Az Úr eljön

M

ivel Dávid az Úr kezébe való esést választotta egy súlyos dögvésszel kellett szembe  néznie, amely egész Izráelt sújtotta. Az Úr iránti engedetlenségnek, a bűnnek mindig súlyos következménye, nagy ára van. Ezt az árat meg kell fizetni. Isten az engedetlenséget soha nem nézi el. A bűnt megbünteti, de mindig felragyog irgalma. Dávid is azért választotta az Úr kezébe való esést, mert ismerte Gazdáját, tudta, hogy igazságos, de nem kegyetlen, szíve tele van irgalommal, és Ő mindig abba tudja hagyni a büntetést. Istent soha nem ragadja el az indulat, mint bennünket, mi gyakran nem tudjuk abbahagyni sem a büntetést, sem azt, amibe érzelmünk, természetünk sodor.

Isten egy pusztító angyalt is küldött Jeruzsálem ellen, miért? Olyan nagydolog volt az a népszámlálási eset? Igen! Saul bukása után az Úr Dávidot emelte fel egészen mélyről és választotta népe királyává. Az volt a feladata, hogy Izráelt visszavezesse az Istenhez való hűség útjára, ráállítsa őket a törvény szerinti életre. Dávid által Izráelnek Isten jelenlétét, az Ő uralma alatti élet szépségét, másságát kellett felmutatni. Izráel életének a többi nép felé is bizonyságtétellé kellett válnia. Mindaz, ami eddig mögöttük volt pont azt mutatta, elég az Istenben való bizalom, az Úr képes népét megoltalmazni, majd áldása által gazdagítani és kiteljesíteni. A népszámlálás azonban azt üzente, a mi kezünkbe van a sorsunk, képesek vagyunk magunkat megvédeni, országunkat fejleszteni. Isten gyermekei pedig alázattal vallják, hogy nem képesek sem megszabadítani, sem megoltalmazni magukat. Mi teljes mértékben az Úr kegyelmére szorulunk. Maga az Úr Jézus is vallotta: „Bizony, bizony mondom nektek, a Fiú önmagától semmit sem tehet, ő csak azt teszi, amit Atyjától lát, mert amiket ő tesz, a Fiú is ugyanazt teszi” (Jn 5,19). A tanítványainak is a szívére helyezte: „nélkülem semmit sem cselekedhettek” (Jn 15,5). Az életünk, tanítványságunk akkor válik eredményessé, ha mindig mindenbe bevonjuk Urunkat, ha nem nélküle, hanem mindig Vele indulunk.

Az Úr megkönyörült nyomorult és kiszolgáltatott népén. Könyörülő Urunk van, mert mi is lenne velünk, ha nem könyörülne, ha nem indulna irgalomra irántunk? Elvesznénk. De Ő nem a bűnös halálát akarja, hanem, hogy a bűnös megtérjen és éljen. Csodálatos, hogy még ma is meg lehet térni, még ma is lehet újat kezdeni Vele.

Isten kimondja: Elég! Ez mély hódolatra kell, hogy késztessen. Elég, egy rövid kis szó, de mi hányszor nem tudjuk kimondani. Sok esetben nincs fölötte hatalmunk és azt érezzük, nem elég. Ez a nem elég hajt sokféle mértéktelenségbe, nem tudjuk az étkezésben, a munkában, a büntetésben, a szórakozásban sem mi az elég. Pont emiatt szenved annyit az életünk, kerülünk válságba, mert nem tudjuk kimondani, hogy elég. Kedves Testvérem! Gondold, most végig az Úr előtt mire nem tudod kimondani, hogy elég, pedig ki kellene mondani! Légy őszinte, ne magyarázkodj, hanem mond meg az Úrnak, ebben nincs hatalmam, nem vagyok képes kimondani, hogy elég, de könyörülj rajtam, old le a kötődést és szabadíts fel.

Dávidot az angyal látása bűnbánatra késztette. Isten irgalmas, de ez nem mentesít a bűnlátás és a bűnbánat alól. A továbblépés akkor jöhet, ha meglátom saját felelősségemet. Dávid ezt felismerte és kimondta: „Én vagyok, aki vétkeztem, és igen gonoszul cselekedtem” (18)! Őszintén látja vétkét és vállalja is. Nem hárítja másra a felelősséget, nem keres kibúvót, alázattal vállalja a büntetést is. Ezt nekem is látni kell, bűneimért nekem jár a büntetés, azonban mi már feltekinthetünk a keresztre, mert ott ragyog a kegyelem, az Úr átvállalta a nekem járó büntetést és én szabad lehetek. Köszönöm Uram!

Dávidnak áldozatot kell bemutatni azon a szérűn, ahol az angyal megállt. A szérű tulajdonosa a királynak akarja ajándékozni a területet, sőt ökreit is átengedi az áldozathoz, illetve a szerszámokat tűzifának. Azonban Dávid ezt nem fogadja el, mert tudja az áldozat akkor hiteles, ha az áldozat bemutatónak kerül valamibe. Nem akar ingyen áldozatot bemutatni, ezért megvásárol mindent. Isten gyermeke soha nem a másét adja az Úrnak, hanem mindig a sajátját. Mennyi hálával tartozunk Urunknak, hogy Ő kész volt a saját életét odaadni értünk. Nem a másét adta oda a keresztre, hanem a sajátját, a maga életét tette le értünk az oltárra.

Timóteusnak mindig azt kell szem előtt tartania a legnehezebb helyzetekben is, hogy ő Isten országa polgára, ennek az országnak a nagykövete, neki mindig ezt az országot kell képviselnie (2Tim 4,1-5). Igen, ma is minden tanítvány Isten országának a képviselője. Azért vagyunk itt, hogy ennek az országnak minden áldását, erejét beleközvetítsük ebbe a világba. Bizony ez nem könnyű feladat, Timóteus is így élte meg, szívesen abba is hagyta volna, de Pál az Úrra irányította mindig a figyelmét. És bizony Urunk sem adta fel, a nehéz helyzetekben soha nem menekült, soha nem a saját javát kereste, hanem mindig értünk cselekedett.

Adjon erőt számunkra Isten országa a mindennapi küzdelmekhez, és lássuk meg, hogy a Király el fog jönni. Pál ezzel bátorítja lelki gyermekét. Figyelj és szolgálj hűséggel, mert Urad érkezik. Bizony Urunk érkezése közel. Adjon ez erőt, és örömöt, várjuk alázattal, szolgálattal Őt.

Úgy várjuk a leghűségesebben, ha hirdetjük az Igét, ha elő merünk vele állni alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt. Mikor tudunk elő állni az Igével? Ha felismerjük, hogy minden ember számára ez az egyedüli, az Istentől készített megoldás. Akkor hirdetjük az Igét ha mi magunk is megtapasztaljuk életünkben a hatását. Egy orvosságot is akkor ajánlunk másoknak, ha mi tapasztaltuk, hogy segít. Ezért az Igével először nekem kell élni, és ha tapasztalom életformáló, erőt adó hatalmát, szívesen adom tovább.

Természetesen arra is fel kell készülnünk, hogy nem akarja mindenki hallani az Igét, nem akarják sokan életük orvosságának elfogadni. Szomorú, hogy annyi probléma, megoldatlan helyzet közepette elmegyünk az Úr által adott megoldás mellett. Bárcsak felnyílna a szemünk és meglátnánk, minden kérdésünkre Jézus Krisztus a felelet.

Tudom, az én Megváltóm él

1. Tudom, az én Megváltóm él, Hajléka készen vár reám, Már int felém, és gyermekének Koronát ád a harc után. Bár a világ gúnyol, nevet, Honvágy tölti el lelkemet, És nemsokára hív az Úr: Jövel haza, én gyermekem! Kitárt karjával vár az Úr: Pihenj, nyugodj a keblemen.

2. Jézus nevében bízom én, Ő törli el sok bűnömet, Jézus ajkáról hallom én: Ó, jöjj haza, vár Mestered. Bár a világ gúnyol, nevet, :/: Honvágy tölti el lelkemet, És nemsokára hív az Úr: Jövel haza, én gyermekem! :/: Kitárt karjával vár az Úr: Pihenj, nyugodj a keblemen.

3. Előttem, ó, az oly csodás, Hogy értem szállt a földre le, Hogy érettem is szenvedett, Én bűnömért is véreze. Bár a világ gúnyol, nevet, :/: Honvágy tölti el lelkemet, És nemsokára hív az Úr: Jövel haza, én gyermekem! :/: Kitárt karjával vár az Úr: Pihenj, nyugodj a keblemen.

4.      Tudom, hamar jő Mesterem, Az óra fut, a nap közel, Előtte állok csakhamar, Édes Jézus, jövel, jövel! Bár a világ gúnyol, nevet, :/: Honvágy tölti el lelkemet, És nemsokára hív az Úr: Jövel haza, én gyermekem! :/: Kitárt karjával vár az Úr: Pihenj, nyugodj a keblemen.

Isten áldásával.

Bízz az Úrban!

A

 sorozatos győzelmeket követően mással próbálkozik a sátán, hisz nem tudja elviselni Isten népe megerősödését, békességben való növekedését (1Krón 21,1-13). Ha nem győztek Izráel fölött az idegen hadseregek, célba veszi Dávid szívét. Fegyver helyett gondolattal, szavakkal indul támadásba. Hadvezéri büszkeségét célozza meg. Arra beszéli rá a királyt, hogy számlálja meg a fegyverforgatásra alkalmas férfiak számát. Mi ebben a rossz? Egy királynak tudnia kell hány ember áll rendelkezésére. Ezzel a tettel azonban átkerül a bizalom Istenről a hadseregre. Izráel biztonsága nem katonái számától, fegyverei fejlettségétől függött, hanem az Úrba vetett bizalmuktól. Tudta ezt Dávid is. Tapasztalata is volt arról, hogy nem a hadsereg nagysága a döntő, mert a győzelmet Isten ajándékozza számukra. Dávid hitben járt, már fiatalkorában megtapasztalta Isten segítségét Góliáttal szemben, majd a különféle harcokban. Tudta, hogy legtöbbször nem ő volt a csata esélyese, mégis győzött. Győzött, mert bízott az Úrban és engedelmeskedett Neki. Most azonban a sátán belopta szívébe ezt a gondolatot. Mi motiválta? Talán katonai parádét akart rendezni. Mutogatni a nagy és erős hadsereget, ami számára hoz dicsőséget. Azonban Isten nem adja másnak dicsőségét.

Mi is bízunk az Úrban, de a mindennapokban nem saját biztosítékainkra építünk? Nem attól függ a békességünk, nyugalmunk, hogy van-e munkánk, tartalék pénzünk a bankban? Jézus arra hívta fel a tanítványok figyelmét, hogy az aggódás a pogányok szokása, ők rábízhatják magukat mennyei Atyjukra, mert gondoskodik róluk. Bízzunk töretlenül az Úrban.

Istennek nem tetszett, amit Dávid tett, mert van, amikor nem tetszik az Úrnak, az, amit mi tervezünk vagy teszünk. Istennek akkor sem tetszik, ha mi meg vagyunk elégedve, ha büszkék vagyunk magunkra. Gondolhatnánk, miért hagyta az Úr, hogy mindezt végbevigye Dávid? Az Úr Jóáb által szólt a királyhoz, ám vele beszélni nem lehetett, mert ő a király, és tekintélye által véghezvitte, amit eltervezett. Hányszor megtörténik, hogy az Úr a másik, a mellettünk lévő emberen keresztül szól hozzánk, de mi nem hallgatjuk meg, vagy elutasítjuk véleményét. A makacsságnak következménye lett, az Úr megbünteti Dávidot. A vereség hatására bűnbánatot tart, meglátja, vétkezett, és bocsánatot kér. Ez azonban késő döntés, mert bár az Úr megbocsát, de a következményeket nem lehet meg nem történtté tenni. A nép is megszenvedi ezt a döntést. Sokan meghalnak, árván maradnak gyermekek, sok szenvedés éri őket. Bizony, fontos üzenete az Igének, hogy bármikor meg lehet térni, át lehet élni Isten bűnbocsátó kegyelmét, de az engedetlenség, a bűn következményeit nem mindig lehet jóvátenni. A tékozló fiú hazatért, ismét fiú lehetett, de az örökség el volt tékozolva. Amit az Isten nélküli életünkben eltékozlunk, egészségünk, becsületünk, házasságunk nem mindig lehet jóvátenni. Ezért figyeljünk az Úrra, hallgassunk időben szavára, hogy ne később keljen szomorúan megállapítani, mennyi mindent elrontottunk, tönkretettünk. Azért szól az Úr, hogy ezeket a buktatókat elkerüljük, ám ehhez komolyan kell venni szavát.

Az ítéletben nagy bölcsen az Úr kezére bízza magát. Miért? Mert ismeri az embert, tudja, hogy ő irgalmatlan, nagyon vissza tud élni a helyzetével, kihasználja a másik nyomorúságát. De ismeri az Urat is, tudja, hogy kész megbocsátani, ismeri irgalmasságát. Az Úr, amikor büntet is, szeret, javunkra teszi.

A kesergő, csüggeteg Timóteust bátorítja az apostol (2Tim 3,10-17). Rámutat, hogy az Úr útján őt is sok támadás, szenvedés érte, de mindből megszabadította az Úr. Fel kell készülni, hogy aki komolyan veszi az Úr követését, mindig szembetalálja magát üldözéssel, bántással. Nem kell rajta meglepődni, elkeseredni, hanem bízni az Úrban. Ő minden helyzetből meg tud szabadítani.

A nehéz helyzetekben adjon erőt az előttünk járók hite, hisz nem mi kezdjük a tanítványságot, hanem már sokan mentek előttünk ezen az úton. Helytállásuk bátorítson minket is, adjon reményt, ahogy őket megsegítette az Úr, úgy minket is meg fog segíteni.

A keskeny úton a Szentírást adja Pál a kezünkbe. Belőle merítsünk erőt, vigasztalást vándorlásunkban. Ne a világra, hanem az Igére figyeljünk, mert az Ige hasznos. Általa leszünk felkészült tanítványok. Már a zsoltáros is felismerte ezt; és komolyan használta is a mindennapokban az Isten Igéjét: „Igéd mécses a lábam előtt, és ösvényem világossága” (Zsolt 119,105).

SZÜNTELEN BÍZZÁL AZ ÚRBAN

Szüntelen bízzál az Úrban!

Szüntelen bízzál az Úrban!

Szüntelen bízzál az Úrban!

Ez az egyetlen út.

1. Szemed hiába néz és kutat,

   néha nem látod tisztán utad,

   azt sem, a holnap mit hoz, mit ad,

   de hidd, az Úr megsegít.

2. Rohansz, amíg le nem száll az est,

   nincsen nyugalmad, mindig sietsz,

   gyakran kihal belőled a kedv,

   de Vele békére lelsz.

3. Mások nem járnak itt már veled,

   néznek, irigyen súgják neved,

   ám te, mit ők csinálnak, ne tedd,

   veled az Úr, lát és véd.

Isten áldásával.

Nehéz időkben

D

ávid élete sem volt nyugalmas, még a külső és belső építkezések idején is megtapasztalták az ellenség mozgolódását (1Krón 20,1-8). Már tegnap is láttuk, hogy az ammóniak megtalálták az ürügyet a harchoz. Mert valahogy Isten népét mindig el akarják pusztítani. A világ azt gondolja, akkor lesz szabad és nyugodt élete, ha megszabadul Isten gyermekeitől. Pedig a világ csak hálás lehet azért, hogy az Úr nem vette ki még népét a földi életből. Hiszen ha ezt megtenné, sötétség borulna a világra, mert a Jézus tanítványai a világ világossága, és ők a só. Ha a só is kikerül az életből, minden megromlik és ízetlenné is válik. Ahogyan ma látjuk is, egyre nagyobb lelki sötétség borítja el az embereket, egyre romlottabb lesz a társadalom, pedig még jelen van az Egyház. Amíg a földön van Isten népe, soha nem lesz nyugalma, békessége igen, de nyugalma nem. Nem is ezért vagyunk jelen, hanem azért, hogy vigyük a fényt a világba.

A gonosz soha nem adja fel, mindig próbálkozik, beveti csodafegyvereit elrettentésként, de Dávidot és seregét nem lehet elrettenteni. A Góliátok vereségre vannak ítélve. Góliát, vagyis az életünk fölé tornyosuló és minket reménytelen helyzetben feltüntető ellenség, nem csak egy van. Sok Góliát létezik, de Jézus Krisztus erősebb fegyveres, Ő harcképtelenné teszi a Góliátokat is. Ezért soha ne ijedjünk meg tőlük, hanem forduljunk szembe velük az Úr nevében. Dávid harcosai hozzánk hasonló emberek voltak, semmi rendkívüli nem volt rajtuk, mégis győztek. Mi is győzhetünk az Úr neve által mindazok felett, amik óriásként állnak elénk, várva, hogy puszta jelenlétüktől megrémülünk, és megfutamodunk. Soha ne adjuk fel, mert ezek az óriások már meg vannak kötözve, hatalmuk korlátozott, így bátran induljunk harcba ellenük.

Pál már akkor látta, hogy nehéz idők jönnek az Úr tanítványai számára (2Tim 3,1-9). Nehéz idők az utolsó napokban, már akkor elkezdődtek ezek a napok, de most látjuk igazi kiteljesedésüket. Nehéz idők lesznek, írja az apostol, mert a gonosz teljesen elszabadul, még a gyülekezetekbe is behatol, ezért is lesz nehéz időszak. Behatol, mert a szívekben lesz jelen, és meghatározza az életvitelt. Úgy van jelen, hogy gyakorolják ugyan az emberek a vallásukat, de nem az Ige szerint élnek. Látszatra tanítványok, de a tanítványság életformáló ereje nem nyilvánul meg bennük és általuk. Bizony most őszintén bele kell tekintenem az Ige tükrébe és megkérdezni, vajon nem vagyok-e én is látszatkeresztyén? Ne engedjük, hogy a világ, a környezet megtévesszen, hanem figyeljük meg, jelen van-e az Ige, a tanítványság ereje is az életemben?

A nehéz idők nem mindig jelentenek gazdaságilag és társadalmilag is nehéz időszakot. Pont itt van a megtévesztés, lehet, hogy anyagilag jól megy, jól él Isten népe is, de a világ szellemisége teszi nehézzé az életet. Lótnak is gazdaságilag jó lehetőséget kínált Sodoma, de erkölcsileg romlott volt, és szenvedett tőle.

A sok igeolvasás és igehirdetés-hallgatás előbbre visz-e minket az igazság megismerésében? Mert mi egyre több ismerethez jutunk, megvan a lehetőségünk a Biblia szövegének komoly tanulmányozására, de mélyül-e igazságismeretünk, mélyül-e hitünk? Előbbre jutunk-e az engedelmességben? Mert az Ige azért adatott, hogy aszerint éljünk, hozzá igazítsuk tetteinket.

Mélyen meghajlok

1.  

Mélyen meghajlok ím színed előtt.

Töltsd ki kegyelmedet, öntsd ki erőd!

Mester, előtted a porba esem,

Mindenbe’ mindenem légy Te nekem!

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

2.  

Mélyebben, mélyebben, kérlek azért,

Öld meg, ó, Jézusom, bennem az ént!

Nem vagyok méltó, hogy gondolj reám,

Ámde tudom, hogy meghallod imám.

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

3.  

Mélyebbre szállva, följebb visz utam,

Míg csak Elédbe nem érek, Uram;

Hordva keresztem a lábad nyomán,

Mennyei dics jön a szégyen után.

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

Isten áldásával.

Összefogás az Úrban

M

ai Igénk egy szomorú történet az emberi bizalmatlanságról és előítéletről, és annak következményeiről (1Krón 19,1-19). Ez a bizalmatlanság bennünk is ott lapul, és arra késztet, hogy rosszat tételezzünk fel a másikról. Így voltak az ammóniták. Nem gondolták, hogy Dávid érzelmei és tettei őszinték. Miért?  Mert már megszoktuk a képmutatást, mi is szerepeket veszünk magunkra és ebből indulunk ki. Úgy véljük a másik érzelmei és cselekedetei sem őszinték, azt teszi, amit elvárnak tőle, sőt itt úgy gondolták Dávid a tisztelet leple alatt ellenséges érzülettel közeledik hozzájuk. A jó szándék mögött is rosszat feltételeznek, ez azt jelenti, félelemmel van tele a szívük és ezért mindenkiben ellenséget látnak. Hogyan indulunk el ma, van-e bizalom a szívünkben? Tudunk-e jót feltételezni a másik emberről. Engedjük, hogy az Úr indulata formáljon és vezessen bennünket és ne előítéleteink. Jézus még Júdás számára is megadta az esélyt tette megbánására, és korrigálására, amikor így szólt hozzá: „Barátom, miért jöttél” (Mt 26,50)? Pedig nagyon jól tudta az Úr, miért érkezett Júdás, mit akar. Ennek ellenére ez a kérdés lehetővé teszi a számára, hogy leleplezze magában a gonoszt, megbánja és jóvátegye, amit véghezvitt. Jézus mindig esélyt ad, még a leggonoszabb számára is, pedig tudja, mi lakozik a szívünkben, mégis jobbat lát belénk. Ahogy a tanítványokban is azt látta, amik még nem voltak. Így nevezi Pétert kősziklának az első találkozásuk alkalmával, pedig még messze nem volt az. A pozitív kivetítés, pozitívvá formálhatja a másik embert.

Mennyire vakok tudunk lenni, amikor látták az ammóniak tettüknek következményét, nem magukban látják a hibát, hanem Dávidot okolják a kialakult helyzetért. Így azután nem bocsánatkéréssel igyekeznek rendezni kapcsolatukat, hanem szövetségest keresnek Izráel ellen. Harccal gondolják megoldani ezt a helyzetet. Ha nincs alázat és bűnbánat, ha nem gyakoroljuk a bocsánatkérést jelentéktelen dolgok elmérgesedhetnek, és rendezés helyett háború lesz belőle. Rajtunk múlik, hogy engedjük-e elmérgesedni a helyzetet vagy készek vagyunk mindjárt tisztázni a dolgokat és rendezni a kapcsolatot.

Szomorú valóságról olvasunk itt, amely hűen tükrözi az ember szívének állapotát. A háborúra készek töméntelen pénzt áldozni, mert a háborúra mindig van pénz, de kenyérre, a szegények megsegítésére, építésre, a körülmények javítására nincs. Milyen szomorú ez, hogy minden rossz és önpusztító dologra van pénze az embernek, sőt arra lenni kell, mert az jár neki, de élelemre, ruházatra nincs. Hány helyen nyomorognak, mert alkoholra, cigarettára a legmodernebb kütyükre kell pénznek lennie, mert az jár, mert tartani kell a lépést, de reggelire a gyermek számára, vagy jó ruházatra, fűtésre nincs pénz. Az ördög becsap, mert embergyilkos volt kezdettől fogva.

Izráelnek nincs szüksége külső segítségre, mert ők az Úrhoz fordulnak, és össze tudnak fogni a bajban. Isten népének szüksége van a gonosz elleni összefogásra, mert csak akkor van lehetőségünk a győzelemre. De, nem a kívülállókkal, a világgal kell összefogni, hanem a testvéreknek kell egymást erősíteni, egymást segíteni, ahogyan Dávidék is tették. Az Úrban bízó és egymást segítő nép győzelmet arat. Ahol az Úr nevében van összefogás az ellenség elmenekül.

Vannak a tanítványokra nézve veszélyes dolgok a világban és ezeket jó kerülni (2Tim 22-26). Nem könnyű elkerülni azt, amit mások örömmel tesznek, amire gyakran a mi szívünk is vágyakozik, de lehetséges. Megmondja Pál, hogyan győzhetünk a kívánságok felett, hogyan terelhetjük helyes mederbe őket. Mert nem az a megoldás, ha minden kívánságunkat azonnal teljesítjük, hanem lehet azoknak nemet mondani.

A győzelem kulcsa az imaközösség. A tanítványok imádságban hívhatják segítségül az Urat. Veszekedés helyett kitartó imádságot és szelíd, türelmes foglalkozást javasol Pál azok irányában, akik még nem ismerték fel az Úr útját, vagy letértek róla.

Az Úr számára lehetséges, a reménytelen helyzetben lévő megmentése is. Neki van hatalma az ördög csapdájából való megszabadításra. Munkálkodjunk és imádkozzunk, azért, hogy minél több ember szeme megnyíljon az igazságra és készek legyenek az Urat életükbe fogadni.

Ó, lelkem szent napsugara!

1. Ó, lelkem szent napsugara! Ahol te vagy, nincs éjszaka. Bár földi köd szakadna fel, S látás elől ne fedne el.

2. Ha csendes est szememre száll S szelíd álomharmat szitál, Gondoljam azt, Egyetlenem: Nyugodni jó a szíveden.

3. Reggeltől estig légy velem, Nincs nálad nélkül életem; Légy velem, ha az éj leszáll, Nélküled rémít a halál.

4. Ha egy bolygó, bús gyermeked Gúnyolta szód, mert tévedett, Ne hagyd bűnben, Kegyelmes, őt, Emeld fel azt a vétkezőt.

5. Virraszd, akit kór súlya nyom, Ki koldus, áldd meg gazdagon; Kit kín szorít, gyász keserít, Légy álma, könnyű és szelíd.

6.      Jöjj és áldj meg, ha ébredünk S világ útján járunk-kelünk, Míg jóságod szent tengerén Majd elmerít az égi fény.

Isten áldásával.

Előrelátás

A

z építést harc követi, mert az ellenség soha nem nyugszik, soha nem nézi jó szemmel Isten népének növekedését, erősödését (1Krón 18). Dávid felveszi a kesztyűt, nem futamodik meg, hanem vállalja a harcot. Átéli az Úr segítségét, és ezáltal terjeszkedni is tud. Tulajdonképpen ez a mai tanítványok feladata is, jelenlétükkel szorítsák minél jobban vissza a gonosz erőit. Azonban azt látjuk, hogy inkább mi húzódunk vissza, a tanítványok vonulnak ki az élet területeiről.  A világ magától soha nem fog megváltozni, de ha az evangéliumot, amely Isten ereje, belejuttatjuk a világba, van esély a változásra. A mag, ha bekerül a talajba, elvégzi munkáját. Még a sziklát is képes megrepeszteni a benne levő élet.

Amikor Isten színre lép, amikor gyermekei engedelmeskednek Neki, megváltozik a kép. Saul idejében és korábban, a bírák vezetése alatt is általában Izráel szolgált a szomszédos népeknek, most megfordul a kocka, és a népek lesznek Izráel szolgái. Ezen elgondolkodva fel kell tennünk a kérdést: hát nem így kellene ennek mindig lenni? Isten népe legyen a Szentlélek által úr a világ és a gonosz felett. Ez azt jelenti, hogy nem a világ irányít, nem a gonosz parancsol, hanem Isten gyermeke dönti el, mi és hogyan legyen. Amikor az Úr Jézus eljött a világba, ez a rend érvényesült, a gonosz menekült, még a tanítványok is átélték, hogy a tisztátalan lelkek elhagyják az embereket. Ahol ott a Jézus, ott nincs helye gonosznak, ott az Isten országa rendje, ereje és békessége érvényesül.

A győztes csaták hadizsákmányt is jelentettek, és Dávid ezzel is bölcsen bánt. Nem engedte, hogy azonnal mindent feléljenek, hanem összegyűjtötte őket, majd az Úrnak szentelte, a templom építésére. Ez is egy szép vonás, ha már nem építheti fel Dávid a templomot, de minden tőle telhetőt megtesz érte, tettével segíti a következő királyt. Tudunk-e mi ilyen alázattal segíteni? Segíteni a jövő, a következő generáció számára. Dávid nem fogja megérni a templom felépülését, mégis dolgozik érte. Dolgozik a jövőért. A mai önző társadalom tanulhat Dávidtól, hiszen a mai ember mindent magának akar, nem építi, hanem feléli a jövőt.

Dávid tisztában van vele, hogy mindez Isten munkája, az Ő segítsége által ment végbe. A harcok és az építések is Isten jelenlétéről tesznek bizonyságot. Azonban Isten jelenléte nemcsak a győzelmekben, az építkezésekben, hanem a jog és az igazság érvényesülésében is meglátszott. Ez fontos, nem elég csak a külső dolgokban Istenre hagyatkozni, hanem az erkölcsi és a társadalmi, gyülekezeti életnek is Isten törvényei szerint kell alakulniuk. Így lesz teljes a bizonyságtétel, hiszen elsősorban az életünkkel kell bizonyságot tennünk.

Istennek erős fundamentuma, alapja van, mégpedig az Úr Jézus Krisztus (2Tim 2,19-21). Őreá építhetjük az életünket, Benne épülhetünk fel lelki házzá, a Szentlélek templomává. Micsoda megtiszteltetés, templom lehet az életem. Nem magától értetődő, hogy ebben a bűnös szívben lakozást vesz az Úr.  Azonban nem lehet Őt megtéveszteni, mert ismeri az Úr az Övéit. Vagyis tudja, igazán tudja, hogy ki az övé. Ő belelát a szívünkbe, nem lehet félrevezetni, mert Ő a szív tartalmát figyeli. Számára az a fontos, hogy Ő lehet-e az Úr, Ő ülhet-e a trónon. Az életvezetésünk, mindennapi tetteink is ezt tükrözik.

Azért kéri, hogy aki az Úré, az álljon el a hamisságtól, mert Istent nem lehet megtéveszteni, mert jól ismer. Ez nem azt jelenti, hogy félni kell Tőle, hanem azt, legyünk őszinték, ha vétkeztünk, valljuk meg, és Ő kész megbocsátani, azt követően pedig szakítsunk a bűnnel. A bűn itt van körülöttünk, a világban sok minden megtalálható. Nemcsak pozitív értékek, nemcsak tisztaság, hanem rengeteg romboló tartalom, sok szenny is található, azonban ezeket a tanítványnak kell elutasítani magától. Ha valami mégis beszennyezi az életünket, az Úr Jézus vére megtisztít minket minden bűntől. Az Ige a legjobb tisztítószer a számunkra.

Ameddig Jézus él

1.  

Ameddig Jézus él,

Ameddig Ő segél,

Nem bánthat gond és félelem,

Ő van mindig velem.

2.  

Jó Pásztor Jézusom,

Vigyáz rám, jól tudom,

Legeltet szép zöld pázsiton,

Ég harmatát iszom.

3.  

Mikor leszáll az est,

Sötétje bánt, ijeszt,

Az éjszakában is tudom,

Hogy megvéd Jézusom.

4.  

Ha lábam tévedez,

Bánt a világ, sebez,

Jézus szívén a menhelyem,

Ő gyógyírt ad nekem.

5.  

Ha Őrá néz szemem,

Úgy megvan mindenem,

Hogy Jézusom szeret nagyon,

Ez a paradicsom.

Isten áldásával.

Lelki építkezés

D

ávidot és általa Izráelt külső és belső nyugalommal ajándékozta meg az Úr, és ő ezt a békés, nyugodt időszakot külső és belső építkezésre használta fel (1Krón 17,1-27). Nemcsak az országot, Jeruzsálemet építette ki. Nem csupán az ország politikai és gazdasági kiépítését tartotta fontosnak, hanem a lelki építést is. Dávid számára fontos volt, hogy lelkileg is megerősödjön Isten népe, mert az erős hit lehet az ország életének az alapja. Számunkra is fontos az erős lelki alap, fontos, hogy ezt tegyük az első helyre, és addig építkezzünk, amíg lehet. Isten mindig azért adja a nyugodtabb időszakot, hogy felkészüljünk a nehezebb időkre, hogy lelki tartalékot gyűjtsünk.

Dávidnak megvan a terve, templomot akar építeni. Úgy látja, hogy a sátor már méltatlan Istenhez, ezért egy új, impozáns épületbe szeretné vinni a szövetségládát, és az istentiszteleteket. Szép terv, mindenkinek tetszik, még a próféta is kapásból jóváhagyja. Ám kiderül, Isten másként látja, „Mert az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és a ti útjaitok nem az én útjaim, így szól az ÚR!” (Ézs 55,8). És itt most próba elé kerül Dávid hite, kiderül, képes e elfogadni az Úr módosítását, kész e engedelmeskedni, amikor Istennek más az akarata. Elgondolkodtam azon, hogy én kész vagyok-e elfogadni Isten módosításait? Zúgolódás nélkül engedelmeskedem-e, amikor Ő másként dönt?

Van úgy, hogy az általunk szépnek és jónak tartott terv nem valósulhat meg, mert Istennek más a terve. Másrészt nem mindig Isten akarata a jó terv sem. Tehát soha nem az a mérce, hogy én jót akarok, hanem az a kérdés, az Úr is azt akarja-e?

Kiderül, Istennek más a terve. Amit Dávid eddig tett, az elég, nem kell semmilyen teljesítménykényszerbe belehajtania magát, legyen hálás az eddigi életútért, azért, amit Isten általa elvégzett, ezt pedig hagyja másra. Meg kell tanulni, hogy nem mindent nekünk kell elvégezni, és utánunk is lesz élet, lesz, akit kiválaszt az Úr. Nem tőlem függ Isten országa.

Bizonyára az is meghúzódott e terv mögött, hogy majd az óriási templom Dávid nevét hirdeti, az emberek majd úgy emlegetik, a Dávid temploma. Azonban az Úr lerombolja hiúságunkat. Számunkra semmi ne legyen fontosabb az Úr nevénél.

Egy pillanatra álljunk meg annál a mozzanatnál, amikor Nátán azonnal helyesli Dávid tervét. A király szívére apellál, és nem Istenre hivatkozik. A szív gondolata számára érv, pedig tudnia kellene, hogy a szívünk megtéveszthet. Ezért mindig az Ige fénye alá kell helyezni a bennünk megfogant gondolatokat. Az is fontos, hogy nem lehet vakon még a prófétára sem rábízni magunkat, döntéseinkre szükséges időt szánni. Az Úr az, Aki ebben a helyzetben azonnal cselekszik, és még azon az éjjelen megszólítja a prófétát. Nem hagy számukra időt a terv megvalósítására, nem engedi, hogy a király azt tegye, ami már nem az ő feladata.

Isten megszólítja Nátánt, aki éjjel is megszólítható. Megszólítható vagyok-e én? El tud érni az Ige, vagy annyira rohanok, betáblázom magam, hogy nincs időm Rá? A próféta alázatosan elfogadja, hogy rosszul látta a dolgokat, tévedett, és ezt kész megmondani a királynak. A hívő ember sem tévedhetetlen, de kész alázattal beismerni tévedését, és kész azt kijavítani.

Amikor Dávid meghallja Isten döntését, nem hisztizik, és nem lázadozik, hanem első útja az Úr elé vezet. Ő is alázattal és hálás szívvel fogadja Isten döntését.  Egy elutasított terv után is dicséri az Urat. Milyen csodálatosan magasztalja mindazért, amit eddig tett Isten vele és népével. Nem azon kesereg, amit nem tehet meg, hanem azért hálás, amit eddig kapott Urától, amit eddig elvégezhetett.

Az evangélium és hitünk alapja Jézus Krisztus feltámadása, ezt újra és újra fel kell idézni magunkban (2Tim 2,8-18). Milyen könnyen el is felejtjük, pedig ez a legnagyobb diadal. A halállal senki nem boldogult eddig az Úron kívül. Ez a győzelem adhat erőt és reménységet harcaink közepette. Jézus feltámadása teszi valóságossá és élővé hitünket. A keresztyén hit nem emlékezés egy régen élt személyre, hanem a ma is élő Jézus ereje által való szolgálat. Ha Jézus nem támadt volna fel, hitünk erőtlen és eredménytelen lenne.

Így azután a Jézusért való szenvedés sem értelmetlen, mert tudjuk, hogy aki hisz, a halál után is él Általa és Vele. Pál másokért is képes szenvedni, tűrni, mert az a fontos számára, hogy életre jussanak. Fontos-e nekünk, hogy mások is megismerjék az Életet, hogy üdvösségre jussanak?

Pál felhívja Timóteus figyelmét, hogy igyekezzen a próbákban megállni, hogy az Úr új feladatokkal bízhassa meg. A próbák azért vannak, hogy még erősebbekké váljunk általuk.

Mind jó, amit Isten tészen

1. Mind jó, amit Isten tészen, Szent az ő akaratja, Ő énvélem is úgy tégyen, Mint kedve néki tartja. Ő az Isten, Ki ínségben Az övéit megtart -ja, Hát légyen, mint akarja.

2. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engemet meg nem csal, :/: De igaz ösvényen viszen, Én megelégszem azzal, Hogy kedvében, Kegyelmében Ő forgatja dolgomat, Csak rá hagyom magamat.

3. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engem meg nem utál, :/: Mint jó orvosom, úgy tészen, És mérget ő nem kínál. Orvosságot, Boldogságot Énnékem készít, tudom, Azért csak benne bízom.

4. Mind jó, amit Isten tészen, Ő az én idvességem, :/: Ő velem rosszul nem tészen, Rábízom egész éltem. Örömömben, Keresztemben Mind nyilván megmutatja, Hogy javamat akarja.

5. Mind jó, amit Isten tészen: Ha oly pohárt innék is, :/: Amelynek íze szívemnek Nagy-keserűn esnék is, De eltűröm, Mert víg öröm Felváltja ezt végtére, Sok búm enyhítésére.

6.      Mind jó, amit Isten tészen, Mind örökké ezt vallom, :/: Ha rajtam bú, bánat lészen S kell bosszúságot látnom. Mindazáltal Megvigasztal, Mint édes Atyám, engem, Mert csak ő segítségem.

Isten áldásával.

Keressük szüntelen az Urat!

M

ennyire másabb ez az ünnep, mint a mi ünnepeink (1Krón 16,1-43). Itt a belső, az Úr megtapasztalásából fakadó öröm motiválja az embereket. Azért vannak jelen, mert átélték az Úr ellenségtől való szabadítását, és ezáltal megtapasztalták hatalmát, erejét, segítségét. Számukra ezáltal Isten élő valóság. Meglátják azt is, hogy az Ő Istenük élő, míg a többi népek istenei csupán emberi alkotások, bálványok. Ők most egy élő személlyel vannak együtt, Neki örvendeznek. Itt nem csupán egy vallási ünnepet látunk, hanem az élő Úrral való személyes kapcsolat ápolását, a Szabadítónak való örvendezést és hálaadást.

Más ez az ünnep, mert itt senki nem nézi az óráját, senki nem érzi terhesnek a jelenlétet, itt mindenki szabadon és örömmel van jelen. Jó az Úrral lenni, jó Előtte örvendezni, Neki hálát adni. Milyen jó is lenne, ha a mi alkalmainkon is ezt lehetne látni. De miért nincs ez az öröm jelen az istentiszteleteken? Talán azért, mert nem igazán tapasztaltuk meg az Úr jelenlétét? Azért, mert számunkra nem személyes valóság, Akit megszólíthatunk, Aki cselekszik. Ennek az átélésére van szükségünk, újra és újra meg kell tapasztalnunk, hogy az Úr élő valóság, aki beleszól az életünkbe, megbocsátja bűneinket, átformálja szívünket, tanácsolja mindennapjainkat. Isten életformáló munkája mindig hálát és örvendezést vált ki.  A sátor felállítása és a láda elhelyezése igazi öröm a számukra, nem kényszerből teszik, hanem azért, mert ezek által láthatóan is kifejezik, kihez tartoznak, és ezek jelenléte mindenkor erőt sugároz a számukra, hiszen azt jelzi, Isten közöttük van.

Áldozat bemutatására is sor került, amiben kifejeződik Dávid és a nép bűnbánata is. Ezzel  megvallják, hogy Isten minden tette, amit irányukban megcselekedett, kegyelem. Nem érdemlik azt, hogy így bánik velük az  Úr, egyben hálát adva meg is köszönik jóságát és szeretetét. Mi is köszönjük meg Urunknak mindazt a jót, amivel elhalmozta életünket. Tanuljuk meg meglátni a jót, sokszor már csak a hiányt látjuk, és észre sem vesszük, mennyi mindent kaptunk, mennyi mindent lehetővé tett számunkra Istenünk.

Dávid kijelölt lévitákat, akiknek az volt a feladatuk, hogy állandóan dicsérjék az Urat, hirdessék az Ő nevét. Ez mindenkor feladata Isten népének. Mindenkor hirdetni kell az Úr kegyelmét. Azért választ ki, hív el a többi nép közül, hogy azok számára hirdesse az életünk az Úr szabadítását, a Vele való élet gyönyörűségét. Az a feladatunk, hogy felhívjuk Istenre a figyelmet, azért vagyunk itt. Mi inkább magunkra szeretjük felhívni a figyelmet, pedig Keresztelő János mentalitását kellene követnünk, aki rádöbbent, hogy Jézusnak kell növekedni, Neki kell ismertté és naggyá lenni az emberek előtt, őneki pedig egyre kisebbé kell lenni, majd eltűnni. Mert nem János a lényeg, nem ő  a megoldás, hanem Jézus.  Neki is megvan a szerepe, kiáltó hang a pusztában, és ő ennél nem is akart több lenni.  

Az áldozat bemutatása közben, és azt követően is zsoltárok éneklésével dicsérik az Urat. Ezek az énekek az Úrhoz emelik őket, és hangsúlyozzák, hogy  nemcsak az ünnep pillanatában, életük  minden napján szükségük van Isten segítségére. A zsoltár felszólít minket is, hogy hívjuk segítségül az Úr nevét, hiszen Isten nem az ünnep kelléke, hanem életünk része. Ha segítségül hívjuk a nevét, csodákat élhetünk át. A béna is az ékes kapuban Jézus neve által gyógyult meg. Beteg, béna, nyomorult életünk ma is egyedül Jézus neve által gyógyulhat meg. Hívjuk ma is segítségül minden problémánkban, kérjük, könyörüljön rajtunk és adjon útmutatást számunkra.

Azonban ne csak a bajban forduljunk Hozzá, hanem, amint az Ige mondja: „Keressétek az URat és az ő erejét, keressétek orcáját szüntelen” (11). Szüntelen keressük, szüntelen legyünk Vele, dicsérjük és magasztaljuk Őt.

Pál fiának nevezi Timóteust, úgy szólítja meg, mint gyermekét, így azután személyessé válik, amit mond (2Tim 2,1-7). Nem hivatali, hanem családi hangot üt meg. Azt kéri, hogy Krisztus kegyelmében erősödjön meg. Igen, mert arra van szüksége. Nekünk is arra van szükségünk, hogy egyre jobban megismerjük az Úr kegyelmét, és az fog erőt adni a számunkra. Az erő a rendszeres táplálkozás és a rendszeres testedzés következménye. A lelki erő is a rendszeres lelki táplálkozás, az Úrral való állandó kapcsolat eredménye. A csüggedt és fáradt szolgának van hova mennie, Jézushoz kell fordulnia. Nekünk is van hová menni, mi is keressük fel az Urat, és keressük Nála a feltöltődést, a megerősödést. Hányszor csak utoljára megyünk Urunkhoz, előbb máshol, a világ módszereivel akarunk erőt nyerni, s amikor még erőtlenebbekké válunk, akkor fordulunk csak Hozzá. Pedig lehetne azonnal jönni. Ne tegyünk úgy, mint a vérfolyásos asszony, hogy mindenkit körbejárt, és amikor ez nem hozott eredményt, felkereste Jézust. Mi menjünk egyből Hozzá.

Az is fontos, hogy amit megismerünk az evangéliumból, azt adjuk tovább, bízzuk másokra, hogy majd ők is továbbadhassák. A jó hír így terjed szájról, szájra, életről, életre.

Isten gyermekei az Úr harcosai, és ez azt jelenti, hogy nekünk nem a mindennapi élet gondjaiban, a világ dolgaiban kell elmerülnünk, hanem az Úr tetszését kell keresnünk. Az Úr tetszését pedig akkor nyerjük el, ha katonaként a főparancsnok parancsait teljesítjük. Bizony, Isten mai népe jobban el van foglalva a világ dolgaival, mint az Úr ügyével, a lelkek mentésével.

Adjatok hálát az Istennek

1. Adjatok hálát az Istennek, Imádkozzatok szent nevének! Hirdessétek dicséretét És minden jótéteményét! Beszéljétek a nép előtt Nagy csudáit, melyeket tött!

2. Néki vígan énekeljetek, Sok csuda dolgát dicsérjétek! Magasztaljátok szent nevét, :/: Kik szívből félitek őtet! Örvendjen azoknak szívek, Kik az Úrról emlékeznek!

3. Keressétek e kegyes Urat És az ő színét és hatalmát! Meggondoljátok dolgait, :/: Ne felejtsétek csudáit! Ítéletit hirdessétek, Melyek ő szájából jöttek!

4. Népét vígsággal ő kihozta, Választott népét vigasztalta. A pogányok tartományát, :/: Ezeknek adta országát, Mit kezükkel munkálkodván, Szerzettek volt ez országban.

5.      Ezt nékiek azért mívelte, Hogy gondjuk légyen törvényére, Hogy fogadják meg ő szavát, :/: Megtartsák parancsolatát, És örökké megőrizzék, Melyért dicséret Istennek!

Isten áldásával.

Öröm az Úrban

A

 győztes csatákat követően az építés ideje következik (1Krón 15,1-29). Dávid meglátta, hogy ki kell használni azt a nyugodalmat, amit az Úr adott a számukra. Azért lett békesség, hogy kiépíthessék az országot. Ezáltal nemcsak a saját életük színvonala növekszik, nem csak biztonságban élhetnek, hanem egyben felkészülnek azokra az időkre, amikor az ellenség újra támadásba lendül. A gonosz mindig munkálkodik, van, amikor nyíltan, van amikor rejtve, de a csendesebb időszakban se gondoljuk, soha nem lesz már nyomás Isten népén. Számunkra sem mellékes ,hogyan használjuk fel a mostani időket. Csak a testi, az anyagi jólétre koncentrálunk, vagy építjük lelki életünket, Isten országát, felkészülve arra az időszakra, amikor ismét támadásba lendül az ellenség?Mert afelől ne legyen kétségünk, hogy egyszer eljön az idő, és ismét nehéz napok jönnek az Úr tanítványaira, talán nincs is már messze ez az időszak. De jól felkészültünk-e? Lesznek-e tartalékaink, amikből élhetünk a nehéz időkben? Feltöltöttük-e magunkat úgy Igével, hogy belőle mindenkor erőt és reménységet meríthetünk? Nekünk hitben kell növekednünk, hitünk alapjait kell jól lerakni és minél jobban építkezni rá, hogy a nyomorúság idején mások is meglássák, a tanítványok nem roppannak össze, mert tudják, kihez tartoznak, kiben hisznek.

Dávid nemcsak magára gondol, nemcsak a palotákra koncentrál, hanem Isten ládájáról is gondoskodni akar. Megkeresi a helyét, majd felviszi Jeruzsálembe, mert ott a helye az ország központjában. Isten gyermeke számára az Úr van a középpontban,  ott van a helye szívünk trónján. Így van-e az én életemben? Ő van-e már a középpontban? Egyáltalán van-e helye már az Úrnak a szívemben, a döntéseimben, a mindennapjaimban?

Dávid örül az Úrnak, az Úr szövetségládájának. Sőt, együtt örül népével. Milyen jó, amikor az Úrnak tudunk örülni, amikor örömet jelent az Ige olvasása, az istentisztelet, és ha ezt ki is tudjuk fejezni. Tudunk-e együtt örülni más testvérekkel?  Jó látni Izráel örömét, az Úr ládájának örülnek. Adja az Úr, hogy látható legyen az iránta való örömünk. Mi is engedjük, hogy láthatóvá váljon. Jézus tanítványainak az arcán, egész lényén sugároznia kell az Úr jelenlétének. Dávid nem szégyelli sem az Urat, sem Isten népét. Be mer állni közéjük koronával a fején. Csodálatos, hogy trónra lépése után is megmarad embernek, nem alakítja át a hatalom, nem válik gőgössé, hanem alázatosan tölti be pozícióját. Tudja, hogy élete gazdája az élő Isten.

Azonban a felesége nem örül, hanem megveti a férjét, megveti a királyt. Miért? Mert számára nem fontos az Úr, nem tud őszintén örülni Isten jelenlétének, és ezért Dávid öröme is taszítja őt. Talán ott van rajta az apja megszállottságának a hatása. Mert a lelki tartalom is fertőz, ezért fontos, hogy az Úr jelenlétét, szeretetét vagy saját lelki tartalmunkat árasszuk-e tovább?

Pált is érték csalódások, megtapasztalta, hogy egy idő után elfordultak tőle (2Tim 1,14-18). Azonban nem csügged el, nem hagyja, hogy ezek a tényezők határozzák meg a napját, a gondolatait. Tud róluk, de nem ezekre figyel, hanem azokra néz, akik hűségesek maradtak az Úrhoz. Voltak, akik nem szégyellték a börtönben levő apostolt, merték vállalni, mertek vele kapcsolatot tartani. Pál a hűségesekért imádkozik, kéri, hogy legyen az Úr irgalmas egész háza népéhez.

Megtudjuk azt is ebből a pár sorból, hogy Pálnak is szüksége volt mások vigasztalására. Neki is sokat jelentett, ha valaki beszélt vele, időt szánt rá. Onéziforosz megvidámította az apostolt. Mi is vidámítsuk meg egymást a belőlünk sugárzó krisztusi lélekkel, a Tőle származó Igével.

 Győzhetetlen én kőszálom

1. Győzhetetlen én kőszálom, Védelmezőm és kővárom, A keresztfán drága áron Oltalmamat tőled várom.

2. Sebeidnek nagy voltáért, Engedj kedves áldozatért, Drága szép piros véredért, Kit kiöntél ez világért.

3. Reád bíztam én ügyemet, Én Jézusom, én lelkemet, Megepedett bús szívemet, Szegény árva bús fejemet.

4. Irgalmazz meg én lelkemnek, Ki vagy ura mennynek, földnek, Könyörgök csak Felségednek, Én megváltó Istenemnek.

5.      Mutass, Jézus, kies földet, Lakásomul adj jó helyet, Ez életben csendességet, Jövendőben idvességet.

Isten áldásával.

Meggyőződés

A

 trón elfoglalása után Dávid körül zajlik az élet. Palotát épít, támogatókra és ellenségekre talál (1Krón 14,1-17). Ahol jelen van az Úr, ott jelen az áldás, de jelen az ellenség is. Így volt ez az Úr Jézus életében is. A gonosz végig kísérte szolgálatát. 

Dávidot külső jelek által is megerősítette az Úr abban, hogy jó úton jár, hogy valóban őt választotta népe királyának. Hírám barátsága és támogatása is erősítette hitét, hiszen Tírusz királya azért segítette, mert meglátta Dávid életében Isten áldását. Dávid alatt megerősödött az ország, és növekedés volt látható. Mindez jelezte az Úr jelenlétét és áldását. Saul idején nem volt ilyen dinamikus növekedés, hisz ő csak magával volt elfoglalva, állandóan a hatalmát szilárdította, mégis elveszítette a trónt, mert az Úr elvette tőle. Dávid más szemlélettel uralkodik, ő Isten dicsőségét keresi.

Nem mindenki örül Isten népe fejlődésének, az élet előrehaladásának. Dávid is megtapasztalta az ellenség mozgolódását. Az ellenség a mi életünkben is megnyilvánul. Amennyiben van élet bennünk és körülöttünk, támadásba lendül a gonosz is. Halottakkal nem, csak élőkkel foglalkozik. Tehát a gonosz támadása ne keserítsen el, hanem inkább erősítse meg bennünk azt a tudatot, hogy jó úton járunk.

Dávid nem ijed meg, nem esik kétségbe, hogy jaj, mi lesz, hanem kivonul a filiszteusok ellen. De mielőtt harcolni kezd, megkérdezi az Urat. Nagyon szimpatikus, amit tesz. Hiszen magától értetődő, ha megtámad az ellenség, szembe kell vele szállni, harcolni kell. Dávid a magától értetődő dolgokban is Istenhez fordul, Tőle kér tanácsot. A mi életünkben is vannak olyan helyzetek, amelyekben magunktól tudjuk, mit kell tenni, és úgy gondoljuk, nem kell Istent kérdezni. Azonban jó, ha nem magunkban, nem a tudásunkban, hanem egyedül Benne bízunk és Rá támaszkodunk.

Dávid biztosra akar menni, feleslegesen nem kívánja feláldozni katonái életét. Akkor indul, ha engedélyt kap. Isten kijelenti, Dávid kezébe adja az ellenséget. Tehát a király megtapasztalja, hogy a győzelem is Isten ajándéka. Erre az ígéretre építve indul harcba.

A győzelem után Dávidot nem ragadja el a siker, nem a saját győzelméről beszél, hanem azt mondja: Isten szétoszlatta az ellenségeimet. Igaz, ő volt az eszköz, de Isten az alany. Merjük az Úrra bízni életünk minden kérdését. Merjünk kérdezni, és várjuk meg válaszát. Ne engedjük, hogy a rutin vezessen bennünket.

A győzelemmel próba is jár együtt. Természetes dolog, hogy az ellenség által csatatéren hagyott dolgok a győztest illetik. A nép összeszedi a hadizsákmányt, és itt jön a kísértés, mert a filiszteusok bálványistenei, apró kis ezüst és arany szobrocskák sokat érnek. Az a kérdés, mit tesznek velük? Mi mit csinálnánk? Elpusztítanánk, vagy megtartanánk, mert az ellenségnek azért jó a pénze, jók az értékei. Dávid azonban meglátja, hogy a bálvány akkor is bálvány, ha aranyból van, sőt akkor igazán bálvány. Az Úr szíve szerint való király szabad a bálványoktól, nem keres kiskaput, hanem elégeti azokat. Az ellenség fölötti győzelem után győz önmaga felett, és talán ez még nagyobb győzelem. Urunk adja meg, hogy mi képesek legyünk győzni saját vágyaink felett, és mindig az Úr akaratát válasszuk.

Az ellenség nem adja fel egykönnyen, hanem újra támad. Dávid azonban továbbra alázatosan az Úrtól kér segítséget. Az első győzelem nem teszi magabiztossá, hanem megmarad az Úrtól való függésben. Az Úr előtte megy és vezeti, ezáltal meglepik a filiszteusokat, és nagy győzelmet aratnak. Az Úrra való figyelés, az Úr hadseregparancsnoksága alatt való harc elérte hatását, a környező népek nem merték megtámadni, és így Dávid az erejét az ország építésére tudta fordítani. 

Az evangélium és Isten népe nem szégyellnivaló, lám, milyen a mi természetünk, mennyi mindent nem szégyellünk, amit kellene (2Tim 1,8-13). Azonban az evangéliumot gyakran nem merjük vállalni, rejtegetjük, mert félünk a gúnytól, mások véleményétől.  Azonban a jót, a velünk jót tevőt nem kell szégyellni, akkor sem, ha a világ nem érti örömünket, boldogságunkat. A világ szemében bolondság, ahogy élünk, de ne erre figyeljünk, hanem arra, amit az Úr megszerzett a számunkra. Az Úr legyőzte a halált, és azt hozta el, amire az ember mindig vágyott, az életet, az üdvösséget. Pál a Krisztusban való új és örök élet hirdetője, ezért kész vállalni a szenvedést is. Nemcsak Dávidot támadta az ellenség, hanem támadja, sőt még jobban támadja Jézus tanítványait. A gonosz meg akarja akadályozni a jó, a győztes hír terjedését. Azt akarja, hogy úgy éljünk, mintha nem volna kegyelem, nem lenne feltámadás.  Ezért fontos, hogy merjük vállalni életfolytatásunkban a krisztusi életet. Legyen példa az életünk, a hitünk és a bizonyságtételünk is.

Fontos, amit Pál kijelent: tudom kinek hittem, tehát ismeri azt, akiben hisz. Tudja mit hisz, ő nem hiszékeny, hanem ismeri az Urat. Van meggyőződése. Ez is fontos, hogy legyen biblikus meggyőződésünk, hogy ne a világ sodorjon, hanem határozottan, célirányosan haladjunk előre.

Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város felé.

3. Óemberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.

9.      Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.

A Lélek felszabadít

A

 királyválasztásra Hebrónba érkező törzsek küldöttei vannak felsorolva, akik Isten ígéretére támaszkodva Saul helyére megválasztják Dávidot (1Krón 12,24-13,14). Milyen jó, hogy      nemcsak saját véleményükre, hanem az Úrtól kapott ígéretre támaszkodnak. Mindig megerősítő és békességet adó, ha van ígéretünk, és arra támaszkodunk. Isten ígéretei reményt adnak és világosságot gyújtanak szívünkben. Az ígéreteket komolyan kell venni, de vigyázni is kell, mert legtöbbször nem azonnal teljesednek be, ezért türelemre van szükségünk. Dávidnak évtizedeket kellett várni a trónra lépés pillanatára, pedig még fiatalkorában kapta az ígéretet, sőt még a felkenetést is átélte. Azonban a beteljesedésig nemcsak sokat kellett várni, hanem sok szenvedésen és üldöztetésen kellett
keresztülmennie. Az ígéret birtoklása nem jelent könnyű életet.

Issakár törzséről olvassuk, hogy nem mindenki érthetett egyet Dávid királlyá választásával, mert csak azok mentek Hebrónba, „akik fölismerték az alkalmas időt, és tudták, mit kell Izráelnek cselekednie” (33). Ez azt üzeni, hogy mindenkor fel kell ismerni az Istentől készített alkalmas időt, és azt jól kell felhasználnunk. Mert az idő elmúlik, amire tegnap lehetőségünk volt, az ma nem biztos, hogy ismét megadatik. Mindig vannak nagy idők, és döntő pillanatok, fontos, hogy ezeket felismerjük, és ne hagyjuk kihasználatlanul. Azért fontosak ezek az alkalmak, mert lelkeket segíthetünk a kegyelem oltárához. Fontos, hogy jól éljünk ezekkel, mert vannak akadályok, a mi alkalmas időnket más nem fogja annak látni, és mi sem látjuk a másik döntésre és cselekvésre elkészített idejét. Több példa is van erre, de most Bartimeus történetét idézzük fel. Ez a vak koldus felismerte, hogy ez az ő soha vissza nem térő ideje, ezért kiáltott és kitartott kiáltásában, akkor is, amikor a sokaság le akarta állítani.

Dávid első döntései közé tartozik a szövetségláda hazavitelének a terve. Számára fontos Isten közelsége. Ez a nagy különbség közte és Saul között. Saulnak nem volt fontos a szövetségláda, Dávidnak pedig fontos. Azonban a király nem cselekszik a maga feje szerint, hanem amikor ez a terv megérik benne, előbb megbeszéli a néppel, majd az Úr elé viszi. Tehát  nemcsak a nép véleményét kéri ki, hanem keresi az Úr akaratát. Addig nem cselekszik, amíg nem lesz világos, hogy ez a terv Istentől van-e. Ezzel a tettével kifejezi, hogy őt nem a nép irányítja, hanem ő igyekszik Isten akaratával összhangban vezetni a népet. Erre van ma is szükség, Isten akaratához hangolni saját és a ránk bízottak terveit. Ha megtesszük, jól alakulnak dolgaink, áldást tapasztalatunk.

Dávid nem maga cselekszik, hanem bevonja a népet is, együtt mennek a ládáért, és együtt hívják segítségül az Úr nevét. A gyülekezetben is szükség van az ilyen összefogásra. Nem csak egy embernek kell megcselekedni az Úr ügyeit, hanem bevonhatunk abba más testvéreket is. A ládát nem dísznek viszik magukhoz, hanem azért, mert számukra Isten élő Úr. Őt segítségül lehet hívni, és a láda azt fejezi ki, hogy Isten köztük van.

Tragikus eset is kíséri a láda hazavitelét. Ez azt jelzi, hogy Isten népe között, az Úr dolgait végezve is történhet baleset. Uzzá halála megdöbbentő, de ebből meg kell tanulnunk, hogy a jót jól is kell tenni. Nem elég, hogy jót akarunk, hanem az a lényeg, hogyan tesszük, másrészt, hogy tennünk kell-e, amit mi jónak gondolunk. Amikor megbotlottak az ökrök, Uzza jónak látta, hogy meg kell fogni a ládát. Talán mi is úgy gondoljuk, ez helyes mozdulat volt, azonban Isten másként látja. Neki nincs szüksége a mi segítségünkre. Ezt is mindig meg kell látni, mikor kell, és mikor nem kell segítenünk. Az Úr nem szorul ránk, másrészt megvan, hogy ki nyúlhat és hogyan a szent ládához. Ezt az utasítást be kell tartani. A ládát csak a papok mozgathatták, ők is csak megfelelő formában nyúlhattak hozzá. Fontos meglátnunk, hogy a kapkodás, a meggondolatlanság soha nem viszi előre Isten ügyét, inkább hátráltat. Ez történt itt is, mert így nem Jeruzsálembe került a láda. Az is benne van a történetben, hogy viszont ahol alázattal és tisztelettel közelednek az Úrhoz, oda áldást hoz Isten jelenléte.

Az újszövetségi részből (1Tim 6,17-2Tim 1,7) kiemelném, hogy az evangélium ránk van bízva, ezt meg kell őriznünk. Hogyan őrizhetjük meg? Úgy, hogy minél több embernek továbbadjuk. Minél több szív lobban lángra az Úrért, annál jobban terjed a kegyelem igéje. A legjobb megőrzés a továbbadás.

Pál ismét hálát ad. Csodálatos, hogy minden helyzetben képes hálát adni. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy Jézusra néz, és valóban meg van elégedve. Azért hálás, mert nem a nyomorúságait, nehéz helyzetét látja, hanem ezekben is megtapasztalja az Úr jelenlétét.  A szívünk akkor lesz hálás, ha mindig az Úrra és nem a körülményeinkre nézünk. Aki a körülményeire néz, soha nem tud hálát adni. Azonban a körülményeink közt is jelen lévő Úr látása gyógyítólag hat lényünkre.

A hetedik versben hangsúlyozza Pál, hogy az Úr tanítványai nem tarthatják természetesnek a félelem, félénkség, gyávaság jelenlétét, mert ezt nem az Úr adja. Isten az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta. A Szentlélek által megtapasztalhatjuk a félelmek alól való szabadulást, és eredményesen harcolhatunk ellenük. A félelem jelen van a világban, de nem szükséges elfogadni, hanem lehet és kell harcolni ellene. Sokszor olvassuk az Úr biztatását, ne félj! Ez nemcsak azért hangzik el, mert tudja az Úr, hogy szükségünk van erre a felszólításra. Hanem azért is mondja, hogy küzdjünk a félelem ellen, mert Krisztusban legyőzhető, és a tanítványok életében nincs helye. A félelem megbénít, Isten Lelke felszabadít.

Isten élő Lelke, jöjj, Áldva szállj le rám

1. Isten élő Lelke, jöjj, Áldva szállj le rám, Égi lángod járja át szívem és a szám! Oldj fel, küldj el, Tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám!

2. Isten élő Lelke, jöjj, légy vezérem itt, Ó, segíts, hogy hagyjam el bűnök útjait! Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, légy vezérem itt!

3. Isten élő Lelke, jöjj, hadd lehessek szent, S Jézusommal légyek egy már e földön lent! Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, hadd lehessek szent!

4.      Isten élő Lelke, jöjj, győzedelmet adj, S majd a végső harcon át mennybe fölragadj! Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, győzedelmet adj!

Isten áldásával.

Megelégedve

D

ávidról és a hozzá csatlakozó Izráeliekről olvashatunk ebben a két fejezetben (1Krón 11,1-12,23). Saul halála után az Úr kijelentette Izráel számára, hogy Dávidot választotta népe élére. Ezt kellett felismerniük, és elfogadni királynak azt, akit nemrégen még halálra kerestek. Izráel vezetői most ismerték föl Dávid korábbi tetteiben is a jelet, akkor még nem látták, vagy nem akarták látni, hiszen Dávidot pártolni veszélyes volt.  Milyen nehezen is ismerjük fel Isten akaratát, milyen sokára értjük meg, hogy mit is akar nekünk mondani. Többször olvassuk az Újszövetségben, hogy majd csak Jézus feltámadása után értették meg mondanivalóját a tanítványok. Akkor valami korlátozta a látásukat. Bizony, velünk is megtörténik, hogy halljuk az Igét, de nem értjük, aztán később egy más helyzetben felragyog előttünk az üzenet.

Fontos volt számomra látni, hogy az Úr választottját nem lehet megfélemlíteni, meghátrálásra késztetni. Nem vonul vissza Jebúsz falai alól, hanem megtalálja a módját, miként vegye be a várost. Isten gyermekeinek nem kell meghátrálni a gonosz elől, hanem az Úrra nézve, bátran haladhatnak előre. Azért vagyunk a világban, hogy az Úr Jézus nevében bevegyük a gonosz erősségeit, és  a rabság alatt élők számára is elvigyük a szabadítást. Azonban hányszor meghátrálunk, mi futunk, ahelyett, hogy ellenállnánk az ördögnek, és akkor ő elfutna előlünk.

Dávid felismerte, hogy sok múlik azon, motiváltak-e az emberei. Ezért győzelmi díjat tűzött ki, aki elsőként bejut a városba, vezér lehet. Ez motiválta a harcosokat. Van-e bennünk motiváció? Mintha a mai keresztyének motiválatlanok lennének az Úr szolgálatában. Motivál-e az örök élet? Elég motiváció-e számunkra, hogy Isten gyermekei, az Ő országának polgárai lehetünk, hogy eltétetett számunkra a mennyei korona. Pál diadalmasan írja le azt, ami őt motiválta, ami arra késztette, hogy még az életét is adja oda Krisztusért: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam. Végezetül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon, de nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik vágyva várják az ő megjelenését” (2Tim 4,7-8). Ez a korona, az Úrtól kapott korona motiváljon a nemes harc megharcolására, lelkek mentésére. El lehet gondolkodni, mi tudunk-e másokat Isten országáért motiválni?

Voltak olyan vitézek, akik az életüket sem kímélték, csak megtehessék, amit a király kért tőlük. Amikor az Úr kér: ki megy el nekem, Kit küldjek el?  Mi tudunk-e így indulni? Merünk-e Urunkért kockázatot vállalni? Jézus is kockára tette értünk az életét, mi hányszor féltjük magunkat, Ő nem féltette, hanem bátran ment a keresztre, hogy üdvösséget szerezzen a számunkra.

Sok bátor, erős vitéz harcos volt Dávid körül, akik nagy hőstetteket hajtottak végre, gyakran egyedül. De Isten országa nem az egyénieskedők országa, hanem közösség, ahol szükség van egymás segítségére. Itt is a hős soha nem ért fel a hárommal, mert három több, mint egy. Nekünk is szükségünk van egymásra, mert azok a képességek, amiket az Úr a másiknak adott, kiegészítik a gyülekezet, életét és előrelendítik azt.

Látunk olyan csoportokat is, akik már Dávid számkivetettsége idején felismerték, hogy nem bűnöző, hanem az Úr választottja. Így már akkor merték vállalni vele a közösséget, amikor az még veszélyes volt. Jézus is egyszerű emberi formában jött el világunkba, Istenségét elrejtette, ezért boldog, aki ezen túllátva felismeri Benne a Megváltót. Voltak, akiknek akadályt jelentett Jézus földi származása, mestersége és rokonsága, ezért nem ismerték fel, sőt elutasították. Milyen nagy kegyelem is az, hogy mi felismerhetjük Benne az élet Fejedelmét, Urunkat, aki saját élete által mentett meg a haláltól.

Pál apostol személyes útmutatásokat ad Timóteus számára, aki egy számára idegen közegben kell, hogy megélje a krisztusi életformát (1Tim 6,1-16). Efézus világváros volt akkor, amely a bálványimádás fellegváraként volt ismeretes. Ebben a világban kellett Timóteusnak megállnia, és utat mutatni a keresztyének számára. Fel kellett mutatni, hogy lehet másképp élni, mint ahogy a többség él. Ma is ez a feladat, merjük vállalni azt, amit az Úr Jézus hozott, merjünk másképp élni, mint a környezetünk.

Efézusban a pénz irányította az embereket, ugye milyen ismerős? Így van ez ma is. Mindig többet és többet akartak, és ezt mások rovására érték el. Mert bizony úgy lesz nekem több, hogy azáltal a másiknak kevesebb jut. Úgy bővölködök, hogy van, akinek még a betevő falatja sincs meg. Mindezen lehetne változtatni, ha megtanulnánk megelégedve élni. Pál leírja, elégedjünk meg azzal, amink van. Mennyivel másabb lenne az életünk, ha csak az Úr tanítványai így élnének, és nem a még többre, a még nagyobb jólétre törekednének.

A gazdagság utáni vágyakozás csapda, írja az apostol, és pusztulás és romlás jár nyomában. Ezt látjuk, ha őszinték vagyunk, hiszen az ember történelme az arany, a pénz, a természeti kincsek utáni hajszáról szól. Az egyik nép elrabolja a másik kincseit, rabszolgává teszi, elpusztítja, csakhogy az övé legyen minden. Sőt még a kis közösségek életét is megfertőzi a pénz hatalma. Hány család békessége romlott meg, mert nem tudtak a vagyonon, az örökségen megegyezni.

Milyen jó lenne, ha komolyan vennénk az Ige tanítását: „semmit sem hoztunk a világra, ki sem vihetünk semmit” (7). Ez olyan igazság, aminek érvénye alól senki nem vonhatja ki magát. Mindenki üres kézzel és zsebbel megy ki a világból, azonban mégis vihetünk valamit, az általunk Jézushoz segítettek bizonyságtételét. Ha mindezt fölismerjük, el tudjuk engedni a vagyont, a hatalmat és rábízzuk magunkat az Úr gondoskodására. Jó példa Ábrahám, aki át tudta engedni a szép és jó legelőt, és az Úrra nézve választotta a szegényebbnek tűnő vidéket. Aztán kiderült jól választott, mert az Úrral a szegényebb vidék is áldott és gazdag. A gazdag vidékhez pedig mindig járul valami, amit csak később veszünk észre, és ami megkeseríti az életünket. Így járt Lót is Sodomában.

Pál apostol komolyan kéri Timóteust, hogy kerülje ezeket, vagyis mondjon nemet a pénzre, a hatalomra, és csak Krisztusban bízzon. Ha senki nem figyel rá, ő akkor is maradjon meg a hit útján,  merjen másképp élni. Mi soha ne másokra figyeljünk, ne azt nézzük, ki jár velünk a keskeny úton, hanem mindig felfelé, az Úrra figyelve haladjunk előre, akkor is, ha nincs társunk itt.

Eldőlt a szívemben

1. Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust,

Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust,

Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust,

Nincs visszaút, nincs visszaút!

2. Ha nincs is társam itt, én követem mégis őt,

Ha nincs is társam itt, én követem Jézust,

Ha nincs is társam itt, én követem mégis őt,

Nincs visszaút, nincs visszaút!

3. Mögöttem a világ, előttem a kereszt,

Mögöttem a világ, előttem Jézus,

Mögöttem a világ, előttem a kereszt,

Nincs visszaút, nincs visszaút!

Isten áldásával.