Krisztushoz méltóan

V

isszatekintve látja Isten munkáját a zsoltáros (Zsolt 81,10-17). Felismeri, hogy kegyelmes és irgalmas volt övéivel már a kezdetekben. Józsefet is megszabadította a rabszolgaság terhétől. Nem engedte, hogy örökre szolga legyen, hanem levette válláról a terhet, a kosarat. A kosár a rabszolgaság szimbóluma. A tehercipelés azt fejezi ki, hogy rab vagyok, muszáj vinnem a rám rakott terhet, nincs más választásom. József megtapasztalta, hogy van más választás, a szabadítás, azt az Úr végzi. Nem véletlen hívogatott az Úr Jézus magához ezekkel a szavakkal: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Mt 11,28). Ő tudta, hogy sok megterhelt ember él, aki azt gondolja, nem lehet változtatni az életén.  Azonban, aki odamegy Hozzá, megtapasztalja, hogy lehet változtatni, az Úr meg tudja az életemet változtatni. Le tudja venni rólam a terheket.

Ehhez azonban segítségül kell Őt hívni, mert így fejezzük ki, hogy szabadulni akarunk, és azt, hogy magunk tehetetlennek bizonyultunk. Olyan jó, hogy ma is felkínálja számunkra a Hozzáfordulás lehetőségét. Csodálatos, ma is segítséget kérhetünk. Ne szégyelljük, ha segítségre van szükségünk. Menjünk bátran Urunkhoz, Ő azért jött, hogy levegye rólunk a terhet, és szabadon szolgálhassuk Őt. Bármilyen nyomorúságban is legyünk, segítségül hívhatjuk Urunkat. Legyen természetes a számunkra az Úrtól való segítségkérés. Ne magam akarjam megoldani, hanem kérjem az Ő segítségét.

Az Úr nem hagy kétségek között, nem hagy válasz nélkül. Izráel is megtapasztalta Isten válaszát, amely többször is rendkívüli felelet volt. A természet erői által üzente, hogy velük van, vezeti őket, ne féljenek, mert Ő hatalmasabb Egyiptom minden katonájánál, minden erejénél. Aztán szólt Mózes és a hegyen kapott Igék által, majd a próféták szavaival, végül pedig Fia által. Mi már ebben a korszakban élünk, már a Fiú irgalmas és szeretettel teli szavát halljuk. Őáltala Isten megbocsátó üzenete hangzik a bűnös ember felé. 

De hallgatok-e az Úrra? Vagy én is úgy vagyok, mint az ószövetségi nép, amely nem akarta meghallgatni Istent? Nem hallgattak az Úr szavára és nem engedelmeskedtek Neki. Uram, tedd engedelmessé a szívemet. Formálj úgy, hogy mindenkor bízzam magam hittel a szavadra. Ne méricskéljek, hanem tegyem, amit mondasz. Benned bízni érdemes. Először is mindig emlékezzünk vissza a korábbi szabadításra, ha elfelejtjük, nem fogunk bízni az Úrban. Csak az tud bízni Benne, aki mindig visszaemlékezik mindarra, amit Isten véghezvitt az életében.

Ha megtapasztaltam a szabadítást, átéltem Uram gondoskodását, akkor nem félek, akkor bízom, ha így szól: „Nyisd ki a szádat, és én megtöltöm azt” (11). Engedjünk szavának, nyissuk ki a szánkat és engedjük, hogy Ő töltse meg azt. Így nem nekünk kell aggódni, minden energiánkat fenntartásunkba fektetni, hanem úgy élhetünk, mint a bárány a pásztor vezetése alatt.  Legtöbbször a magunkról való gondoskodás viszi el a legtöbb erőnket, magunkkal vagyunk elfoglalva, és nem marad erő és idő az Úr számára, sokszor egymás számára sem.

Nagyszerű ígéret található ebben a zsoltárban: „Ó, ha népem hallgatna rám, és Izráel az én utaimon járna!  Rögtön megaláznám ellenségeit, és szorongatói ellen fordítanám kezem. Az ÚR gyűlölői hízelegnének neki, és bűnhődésük ideje örökké tartana. Téged pedig megelégítenélek a búza javával és sziklából folyó mézzel lakatnálak jól” (14-17)! Csak annyi a teendőnk, hogy végre hallgassunk Rá, és éljünk az Úrnak.

Pál apostol óv a képmutatástól, amely minket is fenyeget (Fil 1,27-30). Hiszen meg lehet játszani a tanítványt. Lehet úgy tenni, mintha tanítványok lennénk. Ez akkor következik be, ha elválasztjuk egymástól a hitet és a gyakorlatot. A templomban, ahol látnak, szépen énekelünk, figyelünk az Igére, de mihelyst kilépünk az ajtón, átalakulunk, és a világ életmódját folytatjuk.

Az apostol rámutat, hogy a világban is az evangéliumhoz, Krisztushoz méltóan kell élnünk. Nincs hívő és magánéletünk. A hívő mindenütt hívő, ahogyan Pál is mindenütt tanítvány volt. Börtönben, hajótörésben, vezetők előtt, zsidók és pogányok közt mindig úgy élt, hogy meglátszott, kihez tartozik. Hogyan is élek én? Mindig tanítvány vagyok, vagy csak a hívők körében? Ne feledjem, az Úr mindig jelen van. Mindenkor az Ő szemei előtt zajlik az életem. Szégyellnem kell, ahogy élek, vagy vállalhatom, mert mindig jelenlétében vagyok?

A tanítványoknak bátran kell az evangélium ügyét képviselni, hiszen ellenfelek mindig lesznek.  Az ember nem akar Krisztus útján járni, ezért az azt képviselőket is támadni fogják. Ha megtörténik, ne tartsuk ezt rendkívüli dolognak, hanem legyen ott a szívünkben, hogy Krisztusért szenvedni kiváltság, és köszönjük meg Urunknak, hiszen Ő is szenvedett értünk.

A béke messze tőled

1.  

A béke messze tőled, szíved örömtelen.

A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

2.  

Csak Jézus ad nyugalmat, midőn a harc kemény.

Megfáradott szíveknek Ő éltető remény.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

3.  

Sok vérező sebéből üdv árad, isteni,

Ki Őt be nem fogadta, a jót nem ismeri.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

4.  

Te küszködöl magad csak, ha bűn szívedre tör,

S bukásod és kudarcod úgy szégyenít, gyötör.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

5.  

Mi az igaz? Tűnődöl, s a kétkedés epeszt,

Jézus az út, igazság s az élet, Őt keresd!

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

Isten áldásával.

Örvendezzünk Istennek

T

öbbször olvassuk a Zsoltárok könyvében, hogy meg van nevezve, milyen dallamra énekeljék az adott imádságot (Zsolt 81,1-9). A mai zsoltár elején azt olvassuk, „a szőlőtaposók” dallamára, tehát olyan ének dallamát vették át, amit a szőlőtaposás, a szőlőművelés idején énekeltek. A munkához használatos éneket átalakították Istent dicsőítő énekké. Így formálhatunk át mi is sok mindent a hétköznapi használatból Isten dicsőítésére. Az Úr is így cselekszik. A régi életet új tartalommal, Krisztus lényével tölti meg.  Amikor az Úr belép az életünkbe, minden új értelmet nyer, de nem jelenti azt, hogy mindent, amit addig használtunk el kell vetni magunktól, hanem át kell alakítani. Máté azt a tollat, amit korábban az adósságok feljegyzésére használt, nem dobta el, hanem megírta vele az újszövetséget. Nézzük meg, mi az, ami új tartalommal telhet meg? Mi az, amire eddig nem figyeltem, de jó eszköz válhat belőle Isten dicsőítésére?

A zsoltáros felszólítja Isten népét az örvendezésre, hát lehet parancsszóra örvendezni? Lehet, amikor bosszúsok vagyunk, sérelmeket hordozunk, amikor fájdalmaink vannak? Úgy látszik, lehet. Lehet, mert az Ige soha nem biztat olyanra, ami nem lehetséges. Természetesen sok minden nem lehetséges a számunkra, de az Ige mindig az Úrra mutat, és azt üzeni, hogy ami neked lehetetlen, az Istennek lehetséges. Ez által minden azon múlik, hogyan állok a dolgokhoz. Lehet pesszimistán, de úgy az Isten nélküli ember áll hozzá. Ő fordul vissza minden apró akadály láttán, azonban akinek Isten valóság, az nem a problémára tekint, hanem az Úrra, és tudja, hogy Ura számára minden lehetséges.

Mindezt végiggondolva lehetséges kijönni a depresszióból, sőt bele sem zuhanni. Lehetséges legyőzni a rossz hangulatot, és örvendezni, fényt árasztani. De rajtam múlik, hogy Krisztusra nézek, és így én is ragyogok, vagy önmagamra, a problémákra, és ragyogás helyett duzzogok, sötétséget árasztok.

Lehetséges Istennek örvendezni, ha valami le is húzna, de nézhetek Rá. Ott lehet a szívemben, hogy velem van az Úr, jelenlétében nincs okom keseregni, szomorkodni, rosszkedvűnek lenni. Hisz Ő Igéjével megvidámít engem. Ezért szólít fel Pál is az örvendezésre, mert átéli, hogy az Úrban nagyon rossz és nehéz körülmények, nehéz emberek körében is lehet örülni.

A nép öröme a múltbéli szabadításból fakad, az táplálja örömüket, amit korábban átéltek. A mi örömünket is az átélt szabadítás, Isten megtapasztalt segítsége táplálhatja. Azonban ezekre vissza kell emlékezni. Ismét csak rajtam múlik, milyen gondolatokat hagyok érvényesülni, lehúzó, keserű, sötét gondolatokat, vagy előveszem az Úr tetteit és azokról elmélkedem. Eszembe jutott, hányszor kaptunk már egy-egy alkalmon igés lapot, amelyet akkor örömmel olvastunk, és azt mondtuk, ez nekem szól. Pont erre van szükségem, mennyire tudja is az Úr, mi kell nekem. Azonban elővesszük-e újra ezeket az Igéket, vagy már besüllyesztve vannak egy könyvbe? Ezeket ismételtem elő lehet venni, az akkori Ige ma is megerősít. A régebbi ígéretet megláthatjuk, miként váltotta valóra életünkben az Úr. Ha ezt tesszük, örvendezőkké válunk. Az Úr örvendező gyermeket küld a világba. Urunk nem savanyú cukorkákat akar látni, hanem örömforrásokat.

Pál apostol továbbra is az örömről beszél (Fil 1,18-26). Ő örül a Krisztusnak és örül a Krisztusban, pedig több minden el akarja venni az örömét. Nem tudom, milyen érzés lehet kalodában ülve aludni. Nappalokat és éjszakákat abban a kényelmetlen helyzetben tölteni, de bizonyos, hogy gyakran nem volt kedve örvendezni. Azonban mégis örül, mert Krisztusra tekint, és nem engedi, hogy akár a test fájdalma, szenvedése, akár a gyülekezetben felbukkanó rosszakarók elvegyék az örömét. A mi örömünk gyakran a külső helyzettől függ. Nagyon hangulatemberek vagyunk. Pál apostol bemutatja, hogy lehetünk kiegyensúlyozottak az Úrban. Ehhez azonban szükséges a negatív indulatokat elutasítani, megtagadni. Mi szeretjük magunkat sajnáltatni, ahelyett, hogy a rossz hangulatot elutasítva Krisztusnak örülnénk. Pál örül, sőt azt írja, örülni is fogok. Vagyis ez tudatos elkötelezettség Krisztus és a benne való öröm mellett. Akarok örülni.  Pozitív hit, mert Pál is tudja, hogy amit hittel kérünk, megtörténik. Mi mintha mindig bosszankodni, mérgelődni, haragudni, megsértődni akarnánk. Pedig mi is mondhatjuk, akarok örülni, örülni fogok akkor is, ha bosszantanak, ha most meg kéne sértődnöm, de nem azt akarok, hanem örülni. Ez a hit beteljesedik, és Vele tudunk örülni.

Pál megmutatja számunkra Jézus tanítványának az élethez való hozzáállását. Azt írja, hogy neki az élet Krisztus. Azt jelenti ez, hogy meghalt Krisztus keresztje által a bűnnek és önmagának, és Krisztusnak él immár. Ez azt is jelenti, hogy most már csak Neki él, vagyis minden gondolatát Krisztus gondolata határozza meg. Tetteit Jézus akarata irányítja. Neki él, azaz számára egyedül Jézus a fontos, azt keresi, mit akar Ő, és kész mindenkor rendelkezésére állni. Krisztusnak élni azt jelenti, hogy munkánkat, szabadidőnket, szórakozásunkat, egész életünket Neki szenteljük, az Ő irányításának vetjük alá. Akié az életem, annak szentelem magam, arra szánom időmet, erőmet, Ő a legfontosabb a számomra. Legyen az Úr a legfontosabb számunkra és éljünk ma is Neki.

Ez a szemléletmód meghatározza a halálhoz való viszonyukat is. Pál nem fél a haláltól, nem veszteségként fogja fel, mert már mindent elengedett, hogy megragadja a Krisztust. Számára a meghalás nyereség, mert Krisztushoz megy. A halál után is szerelmesével lesz. Ahhoz megy, Akié már most az élete.

Mily jó, ha bűntől már szabad

1. Mily jó, ha bűntől már szabad, Az Úr szolgája vagy; A bűn szolgája gyáva rab, A Krisztusé szabad.

2. A bűn sötétben tévelyeg És bajba dönt vakon; De Krisztus kézen fog s vezet Világos utakon.

3. A bűnben kín van s gyűlölet, Mi mást, más minket öl; Öröm köt egybe s szeretet Az Úr szívén belöl.

4. Már szolgád lettem, Jézusom, Ki értem áldozál; Más uram nincsen, jól tudom, Mert bűnből kihozál.

5.      Légy áldott, Krisztusom, te nagy! Hadd adjam át szívem: Vedd szívesen, hogy hol te vagy, E szív is ott legyen.

Isten áldásával.

Lehetőség a bizonyságtételre

C

sodálatos ez a Zsoltár, benne, mint pásztort szólítja meg Istent, az imádkozó (Zsolt 80,1-20). Úgy megragad, hogy itt egy imádkozót látunk, egy hozzánk hasonló ember beszél az Úrhoz. Ez az ember beszélget Istennel, és ez az imádság igazi tartalma, beszélgetés Istennel. Jó, ha mi ébredés után igyekszünk keresni Urunkat. Nyissuk meg Előtte szívünk ajtaját, és kérjük erre a napra is vezetését.

Ászáf Pásztornak látja az Urat. Gyönyörű motívum ez, felismerte, hogy Isten hasonló a Pásztorhoz, ezért Rábízza magát és népét. Mi is kérjük, hogy járjon előttünk, vezessen. Mi pedig haladjunk az Ő nyomában. Milyen gondtalanok is lehetnénk, ha mindezt komolyan vennénk. Az Úr a Pásztor, és nekünk nincs más dolgunk, csak követni, csak belelépni a lábnyomába és menni, ahová Ő megy. Úgy látom, mi elmondjuk ugyan, hogy Ő a pásztorunk, ám mégsem megyünk utána. Miért? Mert Ő más utakon jár. A szelídség, a békesség, a megbocsátás útján, de mi a sajátunkat akarjuk járni. Azt várjuk, hogy az Úr legyen Pásztorunk, de a mi útjainkon vezessen. Az általunk eltervezett utat tegye járhatóvá, és azon oltalmazzon meg mindentől. De ez nem így működik. Ő nem a mi útjainkon akar járni, hanem azt várja el, hogy lépjünk rá az Ő útjára, a keskeny útra.

A mélységből, az összetöretettségből is lehet kiáltani, a zsoltáros ezt meg is teszi és azt kéri, hogy az Úr állítsa helyre őket. Az Úr meg tudja tenni, a legreménytelenebb helyzetben is talpra állít, megszabadít. Hiszem-e valóban, hogy az Úr számára minden lehetséges? Hiszem-e, hogy valóban meg tud szabadítani? Őszintén kell kérnem, kifejeznem, hogy valóban életváltozást akarok. Mert a szabadítás, a gyógyulás mindig magával hozza az eddigi életünk megváltoztatását. Mert van, amit nekem kell megváltoztatnom, másképp csinálnom, mert csak akkor lesz tartós az állapotom.

A zsoltáros szőlőnek látja Izráelt, olyan szőlőnek, amit maga az Úr ültetett el és gondozott. Mindent megtett érte. Ám most ez a szőlő elpusztult. Kerítését lerontották, feldúlta a vaddisznó, lelegeli a mezei vad. Miért? A kérdést az Úrnak teszi fel, Tőle várja a választ. Amit Isten jelenlétben megért, azt leírja, és ebben megtalálja a választ is. Bűneik miatt engedte meg mindezt az Úr. A pusztulás, életünk romokká válása a bűn miatt van. Azért, mert elhagytuk az Urat, nem hallgattunk Rá. Azonban alázattal, bűnbánattal vissza lehet térni Hozzá.  Azt kéri ez az imádkozó ember is, hogy az Úr tekintsen le rájuk. Igen, akkor jönnek rendbe dolgaink, ha Őt kérjük, hogy segítsen. Ha ránk tekint, helyreállunk, helyünkre kerülünk. A zsoltáros nemcsak kéri az Urat, hanem gondjaira bízza magát és népét. Ez a megoldás, bízzuk Isten gondjaira életünket, mai napunkat.

Pál a börtönben a gyülekezet után vágyódik. Szeretne közöttük lenni és tanítani őket, az Úr útjára (Fil 1,7-17). Szeretné Krisztust dicsőíteni közöttük. Ám ez nem siránkozás, hisz az apostol a fogságban is feltalálta magát, és megtalálta a módját, miként emelheti Krisztust magasra és hogyan építheti tovább a filippieket. Levelet ír a számukra. Meglátja, hogy papíron és tollon keresztül is eljuthat az Úr üzenete Filippibe. Mi se siránkozzunk, ne más lehetőségek után ácsingózzunk, hanem lássuk meg azt, ami a szemeink előtt van, és használjuk fel ara, hogy az Urat hirdessük. Ma is van papír, lehet írni, sőt felhasználhatjuk a modern lehetőségeket is. Küldhetünk erősítő, bátorító, Krisztusra mutató gondolatokat e-mailben, SMS-ben, telefonon keresztül is bizonyságot tehetünk. Nekünk sokkal több lehetőség áll rendelkezésünkre, amivel a távolságokat is át tudjuk hidalni. De mire használjuk ezeket az eszközöket?

Nemcsak ír, hanem imádkozik is. Ha korlátozva vagyunk és nincs lehetőség másokkal kommunikálni, összetehetjük két kezünket, és beszélgethetünk Urunkkal. Az imádság még ma is legmodernebb kommunikációs eszköz. Nem függ semmilyen energiától, nem kell hozzá kapcsolat, térerő, csak szék, vagy térd és önmagunk odaszánása. Idő, amelyet az Úrnak szentelünk. Kihasználjuk-e az imádságban rejlő lehetőségeket? Az Úr Jézus mondja: „Mindazt megkapjátok, amit imádságban hittel kértek” (Mt 21,22). Ennyit kell tenni, imádkozni és hinni, hogy az Úr megcselekszi, amit kérünk. Micsoda változás mehet végbe a hívő imádságok által.

Mivel Pál imádkozik, másként látja az életét is. Olyan megragadó, hogy nem tragédiaként fogja fel a börtönt, hanem lehetőségként. A fogságban felismeri az evangélium terjedésének különleges formáját. Meglátja, hogy azért van ott, hogy általa Jézus, a szabadító is megérkezhessen a rabok közé, a börtönben dolgozók közé. Adja az Úr, hogy mi meglássuk, azért vagyunk ott, ahová napról-napra járunk, vagy ahová váratlanul kerültünk, hogy Jézus megérkezzen oda. De így látjuk-e? Megérkezik-e velünk Jézus az iskolába, a munkahelyre, baráti közösségbe, hivatalokba, kórházba? Mert nem azért kell ezeken a helyeken forgolódni, hogy valahogy kibírjuk, leszenvedjük az időt, hanem azért, mert általunk akar azon a helyen megjelenni Jézus.

Azt is jó látni, hogy Pál nem másokra figyel, nem engedi, hogy mások evangéliumhoz való negatív hozzáállása szívében keserűséget okozzon. Ő még ebben is meglátja azt, amiért lehet örülni. Talán az a mi nagy bajunk, hogy csak a negatívumokat látjuk, és nem keressük azt, aminek lehet örülni. Pál bemutatja, hogy lehet nem engedni  a lehúzó indulatoknak, lehet elhatározni, hogy akkor is örülök, ha nincs rá ok, ha mások keseregnek, bosszankodnak.

 Úr lesz a Jézus mindenütt

1. Úr lesz a Jézus mindenütt, Hol csak a napnak fénye süt, Úr lesz a meszsze tengerig, Hol a hold nem fogy s nem telik.

2. Őneki mondjunk hő imát, Díszítsük azzal homlokát, Jó illat légyen szent neve, Minden napon dicsérete.

3. Országok, népek és nyelvek, Ő dicsőségét zengjétek, Gyermekek hangja hirdesse: Áldott a Jézus szent neve!

4. Ő királysága bő áldás, Ott van a felszabadulás, Fáradtak ott megnyugszanak, Ínségesek megáldatnak.

5. Minden teremtés dicsérje, A Király Krisztust tisztelje; Angyali ének zengjen fenn, S mind e föld mondja rá: Ámen.

Isten áldásával.

Feldolgozva az Úr előtt

M

egtörtént, amire nem számítottak, amit soha el nem képzeltek volna, Jeruzsálembe bevonult az ellenség (Zsolt 79,1-13). Azonban nemcsak ennyi történt, nemcsak a szent várost foglalták el, hanem bevonultak a templomba, Isten szent helyére. Bementek a pogányok, oda, ahol az Úr szövetségládája volt. Bementek a szentek szentjébe, ahová a főpap is egy évben csak egyszer mehetett be.  Az Úr szolgáit megölték, a templomot meggyalázták. Mindez nagy fájdalmat okozott a népnek és a zsoltárosnak. Nehezen tudják feldolgozni, hogy mindez megtörténhetett, ráadásul a körülöttük élő népek gúnyolódásának a tárgyává váltak. Csúfolták a zsidókat, látva, ami történt, hogy hol van az Istenük? Miért hagyta őket cserben? Ebben a zsoltárban megláthatjuk, hogy a felfoghatatlant, a nehezen megérthetőt is az Úr elé viszik. Tudják, hol lehet, és hol kell feldolgozni mindazt, ami érte őket. Csakis Isten jelenlétében, az Ige mellett lehet jól feldolgozni lelki problémainkat, hiszen a lélek igazi szakértője az Úr, Aki adta az embernek a lelket. Ő a lélek orvosa, lelkigondozója.

Mi is tanulhatunk Izráel népétől, a zsoltárostól, életünk minden problémájával keressük bátran Urunkat. Ézsaiás próféta is erre biztat: „Keressétek az URat, amíg megtalálható, hívjátok segítségül, amíg közel van” (Ézs 55,6). Keressük Őt imádságban és a Szentírás olvasása által. Ezeken keresztül találkozhatunk Urunkkal és az Ő jelenlétében megérthetjük életünket, mindazt, ami történt velünk. Az Ő közelségében lehet feldolgozni az idő múlását, testünk megbetegedését, a halál közelítését, munkánk elvesztését, a személyes tragédiákat is.

Isten népét nagyon megrázta a templom meggyalázása, hiszen ők úgy gondolták velük ilyesmi soha nem történhet meg. Itt kezdődik a probléma, amikor azt gondoljuk, velünk soha nem történhet baj, mi nem öregszünk, nem gyöngülünk. De igen, Isten népével, a hívő emberrel is sok minden megtörténhet, hisz minket a hitünkért is érhet megpróbáltatás, másrészt Isten gyakran megpróbálja hitünk minőségét. A lelki összeomlást úgy kerülhetjük el, ha naponként tápláljuk hitünket, erősítjük lelkünket. Másrészt, ha nem értjük a történéseket az Úrnál keressük a választ. A zsoltáros megértette, hogy ezek az események nem véletlenül történtek, nem is azért, mert Isten magukra hagyta őket, hanem bűneik miatt. Így a megoldás nem más, mint a bűnbánat és a megtérés. Látják bűneiket és visszatérnek az Úrhoz.

A zsoltáros számára a templom pusztulása, a pogányok szenthelyre való behatolása jelentett nagy fájdalmat. Nekünk fáj-e, amit ma tapasztalunk? Mert bár külső ellenség nem fenyegeti a gyülekezeteket, katonák nem tapodják a templomok padlózatát, de fáj-e, hogy a pogányság behatol közénk? Mert Pál arról ír, hogy a testünk a Szentlélek temploma, ami azt jelenti, hogy a Szentlélek által Isten lakik a hívők szívébe. Mégis, sok mindent beengedünk szívünkbe a világból, átvesszük annak szokásait, és gondolkodásmódját. A pogányság ma így jelenik meg. Nem bejön az épületeinkbe, hanem kiviszi belőle az ott levőket. Fáj-e nekünk, amikor látjuk, hogy környezetünk teljesen eltávolodik Istentől? Fáj-e, hogy a körülöttünk élők teljes mértékben elhiszik, a világ propagandáját és azt gondolják, élhetnek Isten nélkül. Hordozzuk imádságban gyülekezetünket és a körülöttünk élőket, az Úr mutassa meg kegyelmét számukra és fordítsa szívüket Magához. Mi hogyan gondolkozunk? Mennyire van jelen a világ a mi életünkben?

Az Efézusiakhoz írt levelet követi a Filippiekhez írt levél, amely már az európai tanítványok számára íródott (Fil 1,1-6). Pál az európai embereknek ír. Miről ír? Inkább úgy kérdezzünk: Kiről ír? Jézus Krisztusról. Az európai embernek is Rá van szüksége. Annyiszor elmondjuk ezt, oly sokszor halljuk is, de vajon mi, mai európai emberek komolyan vesszük-e, hogy számunkra, a ma élő ember számára is Ő az egyetlen megoldás? Igen, Róla ír, Róla énekel, Hozzá imádkozik, Rá tekint, és Belőle nyer erőt az apostol.

Ezt a levelet a mégis, az annak ellenére való öröm levélének is nevezik. Miért? Mert fogságból ír Pál, mégis árad belőle az öröm. Ragyogó, sugárzó arcú ember, árasztja felénk a világosságot, és tölti fel lényünket örömmel. Megmutatja, lehet így is. Mert Jézus Krisztus egy más életformát hozott világunkba. Ő is bemutatta, lehet másképp, mint ahogy megszoktuk, mint amire tanítottak, amit magunk körül látunk. Lehet örülni, akkor is, amikor arra semmi okunk nincs. Pál bilincsekben volt, de nem a szenvedés a fájdalom árad róla, hanem öröm, és erre szólítja fel a filippibelieket is. Látszik-e a mi életünkön a krisztusi más? Vagy minket az állapotunk határoz meg. Örülünk, ha van rá okunk, imádkozunk, ha szükségünk van rá. Az apostol azonban arra mutat rá, hogy nekünk szüntelen szükségünk van Jézusra, ha szüntelen imádságos a lelkületünk, ha Vele vagyunk, örvendezővé válik az életünk. Mert Pál sem a bilincsnek, a szenvedésnek örült, hanem a fájdalmak közt is vele levő Úrnak. Ő ott is Krisztusban van. Ezért tud örülni.

Pál számára öröm az imádság. Nem kényszerből gyakorolja, nem liturgiai előírásnak tesz eleget, hanem öröm az ima, mert az összeköti Megváltójával, mennyei Atyjával. Öröm-e számomra az imádkozás, vagy teher, kötelesség, amit teljesíteni kell? Az Úr azt akarja, hogy azt jelentse számunkra az imádkozás, mint a szarvasnak a forrás. A szarvast vitte a friss vízhez szomjúsága. Ha a belső szomjúságunk hajt, nem teher lesz az ima, hanem a felfrissülés, a megújulás csodálatos alkalma.

Pál elsősorban nem magáért, hanem a gyülekezet tagjaiért imádkozik, azt is örömmel teszi. Másokat is hordozhatunk az Úr elé imádságainkban, mert az ima csodálatos lehetőség arra, hogy megváltoztassuk a körülöttünk lévők életét. Pál annak a meggyőződésének ad hangot, hogy mindaz, ami elkezdődött Filippiben, tehát, hogy néhányan hitre jutottak és befogadták életükbe az Úr Jézust, az Isten munkája. Istené, aki ezt nem hagyja félbe, mert Ő félmunkát nem végez soha. Amit elkezdett be-fogja fejezni. Így fejezi be majd a megszentelődésünket. Kézbe vett és addig formál, amíg azzá nem leszünk, akiknek látni akar bennünket.

Az Úr csodásan működik

1. Az Úr csodásan működik, De útja rejtve van, Tenger takarja lábnyomát, Szelek szárnyán suhan. Mint titkos bánya mélyiben, Formálja terveit, De biztos kézzel hozza föl, Mi most még rejtve itt.

2. Bölcs terveit megérleli, Rügyet fakaszt az ág. Bimbója bár igénytelen, Pompás lesz a virág. Ki kétkedőn kutatja őt, Annak választ nem ád, De a hívő előtt az Úr Megfejti önmagát.

3.                 Ne félj tehát, kicsiny csapat, Ha rád felleg borul: Kegyelmet rejt, s belőle majd Áldás esője hull. Bízzál az Úrban, rólad ő Meg nem feledkezik, Sorsod sötétlő árnya közt Szent arca rejtezik.

Isten áldásával.

Elmúlhatatlan szeretettel

J

ó látni ezen a mai reggelen is, hogy az Úr mindig időben cselekszik (Zsolt 78,65-72). Amikor azt gondoljuk, senki nem törődik velünk, elhagyatottan ki vagyunk szolgáltatva az ellenségnek, az Úr dicsősége megjelenik. Isten közbeavatkozik népe érdekében. Fölserkent az Úr, nem azt jelenti, hogy magunkra hagy, vagy nem törődött velünk, hanem inkább azt, hogy várja, miként cselekszünk egy nehéz helyzetben. Gyakran nem Hozzá fordulunk, bálványoktól várjuk a megoldást, amint gyakran Izráel is tette. Azonban amikor eljutunk a bűnbánatra és segítségül hívjuk, az Úr cselekszik. Nagyon sokszor megtapasztalták ezt a zsidók, és mi is már többször átélhettük, nincs messze az Úr. Ő kéznél van, közel van, Őreá mindig lehet számítani. Ma is számíthatunk Rá. Annyit beszélünk róla, hogy az Úrra bízzuk magunkat, de valóban így cselekszünk-e? Vagy elolvassuk az Igét, a különféle áhítatokat és aztán megyünk tovább, minden marad a régiben?  Mert nem mindig az jön át annak, aki figyel minket, hogy mi mindig és feltétel nélkül az Úrban bízunk. Annyi biztosítékkal  vesszük körül magunkat, segítsen az Úr, hogy ezek helyett, egyre jobban csak Benne bízzunk.

Isten szuverén Úr, nem lehet Őt befolyásolni, kegyelme alapján. Kegyelméből dönti el, kit választ és kit vet el. Meg kell jegyezni, hogy itt nem az üdvösségről van szó, hanem arról, melyik törzsnek a területén legyen majd a templom.  József, Jákób kedvence volt, mégsem az ő öröksége területét választja Isten, hanem Júdát. Később nem valami előkelő személyiséget, hanem Dávidot választja, őt hívja el, hogy legyen népe pásztora. Itt már felismerjük a kegyelem munkásságát, hiszen nem emberi értékek, vélemények alapján dönt az Úr, hanem a szívbeli állapot alapján. Az alázatos, egyszerű, de Őhozzá őszinte hittel ragaszkodót választja.  Így van ez ma is, azokat választja, akik mélyen átérzik nyomorúságukat, akik Isten kegyelmére szorulónak látják magukat, és így elfogadják segítségét.  Pál apostol is ezt látta meg szolgálata során: „Mert nézzétek csak a ti elhívatásotokat, testvéreim, hogy nem sokan vagytok bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasok, nem sokan nemesek. Hanem a világ bolondjait választotta ki magának Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket, és a világ erőtleneit választotta ki magának Isten, hogy megszégyenítse az erőseket, és a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse, hogy senki ne dicsekedjék őelőtte” (1Kor 1,26-29).

Az újszövetségi Igénk még kérdez, megkérdezi, hogy felöltöttük-e Isten teljes fegyverzetét (Ef 6,21-24)? Oda álltunk-e az Úr elé és engedtük-e, hogy beöltöztessen? Vagy továbbra is botorkálunk a magunk gönceiben, keressük a veszélytelen területeket? Különösen gondoljuk végig az üdvösség sisakjának kérdését, a fejünkön van-e már. Mi ez a sisak? Az üdvbizonyosság. Abban a bizonyosságban vándorlok a keskeny úton, hogy megbocsáttattak Krisztusért a bűneim, és kegyelemből üdvösségem van. Így, tudom, kihez tartozom. Az Úr Jézushoz tartozom, Ő az én Gazdám, és Őhozzá tartok. Ha nincs ez a bizonyosság a szívünkben, mi is bizonytalanok vagyunk. Pál felteszi a kérdést: „Ha pedig a trombita bizonytalan hangot ad, ki fog a harcra készülni” (1Kor 14,8)? Ha mi magunk bizonytalanok vagyunk, miként akarjuk a másikat békességhez juttatni? Pál a másik helyen így vall: „Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél” (1Kor 9,26). Tehát látom-e a célt, ahová tartok? Válaszoljuk meg ezt a kérdést mai csöndünkben. Keressük a választ az Igében.

Fontos még az ima küzdelem az evangélium terjedéséért. Egyrészt az igehirdetőket is hordozni kell, és kérni, hogy a Lélek adja meg, hogy mindenkor legyenek készek, legyen bátorságuk úgy hirdetni ahogyan azt kell. Nekünk is szükségünk van erre a bátorságra, hogy minden helyzetben, és minden helyen merjük vállalni az evangéliumot, mint probléma megoldást. A bizonyságtételünk akkor válik hatásossá, ha mi magunk is az Igét használjuk gondjaink, betegségeink megoldására, orvosolására.

Pál apostol Tükhikosz által tájékoztatja a gyülekezeteket helyzetéről, jó ha tudják milyen körülmények közt van. A tájékoztatásból megtudják, hogy Pál a börtönben is Krisztusban van. Nem az állapotára, a szenvedésekre figyel, hanem arra, hogy ott is Jézushoz vezesse az embereket. Őt hajtja előre a Krisztus iránt érzett szeretete. Kérdezzük meg magunktól, szeretjük-e Jézust? Mindennél jobban szeretjük-e Őt. Mert csak az iránta való elmúlhatatlan szeretet által tudunk érte cselekedni. Aki szereti Őt, az kész mindent megtenni Uráért. A szeretet erőt ad, legyőzi az akadályt, és kész mindent vállalni szerelmeséért. Adja meg mennyei atyánk, hogy mi is elmúlhatatlan szeretettel szeressük a Fiút.

Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség

1. Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség, Szentháromságban ki vagy egy Istenség. Csak téged illet minden tisztesség, Mert téged ural az egész föld s ég.

2. Imád a nagy ég ő teljességével, Mondván: szent, szent, szent az Úr felségével! Teljes a föld s ég dicsőségével, Seregek Ura erősségével!

3. Imád a földnek kiterjedt nagysága, Mind e világnak nagy hatalmassága; A sok népeknek minden országa, Roppant táborok sűrű sokasága.

4. Imád téged a napnak fényessége, Az éjszakának titkos setétsége; Imád a holdnak ő teljessége: A csillagoknak szép ékessége.

5. Imád a tenger s a vizek folyása, A sok hegyeknek magas fennállása; Minden szeleknek széjjeloszlása S a madaraknak ékes szólása.

6. Imádlak én is téged, Teremtőmet, Gondviselőmet és Idvezítőmet, Megszentelőmet s erősítőmet: Én Istenemet, egy Segítőmet.

7. Imádlak téged, Urát kezdetemnek, Urát végemnek s egész életemnek, Fő szerző okát a természetnek, Halálnak Urát és kegyelemnek.

8.                   Imádlak téged, egyedül Uramat, Nem vetem másban én bizodalmamat; Mikor imádlak, halld meg én szómat, Írd be könyvedbe hódolásomat.

     

Isten áldásával.

Teljes fegyverzetben

I

zráel népe elkeseredett, reménytelenné vált, mert az ellenség elfoglalta Jeruzsálemet, lerombolta a várost és a templomot (Zsolt 78,56-64). Sok embert fogságra vittek, és ez csüggedést eredményezett. Miért? Mert nem voltak kapcsolatban az Úrral. Nem élt bennük az Ige. Nem volt biblikus történelemlátásuk. Ez nagyon fontos, ha nincs jelen a Biblia az életünkben, reménytelenekké válunk, hiszen a nehéz időkben magunkra maradunk. Biblia nélkül úgy látjuk, nincs senki, akire számíthatnánk. Biblia nélkül nem jól látjuk a múltat sem. Ha nincs Ige, nincs reménységünk sem. Az Igén keresztül ragyoghat fel előttünk a kegyelem, belőle láthatjuk meg mindazt, amit az Úr népéért cselekedett a múltban.

Ha visszatekintenek a múltra, ahogyan a zsoltáros teszi, nem csüggednek el, mert felragyog előttük Isten nagysága, és meglátják a történések értelmét és célját is. Mindennel célja van az Úrnak, azért engedi meg a nehéz eseményeket, azért állít meg utunkon, mert célja van velünk, mert szeretne eszméltetni, szeretné, ha teljes szívből fordulnánk Hozzá.

A zsoltáros alázattal és tisztelettel, mély hódolattal beszél Istenről. Számára az Úr a Magasságos, Aki más, mint ő. Ez az első, alázattal, tisztelettel és imádattal fordulni az Úrhoz. Nem állunk ugyanazon a talajon, Ő mindenek felett van, mi pedig olyanok vagyunk, mint a fű, amely ma pompázik, de holnap már száraz kóró. És, hogy mégis több a reménységünk, mint a kórónak, az egyedül Neki köszönhető, hiszen kegyelméből nyílik meg előttünk az örök élet szoros kapuja. Magasztaljuk és dicsőítsük Őt. Adjunk hálát, amiért előttünk is kinyitotta a kaput. Menjünk be rajta alázattal, bűnbánattal, és éljünk, mint Isten országa polgárai ezen a napon is.

Mindent megadott népe számára, megtisztította azt a földet, ahová vezette őket, és így félelemmentesen kezdhették meg új életüket.  Istennel és Istenből élhettek. Ezt kínálja nekünk is, élhetünk Vele és Belőle. Mert Ő az élet.

Izráelnek ez nem volt elég. Szomorú ez, de vajon elég-e nekem, amit Isten tett értem? Elég-e, amit országában kínál? Legyen elég számomra a kereszt, hiszen senki nem szeret úgy, mint az Atya. Senki más nem adja oda a halálra magát értem, csak egyedül a Fiú. Ennél több nem kell, ennek erőt kell adnia, és reménységet biztosítani, ha meghalt értem Jézus, akkor fontos vagyok Neki. Az élet mindennapi kérdéseiben is számíthatok Rá. Azonban minket is megkísért, hogy szaladgálunk fűhöz- fához. Biztosítékokat keresünk, ahelyett, hogy Istenre bíznánk magunkat. Énekelni szoktuk, de úgy van-e, hogy minden helyzetben Rá bízzuk magunkat? Ha ezt tesszük, nincs kapkodás, kiborulás, félelem, mert tudjuk, jó kezekben van ügyünk, akkor is, ha jelen pillanatban nem ezt igazolják a történések. Azonban soha ne feledjük, a felhő mögött ott ragyog a nap.

Csodálatos mindaz, amit Pál ír, mert nem pusztán egy erkölcsi kódexet tesz a gyülekezet elé, hanem arról a hatalmas változásról ír, amely Jézus Krisztus szívünkben való uralkodása nyomán végbemegy (Ef 6,10-20). Ami eddig nem volt lehetséges, Jézus Lénye által lehetővé válik. Krisztusban másként tekintenek egymásra a keresztyének, de másként tekint a tanítvány a nem keresztyénre, a rabszolgatartóra is. Nincs erőszak, ingerlés, hanem helyette szeretet, engedelmeskedés, szolgálat. Ami eddig kibírhatatlan volt és szabadulni akartak tőle, Krisztusban megélhető szolgálattá és bizonyságtétellé alakul. Nem a körülmények változnak, hanem a benne élő emberek. Ezt kell nekünk is meglátni. Arra van szükség, hogy mi változzunk, én változzam, és akkor már ugyanaz a helyzet is más lesz. Ami eddig elviselhetetlen volt, Krisztussal élhetővé válik. Ezt látjuk Pál életében is, a börtön, a hajótörés, a megbotozás Krisztussal egészen más, mintha nélküle élné át mindezeket. De nézzünk Jézusra, ezt látták meg a kereszt alatt állók. Jézus az Atyával, az Atyában volt a kereszt borzalmai idején és másként élete meg ezeket. Így bizonyságtétel lett szenvedése és halála. Ő így halála által is lelkeket mentett.

Krisztusban és krisztusian élni akkor leszünk képesek, ha megerősödünk az Ő hatalmas erejében.  Hatalmas Urunk van, számára nincs lehetetlen. Megerősödni csak rendszeres edzésekkel lehet. Így a hitben is akkor erősödünk meg, ha minden nap rendszeresen táplálkozunk és eddzük lényünket, igeolvasás, imádság és engedelmeskedés által. A naponkénti szolgálat közben válunk egyre edzettebbekké.

Van ellenség, akinek nem tetszik az a változás, ami az emberben és így majd általa végbemegy. Ő azt akarja, hogy az ember elvesszen. Azon munkálkodik, hogy ne váljék minden ember Krisztusban testvérré, hanem legyenek ellenségek. Higgyék el, hogy az erőszak problémamegoldó eszköz lehet. Az ördög táplálja a széthúzást, erősíti az ellenségeskedést, és meg akarja félemlíteni azokat, akik másként akarnak élni. Még a tanítványok felé is azt sugározza, nem lehet másképp élni. Krisztus pedig megmutatja, lehet, mert Ő újjá formálja szívünket, gondolkodásunkat. Azonban az újjászületéssel sem ér véget a harc, sőt inkább akkor kezdődik. A gonosz támad, nekünk magunkban nincs esélyünk, erőnk magában mit sem ér. De Jézus Krisztus katonái lehetünk, és Ő felfegyverez, és így megállhatunk a harcban, sőt győzelmet arathatunk.

Pál arra bátorít, öltözzük fel az Úrtól kapott fegyverzetet. Ezek legnagyobb része védelmet nyújtó eszköz. Hiszen védelem nélkül nincs esélyünk. Ez lényeges, nem tehetjük ki magunkat a sebesülés veszélye nélkül az ördög támadásainak, ha nem vagyunk megfelelően felöltözve. A teljes fegyverzetet magunkra kell ölteni, mert nemcsak megvédeni kell magunkat, hanem az feladat, hogy harcoljunk is a gonosz ellen. A teljes fegyverzet nélkül nincs esélyünk. A harchoz egyetlen fegyvert kapunk: a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Csakis az Ige használatával győzhetünk. Benne van ebben, hogy az Igéhez kell mérnünk minden ötletet, minden véleményt, csak így tudjuk a sátán kísértéseit elhárítani. Az Ige győzi meg a másik embert is a kegyelemre való rászorultságáról. Isten Igéje képes megváltoztatni körülöttünk a világot. Ezt az első keresztyének megtapasztalták. Minél jobban támadta őket az ördög, annál inkább növekedtek. Előre hát Krisztus nevében és Krisztus által. Ne húzódjunk vissza, ne engedjük át a gonosznak a terepet, hanem vegyük  elő a kardot és harcoljunk vele. Harcoljunk krisztusi, biblikus élettel.

Istenre bízom magamat

1. Istenre bízom magamat, Magamban nem bízhatom; Ő formált, tudja dolgomat, Lelkem ezzel biztatom. E világ szép formája Az ő keze munkája. Mit félek? - mondom merészen: Istenem és Atyám lészen. -

2. Öröktől fogva ismerte, Hogy mire lesz szükségem, :/: Éltem határát kimérte, Szükségem s elégségem. Lelkem, hát ne süllyedezz, A hitben ne csüggedezz! Egy kis bajt nem győznél-e meg? Hogy tántorítana ez meg?

3. Tudja Isten kívánságod, Ád is, mert csak ő adhat, :/: De bölcs, Uram, te jóságod, Tudod, sok elmaradhat. Tudom: gondod reám nagy, Mivel édes Atyám vagy; Mint akarod, hát úgy légyen! Másként hinnem volna szégyen.

4. A valóságos igaz jót Az Úr meg nem tagadja; :/: Nagy gazdagság és rakott bolt Nem fő jó, ritkán adja. Ki az Isten tanácsát, Megszívleli mondását, Azt ő Lelkével serkenti, Gondját is megédesíti.

5.                   E világnak dicsősége Igen hamar elmarad, :/: Kit ma gondok sújtnak, végre Holnap diadalt arat. Csak Atyámban bízhatom, Ő megsegít, jól tudom, Mert az igazaknak Atyja Hű szolgáját el nem hagyja.

Isten áldásával.

Úgy, mint az Úrnak

B

izony, ritkán szoktunk arra gondolni, hogy életünkkel fájdalmat okozhatunk Istennek (Zsolt 78,40-55). Pedig fáj neki az engedetlenségünk, fáj, amikor látja, hogy rossz irányba haladunk. Isten előre látja döntéseink következményeit, és azt akarja, hogy jó irányba menjünk. Nem akar minket erőszakolni, csak azt szeretné, ha felismernénk országa gazdagságát, és örömmel figyelnénk Rá. A gyermekek szüleiknek gyakran okoznak fájdalmat életükkel, de belegondoltunk-e abba, hogy mennyei Atyánknak is fáj, amikor nem beszélünk Vele, amikor nem keressük akaratát? Atyám, bocsáss meg, amikor hiába vársz, amikor szeretnél velem találkozni, de nekem nincs rá időm. Az Úr könyörüljön, hogy rádöbbenjünk, nincs fontosabb, mint az Úrral való közösség, mert Ő nem rosszat akar, hanem azt, hogy életünk legyen és bővelkedjünk.

Mivel okozta Izráel a fájdalmat Istene számára? Azzal, hogy amikor jöttek az újabb próbák, szembetalálták magukat akadályokkal, nem bíztak Benne. A próbák azért adatnak, hogy a korábbi csodákból, a korábbi megoldásokból erőt merítsünk. Legyünk csöndben és idézzük fel Isten szabadítását, emlékezzünk arra, hogyan segített meg korábban. Ha ezt tesszük, reménységet nyerünk. Izráel átélte az Egyiptomból való szabadítást, látta a tíz csapást, a tenger kettéválasztását, az egyiptomi hadsereg pusztulását, mégsem bátorodtak meg.  Emlékezzünk vissza az Úr életünkben elvégzett tetteire, és bízzunk benne, hogy a jelenben is hasonlóan megsegít.

Csodálatos a zsoltáros emlékezése, öröm van a szívünkben, ahogy olvassuk, már itt pásztorként látjuk az Urat. Pásztor, aki törődik nyájával, és előtte járva vezeti. Amikor a pásztor megy az élen biztonságban vannak a juhok. Ezt tapasztalták Dávid juhai is. Amikor jött az oroszlán vagy a medve, Dávidra számíthattak, mert megvédte őket. Nekik nem kellett tenni semmit, csak bízni pásztorukban. Az Úr az én pásztorom, énekeljük, és ha valóban így van, akkor nyugodtan és biztonságban élhetek, mert a Pásztor nemcsak rám talál, hanem biztosítja számomra a friss legelőt és a hűs forrásvizet. Mert tudja, hogy ezekre szükségünk van. Ha ezt nem hisszük, ha nem bízunk Pásztorunkban, elveszünk és fájdalmat okozunk Neki. Bízzunk Benne és kövessük urunkat, mert Ő jól ismeri a terepet. Ismeri, hol van a forrás, a legelő, de tisztában van a veszélyekkel is. A mi gondjaink mindig ebből származnak, sem a legelő helyét nem ismerjük, sem a forrásét, illetve nem vagyunk tisztában az élet veszélyeivel. Az élet azonban nem játék, mert van ellenség, de ismerjük fel, hogy van Pásztor is, Akinek fontosak vagyunk, Aki életét adta a juhokért.

Pál tovább vezeti a keresztyéneket a mindennapi élet dolgaiban, rámutat, hogy Isten országában rend van (Ef 6,1-9). Isten országában nem válik el egymástól az elmélet és a gyakorlat, a munka és a magánélet. Világunkban gyakran már nem fontos, hogy a sikerek, a gazdagság mögött milyen élet és milyen ember húzódik meg. Pál rámutat, fontos, hogy a gyülekezetben másképp legyen, mint a világban. Jézus Krisztus a családban és a munkában is Úr. Ő jelen van mindkét helyen, sőt a szabadidőnknek is Ura. Beszélt már a házastársakról, most a gyermekek és szülők kapcsolata kerül előtérbe. Itt is fontos az Úrban kifejezés. Vagyis akkor lesz jó a kapcsolat, ha gyermeknek és szülőnek egyaránt Krisztus a feje, ha mindketten Rá figyelnek. A gyermek hallgasson a szülőre, mert általa Krisztust ismerheti meg. Itt ugyebár keresztyén családról van szó. Tehát a szülők feladata, hogy krisztusi életformát mutassanak fel. Másrészt a szülők előrébb járnak az élet útján, több a tapasztalatuk, és van, amiben érdemes rájuk hallgatni.

Fontos, hogy a szülő feladata a nevelés. Ezt komolyan kell venni, ezt nem végezheti el a társadalom. Az iskola tudást adhat, de a nevelést csakis a család biztosíthatja.  A nevelés akkor hatásos, ha az Úr tanítása szerint megy végbe. Szentírás nélkül nincs igazi nevelés. Lényeges még az intés, hiszen a hibákra is rá kell mutatni. Nem igazi az a nevelés, ahol nincs intés, ahol nem lehet fegyelmezni, számonkérni.

Az apostol hangsúlyozza, hogy a tanítvány számára az a lényeges, hogy mindenkor Krisztus szolgájaként jelenjen meg. Amikor a munkáját végzi, azt úgy tegye, hogy az Úrnak végezze. Ha Krisztust és nem a munkaadót látjuk, ha Neki szolgálunk, más lélekkel és más minőségben végezzük feladatainkat. Mindig az Úrnak végezzük munkánkat, és ne embereknek akarjunk megfelelni! Ez a fajta hozzáállás előre lendít, és áldást hoz magával.

Üres kézzel kell-e mennem?

1. 

Üres kézzel kell-e mennem

S állanom az Úr elé?

Nincs kalász, mit én arattam,

Amit nyújtanék felé?

Ó, hogy állok így elédbe

Számot adni, Jézusom?

Nincs egy lélek, kit vezetnék,

Nincs egy kéve vállamon.

2. 

Jól tudom, hogy Ő megváltott,

Nem rémít már a halál,

Ám hogy üres kézzel lásson,

Ó, ez az, mi bánt, mi fáj!

Ó, hogy állok így elédbe

Számot adni, Jézusom?

Nincs egy lélek, kit vezetnék,

Nincs egy kéve vállamon.

3. 

Bár lehetne visszahoznom

Kárba veszett életem,

Munka közt az Úrnak élni

Mily öröm volna nekem!

Ó, hogy állok így elédbe

Számot adni, Jézusom?

Nincs egy lélek, kit vezetnék,

Nincs egy kéve vállamon.

4. 

Testvér, rád is vár a munka,

El ne mulaszd botorul,

Lelkeket vezess az Úrhoz,

Míg az éj rád nem borul!

Ó, hogy állok így elédbe

Számot adni, Jézusom?

Nincs egy lélek, kit vezetnék,

Nincs egy kéve vállamon.

Isten áldásával.

Amint vagyok, jövök

M

indezek ellenére nem hittek, kezdődik a mai szakaszunk (Zsolt 78.32-39). Isten mindent megtett értük, ám ez nem azt váltotta ki Izráelből, amit várnánk. Nem a hála nőtt a szívükben, nem erősödött a bizalmuk Istenben, hanem inkább fellázadtak ellene. Zúgolódtak és elégedetlenkedtek. Nekünk is el kell gondolkodnunk azon, miként reagálunk az Úrt csodáira, arra, hogy mennyi mindent megtesz értünk? Mi a válaszunk a kegyelemre, hogy értünk adta Fiát? Minden reggel hálával ébredek? Ugye ott van a szívünkben a hála, amely által megnövekedett bizalommal vagyunk Urunkkal szemben. A Fiú eljövetele, kereszthalála mindennap az Ő akaratának megcselekvésére kell, hogy serkentsen. Mi a fontos számomra? Mire gondolok reggelenként?  Keresem Uram akaratát, vagy inkább magamra hagyatkozom? Milyen jó, hogy mi Vele kezdhetjük napunkat, olvashatjuk az Igét, hallhatjuk szavát.

Megdöbbentő, ahogyan a zsoltáros látja őket, „ha ölte őket, hozzá fordultak, megtértek”, megdöbbentő, hogy Istennek ilyen drasztikusan kellett beavatkozni. Csak kemény módszerek alkalmazása után, amikor nagy tragédiákat éltek át, fordultak teljes szívvel az Úrhoz. Azonban nem így van a mai ember is? Sokan felteszik a kérdést, miért engedi meg Isten a sok szenvedést? Miért hagyja, hogy valaki tragikusan meghaljon? Miért vannak háborúk, balesetek, betegségek? A Szentírásból látjuk, hogy mindez a bűn, az Istentől való elszakadás következménye. Azonban Isten gyermekeinek, választott népének nem kellene ilyen eseményeken keresztülmennie. Hát akkor mégis miért tapasztaljuk gyakran, hogy súlyos dolgok történnek még hívők életében is? A zsoltáros abban látja a feleletet erre a kérdésre, hogy Isten népe nem hallgatott az Úrra. Igen, Isten nem így szólt, hanem előbb prófétáin keresztül, Igéje által kereste őket, de ők a szóra nem akartak hallgatni. Ezért keményebben szólt. Ma is gyakran így van, aki a halk, szelíd hangot nem hallja, azt keményebben szólítja Isten. Mindezt azért teszi, hogy végre álljunk meg, és hallgassunk Rá, mert szeret. Szeretetből végzi életünk mélyszántását. Ám nem kötelező ide eljutni.

A bajban eszükbe jutott Isten. Tehát volt értelme a kemény szónak. Bizony, hányan mondhatják el ma is, milyen jó, hogy az Úr megengedte a nyomorúságot, amibe kerültem, mert ott a mélyben jutott eszembe Isten. Ott kiáltottam Hozzá és hívtam segítségül. Amikor rámegy az egészségünk, családi életünk a szenvedélyre, a rossz életformára, hányszor kiáltunk és hívjuk az Urat. Nem kellene szenvedélybeteggé lennünk, de ha elindultunk azon az úton, Isten felhasználja eszközként, hogy általa felébresszen, és rádöbbenjünk, van Isten, és szükségünk van kegyelmére.

Ászáf is hangsúlyozza, hogy irgalmas és bűnbocsátó az Úr. Mi már ezt nagyon tudjuk, hiszen kegyelemből élünk. Isten bűnbocsátó kegyelme révén lehet új, örök életünk. Ezért jöjjünk ma is bátran, ne lázadozzunk, ne magunkban bízzunk, hanem jöjjünk, amint vagyunk. Ez a csodálatos, hogy nem nekünk kell fáradozni azon, hogy rendbe tegyük magunkat. Jöhetünk úgy szennyes ruhában, ahogy éppen megtalált a kegyelem, a koszos ruhát majd az Úr lecseréli egy tiszta új öltözetre. Azonban amit kínál, vegyük fel, saját ruhában nem lehet bemenni a menyegzőre. Tehát még ma is át lehet öltözni, használjuk ki a lehetőséget.

A házasság titkáról olvasunk továbbra is kiegészítve az egyház és Krisztus kapcsolatával (Ef 5,28-33). Hiszen akkor lesz harmonikus két ember kapcsolata, ha életük középpontjában az Úr van.  Ebben a kapcsolatban pedig mindenkor Jézus a példa. Rá figyelünk, és ahogyan Ő szeretett, úgy próbálunk mi  is szeretni. A férfi szeretetére is Krisztus szeretete a minta. Hogyan szeretett? Életét adta az egyházért. Ez a példa férfi számára. Vagyis az Úr nem azt várta, hogy őt kiszolgálják, hanem Ő szolgált nekünk.

Az engedelmességre pedig az egyház a példa: ahogyan az egyház engedelmeskedik Urának, úgy engedelmeskedjen a feleség a férjének. Tehát nem vak engedelmességről, hanem igei engedelmességről van szó. Amit az Úr mond, annak engedelmeskedünk. Tehát egymás döntéseit is az Ige fénye alá kell helyezni, és csak akkor tartozunk engedelmességgel, ha a parancs egyezik az Úr akaratával. Ha a férj vagy a feleség olyat kér társától, ami által eltávolodunk az Úrtól, ne olvassuk a Bibliát, ne járjunk gyülekezetbe, akkor ennek nem engedelmeskedünk.

Fontos, hogy mindig az Úrra nézzünk kapcsolatunk idején. Ahogyan Krisztus is szeretett: hogyan szeretett? Úgy, hogy kifejezte. A kereszten mutatta meg. Így nekünk is ki kell fejezni szeretetünket minden nap a másik felé. Nem elég az esküvő napján kimondani, szeretlek, ezt meg kell ismételni, gesztusokban, tettekben kifejezni. Erre a megerősítésre szükségünk van. Mint ahogy igényeljük naponként Istentől is a megerősítő, bátorító, bizonyosságot adó üzenetet.

Csodálatos az Úr népével való törődése, nemcsak elhívott, hanem mindent megtesz azért, hogy szentségben, tisztaságban állítson majd maga elé. Tehát végig törődik velünk. A házasság is erről szól, amíg célhoz nem érünk, vagy el nem válik a halál által egy időre egymástól az életünk, végig törődni kell egymással. A kapcsolatot minden nap ápolni kell.

Pál is hangsúlyozza, hogy a házasság egy életre szóló döntés. Elhagyásról is szó van, a múltat, az egyedül való életet elhagyom a másikért. Az Úrral való kapcsolatunkban is ez jelenik meg, amikor hív az Úr, mindent elhagyok, kijövök régi életemből és belépek Isten országába. Egy egészen új világban kezdek el egy minőségileg más életet.

Pál azzal zárja, hogy a házasság fontos pillére a szeretet és a tisztelet. Ez azt jelenti, hogy a férfi és a nő számára sem létezik más férfi vagy más nő. Ők vannak egymás számára. Ők Isten ajándékai egymásnak.

Amint vagyok, sok bűn alatt

1.       Amint vagyok, sok bűn alatt, De hallva hí -vó hangodat, Ki értem áldozád magad: Fogadj el, Jézusom!
2. Amint vagyok - nem várva, hogy Lelkemnek terhe, szennye fogy, Te, aki megtisztíthatod: - Fogadj el, Jézusom!
3. Amint vagyok - bár gyötrelem, S kétség rágódik lelkemen, Kívül harc, bennem félelem: - Fogadj el, Jézusom!
4. Amint vagyok - vak és szegény, Hogy kincset leljek benned én, S derüljön éjszakámra fény: - Fogadj el, Jézusom!
5. Amint vagyok - nincs semmi gát, Kegyelmed mit ne törne át; Hadd bízza lelkem rád magát: - Fogadj el, Jézusom!
6. Amint vagyok - hogy a te szent Szerelmed tudjam, mit jelent Már itt s majd egykor odafent: - Fogadj el, Jézusom!

Isten áldásával.

Velem vándorol utamon Jézus

A

 zsoltáros rámutat Istennek a népért végbevitt csodáira (Zsolt 77,12-31). Visszatekint a pusztai vándorlás idejére, és hangsúlyozza, mennyi mindent megtett övéiért az Úr. Számára az volt a fontos, hogy szabadok legyenek, és ennek érdekében minden akadályt elhárított előlük. Útközben sem hagyta őket magukra, hanem gondoskodott róluk, a sivatagban biztosította számukra az életfeltételeket. Az ő dolguk volt, hogy a vezetésre figyelve haladjanak egyenesen a cél felé, Kánaán földje felé. A mi Istennel való kapcsolatunk is szabadítással kezdődik, ahogy Pál apostol írja: „Jézus önmagát adta a mi bűneinkért, hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból az Istennek, a mi Atyánknak akarata szerint” (Gal 1,4). Csak Ő tud kiszabadítani a világ hatalmából, nekünk nem megy, mi nem tudunk megszabadulni. A szabadítást követőn Isten országa polgáraiként élhetünk, ma is úgy indulhatok munkámnak, hogy az Úr országához tartozom. Az én feladatom, hogy ezt az országot képviseljem, úgy éljek, hogy látszódjon, hova tartozom, a többit pedig bízzam Uramra. Az ország Királya gondoskodik polgárairól.  Mindent biztosít a bizonyságtevő élet megvalósításához.

Azonban, nézzük meg, hogyan válaszoltak Isten gondoskodására. Azt várnánk, hogy hálásak és engedelmesek lesznek, hiszen Istentől azt kapták meg, amire a maguk erejéből soha nem lettek volna képesek. Azonban hála helyett követelőzést látunk, megnőtt az igényük. Megdöbbentő az ember hálátlansága, megdöbbentő, hogy nem örömmel és hálával borulnak az Úr elé, hanem pimaszul követelőznek, pedig már átélték, mennyire odafigyel rájuk az Úr. Nem kell félniük az éhségtől, betegségtől, mert Isten megadja mindazt a számukra, ami szükséges a célba éréshez. Nincs hit a szívükben, mert a hit űzi ki a félelmet. A hit azt jelentené, hogy nem azért hozott ki az Úr Egyiptomból, hogy elvesszünk, ezért bízunk ígéretében, és hisszük, bevezet a tejjel, mézzel folyó földre.

Az Úr mindent megadott nekik, „mégis folyton vétkeztek ellene” (Zsolt 77,17). Vizsgáljuk meg azonban saját szívünket. Mi hogyan válaszolunk Isten életünkben véghezvitt csodáira? Nem úgy vagyunk-e mi is, hogy minél többet ad Urunk, annál elégedetlenebbek vagyunk?  Nemcsak elégedetlenek voltak, hanem megvonták bizalmukat az Úrtól. Próbák is voltak az úton, és nem bíztak abban, hogy Aki korábban segített rajtuk, az az újabb helyzetekben is segíteni fog. Még mindig nem látták meg, hogy egyedül csak az Úr tud rajtuk segíteni.  Én bízom-e az Úrban? Bízom-e akkor, amikor újabb nehéz helyzetekkel, gonddal, bajjal kell szembenézni? Tudok-e erőt meríteni Isten korábbi csodáiból, és ott van-e a szívemben, ahogyan a múltkor elhengerítette az utamat elzáró hatalmas követ, így most ezt a kavicsot is el fogja távolítani utamból?

Isten minden kívánságukat kielégítette. Bármit akartak, megkapták, mert az Úr számára nincs akadály. Ő a pusztában is képes vizet fakasztani, ellátni népét hússal, sőt még az angyalok kenyerét is biztosította számukra. Csodálatos ellátás, micsoda kiszolgálás, maga a szent Isten szolgál fel nekik, mégsem jó, mégsem elég. Ebből nekünk is meg kell látni, hogy a kívánság kielégítése nem mindig megoldás. Ha a kívánságunknak akarunk mindig eleget tenni, nem azt érjük el, hogy egyszer megelégedik, hanem azt tapasztaljuk, hogy elégedetlenebb és telhetetlenebb lesz. A kívánságot soha nem lehet kielégíteni. Ez az út nem járható sem a saját életünkben, sem gyermekeink életében. Ma azt tapasztaljuk, hogy szinte minden kívánság azonnal teljesítve van, de ez nem megelégedett, boldog élethez vezetett, hanem egyre elégedetlenebbeké és hálátlanabbakká váltunk. A megoldás az, ha az Úr kezébe tesszük az életünket, hálás szívvel fogadjuk el azt, amit ad, és az Ő jelenlétében megnyugszik a szívünk, tudunk elégedettek lenni. Pál apostol megelégedetten élt, pedig külső körülményei nem mindig adtak okot az elégedettségre, zúgolódhatott volna, de nem tette, mert ismerte Gazdáját. Neki elég volt a Krisztus, elég volt, amit biztosított a számára. Az elégedett élet megtapasztalja a harmóniát, a békességet, az Úrral való áldott közösséget.

Az efézusi levélből is emeljünk ki néhány gondolatot, azt, ami ma fontos lehet a számunkra, azt, amit ma mond az Úr (Ef 5,15-27). Hiszen az a lényeges, hogy a napi Igében megtaláljuk azt, amit mára mond nekünk, amivel feltöltődhetünk, ami erőt ad és útmutatást nyújt a számunkra.

Az egyik gondolat, hogy jól meg kell gondolnom, hogyan élek, miként járok a világban, mert az életem nyitott könyv az emberek számára. Nem csupán a szavaim, hanem elsősorban az életvezetésem mutatja meg, hogy Kihez tartozom. Az életünk árulkodik rólunk. Vajon ma mit mond? Mit olvasnak az életkönyvünk mai lapjáról? Azt olvassák, hogy miként élt Krisztus, sugárzik az Ő lénye belőlünk?
Az is benne van az Ige üzenetében, hogy az élet ajándék, amiről számot kell adnunk. Nem mindegy, hogyan élünk, mert az Úr számon kéri azt, amit ránk bízott. Felelősek vagyunk az életünkért. Az Úr ad az élethez bölcsességet, mert jól élni, csak Tőle tanulhatunk meg. Használati utasítást is adott a kezünkbe, ehhez kapjuk a bölcsességet, hogy vegyük komolyan és használjuk is. A használati utasítás nem más, mint az Ige, ha azt komolyan vesszük, alkalmazzuk bölcsen fogunk élni. Az Igéből érthetjük meg, mi az Úr akarata. Pál kéri, hogy addig ne cselekedjünk, amíg meg nem értjük, mit akar Isten az életünkkel, vagy mit akar egy konkrét helyzetben megvalósítani általunk.  Ehhez keresnünk kell az Úr akaratát és várni a válaszra.

Beszél az apostol a jól működő házasságról, elmondja a titkot, ami által jól fog működni a házasság, a család. A titok nem más, mint Jézus Krisztus. A házasság akkor működik jól, ha mindkét félnek Krisztus az Ura, ha mindkettőjük számára tekintély az Ige.  Vagyis együtt engedelmeskednek az Úrnak.

A feleség úgy engedelmeskedik, hogy tudja, a férj feje a Krisztus, tehát nem vakon engedelmeskedik, hanem úgy, hogy tudja, a férj, amit mond, megharcolta az Úr előtt. Nemcsak parancsol a férj, hanem szeret, a szeretet vonzásában más az engedelmesség. Krisztus is szereti népét, az egyház pedig ezért engedelmeskedik Neki.

Velem vándorol utamon Jézus

1.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Gond és félelem el nem ér.

Elvisz, elsegít engem a célhoz,

Ő a győzelmes, hű vezér,

Ő a győzelmes, hű vezér.

2.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Ott az oltalom hű szívén.

Ha a szép napot fellegek rejtik,

Ő az éltető, tiszta fény,

Ő az éltető, tiszta fény.

3.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Bár az út néha oly sötét,

Soha nincs okom félni a bajtól,

Amíg irgalmas karja véd,

Amíg irgalmas karja véd.

4.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Ez a vigaszom, baj ha jő.

Bármi súlyosak rajtam a terhek,

Segít hordani, ott van Ő,

Segít hordani, ott van Ő.

5.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Túl a sír sötét éjjelén.

Fenn a mennyei, angyali karban

Nevét végtelen áldom én.

Nevét végtelen áldom én.

Isten áldásával.

Válaszra várva

Á

száf az Úr előtti csendből Isten népe elé, a gyülekezet elé lép (Zsolt 78,1-11). Amit a magányos tusakodásban megértett azt adja át a számukra. Nem a legfrissebb hírekről, politikai, gazdasági eseményekről, nem is az ismerősökről beszél, hanem elmondja, amit megértett az Igéből, amit kérdéseire válaszként kapott Istentől. A csöndben rádöbbent, hogy tovább kell adni, azt, amit ő is kapott, amit neki is elmondtak az ősei Istenről. Az Úr ismeretét tovább kell adni.

Fontos felismerés ez, annyi mindent igyekszünk átadni gyermekeinknek, sokféle dologgal meg akarjuk őket ismertetni, de fontos-e számunkra, hogy az Urat is megismertessük velük? Ahhoz azonban nekünk is ismerni kell Őt. Csak az tud az Úrról beszélni, akinek személyes tapasztalatai vannak, aki maga is ismeri az Igét, akinek lételeme az Úrral való közösség. Ászáf nem akarja eltitkolni Istent, hányan titkolják gyermekeik elől, úgy élnek, hogy Isten ismerete rejtve marad, nem látják meg a mindennapjaikban az Urat. Vajon gyermekeim, unokáim, munkatársaim, mindazok, akikkel együtt vagyok napról-napra, meglátják-e az Urat általam. El tudják-e mondani, hogy közelemben megtapasztalták Jézus Lényét, hogy áradt belőlem az Ő szeretete, békessége, alázatossága?

A zsoltáros elmondja, hogy maga az Úr parancsolta meg, hogy beszéljenek róla a következő nemzedéknek, hogy mondják el, amit Tőle hallottak. Ez a szülők legfontosabb megbízatása, elmondani Isten dolgait. Ez a legelső, rávezetni a gyermekeket az Istenben való bizalomra. Tanítsák meg a gyermekek számára, hogy Istenbe vessék reménységüket, vagyis a példa meghatározó. Hitet adni nem tudunk, de lehet irányt mutatni. Azt meg lehet tanítani, hogy mindenkor forduljanak Istenhez, keressék őt. A legjobb tanítási módszer, ha látják, hogy mi is így cselekszünk.  A személyes példa sokat számít, ebben lehet segítségünkre a közös bibliaolvasás, amikor együtt figyelünk az Úrra, keressük üzenetét, majd meg is beszéljük, ki mit értett meg az Igéből, vagy milyen választ kapott személyes problémáira, kérdéseire. El lehet ma kezdeni a bizonyságtételt, ellehet kezdeni a közös olvasást. A Szentírásban fontos szerepet kap a ma, mindent ma tegyünk. Ma vegyük kézbe az Igét, ma beszélgessünk róla, ma figyeljünk egymásra, mert a ma a miénk. Az életünk mulandó, nem tudjuk mennyi időt kaptunk, ezért mindig a ma lehetőségével éljünk, a mai nap az alkalmas idő, ezt használjuk ki.

A zsoltáros nem az atyákat állítja a fiatalok elé mintaként, sőt rámutat, ne olyanok legyenek, mint azok voltak. Miért? Mi mindig az előttünk jártakat a történelem nagy személyiségeit állítjuk a gyermekek elé. A szentíró látja, hogy hiába voltak nagy tetteik, de ott volt szívükben a bűn, makacsak és lázadók voltak. A minta számunkra az Úr Jézus Krisztus, Aki a keresztfa haláláig engedelmes volt az Atyának.

Pál hangsúlyozza, hogy most világosság vagyunk, számára az a lényeg, amik most vagyunk (Ef 5,8-14). A múlt, az egykor le van zárva. Csodálatos ez, a kereszten elmúlik, az ami régen voltam, és most már az Úrtól kapott új élet, a világosság ragyog. Mi is tekintsünk így egymásra, az egykor elmúlt, aki valóban bűnbánattal állt az Úr elé, átélte bűnei bocsánatát és a régi elmúlt. Ami elmúlt, az nincs, az nem jöhet már vissza. A halott nem tud tenni semmit, így a már meghalt régi élet sem lehet hatással ránk. Ne próbáljunk életet lehelni belé, hanem zárjuk le végérvényesen és kezdjük el élni az újat. Ne sirassuk a múltat, mert a jelen és a jó semmihez sem hasonlítható. A kegyelemből kapott Isten országa kitárul előttünk és megismerjük gazdagságát. Aki egyszer belépett a szoros kapun az előtt egy semmihez sem hasonlítható, csodálatos világ tárul fel. Aki megízleli ezt az életet már nem akar mást.

Isten országa világosság, és a világosság gyümölcsét termi. A krisztusi élet gyümölcstermő, ellenben a sötétségben levők élete gyümölcstelen. Milyen meglepő ez, hiszen sokszor még mi is irigyeljük a világ fiainak a sikereit, anyagi előrehaladását, népszerűségét, Pál azonban azt mondja, hogy ezek nem gyümölcsök.  A gyümölcsöt a Krisztusban megmaradó életek termik.

Pál szívünkre helyezi az önvizsgálatot, nézzük meg az Úr világosságában, hogy gyümölcstermők vagyunk-e? Az Úr indulata található-e bennünk, vagy még a világ magatartása, reakciója határoz meg? Ezt a vizsgálatot mindennap meg kell hoznunk, mert Pál azt kéri, vizsgáljuk meg mi kedves az Úrnak. Milyen jó lenne, ha minden döntésünk, reakciónk előtt félrevonulnánk, vagy legalább magunkban feltennénk a kérdést: amit most mondani vagy tenni akarok kedves-e az Úrnak? Mert nem az a lényeg, hogy én helyesnek gondolom, amit tenni szándékozom, hanem az a lényeges, az Úr előtt kedves-e? Ő egyetért-e velem?  Tegyük fel a kérdést mindig: Jézus is ezt tenné?  Várjuk meg a választ is.

Siessetek, hamar lejár

1.  

Siessetek, hamar lejár,

Kegyelme már régóta vár!

Ma még lehet, ma még szabad,

Borulj le a kereszt alatt!

Ma még lehet, ma még szabad,

Borulj le a kereszt alatt!

2.  

Ha késlekedsz, mi lesz veled?

Hogy mented meg a lelkedet?

Bezárul a kegyelmi út,

Lelked örök halálba jut.

Bezárul a kegyelmi út,

Lelked örök halálba jut.

3.  

Elszáll a perc, az életed,

Ma még ha jössz, elérheted.

Ne késs tovább, ne várj tovább,

Ma kérd Atyád bocsánatát!

Ne késs tovább, ne várj tovább,

Ma kérd Atyád bocsánatát!

4.  

A szűk kapu ma még nyitva,

Vár téged is Isten Fia!

Jézus szeret, vár tégedet,

Ne keményítsd meg szívedet!

Jézus szeret, vár tégedet,

Ne keményítsd meg szívedet!

Isten áldásával.