Nagykorúság

M

ost látjuk igazán, micsoda bizalma volt Ezsdrásnak Isten felé, hiszen nem turistautazásra mentek, hanem nagyon komoly értékért voltak felelősek (Ezsd 8,24-36). Egy talentum 46 kg-nak felelt meg, és óriási érték volt rájuk bízva. Ezek mellé járultak még a különféle edények is. Így értjük meg az írástudó szívében lévő bizalmat, amely az Úr felé megnyilvánult. Óriási felelősség, mégsem kérik a katonai kíséretet, hanem az Úr oltalmában bíznak. Ehhez még vegyük oda hazafelé tartók életét, mert a legnagyobb érték az élet. Sok ember élete és nagy anyagi vagyon van Ezsdrásra bízva, ő nem fél, hanem bízik. Félelem helyett lehet bízni Urunkban, hihetjük, hogy legféltettebb kincseink is az Ő kezében vannak a legjobb helyen.

Csodálatos, ahogyan látja a hazatérőket Ezsdrás, az Úr szentjeinek mondja őket. Ez azt jelezi, hogy akikre rábízta ennek a nagy vagyonnak az őrzését, azokban megbízik. Szenteknek látja őket, vagyis azt mondja, nálatok jó helyen vannak az Úr kincsei. Tanuljuk meg ebből, hogy bizalom nélkül nem megy. Sem a családban, sem a gyülekezetben bizalom nélkül nem lehet élni. Bízunk-e egymásban? Gyakran a bizalmatlanság öli meg a kapcsolatokat; nem szenteket, nem az Úr szentjeit látjuk egymásban.

Az is lényeges, hogy ez a vezető nem mindent maga vállalt, hanem megosztotta a felelősséget, a feladatokat. Ezáltal erősödött a köztük levő kapcsolat. Ma is szükséges ez a megosztás, szükséges, hogy ne én akarjak mindent megtenni. Ne én tegyem meg azt, amit a másiknak kellene elvégezni, vagy amit a másik meg tud tenni.

A hazatérők nemcsak elindultak, hanem meg is érkeztek. Boldogan tesznek bizonyságot az Úr szabadításáról. A bizalom nem volt hiába, megtapasztalták az Úr hatalmát. Nemcsak elindította őket, hanem végig is kísérte, így biztonságban hazaértek. Ebből azt is megláthatjuk, hogy nem volt veszélytelen ez a vállalkozás, de az Úr mindig a megfelelő időben avatkozott közbe. Az Úr oltalmában élni nem azt jelenti, nem lesz körülöttünk veszély, azt sem, hogy mindig minden simán megy, de az Úr megoldja ezeket a helyzeteket, és megerősödve, hálás szívvel jöhetünk ki belőlük és érhetünk célba.

A hazaérkezést követően következik a hálaadás. Ez is lényeges, mert nem csak az úton támaszkodtak Istenre, nem csupán a veszély esetén fordultak hozzá, hanem amikor megérkeztek, megköszönték az Úr oltalmát. Bizony, gyakran megkísért, hogy elfeledkezünk a háláról. Úgy vagyunk, mint az a tíz leprás, amelyek megtisztultak az Úr szavának való engedelmesség által, azonban csak egyikük ment vissza megköszönni. A gyógyulást, az áldást elfogadjuk, a hála viszont gyakran nehezünkre esik. Legyünk ma hálásak Urunknak mindazért, amit eddig elvégzett az életünkben, és mindazért, amivel megajándékozott bennünket.

A zsidó levél szerzője rámutat, hogy Jézusnak se volt könnyű elfogadni, hogy keresztül kell mennie a halálon (Zsid 5,7-14). A Gecsemáné-kertben könnyhullatás között tusakodta meg ezt. A térdein vívódva mondta ki, ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem úgy, amint te, Atyám. Elengedte akaratát, elengedte az életet. Nem könnyű elengedni, de aki elenged, az visszakap.

Azt is megláthatjuk, hogy még Jézusnak is szüksége volt a szenvedés átélésére. A szenvedés eszköz Isten kezévben, amely által formálja az életünket. Ne lázongjunk ellene, hanem köszönjük meg, hogy az Úr formál, hogy terve van még velem. A szenvedéssel gyakran az Ő tervébe való illeszkedést munkálja ki bennünk. A gazda gyakran a szenvedést használta fel arra, hogy az állatai azt tegyék, amit ő akar. Az ösztöke által engedelmességre késztette ökreit a földműves. Ha nincs az ösztöke, nem akarják azt a feladatot végezni, amire gazdájuk kéri őket. Bizony, gyakran mi sem akarunk engedelmeskedni. Pál is rugódozott az ösztöke ellen, ezzel azt jelzi a szentíró, hogy Isten már korábban hívta, de ő nem akart a hívó szóra hallgatni. Ezért kellett a damaszkuszi úton azt a találkozást a Feltámadottal átélnie (ApCsel 26,14). A zsoltáros pedig azt kéri: „Ne legyetek oktalanok, mint a ló és az öszvér, amelynek kantárral és zablával kell szorítani az állát, másképpen nem enged neked” (32,9).

A további verseket nekünk is alázattal kell olvasnunk, mert bizony nekünk szól, és ránk illik. Már nekünk is tanítóknak kellene lennünk. Különösen, ha azokhoz a keresztyénekhez hasonlítjuk magunkat. Hiszen mi sokkal több tanítást kaptunk már, mint ők. Az ő számukra még nem volt elérhető a Szentírás, nem voltak evangéliumi, hitmélyítő, tudományos kiadványok. Mi sok mindennel rendelkezünk, hozzájuk képest Bibliatudósok vagyunk. Valóban azok vagyunk?

Vagy mi is még mindig csak tejjel táplálkozunk? Ha táplálkozunk az Igével, akkor növekednünk kell. A kisgyermek is egy idő után egyre keményebb eledelt fogyaszt. Áttértünk-e már a tejről, a könnyű olvasmányokról a Biblia olvasására, a bibliamagyarázó írások tanulmányozására? Mert fontos, hogy ne csak gyorsan elolvassuk, hanem kutassuk az Írást, keressük meg a másik helyen azt, amit nem értünk. Akkor növekedünk, ha időt fordítunk az Ige kutatására.

A nagykorúság azt jelenti, hogy az Ige alapján tudok különbséget tenni jó és rossz között, és nem emberi vélemények alapján. Mert számunkra az jó, amit Isten jónak mond, és az a rossz, amit az Ige nyilvánít rossznak. Az Ige ítélete azonban nem azonos a világ értékítéletével.

Siess, keresztyén

1. Siess, keresztyén, lelki jót hallani, Régi törvényből harcolni tanulni, Az igaz hit mellett mint kell bajt vívni, Krisztusban bízni.

2. Mert nem hiába ezt az ó törvénybe, Próféták írták Biblia könyvébe; Szép tanulság ez most az új törvénybe', Mi eleinkbe'.

3. Jól tudja földön ezt minden keresztyén: Nem csak fegyverrel oltalmaz az Isten. Ezt minden népnek tudására adom: Istenünk vagyon!

4. Fejedelemség vagyon csak Istenben, Minden hatalom vagyon ő kezében; Kiket ő akar, föld kerekségében: Emeli égben.

5. Ne ess kétségbe ő nagy jóvoltában, Az igaz hitben erős légy magadban, Mint Dávid, úgy jársz párviadalodban, Hitvallásodban.

6. Dávidot Isten hagyá királyságban, Ő ellenségit veté gyalázatban. Dicsérjük Istent nagy hálaadásban, Énekmondásban.

Isten áldásával.

Felkészülés

A

 tegnapi szakaszban láttuk, hogy Ezsdrás azért megy haza, hogy lelki építést végezzen Isten népe között. Meg akarja őket tanítani a törvényre, az Úrban való bizodalomra, azonban ez az írástudó saját magán kezdi az építést. Amit a nép számára tanítani akar, azt saját maga éli meg, így szolgálata hitelessé fog válni, hiszen mindenki látni fogja, hiszi is, amit mond. Ez lényeges, és őszintén fel kell tenni a kérdést magamnak: én hiszem-e, amiről bizonyságot teszek? Hiszem-e, amit az Úr igéjében kijelentett a számomra?

Ezsdrás sem maga indul haza, hanem sokan mellé szegődnek és vállalják a hosszú utat. Mennek, mert vonzza őket az ígéret földje, Isten országa. Ezért készek mindent maguk mögött hagyni. Vonzza-e még a szívemet Isten országa, vagy már teljesen ennek a világnak a vonzásában élek? Isten országánál nincs csodálatosabb, minden, amire a szívünk vágyik, ott megtalálható. Ott lelünk biztonságra, ott kapunk békességet és éljük át, hogy tartozunk Valakihez.  Isten országa polgáraként lehull vállainkról minden teher, hisz azokat az Úr Jézus magára vállalta. Azért is hívogatott így magához: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Mt 11,28). Ha valóban letesszük terheinket, felszabadulunk, most az Országra koncentrálhatunk, élhetünk az Úrnak és az Úrért.

Nem azonnal indulnak, hanem jól felkészülnek az útra. Ezsdrás mindenre odafigyel, hiszen hosszú az út, nem elég felbuzdulni, hanem a kitartásra is szükség van. Az útra fel kell készülni, ennek két mozzanata van: az egyik a felszerelés és az útra készülők szemre vétele, ellenőrzése, a másik a lelki készülés.

Mielőtt elindulnak, az Úr elé állnak alázatos szívvel. Rábízzák magukat Istenre, szerencsés utat kérnek Tőle, és ezt komolyan is gondolják. Hiszik, hogy az Úrnak van hatalma megoltalmazni őket. Miből derül ez ki? Hát abból, hogy ha Rábízták magukat az Úrra, akkor el mernek indulni katonai kíséret nélkül. Ha az Úr velünk, ki ellenünk? Akkor nincs szükség katonaságra, fegyverekre, elég az Úr kegyelme. El mertünk volna indulni Ezsdrás helyében kíséret nélkül? Bízok én így az Úrban? Bizony, mi gyakran csak szavakban hiszünk, a valóságban inkább az emberi biztosítékokra támaszkodunk. Adjon ilyen hitet szívünkbe az Úr, és könyörüljön, hogy úgy éljünk, ahogyan azt szánkkal valljuk.

Milyen csodálatos, örökkévaló főpapot kaptunk, Aki összeköti a mi világunkat a mennyei Atya világával (Zsid 5,1-6). Hiszen mi tévelygők és tudatlanok vagyunk, magunktól meg nem találnánk a hazavezető utat, de eljött Jézus, és maga lett az Út. Annyit kell tennünk, hogy meghalljuk hívó szavát, amikor így szól: Jöjj és kövess engem, és elindulunk nyomában. Ez az út nem könnyű, hanem keskeny, de életre vezet. Úgy van ez, ahogyan az egyik énekünk is mondja: „Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után” (455. dicséret).  Tehát ne a tövisekre nézzünk, se a velünk vándorlókra, hanem menjünk bátran hű Mesterünk után.

Jézus, mint főpap képes együtt érezni velünk, tudja, mit jelent embernek lenni, ismeri a test gyötrelmeit, a kísértő támadásait, így tud segíteni is, mert Ő legyőzte a bűnt. Az Ő élete az egyedüli hiteles élet.  Vegyük komolyan és figyeljünk Rá. Lehet és érdemes úgy élni, amint Ő élt. Megadja hozzá a támogatást, mert ha megtérünk, isteni természet részesévé tesz minket. Ez a természet már hajlamos cselekedni Isten akaratát.

Forduljunk bátran Őhozzá minden problémánkkal, kérjük segítségét, és várjuk meg a megoldását is. Ő, mint főpap, saját magát mutatta be Isten Bárányaként áldozatul. Az Ő áldozatáért van bűneinkre bocsánat. Ő azért jött, hogy ezt az áldozatot értem és helyettem bemutassa, adjunk érte hálát, és éljünk ma is a kegyelemből.

Mily drága nékünk ez a jó hír

 Mily drága nékünk ez a jó hír,

Mily édes örömtelien zeng!

Halljátok a nagy szabadítást,

Mely Jézusban lett a mienk!

Ó bízd magad e kegyelemre,

Mely gazdagon árad feléd,

Váltságát tedd a magadévá,

Hidd, az számodra is elég.

Leszállott a mennyei fényből,

Elhagyta dicső hazát,

Hogy eltörhesse rabbilincsünk,

Hogy hintsen az éjbe sugárt.

Ó bízd magad e kegyelemre...

Ó jöjj el hatalmas urunkhoz,

Fáradt, szomorú, jer ide!

Érted gyötrődött a kereszten,

Hát bízva jöhetsz elébe.

Ó bízd magad e kegyelemre...

Csak Jézus az, aki segíthet,

Üdvöt nem ad más, csakis Ő.

Itt áll, és türelmesen vár még.

Mit késel? Nincs már sok idő!

Ó bízd magad e kegyelemre...

Isten áldásával.

Híd

A

 templom építése után a lelki építkezés következik; nem elég csak a kövekből templomot építeni, a szívekből is azt kell, hiszen az Úr a szívekben akar lakni (Ezsd 7,1-28). Ne ragadjunk le mi sem a külső gyarapodásnál, hanem vegyük komolyan a lélek építését, amelynek építőköve az Ige, az Úr törvénye. A léleknek Isten szavára van szüksége, általa épül; törődjünk lelkünkkel, olvassuk naponta az Igét. Olvassuk, kutassuk, engedjük át lényünkön, mert ez formál, ad békességet, egyengeti lábunk előtt az utat.

Isten küld népe számára olyan embert, aki alkalmas a lélek építésére. Ki alkalmas? Aki jártas az Igében. Jártas vagyok-e benne? Mindennél jobban ismerem-e? A bulvárlapokat vagy a Szentírást ismerem jobban? A bibliai szereplők életében vagyok jártas vagy a mai sztárocskák mindennapjaiban? Akkor épülhet általam a családom, gyülekezetem tagjainak a lénye, ha én magam is járatos vagyok az Igében. Ha van építőanyagom, akkor tudok építeni. Az építőanyag pedig a Szentírás ismerete.

Ma sokféle módszert kipróbálunk az emberek megnyerésére, lelkigondozásukra. Legtöbbször ezek a világból átvett módszerek, terápiák; Ezsdrás egyedül az Úr törvényére épített. Felismerte, hogy meg kell ismertetni Isten akaratát Izráel fiaival, mert akkor rendbe jön az életük, helyreállnak kapcsolataik, jó irányba fognak haladni. Még Babilónia királya is meglátta, hogy az Isten törvényében jártas papra van szüksége a zsidó népnek. Bár mi is felismernénk, hogy egyedül az Úr törvényére és abban járatos tanítókra van szükségünk. Mit tartunk magunk és gyermekeink számára a legfontosabbnak? Azért teszünk-e meg mindent, hogy megismerjék és megszeressék az Úr Jézus Krisztust? Leginkább az Úrra van szüksége a következő generációnak is.

Ezsdrásról azt olvassuk: „Ezsdrás erős szívvel törekedett arra, hogy kutassa és megcselekedje az ÚR törvényét” (10). Mire törekszem, mi a fontos a számomra? Mire vágyik a szívem? Arra vágyakozom és törekszem, hogy minél jobban megismerjem az Úr akaratát? A törekvés azt jelenti, mindent megteszek, hogy feltáruljon előttem az Ige mélysége. Fáradozom, időt szánok az Úrra, az Ő Igéjére, hogy egyre jobban bennem legyen. A kutatás azt jelzi, hogy Ezsdrás nem felületesen foglalkozott a Bibliával, nem csapta össze az olvasását, hanem elmélyült benne. Mélyüljünk el mi is egyre jobban az Igében. Az elmélyülés akkor megy végbe, ha meg is cselekszem, amit felismertem. Ha nemcsak elméleti szinten vagyok jártas a Bibliában, hanem élem is. Ez lehetséges Isten Szentlelke által.

Artahsasztá királyt pedig arra indítja az Úr, hogy levél által adjon támogatást és védelmet a hazatérők számára. Csodálatos, ahogyan fel tudja Urunk használni az idegen népeket célja érdekében. Az egyik vezető fogságra viszi Isten népét, a másik hazaengedi, sőt még anyagi eszközökkel és rendelettel is támogatja az Úr házának építését. Ez minket is felbátorít, nem kell félnünk, nyugodtan rábízhatjuk Urunkra magunkat, még idegen környezetben is.

A zsidókhoz írt levélből olvasott részlet értelmet ad az Ige olvasásának, hirdetésének és megélésének (Zsid 4,12-16). Rámutat, hogy az Ige élő és ható, tehát energiát fejt ki, van hatása, ha továbbadjuk; akkor is, ha nem azonnal látszik. Sőt ez a részlet felbátorít, hogy merjünk egyedül csak az Igére építeni, mert csak az Úr szavának van igazi hatása az ember életében. Isten mindig az Igén keresztül avatkozik bele lényünkbe, általa ad bűnbánatot, és küldi szabadítását.

Az Ige olyan mélyre hatol az ember lényében, ahová más eszközökkel nem lehet eljutni. Oda nem ér le az analízis, a különféle terápia, csak egyedül az Ige, Isten szava, amely meg is formálta az ember lényét. Merjük-e terápiás eszközként Isten szavát alkalmazni a mai ember életében is? Mivel a mai ember is az Úr alkotása, számára sincs más orvosság, mint az Isten beszéde.

Az Ige ítéli meg szívünk szándékait is, tehát az Ige világosságában láthatjuk meg, hogy jók-e szándékaink, helyes-e, amit tenni szeretnénk, és Isten akaratán nyugszik-e. Azt is megtudjuk, hogy életünk nincs rejtve Isten előtt. Egymás előtt lehetnek titkaink, rejtegethetünk dolgokat, de Isten előtt nem. Ő látja, mi van a szívünkben, és egyszer minderről számot kell adni. Jó, ha ezt a számvetést ma tesszük meg, nem várunk, hanem most tárjuk fel önként és őszintén szívünket az Úr előtt. Ha ma megtesszük, kegyelmét élhetjük át, és felszabadult szívvel dicsérhetjük Urunkat.

Jézus nagy főpap, Gyökössy Endre szerint ez azt jelenti, hogy hídépítő. Jézus építette meg a hidat a mi szívünk és az Atya szíve között. Így, rajta keresztül juthatunk el az Atyához. Csodálatos, hogy bátran jöhetünk Hozzá, félelem nélkül léphetünk a hídra, mert tudja, kik vagyunk, ismeri gyöngeségeinket, ismeri kísértéseinket, mert Ő is keresztülment ezeken. Egyedül a bűn nem talált rajta fogást, mert Ő bűntelen.

Arra biztat a szentíró, hogy bizalommal járuljunk a kegyelem trónjához, igen, mert Isten trónja Jézus által ma még a kegyelem trónja. Ha alázattal és bűnbánattal jövünk, kegyelmet találunk és segítséget kapunk. Szükségünk is van rá, mert az Úr segítsége nélkül nem jutunk célba.

Rád tekint már hitem

Rád tekint már hitem

Megváltóm, Istenem

a Golgotán:

Halld könyörgésemet,

És vedd el vétkemet;

Mostantól hadd legyek

Tied csupán.

Szívemet töltse be

Kegyelmed ereje

Buzgósággal!

Meghaltál érettem:

Add: szívem s életem

Teérted éghessen

Forró lánggal.

Ha elfog útamon

Félelem s fájdalom:

Fogd kezemet!

Derítsd fel éjemet,

Szárítsd fel könnyemet:

Tévelygésben ne hagyd

Én lelkemet!

Éltem ha fogyva-fogy,

És a halál ahogy

Jön már felém:

Megváltóm ments te meg

Kétségtől engemet,

Nálad hogy üdvömet

Meglássam én.

Isten áldásával.

Meghódol lelkem

N

agyon szép  a mai ószövetségi rész, hódolattal tölti el a szívemet, mert megláthatjuk általa az Úr mindenek felett való hatalmát (Ezsd 6,22). Isten a világmindenség Ura, jó, ha ez átmelengeti a szívünket és feltölt bizalommal iránta. Nem lényeges, milyen hatalom veszi körül Isten gyermekeit, mert a legrettegettebb földi uralkodó fölött is az Úr bír hatalommal. De sokszor megfeledkezünk erről, és emiatt elbátortalanodunk, feladjuk szolgálatunkat, vagy félelemben éljük az életünket. Igénkben emberileg nagyon nehéz és lehetetlen helyzetben voltak a templom építői. Nem volt esélyük arra, hogy bármit tegyenek az ellenség támadásával szemben. Úgy tűnt, semmi esélyük nincs a fegyveresekkel szemben, a királyhoz írt vádakkal szemben. Legjobb, ha feladják az építést és meghúzzák magukat. Kiderült azonban, van lehetőség, mégpedig a hittel megfogalmazott imádság. Ez a mi lehetőségünk, a legreménytelenebb helyzetben is felemelhetjük szívünket az Úrhoz, elmondhatjuk, ami velünk történik, és Rábízhatjuk magunkat.

Az Úr Dárius királyt is vezeti népe érdekében. Hány hatalmasság volt, aki úgy gondolta, bármit megtehet, aztán mégis meg kellett hajolnia az Úr akarata előtt. Elgondolkodtató, hogy Dárius tiszteletben tartja Círus rendeletét, nem akarja egy újabb rendelettel megváltoztatni. Manapság gyakran megtörténik, hogy az előd által hozott törvényt megváltoztatják, mert az a jelenlegi vezetésnek nem tetszik. Dárius nem változtat, hanem felismeri, mindez Isten akarata. Meglátja, hogy Jeruzsálemet az Úr választotta ki, és ott kell és úgy felépíteni a templomot, ahová és ahogyan az Úr elrendelte. Dárius elismeri, szükség van a templomra, mert ott rendel az élő Isten. Mennyi lelkében beteg ember van ma, mondjuk el számukra, hogy az Úr házában gyógyulhatnak meg. A ma emberének is szüksége van istentiszteletre, mert lelkünk Isten után szomjazik. Gyakran nem tudjuk, mi a problémánk, a zsoltáros tudta: „Isten után szomjazik lelkem” (Zsoltár 42,2). Ez a mi problémánk is, Isten után szomjazik a lelkünk, de ezt a szomjúságot csak Ő képes megelégíteni. Ezt nem csillapítja a szórakozás, a jólét, az elfoglaltság, a karrier, a pénz vagy a hatalom. Ha csillapítani akarjuk, menjünk mi is a friss forrásvízhez, menjünk az Úr Jézushoz. Rendszeresen menjünk, mert lelkünk ugyanolyan rendszeres karbantartást igényel, mint a testünk. Szánjunk lelkünkre időt a mai napon. Járuljunk Urunk elé, csendben, merítsünk az Igéből, fürdessük meg benne lényünket. Ne rohanjunk az olvasással, nyugodtan, lassan, minden szót szívünkön átengedve olvassunk, így megtapasztalhatjuk a belső változást, a lelki felüdülést.

Az ellenség megszégyenül, mert nekik kell támogatni, segíteni az építkezést. Az Úr az ellenséget is fel tudja használni népe megsegítésére. Áldott legyen Urunk neve. Bízzunk Benne töretlenül ma is, és bízzuk Rá magunkat. De ne csak mondjuk, hanem valóban tegyük is, valóban engedjük, hogy Ő cselekedjen.

Elkészült a templom, mert el kellett készülnie, nem akadályozhatta meg senki. Isten ügyét nem lehet megakadályozni, lehet késleltetni, de meg fog valósulni.  Legyünk mi is engedelmes eszközök Isten országa építésében, hogy azután örülhessünk. Isten országa az örömre alapozódik, mert ahol jelen az Úr, ott öröm van a szívekben.

A templom felszentelésekor is az Úr van a középpontban, nem magukat ünneplik, hanem Neki adnak hálát, Őt keresik és kérik bűneik bocsánatát. Egy héten át tudnak örülni, ünnepelni, az Úrral lenni. Mennyire más ennek az ünnepnek a hangulata, mint a miénk szokott lenni. Itt nem siet senki, mert nincs nagyobb élmény és kiváltság, mint együtt lenni az Úrral.

A legfontosabb a nyugodalomba, Isten országába, az üdvösségbe való menetel az ember számára (Zsid 4,6-11). Az a legfontosabb kérdés, hol töltöm az örökkévalóságot? Valóban ez a legfontosabb kérdésem? Valóban igyekszem bemenni, vagy már csak e földi világra, az itteni dolgokra koncentrálok? A szentíró sürget, azt kéri, igyekezzünk bemenni, tehát ne halogassuk életünk rendezését, a megtérést, az Úrnak való szolgálatot, mert nem tudjuk, a holnapból lesz-e ma a számunkra. Hányszor pont azért nem jut időnk az Úrral való kapcsolatra, mert sok sürgős dolgunk van. Elhárítjuk Istent és egymást is, sok a munkám stb. A szentíró azt mondja, Isten országát tegyük az első helyre, nincs annál fontosabb és sürgősebb.

Hányszor vágyunk nyugalomra, Igénk azt üzeni, hogy aki belép Isten országába, megnyugszik. Megnyugszik lelkében, mert az Úrnál békesség van, ott lecsendesedik a szív, átértékelődik az élet. Más sorrendet kapnak a dolgok, és így felszabadulunk a stressz alól. Isten országával kapcsolatban említi az Úr Jézus az aggodalomtól való megszabadulást, a félelemmentességet.  Vegyük komolyan Urunk szavait, és tegyünk úgy, amint mondja: „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és ezek mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől, mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja” (Mt 6,33-34).

Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség

1. Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség, Szentháromságban ki vagy egy Istenség. Csak téged illet minden tisztesség, Mert téged ural az egész föld s ég.

2. Imád a nagy ég ő teljességével, Mondván: szent, szent, szent az Úr felségével! Teljes a föld s ég dicsőségével, Seregek Ura erősségével!

3. Imád a földnek kiterjedt nagysága, Mind e világnak nagy hatalmassága; A sok népeknek minden országa, Roppant táborok sűrű sokasága.

4. Imád téged a napnak fényessége, Az éjszakának titkos setétsége; Imád a holdnak ő teljessége: A csillagoknak szép ékessége.

5. Imád a tenger s a vizek folyása, A sok hegyeknek magas fennállása; Minden szeleknek széjjeloszlása S a madaraknak ékes szólása.

6. Imádlak én is téged, Teremtőmet, Gondviselőmet és Idvezítőmet, Megszentelőmet s erősítőmet: Én Istenemet, egy Segítőmet.

7. Imádlak téged, Urát kezdetemnek, Urát végemnek s egész életemnek, Fő szerző okát a természetnek, Halálnak Urát és kegyelemnek.

8. Imádlak téged, egyedül Uramat, Nem vetem másban én bizodalmamat; Mikor imádlak, halld meg én szómat, Írd be könyvedbe hódolásomat.

Isten áldásával.

Az Ige megerősít

L

áttuk a negyedik fejezet első szakaszában, hogy a föld elutasított népe sértődötten és haraggal a szívében támadásba lendül (Ezsd 4,17-5,17). Céljuk megfélemlíteni a zsidókat és megakadályozni a templom építését. Ez a gonosz módszere, ha már nem tudta megakadályozni a hazatérést, mindent megtesz, hogy ne Isten kerüljön az életük középpontjába. Nem baj, ha itthon vannak, csak ne legyenek azok, akiknek az Isten látni akarja őket. Ne legyenek a választott nép.

Így cselekszik Isten mai népe életében is. Nem tudja megakadályozni, hogy hitre jussunk, hát mindent megtesz azért, hogy ne éljük a hitünket, ne legyen élő kapcsolatunk az Úrral. Az ellenség meg akarja akadályozni a bizonyságtevő, lélekmentő szolgálatot. Az a célja, hogy úgy éljünk, mint ő. Templomba járhatunk, de ne beszéljünk az evangéliumról, és ne éljük az Igét.

A király felbátorítja Izráel ellenségeit, és fegyverrel félemlítik meg az építőket. Azt látjuk, hogy a fegyver szavának súlya van. Elbizonytalanodtak hitükben és abbahagyták az építést. Úgy látszik, a félelem kezdett el motiválni. Úgy gondolták, ha már hazakerültünk, ne kockáztassunk. Inkább félbehagyják a munkát. Mi is hajlamosak vagyunk az ijedtségre, pedig Jézusra nézve győzhetünk. Ne hagyjuk abba, amivel megbízott az Úr, a fenyegetések ellenére sem. Mert számunkra nem az ellenség, nem a fegyverek szava, hanem az Úr szava a végső tekintély. Ne a nyomásnak, az erőnek engedjünk, hanem az Úrnak. Higgyük, Neki gondja van az övéire, akkor is, ha egy ideig sikerélményt enged az ellenfeleknek.

Látjuk is, hogy gondja van népére és templomára, prófétákat küld számukra, akik bátorítják és a munka folytatására buzdítják őket. A két próféta nem emberi vigaszt nyújt a számukra, hanem a fölöttük levő Isten nevében szól hozzájuk. Rámutatnak, hogy Isten van fölöttük, nem hagyta őket magukra, csak tekintsenek Rá hittel. Igét hirdetnek a népnek, mert arra van szükségük és abban van erő. Az Ige teszi képessé őket a folytatásra. Amikor elbátortalanodunk, forduljunk az Igéhez bátran, mert általa erőt kapunk. Az Igében Isten szól hozzánk, ha ezt megtapasztaljuk, bátran szembenézünk az ellenfelekkel is.

Az ellenség sem adja fel, de az Igére figyelők kitartóak lesznek. Most már nem ijednek meg, hanem bátran vallást tesznek hitükről. Mernek Istenre hivatkozni és bűnbánatot tartani. Ez fontos elem. Az ellenség előtt Istenre, a Tőle való megbízásra hivatkoznak.  Merünk-e az Úrra hivatkozni, merjük-e megvallani, hogy amit teszünk, azért tesszük, mert az Úr szolgái vagyunk, és szavának engedünk? Ez a fajta magatartás visz előre, ha bátran vállaljuk Istenhez való tartozásunkat és a Tőle való megbízatásunkat. Isten mai népének küldetése van, de vállaljuk-e minden körülmény közepette?

Meg merik vallani bűneiket, azt, hogy őseik engedetlenné váltak; a bizonyságtétel fontos része a bűnbánat, hogy lássák, mi is bűnös emberek, tehát a környezetünkhöz hasonló emberek vagyunk. Azonban Isten könyörült rajtunk, így lettünk mások, de mindez nem a mi eredményünk vagy érdemünk, Isten munkája.

 Újra szól az ószövetségi idézet: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor” (Zsid 3,15-4,1-5). Azt kéri a szentíró, ha halljuk az Igét, vagy olvassuk, legyen nyitott a szívünk, fogadjuk be Isten szavát, és akkor nem fogunk elkeseredni, akkor nem látjuk reménytelennek életünket. Ma, amikor kezünkbe vesszük a Szentírást, ne keseregjünk, hanem lássuk meg, az Igén keresztül velünk van az Úr, így nincs okunk keseregni. A gyermek sem kesereg, amikor szülei mellette vannak. Akkor fél, ha egyedül kell a sötétben lennie. Szülei jelenléte, szavaik eloszlatják a félelmet. Így oszlatja el félelmünket az Úr Igéjén keresztül.

A megkeseredettség eltávolít az Úrtól, kioltja szívünkből a bizalmat, amint a pusztában vándorlók esetében is megtörtént. Néhányan megkeseredtek és szembefordultak Istennel, már nem bíztak Benne, hanem a maguk kezébe akarták venni sorsukat, azonban ez mindig a pusztulás felé sodor. Életünk egyedül az Úr kezében van jó helyen, soha ne vegyük ki belőle.

Ezek az emberek a pillanatra tekintettek és nem a végcélra. A végcél a nyugodalom helye, az ígéret földje, tehát ott várt rájuk békés, nyugodt élet, de nem a pusztában. Mi is gyakran esünk ebbe a hibába, a földi életben akarunk mindent elérni, megkapni, elveszítjük látásunkat, és nincs előttünk a cél, a nyugodalom helye, az örök élet. Pedig nekünk az a célunk, oda tartunk, és ami majd ott vár ránk, azt ne akarjuk már itt, mert megkeseredünk és csalódunk.  János apostol így tesz minderről bizonyságot: „Hallottam, amint a trón felől egy hatalmas hang ezt mondta: Íme, az Isten sátra az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és szemükről minden könnyet letöröl, és halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. Aki a trónon ült, ezt mondta: Íme, mindent újjá teszek. Így szólt: Írd meg, mert ezek a beszédek megbízhatók és igazak”  (Jel 21,3-5). Tehát a betegség, a fájdalom, a gyász nélküli élet az új teremtés része, ne itt várjuk, amit majd ott kapunk meg. Ne mi akarjuk erővel megszerezni, amit Isten ajándékoz majd övéinek. Vegyük komolyan: Isten beszédei megbízhatók és igazak.

Bízom Benned, Uram Jézus

1.  

Bízom Benned, Uram Jézus,

Benned bízom egyedül,

Kit kegyelmed árja hordoz,

Az bizton üdvözül.

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

2.  

Mint a pásztor gyenge bárányt,

Úgy vezet folyvást kezed,

S annak, aki Rád tekint csak,

Elesni nem lehet.

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

3.  

Gondot is viselsz Te rólam,

Hordod minden terhemet,

Hogyne bízna szívem Abban,

Ki engem úgy szeret!

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

4.  

Bízom Benned, Uram Jézus,

Add, hogy mindig így legyen,

Bízzam Benned, bármi érjen,

És bízzam szüntelen!

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

Isten áldásával.

Hagyatkozzunk, Gazdánkra

A

z örömbe, nagyon hamar üröm merül, megjelenik az ellenség és megkeseríti életüket, munkájukat (Ezsd 4,1-16). Az ellenség nem nézi sokáig tétlenül Isten népe örömét, életének helyreállását, mindent meg tesz, azért hogy megfélemlítse. Nagy örvendezéssel, hála telt szívvel fogtak hozzá a templom újjáépítéséhez, de megjelentek a betelepített pogány népek képviselői, hogy ők is részt vegyenek az építésben. Tulajdonképpen a mi szemeinkben ez jó dolognak tűnik, segíteni akarnak, támogatják a rosszabb helyzetben levőket, össze akarnak fogni a zsidókkal. Úgy tűnik, hogy ismét a zsidók az összeférhetetlenek. A gonosz mindig így dolgozik, Isten gyermekeit tünteti fel rossz színben, ezt sokan el is hiszik, mert nem ismerik az igazi tanítványi életet. Azok az emberek, aki hisznek ugyan, de nem Jézus Krisztusban, mint Megváltóban nem tudják, hogy Isten ügyéért nem lehet mindenkivel összefogni. Nem az a lényeg, hogy jöjjön a pénz, kapjunk támogatást, hanem az, hogy Isten országát, itt templomát, csak azok építsék, akik az Úrhoz tartoznak, akik Őt tiszta szívből szeretik, az Ő dicsőségét keresik.

Zerubbábelnek és társainak volt bátorsága visszautasítani az ajánlatot, pedig tudták mivel fog járni. Mégsem fogadták el a segítséget, csak azért, hogy nyugalmas életük legyen. Nem működik náluk a csak a békesség kedvéért elv. Ők ragaszkodnak Isten akaratához. Tulajdonképpen ez az első próba a hazatérés után. A fogságba vitel előtt pont azért ítélte meg őket Isten, mert mindig a pogányoktól várták a segítséget, összefogtak velük, majd átvették isteneiket. Most kiállják a próbát, elutasítják a segítséget, és csak ők maguk, tiszta szívvel és kézzel végzik az építést.

Nagy kísértés Isten mai népe számára is, amikor szembekerül egy feladattal és rádöbben nincs elég anyagi lehetősége a kivitelezésre, hogy bárki ajánlja fel a segítséget, a pénzt elfogadja.  Pedig ma is, egyedül az Úrtól kellene várnunk a segítséget, de szeretjük a pénzt, mindegy ki adja, csak adjon, másrészt nem akarunk másokat megsérteni. Meg talán úgy vagyunk, hogy nekünk is csurran, csöppen belőle. Jó tanulnunk Isten ezen gyermekeitől, hogy szabad és lehet elutasítani az olyan segítséget, ami nem szívből származik, vagy amely nem tiszta eszközöket kínál. Isten gyermekeinek nincs szükségük a világgal való hamis összefogásra, mi bátran hagyatkozhatunk Gazdánkra.

Az elutasítás után az Úr gyermekeit támadások érik. Igyekeznek elbátortalanítani őket. Jelzik, hogy itt ők az urak. Jó azonban, ha nem figyelünk ezekre a hangokra, hanem bátran végezzük tovább dolgunkat.

Az ellenség mindent előhúz, hazugságot, rágalmat, hogy elérje célját. Ne ijedjünk meg ezektől, számítsunk a támadásra és meneküljünk az Úrhoz. Nagyon hamisak ezek az emberek, mert a zsidókat lázadóknak állítják be, és azt erősítgetik, hogy ha elkészül a város, engedetlenek lesznek a királlyal szemben. Azt nem mondják, hogy ők is társulni akartak. A sértődöttség nagyon veszélyes. Vigyük az Úr elé szívünket és kérjük, tisztítsa meg a szívünket ettől az indulattól.

Az ószövetségi nép életét, a pusztai vándorlás során tapasztalt magatartását állítja a gyülekezet elé levelünk írója (Zsid 4,7-14). Felhívja a figyelmünket a vigyázásra, arra, hogy a szívünk gonosz, és hiába minden csoda, szuper élmények, hatalmas szabadítás, a soron következő próbában hamar zúgolódóvá válik. Izráel népe megtapasztalta az Úr szabadítását, gondoskodását, mégis amikor szembe néztek a élelem és a víz hiányával, nem bíztak az Úrban, nem hitték, hogy Ő ezt a problémát is képes megoldani. Hányszor mi ilyen mindennapi dolgokban, a kényelem pillanatnyi hiányában kezdünk zúgolódni. Milyen gyorsan elveszítjük a békességünket, ha elmegy az áram, lefagy a számítógép, nem kapjuk meg időben a fizetésünket.

A szentíró azt kéri, ne keményítsük meg a szívünket, ne forduljunk szembe az Úrral lázadozva, hanem hittel kapaszkodjunk bele. Higgyük, hogy ez csak apró kellemetlenség, amit az Úr el fog távolítani. A keserűség, a harag azt eredményezi, hogy nem halljuk meg, amit az Úr mond. Amikor bosszankodunk, lezárul a szívünk és nem jut el hozzánk Isten megoldása. Mérgelődünk, pedig az Úr, már cselekszik, csak mi nem halljuk, nem látjuk, mert a méreg elhomályosítja látásunkat.

Ma, ha az Ő szavát halljuk, mert nem tudjuk, holnap is hallhatjuk-e? Isten szava kegyelem, és örüljünk, hogy hallhatjuk, olvashatjuk. Vegyük komolyan, legyünk hálásak érte.

A levél írója azt kéri, hogy a tanítványok figyeljenek egymásra és segítsék egymást. Az a feladatunk, hogy segítsünk egymásnak legyőzni a zúgolódást, az elégedetlenséget, és megragadni az Úr kegyelmét. Amíg tart a nap. Isten országában mindig a ma a fontos, mert ez a miénk. Ma ragadjuk meg a kegyelmet, ne halasszuk a döntést holnapra. Érdekes, a pénzszerzést, a jólétet mindig ma akarjuk, a megtérést, az Úrral való élő kapcsolat kialakítását pedig holnapra halasszuk. Pedig ez a legfontosabb, ezért ezt tegyük az első helyre. Mert mi történik, ha még ma elkérik a lelkünket, hogyan megyünk? Ne az Igével való élést, az istentisztelet látogatását, ne az Úr ügyét halasszuk el, hanem ezeket tegyük az első helyre. A csendesség megtartása legyen minden nap az első, a napi feladataink között. Vigyázzunk, ne csak egy két napig szóló felbuzdulás legyen, hanem ragaszkodjunk az Igéhez, az Úrral való közösséghez, bármennyi dolgunk van is. Ha így teszünk, áldást nyerünk, másabb lesz a napunk, az életünk.

HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat

1. HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat, Ha bánt szíved keserve, Ő néked nyugtot ad. Ki az eget hordozza, Oszlat felhőt, szelet, Napját rád is felhozza, Atyád ő, áld, szeret.

2. AZ ÚRRA bízzad dolgod: Könnyebbül a teher; :/: Ezer baj közt is boldog, Aki nem csügged el. Minek a gond, a bánat? Mit gyötröd lelkedet? Az Istent kérjed, várjad, S megnyered ügyedet.

3. A TE irgalmasságod Van rajtam, Istenem, :/: Te jól tudod, jól látod, Hogy mi használ nekem. Sorsomat úgy intézed, Amint te akarod; Bölcs a te végzésed, Ha áld, ha sújt karod.

4. UTAD van számtalan sok, Uram, és eszközöd; :/: Reánk is szent áldásod Bőséggel öntözöd. Művednek akadálya, Szünetje nincs soha; Úgy téssz, amint kívánja Gyermekeid java.

5. BíZZáL, bánatos lélek! Mit bánt a bú, a gond? :/: Él még, ki annyi vészek Torkából már kivont. Bajaidból kiment ő, Szűnnek keserveid; Rád még a jó Teremtő Víg napot is derít.

6. ŐBENNE vesd halálig Jó reménységedet: :/: Ő biztos révbe szállít A bajból tégedet. Bár késik a segítség És nem találsz vigaszt: Eloszlik gond és kétség Előbb, mint véled azt.

7. Ő MEGCSELEKSZI végre Velünk azt, ami jó; :/: Ösvényünk erőssége Te vagy, Mindenható! Bár nehéz földi pályánk, Könny lepi és tövis, De örök pálma vár ránk: Utunk a mennybe visz.

Isten áldásával.

Ő a Gazda

J

ó olvasni a mai részt,  mert tele van dinamizmussal és örvendezéssel (Ezsd 3,1-13). A fogságból hazatért nép nem felejti el, kinek köszönheti a szabadulást és összefog a templom újjáépítésére. Jó látni, hogy fontos számukra a templom, nem feledkeznek el róla, hanem igyekeznek minél hamarabb helyreállítani az istentiszteletet. Ezzel megvallják, hogy fontos az Úrral való kapcsolat, mert belőle merítenek erőt. Az Úr tölti fel őket lelki energiával, segíti át a holtponton népét. Mert nem könnyű az újrakezdés, hiszen a saját életüket is újra fel kell építeni. Az ősök házát rendbe kell hozni, hiszen lakni is kell valahol, azután a megélhetéshez el kell indítani a munkát. A föld újbóli megművelése sem ígérkezik könnyű feladatnak, a romok és a sok gyom eltakarítása közepette is fontos számukra a templom, az Úr. Felismerték csak így lesz áldás az életükön, csak akkor növekednek és jutnak előre, ha komolyan veszik, hogy ők Isten népe.

Ezekből a sorokból azt az üzenetet vonhatjuk le a magunk számára, hogy a sok feladat és munka közepette is meg lehet és meg kell találni az időt az Úrra. Has nincs rá időnk, egyszer csak egymásra sem lesz. Ha bármi is Isten elé tolakodik az életünkben, akkor egy idő után az a valami fontosabb lesz a családunknál, munkánknál.  Azonban meg lehet találni az időt, sőt azt fogjuk tapasztalni minél több időt szánunk az Úrral való közösségre, annál több idő jut egymásra. Valamikor már hallottuk, azt amikor Luther Márton kijelentette, ha reggel látom, hogy sok az elfoglaltságom, akkor azon a napon háromszor annyit imádkozom. Ő nem az imádkozást csökkentette, nem az Úr rovására igyekezett időt nyerni. Mi hogyan cselekszünk?

A templom felújítása komoly munka, nem nagyolják el. Nem az vezérli őket minél hamarabb túl legyünk rajta, hanem jól akarják elvégezni, és mindenből a legkiválóbbat adják hozzá. Nem a fölösleget, a selejtet viszik, mondván, a templomnak, az egyháznak ez is jó. Új alapokra helyezik az épületet. Ezzel kifejezik, hogy az életüket, az Istennel való kapcsolatukat is új alapra, Isten törvényére helyezik rá. Fontos ez számunkra is, mert a toldozás, a javítgatás nem megoldás, új alapokra kell helyezni életünket. Ez az új alap pedig az Isten Igéje. Azt jelenti ez, hogy komolyan veszem, amit Isten mondott és aszerint cselekszem. Izráel népét az újjáépítésben Isten törvénye vezette.

A munkának is meg van a maga rendje, az első az oltár. Az oltár, amin áldozatot mutathatnak be. Fontos, mert ezáltal megvallják bűneiket és átélik Isten kegyelmét. Soha nem szabad elfelejteni, hogy kegyelemre szoruló bűnös ember vagyok. Igaz, áldozatot nem kell bemutatnom, mert Jézus bemutatta érettem és helyettem. Azonban bűnbánatra mindennap szükségünk van, és hálaadásra is.

A Szentírás őszinte könyv, elmondja, hogy örömmel építettek, de félelemmel is. Azon a területen éltek betelepítettek, akik most ellenségesen léptek fel a hazatért zsidókkal szemben. Ma sincs másként, jelen az ellenség, akadályozza Isten népét az újrakezdésben. Azonban nem kell a félelemnek engedni, hanem belekapaszkodhatunk az Úrba. Féltek, ezért áldozatot mutattak be, és építettek tovább. Vagyis az Úr elé vitték félelmüket, és a csendességben erőt merítettek az építés folytatásához. A napi csendességben töltődünk fel, és kapunk erőt arra, hogy tovább menjünk, a félelmek ellenére is.

Megható, azaz öröm, amit azoknál látunk, akik gyermekkorukban még látták a templomot, és most öregen látják az új kezdetet is. Sírnak, mert romos a templom, örülnek, mert nem gondolták, hogy még meglátják az Úr házát, és úgy látják, hogy épül. Van előttük jövőkép, mert a jövőképet mindig Isten adja a számunkra. Az emberiségnek csak az Úrban van jövője. Bár felismernénk ezt!

Ismét csak Jézus, Őreá mutat az író (Zsid 3,1-6). Nem győzi hangsúlyozni, hogy csak Rá figyeljünk. Fontos ezt hangsúlyozni, mert annyi minden igényli ma a figyelmünket, bombáz jobbnál jobb megoldásokkal, akciókkal, de el tudunk-e ezek mellet nézni és  csak az Úrra figyelni? Jézus ha figyelmünket kéri nem vezet félre, jó utat mutat a számunkra. Nem azért kéri a figyelmünket, mert valamit ránk akar sózni, nem a pénzünkre utazik. Ő azt akarja, hogy életünk legyen és bővelkedjünk. Igaz nem elsősorban az anyagi javakban való bővölködésre gondol, hiszen Ő és a tanítványai is egyszerűen éltek. Nem követték a divatot, hanem engedték, hogy az Atya gondoskodjék róluk. Mindent az Atya kezéből vártak és fogadtak el. Így élhetünk mi is, lehetünk olyanok, mint az égi madarak, a mező virágai, és tele lesz a szívünk békességgel, örömmel, Isten országa harmóniájával.

Jézus mindig hű volt az Atyához. Mindig, még a kereszten is Vele volt, és Rá bízta Magát. Mózest hozza fel példának a szerző, Ő is hű volt Istenhez és népéhez, pedig csábította a világ, Egyiptom minden gazdagsága, a trón, de ő ennek ellenére az Urat és az Ő népéhez való tartozást, a pusztai vándorlás sok küzdelmét és csodáját választotta.

A különbség Mózes és Krisztus között, hogy előbbi olyan ember volt, mint mi, Istennek szolgája, míg Jézus Isten Fia. Mózes az Isten tulajdonában szolgált, mégis csodálatos volt ez számára, mert Isten országában szolgának lenni is csodálatos szabadság és gazdagság. A hazatérő fiú is felismerte, hogy otthon még béresnek is jobb lenni, mint a világban szabadnak. Jézus azonban a Gazda, Övé minden, a föld, és az ember, övéi vagyunk mi is. Mondhatnánk, Ő a tulajdonos. Az Ő kezében jó helyen van az életünk, biztonságban lehetünk ma is. Azonban lényeges, hogy megmaradjunk az Ő országában, mert nemcsak Mózest csábította a világ, hanem minket is. Azonban, aki megízlelte isten országa gazdagságát, nem vágyik a világ kincsei után, hanem megelégszik az Úrral, az Ő gazdagságával.  A világ kifoszt, belőlünk él, Jézus meggazdagít, mert értünk él, értünk adta életét.

Isten szívén megpihenve

1. Isten szívén megpihenve Forrjon szívünk egybe hát, Hitünk karja úgy ölelje Édes Megváltónkat át! Ő fejünk, mi néki tagja, Ő a fény, mi színei; Mi cselédek, ő a gazda, Ő miénk, övéi mi.

2. Szeretetben összeforrva, Egy közös test tagjai, :/: Tudjuk egymásért harcolva, Ha kell, vérünk ontani. Úgy szerette földi nyáját S halt meg értünk jó Urunk; Fájna néki, látva minket, Hogy szeretni nem tudunk.

3. Nevelj minket egyességre, Mint Atyáddal egy te vagy, :/: Míg eggyé lesz benned végre Minden szív az ég alatt; Míg Szentlelked tiszta fénye Lesz csak fényünk és napunk, S a világ meglátja végre, Hogy tanítványid vagyunk.

Isten áldásával.

Az Úr tud segíteni

A

 családfők nevei után a papok és léviták következnek, azok a családok, amelyeket az Úr a templom körüli szolgálatra kiválasztott (Ezsd 2,36-70). Ezek az emberek a fogságban sem feledkeztek meg elhívatásukról, és amikor elhangzott a hazatérés üzenete, örömmel mentek szolgálni az Urat. A fogságból való szabadulás erősítette hitüket, mivel ezáltal ők maguk is Isten hatalmas csodáinak az átélőivé lettek. A hazatérő papi családok között találjuk Pashúr fiait. Ők annak a Pashúrnak az utódai, aki Jeremiást kalodába záratta. Nem fogadta el Isten ítéletes szavát, különösen azt, hogy az Úr a próféta által szól. Pashúr azt gondolta, megtérés nélkül is elfogadja őket az Úr. Mivel ők Izráel népéhez tartoznak, nem érheti őket baj.  Isten nem engedi Jeruzsálemet és a templomot elpusztítani gondolta, és nem akarta megérteni, meg kell térni. Ami azt jelenti, megbánjuk és elhagyjuk bűneinket.  Sokan gondolkodnak így ma is, mivel beletartoznak egy felekezetbe és talán az őseik valamilyen szinten szolgálták az Urat, ez elég. De nem elég, nem lehet a múltra hivatkozni, nem az a lényeg, ki vagyok, hanem az, mi vagyok. Mi van a szívemben, milyen az életem, ez a fontos az Úr számára.

Tehát Pashúr és családja meglátta Isten szavának a beteljesedését, most már tudják, hogy amit Isten mond, azt komolyan kell venni. Megtanultuk-e már a leckét? Vagy esetleg nekünk is komolyabb oktatásra van szükségünk? A papság csak a fogság bekövetkezése, majd a szabadulás átélése után döbbent rá arra, hogy komolyan kell venni Isten üzenetét. Amikor meghallják Círus rendeletét, indulnak haza, vagyis engedelmeskednek. Az engedelmesség lényeges eleme a tanítványságnak, az Úrral való kapcsolatnak.

A hazatérés után is odafigyeltek arra, hogy a papok tudják bizonyítani a papsághoz való tartozásukat. Aki megőrizte a feljegyzést, azt jelezte, számára fontos az Úr szolgáihoz való tartozás, fontos az Isten. Ha nem volt meg a nemzetségkönyv, kizárták őket a papságból. Miért? Mert ebből arra a következtetésre jutottak, hogy a megváltozott körülmények, a más rendszer idején nem vállalták igazán hitüket, Istenüket. Számukra mindennél fontosabb volt a megélhetés, az érvényesülés. A nemzetségkönyv elveszése megmutatta azt is, hogy nem hittek a hazatérésben. Nem hitték, hogy a helyzet megváltozhat, és a száműzetésből hazaviszi őket Isten. Amikor eljött a hazatérés pillanata, megjelentek, most már eszükbe jutott, kicsodák, hova tartoznak, hogy ők is Isten gyermekei. Ezek érdekhívők. Ma is van ilyen, akkor lesz valaki hívő vagy a közösségének a tagja, ha haszna származik belőle, ha érdekeinek megfelel.

Akik hazaértek, megjelentek a romos templomnál, és hálát adtak azért, hogy az Úr hazahozta őket. Nemcsak szavakban, hanem adományokkal is kifejezték hálájukat. Aki lénye mélyéig átélte, hogy itt az Úr cselekedett és egyedül csak Neki köszönheti, hogy ismét a szentföldön lehetnek, annak megnyílt a szíve és a pénztárcája is. Felismerték, rendbe kell hozni a templomot. Ha újjáépítik saját házaikat, akkor a templom sem maradhat így. Mégpedig a régi helyén akarják fölépíteni. Igen, az Úr temploma csak ott állhat, ahol az Úr kijelölte a helyét. Nem a könnyebb utat választják, hanem a nehezebbet. A romok eltakarítását, a sérülések javítását.  Isten sem egy új emberiséget alkot, hanem a mi életünket formálja újjá. A bűn által okozott sebeket begyógyítja, és helyreállít minket. Áldott legyen érte az Úr neve.

Az Úr Jézus nem kívülről vagy felülről kezeli az életet, hanem belülről (Zsid 2,16-18). Emberré lett és mindenben azonosult a mi életünkkel. Felvette az ember életformáját, megtapasztalta, hogy mit jelent emberként élni a földön. Személyesen megélte a családi kapcsolatok problémáit, megtapasztalta, milyen nehéz otthon megélni hitünket, annak lenni, akinek az Úr látni akar. Tudta, mit jelent elutasítani a mások elvárásait és vállalni Isten akaratát. Ez a mai tanítvány útja is, megérteni és vállalni az Úr akaratát, az értetlenség közepette is. Mi már mindezt úgy tehetjük, hogy Urunk mellénk áll, segít, mert tudja, hogy nem könnyű megmaradni a hitben, az engedelmességben, nem könnyű szembeúszni az árral, de lehetséges. Ne adjuk fel a kísértések idején sem, hanem hittel forduljunk Urunkhoz. Higgyük, bárhol tart is az életünk, bárhogyan áll is a helyzetünk, hogy Ő tud segíteni.

Ő felkarolja övéit. Csodálatos ez, nem hagy magunkra, hanem mellénk áll, és amikor úgy érezzük, egyedül nem megy, átéljük, hogy vállára vesz, mint a pásztor a beteg, a fáradt juhot.

A próbák közepette is számíthatunk Urunkra, mert maga is kísértést szenvedett, és Ő a próbát kiállta. Nem esett el, nem szenvedett vereséget, hanem legyőzte a kísértőt, elutasította ajánlatát. Az Úr Jézus az élet minden útját megjárta, próbát állt ki, szenvedést hordozott el, de a bűn nem volt jelen az életében. Pont azért tudott engesztelést szerezni, mert Ő bűntelen. Őt nem tudta beszennyezni a gonosz. Benne nincs jelen a bűn vírusa, ezért tudja megtisztítani életünket. Adjunk hálát Neki, amiért vállalta a mélységeket, a kereszthalált is, csakhogy kimentsen a kárhozatból, és életre segítsen. Ő az igazi életet hozta el számunkra, bemutatta, hogy Isten Lelke által lehetséges győzni a bűn felett. Ha elestünk is, van, aki felsegít. Mert az Úr nem karja, hogy fekve maradjunk, hanem segítő jobbját nyújtja felénk. Ragadjuk meg kezét, álljunk talpra és éljünk tovább Vele.

Egyedüli reményem

1. Egyedüli reményem, Ó, Isten, csak te vagy; Jövel és nézz meg engem, Magamra, ó, ne hagyj! Ne légy tőlem oly távol, Könyörülj hű szolgádon, Úr Isten, el ne hagyj!

2. Ha a nehéz időkben Elcsügged a szívem, :/: Vigasztalást igédben, Uram, te adj nekem! Ha kétség közt hányódom És mentségre nincs módom, Te tarts meg, Istenem!

3. A földön ha elvesztem Szerelmem tárgyait, :/: Maradjon meg mellettem Szerelmed és a hit; Csak azt el ne veszítsem, Mi benned, ó, Úr Isten, Remélni megtanít!

4. Földi jó és szerencse Mulandó, mint magunk, :/: De a hit drága kincse Örök és fő javunk; Hitünk áll rendületlen, Hogy Isten véd szüntelen: Élünk vagy meghalunk.

5. Uram, a nyomorultat, a gyöngét el ne hagyd, :/: Az árvát, elhagyottat Gyámolítsd te magad! A szegényt, ki remélve Csak reád néz az égre: Úr Isten, el ne hagyd!

Isten áldásával.

Az Úr megszabadít a halálfélelemtől

A

z ígéret beteljesedett, a fogság véget ért. Az Úr, Aki rabságra adta engedetlen népét, most hazavitte őket (Ezsd 2,1-35). Csodálatos, az Úrban lehet bízni, nincs az az élethelyzet, amelyben nem tudna megoldást adni. Így nézzünk Rá ma is. Ne csüggedjünk, ha nehéz helyzetbe kerültünk, merjük Rábízni magunkat, mert Neki van hatalma a nálunk nagyobb hatalommal rendelkezők felett is. Ki gondolta volna, hogy Círus hazaengedi a zsidókat? És mégis így történt, mert a hatalmas birodalom királya is eszköz Isten kezében. Ez adjon erőt és vigasztalást számunkra, és lássuk meg, a történelem ma is Isten kezében van. Semmi nem történik tudta és akarata nélkül.

Ezsdrás bizonyságtételként veti papírra azok neveit, akik Júda tartományából mentek haza. Azért rájuk esik a figyelem, mert nekik jut főszerep a templom helyreállításában.  Ők azok, akik kijöttek a rabság sötétségéből a szabadság csodálatos világosságára. Mert nem elég a király rendelete, meg is kell mozdulni, el kell hagyni a fogság területét. És bizony ez sem könnyű, hiszen ezeknek az embereknek a többsége már Babilonban született, az a szülőföldjük. Ott szoktak meg, ott települtek le és kezdtek el dolgozni. Ha hazamennek, mindent fel kell adni és egy egészen újat kell kezdeni. A rabságot is meg lehet szokni, abban is találhatunk olyan vonást, amit nem akarunk feladni. Másrészt a szokásnak olyan nagy hatalma van, hogy nehezen akarunk szembefordulni vele, változtatni, újat kezdeni.

Igénk rámutat, bármilyen jól ment is a soruk, akkor is rabság volt. Mert szabadság csak az Úrral való áldott kapcsolatban, az Ő országában található. A fogság kötelező, akár akartak, akár nem, menni kellett, a szabadság azonban választható. Ezért nehéz, mert amikor rabok vagyunk, a bűn ránk kényszeríti uralmát, nincs más választásunk, tenni kell, amit mond. Isten pedig megnyitja a szabadság kapuit, de nem kényszerít, nekem kell elindulni Jézus nyomában, egy egészen más életformára. Elindultam-e már a Mester lábnyomán, vagy olyan jól megszoktam azt, amiben vagyok, hogy már nem akarok mozdulni, változni?

A fogságból való szabadulásnak célja van, mégpedig az ország helyreállítása. Azért emel ki az Úr a bűn sarából, hogy azután építsük az Ő országát. Tehát lélekmentésre, szolgálatra kapjuk az elhívást. Nem azért mehettek haza, hogy őseik földjén nosztalgiázzanak, hanem, hogy újjáépítve a romokat, bizonyságtétellé váljanak. Amikor a harmadik deportáció is megtörtént mindenki azt gondolta, hogy Babilonból már nincs visszatérés. Sőt, nem is tartották érdemesnek, hiszen a templom is elpusztult, és mégis van újrakezdés. Mindenkinek meg kell tudni, hogy ez az Úr munkája. A szabadítás mindig Isten műve, soha nem tulajdoníthatjuk magunknak. Amikor az Úr Jézus meggyógyított valakit, gyakran azzal küldte el, hogy beszélje el, milyen nagy dolgot tett vele Isten. A nagy dolgokat, mindig az Úr viszi végbe életünkben.

A szentíró bizonyságot tesz Jézusról, Őt állítja a gyülekezet középpontjába (Zsid 2,9-15). Jézus értünk egy időre vállalta, hogy emberré lesz, sőt meghalt, mindenkiért. Meghalt, hogy életet szerezzen az elveszett ember számára. Isten nem hagyta magára az embert, megkönyörült rajta és segítséget nyújtott a számára. Jézus nem véletlenül jött a világba, és nem véletlenül halt meg, hanem azért, mert szükségünk van Rá. Csak Ő tud nekünk segíteni, egyedül Ő képes megmenteni. Ő maga mondta: „Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet” (Lk 19,10).

Azt is látjuk, hogy Jézus vállalja a szenvedést értünk. Nem menekült el előle, mert a szenvedés formál, alakít. A mi életünkben a szenvedés Isten eszköze, általa sok mindent elvégez az Atya. A szenvedésből született a megváltás, az új élet. Az élet szenvedéssel jár.  Ne meneküljünk mi se előle, merjünk vele szembenézni azzal a hittel, hogy az Úr ismeri a fájdalmat, és ad erőt az elhordozására.

Megragadó az is, hogy testvérének tart az Úr. Milyen csodálatos, ha vér szerinti testvérünk nincs, Krisztus lesz a testvérünkké. Olyan testvérré, Aki nem elvesz, nem kisemmizni akar, hanem inkább magát adta a keresztre, hogy mi meggazdagodjunk általa.

Megszólított az a bizonyságtétel, amit a szentíró az Úr szájába ad: Én benne bízom. Igen, Ő a gyötrelmek, fájdalmak közepette is, a kereszten is az Atyában bízott. Én bízok-e Benne? Bízok-e Uramban, minden helyzetben? Ki tudom-e ilyen bizonyossággal mondani, Benne bízom? Benne bízom, ha jön felém Góliát, ha cethal gyomrába kerültem, ha tajtékoznak és háborognak is vizei, mert tudom, még innen is van szabadítás.

Felszabadító hírt közöl velünk mai Igénk, tele lehet a szívünk örömmel, mert Jézus legyőzte a legrettegettebb ellenfelet, az ördögöt és csatlósát, a halált. Már úgy nézhetünk a halálra, mint aki vereséget szenvedett, nem kell félni tőle, mert Jézus hatalmasabb nála. Jézus meghalt, hogy halála és feltámadása megsemmisítse a halált, minket pedig megszabadítson a haláltól való félelemtől. Pál apostol mennyire szabad is volt tőle, azt írja, hogy számára a halál elköltözés Krisztushoz. Tehát a halál segít Krisztushoz költözni. Nézzünk így rá, köszönjük meg neki, hogy az Úrhoz visz közelebb. Nem árthat, mert Jézus meghódoltatta. Éljünk hát félelem nélkül, örvendezve Krisztusban.

 Az Isten a mi reménységünk

1. Az Isten a mi reménységünk, Midőn reánk tör ellenségünk, Minden háborúságinkban Megtart erős hatalmában. Azért a mi szívünk nem félne, Ha az egész föld megrendülne, És a hegyek a tengernek Közepibe bedűlnének.

2. Ha a tenger szörnyen zúgna is, Minden víz felzavarodnék is, És ha a sebes szélvésszel A hegyek hányatnak széjjel: A szép folyóvíz mindazáltal :/: Az ő szép tiszta folyásával Az Istennek szent városát, Megvigasztalná hajlékát:

3. Mert közepén lakik az Isten, Azértan romlása nem lészen; Semmi ínségbe nem ejti, Az Isten jókor megmenti. A pogány népek dúlnak-fúlnak, :/: Nagy sok országok feltámadnak, De az ő haragos szava Mind e földet elolvasztja.

4. De az Isten minden időben Mivelünk vagyon ínségünkben; Jákób Istene oltalmunk, A Zebaóth erős várunk! Jertek, lássátok e nagy Úrnak, :/: Csuda dolgait hatalmának, Ki mind e föld kerekségét, Elpusztítja ékességét!

5.      E földön széjjel nagy hadakat, Ő megcsendesít háborúkat, Ívet, kopjákat megrontat, Társzekereket felgyújtat, Így szólván: mindnyájan halljátok, :/: Hogy erős Istenetek vagyok, És hogy birodalmam vagyon Minden népen e világon!

Isten áldásával.

Figyeljünk az Igére!

E

bben az évben már olvastuk Ezékiel próféta könyvét, és láttuk, hogy Izráel mennyire elkeseredett, amikor teltek az évek a fogságban, és nem jött a szabadulás. A prófétákon keresztül ígérte az Úr, hogy meg fogja őket szabadítani, de nem vették komolyan. Ezsdrás könyvében pedig arról olvasunk, hogy az Úr ígéretei beteljesednek (Ezsd 1,1-11). Amit Isten ígér, azt megtartja, azt Ő véghezviszi, de nekünk ki kell várni. Isten ígéretei akkor is beteljesednek, ha emberileg lehetetlennek tartjuk. A zsidók átélték, hogy Perzsia került hatalomra, legyőzték Babilont, egyre nagyobb hatalomra tettek szert, emberileg nem úgy nézett ki, hogy ez kedvezni fog Isten népének. Sokan elfogadták a helyzetet és lemondtak arról, hogy valaha is hazakerülhetnek, megláthatják Jeruzsálemet, és beléphetnek az Úr templomába. De boldogok voltak, akik mindezek ellenére egyedül csak Isten ígéretére figyeltek és bíztak Benne. Ma is azok a boldogok, akik a történelem viharai, a különféle hatalmak kavalkádja helyett az Úrra, az Ő ígéreteire figyelnek.

Az Ige bizonyságot tesz arról, hogy a föld legnagyobb birodalmának uralkodója is Isten eszköze. Az Úr az ő lelkét is formálja, gondolatait igazgatja. Az Úr gyermekei biztonságban vannak, és onnan kapják a jó hírt, a szabadító üzenetet, ahonnan nem várják. Az Úr csodásan működik. Ma is gyakran ér meglepetés bennünket, az Úr ott is Úr, ahol nem sejtjük.

Megrendítő a Perzsa király alázata, amellyel elismeri, Isten adta neki a hatalmat. Milyen más lenne minden, ha a mai hatalmak vezetői is felismernék, hogy mindent Istentől kaptak, ezért felelősek az Úr előtt. Sőt, nem csak a vezetőknek, hanem mindnyájunknak fel kell ismerni, mindent kaptam. Minden Isten ajándéka.

Círus kihirdeti a szabadulást a zsidók számára, felszólítja őket a templom rendbetételére. Hazavihetik az elrabolt kincseket. Meglepő, hogy abban a régi korban nem okozott gondot a birodalom adminisztrációjának visszaadni egy másik nép kincseit. Nem raboltak szét mindent, nem osztották el egymás között, hanem megvolt minden. Így amikor hazaindulnak, az Úr háza felszerelését is magukkal tudják vinni. Megdöbbentő, micsoda rend, micsoda fegyelem volt, a pogány országban nem tűntek el az ezüst és arany edények. Milyen csodálatos az Úr, még a zsidók szomszédjait is felindítja, és adakoznak a templom építésére. Egy számukra idegen nép távoli országában levő romos épületre adnak. Mi gyakran a saját épületeinkre, saját dolgainkra nem tudunk adni. Azt is látni kell, nem Isten népe koldult, hanem maguktól adtak az emberek. Isten ma is képes lelkeket adakozásra, segítségre indítani.

Amikor az Úr egy lélekben elkezd munkálkodni, abban óriási változások mennek végbe. Felismeri, mi az övé, és mi nem. Ami nem az övé, azt visszaadja. Igazi változás csak akkor megy végbe, ha így állunk a dolgokhoz, és ami nem a miénk, amit jogtalanul tartunk magunknál, visszaadjuk. Visszaadjuk, ha még vissza lehet adni, az elvett időt, törődést, szeretetet.

A meghirdetett szabadulást meg is kellett hallani és komolyan kellett venni. Azt olvassuk, elindultak. El kell indulni, azonban ez fáradtsággal, kényelmetlenséggel jár. Nem kis döntés volt, hazaindulni, hiszen itt már kényelmes, jól menő életet folytattak. Otthon pedig mindent elölről kell kezdeni. Hosszú és fáradságos az út, a fogadtatás pedig lehangoló. Mindenfelé, rom, gyom, pusztulás. Az élet helyén halál és az ott letelepült pogány népek, amelyek ellenségesen viselkednek. Azonban nem erre tekintenek, mert mindennél fontosabb számukra, hogy ismét az Úr vezetése alatt éljenek, a tőle kapott földön. Vállalják Isten országáért a küzdelmet.

Az Úr Jézus is szabadulást hirdetett, de halljuk-e a drága szót? Elindulunk-e a Szabadító vezetésével, a világból Isten országába. Mert az Úr a bűn hatalma alól akar felszabadítani, Istennek való életformára.

A zsidókhoz írt levél szerzője Jézust látja szemei előtt, Róla vall ebben az írásban (Zsid 2,1-8). Hangsúlyozza, hogy az Úr Jézus minden teremtmény fölött áll, mert Ő nem teremtmény, hanem Ő az Alkotó. Minden Általa lett, így mi is egyedül Őt imádjuk, az Ő szavára figyeljünk. A szentíró úgy tekint Isten gyermekeire, a tanítványokra, mint akik a viharos tengeren hajóznak, és nagyon kell ügyelniük, el ne sodródjanak, ki ne vigye a vihar őket a tenger mélységeire. A világ nem nyugalmas strand, hanem veszélyes, viharos tenger, amely el akarja a hívőket nyelni. A sátán meg akar szabadulni Jézus tanítványaitól, azonban meg lehet maradni, de ehhez figyelni kell. Mégpedig azokra a dolgokra kell figyelnünk, amelyeket az Úr mond. A hirdetett Igén keresztül vezet és tart meg az Úr. Igazságát, akaratát az Igében közli velünk. Legyen bátorságunk a mai korban is a Szentírást egyedüli zsinórmértéknek tekinteni.

Sőt, a szentíró azt mondja, még jobban kell figyelnünk, még komolyabban kell vennünk az Igét, mint eddig. Változik, átalakul körülöttünk a világ, és hogy meg ne tévesszen, még inkább kell az Igét olvasni, tanulmányozni. Nagyon fontos, mielőtt egy véleményt elfogadnánk, mielőtt megtennénk valamit, kérdezzük meg az Urat. Keressük meg a választ az Igében, és csak azután döntsünk vagy cselekedjünk, ha megtaláltuk a választ.

Vigyázzunk, nehogy a legfontosabb, az üdvösség kerüljön ki a figyelmünkből. Hiszen ma annyi mindennel kell törődnünk, de törődünk-e lelkünkkel, üdvösségünkkel? Fontos-e számunkra, hová is tart az életem? Mi jön a halál után? Boldog, aki ezekre a kérdésekre Jézusban találja meg a választ. Jézusban van üdvösségem, örökéletem, ingyen kegyelemből, hit által.

 Ó, maradj kegyelmeddel Mivelünk

1. Ó, maradj kegyelmeddel Mivelünk, Jézusunk, Hogy a bűnös világnak Tőribe ne jussunk.

2. Ó, maradj szent igéddel Mivelünk, Megváltónk, E földi vándorlásban Te légy útmutatónk.

3. Ó, maradj, világosság, Mivelünk fényeddel, Te vezess a sötétben, Hogy ne tévedjünk el.

4. Ó, maradj áldásoddal Mivelünk, Úr Isten, Szent kegyelmed áraszd ránk Minden szükséginkben.

5. Ó, maradj oltalmaddal Mivelünk, Hű pajzsunk, Hogy e világ diadalt Ne vehessen rajtunk.

6.      Ó, maradj hűségeddel Mivelünk, szent Isten, Adj erőt, hogy megálljunk Mindvégig a hitben.

Isten áldásával.

Az utolsó szó

E

gy másik kispróféta könyvét, Haggeus írását olvassuk ma (Hagg 1,1-2,23). Ez az irat a babiloni fogságból hazatért zsidó nép számára készült. Az Úr a prófétán keresztül szól Izráel vezetőihez, Zerubbábelhez és Jósua főpaphoz. Tehát nem a próféta mondja a saját véleményét, hanem Isten szól általa. Haggeus eszköz Isten kezében. Így akarja az Úr a mi életünket is eszközként használni, hogy ne a saját véleményünket, hanem az Úr üzenetét adjuk tovább. Hiszen egyedül Isten szava gyógyít, benne van olyan erő, ami képes megváltoztatni az embert. Az Ige üzenete az is, hogy a Biblia, az igehirdetés, a bizonyságtételek is Isten hozzánk szóló szava. Ne pusztán emberi alkotást lássunk bennük, hanem vegyük észre Istent, aki az adott eszközön keresztül hozzánk szól. Ha mindezt meglátjuk, nem sértődünk meg, mert tisztában leszünk vele, hogy mennyei Atyánk szól most hozzánk.

Isten üzenete a nép saját házának építése, és a maguk dolgainak az Úr háza rendbehozatala elé való helyezése végett szól most hozzájuk. Miután örömmel hazaértek a fogságból nekifogtak a város és a templom rendbetételének. Azonban nagyon hamar akadályba ütköztek, mert a helyükre betelepített népek akadályozták őket a templom javításában. Az ellenség nem akarta, hogy ismét működjön a templom. Izráel fiai pedig megijedtek és abbahagyták az építést. Úgy vélték van elég munkáljuk a saját házukkal, elég elfoglaltságot adnak saját dolgaik, nem kell még a templommal való fáradtság is.

Bizony ismerős felfogás ez, hiszen ma is leghamarabb az Úr ügyét hanyagoljuk el. Ha sok a munkánk, vagy támadás ér, hamar Isten dolgait halasztjuk későbbre. Aztán mi is, ha kényes ügyben kell döntést hozni, inkább nem veszünk részt az alkalmon, csak nekünk nyugtunk legyen. Ne érjen kellemetlenség, támadás az Egyház dolgai miatt. Így azután a sorrend felborul, Isten elé lopakodik a mi ügyünk, a megélhetésünk, munkánk, ez azonban nem helyes, és az Úr nem is hagyja szó nélkül.

Az emberek azt mondogatták, amikor elmentek a templom mellett, hogy még nincs itt az ideje a javításnak. Meg is indokolták, előbb a saját romos épületeinket, elhanyagolt földjeinket kell rendbe hozni, mert első a család, a megélhetés.

Az Úr azonban így szól: „Hát annak itt van az ideje, hogy ti faburkolatú házakban lakjatok, holott ez a ház romokban áll? Most azért azt mondja a Seregek URa: Jól gondoljátok meg útjaitokat!” (1,4-5). Egyszer csöndben végig kell gondolni az életünket, a sorrendünket. Legyen ez az alkalom most, halljuk úgy az Igét, hogy nekünk szól. Nézzük meg, milyen helyet foglal el a gyülekezet, az Úr ügye az életünkben. Van-e olyan fontos, mint a saját feladataink? Tudunk-e az evangéliumért, a lelkek mentésért áldozatot hozni?

Megtudjuk, hogy a munkájuk eredménye függ az Úrral való kapcsolatuktól, az engedelmességtől, az Úr házához való viszonyuktól. Ha nem törődnek az Úr házával, ha nem fontos nekik Isten dicsősége, akkor kezük munkáján sem lesz áldás. Elfelejtették, hogy az Úr hozta őket vissza a rabságból, és ezért nekik az a feladatuk, hogy Isten hatalmát dicsőítsék. Életüknek Isten dicsőségét kell megjeleníteni és ennek egyik formája a templom. Ha a környezet látja, hogy legelőször a templomot hozzák rendbe abból megtudják, hogy Izráel számára Isten van az első helyen, megtudják, hogy Neki hálásak a szabadulásért.

Az Úr felszólítja őket az építésre. Azt kéri fogjanak hozzá és hozzák rendbe, mert ezáltal fog megdicsőíttetni. A próféta által hirdetett üzenet eléri célját, a vezetők hallgattak Isten szavára. Nálam mindig eléri az Ige a célját? Mindig azonnal hallgatok arra, amit az Úr mond? 

Isten bátorítja is népét, így szól: „Én veletek vagyok” (13)! Számunkra is ezt mondja az Úr: „Én veletek vagyok!”, csak végezzétek az Ige hirdetését, csináljátok, amivel megbíztalak benneteket. Milyen nagyszerű is, hogy így indulhatunk a mai napnak is. Ő velem van, ezért mindent Rá hagyhatok, és nekem csak a Tőle kapott feladatokra kell koncentrálnom.

Isten bátorít, mert bizony gyakran bátorságra van szükség az Úr szolgálatában. A többség vagy a környezet mást vár el tőlünk, számára más a fontos, más a helyes, bizony nagy bátorság kell kitartani Isten akarata mellett. Azonban pont az a bátorság, amikor mások véleményével szemben vállaljuk és cselekedjük Isten akaratát. Tehát Isten bátor munkára szólít fel, és ígéri, hogy közben övéivel lesz. Sőt áldást ad munkájukra. A bátor munkát megáldja az Úr, azt ígéri nagyobb lesz a dicsősége ennek a háznak, mint az első templomnak. Pedig annak csodájára jártak. Valóban úgy is történt, mert ebbe a templomba belépett személyesen az Úr. Ezek a falak meglátták a tanító, gyógyító Urat. Ha rábízzuk életünket az Úrra, dicsőségesebb lesz az életünk, mint előtte volt. Isten lényének jelenléte teszi áldássá mindennapjainkat. Lehet, hogy a külső szemlélő szegényesnek lát minket, azonban áradni fog belőlünk a belső gazdagság, az isteni természet, az Ő szeretete, békessége. Ezeket megszerezni nem lehet, csak kapni.

Csodálatos az a kijelentés is, amely így szól: enyém az ezüst, enyém az arany. Minden természeti kincs az Úré, ezért népe nem függ másoktól. Az Úr gyermekei tetteit soha nem vagyoni helyzetük határozza meg, mert nekik gazdag Uruk van. Ha tesszük, amit az Úr mond, akkor ő gondoskodni fog a feltételekről is. A templom újjáépítésének nem lehetett akadálya a nép anyagi helyzete. Ők úgy gondolták szegények és az épület is szegényessé lesz, azonban Isten kijelenti, ne a saját pénztárcájukra tekintsenek, hanem Istenére. Az Ő pénztárcája soha nem ürül ki. Őrá nincs hatással a földi gazdaság helyzete, mert Ő az Ura mindeneknek.

Az Újszövetség új könyvét, a Zsidókhoz írt levelet kezdtük meg a tegnapi nap folyamán (Zsid 1,1-14). Ez az írás számunkra ismeretlen szerzőtől származik, ám ha elolvassuk, mégis arra a véleményre jutunk, hogy nem ismeretlen a szerző. Nem, mert ennek a levélnek is a Szentlélek a szerzője, csak az eszköz, akin keresztül hozzánk eljutott, az az ismeretlen. Lám az első gyülekezet életében nem az eszköz, nem az ember volt a fontos, hanem az Úr. Tudták, felismerték az ÚR jelenlétét az írásban, mert Jézus Lénye, jó illata áradt belőle. A mi életünkben is felismerhető az Úr jelenléte, Lényének jó illata elárasztja környezetünket, és felismerik, itt van Isten köztünk.

A szerző bizonyságot tesz arról, hogy Isten a teremtéstől kezdve napjainkig szól. Ő soha nem volt néma, mindig kommunikált, mindig kapcsolatba akart velünk kerülni. Az ember azonban legtöbbször elbújt Isten szava elől, vagy egyszerűen nem törődött vele, amint láttuk királyok életében is. Az írott Igén keresztül is Isten szól hozzánk, halljuk meg szavát.

A levél elmondja, hogy a mostani idő, a kegyelem korszaka, ez az utolsó korszak, ami arra adatott, hogy rendezzük életünket az Úrral. Amíg tart a kegyelmi idő, addig vegyük komolyan az Úr szavát, lássuk meg, hogy a bűnt csakis Jézus által lehet rendezni. Ő tisztít meg bűneinktől.

Azt is megtudjuk, Jézus által ismerhetjük meg Istent. Ő Lényének, valóságának kisugárzása. Tehát Isten, olyan mint Jézus. Isten nagy, utolsó szava számunkra Jézus. Ne keressünk más kijelentést, ne figyeljünk másra, mert Ő általa mindent elmondott számunkra, és mindent megtett értünk. Ha meg akarjuk Őt ismerni, ha kíváncsiak vagyunk mi a mondanivalója nekünk, figyeljünk Jézusra.

Ő azt mondja, térjünk meg, és kövessük Őt, mint jó Pásztort. Ha ezt megtesszük, bővelkedő életet élhetünk.

Még ma, még Jézus hív

1.        

Még ma, még Jézus hív,

Nyíljon az ajtó, táruljon a szív,

Holnap talán késő!

2.        

Jövök Hozzád, Uram,

Kérlek, fogadj el, halljad meg szavam,

Tarts meg mindörökké!

3.        

Jézust áldjad, szívem,

Halála árán van új életem,

Illesse Őt hála!

4.        

Zengjünk mind Neki hát,

Dicsérjük együtt Isten szent Fiát!

Téged is vár még ma!

Isten áldásával.