„Ezután is ...”

A

 78. zsoltár harmadik szakaszát olvassuk, amely már a honfoglalás utáni időszakról beszél (Zsolt 78,56-72). Az Úr letelepítette népét az ígéret földjén; amiről nem is álmodtak Egyiptomban, az megvalósult. Mert Isten minden ígéretét beteljesíti, boldog, aki bízik Benne és kitart a próbák idején is. Egy ilyen út után minden kétség nélkül kellene bízni a Szabadítóban, annyi mindent cselekedett értük, hogy elégnek kellene lennie számukra. Azonban nem elég nekik semmi, nem változnak, marad a szívük, amilyen volt. Az Újszövetségben még több csodát látunk, olyanokat, amelyek az egyes ember személyes életében mennek végbe. Gyógyulás, szabadulás, bűnös életből való újrakezdés, és mégsem borult le mindenki Jézus előtt. Mi hol tartunk? Milyen türelemmel foglalkozik velünk az Úr, lehajolt, hogy kiemeljen a bűnből, a posványból, és azóta is vezet lépésenként. Hányszor csodálkozunk, hogy még mindig tart kegyelme, és hogy még innen is van tovább? Nagy kegyelem, hogy még nincs végünk, hogy még élünk és kereshetjük az Urat, igazgathatjuk dolgainkat. Hányan eljutnak ma arra a pontra, hogy úgy látják, nincs tovább, nincs már esélyük, nem érdemes tovább élni. Minket elért az Úr szava, nem engedte, hogy kárt tegyünk magunkban. Ezért figyeljünk oda azokra, akik válságban vannak, segítsük az Úr felé, a megoldás felé őket. Közben legyünk hálásak az Úr közbeavatkozásáért, azért, hogy nem engedett összeroppanni, hanem segített talpra állni.

Izráel népének nem volt elég, amit Isten tett értük. A sok kijelentés, amit a rendkívüli helyzetekben kaptak, az Úr segítsége nem győzte meg őket arról, hogy a legjobb, ha Istenre bízzák magukat. Elég-e számunkra az a sok bizonyságtétel, amit az Igében olvasunk? Belerendül-e a szívünk Isten szeretetébe, amint látjuk, hogy meghalt értünk a kereszten egyetlen Fia. Mi már tudjuk, hogy a legtöbbet adta értünk, nincs annál több, mint ha valaki életét adja barátaiért. Az Úr Jézus megtette, életét adta a kereszten értünk, de mi odaadjuk-e Neki a sajátunkat? Engedjük-e hogy vezessen minket, mert látva eddigi tetteit, bízunk Benne? Az Úr iránti teljes bizalomra van szükségünk. Ha beülünk egy autóba, rábízzuk magunkat a vezetőre, hisszük, hogy célba fogunk vele érni. Az Úrban bízni is azt jelenti, beülök az autóba és engedem, hogy vezessen, mert tudom, célba fogunk érni. Tegyünk így, és ne akarjuk utasként jobban tudni, mit kell csinálni, merre kell menni. Higgyük, Sofőrünk ért a vezetéshez, és jól ismeri az utat is. Sőt, egyedül Ő ismeri jól az élet útját, ismeri az életre vezető utat.

A zsoltáros elmondja, hogy minden csoda és a néppé formálódás ellenére őseik hűtlenné váltak, bálványokhoz fordultak. Miért tették? A bálványkultusz mindig modernnek tűnik, és így megkísérti az Úr gyermekét. A hívő látva a bálvány körül kialakult életmintát, saját életét, az Úrtól kapott útmutatásokat maradinak tartja. Hamar úgy véli, el van maradva, elszaladt mellette az élet, sőt, gyakran közvetlen környezetétől is megkapja: el vagy maradva. Ezek a vélemények sokakat váltásra késztetnek, a bálványokhoz fordulnak, mert most ez a menő, ez a haladó. Azonban eljön az idő, amikor rá kell döbbenni, hogy a modernnek gondolt élet nem is az. Nem előre halad, aki követi, hanem hátrafelé. A bűn útján járva nem boldogságot, hanem egyre több nyomorúságot tapasztalunk. Isten mindent megtett, hogy ezekre rádöbbentse őket és jó irányba segítse életüket, azonban nem hallgattak Rá. Az Úr felé való hűtlenségnek mindig megvan a következménye. A bűn mindig kifizeti zsoldját, ami nem más, amint a halál. De a Szentírás hirdeti: Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet, Krisztus Jézusban. Elfogadhatjuk ezt az ajándékot.

A sok nyomorúság után, amit lázadásuk miatt átéltek, az Úr megkönyörült rajtuk, és adott nekik pásztort, szabadítót, aki által áldást készített számukra. Az Úr megkönyörült népén, mert szíve irgalommal és könyörülettel van tele. Ő nem a bűnös halálát akarja, hanem azt, hogy megtérjen és éljen. Az Úr segítsége mindig közel van, bármikor igénybe vehetjük, de igénybe vesszük-e? Rádöbbentünk-e már, hogy egyedül csak Ő tud rajtunk segíteni? Ha hallgatunk rá, kijöhetünk egyéni és közösségi válságainkból, és újra kezdhetjük életünket. Kaptunk Pásztort is, Aki bölcs kezével jó irányba terelget minket. Ez a pásztor az Úr Jézus. Bízzuk Rá magunkat!

Továbbra is páli levelet olvasunk, immár a Korinthusba küldött második írást (2Kor 1,1-11). Az apostol jól látja, hogy a gyülekezet Istené. Ő, aki annyi közösség létrejöttében szerepet vállalt, nem tulajdonítja magának Isten gyermekeit. Tudja, hogy az Úré a gyülekezet. Jó ezt nekünk is látni, és így tekinteni a közösségekre. Isten ránk bízta népét, az a feladatunk, hogy legeltessük a nyájat, de nem mi vagyunk a tulajdonosok. Istené az életünk, Őt szolgálhatjuk.

Korinthusba is küldi az apostoli köszöntést, mert egyrészt így illik: ha valahová belépünk, köszöntjük az ott levőket. Ma már ezt néha elfeledjük, kimegy a divatból az udvariasság. De azt is látja Pál, hogy a köszöntés tartalmára szükségük is van. A legnagyobb ajándék az Úrtól a kegyelem, amíg ezt nem éljük át, nem jön rendbe az életünk. A kegyelemre minden nap szükségünk van, hiszen az Úr elé állva mindig átéljük bűnös voltunkat, lelki nyomorúságainkat. Jó, hogy az Ige hirdeti a bűnbánó szívek számára a kegyelem lehetőségét.

Pál, amikor belép levele által a gyülekezetbe, köszönti őket, de a köszöntésbe belehelyezi szíve tartalmát. Az Ő szíve a kegyemmel van tele, ennek nyomán a békesség árad belőle, és ami számára jó és fontos, azt adja tovább. Adjuk mi is tovább az Úr kegyelmét és békességét, áradjon hétköznapi tevékenységeinkből, rutinfeladatainkból is a kegyelem és a békesség. Mert a kegyelem és a békesség is hatással van másokra, a mi szívünkből átragad környezetünkre is. Mit árasztunk magunkból?

Pál nem azt írja, hogy a hívők életében nincs nyomorúság, minden zökkenőmentesen halad. Vannak problémák, átélünk nehéz helyzeteket, de jelen van az Úr. Ő maga vigasztal meg, és ezáltal készít fel arra, hogy mi is vigasztalókká váljunk. Aki megtapasztalja a nyomorúságban az Úr segítségét, az hiteles segítővé válik. Mivel vigasztal meg az Úr? Jelenlétével. Jelenléte a vigasztalás, Ő az erőforrás a szenvedések elviselésére.

Pál úgy ír a vigasztalásról, mint aki maga is sokféle nyomorúságon ment keresztül. Halálos veszedelemben átélte az Úr szabadítását, és ez reménységet ad a számára, hogy ezután is megszabadítja az Úr. A tegnapi szabadítás a mai reménység forrása. Azt üzeni: ahogyan tegnap megszabadított az Úr, úgy fog ma is megszabadítani, úgy fog ma is segíteni. Legyen ma ez a szó a reménységünk, kapaszkodjunk belé, és ne engedjük el, bármilyen nehéz helyzetben is legyünk: „ezután is.” Az Úrral mehetünk bátran előre, még ha akadályok vesznek is körül, mert Ő ezután is megsegít, ezután is számíthatunk Rá.

Csak az Úrnak nagy kegyelme

                 

1. Csak az Úrnak nagy kegyelme,

Hogy még nincsen végünk,

Mert reánk tör, hogy elnyelne

Gonosz ellenségünk.

Száz veszéllyel utunk telve

S nincsen erőnk nékünk,

Csak az Úrnak nagy kegyelme,

Hogy még nincsen végünk.

2. Meg-megújul minden reggel

Az Ő nagy irgalma,

Azért mihelyt napunk felkel,

Kezdjünk háladalba!

Szívünk és szánk szép énekkel

Krisztust magasztalja;

Meg-megújul minden reggel

Az Ő nagy irgalma!

3. Az Úr az én örökségem,

Azért Benne bízom,

Mi kell nékem földön-égen,

Ha ez egy jót bírom?

Éljek bármi nagy szükségben,

Még sincs miért sírnom:

Az Úr az én örökségem,

Azért Benne bízom.

4. Ó, mily jó az Úr azokhoz,

Akik Őrá várnak!

A sebükre balzsamot hoz,

Imáiknak szárnyat.

Föl, szívünk, a csillagokhoz,

Félre, földi árnyak!

Ó, mily jó az Úr azokhoz,

Akik Őrá várnak!

Isten áldásával.

Az Úr megerősít

F

olytatódik a tanítóköltemény, ami által az Úr akar tanítani minket a keskeny úton való járásra (Zsolt 78,32-55). Szükségünk van a tanulásra, ezért a legjobb, ha az Úrtól tanulunk, és komolyan is vesszük, amit mond. Úgy mondja, mint Aki maga is kitapasztalta a földi életet, így azután nagyon jól tudja, mire kell odafigyelni, hol támad az ellenség, milyen tanácsra és erőforrásra van szükségünk. Amint már az előző részben láttuk, a keskeny út vándora számára a Szentírás az erőforrás. Ebből az energiakészletből bármikor meríthetünk, mert kiapadhatatlan. A szerző is ebből merített élete nehéz időszakában reménységet, mert semmi sem tud úgy feltölteni, reménységet nyújtani, világos látást adni, mint az Úrról szóló bizonyságtételek. A múltban megtapasztalt csodák a jelen vitaminbombái, ezek segítenek tovább és erősítik meg abbéli hitünket, hogy az Úr ma is ugyanaz. Ő ma is meg tud és meg is akar segíteni. Az Ige nélkül üres marad a szívünk, nélküle nincs energia-utánpótlás.

Azt is megláthatjuk, hogy Isten sok csodája, gondoskodó szeretete ellenére a szívünk képes elégedetlenkedni. Sőt, megtéveszt és azt üzeni, most már nincs szükséged Istenre, nélküle is boldogulsz. Jaj annak, aki hallgat a gonosz tanácsra, mert nekünk minden pillanatban Őreá van szükségünk, mivel Nála nélkül semmit sem cselekedhetünk. Oly szomorú látni, hogy Isten hatalmas szabadítása, pusztában való gondoskodása ellenére sem hittek Benne. Nem hitték, hogy érdemes Benne bízni, Rá hallgatni. Miért történt ez így? Azért, mert nem akarták Istenre bízni magukat, inkább rabszolgaként éltek volna tovább, mintsem Istennek szolgáltassák ki magukat. A gonosz megtéveszt, mert a világ által kínált szabadság mindig rabsághoz vezet. Azonban Isten valóban azt akarja, hogy szabadok legyünk, mert az Ő uralma a szabadságunkkal egyenlő. Hiszen Ő nem belőlünk, hanem értünk él. Jézus nem kihasználta tanítványait, hanem életét adta értük. Az Úr Jézus vezetése alatt szabadok leszünk a bűn hatalma alól, nem kötelező már neki engedelmeskedni, hanem tehetjük, amit Isten mond. Az Úr szava pedig az élet.

Az is elgondolkodtató, amikor Isten megengedte, hogy saját fejük után menjenek, és annak meglett a következménye, Hozzá fordultak. Mert amikor baj van, és nem találunk kiutat, mindig Istent keressük. De sajnos legtöbbször csak addig tart a kegyes élet, amíg az Úr kihúz a bajból, aztán folytatjuk tovább a magunk útját, nem engedjük, hogy beleszóljon a mindennapok történéseibe.

Mindezek ellenére azt láthatjuk, hogy az Úr hűséges népe iránt, nem veti el őket, mert irgalmas és bűnbocsátó Isten. Ezt tapasztalhatjuk, ha keressük Őt, Jézus Krisztus által kegyelmének teljességét küldte el hozzánk. Így azután hozhatjuk hűtlen és gonosz szívünket, mert Ő kész megbocsátani. Urunkhoz jöhetünk bűneink sokaságával, várja, hogy valóban jöjjünk, és tegyünk le minden bűnt és terhet, és helyette megnyugvást kínál. Mert a bűn, az Isten nélküli élet állandó nyugtalanságba hajszol, azonban az Úr követésében békességre talál a szívünk. És ahogyan Izráelt bevitte Kánaán földjére, úgy minket is bevisz az örök hazába. E hazába hit által juthatunk, és az Ige adja meg a szükséges energiát, gondoskodik arról, hogy végig elég legyen az üzemanyag. Hiszen a keskeny út vándora nem a maga erejére épít, hanem az Úr kegyelmére.

Pál apostol figyelmezteti a rómaiakat, hogy nem mindenki az Úrnak szolgál, aki a közösség tagja (Rm 16,17-27). Vannak, akik tévtanításnak hisznek, de ők felismerhetik őket, és nem kell rájuk hallgatni. Aki Krisztusban van, a Szentlélek által meg tudja különböztetni az Úr szavát a hamis kegyességtől.

Pál örül, mert hallott a római gyülekezet engedelmességéről, tudja, hogy számukra az Úr Jézus a tekintély, csak az Ő szavának engednek, mert ismerik a Pásztort. Bizony, ezek felnőtt tanítványok, mert a Pásztor hangját megkülönböztetik a béresétől. Mi képesek vagyunk-e ilyen megkülönböztetésre? Látjuk-e a Pásztort, halljuk-e a hangját és követjük-e Őt? Az igazi bölcsesség az, amelyik meg tudja különböztetni a jót a rossztól, és akkor sem téved meg, ha a rossz jó csomagolásba van elrejtve. A bölcsesség több, mint a tudás, mert nem minden tudós bölcs, csak az, aki Isten Lelke által vezérelt.

A farkas békétlenséget, harcot akar, a Bárány azonban békességet, mert Ő a békesség Istene, és legyőzi a gonoszt, megrontja  a sátánt a lábunk alatt. Vagyis, ne a gonoszra nézzünk, hanem az Úrra. Ezért soha ne ijedjünk meg, hanem bízzunk az Úr segítségében, és tárjuk bátran mások elé az evangéliumot. Az Úr megerősít az evangélium szolgálatára, ezért bátran haladjunk előre. Ne nézzünk hátra, hanem mindig a célra. Krisztusban van győzelem. Így azután soha ne adjuk fel Isten ügyének képviseletét.

Az Isten a mi reménységünk

1. Az Isten a mi reménységünk, Midőn reánk tör ellenségünk, Minden háborúságinkban Megtart erős hatalmában. Azért a mi szívünk nem félne, Ha az egész föld megrendülne, És a hegyek a tengernek Közepibe bedűlnének.

2. Ha a tenger szörnyen zúgna is, Minden víz felzavarodnék is, És ha a sebes szélvésszel A hegyek hányatnak széjjel: A szép folyóvíz mindazáltal :/: Az ő szép tiszta folyásával Az Istennek szent városát, Megvigasztalná hajlékát:

3. Mert közepén lakik az Isten, Azértan romlása nem lészen; Semmi ínségbe nem ejti, Az Isten jókor megmenti. A pogány népek dúlnak-fúlnak, :/: Nagy sok országok feltámadnak, De az ő haragos szava Mind e földet elolvasztja.

4. De az Isten minden időben Mivelünk vagyon ínségünkben; Jákób Istene oltalmunk, A Zebaóth erős várunk! Jertek, lássátok e nagy Úrnak, :/: Csuda dolgait hatalmának, Ki mind e föld kerekségét, Elpusztítja ékességét!

5. E földön széjjel nagy hadakat, Ő megcsendesít háborúkat, Ívet, kopjákat megrontat, Társzekereket felgyújtat, Így szólván: mindnyájan halljátok, :/: Hogy erős Istenetek vagyok, És hogy birodalmam vagyon Minden népen e világon!

Isten áldásával.

Lelki nevelés

I

sten számára fontos a következő generáció, az ifjúság (Zsolt 78,1-31). Ezért elrendelte, hogy a családfők foglalkozzanak az ifjúsággal, mégpedig a lelkükkel. Mert az életre való teljes felkészítésbe beletartozik a fiatalok lelkének a gondozása is. Sőt, ma igazán fontos, hogy odafigyeljünk erre a területre. Nagy hangsúlyt fektetünk az oktatásra, a technikával való lépéstartásra, de fontos-e számunkra a lélek? Lelkileg is felkészítjük-e gyermekeinket? Szánjuk rájuk időt, üljünk le velük beszélgetni az életről, a kihívásokról, és elsősorban Istenről.

A zsoltáros elmondja, hogy neki, az ő generációjának elmondták mindazt, amit az Úrral való személyes kapcsolat során tapasztaltak. Megtapasztalták Isten vezetését, csodáit és gondoskodását. Ezekről bizonyságot tettek. Mindezt azért tették, hogy gyermekeik szívében bizalom támadjon az Úr iránt, hogy amikor felnőnek, lássák, érdemes Istenben bízni. Legyen számukra természetes, hogy reménységüket Belé vetik, egyedül Belé. De természetes-e ma a mi számunkra, hogy egyedül Benne bízunk? Magától értetődő-e, hogy nem a világ alakítja az életünket, hanem az Úr? Mert csak azt lehet továbbadni, ami bennünk van, amit mi is megtapasztaltunk. Van-e miről beszélni? Van-e élő tapasztalatunk az Úr munkájáról?

Nemcsak történeteket mondtak, nemcsak arról tettek bizonyságot, amit Isten cselekedett közöttük, hanem szívükre helyezték Isten parancsolatainak a megtartását. Mert az Úr szava iránti engedelmesség éltet, az a fontos, hogy tegyük, amit az Úr mond. Fontos még az is, hogy ne feledkezzenek el Isten dolgairól. Milyen hamar elfeledkezünk arról, amiért Isten ide állított minket, amivel megbízott. Pedig ez a legfontosabb, mindenkor látni és végezni az Úrtól kapott feladatainkat. Istennek terve van az életünkkel, feladatot bízott ránk. Sokszor elmondjuk ezt, mégis úgy látom, könnyen megfeledkezünk róla. Hiszen ez a mai világ annyi mindent kínál a számunkra, ami vonz és fontosabbá, érdekesebbé válik, mint a küldetésünk. Mert Isten népe nem önmagáért él, hanem azért, hogy élete bizonyságtétel legyen más népek számára. Azért vagyunk itt, hogy általunk rombolja az Úr a gonosz munkáit, és hogy terjessze az evangéliumot. Istennek ma mi vagyunk az eszközei, a kezei, lábai. A mi lényünk Isten hordozórakétája, bennünk juthat el a jó hír oda, ahol még nem hallottak róla.

A zsoltáros bizonyságtételének forrása a Biblia, azoknak a történeteknek az alapján mutatja be Istent, amelyeket megtanítottak nekik gyermekkorukban. Isten az Igében jelentette ki magát a számunkra, így az ismeretének legfontosabb forrása. De nemcsak azt mondja el, mit tett Isten, hanem őszintén vall az ősök hitetlenségéről és engedetlenségéről is. Meg kell látni, hogy nemcsak hősök voltak a múltban, hanem jelen volt a hitetlenség is. Istennek sok baja volt Izráellel, de jó, ha belenézünk a tükörbe, és meglátjuk, velünk is sok baja van. Gyakran úgy gondoljuk, csak másokkal kell az Úrnak vesződnie, és azt hisszük, nálunk minden rendben van. Lássuk meg, hogy mi is bűnös emberek vagyunk. Merjem megvallani, velem is sokat kell vesződnie az Úrnak, mert az óember jelen van, és sok esetben győzedelmeskedik. De nem szabad elcsüggedni, tekintetünket emeljük Jézusra, Ő legyőzte a bűnt, a gonoszt, és lényünk sötét szereplőjénél is erősebb. Mert Ő a világ Világossága, ahová beragyog, ott múlik a sötétség.

A zsoltáros meglátta, hogy a régiek életében sem minden követendő példa, lázadásukat, hitetlenségüket ne kövessük. Van, amit őseink életéből el kell utasítani, nemet kell rá mondani. Fő problémájuk volt, hogy nem hittek Istenben, és nem bíztak segítségében. Ez megdöbbentő, hiszen annyi csoda volt már mögöttük, annyiszor átélték, hogy az Úr megsegítette őket, ennek ellenére, az élet újabb próbája idején, kétségek támadtak bennük. Hányszor ott van bennünk is a kétség: tud-e Isten kenyeret adni? Van-e lehetősége segíteni rajtunk? Bizony, mi is gyakran beleesünk abba a tévedésbe, hogy magunk akarunk magunkon segíteni, de ez legtöbbször nem válik be. Merjünk bízni az Úrban, jusson eszünkbe nehéz helyzetekben is az ötezer ember megvendégelésének története, erősítse az Úrba vetett bizalmunkat. Aki Jézushoz tartozik, annak nem kell féltenie magát, nem kell félnie a megélhetéstől, az tudja, hogy kevésre van szükség, valójában csak egyre, és ő is a jobbik részt választja, amint Mária is tette. (Lk 10,41-42).

Pál apostol köszöntést ír - milyen sok munkatársat, testvért tud említeni, akik számára Krisztus a fontos, akik Neki szolgálnak (Rm 16,1-16). Megragadott, hogy szinte mindenkit méltat, mindenkiről tud jót írni, ki tudja emelni pozitív értékeiket. Semmi rosszat nem ír róluk, pedig ők  is emberek. Bizonyára tévedtek is, vagy csináltak rosszul dolgokat, okoztak fájdalmat Pál számára. Azonban nem ez a fontos, hanem a bennük lévő érték, az életet kockáztató hit, az Úrért való fáradozás. 

Ezzel az apostol rámutat arra, hogy meg kell becsülni azokat, akik az Úrnak szolgálnak. Lássuk meg a fáradozókat, vegyük észre és értékeljük mások hitét, szeretetét és fáradozását. Sőt, a szolgáló testvérekről a gyülekezet gondoskodjék, ha szükségük van rá. A gyülekezetnek a lélekmentést kell elsősorban támogatnia, elősegítenie. A köszöntések átadása erősíti a kapcsolatot is, mert Isten népe között a személyes kapcsolat építése a fontos. Tegyünk meg mindent kapcsolataink épüléséért, helyreállásáért. Isten számára is a velünk való rendszeres és állandó kapcsolat a fontos. Azért jött el az Úr Jézus, hogy kapcsolatba kerüljön velünk. Egész életünket igényli, nem csak pár percet, hanem egész napunkat. Azt akarja, hogy állandó összeköttetésben legyünk Vele. Munkánk végzése, gondjaink közepette is mindig Őt keressük. Legyen Ő az első és legfontosabb ma is a számunkra. Köszöntsük az Urat, és köszöntsük egymást is. Ne legyen természetes az, hogy nem vagyunk egyedül, legyünk hálásak társunkért, gyermekeinkért, gyülekezetünkért. Köszöntsük egymást minden napon az Úr szeretetével.

A TEGNAP TERHE MÁR A TEGNAPÉ

A tegnap terhe már a tegnapé,

A holnap árnya még a holnapé,

Minden új reggelen

Örök útitársam köszönthetem:

Jó reggelt, Uram, Jézus!

Jó reggelt, öröm!

Jó reggelt, békesség!

Jó reggelt, kegyelem!

Isten áldásával.

Felüdítés

A

 zsoltáros nagyon őszinte, elmondja mindazt, amit gondolt (Zsolt 77,11-21). Úgy vélte, Isten megváltozott, már nem szereti népét, sőt, elvetette őket. Gyakran mi is önmagunkból indulunk ki, mivel mi hamar félretesszük azt, aki megbánt vagy valamit vét ellenünk, úgy véljük, Isten is így cselekszik. Mi szeretjük elraktározni sérelmeinket, nehezen békülünk meg, és a szerző is úgy gondolta, Isten is hasonlóképpen cselekszik. Sőt, már azon gondolkodott, Isten végleg elvetette népét.

De mielőtt ezek a gondolatok gyökeret eresztettek volna benne, elmélkedni kezdett az Úr tetteiről. Felidézte magában a régi történeteket, és azok alapján arra a következtetésre jutott, hogy nem lehetséges, hogy elvesse az Úr népét. Ő más, mint mi, nem cseréli le övéit akkor sem, ha bosszantják, fárasztják Őt. Tele van türelemmel, irgalommal és megbocsátással. Ez tükröződik Jézus emberré lételében is. Azért jött, mert nem elvetni, hanem megmenteni akarja az Atya az emberrel való kapcsolatát, és őt magát is.

A bibliai elmélkedés segít nekünk is átértékelni Istenről vallott gondolatainkat. Megláthatjuk hatalmát, és reménység támadhat a szívünkben. Azaz Isten, Aki a múltban hatalmas dolgokat vitt végbe, nem változott meg, ma is ugyanaz. Ezt olvassuk a Zsidókhoz írt levélben is: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz (Zsid 13,8).”

A zsoltáros egészen másként folytatja gondolatait az elmélkedés után. Másképp kel fel, mint ahogy lefeküdt. Kétségeitől megszabadult, megtisztult a félelemtől és aggódástól, nincs már harag benne, mert látja az Úr hatalmát. Az Igén való gondolkodás közben meglátja: az Úr senkihez nem hasonlítható, mindenkinél hatalmasabb, és ma is csodákat cselekszik. Hiszem-e, hogy Ő ma is csodákra képes, meg tudja változtatni az életeket, népét megoltalmazza az ellenség támadása idején? Sőt, az Úr Jézus Krisztus által győzött a gonosz felett. De így látjuk-e? Legyőzöttként nézünk-e az ördögre, és bízunk-e az Úr Jézusban? Belső küzdelmeink idején kire hallgatunk: a negatív hangokra vagy Jézusra? Kinek a szava fontos számunkra: Jézusé vagy a sajátunké, a lényünkben megszólaló óemberé? Mert az óember elcsüggeszt, azt üzeni, igazunk van, míg a Lélek rámutat, hogy kegyelemre szoruló bűnös vagyok.

Ma is szabad szünetet tartva elmélkedni az Igén. Amikor túl vagyunk terhelve, és úgy érezzük, nem bírjuk tovább, tartsunk szünetet, álljunk meg, mint a zsoltáros is tette. Ha megállunk és az Igéhez fordulunk, megújulunk hitünkben, feltöltődünk békességgel és örömmel. Töltődjünk fel Igével, krisztusi gondolatokkal és az Ő szavaival. Majd a töltődés után éljünk is belőle, vagyis éljük is az Igét.

Még azt meg kell jegyezni, hogy a zsoltár első tíz verse panaszt tartalmazott. Az Úrnak panaszkodott nyomorúságáról és népe nehéz helyzetéről a zsoltáros. A mai szakasz azonban már dicséretet tartalmaz. Mitől változott meg a szerző hangulata és a zsoltár tartalma? A biblikus elmélkedéstől - amíg Istenről meditált, átváltott a panaszból dicséretre, mert már nem a panaszt látta, hanem az Úr hatalmát. Látta, hogy van miért hálát adni, van miért dicsérni az Urat.

Pál apostol látja a római gyülekezetben lévő ajándékokat (Rm 15,14-33). Felismeri a testvérekben Krisztus munkáját, és tudja, képesek tanítani egymást. Tehát nincs rá feltétlenül szükség. A munka, ahogyan eddig is, megy nélküle is. Jó látni, ahogy elismeri Pál mások munkáját, értékeli tetteiket. Milyen jó is, ha meglátjuk egymás értékeit, és el is ismerjük.

Pál tele van alázattal, jól látja, hogy mindent az Úr végzett általa. Nem ő a kiváló munkás, hanem Jézus a nagyszerű Mester, Aki kihozta belőle a legtöbbet. Minden Krisztus műve Pál életében. Mi is köszönjük meg Urunk életünkben elvégzett munkáját.

Az apostol szeretne Rómába menni, mégpedig azért, hogy felüdüljön általuk. Vagyis a római gyülekezetben akar feltöltődni, mielőtt újabb missziói területekre megy. Ez a gyülekezet töltőállomássá lett mások számára. Nemcsak maguknak tartalékolják a hitet, Isten országa erejét, hanem azért is, hogy mások is megerősödjenek általuk. A mi közösségünk és életünk felüdít-e másokat? Betöltjük-e mi is a töltőállomás szerepét? Tudunk-e adni másoknak, vagy mindig csak kapni akarunk?

De Pál sem csak azért megy, hogy kapjon, hanem ő is adni akar. Krisztus áldásának teljességét viszi a számukra. Mit viszünk mi magunkkal, amikor látogatóba érkezünk? Krisztust visszük, amint Pál is tette? Bárhová ment, Jézus Krisztust vitte a szívében, és meg is osztotta másokkal. Ma sokféle tartalmat megosztunk az internet segítségével ismerőseinkkel - megosztjuk-e hitünket? Megosztjuk-e környezetünkkel mindazt a lelki gazdagságot, amit Urunktól kapunk folyamatosan? Mert Ő bőven osztja ajándékait és áldását, mindezt azért, hogy folyó módjára áradjon tovább rajtunk keresztül. Pál nemcsak valamicskét ad az evangéliumból, hanem Krisztus áldásának teljességét adja. Mindent továbbad, amit maga is kapott, hogy minél többen megismerjék a kegyelmet, és áldást nyerjenek az Úrtól.

Hála

1.Hála, hogy itt a csendes reggel,

Hála, hogy éjre nappal jő,

Hála, hogy minden órám gondját elhordozza Ő.

2. Hála barátért, testvérszívért,

Hála, hogy bennük bízhatom,

Hála, hogy minden ellenségnek békét hozhatom.

3. Hála a munka áldásáért,

Hála a boldog percekért,

Hála, hogy adtál dalt is, fényt is, adtál szép zenét.

Isten áldásával.

Bővölködő élet

A

 zsoltáros a nyomorúság idején Istenhez fordul, meglátja, hogy a nehéz helyzetben is van hová menni (Zsolt 77,1-10). Nincs egyedül fájdalmával, kétségeivel, megoszthatja azokat az Úrral. Nem magában gyötrődik, hanem megszólítja Istent, kiált Hozzá, kéri, figyeljen rá. Talán úgy gondolja keserűségében, Isten nem figyel, nem törődik vele - mi is hamar eljutunk erre az álláspontra. Pedig Isten figyel övéire, de van, hogy próbával vesz körül, kitartunk-e mellette, várunk-e Rá akkor is, ha nem azonnal érkezik a segítség. Ezek a próbák megvizsgálják, igazán vágyunk-e Istenre, vágyunk-e a változásra? Amikor Lévit elhívta az Úr Jézus, megállás nélkül ment tovább. Bartimeus kiáltozásakor sem állt meg azonnal, de nem azért, mert nem törődik a kiáltóval, hanem várta, hogyan fognak reagálni: Lévi ül tovább a pénze mellett, vagy felpattan és követi; Bartimeus feladja, vagy tovább kiált, addig, amíg Jézus meg nem áll és figyel rá? Mit teszünk? Kézbe vesszük a dolgokat, bevetjük kapcsolatainkat, vagy várunk hittel tovább?

Mi már többet tudunk, mint a zsoltáros tudott, mi ismerjük a testté lett Igét, Aki soha nem megy el a nyomorult mellett, Aki meghallja Hozzá intézett kiáltásunkat. Legyünk ma is bizalommal Iránta, éljünk az imádkozás lehetőségével, hiszen nagy kiváltság az, hogy a mindenható Istennel állandó és élő kapcsolatban lehetünk. Miért is lennénk nyugtalanok, miért is félnénk, ha a nagy Király népéhez tartozunk? Kapkodás helyett legyünk teljes bizalommal, higgyük, Nála mindenre van megoldás.

Ha annyira terhelnek a gondok, és úgy ránk telepszik az élet terhe, hogy nyugtalanok, feszültek és álmatlanok vagyunk, tanuljunk a zsoltárostól. Nem nyugtatót vesz be, és nem is az altatót hívja segítségül, hanem az emlékeit. De nem saját kiválóságára, fiatalsága erejére, egészségére gondol, hanem Isten tetteire. Álmatlansága idején felelevenít egy bibliai történetet magában, részletesen végiggondolja, és közben átéli Isten hatalmát. Amint látja az Úr szabadító munkáját, az ellenség fölötti győzelmét, megvigasztalódik, reménységre tesz szert.

Számunkra is adott ez a lehetőség. Mindnyájan ismerünk legalább egy bibliai történetet, vagy van egy aranymondás, amit valamikor megtanultunk. Ezeket felidézhetjük magunkban, és közben magunkat helyezhetjük valamelyik szereplő helyébe. Figyeljünk közben az Úrra, engedjük, hogy lénye átjárja szívünket. Isten tetteiből pedig merítsünk erőt és reménységet saját életünkre nézve. Lássuk meg, hogy amint akkor cselekedett az Úr, úgy képes ma is véghezvinni akaratát.

Az Igén elmélkedve felragyog előttünk Isten irgalmassága és kegyelme. Ha az Ige áthalad a szívünkön, elmúlnak kétségeink, meglátjuk, hogy Ő ma is irgalmas és kegyelmes. Nincs veszve ügyünk, ha alázattal és bűnbánattal Hozzá fordulunk. Az Úr ma is népe mellett áll, számára fontos, hogy terjedjen az evangélium. Ehhez adja áldását és kegyelmét, hiszen ma is az evangélium által szólít meg embereket és visz végbe változást bennük, majd körülöttük. Kegyelme nem fogyott el, csak élni kell vele. Rajtunk áll, hogy keressük-e a kegyelmet, keressük-e az Úrral való megbékélést és kapcsolatot. Kiáltsunk Hozzá, ahogy a szentíró is tette, vigyük Elé minden problémánkat, tárjuk fel őszintén életünket, mert Ő meghallgat, Nála kész a szabadítás.

Pál apostol rámutat, hogy akik hitben erőseknek gondolják magukat, ne bíráljanak, hanem segítsenek a gyöngéknek (Rm 15,1-13). Az erősek álljanak oda, és vegyék vállaikra a terheket, és hordozzák. Hordozzák az erőtlenek gyengeségeit. Hordozhatjuk mások gyöngeségeit az Úr előtt imádságban, mert az ima az egyik problémamegoldó eszköz. Ha annyira erősnek gondoljuk magunkat, akkor ne magunknak kedvezzünk, hanem tegyünk meg mindent a gyöngébbek épüléséért.

A hitben erősek segíthetnek a még gyöngéknek lelki edzést tartani, hogy ők is megerősödjenek. Mert az Isten versenypályáján való futás nem azt jelenti, hogy győzzük le a másikat, hanem azt, hogy segítsünk neki. Segítsünk, abban, hogy a másik is célba érjen. Olvassuk együtt az Igét, tárjuk fel az Írás üzenetét a másik számára. Mondjuk el, mi hogyan éljük meg az Úrban való bizalmunkat egy-egy élethelyzetben.

Mindezt úgy tegyük, hogy közben legyen szemünk előtt az, hogy az Úr sem magának kedvezett, nem a maga számára igyekezett előnyt szerezni, hanem értünk élt. Magára vette nyomorúságainkat, bűneink büntetését, és elszenvedte azt a kereszten. Az volt a szeme előtt, hogy megmentsen minket. A szolgálat útján az Írás az erőforrás, belőle merítünk reménységet. Bizony, hamar elcsüggedünk, de az Ige megerősít. Isten szava, a Vele való kapcsolat nélkül már rég feladtuk volna a reménységet, a szolgálatot. Hiszen az elvetett mag eredménye nem látszik azonnal. Sőt, csak egy kis része hull a vetőmagnak jó talajba, de tudjuk az Igéből, hogy az Úr szava nem tér vissza üresen, nem tér vissza anélkül, hogy elvégezné a rábízott munkát.

Dicsérjük Urunkat, és legyen szívünk tele örömmel, azért, hogy mi pogányok is kegyelmében részesülünk. Nem csak Izráel, hanem mi is hallhattuk és hallhatjuk a jó hírt. Örüljünk jelenlétének, szeretetének. Az Úr töltse be ma is szívünket örömmel, békességgel és a reménységben való bővelkedésben. Engedjük, hogy egész nap ez a bővölködő öröm töltsön be és uralja szívünket, árassza el környezetünket.

Jöjj, mondjunk hálaszót

1. Jöjj, mondjunk hálaszót Hűszájjal és hű szívvel, Mert rajtunk itt az Úr Nagy csoda dolgot mível. Már anyaölben is Volt mindig gondja ránk. A sok jót, melylyel áld, Ki sem mondhatja szánk.

2. Dús kincséből az Úr Jó békességet adjon, :/: Hogy szívünkben a kedv Víg és derűs maradjon. Ne hagyja híveit Bú-bajban sohasem; A rossztól óvja meg Itt s túl ez életen.

3. Az Atyát és Fiút És a Szentlelket áldom; :/: A menny Urát, kiben Szent egybe forrt a három; Aki úgy szól ma is, Ahogy régente szólt, Nem változik: Az Ő, És az lesz, aki volt.

Isten áldásával.

Békesség Krisztusban

Z

soltárunk azzal a vallomással kezdődik, hogy ismerik Istent Júdában (Zsolt 76,1-13), csodálatos bizonyságtétel ez, nincs nagyobb öröm, mint ismerni Istent. És ez az ismeret nem elméleti csupán, hanem gyakorlati. Ők a mindennapi életük során ismerték meg az Urat. Megtapasztalták szabadítását, majd vezetését és gondoskodását. Kánaán földjén pedig néppé formáló erejével, a gonosztól való oltalmával találkoztak. Hogyan ismerem én az Urat? Csak elméletből, mások elmondása alapján vagy személyes tapasztalatokon keresztül? 

Isten azt akarja, hogy személyesen ismerjük meg, ami azt jelenti, hogy látva nyomorúságomat, elveszett állapotomat, Hozzá fordulok, segítséget kérek. Megismerhetjük Őt, mert kijelentette magát, vagyis mindent megtett, hogy aki akarja, valóban megismerhesse. Az Úr Jézus Krisztus által vált igazán megismerhetővé Isten. Benne eljött közénk, emberré lett, és emberi nyelven szól hozzánk.

 Azonban azt meg kell látnunk, hogy nemcsak a szenvedélybeteg, a hitetlen az elveszett, hanem minden ember az. Nemcsak az élet mélységeiben járónak, hanem az úgynevezett jó embernek, a gyülekezetben felnevelkedettnek is szüksége van megtérésre. Így láttuk a gazdag ifjú Jézussal való találkozásakor, bár Ő ezt nem vette komolyan, úgy gondolta, rendben van, és nem akarta magát teljesen Jézusra bízni. Nikodémusnak is újjászületésre volt szüksége, a képzettség, a vallásosság, a törvény megtartása nem elég, Isten Lelkének újjáteremtő munkájára van szükségünk.

Isten népe közé jött, amikor hajlékot (sátort, majd templomot) adott a számukra. Hajléka Sálémban van, ami békességet jelent. Jeruzsálem a békesség városa, de ez a békesség nem a városból, nem az ott lakókból, hanem a jelenlévő Istenből árad. Isten békessége Jézus Krisztusban érkezett meg hozzánk, eljött közénk, azért, hogy általa megbékéljünk Istennel, majd egymással. Azt látjuk, hogy nincs békesség, tele van az emberiség nyugtalansággal, szörnyű harcok, gyilkosságok történnek, és még mindig nem akarjuk észrevenni, hogy béke csak akkor lesz, ha megbékülünk Istennel. Senki nem tud békét szerezni, ez Isten ajándéka Jézusban, Ő a békesség fejedelme. Ha behívjuk életünkbe, meglátjuk a béke útját. Általa már nem legyőzni akarjuk a másikat, hanem új élethez segíteni.

A zsoltáros gyönyörűen beszél Istenről, dicsőíti hatalmát és tetteit. Tudom-e én így dicsérni? Tudom-e sorolni az Úr tetteit, mindazt, amit naponta megtapasztalok? Hányszor csak elméleti vagy múltbeli ismereteink vannak, nem pedig friss, naponta megtapasztalt bizonyságok. Pedig mi már nem a rettenetes, hanem a bűnöst szerető és megmentő Urat ismerjük. Jó, hogy mi már tudjuk, Isten szeretet. Agapé, Aki szereti azt is, aki nem szeretetreméltó. Töltődjünk fel mi is agapéval, engedjük, hogy áradjon tovább mások felé, hogy minél többen megismerjék a bűnöst szerető Istent. Akitől nem kell félni, hanem mehetnek ma is hozzá a leprások, paráznák, gyilkosok, bénák, vámszedők, szenvedélybetegek és minden bűnös, mert Általa van szabadulás. Ő új életet kínál az Őt keresők számára. Így jöjjünk mi is Hozzá, és hozzunk másokat is, hívogassunk, mint ahogy András hívta a testvérét, Pétert.

Pál apostol azt kéri, hogy ne ítélgessük egymást, ennek megfelelni nem egyszerű, hiszen mi szeretjük a másikat megítélni, hisz az sokkal könnyebb, mint magunkba tekinteni (Rm 14,13-23). Pedig elsősorban arra van szükség, hogy meglássuk saját bűneinket, és abból kérjük a szabadítást. A másik ember, a hitben testvér felé pedig azzal szolgálhatunk, ha segítjük növekedését. Ezt úgy tehetjük meg, ha le tudunk mondani arról, ami a másiknak még nehéz, ami kísértést jelent a számára. Azzal segíthetünk, ha egy frissen szabadulttal együtt tudunk haladni, vagyis kész vagyok lemondani annak a fogyasztásáról, ami neki problémát jelent.

Pál korában a pogány piacokról vásárolt hús okozott némelyek hitének problémát, nem mertek enni olyan húst, amit előzőleg a pogány istennek áldozatként bemutattak. Az apostol megértő, nem mondja, miért féltek, miért csak itt tartotok, hanem azt kéri, hogy akinek nem probléma a hús evése, az ne egyen, az mondjon le róla, gyönge testvére kedvéért. Igen, mert nem az ételen, az italon van a hangsúly Isten gyermekei életében - egy összejövetel tartalmát és hangulatát nem az ital adja meg, hanem a jelenlévő Úr. Mert Isten országa békesség, igazság és Szentlélek által való öröm.

Vajon ma mi látszik meg ezekből a hívők életében? A Szentlélek általi öröm van-e jelen egy-egy ünnepségen? Hányszor nem ezt látni, hanem inkább azt, hogy mi is a világ eszközeivel tesszük vonzóbbá és hangulatosabbá alkalmainkat. Pedig az Úrnak, az Igének kellene vonzást gyakorolni, és krisztusi életvitelünknek. Bizony, az életünk gyakran inkább taszító, mintsem vonzó. Éljünk és cselekedjünk mindig hitből, segítve a gyengébbek megerősödését. Legyen életünk ma is vonzó az Urat keresők számára.

Jézusom, ki árva lelkem

1. Jézusom, ki árva lelkem Megváltottad véreddel, Kárhozattól óvtál engem, Bűnös szívem, ó, vedd el! Add, hogy néked megháláljam. Hogy nem hagytál a halálban, megmutattad: Bármit adj, Én oltalmam csak te vagy.

2. Jézus, benned bízva bízom, Elpusztulnom, ó, ne hagyj! :/: Te, ki bűnön, poklon, síron Egyedüli győztes vagy: Gyönge hitben biztass engem, Készíts arra, hogy én lelkem Láthat majd fenn, ó, Uram, Mindörökké boldogan.

Isten áldásával.

Számadás

M

ilyen jó, hogy vészhelyzetben is van kihez fordulni, van hová kiáltani, ahogyan zsoltárunk is mutatja számunkra (Zsolt 75,1-11). Az ének, amelynek dallamára megy a mai zsoltárunk, Istenhez kiált, Őt kéri, hogy ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben ne veszítse el őket. Tudja a szentíró, hogy életük Isten kezében van, minden az Ő akaratából történik, ezért nem sorsszerűek az események. Bármi is szorongat a mai napon, legyen bár tele szívünk félelemmel, ne feledjük, előbb kiáltsunk az Úrhoz. Számunkra legyen mindig Ő az első, bármennyire siettetnek is az események, higgyük el, nem késleltet, ha az Úr elé járulunk. Sőt, igazán akkor nyerünk időt, ha feltárjuk Előtte a szívünket.

A zsoltáros a kiáltást követően Isten magasztalásába fog bele, árad a szívéből a korábban megtapasztalt áldások miatti hála. Jó, ha mi is a hálát engedjük felszínre jönni, ha nem engedjük, hogy a kétség, a fájdalom vagy a reménytelenség borítson el. Ennek az állapotnak az ellenszere az Isten korábbi tetteire való visszaemlékezés. Csodálatos erőforrás számunkra az Ige, amiben megláthatjuk Isten hűségét. Évezredeken át ível az Úr kegyelme és szeretete övéi iránt. Hány és hány csodát vitt végbe értük, hányszor tapasztalták meg, hogy közel van az Úr. Gondolhatunk az egyiptomi szabadulás csodájára, amikor a tehetetlenül csapdába került Izráel átéli, hogy Isten utat készít számukra a Vörös-tengeren keresztül. Mert Számára nincs lehetetlen, nincs olyan helyzet, amelyben ne tudna segíteni. Bár azt is meg kell látni, hogy van, amikor nem azonnal, vagy nem úgy jön a segítség, ahogyan várjuk. Sőt, Isten segítsége nem mindig jelenti a szenvedés megszűnését, van, amikor erőt kapunk a nyomorúság elhordozásához.

Az Úr válaszol a kiáltónak, az aggódónak, és közli vele, kezében van a történelem, meg fogja ítélni az embert. Olyan jó, hogy nem hiába várjuk Urunk válaszát, ha az Igéhez hajtjuk fülünket, halljuk Őt, és ha halljuk, békesség költözik szívünkbe. Mert az Úr szava kiűzi a félelmet, szűnik az aggodalom, és helyére lép a bizalom. Igénk arra figyelmeztet, hogy ne ringassuk magunkat hamis biztonságba, mert nem az jelenti a békét, ha nem történik semmi, hanem ha a bajok idején is az Úr közelében vagyunk, ha bízunk Benne.

Még a föld is meg fog inogni, bizony, a gonosz mindent megpróbál, hogy Istentől elszakítson, sőt, a halálba taszítsa az emberiséget, azonban az Úr megerősíti oszlopait. Ő erősíti meg hitünket és életünket a nehéz időkben is, ehhez azonban csendre van szükség. A szela jókor jön, ami azt jelenti: szünet. Szünet közeledik, itt a nyár, a vakáció, a nyaralások, a pihenések ideje. Használjuk fel arra, hogy több időt töltsünk Isten közelségében, hogy elgondolkodjunk az Ige alapján életünkről, és átértékeljük azt. Az Ige segít újra és jól felépíteni lelki életünket, Isten szava az alap, a kőszikla, és ha ráépítünk, stabillá válik az építmény.

Jó a csend arra is, hogy szemeinket az Úrra irányítsuk, és ne környezetünkre, mert ha másokat figyelünk, elkeseredünk. Annyi gonoszság történik, oly sokan Isten nélkül akarnak boldogulni, és úgy tűnik, sikerül is nekik. Ne rájuk, hanem az Úrra figyeljünk, és lássuk meg, hogy az ítéletet senki sem kerülheti el. Egyszer mindnyájunknak oda kell állni az Úr ítélőszéke elé, és jó, ha már most rendezzük életünket, és örömmel szolgáljuk Urunkat. Isten a mi Atyánk, Jézus Krisztusban, ne féljünk, hanem inkább örömmel dicsérjük Őt.

Nem tartunk mindnyájan ugyanott a hit útján, vannak, akik már előrébb jutottak, és vannak, akik most indultak vagy lemaradtak (Rm 14,1-12). Az a feladatunk, hogy értsük meg a másikat, és segítsük, hogy ő is növekedjen, előrébb jusson. Nem a bírálással segítjük előre, hanem a megértéssel, az együttérzéssel.

Lehet egymásnak segíteni, de mindenki maga felelős a növekedésért. Azonban az apostol rámutat, Isten az, Aki megtart, a magunk erejében nem bízhatunk. De ne keseredjünk el, ha lassan is haladunk, mert az Úr hatalmára lehet építeni. Neki van hatalma, hogy nehéz körülmények közt is megtartson. Idegen környezetben is az Úr kegyelmében megerősödve meg lehet maradni a hitben.

Ne feledjük, hogy az Úréi vagyunk, ezért nem magunknak élünk, hanem az Úrnak. Vagyis az Úrnak való szolgálat tölti be lényünket. Akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk - ez a lényeg, és ez nagyon biztató, mert a halál is Hozzá visz közel. Aki itt Neki él, a halál után Vele fog élni. Milyen csodálatos is lesz mindig Vele lenni, állandóan tapasztalni jelenlétét, szeretetét. Jó, hogy már most átélhetjük mindezt, mert Igéjén keresztül itt van köztünk.

Arra is tanít az apostol, hogy nekünk elsősorban a saját életünkkel kell foglalkoznunk, mert az Úr is a saját életünkről kéri majd a beszámolót. Mennyi mindent tudunk másokról, gyakran hosszú perceken keresztül tárgyaljuk mások életét. De ne feledjük, magunkról kell majd számot adni. Mit is mondanánk magunkról? Látjuk-e saját bűneinket, hibáinkat? Észrevesszük-e, ha valamit rosszul csinálunk? Gyakran vagyunk úgy, hogy a saját koszos ablaküvegünkön keresztül nézzük a másikat. És mivel koszos az üveg, azt gondoljuk, a másiknál vannak a problémák. Takarítsuk meg lényünk üvegeit, hogy tisztán láthassuk egymást. Jézus lénye és Igéje tisztítja meg szívünket és látásunkat. Ha ez megtörténik, tisztábbnak látjuk egymást, és már nem leírjuk a gyengébbet, hanem segítjük. Így készüljünk az Úr előtti számadásra, mert nem tudjuk, mikor kerül rá sor. De egyszer eljön, és milyen jó lesz, ha az Úr munkájáról tudunk csak beszélni, mert azzal lesz tele a szívünk. Most még a számadás jól végződhet, hiszen a hiányt is lehet rendezni, Jézus kifizette az adósságunkat, nincs már követelés, csak új kezdés.  Dicsérjük ezért Urunkat!

Emeljük Jézushoz szemünk

1. Emeljük Jézushoz szemünk, Jön már királyi győztesünk, Mennyből leszáll s együtt leszünk. Lelkünk vigyázni meg ne szünjön, Felséges várástól feszüljön, Az álmot űzd el, készen állj, Krisztusnép, jön, jön a Király!

2. Azt mondta Jézus: Idelenn Új próba és új küzdelem A hívők sorsa szüntelen. Azért ne csüggedjünk, ne féljünk, :/: Az út rövid, végére érünk. Az álmot űzd el, készen állj, Krisztus-nép, jön, jön a Király!

3. Éneklünk és a perc szalad, A nap, mely nesztelen halad, Az öröklét felé mutat. De míg hangunk majd zengve szárnyal :/: Hozsánnás angyal-kar szavával, Az álmot űzd el, készen állj, Krisztus-nép, jön, jön a Király!

4. Ó, kérünk, Jézus, jó Urunk, Te szabd meg életünk, utunk: Hány éjszakánk lesz s hány napunk. Bölcs szívedből töltsd meg szívünket. :/: Te ismered jól kis hitünket: Küldj, küldj szent sóvárgást nekünk, Hogy majd ha jössz, készen legyünk.

Isten áldásával.

Ideje felserkenni

A

 zsoltárok olvasása közben olyan helyzetet élünk át, mint amikor egy régóta bezárt szoba ajtaját és ablakait szélesre tárjuk (Zsolt 74,1-23). Beárad a fény és a levegő, és eltűnik az áporodott szag és a sötét. Olvasás közben így tárhatjuk ki lényünk ablakait is, hogy beáradjon Isten mennyei világának jó és tiszta levegője. Ma reggel is lélegezzünk jó mélyet az Ige által a mennyei levegőből, hogy általa megtisztuljon a lényünk, és feltöltődjünk Isten gondolataival. Nem mindegy, hogyan indítjuk napunkat, bosszúsággal, bal lábbal, vagy az Úrból fakadó örömmel. Mert az Úrral lenni örömet jelent, jó hallani a hangját és megtapasztalni szeretetét.

A szentíró kérdéseit viszi Isten elé, nem érti, miért haragszik népére az Úr. Az ellenség behatolt az országba, sőt, betette lábát a szentélybe, és meggyalázta azt. Sok miért van a szívében: miért engedi ezt Isten, miért nem cselekszik, miért tűri mindezt? Azonban jó meglátnunk, hogy miértjeit is az Úr elé viszi a szentíró, nem maga próbál felelni rá, hanem Istent kérdezi. Keresi a célját mindannak, ami történt. Szeretné megismerni, mit akar az Úr mindezzel elvégezni az életében. Miértjeinket mi is vigyük Isten elé, mert Tőle lehet őszintén kérdezni. Ne tartsuk magunkban azt sem, amit nem értünk, merjünk kérdezni az Úrtól, mert Ő válaszol. Merjük kérdezni, mi a célja életünk nehéz helyzeteivel, mert nem cél nélkül engedi a próbákat. Általuk változást akar kivitelezni életünkben, azt akarja, hogy jobban megismerjük Őt, és visszatérjünk Hozzá.

Felsorolja azokat a nyomorúságokat, amiken keresztülmentek az ellenség támadása következtében. Az idegen sereg mindent elpusztított, meggyalázta a templomot is, ők pedig úgy érezték, Isten nem szól hozzájuk. Nem látnak jeleket, nincs próféta, és ez a legnagyobb szomorúsága Isten gyermekeinek, mert nincs nagyobb rossz a számukra, mint amikor Isten hallgat. Nem az elnyomás, a szegénység, a betegség a legnagyobb rossz, hanem amikor Isten messze van tőlük, amikor nem hallják a szavát. Számunkra is az a legnagyobb rossz, ha távol vagyunk Istentől, ha nem halljuk naponta szerető szavát, ha nem érzékeljük, hogy fogja kezünket. Ma sokan nem ezt érzik bajnak, hanem csupán anyagi helyzetükre figyelnek, vagy társadalmi pozíciójukra, pedig minden baj abból származik, hogy távol vagyunk Istentől. Pedig Ő nincs messze tőlünk, Jézus Krisztusban emberré lett, hogy megszólíthassuk és átéljük közelségét, megtapasztaljuk segítségét. Jó, ha hiányzik számunkra Isten.  Jó, ha Nélküle nem érezzük jól magunkat, mert Ő tölti be a lényünkben található űrt.

A panasz után a zsoltáros felidézi az Úr megtapasztalt tetteit, hatalmas csodáit, népéért véghezvitt cselekedeteit. Ezekből merít erőt és vigasztalást, és ezekre építve kéri, hogy avatkozzon közbe az Úr. Isten megtapasztalt csodái, az Igében olvasott kijelentései adják számunkra a biztos talajt, amin állva reménységet meríthetünk. Isten múltban elvégzett csodái a jelenben válnak erőforrássá, azt üzenik, ne adjuk fel, bízzunk az Úrban, mert Ő ma is ugyanaz. A szentíró nem másoktól várja a segítséget, hanem Istentől, Őt kéri, hogy cselekedjék. Szabad nekünk is kérni az Urat, de várjuk is ki, amíg közbeavatkozik. Ne mi harcoljunk, hanem várjuk meg Isten válaszát. Legyünk türelmesek, mert Ő nem feledkezik el rólunk. Ha mi azt gondolnánk is, hogy megfeledkezett életünkről, ne engedjünk ezeknek a gondolatoknak, hanem kapaszkodjunk az Igébe, az Úr azt mondja, Ő soha meg nem feledkezik rólunk.

Pál apostol rámutat, hogy a tanítványok élete legyen mindenkor fegyelmezett és rendezett, ne legyenek adósságaink, ne hitelekre, hanem az Úr kegyelmére építsünk (Rm 13,8-14). Szabad nekünk mindent az Úrtól várni, hiszen Ő maga ígérte, hogy tudja a mi Atyánk, mire van szükségünk. Bízzunk Benne, hogy megadja valóban azt, amire szükségünk van, eladósodás nélkül. Talán gyakran pont az a baj, hogy már nemcsak azt akarjuk megszerezni, amire szükségünk van, hanem azon felül is több mindent. Nem akarunk elmaradni másoktól, de így kiszolgáltatottakká válunk. Nekünk nem kell a világ életszínvonalával lépést tartani, de mintha mégis ezt tennénk. Nem akarunk lemaradni, sőt, olyanná akarunk válni, mint a környezetünk. Jó azonban, ha megtanuljuk, Isten gyermekei nem megszerzik, amire szükségük van, hanem kapják, mennyei Atyjuk gondoskodik róluk, mert Ő ad fiainak jókat.

Az apostol egyetlen tartozást fogad el, mégpedig az agapéval való tartozást. Úgy látja, hogy a mentő szeretettel adósak vagyunk mindenki felé. Az újjászületett ember számára fontos, hogy környezete is megismerje az Úr szeretetét. Látjuk-e, hogy környezetünknek leginkább mennyei állampolgárságra van szüksége? Mindent meg akarunk adni gyermekeinknek, mert azt gondoljuk, az anyagiakon múlik az életük, és közben elfelejtjük: a legfontosabb, hogy átéljék Isten kegyelmét, belépjenek Isten országába. Fontos-e számunkra, hogy gyermekeink is megismerjék az Urat? Megteszünk-e ezért mindent?

Sokat beszélünk az ébredésről, nagyon szeretnénk, ha ismét átélhetnénk. Igénk rámutat, nekünk kell először felébredni, az ébredés személyes áldás, először engem akar megérinteni, és majd azután általam terjed tovább. Itt az idő az ébredésre, vagy ahogyan a Károli fordítás mondja: „ideje már, hogy az álomból felserkenjünk.” Igen, elég sokat szundikáltunk, ideje felébrednünk. Ne mástól várjuk, hanem mi ébredjünk, mi mozduljunk és vegyük komolyan az Úr szavát.

Az ébredés azt eredményezi, hogy meglátom, mi az, ami nem Ige szerint megy az életemben. Az apostol a gyülekezettől azt kéri, hogy a korábbi életükben megszokott és természetesnek tartott bálokat, különféle világi alkalmakat, ahol az alkoholnak is fontos szerep jut, ne folytassák tovább. Isten népének fel kell mutatnia, hogy lehet másképp is élni. Ma mintha mi is ilyen alkalmak rendezésével próbálnánk elérni az embereket. Ébredjünk, és lássuk meg: nem programot kell szerveznünk és jó hangulatot biztosítani, hanem minőségi életet felmutatni. Ma is az evangélium hirdetése a legfontosabb eszköz az életek formálásában. Ne adjuk ezt fel, hanem építsünk rá minél jobban.

Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed

1. Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed, Mondd a világnak: hajnalod közel! Mert nem hagy az, ki népeket teremtett, Senkit sem éjben, bűnben veszni el. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

2. Lásd: millióknak lelke megkötözve, Rabláncként hordoz sötét bűnöket; Nincs kitől hallja: Megváltónk keresztje Mily gazdag élet kútja lett neked. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a szabadító elközelgetett!

3. Mondd minden népnek: elveszett juháért Mit tett a Pásztor - csuda szerelem - Földig hajolt a kárhozott világért S meghalt alant, hogy élhess odafenn. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

4. Küldj fiaidból, akik nemhiába Élvezik kincsed: Hirdessék szavad; Öntsd lelked értük győzelmes imába: Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

5. Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled, Felfedi titkát minden szív előtt. Egy lélekért se érjen vádja téged, Hogy temiattad nem látta meg Őt. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

Isten áldásával.

Az Úr közelsége jó

A

 törvény és az áldozatok világából a zsoltárok világába lépünk a mai napon (Zsolt 73,1-28). Ennek a világnak az alapja az imádkozás, az élő, személyes kapcsolat Istennel. Mai zsoltárunk is egy csendben átélt vallomással kezdődik. A szerző szinte felkiált: „Bizony, Isten jó Izráelhez”. Úgy gondolom, ezt a megállapítást saját tapasztalatunk alapján is megerősíthetjük, bizony, jó az Úr mai népéhez, gyermekeihez. De jó az egész emberiséghez is. Hiszen a sok gonoszság és istentelenség ellenére sem mondott le rólunk, hanem hirdetteti az evangéliumot, és lehetővé teszi, hogy megismerjük Őt. Mennyi jót tesz velünk napról napra, pedig nem mindig vagyunk hálásak, hanem inkább elégedetlenek és zúgolódók.

A zsoltáríró belső vívódását osztja meg velünk, feltárja szívét, és nem titkolja, hogy majdnem megbotlott. A zsoltárok mindig őszinték, mernek beszélni problémáikról, vívódásaikról, de mindezt Isten színe előtt tárják fel. Elmondja, hogy botlását az irigység okozta, nem Istenre figyelt, hanem a körülötte élőkre.  És azt látta, hogy, akik nem veszik Istent komolyan, nagyon jól élnek, és ez iriggyé tette őt. Jó nekünk is szívünkbe tekinteni és leleplezni, amikor megjelenik az irigység, mert elkeserít és elszakít az Úrtól. Aki azonban az Úrban tud megelégedni, annak a szívét elkerüli az irigység. Aki látja mennyei Atyja gazdagságát, azt nem csábítja mások sikere, vagyona.

Egyre jobban elcsügged a zsoltáros, mert mihelyt levesszük szemünket az Úrról, elcsüggedünk. Már úgy látja, hiába élt kegyes életet, de aztán rádöbben, van egy hely, ahová viheti vívódásait, kétségeit, és ez a hely az Úr háza. Jó, ha mi is felismerjük, mehetünk az Úr színe elé, sőt, mindjárt a kísértések, a kétségek kezdetén menjünk Hozzá, és az Úr jelenlétének csendjében másképp fogjuk látni a dolgokat. Mert az életet igazán Isten előtt, az Ige fényében értjük meg. A szentíró is kimondja, hogy az istentisztelet alatt értette meg mindazt, amin eddig gyötrődött, mert igazi válaszokat az Úrtól kapunk.

Az Úr előtti csöndben elhallgatnak a negatív hangok, és rádöbben, hogy ő mindig az Úrral van, mert Ő fogja a jobb kezét. Ez a legnagyobb jó, amit átélhetünk, Isten velünk van, fogja a kezünket, és semmilyen élethelyzetben nem vagyunk magunkban. Ha Ő velem van, nincs lehetetlen helyzet, mert az Úrra mindig lehet számítani, és a lehetőségei határtalanok. A kapcsolatok sem mindig segíthetnek, a pénz sem jelent sok esetben megoldást, mert a gyógyíthatatlan betegséget a vagyon sem tudja eltávolítani, a halált pedig senki nem fizetheti le. Mindezekkel szemben a feltámadott Úr Jézus Krisztusba vetett élő hit jelent megoldást és nyújt reménységet. Ragadjuk meg Urunk felénk nyújtott kezét, és ne húzzuk ki soha az Ő kezéből a miénket. Életünk az Ő kezében van a legjobb helyen, hiszen szeretetétől semmi nem választhat el.

Adja az Úr, hogy mi is őszinte örömmel mondjuk a szerzővel együtt: rajtad kívül másban nem gyönyörködöm. Meg kell tanulnunk az Úrban gyönyörködni, belső lelki csöndben szemlélni Urunkat. A szentíró számára az Úrral való kapcsolat a legfontosabb, maga Isten fontos neki. Jó-e nekem az Úrral csendben lenni? Örömöt jelent-e a közelsége, szava? A zsoltáros megvallja, számára nagyon jó Isten közelsége, mindennél többet jelent, ha vele van. És az Úr a menedéke. Ez azt jelenti, hogy bármilyen probléma merüljön is fel, érjék támadások, vagy lássa a gonoszok boldogulását, mindjárt Istent keresi fel. Nem engedi, hogy a külvilág hasson rá, hanem az idegen befolyás elől az Úrhoz menekül. Sokat jelent, ha nem engedjük elburjánzani a gonosz gondolatokat, hanem azonnal Isten jelenlétébe menekülünk.

Pál apostol és az első keresztyének nem ellenséget láttak a hatalomban, hanem missziói terepet (Rm 13,1-7). Az volt a rendeltetésük, hogy életükkel és a hirdetett Ige által formálják a birodalmat. A hatalom, a zsidó és majd a római vezetők tekintettek ellenségként a keresztyénekre, mert ők Jézust ismerték el a mindenség Urának.

Amikor a tanítványok hűek az Úrhoz, a hatalom és a környezetük egy idő után nem igazán érti meg másságukat, ezért üldözhetik őket. De a tanítványok nem a hatalom ellen, hanem Isten országáért munkálkodnak. A legnagyobb változást mindig a megújult életek viszik végbe, akik élik Isten akaratát, és ez kihat a társadalom minden területére.

A tanítványok számára mindig Jézus a minta, éljük meg tanításait, éljük, amit Ő élt, és cselekedjük, amit cselekedett. Mert azért vagyunk itt, hogy Jézus akaratát megvalósítsuk, tegyük a jót, az Isten szerinti jót. Ha mindenben vállaljuk az Úr akaratát, az lehet bizonyságtétellé, ha ragaszkodunk az Igéhez, akkor nem kell félnünk. A hívő ember megadja, amit meg kell adni, a világnak az adót, Istennek pedig a tiszteletet és egész életét. Az Úr Jézus is azt mondta, hogy a császárnak adjuk meg, ami az övé, adjuk vissza, ami az övé, és Istennek is adjuk meg, ami az Istené. Mi az Övé? Az életünk. Ne az anyagiakhoz ragaszkodjunk, ne féljünk adni belőle, hanem inkább egész életünket tegyük az Úr kezébe, és akkor biztonságban leszünk. Ha életünk Isten uralma alá kerül, nem fogunk aggodalmaskodni, mert bízunk Atyánkban. Aki Benne bízik, az nem csalódik.

Mely igen jó az Úr Istent dicsérni

1. Mely igen jó az Úr Istent dicsérni, Felségednek, én Uram, énekelni, Szent nevedet dicsérvén magasztalni És mindenütt e világon hirdetni.

2. Igen reggel irgalmadat hirdetni, Igazságodról éjjel gondolkodni, Hegedűvel, orgonával zengetni, Minden éneklő szerszámmal tisztelni.

3. Csudaképpen én vigasztalást vészek, Cselekedetidre hogyha tekintek, Kezeidnek munkájában örvendek, Teremtőmnek, megváltómnak éneklek.

4. Az esztelen ember ezt nem esméri, A hitetlen bolond ember nem érti; Kinek rólad nincs igaz esméreti: Szent Fiadban mert nincs hite őnéki.

5. E világon gonoszok gyökereznek, Kik mindenkor hamisan cselekesznek; Mint a füvek, virágoznak, terjednek, Hogy örökül-örökké elvesszenek.

6. Lám, ezeket, Uram, felséges Isten, Kik támadnak a te szent igéd ellen, Viaskodnak a te híveid ellen: Megbünteted, mert vagy örök Úr Isten.

7. Rólad, Uram, akik megemlékeznek, Mint pálmafák úgy szintén ők zöldellnek; Mint cédrusfák, ugyan meggyökereznek Az igazak, kik igaz hitben élnek.

8. Vallást tesznek Minden emberek előtt, Hogy az Isten igaz mindenek fölött; Hamisságot soha nem cselekedett, Mint kőszikla, ő ád nagy erősséget.

Isten áldásával.

Szeretetben

B

efejeződik ez a könyv is, végére érünk a különféle áldozati formáknak, talán már örülünk is, végre kijutunk ezekből a számunkra néha érthetetlen törvényekből (3Móz 27,1-34). Azonban ne így lássuk, hanem fedezzük fel ezek célját, hiszen Isten számunkra is üzen általuk, rámutat az élet megszentelésére. A tanítványság tovább halad a megszentelődés felé, mert Jézus követése életforma is, amelyben  megvalósul mindaz, amit az Úr kijelentett számunkra. Istennek ma is célja, hogy népének élete megszentelt legyen, olyan élet, amely vonz másokat is Isten országába. Mennyit növekedtünk ebben? Fontos-e számunkra a megszentelt élet? Imádkozunk-e érte, kérjük-e, hogy Urunk formálja ki bennünk a Krisztust?

Megtudtuk, hogy Isten számára fontos az élet, védelmezi, és mindent megtesz érte, hogy mentse. Megmentette Izráelt az egyiptomi fogságból, majd megadja számukra a néppé válás feltételeit. A pusztában, a Sínai-hegy lábánál megkapják azokat az Igéket, amelyek által egy új nép, Isten népe lehetnek. Mert Isten mindig azt akarja, hogy akik egykor nem nép voltak, néppé legyenek, aki bűneiben élt, legyen az Úr tanítványa, és éljen egy egészen új életet. Mert Isten vezetésével lehetséges másképp élni, mint eddig, mint a világ. Lehetséges más válaszokat kapni kérdéseinkre, mint amiket eddig kaptunk, ehhez adja az Úr az Igét.

A bűnért való áldozat megmutatta, hogy vér nélkül nincs bűnbocsánat, valakinek meg kell halnia azért, hogy élhessünk és Isten elé állhassunk. Ez a valaki Jézus Krisztus. Milyen sokba is kerültünk: Isten Fia életébe. Ő nem aranyat, ezüstöt, drága kincset adott, hanem a legértékesebbet: Fiát. Az életnél nincs nagyobb érték. Ezért megrendülve adjunk hálát az Úrnak, másrészt mi is óvjuk, védjük az életet, a sajátunkat és a másikét is. Az igazi védelem Jézus oltalmában található. Azt is láttuk, hogy a hála ad is, nemcsak kapni akar, aki megtapasztalja Isten kegyelmét, nem csak kapni akar, hanem adni is, hálából. Különféle hálaáldozatokról is volt szó, amelyek által kifejezték, hogy mindent Istennek köszönhetnek, ezért hálásak, és adnak hálából az Úrnak. A kegyelem kigyógyít az önzésből, a magunknak valóságból, és ránevel a nyitott szívű, ajándékozó életre.

Számomra fontos volt meglátni, hogy a törvények által is mindig ad esélyt az Úr az újrakezdésre, nem engedi, hogy bárki elessen ettől a lehetőségtől. A törvény nemcsak elvárt, de védelmet is biztosított, nem engedte, hogy kizsarolja egyik ember a másikat. Ezt szolgálta a nyugalom- és a jubileumi év bevezetése is. Ne legyen senki leírva, hanem kapja vissza tulajdonát, és kezdjen új életet. Isten a földet is védelmezi, mert a föld és annak minden java is az Úré. Nem kizsákmányolásra, önző céljaink megvalósítására kaptuk, hanem azért, hogy mindenki örömmel éljen Isten dicsőségére. Az Úr mindenki számára biztosította az életfeltételeket.

A felajánlásokban is kaptak lehetőséget a megváltásra, Isten nem merev törvényekkel irányítja az életünket, Ő rugalmas. Azonban elvárja, hogy mindenkor becsületesek legyünk. A fogadalmak, áldozatok, adakozások ne váljanak spekuláció tárgyává, se selejtezési lehetőségé. Ha adunk az Úrnak, mindig a legjobbat adjuk, mert Ő is így tesz. Adjuk Neki életünket, annak is a legjavát, tehát már fiatalságunkat, és engedjük, hogy vezesse, alakítsa mindennapjainkat.

Pál apostol a mindennapi életre nyújt Jézus tanítványai számára útmutatást (Rm 12,9-21). Ezekben a tanácsokban a Hegyi Beszéd tanítása, tehát Jézus élete tükröződik. Vagyis az apostol rámutat, hogy az Úr tanítványai a mindennapokban másságukkal fejthetnek ki hatást. Ők is harcolhatnak a gonosz ellen, az ellen, aki Isten akaratát támadja, aki a kárhozat felé sodor. De mi más fegyvereket alkalmazhatunk, mint a világ, nem a bosszút, a megfizetést, hanem a megbocsátást és a jó tetteket. 

Nagyon hangsúlyozza, hogy a gonoszt jóval győzzük le, mert a leghatékonyabb fegyver a jó cselekvése, amikor a velünk gonoszul bánóval jót teszünk. Ez nehéz, sőt önerőből járhatatlan út, ezt csak a bennünk élő Krisztus képes megcselekedni. Emberi természetünk bosszúra szomjazik, mindig meg akarja torolni a sérelmeket. Még a tanítványok is bosszút akartak állni azon a falun, ahol nem fogadták be őket. Azonban Jézus nem a bosszú, hanem a megbocsátás útját járja. Az eleven szén gyűjtése is jótett. Abban a korban íratlan szabály volt, hogy ha az ellenség jött át és kért tüzet, mert amíg távol volt, kialudt, akkor annak adni kell. Ez a legnagyobb jó tett, tüzet adni egy cserépedénybe, amit aztán a fején szállít haza a másik. Így a fejére gyűjtött tűz jó tett, mert lesz tűz, lesz meleg, lesz étel az ellenségünknél, az ő szívét pedig ez a tett megváltoztathatja. A jó tettben erő van.

A gyülekezet egymás irányában való tetteit is a szeretet, az agapé motiválja. Itt már nem elvárásoknak kell megfelelni, hanem az agapénak engedelmeskedhetünk. Az agapé mindig adni akar, mégpedig a megélt evangéliumot, hiszen Isten az agapé, Ő is ad. Fiát adta nekünk.

Aki átéli az Úr szeretetét, az vágyik a Vele való kapcsolatra, aminek kiváló formája az imádkozás. Már nem teher, hanem örömteli esemény, hiszen mennyei Atyámmal lehetek együtt. Legyünk mi is kitartóak az imádkozásban, vagyis ne az Úrral való beszélgetés legyen a legrövidebb, hanem szánjunk Megváltónkra időt. Fedezzük fel a Vele töltött idő gazdagságát. Lássuk meg, hogy az Úrral töltött idő nem veszteség, hanem nyereség. Legyen ez az első, ne féljünk, nem kerülünk miatta időhiányba, hanem inkább ekkor válunk uraivá saját időnknek. Ha nem első a csendesség, az Úr, szétfolyik az idő.

Isten Szentlelke az egymás helyzetébe való beleélést is megtanítja számunkra. Tudunk örülni, és tudunk sírni, ha a másik élethelyzete ezt kívánja meg. Az Úrral közösségben élő ember nem érzéketlenné, hanem irgalmas szívűvé válik, az Ige fegyelme által.

Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város felé.

3. Óemberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.

9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.

A kegyelem ajándékai

I

sten hűséges, és ezt várja el gyermekeitől is (3Móz 26,1-46). Igen, Ő hűséges Atya, hűtlenségünk ellenére is hű marad, nem vet el magától, ezt az élet is bizonyítja. Mennyi szégyent hoztunk már nevére, és mégsem mondott le rólunk, hanem továbbra is hordoz minket, és még mindig szélesre tárja országa kapuját. Még mindig van lehetőség belépni a kapun és bűnbánattal Hozzá fordulni. Mivel Ő hű, ezt kéri övéitől is, Izráel népe számára felvázolja a hűséges élet áldásait. Mert a hűségnek megvan a következménye, áldás követi.

Bár nem könnyű megmaradni a szövetségben, mert annyi, de annyi csábító erő létezik. Ezt tapasztalta Izráel népe is, mindenfelől bálványok nyúltak feléjük, és ezek a hamis istenségek izgalmas, vonzó életet kínáltak. Amit a környező népektől láttak, vonzotta őket, és bizony, sok minden tetszett is Isten gyermekeinek, nem elutasították ezeket, hanem átvették őket. Átvették a pogány szokásokat, de egy idő után meglátták, ezek nem áldást jelentenek, hanem rabbá tesznek és tönkreteszik az életüket.

Az Úr ma is féltőn szerető Isten, félt minket, ezért óv a bálványoktól, de nem igazán vesszük komolyan ezt a féltő szeretetet. Egyre több bálványt gyártunk magunknak, és már nem Istentől várjuk az áldást, hanem bálványainktól. Azonban az Igét olvasva, Jézus lényébe tekintve megláthatjuk az életünket romboló és fogva tartó erőket. Ha mindezt látjuk, segítséget kérhetünk az Úrtól. Forduljunk el bálványainktól, tagadjuk meg őket, és átéljük a szabadítást. Az Úr Jézus betölti azt az űrt, ami a lényünkben kialakult, és ha ez megtörténik, nem vágyunk pótszerek után. A hűség kifejezése az istentiszteletben mutatkozik meg, ha megtartjuk és megszenteljük az Úrtól adott nyugalomnapot, áldást nyerünk. Az istentisztelet alatt élhetjük át a közösséget Urunkkal, amikor Vele vagyunk, megtapasztaljuk, hogy Ő mindenre elég.

A boldog élet forrása az Úrral való élő kapcsolat, a Hozzá való hűség. Ha mindenkor bízunk Benne, nyugodtan élhetünk, mert életkörülményeinket Ő tartja kezében. Nem kell aggodalmaskodnunk, csak Vele, az Ő akaratával foglalkozzunk, a többi megadatik. A problémák és az ellenség fölött is győzelmet tapasztalunk. Hányszor átélte ezt Izráel népe, amikor gyöngének látszottak, túlerővel néztek szembe, Isten megmentette őket, mert bíztak Benne. De amikor idegen népektől várták a segítséget, rendszerint elbuktak. Bízzunk Benne továbbra is, ne engedjünk a világ csábításának, ne higgyük, hogy a bálványok megoldják problémáinkat, hanem ragaszkodjunk az Úrhoz. Minden problémára Ő a megoldás. Minden kérdésünkre Benne kapunk feleletet.

A gőg ellenszere az élet Istennek való odaszánása (Rm 12,1-8). Amennyiben teljes életünket Neki szenteljük, az Ő szolgálatára szánjuk, nem ver gyökeret bennünk a gőg, mert nem magunkra figyelünk, nem másokkal hasonlítjuk össze az életünket, hanem a szolgálat tölti ki napjainkat. Pál apostol azt kéri, szánjuk oda testünket élő áldozatul az Úrnak. A hívő élet testben megy végbe, testben éljük meg hitünket, ami tettekben nyilvánul meg. Az igazi, a teljes istentisztelet a szolgáló élet. Nem elméletet, hanem gyakorlatot vihetünk bele a világba. Azt adhatjuk tovább, hogyan kell keresztyénként élni.

Jézus tanítványa számára már nem a világ, vagyis a nem hívő környezet a minta, hanem maga Jézus. Ezért már nem a világhoz igazodunk, kérdéseinkre nem tőle várjuk a választ, hanem az Úrtól. Kérjük a Szentlélek segítségét, hogy számunkra fontos kérdésekben is az Igéhez tudjunk igazodni, merjük keresni és vállalni Isten akaratát. Mert nem elég tudni, mi az Úr akarata, hanem azt meg is kell valósítani, de nem mindig könnyű. Van, amikor mindjárt nem is értjük, mi Isten akarata, de várjunk türelemmel, ne akarjunk azonnal cselekedni, hanem várjuk ki, amíg megértjük az üzenetet.

A hit józanságot kínál számunkra, nem kell már kapkodni, elhamarkodottan dönteni, hanem józanul átgondolhatjuk a lehetőségeket, és szabad Isten tanácsát választani és követni.

Az apostol úgy tekint a gyülekezetre, mint egy testre, amelynek a tagjai vagyunk. A tagok nem riválisok, hanem egymás kiegészítői. Különféle ajándékokkal bírnak, amiket a test javára és Isten dicsőségére élhetnek meg. A kegyelemnek különféle ajándékai vannak, mindegyik érték, senki ne becsülje le a másik ajándékát, hanem mindenki szolgáljon azzal, amit kapott a maga helyén. Mindenkinek vannak ajándékai, de ne a másikéhoz hasonlítsuk a magunkét, ne azt akarjuk, ami a másiknak van, hanem hálás szívvel éljünk a magunkéval. Ami a mi ajándékunk, azt nekünk kell megélni.

Apró csavarnak is kell lenni…

Szerettem volna nagyra törni,

megfejteni a titkokat,

a gondolatnak fecske szárnyán,

bejárni kéklő ormokat.

De lassan-lassan már belátom

merőben más az én utam

a hétköznapok dzsungelébe

parancsolt vissza jó Uram.

Ormok helyett a földön járni,

apró csatákat vívni meg

a sorsom ez, nem zúgolódom,

ti se szánjatok, emberek.

Apró csavarnak is kell lenni,

hogy jól menjen a gépezet

parányi jel mégis szükséges,

némely betűn az ékezet.

Isten áldásával.