2012. december 30., vasárnap

Ő ma is ugyanaz


T
ovábbra is igyekszik az Úr Izráelt önmagával szembesíteni, vagyis bemutatni számukra, hogy milyenek is valójában, hogy Ő milyennek látja őket (Mal 2,10-3,12). Erre nekünk is szükségünk van, mert gyakran nem látjuk jól magunkat, mivel nem az Igéhez, nem az Úr Jézushoz, hanem környezetünkhöz mérjük az életünket.  Amikor így teszünk, azt fogadjuk el helyesnek, amit a világ is helyesel. Így volt Izráel népe. Már a fogságban kezdődött, félretették Isten házasságra vonatkozó akaratát, és pogány nőket vettek feleségül, sőt Igénkből azt látjuk, még olyan is megtörtént, hogy a fiatalkorban elvett zsidó feleséget elbocsátották. Miért tettek így? Mert igazodtak ahhoz a környezethez, amibe belekerültek. Tartani akarták a lépést a világgal, modernek akartak lenni. A fiatalok pedig valószínűleg érdekből vettek pogány feleséget, mert így jobban tudtak érvényesülni az idegen világban. Bizony nagy kísértés, hogy érvényesülési szempontból, mi is a világ szerint cselekszünk. Ám ez Istennek nem tetszik. Isten soha nem alkalmazkodik a világ szokásaihoz, Ő mindig hűséget és tisztességet vár népétől.
Ráadásul még Isten ellen beszélnek, számon kérik igazságosságát, pedig hálát kellene adni türelméért. Miért? Azért, mert bele kell gondolnunk, ha mindenkor igazságát érvényesítené az Úr, mi lenne velünk. Akkor elsőként minket kellene megítélni, bár azt nem szabad elfelejteni, hogy Isten háza népén kezdődik majd az ítélet.  Addig azonban bűnbánattal nézhetünk szembe magunkkal. Szabad leborulni és az Úr bocsánatát kérni, amiért másokat megítélünk, vagy várjuk a megítélésüket, pedig a mi életünk sincs rendben. Isten mai népének is végig kell gondolnia, nem hasonlít-e azokhoz a farizeusokhoz és írástudókhoz, akik a házasságtörő asszonyt Jézussal akarták elítéltetni? Nem szólal-e meg a lelkiismeretünk vádja, amikor az Úr azt mondja: „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ” (Jn 8,7). Mert másra szívesen dobnánk a követ, pedig a mi életünk sem különb. Mást könnyű elítélni, önmagunkat nehezebb. Azonban az Úr lényébe tekintve, meghozhatjuk ítéletünket és kimondhatjuk, én vagyok a halálra méltó. Ha ezt megtesszük, mi is meghallhatjuk az Úr szavát: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz” (Jn 8,11)! Igen az Úr megbocsátja múltunk megvallott vétkeit, de azután számunkra is érvényes a vers második fele, hogy többé ne vétkezzünk.
A harmadik fejezet első verseiben pedig az útkészítő, vagyis Keresztelő János eljövetelének ígéretét olvashatjuk. Akkor még nem tudták, mikor és kiben fog ez beteljesedni. Mi már tudjuk, hogy négyszáz esztendőt kellett erre várni. Isten soha nem kapkodja el a dolgokat, de nem is marad le semmiről.
A követ, az útkészítő eljön és elvégzi, ami rá lesz bízva. Bűnbánat által tisztítja meg a népet.
Hogy panaszkodtak Isten ellen, azt mondták megváltozott velük szemben, már nem szereti őket és nem törődik velük. Mi is hányszor gondoljuk, Isten megváltozott, már nem az, aki volt őseink idejében. De ez nem így van, mert Ő soha nem változik. A baj velünk van, mert nekünk változni kéne, de mi nem akarunk megváltozni, nem akarunk megtérni. Az Úr azonban még mindig felkínálja a megtérés lehetőségét. Így az esztendő utolsó napjaiban forduljunk Hozzá őszintén, ne trükközzünk, mert meg is mondja, Őt nem lehet becsapni. Csak magunknak ártunk, ha meg akarjuk az Urat téveszteni. Merjük vállalni magunkat úgy, amint vagyok. Viszont ha őszinték vagyunk, ha megadjuk az Úrnak, amit kér, vagy amit fogadtunk áldásban részesülünk. Aki az életét Neki adja, aki kész érte mindent elhagyni, az bőséges jutalmat vesz. „Jézus így szólt: Bizony, mondom néktek: senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, és ne kapna százannyit: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet” (Mk 10,29-30).
A zsidó levél szerzője útmutatásokat ad a tanítványok számára. Kiemeli a testvérek egymás iránti felelősségét, irgalmasságát, amely a kölcsönös adás és elfogadás elvére épül (Zsid 13,1-17). Akinek van az ad, az befogad, aki szabad, meglátogat, akinek adnak, és akit meglátogatnak az pedig tud elfogadni. Mert elfogadni is meg kell tanulni. Hisz az újszövetségi kapcsolatunk is elfogadásra épül. Isten Jézus Krisztusban kegyelmét kínálja, de ezt nekem el kell fogadnom, át kell vennem, csak akkor lesz az enyém.
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a házasság fontosságát és Isten általi védelmét. Isten csakis a házasságban gondolkodik ma is, a férfi és a nő kapcsolatát illetően. Ő nem igazodik a korszellemhez.  És azt is látjuk, hogy házasság nélkül, vagy új házassággal sem oldódnak meg a problémák. Isten Igéje szerint a házasság gyógyítható, rajtunk áll, hogy bevonjuk-e az Urat, ha megtesszük, meggyógyulhat a kapcsolatunk. Azt is el kell mondani, ha már erre nincs lehetőség, mert az Úr megismerése előtt romlott el a házasság, akkor a benne keletkezett sebeket gyógyítja be az Úr. Neki van hatalma helyre állítani, azt, amit elrontottunk. A múlt ezen terheit, és sebeit  is tegyük az Ő gyógyító kezébe.
Fontos a megelégedettség. Ma már látjuk, sok mindentől megóvhatjuk magunkat, ha nem a pénz utáni vágy hajt bennünket, ha nem a pénztől várjuk problémáink megoldását. Ha komolyan vennénk, amit az Úr ígér, hogy nem marad el mellőlünk, vagyis gondoskodik rólunk, nem ugornánk bele fedezetlen pénzügyekbe. Kevesebb lenne az adós, ha megtanulnánk az Úrra várni, ha felismernénk, nincs is mindenre szükségünk, amit kínálnak nekünk.
A bibliai történetek meg is erősíthetnek ezekben bennünket. A hit hősei életében láthattuk, Isten hogyan vezette, óvta népét, miként részesítette őket győzelmekben és hogyan látta el őket a leglehetetlenebb helyzetekben is. Talán azt mondjuk, az akkor volt. A hetedik vers azonban a szívünkre helyezi, azt a kijelentést, hogy az Úr ma is ugyanaz, mint Mózes, Dávid, vagy az apostolok idejében. Sőt Ő, gyermekeink és unokáink idejében is ugyanaz marad. Vagyis, mi is, és majd ők is számíthatnak rá. Soha ne feledjük, hogy Jézus a saját vérét áldozta értünk, ezért bízhatunk Benne.


A nagy mélységből szüntelen

A nagy mélységből szüntelen
Hozzád kiáltok, Istenem,
Haláltól mentsd meg lelkemet,
Fogadj be engemet!
Amint vagyok, jövök,
Amint vagyok, jövök,
Fiad érettem ontott vért,
Fogadj be Jézusért!

A bűn sarában élve lenn,
A jóra lelkem képtelen,
Fogadd be gyenge gyermeked,
Fogadj be engemet!
Amint vagyok, jövök.
Amint vagyok, jövök,
Fiad érettem ontott vért,
Fogadj be Jézusért!

A bátorságom gyávaság,
A bölcsességem kábaság,
Más nem segíthet, ha Te nem,
Fogadj be, Istenem!
Amint vagyok, jövök.
Amint vagyok, jövök,
Fiad érettem ontott vért,
Fogadj be Jézusért!

Az életem, üres, szegény,
Nincs benne fény, de van remény,
Hogy akinek kegyelme nagy,
Vesznem engem se hagy.
Amint vagyok, jövök

Amint vagyok, jövök,
Fiad érettem ontott vért,
Fogadj be Jézusért!


Isten áldásával.


2012. december 28., péntek

Vegyük komolyan!


I
sten Izráel papjait szólítja meg (Mal 2,1-9), nekik szól az üzenet. Amikor olvassuk ezeket a sorokat, talán úgy gondoljuk, kényelmesen hátradőlhetünk, hisz nem vagyunk papok, ez most igazán nem nekünk szól. Ebből a gondolkodásból fel kell ébrednünk, mert mi már újszövetségi nép vagyunk, ott pedig minden tanítvány pap, mégpedig az Úr szent papja (1Pét 2,5). Mi ugyan nem áldozatokat mutatunk be, mert azt bemutatta az Úr Jézus, de mi is Istent képviseljük a világban, vagy legalábbis az lenne a feladatunk. Mindannyiunkra ránk van bízva az evangélium, nemcsak a lelkészekre.  Természetesen a lelkészeknek, az igehirdetésére elhívott személyeknek még jobban bele kell tekinteni ebbe az Igébe. Úgy kell olvasni, hogy bizony nekem szól ez, kinek is szólna?
Az Úr megszólít, és azt kéri, vizsgáljuk meg, hogy életünk összhangban van-e bizonyságtételünkkel, szavainkkal? Dicsőíti-e az életünk Őt? Hogyan dicsőítjük Őt? Ha komolyan vesszük a magunk számára mindazt, amit a Szentírásban olvasunk. Az egyik kísértés, hogy másnak olvassuk, másoknak elmondjuk, mit kér az Úr, mi az akarata, de a magunk számára nem tartjuk kötelezőnek, amit felismerünk. Itt azt kéri, hogy elsősorban magunkat tanítsuk, mi kezdjük el élni, az Igét. Engedjük, hogy egy verset a szívünkre helyezzen az Úr, és igyekezzünk azt megvalósítani néhány héten vagy több hónapon keresztül. Csak egy Igét idézek ide, amit ha elkezdünk gyakorolni, megváltoztathatja az életünket, környezetünket. „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük” (Mt 7,12). Arra bátorít, hogy ne várjam a másiktól, hanem én megelőzve őt, tegyem, amit elvárok, amit szeretnék, hogy velem is tegyenek, vagy nekem is megadjanak. Engedjük, hogy az Úr szívünkre helyezze azt az Igét, amelyet nekünk kell cselekedni, ami áldást vihet az életbe.
Isten Lévi törzsével, akitől a papság származott, szövetséget kötött, az volt a feladata, hogy Isten ismeretére tanítsa meg a népet. A bűnben élőket pedig segítse az Úrhoz, segítse új életre. Ma is ez a faladatunk. Isten gyermekeinek, a tanítványoknak Gazdájukat kell megismertetni az emberekkel. Nekünk nem a legújabb tudományos ismereteket, a sport, a politika, a mindennapi élet híreit kell továbbadnunk, hanem azt, amit Istenből megismertünk. Az élet eseményeinek megvannak a maga hírközlő eszközei, azonban Jézusról csak az tud bizonyságot tenni, aki ismeri. A különféle termékeket sokféle eszköz által reklámozzák, ezek nem szorulnak a mi népszerűsítésünkre, azonban a Krisztusi életről, Isten lényéről csak a tanítványok beszélhetnek. Mégis gyakran inkább a hírekről diskurálunk, mintsem az élet beszédét vinnénk a sokféle bajban élőknek. Pedig a mi feladatunk megmutatni, hogy a szenvedők, a tragédiákat átélők is egyedül az Úrnál találhatnak vigasztalást, kaphatnak segítséget a talpra álláshoz. Ahogyan a zsidó papok a Seregek Urának követei voltak, úgy vagyunk mi Jézus Krisztus követei. Pál apostol is mindig Jézus követeként nevezte meg magát. Sőt, ki is mondja: „Krisztusért járva tehát követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel” (2Kor 5,20). Tehát követek vagyunk, Krisztus békéltető követei. Tegyünk eleget minden nap ennek a feladatnak.
A Malakiás korabeli papok tanításukkal tévútra vezették az embereket, mi is vigyázzunk, mert nagy felelősség az Úr nevében járni. Ügyeljünk, hogy az életünk is bizonyítsa, Isten szavát komolyan kell venni. Legyünk mi azok, akik elöl járunk az Úrnak való engedelmességben. Mert Urunk is előttünk jár, hiszen azt kéri, legyünk a követői, menjünk utána. Ő nem előre küld minket a harcok közepébe, hanem előttünk megy, kitapossa az utat, és azt kéri, hogy mi mindig a lába nyomába lépjünk. Jézus is élte, amit tanított.
Az újszövetségi napi rész is azt hangsúlyozza, nehogy elutasítsuk azt, Aki szól, vagyis az Urat (Zsid 12,25-29). Szívünkre helyezi a szerző, hogy vegyük nagyon komolyan az Úr szavát. Mert bizony megkísért bennünket, hogy válogatunk az Igében, mi döntjük el, mi az, ami nekünk szól, mi az, amit komolyan kell venni, vagy az életünkre vonatkozik. Milyen könnyen rá tudjuk vágni, ez az Ige nem ide vonatkozik, ezt nem így kell érteni. Miért teszünk így? Mert amit mond az Úr, érint minket, sőt elevenünkbe vág, azonban mi nem akarunk változtatni. Mi már eldöntöttük, mit akarunk tenni, és inkább csűrjük, csavarjuk az Igét, csakhogy ne kelljen feladni döntésünket, ne kelljen változtatni. Erre mondja a szentíró, vigyázzatok! Igen, vigyázzunk, vagyis vegyük komolyan a kemény, az akaratunkkal ellentétes Igét is. Adjunk Istennek igazat, mert magunkat és néha a környezetünket meg lehet téveszteni, de Istent nem. Hányszor gondoljuk mégis azt, hogy Őt is becsaphatjuk. Ez azonban nem lehetséges, mert Ő a szívek és vesék vizsgálója, ismeri a ki nem mondott gondolatainkat, féltve őrzött titkainkat, tisztában van képességeinkkel is.
Fontos azt is tudni, hogy az Úr újra megrengeti a földet, vagyis lesz egy nap, amikor megítéli a világot, az embert, akkor már valóban azok leszünk, akik vagyunk. Az Úr előtt nem játszhatunk szerepet, ott már nem mondhatjuk, nem én tettem, soha nem mondtam, mert nyitott könyv lesz az életünk. Ezt a napot, ezt a megrendülést senki nem kerülheti ki. Azonban azért jött el az Úr Jézus a világba, hogy még most Vele találkozva megrendüljünk. Rendüljünk bele abba a képbe, amit mutat rólunk, és mondjuk, igen, ez vagyok én, Uram. Veszendő, utolsó bűnös vagyok, de kérlek, könyörülj rajta. Így rendült meg Jézus lényébe tekintve Péter is a Genezáret tó partjánál a rekordhalfogás napján. Végre bűnösnek látta magát, vagyis annak, aki volt, amit eddig nem akart elismerni. Ez a megrendülés megváltoztatta, tanítvánnyá tette.
Azért vegyük komolyan az Úr szavát, mert egy rendíthetetlen, soha el nem múló, vagyis örökkévaló ország felé halad az életünk hit által. De valóban oda igyekszünk? Vagy a látható, a jelenvaló világ túlságosan sok szállal köt magához? Lássuk meg azonban, hogy ez a világ elmúlik, vele annak minden dicsősége, sikere, kényelme. Minden megrendül majd, csak Isten országa nem. Ezért igyekezzünk abba az országba belépni, amíg halljuk az Úr hívó szavát. Lépjünk be Isten országába a szoros kapun keresztül, hogy mennyei állampolgárokká váljunk. És már ennek az országnak a polgáraiként éljünk bizonyságtevő életet.


Ki vagyok én

Ki vagyok én, ki vagyok én,
Kinek lát engem az Isten?
Sok bűnömért, vétkeimért,
Megítél engem az Isten.
Veszendő utolsó bűnös vagyok,
Csontomban kárhozat kínja sajog,
Segítség, segítség, elpusztulok.

Valaki vár, valaki kér,
Valaki hívogat engem.
Sok bűnömért, vétkeimért
Valaki szenvedett értem.
Megtartó Úr Jézus befogadtál,
S azért, mert szerettél megváltottál.
Összetört életem parancsra vár.


Isten áldásával.



2012. december 27., csütörtök

Mit viszek az Úr elé?


M
alakiás neve azt jelenti, „az én hírnököm”, tehát olyan ember ő, aki Isten üzenetét közvetíti a nép felé (Mal 1,1-14). Az a feladata, arra van elhívva, hogy amit Isten rábíz, azt adja tovább, vigye bele Izráel népe életébe. Az Úr minket is követeivé akar tenni, azért hív el, hogy a drága, életet mentő evangéliumot vigyük a világba. Hírnökként kiáltsuk bele a mindennapokba, hogy mit tett az Úr értünk. A hírnök nem a maga híreit, nem az összegyűjtögetett érdekességet adja tovább, nem is mások életéről beszél, hanem az Úr tetteiről.
Csodálatos kijelentés ez az Úrtól: „Szeretlek benneteket”. Bizony, nekünk is jó ezt olvasni, ilyen határozottan hallani. Hiszen mi is vágyódunk a szeretetre, jó, hogy így karácsonyt követően ezt halljuk. De számunkra pont karácsony jelenti ki az Atya szeretetét, hiszen egyetlen Fiát adta bele ebbe a világba, és bízta ránk, véreskezű emberekre. Igen, abban nyilvánul meg a szeretete, hogy bár nem vagyunk szeretetreméltók, mégis ideküldte szerető szívét, és kész volt értünk élni, nekünk szolgálni, meghalni helyettünk.
Izráel népe a babiloni fogságból való hazatérés, az újjáépítés és a templomi szolgálat újraindítása ellenére gyakran kételkedett Isten szeretetében. De nem ilyenek vagyunk mi is? Milyen gyakran kétségbe vonjuk az Atya szeretetét és a másik irántunk való szeretetét is. Mennyire szükségünk van arra, hogy újra és újra halljuk, szeretnek bennünket. Isten rámutat, hogy a velük való bánásmód bizonyítja szeretetét. Ők sem különbek Ézsaunál vagy a többi népeknél, mégis őket választotta ki az Úr. Egész történelmük során csak a baj volt velük, mégsem hagyta magukra őket Isten. A fogságból való hazatérés a fényes példája ennek. Amikor engedetlenségük, hűtlenségük miatt megengedte az Úr, hogy fogságba vigyék őket, nem felejtette ott őket, hanem hazavitte népét. Szinte sasszárnyon hordozta őket. Ez mind szeretetét bizonyítja.
Az Úr rámutat, nem nekik kell reklamálni Isten felé, hanem Ő szólhat, mert amíg Isten szeretetét hiányolják, nem veszik észre, hogy ők nem igazán szeretik és tisztelik az Urat. Amíg Istentől elvárják, hogy szeresse őket, addig pont ők kerülnek mínuszba. Milyen gyakran azt gondoljuk, a másik nem szeret, zúgolódunk, megkeseredünk, és nem gondolunk arra, hogy lehet, pont mi nem adjuk meg azt, amit elvárunk a másiktól. Könnyebb elvárni a szeretet, a törődést, mint megadni azt. Atyának és Úrnak nevezik Istent, de nem tisztelik és nem engedelmeskednek Neki. Ráadásul észre sem veszik, amit tesznek, sőt, meg vannak magukkal elégedve. Nagyon szomorú ez, amikor azt gondoljuk, hogy Istennek megteszi a selejt, a fölösleg, az értéktelen is. Ők vannak megsértődve, pedig Isten sértődhetne meg. Vajon mi mit szólnánk, ha olyan ajándékot kapnánk, mint amilyet Istennek adunk? Mit szólnánk, ha most karácsonykor értéktelen, a mások által már nem használt holmikat kaptuk volna ajándékba? Szeretjük, ha amit kapunk, az új, sértetlen, nem járt le a szavatossága. Ha a számunkra fontos, hogy jó és értékes, használható legyen, amit kapunk, akkor miért akarjuk Istennek azt adni, ami már számunkra használhatatlan?
Azt is végiggondolhatjuk, hogyan járulunk az Úr asztala elé. Mit viszünk oda? Mert nem ajándékot, áldozati állatokat vár az Úr, hanem bűnbánó szívet. Azt várja, hogy a bűntől való elszakadás és az újrakezdés vágyával álljunk meg Előtte. Így álltunk-e oda most?
Vizsgáljuk meg most a szívünket, hogyan is gondolunk mindarra, amit Istennek szándékozunk adni? Úgy vagyunk vele, örüljön a néhány percnek, az odavetett pár centnek, ha hébe-hóba megjelenünk a templomban, vagy egész lényünket, minden percünket, minden értékünket neki szenteljük? Hiszen Ő a szívünket várja. Azt várja, hogy önmagunkat adjuk Neki, mint ahogy Ő is magát adta, és a teljes életével szolgált minket. 
Isten kegyelmének, a Tőle kapott áldásnak a megbecsülésére szólít fel a szentíró (Zsid 12,18-24). Teszi ezt úgy, hogy hangsúlyozza az ó- és az újszövetség közti különbséget. Rámutat, Mózes nem látta Istent a hegyen, csak jelenlétének külső jeleit, és félt, félt a nép is, amikor a természeti jelenségekkel szembesült. Mózes félt és komolyan vette Isten szavát. Jézusban Isten már nem félelmetes, hanem megközelíthető módon jött közénk. Felkereshetjük bűneinkkel, betegségeinkkel egyetemben. Nem kell félni, hogy elveszünk, mert Jézus Krisztus által nem elveszíteni, hanem megmenteni akar. Azért is jött ebbe a világba, hogy az Isten számára már elveszett embert megkeresse és megmentse. Igen, mi Isten számára elveszettek vagyunk, de nem mondott le rólunk, hanem utánunk jön, megkeres, majd hazavisz.
Mi már Jézushoz járulhatunk bátran és bizalommal. Mert az Ő vére nem bosszúért kiált, hanem megbocsátásért könyörög. Ezt láttuk, amikor a kereszten imádkozott megfeszítőiért, az elutasítókért. Így könyörög értünk is.
Aki befogadta Jézust az életébe és megtapasztalta bűnei bocsánatát, a mennyei Jeruzsálemhez, Isten láthatatlan, de valóságos világához tartozik. Jézus által mi is Isten örökösei lehetünk. Egy sokkal jobb világ felé tartunk hit által, mint amiben most élünk. Abban a világban a tökéletesség, a tisztaság, a bűnnélküliség uralkodik, ott már Isten minden mindenekben. Úgy élhetünk ebben a világban, hogy Jézus vére által fel vagyunk jegyezve a mennyben, ott vagyunk számontartva. Csodálatos ez, és adjon erőt a mai napon és minden napon a számunkra. Éljünk úgy, mint akiknek gyökerei az égbe nyúlnak, onnan szívjuk a tápanyagot, azonban gyümölcseink ebben a világban fogyaszthatók. Bátorítson és erősítsen az a tudat, hogy Isten országa polgárai vagyunk, abban az országban nem ismeretes az aggodalmaskodás, a félelem, mert a Királynak gondja van övéire.


Hadd menjek, Istenem, Mindig feléd


1. Hadd menjek, Istenem, Mindig feléd, Fájdalmak útjain Mindig feléd. Ó, sok keresztje van, De ez az én utam, Mert hozzád visz, Uram, Mindig feléd.
2. Ha este száll reám S csöndes helyen Álomra hajtanám Fáradt fejem: Nem lesz hol nyughatom, Kő lesz a vánkosom, De álomszárnyakon Szállok feléd.
3. Szívemtől trónodig - Mily szent csoda - Mennyei grádicsok Fényes sora, A szent angyalsereg Mind nékem integet; Ó, Uram, hadd megyek Én is feléd!
4. Álomlátás után Hajnal ha kél, Kínos kővánkosom Megáldom én. Templommá szentelem, Hogy fájdalmas szívem, Uram, hozzád vigyem, Mindig feléd!
5. Csillagvilágokat Elhagyva már, Elfáradt lelkem is Hazatalál. Hozzád ha eljutok, Lábadhoz roskadok: Ottan megnyugodhatok Örökre én!



Isten áldásával.

2012. december 26., szerda

Meghódol lelkem


Z
akariás könyvének utolsó fejezete előremutat az Úr napja eljövetelére (Zak 14,1-21). Addig a dicsőséges napig azonban még különféle nyomorúságon kell Isten népének keresztülmennie. Az ellenség soha nem nyugszik, igyekszik mindent megtenni, hogy amit elveszített, visszaszerezze. Másrészt beveti minden hatalmát, hogy minél kevesebb ember álljon be Jézus tanítványainak sorába. A gonosz el akarja szakítani véglegesen az embert Istentől. Erre fel kell készülnünk. Tanítványságunk nem a békés, nyugodt életet hozza magával, hanem a küzdelmet a gonosz ellen. Azért van jelen Isten népe, hogy mentse az elveszetteket, és közben kapaszkodjon az Úr megtartó kezébe.
Harcok és különleges természeti megnyilvánulások jelzik Isten jelenlétét és hatalmát. Az Úr mindent megtesz népéért és az emberekért. A végső események dátumát egyedül az Úr ismeri, ezért nem kell a különféle rémhírekre figyelnünk, csak készülni az Úr megjelenésére. Bármikor megérkezhet, készen vagyunk-e? Karácsonyt ünnepeljük, és ez a nap is korábbi próféciák beteljesülését jelenti. Amikor a bölcsek Jeruzsálembe érkeznek, mert ott keresik a zsidók megszületett királyát, a papoktól a Krisztus születésének helye felől érdeklődő Heródes ezt a feleletet kapja: „A júdeai Betlehemben, mert így írta meg a próféta” (Mt 2,5).  És most a hangsúly ezen van: „így írta meg a próféta.” Tehát mi is vegyük komolyan, hogy amit megírtak a próféták, amit kijelentett az Úr, azok be fognak teljesedni.
Csodálatos ígéret fogalmazódik meg a kilencedik versben: az Úr lesz az egész föld királya. Az Úr előtt hódol meg minden ember. Amikor Jézus megszületett, a bölcsek már királyt kerestek. Fölismerték, hogy Benne az ember egyedüli Ura érkezett meg a földre. Nátánael is ezt ismerte fel a Jézussal való találkozás során: „Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel királya” (Jn 1,49)! Lássuk meg mi is, hogy Jézus Király, boruljunk le előtte, adjuk át Neki életünk vezetését, és engedelmeskedjünk szavának. Ő már nem kisgyermek, hanem Úr. Úr akar lenni életünk fölött, és ez azt jelenti, hogy az Úr parancsol, a szolga pedig végrehajtja. Legyen Jézus Úrrá az életünkben.
A végső csatát követően megvalósul az Úr uralma, a maradék népek is elismerik Hatalmát, és meghódolnak előtte. Milyen jó lenne, ha ezt a meghódoltatást az evangélium végezné el. Azért szól még az Ige, hogy ne a katonai, hanem a Lélek meggyőző, újjáformáló ereje győzze meg az embereket. Az a feladatunk, hogy úgy éljük meg az Igét, hogy minél többen felismerjék Isten életük iránti igényét, és meglássák, akkor fognak kiteljesedni, akkor válnak áldássá, ha meghódolnak előtte.
Azon a döntő napon, amikor az Úr győz a gonosz felett és megtisztul minden a bűn hatalmától, még a lovak csengettyűje is hirdeti majd: Az Úrnak szentelve. Ezzel azonban nem kell megvárni azt a napot, már most neki szentelhetjük egész életünket, minden tulajdonunkat. Pál apostol is ezt kéri tőlünk: „Kérlek azért titeket, testvéreim, Isten irgalmára, hogy szánjátok oda testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul”(Rm 12,1).
A zsidókhoz írt levél szerzője is harcról beszél, mégpedig a bűn elleni harcról, amely támadja az Úr tanítványait is (Zsid 12,4-17). Tehát a küzdelem még nincs befejezve, nekünk is harcolni kell. A bűn támad kívülről és belülről. Támad a lényünkön keresztül, mert el akar szakítani a kegyelem forrásától, Krisztustól. Támad a bűn kívülről is, hiszen a levél címzettjei megtapasztalták már a Jézus nevéért való üldöztetést, szenvedést. Azonban még közülük nem szenvedett senki vértanúhalált.  A bűn elleni harc komoly, nem lehet félvállról venni, Jézusnak is a vérébe, az életébe került. Mi is számítsunk ilyen eshetőségre. De, ha nem is kell vértanúhalállal szembenézni, azt lássuk meg, hogy a bűn elleni harc szenvedéssel jár. Az Úr azonban ad hozzá erőt és kitartást.
Valószínűleg a szentírót megkérdezték a szenvedéseket tapasztalva, miért fenyíti őket az Úr? Ők így élték meg, valószínűleg úgy gondolták, ha elfogadják Jézust, mint Krisztust, nem éri őket semmilyen kellemetlen esemény, nem lesz szenvedés. A levél írója rámutat, közelítsék meg úgy, hogy ezekben az eseményekben Isten atyai nevelését látják. A támadások, üldözések gyakran megpróbálják és megerősítik a hitet. Az üldözések, a vértanúhalálok idején nagy ereje volt a bizonyságtételnek. Sokan a keresztyének szenvedések közötti hűségét látva Krisztushoz tértek. A jóléti egyháznak sokkal kisebb az ereje.
A fenyítés, ha fájdalmas is, gyakran szükséges, azt jelzi, törődnek velünk. Isten is fenyít, mert nem akarja, hogy letérjünk a keskeny útról. A probléma nem a fenyítéssel van, hanem azzal, miért van rá szükség? Miért nem halljuk meg, amikor az Úr halk és szelíd hangon mondja üzenetét. Sokszor reklamálunk, hogy kiabálnak velünk, keményen szólnak. Egyszer azonban csendesedjünk el, és gondoljuk végig, hogy nem velünk van-e a baj. Nem úgy vagyunk-e, mint az egyszeri gyermek, akinek a sokadik felszólítás után azt volt kénytelen mondai az anyja, hogy aki nem akar hallani, annak éreznie kell? Izráel életében is gyakran így volt. Isten a próféták által számtalanszor üzent nekik, kérte, térjenek vissza Hozzá, forduljanak el a bálványoktól, de ők nem hallgattak Rá. Ezért érezniük kellett. Így támadtak rájuk az ellenséges népek, majd hurcolták el őket fogságra. A nyomorúságban felismerték, hogy a fogság is Isten szeretete, azt jelzi, fontosak Neki, törődik velük, szereti őket. Jó lenne, ha mindezt mi fenyítés nélkül is megértenénk. Azonban a mai életet figyelve nem ez látszik. Inkább azt figyelhetjük meg, hogy a szabadabb élet, a jólét nem visz közel Úrhoz, nem a szavát építjük be az életünkbe, hanem egyre messzebb távolodunk Tőle. Félő, hogy ismét fenyíteni kell, ismét keményebben kell szólni, úgy látszik, újra érezni akarunk.
Azonban nem kötelező ide eljutni, segíthetünk egymásnak. Nem mindenki számára könnyű megállni a támadások közepette, ezért kéri, hogy erősítsük a megroggyant térdeket. Van, akit a próba, a nehéz időszak elbizonytalanít hitében, az erősek segítsék őt a megmaradásban. Felelősek vagyunk egymásért.


Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség


1. Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség, Szentháromságban ki vagy egy Istenség. Csak téged illet minden tisztesség, Mert téged ural az egész föld s ég.
2. Imád a nagy ég ő teljességével, Mondván: szent, szent, szent az Úr felségével! Teljes a föld s ég dicsőségével, Seregek Ura erősségével!
3. Imád a földnek kiterjedt nagysága, Mind e világnak nagy hatalmassága; A sok népeknek minden országa, Roppant táborok sűrű sokasága.
4. Imád téged a napnak fényessége, Az éjszakának titkos setétsége; Imád a holdnak ő teljessége: A csillagoknak szép ékessége.
5. Imád a tenger s a vizek folyása, A sok hegyeknek magas fennállása; Minden szeleknek széjjeloszlása S a madaraknak ékes szólása.
6. Imádlak én is téged, Teremtőmet, Gondviselőmet és Idvezítőmet, Megszentelőmet s erősítőmet: Én Istenemet, egy Segítőmet.
7. Imádlak téged, Urát kezdetemnek, Urát végemnek s egész életemnek, Fő szerző okát a természetnek, Halálnak Urát és kegyelemnek.
8. Imádlak téged, egyedül Uramat, Nem vetem másban én bizodalmamat; Mikor imádlak, halld meg én szómat, Írd be könyvedbe hódolásomat.


Isten áldásával.

2012. december 24., hétfő

Jézusról szól


A
 külső helyreállítást követően a lelki helyreállításra kap ígéretet Izráel (Zak 13,1-9). Isten nem elégszik meg azzal, hogy a templom és a város megújult, Ő az emberek belső, lelki megújulását is akarja. Nem áll meg a külsőségeknél, belülről akar változtatni. Mi gyakran megállunk a külső szépítésénél, rendbehozatalánál, megelégszünk a csillogó reklámokkal, ragyogó csomagolással, drága ajándékkal, és nem gondoljuk, hogy ez még kevés. Igazi változás akkor történik, ha tovább megyünk, ha a szívünket is át akarjuk formálni.
Igénk azt is megmutatja, hogy a belső változást nem egyszerű végbevinni. A csomagolás nem old meg semmit, mert a tartalom a lényeg. Igen, az a lényeg, mi van belül, mi van a szívünkben. Az a hangsúlyos, milyen gondolatok és indulatok feszülnek bennünk, és ki irányítja mindennapjainkat. Így szól az Ige: „Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van” (1Sám 16,7). Hajlamosak vagyunk becsapni magunkat és környezetünket, a külsőt megszépítjük, vagyis kifelé szépet mutatunk, és azt gondoljuk, olyanok is vagyunk. Pedig olyanok vagyunk, amilyen a szívünk. Istennek ez a fontos, Őt nem téveszti meg sem a gazdagságunk, sem a társadalmi pozíciónk, sem a képzettségünk. Ő nem ájul el sztárságunktól sem, mert látja azt, ami belül van, azt, ami mások előtt láthatatlan. Isten a belső értékekre teszi a hangsúlyt.
Megígéri népének, hogy megtisztítja őket, megadja a megtisztulás lehetőségét a számukra és a számunkra is. Egy forrás fog fakadni a bűn és a tisztátalanság ellen. A forrásnál szomjunkat olthatjuk, de lehet benne tisztálkodni is. Ez a forrás azért adatik, hogy megtisztítsuk benne az életünket. Isten a Fiát, Jézus Krisztust küldte el számunkra, az Ő lénye, az Ő vére az a forrás, ahol a bűntől megtisztulhatunk. Karácsony napján legyünk hálásak, amiért Isten elküldte számunkra Jézust. Azért tette, hogy a belsőnk is megújuljon. Ézsaiás prófétánál olvassuk: „Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok, ha vörösek is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú” (Ézs 1,18). Krisztus vérének olyan hatása van, hogy nincs az a bűn, amire ne lenne megoldás, amit ne tudna kitisztítani az életünkből. Csak azt kell tennünk, amit János mond: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól” (1Jn 1,9). Boruljunk ma le az értünk született Úr előtt és őszintén tárjuk fel szívünket. Valljuk meg a saját bűneinket, engedjük, hogy az Úr megmutassa, milyen is a szívünk. Ismerjük fel, bűnös vagyok, igen, én, nem a másik. Most végre az Úr előtt ne a másikkal foglalkozzunk, ne azt mondjuk, ő sokkal rosszabb, mint én. Lássuk meg, én vagyok bűnös, az én szívemnek van szüksége megtisztulásra, nekem kell újjászületnem. Jöhetek, ahogy vagyok, hiszen az Úr Jézusnál a megvetett pásztorok és a pogány tudósok is megjelentek és leborultak. Aki bűnbánattal jön, bátran jöhet.
Ez a nap Jézusról szól, bár Róla kellene szólni minden napunknak és az egész életünknek (Zsid 12,1-3). Ezért szólít fel a szentíró, nézzünk Jézusra. Igen, nézzünk Rá, szemléljük Őt, és csak Őt lássuk ma. Úgy figyeljük Őt, hogy Rajta keresztül lássuk egymást. Ha így teszünk, ha Jézus szemével nézünk egymásra, meg fogunk lepődni. Másnak fogjuk látni az embereket. Jézus Lénye nélkül torzképet látunk, úgy vagyunk, mint az a vak, aki a Jézussal való találkozáskor először az embereket fáknak látta. Mi is gyakran mást látunk, mint ami valójában a másik. Gyakran nem az előnyére torzul a látásunk, hanem hátrányára. Sokkal rosszabbnak látjuk a másikat, mint amilyen valójában. Jézus azonban pont ellenkezőleg, Ő jobbnak lát, mint amilyenek vagyunk, Ő már azt látja bennünk, akivé lehetünk.
Tehát nézzünk ma Jézusra, engedjük, hogy elhomályosítsa a karácsonyfa, az ajándékok fényeit. Nézzük meg, mennyire mentes volt az önzéstől, nem azt nézte, Neki mi a jó, hanem azt, mi lesz számunkra az áldás, mi segít rajtunk. Nem nézte, hogy ez mibe fog neki kerülni. Ő nem pénzben kifejezhető ajándékot ad nekünk, nem akarja néhány euróval megúszni, hanem az életét, tehát a legdrágábbat, a legtöbbet adta. Amíg mi centizgetünk, addig Ő mindent odaadott értünk a kereszten. Nem mondta, hogy ez már túl sok, ennyit nem ér az ember, mert számára az élet mindennél többet ér. Karácsonykor jó lenne ezt meglátni, jó lenne ha mi tudnánk az életre, egymásra áldozni. Ne akarjuk a fa alá helyezett csomagokkal letudni az ajándékozást, adjuk mi is magunkat Neki, aztán egymásnak. Törődjünk többet egymás lelki egészségével.
A korábban felsorolt hithősök élete és Jézus személye adjon számunkra erőt az akadályok legyőzésére. Akadályok mindig lesznek. Mindig jön valami, ami elvonja az időt az Úrtól és egymástól. Azonban le lehet mindent győzni. Ne engedjük, hogy bármi, akár a karácsonyi ajándék is elszakítson Jézustól, szeretteinktől. Sem úgy ne engedjük a szakítást, hogy elégedetlenek leszünk, se úgy, hogy egy külön világba zárkózunk velük. Isten azért adta Jézust, hogy Általa egymásra is rátaláljunk, felfedezzük egymást.


Itt állok jászolod felett


1. Itt állok jászolod felett, ó, Jézusom, szerelmem, Eljöttem, elhoztam neked, amit kezedből nyertem; Vedd elmém, lelkem és szívem, Hadd adjam néked mindenem, Hogy kedves légyek néked!
2. Nem éltem még e föld színén: te értem megszülettél; :/: Még rólad mit sem tudtam én: tulajdonoddá tettél; Még meg sem formált szent kezed, Már elválasztál engemet, Hogy társam légy e földön.
3. Halálban, éjben vártam én: fölkelt a nap rám véled. :/: Terólad ömlik rám a fény: a béke, boldog élet, A lélek ékességei; Belőlük hitnek mennyei Szép tisztasága árad.
4. Csak nézlek boldog szívvel, és nem győzlek nézni téged, :/: Szóm és erőm mind oly kevés, hogy elmondhassa néked: Bár felfoghatna tégedet Az emberszív és ismeret, Hogy megfejthesse titkod!
5. Megváltóm, egy kérésemet nem vetheted meg nékem: :/: Hogy szívem mélyén tégedet hordozhatlak, remélem, És bölcsőd, szállásod leszek; Jövel hát, tölts el engemet Magaddal: nagy örömmel!


Isten áldásával.

2012. december 23., vasárnap

A kegyelem megérkezett


I
sten nagyszerű terve rajzolódik itt ki, egy terv, amelynek megvalósulása később történt, amit mi már úgy nevezünk: új szövetség (Zak 12,10-14). Ez az Úr Jézus Krisztus eljövetelekor, földi szolgálata idején valósult meg. Benne Isten kegyelme érkezett meg Izráel fiaihoz. Milyen jó, hogy most így tekinthetünk karácsonyra, ez a kegyelem napja. Nem egy gyermeket kapott az ember, hanem Benne Isten kegyelme szállt a földre. A kegyelem tett körutat Izráelben, és mindenki odamehetett Hozzá. Isten kegyelme életeket gyógyított és állított helyre. A leprások, paráznák, vámszedők, a kitaszítottak élték át igazán, hogy Jézusban a kegyelem érkezett meg világunkba. Hiszen ezek az emberek nem közelíthettek meg egy tanítót, nem mehettek be a zsinagógai közösségbe, mert vétkeik miatt tisztátalanoknak számítottak. Az Úr Jézus a maga közelébe engedte őket, sőt megérintette ezeket az embereket, és így közölte velük az Atya megbocsátó és talpra állító erejét. Ezáltal Jézus rehabilitálta őket, ismét beletartoztak Isten népe közösségébe. Ezen az ünnepen lássuk meg az értünk született Jézusban Isten helyreállító kegyelmét. Ha kiközösítettnek érzem magam, ha úgy gondolom, senkinek sem fontos az életem, karácsony elhozza nekem az Úr Jézust. Ő megáll mellettem, amint megállt a betesdai béna mellett, megkérdezi: „Akarsz-e meggyógyulni” (Jn 5,6)? Feleljem rá: Igen, Uram, akarok! Ne keressek kifogást, hanem éljek a lehetőséggel, engedjem, hogy talpra állítson az önsirató helyzetemből és Őt szolgálva kiteljesedjem.
Zakariás úgy írja, hogy „kiöntöm a kegyelem és a könyörületesség lelkét” (10).  Itt tehát már pünkösdről, a Szentlélek kitöltetéséről van szó. Jézust megfeszítettük, de ennek ellenére nem hagyott magunkra, nem csapta ránk haragosan az ajtót, hogy többé nem törődöm velük, hanem visszajött pünkösdkor. Csodálatos ez, hiszen a Lélek által most már nem közöttünk, hanem bennünk, vagyis az övéiben él. Belülről formálja a Lélek az életünket. A Szentlélek juttat bűnbánatra, mint ahogyan pünkösdkor is tette, amikor háromezer ember megtért. Azért történhetett meg ez a nagy esemény, mert a Szentlélek tudatosította bennük a Jézus haláláért való felelősséget, bűneiket. Ennek nyomán jutottak bűnbánatra és élték át Isten megbocsátó kegyelmét. Sokan sírtak, amikor felismerték, hogy Isten Fiát szegezték át, és egyszer majd még néz az ember arra, akit átszegeztek. Nézi és megrendül, amikor látja eljönni az ég felhőin, mert, akit megölt, akit kidobott az életéből, él, mindörökké. „Íme, eljön a felhőkkel, és minden szem meglátja őt, még azok is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden nemzetsége. Úgy van. Ámen” (Jel 1,7). Ma még bűnbánattal sírhatunk vétkeink és elrontott életünk felett, mert ha ezt tesszük, átéljük Isten bocsánatát, és ezekből a könnyekből új élet, kiteljesedő szolgálat, lélekmentés fakad.
Folytatódik a hithősökről való bizonyságtétel (Zsid 11,36-40). Életük erőt adó példa a számunkra is, azt mutatja, lehet így is. Lehet győztesen, önmagunk féltése, siratása nélkül is haladni előre a keskeny úton. Igen, lehet így is, lehet az elénk tornyosuló akadályokat leküzdeni és nem megtorpanni, feladni.  Hogyan? Megkapjuk a választ: Hit által. Ez az eszköz számunkra is hozzáférhető, hiszen a hit Isten  ajándéka. Lehet és szabad kérni, hogy Isten hozza működésbe ezt az életünkben. Sőt, ha úgy írtam, hogy eszköz, akkor ez azt jelenti, hogy használni kell. Itt van, csak kézbe kell venni.  A hit azért adatik, hogy használjuk.
A „hit által” ezeknek az embereknek az életében nem csupán egy kegyességet jelentett, nem csak annyit, hogy hiszek Istenben, hanem Góliát legyőzésére alkalmas eszközt, oroszlánok felett diadalmaskodó erőt, hegyeket arrébb helyező emelőt. Azt jelenti ez a számunkra, hogy a hit eszközével nekünk kell cselekedni. Ezt kaptuk arra, hogy Isten munkáját végezzük ezen a földön. De nekünk kell használatba venni.
Azt is meglátjuk, hogy ezek a hithősök nagy dolgokat vittek ugyan végbe, de nem voltak sérthetetlenek. A hit által való harc számukra is szenvedést hozott.  Gyakran különös kegyetlenséggel végeztek velük, mégsem hátráltak meg. Sőt, nem kapták meg azonnal, amiért küzdöttek, amire vártak, mert Isten nem akart minket sem kihagyni. Jobbat kapnak, mert Krisztusban örök élet részesei lehetnek és lehetünk. Másrészt hálára kötelez az Atya minket, mert ennyire törődik velünk, nemcsak a hitharcosok számára gondoskodott jobbról, hanem a számunkra is. Ezt az Úr Jézusba vetett hit által vehetjük át. Számunkra Isten minden gazdagsága, minden kincse Jézusban válik elérhetővé. Ragadjuk meg hit által Őt, hogy meggazdagodjon az életünk. Ez a gazdagság azonban a földi életben gyakran szegénységgel és szenvedéssel párosul.



Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt


1. Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt, Rajta, bátran! megsegít és győzedelmet ad. Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér'!
2. Lám, a Sátán serge talpon, szembetörni kész, A legbátrabb harcosoknak bátorsága vész. Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér'!
3. Szóljon a kürt, fenn lobogjon győzedelmi jel, Így előre Jézusunkkal: néki győzni kell! Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér'!
4.      Harci zajban, küzdelemben oldalunkon áll, Benne higgyünk, ő segít meg szívünk harcinál. Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér'! 


Isten áldásával.

2012. december 22., szombat

Folytassuk a sort!


A
z Úr szava szól ismét Izráelhez, és rajtuk keresztül hozzánk (Zak 12,1-9). Így készülhetünk az ünnepre, az Úrnak van szava hozzánk ma is. Tulajdonképpen ez tölt fel reménnyel, Isten szól, ettől lesz különleges nap karácsony és minden nap ezáltal válik értelmessé. Életünk értelmét az adja meg, hogy Isten szól, mi pedig figyelhetünk szavára.
Azért szól az Úr, hogy gondolkodjunk el rajta, engedjük át lényünkön, és halljuk meg, amit mond a számunkra. Mit mond most az Ige? Először is rámutat, Isten teremtette a világot, minden a kezéből származik, és minden a kezében van. Semmi nem kerüli el a figyelmét. A teremtett világot ma is Urunk igazgatja. Nem vagyunk kiszolgáltatva sem az elemeknek sem az embernek. 
Megtudjuk, hogy Ő alkotott lelket az embernek. Fontosnak tartom a lélek megalkotását, azt, hogy a szentíró ezt hangsúlyozza, rámutatva, hogy nem pusztán anyag az ember. Sőt, az anyagot a Lélek teszi élővé. A lélek nem egyenlő az értelemmel, a tudással.  Az Úr Jézus is rámutat a lélek szerepére, amikor hangsúlyozza: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik” (Mt 4,4). Az Ige táplálja a lelket, ha csak kenyérrel élünk, a testet tápláljuk ugyan, de a lélek elsorvad. Nagy kísértés így ünnepek táján, hogy a testi táplálék túlzott szerepet kap. A készülődés minden időnket kitölti, és nem jut időnk a lélek táplálására. Pedig a lélek táplálása fontos, hiszen lényünk örökre megmarad, míg a test elporlad.
Isten népének soha nincs nyugta ebben a világban, a gonosz állandóan fellép ellene, el akarja pusztítani. Miért? Mert amíg jelen vannak a tanítványok, korlátokba ütközik, hiszen Isten gyermekei a földi élet során Isten helyreállító és állagot megőrző eszközei. Amit a gonosz pusztít, azt az Úr népén keresztül helyreállítja, másrészt az egyház jelenléte lassítja a gonosz munkáját. Erre készíti fel Isten Izráelt, ne gondolják, mivel hazaértek, a templom és a város építése is újraindulhatott, hogy már többé nem lesznek gondok, nem fog támadni a gonosz. De igen, azonban ők Isten ígértére támaszkodhatnak. Így vagyunk mi is jelen a világban, áll Isten ígérete, és ebbe kapaszkodva haladhatunk előre. Nekünk van fogódzónk a legnehezebb időkben is, mégpedig az Úr szava, amely a kezünkben van. Oly nagyszerű úgy kinyitni a Szentírást, hogy tudom, ez az én Uram számomra írt levele. Milyen jó egy számunkra kedves személy levélét kézbe venni, tudjuk, a sorok mögött ő van, az ő hangja szól hozzánk. Így olvashatjuk mi is a Bibliát, és így, ilyen szívvel hallgathatjuk az igehirdetéseket is. Szerető Gazdám szól most hozzám.
Az lesz a csodálatos, amikor Jeruzsálem úgy megerősödik hitében, hogy egész Júda, tehát a hozzá tartozó, körülötte levő települések látják hitét, felismerik, hogy az Úrba vetik bizodalmukat. Ezt látva ők is megerősödnek, megbátorodnak. Adja az Úr, hogy a mi életünket látva a környezetünk is azt a következtetést vonja le, hogy Isten a mi erősségünk. Ahogyan a zsoltáros írja: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk; igen biztos segítség a nyomorúságban” (Zsolt 46,2).
Csodálatos látni a múlt hitharcosait, akik semmilyen problémától nem ijedtek meg, akik az Úrra néztek és így nem ismerték azt a szót, meghátrálás (Zsid 11,30-35). Ige, Isten gyermekei nem a meghátrálás emberei, hanem a hitéi, a hitben való előrehaladás emberei. Arra gondoltam, vajon a mi nevünk benne lesz-e a jövendő hit hősei névsorában? Úgy fognak-e ránk emlékezni, mint akik hit által látták a láthatatlant és legyőzték az akadályokat? Vagy a gyávák, a magukat siratók és féltők, a kényelmet szeretők csoportjában leszünk?
Mit is jelent a hit? Mit jelent a hitben való élet? Józsuéék számára Jerikó bevételét. Ott álltak a megerősített város körül, és semmi esélyük nem volt arra, hogy azt bevegyék és elfoglalják. Azonban nem magukra és haditechnikájukra, emberi képességeikre, hanem Isten ígéretére néztek. Ezáltal a lehetetlen lehetségessé vált.
Ráhábnak, a pogány parázna nőnek pedig a megmenekülést, az életet jelentette az Istenben való hit. Sőt, a jövőjére is kihatott, mert ő, a pogány, a választott nép körén kívül álló, hit által belekerült a Messiás családjába. A kegyelem nagy dolgokra képes. Aki hisz, életet nyer, és Isten olyan meglepetésben részesíti, amire soha nem is gondolt. Igen, aki feltétel nélkül az Úrra bízza magát, hatalmas meglepetésben részesül. Az élő hitet mindig megjutalmazza az Úr. Hogyan is gondolhatott az a néhány galileai halász arra, hogy ezredévek múlva is ismerik majd a nevüket, és amit leírtak, népek számára lesz útmutatás a boldog, a célba tartó élet szempontjából. De hit által elindultak Jézus nyomában, és maradandót alkottak. Mi is induljunk így bátran, gyarapítsuk a hitben járók létszámát, tegyük kifogyhatatlanná a névsort.
Isten országának, a hitnek nagyszerű harcosai mindezek, akikről itt szó van. Mennyi mindennel szembekerültek, ám győztek. Győztek, mert az Úr erejére támaszkodva küzdöttek, és nem hagyták magukat legyőzni. Mert aki hű marad a hitében, ha megölik, sem válik legyőzötté. Vigyük mi is ilyen diadalmasan előre az evangéliumot, nem feledve, hogy világunknak szüksége van rá. Ez az egyedüli orvosság minden problémára. Az evangélium képes átformálni a világot és az embert. Vállaljuk bátran a jó hírt, ha néha elutasítanak is.



Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem


1. Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem, Mert nélküled az én erőm oly kevés, De hol te jársz előttem, nincs rettegés.
2. Szent irgalmaddal szívemet födjed bé, :/: Tedd örömben és bánatban csöndessé, Hogy hadd pihenjen lábadnál gyermeked, Ki szemlehunyva téged híven követ.
3.      Ha gyarlóságom meg nem is érzené: :/: A vak homályból te mutatsz ég felé; Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem.


Isten áldásával.

2012. december 21., péntek

Megerősödve a szolgálatra


A
z első három vers az Izráelt körülvevő népekről szól (Zak 11,1-17). a Libánon vidékének gazdagsága, természeti kincsei biztonságot nyújtott az ott élő népeknek. A cédrus a hatalmat és az erőt, a zöld pedig az életet, a kiterjedő, bővelkedő életet szimbolizálja. Az Úr üzeni, hogy ez a gazdagság és biztonság elmúlik. Igen, a vagyon, a természeti kincsek mulandó javak, és nem örökkévaló értékek. Hamis biztonságot adnak, sőt nem képesek lelki békességet, az élet problémáira valós megoldást nyújtani. Kibe vetem én bizodalmamat? Mi adja a biztonságot? Az Úr életemben való jelenléte vagy a mai jóléti társadalom, a tudomány és az emberi kapcsolatok? Bizony, hányszor csalódunk, mert a kapcsolatok is végesek, aztán kiderül, a pénz sem old meg mindent, ahogyan ezt már a vérfolyásos asszony is megtapasztalta. Így azután ottmaradunk egyedül, ember nélkül, üres szívvel, remény nélkül. Ebbe a kiszáradt világba szól bele az Úr. Ha Ő szól, az mindig reménységet jelent, reményt az életünk új irányba fordulására.
Az Úr által megszólított pásztor a próféta, akinek az a feladata, hogy legeltesse a juhokat. A juhok a nép, Isten népe. A nyáj gyakran szimbolizálja Isten népét. A „levágásra szánt” kifejezés, a nyáj leendő sorsát, a nép pusztulását írja. Ez nem azt jelenti, hogy eleve Isten akarja pusztulásukat, hanem inkább azt, hogy a nép nem veszi komolyan Pásztorát. A nyájnak van ellensége, és ez az ellenség mindent megtesz, hogy pusztítsa a nyájat. Pusztítja azok által, akiknek a nyáj oltalmazása, gondozása lenne a feladata.
Benne van Igénkben az is, hogy a környező népek lehetőséget kaptak Izráel által egy új, egy más életre, ám nem éltek ezzel. Nem az Izráel által felkínált új életformát akarják, hanem a nép, az ország javait. Benne van ebben a mindenkori ember szemlélete, aki mindenkor anyagilag akar gyarapodni. Csak a gazdagodás a lényeg számára, és nem a belső, lelki növekedés. Bizony, ma is sokan anyagi szemléletűek, az élet csupán a jólétet, a sok fogyasztást jelenti. Nem más az élet, mint a luxus, a hiábavaló és mértéktelen habzsolás. Ha kell, ha nem, vásárolunk, mert vásárolni kell. Ez azonban önpusztító életforma. A sok fogyasztásban eltompulunk lelkileg. Isten azt üzeni, ha gyermekei nemakarnak ezen változtatni, akkor kiszolgáltat a saját életmódunknak, és bizony ezt már tapasztaljuk, hiszen sok olyan betegségtől szenvedünk, amely a modern korhoz köthető. Nem bírja a szervezetünk, lelkünk ezt a tempót. Meg kell állni, ez így nem mehet tovább. Amíg szól az Ige, amíg van karácsony, meg lehet állni, lehet változni és változtatni.
A nyájat legeltető pásztor két botot használt abban az időben, az egyikre támaszkodott, a másik pedig fegyverként szolgált a vadállatokkal és rablókkal szemben.  A két bot szimbolizálja Isten és a nép hozzáállását. Isten jó és segítő szándékkal veszi őket körül, de ők nem akarják. Ezért lesz eltörve a jóakarat nevű bot. Ez kérdés a számunkra is, van-e bennünk akarat az Isten útjára való téréshez? Akarunk-e Isten gyermekeként élni, vagy a magunk útját kívánjuk járni?
Az Igénkben megjelenik a jó Pásztor, az Úr Jézus, de megjelenik a Vele való gonosz bánásmód is. Nem kell a Pásztor, elárulják, pénzért kiszolgáltatják. Ennek meglesz a következménye, mert Jézus a békesség. Ha Őt elutasítjuk, eltörik a másik bot, az egyetértés botja. Itt a kulcs, ha Jézust nem fogadjuk be életünkbe, és nem rendeljük mindenben alá magunkat az Ő akaratának, odalesz az egyetértés. Jézus nélkül nincs egymásrautaltság, egyetértés, összhang sem a családban, sem a társadalomban, sem a népek közt.  A karácsony azért adatik, hogy Jézusban megtaláljuk az egymáshoz vezető utat is.
Milyen gyakran elcsüggedünk, azt gondoljuk, egyedül vagyunk a gonosszal szemben (Zsid 11,23-29). Csak mi harcolunk, csak mi járunk a keskeny úton. Aztán a kudarcok is elkedvetlenítenek, úgy véljük, nem megy ez. Ami pedig nem megy, arra azt mondja a közmondás, hogy ne erőltessük. Ám ez nem áll a hitre, a hit pont azért adatik, hogy általa megerősödjünk, és nagy dolgokra váljunk képessé. Az itt szereplő emberek, Mózes szülei és maga Mózes is hozzánk hasonló emberek voltak. Mi tette őket naggyá? A hitük. Vagyis az, hogy az Úrra tekintve merték vállalni Isten akaratát emberek akaratával szemben is. Merjük mi is vállalni Urunkat emberi véleményekkel szemben, merjük vállalni a gyermekáldást a korszellemmel szemben is.
De Mózes is hit által tudott azzá lenni, aki volt. Nem volt könnyű, mert a zsidó néphez való tartozás vállalása hercegi mivoltának megtagadását jelentette. Ám Ő Istenre tekintett, ez a hit, a világ gazdagsága közepette is meglátja Isten országa kincseit. Nem vakították el a földi hatalmak és kincsek, hanem Istenre tekintett és a népét választotta.  Itt valóban csak hit által lehet dönteni, hiszen a világ nagy ragyogással, óriási kínálattal bombázza, míg Isten országából egyelőre csak a szenvedés, az egyszerűség látszik. A gyermekben kell meglátni a Megváltót, az ácsban a Krisztust. Vajon látom-e én?
Maga a páska is hit által készült, hitték, hogy ha megkenik az ajtót a bárány vérével, elkerüli őket a pusztulás.  Aki hiszi, hogy a Bárány vére eltörli bűneit, és érte van szabadulás, az életet nyer.


Az Úr Isten az én reménységem



1. Az Úr Isten az én reménységem, Erősségem Mindenféle ínségben; Csak tőle várom Igaz boldogságom: S meg is találom.
2. Benne élek, haláltól nem félek: Jót reménylek, Hogy tőle el nem térek; El nem enyészem A sírban egészen: Mennyben lesz részem.
3. Semmi engem tőle el nem választ, Jól tudván azt, Hogy sok jóval eláraszt; Erősít engem Erőtlenségemben És szükségemben.
4. Azért egész életem fogytáig Csodálom itt Szent kezének munkáit, S intem lelkemet: Áldjad Istenedet, Üdvözítődet.
5. Oltalmazzad, Uram, egyházadat, Szent nyájadat, mely vallja szent Fiadat, Ki bűneinkért Ártatlan bárányként Szenvedett sok kínt.
6.      Hogy e földön szent gyülekezeted Dicséretet Zengvén, áldja nevedet, Míg szemtől szemben Magasztalunk mennyben Mind egyetemben.



Isten áldásával.

2012. december 20., csütörtök

Cselekvő hit


N
em elég visszatérni atyáik földjére, nem elég ápolni a régi hagyományokat, szívünkben is vissza kell térni az Úrhoz (Zak 10,1-12). A próféta erre buzdítja Izráel népét. A víz azon a területen nagyon fontos volt, az élet függhet az időben hulló csapadéktól, ezért az emberek szüntelen imádkoztak, kérték az esőt. Megtanulták, hogy kérni kell, a probléma azonban abból adódott, hogy gyakran a helyi természetkultusz bálványihoz fohászkodtak, tőlük várták a csapadékot. Ezért figyelmeztették őket a próféták és érte a népet több ízben súlyos aszály is. Illés próféta idején is pont ilyen időszakot éltek meg. Mivel a nép a Baalhoz fordult, ezért az Úr megmutatta, hogy Ő az Úr az esőfelhők fölött is. Meg kell tanulni, hogy Istentől kérjünk mindent, ami szükséges az élethez, hiszen Ő az élet ura. Ő alkotott mindent és ma is a kezében van az egész teremtett világ.
Felszólítást kapunk, kérjetek esőt az Úrtól. Bátran forduljunk Urunkhoz, merjünk Tőle kérni. Nekünk is végig kell gondolni, kihez fordulunk, kitől várunk segítséget a mindennapokban? Az Úrtól kérjük és várjuk-e a segítséget? Neki mondjuk-e el problémáinkat, vagy emberekben, jósokban, varázslókban bízunk? A mai ember mindent a tudománytól vár és nem emeli fel tekintetét alkotójára. A tudomány is lehet bálvány, amikor azt gondoljuk általa mindent meg lehet oldani. Bálvány mindaz, ami azt sugallja, Istenre már nincs szükségünk.
Az életünk akkor jut egyenesbe, ha mindig jó helyre címezzük kéréseinket. Ne járjunk úgy, mint Naamán, vagy a bölcsek, hogy nem a prófétához, vagy Betlehembe mentek egyenesen, hanem előbb a királyhoz. Ne induljunk kerülőútra, menjünk egyenest Jézushoz.
Akik az Úrhoz fordulnak, Őt hívják segítségül, megtapasztalják erejét. Azt ígéri, hogy megerősíti övéit. Azt ígéri, hogy megszánja és meghallgatja őket. Építsünk erre az ígéretre, higgyük, hogy valóban meghallgat az Úr és könyörül rajtunk, amikor Hozzá fordulunk. Hányan tapasztalták meg, hogy Ő meghallotta kiáltásukat és segített rajtuk. Gondoljunk a vak Bartimeusra, akit a körülötte levők csendesítettek, ám ő annál jobban kiáltozott, és erőfeszítéseit siker koronázta. Az Úr maga elé rendelte és meghallgatta kérését és visszaadta a látását. Jöjjünk mi is ilyet kitartóan Hozzá, soha ne adjuk fel, soha ne forduljunk el Tőle, hanem bízzunk Benne.
Sokat beszéltünk már a hit fontosságáról, arról, hogy általa Isten világával kapcsolódunk össze, most a hit próbájáról hallunk. Talán azt gondoljuk, mire jó ez, vagy viszolygunk tőle, hiszen a próba  alatt valami nehéz, fájdalmas dolgokra gondolunk. Pedig a próba szükséges, az adja meg mindennek az értékét, a megbízhatóságát. Az ételt készítésekor meg kell kóstolni, ez is egy próba, ha jónak ítéljük akkor szolgáljuk fel. Bármit készítenek, mindent a használatbavétel előtt kipróbálnak, hogy valóban megfelel-e azoknak a feltételeknek, amelyek fel vannak rajta tüntetve. Isten is megpróbálja övéi életét, mert a próbán látszik meg, olyan-e a hitünk, a hűségünk, mint amilyennek látszik.
Ábrahám hitét is megpróbálta Isten, amelynek a lényege, kész és képes-e mindent Istennek adni. Képes-e odaadni azt a gyermeket is, akit sok évtizedes várakozás után kapott ajándékba. Látjuk, hogy mindent hit által tett, ami azt jelenti, hogy kész volt odaadni Ábrahámot, mert látta, hogy Isten még a halálból is képes visszaadni a fiát. Van-e ilyen látásunk nekünk, húsvéti embereknek? Látjuk-e, hogy a halálból is van feltámadás Jézus által. Ha látjuk, el tudjuk engedni egymást. Ábrahám az ígéret gyermekét, az egyetlen fiát, akin állt a jövő minden ígérete Rábízza Istenre. Ez az igazi hit, mindent rábízok, arra, akitől kaptam. Ehhez a tettéhez Isten hatalmából merítette az erőt. Hite nem vallott szégyent, mert visszakapta fiát, sőt nem is kellett feláldoznia, mert Istennek volt más megoldása. Izsák helyett, Jézus halt meg később, a kereszten. Istennek mindig van megoldása, ha merünk mindent rábízni. Ábrahám arra számított, hogy Isten képes Izsákot feltámasztani, én számítok-e Isten halál fölötti hatalmára?
Ábrahám hit által látta másképp a dolgokat, mint a családja a körülötte állók. A hit képessé tette felismerni és elfogadni Isten sorrendjét. Ezt vállalta is Isten drága embere. Nemcsak felismerte Isten akaratát, hanem vállalta is.  Ez a cselekvő hit, ennek áldása folytatódott generációkon keresztül. Mert a hit cselekedetei lehetnek jó példák a mögöttünk levők számára.



Így szólt Isten


1. Így szólt Isten egykor: - Ábrahám!
Indulj el, s utad bízzad rám!
Áldott lesz, ki jót tesz véled,
Átok sújtja ellenséged,
Nagy és erős néppé teszlek meg,
Benned megáldatik minden nép.

2. Elindult e szóra Ábrahám,
Sátort vert fel a nagy pusztán.
Hosszú útját hittel járta
Úr-Kaszdimból Kánaánba.
Iránytűje volt az Úr szava,
S hű útitársa az Úr maga.

3. Hívők példaképe, Ábrahám,
Utad boldogan vállalnám!
Hív az Úr, már régen érzem,
Itt állok most útra készen.
Kezed, Uram, hitben megfogom,
És reád bízom  a holnapom.


Isten áldásával.

2012. december 19., szerda

Vándorok-e világban


I
zráel a körülötte levő zűrzavar ellenére is lehet örvendező és bizakodó (Zak 9,9-17). Sőt, egyenesen arra szólítja fel őket a próféta, hogy nagyon örüljenek.  Hát lehet  örülni olyan helyzetben, amiben épp vagyok, gondoljuk, amikor elolvassuk Igénket. Lehet is örülni súlyos betegen, bizonytalan diagnózissal, vagy halálos kórral küzdve. Azonban a szentíró azt mondja, lehet, mert van Királyunk, és Ő érkezik hozzánk. Csodálatos ez, mert az Úr nem hagyja magára népét. Karácsony felé közeledve látjuk, hogy eljött ebbe a földi világba, és testközelbe került a betegekkel, szenvedőkkel, kitaszítottakkal, boldogtalanokkal. Akikkel kapcsolatba került, azok élete átalakult, így a mi életünk is átalakulhat. Nem biztos, hogy gyógyulást, vagy az életkörülményváltozást hozza el, de ha megérkezik, békességre találunk.
Többször is említettük már, hogy a napi Igét úgy olvassam, hogy nekem szól, nekem írták meg. Így most is olvassam úgy, hogy hozzám érkezik a Királyom. Engem keres fel, az én életemet látogatja meg, az én ajtómon zörget. Tehát nem vagyok most sem egyedül, akármi ér is. Mivel hozzám érkezik, elmondhatok Neki mindent, és ha feltártam Előtte a problémát, bízzam Rá a megoldást. Ha így teszek, felszabadulok, leoldódik a stressz.
Ő a Szabadító, tehát nem egy gyermek érkezik, hanem egy erős harcos, Aki nem ellenünk, hanem a gonosz, a békétlenség, a bűn ellen harcol. Ő békességet hirdet, fogadjuk el a békefeltételeket, és békesség lesz a szívünkben.
Az ellenség közelítése idején sem kell félniük, mert az Úr hősökké formálja őket. Milyen messze is vagyunk mi a hőstől, nem szeretünk harcolni, de az Úr átformál. Elveszi gyáva szívünket és új bátor szívvel ajándékoz meg. Népét megáldja Isten, oltalmat nyújt számukra és áldássá, eredményessé teszi munkájukat. Bőséggel lesz gabona és minden, amire az élethez szükségük lesz. Az Úr teszi áldássá munkánkat, Ő ad értelmet fáradozásainknak.
A hit példaképeiről, hőseiről olvasva láthatjuk, hogy az élő hit összeköttetést jelentett számukra a láthatatlan világgal (Zsid 11,7-16). Hitük antennája állandóan vételre volt kapcsolva. Soha nem tartottak szünetet, nem kapcsolták ki, hanem ezáltal mindig elérhetőkké váltak. A mai ember is mindig elérhető, gyakran akkor is, amikor jobb lenne elérhetetlennek maradnia, vagy olyan helyeken is szól a telefonja, ahol ki kellett  volna kapcsolni. Azonban a hit antennáját gyakran kikapcsoljuk, hogy ne érhessen el az Úr bennünket. Noé élete példa számunkra, mivel a készüléke be volt kapcsolva, Isten tudta értesíteni arról, ami készül.  Természetesen nem elég hallani egy információt, hanem azt komolyan is kell venni, Noé komolyan vette, és ennek megfelelően cselekedett. Amikor senki nem látott veszélyt, bárkát épített. Azért tette, mert hitte, amit Isten kijelentett a számára.
Ábrahám életében is nagyszerűen látszik, mit jelent hitben élni. Fogja az üzenetet, majd teljes életét hozzá igazítja. Kész az addigi kényelmes életről lemondani, és egy új, ismeretlen életformát felvállalni. Hogyan volt rá képes? Úgy, hogy útközben is Istenre figyelt, bízott Benne, bármerre vezette is. Ábrahám úgy vándorolt Istenre bízva magát, mint ahogy ma a marsjárót vezérlik a földi irányítók. Az a jármű a Marson arra megy, és mindig azt teszi, amit a földi irányítók kérnek tőle. Ahogyan azt a járművet a földről képes az ember irányítani, úgy irányította Isten Ábrahámot. Így vezet minket is, az a fontos, hogy ügyeljünk a kapcsolat épségére. Amíg jó a kapcsolat, eljut hozzánk Isten üzenete. De mivel mi nem járművek vagyunk, hanem értelmes lények, szüksége az engedelmességet bekalkulálni. Akkor működnek jól a dolgok, ha engedelmeskedünk Urunknak.
Ne feledjük, hogy a tanítványság is vándorló életforma. Vándorok vagyunk ebben a világban, nem itt a cél, hanem Isten mennyei világában. Oda tart az életünk.  Azért tudott Ábrahám kitartóan vándorolni, mert jobb után vágyakozott, mennyei után. Látjuk-e, hogy amit Isten kínál, az Ő országa jobb annál, amit ez a világ kínál a számunkra. Ha ezzel tisztában vagyunk, nem fáradunk meg, hanem tovább vándorlunk. A mindennapokban az Úr hűségébe vetett hit ad számunkra erőt. Ő hű, amit ígért, azt megcselekszi.



Zengd Jézus nevét, zengd, világ

1.  
Zengd Jézus nevét, zengd, világ,
Őt, angyalok, áldjátok!
Felékesítve homlokát,
Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!
2.  
Ti vértanúi Istennek,
Kik mennyben szolgáljátok
A Bárányt, ki megöletett:
Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!
3.  
Ti választottak, szent hívek,
Ti mind, kiket megváltott,
Szent irgalmát dicsérjétek:
Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!
4.  
Ti bűnösök, mert Ő hordott
Tiértetek kínt s átkot,
És szent vérével áldozott:
Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!
5.  
Ti népek, törzsek, kik bárhol
Az Ő szavát halljátok,
Nagy jóvoltáért hálából
Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!
6.  
Mily boldogság lesz majd, ha fenn
Dicstrónja előtt állok,
És mindörökké zenghetem:
Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!


Isten áldásával.

2012. december 18., kedd

Hit által


E
gyre közeledünk karácsony felé; csendesedjünk el egy kicsit, és nézzük meg, mivel van tele a szívünk (Zak 9,1-8)? Mi a legfontosabb a számunkra, mi van figyelmünk középpontjában? Sodornak az események, vagy az Úr vezet? Figyelek rá, vagy csak a saját elképzeléseimben bízok? Fontos kérdések ezek, mert Igénkben most Izráel szomszédjait, az ő magatartásukat látjuk. Az élet háborog, mert nem csupán a mai embernek kell megküzdenie az életért, nemcsak ma nehéz a megélhetés, akkor is voltak problémák. Különféle válságok és az ember ragadozó, pusztító, másokat letipró természete akkor is sokakat félelemben tartott. Egymás után jöttek a nagy birodalmak, ebben az időben a Perzsák vonulnak fel, és foglalják el az akkori világot. Mindenki uralkodni akar a másik fölött ,és ennek a kis népek a kárvallottjai. Eddig Izráel szenvedett, hiszen fogságba is került Babilon által, most az őket körülvevő népek, akik eddig hasznot húztak a zsidók szenvedéséből, és örültek is neki, most őket veszélyezteti az ellenség.
Most ezekre a népekre, Arámra, Tíruszra, Szidónra és a Filiszteusokra esik a figyelem. Ők sem maradnak ki a nyomorúságból, őket sem menti meg különleges helyzetük, nem nyújt védelmet a természet, a vagyon, csak egyedül az Úrnál van oltalom és szabadulás. Ők azonban magukban bíznak. Amit fontos kiemelni: „Mert az ÚR szemmel tartja az embereket” (1). Isten figyelméből senki nem kerül ki, nem mondhatjuk, az Úr velem nem törődik, vagy engem nem vesz észre. Még azok a népek is a szemei előtt vannak, akik úgy gondolják, az Örökkévaló csak Izráel Istene, nekik semmi közük nincs Hozzá. Isten másképp látja a dolgokat, és mi bárhogyan is vélekedünk Róla, Neki köze van Hozzánk, hiszen Ő formált minden embert. Tőle kaptuk az életünket, és figyeli, hogy arra használjuk-e, amire kaptuk. Őszintén végig kell gondolnunk nekünk is, hogy életünket, benne az időnket, erőnket, képességeinket arra fordítjuk-e, amire Isten szánta?
Ezek a népek a maguk kezébe vették az életüket, azt gondolták, megvédik magukat; Tírusz megközelíthetetlennek és bevehetetlennek gondolta magát. Bizalmát a felhalmozott vagyonába, értékeibe vetette. A mammon volt az Istene, a pénz jelentette az életet, a biztonságot. Nincs ez másként ma sem. Körülvettük magunkat pénzzel, javakkal, és minden a meglétüktől függ. Ha van pénzünk, úgy véljük, boldogok leszünk. Azonban nem egészen így történik, nem a pénz adja a boldogságot, hanem a kapcsolat, az Úrral való élő kapcsolat. Ennek hiánya folytán a leggazdagabb ember is lelkében szegény, üres és beteg.
Azonban mily csodálatos, az Ige nekik is szól. A fény beleragyog a sötétségbe, de vajon áthatol-e azon a vastag sötétségen, ami körülveszi őket? Áthatol-e az Ige a mi sötétségünkön? Engedjük-e, hogy beragyogja az életünket, és meglássuk a megoldást? Az Úr rámutat, hogy a hamis istenek nem képesek megoltalmazni senkit, a meglévő anyagi biztonság egyszercsak elmúlik. Igen, hányan élték át, hogy a tegnapi anyagi biztonság eltűnt, a felépített jólét megszűnt, és ottmaradtak kisemmizve, mint egy koldus. Jézus boldogmondása azonban pont nekik, pont nekünk szól: boldogok a szegények! Biztosan nem értünk ezzel egyet, pedig igaz, mert azt jelenti, hogy boldog, aki átéli a segítségre szorulást. Boldog, aki szükségével az Úrhoz fordul és Tőle vár segítséget. Boldog, aki karácsony felé szegény és üres szívvel közeledik, mert akkor megtapasztalja az Úr ajándékát. Isten ajándéka azonban nem valami, hanem Valaki, Jézus Krisztus.
Aki ilyen lelkülettel vár, az nem hiába teszi, mert megérkezik hozzá a Király, a Szabadító. Jó, hogy érkezik, ráadásul Ő is egyszerű, nem luxusban, hanem egyszerűségben, alázatban jön. Amikor megérkezik, várja, hogy beengedjük az életünkbe. Királyod érkezik, mondja az Ige, nem akárki. Hogyan várod? Hogyan fogadod?
Újszövetségi Igénk a hit példaképeivel ismertet meg bennünket, olyan embereket állít elénk, akik hasonlók hozzánk, de mégis mások (Zsid 11,1-6). Másságuk azonban nem emberi tulajdonságokban, képességekben mutatkozik meg, hanem hitükben. Hitük tette őket mássá, tette példaképpé. Ezzel már meg is látjuk, hogy a Biblia szerint az igazi példaképek hit által születnek. Igen, a hitben élő emberek is lehetnek példák, sőt Isten azért adta őket a világba, hogy ők legyenek a minták számunkra. Az ő életüket kövessük, kitartásukból merítsünk erőt. Miért? Mert azt látjuk, ők is hozzánk hasonló helyzetekben, gyakran még nehezebben éltek, de megállták a helyüket, akkor is, amikor mi talán összeroppannánk és feladnánk. Legyenek példák számunkra abban, hogy fel lehet állni, tovább lehet menni, mert van Isten, van, Aki győzelmet ad a számunkra.
Megtudhatjuk azt is, hogy ezeknek az embereknek a hit Isten valóságos világával való összeköttetést jelentette. A hit Isten világából merített békességet és erőt. Egy, a szem számára láthatatlan világból táplálkozik, és a tápláléka Isten szava. Hitük által bizonyosság számukra Isten, bizonyosság, hogy életük Isten ajándéka. A hit emberei számára Isten volt a középpont. Érte áldozatot is hoztak. Életükben minden hit által történik. Hit által értik meg a világot és önmagukat. Ha az élő Istenbe vetett hitet kihagyjuk, nem érthetjük meg önmagunkat sem. Akkor nem bírjuk elviselni az életet, akkor olyanok leszünk, mint Kain, aki megölte a testvérét.  Aki hit által szemléli az életet, aki így látja a láthatatlant, az inkább odaadja a saját életét, mintsem elvegye a másikét. Az nem ragaszkodik a földi világhoz görcsösen, mert ismeri Istent és az Ő világát. Aki hit által él, az más szempontok szerint igazgatja mindennapjait, az más értékek mentén él. Annak nem az ajándék, a szórakozás, a csillogás, hanem az Úr lesz a középpontban. Legyenek példák számunkra is a hit által élő emberek, és kezdjünk el mi hit által élni.



Hinni taníts, Uram, kérni taníts!



1. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyermeki, nagy hitet kérni taníts! Indítsd fel szívemet, Buzduljon fel, neked Gyűjteni lelkeket! Kérni taníts!
2. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Lélekből, lelkesen kérni taníts! Üdvözítőm te vagy, Észt, erőt, szívet adj. Lelkeddel el ne hagyj! Kérni taníts!
3. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyorsan elszáll a perc: kérni taníts! Lásd gyengeségemet, Erősíts engemet, Míg diadalt nyerek: Kérni taníts!
4. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Jézus, te visszajössz: várni taníts! Majd ha kegyelmesen Nézed az életem: Állhassak csendesen. Hinni taníts!


Isten áldásával.