nem vették komolyan, hogy Ő él. Pedig beszélt is korábban róla, de nemjutott el a szívükig. Mintha korunk képét látnánk, hányan tettek már bizonyságot arról, hogy megtapasztalták, az Úr él, és nem hisznek nekik. Pedig gyakran a megváltozott életünk tesz vallást Jézus feltámadásáról. Mert egy embert senki nem tud megváltoztatni, csak az élő, feltámadott Úr.

Ó, jöjj szívembe, áldott Jézus! Így száll imám most feléd. A lelkem oly csüggedt és fáradt, Jöjj szívembe, jöjj ma még!                  Szívembe jöjj, Szívembe jöjj,      Jöjj szívembe most, Úr Jézus!    Ó, jöjj még ma, és lakj abba,     Jöjj szívembe most, Úr Jézus!  Ó, jöjj szívembe, áldott Jézus! Segíts, a bűn terhe nyom, Hogy bátran álljak majd elődbe Amaz utolsó napon!

Isten áldásával.

Most is keres

M

ai igénk eleje (Ézs 57,1-13) összekapcsolódik a tegnapi résszel, Izráel vezetői csak a saját jólétükkel törődnek. Népük élete az Istenhez hűségesek sorsa nem érdekli őket.  A pénz és a szórakozás bűvöletében élnek, akik rájuk bízattak azokra nem figyelnek. Nem veszik észre, hogy fogynak az Úrhoz hű emberek, hogy átformálódik a társadalmuk, ők egyre jobban szenvedélyeik hatása alá kerülnek.  Korunkra is nagyon jellemző ez a gondolkodás, a legtöbben azzal vannak elfoglalva, hogy minél jobban éljenek, minél többet szórakozzanak. Ahogyan egyre jobban haladunk a jólét útján kiderül mi is csapdába jutunk. Önző életmódunk foglyaivá válunk. Kimaradt a józan mértékletes életvezetés és most már a szenvedélyeink diktálnak, vágyaink hajtanak előre. Most már a fogyasztói társadalom kellékei uralkodnak fölöttünk és irányítják az életünket.

Ennek az életformának a velejárója a bálványimádásba, a pogányságba való csúszás. Mihelyst Isten népe leveszi tekintetét Uráról és a világ életmódjához igazodik, azonnal kinyújtja feléjük karjait a pogány istenségek serege és a varázslók hada. Mert mondhatja az ember, hogy ő nem hisz, a valóságban azonban ez nem így van. Az élő szent Istenben nem akar hinni, az Ő útján nem szándékozik járni, de tele van az élete ezotériával, okkultizmussal és sok egyéb dologgal.  Mindez azért történik meg, mert bár a tudat tiltakozik, a hit ellen az ember lénye azonban vágyik Isten után, mert a lelkünket a világ összes kincse és szórakozása sem tudja megelégíteni. Így tehát, ha nem Teremtője felé nyit az ember, óhatatlanul bevonzza az idegen, gonosz dolgokat a lényünk. Isten nélkül űr támad a lelkünkben, de az űr előbb utóbb bevonz valamit, bálványt, szenvedélyt, egy másik embert.

Azonban az is világos, hogy hosszútávon nem azt kapja az ember, amit szeretne. A bálványok, az ezotéria és minden más becsapja azt, aki felé fordul, ezért az Úr még időben szól: „Én tudom megmondani, hogyan boldogulsz. De amit te csinálsz, az nem használ neked” (12). Ezért ne a csillagokhoz fordulj, ne a varázslókat kérdezd, hanem jöjj hozzám, mondja az Úr. Ha őszinte alázattal megyünk, és keressük akaratát, megmutatja azt az utat, amelyen járnunk kell. Ha valaki mielőtt eltervezné a jövőt az Úrhoz fordul, megismerheti az Ő terveit. Lehet úgy indulni az életnek, hogy tudom mi az Úr terve velem, és én alázattal kész vagyok megvalósítani. Amit mi csinálunk, amit életnek gondolunk, az legtöbbször árt saját magunknak és környezetünknek. Az Úr határozottan kijelenti: „amit te csinálsz, nem használ neked”. Bár elfogadnánk Urunk szavát és felismernénk segítő szándékát, mert még ebből a helyzetből is van kiút. Amikor a bálványok csődöt mondanak, Isten még mindig tud segíteni. Aki Hozzá folyamodik, nem csalódik.

Márk evangéliumának mai részéhez érve, rájöttem, hogy tegnap elnéztem az vezérfonal kiírását és a mai igéhez írtam a gondolatokat. Ezért most visszatérünk a tegnapi versekhez (Mk 15,27-32). Az Úr a kereszten van, rablók között, gyilkosok között. Milyen mélyen megalázta magát az Úr Jézus, Ő aki mindig védte, és helyreállította mások életét, olyanok közé került, akik  abban látták a megoldást, ha elveszik a másik ember életét. Borzalmas, amikor az ember a gyilkosságban lát megoldást, Jézus számára azonban nem ez, hanem a megbocsátás az újrakezdés lehetővé tétele a megoldás. Olyanok közé került az Úr, akik tetteikkel Isten törvénye,  az Atya ellen vétkeztek. Ő, aki mindig az Atya akaratát cselekedte, most bűnözők és Isten akaratával szembehelyezkedőkkel került egy sorba. Urunk bocsássa meg ezt a szörnyű bűnt számunkra és egyben lássuk meg, hogy a kereszten lét lehetőség a két lator számára is. Isten még most is keresi őket, nyújtja feléjük irgalmas karját. Mert Isten szerető, felemelő és irgalmas karja Jézus. Másik evangéliumból tudjuk, hogy csak az egyik ember élt a latorkegyelemmel. Adjunk hálát, hogy ma még mi is élhetünk a kegyelemmel. Még nyitva van előttünk is a kegyelem kapuja, lépjünk hát be rajta alázattal, bűnbánattal, hittel.

A kereszt alatt állók, nem örülnek annak, hogy Jézus egész életében mentette az embereket, hisz az ő számukra nem volt fontos a lélekmentés. Pedig nem is akárkik álltak ott.  Gúnyt csinálnak az Úr mentő szeretetéből, és azt kérik, hogy szálljon le a keresztről. Azzal kísértik, amit meg tudna tenni, mert le jöhetne a keresztről, de Ő nem jön le, mert nem magát menti, hanem minket. Jézus nem azért jött, hogy önmagát mentse meg, hanem azért, hogy az elveszetteket keresse és megmentse.  Mi mindig magunkat akarjuk menteni, ezt tette Pilátus, amikor nem Jézus mellett döntött, hanem a sokaság akaratának tett eleget. Ám az ő életében is beigazolódott: „Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti” (Mk 8,35). Azonban ennek az igének a folytatása is igaz, ha valaki eszerint cselekszik, akkor ezt is megtapasztalja: „aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.”

Aki hozzám fordul

„Aki hozzám fordul, azt ki nem vetem”

Így ígérte Jézus neked és nekem.

Látod sok a bűnöd, nem bírod tovább,

Jöjj az Úrhoz, számít rád.

Refr.

Megbocsátja minden bűnödet,

Békességet ad a szívednek,

Veled marad mindig, hogyha akarod,

Félelemre nincs okod.

Volt-e már barátod, aki így szeret,

Meghalt, hogy tenéked adjon életet?

Végtelen kegyelmet és üdvöt kínál,

Jézus Krisztus Téged vár!

Refr.

El ne fordulj Tőle, mert késő lehet,

Nem lesz, aki kérje bűnös szívedet.

Jöjj csak bátran Hozzá, van még kegyelem

Szeretete végtelen!

Isten áldásával.

Sötétség

A

 nép várja a szabadítást, ám az Úr felszólítja őket, hogy az Ő törvényét megtartva, igazságosan cselekedve töltsék el az új kezdetig hátralevő időt (Ézs 56,1-12). Rámutat igénk, hogy Isten gyermekei mindig akkor boldogok, ha Isten akarata szerint élnek, ha ragaszkodnak, ahhoz, amit Ő Igéjében kijelentett a számukra. Tehát a boldogság az Istennel való élő kapcsolatból fakad és nem elsősorban a külső körülmények függvénye.

Külön kiemeli a próféta a szombat megtartását, ragaszkodjanak egy idegen társadalomban is hozzá és ne sértsék meg, mert a nyugalomnapjának megtartása áldást jelent a számukra. Ha megsértjük, vagyis nem tartjuk meg és vásárnapot csinálunk az Úr napjából, megtapasztaljuk majd a következményeit. Ahogyan azt ma is láthatjuk, a vasárnap a bevásárlóközpontok napja lett, ott tartják az emberek istentiszteleteiket, mert a  bálvány nagy erővel vonzza őket és menni kell. Másrészt azt gondoljuk, hogy amit nem adunk meg egymásnak, gyermekeinknek azt üzletben vásárolt portékával lehet helyettesíteni.

A nyugalomnapját az Úrral való találkozásra, az Igével való feltöltődésre kaptuk. Ezt nem lehet semmi mással pótolni, mert hosszútávon meg fog mutatkozni az élő Istennel való kapcsolat hiánya. A rendszeresen nem töltekező élet kimerül, ezért különféle pótszerekkel próbáljuk szintre hozni magunkat, azonban inkább rosszabb lesz az állapotunk. A megoldás fedezzük fel ismét az Úrral töltött vasárnapok áldását.

Igénk bátorítja a nem zsidó embereket is az Úr népéhez való tartozásra, ők sincsenek az új kezdetből kizárva. Mi már tudjuk, hogy Isten Jézus Krisztusban a népeket is hívja magához, „ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést” (Ef 2,14). Sőt az Úr hívja a testi-lelki sérülteket, mert az emberek által okozott külső és belső sebeket csakis az Úr képes begyógyítani. Ezt láttuk az Újszövetségben, amikor az Etióp kincstárnok Izráelbe ment, hogy lelki sérülésére gyógyulást keressen. Hiába volt a magas pozíció, a jólét ezek nem tudták feledtetni azt a brutalitást, amin gyermekkorában keresztülment. Egy Ézsaiás tekercset vett ez az ember és azt olvasta, benne kereste, amit eddig sehol nem talált meg, a békességet. Amikor Fülöptől megtudja, hogy Jézusról szól az írás, szívében hit és általa új élet fakad. Megkeresztelkedett, majd „örvendezve haladt tovább az útján” (ApCsel 8,26-40). Ez az ember a Krisztusba vetett hit által megszabadult fájdalmas múltjától, és így már képes volt örvendezni, amire előtte soha. Így azután mi is bátran fordulhatunk az Úrhoz mindenféle sebeinkkel, mert Ő be tudja azokat gyógyítani.

Az Úr Jézus halálát bemutató történetben három órás sötétségről olvasunk (Mk 15,33-41), kifejezi ez a kép az emberben lévő sötétséget, amely akkor a csúcspontjára jutott. Nem lehet mélyebben az ember annál a pillanatnál, amikor az Isten Fiát, Jézust halálba küldi. Ez a történet rámutat arra is, hogy ahonnan Jézust kiutasítják, ott mindig sötétség van.

Azt is megláthatjuk, hogy még a sötétségnek ebben a szorításában is jelen van Isten és meg lehet Őt szólítani. Igen, nincs az az élethelyzet, amiben ne lehetne urunkhoz fordulni. Jézus azért nem roppant össze a szenvedés alatt, mert tudta, hogy van hová fordulni. Tudta felfelé szabad az út, az Atya meghallja Őt.

A kereszt alatt állóktól csak a gúnyolódás telik. Mi telik tőlünk, nehéz helyzetekben, van-e bennünk könyörület és tudunk-e utat mutatni a szenvedőnek?

Azonban Jézus halála mindezek ellenére is hatást váltott ki. Még ha nem is azok felé, akihez küldetett, hanem egy pogány százados lénye rendül bele. Jézus halála, ahogyan meghalt, juttatta el a felismerésre, hogy a kereszten levő, Isten Fia volt.  Jézus halála más volt, mint a többi kivégzett emberé, Ő nem káromkodott, nem átkozódott, nem okolt senkit, csak az Atyára bízva magát, kilehelte a lelkét. Urunk adjon a mi számunkra is életet mentő éveket, életet mentő halált.

Sűrű sötét van mindenfelé

Sűrű sötét van mindenfelé, utat keresek az éjben;

Sem csillagfény, sem reménysugár, árnyak suhannak az éjben.

Remegő szívem Hozzád kiált: Uram, halld meg imámat!

Menekvés nincsen, nem is lehet, Uram, csak egyedül Nálad.

Jézus, Te vagy a hajnali fény, Te vagy a nap ragyogása.

Te vagy az Isten lénye maga, arcának tündöklő mása.

És aki Téged már megtalált, szívében ott a béke,

Te lettél annak örökre már oltalma és menedéke.

Nem vagyok más, csak üres edény, tölts meg hát Lelkeddel engem!

Igédnek áldott, szent ereje hadd munkálkodjék már bennem!

Rajtam keresztül áradj, Uram, ragyogjon fényed szerte,

Hogy általam sok-sok árva szív békéjét Benned meglelje.

Amerre járok, merre kelek, Te légy, Uram, a vezérem,

Hogy saját tervem, akaratom ne legyen többé énnékem.

Ne éljek többé már soha én, Lelkeddel élj Te bennem!

Majd általlépve a gyöngykapun, Uram, engedj Hozzád mennem!

Isten áldásával.