2011. december 31., szombat

Évzárás


I
sten gyermekeinek felelősek embertársaikért, tehát úgy kell minden feladatott végezni, vagy közlekedni, hogy a másik életét óvjam közben (4Móz 35,16-34). Az élet érték, amelyet óvni kell, amelyért felelősek vagyunk. Aki más életét kioltja akár szándékosan akár  gondatlanságból, vállalnia kell a büntetést. Azonban Isten ezt is keretek közé állítja és védi azokat a bosszútól, akik nem szándékosan oltottak ki egy életet.
A nem szándékosan elkövetett gyilkosság okozója a menedékvárosban kap védelmet. Ide neki kell elmenni, és ott kell maradnia a főpap haláláig. Tehát a felkínált lehetőséggel, a kegyelemmel neki kell élni. Így van ez most is, Isten mindenki számára kegyelmet kínál Krisztusban, de nekünk kell élni vele. Nekünk kell komolyan venni és Hozzá menekülni, elrejtőzni Nála.
A főpap halála után visszatérhet a gyilkos az ő örökségébe, oda ahol korábban is lakott, így esélyt kap az újrakezdésre. Csodálatos, hogy Urunk Jézus Krisztus által mindenki esélyt kap az újrakezdésre. Nincs az a bűn, amely elválasztana Tőle, nincs olyan mélység ahonnan ne lehet feljönni és talpra állni. Jézus vére megtisztítja az életünket, jóváteszi vétkeinket. De csak Vele és Általa lehetséges újrakezdés. Az újrakezdés alapja, az Ige, Isten szava. „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól” (1Jn 1,9). Ha e szerint cselekszünk, lezárhatjuk a múltat és tisztalapot nyithatunk. Mert a múlt bűnbocsánat által zárul le és  rendeződik.
Ma már Mózes negyedik könyvének utolsó fejezetét olvassuk (4Móz 36,1-13). Befejeződik ez a könyv is, mint ahogy véget ér ez az esztendő is. A könyv végére maradt még egy el nem rendezett ügy, a leányági örökösök kérdése. Mielőtt át mennek a Jordánon ezt a kérdést is elrendezték. Mi is itt állunk az ó és az új év határán. Mi az, amit még el kell rendezni, amit nem lehet átvinni a folyón rendezés nélkül. Az utolsó nap is lehetőség bocsánatkérésre, és megbocsátásra, jó szóra, simogatásra, a sérelmek, terhek letételére. Ami ehhez az évhez tartozik, ne vigyük át a másik évbe. Tegyük le itt és most az Úr elé, és felszabadulva, örvendezve nyitott szívvel menjünk tovább. Maradjon el az óévvel, a haragunk, gyűlöletünk, bosszúnk és vigyük a megbocsátást, az irgalmasságot, vigyük Krisztust a szívünkben, mert Ő az életek és kapcsolatok egyedüli orvossága.
Pál apostol is befejezi levelét (Gal 6,11-18). A végén még rámutat arra, hogy Isten gyermekei ne testi módon, a külsőre, a formaságokra, hagyományokra támaszkodva akarjanak tetszést aratni, hanem a Krisztusban való élet alázatával. A tanítvány már nem a világ tetszését keresi, mert a világ meghalt a számára. De valóban meghalt számomra a világ és én is a világ számára? Még esztendő utolsó napján végig gondolhatjuk mindezt és Krisztus keresztje által végbemehet a világ számára való meghalás. Ezáltal Krisztus számára lesz szabad az életünk. Már nem a világ határoz meg, hanem az én Uram Jézus. Ezentúl mindig Neki akarok megfelelni és tetszeni.
Pál levelét a kegyelem kívánásával zárja. Hogyan zárjuk az évet? Mi a legfontosabb most a számunkra? Az év búcsúztatása, vagy a kegyelemben való megmaradás, amelyből az új évre is áldás, békesség és reménység árad felénk.

Az áldott Orvos

1.  
Az áldott Orvos erre jár,
A drága Főpap, Jézus.
Igéje szól, szívünkbe száll,
Egyetlen üdvünk Jézus.
Halld, mint zeng az égi kar
Áldott visszhangjaival!
Szívemben is zeng e dal:
Jézus, Jézus, Jézus!
2.  
Ki minden vétket megbocsát,
S bűnünk eltörli: Jézus.
Megnyitja a menny ajtaját,
S vezérel minket Jézus.
Halld, mint zeng az égi kar
Áldott visszhangjaival!
Szívemben is zeng e dal:
Jézus, Jézus, Jézus!
3.  
Ti gyermekek, kicsik, nagyok,
Tiétek is lett Jézus,
Csak útjain haladjatok,
És véletek lesz Jézus.
Halld, mint zeng az égi kar
Áldott visszhangjaival!
Szívemben is zeng e dal:
Jézus, Jézus, Jézus!
4.  
S ha egykor égbe térhetünk,
Miénk örökre Jézus,
Trónjánál zendül énekünk
E drága névről: Jézus!
Halld, mint zeng az égi kar
Áldott visszhangjaival!
Szívemben is zeng e dal:
Jézus, Jézus, Jézus!

Isten áldásával.


2011. december 29., csütörtök

Amíg időnk van



K
ánaán földjével szemben tovább folytatódik Izráel felkészítése a honfoglalásra a letelepedésre Móz 35,1-15). Az Úr mindenkire odafigyel, nem engedi, hogy bárkiről megfeledkezzenek. Isten népe mindig közösség, mindig felelősek egymásért. Így ad utasítást az Úr a lévitákkal kapcsolatban. Ők azok, akik egész életüket az Úrnak szentelik. Az a feladatuk, hogy a szentsátor körül végezzenek szolgálatot. Ezért ők nem kaptak területet, ahol letelepedhettek volna, ám Isten rábízta őket a többi törzsre. A léviták az egész népért végzik a szolgálatukat. Ezért a népnek a kötelessége gondoskodni róluk. Isten elrendeli, hogy adjanak át városokat a Lévi fiai számára, hogy azokban letelepedhessenek. Állattartáshoz szükséges földterületet is biztosítanak a számukra. Milyen csodálatos, akik az Úrnak szentelik magukat, azokról ma is gondoskodik Gazdájuk. Ahogyan Lévi fiainak nem kellett aggódniuk megélhetésük felől, annak ellenére, hogy nem volt saját területük, és nem voltak birtokaik, úgy nem kell aggodalmaskodniuk Jézus mai tanítványainak sem. Amikor négyezer ember veszi körül Jézust, meglátja, hogy elfogyott az ennivalójuk, és gondoskodik róluk. Istennek van hatalma arra, hogy övéinek minden szükségét betöltse az Ő gazdagsága szerint (Fil 4,19).
Az Úr nemcsak a lévitákra gondol, hanem azokra is, akik szándékuk ellenére gyilkosokká váltak. Megóvja őket a vérbosszútól, és lehetőséget kínál ügyük kivizsgálására, törvényes megítélésére. Hat várost jelöl ki az Úr, ezek adnak oltalmat a gyilkos számára. Itt is kicsendül, hogy Isten nem a bűnös halálát akarja, hanem, hogy megtérjen és éljen. A menedék városok nemcsak védelmet jelentenek a vérbosszú elől, hanem lehetőséget is kínálnak a bűnbánatra és az újrakezdésre. Ezek a városok és általuk az Úr még a gyilkosok számára is ad esélyt.
Mi tudunk-e esélyt adni az ellenünk vétkezőnek a megbánásra az újrakezdésre. Vagy bennünket is a bosszú kifinomult változatai hajtanak előre. Jézus Krisztus eljövetelével megtapasztalhatjuk a kegyelem forrását a kereszten. Mindannyian odamenekülhetünk.  A menedékváros azt is jelenti, hogy a gyilkoson múlik él-e a lehetőséggel, komolyan veszi-e, hogyha odamenekül, életben marad. Noé idejében az emberek nem hitték, hogy a bárka lehet a megmenekülés helye, így nem mentek be oda és elvesztek. Isten elkészíti a menekülés az új kezdés lehetőségét, de nekem kell vele élnem.
Áldott legyen az Úr, hogy van Ige, és van igei tanítás. De hálásak vagyunk-e érte? Megköszönjük-e Istennek és azoknak, akik feltárják előttünk az Ige mélységeit. Jó, hogy ma is vannak, akik bevezetnek minket az Ige ismeretébe. Mennyire természetes is ez a számunkra. Úgy megszoktuk, hogy más munkájának gyümölcsével táplálkozunk, hogy eszünkbe sem jut hálát adni érte.
Fontos azt is látni, hogy Isten országában is van rend, mégpedig a vetés rendje. Amit vetünk, azt fogjuk aratni. Gyakran csodálkozunk életünk alakulásán a minket körülvevő történéseken, pedig nem kellene csodálkozni, hanem felismerni, hogy beért, amit vetettünk. Miért várunk jót, ha nem az Igét, az evangéliumot vetjük. Mitől várjuk az élet változását, ha Istent kihagyjuk mindennapjainkból: Akkor csak a saját bűneink eredményével fogunk szembesülni. Ha a testnek vetünk, a testből aratunk, mégpedig pusztulást. Ezt ma nagyon lehet látni, a test kielégítése van a középpontban, és egyre jobban tönkre is megyünk. Azonban van még lehetőség a Léleknek vetni, és akkor életet fogunk aratni. Amíg időnk van, mondja az apostol. Bizony nem tudjuk, meddig van időnk, meddig vagyunk itt és tehetünk jót. Gyakran csak elvárjuk, hogy mások tegyenek jót velünk, de Pál azt mondja, hogy ne elvárjuk, hanem mi tegyük. Soha ne a jövőbe csúsztassuk a jó cselekvését, soha ne halogassuk, mert a mostani idő a miénk. Azt nem tudjuk, hogy a holnap a miénk lesz-e. Kivel tegyük a jót? Hát bizony Pál helyreigazít bennünket, mert mi mindig arról ábrándozunk, hogy tőlünk távol élő népekkel fogunk jót cselekedni, az apostol pedig azt mondja, azokkal tegyük a jót, azokat szeressük, azokkal legyünk figyelmesek és éljük meg számukra az evangéliumot, akik a hitben hozzátartozóink. Vagyis azok felé forduljunk oda, akik a közelünkben vannak, akiket mellénk adott az Úr. Amíg időnk van, ha ezt olvassuk, akkor most még van időnk, de hogy holnap lesz-e, titok. Ezért induljunk egymás felé most, és tegyük, amit ránk bízott az Úr.

Az egyháznak a Jézus a fundámentoma


1. Az egyháznak a Jézus a fundámentoma, A szent Igére épült fel lelki temploma. Leszállt a mennyből hívni és eljegyezni őt, Megváltva drága vérén a váltságban hivőt.
2. Kihívott minden népből egy lelki népet itt, Kit egy Úr, egy keresztség és egy hit egyesít. Csak egy nevet magasztal, csak egy cél vonja őt, És egy terített asztal ád néki új erőt.
3. A világ fejedelme feltámad ellene, Vagy hamis tudománytól gyaláztatik neve, S míg egykor felderül majd az Úrnak hajnala, Csak virrasztói kérdik: „Meddig az éjszaka?”
4. Sok bajban, küzdelemben meghajszolt, megvetett, De szent megújulásért És békéért eped, Míg látomása egykor dicsőn teljesül S a győzelmes egyház Urával egyesül.
5. A három-egy Istennel már itt a földön egy S az üdvözült sereggel egy nép és egy sereg. Ó, mily áldott reménység: ha itt időnk lejár, Te boldog szenteiddel fenn Nálad béke vár!

Isten áldásával.

2011. december 28., szerda

Határok között


M
egfigyelhetjük, hogy mindig van újra szava Istennek népe felé (4Móz 34,1-29). Amikor megcselekszik, amiket korábban mondott, ismét szól. Most tovább folytatódik az új életre való felkészítés. Az Úr elmondja Izráel számára mit és hogyan cselekedjen, amikor belép Kánaán földjére. A Mindenható lépésről-lépésre vezeti népét, megtervezi az életüket, nem nekik kell kitalálni, mit és hogyan tegyenek. Amennyiben Rábízzuk magunkat ezt a vezetést mi is átélhetjük, nem nekünk kell kitalálni, hogyan kell élni, mi az ami az Úr számára jó, ami Neki kedves, hanem elmondja nekünk. Igéjében kijelentette akaratát, nekünk csak komolyan kell azt vennünk. Az Ige lámpás lehet a sötétségben, fénysugár reménytelennek látszó helyzetben. Dávid is megtapasztalta ezt, amikor így vallott: „Mert te gyújtasz nekem mécsest, Uram, fénysugarat ad nekem Istenem a sötétségben” (Zsolt 18,19). Mi már tudjuk, hogy ez a fénysugár az Úr Jézus Krisztus, Őt adta világosságul az Atya, aki Rátekint a legnehezebb helyzetekben is meglátja a megoldást.
Az Úr kijelöli a nép számára az ország határait. Megmondja számukra, mettől meddig terjeszkedjenek, hol telepedjenek le. Ez fontos, mert a határok közt lesznek biztonságban. A határokon túl már veszélyes terep fogadja őket, hisz ott nem az Úr félelme a meghatározó. A határokon túl idegen népek bálványokat imádnak, ha ezeket a határokat átlépik, veszélybe kerülnek. A határokon túli világ mindig csábító Isten népe számára, azonban soha ne feledjük el, hogy Isten az Ő országában mindent biztosít, amire szükségünk van. Isten országában az Atya jelenléte a legfontosabb, itt otthon vagyunk, ha kilépünk a kapun idegen területre tévedünk. Gondoljunk a tékozló fiúra. Őt is csábította az Atya házán túli világ. Csodálatos ígéreteket vetített elé, ám ezekből nem lett semmi, az idegenben teljesen tönkrement és leépült ez a fiú. Kiteljesedett, boldog élet csak az Atya házában van.
A határon túli világ a misszió lehetőségét kínálta a zsidóság számára. A népekkel való kapcsolat Isten ismeretének a tovább adását, az Úr akarata szerinti élet megismertetését jelentette a számukra. Az volt a feladatuk, hogy másságukkal tegyenek bizonyságot. Éljenek úgy, hogy a határokon túli emberek is vágyakozzanak az élő Isten után.
Isten országának ma is megvannak a határai. Ez az ország nem keveredik a világgal. Benne van a világban, de a világ nem kerülhet bele. Isten az Ő országát és népét azért adja ebbe a világba, hogy só és világosság legyen a népek számára. Nem azért vagyunk itt, hogy eltöröljük a határokat, hanem azért, hogy megmutassuk, Isten népe még ma is ízt ad az életnek. Szabad felvállalni, hogy ma is szükség van az igei határokra, mert ha nem Isten Igéje szabja meg életterünket, mozgási körzetünket, a bűn eláraszt. A határ a bűnnel szemben van.  A Szentírás világosan elmondja, hogy a test cselekedetei, a bűn képviselői nem kerülhetnek be Isten országába. Azonban a bűnbánó szívvel visszatérő tékozló fiút ma is szeretettel fogadja az Atya.
Mózes életét áthatja az Úrnak való engedelmesség. Amit mond Isten, azt azonnal igyekszik megcselekedni, végrehajtani. Az engedelmes életen van áldás.
Mennyire reális Pál, amikor arról ír, hogy bizony erőt vehet rajtunk a bűn (Gal 6,1-5). Ez nem engedmény, nem azt mondja, hogy így kell lennie, mert Krisztusban győzhetünk, a test kívánságai fölött, a bűn minden praktikája fölött. De megtörténhetik, hogy valaki még nem erősödött meg Krisztusban így elesik, és az apostol ilyen esetben a közösség felelősségét emeli ki. Az Úr azért szerkeszti övéit egy testté, hogy észrevegyék egymást, és segítő kezet nyújtsanak, annak, aki bajba került. Az erősek, az állók feladata nem a másik bűnében való vájkálás, hanem segítő kéz nyújtása.
Az apostol felhívja a figyelmünket, hogy mindig óvatosan közelítsük meg a vétkezőt, ne gondoljuk azt, hogy mi már biztonságban vagyunk. A gonosz soha nem mond le rólunk és minden lehetőséget felhasznál, hogy a mélybe rántson. A másik bűnös élete a segítőt is megkísértheti, ezért csak Krisztusban elrejtőzve közelítsünk mindig.
  Rámutat Pál, hogy Isten népe közt vannak olyan terhek, amiket meg kell osztani egymással, amiket közösen kell hordozni. De van olyan teher is, amit kinek-kinek magának kell cipelnie, és megoldania, mert nem ez az övé és nem lehet másokkal megosztani. Ehhez nagy bölcsességre van szükségünk, mert könnyen összetévesztjük a dolgokat. Ami terhet nekem kellene vinnem azt, mással cipeltetem. Abba a hibába is beleeshetünk, hogy azokkal a dolgokkal akarunk foglalkozni, amit a másiknak egyedül kell cipelnie, megoldania. Vigyázzunk, mert nem minden tartozik ránk, de amit ránk bíz az Úr, azt vegyük fel és hordozzuk.

Milyen jó, milyen jó

Milyen jó, milyen jó, milyen jó!
Jézus áldott szava oly gyógyító.
Nékem szól az Ige, szívem örömmel tele,
Milyen jó, milyen jó, milyen jó!

Szabadít, szabadít, szabadít!
Többé bűn-bilincs engem nem szorít.
Boldog új életet Jézussal ma kezdhetek.
Szabadít, szabadít, szabadít!

Milyen szép, milyen szép, milyen szép!
Ez a krisztusi új testvériség.
Igaz, hű szeretet forraszt össze szíveket.
Milyen szép, milyen szép, milyen szép!

Urunk hű, Urunk hű, Urunk hű!
És az út, melyre Ő hív, gyönyörű.
Csábít bár a világ, megtart Ő mindenen át.
Urunk hű, Urunk hű, Urunk hű!

Jézus él, Jézus él, Jézus él!
Vele járni és győzni: ez a cél.
Bárhová küld az Úr, megyek és hitem újul.
Jézus él, Jézus él, Jézus él!

Isten áldásával.

2011. december 27., kedd

Maradjunk Jézusban


A
 szabadulás negyvenedik esztendejében meghalt Áron főpap, százhuszonhárom esztendős korában. Milyen szép hosszú kort ért meg, mondjuk. De ne csak az évek számára figyeljünk, mert én azt láttam meg, hogy a hosszú életkor ellenére lemaradt a lényegről. Isten népének főpapja volt, őt is éltette a Kánaán földjére való bevonulás reménysége, de vétkei miatt nem mehetett be. Vagyis hiába volt a hosszú életkor, ha pont a honfoglalásból maradt ki, ha nem léphetett rá az Istentől kapott földre. Végig vándorolta a negyven esztendőt, mégsem ment be az ígéret földjére. Engem megdöbbentett és elgondolkoztatott ez az eset, és arra jutottam, hogy nem elég Isten népéhez tartozni, nem elég végig ott lenni az alkalmakon, hanem az a lényeg célba érek-e? Bemegyek-e Isten országába? Az Atya országába pedig nem életkorunk, földi pozíciónk alapján, hanem Jézus Krisztus által egyedül kegyelemből juthatunk. Jó végig gondolni, Isten akarata szerint zajlik-e az életem? Őt szeretem? Neki engedelmeskedek, vagy csak a saját utamat járom?
A nép már közel van az ígéret földjéhez, hiszen átellenben Jerikó található, az a város, amelyet elsőként vesznek majd birtokba. Azzal a várossal néznek szembe, amelynél az Úr újabb csodáját tapasztalják meg, és átélik, hogy az Úr számára semmi sem lehetetlen. De még nincsenek ott, még nem értek célba, még a Jordán innenső partján táboroznak (4Móz 33,40-56). Az Úr ismét szól Mózeshez, így készíti fel népét a bevonulásra. Rámutat Isten, hogy amikor átmennek a Jordánon még nem a megnyugvás, a pihenés vár rájuk, hanem harc és a föld szétosztása, birtokbavétele.
Izráel népe úgy gondolta, hogy nemsokára bevonul Kánaán földjére, véget ér a vándorlás a küzdelem, jön a pihenés. Már a terveket készítgették, amikor Isten megszólítja őket. Isten bevezeti őket örökségükbe, de azt nekik kell birtokba venni. A birtokba vétel pedig harcok által történik, hisz pogányok lakják azt a területet és mindentől meg kell azt tisztítani. Isten népe nem keveredhet, mert az az ő végüket jelenti. A világ magába olvasztja őket.  Ezért mindent, ami a pogánysághoz, bálványimádáshoz tartozik, ki kell irtani. Ha nem teszik ezt meg, saját földjükön nem lesz soha nyugalmuk és békességük. Mert a gonosz soha nem hagy nyugalmat.
Bármilyen kegyetlennek tűnik mindaz, ami most le van írva, a mi számunkra is fontos. Mi már nem emberek ellen harcolunk, de a gonosszal, a bűnnel ugyanilyen komolyan kell leszámolni. Minden maradványát el kell távolítanunk, mert ha a bűnnel szemben elérzékenyülünk, ellepi majd az életünket. A bűn olyan, mint a gaz, gyorsan szaporodik, hamar elburjánzik és akkor már nehéz megtisztítani a területet.
A későbbiek során látjuk, hogy mennyi problémát okoztak a zsidóknak ezek a népek. Nem hallgattak Istenre, és nem űzték el az őslakosokat, így egész történetük a velük való harcokról szól. Legtöbbször szolgái lettek ezeknek a pogány népeknek, és átvették szokásaikat, így elszakadtak Istentől. Az Úr pedig ítélettel tisztogatta őket. Komoly üzenet ez a számunkra, vigyázzunk, mert legtöbbször nem a hitetlen tér a hívőhöz, hanem a hívő veszi át a hitetlen szokásait. A bűnnel, az istentelenséggel nem lehet barátságot kötni.
Pált olvasva meg kell látnunk, hogy a szeretet, az öröm, a békesség és a többi fontos érték nem tőlünk származik (Gal 5,22-26). Ezek a Lélek termései, vagyis Krisztusból fakadnak. Mi ezeket nem tudjuk megszerezni, sem előállítani, ezek nem emberi produktumok, hanem Isten Lényéből áradó tulajdonságok. Amikor Krisztus megszületik bennünk és növekedik a Lélek és elkezdi teremni ezt a gyümölcsöt. Amíg Benne maradunk, vagyis egy Vele az életünk, figyelünk szavára, komolyan vesszük Igéjét, akkor a gyümölcs is terem.
Ha figyeljük a Lélek gyümölcsének gerezdjeit, akkor meglátjuk, hogy ez a gyümölcs mennyire nem az ember produktuma. Pont ezek az értékek hiányoznak a legjobban társadalmunkban. Ha még itt-ott nyomokban látható is belőlük valami, egyre jobban eltűnnek.   Amilyen mértékben kiszorul Jézus az életünkből, olyan arányban tűnnek el ezek a pozitív értékek és tulajdonságok. Az emberek jó része, a test cselekedeteit éli, és nem a Lélek gyümölcsét termi. Mert ez a gyümölcs csak Jézusba oltva hoz termést.
A Lélek gyümölcsével is úgy vagyunk, mint az ünneppel, amikor benne járunk, tele vagyunk áhítattal, de az ünnep eltelte után minden eltűnik, mert Jézust elhagyjuk. A Lélek gyümölcséről is jó olvasni, de azután mégis nélküle élünk, mert nem akarjuk Jézust. A gyümölcs kellene, de Jézust nem akarjuk. Szőlőt akarunk, Tőke nélkül. Azonban mi csak vesszők vagyunk, és a vesszőnek csak a tőkén van élete.

Velem vándorol utamon Jézus

1. Velem vándorol utamon Jézus,
Gond és félelem el nem ér.
Elvisz, elsegít engem a célhoz,
Ő, a győzelmes, hű vezér,
Ő, a győzelmes, hű vezér.

2. Velem vándorol utamon Jézus,
Ott az oltalom hű szívén.
Ha a szép napot fellegek rejtik,
Ő az éltető, tiszta fény.
Ő az éltető, tiszta fény.

3. Velem vándorol utamon Jézus,
Ez a vigaszom, baj ha jő.
Bármi súlyosak rajtam a terhek,
Segít hordani, ott van Ő,
Segít hordani, ott van Ő.

4. Velem vándorol utamon Jézus,
Bár az út néha oly sötét.
Soha nincs okom félni a bajtól,
Amíg irgalmas karja véd,
Amíg irgalmas karja véd.

5. Velem vándorol utamon Jézus,
Túl a sír sötét éjjelén.
Fenn a mennyei, angyali karban
Nevét végtelen áldom én,
Nevét végtelen áldom én.

Isten áldásával.

2011. december 26., hétfő

A Lélek vezetése alatt


A
z elmúlt két napban a harminckettedik fejezetet olvastuk Mózes negyedik könyvéből. Láttuk, amint Rúben és Gád fiai a saját érdekeiket tartották szem előtt és úgy döntöttek, nem az Úr akarata szerint folytatják életüket, nem mennek be Kánaán földjére. Úgy voltak, mint Lót, az előttük elterülő föld gazdagságára figyeltek és nem az Úrra bízták magukat. Mózes felhívja figyelmüket, ha az Úr meg is engedi, hogy a Jordánon innen telepedjenek le, akkor sem vonhatják ki magukat a Jordánon túli terület elfoglalásával járó harcokból. Isten gyermekei felelősek egymásért, nem mondhatják nincs már kedvem harcolni, belefáradtam a vándorlásba, ti menjetek tovább, én itt megpihenek.
Ez a fajta magatartás a közösség egységét, és engedelmességre való készségét is bomlasztja.   Mózes felhívja a figyelmüket, ha elfordulnak az Úr útjaitól, tovább hagyja őket a pusztában bolyongani. Így azután vállalják, hogy családtagjaikat letelepítik, a harcosok azonban a többi törzzsel együtt harcba szállnak a föld elfoglalásáért.
A mai részben Izráel vándorlásáról, táborhelyeikről olvasunk (4Móz 33,139). Mózes a vándorlás során teljesen összhangban van az Úrral. Érzékeny Isten akaratára, és  így mindig azt teszi, amit Isten mond a számára. Az a feladata, hogy készítsen feljegyzést a vándorlás idején azokról a helyekről, ahol az Úr vezetése nyomán megálltak és tábort ütöttek. Ebből a feljegyzésből megtudjuk, hogy Isten figyelembe vette a nép képességeit, ügyelt arra, hogy mindig a megfelelő időben megálljanak és pihenjenek. Nem lehet egyvégtében vándorolni. Szükség van megállásra, a sorok rendezésére, pihenésre, feltöltődésre. Ez ránk is érvényes, legalább most karácsonykor álljunk meg egy kicsit, szánjunk időt a feltöltődésre. 
A vándorlás és a többszöri megállás azt jelzi számunkra, hogy vándorutunk hosszabb ideig tart, és ezt az utat nem lehet egy szuszra teljesíteni. Szükség van többszöri megállásra, néha hosszabb pihenőre, hogy ezen idő alatt az Úrra figyeljünk, Igéjéből táplálkozzunk. Még az Úr Jézus is időnként megállt, kiment egy hegyre és ott imádkozott. Amikor pedig nehezebb döntés előtt állt hosszabb időt is imádságban töltött, és az Atyára hangolódott, ebből a csendből tért azután vissza, és mindig helyesen cselekedett, mindig áldást jelentett.
Pál apostol leírja, hogy a testnek cselekedetei vannak, a Léleknek pedig gyümölcsei (Gal 5,16-26). A test és a Lélek soha nem békíthetők ki egymással, mert ellentétesek a céljai. A test a maga cselekedeteivel el akar szakítani Istentől, ki akar rekeszteni Isten országából. Pál felsorolását jó végiggondolni, hiszen azt írja, hogy akik azokat cselekszik, Isten országának nem lesznek örökösei.
Ezért ne a testre, hanem a Lélekre hallgassunk. Engedjük, hogy Isten Szentlelke vezesse életünket. A Lélek vezetése által gyümölcstermővé válik életünk. Egy csodálatos szőlőfürtöt teremhetünk, hiszen maga Jézus is azt mondta, hogy Ő a szőlőtő, mi pedig a szőlővessző, és aki Őbenne marad az terem sok gyümölcsöt. Ennek a szőlőfürtnek a szemei valóban üdítők.
Isten Lelke által nézzük meg, hogy mely szemek nem értek még be, melyek zöldek és savanyúak. Kérjük az Urat érlelje meg őket.
A test akkor fog megerőtlenedni, és hagyja a Lélek gyümölcsét beérni, ha megfeszítjük. A test indulatára és kívánságára az egyedüli megoldás a kereszthalál. Így azután már a Lélek szerint tudunk élni.

1. Az Úr csodásan működik,
De útja rejtve van;
Tenger takarja lábnyomát,
Szelek szárnyán suhan.
Mint titkos bánya mélyiben,
Formálja terveit,
De biztos kézzel hozza föl,
Mi most még rejtve itt.


2. Bölcs terveit megérleli,
Rügyet fakaszt az ág.
S bár mit sem ígér bimbaja,
Pompás lesz a virág.
Ki kétkedőn boncolja őt,
Annak választ nem ád,
De a hívő előtt az Úr
Megfejti önmagát.

3. Ne félj tehát, kicsiny csapat,
Ha rád felleg borul,
Kegyelmet rejt, s belőle majd
Áldás esője hull!
Bízzál az Úrban, rólad Ő
Meg nem feledkezik,
Sorsod sötétlő árnya közt
Szent arca rejtezik!

Isten áldásával.

2011. december 23., péntek

Az Úr része


I
sten győzelemmel ajándékozta meg népét a Midiánitákkal való harc során. Ez a győzelem egyrészt a bevonulás előtti lelki felkészítést szolgálta, hogy általa Izráel megbátorodjon, és higgye, valóban vele van az Úr Móz 31,25-54). Erre nagy szükség is volt, hisz pont azért tartott a vándorlás negyven évig, mert korábban nem hitték, hogy az Úr velük van, és így alkalmasak katonai feladatok elvégzésére is. Az ítéletet követően az új generációt tudatosan edzi Isten. Fel kell készülniük a rájuk váró harcokra, a honfoglalás különféle megpróbáltatásaira.
Isten országában az élet nem kirándulás, vannak harcok és küzdelmek, hiszen vándor utunk idegen területen vonul keresztül. Vándorlás közben vannak próbák és kísértések, hisz az ellenség is nagyon aktív, így ezekre nekünk is fel kell készülni. Krisztus katonáiként járhatunk ebben a világban, azonban a katonának van fegyverzete, amit jól kell ismernie, hogy majd használhassa. Krisztus katonáinak fegyverzete a szentírás és az imádság. Ismerjük és használjuk őket? A megfelelő időben tudunk az Igével úgy harcolni, mint az Úr Jézus is tette, amikor a pusztában negyven napon keresztül támadta az ördög?
Ez a győzelem nemcsak a katonai morált erősítette, hanem megtapasztalták, hogy Isten testi szükségleteikről is gondoskodik. A zsákmányt szétoszthatták a katonák és a nép között. Mindenki megkapta a maga részét, a léviták is. Ezzel az aggodalmaskodást vette le vállaikról az Úr. Ha bemennek az ígéret földjére és az első időszakban harcolniuk kell, nem marad idejük a föld megművelésére, azonban Isten akkor is gondoskodni fog övéiről. Számukra az elsőrendű feladat az ország birtokbavétele lesz. Jézus is igyekezett a megélhetés terheit levenni övéi válláról, hogy felszabadítsa őket Isten országa munkáinak végzésére. A mai tanítványoknak is látni kell, Uruk gondoskodik róluk, az ő elsőrendű feladatuk Isten országa és annak, igazságának a keresése, munkálása.
Ezzel a győzelemmel tanítja is népét az Úr. Meg kell látniuk, hogy a hadi siker és a zsákmány is isten ajándéka. Mindkettőt Tőle kapták. Tehát nem a saját érdemeikről, hanem Isten könyörülő szeretetéről van szó. Bizony ezt nekünk is meg kell tanulni, eredményeink mögött az Úr áll, Ő teszi lehetővé, hogy munkánkban előrehaladjuk, Ő áll győzelmeink mögött. Az Úr nélkül semmit sem cselekedhetünk. Mivel az Úr ajándéka a győzelem és a zsákmány, magától értetődő, hogy a hadisarcból egy rész az Úré. Amikor olvastam, „az Úr része” arra kellett gondolnom, vajon a mi jövedelmeinkből van-e olyan rész, amit az Úrnak szánunk? Mi az Úr része, a mi bevételeinkből? Tulajdonképpen az életünk és minden javaink Őt illeti, de mit adunk Neki? Mit különítünk el a saját részünktől, azzal a céllal, hogy azt Isten ügyére, az Ő dicsőségére használjuk?
Ne legyen számunkra magától értetődő a sikeres munka, az állandó gyarapodás, hanem gondoljunk arra, Isten ajándéka mindez. Ezért mindenből legyen, ami az Úr része. Legyen az időnkből is olyan rész, amire azt mondjuk ez az Úré, ezt mindennap Vele töltöm, hiszen az időt is Tőle kapom. Ezért nem mindegy hogyan és mire használom fel. A számomra kimért idő egyszer elfogy, de jut-e belőle most az Úrra, és mellettünk levőre. Azonban arra is figyeljünk, nem tudjuk, mikor fogy el a személyes időnk. Ma van, de holnap lesz-e nem tudjuk. Mi gyakran a holnapra csúsztatjuk át az Úrral való csendességet, az egymással való beszélgetést, törődést. Azonban a most a miénk. A most a miénk az evangélium hirdetésére is.
Pál apostol a keresztyén életre készíti fel a Galatákat (Gal 5,1-6). Meg kell tanulniuk, hogy a szabadságban, amelyre az Úr Krisztus megszabadított meg is kell állni. A szabadítás az Úr munkája, a megmaradásban azonban szerepe van a Hozzá való ragaszkodásnak is. Aki az Úrba kapaszkodik, és egyedül Hozzá ragaszkodik, felismerve, hogy az Ő kegyelme mindenre elég, az elutasítja a gonosz visszahúzó próbálkozásait. A sátán mindenképp szolgaságba akar dönteni. A zsidó népet is sokféle trükkel akarta az Egyiptomba való visszatérésre rábírni. Ha nem tudta megakadályozni az ellenség, hogy Jézus belépjen életünkbe, szabadságunkat akarja elvenni. Vissza akar taszítani, a bűn, a törvény szolgaságába. Mindezek azt jelentik, hogy nem Rá figyelünk, nem akaratát lessük, hanem magunkkal, félelmeinkkel, hiányosságainkkal foglalkozunk. Aki mindig magára figyel, aki állandóan fél, az nem tud Jézusnak szolgálni, az nem képes az evangéliumot továbbadni.
Pál határozottan rámutat, hogy rajtunk múlik, visszatérünk-e a rabságba, vagy sem. Ne engedjétek magatokat újból a szolgaság igájába fogni. Aki Krisztusban van, az már tudja mi a szabadság, az már felismeri az Ige alapján a rabszolgaság jellemzőit, és Krisztusban képessé válik ellenállni. A nagykorú tanítvány fel tudja mérni, mi van összhangban az Úr Jézussal és mi nincs. A törvénybe való visszacsúszás azért veszélyes, mert akkor az egész törvényt meg kell tartani. Azonban mi már nem a törvény, hanem a kegyelem talaján állunk.
A tanítványok életében a törvény cselekedetei nem érnek semmit, itt már csak a szeretet által munkálkodó hit számít. Ez fontos, a hit nem tétlen, hanem munkálkodik. Tevékenységét szeretetben fejti ki. Aki visszatér a törvényhez és általa akar megigazulni, kiesik a kegyelemből. Azonban mi kegyelemből, hit által nyerünk üdvösséget és ez nem tőlünk van, hanem Isten ajándéka.


Most, most még ifjú korodban

Most, most még ifjú korodban, add át Jézusnak szíved,
míg öröm, remény, vidám kedv, ifjúság, erő tied.
Fennragyogva élted napja. Jöjj az Úrhoz, szaporán.
A Megváltó szent ügyéért munkálkodj későn, korán.

Isten áldásával.

2011. december 22., csütörtök

De mit mond az Írás?

M
ózes ideje is lejár, de mielőtt az Úrhoz menne van még egy feladata (4Móz 31,1-24). Midján népe felé kell Isten akaratát közvetítenie. Az Úr nem nézi el, hogy bűnbe vitték Izráelt, amikor bálványimádásba taszították, hűtlenségre csábították. Isten népe ellen nem lehet büntetlenül vétkezni. Ám mi már nem a bosszúállás korában vagyunk, mi már az Isten kegyelmét, hosszútűrő szeretetét közvetítjük a világba.  Az Úr Jézus a megbocsátást helyezte övéi szívére.
Fontos meglátni, hogy itt a bosszúállás az Úrért, és nem önmagukért történik. Az Úr szavára indulnak harcba és nem saját ösztöneik indítására. Azért harcolnak, mert a bűn nagyon súlyos dolog, ezért nekik kell vele szembe szállniuk, nekik, akik elbuktak csábításával szemben. A bűn felett nem lehet szemet hunyni. Ha most nem indulnak harcba Midján ellen, a nép különösen a fiatalok úgy gondolják, nem történt semmi rossz, csak egy kis közös istentiszteleti ünnepségen vettek részt. Látniuk kell, hogy Isten népe a pogánysággal nem keveredhet, mert nem őket igazítják magukhoz, hanem ők igazodnak hozzájuk, ők veszik át szokásaikat. A minket csábító bűnnel is nekünk kell szembe szállni, nekünk kell rá nemet mondani, ellenállni, amikor csábít. Mi nem emberek, hanem a bűn, a világ befolyása ellen harcolunk. Ezt a harcot már nem magunkban kell megvívni, hanem az Úrral. Ő ad erőt az ellenálláshoz, és a keskeny úton való megmaradáshoz.
A bűnnel és a bűnre csábítókkal szemben, azokkal, akik Isten akaratától eltérítenek, határozottan kell fellépni. Egyértelműen kell ragaszkodnunk Urunkhoz, és a Neki nem tetsző utakra, tettekre mondjunk nemet, akkor is, ha esetleg a környezetünk megsértődik. Ne feledjük, a bűnre, a pogányságra mondunk nemet, és nem az emberre. Jézus is szerette a bűnös embert, kereste és mentette, de a bűnre mindig nemet mondott.
A korábban már látott Bálám neve itt is feltűnik, sok mindenben pozitívnak látszott a személye, hiszen ha el is ment Moáb királyához, nem átkozta meg Izráelt. Sőt azt láttuk, hogy fontos dolgokat ismert fel, valóban megnyílt a belső látása, de úgy látszik hosszú távon nem arra épített, amit látott. Miért? Talán őt is megkísértette, hogy amit Istentől látott és hallott, azt más számára hallotta. Isten szavát úgy adta tovább, hogy a saját szíve, lénye érintetlen maradt. Úgy járt, mint a kavics a folyóban, körbeveszi a víz, kívül mindenütt nedves, de ha széttörjük a közepét, száraznak találjuk.
Mi is benne vagyunk az igei környezetben, körbevesz bennünket Isten Igéje, de átjárja-e a szívünket is? Talán sok keresztyénnek, gyülekezetnek pont ez a problémája, belülről, a lényében, száraz és érintetlen marad. Vizsgáljuk meg most a szívünket és kérjük, mutassa meg az Úr, milyen hatása van lényünkre a hirdetett Igének?
Bálámot nem formálta át, amit hallott, mert másnak hallotta, és másnak adta tovább, így megmaradt a rossz úton, és rossz tanácsot is adott. Ez is fontos, nem elég, ha valaki hirdeti Isten Igéjét, az a fontos, hogy ő maga éli-e. Csak annak a tanácsára hallgassunk, aki maga is Isten szava szerint alakítja az életét. Bálám nem így tett, mégis hallgattak szavára. Ennek az Úrtól való eltévelyedés, vétkezés lett a vége. Isten népe közé bekerült a bálványimádás. Ha a bűn bekerül az életünkbe nehéz azt kitisztítani. Tudjuk, hogy a földből is nehéz eltávolítani a gazt, mert a magja benne van a földben, és ezáltal állandóan újra kihajt. Itt is láttuk, hogy milyen körülményes, és mindenre kiterjedő volt a megtisztulás folyamata. Mi már tudjuk, hogy nem különféle ceremóniák, és áldozatok tesznek tisztává, hanem egyedül Jézus Krisztus vére.
Pál rámutat levelében, hogy akik Jézus Krisztus tanítványai, azok az ígéret gyermekei (Gal 4,27-31). Tehát Ábrahámhoz hasonlóan hit által lettünk mi is Isten fiai. A kegyelem hit által jut el hozzánk. Azonban fontos, amire az apostol felhívja a figyelmet, a test szerint való ma is üldözi a Lélektől valót. Amikor Isten lelke által újjászületünk, a test nem adja fel, mindent megtesz, hogy győzzön felettünk, ám Jézus Krisztusban van erő ellent mondani, az Igéhez ragaszkodni.
A keskeny út vándoraiként is szembenézünk nehéz dolgokkal, úgy ahogyan Pál is olyan kérdéseket kapott, amikre nem lehetett kapásból válaszolni. Ám ő megmutatja mi a teendő, nem a maga kútfejéből válaszol, hanem felteszi a kérdést: „De mit mond az Írás? ” Ez számunkra is a járható út. Mielőtt bárki tanácsát elfogadnánk, és itt visszautalok Bálámra, forduljunk az Igéhez. Tegyük fel bátran, a kérdést: mit mond az Írás? Ezt követően pedig addig keressünk és várjunk, amíg biztosak nem leszünk, az Úr válaszában. Csak akkor nem tévedünk el, ha merjük kérdezni az Igét, hiszen Isten minden kérdésünkre válaszol. A Biblián keresztül megtalálhatjuk Urunk feleletét. Az előttünk járt próféták és tanítványok is megtapasztalták, hogy Istenhez fordulhatunk minden kérdésünkkel. Aki pedig ezt megteszi, választ is kap.
Így bátorít az Úr Jézus: „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.  Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik” (Mt 7,7-8).


Semmi felől ne aggódjál

1. Semmi felől ne aggódjál, él az Isten és szeret,
Hálaadó könyörgéssel tárd fel néki szívedet.

2. És az Isten békessége, minden értelem felett,
Megőrzi az Úr Krisztusban, gondolatod, szívedet.

Isten áldásával.


2011. december 21., szerda

A szó súlya


A
 kimondott szó, és az Úrnak való odaszánás felelősségét emeli ki ószövetségi Igénk (4Móz 30,1-16). Ma gyakran nem vesszük komolyan, hogy a kimondott szónak súlya van. Ami egyszer elhagyta a szánkat az érvényes, annak hatása van. Hányszor fogadkozunk felelőtlenül, majd később meggondoljuk magunkat, és nem tesszük, amit fogadtunk. Az Ószövetségben gyakran tettek az Úrnak fogadalmat, hogy valamit az Úrnak adnak, ha győzelemhez segíti őket, így tett Jefte is. Ez egy meggondolatlan fogadalom volt, nem határolta körül mit ad az Úrnak, ha az Ammóniakat a kezébe adja. Így mivel a lányával találkozott először, őt mutatta be áldozatul. Itt már látjuk, hogy az Úr előtt kimondott fogadalmat mennyire komolyan vették.
Voltak, akik názír fogadalmat tettek, hogy egy bizonyos időre teljesen Istennek, az Ő szolgálatának szentelik életüket. Ilyen Názír volt Sámson, de az Úrnak volt felajánlva Sámuel, majd később Keresztelő János is. A fogadalom, ha még aznap, amikor meghallotta a fogadást tevő személy apja vagy férje, és ellenezte azt, akkor érvénytelenné vált. Ha nem ellenezték, kötelező erejű lett, meg kellett tartani.
Ezek a fogadalmak az Úrnak szóltak, Ő kérte megtartásukat számon. Fontos szerepük volt, mert azt jelezte, hogy valaki az Úrra bízza magát, Tőle vár segítséget, és amikor megkapja, így fejezi ki háláját. Amikor valamit az Úrnak adunk, az mindig lemondással jár. Amikor Elizeust Illés elhívta tanítványául, ő egy pár ökröt bemutatott az Úrnak áldozatul. Tehát ez igazi áldozat volt, mert sokba került neki és az apjának, a családjának. Azért hangsúlyozódik a kimondott szó ereje, mert az embert megkísérti, ha megkapja, amit kért, meggondolja magát, és nem adja oda azt, amit korábban ígért, mert sajnálja, mert neki is sokat ér. Saul király az Ammóniak legyőzése után csak a hitvány, a selejt zsákmányt adta az Úrnak, az egészséges, sokat érő jószágállományt megtartották maguknak. De sokszor hasonlítunk mi is Saulra, csak azt adjuk, ami már értékét veszítette, amit mi már nem tudunk használni.
Tehát az Úr előtt kimondott szónak súlya van, az Úr komolyan veszi, ezért nem lehet felelőtlenül ígérgetni. Amikor Anna Silóban gyermeket kért az Úrtól,  a következő fogadalmat tette: „Azután erős fogadalmat tett, és ezt mondta: Seregek Ura! Ha részvéttel tekintesz szolgálólányod nyomorúságára, gondod lesz rám, és nem feledkezel meg szolgálólányodról, hanem fiúgyermeket adsz szolgálólányodnak, akkor egész életére az Úrnak adom, és nem éri borotva a fejét” (Sám 1,11)! Amikor a gyermek megszületett, anyja komolyan vette a fogadalmat, és Sámuelt Isten szolgálatára szentelte gyermekkorától kezdve. Emlékszünk-e még azokra a fogadalmakra, amelyeket házasságkötésünkkor, gyermekeink keresztelésekor tettünk? Bizony sokan nem tulajdonítanak neki jelentőséget, pedig az Úr előtt hangzottak el azok a szavak, és Ő számon kéri őket. Sok minden másképp alakulna életünkben, ha a kimondott fogadalmakat komolyan vennénk, és kitartanánk az Úrtól kapott társunk mellett, illetve gyermekeinket úgy nevelnénk és neveltetnénk, hogy megismerjék az Urat, és Őt szolgálja életük. Kevesebb szomorúság, tönkrement élet volna, és több lenne a boldog, az élete értelmét és célját idejében megtaláló ember.
Isten tanítson minket a mai Ige által a fogadalmunk és úgy általában a kimondott szavaink komolyan vételére. Sőt az Ige által megtanulhatunk vigyázni szavainkra, megtanulhatjuk átgondolni mindazt, amit mondunk. Jakab apostol azt kéri Jézus tanítványaitól: „Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra” (Jak 1,19). Az Úr kegyelmére építve kezdjük el mától tanulgatni a szólásra való késedelmet.
Pál apostol felhívja a Galaták figyelmét, hogy akik a törvényhez akarnak visszatérni, a szolgaságba kerülnek vissza (Gal 4,21-26). Mert a törvény, szolgaság alatt tartja követőit, a hit gyermekei a szabadok.
 Izráelt megszabadította az Úr, és így az Ő vezetése alatt vándorolhattak a pusztán át Kánaán földjére. Azonban gyakran fellázadtak és vissza akartak térni Egyiptomba, de Egyiptom a szolgaságot jelentette. Ha visszatértek volna, ismét rabszolgákká váltak volna. Csak addig szabadok, amíg Istent követik.
Így van ez ma is, amíg az Úr Jézus Krisztust nem ismerjük meg, a bűn szolgái vagyunk. Hiába harsogja a ma embere, hogy ő szabad, ez nem igaz, mert a saját vágyai és ösztönei parancsolnak neki. Bűnei hajtják előre, rab, akkor is, ha szabadnak véli magát. Rabja szexuális vágyainak, a fogyasztói társadalomnak, a jólétnek. Akkor leszünk szabadok, ha az Úr megszabadít bennünket. A szabadság addig tart, amíg Jézus nyomában járunk. Aki visszatér régi életébe, ismét szolgává válik. Aki azonban Jézusra figyel, szabad marad.


Hinni taníts, Uram

1. Hinni taníts, Uram, kérni taníts!
Gyermeki, nagy hitet kérni taníts!
Indítsd fel szívemet, Buzduljon fel, neked
Gyűjteni lelkeket! Kérni taníts!

2. Hinni taníts, Uram, kérni taníts!
Lélekből, lelkesen kérni taníts!
Üdvözítőm te vagy, Észt, erőt, szívet adj,
Lelkeddel el ne hagyj! Kérni taníts!

3. Hinni taníts, Uram, kérni taníts!
Gyorsan elszáll a perc: kérni taníts!
Lásd gyengeségemet, Erősíts engemet,
Míg diadalt nyerek: Kérni taníts!

4. Hinni taníts, Uram, kérni taníts!
Jézus, te visszajössz: várni taníts!
Majd ha kegyelmesen Nézed az életem:
Állhassak csendesen. Hinni taníts!


Isten áldásával.

2011. december 20., kedd

Hálából az Úrnak


Ú
gy megragadott, hogy Izráel hét napig ünnepel (4Móz 29,12-39). Egyfolytában egy hétig az Úrra figyelnek, és semmi más nincs a középpontban csak Ő. Egy héten át elengedik a munkát, az aggodalmaskodást. Nem félnek, hogy mi lesz a gazdasággal, hogyan fognak megélni, ha egy teljes hétig áhítoznak. Mi egy órácskát alig bírunk ki, már az istentiszteleten az Úr helyett saját dolgainkon, családtagjainkon járnak a gondolatink. Adja az Úr, hogy megtanuljunk mi is felhőtlenül örülni Neki, és minél hosszabb időt az Igével csendességben tölteni. Az Úrral töltött idő szent idő, amely majd, minden területen gazdagon fizet. Hiszen az Ige és a Szentlélek által, az Úr békessége tölti be lényünket. Olyan békességet kaphatunk, amit a világ nem tud megadni. Az Úr előtti ünneplésben felszabadul idegrendszerünk a mindennapi feszültségek alól, és útmutatást nyerünk mindennapjainkra nézve. Isten mindent megadott a számunkra, ami az élethez és az üdvösséghez szükséges. Az Igében ide adta az élet használati utasítását, azonban úgy vagyunk vele, mint a termékek útmutatójával, hogy félretesszük, és majd ha valami hiba történik, akkor keressük elő, és nézünk bele.
Kiemelném még, hogy a zsidóknak az áldozatok bemutatása valóban áldozat volt. Ez a sok állat mind értéket képviselt. Ők azonban örömmel adták az Úrnak, hisz tudták, hogy sokkal többet kapnak Tőle, mint amit ők adnak Neki. Sőt, azt látjuk, hogy a kötelezőn kívül mutattak be önkéntes, szabad elhatározásból való áldozatot. Milyen gyakran csak a kötelezőre koncentrál hitéletünk. Csak annyit teszünk meg, amit elvárnak tőlünk, de nincs ott a hála motivációja, ami arra indítana, mint Pált is, aki így szólt: „még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról” (ApCsel 20,24). Pált Jézus érte való halála, bűnei bocsánata motiválta; aki ezt átéli, az mindig hálás, az mindig kész odaadni önmagát és mindenét Urának. Aki kegyelemben részesült, mindig kérdezi: Mit akarsz Uram, hogy cselekedjem?
Megdöbbentő, amit Pál apostol mond, nem jó szándékkal buzgólkodnak értetek (Gal 4,17-20). Hát ilyen is lehet az egyházban? Sajnos igen! Itt azért volt rossz a szándék, mert Krisztustól, a kegyelemtől akarták őket elszakítani. Megláthatjuk tehát, hogy nem csupán az a lényeg milyen buzgók vagyunk, mennyi mindent teszünk a gyülekezetben, hanem az is a lényeg, milyen szándék vezérel. Nem a buzgósággal van baj, hanem a motivációval. A jó dologért helyes a buzgóság, sőt azt mondja az apostol, hogy Krisztus ügyéért mindenkor buzgólkodni kell, nemcsak akkor, ha ő vagy más vezető személyiség látja. A szolgálatot mindig az Úrnak végezzük.
Az apostol a távolból is küzd ezért a gyülekezetért, tusakodik, hogy ne álljanak meg ott, ahol most tartanak, hanem eljussanak oda, hogy életük Krisztust ábrázolja ki. Ez a cél a mi életünkben is. Kérjük az Urat, hogy Szentlelke által formálja ki bennünk Krisztus lényét, hogy bármerre járunk, bármit teszünk, Ő látszódjon és ne mi.
Fontos, hogy mi is tudjunk így tusakodni egymásért, ne fáradjunk bele az imádkozásba, a másikkal való foglalkozásba, akkor sem, ha nincs mindjárt kézzel fogható eredmény. A küzdelmet a másik megváltozásáért soha ne adjuk fel, tudván, hogy a változást nem mi visszük végbe. De higgyük, hogy „Istennél semmi sem lehetetlen” (Lk 1,37).



Hála

1. Hála, hogy itt a csendes reggel,
Hála, hogy éjre nappal jő,
Hála, hogy minden órám gondját elhordozza Ő.

2. Hála barátért, testvérszívért,
Hála, hogy bennük bízhatom,
Hála, hogy minden ellenségnek békét hozhatom.

3. Hála a munka áldásáért,
Hála a boldog percekért,
Hála, hogy adtál dalt is, fényt is, adtál szép zenét.

Isten áldásával.

2011. december 19., hétfő

Rendszeresség


A
z Úr kijelölte népe számára az ünnepnapokat, az áldozat alkalmait (4Móz 29,1-11). Mert a népnek szüksége van ünnepekre, ezek alkalmával megállnak, és felfelé figyelnek. Az ünnep célja, hogy a mindennapi rohanásban szünetet tartsunk és elcsendesedjünk. A csendben élhetjük át Isten jelenlétét, beszélgethetünk Vele és így feltöltődhet a szívünk. A gépeknek is szükségük van üzemmentes időszakra, hiszen ha kikapcsolás nélkül egyvégtében működnének, rövidebb lenne az élettartamuk. Aztán a tartós elemeket, akkumulátorokat fel kell tölteni, mert energia utánpótlás nélkül képtelenek üzemben maradni. Ma sokan fiatalon térnek a sírba, talán pont azért, mert nem állnak meg,  és nem csatlakoznak az Úrra. Az ember élettartama is lerövidül, ha nem a rendeltetésének megfelelően bánunk vele. Az élettel Isten útmutatása szerint kell bánni, ha azt szeretnénk, hogy hosszútávon és jól működjön. Tehát szükségünk van a rendszeres megállásra, elcsendesedésre.
A zsidók számára az ünnep kijelölése nemcsak a megállást biztosította, hanem rendszerességre is nevelt. Hiszen nemcsak időnként, hanem rendszeresen kell megállni, mint ahogy az autót is rendszeresen kell tankolni, vagy a testünket táplálni. Lelki életünk kiegyensúlyozottságához elengedhetetlen a naponkénti táplálkozás. Tehát ma is meg kell állnunk és rá kell csatlakoznunk mennyei Atyánkra, hogy az Ő energiája töltse fel lényünket. Időt kell szakítani az Ige olvasására, sőt ajánlatos nem a testi étkezés szokásai szerint gyakorolni, hiszen ma sokan már elhagyják a reggelit és csak rohanás közben bekapnak valamit. Amennyiben az Igét is csak futtában kapjuk be, nem fog igazán átjárni, nem fejti ki hatását, mert időt kell rá szentelni. Isten szavát is jól meg kell rágni mielőtt lenyelnénk, ekkor válik táplálékká, erőforrássá, útmutatássá. Csak a lényünkbe ivódott Ige tud egy élethelyzetben felbukkanni Isten Lelke által a mélyből, mert ha nincs bennünk semmi, nincs is minek felbukkannia.
Az apostol kér, nem parancsol, és nem is kényszerít, hanem kéri a testvéreket (Gal 4,12-16). A Galáciabeliek is testvérei, és úgy szólítja meg őket, mint testvér a testvért. Ebben benne van, hogy a testvéreknek minden problémát meg kell tudni beszélni. Nem lehet olyan téma, amiről két testvér az Úr jelenlétében alázattal és szeretettel ne beszélhetne. Először is azt kéri, legyenek olyanok, mint ő. Mire gondolhat Pál? Milyen is volt ő? Talán azt hangsúlyozza, hogy ő is sokévnyi tanítványság és szolgálat után még mindig kegyelemre szoruló bűnös ember. Ő is ugyanúgy kegyelemből kapott üdvösséget Isten ajándékaként, Jézus érdeméért, mint a Galaták is. Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy mindennap kegyelemből élünk. Soha nem lesz érdemünk az Úr előtt. Pál vallomása azt is jelezi, hogy nemcsak a nyilvánvalóan bűnös életet folytatóknak, a rendetlenül élőknek, hanem még a vallásos, a jól nevelt, a gyülekezetben felnőtt, vagy lelkész és presbiter gyermeknek is kegyelemből adatik az üdvösség. Az apostol azt kéri, ma is maradjunk meg a kegyelem talaján.
Pál hangsúlyozza, hogy nem bántódott meg, ez azt jelzi, hogy komoly dolgokról volt szó, és olyat is üzentek neki, amiről többen azt gondolták, megsértették vele az apostolt. Pál azonban nem sértődékeny, mert ezt is átadja az Úrnak. Mindent, ami őt érinti, az Úrra vet, így nincs miért megsértődni. Amikor Izráel királyt kívánt magának, Sámuel megharagudott a népre, és Isten azt mondta neki: „Hallgass a nép szavára mindenben, amit mondanak, mert nem téged vetettek meg, hanem engem vetettek meg, hogy ne legyek a királyuk” (1Sám 8,7). Tehát Sámuel se sértődjön meg, mert nem ellene irányul a nép viselkedése, hanem az Úr ellen. A sértődés mára népbetegség lett, azonban a tanítványok közt ennek nincs létjogosultsága. Ha azonban mégis sértődékenyek vagyunk, az azt jelzi, hogy még mindig én vagyok a középpontba. Ha az Úr kerül életem közepébe, Őt éri majd a bántás is, Ő azonban nem bántódik meg. Pálról pedig tudjuk, hiszen pont ennek a levélnek az elején vallotta, meg, hogy többé már nem ő él, hanem él benne a Krisztus.
Azt is megtudjuk, hogy amikor Pál legelőször a Galaták között hirdette az evangéliumot, valamilyen testi problémával küzdött, és ez a megjelenésén is látszott. Nem volt külsőleg vonzó és megnyerő személyiség. Azonban akik hallgatták nem a külsőre figyeltek, hanem az üzenetre, és a Pál lényéből áradó belső vonzásra, Krisztus jelenlétére. Bizony ma sokszor kísértés, hogy nem az üzenetre figyelünk, hanem a postásra. Az a fontos hogyan néz ki, miként beszél és nem az, hogy mit üzen számomra az Úr. Pedig az Ige azért szól, hogy személyesen a számomra váljon üzenetté, mert általa Uram és Királyom akar életbe vágó dolgokat mondani. Ne engedjük, hogy a külsőségek elvonják a lényegről, Krisztusról figyelmünket, hanem igyekezzünk mindig meglátni az Úr angeloszát, küldöttét, akin keresztül a mennyei Főparancsnok napi parancsát vehetem át. A Galaták az üzenetre figyelve boldogok lettek, mert Isten szava és a Vele való rendszeres kapcsolat a boldogság forrása. A boldogság nem a külső körülmények függvénye, hanem az Úrral való kapcsolatunk gyümölcse.


Ó, mely boldog az oly ember éltébe


1. Ó, mely boldog az oly ember éltébe', Akit az Isten bevett kegyelmébe, És megbocsátá az ő vétkeit, És befedezte minden bűneit. Boldog, akinek ő nagy hamissága Istentől néki nincs tulajdonítva, És csalárdság nincsen ő szivében, Tettetés nélkül jár életében.
2. Hogy bűnömet el akarám hallgatni, És neked meg nem akarám vallani, Csontjaim ottan elszáradának Soksága miatt én siralmimnak, Mert éjjel-nappal kezed nehéz volta Nagy bűneimért rajtam fekszik vala, Elfogya bennem minden erősség, Mint nyári hévségben a nedvesség.
3. De hogy bűnömet előtted megvallám, Nagy vétkeimet el nem hallgathatám, De híven előbeszélém neked: Ott bocsánatot nyerék tetőled. Azért az Úr Istennek minden hívek Könyörögjenek, míg vagyon idejek, Mert ha nagy árvizek jönnének is, De nem árthatna ezeknek mégis!
4.      Te vagy oltalmam, őrizz meg engemet, Minden gonosz ellen tartsd meg lelkemet, Vigasztalj meg, hogy örvendezhessek, És vígan néked énekelhessek! Tanítlak téged, úgy mond az Úr Isten, És vezérellek az igaz ösvényen, Szememmel mindig reád vigyázok, És igazgatlak, rád gondot tartok.


Isten áldásával.

2011. december 18., vasárnap

Értéket adjunk az Úrnak



I
sten ismét szól Mózesnek és általa a népnek (4Móz 28,1-31). Ő folyamatosan beszél gyermekeivel, mindent elmond számukra, ami fontos, és ha kell, rámutat a hibákra és veszélyekre. Most felhívja a figyelmet, hogy ügyeljenek az istentiszteletek és áldozatok megszabott idejének a betartására. Isten látja, hogy mi hajlamosak vagyunk az Ő dolgait elcsúsztatni, a saját ügyeink miatt. Könnyen halasztjuk az istentiszteleten való részvételt, és gyakran nem vagyunk pontosak. Munkahelyünkön nem engedhetjük meg magunknak a késést, az Úr dolgaiban pedig gyakran nem ügyelünk a pontos kezdésre, nincs fegyelem az életünkben. Vajon nem tiszteletlenség Istennel szemben a pontatlanság, a lazaság, a fegyelmezetlenség?
A páskaünnep hét napon át tart. Mi egy napot sem tudunk teljesen az Úrnak szentelni. Izráel népe pedig hét napon keresztül ünnepelt, az Úr elé állt. Sőt az ünnep első napját teljes egészében az Úrnak szentelték, ezen a napon semmilyen hétköznapi munkát nem végezhettek, hogy az Úrral tölthessék az egész napot. Mi gyakran a vasárnapból is csak egy órácskát töltünk az Úrral, pedig úgy nevezzük, az Úr napja. Övé ez a nap, hiszen ekkor diadalmaskodott a halál fölött az Úr Jézus által. Hálás szívvel tölthetnénk vele az egész napot, ekkor szentelhetnénk több időt igeolvasásra és egymással való beszélgetésre. De nézzük meg őszintén, az Úré-e a vasárnapunk?
Fontos megemlíteni, hogy Isten ép áldozati állatokat kér népétől. Tehát nem a beteget, a selejtet, mondván Istennek az is jó lesz. Az Úr mai népét azonban gyakran megkísérti, hogy csak a felesleget, a már nem használhatót, a selejtet adjuk Neki. Azonban Isten nem selejtet adott értünk, hanem egyetlen Fiát, a legnagyobb értékét, mi is értéket adjunk Neki hálából. A legnagyobb értékünk, az életünk, ezt adjuk oda Urunknak.
Az Isten nélkül élő ember is sokféle bálványnak szolgál, mert szüksége van valamire, ami betölti a lényében keletkezett űrt (Gal 4,8-11). Azonban ezek természetük szerint nem istenek. Ezek a mi lényünk kivetítései, amik megkötöznek és szolgaságban tartanak. A Galaták is az evangélium megismerése előtt sokféle rabságban éltek, szolgái lettek a bálványoknak, de ezek nem tudtak rajtuk segíteni. A bálványnak nincs valóságos hatalma, lehet, hogy formailag úgy néz ki mint valami istenség, de mivel nem valóságos lény, hatalma nincs.
Az evangélium által megismerték Istent, sőt megtapasztalták, hogy Isten ismerte meg őket, és ebből az ismeretből új élet született. Felismerték és megtapasztalták az Úr valóságos hatalmát. Pál szolgálata által sokan élték át, Jézus Krisztus életformáló erejét. Gondoljunk a jövendőmondó leányra, aki Pál szavára átélte ennek a gonosz léleknek a távozását, és így elnyerte a szabadulást és egy egészen új és más életet. Betegek tapasztalták meg a Feltámadott betegségek feletti hatalmát, amikor az apostol munkásságán keresztül meggyógyultak. A Galaták közül is sokan nyerték el bűneik bocsánatát Isten kegyelme által. Azonban most a visszaesés fenyegeti őket. Amikor levesszük szemünket Urunkról és magunkra, környezetünkre, szokásokra tekintünk, visszaesünk. A tanítvány soha nem veheti le szemét Mesteréről, egy pillanatra nem léphetünk ki lábnyomából, mert eltévedünk. Pál aggódik a Galatákért. Felelősnek érzi magát értük. Nem mondja, most már a saját lábatokon álltok, nincs közöm hozzátok. Mi is felelősséggel tartozunk egymásért, és mindent meg kell tennünk, hogy testvéreink ne kerüljenek vissza arra az útra amelyről, a keskeny útra tértek.


Áldjad, én lelkem, a dicsőség


1. Áldjad, én lelkem, a dicsőség erős királyát! Őnéki menynyei karokkal együtt zengj hálát! Zúgó harang, Ének és orgonahang, Mind az ő szent nevét áldják!
2. Áldjad Őt, mert az Úr mindent oly szépen intézett! :/: Sasszárnyon hordozott, vezérelt, bajodban védett. Nagy irgalmát Naponként tölti ki rád: Áldását mindenben érzed.
3. Áldjad Őt, mert csodaképpen megalkotott téged, :/: Elkísér utadon, tőle van testi épséged. Sok baj között Erőd volt és örömöd: Szárnyával takarva védett.
4. Áldjad Őt, mert az Úr megáldja minden munkádat, :/: Hűsége, mint az ég harmatja, bőven rád árad. Lásd: mit tehet Jóságos Lelke veled, És hited tőle mit várhat.
5.      Áldjad az Úr nevét, Őt áldja minden énbennem! :/: Őt áldjad, lelkem, és Róla tégy hitvallást, nyelvem! El ne feledd: Napfényed Ő teneked! Őt áldjad örökké! Ámen.


Isten áldásával.



2011. december 17., szombat

Az Úr elé, ha tárod a szív alázatát



E
bben a fejezetben Celofhád lányainak bátor fellépéséről és Mózes utódjának a kijelöléséről olvasunk (4Móz 27). Ezek a nők jól ismerték Istent. Tudták, hogy az Úr irgalmas, és könyörülő Isten. Ezért mertek kérésükkel előállni. Nem törődtek bele, abba, hogy a nekik járó örökség másé legyen, csak azért mert nem volt fiútestvérük. Izrelben a fiúk örökölték a családfői szerepet és a vagyont. Az Úr helyesnek nevezte kérésüket, és elrendelte, hogy kapják meg apjuk örökségét. Ebből megláthatjuk, hogy Isten országában sem automatikusan mennek a dolgok, hanem kommunikáció alapján. Kéréseinket bátran és őszintén, hálaadással tárjuk fel Isten előtt. Minden problémát, még a sérelmeinket is Urunk elé vihetjük, hiszen ezek a nők is úgy látták hátrányba kerülnek, sérelem éri őket. Azonban nem lázadást szítottak, nem Mózes ellen támadtak, visszafordulni sem akartak. Számunkra is utat mutatnak a konfliktusok kezelésére. Mindig az őszinte megbeszélés segít a megoldás felé. Merjünk beszélni vélt vagy valós sérelmeinkről egymással. Soha nem a sértődés, a magunkba zárkózás, vagy a lázongás a megoldás. Isten gyermekeinek a legnehezebb kérdésekről is tudni kell beszélni. Ezek elmondták azt, ahogyan látják a helyzetet, ahogyan éreznek, mert ezt csak ők látják. Mózes addig nem tud róla, amíg elé nem állnak, amíg nem tárják elé helyzetüket. Mindig meg kell találni az időt a beszélgetésre. Mózes és Eleázár pedig meghallgatták őket. Ez is lényeges, tudjuk meghallgatni a másikat. Bizony ezt is tanulni kell, hiszen a másik problémáját, vagy, ahogy ő látja a dolgokat nem szeretjük hallgatni, inkább mi soroljuk saját bajainkat, sérelmeinket. Nem véletlenül mondja az Úr Jézus Krisztus: „Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok” (Mt 11,29). Tehát nekünk tőle kell tanulni, meghallgatni is.
Az is példamutató számunkra, ahogyan Mózes mindjárt az Úr elé viszi ezeknek a nőknek az ügyét. Nem ő hoz kapásból döntést. Nem azt mondja, hogy én így gondolom, vagy majd meglátom mit tehetek értetek, hanem azonnal Isten elé viszi. A jó vezető, mindig látja a maga helyét, nem játszik mindentudó főnököt, hanem maga elé engedi az Urat, ő pedig elfoglalja a második helyet. Minden problémával Urához fordul, mint a kisgyermek az édesapjához. Tudja, hogy Atyja ismeri a problémát és jó döntést fog hozni. Neki csak el kell fogadni az Atya döntését és végrehajtani. Dávid az egyik imádságában ezt javasolja: „Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rólad” (Zsolt 55,23). Ezt cselekedte Mózes is, kövessük bátran a példáját, abban a hitben, hogy Atyánk gondot visel övéiről. Mennyei Atyánk megbízható, ha azt mondja, hogy gondot visel övéiről, akkor az úgy is van, ráadásul számtalan példa bizonyítja ennek a valóságát. Ha így cselekszünk, egyre messzebb kerül tőlünk  aszívinfarktus lehetősége. Hiszen pont azért merülünk ki, és ér minket ez a súlyos betegség, mert nem hisszük igazán Isten gondoskodását. Nem Benne bízunk, hanem magunkban, így mindent mi akarunk megoldani, azonban ez nem működik.
Mózes ezek után megtudja, hogy az ő földi ideje is lejár, ő is meg fog halni. Mindegyikőnk ideje lejár. Úgy kell élnünk, hogy erre készüljünk föl. A legnagyobbak is elmennek a minden élők útján, ők sem pótolhatatlanok. Adventben arra is kell figyelnünk, hogy nemcsak mi mehetünk el ebből a világból, akár a mai napon is, hanem Urunk is megérkezhet. Bármikor visszajöhet övéiért az Úr, készen állunk-e a Vele való találkozásra, az Isten elé állásra?
Mózes felismerte, hogy Isten ad minden élőnek lelket. Tehát az ember több mint, test. Igazán az Istentől kapott lélek teszi személyiséggé, emberré. Ez lényeges, mert ha a testre koncentrálunk csupán, súlyos sérüléseket szerzünk, sőt ember alattivá válunk. Sajnos ma megvan ennek a veszélye, hiszen az emberek többsége a lelkét nem gondozza, így az teljesen visszafejlődik. Jézus is felhívta a figyelmet az el lélektelenedés és így az önpusztulás veszélyére: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? ” (Mk 9,36).
Mózes Istentől kéri el utódját. Nem féltékeny és nem ragaszkodik utolsó leheletéig a pozíciójához, hanem elkéri az Úrtól, azt a személyt, aki majd a nyomdokaiba lép, aki folytatja azt a munkát, amelyet ő elkezdett. Mert Mózes halála után is van folytatás. Isten Józsuét választja. Egy olyan embert állít Izráel élére Isten, aki tudja hová mennek, és bátran vezeti népét előre, mert tisztában van Isten hatalmával. Józsué nem a lázadók, hanem mindig Isten oldalán állt.
Pál apostol is folytatja levelét (Gal 4,1-7). elmondja, hogy az ember Jézus Krisztus nélkül a világ elemeinek a szolgája.  Tehát az ember nem szabad, és nem nagykorú. Pedig mennyire hangsúlyozzuk, nagykorúak vagyunk, és azt tesszük, amit akarunk. Az Ige rámutat, hogy egyáltalán nem azt tesszük, amit akarunk, hanem amit a világ és a bűn diktál. Ha elcsendesedünk, saját életünkben felismerjük ezt a valóságot. Vágyaink, ösztöneink nagy erővel települnek ránk, és bizony nagyon sokszor hatásuk alá kerülünk. Nem vagyunk képesek testünk fölött sem győzni, ő irányít, és kényszeríti ránk akaratát. A három tanítvány sem tudta a Gecsemáné kertjében legyőzni a fáradtságot, az álmosságot, és amikor imádkozni kellett volna a Mesterrel, elaludtak. Vagy később Péter nem volt képes félelme fölött uralkodni a tűz mellet és megtagadta az Urat. Vagy említhetjük a gadarai ördöngöst is, sem ő nem tudta megakadályozni, hogy idegen erők hatalma alá kerüljön, sem a környezete.
Azonban Pál azt is leírja, hogy van számunkra megoldás, nem muszáj raboknak maradni, mert Isten elküldte Fiát, Aki a rabbilincset leoldja, és az Ő áldozata érdeméért elnyerjük a fiúságot. Így tehát rabokból Isten fiai lehetünk, a fiak pedig szabadok, mert az Úr hatalma alatt élnek. Aki fiú, az már nem szolga, az már szabad a világ elmeinek kényszerítő hatalma alól, az már képes nemet mondani a vágyaknak, szenvedélyeknek, a bűnnek.

Várj, ember szíve, készen! Mert jő a Hős, az Úr
1. Várj, ember szíve, készen! Mert jő a Hős, az Úr, Ki üdvösséged lészen. Szent győztes harcosúl, Fényt, éltet hozva jő, Megtört az ősi átok: Kit vágyakozva vártok, Betér hozzátok Ő.
2.
 Jól készítsétek útát! A Vendég már közel! :/: Mi néki gyűlölt, útált, Azt mind vessétek el! A völgyből domb legyen, Hegycsúcs a mélybe szálljon, Hogy útja készen álljon, Ha Krisztus megjelen.
3.
 Az Úr elé ha tárod A szív alázatát, :/: Őt nemhiába várod: Betér hozzád, megáld. A testi gőg: halál! De bűnödet ha bánod, Szent Lelke bőven árad, S a szív üdvöt talál.
4.
 Ó, Jézusom, szegényed Kér, vár, epedve hív: :/: Te készítsd el: tenéked Lesz otthonod e szív. Jer hű szívembe hát! Habár szegény e szállás, De mindörökre hálás, Úgy áldja Krisztusát.



Isten áldásával.