2011. szeptember 30., péntek

Tégy Uram engem áldássá!

R
eggel valószínűleg ébredés után megtervezgetjük napi dolgainkat (Példb 16,1-20). Ujjhegyre szedjük mit kel elvégeznünk, és mi az, amit még a kötelezőn felül bele szeretnénk szorítani a napba. A szentíró azonban rámutat, hogy a mi tervezgetéseink nem azonosak Isten akaratával. Terveink és elképzeléseink különösen, ha elszakadunk az Úrtól, nem úgy alakulnak, ahogy mi szeretnénk, hanem ahogyan az Úr alakítja. A tékozló fiú bizonyára nem a totális csődöt, hanem a gyönyörű sikert, a hódítást és a felfelé ívelő pályát tervezte meg mielőtt idegenbe indult. Azonban mindebből semmi sem lett, mert Isten terve nem az volt, hogy a világban nagy legyen, hanem, hogy ismét hazataláljon, hogy újra fiú legyen, otthon legyen.
Milyen jó is, hogy Isten kegyelme körül öleli övéit, hiszen mi is lenne, ha minden úgy alakulna, ahogyan mi elgondoljuk. Amint az Ige is mondja, mi általában minden ötletünket helyesnek gondolunk. Úgy vagyunk a hirtelen megfogant ötlettel, különösen, ha még megbántva is érezzük magunkat, hogy mi nagyon jól tudjuk, mit akarunk, átgondoltuk dolgainkat, minden sikerülni fog. A fent említett fiút sem tudta senki meggyőzni arról, hogy rossz az elképzelése. Ő kitartott elhatározása mellett. Ha valaki le akar minket saját útjainkról beszélni megsértődünk, és azt gondoljuk, irigyli tőlünk a sikert, ami kijár nekünk. Az Ige azonban rámutat, hogy azért mert mi helyesnek tartunk valamit, az nem biztos, hogy valóban bölcs döntés. Ezért megmutatja mit is tegyünk. Bízzuk az Úrra dolgainkat, vagyis mielőtt saját terveket készítünk, adjuk át neki a mai nap feladatait is. Engedjük, hogy Ő szervezze meg napunkat, Ő töltse ki időnket. Az egyik énekünk is ezt javasolja: „Hagyjad az Úr Istenre Te minden utadat, Ha bánt szíved keserve, Ő néked nyugtot ad. Ki az eget hordozza, Oszlat felhőt, szelet, Napját rád is felhozza, Atyád ő, áld, szeret” (265. dics.). Elfogadjuk-e ezt a javaslatot, hisz annyit énekeljük ezt a dicséretet, de vajon komolyan vesszük-e, amit elődeink is megtapasztaltak, átéltek?
„Jobb az igaz úton szerzett kevés, mint a törvénytelenül szerzett nagy jövedelem,” ha ezt elfogadnánk mennyivel kevesebb probléma is lenne. Sokaknak a minden áron való gazdagodás, gyarapodás lebeg a szemük előtt, mennyi nyomorúság, tönkrement emberi kapcsolat származik ebből. Viszont aki megelégszik a becsülettel, tisztességgel szerzett kevesebbel is ott áldás lesz tapasztalható. Gondoljunk Ábrahámra, aki lemondott a gazdagabb vidékről, a jó legelő választásáról Lót javára, magát pedig az Úrra bízta. Hitte, hogy nem neki kell kiválasztani a jobb területet, hanem majd Isten gondoskodik róla. Lótnak mennyi problémája származott abból, hogy csak a láthatókra nézett. Csak azt tartotta szem előtt milyen lehetőségek rejlenek abban a vidékben, de nem figyelt arra milyen emberek lakják. Ábrahám tudott elengedni és lemondani más javára, mégsem szegényedett el, mert az Úr kárpótolta őt, jobbat adott neki, mint amit ő választott volna. Hiszen a mi látásunk korlátozott, de aki mer bízni Istenben, az előtt kitárulnak a lehetőségek, mert Isten a lehetőségeknek is Istene.
A huszadik vers az Ige megértésétől teszi függővé az élet minőségének alakulását. Aki megérti az Igét, annak jó dolga lesz. Tehát nem elég elolvasni, hanem törekedni kell arra, hogy megértsük, mit akar mondani számunkra az Úr. Szükséges időt fordítani az Ige tanulmányozására, lényeges, hogy keressük mindig, mit akar nekem mondani az olvasott szöveg. Van, amikor első olvasás után félretennénk, mert nem értjük, mert nem mond semmit, azonban ne törődjünk bele, hanem imádságban ostromoljuk az eget, engedjük át lassan a szívünkön az Írás szavait, és megtapasztaljuk, az Ige szól, csak törődni kell vele.  Ne feledjük az elvetett mag kikeléséhez is időre van szükség, ugyanígy a szívünkbe fogadott Igének is időre van szüksége, amíg kibontakozik előttünk. Úgy olvassuk a Szentírást, hogy közben bízzunk az Úrban. Ábrahám azért lett a hívők atyja, mert akkor is bízott Istenben, amikor ez őrültségnek tűnt. Hitte, hogy Istennek van hatalma gyermekáldásban részesíteni akkor is amikor a biológiai folyamatok már ezt nem teszik lehetővé. Hitte, hogy Isten a halottakat is képes feltámasztani, amikor Izsákot vitte az áldozati oltárhoz. Ha ilyen bizalommal leszünk urunk iránt, valóban boldogok leszünk. Mert nincs nagyobb boldogság, mint átélni Isten ígéreteinek beteljesedését, megtapasztalni jelenlétét. A gyermeknek mindig a szülői házban van jó dolga. Ha bizalommal vagyunk iránta, átéljük mit is jelent Isten gyermekének lenni.
Pál apostol ismét helytartó elé áll, most már Fesztus vizsgálja az ügyét. Ott vannak jeruzsálemi vádlói is (ApCsel 25,6-12), akik mindenféle hamis vádat hoznak elő, csakhogy megölhessék. Az apostol a maga tisztaságában és egyszerűségében áll előttük, rábízza magát az Úrra, és tudja, hogy az Ő akarata nélkül még egy hajszál sem eshetik le a fejéről.
Megláthatjuk a különbséget a vallásos ember, a pogány ember és az Úr tanítványa között. A pogány és a vallásos valaki ellen cselekszik. Akkor lesz boldog, ha a másikat eltávolítja a maga közeléből. Úgy gondolták akkor lesz rendben a zsidóság élete, ha Pált megölik. Az apostol azonban nem mások ellen, hanem másokért fáradozott. Őt már nem a bosszú hajtotta előre, hanem az Úr szeretete és kegyelme. Nem elpusztítani akart másokat, hanem menteni akarta őket. Tudta, hogy az élet akkor változik meg, ha az aki most ellensége, aki még másképp él a szívében lesz mássá. Társadalmunk, de az egész világ életét az evangélium teheti jobbá. Ma is sokan azt gondolják akkor lesz jó az élet, szűnik meg a gonoszság, ha rendszereket buktatnak, vezetőket leváltanak, de az igazi változás csak akkor jön létre, ha belülről változunk meg. Ha a tizenkét tanítványt magunk elé idézzük, megláthatjuk, hogy Jézus követésében testvérré lettek olyan emberek, akik addig ellenségek voltak. Volt köztük vámszedő és zélóta, ezek pedig ellenségei voltak egymásnak. Azonban az Úr eggyé, egy új közösség tagjaivá formálta őket, akiknek szemei előtt új cél, az Isten országa lebegett.
Meglátjuk még azt is, hogy van, aki mindig emberek kedvében akar járni, de aki így él, nem képes Jézus mellett dönteni. Az Úr könyörüljön, hogy soha ne emberi érdekek befolyásoljanak, hanem legyünk szabadok Isten országában élni, annak törvényéhez igazodni. 
Eddig Pált az Úr úgy vezette, hogy neki a soron következő lépésekben nem kellett tenni semmit, most felismeri, hogy a császárra kell apellálni. Kikristályosodott előtte, hogy a cél, és ez nem más, mint Róma. Róma, mert a kegyelem igéire, annak a városnak, az ott élőknek is szüksége van.


Tégy, Uram, engem áldássá!

Tégy, Uram, engem áldássá, Lelkedet úgy várom!
Tedd te a szívem hálássá, hogy neked szolgáljon.
Bárhová küldesz, ajkamról zengjen az új ének.
Tégy, Uram, engem áldássá, oly sok a bús élet.

Isten áldásával.

2011. szeptember 29., csütörtök

Ige és ima

A
 csüggedőnek rossz napja van, állítja Salamon (Példb 15,14-33), és ezt mi is tapasztaljuk. A hangulatunk befolyásolja szinte az egész napunkat. A reggeli ébredés rányomja bélyegét és meghatározza a nap milyenségét. A csüggedt és komor lélek kapcsolatai is veszélybe kerülnek, mert a borús hangulat másokat is megfertőz. Ha rossz a kedvünk ingerlékenyebbé válunk, apró kellemetlenség, amelyet máskor észre sem veszünk, most felkorbácsolja indulatainkat. Ilyenkor, jaj, annak, aki utunkba kerül. Van, akire úgy hat a búskomorság, hogy befelé fordul, visszahúzódik, még a családjához, a munkájához sincs kedve. A jókedvűnek pedig mindig ünnepe van, olvassuk Igénkben. De hát hogy is van ez, egyik ember csüggedt a másik vidám, egyszer ilyen, a hangulatunk máskor pedig olyan? Ki vagyunk szolgáltatva érzelmeinknek? Néha úgy tűnik igen. Azonban Isten gyermekei átélik, hogy már nem a régi természet, hanem Krisztus indulata él bennük. Ez azt jelenti, hogy már nem vagyunk kiszolgáltatottak, már nem szükségszerű az érzelmek hullámain hányódni. Lehet győzni felettük.
A tanítvány is ébredhet fáradtan, törhet rá rossz hangulat, de nem kötelező ezek hatása és irányítása alá kerülni. Lehet győzedelmeskedni felettük. Hogyan? A zsoltáros a következőket mondja:  „Örömre derülnek, kik rátekintenek” (Zsolt 36,6). Gyökössy Endre írja: „amire nézek az vagyok”. Tehát azon múlik lelki állapotunk, hogy kire nézünk, a csüggedt ember is tud felfelé nézni, és ha megteszi, átéli, hogy föntről fény ragyogja  be a szívét. Aki rátekint, felvidul (Kecskeméthy), így tehát tekintsünk rá a mai nap folyamán. És ha így teszünk, megtapasztaljuk, hogy felvidulunk. Jézus és a csüggedtség nem férnek meg egy szívben, ha Ő beköltözik, a csüggedtségnek távozni kel. A fény kiűzi a sötétséget.
Még a test és a lélek kapcsolatához tartozik a 30. vers is, amelyben azt mondja el a szentíró, hogy a minket körülvevő hír, a befogadott információ is befolyásolja hangulatunkat, állapotunkat. Ha sok lehúzó hírt, tragikus eseményt hallunk, ha sok nyomorúságot sugárzó képanyagot engedünk lényünkbe rossz hangulatunk lesz. Nem mindegy, hogy lefekvés előtt milyen könyvet olvasunk, milyen filmeket nézünk, mert ezek meghatározzák éjszakai nyugalmunkat és így ébredésünket is. Jó ha Igével alszunk el. Különösen az evangéliumok fejtenek ki jó hatást lényünkre, mert általuk Jézus lényével kerülünk kapcsolatba. Ezt követően pedig olvashatunk zsoltárt, mert az a saját imádságunkká válik és kitisztítja szívünket az egész napi bosszúság, harag, és fáradtság maradványaitól és feltölt az Úr békességével. Tehát a Biblia olvasás során lélek átömlesztésen mehetünk keresztül, így reggelre pihentebbek, megtisztultabbak, örvendezőbbek leszünk. Az ilyen reggel mindenkire pozitív hatással lesz.
A lelki állapotunkat, a hangulatunkat nagymértékben meghatározza a megelégedettség. Aki tud megelégedni, aki kész elfogadni, hogy nem kell másokhoz mérnie magát, nem kell a mások által diktált tempót tartania, az kiegyensúlyozottá válik. A kiegyensúlyozottságot, a megelégedettséget az Úr jelenléte biztosítja. Az a tudat, hogy én Hozzá tartozom, és így Ő minden szükségemről gondoskodik, ez békességgel tölt el. Ha Rábízzuk magunkat a megélhetés terhei legördülnek a vállainkról, mert tudjuk, az Úrnak gondja van ránk.
A szentíró azt is felismerte, hogy az ember életében nem az a cél, hogy minden meglegyen, hogy mindenből neki legyen a legújabb vagy a legtöbb, hanem az, hogy az Úr jelenléte által békesség és szeretet hassa át a szíveket. Ahol az Úr jelen, ahol lénye betölti egy ház lakóit, ott olyan atmoszféra keletkezik, ahol a kevés is áldást jelent.  Ott jó lenni, mert az Úrral lehetünk együtt. Ilyen helyen Jézus van a középpontban és a jelenlevők úgy ülik körbe Őt, mint annak idején Márta házában. Itt az Úr szava irányítja az életet.
Megtörtént a helytartó váltás Cézáreában (ApCsel 25,1-4.), Pál pedig még mindig egy helyben toporog. Már két év telt el amióta Cézáreába érkezett, ügye nem jutott előbbre, de mégsem látunk csüggedést, vagy haragot a szívében. Bizony nekünk elég a kiboruláshoz, ha valahol két órát kell várni ügyeink intézése végett. Miért a különbség? Mi az oka, hogy mi azonnal türelmetlenné válunk, és kiborulunk. Talán az, hogy Pál látta maga előtt a célt, tudta mi lesz ennek az útnak a vége, tisztában volt küldetésével. Látunk-e célt magunk előtt, vagy csak sodor az élet tengere, dobálnak ide-oda a különböző hullámok? Látjuk-e mi az Úrtól kijelölt feladatunk?
Másrészt Pál apostol ezt az időt is a bizonyságtétel idejeként élte meg. Tehát már Cézáreában is igyekezett Jézusról beszélni, Vele megismertetni másokat. Nem csak arra koncentrált, hogy majd ha megérkezik Rómába, ott fog szolgálni, hanem napról-napra szolgálta Megváltóját. Sőt ebben az időszakban leveleket is írt. Tehát megtalálta az elfoglaltságot, és evangéliumi tartalommal töltötte meg napjait.
Az új helytartó Fesztusz felmegy Jeruzsálembe, és a zsidó vezetők legfontosabb kérdése még mindig Pál, még mindig az ő elpusztítása.  Ennek elérése érdekében megpróbálják a helytartót befolyásolni, ám őt nem tudják céljaik elérésére felhasználni. Nem Pált küldi Jeruzsálembe, hanem a vádlókat kéreti Cézáreába. Milyen hatalommal is rendelkezik a gyűlölet, lám az idő múlása sem tudja megszüntetni, ez számunkra is fontos üzenet és azt jelzi, a sérelmet, haragot, igyekezzünk rendezni, igyekezzünk bocsánatot kérni és megbocsátani, mert ha nem így teszünk a harag gyűlöletté alakul, és évek múltán is felbukkan. Azonban az Úr Jézussal rendezett sérelem a bűnbocsánat által megsemmisül. A bűnbocsánat azt jelenti, hogy Isten Jézusért megbocsát és a vétket a tenger mélyére veti. Ami volt, már nincs. Az Úr könyörüljön rajtunk, hogy így tudjuk elrendezni sérelmeinket és ne söpörjük lényünk mélyébe, amint a zsidó vezetők tették.


Imádkozzatok, és buzgón kérjetek!

1.  
„Imádkozzatok, és buzgón kérjetek!”
Bűnös voltunkért, Uram, ó, ne vess meg!
Tiszta szívet és Szentlelket adj nékünk,
Hallgass meg, Fiad nevében ha kérünk!
2.  
„Keressetek buzgón, és megtaláltok!”
Téged keresünk, Uram, hogy bűn, átok
Erőt ne vegyen mirajtunk; légy nekünk
Égi utunk, igazságunk, életünk!
3.  
„Zörgessetek buzgón Isten ajtaján!”
Elfáradtunk, Uram, e világ zaján.
Ó, nyisd meg az égi béke szép honát,
Add, hogy zenghessünk örök halleluját!

Isten áldásával.

2011. szeptember 28., szerda

Most

B
izony a beszédünk nagy probléma, ezt már Salamon is észrevette, gyógyíthat, kapcsolatokat ápolhat, de szét is törheti és szembeállíthat egymással két embert (Péld 15,1-13). Mi magunk is tapasztaljuk, hogy ebben a felgyorsult, stresszes világban könnyen robban mindenki. Ráadásul annyira pörgünk, hogy időnk sincs átgondolni beszédünket. Szerzőnk a higgadt feleletet tartja jó megoldásnak, de hát hogyan lehetünk higgadtak, nyugodtak, amikor annyi inger ér bennünket. Tele vagyunk feszültséggel, mi lehet a megoldás? Mert az indulatos ember nemcsak környezetének, önmagának is árt. Elsősorban saját lényünket rombolja felgyülemlett negatív indulat. Tehát mit is tehetünk? Mert ha Isten gyermekei vagyunk, kell lenni megoldásnak, mi nem fogadhatjuk el ilyen a világ, mindenki frusztrált, mert akkor mi sem különbözünk a világ fiaitól.
Az Igéből megtudjuk, van megoldás! Mégpedig az, hogy minden helyzetben és mindenféle lelkiállapotban odamehetünk az Úrhoz, mert Ő menedék a nyomorúság idején. Kimondhatjuk Urunk előtt a bennünk levő feszültséget, mert ha nem akarjuk, hogy robbanjunk, akkor ki kell nyitni a szelepet, hogy eltávozzon a gőz. A zsoltárokban gyakran olvasunk olyan imádságot, hogy a zsoltáros Istennek mondja el azt, ami érte, ami fáj neki, előtte tárja fel sérelmeit, sebeit, szinte az égre robban, de amint kimondja magából feszültségeit, megtapasztalja, hogy helyére Isten lénye, békessége árad. Az imádságos csöndben Isten országának lelkülete járja át, pusztító indulatok helyett most már építő, gyógyító indulatok, érzelmek áradnak tovább. Az egyik énekünk ezt javasolja: „Csak légy egy kissé áldott csendben és magadban békességre lelsz.” Ezt a csöndet magunknak kell biztosítanunk, ha nem is tudunk mindenütt félrevonulni, de egy pillanatra becsukhatjuk a szemünket, elcsendesíthetjük szívünket, és átélhetjük, hogy a csend megcsendül, és benne meghalljuk az Úr halk és szelíd hangját.
Úgy látjuk, hogy Salamon tapasztalata gyakran egybecseng Dávidéval, mert, akik az Úr útján járnak hasonlóan tapasztalják jelenlétét, felismerik cselekedeteit. Isten minden gyermekével törődik, segíti és vezeti őket. Gondjaikban egyformán felkínálja számukra a megoldást, életünk nincs rejtve előtte. Erről vall most Salamon is, felismerte, mint ahogyan Dávid is, hogy bármerre járunk, bármit csinálunk, bármilyen állapotban vagyunk, az Úr szemei elől nem bújhatunk el, figyelméből nem eshetünk ki. Vele nem történik meg az, mint ami még a legjobb szülőkkel is, hogy csak egy pillanatra veszi le, eleven gyermekéről a szemét, máris valami baj történik. Ő soha nem veszi le rólunk a szemét, a így a baj nem azért történik, hanem azért mert a bennünk lévő bűn által táplált kívánság hajt bennünket. Isten nem tartja övéit pórázon, megadja Lelke által a képességet a bűn fölötti győzelemre, a sátánnak való ellenállásra, de nekünk kell ezt megtenni. Azonban ha elbukunk, Ő ott van mellettünk, és ha Hozzá fordulunk, könyörül rajtunk. Az Úr Jézus nem akadályozta meg a vihar kitörését, de a mikor kétségbeesett tanítványai hozzá fordultak lecsendesítette a vihart.
Fontos még beszélni az apai intésről, Kecskeméthy fegyelmezésnek mondja. Szükség van a fegyelmezésre, mert nem lehet az életünk fegyelmezetlen, engedetlen, hiszen akkor nem töltjük be küldetésünket Isten országában. A fegyelmezetlen ember szétszórja talentumait, nem arra használja képességeit amire kapta, nem úgy viszonyul Isten ajándékaihoz, ahogyan az Úr azt megszabta. Ma hiányzik a fegyelem, mindenki azt tesz, ami neki tetszik, mert nem ismerjük Istent, nem fogadjuk el akaratát tekintélynek. Azonban az Úr használja a fegyelmezést, mert általa gyakran megállít saját utunkon, és ráeszméltet, hogy rossz irányba tart az életünk. A fegyelmezés fontos, azt fejezi ki, hogy törődünk gyermekünkkel, nem közömbös számunkra hogyan alakul az élete. Isten fegyelmezése is ezt fejezi ki, így a bölcs ember nem lázad, hanem elfogadja a fenyítést, mert tudja általa, Isten szeretete érvényesül az életében. Azért fenyít, mert szeret, mert jót akar nekünk.
Ismét azt látjuk, nem mindig haladnak gyorsan Isten gyermekeinek az ügyei sem. Pál megkapta az Úr üzenetét, Rómában kell bizonyságot tennie, de azt nem tudta meg, hogy mennyi ideig tart az út, és mikor fog odaérni. Az apostolt most is mellékvágányra állítják, várakozik, de tudja, hogy itt is vele van az Úr. Ezen van a hangsúly, ha várni kell is, ha félreteszik ügyünket, vagy akár minket állítanak félre, tudjuk, hogy Ő velünk van. Ő még a börtönben sem hagyta magára Pált, amikor senki nem tudott vele lenni, örömmel írta le, de az Úr velem van.
Itt is vele volt az Úr, így jól fel tudta használni az alkalmat. Amikor a helytartó elé kerül, bátran tesz bizonyságot. A bizonyságtétel tartalma pont azokra a hiányokra mutat rá, amelyek Félixnél problémát jelentettek. Szembesítette azzal, hogy még a helytartónak is, aki mások felett ítélkezik, szembe kell néznie Isten ítéletével. Gyakran elfeledkezünk arról, hogy felettünk ott van az Úr, életünk az Ige mérlegére kerül. De, amikor Pál Félixszel beszél, a kegyelem ajtaját állítja elé. Félix beléphetne rajta, de nem teszi, mert nem új életet akar kezdeni, nem Jézust választja királyának, hanem inkább a császárt. Félix nem akar megváltozni, nem akarja számító, korrupt életét feladni, most is pénzt vár Pál szabadulásáért cserébe. Az apostol azonban az Úrra bízza magát és nem folyamodik világi módszerekhez. Ő nem veszteget meg senkit, türelmesen várja a szabadítást.
Félix azzal bocsátja el Pált, ha alkalmat talál, majd még hívatja, de nem talál alkalmat. Nem lesz több alkalom, mert mindig az Isten által kínált alkalmat kell megragadni. Ma kell dönteni, mert nem tudjuk lesz e még holnap, lesz-e még újabb alkalom. Ha az Úr hív, ne odázzuk el válaszunkat, soha ne mondjuk majd, hanem éljünk a most lehetőségével.


Ki Istenének átad mindent

Ki Istenének átad mindent,
Bizalmát csak belé veti.
Azt csudaképpen őrzi itt lent,
Ínség, baj közt is élteti.
Ki mindent szent kezébe tett,
Az nem fövényre épített.

A súlyos gondok mit használnak,
A sóhaj, sok jajszó mit ér,
Ha sebeink még jobban fájnak
S minden nap kínunk visszatér.
Így terhünk egyre súlyosabb,
Ha lelkünk búnak helyet ad.

Csak légy egy kissé áldott csendben:
Magadban békességre lelsz.
Az Úr-rendelte kegyelemben
Örök, bölcs célnak megfelelsz.
Ki elválasztá életünk,
Jól tudja, hogy mi kell nekünk.

Zengj hát az Úrnak, s járd az utat,
Mit éppen néked Ő adott.
A mennyből gazdag áldást juttat,
S majd Jézus ád szép új napot.
Ki Benne bízik és remél,
Az mindörökké Véle él.


Isten áldásával.

2011. szeptember 27., kedd

A Forrásból meríts!


S
alamon gyermekkorában bizonyára többször odaült apja, Dávid lábaihoz és szomjas szívvel hallgatta a csodálatos történeteket, amelyekben apja megtapasztalta Isten hatalmát és hűségét (Péld 14,26-35). Hallotta miként győzte le Dávid a félelmetes filiszteus harcost, Góliátot, meggyőződött az Úr oltalmazó szeretetéről, amikor hallotta hogyan rejtette el Dávidot az Úr Saul haragja elől, és miként ajándékozta meg győzelmekkel a különféle csatákban. Salamon, amikor leírja, „aki az Urat féli, annak erős oltalma van, fiainak is menedéke lesz az”, azt saját tapasztalatból veti papírra. Ez bizonyságtétel mindarról, amit a családja életében, és a sajátjában is tapasztalt. Nekünk is vannak tapasztalataink az Úr oltalmazó szeretetéről, mi is el tudjuk mondani mindazt, amit átéltünk a Vele való kapcsolatban. Vannak emlékeink olyan időszakról, amikor megtapasztaltuk, hogy oda lehetett menekülni Atyánkhoz, el lehetett rejtőzni Nála. Pál is visszatekintett az élete korábbi szakaszában átéltekre, és így ír róluk: „aki ekkora halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít” (2Kor 1,10). A múltban megtapasztalt szabadítás hálára serkenti és egyben reménységet ad a jelen nyomorúságában. A szabadításra ma is lehet építeni, és mondhatjuk, ahogyan tegnap könyörült rajtam és elrendezte ügyeimet, úgy fogja megtenni ma is. Ezért csak Benne reménykedjünk.
Isten kegyelmének megtapasztalása azonban nemcsak a mi számunkra erőforrás, hanem másoknak is reménységet jelenthet, ha bizonyságot teszünk róla. Ha elmondjuk az Úr munkáját, amit életünkben elvégzett az a jelenleg kiutat kereső, mélységben lévő, vagy szenvedő embertársunknak is reménységet adhat. Az ilyen bizonyságtétel felemelheti a másikat a csüggedés mocsarából és azt a reménységet nyújthatja felé, hogy ő sem reménytelen. Ha őrajta tudott segíteni Isten, akkor rajtam is tud.
Salamon felismerte, hogy van egy életünket tápláló forrás, ez pedig nem más, mint az Úr jelenléte, a Vele való állandó és élő kapcsolat. Ez a forrás az Úr Jézusban elérhetővé vált a számunkra, ha rendszeresen odamegyünk hozzá, és elmerülünk lényében, átéljük a forrás vizének megújító erejét. „aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne” (Jn 4,14).  Maga az Úr hívogat ehhez a megújító forrásvízhez: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!” (Jn 7,37-38). Mindig a forrásból merítsünk.
Megemlíti a szerző a nép gyarapodásának szükségességét. A gyermekáldás vállalása fontos, születés nélkül halálra van ítélve egy nép. Az önző, magának való élet önmagát pusztítja el. Isten az embert növekedésre, gyarapodásra, az élet továbbadására kódolta, az élet tovább akar öröklődni, ez Istentől kapott küldetésünk. A ma embere viszont magának akarja kisajátítani, mindent maga akar felélni. Isten könyörüljön rajtunk, hogy bűnbánattal forduljunk hozzá, és kérjünk vétkeinkre bocsánatot, majd vállaljuk az áldást. Az élet áldás!
Ennek nyomán azt meg kell említeni, hogy a fentebb említett gondolatok a gyülekezetre is igazak. Pünkösd után azt láttuk, hogy Isten szaporította a gyülekezetet üdvözülőkkel, Isten a növekedés Istene. Fel kell tenni a kérdést, akkor mi miért fogyunk? Miért nincs növekedés? Urunk könyörüljön, hogy megtaláljuk a feleletet, és ennek nyomán a megoldást. Amelyik közösség nem gyarapodik, az elfogy.
Még annyit, hogy mi már tudjuk, van jézusi indulat is, hiszen Pál felhívja a figyelmünket, hogy azaz indulat legyen bennünk, ami Krisztus Jézusban is volt (Fil 2,5). Szükségünk is van erre, hiszen a saját indulatunkat a bűnös emberi természet hatja át, amely önző, magának való, a krisztusi ezzel szemben aláhajló. Ő ott tudta értünk, ezért a világért hagyni az Atya dicsőségét, az Ő csodálatos világát. Ő tudott a jobból, a rosszabba menni értünk. Az Ő alászálló indulata minket is képessé tesz alászállni, vagyis elfogadni és jól megélni a megszokottnál rosszabb körülményeket. Mert bizony mi gyakran nem bírjuk elfogadni és zúgolódunk, ha rosszabb helyzettel találkozunk, mint amit eddig megszoktunk. Jusson mindig eszünkbe, hogy Jézus rosszabb körülménybe jött, mint amilyenben a mennyben volt része.
Pál apostol lehetőséget kap Félixtől a védekezésre, ám ő ezt a helyzetet is bizonyságtételre használja fel. Elsősorban nem magát védi, hanem megvallja hitét, bizonyságot tesz az élet útjáról. Vállalja, hogy ami a zsidóknak eretnekség az számára élet.  Pál Félix előtt sem úgy beszél, ahogyan elvárják tőle, hanem úgy, amint Gazdája megbízta. Tudjuk-e mi minden helyzetben vállalni Őt. Meg merjük-e vallani munkahelyen, társadalmi pozícióban azt, Akihez tartozunk?
Ismét megvallja a feltámadásba vetett hitét, tudjuk-e mi is vállalni ezt a hitet a temetőben, gyászolókkal való beszélgetés idején? Még jegyezzük meg, hogy Pál világosan leírja, senki nem kerülheti el élete megítéltetését. Mivel mindenki feltámad, mindenkinek Isten ítélőszéke elé kell állni. Tehát az nem jó taktika, ha valaki arra rendezkedik be, hogy megússza a földi igazságszolgáltatást, mert az istenit nem lehet elkerülni. Tehát ne az vezessen, hogy itt valahogy megússzam a múltammal, a bűneimmel való szembenézést, és elkerüljem a felelősségre vonást, hanem lássam meg, Isten ebben az életben akarja megoldani életemet, elrendezni bűneimet. Azért küldte el ebbe a világba Fiát, Jézust, hogy mint Isten Báránya magára vegye bűneinket és felvigye a fára, a Golgotára. Az életünk elrendezésének helye, a Golgota hegye, a kereszt töve, ott hull le rólunk a teher. Aki mindezt ebben a földi életben vállalja, és megtapasztalja bűnei bocsánatát, annak már nem kell megúszni a dolgokat, hanem mindig meri vállalni önmagát, a hibáit is, mert tudja, van kegyelem, van  örök élet. Jézussal van újrakezdés.


Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem


1. Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem, Míg üvölt a habtusa, S nő a vész a tengeren, Rejts el, rejts el, itt ne hagyj, Míg eláll a fergeteg; Biztonságos révet adj, S majd fogadd el lelkemet.
2. Nincs nekem más enyhelyem, Szívem Téged hív s keres, Ó, maradj itt, Mesterem, Őrizz, adj erőt, szeress! Véled állom a vihart, Hit s erő Te vagy, Te Szent, Szárnyad árnyával takard Fejemet, a védtelent.
3. Csak Te kellesz, én Uram, Benned mindent meglelek; Támogasd, ki elzuhan, Gyógyítsd meg, ki vak s beteg. Szent szavadra hallgatok, Tévedés az én bajom, Én hamisság s bűn vagyok, Te igazság s irgalom.
4.      Kegyelem vagy, égi jó, Mely minden bűnt eltörül, Hagyd, hogy gyógyító folyó Tisztogasson meg belül. Élet-kút vagy, lüktetés, Vízmerítni drága hely, Ó, buzogj fel bennem és Öröklét felé emelj.


Isten áldásával.

2011. szeptember 26., hétfő

Békesség Krisztusban

A
z élet nem habos torta mondták régen, és a szentíró is ezt állapítja meg (Példb 14,14-25). Azt jelzi ez, hogy az életben nem minden és mindenki áll mellettünk, a gonosz mindent megtesz, hogy rossz irányba állítson minket. Ennek a kivédése érdekében óvatosan kell haladni, szükségünk van tapasztalatokra, szükségünk van tanulásra, mert egyébként könnyen becsapódunk. Hinni egyedül az Úrban kell, az Ő szeretetében, törődősében, de azt meg kell látni, hogy az élet nem körülöttünk forog. Aki azt gondolja, hogy ő van a középpontban, mindenki érte él, sőt mindenkinek kötelessége az ő érdekében cselekedni, az csalódni fog. Így csalódott a tékozló fiú, amikor azt gondolta az idegen föld, az ottani lehetőségek csak rá várnak. Csalódott, amikor úgy gondolta a haveroknak ő a fontos. Amikor elfogyott a pénz kiderült senkinek nem fontos, senkit nem érdekel, mi történik vele, akkor döbbent rá, hogy egyedül csak az apja számára fontos. Így kell meglátnunk nekünk is, hogy egyedül mennyei Atyánk számára fontos az életünk, Ő szeretett igazán, és tett meg mindent azért, hogy célba érjen és kiteljesedjen az életünk.
Salamon ismét az Istennel való kapcsolatból fakadó életbölcsességre hívja fel a figyelmet. Csak az Úrtól való bölcsesség által leszünk képesek minőségi életet élni. Az élet minőségét a bűn teszi tönkre, mindent elkövet, hogy irányítson minket, de Jézus tanítványa, ellenállhat neki. A rossz benéz ugyan a kulcslyukon, de rajtam múlik, hogy kinyitom az ajtót és beengedem, vagy zárva tartom előtte a bejáratot. Azonban ma már az a probléma, hogy nem is igen tudjuk mi a rossz, elérte a gonosz az értékek megváltozását, akinek nem Isten Igéje a mérce könnyen beleesik abba a hibába, hogy a rosszat jónak tartja, míg a jót rossznak. Ha ez az értékváltozás megtörténik, könnyű dolga van az ellenségnek, hiszen a rosszat nem ismerjük fel és gyakran szórakozás címén engedjük be az életünkbe. Aki azonban az Úrra figyel, felismeri a gonosz minden formáját és képes lesz azt elutasítani. Láttuk, amint Pál Filippiben felismerte, hogy az őt propagáló kislányban gonosz lélek van és nem vállalt vele semmi közösséget. Nem azt mondta így többen jönnek, nagyobb lesz a bevételem, hanem felszabadította azt a gyermeket a rabság alól. Ma sokan természetesnek veszik, és nem tartják bűnnek az okkult dolgokkal való foglalkozást, sőt életük mélysége idején igénybe is veszik a különféle jósok, látók, energia átadók segítségét. Krisztusra nézve azonban fel kell ismerni, hogy mindezekből szabadulásra van szükségünk. Mert nem az a rossz, amit az ember rossznak gondol, hanem az, amit Isten annak mond.
A 19. versben az Újszövetség csodálatos időszakát látjuk, hiszen az Úr Jézus előtt borulnak majd le a bűnösök, Őt hívják majd segítségül. Ő azért jött, hogy a rosszakat magához vonja, mert az Ő lénye képes arra, hogy átformáljon. Nála van a bűn elleni orvosság, akik ezt felismerik, örömmel keresik fel Őt. Láttuk, amikor rátette erre a földre a lábát az élet mélységeiben élők, a megvetettek és kitaszítottak özönlöttek hozzá, mert felismerték, hogy Jézus által újabb esélyt kapnak. Esélyt a megtérésre és általa egy új, Isten szerinti életre. Jézus Krisztusban megkapja az ember azt a képességet, ami eddig hiányzott, Vele igazán emberi lehet az életünk. A mai nap is Isten kegyelmének a napja, az esély napja. Éljünk vele.
Még kiemelném ebből a szakaszból, azt a megállapítást, hogy „Minden munkának megvan a maga haszna”.  Mert nem az a hangsúlyos, hogy kiemelkedő helyen, és mindenki által áhított pályán legyek, nem a siker szakma a lényeg, hanem az, hogy azt tegyem, amit rám bíz az Úr, ott legyek ahol lennem kell. Pál életében is láttuk, milyen fontos volt, hogy az az ifjú épp ott volt, ahol Pál megölését eltervezték, így Isten felhasználta az apostol megmentésében. Ezt követően nem hallunk róla, de akkor és ott elvégezte, ami a feladata volt. Apró kis csavarokra is szükség van, de ez nem felesleges, nem hiábavaló feladat.
Pál elindult Róma felé, de ez nem azt jelenti, hogy innentől most már egyenes az útja, minden akadály elhárul előtte, és tárt karokkal várja a birodalom fővárosa. Nem, már az első állomáson várni kell, előbb öt napig, amíg megérkeznek Pál vádlói. Lássuk meg mi is, hogy az Úr soha nem sieti el a dolgokat, Neki van ideje, így azután a start és a cél közötti út is bizonyságtétellé válik. Mert bár az a feladat, hogy Rómában hirdesse az evangéliumot, de az odavezető úton sem a szabadságát tölti. A közbeeső állomásokon is Uráról tesz bizonyságot. Mi se feledjük, hogy a start és a cél között is tanúkká kell válnunk.
A főpap és a vele érkező zsidók bemutatják az Isten nélküli embert, aki mindig másokhoz, különösen a hatalomhoz dörgölődzik célja elérése érdekében. A zsidók gyűlölték a rómaiakat, de azért, hogy Pált megkaparintsák, készek hazudni, és behódolni. Ők nem becsülik Félixet, hiszen ez az ember rabszolgából lett helytartó.
Nagyon szomorú, hogy Isten népe emberektől várja a békességet. Isten elküldte a békesség Fejedelmét, azonban Őt fára szögezték. Ha nincs Krisztus az életünkben, nincs békességünk. Ha nincs békességünk emberektől, pótszerektől várjuk. Azonban Pál kéri „Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel”. Hogyan lehetséges ez? Megadja a választ is: „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.  Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát” (2Kor 5,17-20).



A BÉKE MESSZE TŐLED


1.  
A béke messze tőled, szíved örömtelen.
A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen.
Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:
Többé te nem keresnél más életet soha!
2.  
Csak Jézus ad nyugalmat, midőn a harc kemény.
Megfáradott szíveknek Ő éltető remény.
Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:
Többé te nem keresnél más életet soha!
3.  
Sok vérező sebéből üdv árad, isteni,
Ki Őt be nem fogadta, a jót nem ismeri.
Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:
Többé te nem keresnél más életet soha!
4.  
Te küszködöl magad csak, ha bűn szívedre tör,
S bukásod és kudarcod úgy szégyenít, gyötör.
Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:
Többé te nem keresnél más életet soha!
5.  
Mi az igaz? Tűnődöl, s a kétkedés epeszt,
Jézus az út, igazság s az élet, Őt keresd!
Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:
Többé te nem keresnél más életet soha!

Isten áldásával.

2011. szeptember 25., vasárnap

Nyitott szívvel

A
mint eddig is láttuk ezek a bölcs mondások a szerző tapasztalatait jelenítik meg (Példb 13,13-25). A tizenharmadik vers arra mutat rá, hogy a társadalomban kimutatható az Ige jelenléte és hatása, illetve annak hiánya. Isten szava formálja az azt befogadók életét. Így a mindennapokban meglátszik, ha komolyan vesszük az Igét. Aki számára a Biblia tekintély, mindig mindent úgy igyekszik tenni, hogy tudja, Isten jelenléte előtt cselekszik. Az ilyen ember megbecsüli a másikat, tiszteli a másik nemet, vigyáz kapcsolataira, és a másik nemhez fűződő viszonyát sem a világ, hanem Isten Igéje alakítja. Ahol a Szentírást komolyan veszik, ott az élet védelmet talál, ott a gyermekáldás, az ellenség nem elpusztítani való, hanem érvényesül vele szemben az Úr szava: „Nektek azonban, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket” (Lk 6,27).
Nemcsak az ige jelenléte, hanem annak hiánya is meglátszik egy-egy közösség életén. Ahol Isten szava nem tekintély ott a szabadosság üti fel a fejét. Az Ige nélküli élet táptalaja a bűnnek, mert így nincs, ami tükörként állna az emberek előtt, nincs helyes mérce. Ilyen esetben azt tapasztaljuk, amit a farizeusnál láttunk, aki a vámszedőhöz mérte magát. Ezáltal úgy vélte jó az élete, Isten is meg lehet elégedve vele. Azonban Jézus nem a nálunk mínuszosabb emberhez mér minket, hanem önmagához. Ha őszintén beletekintünk az Úr Jézus lényébe, akkor annak látjuk magunkat, akik vagyunk, úgy ahogyan Péter is kimondta: bűnös ember vagyok. Gyökössy Endre szerint, ezt úgy is lehet mondani, rongy ember vagyok. Erre a látásra nem jutott volna el, ha másokhoz méri magát, hiszen biztosan talált volna olyat, akinek nála is rongyabb az élete. Azonban az Ige azt üzeni, ha őszintén vállaljuk, azt a képet, amit az Úr mutat rólunk, akkor Ő nem küld el magától, hanem kézbe vesz bennünket, követésére hív, és eközben megtapasztaljuk lényének átformáló erejét.
Az előző újszövetségi szakaszunk az Úr Jézus bátorító szavaival zárult, „Bízzál, mert ahogyan bizonyságot tettél az én ügyem mellett Jeruzsálemben, úgy kell Rómában is bizonyságot tenned”  (11)! Az úr Jézus azonban Pált nem az önmagában való bízásra bátorítja. Nem azt kéri, bízzon magában és szedje össze magát, hanem azt mondja neki, bízza Őreá magát. Vagyis ne gondolkozzon azon miként fog megszabadulni és Rómába utazni, hanem engedje, hogy Jézus mindezt elrendezze a számára. Ezt nekünk is meg kell tanulni, engedjük, hogy Ő intézze dolgainkat és ne mi akarjunk mindent megoldani.
Emberileg nem tűnik egyszerűnek Pál helyzete, hiszen a zsidók mindent megtesznek az elpusztításáért, de megláthatjuk, hogy Urunk előtt semmi nincs rejtve. Még az összeesküvők terve sem. Sőt azt látjuk, hogy egy fiatalt használ fel Pál megmentése érdekében (ApCsel 23,12-22). 
Az összeesküvők úgy gondolják Istennek tetsző dolgot cselekszenek, pedig csak saját sötét indulatuk hajtja őket. Szomorú, hogy ennyire el lehet sötétülni, hiszen ezek az emberek ismerték a törvényt, tisztában voltak Isten akaratával, de nem az Ige, hanem a gyűlöletük jut érvényre. Bizony a mai tanítványokat is megkísérti, hogy ismerik ugyan Isten akaratát, de bizonyos helyzetekben, valószínűleg ott, ahol ők már a saját vágyaik szerint döntöttek, másképp értik az Igét. Bele magyarázzák, bele látják a maguk véleményét, és sokszor még a bűnt is a Szentírással akarják igazolni. Azonban Istent nem lehet megcsúfolni és előbb-utóbb lelepleződik a bűn, nyilvánvaló lesz gyümölcse. A kegyelem és a krisztusi szabadság nem a bűn takargatására, nem is a bűnben való élet folytatására, hanem egy egészen új életvitelért adatott. A ki átéli, az Úr kegyelmét az szakít a bűnnel, az már nem akar vétkezni, annak már fáj a bűn, ha mégis vétkezik alázattal borul le az Úr előtt és kér bocsánatot életére.
Nem tudom Pálnak eszébe jutott-e, az az időszak, amikor ő ugyanilyen megszállottan üldözte Jézus tanítványait, ha igen akkor abból erőt meríthetett. Bizonyára ott volt akkor a szívében, ahogyan az én kezemből megszabadította övéit az Úr, úgy fog engem is megszabadítani az ő kezükből. Mert az Úr ma is ugyanaz, Aki Jézus útján jár, az bízhat Benne, annak ott lehet a szívében, amint tegnap megszabadított, ahogyan vezetett vagy megoltalmazott, azt ma is ugyanúgy képes megtenni. Mert bár az idő telik, az élet körülöttünk változik, de Jézus Krisztus mindörökké ugyanaz.
Megfogott engem még, hogy az ezredes mennyire menteni akarja Pált, mennyire törődik vele, ebből megláthatjuk, hogy még a hatalmat is fel tudja urunk használni céljai elérésére. Sőt van, amikor a világi hatalom által oltalmazza az evangélium ügyét, az „egyházzal”, a választott néppel szemben. Ha megfigyeljük, meglátjuk, hogy most egy gyermeken keresztül mentette meg az Úr az apostolt, hiszen ő volt az, aki meghallotta a Pál ellen készülő tervet. Így tehát egy ifjú, aki valószínűleg nem is gondolt arra, hogy valami nagydolgot tegyen Isten országáért, hasznos eszközzé vált az Úr kezében. Azt üzeni Urunk, ha a magunk helyén élve figyelünk rá, hasznossá válhat az életünk Isten országában. Nem kell Pál apostolnak lenni ahhoz, hogy előrébb lendítsük az egyház életét, elég hűséggel és nyitott szívvel szolgálnunk. Ez az ifjú is nyitott szívvel és füllel járt, majd az Úr feltöltötte bátorsággal és tette, amit abban a helyzetben tenni e kellett. Mindez számunkra is lehetséges. Ne a nagy és rendkívüli lehetőségeket várjuk, hanem lássuk meg azt a feladatot, amit csak mi végezhetünk el, amit a számunkra készített az Úr. Ha így teszünk békesség lesz a szívünkben.


Itt van Isten köztünk, Jertek őt imádni


1. Itt van Isten köztünk, Jertek őt imádni, Hódolattal elé állni, Itt van a középen, minden csendre térve Őelőtte hulljon térdre. Az, aki Hirdeti S hall -ja itt az Ígét: Adja néki szívét!
2. Itt van Isten köztünk: Ő, kit éjjel-nappal Angyalsereg áld s magasztal. :/: Szent, szent, szent az Isten! Néki énekelnek A mennyei fényes lelkek. Halld, Urunk, Szózatunk, Ha mi, semmiségek Áldozunk Tenéked!
3. Csodálatos Felség, Hadd dicsérlek Téged: Hadd szolgáljon lelkem Néked! :/: Angyaloknak módján Színed előtt állván, bárcsak mindig orcád látnám! Add nékem Mindenben Te kedvedben járnom, Istenem, Királyom!
4. Általjársz Te mindent; Rám ragyogni engedd Életadó, áldott Lelked! :/: Mint a kis virág is Magától kibomlik, Rá ha csöndes fényed omlik: Hagyj, Uram, Vidáman Fényességed látnom S országod munkálnom!
5. Egyszerűvé formálj Belső, lelkiképpen, békességben, csöndességben. :/: Tisztogasd meg szívem: Tisztaságod lássam Lélekben és igazságban. Szívemmel Mindig fel- Szállhassak sasszárnyon: Csak Te légy világom!
6.      Jöjj és lakozz bennem: Hadd legyen már itt lenn Templomoddá szívem-lelkem! :/: Mindig közellévő: jelentsd Magad nékem, Ne lakhasson más e szívben; Már itt lenn Mindenben Csakis Téged lásson, Leborulva áldjon!


Isten áldásával.




Drága hír, Jézus él

T
ovább folytatódik az életben megismert bölcsességek gyűjteménye, Salamon mindazt tovább adja, amit megismert (Példb 14,1-13). Nem öncélúan figyelte a nép életét, nem csupán magának csipegette össze a bölcs gondolatokat, hanem megosztja másokkal. Mi is azért kapjuk az Igét, általa a tapasztalatokat, hogy adjuk őket tovább. Tegyünk bizonyságot a bennünk élő reménységről, kéri Péter apostol. Akkor könnyű mindennek eleget tenni, ha igazán ismerjük és szeretjük Urunkat, aki szereti Őt és ismeri, annak nem kényszer a szolgálat a bizonyságtétel, hanem a szívéből ömlő vallomás lesz. Olyan vallomás, amit nem lehet visszatartani, hiszen, akit szeretünk, arról örömmel beszélünk. Aki átéli az Úr Jézus munkáját az életében az örömmel és önként adja tovább másnak, úgy amint sokan tették ezt a Szentírásban. Gondoljunk Pál apostolra, aki a damaszkuszi megtérése után azonnal elmondja másoknak, népe tagjainak, amit átélt. Adjuk mi is tovább a megtapasztalt és ránk bízott csodálatos hírt, Jézus él, s ma kegyelme napja van.
„Asszony bölcsessége építi házát”, csodálatos felismerése ez annak, hogy a nők Úrtól kapott bölcsességére és szeretetére szükség van. Az otthonokban a feleség és az anya, szív szerepét nem lehet semmivel pótolni. Milyen jó lenne, ha korunk embere is rádöbbenne, hogy a nőkre elsősorban otthon van szükség, mert, amit egy édesanya átad, a gyermekének azt senki nem tudja helyette megtenni. Az ő hitük, szeretetük, Jézus felé való terelgetésük kihagyhatatlan. Ők formálhatják evangéliumi töltéssel a gyermek lelkivilágát, ma olyan sokféle hatásnak ki vannak téve a gyerekek, a világ csöpögteti a maga tartalmait lényükbe a média által. Merjük vállalni, gyermekeink felé Krisztust, és az evangéliumi lelkületet.
Mennyire jól látta Salamon, amikor ezt mondta: „Van út, mely helyes az ember szerint; és a végén a halál útja” (Kecskeméthy). Az embert becsapja a szíve, és a szeme, mert ami jónak tűnik az nem mindig az. Hány ember élete ment már tönkre, mert elsőre valami nagyon jó üzletnek, alkalomnak, kapcsolatnak tűnt, de az idő múlásával kiderült, hogy ami jónak tűnt, az pusztulás. Miért van ez így? Salamon megmondja, azért mert az ember szerint tűnik helyesnek az adott út, de Isten szerint nem az. Azonban itt a baj, nem kérdezzük meg döntéseink és tetteink előtt az Urat. Csak emberi oldalról győződünk meg lépéseink helyességéről, és nem várunk Urunkra. Pedig tanulhatnánk Dávidtól. Amikor a barlangban rátalált az őt gyűlölő, és halálra kereső Saulra, az emberei azt mondták Isten adta a kezedbe, öld meg. Emberi szemmel jónak látszott ez a tanács, hiszen ha Dávid megfogadja véget ér a bujdosás, azonnal Izráel trónjára léphet. Hiszen ígérete is van az Úrtól, hogy majd népe királya lesz. Azt azonban nem mondta Isten, hogy gyilkosság árán, saját maga szerezze meg. Ám Dávid ezt a lehetőséget bűnnek tartotta és elutasította, inkább várt arra a napra, amikor Isten teszi számára szabaddá a trón felé vezető utat. Tanuljuk meg mi is az Úr elé vinni dolgainkat, és merjük félretenni jónak látszó ötleteinket, ha azok nem állnak meg az Ige talaján.
Megtudhatjuk még, hogy az ember mennyire eltudja leplezni valódi érzelmeit, szívének igazi állapotát. Mennyire képesek vagyunk az alakoskodásra. Hányszor mi is átéljük, hogy kifelé örömöt mutatunk, amikor egy másik emberrel összefutunk, de a szívünkben bosszúság van. Arcunkon mosoly, szívünkben bosszúság, mert feltartóztattak. Kérjük, Urunkat leplezze le ezt a kettősséget a szívünkben, műtse le álarcunkat, hogy mindig őszinték lehessünk, hiszen Urunk nem színésznek hívott el, de nem is a maszkabál egyik figurájának, hanem tanítványnak. A tanítvány élete azonban a benne élő Krisztust ragyogtatja az emberek felé.
Láthatjuk mai igeszakaszunkban, mennyire komolyan vette az ezredes az ifjú jelentését, és hogy mennyire megtesz mindent Pál védelmében (ApCsel 23,23-35). Még levelet is ír a helytartó számára, amelyben korrektül tárja fel Pál ügyét. A levélben hivatkozik az apostol római polgárságára, így az, aminek Pál eddig nem tulajdonított nagy jelentőséget fontossá válik. Általa menti meg az Úr mind a zsidók bosszújától, mind Róma kegyetlenségeitől. Arra gondoltam, hogy milyen csodálatos is, hogy Isten országa polgárai lehetünk. Aki kegyelemből elnyerte a mennyei polgárjogot, az azzal a bizalommal élhet, hogy teljes oltalmat nyer. Ha majd Isten elé fogunk állni, maga az Úr Jézus fogja mondani, Atyám ez az ember igaz, hogy halálra méltó ember, de az én országom polgára. Akkor majd átéljük, hogy a polgárjog, és a mögötte húzódó golgotai áldozat örök életet jelent majd a számunkra. Isten Jézusért bocsátja meg bűneinket és fogad el gyermekének. De elmondhatjuk-e már magunkról, hogy Isten országa polgárai vagyunk? Beléptünk-e már a szoros kapun a keskeny útra?
Pál elindult Róma felé, az első lépéseket már megtette. Úgy utazik Pál Rómába, ahogyan nem is gondolta, maga a római hatalom a császár költségén szállítja célja felé. Hogy mindez szenvedéssel, gyötrődéssel jár, Pál számára nem érdekes, ő csak azt tartja szem előtt, hogy elvégezze futását, és a rábízott szolgálatot.
Az öldökléstől lihegő összeesküvők lemaradtak, azonban arra kíváncsi lennék, hogy átokkal megerősített fogadalmukat megtartották-e?
Pál azonban így is fogságból-fogságba, mondhatnánk csöbörből-vödörbe került, ám mégis előrébb jutott, még ha ez az állapotán, a helyzetén nem is látszik. Azonban az Ige, a bizonyságtétel elindult, hogy Rómában is erőteljesen szóljon, hogy a már ott lévő tanítványok megerősödjenek Pál hite és szolgálata által.


Halld, az ég harangi zengnek

1.  
Halld, az ég harangi zengnek
Messze földön szerteszét,
Hírül adva mindeneknek
Isten üdvüzenetét.
Áldott Isten nagy kegyelme,
Hogy leküldte szent Fiát!
Benne higgy, s az élet Lelke
Meggyőz benned sírt, halált!
Szent harang, égi hang
Zendül szerte hangosan:
Drága hír, Jézus él,
Most kegyelme napja van.
2.  
Jöjj, az ég harangi hívnak,
Vár királyi lakoma.
Vége itt nyomornak, kínnak,
Bűnös elfér mind oda.
Jöjjetek, ti fáradt lelkek,
Jézusunk életkenyér,
Higgyetek, s mindenre leltek,
Jézus mindennel felér.
Szent harang, égi hang
Zendül szerte hangosan:
Drága hír, Jézus él,
Most kegyelme napja van.
3.  
Halld, az ég harangi intnek:
Ó, siess, elkéshetel,
Sátán tőre fog megint meg;
Jöjj, hogy egy se vesszen el!
Nézd, az ajtó még kitárva,
Szűk s szoros felé az út,
Hit, remény, szeretet vár ma,
Kívül lelked vészbe jut.
Szent harang, égi hang
Zendül szerte hangosan:
Drága hír, Jézus él,
Most kegyelme napja van.
4.  
Halld, az ég harangi zúgnak,
Már az ünnepév közel.
Örvendj, népe égi Úrnak,
Üdvözültek sergivel!
A Király jön nemsokára,
Légy kitartó, kis sereg!
Boldog lesz, ki homlokára
A koronát nyerte meg!
Szent harang, égi hang
Zendül szerte hangosan:
Drága hír, Jézus él,
Most kegyelme napja van.

Isten áldásával.

2011. szeptember 23., péntek

Rendíthetetlenül előre


E
gyre többször ismétlődnek olyan mondások, amelyek korábban már így elhangzottak (Példb 13,1-12). Ezek az ismétlések a megerősítést szolgálják. Az a céljuk, hogy elmélyítsék bennünk Isten akaratát, az Ige üzenetét. Hiszen mindannyian hajlamosak vagyunk a felejtésre, különösen igaz ez az Igére. Reggel elolvassuk, de már délelőtt nem tudjuk felidézni, amit olvastunk. A belőle kapott üzenet és útmutatás is semmivé válik. Az ismétlés segít a rögzítésben és a felidézésben.
Újra olvasunk a beszéd következményéről, amivel állandóan szembesülünk, és mégsem változik a beszédünk semmit. Pedig a kimondott szót már nem lehet visszavonni. Egyszer egy igehirdető az egyik gyülekezeti taggal felment házának emeletére, majd a kezébe vett egy párnát és kiszórta az ablakon a benne lévő tollat. Majd azt kérte a jelenlévőtől, hogy menjen és szedje össze azokat. Ő azt felelte, hogyan, hisz a szél felkapta és szétszórta a tollat a város területén. Az igehirdető rámutatott így van a kimondott szóval, a tovább adott hírekkel, nem lehet összegyűjteni.  A kimondott szavak önálló életet élnek, kontrollálatlanul mennek tovább és okoznak mások életében sebeket, töréseket.
Urunk a mi számunkra is üzeni, hogy a lelki növekedés alapja is a szorgalom. Semmilyen területen nem várhatjuk a sült galambot, hanem munkálkodnunk kell a növekedés érdekében. Sőt a mindennapi életben is az az egészséges, ha mi magunk fáradozunk mindazért, amire szükségünk van. Az ölünkbe hullott pénz, a hirtelen és megalapozatlan anyagi előmenetel ritkán hoz hosszútávon áldást.  Már a tékozló fiú megtapasztalta ennek a bölcsességnek a valóságát. Kikérte az örökséget,és így munka nélkül, könnyen jutott nagyobb összeghez, de könnyen el is folyt a kezei között. Ma megszoktuk, hogy mindent meg kell kapnunk. A gyermekek már beleszülettek ebbe a világba, amely arról szól, hogy mindent valaki más biztosítson a számunkra. Mennyi mindent megkapnak a fiatalok anélkül, hogy maguk fáradtak volna érte, de nem mindig tudják az így megkapott javakat becsülni, és a hála is egyre jobban kikopik a szívekből. Már természetessé válik, hogy, más fáradozik, mi pedig megkapjuk a készet. Urunk formálja hálássá szívünket és ne feledjük, hogy minden az Ő ajándéka.
Pál a jelenlévők előtt megvallotta hite és szolgálata középpontját, a feltámadást. Számára ez személyes meggyőződés volt. Nem pusztán dogmatikája részét képezte, hanem maga személyesen megtapasztalta, hogy Jézus él.  Számára Jézus nem egy korábbi történelmi személyiség, hanem ma is élő valóság. Átélte a damaszkuszi úton, hogy Jézus megragadta életét, itt bizonyosság lett számára, hogy a zsidóság által megölt Jézus él. Hallotta a hangját, beszélgetett vele, és életprogramot kapott Tőle.
Mi sem elégedhetünk meg mások bizonyságtételével, a Jézus életéről szóló történetek tanulmányozásával, többre van szükség. Mi ez a többlet? Találkozni az élő, feltámadott Úrral. Mindannyiunknak lénye mélyén át kell élnie Jézus feltámadásának valóságát. A Szentírás hatalmas személyiségeinek az élete mind az Úrral való találkozásról, a Vele való kommunikációról tesz bizonyságot. Ábrahám egy élő, személyes Isten hívására hagyta el földjét, adta fel addigi életformáját. Számukra Isten élő, és valóságos lény, aki nemcsak egyszer szól, hanem egy életen keresztül vezeti azokat, akik a hívást meghallják és követik Őt.
Azonban a farizeusok és a szadduceusok számára mindez elmélet volt, amin jókat lehet vitázni, sőt szembe is lehet fordulni egymással. Azonban az Úr kijelentéseit nem megosztó vita tárgyának szánta, hanem életünket formáló erőnek, reménységnek. A vitából felfordulás kerekedett, mert senki nem tudott úgy szólni, hogy az élete bizonyítja, van feltámadás. Pál apostol volt az, akinek nem elméletet, hanem valóságot jelentett a feltámadás, mert találkozott a feltámadottal. Aki maga találkozik az Úrral, megtapasztalja jelenlétét, hallja hangját, annak nincs szüksége külső bizonyítékokra.
Pált nagy zűrzavar veszi körül, elég kiszámíthatatlanná válik a helyzete, ám az Úr nem hagyja magára, nem engedi elcsüggedni. Milyen csodálatos, hogy Urunk mindig a legmegfelelőbb időben cselekszik. Az ezredes átlátja a káoszt és kimenti belőle Pált. Milyen megdöbbentő, a pogány világ embere menti az életet, míg Isten népe tagjai készek kioltani azt. Izráel népe ismeri az Igét, ne ölj, ennek ellenére meg akarták ölni Pált. A római ezredesnek nincs ilyen irányú ismerete, ő nem olvassa és ismételgeti naponta a törvény szavait, ő csak védi az életet.  Van, amikor a pogányok megszégyenítik Isten népét. Ahol mi vitázunk, ők ott cselekszenek.
A szakasz utolsó verse egészen megbékélteti a szívünket, olyan jó látni, hogy a zűrzavarban nem engedi elbizonytalanodni szolgáját az Úr. A legjobb pillanatban áll mellé, és szavai által erőt és békességet ad számára.  Most megtudja, van folytatás, bármilyen kilátástalannak is tűnik jelen pillanatban a további szolgálta, nem kell félnie, mert mindezek az események az Úr kezében vannak. Ő ezeket is felhasználja Pál további munkásságához.
Számunkra is üzeni Urunk: Bízzál! Bízzál ma is Őbenne. Ne a szerencsében, a csillagok állásában, hanem Uradban, Aki mindig melléd áll. Ne félj, amit kijelölt számodra, azt végig kell járnod, ebben senki nem tud megakadályozni. Vidd ma is rendíthetetlenül az evangéliumot, tégy bizonyságot, szavakkal és tettekkel az Úr Jézus ügye mellett. Mert ez minden tanítvány elsőrendű feladata. Ha ezt megtesszük, nem kell félni.

FEL BARÁTIM


1.Fel barátim,drága Jézus zászlaja alatt,
Rajta, bátran!megsegít és győzedelmet ad.

Refr.:Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér,
Zengje ajkunk:hozzád esdünk győzedelemér\'!

2.Lám a Sátán serge talpon,szembetörni kész,
Jól vigyázz mert akit elkap, teste-lelke vész.
Refr.

3.Szóljon a kürt, fenn lobogjon győzedelmi jel,
Így előre Jézusunkkal:néki győzni kell!
Refr.

4.Harci zajban, küzdelemben oldalunkon áll,
Benne higyjünk, ő segít meg szívünk harcinál.
Refr.

Isten áldásával.




2011. szeptember 22., csütörtök

Mélybelátó hit

A Galatáknak Pál apostol azt írja: „amit vet az ember, azt fogja aratni is” (Gal 6,7). Amit Salamon felismert az egy törvényszerűség, ami nemcsak a természet világában, hanem az ember lelkében és az életben egyaránt megjelenik (Példb 12,13-28). Isten rendet ültetett a világba és ha búzát vetünk el, akkor az fog kikelni. Igaz ez negatív értelemben is, sőt ott látjuk igazán, hogy ha nem műveljük meg a földet, akkor az gazt fog teremni, magától nem fog jó gyümölcsöt hozni. Ez a törvényszerűség az életünkben fontos szerepet játszik, mert amilyen életformát, magatartási mintát, viselkedési típust, szokást hintünk el, az fog gyümölcsöt teremni.  Amit a következő generációra hagyományozunk, olyan lesz az új nemzedék.  Ha evangéliumot vetünk, akkor az el fogja végezni a hatását a szívekben, akkor is, ha annak idő kell, ha tudjuk nem lesz száz százalékos eredmény, de ki fog kelni és életet hoz.
A családok, és a gyülekezetek jelene a múltjukat, történelmüket tükrözi, mert most annak a gyümölcsét takarítjuk, be, amit tegnap elvetettünk.  A körülöttünk levő sok nyomorúság is annak a következménye, ahogyan éltünk, amilyen mintákat átadtunk. Ezért fontos, hogy felismerjük a gyümölcsöt, de ahelyett, hogy utálkozva kidobjuk, nézzünk magunkba és merjük kimondani, ez annak a termése, amit én vetettem.
Ha beismerjük, hogy rossz magot vetettünk, és az Úr bocsánatát kérjük, van remény a megújulásra. De vegyük komolyan bűnbánat nélkül nincs és nem is lehet megújulás. Ezt követően kérjük művelje meg a  talajt, adjon számunkra tápanyagot. A megtérés, majd a növekedés és gyümölcstermés tápanyaga az Úr beszéde. Ige nélkül nincs esély életváltozásra, igazi gyümölcstermésre.
Megfigyelhetjük, hogy milyen sok mondás foglalkozik a nyelvvel, a beszéddel, azt jelzi mindez, hogy igaza van Jakab apostolnak, amikor pusztító tűzhöz, fékezhetetlen lóhoz hasonlítja, és kimondja, aki beszédében nem vétkezik, tökéletes ember.  (Jak 3,1-12). Ma is tapasztaljuk, mennyi bajt okozunk beszédünkkel, képtelenek vagyunk megfékezni nyelvünket, de azt is tudjuk, hogy Urunknak van hatalma nyelvünk fölött is. Engedjük, hogy Ő irányítsa ezt a testrészünket is. Tegyük kezébe a pletykálási, és a pletyka utáni vágyakozásunkat kérjük, tisztítsa meg a szívünket és végezze el, hogy azt tudjuk mindenkor szólni, ami „jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják.” (Ef 4,29). Mert a beszéd  lehet tőrdöfés, de lehet a Szentlélek által gyógyító szó is. 
Már a könyv írója felismerte az összefüggést a depresszió és az aggódás között. Nem véletlenül kérte Jézus az övéitől, hogy ne aggódjanak, hanem minden terhüket, mindazokat a valóságos gondokat, amelyek az élet során jelentkeznek, bízzuk rá. Ha nem mi hordozzuk a terheket, hanem átadjuk Neki, lényünkben felszabadulunk. A levert emberek számára hirdetni kell az Úr Jézus hívó szavát, „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Mt 11,28). Számunkra is ez járható út, ez a megoldás, a csüggedésből való kijövetelre.
Visszatekintve még a tegnapi újszövetségi szakaszra meg kell látnunk, hogy Pálnak nemcsak római, hanem mennyei állampolgársága is volt. Végig kell gondolni, mi már megkaptuk-e, mert ezt nem lehet megszerezni, csak ajándékba kaphatjuk. Mindezt azért, mert az Úr Jézus kifizette az Érte járó nagy összeget, a Golgota keresztjén.  Mennyei útlevelünk Jézus halálába került, tehát Istennek nagyon sokat kellet érte fizetni, ezért vegyük át bűnbánó szívvel, mély alázattal, és őszinte hálával, hiszen nem érdemeljük.
Csodálatos az Úr kegyelme, mert a nép után még a nagytanács tagjainak és a főpapnak is megadja, hogy átértékelje Jézus megölését, és meghódoljon a Messiás előtt.  Azonban az ő szemeik továbbra is vakok. Vajon mi látunk-e, több évtizednyi bibliaolvasás után?  Pál itt is őszintén beszél, hiszen lelkiismeretét már az Úr Jézus formálta érzékennyé, így kimondhatja jó lelkiismerettel szolgált Istennek. Amit tett az összhangban van az Igével és Jézus lényével. Elmondhatjuk-e mi magunkról, hogy életünk összhangban van az Igével és Jézus lényével? Vajon egyházunk élete ezt az összhangot sugározza?
A főpap és a nagytanács nem volt összhangban Istennel, hiszen erőszakkal válaszoltak Pál vallomására. Az erőszak a tehetetlenség és a gyengeség jele. Jézus akkor volt erős, amikor szembefordult ellenségeivel és engedte, hogy elfogják, nem is bírták elviselni ezt az erő megnyilvánulást és a földre estek.
Pál válasza nem tiszteletlenség, hanem a mélybelátó hitnek a szava. Amit lát a főpap lényében azt őszintén kimondja, nem fél, nem keni el az igazságot. Mert a gyógyulásra csak akkor van esély, ha őszintén szembesülünk lényünk állapotával. Amíg nem mondjuk ki őszintén, hol szorít a cipő, addig nincs esély, a változásra.
Megmondják neki, hogy a főpappal áll szembe, erre Pál elmondja, nem tudta, hogy aki megütötte a főpap. Nem tudjuk miért nem tudta, de Pált ismerjük, tudjuk, hogy megbízható ember, aki mindig őszinte és vállalja Krisztust és önmagát, így semmi okunk nincs feltételezni, hogy nem mondott igazat. Miért nem tudta, hogy a főpap áll vele szemben? Nem tudjuk, de valószínű nem viselt megkülönböztető öltözéket, nem ült külön helyen. Azonban nem is ez a lényeg, hanem az, hogy feltárja a szív igazi tartalmát, most már a főpapon és rajtunk múlik, mit kezdünk vele. Eltussoljuk, vagy vállaljuk és kérjük az Urat, tegye újjá szívünket.
Pál nem akar tovább vitázni, így eltereli magáról a figyelmet, és a feltámadás teológia témája felé irányítja őket. A két párt pedig elmerül a vitában, majd a pusztulásban, mert Jézus helyett saját igazságuk mellett maradtak, ezért készek voltak ölre is menni. Vigyázzunk, nehogy mi is beleessünk ebbe a csapdába és Jézus helyett elméleti vitába merüljünk el.


1. Hinni taníts, Uram, kérni taníts!
Gyermeki, nagy hitet kérni taníts!
Indítsd fel szívemet, Buzduljon fel, neked
Gyűjteni lelkeket! Kérni taníts!

2. Hinni taníts, Uram, kérni taníts!
Lélekből, lelkesen kérni taníts!
Üdvözítőm te vagy, Észt, erőt, szívet adj,
Lelkeddel el ne hagyj! Kérni taníts!

3. Hinni taníts, Uram, kérni taníts!
Gyorsan elszáll a perc: kérni taníts!
Lásd gyengeségemet, Erősíts engemet,
Míg diadalt nyerek: Kérni taníts!

4. Hinni taníts, Urem, kérni taníts!
Jézus, te visszajössz: várni taníts!
Majd ha kegyelmesen Nézed az életem:
Állhassak csendesen. Hinni taníts!

Isten áldásával.


2011. szeptember 21., szerda

Fehér ruhában

Salamon mai igénkben a taníthatóság fontosságát hangsúlyozza (Példb 12,1-12). Egész életünkben, amíg célba nem érünk, szükségünk van korrekciókra. A napi csendesség is azt szolgálja, hogy felfelé figyelve lássuk meg, ha letértünk az útról, ha nem az Úr akarata szerint alakítjuk életünket. Megtörténik, hogy nem jól értjük, amit az Úr mond, vagy bűnös szívünk becsap, és más irányba terel minket, amint Jónásnál is láttuk. A próféta nem akart Ninivébe menni, hanem az ellenkezőirányba indult. Isten azonban helyreigazította a gondolkozását, majd a helyes irányba állította.
Aki szereti az intést, tehát az Úr intő, figyelmeztető szavakkal terelget a cél felé. Izráel népe számára a tízparancsolatot adta Isten, terelő eszközként. Általa formálta őket, de ki jelölte számukra az irányt, sőt általa oltalmazta is őket a pogány népek szokásaitól. A tíz ige elsősorban nem Isten tiltását, hanem féltő szeretetét jelenítette meg. Nem azért kapták a törvényt, mert Isten gúzsba akarta őket kötni, vagy mindent meg akart tiltani. A tízparancsolat olyan, mint az út mellet található szalagkorlát. Amíg közötte halad az autó biztonságban van, de ha áttöri, a korlátot veszélybe kerül. Aki örül az Úr szalagkorlátjainak az védelmet talál, az mindig a jó úton marad és célba fog érni.
Milyen csodálatos, hogy az Úr jóakarattal van az ember felé. Ez a jóakarat az Úr Jézus születésében csúcsosodott ki. Ezt énekelték meg az angyalok: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat” (Lk 2,14). Isten jóakarata Jézusban érkezett el hozzánk, Általa megtapasztalhatjuk, hogy Isten szereti és keresi a bűnös embert. Aki felismeri nyomorúságát és szeretne gyógyulni, szabadulni, új életet kezdeni, bátran jöhet Hozzá. Ő nem küld el senkit magától. A tanítványai javaslatát sem fogadta meg, akik azt kérték, hogy küldje el az utánuk kiáltozó kánaáni asszonyt. Nem küld el, hanem megajándékoz bűnbocsánattal, igazi élettel. Milyen áldott lett sok addig perifériára került ember. Jézussal találkozva visszakerültek a társadalom vérkeringésébe, és ott most pozitív hatást fejtettek ki. Életük innentől kezdve sokak számára döntő jelentőségűvé vált, áldássá lettek. Hányunk életét formálják a bibliai szereplők életének leírt eseményei. Lévi megtérése, vagy Pál megtérése hány ember számára hozta el az életfordulatot.
Most is az életfordulat lehetőségét kínálta fel Isten a Pált hallgató zsidók számára (ApCsel 22,22-30). Hiszen az apostolban a feltámadott Úr állt előttük. Nagypéntek után még egy újabb nagy lehetőséget kaptak az önmagukkal, bűneikkel való szembenézésre. Mi is amikor az Igét olvassuk, vagy egy bizonyságtételt hallunk lehetőséget kapunk arra, hogy őszintén annak lássuk magunkat, akik vagyunk. Azért áll elénk az Úr, hogy bemutassa, ezek vagytok, de lehetőséget adok, hogy olyanok legyetek, mint én vagyok. Hát nem nagyszerű ez, olyanok lehetünk, mint Jézus, az Ő lénye és természete élhet bennünk. De elfogadjuk-e a kínálatot, mert ez azzal jár, hogy a mi eddigi életünket adjuk át Neki.. Tulajdonképpen egy cserét kínál, elveszi mindazt, ami a bűnből való és helyette kínálja az újat. De a régi élet gönceit engednem kell, hogy levegye rólam, és át kell venni az új, a tiszta fehér ruhát. Ezt én is elfogadhatom, már most járhatok az üdvösség fehér ruhájában.
A zsidók azonban ismét elutasították az annyira várt Krisztust. Ellene fordultak Pálnak és ismét meg akarják ölni. Mi hogyan reagálunk, Bűnbánattal, vagy dühvel. Szívünket szaggatjuk meg, vagy a ruhánkat, esetleg a másikat tépjük meg? Aki Jézus lényébe tekint, az a szívét szaggatja meg és bűnbánatra jut.
Pál előtt már világos Isten terve, már tudja, hogy Rómába kell mennie, így Pál római polgárjogára hivatkozik. Amikor az ezredes megtudja, hogy Pál római polgár megijed és igyekszik kivizsgálni az ügyet. Isten Pálnak a római polgárjogát is beépítette tervébe és most felhasználja arra, hogy megmentse általa. Eddig talán nem is volt ez Pál számára fontos, de most eszközzé vált az Úr kezében. A mi életünkben is lehetnek olyan események, amelyeket nem értünk vagy nem tulajdonítunk nagy dolgot nekik, de eljön egy időszak, amikor Isten azt használja országa érdekében.
Az ezredes ezek után meg akarja tudni a valóságot. Ezzel a hozzáállásával szimpatikussá lesz, nem a az első benyomás és indulat alapján cselekszik, hanem utánajár a történéseknek, bepillant a színfalak mögé. Ez számunkra is példa mindig igyekezzünk megismerni a valóságot, még ha az fáradságos is. Ne az első látásra ítéljünk. Ugyanígy az Igében is hatoljunk, mélyre ismerjük meg az összefüggéseket, és ne mondjuk mindjárt, hogy ellentmondás van, vagy nem igaz, amit olvasunk. Ha utána járunk sok áldást nyerünk, de ha ennek szellemében cselekszünk kapcsolataink is áldássá válnak. Ahol ellenséget sejtettünk, testvért találhatunk.


1. Ó, terjeszd ki, Jézusom, Oltalmazó szárnyad, És csitíts el szívemben Bút, örömöt, vágyat! Légy mindenem, légy fényem: Sötéten jő az éj, Nagy irgalmadból élnem Szüntelen te segélj!
2. Ó, mosson meg az értem Bőven hullt drága vér! Új lélekért könyörgök, Újult akaratér'. Kicsik, nagyok, mind kérünk: Őrködj vigyázva ránk! Békességedbe térünk, Te áldd meg éjszakánk!


Isten áldásával.