Komolyan vett Biblia

Ú

jra szólt az Úr Mózeshez, és újra szól hozzánk (3Móz 6,1-23). Azért nyitjuk ki reggel a Bibliánkat, mert hisszük, az Úr szól hozzánk rajta keresztül. Úgy ülünk az Ige mellé, hogy várjuk, ma is lesz szava Urunknak, igen, Neki minden nap van mondanivalója, van üzenete, ami által formál, sőt, van napi parancsa számunkra. Azt szeretné, ha szava vezetne, ha mindig minden döntésünket és lépésünket szava irányítaná.  Azért szól, hogy általa vezessen az élet útján. Tudja, hogy könnyű eltévednünk, annyi minden megtéveszt, hiszen a világ tele van szép szavakkal, propaganda- és reklámszövegekkel - ha ezekre hallgatunk, becsapódunk. Jézus soha nem csap be, Ő nem belőlünk akar élni, hanem értünk élt, és értünk adta életét. Az Úr nem kampánybeszédeket tartott, nem arra figyelt, hogy azt mondja, amit hallani szeretnének az emberek, nem a szavazatokra koncentrált, hanem az élet beszédét tárta elénk. Aki komolyan veszi Jézus tanítását, egész életét, az életre jut, mert „több az élet az eledelnél és a test az öltözetnél” (Mt 6,25). Lássuk meg az Úr szavának lényegét, és vegyük komolyan: több az élet annál, mint aminek mi tartjuk. Bárcsak fölismernénk és megragadnánk ezt a többletet! Ez a több pedig Ő maga, Ő az életünk többlete, mert Ő az élet. Ha ezt felismerjük, békesség árad a szívünkbe és normalizálódni fognak kapcsolataink is.

Többször is olvassuk Mózes harmadik könyvében: ha vétkezik valaki, ezt és ezt kell csinálnia, hogy jóvátegye a vétkét. Ilyenkor mindig megjelenik szemeink előtt a vétkező másik ember, látjuk, amint elrendezi, ha lehet, felebarátjával a dolgokat, majd a törvény szerint bemutatja az áldozatot. De szoktunk-e arra gondolni, hogy az a valaki én vagyok? Igen, én vagyok, vagy én is lehetek az, aki vétkezik, aki megkárosítja felebarátját. Nem találtunk még elveszett holmit, amit aztán megtartottunk, úgy, hogy nem is kerestük a tulajdonosát? Nem maradt még nálunk ránk bízott vagy kölcsönkért tárgy? Vagy nem fordult még elő, hogy megkárosítottunk valakit, mert többet kértünk tőle, mint amit az áru ért, vagy nem jól adtunk vissza? Ha minket ér kár, azonnal reklamálunk, szóvá tesszük, ha megkárosítottak, és igyekszünk visszakapni azt, ami nekünk jár. De amivel mi tartozunk, igyekszünk-e rendezni, mert az Úr azt kéri tőlünk, ha felismerjük színe előtt, hogy megkárosítottunk valakit, azt rendezzük.

Csodálatos példa előttünk Zákeus, aki Jézussal találkozva más emberré lett. Az Úr lényébe tekintve rádöbbent, hogy sokakat megkárosított vámszedőként, de most nem akarja magát kimagyarázni, hanem azonnal rendezi, akikkel lehet, a rendezni valókat. Négyszeresét adja vissza a károsultaknak, majd vagyona felét a szegényeknek adja. Kövessük mi is e megtért vámszedő példáját, és ha az Úr megmutatja adósságunkat, rendezetlenségeinket, igyekezzünk azt rendezni.

Pál apostol beszél a zsidók kiváltságáról, amit abban élhettek meg, hogy Isten rájuk bízta az ő beszédeit (Rm 3,1-20). Igen, az Igét megismerni kegyelem. Nem természetes az, hogy van Bibliánk, hanem Isten jósága, szeretete nyilvánul meg benne. Sőt, különös bizalma is látható, amikor ránk bízza szavát, mert nemcsak a zsidókra bízta, hanem mireánk is., De vajon mi lesz a kezünkben az Ige sorsa? A zsidók többször félretették, befalazták, aztán elfelejtették. Azóta az ember sokszor elégette, bezúzatta, vagy feltette a polcra és hagyta porosodni, azonban az Ige mindent kibírt, még mindig itt van, mert elpusztíthatatlan. Az évezredek viharait is kibírta, és kibírja a teológiát, a szétdarabolós kritikát is. 

Azonban a legjobb az lenne, ha végre komolyan vennénk. Begyógyulnának sebeink, rendbe jönne Istennel a kapcsolatunk, békés és boldog lenne az életünk, hiszen az Istennel való élő kapcsolat élteti és teszi boldoggá az emberiséget. Az Ige megismerése és az őszinte megtérés nélkül bűn alatt vagyunk. A mi életünk önmagában nem kedves az Úrnak, mert mind elszakadtunk Tőle. Nincs egy igaz sem, írja az apostol és ez szíven üt minket. Erősen tiltakozunk, és ha lehetne, meg is mondanánk a magunkét: "Mit képzelsz Pál, ősi református családból származunk, lelkészek, gondnokok és presbiterek sora származik őseink közül. Nevük ott található a templomot építők és javítók névsorában, hogy hogy nem vagyunk igazak? Mi magunk is mindent megtettünk, amit vallásunk megkövetel, igenis, a mi életünk rendben van."

Azonban Pált mindez nem hatja meg, és az Urat sem. A szívünkről és a nyelvünkről ír Pál. Mélyen elcsendesedve és magunkba szállva olvassuk el, és lássuk meg, milyenek is vagyunk. Ne magyarázkodjunk, ne játsszuk meg önmagunk védőügyvédjét, hanem ismerjük el, amit az Ige mond rólunk.

Az Ige azt mondja, elhajoltunk az Úrtól, nem keressük, és nem értjük Istent. Bizony, hányszor nem értjük, mit is akar életünkkel az Úr. Saját elképzelésünket vetítjük Rá, és várjuk, hogy tegye, amit mondunk, teljesítse kívánságunkat, mint ahogy valamikor a három kívánság című műsorban tették. Az Istennek átadott élet nélkül haszontalonokká válunk, mert lehet, hogy társadalmunk hasznosnak tart, még talán el is ismeri munkásságunkat, de Isten úgy látja, az Ő számára haszontalanok voltunk. Az a hasznos, aki kezére bízza az életét, és engedi, hogy az Úr vezesse és formálja. Beszélhetünk még a szánkról és a lábunkról, miket beszélünk, és mennyit ártunk másoknak mindazzal, amit mondunk. Bizony, ma is azt látjuk, hogy lábunk nyomán romlás, nyomorúság és vérontás található.

Ha mindezt meglátjuk és elismerjük, kapunk lehetőséget a változásra, mert az Úr Jézus azért jött el, hogy segítsen rajtunk. Amit mi képtelenek vagyunk megtenni, elvégzi bennünk. Mi nem tudunk megváltozni, bármennyire fogadkozunk is, de Ő újjá tud formálni a Szentlélek által. Ma még lehetséges újjászületni, ma még megtörténhetik, hogy Ő él bennem, de előbb ahhoz a régi embernek meg kell halnia a kereszten. Csakis egyedül Jézus által igazulhatunk meg, a kereszten tisztul meg a szívünk, beszédünk, és onnan indul jó irányba, a békesség irányába a lábunk. Mert Jézus a békesség Fejedelme, és aki Őt követi, az a békesség és a megújulás útján jár.

Az Úr csodásan működik

1. Az Úr csodásan működik,

De útja rejtve van;

Tenger takarja lábnyomát,

Szelek szárnyán suhan.

Mint titkos bánya mélyiben,

Formálja terveit,

De biztos kézzel hozza föl,

Mi most még rejtve itt.

2. Bölcs terveit megérleli,

Rügyet fakaszt az ág.

S bár mit sem ígér bimbaja,

Pompás lesz a virág.

Ki kétkedőn boncolja őt,

Annak választ nem ád,

De a hívő előtt az Úr

Megfejti önmagát.

3. Ne félj tehát, kicsiny csapat,

Ha rád felleg borul,

Kegyelmet rejt, s belőle majd

Áldás esője hull!

Bízzál az Úrban, rólad Ő

Meg nem feledkezik,

Sorsod sötétlő árnya közt

Szent arca rejtezik!

Isten áldásával.

A belső

I

génken keresztül az Úr rámutat, hogy nem az a probléma, ha vétkezünk, hanem az, ha nem akarunk abból kikerülni, ha nem akarjuk megbánni és elhagyni azt (3Móz 5,1-19). Megtörténik, hogy csak utólag vesszük észre, hogy rosszul cselekedtünk, de ne térjünk napirendre felette, a bűnre ne mondjuk: nem történt semmi, hanem vigyük az Úr elé bűnbánattal. Tehát a vétket soha ne tűrjük meg az életünkben, mert lehetséges szabadulni, megtisztulni. Sőt, lehetséges az elesés után újra talpra állni. Ne csüggedjünk el, és ne törődjünk bele, ha elbuktunk, hanem keressük az Urat, mert Ő nem akarja, hogy fekve maradjunk. Még Péter számára is kínálta az újrakezdés lehetőségét. Mikeás próféta pedig így szól: „Ne örülj, ellenségem! Ha elesem is, fölkelek, még ha a sötétségben laknék is, az ÚR az én világosságom” (Mik 7,8).

Az Ige komolyan veszi és bűnnek veszi azt is, ha halljuk az átkozódást, Isten káromlását. Arra akar nevelni így, hogy ne legyünk közömbösek, hanem érzékeljük, ha Istent gyalázzák. Mert aki szeret valakit, és hallja, hogy becsmérlik, az fáj neki, és igyekszik azt szóvá tenni vagy tenni ellene. Ha szeretjük az Urat, akkor nem leszünk közömbösek a sok trágárság hallatán, hanem fájni fog, és igyekszünk úgy beszélni, hogy általa megmutassuk mások számára: lehet másképp is. Tegyünk meg mindent a tiszta beszédért!

Minden bűnt rendezni kell, még a jelentéktelennek tűnőt is. A ruhánkat is kitisztítjuk, ha foltos lesz. Ugyanúgy a szívünket is tisztítsuk meg, ha a bűn foltjait felfedezzük, mert az apró bűnök is elterjednek, megerősödnek. Nem érdemes megtűrni, mert úgy járunk vele, mint az afrikai vadász a kölyök leopárddal, amit megsajnált és hazavitt. A törzsfőnök helytelenítette a vadász tettét, de a vadász erősködött és megtartotta, azonban a főnök azt mondta neki: kis leopárdokból lesznek a nagy leopárdok. A kis leopárd egyre nagyobb lett, és egy nap a vadász borotválkozott, és közben megvágta magát. Az immár nagyra nőtt leopárd megérezte a vérszagot, és megölte a vadászt. Ezért vegyük komolyan a bűnt, és keressük a szabadítást. Ne tűrjük meg, ne bagatellizáljuk, mert tönkretesz.

Pál apostol a zsidókhoz fordul, azokhoz, akik büszkék voltak származásukra, törvényismeretükre (Rm 2,17-29). Úgy gondolták, mivel kiválóan ismerik Isten törvényét, minden rendben van az életükben. Pál azonban rámutat: nem elég felismerni, mi a jó és a rossz, hanem a felismerés szerint kell cselekedni is. Isten nem elméleti tudósokat akar, hanem tanítványokat, akik követik Mesterüket, és élik, amit megtanultak, amit felismertek. Jézus életformát is hozott a számunkra, természetesen ezt magunktól képtelenek vagyunk megélni, ezt nem lehet leutánozni, hanem Krisztus élheti meg bennünk.

Pál azt kéri, elcsendesedve tekintsünk őszintén magunkba. Nézzük meg, nem jártunk-e mi is úgy, hogy amíg másokat tanítunk, magunkról megfeledkezünk. Milyen gyakran másnak adunk tanácsot, magunknak viszont már nem. Mert könnyű másnál meglátni a hibát, rámutatni a bűnre, vagy arra, hogy miben kell változni, mit kell másképp csinálni. Saját magunk felé engedékenyebbek vagyunk, a magunk életét már nem akarjuk helyreigazítani.

Ezt a kettősséget azonban a kívülállók meglátják, és ezáltal az Úr nevére hozunk gyalázatot. Vegyük komolyan az Úr szavát, és nézzünk önmagunkkal szembe. Ne mentsük fel magunkat se egyéni, se gyülekezeti szinten, hanem mondjuk ki, hogy bizony, sok nyomorúság van az életünkben, de változtatni akarunk rajta. Ma még komolyan vehetjük az Úr szavát, lehet tekintély számunkra az Ige. Mert bizony, bűnbánatot kell tartanunk azért, hogy Isten népe életében is jelen van a paráznaság, a lopás, a bálványimádás. A bűnt nem lehet vallásos szokásokkal elfeledtetni, hanem meg kell szabadulni tőle. Csakis Jézus vére által van megtisztulás. Életünk teljes odaszentelése által indulhat el egy új folyamat, amelyben már nem saját előnyeink, a világhoz való hasonlóság lesz a szempont, hanem az Úr Jézus alázatos követése.

Pál rámutat, nem az számít, hogy megtartjuk-e felekezetünk előírásait, nem a keresztelkedés, konfirmálás és az ünnepeken való részvétel tesz keresztyénné, hanem az újjászületett élet. Az számít, abban van erő, ha éljük is, ami az Igében kijelentetett számunkra. Az apostol azt kéri, ne a látszat legyen a fontos. Ne a külsőségekre adjunk, hanem az élet legyen fontos, az, ahogyan megéljük a hitünket, kapcsolatainkat. Az számít, ami a szívben van. Mi van a szívemben? Vajon mit mond az Úr Jézus, amikor látja az életemet? Nem azt kénytelen-e mondani, amit a farizeusoknak is mondott: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül pedig tele van rablásvággyal és féktelenséggel. Vak farizeus, tisztítsd meg először a pohár és a tál belsejét, hogy azután a külseje is tiszta legyen” (Mt 23,25)? Vegyük komolyan az Úr szavát, és tisztítsuk meg a tál belsejét, mert a tartalom a fontos. Engedjük, hogy megtakarítsa szívünket, és betöltse Lelkével, Önmagával. Ne a külsőre, hanem a belsőre tegyük a hangsúlyt. Milyen sokan csak azt nézik, milyen külseje van a másiknak, milyen az anyagi helyzete, de nem figyelnek a belső tartalomra. Azonban Istent nem lehet megtéveszteni, Ő a szívünkre figyel.

Mely igen jó az Úr Istent dicsérni

1. Mely igen jó az Úr Istent dicsérni, Felségednek, én Uram, énekelni, Szent nevedet dicsérvén magasztalni És mindenütt e világon hirdetni.

2. Igen reggel irgalmadat hirdetni, Igazságodról éjjel gondolkodni, Hegedűvel, orgonával zengetni, Minden éneklő szerszámmal tisztelni.

3. Csudaképpen én vigasztalást vészek, Cselekedetidre hogyha tekintek, Kezeidnek munkájában örvendek, Teremtőmnek, megváltómnak éneklek.

4. Az esztelen ember ezt nem esméri, A hitetlen bolond ember nem érti; Kinek rólad nincs igaz esméreti: Szent Fiadban mert nincs hite őnéki.

5. E világon gonoszok gyökereznek, Kik mindenkor hamisan cselekesznek; Mint a füvek, virágoznak, terjednek, Hogy örökül-örökké elvesszenek.

6. Lám, ezeket, Uram, felséges Isten, Kik támadnak a te szent igéd ellen, Viaskodnak a te híveid ellen: Megbünteted, mert vagy örök Úr Isten.

7. Rólad, Uram, akik megemlékeznek, Mint pálmafák úgy szintén ők zöldellnek; Mint cédrusfák, ugyan meggyökereznek Az igazak, kik igaz hitben élnek.

8. Vallást tesznek Minden emberek előtt, Hogy az Isten igaz mindenek fölött; Hamisságot soha nem cselekedett, Mint kőszikla, ő ád nagy erősséget.

Isten áldásával.

Nincs kivétel

T

ovábbra is áldozatbemutatásokról olvasunk (3Móz 4,1-35). Az Úr megszabja a különféle nem szándékosan elkövetett bűnökért való áldozatok rendjét. Isten tisztában van azzal, hogy népe is vétkezik, és vannak olyan vétkek is, amelyeket nem akarunk elkövetni, talán abban a pillanatban nem is látjuk, hogy vétkeztünk, de kiderül, hogy rossz döntést hoztunk. Hányszor megtörténik, hogy nem figyelünk az Igére, és olyan döntést hozunk, ami nincs Isten akaratával összhangban. Aztán Pál beszél arról is, hogy a bennünk lakó bűnnek az ereje gyakran elvégzi, hogy nem azt tesszük, amit akarunk, a jót, hanem amit nem akarunk, a rosszat.

A szentíró elmondja, hogy minden bűnt rendezni kell, a nem szándékost is. Rendezni kell, mert amit nem rendezünk, az megbetegít. Az elintézetlen dolgok elszívják a lelki energiát, úgy járunk, mint a vérfolyásos asszony, hogy elszivárog a lelkierőnk. Gyakran azért terhelődünk le, vagy cselekszünk úgy, ahogy nem kellene, mert olyan terheket cipelünk, amiket nem kellene. Nem véletlenül mondja az Ige, hogy minden gondunkat vessük Őreá, mert Neki gondja van ránk. (1Pét 5,7).

A mai igénkből is azt látjuk, az Úrnak gondja van ránk. Azért mondta el Izráel népének is, mit tegyen nem szándékos bűnök esetén, mert törődik velük. Ő nem akarja, hogy összeroppanjunk, nem akarja, hogy a terhek elborítsanak. Izráel népe az áldozatot kapta segítségül, a vétkezőnek az áldozati állatra kellett helyezni a kezét, és ezzel átadta a bikára bűneit. Az állat halt meg a vétkező helyett.

Keresztelő János Jézusra mutatott rá, és azt mondta, hogy Ő az Isten Báránya, Aki elveszi a világ bűneit. A mi segítségünk Jézus, azért jött, hogy magára vegye bűneinket, terheinket. Egyszer Ő maga is hívogatta a megfáradt embereket: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Mt 11,28). De valóban menjünk Hozzá, tegyük Rá minden bűnünket, minden terhünket. Ne roskadozzunk az alatt, ami alatt már nem kellene görnyedezni, mert van, Aki átveszi tőlünk. Az a probléma, hogy gyakran úgy teszünk, mintha Jézus nem mondta volna a fenti szavakat, magunk akarjuk megoldani dolgainkat, ahelyett, hogy rábíznánk azokat Urunkra. Tegyük meg most, vessük Rá minden terhünket.

Az Úr ismeri a szívünket, tudja, hogy nincs tökéletes ember, még a neki való elhívás és szolgálat sem garancia, arra, hogy nem fogunk vétkezni. Az Úr szolgái is vétkeznek, és ezt a Biblia őszintén elismeri. Mi hányszor nem akarjuk ezt meglátni. Megsértődünk, ha azt mondják, a lelkésznek is megtérésre van szüksége. Pedig így van, a lelkésznek és minden egyházi szolgálattevőnek is kegyelemből van üdvössége, Krisztus érdeméért, hit által. Menjünk most Hozzá őszinte bűnbánattal, ne felmentsük magunkat, hanem merjük megvallani vétkeinket, merjük kimondani: vétkeztem, Atyám, ellened. A megbánt bűnökre van bocsánat, megtisztult szívvel, eltörölt múlttal mehetünk tovább.

Pál apostol elmondja, Isten nem személyválogató, ami azt jelzi, hogy mindenkinek vállalnia kell önmagát, a bűneit (Rm 2,11-16). Nem lehet a felelősség alól kibújni. Mindenkit a maga helyzete szerint fog az Úr megítélni. Aki ismeri a törvényt, az Igét, azt az alapján. Aki nem ismerte, akihez nem jutott el, azt a szívébe írt törvény alapján. A nem hívőknek is van alaptörvényük, ők is ismerik a második kőtábla Igéit, mert a lényükbe van írva, és megjelenik mindennapi életükben. Isten nem vár el többet, mint amire képesek vagyunk.

Istennél nem fordul elő, ami az emberi társadalmakban igen, hogy vannak, akik elkerülik a számonkérést, kibújnak a felelősségre vonás alól. Ő mindenkit számon kér, mert az életet Tőle kaptuk, elsősorban arra, hogy Őt dicsőítsük, Neki éljünk. Nincs kivétel, de úgy is igaz ez, hogy senkit sem zár el Isten a kegyelem forrásától, Jézustól. Mindenkinek ad lehetőséget az új életre. Csodálatos pillanat, amikor átéljük Isten megszólítását, amikor megismerhetjük az Ő Igéjét. Mert az Úr mindent megtesz, hogy létrejöjjön a Vele való találkozás, azért jött el Jézus a világunkba. Úgy jött el, mint Pásztor, engedjük megtalálni magunkat. Aki Vele találkozik, megtapasztalja, hogy bűneink büntetését az Úr Jézus magára vette, és már most, a földi életben, bűnbocsánatban részesülünk. 

Az apostol azt is elmondja, hogy az ő evangéliuma, tehát az Ige alapján ítéli meg életünket az Úr Jézus. Mert kezünkbe adta Igéjét, amihez odaállíthatjuk életünket. Az Ige tükör, amibe tekintve megláthatjuk magunkat. Ez a tükör nem torzít, hanem úgy mutatja meg az életünket, amilyen valójában. De nemcsak szívünk valódi tartalmát tárja elénk, hanem a megoldást is felkínálja. Az Úr nem elkeseríteni akar, hanem megmenteni, Ő nem azt mondja, íme, ilyen vagy, hanem azt mondja, igen, ilyen vagy, ez a valóság, de lehetsz más. Hogyan lehetek más ember? Krisztus által, az Őbelé vetett hit által lehetek új emberré. Ha elindulok követni Jézust, és mindenben Hozzá igazodom, más lesz az életem. Világosság és só leszek. Az Úrral való közösségben gyógyul a lelkem, ami testemre is kihatással van, de ha minden testi bajunk nem is gyógyul meg, erőt kapunk a bajok elhordozására, az örvendező életre. Mert az öröm és a békesség forrása nem a jólét, hanem Jézus Krisztus - aki Rábízza magát, annak belsejéből élő víznek folyamai áradnak.

Itt van Isten köztünk, Jertek őt imádni

1. Itt van Isten köztünk, Jertek őt imádni, Hódolattal elé állni, Itt van a középen, minden csendre térve Őelőtte hulljon térdre. Az, aki Hirdeti S hall -ja itt az Ígét: Adja néki szívét!

2. Itt van Isten köztünk: Ő, kit éjjel-nappal Angyalsereg áld s magasztal. :/: Szent, szent, szent az Isten! Néki énekelnek A mennyei fényes lelkek. Halld, Urunk, Szózatunk, Ha mi, semmiségek Áldozunk Tenéked!

3. Csodálatos Felség, Hadd dicsérlek Téged: Hadd szolgáljon lelkem Néked! :/: Angyaloknak módján Színed előtt állván, bárcsak mindig orcád látnám! Add nékem Mindenben Te kedvedben járnom, Istenem, Királyom!

4. Általjársz Te mindent; Rám ragyogni engedd Életadó, áldott Lelked! :/: Mint a kis virág is Magától kibomlik, Rá ha csöndes fényed omlik: Hagyj, Uram, Vidáman Fényességed látnom S országod munkálnom!

5. Egyszerűvé formálj Belső, lelkiképpen, békességben, csöndességben. :/: Tisztogasd meg szívem: Tisztaságod lássam Lélekben és igazságban. Szívemmel Mindig fel- Szállhassak sasszárnyon: Csak Te légy világom!

6. Jöjj és lakozz bennem: Hadd legyen már itt lenn Templomoddá szívem-lelkem! :/: Mindig közellévő: jelentsd Magad nékem, Ne lakhasson más e szívben; Már itt lenn Mindenben Csakis Téged lásson, Leborulva áldjon!

Isten áldásával.

Minőséget adjunk az Úrnak!

M

ost a hálaáldozatok rendjét mondja el a szentíró, mert mindennek szép rendben kell történnie (3Móz 3,1-17). Isten országának alapja a rend. Ez a rend Istenből fakad, mert Ő a rend Istene. Jó ezen a reggelen szembenézni magunkkal, mit mutat az életünk? Rend van-e bennünk és körülöttünk? Mert először magunkban, a lelkünk mélyén kell rendet tenni, hiszen sok rendetlenség van a szívünkben is. Rend akkor lesz, ha Jézust engedjük a trónra és figyelünk a szavára. Az Ige nyomán kerülnek helyükre a dolgok, ha abban meglátjuk, hol és milyen rendetlenség van az életünkben, és ha azt az Igéhez igazítjuk. Ahogyan előrehaladunk a keskeny úton, meglátjuk, mindig van mit helyreigazítani. Először a gondolkodásunkat kell igeivé formálni, hiszen sok mindenben nem Isten szerint gondolkodunk, hanem átvettük környezetünk szokásait. Ezeket is Isten szava alapján kell átalakítani. A házasságról, gyermeknevelésről, munkáról, hitről és sok más dologról vallott elképzelésünket kell megváltoztatni. Az Úrral való naponkénti kapcsolat során folyamatosan változik majd a gondolkodásunk és egész életünk.

A szentíró feltételezi, hogy lesz, aki hálaáldozatot mutat be az Úrnak. Lesz, aki meglátja, hogy hálával tartozik Istennek, mert a magunk csöndjében felismerjük, hogy van miért hálát adni. De valóban adok-e hálát, mégpedig szüntelen hálás-e a szívem, és ezt kifejezem-e? Ezen a mai reggelen próbáljuk meg elcsendesedve felsorolni: miért is adhatunk hálát? Mi az, amiért hálát kell adnom, mert nem természetes, hanem Istennek kegyelme?

Ha elcsendesedem, azt kell mondanom, hála és dicsőség az Úrnak, mert neki köszönhetem, hogy most az Ige mellett ülök - ha rajtam múlt volna, egészen máshol lennék. Hála, amiért megszólított, szeret és én is szerethetem. Nagy kegyelem, hogy megismerhettem az Úr Jézust, és hogy Önmagáért szerethetem. Hálára indít-e, hogy Vele lehetek, bármikor szólhatok Hozzá, és ha egyedül kell lennem, akkor sem vagyok elhagyatva? Egyedül lehetek, de magányos soha, mert velem van az én Uram, az Úr. Így azután mindig van kivel beszélgetni, van kit megkérdezni, amikor nem látok világosan, nem tudom, merre menjek tovább, és hogyan döntsek egy konkrét helyzetben. Így tehát kezdjük napunkat hálaadással, sőt, dicsérjük Őt egész nap, hisz a szívünkben is zenghet dal az Úrnak munkavégzés közben is, és az utcán járva, az autóban ülve is összeköttetésben lehetünk Vele. Ha már nem is kell az itt felsorolt áldozati formákat elvégezni, lehet az életünk égő- és hálaáldozat, annak az Úr Jézusnak, aki egészen odaadta magát értünk. Ő nemcsak valamit adott, hanem egész életét odaadta a kereszten - mi se valamicskét, ne csak a szükségtelen dolgokat, felesleges pillanatokat, hanem időnk, erőnk, életünk legjavát adjuk az Úr szolgálatára. Isten minőséget vár, mindenben a legjobbat adjuk Neki.

A bűn nagyon komoly, nem lehet félvállról venni vagy eltagadni, mert látjuk romboló munkáját, tapasztaljuk következményeit (Rm 2,1-10). Mindennek következménye van, ha jó úton járunk, annak is, és ha a bűnnek engedelmeskedünk, annak is. A bűn, amikor átveszi az irányítást, mindent átformál, az addig tiszta és szent kapcsolatokat is megfertőzi. Láttuk a tegnapi részben, hogy a bűn mennyire megrontja a férfi és nő kapcsolatát, kifordítja az Úr által meghatározott természetes rendjéből, és ez következményekkel jár. Megváltozik a családi élet, új testi és lelki betegségek jelennek meg. A bűnnek az is a sátántól rendelt célja, hogy tönkretegye a kapcsolatokat, megbetegítse az embereket, végül teljesen elszakítsa a kegyelem forrásától, Istentől.

Azonban a bűn nem azért van jelen, hogy a mások életében felfedezzük, és a vétkest elítéljük, hanem az apostol azt mondja, nézzünk magunkba, a bűn a mi ajtónk előtt is leselkedik, mert ránk is vágyódása van. Ne gondoljuk, hogy az ördög csak mást támad, minket is el akar nyelni, és ehhez jó eszköz számára a bűn.

Gyakran esünk abba a hibába, hogy a másikat megítéljük, és nem látjuk, hogy bennünk is ott van ugyanaz a bűn, sőt, mi is ugyanazt tesszük. Engedjük, hogy az Ige leleplezze szívünket, és őszintén valljuk meg az Úr előtt képmutatásunkat. Isten nem azt kéri, hogy játszunk színházasdit, hogy tegyünk úgy, mintha nálunk minden rendben lenne, hanem őszinteséget kér. Nagyon jól tudja Ő, hogy mennyi nyomorúsággal kell megküzdenünk, tisztában van késértéseinkkel, próbáinkkal, és segíteni akar. Segíteni annak lehet, aki lája és elismeri a bajt, és kész segítséget kérni és elfogadni.

Az Úr elkészítette számunkra a megoldást, éspedig a megtérésben kínálja azt a számunkra. Az apostol meglátja, hogy Isten még türelmes a bűnös emberrel szemben, de ez a türelem ne visszaélésre serkentsen, hanem megtérésre. Ez azt jelenti, hogy magunkba tekintve, a bűnt megvallva visszafordulhatunk Urunkhoz, mert minden probléma abból fakad, hogy elhagytuk Őt, és a magunk útját járjuk. Mivel nem hallgatunk Istenre, a bűn rabjává válunk. Egyedül nem tudjuk, merre kell menni, de a sátán azonnal tanácsol, és tanácsai a bűnből fakadnak. Belesusogja szívünkbe, bátran tegyük a rosszat, mert az már nem is rossz. A megtért szív számára most már az Ige a lámpás, Isten szavához igazítja lépteit és tetteit. Amikor hazaérünk, az Atya vár, és szava és akarata nem nyűg most már, hanem életet jelent. Adja Urunk, hogy ma is Igéje által találjuk meg mindenben az élet útját.

Jöjj, királyom, Jézusom!

1. Jöjj, királyom, Jézusom! Szívem, íme, megnyitom. A gonosztól óvj te meg, Meg ne rontson engemet.

2. Véreddel, mely el-kifolyt, Mosd le rólam, ami folt; Élet útját megmutasd, Én meg nem találom azt.

3. Gyógyítsd meg sok nyavalyám, Enyhíts szívem bánatán; Kétség, gond ha gyötrenek, Biztasd nádszál hitemet.

4. Van hatalmad rá, tudom, Míveld, édes Jézusom: Hit, remény és szeretet Töltse be a szívemet.

5. A keresztet te adod, Adj hozzá alázatot: Hordjam olyan csendesen, Mint egykor te, Mesterem.

6. Majd ha véget ér a harc S megpihentetni akarsz: megragadom jobbodat, S mennyországod béfogad.

Isten áldásával.

Isten ereje, az evangélium

M

ai Igénk arról beszél, hogy ha valaki az Úrnak akar áldozni, hogyan tegye azt (3Móz 2,1-16). Ki kell emelni azt, hogy az Úrnak akar áldozni, tehát Izráel Istenének ad hálát az életért és minden ajándékáért. Az ételáldozatok Isten megtapasztalt gondoskodásáért adnak hálát. Neki köszönhetik, hogy van mit bemutatni, hiszen megáldotta kezük munkáját. Mi már áldozatot nem mutatunk be, mert az Úr bemutatta helyettünk és érettünk. Azonban mi is kifejezhetjük hálánkat Istennek. De megtesszük-e? Ha igen, Neki szólnak-e ajándékaink, vagy magunkat emeljük ki és magunkra igyekszünk felhívni a figyelmet? Milyen jó is, ha felismerjük, életünk minden java Tőle származik, nem a mi erőnkön, ügyességünkön, képességünkön múlik az előrehaladás, hanem Isten áldásán. Ezért menjünk Hozzá hálaadással, és adjuk Neki életünket, hiszen legjobban akkor tudjuk megköszönni minden áldását, ha Rábízzuk magunkat.

Az ételáldozatok önkéntesek, a szív hálájából fakadnak, ezért kedves illatú áldozat. Pál apostol arról tesz bizonyságot, hogy a tanítványok élete Krisztus jó illata, tehát az életünk lehet kedves illat az Úr előtt. De vajon az-e? Dicsőítik-e Urunkat a mindennapjaink? Minden nappal lehetőséget kapunk arra, hogy Neki éljünk, vagyis, hogy mindenben Őt keressük, és Ő legyen életünk lényege. Mert igazi hála akkor fakad lényünkből, ha megismerjük igazán Istent, és szívből hálásak vagyunk azért, Aki. Mert Isten is azt akarja, hogy Önmagáért szeressük, ne ajándékaiért. Tudjuk-e azt mondani: szeretlek, Uram, és hálás vagyok, hogy ismerhetlek, akkor is, ha nincs semmim, ha rosszul állnak a dolgaim, ha betegség gyötör? Vagy csak akkor vagyunk hálásak, ha minden vágyunk teljesül, ha felgyógyulunk, ha minden sikerül? Akkor tulajdonképpen nem is az Urat szeretjük, csak a kellemes életet. Mert legtöbbször csak gondtalan életre vágyunk. És ha nem kapjuk meg, elfordulunk Istentől. Az a csodálatos, amikor valóban átéljük, hogy elég az Úr Jézussal való élő kapcsolat. Ha tudok Neki örülni, és ebből a kapcsolatból békesség és boldogság fakad.

Fontos még a só szerepére figyelni. A só ízt ad az ételnek, és konzervál is. Ezért az életáldozatba is szükséges a só. Ez a só Jézus lénye, Tőle kap ízt az életünk. Amennyiben szívünkbe hívjuk, és engedjük hatni, átjárja az életünket, és tapasztalhatóan mások leszünk. Ízesebbé válnak mindennapjaink, mint eddig voltak. Mondhatnánk, fogyaszthatóvá válik az életünk, a hitünk. Mert legyünk őszinték, ma sokan úgy ítélik meg a keresztyének életét, hogy fogyaszthatatlan, és nem kérnek belőle. Kérjük Urunkat, tegye áldássá az Igét általunk, hogy környezetünk is vágyakozzék a krisztusi élet után. Fedezzék fel minket látva, hogy a keresztyén élet a legfogyaszthatóbb, a leginkább embernek való.

Pál apostol nagy lépésekkel halad előre bizonyságtételében, szinte áramlik belőle az evangélium, nem tudja magában tartani, de nem is akarja, mert nem szégyelli (Rm 1,16-32). Nem szégyelli, hanem vállalja mindenhol és mindenki előtt, mert meg van győződve arról, hogy jó, és erre van szükség. Az evangélium nem vallási kellék az apostol számára, nem a liturgia tartozéka, hanem Isten ereje. Megtapasztalta, hogy általa munkálkodik az Úr, felismerte, hogy ez az egyetlen eszköz, ami meg tudja változtatni az embert. És azóta sincs más, pedig mennyi mindent kipróbáltunk már, és semmi nem segít, csak egyedül a jó hír. Mi se szégyelljük, hanem merjük vállalni és ajánlani, mert a lélek problémájára, a szív sebeire egyedül Isten Igéje ad megoldást. Azonban csak az tudja másnak ajánlani, aki maga is megtapasztalta, és él is vele, minden nap.

Nemcsak azért hirdeti Pál az evangéliumot, mert tudja, hogy jó, hanem azt is látja, hogy szükség van rá, mert az ember tele van bűnnel és megoldatlan problémákkal. Az evangélium akkor hat, ha hittel fogadjuk. Hatóanyaga hit által működik. Az értelem előtt rejtve marad, de az alázatos hit előtt feltárul.

Azt is megtudjuk, hogy Isten haragja van az ember hitetlenségén és hamisságán, de ebből is van gyógyulás. A kegyelem munkássága nyomán tapasztalhatjuk meg, hogy a nem hívőből hívő lesz. Így azután a nem hívő számára is van remény, nem akadály a hitetlenség sem, csak az kérdés, hogy akarom-e megismerni az Urat? Ha igen, Ő megismerteti magát velünk, kijelenti lényét a számunkra.

Pál elmondja, hogy Isten másképp látja életünket, mint mi. Amit mi tudásnak és bölcsességnek nevezünk, az nem mindig az. Amikor úgy gondoljuk, fejlődünk, nem más, mint visszatérés a bálványimádáshoz, így azután ez nem felvilágosodás, hanem sötétség. Azonban az Úr világossága kiűzi szívünkből a sötétséget.

Az apostol bátran és őszintén bűnnek nevezi a bűnt. Nem talál ki rá vonzó elnevezést, hanem hirdeti, hogy ami Isten akaratával ellentétes, az bűn, hirdeti, hogy a természetellenes kapcsolat gyógyulásra szorul. Ezért hirdeti számukra az evangéliumot. A megbetegedett élet és szexualitás is gyógyulhat az Úr által. Nem toleranciára, hanem a gyógyuláshoz vezető segítésre van szükség. Merjük vállalni, hogy Krisztus minden bűnből szabadít, és Általa lehetséges kapcsolataink gyógyulása is. Aki visszatér az Úrhoz, átélheti, hogy minden sérelemre van gyógyulás, a gyermekkorban átélt traumák is begyógyulhatnak, Krisztus mindenre elég. Éljünk az Igével rendszeresen, olvassuk folyamatosan, és megtapasztaljuk, hogy lényünk megtisztul és felszabadul a múlt minden árnyától. Jöjjünk Hozzá bátran, tárjuk fel Előtte egész életünket, és kérjük, könyörüljön rajtunk, bocsássa meg vétkeinket, és mi is bocsássunk meg az ellenünk vétkezőknek. Mert a teljes gyógyulás az őszinte megbocsátásból fakad.

Úr Jézus, nézz le rám, Jöjj, mosd le bűnömet

1. Úr Jézus, nézz le rám, Jöjj, mosd le bűnömet, Sok földi szenvedély kötöz: jöjj, oldj fel engemet.

2. Úr Jézus, nézz le rám, Gond és bú látogat; Hű szolgád: ízleljem ígért, szent nyugodalmadat.

3. Úr Jézus, nézz le rám, Ne tévedhessek el; A menny felé sötéten át te légy az úti jel.

4. Úr Jézus, nézz le rám, Ha nő a félelem, Ár zúg és ellenség szorít, légy, Megváltóm, velem!

5. Úr Jézus, nézz le rám, Mert harcom terhe nagy, Ily tenger kín és baj között Az életem Te vagy.

6. Úr Jézus, nézz le rám, Ha elvonult az ár, Te szent derűd derítsen és az örök napsugár.

Isten áldásával.

Jó hír

A

 mai nappal Mózes harmadik könyvének olvasását kezdjük meg, általa visszatérünk a pusztába, a kivonulás időszakához (3Móz 1,1-17). Izráel népét felhozta az Úr Egyiptomból, a Sínai-hegynél megálltak, és az Úr kijelentette számukra a Vele való kapcsolat szabályait. Elmondta nekik, hogyan mutassanak be különféle áldozatokat. Az Ószövetségben fontos szerepe van az áldozatnak, mivel a nép bűnös, így csak elégtétel által mehetnek az Úr színe elé. Bűnös életüket rendezni kell Istennel, és ennek módja az áldozat.

Azonban nem Izráel fiai találják ezt ki, nem ők határozzák meg az áldozatok rendjét, hanem szabadító Istenük. Ő mondja meg, mit és hogyan kell bemutatni áldozatként. Tehát nem Mózes adja ezeket a törvényeket, hanem ő is csak átveszi az Úrtól. Minden úgy kezdődik, hogy Isten szólítja Mózest. Minden úgy kezdődik, hogy Isten szól - minden Vele és Tőle indul, az életünkben is. Mózes megszólítható. Én megszólítható vagyok-e? Most is, amikor olvasom a napi Igét, meg tud-e szólítani az Úr? Vagy csak nagy sietve elolvasom, hogy letudjam, és rohanok tovább? Legyünk csöndben, és hagyjuk szólni Urunkat, mert szükségünk van szavára, tanácsaira.

Néhány gondolat az áldozatokkal kapcsolatban, ami számomra is fontos üzenet: az áldozati állatok épek, hibátlanok legyenek. Az áldozatbemutatás nem a beteg, az értéktelen leselejtezése. Mindig azt vigyük mi is az Úr elé, azt adjuk, ami jó, amit mi is szívesen megtartanánk és használnánk. Ne selejtezés szempontjából adakozzunk.

A marha fejére rá kellett tenni az áldozatbemutatónak a kezét, ezzel mintegy ráhelyezte bűneit az állatra. Az állat pedig átvette azokat, és így helyettesítés történt. Az állat halt meg az áldozatot bemutató helyett, így ő tovább élhetett, mégpedig tiszta lappal. Ma már nem kell áldozatot bemutatni, mert Urunk bemutatta azt, Ő is magára vette bűneinket, és így helyettünk halt meg a kereszten. Ragyogjon fel előttünk Isten kegyelme, helyezzük minden vétkünket Őreá, és éljük át, hogy Jézus halála által szabadok lehetünk. A vér fontos, mert nélküle nincs bűnbocsánat. Jézus vére hullott azért, hogy a mi bűneink megbocsáttassanak. Azért halt meg és hullatta vérét az Úr, hogy mi életet nyerjünk, és ezt az új, megkegyelmezett életet Neki szenteljük. Soha ne feledjük: sokba kerültünk az Úrnak. Dicsérjük Őt mindenkor teljes szívből.

Az élet problémáival harcolva, terheink alatt roskadozva se feledjük, hogy nem vagyunk egyedül. Az Úr elérhető, ma is szól, és odamehetünk Hozzá. A kereszt most is megtalálható, le lehet borulni előtte, és minden terhünket Őreá vethetjük. Mert a kereszthez nemcsak a megtérésünkkor, hanem minden nap odajárulhatunk. Ott hullik le vállainkról a bűn csomagja, és ott szabadulhatunk fel egy új, Jézust dicsőítő életre. Amikor a teher leomlik, nélküle mehetünk tovább, nem a gondok gyötörnek, hanem a kegyelem vezet. A keresztnél érthetjük meg életünket, ott ragyoghat fel igazi értéke számunkra. A kereszt tövében teljes megújulás vár ránk.

A Tituszhoz írt levél után egy olyan iratot olvasunk, amelynek címzettjeit nem ismerte személyesen Pál apostol (Rm 1,1-15). Ennek ellenére fontosnak tartotta, hogy írjon a számukra, és továbbadja azt, amit ő is kapott. Pál az Úr elhívott apostolaként ír, az Ő képviselőjeként, és ezért nincs a szívében sem félelem, sem kisebbrendűségi érzés. Nem fél a fővárosi gyülekezetet megszólítani, nem mondja, mit fognak szólni, ha csak úgy betoppan a levelem. Elhívása van, és ennek enged, tudja: az evangéliumot kell hirdetni, jó hírt kell mondani. Mi is mondjuk a jó hírt, mondjunk jó szót, mert olyan kevés van belőle. Ez a jó hír Jézusról, az Isten Fiáról szól. Az emberiség számára Ő a jó hír, Ő az orvosság, a megoldás. Ne tartsuk meg, hanem adjuk tovább.

Tehát, amikor Pál ír, a gyülekezet már él és növekszik. Azt látjuk, hogy az evangélium megelőzte Pált, sőt, a többi apostolt is. Ha ők nem mertek elmenni Rómába, hát az Úr eljuttatta az evangéliumot az ott élőkhöz másként. Az Ige előtt nincs akadály, talál magának eszközöket, akkor is, ha mi nem visszük tovább.  Így találja meg hozzánk is az utat, lesz mindig valamilyen csatorna, amin keresztül megérkezik szívünkbe Isten szava. Kár, hogy mi gyakran az evangélium hirdetésekor vagyunk szégyenlősek, pedig ez az életet jelenti, és minden embernek szüksége van reá.

Pál számára Jézus az élet, Neki szentelte magát, az evangélium hirdetésére kötelezte el az életét.  Ez a legfontosabb a számára. Mire vagyok én elkötelezve? Mi a legfontosabb a számomra? Az evangélium Jézusról szól, mindarról, amit Általa tett értünk Isten. 

Kiemelném még, hogy Pál számára nagyon fontos az imádság, az első helyre teszi. Tehát mielőtt bármibe belefog, imádkozik, beszélget az Úrral. Mi se fogjunk semmihez addig, amíg meg nem beszéltük Urunkkal. Imájának fontos eleme a hála, nemcsak az anyagiakért hálás, hanem a gyülekezeti tagokért, a testvérekért is. Adjunk hálát Istennek a gyülekezetért, köszönjük meg hitben testvéreinket, mert ez azt üzeni, nem egyedül járjuk a keskeny utat. Isten másokat is elhívott, és ha együtt megyünk, ha látjuk egymást, az erőforrás is a számunkra. Mindenkiért hálát ad, nemcsak a szimpatikusokért, hanem minden hívőért, az utálatosakért, a problémásokért is.

Azonban nemcsak imádkozik értük, hanem tesz is azért, hogy a problémások rendbe jöjjenek. A levél megírása is cselekvés - azért ír, hogy általa erősítse őket. Lelki ajándékokat ad át a számukra, sőt, majd személyesen is szeretne ilyen ajándékot adni nekik. Nem pénzzel oldja meg a problémákat, hanem lelki ajándékkal, tehát olyan üzenetet, olyan Igét mond nekik, ami által megerősödnek és reményt látnak. Mit adok én a másiknak? Tudok-e lelki megerősítést nyújtani? Mert nemcsak Pál ad, hanem ő is kap a rómaiaktól. Neki is szüksége van arra, hogy kapjon, hogy erősödjön. Nem lehet mindig adni, kapni is kell. Ha csak töltünk egy edényből, ki fog ürülni. Pótolni kell az elfogyott erőt, az élet vizét. A napi elcsendesedés, igeolvasás, az élő kapcsolat által töltődhetünk fel ismét.

Még megemlíteném, hogy Pál is megtapasztalja, hogy tervei nem mindig úgy valósulnak meg, ahogy szeretné. Régóta készül Rómába, de még nem jutott el oda. Azonban nem roppan össze, nem kerül lelki válságba, mert tudja, hogy vannak meg nem valósuló tervek és vágyak. Számára nem a saját vágyai a fontosak, hanem Isten akaratának megvalósulása. Legyünk készek elfogadni, hogy nem minden úgy történik, ahogy mi szeretnénk, engedjük el vágyainkat, és fogadjuk el Isten tervét, mert számunkra mindig az a legjobb.

HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat

1. HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat, Ha bánt szíved keserve, Ő néked nyugtot ad. Ki az eget hordozza, Oszlat felhőt, szelet, Napját rád is felhozza, Atyád ő, áld, szeret.

2. AZ ÚRRA bízzad dolgod: Könnyebbül a teher; :/: Ezer baj közt is boldog, Aki nem csügged el. Minek a gond, a bánat? Mit gyötröd lelkedet? Az Istent kérjed, várjad, S megnyered ügyedet.

3. A TE irgalmasságod Van rajtam, Istenem, :/: Te jól tudod, jól látod, Hogy mi használ nekem. Sorsomat úgy intézed, Amint te akarod; Bölcs a te végzésed, Ha áld, ha sújt karod.

4. UTAD van számtalan sok, Uram, és eszközöd; :/: Reánk is szent áldásod Bőséggel öntözöd. Művednek akadálya, Szünetje nincs soha; Úgy téssz, amint kívánja Gyermekeid java.

5. BíZZáL, bánatos lélek! Mit bánt a bú, a gond? :/: Él még, ki annyi vészek Torkából már kivont. Bajaidból kiment ő, Szűnnek keserveid; Rád még a jó Teremtő Víg napot is derít.

6. ŐBENNE vesd halálig Jó reménységedet: :/: Ő biztos révbe szállít A bajból tégedet. Bár késik a segítség És nem találsz vigaszt: Eloszlik gond és kétség Előbb, mint véled azt.

7. Ő MEGCSELEKSZI végre Velünk azt, ami jó; :/: Ösvényünk erőssége Te vagy, Mindenható! Bár nehéz földi pályánk, Könny lepi és tövis, De örök pálma vár ránk: Utunk a mennybe visz.

Isten áldásával.

A kegyelem mindenre elég

I

sten megszólítja Jób barátait is, és felelősségre vonja őket a hiteltelen és eredménytelen beszédükért (Jób 42,7-17). Ebből azt látjuk, felelősek vagyunk, nemcsak azért, ahogyan élünk, hanem azért is, amit mondunk, amit tanítunk Istenről. Ahogyan a barátoknak áldozatot kell bemutatniuk, úgy kell nekünk is az Úr előtt megvallani kudarcainkat, rossz bizonyságtételünket. Mert amikor kudarcot vallunk hitünkben, tanítványságunkban, Jézus nevére hozunk szégyent. Az emberek a mi tehetetlenségünket látva azt gondolják, Isten is tehetetlen, pedig ez nem így van. Amikor a tanítványok nem tudták az ördögöt kiűzni egy apa gyermekéből, Jézus szavával parancsolta ki a gonoszt. Jézus soha nem tehetetlen, Neki mindig van megoldása, és Ő ma is ugyanaz, Aki tegnap volt. Sőt, holnap is ugyanaz lesz, így mindenkor számíthatunk Rá. Néha túl könnyen elfogadjuk az eredménytelenséget, a templomot kiürítő prédikációt. Sőt, gyakran a gyülekezetre hárítjuk a felelősséget, őket hibáztatjuk, amiért nem jönnek a templomba, pedig ebben szerepe lehet igehirdetéseink minőségének, életünk hatástalanságának is. Sokat számíthat az is, hogy gyakran a keresztyének is képtelenek megoldani saját problémáikat, nem tudják a mindennapi életre alkalmazni Isten Igéjét. Ezt még tetézzük képmutatással is, hiszen kevesen vállalják hibáikat, bűneiket. Úgy állítjuk be magunkat, mintha nálunk minden rendben lenne, azonban a világ nem vak. Ha azonban látjuk saját vétkeinket, odavihetjük őket a kereszt alá: az eredménytelen, a kudarcokkal teljes életre is van bocsánat. Ezt követően pedig esélyt kapunk a változtatásra.

Ebben a fejezetben Isten eltávolítja Jóbról a csapást. Ebből azt láthatjuk, hogy az ördög tette rá a kezét Jóbra, de meggyógyítani csak Isten tudja. A helyreállításra nem terjed ki az ördög hatalma. Az egyiptomi tíz csapás idején is azt olvastuk, hogy a fáraó emberei egy idő után sem megismételni nem tudták Isten tetteit, sem megszüntetni nem voltak képesek a csapást. Az ördögnek korlátozott hatalma van, pusztítani, rombolni, bomlasztani még képes, de helyreállítani, rendbe hozni már nem. Ezért életünk minden problémájával az Úr Jézust keressük - Neki van hatalma az ördög minden ártását megszüntetni, és helyreállítani életeket, kapcsolatokat.

Isten jobban megáldotta Jóbot, mint ahogy előtte megtapasztalta. Isten mindig a végén adja a jobbat. De azt is figyeljük meg, hogy Jób imádkozott a csődöt mondott barátokért. Előbb imádkozott értük, és azután kapta a kétszeres áldást. Az értük való imádkozás által mutatta meg Jób, hogy nem neheztel rájuk, és nem úgy viszonyul hozzájuk, ahogyan ők tették vele. A sok szenvedés után Isten úgy megáldotta Jóbot, hogy az élettel betelve halt meg. Tehát az Úr útján járva lehet megelégedett az életünk. Mindezt Jób nem önmagának tulajdonította, hanem Isten áldásának. Isten áldása ma is megelégít. Kérjük Urunkat, hogy munkálja ki bennünk ezt a megelégítettséget. Ne saját álmaink beteljesedését várjuk, hanem a Vele való élő kapcsolat megelégedettségét. Elég-e nekem az Úr kegyelme? Gyakran mondjuk: igen, elég, de szívünk mélyén mégis csalódás van, ha nem kapjuk meg, amit vártunk. Hányan megkeserednek, ha marad a betegség, nem lesz azonnal munka, nem áll helyre a házasság. Isten talán azért engedi ezeket a csalódásokat, hogy megtapasztaljuk: a kegyelem ilyen esetben is elég.

Pál levele végén beszámol terveiről, bevonja ezekbe Tituszt is (Tit 3,12-17). Így erősíti az iránta való bizalmát. Mert fontos a bizalom, hogy bízzunk egymásban, és ez nemcsak szavakat jelent, hanem azt is, hogy őszintén megnyilvánulunk egymás előtt. Pál bízott fiatal munkatársában, rá merte bízni terveit.

Sőt, kéri, hogy keresse fel őt, mert találkozni akar vele. Pál számára is fontos, hogy lássa Tituszt, és hallja tőle mindazt, amit elvégzett. Jézus is a kiküldés után visszavárta tanítványait, és meghallgatta beszámolójukat. Vagyis kíváncsi eredményeikre. Jó, ha érdekel bennünket a másik munkája, elért eredménye. Van-e bennünk érdeklődés a másik, a testvér iránt?

Azért is hívja magához lelki gyermekét Pál, mert tudja, szüksége van arra, hogy egy kicsit kimozduljon és Pál mellett töltődjön. Időnként a szolgálatban is meg kell állni, mert mindenkinek, a lelkésznek is szüksége van feltöltődésre. Nekünk is táplálkozni kell, mert ha elhanyagoljuk magunkat, az kihat a szolgálat minőségére is.

Titusznak ez az út lehetőséget ad a példaadásra, meg tudja mutatni gyülekezeti tagoknak, hogyan kell segíteni, ott, ahol arra szükség van. És itt a segítés az Úr tanítványai felé irányul, segítik a gondos felkészítés által a szolgálat jobb végzésében. Ez is a feladatunk, meglátni, hol és miben kell segíteni az evangélium szolgálatát.

Levelét a kegyelemre való hagyatkozással zárja Pál. Ha ő nincs is jelen, Isten kegyelme jelen van, és ez elég. Igen, a kegyelem mindenre elég. Adja az Úr, hogy ezt komolyan is gondoljuk.

 Istenre bízom magamat

1. Istenre bízom magamat, Magamban nem bízhatom; Ő formált, tudja dolgomat, Lelkem ezzel biztatom. E világ szép formája Az ő keze munkája. Mit félek? - mondom merészen: Istenem és Atyám lészen. -

2. Öröktől fogva ismerte, Hogy mire lesz szükségem, :/: Éltem határát kimérte, Szükségem s elégségem. Lelkem, hát ne süllyedezz, A hitben ne csüggedezz! Egy kis bajt nem győznél-e meg? Hogy tántorítana ez meg?

3. Tudja Isten kívánságod, Ád is, mert csak ő adhat, :/: De bölcs, Uram, te jóságod, Tudod, sok elmaradhat. Tudom: gondod reám nagy, Mivel édes Atyám vagy; Mint akarod, hát úgy légyen! Másként hinnem volna szégyen.

4. A valóságos igaz jót Az Úr meg nem tagadja; :/: Nagy gazdagság és rakott bolt Nem fő jó, ritkán adja. Ki az Isten tanácsát, Megszívleli mondását, Azt ő Lelkével serkenti, Gondját is megédesíti.

5. E világnak dicsősége Igen hamar elmarad, :/: Kit ma gondok sújtnak, végre Holnap diadalt arat. Csak Atyámban bízhatom, Ő megsegít, jól tudom, Mert az igazaknak Atyja Hű szolgáját el nem hagyja.

Isten áldásával.

Az Úr szól

I

smét megszólal Jób, és azt látjuk az Úr lelkigondozása használt (Jób 42,1-6). Sokat jelentett, hogy szólt hozzá Isten, mert így rádöbbent, hogy fontos az Úrnak. Nem feledkezett meg róla Istene. Az egész Szentírás üzenete, hogy Isten nem feledkezik meg övéiről, hanem mindig elérhető a számukra. Ez csodálatos meglátás: Isten bármikor elérhető, lehetünk betegágyon, lelki válságban, Ő ott van és megszólítható. A kétségeket messze űzhetjük szívünkből, Isten soha nem hagy cserben, hamarabb távolodunk el Tőle mi, mint Ő tőlünk.

Isten megjelenése, szavai megnyugtatólag hatnak ránk, igazi békességet adnak, mert a kétségek elmúlnak. Isten szava mindig meggyőző, azonban fontos, hogy hittel és alázattal fogadjuk. Aki beszél, az él, tehát így meggyőzi kételkedő szívünket létéről és hatalmáról. Hatalmáról szavának életünket átalakító ereje győz meg. Amikor megtapasztalom, hogy Istenhez fordulok, és Ő megszabadít, leoldja rólam azokat a kötelékeket, amikkel én nem tudok elboldogulni, világos, hogy az Úr él, mert csak élő személy képes cselekedni. Egyedül Neki van hatalma szabadítani, Ő hatol be az erős fegyveres házába, hogy az ott levő foglyokat szabadon engedje. Ha még nem vagyok szabad, ha valami uralkodik felettem, kérjem Őt hittel, és átélem a felszabadulást. Lényeges, hogy teljes életemre kérjem a szabadítást, ne csupán egy problémára, hanem egész létem helyezzem a kezébe. Ha átéltem lelkem gyógyulását, adjak szívből hálát Neki, és erősítsem a Vele való kapcsolatot.

Jób megvallja, hogy Isten mindent megtehet. Nagyszerű felismerés ez, Isten számára minden lehetséges, Ő nem ismeri a lehetetlen fogalmát. Jó, ha ezt hit által én is látom: nincs olyan probléma, amire Nála ne lenne megoldás, de ezt ki kell várni, és el kell fogadni, hogy Isten mindig a maga idejében cselekszik. Egy gyermekének is ezt erősíti meg a számunkra, amint mondja: „Az Istenem nagy, erős, hatalmas, Nála nincs lehetetlen”.

Jób most már alázattal kéri Istent, hogy tanítsa őt, kész már tanulni, mert rádöbbent, hogy az életre Isten által lehet jól felkészülni. Így most már ott van a szívében a tanulási vágy. Nekünk is arra van szükségünk, hogy az Úr tanítson. Amikor Istent kérjük, hogy tanítson, ezzel alázatosan megvalljuk, hogy nem tudunk mindent, nem értjük az életet, és szükségünk van tanulásra.

Legyünk tehát készek beiratkozni iskolájába, és tanulni Tőle. Mert Ő ért az élethez, és Jézusban bemutatta, hogyan érdemes élni. Sőt, azt is kijelenti, hogy lehetséges is krisztusi módon élni, mert megad hozzá minden segítséget. Ma sokan tanítanak bennünket, és sokféle mindent tömnek a fejünkbe, de forduljunk most az Úrhoz, és kérjük meg, tanítson minket, mert Ő arra tanít, ami javunkra válik (Ézs 48,17).

Jób életében a hallomást felváltja a tapasztalat, Isten megtapasztalása. Fontos, hogy mások vallomásától mi is eljussunk a személyes találkozásig, tapasztalatig, ahogyan a samáriaiak is eljutottak erre. Először az asszony bizonyságtételére indultak Jákób kútjához, hogy lássák azt, akiről egy társuk bizonyságot tett, amikor azonban átélték a Vele való találkozást, már személyes tapasztalatuk alapján hittek. Az élő hit személyes tapasztalaton, az Úrral való élő kapcsolaton alapul.

Pál apostol megerősíti Titusz számára, hogy amit eddig leírt, az mind igaz (Tit 3,8-11). Hiszen ő maga is megtapasztalta, hogy megjelent számára a kegyelem, és új emberré formálta. Tudja azt is, hogy nem mi változtatjuk meg magunkat, se a másikat. Egyedül Isten kegyelmének van arra lehetősége, hogy megváltoztasson, de nekem kell ezt elfogadni. Akarnom kell változni. Fontos, hogy ott legyen Isten megszólító szavára a válasz a szívemben: akarok változni. Hozzád akarom igazítani gondolkodásomat és egész életemet. Amikor az Úr megjelent a keresztyéneket üldöző Saulnak, ő azonnal feltette a kérdést: Mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem? Ezzel jelezte, hogy kész megváltoztatni eddigi irányát. Felismerte, hogy Jézus él, és innentől kész Rábízni magát, és tenni, amit mond az Úr. Tehát, amit Pál elmondott, hiteles, egy élet pecsételi meg. Ezért mi is vegyük komolyan, kérjük Urunkat, mosson meg az újjászületés fürdőjével.

Az újjászületéssel nem áll meg sem az idő, sem az élet. Az újszülött növekszik, erősödik, és így a környezet is meglátja, hogy valami történt bennünk, más lett az életünk.

A megváltozott élet, a megváltozott cselekedetek válnak bizonyságtétellé. Nem a vitatkozás, az erővel való térítés visz végbe változást, hanem az új élet megnyilvánulásai. Jézus is cselekedte Isten akaratát, és az emberek tetteiből látták, hogy Isten Fia van jelen köztük. Ugyanígy, a tetteinkből válik felismerhetővé a mi hitünk is. Éljük meg bátran Isten akaratát, higgyük, hogy nem hiábavaló a krisztusi élet, a bizonyságtétel.

MÉLYEN MEGHAJLOK ÍM SZÍNED ELŐTT

1.  

Mélyen meghajlok ím színed előtt.

Töltsd ki kegyelmedet, öntsd ki erőd!

Mester, előtted a porba esem,

Mindenbe’ mindenem légy Te nekem!

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

2.  

Mélyebben, mélyebben, kérlek azért,

Öld meg, ó, Jézusom, bennem az ént!

Nem vagyok méltó, hogy gondolj reám,

Ámde tudom, hogy meghallod imám.

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

3.  

Mélyebbre szállva, följebb visz utam,

Míg csak Elédbe nem érek, Uram;

Hordva keresztem a lábad nyomán,

Mennyei dics jön a szégyen után.

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

Isten áldásával.

Hódolat az Úrnak

C

sodálatosan mutatja be az Úr a teremtett világ kiemelkedő állatait, elismerően szól képességeikről, gyönyörködik szépségükben, erejükben (Jób 41,1-26). Számára fontosak az állatok is, hiszen létük Teremtőjüket dicsőíti, leírja hatalmát és kreativitását. Isten kreatívan alakította ki a föld élővilágát, csodálatosan rendezte be, és mindezt nekünk adta. Az állatvilág is Őt dicsőíti, sőt, az állatok az életükkel dicsérik is az Urat. Dicsérjük mi is, és adjunk hálát az Úrnak, hogy ezt a csodálatos világot ránk bízta. Azért tette, hogy örömmel éljünk a földön, és a rajta lévő értékeket megbecsüljük és gondozzuk, vagyis tegyünk meg mindent azért, hogy Isten világa növekedjen, előrehaladjon. Ezzel szemben mi inkább kizsákmányoljuk ezt a világot, úgy véljük, mindennek minket kell szolgálnia, csak saját boldogulásunk, gazdagodásunk a cél. Urunk azt akarja, hogy felelősen bánjunk a ránk bízott javakkal, becsüljük meg és vigyázzunk a földre, az életre.

Nagyon szépen írja le Jób könyve a krokodilt, gyönyörködik felépítésében, erejében. Mindezt úgy teszi, hogy közben elismeri Isten erejét, bölcsességét, nagyságát. Meghódol az Úr előtt. Bemutatja számunkra ennek az állatnak a harmóniáját - minden része harmonikusan illeszkedik egymáshoz, és nagyszerűen működik. Isten úgy építette fel, hogy páncélzata védelmet nyújtson számára. Az Úr mindenre odafigyelt, amikor a különféle lényeket megalkotta, úgy formálta őket, hogy az életkörülményeikhez alkalmazkodjon testi felépítésük. Az állatok engedelmeskednek Teremtőjüknek - bár mi is belesimulnánk mennyei Atyánk akaratába, és tennénk, amit mond.

Megtudjuk, hogy minden az Úré az ég alatt, minden az Övé, de ránk bízza, megengedi, hogy éljünk javaival. Ezért hálával tartozunk. Mindenünket, amink van, kaptuk. Pál is ezt erősíti meg, és ő ezt így is gondolta. Ezért szíve tele volt hálával. Tudta, hogy ha mindazt, amink van, kaptuk, akkor nem kell félni, mert a jövőben is kapni fogunk. Isten nemcsak tegnap, hanem ma is gondoskodik övéiről. Azonban mi már erről megfeledkezünk, világunk becsap, így azt gondoljuk, mindent mi szerzünk meg, amivel dolgozunk, így, amit szereztünk, az a miénk. Igénk azonban rámutat, hogy mindent kapunk Gazdánktól, és a kapott javakkal el kell majd számolnunk. Sőt, azt is látnunk kell, hogy ebből a világból semmit nem fogunk magunkkal vinni halálunk után. Mégis teljesen a szerzésre koncentrálunk, semmi nem elég nekünk, és az sem tart vissza, ha közben mások életébe gázolunk, ha tönkremennek kapcsolataink. Ne feledjük az apostol szavait: „Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” (1Kor 4,7). Tehát amim van, kaptam - ne tegyek úgy, mintha minden a saját erőmnek és bölcsességemnek lenne köszönhető, hanem köszönjem meg az Úrnak mindazt, amivel rendelkezem.

Az apostol azért kéri, hogy legyen türelem bennünk a másik tanítvány felé, mert mi sem voltunk mindig tanítványok, és nem ott tartottunk, ahol most (Tit 3,3-7). Milyen könnyen megfeledkezünk arról, hogy a mi életünkben is van egy régen, egy olyan időszak, amikor Isten nélkül éltünk a világon. Ha ezt szem előtt tartjuk, ha felelevenítjük, megértőbbek leszünk testvéreinkkel, és bántás helyett segíteni fogjuk őket a növekedésben.

Talán azért vagyunk türelmetlenek másokkal szemben, mert saját bűneinket, hibáinkat vetítjük rájuk. Ami bennünk rossz, azt képtelenek vagyunk a másikban elviselni. Mert ezt az Igét olvasva el kell gondolkodnunk azon, hogy talán nem is csak régen voltak bennünk ezek a tulajdonságok, hanem ma is jelen vannak. Igen, ha figyeljük a gyülekezetek életét, bennük a lelkipásztorok, a szolgálattevők mindennapjait, azt látjuk, hogy bizony a szidalmazás, a veszekedés, a másik megszólása ma is jelen van. Sajnos, kevesen mondhatják el, hogy a Krisztus indulata lakozik bennük.

Azonban számunkra is van remény, megváltozhat az életünk, ha komolyan vesszük Pál bizonyságtételét. Mert arról ír, hogy nem maguktól, nem képzettség által lettek ők sem más emberekké. Az életüket Isten jósága, emberek iránt való szeretete alakította át. Isten a Szentlélek által szülte újjá őket, és ez a lehetőség ma is adva van. Ha látjuk nyomorúságunkat, és őszintén elismerjük, az Úr kész megbocsátani, kész Lelke által újjá formálni. Könyörületből ment meg, mert nem akarja, hogy elvesszünk, hanem, hogy megtérjünk és éljünk. Nem jönnek számításba cselekedeteink, hanem kegyelméből kapunk üdvösséget, minden az Úr munkája életünkben.

A Szentlélek nemcsak az újjászületést végzi el, hanem mindent megtesz azért, hogy csecsemőkből felnőttekké váljunk. Gyakran megrekedünk a növekedésben, azonban a Szentlélek mindent megad a számunkra, ami segít abban, hogy felnőtté váljunk a hitben. A Szentlélek jelen van, Rábízhatjuk magunkat, mert vezeti életünket.

Az újjászületett embernek az a reménység is adatik, hogy örökség vár rá. Isten kegyelméből Krisztus örökösei lehetünk. Örököljük az örök életet. Nem érdemeljük, de Isten csodálatos szeretete által megkönyörül rajtunk.

Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség

1. Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség, Szentháromságban ki vagy egy Istenség. Csak téged illet minden tisztesség, Mert téged ural az egész föld s ég.

2. Imád a nagy ég ő teljességével, Mondván: szent, szent, szent az Úr felségével! Teljes a föld s ég dicsőségével, Seregek Ura erősségével!

3. Imád a földnek kiterjedt nagysága, Mind e világnak nagy hatalmassága; A sok népeknek minden országa, Roppant táborok sűrű sokasága.

4. Imád téged a napnak fényessége, Az éjszakának titkos setétsége; Imád a holdnak ő teljessége: A csillagoknak szép ékessége.

5. Imád a tenger s a vizek folyása, A sok hegyeknek magas fennállása; Minden szeleknek széjjeloszlása S a madaraknak ékes szólása.

6. Imádlak én is téged, Teremtőmet, Gondviselőmet és Idvezítőmet, Megszentelőmet s erősítőmet: Én Istenemet, egy Segítőmet.

7. Imádlak téged, Urát kezdetemnek, Urát végemnek s egész életemnek, Fő szerző okát a természetnek, Halálnak Urát és kegyelemnek.

8. Imádlak téged, egyedül Uramat, Nem vetem másban én bizodalmamat; Mikor imádlak, halld meg én szómat, Írd be könyvedbe hódolásomat.

Isten áldásával.

Engedelmesség

I

sten a forgószélből, a viharból szólítja meg Jóbot (Jób 40,6-32). Ez által nyilvánvaló, hogy Ő a természet korlátlan Ura. A hatalmas vihar is Neki engedelmeskedik, és Ő eszközként használja. Még a vihar is közvetítheti az Úr szavát. Most nem halk szellőben nyilvánul meg, mint majd Illés számára. A forgószél Isten hatalmát és fenségét ábrázolja ki, másrészt a szél a Szentlélek szimbóluma is. Ezzel üzen az Úr: a Lélek munkájára van szükségünk, de ezt nem lehet kényszeríteni, emberi eszközökkel irányítani, csak hívni, hogy formáljon újjá, majd vezessen és tanítson. Hiszen a Lélek az, Aki alkalmazza számunkra az Igét, Aki megtanít mindenre, ami a tanítványi élethez szükséges.

Nagy kegyelem, hogy Ő szól, és nemcsak Jóbhoz, nemcsak régen szólt, hanem ma is, hozzánk is. Legnagyobb és leghatékonyabb szava Jézus, általa szólít meg minket is. Dicsőítsük, amiért elküldte Fiát a világba, Aki megközelíthető, Akivel lehet beszélni, szava számunkra is erő és élet.

Isten azt kéri Jóbtól, tanítsa Őt, de hát ez lehetetlen vállalkozás. Ki taníthatná a mindenható Istent? Bár a mai ember azt gondolja, oktathatja az Urat, versenyre kelhet vele. A technika eredményei megtévesztenek, azt gondoljuk, lekörözhetjük Istent, kezünkbe vehetjük az életet, de ez nem így van, mert az Úr az élet. Az ember nem tud életet létrehozni, és képtelen visszaadni azt. Mi nem teremtők, hanem teremtmények vagyunk, azonban ennek az elfogadása kiteljesíti az életünket. A teremtettség nem korlátot jelent, hanem biztonságot ad. Ez által tudjuk: tartozunk Valakihez. Nem vagyunk egyedül, mert Istenhez tartozunk, és Ő velünk van. A Szentírás pont arról tesz bizonyságot, hogy a Teremtő számára fontosak a teremtményei, mert Ő Atyánk Jézusban, és szeret minket. A kereszt pedig hatalmasan beszél Isten szeretetéről, hiszen senki más nem szeret minket annyira, hogy életet adjon értünk. És Jézus odaadta az életét, hogy örök életre mentsen meg általa. Köszönjük meg ezt Neki, kövessük Őt ma is, és tegyük engedelmesen, amit mond.

Az Úr bemutatja a víziló fenségét, erejét Jób számára. Csodálatos leírás erről az állatról, amely dinamizmusával, testének harmóniájával Istenre mutat. Ezt és a többi állatot szemlélve alázatosan kell leborulni az Alkotó előtt. Hatalmas Urunk van, Aki gondját viseli teremtményeinek. Sőt, azt látjuk, hogy ez a teremtmény teljesen biztonságban érzi magát az Úr kezében. Nem nyugtalankodik, mert Isten gondoskodik róla.

Megragadott az is, hogy ez az állat akkor sem nyugtalankodik, amikor megárad a folyó, és veszélybe kerül. Bízik az Úrban, bízik abban, hogy Isten jól felszerelte és felkészítette az életre. Nekünk is ezt kellene meglátni, hogy Isten az, Aki fel tud készíteni az életre, és ha Hozzá fordulunk, Rábízzuk magunkat, akkor nehéz helyzetekben sem kell nyugtalankodnunk. Ez a teremtmény megszégyenít minket, mert mi sokat aggódunk és nyugtalankodunk életünk felől. Pontosan úgy vagyunk, ahogy Márta is volt.  Az Úr Jézus azonban rámutat, az a legfontosabb és legszükségesebb, hogy leüljünk lábaihoz, hogy élő kapcsolatban legyünk Vele. „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz, és töröd magad, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre, és Mária a jó részt választotta, amelyet nem vesznek el tőle soha” (Lk 10,41-42).

Pál arra kéri Tituszt, hogy emlékeztesse a krétaiakat - bizony, ez ránk is ránk fér (Tit 3,1-2). Mert Isten akaratáról könnyen megfeledkezünk. Különösen szeretjük elfelejteni az engedelmességet. Ma kevés szó esik róla, hiszen mindenki a maga ura kíván lenni, maga akar dönteni.  Azonban Pál rámutat: az élet fontos része az engedelmesség, ezt meg kell tanulni. A rend alapja az engedelmesség. Ha nincs engedelmesség, rendetlenné válik az életünk. A keresztyének nem a társadalom felforgatói, hanem Isten engedelmes gyermekei, akik beleilleszkednek az adott társadalomba, és amíg nem késztetik őket Isten akaratával nem egyező életre, addig engedelmesen élnek.

Isten gyermekeinek az élete jó cselekedetek által világít. Amikor látják, hogy másként élünk és cselekszünk, mint a környezetünk, arra felfigyelnek. Pál Jézus lényével összhangban ír, hiszen szavaiban a Hegyi Beszéd üzenete jelenik meg. Ott Jézus azt kéri, hogy az övéi szeressenek a gyűlölet helyett, áldjanak ott, ahol mások átkoznak, tegyenek jót még az ellenséggel is, és ha kell, menjenek el két mérföldre is, önként, szeretetből. Ha így élünk, akkor átalakulhat körülöttünk a világ, akkor lesz hatásunk, mert egyedül a krisztusi szeretet, a megbocsátás képes megváltoztatni emberek gondolkodását, természetét.

Jó az Ige tükrébe tekintve lényünk mélységeit is megvizsgálni. Tudunk-e nem szidalmazni, hanem dicsérni, veszekedés helyett megértően kezelni a problémákat, szeretettel viszonyulni a másikhoz, kedvesen megnyilvánulni? Az apostol azt kéri, hogy ma kezdjük el ezt a hozzáállást gyakorolni, és legyünk türelmesek, mert a krisztusi életnek egyszer csak meglesznek a gyümölcsei.

Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem

1. Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem, Mert nélküled az én erőm oly kevés, De hol te jársz előttem, nincs rettegés.

2. Szent irgalmaddal szívemet födjed bé, :/: Tedd örömben és bánatban csöndessé, Hogy hadd pihenjen lábadnál gyermeked, Ki szemlehunyva téged híven követ.

3. Ha gyarlóságom meg nem is érzené: :/: A vak homályból te mutatsz ég felé; Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem.

Isten áldásával.

Leltár

I

sten megszóltja Jóbot, azt kéri, ha vitatkozni akar Vele, feleljen meg a kérdéseire (Jób 40,1-5). Isten kérdez, nekünk felelni kell, nem lehet kitérni előle, mert a kérdések által szembesít magunkkal. Őszintén kell beletekinteni Lénye tükrébe, és ha ezt megtesszük, felismerjük, hogy képtelenek vagyunk megfelelni. Nemcsak ezekre a kérdésekre nem tudunk válaszolni, hanem, ha az életünket nézzük, mert az is felelet, rádöbbenünk, hogy rossz válaszokat adunk. Az Úr előtt állva látjuk meg, mennyire elrontottuk az életünket, nem dicsekedhetünk vele, mert kudarc az. Bár meglátnánk és elismernénk ezt.

Isten azt kéri, cáfoljuk meg Őt. Melyikünk tudná megcáfolni, hiszen romos életünk azt bizonyítja, kevesek vagyunk. Bűnbánatra és újjászületésre van szükségünk. Ha figyeljük magunkat, azt kell mondani, nagy a baj.  Sok a lelkileg sérült ember, rengeteg a meg nem oldott probléma. A házasságok, a gyermekek szenvednek, baj van az emberi kapcsolatainkkal. Cáfolat helyett azt kell mondanunk, amit a kánaáni asszony: „Úgy van, Uram, de hiszen az ebek is esznek az uruk asztaláról lehulló morzsákból!” (M 15,27). Vagyis ki kell mondani: nyomorult bűnös ember vagyok, Uram, aki a Te segítségedre szorul. Igen, mert Jézus nélkül nem tudunk emberek lenni, ám Vele lehetünk homo krisztiánuszok, krisztusi emberek.

Jób megszólal, rádöbben, hogy Isten előtt szabad beszélni, nem kell Tőle félni, elmondhatjuk, ami a szívünkben van. Az életmegoldás felé vezető első lépcső az őszinteség, amikor takargatás nélkül Elé állok és feltárom az életem. Csak akkor lesz változás, ha semmit nem titkolok el. Jób beismeri tehetetlenségét, semmiségét, rádöbben, hogy ő teremtmény. Ezért alázattal állhatunk meg az Úr előtt, bízva szeretetében és irgalmasságában, hogy törődik övéivel, gondja van népére. Az Úr nem feledkezik meg rólunk, akkor sem, ha esetleg úgy érezzük. Ő mindig rendelkezésünkre áll, rajtunk múlik, hogy élünk-e a lehetőséggel.

Ez az ember elhatározza, hogy többé nem szól. Az sem baj, ha tudunk csöndben lenni az Úr előtt, és engedjük, hogy Ő szóljon, Ő mondja el, hogyan lát minket és milyen megoldást kínál a számunkra. Azonban nem baj, ha a csöndben megszólítjuk az Urat, és kérjük, hogy tanítson minket, ahogyan a tizenkettő is tette. Mert nem elég látni a bűnt és megvallani, hanem az új életben növekedni kell. Ez pedig akkor történik meg, ha rendszeresen élünk az Igével és tanulunk az Úrtól. A tanítványok azt kérték, imádkozni tanítsa őket, mi is kérhetjük napról napra, hogy tanítson imádkozni, tanítson az Atya akarata szerint élni.

Pál apostol is tanulásról beszél, mert az új életet is tanulni kell, és tanítja erre Tituszt (Tit 2,11-15). Nem várja el, hogy magától tudja, hanem elmondja, hogyan kell Jézus tanítványainak ebben a világban élni. Minket is tanít az apostol, mert bizony, nagyon rászorulunk az oktatásra. Engedjük, hogy a kegyelem a Lélek által vezessen minket a keskeny úton.

Pál rámutat: megjelent Isten üdvözítő, megmentő kegyelme, mégpedig minden ember számára. Az Úr meg akar menteni minket a kárhozattól az örök életre. Van kegyelem, és aki átéli, megtapasztalja, hogy Isten országa polgárává lesz. Nagy öröm, amit Pál leír, hogy minden ember számára megjelent a kegyelem, még az én számomra is. Hálás a szívem, hogy ilyen nyomorult ember, mint én, találkozhatott Isten kegyelmével. Mert valóban úgy van, hogy Isten nélküli életemben egyszer csak megjelent a kegyelem. Azt mondta, itt vagyok, én pedig befogadhattam az életembe. Azóta is itt van és munkálkodik. Bizony, sok munkája van velem. Jó, ha látjuk, hogy sok munkája van az Úrnak velünk. Csodálatos a türelme és szeretete.

A kegyelem folyamatosan tanít, mégpedig arra, hogy vannak dolgok, amikre nemet kell mondani, amit meg kell tagadni korábbi életünkből. A régit, a bűnt nem lehet átcsempészni Isten országba, komoly vámvizsgálaton megyünk keresztül, és az Úr megmutatja, mi az, amit nem vihetünk be. Amire rámutat, azt pakoljuk ki életünkből, hogy szabadon élhessünk az Úr kegyelmében.

Megtanítja a kegyelem, hogy a továbbiakban Őreá építsünk, és ne a kívánságokra, ne a bálványokra, mert a Belé vetett hit elég. Ő napról napra gondoskodik övéiről.

Elcsendesedve vizsgáljuk meg szívünket, és nézzük meg, mi vezet, mi irányít minket naponként? Nem a kívánságok határozzák meg életünket, tetteinket? Jelen van-e a mértékletesség? Mai világunkban bizonyságtétel a mértékletes élet, ha felvállaljuk, azt üzeni, lehet másként élni a fogyasztói társadalomban. Lehet a jólét hajkurászása helyett Istenben bízó életet folytatni.

Éljünk úgy ma is, hogy elsősorban Őt várjuk, arra figyelünk, hogy visszajön az Úr. Várom-e Őt? Figyelek-e arra, hogy bármikor megérkezhet, és fontos-e számomra, hogy várjam?

Az a Jézus érkezik vissza, aki Önmagát adta értünk, mert szeret, mert fontos számára az életünk. Mivel az életével pecsételte meg szeretetét, nem téveszt meg, nem vezet félre, és ha azt mondta, visszajön, meg is fog érkezni, de hol és hogyan talál? Valóban a helyünkön vagyunk? Úgy talál, hogy az életünk, épp akkori magatartásunk azt jelzi, hozzá tartozunk? Szomorúan és bűnbánattal kell megvallani, hogy ez nem így van. Hányszor elkeveredünk mi is a világ fiai között, úgy viselkedünk, mint ők, és ha látnak minket, nem tudják megmondani abból, amit látnak, hogy tanítványok vagyunk. Úgy viselkedünk, úgy beszélünk, mint a világ fiai, mint azok, akiknek soha nem volt még Biblia a kezében. Urunk könyörüljön rajtunk.

Azonban van remény számunkra, mert azért jött, hogy megtisztítson. Csodálatos: meg akar, és meg is tud tisztítani minden bűntől. Kérjük, hogy végezze el a nagytakarítást, hogy minden Isten országába nem való dolog kikerüljön a szívünkből. A maga számára tisztít meg, tehát arra, hogy aztán már az Ő akarata szerint, Neki szolgálva, Istent dicsőítve éljünk. A kegyelmet nem azért kapjuk, hogy miután átéltük, minden maradjon a régiben, hanem azért, hogy új életben járjunk.

Új szívet adj

1. Új szívet adj, Uram, énnekem,

Új szívet adj, én Istenem,

Amely csupán csak teérted ég,

Véled jár szüntelen, csak véled szüntelen.

2. Nyájas, vidám, szelíd, jó szívet,

Mely, Jézusom, te lakhelyed,

Hol egyedül a te hangod szól,

Mely véled van tele, csak véled van tele.

3. Jézus, a te gyógyító kezed

Megfogta már a szívemet,

Én is tudom, bűntelen leszek

Majd nálad odafenn, a mennyben odafenn.

Isten áldásával.