Év végi elcsendesedés

E

gy nehéz helyzetben lévő, sokat szenvedő ember fohászát olvassuk (Zsolt 41,1-14), aki ebben a helyzetében teljesen elcsendesedik és az Úrra figyelve szemlélődik, meditál. Ebben a meditációs csöndben egy boldogmondást fogalmaz meg, amely így hangzik: „Boldog az, aki törődik a nyomorulttal”. Talán meglepődünk ezen a megállapításon, hiszen egy súlyosan beteg, magatehetetlen embert ápolva nem biztos, hogy boldognak érezzük magunkat. A szentíró mégis ezt mondja, mert az életére visszatekintve látja, hogy a törődés, a másikkal való foglalkozás mindennél többet ér. A másik mellé való leülést, az odafigyelést, a beszélgetést, a kézfogást semmi nem pótolhatja, és ebben a helyzetben igazi találkozás, igazi ajándékozás megy végbe. Magunkból, szeretetünkből adhatunk a másiknak.

Én úgy látom, hogy betegsége, magárahagyottsága közben a boldogmondás belső lelki vívódását, lelkiismeretfurdalását fejezi ki. Úgy látja, hogy ő nem adta meg ezt a törődést valakinek, és ezért maradt ő is magára. Valami kimaradt az életéből, a lehajló szeretet, az irgalmasság, mert akkor talán nagyon el volt foglalva - most érzi igazán, hogy az rossz döntés volt. Valószínűleg látja mások életében, akik tudtak segíteni, törődni, szolgálni, hogy ők maguk is megkapják mindezt, amikor rászorulnak. A Kecskeméthy fordítás így szól: „Boldog, aki figyelmes a gyengébb iránt”.

Így, esztendő végén, tekintsünk mi is magunkba, és vizsgáljuk meg szívünket. Nézzük meg, mennyire voltunk az elmúlt évben figyelmesek a gyengébbel szemben, tudtunk-e törődni a rászorulókkal? Egyáltalán észrevettük-e, hogy valaki gyöngébb, kevesebb lelki és fizikai energiával rendelkezik? Megláttuk-e, amikor a másiknak arra lett volna szüksége, hogy megálljunk és beszélgessünk vele? Fontos volt-e számunkra mindig a másik, vagy csak önmagunkkal, saját dolgainkkal voltunk elfoglalva? Fontos-e ma még az ember, vagy már észre sem vesszük, amikor egy állattal vagy növénnyel gyengédebbek, figyelmesebbek vagyunk, mint az Isten képére formált emberrel?

Jó így év végén elcsendesedni és lényünk mélyébe tekinteni, de ennyi nem elég, lássuk meg mulasztásainkat, vétkeinket. Ahogyan a zsoltáros is meditációjában kimondja: vétkeztem ellened. A visszatekintésnek akkor van igazi jelentősége, ha őszintén meglátjuk hibáinkat, és azokat megvalljuk, majd az Úr kegyelme által igyekszünk kijavítani. Isten azért mutat rá hiányosságainkra, hogy azután megmutassa, hogyan lehet másképpen.

Az Úr előtti visszatekintésben gondoljuk még azt is végig, hogy mit beszéltünk másoknak és másokról? Azt panaszolja a zsoltáros, hogy aki látogatóba ment hozzá, hiábavalóságot beszélt. Tehát olyan dolgokat mondott, amiből nem nyert erőt, vigasztalást és reménységet. A mi távozásunk után mit mondtak? Mit hagytunk magunk után? Evangélium áradt belőlünk, és lelki megerősödést nyújtottunk? Mindig az Úrról való bizonyságtétel volt, amiről beszéltünk? Valószínűleg mi sok hiábavalóságot mondtunk ebben az évben is. Azonban most mindezt bűnbánattal letehetjük és törekedhetünk áldásmondásra. Törekedhetünk arra, hogy a Lélek vezessen bennünket beszélgetéseinkben, ne a magunkét mondjuk, ne magunkról beszéljünk, hanem figyeljünk a másikra, majd láttassuk meg vele az Úr Krisztust.

Csöndünkben nem mehetünk el amellett sem, hogy mit beszéltünk másokról? Mit mondtunk a másikról, miután eljöttünk tőle? Kiteregettük élete dolgait, vagy értékeiről beszéltünk, pozitív dolgait osztottuk meg a másikkal? Mert bizony, nagy kísértés, hogy mindig a rosszat emeljük ki a másik életéből, mert azt könnyebb. Kérjük az Úrtól bűnbánatban, hogy láttassa meg velünk a másik életében, tetteiben a jót. Legyen szemünk arra, hogy meglássuk a szépet, a jót, az áldást.

Így, esztendő utolsó napján tegyük fel a kérdést: Istentől születtem-e (1Jn 5,18-21)? Átéltem-e már, hogy az Ige új, krisztusi életet hozott létre bennem? Adjunk hálát, ha elmondhatjuk mi is Pál apostollal: a régiek elmúltak, és íme, újjá lett minden. Hiszen ezt az évet is erre kaptuk, és arra, hogy mint Isten gyermekei Őneki éljünk. Vagyis vigyázzunk magunkra. János itt nem elsősorban arra gondol, amire mi szoktunk, ha valakitől elköszönünk, és kérjük, vigyázzon magára. Ő itt arra figyelmeztet, vigyázzunk, mert az ördög résen van, és mindent igyekszik megtenni, hogy elbuktasson. Ezért kéri, hogy vigyázzunk magunkra. Vagyis kerüljük a gonosz fő helyeit. A hívő nem élhet úgy, hogy nekem mindent szabad, nekem semmi sem árthat. Ne feledjük, hogy ez addig igaz, amíg Krisztusban maradunk. Őbenne van oltalmunk, de ha kilépünk Belőle, sebezhetővé válunk. Aki Istentől született, nem indul szándékosan a bűn felé, mert már undorodik a bűntől.  Isten gyermeke nem érzi jól magát benne.  Ha valaki jól érzi még magát a bűnben, a bűnösök körében, az még nem Isten gyermeke. Ahogyan néhány héttel korábban olvastuk Péter levelében: a megfürdött disznó visszatért a sárba. Miért? Mert attól, hogy megfürdették, még disznó maradt, a természete nem változott meg, és a sárban érezte jól magát. Aki nem születik újjá, annál minden marad a régiben, az a bűnben fogja jól érezni magát, a keresztség, a konfirmáció, a templomba járás ellenére is. Az igazi változást Krisztus kegyelme hozza, amikor átformálja a természetemet is.

A világ gonoszságban vesztegel, ezzel az apostol ledönti azt az álláspontot, hogy a világ és benne az ember jó. Isten Fia azért jött el, hogy ebből a gonosz állapotból kiemeljen. Ő tesz képessé az igazság megismerésére. Figyeljünk Rá ma is, engedjük, hogy tanítson bennünket önmaga és az Ige minél jobb megismerésére, mert ezáltal növekedni fogunk hitünkben és a kegyes életben is. János leírja, hogy az Ő Fiában, Jézusban vagyunk, maradjunk is meg Benne, mert Ő az örök élet.

Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem

1. Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem, Mert nélküled az én erőm oly kevés, De hol te jársz előttem, nincs rettegés.

2. Szent irgalmaddal szívemet födjed bé, :/: Tedd örömben és bánatban csöndessé, Hogy hadd pihenjen lábadnál gyermeked, Ki szemlehunyva téged híven követ.

3. Ha gyarlóságom meg nem is érzené: :/: A vak homályból te mutatsz ég felé; Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem.

Isten áldásával. 

Örök élet Krisztusban

A

 szenvedő, tusakodó ember az Úr előtti gyötrelmében meglátja, hogy mulandó az élete (Zsolt 39,1-40,18).  Ezzel egyszer szembesülni kell, és jó, ha minél korábban felismerjük ezt a valóságot, és úgy élünk, mint akik vándorok ezen a világon. Aki tudja, hogy lejár életének ideje, másképp fog hozzáállni. A zsoltáros meglátja, hogy nem cél a gyűjtögetés. Nem segít a nagy vagyon sem, mert nem vihetjük magunkkal. Dávid felismeri, hogy mindent itt hagyunk. A láthatatlan világba semmit nem viszünk magunkkal, oda csak életünk, tetteink követnek, amiket Isten mérlegre helyez. Ott derül ki, mit ért az életünk, volt-e benne maradandó. Csak az marad meg, ami Istenből, az Ő szeretetéből fakadt, ami szolgálat volt.

Azért is szükséges másképp állni földi életünkhöz, és a vagyonszerzés helyett a kapcsolatokra helyezni a hangsúlyt, mert földi kincsünk Isten előtt mit sem ér. A legértékesebb valuta, az aranytartalékok sem szerezhetik meg számunkra bűneink bocsánatát, az örök életet. Az Ige kijelenti számunkra, hogy ezek hiábavalóságok, az egyedüli érték Jézus vére. Általa mentett meg az Úr az örök haláltól. „Tudva, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből” (1Péter 1:18). Mindezeket felismerve a zsoltáros is az Urat hívja segítségül, Hozzá fohászkodik. Emeljük mi is Urunkhoz szívünket, és a hiábavaló dolgok helyett vessük Belé bizodalmunkat.

A negyvenedik zsoltár már a bajban átélt szabadulásról énekel. Dávid hálát ad az Úrnak, mert nem hiába várt. Aki őszintén az Úrhoz fordul, nem hiába teszi, megtapasztalja Isten segítségét, lehajló kegyelmét.

Fontos meglátnunk, hogy Dávid számára sem azonnal jött a segítség, várni kellett. Az Istennel való kapcsolatunk fontos eleme a várakozás. Amikor feltárjuk Előtte problémáinkat, Isten meghallgatja, de nem mindig válaszol vagy avatkozik be azonnal. Van, hogy az üzenet így szól: várj! Ne legyünk mi sem türelmetlenek, tanuljunk meg várni az Úrra, mert segítsége idejében fog jönni.

Dávid a megmenekülés után nem feledkezik meg Szabadítójáról, hanem dicséri Őt. Mi se feledkezzünk meg Urunkról, dicsérjük Őt, mások előtt is. Merjük elmondani, hogy nem mi oldottuk meg életünket, hanem az Úr könyörült rajtunk.

János apostol bizonyságot tesz az örök életről, és elmondja, hogy ez Isten Fia, Jézus Krisztus által elérhető a számunkra (1Jn 5,6-17). Isten Jézusba belecsomagolta az elmúlhatatlan életet, és átnyújtotta a számunkra. Az örök élet csak Jézusban elérhető, nincs más mód arra, hogy a bűn, a halál hatalmából kikerüljünk. Mégis sokan nem akarják ezt elfogadni, különféle praktikákhoz, gyakran a gonosz segítségéhez fordulnak, azonban az Élet csak Jézus által érhető el. Sőt, nemcsak az örökkévalóság kapuját nyitotta meg Jézus előttünk, hanem már itt a földi életben minőségi életet biztosít számunkra. Aki befogadja Jézust, abban minőségileg új élet bontakozik ki. Másik helyen olvassuk: isteni természet részesei leszünk. Jézus indulata fog munkálkodni bennünk. Az Ő indulata pedig az alászállás, a megalázkodás, a szolgálat indulata. Engedjük, hogy ezzel töltsön fel bennünket.

Rámutat az apostol, hogy aki hisz Isten Fiának a nevében, annak örök élete van. Határozottan jelenti ezt ki. Aki hisz Jézusban, mint személyes megváltójában, aki átéli, hogy megbocsáttattak bűnei, annak örök élete van. Fogadjuk ezt az Igét hittel, ne érzéseinkre, tudásunkra, hanem az Igére építsünk. Van-e már üdvbizonyosságom? Eljutott-e szívemig az Úr üzenete, és befogadtam-e már Jézust a szívembe? Ha mindez végbement, örök életem van. Adjak érte hálát, és éljek a továbbiakban Isten gyermekeként, éljek az üdvbizonyosság örömével a szívemben.

Isten gyermekeként élni azt jelenti, hogy bízom mennyei Atyámban. Merek Tőle kérni hittel, mert tudom, hogy meg fog hallgatni, sőt, már meg is hallgatott. Ő megadja, amit kérünk, amire szükségünk van. Maga az Úr is hangsúlyozta: ha ti gonosz létetekre tudtok jókat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább a ti mennyei atyátok (Lk 11,13).

 Örök élet reggele

1. Örök élet reggele, Fény a véghetetlen fényből, Egy sugárt küldj ránk te le, Kik új napra ébredénk föl; Fényed lelkünk éjjelét Űzze szét.

2. Jóságodnak harmata Gyarló életünkre hulljon, :/: Szívünk, mely kiszárada, Vigaszodtól felviduljon, S híveid közt légy jelen Szüntelen.

3. Bűn ruháját vessük el A szövetség vére által, :/: Vétkeink fedezzük el Tőled nyert fehér ruhánkkal, Hogy hitünk legyőzze majd Mind a bajt.

4. S majd vezess az égbe föl, Irgalomnak napvilága, :/: Könnyek gyászos völgyiből Üdvösségnek szép honába, Hol az üdv és béke majd Egyre tart.

Isten áldásával.

Bátran előre!

E

gy testileg és lelkileg szenvedő ember fordul az Úrhoz, tőle kér segítséget (Zsolt 38,1-23). Az Urat szólítja meg, mert látja, hogy szenvedései összekapcsolódnak bűneivel. A bűn és a betegség sok esetben összetartoznak. Testi nyomorúságaink jó részének a bűn a kiváltója, a mértéktelen táplálkozás, az alkoholtól való függőség testi problémákban is jelentkezik, tönkreteszi az egészséget. Nem tudjuk, a zsoltárosnak mi volt a problémája, de most látja bűneit, és azok súlyos teherként nehezednek rá. Felismerte, hogy szembe kell nézni a bűnnel, ez az igazi megoldás, és nem az, ha eltagadjuk. Az Igét olvasva most mi is nézzünk szembe bűneinkkel, merjük vállalni vétkeinket, rossz természetünket, régi emberünk indulatait.

A zsoltáros nem másokat okol, nem másokban keresi a hibát, hanem rádöbben saját bűneinek súlyára. Sőt, úgy érzi, hogy a bűn már elhordozhatatlan teher a számára. Igen, a bűn elhordozhatatlan teher, és egyre nehezebbé válik. A bűnt egyedül nem vagyunk képesek elrendezni, segítségre van szükségünk. Azonban emberi segítség mit sem ér, sőt, a zsoltáros is azt tapasztalja, hogy segítség helyett meg nem értést és támadást kap.

Bizony, hányszor van ez ma is így, a bűnben gyakran segítjük a másikat, de amikor bajba kerül, elfordulunk tőle. Megtörténik, hogy pont azok vetik meg és hagyják magára, akik szintén azon az úton jártak és ugyanúgy éltek, mint ő. Így járt a tékozló fiú is, a haverok, akiknek jó volt, amíg volt pénze, magára hagyták, amikor segítő kezet kellett volna nyújtaniuk. Mi már úgy állhatunk meg és csendesedhetünk el, hogy tudjuk, van segítségünk, van, Aki nem fordul tőlünk, Aki nem hagyja magára a bűnöst, és Ő nem más, mint az Úr Jézus Krisztus. Ő még hívogatja is azokat, akik válságba jutottak, roskadoznak terheik alatt, és nincs, aki segítsen rajtuk. „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Máté 11:28). Engedjünk a hívásnak, de ne csak az összeomlás előtti pillanatban, hanem menjünk Hozzá most, mert a Vele való találkozás során lehullik a teher, elmúlik a fáradtság, megújul és feltöltődik az ember. Éljünk ezzel a lehetőséggel, hisz az Úr fáradhatatlanul hívogat, ne engedjük el fülünk mellett a hívást, hanem jöjjünk minden bajunkkal Hozzá. Belőle erő árad, amely talpra állít, úgy megerősít, hogy repülni fogunk, mint a sasok. Az Úr tanítványai nem erőtlen, hanem nagyon erős nép, amely megbirkózik a problémákkal, még a szenvedéstől, üldözéstől sem riad vissza, mert Krisztusban mindenre van ereje. Ő a mi kifogyhatatlan erőforrásunk, Benne vannak az egyház energiatartalékai, de ezekkel élni is kell. Gyakran vagyunk olyanok, mint akik felélték már tartalékaikat, de ez nem igaz, mert aki Krisztusban van, annak belső embere napról napra megújul, akkor is, ha a külső egyre jobban elerőtlenedik.

A zsoltáros azt is felismerte gyötrelmei közepette, hogy nem kell minden véleményt meghallani, mert nem az a lényeges, mit mondanak mások, hanem az, mit mond az Úr. Mi se figyeljünk mások véleményére, ne halljunk meg mindent, hanem inkább álljunk bűnbánattal az Úr elé, és ha megvallottuk bűneinket, és átéltük az Úr bocsánatát, már ki vádolhat?  Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk, kérdezi Pál apostol.

Azonban jó János apostol szavaira is figyelnünk, mert fontos, mit hiszünk (1Jn 5,1-5). Fontos: ki nekem Jézus, hogyan látom Őt? Mert a Krisztus kifejezés nem keresztnév, hanem méltóságjelző, azt mutatja meg, kicsoda Ő. Ő a Krisztus, Jézus a Megmentő, a Megtartó. Ezt hiszem-e? Hiszem-e, hogy Jézus az Isten Fia, és általa van életem, üdvösségem? Ez a győztes, a bibliai hit. Erre van szükségünk.

Szeretem-e Istent? János fontosnak tartja Isten szeretését, mert az Atya szeretetkapcsolatra törekszik velünk. Azt akarja, hogy viszontszeressük Őt. Az iránta való szeretetünk pedig az engedelmességben mutatkozik meg, abban, hogy komolyan vesszük Igéjét, és megcselekedjük azt.

János apostol nagy hangsúlyt fordít arra, hogy a mi hitünk győztes hit, amely legyőzte a világot. Aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia, legyőzi a világot. Gyakran előre elkönyveljük a vereséget, sőt, visszahúzódunk, nem merjük vállalni magunkat, hitünket. János azt kéri, vállaljuk Urunkat, ne féljünk, merjünk előrehaladni, mert Jézus a győztes. Benne és általa mi is győzelmet arathatunk, ami azt jelenti, nem magától értetődő a világ terjeszkedése, ne fogadjuk el, hogy ennek így kell lennie. Mert az Úrban bízó tanítványok visszaszoríthatják a világiasságot. Az Ige ma is élő és ható, csak merjük használni. Ne világi módszerekhez, trükkökhöz folyamodjunk a lelkek megnyerése érdekében. Sőt, ne a létszámnövelés, hanem a lélekmentés lebegjen szemünk előtt. Annak pedig az Ige a megfelelő eszköze.

Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város felé.

3. Óemberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.

9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.

Előbb szeretett

A

 zsoltáros látja az Isten gyermeke és a nem az Úr útján járó ember között a különbséget. Akik az Úrban bíznak, más töltéssel, más lelkülettel rendelkeznek. Isten gyermeke meglátja a másik szükségeit, és képes segíteni a szenvedőnek, a bajban levőnek. Dávid megtapasztalja, hogy Úrtól való szív irgalommal van tele, és kész adni a másiknak. Tulajdonképpen ez Isten természete, Ő mindig ad, az embernek adta a földet, mégpedig úgy, hogy teljesen berendezte, életre alkalmassá tette.  Majd a hűtlen ember számára ideadta a Fiát, Jézust. És Őáltala ma is ad, szabadulást, új életet, békességet, gyógyulást. Soha nem azt nézi, mibe kerül Neki, hanem mindent megtesz megmentésünk és megtartatásunk érdekében. Mi már tudjuk, hogy a Fia életébe került a mi életünk, és Ő kész volt meghozni ezt az áldozatot értünk. Pedig ugyanezt nem kérte Ábrahámtól, nem engedte, hogy Izsákot bemutassa áldozatul, de a saját Fiának nem kedvezett, hanem mindnyájunkért odaadta. Merítsünk erőt ebből a mindennapokra, és mi is adjunk egymásnak minél többet önmagunkból. A földi élet lényege a kapcsolat, azért vagyunk, hogy magunkat odaadjuk Istennek, majd egymásnak. És legtöbbször magunkból adjuk a legkevesebbet, az erőnkből, időnkből, türelmünkből, szeretetünkből, megértésünkből. Isten nem a pénzünket, munkánkat, házunkat, bármilyen vagyontárgyunkat akarja, hanem minket, úgy, hogy szenteljünk Rá minden nap időt, adjuk Neki legfrissebb perceinket, és azt örömmel, vágyakozással töltsük Vele.

Dávid az irgalmasságot is hangsúlyozza, bizony, ennek is híján vagyunk. Isten irgalmas, és ezt Jézusban bemutatta számunkra. Az irgalmas samaritánus történetében az Úr szemlélteti a köztünk és a Közte levő különbséget. Mi vagyunk a pap és a lévita, aki elmegy a másik, a segítségünkre szoruló mellett, és Ő az irgalmas Samaritánus, aki megáll mellettünk, időt, törődést fordít ránk, és még veszteséget is kész elviselni rendbejövetelünk érdekében. Aki átéli, hogy  a nagy Samaritánus megáll élete mellett, az maga is samaritánussá, irgalmas szívűvé változik.

A zsoltáros életére visszatekintve megvallja tapasztalatát, és elmondja, hogy nem látott magára maradt, elhagyatott hívőt. Nem látott olyat, akit az Úr magára hagyott. Isten országa biztonságot jelent az elesett, az egyedülálló, a szenvedő és a beteg számára is. Isten országa a megoldás a mai ember számára is. Az első gyülekezet ezt nagyon hamar felismerte, és a hitre jutottak számára a közösség menedéket is jelentett. Itt átélték az Úr tanítványai az összetartozást és a gondoskodást. Ma is követendő út az Ő életvezetésük. Az egyház megújulását is az fogja elősegíteni, ha minden területen visszatérünk a biblikus mintához, a krisztusi példához.

János apostol csodálatos felismerést mond el a számunkra: a szeretetben nincs félelem (1Jn 4,18-21). Ez csodálatos, mert bizony gyakran a félelem hálójába kerülünk. Miért nincs félelem a szeretetben? Azért, mert Isten a szeretet, és Ő nem fél senkitől és semmitől. Aki Istenben van, a szeretetben van, és így nem fél, mert az Úr jelenlétében megszűnik a félelem. Isten lénye kiűzi a félelmet a szívünkből, és helyére a maga szeretetét tölti be. Minél közelebb vagyunk az Úrhoz, annál messzebb kerül szívünktől a félelem. Az Úr jelenlétét sem a gonosz, sem a félelem nem képes elviselni. Ha Jézus belép a szívünkbe, ha belép problémánkba, gondjainkba, mint ahogy belépett a tanítványok hajójába is, a félelem eltűnik. A tanítványok számára már nem természetes a félelem. Minél nagyobbnak látjuk az Urat, annál kisebb lesz mindaz, ami összeszorítaná szívünket. Még a vihar is lecsendesedett, amikor a hajóban levő Úr rászólt.

A mi szeretetünket Isten szeretete táplálja. Azért szeretünk, mert Ő előbb szeretett. Milyen csodálatos: előbb szeretett. Nem a maga dolgait tette előre, hanem minket helyezett az első helyre. Isten szeretete megelőző szeretet, erre reagálhat a mi szívünk. Azonban János rámutat, hogy Isten szeretete a testvér szeretésében nyilvánul meg. Ha azt mondjuk, szeretjük Istent, de a testvérünket, tehát a másik Istenhívőt, a felebarátot nem szeretjük, akkor valójában Istent sem szeretjük. Isten iránti szeretetünket a mellettünk élő emberek szeretete által tudjuk felmutatni. És bizony, ez a legnehezebb, még a hívők is inkább távoli országba akarnak menni szolgálni, mert akit nem ismerünk, azt könnyebb szeretni. Azonban az a feladatunk, hogy ott szeressünk, ahová Isten állított. A szeretet, az agapé annak ellenére való szeretet, ami azt jelenti, hogy szereti azt is, akit ismer, akinek tudja bűnét, rossz szokását, akitől már kapott sérelmet. Hiszen Isten pont ilyeneket szeret. Ismer minket, és ennek ellenére szeret. Így szerette Pétert is Jézus, pedig előre tudta, hogy meg fogja tagadni, mégsem küldte el, de Ő sem ment más vidékre, hogy ott keressen jobb tanítványokat. Ő ezt a tizenkettőt választotta, őket szerette mindvégig. Szeressük azokat, akiket nekünk adott az Úr, akiket úgymond jól ismerünk, szeressük őket agapé szeretettel, mert a szeretet csontot tör, vagyis a legkeményebb szívet is képes újjá formálni.

Ó, mi hű barátunk Jézus

1.  

Ó, mi hű barátunk Jézus,

Hordja bűnünk, bánatunk!

Mily dicsőség, hogy nevében

Istenhez fordulhatunk!

Mennyi békét elveszítünk,

Sírva hordjuk bánatunk,

S mind azért, mert hő imában

Őhozzá nem fordulunk!

2.  

Ér-e próba vagy kísértés?

Háborúság zaklat-é?

El ne csüggedj ám miatta:

Vidd imádban Őelé!

Volt-e már ily hű barátod,

Gondod így ki fölveszi?

Látja minden gyöngeséged,

Tárd ki bátran Őneki!

3.  

Nyomja-é bú gyönge vállad?

Földi bánat terhel-é?

Drága Megváltód az orvos:

Vidd imádban Őelé!

Megvet, elhagy, kit szerettél?

Vidd imádban Őelé!

S Ő két karja közt ölelve

Visz a békesség felé.

Isten áldásával.

Tékozló szeretet

D

ávid király az Isten előtti csendben és az élet útját járva meglátja, mi az, ami rossz hatással van Isten gyermekeire, és rossz irányba tereli őket (Zsolt 37,1-20). Ezek a bosszankodás és az irigység. Bizony, hányszor bosszankodunk, amikor mások élete jobban alakul, őket elkerüli a rossz, vagy minden sikerül, amibe belefognak, mi pedig gyakran nézünk szembe kudarcokkal, sérelmekkel. Azonban a bosszankodás nem megoldás, és nem is segít a megoldás felé, mert nem a békességet munkálja a szívünkben, hanem inkább haragra gerjeszti a szívünket, megrontja kapcsolatainkat. A bosszankodást gyakran kíséri a mások sikerei iránti irigység. Dávid rámutat, gyakran a gonoszok, akik Istenre rá se hederítenek, sikeresek, anyagilag gyarapszanak, és felfelé ível a pályájuk.

A zsoltáros azonban az irigység és a bosszankodás ellenszereként az Úr előtti elcsendesedést ajánlja. Igen, az Úr előtti imádságban és igeolvasásban éljük át, hogy lecsillapodik a szívünk. Isten előtt másként látjuk a dolgokat, sőt, már nem másokra nézünk, hanem egyedül az Úrra. És aki az Úrra bízza magát, annak nem kell irigykednie. Mert Isten gyermeke királyi gyermek, nem koldus, hanem a nagy Király gyermeke, akiről Édesatyja mindenkor gondoskodik. A világ leggazdagabb embereinél gazdagabb az, aki Isten országának polgára. Az az özvegyasszony, aki az utolsó két fillérjét is a perselybe dobta, gazdagabb volt azoknál, akik nagy összegeket tettek feleslegükből a perselybe. Mert ez az asszony mindenét odaadta, így teljes szívvel bízott Istenben. További élete nem a pénztől, hanem Isten szeretetétől függött. Vajon mi tudunk-e így bízni az Úrban? Az az asszony ezzel a tettével megszabadult az aggodalomtól, és így nyugodt életet élt. Most már igazán hitben volt, mert attól függött a megélhetése, hogy igazán hiszi-e, hogy az Atya megadja mindennapi kenyerét.

Isten gyermeke tud gyönyörködni az Úrban. Ezt is meg kell tanulnunk, hogy Benne gyönyörködjünk, mert annyi minden csábítja a szívünket, és várja, hogy benne gyönyörködjünk, vele foglalkozzunk. Azonban az Úr Jézus a hívő ember vőlegénye - gyönyörködöm-e a vőlegényben? Ő tölti-e ki a gondolataim, szívem? Azt ígéri az Úr, hogy ha gyönyörködöm Benne, ha Vele foglalkozom, ha Igéje tölt be és teljes szívvel bízom Benne, akkor megadja szívem kéréseit. Igen, ha gyermeki bizalom van bennem az Ő irányában, átélem, hogy mindazt, amire szükségem van, megadja a számomra. A kisgyermek tudja, hogy a szülő mindig azt adja neki, amire szüksége van, és ami javát szolgálja. Azt is jó tudnunk, hogy van, amit nem szeretünk, de mégis a javunkat szolgálja. A kisgyermek is bízik a szülőben, tudja, ha fáj a torka és elviszi orvoshoz, az számára jó, akkor is, ha félelmetes és fájdalmas a beavatkozás. Mi már Pál apostol szavaival erősíthetjük nehéz helyzetekben magunkat: „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van” (Rm 8,28).

Mindezt akkor tapasztaljuk, ha valóban ráhagyjuk az Úrra utainkat, vagyis engedjük, hogy vezessen és alakítsa életünket. Azt jelenti, hogy abban a dologban, amiben az Úr segítségét kérem, nem teszek semmit, amíg Ő meg nem mondja, mit kell tennem, vagy elém nem hozza a megoldást, azt, amit kértem.  Meg kell tanulnunk türelmesen várni. Gyakran azért gubancolódik össze az életünk, mert nem várjuk ki türelemmel, amíg Isten cselekszik, hanem egy idő után elfogy a türelmünk, és a saját kezünkbe vesszük az irányítást, vagy mi szerezzük meg magunknak, amire vágyunk. Azonban az Úr idejének a kivárása megkímél minket sok bonyodalomtól és sok idegességtől. Merjünk az Úrra hagyatkozni. Izráel problémája is az volt a pusztai vándorlás során, hogy hamar elveszítette türelmét, majd ebből kifolyólag a bizalmát is, amikor elfogyott az élelem. Pedig, ha hittel néznek felfelé és türelmesen várnak, megtapasztalják Isten gondoskodását. A hosszabb várakozási idő legtöbb esetben próba, Isten megvizsgálja a szívünket, kíváncsi, hogy akkor is bízunk-e beavatkozásában, amikor emberileg reménytelennek ítéljük meg a helyzetet, vagy már az utolsó lehetőséget is elmulasztottuk a cselekvésre. Ha ilyenkor is várunk, csodát élünk át, mert Isten számára soha nincs későn.

Jobb a kevés az igaznak - milyen igaza is van a zsoltárosnak, de vajon megelégszünk-e a kevéssel? Pedig a mi kevesünk sokkal több, mint például Pál apostol sokja. 

János folytatja Isten szeretete mélységének a feltárását, amit abból ismerünk meg, hogy elküldte Fiát a világ Üdvözítőjéül (1Jn 4,13-17). Micsoda szeretet, ideadja Fiát erre a gyűlölettel teljes, véres bolygóra. Nem félti tőlünk, mert tudja, hogy Nélküle elpusztítjuk egymást és önmagunkat. Jézus Krisztus eljövetele nélkül már nem lenne emberiség a földön, az Ő jelenlevő Lelke és általa a Lénye az, ami ebben még megakadályoz minket. Mert azért küldte el a Fiút a világba, hogy általa megmentsen bennünket. Nélküle nincs esélyünk az igazi emberi életre, a bűnből való szabadulásra, és nincs semmi esélyünk az örök életre. Karácsonykor köszönjük meg az Úrnak, hogy vállalta ezt az utat, és eljött az Atya világából a földre, és vállalta a bölcsőtől a keresztig való utat is, értem. Ne csak megköszönjük, hanem fogadjuk is be az életünkbe, majd maradjunk meg Benne. Mert csak akkor tudunk másként élni, ha mindenkor Benne maradunk. Ha kilépünk Belőle, kiszolgáltatottakká válunk, csak Benne vagyunk elrejtve, csak Benne van védettségünk.

Aki az Úrban marad, az a szeretetben marad, és az által Isten szeretete jelenik meg ebben a szeretetlen világban. Az igazi szeretet Isten, és aki Őt befogadja, abban az agapé szeretet lesz jelen. Erre a szeretetre jellemző, hogy képes áldozatot vállalni, veszteséget elszenvedni. Mert Isten is áldozatot vállalt értünk, amikor Fiát elküldte, majd a keresztre adta. Az agapé szeretet mentes az önzéstől, kész széttékozolni a szeretetét, amint azt a példázatbeli atya is tette két fia irányában. Áldjuk az Urat, amiért ránk, méltatlanokra tékozolta szeretetét. Ennek köszönhető, hogy még élünk, hogy még van esélyünk élni, szolgálni és dicsérni Őt.

Dicsőség mennyben az Istennek!

1. Dicsőség mennyben az Istennek! Dicsőség mennyben az Isten -nek! Az angyali seregek Vígan így énekelnek: Dicsőség, dicsőség Istennek!

2. Békesség földön az embernek! :/: Békesség földön az embernek, Kit az igaz szeretet :/: A Jézushoz elvezet, Békesség, Békesség Embernek!

3. Dicsérjük a szent angyalokkal, :/: Imádjuk a hív pásztorokkal Az isteni Gyermeket, :/: Ki minket így szeretett, Dicsérjük, Imádjuk És áldjuk!

4. Ó, Jézus! ne vess meg bennünket, :/: Hallgasd meg buzgó kérésünket! Jászolodnál fogadjuk, :/: Hogy a vétket elhagyjuk, Ó, Jézus, Ne vess meg: Hallgass meg!

5. Dicsőség az örök Atyának :/: És értünk született Fiának, Mindkettő Szent Lelkének, :/: Áldások kútfejének: Dicsőség, Dicsőség Istennek!

Isten áldásával.

Isten szeretet

K

arácsony van, Isten lehajló szeretetének napja, és mai zsoltárunkban minden megtalálható, amit karácsony ad a számunkra (Zsolt 36,1-13). Dávid a maga korában megtapasztalta Isten égig érő, vagyis mindenre kiterjedő kegyelmét. Mert Isten ószövetségi népe is kegyelemből élt. Ez a kegyelem Jézus Krisztusban vált minden ember számára elérhetővé. Karácsonykor a kegyelem hajolt le a földre, és magához öleli a bűnös embert. Isten hűsége a felhőkig ér, írja a zsoltáros. Isten hűséges, ezt látjuk Jézus születésekor, a hűtlenné vált néppel szemben is hűséges az Úr, nem fordul el tőlük, hanem megajándékozza őket. Istennek ez a hűsége már kétezer év óta tart, még mindig várja, hogy Hozzá forduljunk és segítségül hívjuk. Karácsonykor Isten megadta, hogy az ember személyes kapcsolatba kerülhessen Vele.

Dávid megrendülten kiált fel: Mily drága a te kegyelmed! Igen, a kegyelem drága lehetőség, nagy kincs. Hiszen lehetővé teszi, hogy ismét személyes kapcsolatba kerüljünk Istennel. Nem nekünk kell jóvátenni bűneinket, mert ez nem is volna lehetséges, hanem Isten Jézusra hárította azokat. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk és bűnbocsánatunk legyen. Ne feledjük, hogy a betlehemi jászolbölcsőtől a keresztre vezet az út. A bölcsőből kereszt készül, és ezt a keresztet az ember készítette az Isten Fia számára. Azonban, ha meglátjuk, mit tettünk, és keressük Isten kegyelmét, Ő kész megbocsátani. Jézus azért halt meg, hogy a bűnbocsánatnak legyen alapja.

Dávid arról is ír, hogy az Úrnál van az élet forrása; mi már tudjuk: Jézus maga az élet. És aki életet akar, annak Jézusra van szüksége. Jézusban buzog fel az élet forrása, mindenki jöhet, és ihat belőle. Csak szomjas szívre van szükség. A mai tanítványokon keresztül árad az élet vize, de vajon ezt tapasztalják-e a körülöttünk élők? Azért vagyunk a világban, hogy Jézus életét árasszuk szét az emberek között. Az egyház nem fordulhat önmagába, mert nála van az élet, nála van az élet vize, amely megmelegíti az embereket. Engedjük, hogy átfolyjon rajtunk az élő víz, ne engedjük elzáródni a csatornát, hanem naponta tisztogassuk bűnbánat által, hogy tisztán áradhasson tovább.

Jézus a világ Világossága is. Van fényforrásunk, és ez Jézus. Ő világítja az övéi számára az utat. Nem kell sötétben tapogatóznunk, van Kire figyelnünk. Szükségünk is van Rá ebben a nagy sötétségben, ami körülvesz bennünket.

János leírja Isten jellemzőjét: Ő a szeretet (1Jn 4,7-12). Tehát nem érzelem a szeretet, hanem személy. Isten maga a szeretet, és így egészen más minőség, mint amit mi ismerünk. Isten az agapé, ami azt jelenti, szereti a bűnös embert, és ad számára még egy esélyt. A szeretet mindig ad esélyt az újrakezdésre, a jóvátételre, a megváltozásra. Isten szeretete nem elnéző, nem azt mondja, élj tovább a bűneidben, nem nézek oda, hanem így szól: nem ítéllek el, hanem megadom a változtatás lehetőségét. Ha bűnbánattal jössz, én megbocsátok, te pedig elhagyod a vétked, és akaratom szerint élsz. Isten szeretete nyilvánult meg a napkeleti bölcsek felé is, amikor egy csillag által jelezte a számukra Jézus születését. Tudják meg a pogányok is, hogy szereti őket az Isten, és lehetővé teszi számukra is, hogy Isten országa polgárai legyenek. Ennek az a feltétele, hogy ismerjék el Jézus uralmát az életük felett. A bölcsek ezt megtették, de vajon megtettük-e mi? Leborultunk-e az Úr előtt ezen a karácsonyon? Rábíztam-e életem, mint Uramra és Királyomra?  Ha ezt megtesszük, akkor mi is más úton indulhatunk tovább. Isten szeretete átformál, és most már más szívvel és másképp élünk, mint eddig.

Isten szeretetét Jézus eljövetele mutatja meg a legjobban. Benne teszi az Úr lehetővé, hogy életünk legyen, igazi életünk. Mert élet csak Krisztusban van, nélküle csak vegetálunk, bár mai korunk ezt a vegetálást akarja életként beállítani. Mivel nincs jelen Jézus az életünkben, nincs jelen a szeretet és a békesség sem.

Nem a mi szeretetünk a példa, hanem az Övé. Képes volt értünk odaadni a Fia életét, csakhogy megmenthessen minket általa. Igen, Isten szeret, és ez azt jelenti, hogy nem vagyunk számára közömbösek. Nem mindegy Istennek, hogy mi lesz velünk, mert Ő azt akarja, hogy örökké éljünk, és ezért mindent meg is tett. Azonban rajtunk múlik, hogy elfogadjuk-e Krisztus áldozatát, komolyan vesszük-e Urunk hívását.

Isten szeretete minket is kötelez. Nekünk is szeretni kell egymást, és ehhez az Úrtól kapjuk meg a képességet. Magunktól nincs hozzá erőnk, de Ő megadja a számunkra. Sőt, mindig arra gondolhatunk, ha engem szeret az Isten, akkor én is képes vagyok szeretni a másikat.  Ha Isten nem mondja rám, hogy nem szeretlek, akkor nekem sincs jogom ezt mondani senkinek. Ha tudunk szeretni, az bizonyságtétel lesz a világ felé. Mert semmi más nem győzi ma meg az embereket, csak az agapé, az annak ellenére való szeretet, és ezt csak Isten gyermeke képes megjeleníteni.

Itt állok jászolod felett

1. Itt állok jászolod felett, ó, Jézusom, szerelmem, Eljöttem, elhoztam neked, amit kezedből nyertem; Vedd elmém, lelkem és szívem, Hadd adjam néked mindenem, Hogy kedves légyek néked!

2. Nem éltem még e föld színén: te értem megszülettél; :/: Még rólad mit sem tudtam én: tulajdonoddá tettél; Még meg sem formált szent kezed, Már elválasztál engemet, Hogy társam légy e földön.

3. Halálban, éjben vártam én: fölkelt a nap rám véled. :/: Terólad ömlik rám a fény: a béke, boldog élet, A lélek ékességei; Belőlük hitnek mennyei Szép tisztasága árad.

4. Csak nézlek boldog szívvel, és nem győzlek nézni téged, :/: Szóm és erőm mind oly kevés, hogy elmondhassa néked: Bár felfoghatna tégedet Az emberszív és ismeret, Hogy megfejthesse titkod!

5. Megváltóm, egy kérésemet nem vetheted meg nékem: :/: Hogy szívem mélyén tégedet hordozhatlak, remélem, És bölcsőd, szállásod leszek; Jövel hát, tölts el engemet Magaddal: nagy örömmel!

Isten áldásával.

Karácsony üzenete

A

 nehéz lelki gyötrelmek idején a zsoltáros az Úrhoz kiált (Zsolt 35,17-28). Szinte sürgeti imádságában Istent, kéri, ne maradjon tétlen, hanem cselekedjen. Most sem mások ellen irányul a kérése, hanem a saját szabadítását kéri. Mi is az Úrhoz kiálthatunk küzdelmeink során, de mindezt úgy tehetjük, hogy tudjuk, Isten cselekedett értünk. Karácsony napja ezt mutatja. Cselekedett, elküldte számunkra a Szabadítót. Egyedül képtelenek vagyunk életünket megoldani, nem találunk békességet, nem tudunk előrelépni. Az Úr Jézus Krisztus által megszabadulhatunk a gyötrelmektől, mert Ő a lélek igazi Orvosa. Azért jött az Úr Jézus, hogy élete és halála által rendezze Istennel való kapcsolatunkat, hogy helyreállítsa azt. Ha ez személyesen is megtörténik, békességünk lesz, és új életet élhetünk. Már nem a bűn, és nem is a régi természet fog irányítani, hanem az Úrtól kapott új, isteni természet, amelynek részesei lettünk.

A szabadítást, az életváltozást megtapasztalt ember hálás. Igen, amikor Isten drága kegyelmét átéljük, rácsodálkozunk és hálát adunk. Az, hogy én is kegyelemben részesülök, megrendít, nem tudok mást, csak dicsérni az Urat. Amikor a bűnös megbocsátást nyer az Úrtól, amikor átélem, hogy nekem mondja: én sem ítéllek el téged, akkor határtalan öröm tölt el. Ez az öröm és hála arra késztet, hogy a gyülekezetben is mondjam el, mit tett velem az Úr. Az élő hitre jutott ember útja a gyülekezetbe vezet. Nincs egyedüli keresztyénség, az új élet családra vágyik. A család pedig a gyülekezet, ott fejlődhet a hitünk, és ott élhetjük azt meg igazán.

Éljük meg karácsony örömét a gyülekezetben, örüljünk együtt az Úrnak. A közösségben való élet arra is alkalmas, hogy másokat Isten dicséretére késztessen. Amikor valakinek az élete megváltozik, amikor megkegyelmezett életű emberré válik, ezt észreveszik és dicsérik az Urat. Hányszor láthatunk reménytelennek mondott emberek életében újjászületést, vagy tapasztaljuk meg, hogy gyógyíthatatlannak mondott betegségből felsegít az Úr. Mert Jézus Úr. Ő nem gyermek, hanem Úr, mégpedig a bűn, a betegség, a halál és minden ártó dolog fölött. Amikor így látjuk Isten munkáját az emberi életekben, térdre hullva mondjuk, nagy az Úr. Jézus Úr mindenek felett, de Úr akar lenni az  én életem felett is. Azért jött, hogy meglássam igazi lényét, istenségét, és térdre hullva hódoljak előtte. Isten célja:  „hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké;  és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. (Fil 2,10-11).

Az ördög nem tétlenkedik, soha nem vonul el szabadságra, ezt már János apostol is megtapasztalta (1Jn 4,1-6). Ezért a tanítványoknak is mindenkor ébernek kell lenni. Különösen ünnep idején hangolódjunk az Igére, legyen fénysugár a számunkra, és ne engedjük, hogy karácsony központi üzenetét bármi megváltoztassa. Karácsony Jézusról szól. Az Ő eljövetelét ünnepeljük, de nem úgy, mint egy nagyon régen élt kiválóságot, hanem, mint élő Urat.  Karácsony nem a mi szeretetünk, tehát nem önmagunk ünnepe, hanem Isten szeretetéé. Karácsony Isten szeretetéről beszél, elmondja, annyira szeret Isten, hogy emberré lett. Mindezt azért tette, hogy áthidalja a Közte és köztünk levő távolságot.    Jézus az összekötő kapocs. Az ember sok mindent legyőzött történelme folyamán, sok felfedezést vitt végbe, de Istenhez nem tudott közel kerülni. A köztünk levő szakadékot nem vagyunk képesek legyőzni. Ezért döntött Isten úgy, hogy maga jön el a világba emberi alakban, így azután a kereső, a bűnei alatt roskadozó, és őszinte bűnbánatot tartó ember találkozhat Vele. Ez a mai nap is azért adatott, hogy felismerjük elveszett állapotunkat, és kiáltsunk Hozzá. Aki ezt megteszi, békességre talál, az átéli, hogy az Úr beköltözik a szívébe és más lesz az élete. Karácsony központi üzenete az, hogy Isten szereti és keresi a bűnös embert. Jézusban hívogat magához. Halljuk meg hát a hívást, Jézusunkét. Ne kelljen tovább várnia, engedjük be az életünkbe. Az igazi változás akkor indul meg, ha Ő veszi át az irányítást. Halljuk meg a hívást, és induljunk el követni Őt. Nem kell többet tennünk, csak szorosan a nyomában haladva követni, ahová megy. Ha így teszünk, sok csodálatos áldásban lesz részünk, sok csodát láthatunk. Jézust követve megváltozik körülöttünk az élet.

Természetesen a gonosz nem fog félrevonulni, mint ahogy soha nem vonult félre a tanítványok elől. Ahol lehet, nehezíti haladásukat, életüket. Azonban soha ne a gonosz munkájára, személyére figyeljünk, hanem Jézusra, mert Ő a nagyobb. Nagyobb, Aki bennetek van, írja János az akkori tanítványoknak. Általa arattak győzelmet a gonosz megtévesztése felett. Örüljünk ma az Úrnak, ragaszkodjunk az Ige bizonyságtételéhez, és lássuk meg a győztes Urat. Kövessük Őt ma is, és ha ezt tesszük, akkor előttünk fog bevonulni a családunkba, munkahelyünkre, és ahová mennünk kell. Ha hűségesen nyomában járunk, megtapasztaljuk, hogy az Úr Jézust a szeretet, az öröm és a békesség követi. Szeretet, öröm és békesség vonul Jézus nyomában oda, ahol eddig széthúzás, viszály, békétlenség és szeretetlenség volt. Engedjük ma Jézust előre, mi pedig menjünk a nyomában.

Eldőlt a szívemben

1. Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust,

Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust,

Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust,

Nincs visszaút, nincs visszaút!

2. Ha nincs is társam itt, én követem mégis őt,

Ha nincs is társam itt, én követem Jézust,

Ha nincs is társam itt, én követem mégis őt,

Nincs visszaút, nincs visszaút!

3. Mögöttem a világ, előttem a kereszt,

Mögöttem a világ, előttem Jézus,

Mögöttem a világ, előttem a kereszt,

Nincs visszaút, nincs visszaút!

Isten áldásával.

Kérjünk hittel!

A

 zsoltáros bizonyságot tesz arról, hogy akik az Urat keresik, nem nélkülöznek semmi jót (Zsolt 34,12-23). Sokszor megtapasztalta életében ezt, így tudja, hogy valóban így van. Aki Istent keresi, az megtapasztalja az Úr gondoskodását. Semmi jót nem nélkülöznek, írja. Tehát ha Ő kerül életünk középpontjába, és Rábízzuk minden gondunkat, a megélhetés kérdését is, felszabadult, örvendező életet élhetünk. Az Úr Jézus is azt mondta a hallgatóinak, hogy ne aggodalmaskodjanak. Az aggodalmaskodás gúzsba köt, a bizalom szabaddá tesz. Aki bízik Istenben, tud örülni az életnek, mert Isten országa biztos háttér a számára.

Dávid hívja a fiatalabbakat, mert szeretné őket tanítani. Az életvezetést meg kell tanulni, és amit Dávid megtapasztalt, tovább akarja adni. Kitől tanuljunk? Attól, aki már elsajátította az anyagot. Dávid ilyen ember, Isten iskolájában tanult, és az ott szerzett ismereteket kívánja átadni mások számára. Azért, mert meg van győződve arról, hogy nekik is szükségük van tanulásra, mert az életet tanulni kel. Meg kell tanulni jól beosztani időnket, úgy alakítani napjainkat, hogy az Úrral való kapcsolat ki ne maradjon. Tanulni kell azt is, hogyan lehet jó a napunk, mire kell figyelnünk. A szentíró szerint a legtöbb problémát a beszédünk okozza, és azt kéri, hogy ügyeljünk rá. Ez nem is könnyű feladat, azonban az Úrral sikerülhet. A legtöbb problémát ma is a nyelvünk okozza. Az sem mindegy, merre járunk, Dávid szerint van rossz. Tehát nem minden és mindenki jó, amivel, akivel találkozunk, de ami rossz, azt ne vegyük át, hanem kerüljük el. Honnan tudjuk meg, mi a jó és mi a rossz? Az Igéből, a Biblia rendszeres olvasása által ismerhetjük fel, mi az, ami az Isten szemében jó. Ha felismertük, merjük cselekedni a jót, a békességre valót. Végig kell gondolni, hogy mindig a békességet követem-e? Az igazi békesség pedig az Úrral megbékélt életből fakad.

Újszövetségi gondolatot közöl velünk a szerző, amikor leírja: „Közel van az Úr a megtört szívűekhez”. Ezt éljük át karácsonykor, amikor Isten Jézus Krisztusban emberré lett, egészen közel jött hozzánk, elérhetővé vált a számunkra. Igen, Isten itt van, nem rajta múlik, ha mégis távol érezzük magunktól. Itt van, és megközelíthető mindenki számára. Jöjjön Hozzá, forduljon Felé mindenki, akit az élet megsebzett. Csodálatos bizonyságtétel ez, megsegíti a megsebzett lelkűeket. Hívjuk segítségül Urunkat, vigyük elé beteg testvéreinket hittel. Mert minden azon fordul meg, hisszük-e, hogy Ő képes megtenni, amit kérünk. Nincs az a betegség, ami szavára ne távozna. Az Úr Jézust hány beteg felkereste, hány bűnös fordult Hozzá, és átélték a bűn és betegség feletti hatalmát. Hiszem-e, hogy az Úr képes meggyógyítani, új emberré formálni, szabaddá tenni?

A mai részben az ellenségekkel, a vele harcolókkal szembeni segítséget kéri Dávid (Zsolt 35,1-16). Nem ő áll le perlekedni, hanem Istenre bízza őket. Nem ő akar bosszút állni, hanem imádkozik ellenfeleiért, és Isten kezébe helyezi őket. Kimondja magából az imádság által mindazt, ami benne van. Feltárja fájdalmait, romlást is kér támadóira, de nem cselekszik. Kimondja Isten előtt, de nem teszi. Rábízza Istenre a másik megítélését, és amíg imádkozik, megtisztul a haragtól és az ártó szándéktól.

Sőt, azért jön az Úrhoz a zsoltáros, mert tudja, hogy Ő a segítsége; ő nem akar harcolni, hanem azt kéri, Isten oldja meg ezt a helyzetet, és hozza ki őt belőle jól. Pedig ő is megtapasztalta, hogy a jóért rosszal fizettek neki, de Dávid nem úgy akar ezekhez viszonyulni, ahogyan azok bántak vele. Számunkra is fontos, hogy mindig meneküljünk az Úrhoz, és legyen szemünk előtt, hogy azt kéri tőlünk, hogy mi a rosszért is jóval fizessünk. Ez Isten országának az alaphangja, ezt képviselhetjük. Mert mindenkinek látni kell, hogy Isten országában másképp mennek a dolgok, mint a világban. Isten országában az Úr Jézus élete a minta, Őt követhetjük, és Ő a megbocsátásra, a szeretetre épít.

János apostol a szeretet apostola, mert előtte feltárult Isten lényének valósága, ami nem más, mint szeretet (Jn 3,13-24). János meglátta, hogy Isten Szeretet, Agapé. Ez azt jelenti, hogy Ő más, mint mi. Azt jelenti az agapé, hogy belefér az is, aki nem szeretetreméltó, akit mi nem akarunk és nem tudunk szeretni. Azért követte Jézust mindig sokaság, mert vonzotta őket a Szeretet. Hiszen Őhozzá legtöbbször a megvetettek, a társadalomból kirekesztettek, a kevés szeretetet kapók mentek. Aki Hozzá ment, átélte, hogy őt is szereti valaki. Ez a valaki pedig nem más, mint az élő Isten. Karácsony felé közeledve melengesse meg a szívünket, hogy szeret az Isten még engem is. Ha úgy gondolnám, senki nem szeret, akkor most halljuk meg az Ige üzenetét, és vegyük komolyan: Isten szeret.

Az első gyülekezetekben jelen volt Isten szeretete, és ezt környezetük is meglátta. A szeretet lerombolta az addig fennálló válaszfalakat, és a gyülekezetben testvérré lett a szabad és a szolga, a zsidó és a görög, a fehér és a színes bőrű ember. A korlátokat az agapé eltünteti. Az Úr Jézusban való élő hit testvérré formál addig egymástól távol élő, másképp gondolkodó embereket.

Azonban a világ ezt nem igen tudja elviselni, mert az érdeke azt kívánja, hogy legyenek válaszfalak. Legyen gyűlölet, mert akkor mást lehet okolni saját hibáinkért. A gyűlölet lehetővé teszi, hogy mindig más legyen a bűnbak, másra hárítsuk személyes felelősségünket. Amíg a világ táplálja a széthúzást, a gyűlöletet, lehet fegyvereket gyártani, és ebből jól megélhetnek néhányan, míg mások nyomorban tengődnek. Amikor Isten gyermekei élik az Isten országa lelkületét, mindig számíthatnak támadásra. Ezt láttuk Pál apostol életében is, amikor Filippiben megszabadított egy kislányt a megszállottságból, sértette néhány személy érdekeit, és ezért bebörtönözték. Pál nem siránkozik felette, nem mondja, hogy nem érdemes krisztusian élni, hanem énekkel dicsőíti az Urat, és imádkozik. Ennek meg is lesz a hatása. Mi is imádkozó lelkülettel viszonyuljunk a világhoz, és meglesz a gyümölcse.

A tanítvány nyitott szemmel és szívvel jár a világban, és igyekszik a szükségben élőknek segíteni. Ma sokunknak többje is van, mint ami a megélhetéshez elég, észrevesszük-e azokat, akinek nincs miből megélni?  Nyílik a szívünk, vagy bezárul?

János azt kéri, hogy a szeretet váljék cselekedetté. A szeretetet meg kell élni, ahogyan az Úr is megélte. Bizony, ebben nagy mínuszaink vannak.

Isten nagyobb a szívünknél, Ő mindent tud, vagyis tisztában van az életünkkel. Nem kell a világ véleményére figyelni, sem az ördög vádjaira, bízzunk az Úrban, higgyünk az Ő Fiának, Jézusnak a nevében. Ebben a névben erő van. Jézus neve szabadító. A megvallott bűnökre van bocsánat, és így felszabadulunk a szívünk vádja, az önmarcangolás alól. Így azután mi is megbocsáthatunk magunknak. Ez szükséges is, mert nem az a feladatunk, hogy a régi bűnökkel foglalkozzunk, hanem az, hogy éljük Isten akaratát.

Jézus nevében kérhetünk nagyot Urunktól, kérhetjük, hogy legyen ébredés, hogy a karácsi örömhír járja át a szíveket, változtassa meg a gondolkodást és az életmódot. Kérjünk azzal a hittel, hogy meg is kapjuk, amit kértünk.

Szeret az Isten

 Szeret az Isten, megszabadított,

 Szeret az Isten még engem is.

 Újra elmondom hát szeret az Isten,

 Hisz maga Isten a szeretet.

 Bűn fogva tartott súlyos rabláncon,

 Bűn fogva tartott, nem volt erőm.

 Újra elmondom hát szeret az Isten,

 Hisz maga Isten a szeretet.

 Elküldte Jézust, a hű Megváltót,

 Elküldte Jézust, Ki megmentett.

 Újra elmondom hát szeret az Isten,

 Hisz maga Isten a szeretet.

 Jézusom vére lett bűnöm ára,

 Jézusom vére hullt vétkemért.

 Újra elmondom hát szeret az Isten,

 Hisz maga Isten a szeretet.

 Dicsér az ajkam, amíg csak élek,

 Dicsér az ajkam szent Szeretet.

 Újra elmondom hát szeret az Isten,

 Hisz maga Isten a szeretet.

Isten áldásával.

Istennek a lehetetlen is lehetséges

D

ávid nehéz, életveszélyes helyzetbe került, és úgy gondolta, Abimelek királyhoz kell menekülni; a pogányoknál keresett Isten felkent gyermeke segítséget (Zsolt 34,1-11). Azonban ott félni kezdett, és őrültnek tettette magát, hogy megmeneküljön. Emberi eszközöket használt, mert a félelem vezérelte. Soha ne engedjük, hogy a félelem vezessen, bízzunk mindenkor Urunk hatalmában. Soha nem nekünk kell alakoskodni, védeni magunkat, Isten nem feledkezik meg övéiről. Amikor elküldik Gátból, dicséri az Urat a szabadulásért. Rádöbben, hogy nem a trükk mentette meg, hanem az Úr. Azt is felismeri, hogy nincs szükség idegen földre való menekülésre, mert az Úr a maga földjén is meg tudja menteni. Másrészt, Dávidnak otthon van a helye, népe közt, akkor is, ha most éppen üldözik. Nem a menekülés a megoldás, hanem az imádságos várakozás. Meg kell tanulni várni az Úrra, amíg cselekszik. Dávid megtanulta, és később meg is tapasztalta, hogy a túlerővel szemben is megoltalmazza az Úr.

Most már bizonyságot tesz arról, hogy kereste az Urat, és Ő meghallgatta szolgáját. Jó mindjárt Urunkat keresni, Hozzá folyamodni. Mi is hajlamosak vagyunk a menekülésre, a hirtelen való cselekvésre. Mi is tudunk pánikolni, pedig az nem vezet előre. Pánik helyett lehet és szabad elcsendesedni az Úr előtt, lehet Őt keresni. Isten embere megtapasztalja, hogy amikor az Urat keresi, eltűnik a félelem. Ő ment ki félelmeinkből. Jöjj Hozzá félelmeiddel! Mitől félsz? Karácsonytól, mert egyedül vagy? Ne félj, Ő megosztja veled az egyedüllétet, ajtód előtt áll és zörget, engedd be hát, és nem leszel magad. Félsz a tél hidegétől, mert csak takarékosan tudsz fűteni? Ne félj, tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mire van szükségetek! Ne félj, bízd magad Énreám - mondja az Úr.

Dávid megtalálta a megoldást, Rátekintett az Úrra, és felvidult, öröm költözött a szívébe. Tekints Rá te is, ma és minden napon. Ha Rátekintesz, kiderül fölötted az ég, mert látni fogod a világ Világosságát. Nézz az Úrra, és átéled bűneid bocsánatát, új élet, új reménység vár reád. Van tehát hová nézni: ne lefelé tekints, ne a szegénységre, a pénztelenségre, az ellenségekre, a munkanélküliségre, hanem nézz Rá. Ha így cselekszünk, lesz reményünk, mert az Úr kivezet szorult helyzetünkből.

Boldog az az ember, aki Hozzá menekül, írja a zsoltáros. És ezt saját tapasztalatból mondja, átélte, hogy amikor az Úrhoz menekült, minden rendbe jött. Isten szabadítást, megoldást, új távlatot kínált a számára. Meneküljünk az Úrhoz, mert ez az egyetlen jó menekülési útvonal. Mi is megtapasztaljuk majd, amit Dávid. Az Úrnak gondja van övéire: még az oroszlánok, tehát a ragadozó nagyvadak is szűkölködhetnek, de Isten gyermeke mindenkor átéli, hogy az Úr gondoskodik Róla. Ezt tapasztalta meg a hűséges Illés a Kerit patak mellett. Ezt élte át Izráel az Asszír ostrom idején, amikor már közel volt a bekerített Jeruzsálem lakossága a pusztuláshoz: az ellenség egyik napról a másikra fejvesztve menekült, és a hátrahagyott élelem megmentette Isten népe életét. Ne feledjük: Isten számára semmi sem lehetetlen, még a lehetetlen sem.

János apostol azt kéri, hogy ne engedjük megtéveszteni magunkat (1Jn 3,7-12). Hajlamosak vagyunk csak a szavakra figyelni, és szép szóval, a szeretet sűrű emlegetésével megtéveszthetők vagyunk. Azt gondoljuk, ha látunk egy keresztet a falon, az asztalon Bibliát, akkor ott jelen van az Úr. Az apostol rámutat, hogy figyeljünk az összefüggésekre, a beszédet az életvitelnek kell igazolni. Az életünk teszi hitelessé bizonyságtételünket. Ne feledjük, a sátán is ismeri a Bibliát, jól ismeri, sőt, sok hívő embernél jobban ismeri. Ezért kell nekünk az Urat minél jobban megismerni, hogy meglássuk, amikor az ördög rosszul alkalmazza az Igét, és képesek legyünk elutasítani, amint az Úr is tette.

Aki Isten gyermeke, az az igazságot cselekszi, az minden körülmények közt Isten szavára figyel, mert az az igazság. Az ördög lételeme a bűn, kezdettől fogva vétkezik, tudatosan azt teszi, amit Isten nem akar, ami az Úr előtt bűn. Ne hallgassunk a gonoszra, bárhogyan álcázza is magát, figyeljünk Jézusra.

Jó látni, hogy nem vagyunk egyedül a keskeny úton, Urunk mellettünk áll, szembeszállt az ördöggel, és legyőzte. Jézus a győztes. Győztes Urunk van, figyeljünk Rá. Azért jött, hogy azt a gonosz munkát, amit az ördög eltervezett és kivitelez, lerontsa.  Egyedül Ő képes lerombolni a sátán életünkben elvégzett minden munkáját. Leoldja a ránk rakott bilincseket, és így szabaddá tesz. Ezt követően pedig minket is bevon a gonosz munkájának a lerombolásába.

A keresztyén élet azonban nem rombolásból áll, hanem egy új felépítéséből: Isten országát építhetjük, már ebben a világban. Mindezt akkor tesszük, ha cselekedjük Isten igazságát, ha éljük mindazt, amit Ő is élt. A tanítványság nem passzivitás, nem rombolás, hanem aktivitás, cselekvés. Isten országának a megvalósítása. Tegyük hát ma is, amit mond. Építsük Isten országát, cselekedjük akaratát.

Jézus, te égi szép

1. Jézus, te égi szép, tündöklő fényű név,

Legszentebb itt alant a föld színén!

Benned van irgalom,

Terólad zeng dalom,

Erőd magasztalom,

Ragyogj felém!

2. Az élet száz veszély, én lelkem, mégse félj!

Míg Ő tart karjain, hű Mestered!

Elhagynak emberek,

Mit árt, ha Ő veled?

Töröld le könnyedet,

Jézus szeret!

3. Akaratod nekem mutasd meg szüntelen,

Ne rejtsd el, Mesterem, tetszésedet!

Alázattal tele,

Hadd merüljek bele,

Hisz idegenben jár

Itt gyermeked!

4. Tisztíts meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen

Fényedből fénysugár az életem,

Míg a homályon át,

A lelkem otthonát,

Világosságodat

Elérhetem!

Isten áldásával.

Örvendezés az Úrban

A

z Úrban való örvendezésre szólít fel ez a zsoltár (Zsolt 33,1-22). Indítsuk így napunkat, örvendezzünk az Úrban, azonban az tud örülni az Úrban, aki ismeri Őt. Pál apostol is szüntelen örülésre buzdítja a filippieket. Ne engedjünk a lehúzó gondolatoknak, ne csüggedjünk, hanem tudatosan irányítsuk gondolatainkat, szívünket az öröm felé. A zsoltáros beletekint Isten igéjébe, és örvendezik, megállapítja, hogy az Úr szava igaz, mert amit ígér, azt beteljesíti. Felismeri, hogy az Úr nemcsak beszél, hanem cselekszik is. Ez örömre indítja, és ebből dicséretmondás fakad. Ha látjuk az Úr tetteit az Igében, és felismerjük korunkban is, tele lesz a szívünk örvendezéssel. Mert az ember tettei lehangolnak, Isten cselekedete azonban reménységgel, örömmel, bizalommal tölt el. Ha az Úr Jézusra tekintünk, láthatjuk, hogy amerre jár, megépülnek az életek. Betegek gyógyulnak, megszállottak megszabadulnak, bűnösök megtérnek és új életet kezdenek.

Ha még mindig le vagyunk hangolva, tekintsünk fel az égre, nézzünk ki a természetbe, és lássuk meg, hogy a világ, amiben élünk, mindaz, ami körülvesz, Isten munkája. Adjunk hálát a teremtésért, mert az egész föld az Ő munkája. A teremtett világ dicséri az Urat. A sok szép növény, a csodálatos állatvilág, a teremtésben fellelhető rend, mind az Úrra mutat.  Örüljünk hát és dicsőítsük szent nevét!

„Boldog nép az, amelynek az ÚR az Istene.” Csodálatos Ige ez, valamikor régen nagyon megszólított, és arra mutatott rá, hogy az a nép /család, közösség/ a boldog, amely Istenre épít, amelynek Ő van a középpontjában. Boldogságunkat az határozza meg, ki van a középpontban, kire vagy mire építkezem. A pénz, a siker, a hatalom, ami sokak számára ma az elsődleges szempont, nem tud boldoggá tenni. A boldogság kapcsolatból származik, mégpedig az élő Istennel való kapcsolatból. Az igazi boldogság forrása az élő Istenbe vetett hit. Boldog lesz a szívünk, ha Benne hiszünk, mert Istennel való kapcsolatra vagyunk teremtve. Ha ez a kapcsolat nem működik, boldogtalanná válunk. Igyekszünk valahol megtalálni, de csak rabok leszünk, és a szívünk továbbra is üres marad. Akkor telik meg a szív boldogsággal, és válik örvendezővé, ha Krisztusra talál.

A szentíró valószínűleg maga is megtapasztalta mindezt, mert leírja: csalódik, aki a lovaktól vár szabadítást. Annak a kornak a ló volt a legfontosabb eszköze, használták munkavégzésre és harcban. A férfiak büszkén mutogatták egymásnak gyönyörű lovaikat, azonban ezek nem adják meg a várva várt boldogságot, ezektől nem lesz tartalmas az életünk. És azoktól sem, amiket a mai ember a lovak helyére tett. Csalódunk, ha a modern technikától, annak vívmányaitól várjuk a megoldást. A mai ember a tudománytól várja a szabadítást, úgy gondolja, a tudás megszabadítja a betegségtől, haláltól, szegénységtől, társadalmi igazságtalanságtól. Jó lenne meglátni, hogy ne ettől várjuk a megoldást, hanem Istentől, aki Jézus Krisztusban már meg is oldotta mindazt, amire még várjuk a választ. Jézus legyőzte a halált és mindazt, ami megnyomorít, Ő a Benne hívők számára örök életet hozott. A csalódást a Benne való hit által kerülhetjük el. Emberben és az ember alkotásaiban mindig csalódni fogunk, de Istenben soha. Ezért hívjuk most Őt segítségül.

János apostol rádöbbent minket Isten irántunk való kimondhatatlan szeretetére, azt kéri, legyünk hálásak (Jn 3,1-6). Igen, csodálkozzunk rá, hogy Isten gyermekei lehetünk, mert ez nem magától értetődő, ez nem természetes. Isten kegyelme, hogy minket Krisztusban fiaivá fogad. Nagy öröm és kiváltság, hogy Atyánknak szólíthatjuk. És ezt szeretetből teszi, szereti az embert, és azt akarja, hogy mi is szeressük Őt. Ezért fogad fiává. Figyeljük csak a tékozló fiút: úgy fogadta az Atya vissza, ahogy hazaért. Abban az állapotában lett ismét fiú, amiben az Atya találta, nem kellett semmit jóvátennie, nem is bírt volna. Így fogad minket is be az atyai házba mennyei Atyánk.

Milyen határozottan állítja az apostol: Isten gyermekei vagyunk. Ezen nem változtat az, amit érzünk vagy amit mások mondanak. Ez a bizonyosság az Igén alapszik. Isten Jézus Krisztusban tette lehetővé, hogy az elveszett ember visszatérjen Hozzá. Ő pedig a bűneit bánó embert Jézus áldozatáért befogadja.

Most még ebben a világban élünk, így nem mindig látszik Istenhez való tartozásunk világosan, de az Úr folyamatosan formál, és a cél, hogy Hozzá legyünk hasonlóak. Krisztusi emberekké válhatunk. Az igazi minőség akkor lép az életünkbe, amikor az Úrral leszünk. Azonban már most, ebben a világban is meglátszik az új minőség, meglátszik Jézus jelenléte.

Aki Krisztusban van, egy új világba lépett, és a régi már nem vonzza, sőt, taszítja. Aki átélte Isten kegyelmét, új szívet kapott, az megtapasztalja, hogy egyre jobban vonzza Őt Isten országa, a bűnös világ pedig taszítja. Aki Krisztushoz tartozik, az egyre jobban távolodik a régi életmódjától, a régi társaságtól, és közeledik Krisztus felé.  Isten gyermekei egy új közösségben, a gyülekezetben élik meg új életüket.

HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat

1. HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat, Ha bánt szíved keserve, Ő néked nyugtot ad. Ki az eget hordozza, Oszlat felhőt, szelet, Napját rád is felhozza, Atyád ő, áld, szeret.

2. AZ ÚRRA bízzad dolgod: Könnyebbül a teher; :/: Ezer baj közt is boldog, Aki nem csügged el. Minek a gond, a bánat? Mit gyötröd lelkedet? Az Istent kérjed, várjad, S megnyered ügyedet.

3. A TE irgalmasságod Van rajtam, Istenem, :/: Te jól tudod, jól látod, Hogy mi használ nekem. Sorsomat úgy intézed, Amint te akarod; Bölcs a te végzésed, Ha áld, ha sújt karod.

4. UTAD van számtalan sok, Uram, és eszközöd; :/: Reánk is szent áldásod Bőséggel öntözöd. Művednek akadálya, Szünetje nincs soha; Úgy téssz, amint kívánja Gyermekeid java.

5. BíZZáL, bánatos lélek! Mit bánt a bú, a gond? :/: Él még, ki annyi vészek Torkából már kivont. Bajaidból kiment ő, Szűnnek keserveid; Rád még a jó Teremtő Víg napot is derít.

6. ŐBENNE vesd halálig Jó reménységedet: :/: Ő biztos révbe szállít A bajból tégedet. Bár késik a segítség És nem találsz vigaszt: Eloszlik gond és kétség Előbb, mint véled azt.

7. Ő MEGCSELEKSZI végre Velünk azt, ami jó; :/: Ösvényünk erőssége Te vagy, Mindenható! Bár nehéz földi pályánk, Könny lepi és tövis, De örök pálma vár ránk: Utunk a mennybe visz.

Isten áldásával.

Vezetés

D

ávid, amikor elcsendesedik, megfogalmazza, mi a boldogság, ki a boldog ember (Zsolt 32,1-11). Gazdag életére visszatekintve nem a pásztori élet nyugodtságát, békességét, de nem is a királyi uralom gazdagságát és hatalmát emeli ki. Arra jut, hogy az a boldog, akinek a vétke megbocsáttatott. Ebben benne van a bűn miatti gyötrődés tapasztalata - Dávid átélte a Betsabéval való vétke után a bűn lélekromboló erejét. Ott van előtte a fájdalmas rádöbbenés, hogy vétkezett, látja a bűn következményeit, amivel szembe kellett néznie, de örömmel emlékszik vissza arra, amikor Isten megbocsátott neki. Most már tudja, hogy az az igazán boldog ember, aki bűnbocsánatban részesül. A bűn az emberiség legnagyobb problémája, bele van kódolva a lényünkbe, gyakran úgy működik, mint a számítógépes vírus, csak akkor döbbenünk rá a jelenlétére, erejére, amikor szembesülünk munkájával. Az igazi boldogság az, amikor az Úr nem tulajdonít nekem bűnt. Mert én könnyen kimondom, hogy nem vagyok bűnös, mert tudom magam és mások előtt igazolni magam. Így tett Dávid is, de azután Nátán próféta tudatta vele, hogy Isten látja az életét, és Ő bűnösnek találta, akkor is, ha ő ezt nem így gondolja. Van olyan ember, akinek Isten nem tulajdonít bűnt? Igen, annak, akinek Krisztusban megbocsáttattak a bűnei. Csodálatos öröm és békesség jár a bűnbocsánat nyomában.

A bűn megvallása nem mindig egyszerű, gyakran el akarjuk tussolni, azt gondoljuk, úgyis rendbe jön az életünk, megoldódnak a problémák, ha nem beszélünk róla, vagy igyekszünk az idő múlásával elfelejteni. A zsoltáros azonban rámutat, hogy ez nem megoldás. A bűn akkor is  bűn és jelen van, ha nem beszélünk róla, sőt, kihat az egészségünkre is. Dávid a csontjaiban érzi a bűn hatását, elszívja minden erejét. Vannak olyan fizikai betegségek, amelyek a bűnre vezethetők vissza. Nem minden betegség szervi probléma, mert gyakran lelkünk terheltségét, megbetegedését a test jelzi. A megoldás az Isten előtti csend, amikor Jézus lényébe tekintve merem magam vállalni. Vállalom az Úr előtt, hogy bűnös ember vagyok, és kérem, hogy könyörüljön rajtam.

Az igazi megoldás az őszinte bűnbánat, és akkor átélhetjük az Úr bocsánatát, amely felszabadít. Dávid is belső felszabadulást tapasztalt, amely kihatott egész szervezetére. A bűnbocsánat is szétterjed a testben és gyógyító hatást fejt ki. A legtöbb idegrendszeri és pszichés probléma javuláson mehet keresztül egy teljes és őszinte életfeltárás által, amikor az Úr előtt, az Ige világosságába tekintve megvalljuk bűneinket. Az újszövetségben azt olvassuk, hogy aki megvallja a bűneit, annak megbocsát az Atya, és eltörli minden bűnét. Az Úr kitörli a bűnt szívünkből, és ezáltal megindul a gyógyulás folyamata. 

Indítsuk a mai napunkat őszinte bűnbánattal, ne titkoljunk el semmit, ne ragaszkodjunk semmihez a bűnből - ha így teszünk, átéljük a megbocsátás örömét. Mert a megbocsátás olyan, mint az adósság elengedése. A fejemre nőtt adósságot elengedi a hitelező; amit soha nem lettem volna képes rendezni, azt elengedte, és így adósság nélkül kezdhetek egy új életet tiszta lappal. Micsoda öröm ez, amikor a pénzvilágban éli át valaki, hogy elengedték az adósságát, mert valaki átvállalta azt. Így legyen öröm a szívünkben, mert Urunk átvállalta, kifizette vérével a kereszten minden tartozásunkat, ezáltal tiszta lappal indulhatunk.  Az új élet azt jelenti, nem halmozom tovább az adósságot, hanem kegyelemből élek.

Dávid úgy éli meg mindezt, hogy most már rábízza magát Istenre. Az Úr pedig megígéri, hogy bölccsé teszi és megmutatja, melyik úton járjon. Az új élet lényege, hogy az Úr vezet szüntelen. Kiáltsak Hozzá mindenkor, és Tőle kérdezzem, hogy melyik úton kell járnom. Tanácsol és oktat az Úr Igéje által, vagyis képessé tesz, hogy a mindennapokban felismerjem, mit kell tennem, merre kell mennem, mi is az Úr akarata. Azonban mindezekhez lényeges az Úrra való hallgatás. Nem elég, hogy Ő vezet, hanem engedni is kell, hogy vezessen. Tanácsát komolyan, hittel kell fogadnom. Azt jelenti, hogy megbízom az Úrban. És amit mond, akkor is megteszem, ha én nem úgy gondoltam eredetileg.

János szinte folytatja Dávid gondolatait, elmondja, hogy Krisztus tanítványai nem függnek másoktól, mert nekik személyes kapcsolatuk van az Úrral (1Jn 2,26-29). A keresztyénség személyes hit, élő kapcsolat a feltámadott Úrral. Ebben a kapcsolatban a Szentlélek Isten végzi a tanításunkat. Amikor olvassuk az igét, a Szentlélek megérteti velünk Isten üdvtervét, életünkre szóló akaratát. A kenet, amiről az apostol beszél, a Szentlélek. Bizony, mi nagyon elhanyagoljuk Őt. János úgy ír Róla, hogy a hívőkben van. De gyakran nem engedjük szóhoz jutni, mert inkább mások véleményére, saját tudásunkra hagyatkozunk, és nem a Lélek vezetésére. Engedjük a kenetet megnyilvánulni, engedjük, hogy vezessen, és megmutassa számunkra az igazságot.

Az alázatos csendben végzett bibliaolvasás és imádkozás közben a Szentlélek formál és tanít. Így mondja az apostol, mindenre megtanít. Igen, a Lélek mindenre megtanít, amit tudnunk kell, amit Isten tudatni akar velünk. Megtanítja jól érteni az Igét. Ma az a probléma, hogy azt is tudni akarjuk, ami nem ránk tartozik, de Isten akaratát kevesen szeretnék teljesen megérteni.

Jöjjünk ma Hozzá alázatos és az Ige tiszta tejére vágyakozó szívvel. Ha így teszünk, a Szentlélek tanítani és vezetni fog. Feltárja előttünk az Ige mélységeit, és megmutatja a helyes utat, a jó döntést.

Jövel, Szentlélek Úr Isten

1. Jövel, Szentlélek Úr Isten, Töltsd bé szíveinket épen, Menynyei szent ajándékkal, Szívbéli szent buzgósággal, Melynek szentséges ereje Nyelveket egyező hitre Egybegyűjte sok népeket, Kik mondván, így énekeljenek; Alleluja! Alleluja!

2. Te, szentségnek új világa, Vezérelj Igéd útjára, :/: Taníts téged megismernünk, Istent atyánknak neveznünk. Őrizz hamis tudománytól, :/: Hogy mi ne tanuljunk mástól, És ne légyen több más senki, Hanem Krisztus, kiben kell bízni! Alleluja! Alleluja!

3. Ó, mi édes Vigasztalónk, Légy kegyes megoltalmazónk, :/: Hogy maradjunk útaidban, ne csüggedjünk háborúnkban. Erőddel elménket készítsd, :/: Gyenge hitünket erősítsd, Hogy halál és élet által Hozzád siessünk hamarsággal! Alleluja! Alleluja!

Isten áldásával.