Szolgálat

A

z Úr jelen volt Absolon haditanácsán, és Húsaj terve által késleltette a lázadók támadását (2Sám 17,15-29). Isten élő és mindenütt jelen lévő Úr, Dávid jól tette, hogy teljesen bízott benne. Ahol számunkra már nincs esély, ott az Úr még mindig tud cselekedni. Amikor úgy gondoljuk, veszve minden, Neki van egy eszköze, aki által más fordulatot vesznek az események. Lehet szó Absolon gonosz terveiről vagy a zsidók Pál elleni merényletéről (ApCsel 23,16), az Úr előtt nincsenek titkok, és minden helyzetben tud cselekedni, mert számára mindig az evangélium, és az Ő gyermekei a fontosak.

Így eljut Dávidhoz is Ahitófel és Húsaj tanácsa is. Ennek ellenére nem egyszerűen és simán mennek a dolgok, mert a gonosz mindig megnehezíti a hívők ügyét. Mindenütt vannak besúgók, vannak, akiknek csak a saját előnyük, a pillanatnyi helyzet kiaknázása a fontos. Így azután hírül vitték Absolonnak, hogy Dávidhoz is eljutott a tervük.

Ahitófel megbukott, és ezt nem tudta elviselni, így öngyilkosságot követett el.  Kár, hogy nem nézett önmagába, nem tartott bűnbánatot. Számára saját személye volt a legfontosabb, és az, hogy ő legyen a legjobb a hivatalában. Az még nem is lenne baj, ha arra törekszik a munkájában, hogy a legjobb legyen, de üzletet csinált a képességéből. Nem Isten akaratát kereste, és nem ott szolgált, ahová az Úr állította, vállalva Dáviddal együtt a nyomorgást, az üldöztetést. Ő el akarta kerülni a nehéz sorsot, a nyomorúságot, a bukást, és úgy vélte, ha hátat fordít Dávidnak és behódol  Absolonnak, megnyeri az életét, megmenti pozícióját. És már hányadszor igazolódik be az Úr mondása: aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt. Ne a pénz, a hatalom, a siker irányítson minket, hanem mindenkor az Úr szava. Ismerjük fel, hogy a hűség minden területen nagy érték, akkor is, ha egy adott helyzetben ez nem is úgy tűnik.

Dávidnak és a vele levőknek sikerül átkelniük a Jordánon, ezzel egy kis időt nyernek, meg tudnak pihenni, fel tudnak töltődni. Az Úr gondoskodik róluk - vannak hűségesek is azon a vidéken, számukra még mindig Dávid a király, és ellátják őket minden szükséges holmival. Így azután Dávid ismét megbizonyosodik Isten hűségéről. Nem véletlenül vallja meg Dávid: „Az oroszlánok is szűkölködnek, éheznek, de akik az URat keresik, nem nélkülöznek semmi jót” (Zsolt 34,11). Hányszor megtapasztalta ezt korábban, és most sem csalódik Urában. Higgyük el, bármilyen élethelyzetben vagyunk is, ha nehéz a helyzetünk, és talán nagyon be kell osztani a pénzt, nem tudjuk, elég lesz-e a következő bevételig, az Úr nem hagy el, ha keressük, ha Tőle várjuk a segítséget. Erősítsen ez az Ige, szűkölködhetnek az oroszlánok, de Isten gyermekei nem fognak nélkülözni semmi jót. Áldjuk és magasztaljuk ezért Urunkat! Mert ez az üzenet biztonságot ad, leveszi rólunk az aggodalmaskodást. Ezért tehát rendületlenül bízzunk Benne, félre a kétséggel és a félelemmel, kapaszkodjunk az Igébe!

Jézus közeledik Jeruzsálemhez, és közben felkészíti tanítványait mindarra, ami majd Rá vár (Mt 20,17-28). Elmondja, mire számítsanak a fővárosban, ne a bennük élő álmok és vágyak beteljesedésére, mert ő nem azok beteljesítéséért jött. Arra számítsanak, hogy Mesterük meg fog halni. Igen, Izráel népe nem ismeri fel meglátogatottsága napját, nem látják meg, hogy a várva várt Messiás megérkezett. Így azután megölik Őt, de harmadnap feltámad.

Azonban a tanítványok szívéig nem jut el, amit Jézus mond. Gyakran vagyunk így mi is, halljuk az igehirdetést, olvassuk a Bibliát, de a szívünkig nem hatol az Úr szava. Miért? Mert mi is a saját álmainkkal vagyunk elfoglalva, önmagunkra koncentrálunk, a sikerek a fontosak, és nem az, amit Isten akar.

Jézus hiába mondja, hogy szenvedés vár rá, a főváros felé közeledve a tanítványok arról álmodoznak, hogy nemsokára lekerül a trónról Heródes és Pilátus, és ha ez megtörténik, Jézus király lesz, és akkor ki fog a legfontosabb tisztségekbe kerülni?

Mennyi ideje Vele vannak, és még mindig nem tudják, hogy Jézus nem a hatalom képviselőit akarja letaszítani a trónról, nem akar rendszerváltást, hanem a tanítványokat akarja leszólítani saját szívük trónjáról. Ha hatalomváltásról van szó, csak ilyen megközelítésben, az életem felett akarja átvenni az uralmat Jézus. Átengedtem-e már neki a trónt, vagy még mindig hiú ábrándokat kergetek, és úgy vélem, uralkodásra hívott el?

Tehát a tanítványok nagyon félreértik Jézust, és ez bizony még ma is gyakran megtörténik. Félreértjük Őt. Azonban helyreigazít minket, és elmondja, hogy az Ő országában más a rend, mint a földi társadalomban. Az Ő országában a kiválóság nem pozícióban, hatalomban mutatkozik meg. Nem arról van szó, hogy Jézus tanítványai közt rangsort kell felállítani, és akik az elsők, azoknak szolgálnak a többiek. Bizony, elcsúsztunk ebbe az irányba. Az Úr rámutat, hogy az elsőség, a kiválóság a szolgálatban kell, hogy megmutatkozzon. De nem egészen abban, amit mi szolgálatnak vélünk, hanem lehajló szolgálatban, a másik számára való rendelkezésre állásban, ami olyan, mint a rabszolga élete. Aki első akar lenni, az szolgáljon a többiek felé úgy, mint a rabszolga, aki mindig a gazdája parancsát leste és teljesítette. Vagyis nem a saját élete boldogulása volt az első helyen, hanem a gazdája szolgálata. Ezt kellene a mai tanítványoknak felmutatniuk. Az a feladatunk, hogy láttassuk az emberekkel, hogy Isten országa másképp működik, mint a világ, és lehet úgy is, hogy szolgálunk, és nem azt várjuk el, hogy minket mindenben kiszolgáljanak.

Jézus úgy mondja mindezt, hogy Ő maga is ehhez tartja magát. Elmondja, hogy Ő eleve azért jött, hogy szolgáljon, és ezt láttuk is. Szolgált, az emberi élet legnagyobb mélységeibe hajolt és szétosztogatta isteni lényét. Megérintette a megérinthetetleneket, szóba állt a megszólíthatatlanokkal. És majd a kereszten az életét adta sokak megmentéséért. Jézus a hatalmát a lelkek megmentésére és a nyomorúságok kezelésére és enyhítésére használta fel. Ez a tanítványok útja is. A Szentlélek arra ösztönöz, hogy Isten országa áldó és gyógyító hatalmát szolgálat által érvényesítsük.

Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt

1. Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt, Rajta, bátran! megsegít és győzedelmet ad. Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér'!

2. Lám, a Sátán serge talpon, szembetörni kész, A legbátrabb harcosoknak bátorsága vész. Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér'!

3. Szóljon a kürt, fenn lobogjon győzedelmi jel, Így előre Jézusunkkal: néki győzni kell! Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér'!

4. Harci zajban, küzdelemben oldalunkon áll, Benne higgyünk, ő segít meg szívünk harcinál. Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér'

Isten áldásával.

Kegyelem

A

z Úr hűsége és kegyelme jelenik meg ebben a fejezetben. Dávid elfogadja az Úr kezéből a kialakult helyzetet, és nem igyekszik maga tenni ellene, hanem rábízza magát Istenre (2Sám 17,1-14). És nem hiába teszi, mert az Úr akcióba lendül. Absolonnak meg kell látnia, hogy azért, mert sikeresnek tűnik a lázadása, Isten nincs mellette. Az Úr Dávidot választotta, és ezt a szövetséget nem bontotta fel. Amíg Dávid él, Ő Izráel királya. Csodálatos, hogy mennyire bízhatunk Isten hűségében, ha mi hűtlenek vagyunk is, Ő hű marad. Mert Dávid életében is voltak vétkek, bukások, de Isten nem fordult el tőle. A bűnt Dávid megvallotta, majd szenved a következményektől, de az Úrra mindig számíthat. Így számíthatunk Rá mi is.

Isten Húsaj tanácsán keresztül időt ad Dávid számára a felkészülésre. Az Úr tudja, hogy Absolon kíméletlenül megöletné apját, pedig Dávid kerülni a karja a harcot.  Absolonnak csak a hatalom számít. Szomorú, hogy a Góliát ellen győztes Dávid kudarcot vall Absolonnal szemben. Mert bár az Úr majd megmenti őt és népét a harcban, de mint apa csődöt mondott vele szemben. Hányszor van ez így velünk is, bizonyos dolgokban kiemelkedünk, sikerül győzni a Góliátok felett, de fontos területeken vereséget szenvedünk. Hányszor más, idegen helyeken hatalmas bizonyságokat teszünk, rengeteget segítünk másoknak, de a családunkban nem sikerül továbbadni az evangéliumot, nem tudjuk megoldani a problémákat. Több figyelmet kell fordítanunk azokra, akiket közvetlenül mellénk állított az Úr. A szolgálat nem azt jelenti, hogy a családunk nem számít - feléjük is szolgálnunk kell.

Az ilyen életveszélyes helyzetben is érdemes bízni az Úrban és várni Rá. Dávid is megtapasztalta, hogy az Úr valóban oltalom. Mivel Absolon nem Istenre támaszkodik, és totális csapást akar mérni Dávidra, könnyen megtéveszthető. És Isten megtéveszti, ezzel időt nyer Dávid. Az Úr ma is megtéveszti övéinek ellenségeit, hogy legyen idő felkészülni a csatára, legyen idő feltöltődni az evangéliummal. Dávid él a lehetőséggel és kihasználja a megnyert időt. De vajon mi jól gazdálkodunk-e azzal az időhaladékkal, amit most adott nekünk az Úr? Egyelőre még nyíltan nem üldözik Európában Isten gyermekeit, de felkészülünk-e egy olyan időszakra, amikor ismét nehézzé válik a tanítványság? Arra használjuk-e a drága időt, hogy mentsük a lelkeket, hogy minél jobban megismerjük az Urat és az Ő Igéjét? Vagy mi is önmagunkkal, boldogulásunkkal, a másokkal való versenyfutással vagyunk elfoglalva? Könyörüljön rajtunk az Úr, hogy első helyen valóban az Ő országa és igazsága szerepeljen az életünkben.

Ismét Isten országáról tanít az Úr Jézus, amely Őáltala eljött a világba (Mt 20,1-16). Most az ország lényegét mondja el, ami nem más, mint a kegyelem. Isten országa a kegyelemre épül, és ez működteti. A kegyelem szemüvegén keresztül nézi az életünket. Ez örömteli, és hálára kell, hogy ösztönözzön bennünket. Mert mi hogyan is tekintünk egymásra? Bizony, mi gonosz, irigy, gyűlölködő szemmel méregetjük egymást. Mindig az van a szemünk előtt, hogy mi többet érdemlünk, mert különbek vagyunk, mi a nap hevét is kiálltuk, pedig lehet, hogy csak úgy voltunk jelen, mint az idősebb testvér: zúgolódva és megkeseredve. Isten országából a kegyelem árad felénk, fogadjuk örömmel. Az Úr nem azt nézi, amik vagyunk, amit érdemlünk, hanem azt adja, ami nem jár, amit nem érdemlünk, mert Ő jóságos.

A Gazda keresi a tétleneket, azokat, akik senkinek nem fontosak, akiket még nem fogadtak fel. A tétlenség Isten országa szempontjából értendő. Igen, azokat keresi, akik nem voltak fontosak a hivatalos egyház számára. Milyen csodálatos, hogy Ő ma is azokat keresi, akik kívül rekedtek, akik lecsúsztak, akik szenvedélyek rabjai, akikre azt mondják, vele már semmit nem lehet kezdeni, nem érdemes vele foglalkozni.

Isten országában nincs ilyen, hogy valakivel nem érdemes foglalkozni, vagy, hogy késő lenne. Isten mindenki számára megadja az esélyt, és csak rajtunk áll, hogy élünk-e vele.

Az elsők időben mentek, volt értelme menni, mert egy egész napot ledolgozhattak. Ám a nap utolsó szakaszában elhívottak mondhatták volna: nem megyünk, minek, erre a pár órára nincs értelme, mit kaphatunk azért a kis munkáért. De bíztak az elhívóban, és jól tették. Aki bízik az Úrban, aki indul, és nem mondja, minek, hisz úgy sincs értelme, csak teszi, amivel a Gazda megbízza, rádöbben, hogy érdemes bízni a Gazdában, érdemes hinni Neki.

Mert az Úr irgalmas, és az utolsónak is annyit ad, mint az elsőnek. Mert Isten országa nem belőlünk él, senkit nem használ ki, mi élhetünk belőle. Nem teljesítmény alapján béreznek, hanem kegyelemből.

Merjük mi is keresni és hívni a tétleneket, és örüljünk, ha ők is elindulnak, majd Isten országa áldásaiban részesülnek. Az Úr óvjon meg minket az irigységtől, és segítsen őszintén örülni annak, hogy a másik is annyit kap, amennyit én. Bár a mindennapokban is meg tudnánk jeleníteni a kegyelmet, és az emberek megtapasztalnák, hogy lehet így is. Lehet az is a szempont, hogy a másik is kapjon, neki is jusson, ne csak minden nekem, nekünk.

 Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem

1. Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem, Míg üvölt a habtusa, S nő a vész a tengeren, Rejts el, rejts el, itt ne hagyj, Míg eláll a fergeteg; Biztonságos révet adj, S majd fogadd el lelkemet.

2. Nincs nekem más enyhelyem, Szívem Téged hív s keres, Ó, maradj itt, Mesterem, Őrizz, adj erőt, szeress! Véled állom a vihart, Hit s erő Te vagy, Te Szent, Szárnyad árnyával takard Fejemet, a védtelent.

3. Csak Te kellesz, én Uram, Benned mindent meglelek; Támogasd, ki elzuhan, Gyógyítsd meg, ki vak s beteg. Szent szavadra hallgatok, Tévedés az én bajom, Én hamisság s bűn vagyok, Te igazság s irgalom.

4. Kegyelem vagy, égi jó, Mely minden bűnt eltörül, Hagyd, hogy gyógyító folyó Tisztogasson meg belül. Élet-kút vagy, lüktetés, Vízmerítni drága hely, Ó, buzogj fel bennem és Öröklét felé emelj.

Isten áldásával.

Jöjj, és kövess!

A

tegnapi és a mai részt egybefoglalva vegyük most át (2Sám 15,13-16,23). Absolon megszerezte a kellő támogatottságot, és elindult Jeruzsálem felé. Nem kérdezi az Urat, csak megy, mert úgy látja, eljött az ő ideje és meg kell szereznie a trónt. A nép közül sokakkal elhiteti, hogy megérett az idő a váltásra, Dávid már alkalmatlan az ország irányítására, váltani kell. Természetesen ő a legmegfelelőbb személy a trónra. Bizony, sokan elhiszik ezt a szöveget, és úgy gondolják, hogy jogszerű, amit tesznek, Isten is támogatja őket a fejlődés érdekében. Salamon már régen megfogalmazta: nincs új a nap alatt, bizony, korunkban is igaz az ő tapasztalata, mert gyakran megtörténik, hogy egyszer csak valamilyen ürüggyel az adott vezető ellen bujtják fel a népet, és azok elhiszik, hogy az új vezetővel majd jobb lesz. Pedig nem lesz jobb, mert eltávolítani a régit könnyű, de újat hozni a helyére már sokkal nehezebb. Pusztítani sokkal egyszerűbb, mint építeni. Ahhoz már szívükben megújult, Isten Igéjére figyelő emberek kellenek. A külső rátermettség nem mindig elég, különösen nem Isten országában, mert az Úr azt nézi, ami a szívben van, és ezt már Sámuel próféta is megtanulta, amikor kereste az Úr akarata szerinti királyt. Mégis, gyakran csak azt nézzük, ami a szemünk előtt van, bedőlünk a reklámoknak, a kampányoknak, és nem figyelünk arra, milyen ember is az, aki ígérget, aki a szavazatunkat kéri, vagy tettekre buzdít.

Dávid elmenekül Jeruzsálemből, nem áll le harcolni a fiával, nem akar minden áron trónon maradni, nem viszi polgárháborúba az országot. Istenre bízza magát, elfogadja, hogy most ez a megoldás, képes elengedni a trónt. Vajon mi el tudjuk-e engedni azt, ami eddig fontos volt a számunkra? El tudom-e fogadni, ha valamit be kell fejeznem, vagy egyszerűen most a háttérbe kerülök? Bizony igaz, hogy a kosztümök változnak, de az emberek nem (Gyökössy E.), mert itt is előjönnek az érdekek, és többen Dávid emberei közül is átpártolnak Absolonhoz.  Ma is gyakran megtörténik, hogy úgy hajlunk, ahogy a szél fúj, ahogyan az érdekeink megkívánják. Szomorú ez, de egyszer minden napvilágra kerül, az is, ami a szívünkben van. Jó, ha most tudunk az Úr elé menni és kérni, hogy vegye ki szívünkből az ingadozást, és formáljon át, hogy ne mi akarjuk megmenteni magunkat, hanem minden helyzetben bízzuk magunkat Urunkra.

Azt is látjuk, hogy vannak hűségesek, akik vállalják Dáviddal együtt a menekülést, kitartanak mellette a nyomorúságban is. Ez is járható út, és az Úr ezen vezet: a hűség és a kitartás útján.

Látjuk a hűség színlelését is Ciba személyében, aki ezt a helyzetet kihasználva akar a szegénységből, a szolgai státuszból kilépni. Jó megvizsgálni, mi is van a szívünkben, nem cselekszünk-e mi is Cibához hasonlóan a jobb megélhetés végett? Nem próbáljuk-e mi is hazugsággal kihasználni a helyzetet, és előnyt, hasznot húzni belőle? Van, aki gyalázza a menekülő királyt, a szemébe nem mondja meg a véleményét, csak ebben a kiszolgáltatott helyzetben. Dávid azonban nem süllyed le Simei szintjére, és nem torolja meg a sérelmeket.

 Megláthatjuk Dávid lelki nagyságát: az Úr kezéből fogadja el a helyzetet. Elfogadta eddig a jót az Úr kezéből, most elfogadja a rosszat is, és nem akarja erőszakkal megváltoztatni a helyzetet. Másrészt nemcsak elfogadja, hanem rá is bízza az Úrra a jövőt, a folytatást. Dávid továbbra is bízik az Úrban. Nincs benne szemrehányás, nem zúgolódik, tudja, hogy korábbi vétkeinek a következményeivel néz szembe. De bízik Isten irgalmában.

Dávid nem is fog csalódni, mert az Úr valóban munkálkodik, akkor is, ha mi azt nem mindig látjuk. Mi is bízzunk a munkálkodó Úrban. Ne sürgessük az eseményeket, várjuk ki mindennek az Úrtól való idejét.

Jézushoz sokan mennek a saját problémáikkal, azért, hogy gyógyítsa meg őket, hogy tegye rendbe az életüket (Mt 19,1-30). Jó, amikor azért megyünk, hogy gyógyítson, rendbe tegyen, az élet útján vezessen. Ám olyanok is mennek Hozzá, akik nem akarnak gyógyulni, nem akarnak Jézusra hangolódni, inkább okoskodni szeretnének, és olyan helyzetet kialakítani, amivel Jézusnak árthatnak.

Az a probléma, hogy egyáltalán kérdés az elválás. Inkább annak kellene a kérdésnek lenni, hogy hogyan gyógyítható meg az elromlott kapcsolat. Tragikus, hogy ma egyre többen a válásban látják a megoldást, és nem keresik a gyógyulást, a helyreállást. Jézus rámutat, hogy nem Isten akarata szerinti a válás, Mózes pedig a bűnös szívünk miatt engedte meg a válólevél adását, amivel nem a válást akarta érvényesíteni, hanem inkább a nőket védeni. Mert így nem voltak annyira kiszolgáltatva, a válólevél védelmet nyújtott számukra. Jézus nem híve a probléma előli menekülésnek, szembe kell nézni vele őszintén, és igyekezni kell megoldani. Aztán a súlypontot az Isten országára helyezi. Elmondja, hogy ha őszintén keressük Isten országát, meglátjuk, hogy az mindennél többet ér. Ha a házastársak életében is az Isten országa áll a középpontban, megoldódnak a problémák, mert mindkét fél az Urat kívánja szolgálni. Nem a saját szempontok, a magunk kényelme lesz a legfontosabb, hanem mindent alárendelünk Isten országának és igazságának.

Ismét a kisgyermeki hit kerül a középpontba, akik úgy bíznak az Úrban, mint kisgyermekek a szüleikben, Isten országa polgáraiként fognak élni. Isten országában csak bizalommal lehet élni. Aki nem tud bízni, nem képes várni az Úrra, az kilép Isten országából. Mert Isten országa nem a mai fogyasztói szemléletet képviseli, hanem az Atya gondoskodásáról, az egyszerű, megelégedett életről tesz bizonyságot. Isten országában a kevés is elég.

Az Isten országán van továbbra is a hangsúly, a figyelem. Egy ember azzal a kérdéssel állítja meg Jézust: mi jót kell cselekednie ahhoz, hogy elnyerje az örök életet? Ő úgy gondolja, tennie kell érte, valami rendkívüli megbízatással érdemelheti ki. Azonban Jézus rámutat, nem kellenek rendkívüli tettek, nem a sok diploma, a túlképzés, a magas beosztás, a sikeres vállalkozás hozza el a belépőt Isten országába. Az Úr nem kér ilyen teljesítményeket, Isten országába nem saját produkcióval juthatunk be, hanem az Isten szavának való engedelmességgel. Akinek Isten és az Ő országa mindennél többet ér, az kegyelemből beléphet oda.

Ez az ember elmondja, hogy ő megtartotta Isten parancsolatait, mi fogyatkozás lehet még benne? Jézus rámutat, hogy az a fontos, mihez kötődik a szívünk. Ha valóban szeretem Istent, Érte mindent el tudok engedni. Akkor Rábízom magam, a megélhetésem, és nem ezek fognak befolyásolni, mert tudom, hogy az Úrnak gondja van rám. A hangsúly nem az elméleten, hanem a gyakorlaton van, kövessem Jézust, a régit, a múltat hagyjam magam mögött és menjek Őutána. Aki Őt követi, célba ér, az újjáteremtett világban élhet Isten minden gazdagságában. De ebben a földi világban is ad ígéretet, ha Érte valóban elhagyunk mindent, Ő nem hagy kárpótlás nélkül. Az ígéreteire mindig lehet építeni, és végül az örök élet semmihez sem fogható. Áldott legyen az Úr mindezért!

Keressétek az én orcámat

Keressétek az én orcámat szüntelen,

Szüntelen, szüntelen,

Kívánjátok az én erőm, mely védelem,

Néked is gyermekem.

Keresem a Te orcádat,

Uram, Jézus, Királyom!

Fájdalom, de bűneimtől

Oly sokszor nem találom.

Keressétek az én orcámat...

Kívánom a Te erődet,

Uram, Jézus, Királyom,

Mégis, néha saját erőm

Kudarcát kell bevárnom.

Keressétek az én orcámat...

Kereslek, Jézus, magamban,

Erőd, orcád, életed,

Szeretném, ha tetteimben

Hordozhatnám képedet.

Isten áldásával.

Teljes elengedés

A

bűn következményei egyre erőteljesebbé válnak Dávid családjában, sőt, kihatnak az ország életére is. Dávid kezéből teljesen kicsúszott ez a helyzet, képtelen irányítani az eseményeket (2Sám 15,1-12). Talán bele is fáradt, vagy úgy gondolja, nem próbálja meggyőzni Absolont, inkább átengedi a terepet, a békesség kedvéért. Úgy véli, ha visszavonul, békesség lesz, sikerül elkerülni a harcot. Azonban a harcokat nem mindig lehet elkerülni, és nem is az a cél. Dávidnak meg kellett volna beszélni a fiával Isten akaratát. Neki tudnia kellett, hogy Izráel trónját nem lehet megszerezni, azé lesz, akinek az Úr adja. És ha neki adja, akkor is ki kell várni azt az időt, amikor szabad lesz a trón felé vezető út. Dávid a maga életében megtanulta ezt a leckét, és tovább kellene adni fia számára, mert az Úr az eltelt évek ellenére ezen a gyakorlatán nem változtatott.

Absolon azonban mindezt nem tudja, vagy nem akarja tudni, ő maga akarja megszerezni a trónt, mert gyűlölet van a szívében apja irányában. Mindent megtesz, hogy az embereket a király ellen hangolja. Nem vár türelmesen, hanem le akarja taszítani Dávidot a trónról. Ő már nem úgy gondolkodik, mint apja tette, amikor Saul üldözte: „Mentsen meg az ÚR attól, hogy ilyen dolgot kövessek el az én uram, az ÚR fölkentje ellen, és kezet emeljek ellene, hiszen az ÚR fölkentje ő ” (1Sám 24,7)! Ő már kezet emel az Úr felkentjére, és ezzel el is veszíti mindazt, amit maga akart megszerezni, amire vágyott.

Ez a történet számunkra is fontos üzenetet tartalmaz, soha ne legyünk türelmetlenek, ne a gyűlöletre hallgassunk, hanem keressük Isten akaratát. Amiről úgy gondoljuk, hogy minket illet, azt se szerezzük meg magunknak idő előtt, hanem várjuk ki, amíg az Úr nekünk adja. Hiszen az övéiről soha nem feledkezik meg, és a kierőltetett dolgokon nincs áldás. Nagyon lényeges, hogy megtanuljunk elcsendesedni az Úr előtt, lecsillapítani óemberünk hangját, és inkább a megbeszélésre törekedni. Merjük feltárni gyermekeink előtt Isten akaratát, ne felejtsük el megismertetni velük Isten országát, és segíteni őket, hogy mindenben az Ige legyen a zsinórmértékük. Mert vannak az életnek olyan területei, ahol az Igét folyamatosan olvasva előre is láthatjuk, mi az Isten szerinti döntés. Nem  kell mindent az utolsó pillanatban vinni az Úr elé, sőt, van, amit külön kérdés nélkül tudnunk kell. A tíz parancsolat ma is érthető, nem kell hozzá sokat magyarázni, hogy felismerjük, mit kér tőlünk az Úr.

Péter Jézust hallgatva ismét nehéz problémába ütközik: szép dolog a vétkezőkkel rendezni a dolgainkat, de hol a határ (Mt 18,21-35)? Mert ugye a végtelenségig kitolni a megbocsátás határát mégsem lehet, ezt még Isten sem kívánhatja - véli Péter. De hogy senki ne gondolja, hogy ő szűkkeblű, a hetes számban húzza meg a határt. Azt gondolja, Jézus megdicséri, mert ez igazán szép gesztus, azonban az Úr rámutat, hogy a megbocsátásnak nincs határa. Először is, a mi tragédiánk lenne, ha a mennyei Atya is meghúzná a határt - bizony, elvesznénk. Azonban az Ő kegyelme és szeretete határtalan a megtérő bűnösökkel szemben.

Egy példázattal szemlélteti a tanítványok számára Isten országának a rendjét, azt, amihez nekünk is tartani kell magunkat. A példázatbeli szolgának kifizethetetlen adóssága van, nincs esély rá, hogy valaha is törleszteni tudja. Ezzel az Úr rámutat a mi bűneink súlyára, kifizethetetlen adósságot halmoztunk fel Istennel szemben, egyetlen ember sem képes rendezni a bűneit, nem tudja jóvátenni bűneit.

Egyetlen lehetőségünk az elengedés kérése, a kegyelemért való kiáltás. A király Istent szimbolizálja, Isten az, aki a hozzá folyamodóknak, az alázattal bocsánatot kérőknek elengedi a tartozást. Miért? Mert Valaki más kifizette. Ki az a valaki? Jézus! A szolga csak haladékot kért, de többet kapott, mint amit várt, nemcsak szabadon engedték, hanem az összes adósságát is eltörölték. Mert Isten többet adni kész, mint hinné emberész.

Így engedi el ma is Jézusért a hozzá könyörgőknek a bűneit. Azonban lássuk meg, hogy Isten irgalmassága minket is irgalmasságra ösztönöz. Nem hasonlítunk-e ehhez a szolgához? Nem vagyunk-e mi is úgy, hogy elfelejtjük, mit engedett el számunkra a király, és jelentéktelen adósságot, sérelmet számon akarunk kérni? Isten országban az elengedés a rend, és aki ezzel visszaél, annak vállalnia kell a felelősséget.

Jöjjünk bűneinkkel az Úrhoz, ne tartson vissza semmi, mert nincs olyan adósság, amit az Úr vére ne tudna kiegyenlíteni. De mi se erősködjünk másokkal szemben, hanem engedjük el bűneiket, mert a másik vétke úgy aránylik a miénkhez, mint a szalmaszál a gerendához. A gerenda a mi bűnünk, amit az Atya eltörölt, felszegezte Jézusban a keresztfára. Így, aki megtapasztalta az adósságrendezés örömét, maga is rendezze a másikét, elengedés által, mert az ő bűneit is elrendezte az Úr. Amit pedig megbocsátunk, azt feledjük is el. Az Úr sem emlegeti fel régi bűneinket.

AZ ÜDV

1. Az üdv, mit Krisztus Jézus ad,

Örök, teljes, szabad.

E szent örökséget,

Szívem, fogadd el teljesen!

2. Bízzál az Úr szavába' hűn,

Mert kételkedni bűn!

Az Isten többet adni kész,

Mint hinné emberész.

3. Az Ige tisztán hirdeti,

S az Úr hű, higgy Neki,

Hogy teljes váltságot hozott,

Megváltó Krisztusod.

4. Váltsághalála, élete,

Lelkének szent tüze

Művét mind benned végezi,

Míg végbe nem viszi.

5. Úr Jézus, szívem itt hozom,

Tenéked áldozom.

Benned teljes szívből hiszek,

Rólad vallást teszek!

Isten áldásával.

Az Úr nevében

N

agyon kényszeredetten mennek itt az események, Dávid nem indul a fia elé, de Absolon sem indult el az apjához (2Sám 14,21-33). A tékozló fiú történetében azt látjuk, hogy a fiú magától indul haza, felismeri bűneit, és azt, hogy csak otthon jó neki, és hazaindul. Itt nem látunk ilyesmit, Jóáb mozgatja a háttérből a szálakat. A király is csak azért hívatja haza Absolont, hogy eleget tegyen Jóáb kérésének, de nem őszintén, nem szívből cselekszik. Soha nem megoldás, amikor kényszerből, a másoknak való megfelelés, a látszat miatt cselekszünk. Továbbra sem találkozik apa és fia, nincs beszélgetés, nincs bűnbánat, és nincs bűnbocsánat se. Ezek nélkül pedig nem megy.

Dávid cselekedete a tipikus megbocsátok, de nem felejtek gyakorlaton alapul. Hazaengedi, de nem akarja látni, és ezzel tovább nő a feszültség. Az Úr Jézus más utat mutat a számunkra, Ő eltörölte bűneinket, és a teljes megbocsátás útját járja. Az Őt megtagadó Péternek megbocsát, és visszaállítja a tanítványok közé. Bízik benne és új feladatokkal bízza meg. Ez az igazi kapcsolatrendezés. Mi se álljunk meg látszattetteknél, hanem szívből bocsássunk meg, és egyben felejtsük is el a múltat, a sérelmeket.

Absolon ki szeretne törni a házi fogságból, szeretne hatalomra törni, és úgy látszik, vannak szimpatizánsai, Jóáb azonban már nem mer neki segíteni. Kitűnik ezekből az eseményekből, hogy a szereplők csak a saját megoldásokat, az emberi lehetőségeket tartják szem előtt, és nem keresik Isten akaratát. Absolonnak is természetes, hogy ő lesz a trónörökös, de nem kérdezi, hogy Isten is így akarja-e. Mennyi konfliktus elmaradna, ha keresnénk az Úr akaratát. Absolon nem teszi fel a kérdést, hogy hol akarja látni az Úr, de én feltettem-e? Kérdezem-e, hol a helyem, mit szán nekem Isten, vagy én is természetesnek tartom, hogy eredményeim alapján engem illet egy-egy poszt? Absolon erőszak alkalmazásával kényszeríti Jóábot arra, hogy Dávid elé álljon. Az erőltetés soha nem vezet eredményre. Gyakran úgy gondoljuk, hogy a jó dolgokat lehet erőltetni. Azonban ha csak én akarom, hogy a másik kérjen segítséget, vagy keresse a szabadulást, az nem vezet eredményre. Azon kell fáradozni, hogy ki-ki meglássa, hogy az adott helyzet nem jó, és ő maga akarjon változtatni, gyógyulni, új életet kezdeni.

A korabeli média örülhetett, megvoltak a jól sikerült fotók a nagy pillanatról, amikor a király megcsókolta Absolont. Azonban azt már nem mutatták a felvételek, hogy a csók ellenére távolság van köztük. Tehát igazából nem találtak egymásra, nem engedett fel a jég. Hasonló ez a Júdás csókjához, ő is megcsókolta Jézust, de nem a csóknak megfelelően cselekedett. Nem szeretet és szolgálat húzódott meg mögötte, hanem árulás. Mi van a csókjaink, a mosolyaink mögött? Őszinte érzelmek vagy alakoskodás, gyűlölet? Keressük előbb az Úr orcáját, és engedjük, hogy az Ő szeretete megolvassza szívünk fagyosságát, mert csak az Úrtól kapott agapéval, az átélt kegyelemmel leszünk képesek őszintén megbocsátani és őszintén közeledni egymáshoz.

Az Úr Jézus elmondja eljövetelének célját, ami nem más, mint az elveszettek megkeresése és megmentése (Mt 18,11-20). Az Atya látja, hogy az ember a bűn miatt elveszett állapotban van, mi azonban nem így gondoljuk. Meg vagyunk magunkkal elégedve, és úgy véljük, minden rendben van. De ez nem így van, az Ige szerint az ember Isten nélkül él, így elveszett. Jézus azért érkezett a földre, hogy az elveszetteket megkeresse és megmentse. Mert Isten nem akarja, hogy örökké elvesszünk, hogy kárhozatra jussunk, ezért elküldte Fiát, aki élete által megment a haláltól.

Egy példázattal szemlélteti ezt az Úr, amelyben leszögezi, hogy az Atya számára nagyon fontosak az elveszettek, Ő nem mondott le róluk, mindent megtesz, hogy megtalálja őket. És ezt a vágyát  az ember szokására alapozza, jól ismer bennünket, és tudja, hogy értékeinkért, javainkért mindent megteszünk. Ha egy gazdának elveszik egy juha, nem törődik semmivel, amíg meg nem találja. Mindent megtesz érte, csakhogy megmenthesse. Az Úr számára a legnagyobb érték az ember élete, mindent megtesz érte, és nagy öröm van a mennyben, ha sikerül megtalálni az elveszettet.

Tulajdonképpen Isten gyermekeinek, az Úr tanítványainak is magától értetődőnek kell lenni az elveszettek keresésének. Fel kell ismerni, hogy az ember élete, az üdvösség mindennél többet ér, megéri a kockázatot. Soha ne feledjük: az Úr Jézus sem mérlegelt, hanem Önmagát adta oda értünk.

Van-e öröm a szívünkben megtérők láttán? Tudunk-e hálás szívvel örvendezni az Úr előtt egy lélek megtérésén?

A konfliktusok, a problémák elrendezésének módja Isten országában a személyes megbeszélés. A két félnek kell az Úr előtti csöndben közeledni egymáshoz és elrendezni a sérelmeket. A rendezés módja a bocsánatkérés és a megbocsátás. Ha nem sikerül négyszemközt rendezni, akkor bővíteni kell a kört testvérek bevonásával, majd a gyülekezet bevonásával. A hangsúlyos itt az, hogy az Úr azt akarja, hogy ne adjuk fel azonnal a rendezést, ha első próbálkozásra nem sikerül megbékülni. Adjunk újabb esélyt, próbálkozzunk ismét. Mert bizony a megbékülés keresésébe olyan hamar belefáradunk, gyorsan erőszakosabb eszközökhöz fordulunk. Urunk könyörüljön, hogy a konfliktusok rendezésben az imádságnak és a megbeszélésnek szánjuk a főszerepet. Az Úr rámutat, ha ketten vagy hárman egyetértenek abban, amit kérnek, azt megadja az Atya. Sőt, azt ígéri, ha ketten vagy hárman az Ő nevében gyűlünk össze, vagyis Ő lesz a középpont, Őreá figyelünk, Ő jelen lesz. A gyülekezet, a hívő ember életében ez a kulcs, az Ő nevében összegyűlni, azaz nem a magunk ötleteire figyelünk, hanem egyedül az Úrra. Bár minden alkalmunkra az volna a jellemző, hogy az Ő nevében vagyunk együtt. A problémák rendezése is könnyebben menne, ha mindig az Ő nevében lennénk jelen. Talán gyakran azért vallunk kudarcot, mert nem Jézus nevében keressük a megoldást, nem Tőle várjuk a segítséget.

Örök élet reggele

1. Örök élet reggele, Fény a véghetetlen fényből, Egy sugárt küldj ránk te le, Kik új napra ébredénk föl; Fényed lelkünk éjjelét Űzze szét.

2. Jóságodnak harmata Gyarló életünkre hulljon, :/: Szívünk, mely kiszárada, Vigaszodtól felviduljon, S híveid közt légy jelen Szüntelen.

3. Bűn ruháját vessük el A szövetség vére által, :/: Vétkeink fedezzük el Tőled nyert fehér ruhánkkal, Hogy hitünk legyőzze majd Mind a bajt.

4. S majd vezess az égbe föl, Irgalomnak napvilága, :/: Könnyek gyászos völgyiből Üdvösségnek szép honába, Hol az üdv és béke majd Egyre tart.

Isten áldásával.

Mint a kisgyermekek

A

 harag belopódzott Dávid szívébe, majd gyökeret vert benne, ezáltal Absolontól is elszakadt (2Sám 14,1-20). Apa és fia közé távolságot iktatott be a meg nem beszélt, fel nem dolgozott és el nem rendezett bűn. Mert a bűn célja mindig az elválasztás - már Ádám és Éva bűnbeesésekor látjuk, hogy valami történik a két ember között, észreveszik, hogy mezítelenek. Vagyis valami közéjük került, most már rejtegetni, titkolózni kell, megszűnt az átláthatóság, a bizalom. És Dávid most nem áll a helyzet magaslatán, nem tudja jól kezelni a történteket, úgy véli, a haragtartással minden megoldódik. Pedig nem így van, mert az ő szíve is vágyakozik Absolon után, másrészt így csak a feszültség növekszik és az ellenfelei erősödnek. Dávidnak kellene most megtenni az első lépést, és elindulni fia felé. Bizonyára ott van a szívében, hogy Absolon vétkezett, miért is ő, az apa kezdeményezzen? Hányszor van a szívünkben: miért pont én? Ő bántott meg, kezdje ő. Gyökössy Endre írja egy könyvében, hogy mindig annak kell elindulni a másik felé, aki közelebb van Jézushoz. Igen, aki ismeri az Urat, megtapasztalta szeretetét, irgalmát, annak kell elindulni. Mert ha mi sem tudunk megbocsátani vagy legalább elindulni a másik felé, akkor hogyan várjuk el attól, aki még messze van az Úrtól.

Joáb megunja ezt a helyzetet, és tenni akar azért, hogy megváltozzanak a dolgok, hogy végre közelebb kerüljön egymáshoz Dávid és Absolon. Látnunk kell, hogy ez teljes mértékben emberi akció, de próbál valamit tenni, próbál segíteni, hogy elinduljon Dávid. Ez jó, azonban nem vezet teljes eredményre, mert Dávidban még nem ért meg az elhatározás. Nem maga jut el arra, hogy nem jó ez így, hanem környezete elvárásainak akar megfelelni. Enged a nyomásnak, de a szívében nem enged a jég. Nekünk is óvatosnak kell lennünk! Persze, szeretnénk, ha hitre jutnának a körülöttünk élők, vagy megépülne egy-egy elromlott kapcsolat, vagy valaki elindulna segítséget kérni az élete számára. De erőltetni nem lehet - mindig az legyen szemünk előtt, hogy a másik is maga akarja megtenni a szükséges lépéseket, mégpedig a saját érdekében. Ne azért tegyenek meg valamit, mert mi elvárjuk, és ezzel nekünk szereznek örömöt vagy megelégedést, hanem azért, mert ők is így akarják. Az igazi megbékélés mindig belülről indul, amikor már én magam vágyom arra, hogy megváltozzon a helyzet, amikor felismerem, hogy ez így nem jó. Sok ember ilyen személyes késztetés alapján indult el az Úr Jézus felé, rádöbbentek, hogy nem jó a betegség, a bűn szorítása, és felismerték, hogy Jézusnál van megoldás.

Mennyire félreismerik a tanítványok Jézust és az Isten országát. Még mindig úgy gondolják, hogy ugyanúgy működik, mint a földi országok (Mt 18,1-10). Még mindig pozíciókban, tisztségekben gondolkodnak. Nem látják, hogy Isten országa másképp működik, itt Jézus a király, a tanítványok pedig mind ennek az országnak a polgárai. Itt nincs megkülönböztetés, alá- és fölérendelés, hanem mindnyájan egyek vagyunk a Krisztusban. Isten országa nem az érvényesülésről szól, itt nem az a hangsúlyos, ki jut feljebb, ki keres többet. Isten országában a lélekmentés áll a középpontban, a többiről, a szükségesről az Atya gondoskodik. Isten országa alaptétele: „tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle” (Mt 6,8). Ezért nem arra irányul a figyelmünk, az erőnk, hogy mi szerezzük meg a javakat, nem kell törtetni, másokat eltaposni, a világgal barátkozni, mert az Atya tisztában van azzal, mire van szükségünk. Az ország polgárainak a feladata: „Hanem keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és ezek mind ráadásul megadatnak nektek” (Mt 6,32). Ez a mi feladatunk, keresni Isten országát, mindent megtenni érte, a többit pedig bízzuk Rá. De vajon komolyan vesszük-e ezt? Így élünk-e, hogy minden tőlünk telhetőt az Ő országáért teszünk, mert tudjuk, hogy a többi megadatik?

Hasonlóak vagyunk a tanítványokhoz, mi is gyakran a földiekre koncentrálunk, szinte minden időnket és erőnket elveszi az érvényesülésért való küzdelem. Sajnos, még az egyházban is legtöbbször egyéni érdekeinkért küzdünk. Sokan még büszkék is rá, hogy ők saját dicséretükért fáradoznak, úgy gondolják, jár nekik az elismerés. Az Úr Jézus azonban rámutat, ne az elismerésért, a figyelemért dolgozzunk. Nem mireánk kell felfigyelniük az embereknek, hanem életünk nyomán a feltámadott Úr Jézusra.

Jézus egy kisgyermeket állít a tanítványok elé, és azt mondja, ha nem lesznek olyanok, mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mennek be a mennyek országába. Isten országába gyermeki bizalommal léphetünk be, ha rábízzuk magunkat Jézusra, és hisszük, hogy Ő gondoskodik rólunk. A kisgyermek nem törtet, nem akar mások fölé kerekedni, hanem csak él. Örül az életnek és bízik szüleiben. Egy kicsi gyermek nem aggódik, lesz-e ebéd, tudja, szülei majd gondoskodnak róla, ezért nem ő kezd el gondoskodni magáról, hanem elfogadja szülei gondoskodását.

A világ erőteljesen vonzza magához az embereket, azonban ellen lehet neki állni. Isten gyermekei nem a világnak felelnek meg, nem a világ szellemiségét követik, hanem az Úr Jézus vezetésére figyelnek. Ez azt is eredményezi, hogy amikor Jézus hív, teljes életváltozásra van szükség. Úgy, ahogyan a tanítványok is tették, amikor az Úr elhívta őket, mindent elhagytak, és úgy követték Őt. A régi élet azonban mindent megtesz, hogy visszaédesgessen magához, ezért van szükség újra és újra határozottan nemet mondani a világ minden csábítására. Ahogyan Pál is megtette, amikor átgondolta az életét, és arra jutott, hogy most is kárnak és szemétnek ítél mindent Jézusért.

Felelősek vagyunk az életünkért, és a tanítványnak soha nem szabad elfeledni, hogy élete bizonyságtétel is. A hívők életét látva indulhatnak el az Úr felé az emberek, vagy maradhatnak távol. Az életünk vonzhat és taszíthat is. Azonban az Úr azt akarja, hogy mások számára bizonyságtevő legyen az életünk. Ha vannak olyan dolgok az életünkben, ami másokat megbotránkoztat, vagyis az Úrtól eltávolít, akkor ott változtatni kell, akkor attól váljunk meg. Pál apostol így fogalmazta ezt meg: „Jó tehát nem enni húst, nem inni bort, és semmi olyat nem tenni, amin testvéred megütközik” (Rm 14,21). A hitben erősek feladata a még gyengék, a most indulók segítése, az ő érdekükben jó, ha tudunk nemet mondani olyan szokásokra, amik számunkra nem problémák, de a most induló számára akadályt jelenthet. Az Úr Jézus egészen megüresítette magát, amikor a menny dicsőségét értünk elhagyta, legyen számunkra is példa az Ő indulata.

Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem

1. Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem, A Golgotán: Halld könyörgésemet, És vedd el vétkemet; Mostantól hadd legyek Tied csupán.

2. Szívemet töltse be Kegyelmed ereje Buzgósággal! Meghaltál érettem; Add: szívem s életem Teérted éghessen Forró lánggal!

3. Ha elfog utamon Félelem s fájdalom: Fogd kezemet! Derítsd fel éjemet, Szárítsd fel könnyemet: Tévelygésben ne hagyd Én lelkemet!

4. Éltem ha fogyva fogy, És a halál ahogy Jön már felém: Megváltóm, ments te meg Kétségtől engemet, Nálad hogy üdvömet Meglássam én.

Isten áldásával.

Könyörgés által

A

bűn egyre jobban begyűrűzik Dávid családjába: előbb Amnón követ el lánytestvére ellen bűnt, majd Absolon áll bosszút (2Sám 13,20-39). Tulajdonképpen az a két bűn jelenik meg gyermekei életében, amit ő is elkövetett. Úgy tűnik, bűnbánata után Dávid nem tett meg mindent, hogy gyermekeivel beszélgessen ezekről a veszélyekről. Mert fontos, hogy merjünk őszintén beszélni múltunkról, bűneinkről. Jó, amikor úgy tárhatjuk fel a múltat, hogy már Isten átélt kegyelméről is vallani tudunk. Hiszen saját tapasztalataink segíthetik az utánunk jövőket, hogy a gonosz csapdáit kikerülhessék. Amnón nem Isten Igéjére figyelt, hanem az apja életvitelére, azonban vannak olyan dolgok az előttünk járók életében, amiket nem vehetünk alapul saját életünk számára. A bűnből fakadó tettek, az Úrnak való engedetlenség soha nem lehet minta a számunkra. A férfi-nő kapcsolatot és a családi dolgainkat is Isten Igéjének fényében alakíthatjuk. 

Amikor Dávid értesült Amnón tettéről, majd Absolonnak testvére iránti gyűlöletéről, nem igyekezett megbékíteni őket. A bűnre is van megoldás, ezt maga Dávid is átélte, amikor Betsabéval vétkezett. Isten nem megharagudott rá, hanem kereste őt, és mindent megtett, hogy Dáviddal megláttassa bűnét. Ha meglátjuk vétkeinket, van lehetőség a rendezésre, bűnbánat és bűnbocsánat által. Mert a sérelmekre nincs más megoldás, mint a bűnbocsánat. Itt azonban elmaradt ez a fajta rendezés, sőt, még kísérlet sem történt rá. Bármilyen vétekkel nézünk szembe, nincs rá más, igazi és tartós megoldás, mint az őszinte feltárás, majd a megbocsátás. Ha ezek kimaradnak, a kapcsolatok megromlanak, és a bűn tovább terjed. Mert a bűn soha nem áll meg, terjed és megfertőz másokat is. A bűn rendezetlenül hagyása másokat is megerősíthet abban, hogy ez helyes irány.

Absolon veszi kézbe a dolgokat, de nem az Ige szerint kívánja rendezni, hanem személyes bosszút áll édestestvére miatt a féltestvérén. Absolon tudhatott arról, milyen érzelmeket táplál Amnón Támár iránt, mégsem tett semmit, hogy megelőzze ezt a gonosz tettet. Sokat tehetünk életünk példája és az Ige tanításának megismertetése által, hogy megelőzzük a vétket, és a helyes irányba segítsük gyermekeinket, a másik testvért.

Absolont gyűlölete vezérli, meg talán az a gondolat, hogy ha megöli Amnónt, közelebb kerül a trónhoz, mert ő a hatalomra vágyott. De csak a harmadik volt a fiúk között. Dávid itt is mulasztott, nem készítette fel gyermekeit arra, hogy ne ők akarják megszerezni a trónt, hanem figyeljenek arra, amit Isten mutat. Az Úr népe trónjára Isten választja ki a megfelelő személyt. Két éven keresztül keresi Absolon a megfelelő pillanatot, forr benne a gyűlölet, és nincs senki, aki ezt lecsillapíthatná. Mindenki úgy tesz, mintha minden rendben lenne. Észrevesszük-e, hogy a problémák elhallgatása nem megoldás? Bármilyen nehéz legyen is, beszélni kell róla. Az Úr előtt való őszinte beszélgetés közelebb visz a megoldáshoz, mert az Ige megmutatja számunkra Isten akaratát. Ha alázattal elfogadjuk, amit az Úr mutat, rendeződhetnek dolgaink.

Jézus lejön a hegyről három tanítványával, mert lent van rájuk szükség (Mt 17,14-27). Isten gyermekeire a völgyben van szükség, oda kell vinniük mindazt, amit a hegyen kaptak. Mert mindent azért kapunk, hogy továbbadjuk.

Milyen jó, hogy lejöttek, mert épp egy apa vár Jézusra. Egy apa, akinek a fiát a lent maradt tanítványok nem tudták meggyógyítani. Kudarcot vallottak. Miért? Talán azért, mert úgy gondolták, ez nekik úgy sem megy. Ha nincs jelen Jézus, ők képtelenek bármit tenni, vagy úgy vélték, ez nem is az ő dolguk, hanem Jézusé.

Az apa elmondja problémáját és a tanítványok tehetetlenségét is. Jó, hogy odafordul Jézushoz, menjünk mi is bátran Hozzá, és ne tántorítson el az egyház tehetetlensége. Ha csalódunk Isten gyermekeiben, akkor se adjuk fel, menjünk Jézushoz, mert Ő ma is ugyanaz. A tanítványok kudarca nem jelenti azt, hogy Jézus is tehetetlen.

Az Úr cselekszik, megdorgálja az ördögöt, és az kimegy a fiúból. Bemutatja, hogy az Ő szava hatalom, ha szól, a gonosz minden fajtájának mennie kell. Vagyis a gonosz sem tehet mást, mint engedelmeskedik Jézusnak, mert ő mindenek felett való Úr.

Milyen jó, hogy az apa kitartott, és nem ment el, amikor a tanítványok nem tudták gyermekét meggyógyítani. Kitartott, mert hitte, hogy Jézus meg tudja gyógyítani gyermekét - a hit volt az, ami tovább éltette benne a reményt.

A tanítványok megkérdezik Jézust, hogy miért nem tudták kiűzni a gonoszt. Jó, hogy megkérdezik, mert ez azt jelenti, foglalkoztatja őket tehetetlenségük, fáj nekik a kudarc, és nem térnek napirendre felette, hanem meg akarják tudni az okát. Nekünk fáj-e a kudarc? Fáj-e a hatástalanság, hiszen azt látjuk, hogy a tanítványok nagyon kevés pozitív hatást fejtenek ki maguk körül.

Az Úr rámutat, hogy kudarcuk oka a hitetlenség. Nem hitték, hogy az Úr rajtuk keresztül is munkálkodhat. Nem hitték, hogy személyes jelenléte nélkül is képes gyógyítani. Hiszem-e, hogy az Úrnak ma is van hatalma életeket újjáformálni? Neki ma is van hatalma a betegségek és a gonosz minden munkája fölött. Használjuk-e mustármagnyi hitünket? Egyáltalán hisszük-e, hogy nem nagy hitre, hanem hatékony Krisztusba vetett hitre van szükség?

A szenvedélybetegségekkel, a különféle megkötözöttségekkel szemben az imádkozás, a könyörgés fegyverét adja kezünkbe az Úr. Fontos, hogy ma is hordozzuk a megkötözött embereket imádságainkban az Úr előtt. Hittel teli könyörgésben járuljunk az Úr elé, higgyük, hogy Ő ma is szabadít. Ne adjuk fel azt a hitet, hogy Jézus Krisztus a legsúlyosabb problémákra is megoldás. Akit megszabadít, az ma is valóban szabad lesz. Vigyük Jézushoz azokat, akik úgy látják, rajtuk már senki nem segíthet. Sokan élnek át kudarcot, amikor a szabadulást keresik, rádöbbennek, hogy egyedül nem megy. Sőt, gyakran az egészségügyi intézmények sem tudnak igazi megoldást kínálni. Mi merjünk a szabadító Úrról bizonyságot tenni. Merjük felvállalni, hogy Ő ma is megszabadít, hogy az imádságnak ma is nagy ereje van. Amikor elveszítjük a reménységet, és csüggedés jelenik meg a szívünkben, jusson eszünkbe az Úr szava: „Ez a fajzat pedig ki nem megy, hanemha könyörgés és böjtölés által” (Károli).

Imádkozzatok és buzgón kérjetek!

1. 'Imádkozzatok és buzgón kérjetek!' Bűnös voltunkért, Uram, ó, ne vess meg! Tiszta szívet és Szentlelket adj nékünk, Hallgass meg Fiad nevébe', ha kérünk.

2. 'Keressetek buzgón és megtaláltok!' - Téged keresünk, Uram: hogy bűn s átok Erőt ne vegyen mirajtunk, légy nékünk Égi utunk, igazságunk, életünk!

3. 'Zörgessetek buzgón Isten ajtaján!' - Elfáradtunk, Uram, e világ zaján; Ó, nyisd meg az égi béke szép honát, Add, hogy zenghessünk örök halleluját!

Isten áldásával.

Csak Jézus

A

z elkövetett bűnök és az Isten Igéjének fegyelme alól kivont élet következményei megjelennek Dávid családjában (2Sám 13,1-39). Most látszódik meg annak a hátránya, hogy Dávid nem elégedett meg egy feleséggel. Egyrészt a különböző asszonytól származó gyermekek féltékenyek lettek egymásra, és versengtek a hatalomért. Másrészt Amnón a másik anyától született Támárra vet szemet. Jól figyeljük meg, hogy Isten megbocsátott Dávidnak, de a bűnnek vannak következményei, amelyeket a bűnbocsánat sem szüntet meg minden esetben. Dávidnak szembe kell néznie a családjában kialakuló feszültséggel, pontosan úgy, ahogyan Isten megüzente a számára, hogy a saját házából érik a csapások.

Azt is látjuk, hogy pontosan azon a területen jelentkezik a probléma, ahol Dávidnak is gondjai voltak, ahol ő is elbukott. A fegyelmezetlen nemi élet, az önmaga fölötti uralom, a vágyak kordában tartásának a hiánya jelentkezik. Nem tanulta meg Ammón, hogy vágyait az Úr kezébe helyezze, nem tanult meg az Úrban bízni, általa saját maga fölött is győzni. Mert magunkban erőtlenek vagyunk, azonban építhetünk Isten ígéretére, Ő megszabadít, majd nagyon erőssé tesz a bűnnel szemben. Az a lehetőségünk van, hogy minden számunkra nehéznek tűnő feladat elvégzésében építhetünk Isten erejére. Ahogyan Pál apostol írja: "Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem" (Fil 4,13).

Amnónt teljes mértékben a test vágyai irányítják, és ezeket a vágyakat nem is igyekszik az Úr hatalma, az Ige fegyelme alá helyezni. Megtapasztalja, hogy saját ereje kicsiny, a bűn pedig erős nagyon, de az Úr neve által legyőzhető. Dávidtól tudnia kellene, hogy minden „vadállat és Góliát” legyőzhető. De Amnón nem hívja Istent segítségül, hanem csak önmagára figyel. Csak azt nézi, neki mi a jó, és nem érdekli, mit okoz ezzel Támárnak. De ne ítéljük el, hanem tekintsünk magunkba: ma nem történik meg, hogy önző módon csak saját vágyaink kielégítésére figyelünk? Hány lány jár ma is hasonlóan, mint Támár, mert a fiút csak önmaga érdekli. Nem figyelünk a másikra, nem az embert, nem a nőt látjuk benne, hanem gyakran csak a vágyak kielégítésének eszközét. És az élet más területén is hányszor csak addig fontos a másik, amíg érdekeinket szolgálja. Bizony, gyakran csak tárgyat látunk a másik emberben. Pedig a másik nem tárgy, hanem ember, Isten ajándéka, ezért a megfelelő tisztelettel közeledjünk hozzá. Védjük és óvjuk egymást. Meg kell látnunk, hogy felelősek vagyunk egymásért. Amnónnak is inkább védenie kellett volna Támárt, ügyelni rá, de nem tette, aztán pedig felelőtlenül elküldte, sorsára hagyta. Az élet több egy egyéjszakás kalandnál, és ezt előre kell látni. Azt is látjuk, hogy az érzelmek is becsaphatnak, a beteljesült vágy kiábrándulást hozhat magával. Mert itt látszik meg, hogy ez nem igazi szeretet volt, csak a test vágya, és miután beteljesült, nem volt fontos számára a lány. Az Úrtól való szeretet figyelmes és óvó.

Jézus mélyebbre vezeti három tanítványát a maga megismerésében (Mt 17,1-13). Megerősíti számukra a Péter által kapott kijelentést, miszerint Ő a Krisztus, az élő Isten Fia. Ott a hegyen nyilvánvalóvá lesz előttük, hogy Jézus a Megváltó, az elváltozás isteni természetét hivatott kijelenteni számukra. Az Igébe tekintve előttünk is felragyog Jézus lényének tisztasága és mélysége. Fehérsége Isten lényét tárja elénk, felragyog előttünk a Krisztus, meglátjuk, hogy Ő valóban Isten. Tehát Jézust szemlélve az élő Istennel találkozunk, Benne az Atya, a minden kegyelem Istene közelít hozzánk.

Péter rögzíteni akarja a pillanatot, mindenkorra fenn akarja tartani ezt az állapotot. Nem látja, hogy nem erre hívattak el, amiben most részük van, ez csak megerősítést jelent hitük számára, és majd később erőforrássá válik. Jézust nem lehet kisajátítani, de nem lehet a világtól sem félrevonulni, a hegyről le kell jönni. A hegy a feltöltődést, a megbizonyosodást teszi lehetővé, de amit ott átélünk, azt tovább kell adni. Nem az a lényeg, hosszútávon mi a jó nekünk, hanem, mi az Úr akarata és mi a jó másoknak. Nekünk jó lenne a hegyen maradni, de a világ sóvárogva várja Isten fiainak a megjelenését.

A hegyen ámuldozó tanítványok számára maga Isten tesz bizonyságot Fiáról. Csodálatos kegyelemben van részük, mert az Atya beszél hozzájuk, és életük, hitük középpontjába Jézust állítja. Isten Fia Jézus, Akinek az életében Ő gyönyörködik. Vajon a mi életünk gyönyörködteti-e az Atyát?  Másrészt az Úr rámutat, hogy a tanítványok számára mindig Jézus a középpont. Minden kérdésben az Ő szava kell, hogy a döntő legyen. Őt hallgassuk minden kérdésben, vagyis minden dolgunkkal forduljunk Hozzá, és kérdezzük meg Őt. Azért jött el ebbe a világba, hogy tanítson minket az élet ösvényeire. Magunktól eltévedünk, de segítséget lehet kérni Tőle.

A megrémülő tanítványok számára ezt mondja Jézus: „Ne féljetek!”. Ha mindig szorosan Mellette vagyunk, nem kell félni, mert minden veszélyeztető elemnél hatalmasabb Ő. Beszédes a záró kép is, mert eltűnnek az Ószövetség nagy személyiségei, elhallgat a mennyei hang is, csak egyedül Jézus van velük. Beszédes kép ez, mert azt üzeni, csak egyedül Jézusra van szükségünk. Minden más elveszíti jelentőségét, ha Ő velünk van.

Nem szeret senki

1. Nem szeret senki, senki igazán, Nem érzi más azt, ha valami fáj. Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő, Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő.

2. Nem látja senki, senki, aki néz, Mi van a szívben, szívnek mi nehéz. Nem látja senki, senki, aki néz, Mi van a szívben, szívnek mi nehéz. Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő, Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő.

3. Nem ért meg senki, senki, aki él, Nem őriz, félt úgy, ha jön a veszély. Nem ért meg senki, senki, aki él, Nem őriz, félt úgy, ha jön a veszély. Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő, Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő.

4. Hálánk jeléül szálljon énekünk, Énekünk Jézus, Jézus egyedül. Hálánk jeléül szálljon énekünk, Énekünk Jézus, Jézus egyedül. Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő, Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő.

Isten áldásával!

Mit használ az embernek...?

D

ávid úgy gondolta, sikerült elrendezni ezt az ügyet, senki nem ismeri a valóságot (2Sám 12,1-31). Azonban Isten cselekszik, neki nem tetszik az, amit Dávid tett. Szomorú, hogy Isten gyermeke ilyen mélyre jut, ezért kell nekünk is vigyázni, mert aki áll, bármikor eleshet, ha nem ügyel. De nem kötelező elesni, amennyiben teljes szívből komolyan vesszük az Úr szavát, éljük, amit mond, meg lehet maradni a hit útján.

Az Úr elküldi Nátán prófétát, aki egy kis történeten keresztül próbálja ébresztgetni a király szunnyadó lelkiismeretét. Azonban ő nem ébred, más bűnét meglátja és haragra lobban, mindjárt ítélkezik is. De nem veszi észre, hogy róla van szó. A próféta hirdeti az Igét, de a király nem magára alkalmazza, nem veszi észre, hogy róla van szó. Vajon észrevesszük-e, hogy az Igében rólunk van szó? Engem szólít meg az Úr, és azt tárja elém, aki vagyok. Isten az Ige által nem másokról akar velünk beszélni, nem a másik ember felett való ítéletet bízza ránk, hanem azt akarja, hogy a tükörbe tekintve meglássuk, rólunk van szó. Az Ige csak akkor segít, ha ezt meglátjuk.

Amikor Dávid kimondja a gazdag ember feletti ítéletét, a próféta bátran rámutat, és így szól: „Te vagy az az ember!”. A napi Igét olvasva mindig ki kell hallanom az Úr szavát: „Te vagy az az ember!”. Igen, én vagyok az, akit most az Úr megszólít, és akinek leleplezi a bűneit. Most nem a másik emberrel, hanem velem akar foglalkozni Isten. Amikor az Úr rám mutat, és így szembesít azzal, aki vagyok, tulajdonképpen segít rajtam, mert nem hagyja, hogy elnyeljen a bűn. Nem engedi, hogy becsapjam magam, és azt gondoljam, minden rendben, azt tehetek, amit én akarok. Az Ige mindig leleplez.

A próféta Isten ítéletét hirdeti a király fölött, tettének következményei lesznek, mert a bűn mindig következménnyel és büntetéssel jár. Dávid Isten előtt utálatos dolgot cselekedett, ráadásul félreismerte, nem látta meg, mennyi mindent megkapott az Úrtól, és még többet is kapott volna, ha kért volna. Soha ne feledjük, hogy számunkra mindig a kérés a járható út. Nem elvenni kell, megszerezni, hanem az Atyától kérni.

Dávid megrendül és megvallja az Úr előtt vétkét. Végre magához tér, és ez méltányolható, nem távolítja el a prófétát, hanem kimondja: vétkeztem. Az egyetlen megoldás a bűnbánat, a bocsánatkérés. A próféta hirdeti számára bűnei bocsánatát. Azonban a vétek nem múlik el nyom nélkül, hatása érzékelhető lesz Dávid további életében. Mert a bűnre van ugyan bocsánat, de a megtörtént eseményeket nem lehet meg nem történtté tenni. Van következmény, és azt Dávidnak is vállalnia kell. Sőt, bűne kihat a családi életére is. A vétek következménye a jövőt is meghatározza. Jó hátratekintve bűnbánatot tartani és az Úr előtti csendben meglátni múltunk vétkeit. És a mai problémákban vegyük észre azt, ami a múlt következménye, amiért mi vagyunk a felelősek. Ha ez megtörtént, kérjük az Úr irgalmát, hogy csökkentse a negatív hatásokat, és cselekedjen kegyelmesen.

A bűnös kapcsolatból született gyermek meghal, de Isten egy másik gyermeket ad a számára, aki majd áldott lesz az Úr előtt. Tulajdonképpen Isten a bűnből is jót képes kihozni, hiszen Betsabénak ez a gyermeke Izráel nagy királya lesz. Azonban addig sok nyomorúságon kell keresztülmennie a királynak. Az Úr könyörüljön rajtunk, hogy soha ne mi akarjuk erőszakkal megszerezni, amit szeretnénk, hanem mindig kérjünk az Úrtól. Másrészt elégedjünk meg azzal, amit már megkaptunk.

Péter felismerte, hogy Jézus a Krisztus, most pedig megtudja, hogy milyen úton halad a Megváltó (Mt 16,21-28). Nem engedi az Úr, hogy a saját váradalmaikat ragasszák Őhozzá. Elmondja, hogy sokat kell szenvednie, és meg fogják ölni. Péter ezt már megint nem képes feldolgozni, az ő Messiás-képébe a halál nem fér bele, így megmondja Jézusnak, hogy ez nem történhet meg Vele. Megdöbbentő, hogy hányszor akarjuk megmondani az Úrnak, mit tegyen, és mit ne. Hányszor mondjuk, hogy egy hívővel ez nem történhet meg. Jézus helyreigazítja Pétert, és azt mondja, amit most mondott, már nem kinyilatkoztatás, ez már a sátántól van. Még Péter is lehet a sátán eszköze, még a hívőt is felhasználhatja a sátán, ha nem figyel.  A sátán célja pont az volt, hogy Jézus ne menjen a keresztre, mert ő nem akarta, hogy megmentse a bűnösöket. Jézus rámutat, Péter a saját dolgaira gondol csak, az vezérli, ami neki jó, és nem gondol Isten akaratára. Hányszor mi is csak azt tartjuk szem előtt, mi nekünk a jó, de nem vesszük figyelembe, mit akar az Atya.

Jézus követése a keresztről, a szenvedésről szól. A keresztet felvéve követhetem csak, ami azt jelenti, hogy a kereszten a saját vágyamnak és akaratomnak kell megfeszülni, hogy többé már ne én éljek, hanem a Krisztus éljen bennem. A tanítványság meghalással kezdődik: meghalok a magam számára, és élek az Istennek, Jézus által. Tehát a kereszt nem a másik ember, nem a különféle bajok, hanem az én számomra készített kivégző eszköz, amin a régi természetemnek, bűneimnek kell meghalnia.

Ne féljünk Krisztusért elveszíteni az életünket, meghalni a magunk számára, mert aki ezt vállalja, az életet nyer. Ma az emberek többsége a világot akarja megnyerni, és nem veszi észre, hogy rámegy az élete, az üdvössége. Mert a világ megöli a lelket. Bizony, sok ember kárt vallott már lelkében, pedig sok mindent megszerzett, mert a lelket csak Isten szava, az Úr Jézus lénye képes megelégíteni és megmenteni. Merjünk mindent elengedni, hogy Krisztusban életet nyerjünk.

Mily jó, ha bűntől már szabad

1. Mily jó, ha bűntől már szabad, Az Úr szolgája vagy; A bűn szolgája gyáva rab, A Krisztusé szabad.

2. A bűn sötétben tévelyeg És bajba dönt vakon; De Krisztus kézen fog s vezet Világos utakon.

3. A bűnben kín van s gyűlölet, Mi mást, más minket öl; Öröm köt egybe s szeretet Az Úr szívén belöl.

4. Már szolgád lettem, Jézusom, Ki értem áldozál; Más uram nincsen, jól tudom, Mert bűnből kihozál.

5. Légy áldott, Krisztusom, te nagy! Hadd adjam át szívem: Vedd szívesen, hogy hol te vagy, E szív is ott legyen.

 

Isten áldásával.

„Kinek mondotok engem?”

E

zt a fejezetet olvasva megdöbbenünk: mi lett Dáviddal (2Sám 11,1-27)? Nem ismerünk rá - hol van a hatalmas Góliátot legyőző, Istenben bízó pásztorfiú? Megváltozott ez az ember, de miért? Talán meglazult a kapcsolata az Úrral? Vagy esetleg megelégedett önmagával, vagy belefáradt a mindennapi harcokba, az ország életének irányításába? És most pihen? Nem is lenne baj, ha megpihen, mert arra is szükség van, de rossz az időzítés, és nem is az Úrral való közösségben igyekszik feltöltődni.

Jó komolyan venni, hogy a hívő emberre is sok veszély leselkedik, különösen akkor támad a kísértő, amikor lelkileg és testileg is elfáradunk. A fáradt ember könnyebben sebezhető. És ha a fáradtsággal nem az Úr elé megyünk, elbukunk. Résen kell lenni, mert minden kísértés és próba más. Más volt Góliát ellen kiállni és győzni, és más szemben állni Betsabéval. Dávidnak is megvannak a gyenge pontjai, de nem ügyel rájuk, nem kéri az Úr oltalmát. Mik a gyönge pontjaink, melyik területen vagyunk sebezhetőek? Kérjük az Úr oltalmát, és vigyázzunk.

Az én látásom szerint Dávid már akkor hibázott, amikor nem ment el a harcba katonáival. Pedig, mint hadseregparancsnoknak ott lett volna a helye. Nincs a király a helyén, és támad a bűn. Amikor elhagyjuk helyünket, amikor nem ott vagyunk, ahová az Úr állított, veszélybe kerülhetünk. Mintha céltalanul sétálgatna a palotában, nem találja a helyét, mert most nem ott van a helye. Ahogy sétálgat, átnéz a szomszédba. A lapos házak tetején imádkozni szoktak, oda vonulnak félre, amint Pétert is látjuk majd, Joppéban. Azonban Dávid nem az Urat keresi, hanem a szomszédot figyeli. És ott éppen Betsabé fürdik. Jobb nem a szomszédba leskelődni, jobb nem másokat figyelni, mert könnyen eleshetünk. Imádság helyett nézelődik, a nézelődés nyomán pedig vétkezik.

Az Úrral való szoros kapcsolat, a helyünkön való tartózkodás, a feladataink komolyan vétele megőrizhet a kíváncsiságtól, a veszélyektől. Ma is fontos, hogy mindig el tudjuk magunkat foglalni. Az üres sétálgatás hamar rossz irányba terelhet. Jól használjuk fel időnket, minél több időt fordítsunk az Ige tanulmányozására, legyünk sokat az Úrral imádságban, a szabad időt pedig töltsük azokkal, akiket az Úr mellénk állított.

Dávidot legyőzte a kísértő, és most már nincs megállás. A bűn elvakít, Dávid is megy vakon tovább, és egyik bűn követi a másikat. Paráználkodik, majd meggyilkolja Úriást. Hogyan jut ilyen mélyre Isten gyermeke? Úgy, hogy amikor Betsabé megüzeni, hogy gyermeket vár, nem meri őszintén vállalni. Nem áll az Úr elé, vétkeztem Uram, mert fél a következményektől. Ha vétkezünk, vállaljuk az Úr és az emberek előtt is, mert ha eljátsszuk a szentet, ha védeni akarjuk magunkat, még jobban belegabalyodunk. Dávid bűnbánat helyett trükközik, amikor ez nem jön be, megöleti Úriást. Iszonyú mélység, de vigyázzunk, mert könnyű elesni. Ne ítéljük el Dávidot, hanem tanuljunk a bukásából, és meneküljünk az Úr oltalmába.

Az embereket meg lehet téveszteni. A külvilággal el lehet fogadtatni, hogy a király mindent megtehet, de Istent nem lehet félrevezetni. Az Ő országában nem úgy mennek a dolgok, mint a világban. Ami a világban természetes, amiből nem csinálnak nagy ügyet, az Isten országában bűn, és ott az nem természetes.

De ez a dolog nem tetszett az Úrnak. Tehát, amit Dávid tett, az Istennek nem tetszett, akkor sem, ha a környezete elfogadta, amit csinált. Isten gyermeke nem tehet, amit akar, felelős tetteiért, mert Ő már ismeri Istent. Ismeri az Úr akaratát, és amit tesz, bizonyságtétel. Ha bűnt követ el, rossz bizonyságtétel, és az Úr számon fogja kérni. Isten kegyelmes, és nem hagyja, hogy teljesen elsüllyedjen a bűnben választottja. Ezért keresni fogja őt. Minket is keres, nem taszít el azonnal magától az Úr, megadja a lehetőséget a bűnbánatra, a rendezésre. Elcsendesedve engedjük, hogy az Úr megmutassa, mi az, ami nem tetszik Neki az életünkben. Ha megláttuk, valljuk meg, és kérjük az Ő bocsánatát. Ne térjünk napirendre a bűnök fölött, ne bagatellizáljuk őket, hanem vigyük a kereszt alá.

Vándorútjuk során az Úr beszélget tanítványaival, mert ez fontos (Mt 16,13-20). Szakítsunk vándorlásunk, elfoglaltságunk közepette is minél több időt a beszélgetésre. Jézus érdeklődik, hogy mit mondanak Róla az emberek. Nem azért, mert nem tudja, hanem azért, hogy kiderüljön, a mindennapi elfoglaltság között mire gondolnak, másrészt, amikor az emberekkel beszélgetnek, miről váltanak szót. Eljutnak-e a mindennapi kérdésektől Isten országáig. Hányszor fölösleges dolgokról beszélünk, de megteszünk-e mindent, hogy beszélgetőtársainkkal eljussunk az Igéig, Jézusig? Mert azért küld az Úr, hogy általunk az Ige jusson el másikhoz. Mi nem a mosóporgyártó cégek ügynökei vagyunk, nem termékbemutatót kell tartani, hanem Isten országát képviselni. Ma már mindenhez értünk, nagyszerűen hozzá tudunk különféle témákhoz szólni, de el tudunk-e jutni az evangéliumhoz, eszünkben van-e, hogy a számítógépről, a telefonról, a legújabb hírekről más is tud beszélni, de Isten országáról csak az, aki ismeri, aki benne él?

Nemcsak arra kíváncsi Jézus, mit mondanak Róla az emberek, hanem arra is, sőt, igazán arra, hogy mit mondok én Róla. Kinek ismertem meg Őt? Jó, ha én is ki tudom őszintén mondani: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Sőt, ide kell eljutni, ezt akarja kijelenteni számunkra az Úr, hogy Ő Isten Fia, ezért komolyan kell vennünk. Ő nem egy a sok tanító, népszerű ember közül, hanem Ő az Isten. És azt várja, hogy leborulva előtte átadjuk életünket Neki. Kinek mondod Őt? Kicsoda számodra Jézus?

Jézus rámutat, hogy nem Péter okoskodta ki ezt a vallomást, hanem Isten jelentette ki a számára, ezért ennek megfelelően kell élnie. Most már nem mondhatja, én nem tudtam, mert Isten maga mondta el neki. Mi sem mondhatjuk, hogy nem tudjuk, kicsoda Ő, mert amikor az Igét olvassuk, Isten beszél hozzánk, Ő mondja el, kicsoda Ő és kicsoda Jézus, és mi a terve velünk.

Péter hitvallása azt jelenti, hogy csodálatos megbízatást kap, erre a vallomásra építheti fel szolgálatát. Ez lesz mindenkor az alap. Mert az életünk és az egyház életének is az alapja ez: Jézus az Isten Fia. Ő a kőszikla, és ha Rá építjük életünket, szilárd alapokon fog nyugodni.

Bár bűn és kín gyötör, És nehéz bár szívem

1. Bár bűn és kín gyötör, És nehéz bár szívem, A Sátán életemre tör: Kétségbe nem esem.

2. Bár vétkem súlya nagy, Mégis hozzád jövök. A bűnnek gyűlölője vagy, De kegyelmed örök.

3. Az én erőm kicsiny, S a bűn erős nagyon: Te tudsz s akarsz segíteni, Hát segíts bajomon!

4. Az ég oly messze van, Még messzebb tőled én, De szent igédben írva van, Hogy irgalmad enyém.

5. Nem félek senkitől, Hisz te vigyázsz reám, Már bánat és gond sem gyötör: Meghallgatod imám.

6. Jézusban bízva én szívemet átadom, Mert így, tudom: akármi ér, Atyám szeret nagyon.

Isten áldásával.

A legnagyobb jel

A

 mai Igerész megmutatja Isten gyermeke és a világ fiai közötti különbséget (2Sám 10,1-19). Dávid, aki az élő Istent képviseli, együttérzően viszonyul ammón királyának fiához a gyászában. Az együttérzés mellett hála is van a szívében, mert nem felejtette, el, hogy korábban Náhás is irgalmas volt vele szemben. Isten gyermeke nem felejti el mások szeretetét, jótetteit. Az idő múlása nem teszi feledékennyé, hanem mindenkor igyekszik a jót hálával viszonozni. Háláját egy pogány uralkodóval szemben fejezi ki Dávid, tehát nem mondja azt, hogy mivel ő nem Isten gyermeke, nem közénk tartozik, nem vonatkozik rá a hála. Dávid mindenkivel szemben hálás, és meg tudja még az idegennek is köszönni, amikor jót tesz vele. Tudunk-e hálásak lenni azoknak, akik nem tartoznak közénk, de kisegítettek bennünket? Meddig tart a barátság, a jó viszony? Csak addig, amíg a másikból érdekeink származnak, és aztán elfordulunk tőle, vagy kitartunk a másik mellett akkor is, ha mindenben nem értünk egyet?

Az ammóniak viselkedése Dávid követeivel szemben megmutatják, hogy a világ fiai tele vannak bizalmatlansággal és gyűlölettel. Nem tudják elképzelni, hogy Dávid őszinte megbecsülését és vigasztalását fejezi ki. Aki Istent nem ismeri, az el sem tudja képzelni, hogy van önzetlenség is, és hogy a tőlünk különböző embert is meg lehet becsülni. Jó lenne, ha általunk is ezeket a tulajdonságokat látnák az emberek, mert bizony, Isten mai gyermekei nem mindig Dávidhoz hasonlóan cselekszenek. Miért viselkedett így ammón vezetése? Miért voltak tele előítélettel? Talán azért, mert magukból indultak ki, ők bizonyára rosszindulattal közelítettek volna Dávid királyhoz. Ezt a rosszindulatot vetítették ki most rá. Gyakran a magunkban lévő gonosz indulatot vetítjük ki másokra, úgy gondoljuk, hogy környezetünk is úgy cselekszik, ahogyan mi is tennénk hasonló helyzetben. Kérjük, hogy Urunk tisztítsa meg a szívünket, vegye ki az előítéletet, és oltalmazzon meg attól, hogy a magunk szennyesét másokra adjuk. Urunk nem viseltetett előítélettel, hanem még a bűnök mélységében élő emberek számára is azt hirdette, hogy megváltozhat az életük. Hitte, hogy az Atya kegyelme által új emberré lehetnek a bűnös emberek. Igen, Ő a gyógyulás lehetőségét hozta el, és mindenki számára felkínálta.

Érdemes megfigyelni, hogy a gonosz Hánún a zsidó követek megcsúfolása után fél, azt gondolja, Dávid majd megtorolja az embereit ért sérelmet. Azonban Dávid csak védekezik az ammóniak gonoszságával szemben. Jóáb Istenhez fordul segítségért, és az Úr megoltalmazza népét. Az arámok szövetségeseket keresnek, ám Dávid az Úrnál talál oltalmat. Az ellenséges koalíció vereséget szenved és békesség alakul ki a környező népekkel szemben. Az Úr csodálatosan oltalmazza népét - amíg az Ő útjain járunk, addig Isten megőriz a gonosz támadásaival szemben. Fontos látni, hogy Dávid egyedül az Úr segítségében bízott, nem kötött más népekkel szövetséget, mert hitte, hogy az Úrnak van hatalma megvédeni övéit. Ilyen bizalommal bízzuk mi is magunkat az Úrra.

Ha Máté evangéliumának elmúlt fejezeteit felelevenítjük magunkban, azt látjuk, sok jelet vitt végbe az Úr (Mt 16,1-12). Sok olyan tettet hajtott végre, amelyek azt mutatják, hogy Isten országa kétség nélkül elérkezett hozzánk.  A vízen járást követően maguk a tanítványok vallották meg a hitüket és mondták Jézusnak: Bizony, Isten Fia vagy! Sokan jöttek Jézushoz, mert megtapasztalták, hogy Isten van jelen általa. Sok beteg ember gyógyult meg, többen bűnbocsánatban, szabadításban részesültek, és akik őszintén közeledtek Hozzá, ezen tettek által meglátták, hogy Jézusban az élő Isten jött el hozzánk.

Azonban vannak, akiknek semmi nem elég, akik mindig kételkednek, kukacoskodnak, ilyenek a farizeusok és a szadduceusok, nekik nem elég, amit eddig láttak és hallottak, valami egyedi, mindent fölülmúló, megdönthetetlen bizonyítékot akarnak. Azonban Jézus nem ad új jelet a számukra, hanem arról beszél nekik, hogy ők az Írásokban jártas szakemberek, így mindabból, amit eddig Jézus tett, fel kellene ismerni, kivel állnak szemben. Rámutat az Úr, hogy az égbolt kinézetéről meg tudják mondani, milyen idő várható. Tehát ha az időjárás-előrejelzésből profik, akkor Isten országnak a jeleit is fel kéne ismerni.

Ezzel a képmutatásunkat leplezi le az Úr, hiszen mi már még profibbak vagyunk az akkori embereknél, hetekre előre jelezzük az időjárást, rengeteg ismeretanyaggal rendelkezünk, csak épp az idők jeleit nem ismerjük fel. Pedig ez lenne a legfontosabb, meg kellene látnunk, hogy Isten országa nem eljövendő, hanem Krisztusban már eljött, így már nem várni kell a megváltót, hanem az Úr Jézusban felismerni. Lássuk meg, hogy eljött az, aki mindennemű problémánkra megoldást kínál. Isten elküldte már számunkra a Megoldást, csak meg kellene látnunk. Ehelyett nekünk nem elég, amit Isten adott, hanem valami másra várunk.

Mi már ismerjük a nagy jelet, a Jónás jelét, ami még akkor hátra volt. Mi már tudjuk, hogy a názáreti Jézus a Krisztus, mert az emberek megölték ugyan, de az Atya kihozta a halálból. Ahogyan Jónást három nap múlva partra tette a cethal, úgy nyílt meg a föld gyomra, és jött ki az életre az Úr. Jézus legyőzte feltámadása által a halált. Ő a szabadító, a Megváltó, nincs másra szükségünk, és más nem is tudja azt megadni, amit Ő. Senki nem diadalmaskodott még a halál fölött, csak egyedül Ő. A legnagyobb jel Jézus feltámadása. Ennél több és nagyobb jelet nem kapunk.

Azonban nemcsak a nép vezetői vannak dilemmában, és kételkednek Jézusban, hanem maguk a tanítványok is. Számukra is szinte minden nap új csodára van szükség, hogy végre hitből éljenek. Mennyi mindent átéltek, mégsem értik Jézust. Még sincs bizalom a szívükben, hanem féltik magukat. Az egyik dolog, hogy még mindig aggódnak, még mindig nem látják, hogy nincs okuk az aggodalomra, mert életük jó kezekben van. Úgy látszik az ötezer és a négyezer ember megelégítése sem győzte meg őket. De nem vagyunk-e mi is hasonlók a tanítványokhoz? Mennyi csodáját megtapasztaltuk az Úrnak, hányszor átéltük, hogy megsegített minket, és mégis egy-egy kritikus helyzetben aggódunk. Kérjük Urunkat, emelje ki szívünkből az aggodalmat, hiszen, aki Isten országnak a polgára, nincs oka aggódni. Másrészt az aggódás nem oldja meg a problémákat, sokkal inkább az élő hit. Igen, ha hittel tekintünk Urunkra, meglátjuk a megoldást, átéljük, nem kell félni megélhetésünk miatt, mert tudja, mire van szükségünk.

Azt is megláthatjuk, mennyire más hullámhosszon vannak a tanítványok. Nem értik Jézust, amikor ő a farizeusok tanításáról beszél; kenyérre gondolnak. A hasuk függésében élnek. Nem hasonlítunk mi is hozzájuk? Hányszor nem értjük az Urat, és csak magunkkal, megélhetésünkkel vagyunk elfoglalva, és nem látjuk, hogy a lelkiek, az Ige ismerete, a tiszta tanítás fontosabbak. Az sem mindegy, hogy kitől tanulunk - azért, mert a farizeusok képzettek és elismertek, még a tanítványok számára nem alkalmas tanítók, mert nem ismerik a Krisztust. Számukra Jézus még nem megváltó. A tanításokat is meg kell rostálni, az Ige tükrébe kell helyezni, és nem lehet mindenkit követni, azért, mert népszerű. Mindig figyeljünk a Lélek vezetésére.

Jézusom, ki árva lelkem

1. Jézusom, ki árva lelkem Megváltottad véreddel, Kárhozattól óvtál engem, Bűnös szívem, ó, vedd el! Add, hogy néked megháláljam. Hogy nem hagytál a halálban, megmutattad: Bármit adj, Én oltalmam csak te vagy. S

2. Jézus, benned bízva bízom, Elpusztulnom, ó, ne hagyj! :/: Te, ki bűnön, poklon, síron Egyedüli győztes vagy: Gyönge hitben biztass engem, Készíts arra, hogy én lelkem Láthat majd fenn, ó, Uram, Mindörökké boldogan.

Isten áldásával.