Elég volt

S

zeretem a zsoltárokat olvasni, mert Isten közelsége árad belőlük (Zsolt 18,1-20). Sok zsoltárnak Dávid a szerzője, ahogyan ennek a mai éneknek is. Ráadásul nem íróasztali, nem múzsa szülte versek ezek, hanem az élet küzdelmeiben fakadtak, akkor, amikor a szerző megtapasztalta Isten szabadítását. Saul király elesett a filiszteusokkal vívott csatában, Dávid pedig megszabadult, és megnyílt előtte a trón felé vezető út. Azonban Istennek ez a gyermeke nem magáról énekel, nem hőstetteit emeli ki, nem a saját kiválóságát emlegeti, hanem az Urat dicséri. Dicséretmondás közben látja önmagát is, de nem királyként, erős vitézként, hanem az Úr szolgájaként. Igen, ő csak szolga, Isten az Úr, és mindent egyedül Ő cselekszik. Olyan jó látni, hogy Dávid megmarad szolgának, és egyedül Isten hatalmáról, szabadításáról beszél. Dávidnak nem is kellett semmit tenni ezért, mert anélkül vált szabaddá előtte az út, hogy bármit is tett volna. Az ő közreműködése nélkül tette az Úr szabaddá a pásztor előtt a királyi trónt. Isten egyszerű gyermeke, akit a juhok mellől hívott el az Úr, egyszer csak a trónon találja magát. Isten elhívta, felkente a próféta által, de ezt követően nem tett semmit, hogy megszerezze a hatalmat, csak várt. A várakozás formál, a várakozást majd a beteljesülés követi. Boldog, aki kivárja Isten munkálkodását, és nem maga harcol az előrelépésért.

Dávid megvallja az Úrnak, hogy szereti Őt. Igen, ez az ember nem szégyellte kimondani, hogy szereti Istent, mert aki Istent szereti, az képes jól szeretni embertársát is. Szeretem-e az Urat? Ez lényeges, mert akit szeretünk, az a legfontosabb a számunkra, arra fordítjuk a legtöbb időt, erőt, pénzt. Igazából a tanítványság nem más, mint szeretetkapcsolat. Ezért kérdezi meg a feltámadott Úr Pétertől, hogy szeretsz-e engem. Mert nem elég csak elfordulni a bűntől, nem elég megtagadni a múltat, a helyére kell valami más. Ez a más az Úr iránti szeretet. Ezt akarja Jézus - szeretetből és ne félelemből kövessük, ne azért, mert nincs más, nincs jobb megoldás, hanem azért, mert megszerettem. Megszerettem azt az Urat, Aki előbb szeretett engem, már akkor, amikor nem voltam szeretetreméltó, amikor a bűn mocsarában fetrengtem, és minden veszni látszott, de Ő mellém lépett és kiemelt. Ezt követően megtisztította szennyes ruhámat. Amióta tudom, hogy ez a tisztítószer az Ő vére, még jobban szeretem.

Azt is elmondja, kicsoda számára Isten. Erősség, kőszikla, szabadító - de jó, ha mi is így látjuk Urunkat. Dávid szinte énekli, az Úr csodásan működik, mert ő valóban ezt tapasztalta. Mi is megtapasztalhatjuk, hogy Isten erősség, Akiben bízhatunk, Akinek a számára nincs megoldhatatlan feladat. Olyan erős Isten Ő, Aki a sír szájáról is elhengeríti a követ, és a halálból életre hívja a Fiút. A legnagyobb győzelem a halál feletti diadal. A bűnt és a halált a legnagyobb tudósok, a legmodernebb technika sem győzi le, csak egyedül az Úr, és mindazok, aki hittel segítségül hívják az Úr nevét. Mert számunkra is Ő ad diadalt a bűnnel, a gonosszal szemben. És aki hiszi, hogy Jézus feltámadott és él, az majd maga is átélheti a feltámadást és az örök életet.

Ebből a zsoltárból megláthatjuk, hogy aki az Úrban bízik, az a legnagyobb fenyegetés idején is élhet félelem nélkül. Ahogyan Dávid is tette, hiszen tudta, hogy az Úr meg fogja szabadítani, elhozza a győzelem óráját, elhozza a szabadságot. Isten gyermekei  ma is élhetnek félelem nélkül, akkor is, ha gyakran megtapasztalják ennek a világnak fenyegetéseit, hiszen a világ ma is ellene van Isten gyermekeinek. Azonban ne a világra, hanem az Úrra nézzünk, és várjuk ki hittel a szabadulás óráját. Dávid a szabadulás után úgy látja, Isten tágas térre vitte. Tehát Isten gyermekének lenni nem lemondást, nem beszorítottságot, hanem szabadságot, a lehetőségek tárházát jelenti. A hívő ember előtt kitárul Isten országa, megláthatja annak szélességét, mélységét, határtalanságát.

Fontos szem előtt tartani, hogy az Úr Jézus is emberi testben élt, megtapasztalta a szenvedést is, ezért megért és tud segíteni (1Pét 4,1-6). A szenvedés a tanítványokat is elkíséri; ne meneküljünk mindig a szenvedéstől, mert van, amikor a szabaduláshoz, az új élethez szenvedésen keresztül vezet az út. Vállalnunk kell a szenvedést, mert nélküle gyakran nincs szabadulás. Viszont az Úr ad erőt a szenvedések, a gyötrelmek leküzdésére. Az emberi kívánságoktól való szabadulás is gyakran szenvedéssel jár, de aki az Úrban vállalja, szabaddá válhat. A szabad élet kiteljesedik, és már Krisztus fegyelme és irányítása alatt él. Az igazi szabadság az Úr Jézus Krisztusban lesz a miénk.

Az Úr Igéjét olvasva, Előtte állva egyszer határozottan ki kell mondani: elég volt, ez így nem mehet tovább. Erre a határozottságra szükségünk van, mert ha őszinték vagyunk, meglátjuk, hogy sok minden jelen van az életünkben mindabból, amit az apostol a pogányokról ír. A felsorolás sajnos a mai ember, gyakran az egyház életét is jellemzi - hányszor csak a mulatságok, az eszem-iszom, sőt, még a részegség is jellemzi alkalmainkat. Ezt meglátva ki kell mondani, elég volt, ez így nem mehet tovább, mert nem erre vagyunk elhíva. A pogány vágyakra, istentelen akaratra is ki kell mondani a nemet. Azonban erre csak az képes, aki Jézus lényébe tekintve megundorodik ettől az élettől, a világtól, a bűntől és eddigi önmagától. Aki így tekint Jézus lényébe, az átéli, hogy valóban elég volt, ahogyan eddig élt, és Jézussal elkezd egy új életet. Urunk belülről akar minőségi változást végbevinni bennünk. A Krisztusban való élet ajzószerek nélkül kínál örömöt, felszabadultságot, jó kedvet, és általa örülni fogunk az igazi, az Isten szerinti életnek.

Az Úr csodásan működik

1. Az Úr csodásan működik,

De útja rejtve van;

Tenger takarja lábnyomát,

Szelek szárnyán suhan.

Mint titkos bánya mélyiben,

Formálja terveit,

De biztos kézzel hozza föl,

Mi most még rejtve itt.

2. Bölcs terveit megérleli,

Rügyet fakaszt az ág.

S bár mit sem ígér bimbaja,

Pompás lesz a virág.

Ki kétkedőn boncolja őt,

Annak választ nem ád,

De a hívő előtt az Úr

Megfejti önmagát.

3. Ne félj tehát, kicsiny csapat,

Ha rád felleg borul,

Kegyelmet rejt, s belőle majd

Áldás esője hull!

Bízzál az Úrban, rólad Ő

Meg nem feledkezik,

Sorsod sötétlő árnya közt

Szent arca rejtezik!

Isten áldásával.

Az Úr elég

Á

ldott legyen az Úr, hogy ezen a reggelen is szabad elé járulni (Zsolt 17,1-15). Csodálatos az, hogy Jézus nevében Istenhez fordulhatunk. Olyan jó, hogy bármi ér, bármin megyünk keresztül, az Úr biztos pont, azzal a bizonyossággal mehetünk Hozzá, hogy Ő figyel ránk és meghallgat. Nagyszerű üzenet ez, hiszen ma hányszor átéljük, hogy nincs, aki figyeljen ránk, nincs, aki meghallgasson. Mindenki rohan, nincs idő egymásra, mindenki önmagával van elfoglalva, a másik élete, problémái már nem is érdeklik, azonban nem kell elkeseredni, mert az Urat érdekli az életünk. Ő kész időt szakítani ránk és meghallgatni.

Benne van ebben az imádságban az is, hogy Dávid nem foglalkozik mások elítélő véleményével, mert tisztában van azzal, hogy Isten előtt nincs rejtve az élete. Isten megvizsgálja Dávidot, sőt, van, amikor ő maga kéri a szívvizsgálatot. Bizony, szükségünk is van rá. Ma mindenféle orvosi szűrésekre, ellenőrzésekre elmegyünk, de odamegyünk-e Urunk elé, hogy vizsgálja meg a szívünket, és tisztítsa meg minden salaktól? Mert lehet megtisztulni, az Úr szabadító munkája által, kiontott vére által megtisztulhat a szívünk, az életünk.

A zsoltárosnak ez a mondata megszólított: „Bármit tettek is az emberek, én ajkad igéjére figyelek”. Bizony, sok rosszat tettek Dávid ellen, és ő nem erre, hanem Isten Igéjére figyel. Arra figyel, mit is mond az Úr, mit is kér tőle ebben a helyzetben. És tudjuk, hogy amikor az emberek azt javasolták neki, hogy ölje meg Sault, ő nem fogadta meg a tanácsot, hanem az Úr szavára figyelt és hallgatott. Dávid nem a környezetéhez, hanem az Úr szavához igazodott. Ez a mi utunk is, ne a bosszúállás, a visszafizetés vezessen, hanem az Úr indulata, Aki megbocsátott az Őt megtagadó Péternek és a megfeszítését megszavazó és végrehajtó embereknek is. Krisztus megbocsátó indulata vezessen minket is.

Támadások idején is az Úrhoz menekül, szinte Hozzá bújik a zsoltáros. Jó, hogy az Úr felé mindig szabad az út, az Ő menedékháza mindig nyitva, így ott elrejtőzhetünk, feltöltődhetünk és megújulhatunk. Úgy látja Dávid magát, hogy ő Isten szeme fénye. Igen, a hívő emberek, Krisztus tanítványai az Ő szeme fényei, ezért megőrzi őket.

Dávidnak sem volt könnyű az élete, és nem könnyű senkinek sem, de nem maga próbálja könnyebbé tenni, hanem vár Isten szabadítására. Ki kell várni az Úr szabadítását. A problémákat, az ellenségeket Istenre bízza a szoltáríró, ő pedig közben az Úr orcáját szemléli. Isten arcának látása megelégíti Dávidot, számára elég, mindennél többet jelent az Úrral való kapcsolat. Elég-e számomra az Úr? Megelégít-e, ha szemlélhetem, megelégít-e a közelsége, szeretete, vagy másra vágyom? Dávid nem a világ megbecsülésére vágyott, hanem megelégedett, ha gyönyörködhetett az Úrban. Elégítse meg szívünket a kegyelem, az Úrral való áldott közösség. Ha többre vágyom, akkor az legyen az Ő orcájának, lényének még mélyebb megismerése.

Az újszövetségi Igénk elmélyíti mindazt, ami már Dávidban is megfogalmazódott: a visszafizetés helyett az áldásmondásra teszi a hangsúlyt (1Pét 3,8-22). Isten gyermekei azért vannak ebben a világban, hogy Isten országa másságát megjelenítsék - ez az ország nem a bosszúra, hanem Isten szeretetére, megbocsátó kegyelmére épül. Isten gyermekei békességet kereső és munkáló emberek. Igen, ezt kell felmutatnunk, megjelenítenünk.

Azonban a Krisztus útja szenvedéssel jár, s amikor ezt megtapasztaljuk, ne lepődjünk meg, sőt, Péter azt írja: boldogok vagytok, ha szenvedtek az igazságért. Ne ijedjünk meg tehát és ne nyugtalankodjunk. De vajon boldog vagyok-e, amikor szenvedést kell elhordoznom az én Uramért?

Azután pedig lássuk meg, hogy Urunk is szenvedett értünk, ez adhat erőt számunkra is a szenvedés elhordozására. Az Úr Jézus azért adatott a halálra, hogy mi élhessünk általa. Az Úr mindenkinek megadja a lehetőséget, az engedetlenek számára is, hogy meghallják az evangéliumot. Mindenkinek meg kell hallania: eljött a Szabadító. Ám Noé idejében is kevesen voltak, akik komolyan vették a szabadításról szóló hírt. Miért nem vették komolyan? Mert úgy látták, nincs veszély, így nincs szükségük szabadításra sem. Látom-e a veszélyt, a bűn hálóját? Felismerem-e, hogy csak az Úr szabadíthat ki belőle? Az az Úr, Aki ma is él, mert feltámadt és az Atya jobbján van.

Mélyen meghajlok ím színed előtt

1.

Mélyen meghajlok ím színed előtt.

Töltsd ki kegyelmedet, öntsd ki erőd!

Mester, előtted a porba esem,

Mindenbe' mindenem légy Te nekem!

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

2.

Mélyebben, mélyebben, kérlek azért,

Öld meg, ó, Jézusom, bennem az ént!

Nem vagyok méltó, hogy gondolj reám,

Ámde tudom, hogy meghallod imám.

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

3.

Mélyebbre szállva, följebb visz utam,

Míg csak Elédbe nem érek, Uram;

Hordva keresztem a lábad nyomán,

Mennyei dics jön a szégyen után.

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

Isten áldásával.

Szüntelen bízzál az Úrban!

M

ai zsoltárunk lényege az Úrban való bizalom (Zsolt 16,1-11). Ez egy hitvallás Dávidtól, aki különféle küzdelmeket vív, és ezek közepette is az Úrba veti bizodalmát. Számunkra is sokféle lelki vívódást, különféle küzdelmet tartogat egy-egy nap, de ezekben a harcokban is vessük az Úrba minden bizodalmunkat. Szabad bízni Benne, szabad Hozzá fordulni gyötrelmeink és gondjaink idején. Hiszen minden nap saját hangulatunkkal, egészségi állapotunkkal, munkahelyi, családi problémákkal találjuk szembe magunkat, azonban az Ige arról tesz bizonyságot, hogy ezeket a helyzeteket nem kell egyedül végigjárni. A nagy király is felismerte, hogy a saját ereje, képessége, ügyessége, bölcsessége nem elegendő a problémák jó megoldásához, de Ő Istenhez fordul, Őt kéri, hogy tartsa meg. Szíve tele van azzal a bizonyossággal, hogy az Úr nem hagyja magára és megmenti szolgáját.

Dávid őszinte szívvel fordul Isten felé, megvallja, hogy számára az egyedüli jó az Úr. Nincs nagyobb jó a számomra, vallja Dávid. Én mit mondok? Mi jó nekem? El tudom-e mondani, hogy Ő a legnagyobb jó, a legfontosabb az életem számára? Mivel Isten a legnagyobb jó a számára, elutasítja a bálványokat, hűséges Urához. Mondhat a társadalom bármit, Dávid hite szilárd, mert megtapasztalta az Úr hatalmát. Dávidnak van mire visszatekinteni, többször is átélte Isten megmentő hatalmát, szabadítását, és ezek a tapasztalatok a jelenben mindig erőforrást jelentenek. Jó, ha mi is visszaemlékszünk az Úr munkájára, és abból merítünk reménységet a mostani küzdelmek idejére.

Jó úgy indulni a napnak, hogy szívemben ott a bizonyosság, az Úr tartja kezében sorsomat, az Ő kezében van az életem. Ha ott van, akkor pedig jó helyen van. Akkor nem kell félnem, bármi történik, bármivel kerülök szembe, bármilyen hírt is hallok. Ezzel a hittel élve nem leszek kiszolgáltatott, mert nem a véletlenek sodornak, mert tudom, még egy hajszál sem eshetik le a fejemről mennyei Atyám akarata nélkül. Ha így látom az életem, nem esek kétségbe, hanem imádságos szívvel, az Igéből erőt és tanácsot merítve dolgozhatom fel életem minden részletét.

Dávid személyes kapcsolatban áll az Úrral, ami azt jelenti, hogy minden problémával Hozzá fordul. Az Úr a tanácsadója. Mi is gyakorolhatjuk ezt, kérhetünk Urunktól a mindennapi dolgaink közepette tanácsot. Sőt, Ő azt akarja, hogy mindennel Hozzá forduljunk, Őt kérdezzük. Többször olvasunk a Szentírásban arról, hogy Isten emberei olyan helyzetekben is az Urat kérdik, amikor mások maguk döntenek vagy emberi tanácsadókra támaszkodnak. Legyen ma az Úr a tanácsadónk, próbáljuk meg, hogy mielőtt döntenénk, őszintén megkérdezzük Őt, úgy, hogy azután meg is várjuk a tanácsot. Ezt követően az a feladatunk, hogy a kapott útmutatás szerint cselekedjünk. A király, van úgy, hogy éjjel kapja meg a kért választ. Igen, időt kell szánni a válasz megtalálására, másrészt csöndre van szükségünk, hogy meghalljuk, amit mond az Úr.

Dávid nem csupán az életveszélyes helyzetek idején fordul Istenhez, hanem állandóan Őreá néz. Állandóan, vagyis egy pillanatra sem veszi le Róla a tekintetét. Mi is nézzünk Rá, soha ne vegyük le tekintetünket Urunkról, mert Ő vezetni fog az élet útján. Isten embere azért is néz szüntelen az Úrra, mert tudja, hogy neki is tanulni kell az életet, és Ő Istentől akarja megtanulni. Engedi, hogy az Úr tanítsa őt, hiszen ő sem tudja magától, hogyan is kell élni. De aki figyel az Úrra, keresi akaratát, azt az Úr tanítja. Isten iskolájában is minden nap van oktatás, mindig van elvégezendő feladat. Az Úr is vizsgáztat, erre a vizsgára a mindennapokban kerül sor. Itt derül ki, hogy jól elsajátítottuk-e az anyagot, hogy éljük-e, amit tanultunk.

Tovább folytatja Péter apostol az Isten országa bemutatását, és arról ír, hogy ez az ország, ennek minden ereje az életünkben nyilvánul meg (1Pét 3,1-7). Aki Isten országának polgárává válik, az már másképp él, annak az élete minden területén Isten törvényei fognak megjelenni. Így beszél a családról is, elmondja, hogy ebben a legfontosabb közösségben is minőségi változás áll be Jézus Krisztus megjelenésével. Rámutat, hogy most már nem az eddigi szokások, hagyományok, a körülöttünk élők véleménye a meghatározó, hanem Isten akarata. Tulajdonképpen ezeknek a házi tábláknak is a középpontja az Úr. És abból fakadnak, amit már az előző szakaszban olvastunk, az „ő nyomdokait kövessétek”. Igen, a tanítvány számára a házasságra és a családi életre nézve is Jézus a példa. Ezen a területen is az Ő nyomában kell járnunk. Ha így teszünk, tartós lesz a kapcsolat, nem kezdik ki a problémák, nem rombolják le a viharok sem.  Sőt, nem csupán ez a cél, bár ez is fontos, hanem az is, hogy a keresztyén családok bizonyságtétellé váljanak. Az életük, a mindennapjaik Krisztushoz vonzzák a többi házaspárt, a többi családot.

Az apostol hangsúlyozza, hogy ahol csak az egyik fél fogadta be az Úr Jézust az életébe, az életforma, a magatartás az első számú bizonyságtétel a nem hívő társ számára. Meg kell látnia, hogy amióta keresztyén a házastársa, van különbség az életében. Látszódnia kell a változásnak. De látszik-e? Csendesedjünk el és kérdezzük meg az Úrtól és magunktól is, látszik-e rajtam, a tetteimen, a dolgokhoz való hozzáállásomon, hogy Krisztushoz tartozom. Ha Ige nélkül is van hatás, ha látszik Jézus jelenléte, akkor már lehet az Igét is továbbadni. Mi legtöbbször előbb beszélünk, prédikálunk, és majd csak később jön az élet, ha egyáltalán jön. Péter azt mondja, előbb éljük meg a hitünket, legyen látható a mindennapjainkban, és aztán tegyünk bizonyságot. Sokan megfeledkeznek arról, hogy a legelső szolgálati hely a családunk, itt minden nap lehetőség nyílik a a bizonyságtételre, de milyen bizonyságot teszek?

A férfiak számára is lényeges, hogy a házastársukhoz való viszonyuk megértésen és tiszteleten alapuljon, mert így válik az ő életük is bizonyságtétellé. A férfiak számára is Jézus nyomdoka a követendő példa családi életükben.

SZÜNTELEN BÍZZÁL AZ ÚRBAN

Szüntelen bízzál az Úrban!

Szüntelen bízzál az Úrban!

Szüntelen bízzál az Úrban!

Ez az egyetlen út.

1. Szemed hiába néz és kutat,

   néha nem látod tisztán utad,

   azt sem, a holnap mit hoz, mit ad,

   de hidd, az Úr megsegít.

2. Rohansz, amíg le nem száll az est,

   nincsen nyugalmad, mindig sietsz,

   gyakran kihal belőled a kedv,

   de Vele békére lelsz.

3. Mások nem járnak itt már veled,

   néznek, irigyen súgják neved,

   ám te, mit ők csinálnak, ne tedd,

   veled az Úr, lát és véd.

Isten áldásával.

Az Ő nyomdokain

D

ávid szívéből Isten utáni vágy fakad fel (Zsolt 15,1-5). Vágyik az Úrral való közösségre, a szent sátor csöndjére. Van-e ilyen vágyakozás a szívemben? Úgy ébredek-e, hogy alig várom, hogy az Úrral lehessek?  Istennek ez az embere vágyakozott a sátor, az istentisztelet után. Azonban felteszi a kérdést: ki tartózkodhat az Úr sátrában? Vagyis hogyan lehet az Úr elé menni? Valóban csak formalitás az egész? Elmegyek az istentiszteletre, kicsit megpihenek, aztán élem a magam életét, és minden marad változatlanul. Hányszor vagyunk így. Pedig Isten azt akarja, hogy őszintén menjünk, bűneinkkel keressük fel, kérjük bocsánatát. Amikor az Úr Jézus eljött világunkba, sok ember felismerte, hogy Hozzá csak így érdemes menni. És özönlöttek az emberek mindenféle problémáikkal. Olyan jó, hogy minden gondommal Hozzá mehetek. Hozhatom félelmemet, betegségemet, szenvedélyemet, aggódásomat és mindent, ami eddig az Úrtól elválasztott, ami tönkre akar tenni. Aki így jön, aki megterheltként megy Hozzá, átélheti a szabadulást, a megnyugvást. Ezt ma is kínálja mindenki számára. Tehát az istentisztelet helye ma is Isten rendelője, az a hely, ahol megnyugszik a szív, békét találunk, megújul az életünk.

Azonban az Ige arról is beszél, hogy van folytatás, nem elég átélni Isten kegyelmét, hanem a kegyelemben növekedni kell. A megtért bűnös elindul az új élet útján. Most már Isten Igéje a lámpás a számára, és ez azt eredményezi, hogy az életgyakorlata is átalakul. Mert Dávid is erről beszél. Isten gyermekének az egész élete tükrözi az Úrhoz való tartozást. Isten gyermeke feddhetetlenül jár, vagyis átlátható az élete, bárhol járjon, mindig tanítványként viselkedik. Nincs képmutatás benne, nem alkalmazkodik másokhoz, nincs titkolni valója, egyedül az Ige irányítja.

A hívő embernek a nyelve is az Úr kezében van, ez is fontos, mert egyedül csak Ő képes megzabolázni. A nyelv sok sebet és sok kárt okozhat, de ha az Úr Lelkének fegyelme alá helyezzük, áldást jelent sokak számára. Az Úr megtisztítja nyelvünket, és az evangélium szolgálatába állítja. Mit szolgál a nyelvem? Valóban a jó hír eszköze?

Az Úr munkája a pénzünkhöz való viszonyunkra is kihat. A hívő ember szabad a pénz hatalmától, igyekszik jól bánni vele, Istennek szolgálni általa is. Fontos, hogy a pénzzel ne okozzunk kárt másoknak, ne tegyünk általa tönkre senkit. Ügyeljünk, hogy se mi ne váljunk a pénz által függővé másoktól, se tőlünk ne függjön senkinek az élete. A vesztegetés is lényeges, az Úr azt akarja, hogy ne engedjük lefizetni magunkat. Ne pénzért tegyünk meg valamit, hanem ha az a mi feladatunk, kötelességünk, végezzük el akkor is, ha nem kapunk érte semmit. Ne a pénz, hanem az Úr iránti szeretet motiváljon. Különösen lényeges, hogy Isten népe között ne a pénz határozza meg a dolgokat, ne a pénz döntse el, kivel törődünk, és hogy ki kerül sorra hamarább. Az evangéliumot ingyen kaptuk, a kegyelemért semmit nem fizettünk, és az Úr nem állított fel várólistát. Mehetünk Hozzá úgy, amint vagyunk. Bármikor lehet Őt zavarni. Legyünk mi is hű tanítványok, engedjük, hogy az élő víz hömpölyögjön rajtunk keresztül, és se a nyelvünk, se az anyagiasságunk ne legyen akadály. Kérjük az Urat, hárítson el mindent az élet vizének útjából.

Az apostol nehéz osztályba íratja be olvasóit, a tantárgy az igazságtalan szenvedés, az Úrért való sérelmek elhordozása és a szívtelen, a kíméletlen vezetőnek való engedelmesség (1Pét 2,18-25). Ez bizony nem könnyű lecke, hiszen mi ott szeretünk szolgálni, ahol örömmel várnak, ahol szeretnek és megbecsülnek. Legtöbbször elkerüljük a minket nem szeretőket, pedig az a kedves az Úr előtt, ha a hitünkért támadók felé is közvetítjük Isten akaratát. Az Úr Jézus is vállalta övéit a katonák, a vallási és a katonai vezetők előtt is.

Jó azt is végiggondolnunk, hogy az igazi szenvedés mindig az Igéért való gyötrelem. Mi gyakran összetévesztjük a saját bűneinkért, hanyag munkavégzésünkért való jogos kritikával. Amikor ezekért ér bennünket a figyelmeztetés, az nem az Úrért van. Tanítványnak lenni nem azt jelenti, hogy nyugodtan lehetünk hanyagok, hogy végezhetünk selejt munkát, hanem azt, hogy mindenütt minőséget igyekszünk képviselni, mindenütt úgy tesszük a dolgunkat, hogy az emberek meglássák a hívő élet többletét.

Jó szem előtt tartani elhívatásunkat. Arra hívattunk el, hogy Krisztus nyomdokait kövessük, mindenben és mindenhol az Ő nyomában járjunk. Ez magával hozza a szenvedést is. Nem lehet elkerülni az Úrért való szenvedést, de lássuk meg, hogy Urunk is szenvedett értünk. Tehát számunkra Jézus élete a példa. Vegyük komolyan ezt, és próbáljuk követni az Ő magatartását. A bajok közepette is imádkozzunk, amint az Úr is imádkozott a kereszten is. Panaszkodás, mások szidalmazása helyett imádkozzunk értük, ahogyan az Úr is tette, amikor megfeszítői számára kérte az Atya bocsánatát. Mi se fenyegessünk ítélettel, bosszúval senkit, sérelmeink intézését is bízzuk az Atyára, mindezek helyett mondjunk mindenkor áldást. Mert a mi életünk sem volt különb azokénál, akik most fájdalmat okoznak nekünk, mi is az Úr sebei által gyógyultunk meg. Soha ne feledjük, hogy gyógyulásunkért, életváltozásunkért, üdvösségünkért az Úr meghalt. Azért adta az életét, hogy mi már Neki éljünk, az igazságot képviseljük és egész életünkkel Isten országát hirdessük ebben a világban.

Péter hangsúlyozza, az Úr Jézus a mi Pásztorunk, menjünk ma is Hozzá, lépjünk nyomába, és hallgassunk a hangjára.

Amint vagyok, sok bűn alatt

1. Amint vagyok, sok bűn alatt, De hallva hí -vó hangodat, Ki értem áldozád magad: Fogadj el, Jézusom!

2. Amint vagyok - nem várva, hogy Lelkemnek terhe, szennye fogy, Te, aki megtisztíthatod: - Fogadj el, Jézusom!

3. Amint vagyok - bár gyötrelem, S kétség rágódik lelkemen, Kívül harc, bennem félelem: - Fogadj el, Jézusom!

4. Amint vagyok - vak és szegény, Hogy kincset leljek benned én, S derüljön éjszakámra fény: - Fogadj el, Jézusom!

5. Amint vagyok - nincs semmi gát, Kegyelmed mit ne törne át; Hadd bízza lelkem rád magát: - Fogadj el, Jézusom!

6. Amint vagyok - hogy a te szent Szerelmed tudjam, mit jelent Már itt s majd egykor odafent: - Fogadj el, Jézusom!

Isten áldásával.

A megoldás a megtérés

N

em mindenki tekint hittel az életre, hanem vannak, akik azt hirdetik, hogy minek hinnének, minek bíznának, amikor nincs is Isten (Zsolt 14,1-7). Ez a gondolkodás nem mai, már Dávid korában is létezett. Hogy mire alapozzák ezt a véleményüket, nehéz megmondani, hiszen bizonyítani nem tudják. Senki, aki Isten létét tagadja, nem képes azt bizonyítani. Talán vannak, akik azt gondolják, a hívők sem képesek egyértelműen a világ elé tárni Isten létezését. Azonban jó tudnunk, hogy nekünk nem is kell bizonyítani semmit, mert ez nem a mi dolgunk. Az Úr bizonyítja mindenki számára létét, hatalmát, szeretetét; ha nyitva van a szívünk, a fülünk és a szemünk, meg fogjuk tapasztalni Őt. A hívők feladata a bizonyságtétel, elmondani mindenki számára mindazt, amit átéltünk, amit megtapasztaltunk, amit Isten számunkra kijelentett.

A zsoltáros nem sokat foglalkozik az Istent tagadó emberekkel, azt mondja rájuk, hogy bolondok. Azért, mert úgy állítanak valamit, hogy meg sem győződnek a valóságról. Mert aki őszintén és igazán segítségül hívja az Úr nevét, azt Ő megszabadítja, annak válaszol. A legtöbbször nem is akarnak meggyőződni Istenről, mert nem akarnak hinni Benne, és nem akarják életüket akaratához igazítani. Sok ember azért tagadja Istent, mert tudja, ha elismeri Őt Úrnak, nem élhet tovább úgy, ahogy eddig élt. Merem-e vállalni az életváltozást? Merem-e úgy keresni az Urat, hogy kész vagyok magam mögött hagyni eddigi életem, feladni eddigi tetteim, és igazodni az Igéhez?

Dávid értékelése az emberről Pál korában sem változott, hiába telt el több száz esztendő, a szívében, életvitelében ugyanaz maradt (Rm 3,10). Sőt, a Pál óta eltelt idő alatt sem változtunk, mert nem lehet megváltozni. Az embert sem a kultúra, sem a tudás, sem a nevelés nem képes gyökeresen megváltoztatni. Egyedül az újjászületés ad megoldást. Olyan jó, hogy mindezek ellenére az Úr keres, azért jött az Úr Jézus a földre, hogy megkeresse és megmentse az elveszettet. Én is lehetek ez a megmentett. Csak úgy lehet más az életem, akkor lesz minőségi változás, ha Ő rám talál, én pedig örömmel követem tovább az úton.

A zsoltáríró tapasztalja az istentagadók támadását, átéli gúnyolódásukat, de nem adja fel. Ő tovább bízik Istenben, és tudja, hogy az Úr vele van. Mi se adjuk fel hitünket, bízzunk tovább az Úrban, menjünk utunkon bátran, mert eljön a szabadulás. Mindig megérkezik az Úr szabadítása. Talán most még nem látni, de a maga idejében megérkezik. Izráel is hosszú időn át várt a Messiásra, sokan úgy gondolták, nem is jön, aztán egyszer csak átélték, hogy megérkezett. Az a feladatunk, hogy mindenkor készen legyünk, és várjuk Őt, hogy ne érjen meglepetésként megjelenése. Várjuk az Úr beavatkozását, mert Ő a reménytelen helyzetekben is képes cselekedni. Hányszor láthatjuk az Úr Jézus életében, hogy reménytelen életű embereket meggyógyított, szabaddá tett, helyreállított.

Az Úr gyermekei is benne élnek egy adott társadalomban, és ott kell megállni a helyüket, ott kell úgy élniük, hogy az bizonyságtétel legyen (1Pét 2,13-17). Krisztus követői elsősorban nem a környezetet, a társadalmat akarják megváltoztatni, hanem hirdetik az embert megváltoztató evangéliumot. Az egyház Isten országát képviseli, de a földi ország törvényeit is tiszteletben tartja. Amíg egy ország vezetése vagy törvénye nem kívánja meg, hogy Istent megtagadjuk, azok ránk is érvényesek. A hívő ember addig engedelmeskedik országa vezetőinek, amíg nem kerül szembe Isten akaratával. Mindig az Ige alapján kell mérlegre tennünk mindazt, amit elvárnak tőlünk. A legfelsőbb fórum Isten Igéje.

Péter leírja, mi Isten akarata, amivel bizonyságot tehetünk: a jó cselekvése. Mi a jó? Mindaz, ami egyezik Isten Igéjével, az Ő akaratával. Azt akarja, hogy őszintén éljük meg a szabadságunkat, ami azt jelenti, hogy ne elméleti, hanem gyakorlati legyen a hitünk. Éljük is, amit hiszünk. Mindig úgy, ahogyan az Úr Jézus tette. Belevitte a társadalomba Isten szeretetét, a megvetettek, a kitaszítottak, a bűnökben élők számára is hirdette, van visszaút. Meg lehet térni, mert Isten keresi őket, lehet új életet kezdeni. Amikor Jézus egy beteget meggyógyított, azt visszaadta a társadalom számára. Abból ismét hasznos tagja lett az adott közösségnek. A meggyógyult ember tovább már nem jelentett terhet mások számára, hanem ő vált teherhordóvá. Kézbe vette saját életét, dolgozott, eltartotta családját, és maga is igyekezett segíteni másoknak. Elmondta, mit tett vele az Úr, és ha kellett, munkával és adakozással is segítette más emberek újrakezdését. A mai tanítványok is így tehetnek bizonyságot, meg kell látnunk a mélyben, a bűnben élőben is Isten alkotását, közvetítenünk kell felé az új élet lehetőségét. Hirdessük az evangéliumot, és segítsünk abban, hogy akarjanak új, felelős életet élni. Sok ember úgy van, mint a harmincnyolc éve béna, hogy nem is akar gyógyulni, szabadulni, újat kezdeni. Azonban az Úr Jézus az akaratunkat is meg tudja gyógyítani. Engedjük, hogy egész lényünket újjá formálja, hogy akaratunkat is meggyógyítsa, hogy akarjuk mi is azt, amit az Úr akar.

Jöjj el az élet vizéhez

1. Jöjj el az élet vizéhez, nélküle szomjas a szív,

átok alól szabadulsz itt, hű Urad O, aki hív.

Refr.: Jöjj hát siess, jöjj, vár reád: béke a földön az üdv odaát!

Itt van az élet a forrás, nincs sehol és soha más.

2. Jöjj megújulni e vízben, új lesz a hit, szeretet,

eltűnik itt, ami régi, kezded az új életet.

Refr.: Jöjj hát siess ...

3. Jöjj hát az élet vizéhez, Jézus kínálja neked,

árad az élet belőled, kútfeje lesz a szíved.

Refr.: Jöjj hát siess ...

Isten áldásával.

Drága kincs

A

 zsoltáros panasza - „meddig...?” - számunkra is ismerős (Zsolt 13,1-6). Hányszor látjuk mi is sötéten az eget, elcsüggedünk, és úgy gondoljuk, elnyel az ár, nincs menekvés. Gyakran érezzük úgy, hogy összeroppanunk a terhek alatt, nem bírjuk tovább, és ekkor felkiáltunk: meddig még, Uram? Sok esetben a külső körülmények is erősítik a sötéten látást, és amikor egyre húzódnak a dolgok, nincs megoldás, úgy véljük, teljesen magunkra maradtunk, mert Isten elfeledkezett rólunk. Bizony, nagyon nehéz lelkiállapot ez, egyre reménytelenebbé válik az ember, de vajon van-e ebből a gyötrelemből kiút?

Dávid szerint van, mert ő megtalálta: ez az út felfelé vezet Istenhez. Rádöbbent, hogy abban a helyzetben, amiben van, nincs más megoldás, mint Istenhez fordulni. Igen, odafordulhatunk Hozzá, kérhetjük, hogy nézzen ránk és adjon választ. Bár mi már tudjuk, hogy a válasz elérhető, hiszen Isten ideadta az Igét, amiben megláthatjuk akaratát, meghallhatjuk üzenetét. A probléma talán abból adódik, hogy a keserűség, a csüggedés idején nem vesszük kézbe az Igét. Úgy látjuk, nem tudunk koncentrálni, nem vagyunk képesek megjegyezni semmit, szívünket sem bírjuk az Úrra irányítani. Azonban ne adjuk fel, még inkább forgassuk a Szentírást, ne a látszatra figyeljünk, hanem az eredményre. Egy történet szerint egy fiatalember abba akarta hagyni az istentiszteletek látogatását, mert úgy vette észre, semmi nem marad meg benne az Igéből. Évek óta hallgatja az igehirdetést, olvassa a Bibliát, és nem lát előrelépést. Elment egy idős lelkészhez, aki a válasz megadása előtt azt kérte tőle, hogy hozzon neki a folyóról vizet. A férfi szívesen eleget tett a kérésnek, ám egy vesszőkosarat kapott, abban kellett vizet hozni. A fiatalember furcsállta, de nem szólt. Lement a folyóra, megmerítette a kosarat, de mire visszaért a lelkészhez, elfolyt az összes víz. Az idős ember ismét visszaküldte a folyóra, és ez több alkalommal megismétlődött. Végül a fiatal férfi megelégelte és azt mondta, nem megy még egyszer a folyóhoz, mert nincs értelme, hiszen minden víz kifolyik, egy csepp sem marad a kosárban. Felesleges fáradozás ez. Akkor az idős ember megkérte, nézze meg a kosarat, lát-e rajta valamit? A fiatalember felkiáltott, amikor ismét kézbe vette vízhordó eszközét, és azt mondta, megtisztult. Eddig szenes, koszos volt, most pedig tiszta, mert ahogyan a víz átfolyt a vesszők között, kimosta a szennyet, és megtisztult a kosár. Így van ez a bibliaolvasással, igehallgatással is, a hallott Ige átmossa a szívünket. Minél többet halljuk, annál jobban megtisztul a lényünk.

Végül a zsoltáros is felszabadul lelki görcse alól és kimondja: „én bízom kegyelmedben”. Ez a megoldás, továbbra is bízni az Úrban, bízni abban, hogy nem hagy magamra, és készíti már a szabadulás útját. Ehhez türelemre van szükségünk. A szíve tele van örömmel, és már arról énekel, hogy az Úr jót tett vele. Még nem változtak meg a dolgok, de reménység van a szívében, és amikor lényéhez az Úr közel kerül, bizonyossá válik, hogy Ő munkálkodik. Énekeljünk ma is Urunknak, dicsérjük szent nevét, köszönjük meg szabadítását és mindazt a jót, amit tett velünk.

Péter apostol látja, hogy a gyülekezet körében a feltámadott Úr drága kincs (1Pét 2,7-12). Ő a kincs számukra, Ő a minden, mert Belőle származik az élet, az új élet. Ki az én kincsem? Ki és mi a legfontosabb a számomra? Akik hisznek, azok számára Ő a drága kincs. Pál apostol is így élte meg a Jézussal való találkozást, mindennél többet ért az Úr a számára. Akik nem hisznek, megütköznek Jézuson, mert nem engedelmeskednek az Igének. Itt is azt látjuk, hogy a hit nem elmélet csupán, hanem élet. Engedelmesség az Úr szavának. Azt jelenti mindez, hogy aki hisz, azt az Úr szava irányítja.

Azért is kincs, nagy érték az Úr, mert általa életváltozáson megyünk keresztül. Ezek az emberek is megváltoztak, újjá lett az életük, és egyben megtapasztalták, amikor a kegyelem lehajolt hozzájuk, hogy az Úr megbecsüli őket, fontosnak tartja őket. Isten országába kerülve visszakapjuk önbecsülésünket, hiszen Isten gyermekének lenni, Isten tulajdon népének lenni sokat jelent. Azt jelenti, igenis vagyunk valakik. A hívőket gyakran nem veszik semmibe - jó meglátni, hogy Isten számára értékesek vagyunk, az Ő népe vagyunk, és ezt szabad komolyan venni. Szabad úgy élni, hogy én Istenhez tartozom, van feladatom, célom, mert mindezt Tőle kapom.

Isten tulajdon népének lenni felelősség, azért hívott el, hogy Őt képviseljük, hogy a világ meglássa, van itt egy másik nép, van itt egy másként élő nép. Ezt akkor látják meg, ha valóban másképp élünk, mint a világ, ha elsősorban Isten hatalmas tetteit hirdetjük. Annyi mindennel el vagyunk foglalva, de fontos-e számunkra Isten tetteinek a felmutatása?

Fontos, hogy Péter rámutat, a testi vágyak felett is lehet úr Jézus, sőt, igazán Ő tud felettük Úr lenni. Azt jelenti ez, hogy ne a test kerüljön a középpontba, ne a testért éljünk, hanem az Úrért. Úgy éljünk, hogy tetteink Isten dicsőítésére ösztönözzék a nem híveket is.

Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város felé.

3. Óemberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.

9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.

Lelki ház

M

ár a zsoltáros is azt tapasztalja, kevés az őszinte, az egész lényével, életvitelével is hívő ember (Zsolt 12,1-9). Vallásos ember volt sok, de kevés olyan, aki valóban élte is, amit hitt, és teljesen Isten Igéjére támaszkodott. Mert lehet azt mondani, hogy hiszek, de az élet hitelesíti szavaimat: az, ahogyan megélem a hitemet és az, amire felhasználom. Dávid megtapasztalta, hogy Isten népének voltak olyan tagjai, akik mindig az érdekeik szerint beszéltek és cselekedtek. Nem Isten szava volt a zsinórmértékük, nem az Ige erkölcsi erejére támaszkodtak, hanem mindig oda fordultak, ahol jobban jártak, ahonnan több hasznot reméltek. Ehhez a hitet ugródeszkának tartották, megvoltak a kapcsolataik, amik által egyre előrébb jutottak. Dávid nem ezen az úton járt. Nem volt kétszínű, ő mindig vállalta az Urat, és minden helyzetben bízott Benne. Nem használt emberi eszközöket, hanem kivárta, amíg Isten cselekszik. Ellenfelei gyakran gondolták azt, hogy legyőzték, de mivel Istenhez fordult, mégis ő diadalmaskodott. A zsoltáros Isten ígéreteire támaszkodott, és megtapasztalta, hogy az Úr teljesíti azt, amit ígért.

Dávid az Úrhoz fordul, Őt kéri meg, hogy segítsen. Nem emberektől várja a segítséget, mert tudja, hogy nem hozzájuk kell fordulni, hanem az Úrhoz. Az ő magatartása számunkra is példaértékű, azonnal lehet az Úr segítségét kérni. Lehet ilyen őszintén odafordulni, sőt, csak így érdemes. Az Istennel való harmonikus kapcsolat alapja az őszinteség. Amikor azt mondom, „segíts, Uram”, megvallom tehetetlenségemet, megvallom kudarcomat, és Őt kérem, hogy oldja meg a problémát. Felismerem-e, hogy megbízható az Úr, és a Benne való hit, a Hozzá való fordulás hatékony? Gyakran azt gondoljuk, a kapcsolatok jelentik a hatékonyságot, pedig a hatékonyságot az Úrban való hit adja. Isten hatékonyan cselekszik.

Dávid számára az Úr szava, tehát az Ige, tiszta beszéd. Mennyi tisztátalan és súlytalan beszéd van. Az Úr szava erő, dünamisz, ami a világot is alkotta. Ez a szó képes új életet létrehozni bennünk is. Az Úr szava megbízható, lehet rá építeni, egész életünket ráépíthetjük.

Dávid azt is látja, hogy nem könnyű megállni, mert a környezetnek nagy hatása van. Ezért az Úr oltalmát kéri. Minket is csak az Úr tud megőrizni nemzedékünk gonosz szokásaitól. Csak az Úr ereje által leszünk képesek megmaradni a hitben. A világnak nagy sodrása van, de aki az Úrba veti bizalmát, úgy cselekszik, mint az a kapitány, aki kiveti a horgonyt, és így stabilizálja a hajót nagy hullámzás idején. Vessük ki mi is a horgonyt, olvassuk rendszeresen és folyamatosan az Igét, mert az igeismeret adja a horgonyt a számunkra. Ha jól ismerjük az Urat, és járatosak vagyunk az Igében, nem sodornak el a hullámok. Ha nem vetjük ki a horgonyt, veszélybe kerülünk, mert elborít a bűn és a csüggedés hulláma. Azonban Isten ígéretei, egy-egy témában adott kijelentése felemelheti szívünket, vigasztalást nyújthat a számunkra.

Péter is átélte Isten igéjének új életet létrehozó erejét, nemcsak a saját életében, hanem másokéban is (1Pét 2,1-6). Szolgálata közben látta, hogy a hirdetett Igében erő van, életeket megváltoztató, minőségi életté formáló erő. Ahogy vitte az evangéliumot, és sorra jöttek létre gyülekezetek, meglátta, hogy az Ige olyan változást tud véghezvinni, amire az ember nem képes. Mi nem tudjuk a másik embert megváltoztatni, újjá formálni, legfeljebb csak a bűn mélységeibe bevezetni, szenvedélyekre rászoktatni, de megszabadítani már nem vagyunk képesek. A szabadítás az Úré.

Az újszülött csecsemőnek táplálékra van szüksége a növekedéshez. Az sem mindegy, mivel tápláljuk. Az anyatej számára a legmegfelelőbb táplálék. A gyermek vágyik az ennivalóra, belé van kódolva, mert az élet élni akar. Az újjászületett ember számára is magától értetődő a táplálkozás - a táplálék pedig nem más, mint Isten tiszta Igéje. Ha ezzel élünk, növekedünk hitünkben, Istenismeretünkben. Isten azt akarja, hogy növekedjünk, mégis sok stagnáló hívő és gyülekezet van. Mi lehet az egy helyben toporgásnak az oka? Talán az, hogy nem az Ige a táplálékunk? Sok minden jelen van ma az egyház életében, sok látványos dolgot véghezviszünk, de a növekedést Isten adja. A növekedés az Igébe van kódolva, ha ezzel táplálkozunk, növekedünk, erőssé válunk.

A növekedéshez szükséges, hogy a világból hozott magatartási mintáinktól, megoldási mechanizmusunktól megszabaduljunk. Az egyház a világban él, de nem a világ normái, hanem Isten igéjének útmutatása szerint. A probléma mindig akkor adódik, amikor a világ behatol az egyházba. A hajónak a vízben kell lennie, mert akkor fog előre haladni, de ha a víz behatol a hajóba, baj van.  Meg kell vizsgálnunk, hogy mi vagyunk a világban, vagy a világ bennünk? Mert az a feladatunk, hogy a világ számára vigyük a jó hírt, de ha átvesszük az ő módszereit, akkor az egyházban is bajok támadnak.

Az apostol szépen írja le az egyház lényegét: lelki ház, otthon, amelyben az Atya van jelen, ahonnan árad az Ő békessége. A lelki házban fel lehet töltődni, meg lehet újulni. De vajon ezt kínálja-e a mai gyülekezet? Ha valaki belép a gyülekezetünkbe, vagy találkozik velünk, azt tapasztalja-e, hogy lelki otthonba került? Úgy érzi-e, hogy olyan helyen van, ahol lehullnak a terhek, megtisztulnak a szívek, gyógyulnak a betegségek, megbékülnek az ellenségek? A lelki házban más emberré leszünk. Ennek szánja egyházát az Úr, de vajon azok vagyunk-e? Kérjük Urunkat, formálja életünket és közösségünket lelki házzá, ahol jó lenni, mert az Úrral lehetünk együtt. A lelki ház mintája Betánia. Ahol mindig volt helye az Úrnak, ahol voltak, akik lábaihoz ültek és hallgatták, amit mond. Ilyen lelki házzá válhatunk a Szentlélek által, itt megtapasztalhatjuk az Ige erejét, Jézus lényének hatását.

Isten szívén megpihenve

1. Isten szívén megpihenve Forrjon szívünk egybe hát, Hitünk karja úgy ölelje Édes Megváltónkat át! Ő fejünk, mi néki tagja, Ő a fény, mi színei; Mi cselédek, ő a gazda, Ő miénk, övéi mi.

2. Szeretetben összeforrva, Egy közös test tagjai, :/: Tudjuk egymásért harcolva, Ha kell, vérünk ontani. Úgy szerette földi nyáját S halt meg értünk jó Urunk; Fájna néki, látva minket, Hogy szeretni nem tudunk.

3. Nevelj minket egyességre, Mint Atyáddal egy te vagy, :/: Míg eggyé lesz benned végre Minden szív az ég alatt; Míg Szentlelked tiszta fénye Lesz csak fényünk és napunk, S a világ meglátja végre, Hogy tanítványid vagyunk.

Isten áldásával.

Az Atya gyermekei vagyunk

H

atározott bizonyságtétellel indul ez a zsoltár: „Az Úrban bízom” (Zsolt 11,1-7). Nincs magyarázkodás, a vallomás élének tompítása - ez egy szilárd hitvallás. Bárki bármit mond, én az Úrban bízom. Bárhogyan is alakul körülöttem az élet, az Úrban bízom. Bizonyára mondták Dávidnak, hogy nincs értelme tovább az Úrban bízni, Rá várni, hanem vegye a saját kezébe az életét. Dávidnak emberileg többször volt kilátástalan a helyzete, de ő mindig bízott abban, Aki elhívta és királlyá kente. Nem választott emberi megoldásokat, nem tett egyetlen lépést sem azért, hogy Saultól megszerezze a trónt. Akkor sem választotta a kézenfekvő megoldást, amikor kiszolgáltatott helyzetben találta Sault, és Dávidot még a szolgái is biztatták, hogy éljen a lehetőséggel. Dávid mindenkor az Úrban bízott, illetve Rábízta magát, nem vette a saját kezébe élete irányítását. Nem maga szerezte meg a trónt, hanem kivárta, amíg Isten neki adja, amíg megnyitja előtte a kaput.

Ilyen határozottságra van nekünk is szükségünk, ilyen erőteljesen kapaszkodjunk Isten ígéreteibe, és bízzunk bennük. Mert amit az Úr ígért, azt megtartja, szabadítása megérkezik, útmutatása valósággá válik, de mindig a maga idejében cselekszik. A probléma itt szokott lenni, azonnal akarjuk a választ, mindjárt szeretnénk látni a megoldást. Azonban ki kell várni Isten idejét. Akkor is várjunk, ha nehéz várni, ha mindenki sürget, hogy cselekedjünk, és még meg is mondják, mit kellene abban a helyzetben tenni. Az emberi megoldás mindig menekülés, azt jelenti, nem akarom kivárni Isten megoldását, vagy nem akarom elfogadni azt. Dávid nem menekül, vár az Úrra.

Az emberi élet alapja az Úrral való élő kapcsolat. Ha erre építjük fel életünket, stabillá válunk. Úgy, amint az Úr Jézus is elmondta egy példázatban, hogy aki a megtartja az Ő beszédeit, az olyan, mint az az ember, aki kősziklára építette házát. A nagy viharok idején is szilárdan áll a ház. Ma azért bizonytalan és sérülékeny sok ember élete, törékenyek a kapcsolatok, mert nem az Úr beszéde az alap. Az emberek többsége nem az Igére építkezik. De mire építek én? Van-e alapom? És mi az alap, ha van?

Dávid számára Isten az alap, az a bizonyosság, hogy Ő jelen van és elérhető. Tudja ez a hívő király, hogy az Úr uralkodik, ezért nem fél, nem kapkod. Jó, ha minden nap, a legnehezebb helyzetekben is látjuk az Urat, látjuk az Ő trónját. Ha felfelé tekintünk, békességre jutunk. Mert Isten cselekszik, eljön az idő, amikor megítéli az életünket, a gonoszokét is. Ma még a kegyelem korszakában élünk, de eljön az ítélet ideje is. Ma még imádkozhatunk azért, hogy minél többen éljenek Isten kegyelmével, mert most még meg lehet szabadulni, lehet új életet kezdeni.

Péter apostol arra teszi a hangsúlyt, hogy a gyülekezet tagjai Isten gyermekei, és így Atyának szólíthatják Őt (1Pét 1,17-25). Nagy kiváltság ez: én, nyomorult bűnös ember Atyának szólíthatom a szent Istent. Az apostol szerint is nagy felelősség ez, ezért nyomatékosítja: ha Atyátoknak hívjátok Őt, akkor úgy is éljetek, hogy gyönyörködhessen bennetek, és mindenki lássa, Kinek a gyermekei vagytok. Felelősség Isten gyermekeként élni, azért írja Péter, hogy félelemmel töltsük el jövevénységünk idejét. Nem az Úrtól kell félni, hanem attól, hogy ne váljunk méltatlanokká a nevére, hogy ne hozzunk Rá szégyent, és az életünk ne taszítson el senkit Tőle.

Azt se feledjük, hogy jövevények vagyunk ebben a világban. Egyszer belépünk, majd egy másik időpontban eltávozunk. Akkor éljük meg jól hitünket és életünket, ha ezt nem veszítjük szem elől és nem itt akarunk berendezkedni, hanem kitartóan vándorlunk örök hazánk felé, az Atyai házba.

Istennek sokba kerültünk, nem anyagiakat, hanem a Fia életét adta értünk. Az Úr Jézus vére által váltott meg minket atyáinktól örökölt hiábavaló életmódunkból. Bizony, földi örökségünk hiábavaló életmód, ezt kapjuk és a bűnt. Azonban Jézus halála, bűnbocsánata által Isten gyermekei lehetünk, és így egy új életforma örökösei. Az Atya krisztusi életformát ajándékoz a hittel Hozzá folyamodóknak.

A hit Istenbe vetett reménység, tehát nem az emberben hiszünk, hanem az örökkévaló Istenben, aki által mindenek létrejöttek, Aki kihozta a halálból Jézust. Így azután számunkra is elhozta a feltámadás reménységét. Abban a hitben élhetünk, hogy nem a halálé az utolsó szó, hanem az Életé, Istené.

Akik Isten Igéje által újjászületnek, arra születnek, hogy egymást tiszta szívből szeressék. Ez nem könnyű, mert az ellenség és régi emberünk mindent megtesz, hogy ez ne valósuljon meg. Azonban Krisztusban minden akadályt le lehet győzni, félre lehet tenni. Ne engedjük, hogy bármi is megrontsa egymás iránti szeretetünket, vagy közénk álljon. Ma gyakran a pénz és a hatalom az, ami éket igyekszik verni még a testvérek közé is. Azonban ne engedjük, mert ha Krisztust szeretjük mindenekfelett, egymást is szeretni fogjuk. Ezt mondja az Ige, és az Ige örökké megmarad. Minden elmúlik, de az Ige örök, Jézus örökké él. Aki Benne hisz, aki az Övé, az is örökké élni fog.

Ó, Ábrahám Ura, Hadd áldjuk szent neved

1. Ó, Ábrahám Ura, Hadd áldjuk szent neved, Mert mindenható vagy és örök szeretet. Nagy Isten a neved, Ezt vallja föld és ég, Csak téged illet tisztelet és dicsőség.

2. Ó, Ábrahám Ura, Ím, hallom szent szavad; Csak azt az üdvöt keresem, mit kezed ad. A múló földi jót És vágyát elhagyom, S őt választom, ki őrizőm és pásztorom.

3. Ó, Ábrahám Ura, Szent kegyelmed nekem Az én örömöm, utamon ez vezessen. Te barátod lettem, Én Istenem te vagy: Tarts meg a Jézus véréért és üdvöt adj!

4. Megesküvél, Uram, És igédben bízom, Hogy égbe viszed gyermeked sasszárnyakon. Meglátom Jézusom És áldom hatalmát, Szent kegyelmének éneklek halleluját.

Isten áldásával.

Követelmény

A

z Úrban való örvendezés és Isten csodatetteinek a hirdetése fontos a zsoltáros számára (Zsolt 9,1-10,18). Az Úr tetteiről való bizonyságtétel megerősít, és másoknak is segítségére van. Aki átéli Isten hatalmas munkáját az életében, és erről vallást tesz, az a többi embernek segít. Amikor valaki hall Isten munkájáról, és látja is a megváltozott életet, reménység támad a szívében, és arra gondol, hogy akkor az Ő életében is történhet csoda. Isten az ő életét is újjá tudja formálni. Dávid átélte egy nehéz helyzetben Isten megmentő kegyelmét, és erről énekel, ezért dicséri az Úr nevét. A szerző tudja, hogy nem ő győzött, hanem Isten. Jó, ha mi is meglátjuk és elismerjük, hogy a győzelmek az Úr munkái. Nélküle nem lennénk képesek megszabadulni a bűn hatalma alól. Isten szabadítása nélkül elvesznénk.

Az élet nehéz helyzeteiben, a gyakran zűrzavaros események közepette erősítse szívünket a zsoltáros bizonyságtétele: „Az Úr örökké trónján ül.” Azt üzeni ez, hogy Isten kezében vannak az események, Ő az Úr a világ eseményei fölött. De az Úr életem fölött is. Soha ne feledjük, hogy meg fogja ítélni az életünket, de már most odaállhatunk bűnbánattal és kérhetjük Jézus érdeméért bűneink bocsánatát.

Az Úr nemcsak ítél, hanem már most menedéket kínál övéi számára. Kővár, amelybe behúzódhatunk az ellenség ellen, Akihez bátran odamenekülhetünk minden nyomorúsággal. Azt a biztatást kapjuk, hogy nem hagyja el azokat, akik Benne bíznak és keresik Őt. Isten soha nem hagyja népét magára, Őreá mindig lehet számítani. Ma is számíthatunk Rá. Ma is segítségül hívhatjuk Őt.

A tizedik zsoltár is arról tesz vallást, hogy a periférián élő, az elnyomott ember is bátran fordulhat Istenhez. Az, akit ebben a világban lenéznek, megvetnek, kihasználnak, az Úrnál talál oltalmat. A legreménytelenebb helyzetben is Hozzá lehet fordulni, mert meghallja a nyomorultak kiáltását. Amikor az Úr Jézus eljött ebbe a világba, ez kiteljesedett, Ő szertejárt és jót tett, meghallotta a kiáltásokat, lehajolt a gyógyíthatatlan betegekhez, a kitaszított bűnösökhöz, megállt azok mellett, akiknek nem volt emberük. Bár meglátnánk, hogy ma is Ő az emberünk, Őhozzá mehetünk minden dolgainkkal. Másrészt a gyülekezet által van ma jelen az Úr, mi vagyunk az Ő teste, vagyis a keze, lába, füle, szája. Általunk hirdeti az evangéliumot, rajtunk keresztül jut el a segítségre várókhoz, és a mi fülünk által hallja meg a kiáltást. De vajon ilyen teste vagyunk-e? Jól működünk-e, mint Krisztus teste?

A gyülekezet örvendező közösség, öröme Krisztusból fakad, és ezt még a földi vándorút nehéz szakaszai sem tudják elnyomni (1Pét 1,6-16). A Krisztusban való öröm tartós, pedig vannak kísértések is az úton, amelyek inkább meg akarnak keseríteni, el akarnak szomorítani. A kísértések azért vannak, hogy általuk próba alá kerüljön a hitünk. Isten megpróbálja, hogy tényleg azok vagyunk-e, akiknek tartjuk magunkat. Megnézi, hogy lehet-e ránk számítani, megfelelünk-e már küldetésünknek. Úgy tesz, mint amikor az aranyat tisztítják - addig izzít, amíg megtisztulva azok leszünk, akiknek látni szeretne minket. A kipróbált, a próbákból győztesen kikerülő hívő dicséretet kap, amikor az Úr megjelenik. Vigasztaljon az a tudat, hogy Ő ismét el fog jönni. Úgy végezzük munkánkat, úgy harcoljunk a próbákban, hogy amikor Elé állunk, megdicsérhessen az Úr.

A hitnek van célja, mégpedig az, hogy üdvösségre segítsen. Hit által ragadhatjuk meg Isten kegyelmét, és lehetünk országa polgárai, lehet üdvösségünk. Az üdvösséget nem kapjuk meg automatikusan, vágyni kell rá, keresni kell, haza kell menni, amint a tékozló fiú is tette.

Péter azt is elmondja, hogy a hazatért gyermek most úgy él, mint fiú, mint az Atya fia, Isten országa törvényeihez igazodva. Most már Isten országának okmánya, a Szentírás a zsinórmérték. Életvitelünket az Igéhez kell igazítanunk, mert ez az újonnan született ember számára lehetséges.

Az apostol határozottan szólít fel, hogy most már ne szabjuk magunkat kívánságainkhoz. Igen, a hívő embert nem a kívánságai vezetik, nem az, amire a test vágyik, amit megkíván, hanem Isten akarata. Az a kérdés, hogy mit akar az Úr. A kívánságra lehet nemet mondani - ennek a szónak be kell kerülnie a szótárunkba. Eddig vakon tettük, amit kívánt az óember, de most már mondhatunk neki nemet, mert az Úrban van erő.

A tanítvány számára magas követelmény van lefektetve, „szentek legyetek, mert én szent vagyok”. Ne tegyük lejjebb a lécet, de ne is bújjunk át alatta, mert a Szentlélek képessé tesz megfelelni ennek az elvárásnak. Gyakran a világ elvárására figyelünk, pedig számunkra ez a mérce. Isten soha nem engedett ebből, azonban valljuk meg bűnbánattal, hogy mi sokszor nem vettük komolyan az Úr elvárását. Erre törekedjünk, ennél kevesebbel ne érjük be!

Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem

1. Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem, Mert nélküled az én erőm oly kevés, De hol te jársz előttem, nincs rettegés.

2. Szent irgalmaddal szívemet födjed bé, :/: Tedd örömben és bánatban csöndessé, Hogy hadd pihenjen lábadnál gyermeked, Ki szemlehunyva téged híven követ.

3. Ha gyarlóságom meg nem is érzené: :/: A vak homályból te mutatsz ég felé; Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem.

Isten áldásával.

Hervadhatatlan örökség

I

sten magasztalása történik ebben a zsoltárban. Amennyiben a „szőlőtaposók” feliratra is figyelünk, azt látjuk, hogy munkavégzés közben is magasztalják az Urat (Zsoltár 8,1-10). Isten gyermeke bárhol legyen is, látja az Ő Urát, és így szívéből hála tör elő. Jó úgy nekiindulni a napnak, hogy tudom, velem van az én Uram, minden élethelyzetben szemlélhetem Őt. Jelenléte erőforrás a gondok és bajok közepette. Sőt, a legnehezebb munkák közepette, a legsötétebb időszakokban is lehet felfelé nézni. Az ég is Istenre mutat, az Ő dicsőségét jelenti ki számunkra. A nap és a csillagok ragyogása azt üzeni, ne félj, van Isten az égben, nem vagy egyedül. Istenben bízom, nem félek, olvashatjuk egy másik zsoltárban. A természet is ezt akarja bennünk megerősíteni: ne félj!

Dávid is megtapasztalta, hogy Isten jelenléte vonzza a gyermekeket, maga az Úr Jézus is átélte, hogy vonzódtak Hozzá a gyermekek, keresték Őt, és dicsőítették. Virágvasárnap ők dicsérték, mert felismerték, kicsoda Ő. Gyermeki szívük túllátott a tanító személyén, és meglátta Jézusban az élő Istent. Az Úr könyörüljön, hogy meg tudjuk láttatni mi az Urat, hogy életünk Hozzá vonzza a gyermekeket és a fiatalokat.

Isten nélkül nincs élet, nélküle semmi nincs, hiszen minden az Ő keze munkája, akkor is, ha ezt a mai ember nem akarja elismerni. A ma embere gőgössé vált, tudománya keménnyé tette a szívét. Pedig ha alázattal elcsendesedünk, átéljük az Felséges Úr jelenlétét. Ha ez megtörténik, nagyon kicsinek érezzük magunkat. Dávid az eget, a teremtést szemlélve döbben rá Isten nagyságára, az ember parányi voltára. Igen, annak ellenére, hogy űrszondák, műholdak keringenek a világűrben, parányiak vagyunk. Szembe kell nézni mulandóságunk valóságával. Egyedül Isten örökkévaló. 

Micsoda az ember? Ezt kérdezi a zsoltáros, mivel meglátta parányi voltát, és megrendül, hogy ennek ellenére Isten törődik vele és gondja van rá. Ez a jó hozzáállás, nem számon kérnünk kell Istent, nem zúgolódni Ellene, hanem elcsodálkozni, hogy ilyen parányi és mulandó, a bűn útján járó ember fontos Neki. Fontos, mert szereti - mi már többet tudunk a zsoltárosnál, megtapasztaltuk szeretetét a Golgota keresztjén. Annyira szeret, hogy meghalt értünk, majd feltámadt, hogy általa az örökkévalóságot nyissa meg a számunkra. És eljön majd a nap, amikor Isten újjáteremt mindeneket, így feltámadnak a Krisztusban elhunytak, és mindörökké Vele lehetnek. Jó, ha látjuk, hogy földi létünk az örökkévalóságnak csupán egy szeletkéje, a többi rész majd az Isten országában teljesedik ki.

Dávid azért is magasztalja az Urat, mert mindent Tőle kapott, felismerte, hogy Isten a saját alkotását bízta ránk. Bár jól élnénk ezzel a bizalommal, és úgy tudnánk a teremtett világban működni, hogy azzal Isten dicsőségét magasztalnánk.

Péter apostol első levele első fejezetének első öt verse szól ma hozzánk, vagyis rajta keresztül Megváltó Urunk (1Pét 1,1-5). Péter a kőszikla, ugyanis neve ezt jelenti, bár amikor kapta, még nem volt az. Azonban a Szentlélek kohójában azzá formálódott. Nagy reménység és vigasztalás ez a mi számunkra, ne csüggedjünk el magunkra tekintve, mert Péter élete azt üzeni, eljön az idő, amikor mi is kiformálódunk, krisztusivá válunk. Péter sem volt könnyű eset, de az Úr türelmesen, szeretettel kősziklává, megbízható, stabil keresztyénné formálta.

Péter apostol, de ez nem azt jelenti, hogy ő egy szuper ember, hanem azt, hogy Jézus követe, hírnöke ebben a világban. Az a feladata, hogy elvigye mindenki számára az örömhírt, elmondja: Krisztus megszületett, a Megváltó eljött, hogy megmentsen. Így azután senki nincs magára hagyva, mindenki megkapja az új élethez való lehetőséget, segítséget. Az evangélium mindenkinek szól.

Az apostol a kegyelem és a békesség bőséges áradását kéri a szétszórtságban élő tanítványok számára. A kegyelem és a békesség áradására van nekünk is szükségünk. Kérjük Urunkat, árassza ránk bőségesen kegyelmét, mert belőle új élet, új látás fakad. Isten kegyelme hozza el az igazi életet számunkra. Éljünk ma is kegyelemből, támaszkodjunk teljes lényünkkel Rá.

Péter áldja Istent a feltámadás csodájáért, a benne nekünk nyújtott áldásokért. Jézus feltámadt, él, és ezért jelen van. Az élő Úrra bízhatjuk magunkat fájdalmainkkal, gyászunkkal, szenvedésünkkel, minden dolgunkkal.

Az Úr Jézus feltámadása által a Benne hívők számára hervadhatatlan, vagyis értékét nem veszítő örökséget szerzett. Az Úr Jézus által a megváltottak, vagyis Isten gyermekei, amikor átlépik az örökkévalóság kapuját, örökségüket vehetik át. Örökség várja Isten gyermekeit, és ez mind az Úr Jézus érdeme és munkája. Adjunk érte hálát, és reménységgel tekintsünk előre.

Isten ereje őriz hit által az üdvösségre. A hit csatornáján keresztül az Úr ereje árad a szívünkbe, általa őriz meg minket, hogy el ne tévedjünk és célba érjünk. Mindenért Övé a dicsőség.

Aki értem megnyíltál

1. Aki értem megnyíltál, Rejts el, ó, örök kőszál! Az a víz s a drága vér, Melyet ontál a bűnér', Gyógyír légyen lelkemnek, Bűntől s vádtól mentsen meg!

2. Törvényednek eleget Bűnös ember nem tehet; Buzgóságom égne bár, S folyna könnyem, mint az ár: Elégtételt az nem ad, Csak te válthatsz meg magad.

3. Jövök, semmit nem hozva, Keresztedbe fogózva, Meztelen, hogy felruházz, Árván, bízva, hogy megszánsz; Nem hagy a bűn pihenést: Mosd le, ó, mert megemészt!

4. Ha bevégzem életem, és lezárul már szemem, Ismeretlen bár az út, Hozzád lelkem mennybe jut: Aki értem megnyíltál, Rejts el, ó, örök kőszál!

Isten áldásával.

A kegyelem mindnyájunkkal

D

ávid életében is szépen tükröződik az az igazság, hogy a hívő élet sem fenékig tejföl (Zsolt 7,1-18). A hívő ember sem mentes a bajoktól, szenvedésektől, sőt, azt látjuk, hogy Dávidnak is sok nyomorúságon kellett keresztülmenni. Miért? Mert Isten gyermeke idegen ebben a világban. Ezért a világ nem fogad be, hanem érzékelteti velünk, hogy mások vagyunk. A bűnnek is gyakran szenvedés és nyomorúság a következménye. Ezt Dávid nagyon megtapasztalta. De a nyomorúság, a szenvedés eszköz is lehet az Úr kezében, általa döbbent rá minket, hogy vándorok vagyunk ezen a világon, és a mi hazánk nem itt, hanem a mennyben van. A zavartalan életből nem vágyódnánk Isten országába. Urunk azt akarja elérni, hogy ne ide kötődjünk, hanem Őhozzá.

Dávid éneke ez a zsoltár, amelyet nemcsak megírt, hanem el is énekelt az Úrnak. Szenvedését, fájdalmát, és mindazt, amin keresztül ment, az Úrnak mondta el, mégpedig dalban. Az éneklés egy csodálatos lehetőség, dalban mondhatjuk el Urunknak mindazt, ami a szívünkben van. Az énekek szövegei által megvallhatjuk Iránta való szeretetünket, feltárhatjuk lényünket, de elmondhatjuk félelmeinket, kétségeinket, és segítséget is kérhetünk. Az éneklés felszabadít, megtisztít és felemel. Gyakoroljuk mi is. Énekeljünk az Úrnak.

Már a kisprófétákat olvasva is láttuk, hogy az ószövetségi hívő ember számára az Úr gyakran menedéket jelentett. Őhozzá menekültek bánatukkal, minden problémájukkal. Úgy látszik, Dávidtól tanulták; számára is az Úr jelentette a menedéket üldöztetésében és minden nehézség idején. A király oltalmat és szabadítást kér az Úrtól. Olyan kiszolgáltatottnak érzi magát, mint a bárány, amikor az oroszlán megtámadja. Azonban nem esik kétségbe, hanem az Úrhoz fordul. Tudja, Őbenne el van rejtve az élete. Mindig rajtunk múlik, mit teszünk. A döntés a miénk. Hagyhatjuk a negatív érzelmek áradását, engedhetjük, hogy legyőzzenek, de harcolhatunk is ellenük imádság, ének és Ige által. Dávid az Úrhoz kiált és kéri szabadítását. Nem törődik bele, nem adja fel, hiszi, hogy az Úr megmenti Őt. Rendületlen hittel kapaszkodjunk Urunkba a próbák idején is.

A nehéz helyzet, az üldözött állapot próba is volt Dávid számára, mert itt derült ki, hogyan éli meg hitét, mennyire bízik az Úrban. Urunk könyörüljön, hogy a próbák idején erősödjön a hitünk, és győztesen kerüljünk ki belőlük. Az Úr kegyelme által meg lehet erősödni. Dávid sem a maga erejében bízik, hanem kéri az Urat, hogy erősítse meg őt. Ezt mi is kérhetjük, Ő tegyen erőssé mai feladataink, próbáink közepette is, hogy életünk Róla tegyen bizonyságot.

A zsoltáros bízik az Úrban, számára Ő bíró, pajzs és szabadító, szívek és vesék vizsgálója, Aki látja övéi életét, de ismeri a gonoszokat is. Jó tudnunk, hogy a mi életünk már a Krisztusban van elrejtve, így az Úr a Fia életét látja. Így azután bizton számíthatunk kegyelmére, irgalmára, oltalmára.

A tizenhatodik vers pedig rámutat, hogy közmondásunk forrása a Biblia. Azt jelenti ez, hogy az őseink életébe mélyen beivódott Isten Igéje. Vajon ma a különböző élethelyzetekben tudunk-e a Bibliából idézni? Belénk ivódott-e az Ige?

Titusz számára az utolsó eligazítást tartja Pál apostol (Tit 3,12-15). Arra kéri, hogy igyekezzen hozzá menni. Tehát Pálnak is szüksége van munkatársa jelenlétére. Kell, hogy vele legyenek, de Titusz számára is fontos, hogy egy időre kiszakadjon ebből a nehéz szolgálatból. Az apostol bölcsen igazgatja lelki gyermeke életét. Van, amikor meg kell állni és egy időre ki kell szakadni a küzdelmekből, az élet monotonitásából. Természetesen ehhez a kiszakadáshoz nem feltétlen szükséges a helyszín megváltoztatása. Elég lehet az is, hogy amikor belefáradunk a munkába, mindennapi dolgainkba, kicsit pihenünk, imádkozunk, könyvet olvasunk, sétálunk vagy leülünk és gyönyörködünk az Úrban, a tájban.

A belefáradást, a kiégést akkor kerülhetjük el, ha időben tudunk váltani, készek vagyunk mást is csinálni, és majd ha megpihentünk, folytatjuk korábbi tevékenységünket.

Azt is jó látni, hogy Pál a másokra való odafigyelés, a velük való törődés által emeli ki a csüggedésből Tituszt. Amíg Zénászt és Apollóst felkészíti az útra, elfordul a saját problémájától. Életünk nehéz pillanataiban veszélyeztet a magunkba fordulás. Csak a saját problémánkat látjuk, és így azok teljesen elborítanak. Azonban ha észreveszünk másokat, ha meglátjuk a mellettünk levőket is, ha segítünk nekik, mi magunk is gyógyulni fogunk. A mások felé való szolgálat lelkünk gyógyulását is eredményezi.

Meg kell tanulni a jó cselekedettekkel való elöl járást. Ez nem felelőtlenséget jelent, hanem részt vállalást ott, ahol sürgősen kell segíteni. A jó cselekedetek nem érdemet szereznek az Úr előtt, hanem bizonyságot tesznek hitünkről a nem hívők felé.

Zárásképpen Isten kegyelmébe ajánlja őket. Mert tudja, hogy a kegyelemre szükségük van. A hívő ember mindig kegyelemre szoruló ember, az Úr Jézus segítségére vágyó ember. Legyen ma is velünk a kegyelem.

Velem vándorol utamon Jézus

1.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Gond és félelem el nem ér.

Elvisz, elsegít engem a célhoz,

Ő a győzelmes, hű vezér,

Ő a győzelmes, hű vezér.

2.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Ott az oltalom hű szívén.

Ha a szép napot fellegek rejtik,

Ő az éltető, tiszta fény,

Ő az éltető, tiszta fény.

3.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Bár az út néha oly sötét,

Soha nincs okom félni a bajtól,

Amíg irgalmas karja véd,

Amíg irgalmas karja véd.

4.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Ez a vigaszom, baj ha jő.

Bármi súlyosak rajtam a terhek,

Segít hordani, ott van Ő,

Segít hordani, ott van Ő.

5.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Túl a sír sötét éjjelén.

Fenn a mennyei, angyali karban

Nevét végtelen áldom én.

Nevét végtelen áldom én.

Isten áldásával.