Törölve

N

agyon jó ezt a bizonyságtételt olvasni: uralkodik az Úr (Zsolt 97,1-12)! Ebben a mai kaotikus világban, amikor annyi rossz hírt, félelmet keltő eseményt tapasztalunk, jó arról hallani, hogy az Úr uralkodik. Ez azt jelenti számunkra, hogy nincs okunk a félelemre, mert Isten a helyzet magaslatán áll. Igen, aki bízik az Úrban, annak szívét átmelegíti ez az Ige, és azt üzeni, ne a látszatra figyeljünk. A világ gyakran meg akar rémíteni és azt akarja velünk elhitetni, hogy nem az Úr uralkodik, hanem az ember vagy a véletlen. Azonban Isten igéjébe tekintve meglátjuk, hogy az élet folyása Isten akarata szerint megy végbe. Ha gyakran látjuk a gonosz tombolását, ez ne rémítsen meg, hiszen Isten ad időt az emberiség számára, hogy szembenézzen önmagával, meglássa tehetetlen állapotát és segítségül hívja Őt.

Isten uralma örömre kell, hogy indítson. De valóban örülünk-e uralkodásának? Hiszen már Izráel népe is úgy gondolta, nem modern és nem elfogadható, hogy nekik Isten a királyuk. A bűnös ember nem akarja, hogy az Úr uralkodjon fölötte, mert ez nemcsak azt jelenti, hogy biztonságban élhetünk, hanem kötelezettségeket is ró ránk. Isten elvárja, hogy ha Ő a király, akkor szavát, törvényeit komolyan vegyük. Az Úr Jézus is azt kéri, hogy aki követi, az menjen Utána, az vegye komolyan a szavát, és cselekedje.

Azonban ránk nagy hatással van a világ. Megkörnyékeznek bálványai, gyakran úgy, hogy nem is vesszük észre. Ha az Ige rámutat, hogy bálványt imádunk, eltagadjuk, kimagyarázzuk. Nem úgy kell érteni, csak pihenünk, szórakozunk, vásárolunk. Pedig nekünk is megvannak a bálványaink, de védjük őket, ahelyett, hogy megvallanánk: csődöt mondtak, nem tudnak rajtunk segíteni. A bálványok tönkretesznek. Ha megismerjük az Úr hatalmát, minden bálvány elveszíti erejét, rádöbbenünk, hogy becsaptak minket, és egyedül az Úr tölti fel szívünket. Ő ad számunkra igazi megoldást és békességet.

A zsoltáros tudja, hogy vannak, akik szeretik az Urat. Vannak, akik komolyan veszik Őt, nemcsak formalitás számukra a hit, hanem élő kapcsolat Istennel. Én szeretem-e az Urat, azt a Jézust, Aki életét adta értem?

A szentíró a vér általi bűnbocsánatra teszi a hangsúlyt (Zsid 9,15-28). Rámutat, hogy nincs más megoldás a bűnre, mint az, hogy valakinek meg kell halnia. Az Ószövetségben egy állat, gyakran bárány volt az áldozat. Az egyiptomi szabadulás idején is a tizedik csapást akkor kerülték el, ha egy bárányt megáldoztak és vérével bekenték az ajtófélfát. Amelyik házon ott volt a vér, annak lakói életben maradtak. A pusztában, Mózes idején a főpap a népet meghintette vérrel, és így kegyelemben részesültek. Akin ott volt a vér, a szövetség jele, annak az Úr eltörölte bűneit. Mi már tudjuk, Jézus az Isten Báránya, az Ő vére törli el bűneinket. János apostol így tesz erről bizonyságot: „Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől” (1Jn 1,7). Ma Jézus vére ment meg az ítélettől, az Ő vére tesz tisztává. Azt jelzi ez, hogy nincs az a bűn, amire ne lenne megoldás Jézus; aki hittel jön és megvallja bűneit, kegyelmet nyer.

Az Úr Jézus azért jött el ebbe a világba, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. Csak Ő hozott teljes megoldást a bűnkérdésre. Mégpedig, úgy hogy a kereszten kiontott vére által eltörli. Nincs más megoldás, csak ez, kitörölni a bűnt, azonban erre csak Jézus képes. Nincs más mód, csak az Ő kegyelme. Jézus áldozatáért az Atya eltörli bűneinket, és amit Ő eltöröl, az többé nincs. Volt és nincs, mert az Úr eltörölte, úgy, ahogyan egy filmet letörlünk a videóról, volt és nincs. A törlés után hiába akarjuk ismét megnézni, már nem lehetséges. Az így letörölt bűn már nincs, így azután nincs mit számon kérni. Úgy mehetünk ítéletre, hogy Jézus vére tisztára mosta ruhánkat, és Érte már, mint gyermekek állhatunk majd Isten elé.

Az Úr bűntörlő munkája megmutatja számunkra is a helyes utat. Mi is töröljük a sérelmeket. Szükség is van rá, mert bizony, gyakran elraktározzuk őket, és a megfelelő időben elhúzzuk azokat. Azonban, amit az Úr megbocsát, azt Ő többet nem húzza elő, nem dörgöli az orrunk alá. Nála nincs priusz, hanem új teremtés, és ezáltal új kezdés.

Igénk rámutat még arra, hogy az Úr meg fog jelenni másodszor is, de már nem azért, hogy bűneinket magára vegye, hanem azért, hogy övéit hazavigye. Azzal kezdtük csendességünket, hogy az Úr uralkodik, most pedig látjuk: valóban így van. Mert eljön az idő, amikor megjelenik az Úr, azért, hogy megítélje az emberiséget. Mindenkinek Elébe kell állni és számot kell adni. Akik már földi életükben bűnbánattal Elé álltak, azok örömmel várhatják megjelenése napját. Csodálatos, örömteli pillanat lesz az. Véget érnek a földi küzdelmek, és Vele mehetünk oda, ahol most is van, az Atya világába. Mert az Úr tanítványainak ott van igazi otthona.

Ó, könyörgést meghallgató

1. Ó, könyörgést meghallgató Édes Atya, mindenható, Ha lelkem hozzád emelkedik, És a buzgóság szárnyain, Ajakim óhajtásain Elődbe érvén, reménykedik: Érzem, hogy az örök élet Már e földön az enyém lett.

2. Ha örömmel gerjedezem És rebegni igyekezem, Tetőled mennyi áldást vészek! Feltekintvén rád, Atyámra, :/: Könny csordul már az orcámra; Azáltal olyan újjá lészek, Mint a plánta, mikor arra Harmatcseppet szülsz hajnalra.

3. Ha szívemet bánat járja, Szemem keserűség árja: Előtted való zokogásom; Titkon ajtómat behajtva :/: És magánosan sóhajtva Akkor is édes újulásom, Mert minden könnyűvel, jajjal Könnyebbül sorsom egy bajjal.

4. Ha templomban megjelenek, Ahol összesereglenek, Felséges neved imádói: Velük együtt fohászkodva :/: Úgy tetszik, mintha vigadva Ott volnék, hol a menny lakói A te királyi székednek Előtte letelepednek.

5. Te, ki a szív mozdulásit, Mint a vizeknek folyásit, Szabadon hajtod ide s tova, Neveld ezt az érzést bennem, :/: És taníts jól könyörgenem; Majd egyszer pedig, Mennyek ura, Vigy be az egek egébe, Imádásod szent helyébe.

Isten áldásával.

Örök váltság

A

z Úrnak való éneklésre szólít fel zsoltárunk, és ha tele van a szívünk Jézussal, tudunk is énekelni (Zsolt 96,1-13). A belső öröm gyakran éneklésben nyilvánul meg. Ne szégyelljünk énekelni, akár van jó hangunk, akár nincs. Mivel kezdjük napunkat? Amikor felébredünk, énekeljünk Istent dicsérő énekeket, olyan szerzeményeket, amelyek az Ő munkájáról szólnak. Nagyszerű dolog az Úrnak énekelni. De merjük-e vállalni? Pedig az evangéliumi énekek lényünkre is jó hatással vannak. Munkába menet vagy kint a kertben ne előadók felvételeit hallgassuk, hanem mi énekeljünk Urunknak. A zsoltáros egyik feladatként az éneklést bízta ránk, mert ez is bizonyságtétel. Meghallják mások, és lehet, hogy megszólítja őket egy vers, egy gondolat.

Az Úrnak énekelni akkor tudunk, ha tele vagyunk Vele, ha betölti szívünket a Lénye. Ez pedig akkor történik meg, ha egyre többet Vele vagyunk, ha olvassuk az evangéliumokat és elmélkedünk az Úr életén, beszédein, majd amit megértünk, beépítjük az életünkbe is. Ez a zsoltár lüktet az Úr jelenlététől, amely leborulásra, magasztalásra, örvendezésre késztet. Ujjong a mező és az erdő fái is, amikor eljön az Úr. Amikor az Úr megjelenik, ujjong a szívünk, mert kegyelmet és új életet, igazi életet hoz. Legyünk ujjongó tanítványok, akiknek a szívét az Úrban való öröm tölti be, engedjük, hogy ez az öröm áradjon tovább. Isten gyermekei ujjongó, örvendező emberek, mert örömük forrása nem emberi vágyak vagy különféle megszerezhető cikkek, hanem maga az Úr. Azonban nézzünk a szívünkbe, és lássuk meg, hányszor az befolyásolja hangulatunkat, hogy megvan-e mindenünk. Ha valami nem kedvünk szerint való, elmúlik az örömünk. Miért? Mert nem az Úrnak magának ujjongunk. Aki szereti teljes szívéből az Úr Jézust, annak mindig van miért örülnie és hálát adnia.

Másik feladatot is kapunk, mégpedig, hogy minden nap hirdessük szabadítását, és mondjuk el minden népnek, hogy uralkodik az Úr. Ez a megbízatás tölt el? Ennek teszek eleget minden nap? Mindenkor beszélek az Úr szabadításáról? Ezt kaptuk az Úrtól, az a feladatunk, hogy beszéljünk mindarról, amit Ő ebben a világban végbevitt. Merjük hirdetni a Szentírás bizonyságtételét az Úr csodálatos tetteiről. De mondjuk el azt is, ahogyan mi megtapasztaltuk Urunk szabadítását. Hiszen minket is gúzsba kötött a bűn, de eljött Jézus, hogy megszabadítson. Már a neve is azt jelenti: szabadító. Ennek ellenére hányan ülnek a bűnök, a szenvedélyek megkötözöttjeiként sötét rabságban. Úgy nyögnek a gonosz uralma alatt, mintha nem lenne lehetőség a megszabadulásra, mintha nem lehetne új életet kezdeni. Mondjuk el mindenkinek, hogy van Szabadító! Ez a szabadító Jézus Krisztus, azért jött a világba, azt a küldetést kapta, hogy szabadulást hirdessen a foglyoknak. A reménytelenül sínylődők számára is van remény, és ez Jézus neve. Hívjuk segítségül Őt, mert azt ígéri, ha így teszünk, megszabadít. Ezt látjuk az Úr földi életében is, a légiónyi gonosz lélektől megszállott gadarait is megszabadította. Pedig ő már teljesen reménytelen esetnek számított. Jöjj bátran, hívd Őt, mert nem vagy reménytelen eset a Számára.

A zsoltáros rámutat, hogy eljön az Úr. Csodálatos reménység ez. Kétezer év után is várhatjuk Urunkat, mert bizonyosan eljön. Eljövetele ujjongást fog kiváltani, mert az egész teremtett világ Őt várja. Ő a mindenség megújítója. Ha eljön, megítéli a földet, véget ér az ember rabló hadjárata, új világ köszönt mindazokra, akik bíznak Benne, akik várják Őt. Ha várod Őt, már most eljön, személyesen az életedbe, és ha befogadod, minden más lesz. Másképp fogod látni a világot, más céljaid lesznek, mint eddig, másként végzed a munkádat, másképp állsz az emberekhez, más megoldásokat használsz, mint eddig. Mi ez a más? A krisztusi, az, amit Ő élt elénk, amit bemutatott, amit tanított. Ha Ő él bennünk, akkor az Ő indulata, az Ő természete fog dominálni.

Továbbra is az Úr Jézus, mint főpap van a szerző bizonyságtételének középpontjában (Zsid 9,1-14). Meg akarja láttatni, hogy Jézus áldozata örökkévaló. Azt nem kell ismételni, mert tökéletes. Hiszen Jézus nem áldozati állatokat mutatott be, mint az ószövetségi főpapok, hanem saját életét. Ő Isten Báránya, Aki a világ bűneit elveszi. Így a tulajdon vérével ment be a szentélybe, és örök váltságot szerzett. Jézus vére az egyetlen és mindenre elégséges tisztítószer. Minden bűnre és minden életre megoldás. Nincs más semmi, ami a bűnre megoldás lenne, csak egyedül Jézus. Az Ő vére az egyetlen és tökéletes ellenszer. Bármivel is próbálkozzunk, nincs semmi, ami hatni tudna megfertőzött életünkre, csak egyedül a Jézusba vetett élő hit. A bűn kígyómarására a kereszt az orvosság. Azonban a keresztre fel kell nézni, Jézushoz oda kell fordulni, ahogyan a lator is megtette. Az orvos által felírt orvosságot is be kell venni. Nem elég kiváltani a receptet, mert attól még meghal a beteg. Az orvosságot be kell venni. Isten Jézusban kínálja a leghatásosabb gyógyszert, ne utasítsd el, hanem vedd be, élj vele!

Jézus áldozata örökké érvényes, soha nem veszíti érvényét, nem jár le. Sőt, senki nem módosítja, örökre szóló megoldás a kereszt. Ez azt is jelenti, hogy minden kor embere számára megoldás. Nem jár le a határideje, nem veszíti el hatékonyságát. Ez a szer megbízható, próbáljuk ki. Krisztus vére megtisztít minden bűntől és tisztátalanságtól. Megtisztít az üres, holt cselekedetektől, vagyis Krisztus kegyelme által tartalmassá válik az életünk.

Adjatok hálát az Istennek

1. Adjatok hálát az Istennek, Imádkozzatok szent nevének! Hirdessétek dicséretét És minden jótéteményét! Beszéljétek a nép előtt Nagy csudáit, melyeket tött!

2. Néki vígan énekeljetek, Sok csuda dolgát dicsérjétek! Magasztaljátok szent nevét, :/: Kik szívből félitek őtet! Örvendjen azoknak szívek, Kik az Úrról emlékeznek!

3. Keressétek e kegyes Urat És az ő színét és hatalmát! Meggondoljátok dolgait, :/: Ne felejtsétek csudáit! Ítéletit hirdessétek, Melyek ő szájából jöttek!

4. Népét vígsággal ő kihozta, Választott népét vigasztalta. A pogányok tartományát, :/: Ezeknek adta országát, Mit kezükkel munkálkodván, Szerzettek volt ez országban.

5. Ezt nékiek azért mívelte, Hogy gondjuk légyen törvényére, Hogy fogadják meg ő szavát, :/: Megtartsák parancsolatát, És örökké megőrizzék, Melyért dicséret Istennek!

Isten áldásával.

Isten nagy

A

 zsoltárost is sokféle probléma veszi körül, de ő nem ezekre figyel (Zsolt 95,1-11). Nem engedi, hogy a gondok és az aggodalmaskodás elborítsák, tudatosan küzd ellenük. Hogyan teszi? Úgy, hogy örvendezik az Úrnak. Ez azt jelzi, hogy nem a bajokra néz, hanem Istenre. Tudatosan örül annak, hogy élő kapcsolatban lehet Istennel. Az Úr elé állásra, a Benne való örvendezésre biztatja magát. Mert bizony, erre ösztönözni kell magunkat. Mert ránk az a jellemző, hogy a napot is mindjárt a feladatok, a gondok, a bajok elősorolásával kezdjük. Mindjárt betáblázzuk időnket, merre megyünk és mit fogunk csinálni. A zsoltáros pedig az Úrral kezdi a napját, az az első, hogy keresi Istent és örül Neki. Örüljünk mi is az Úrnak. Örüljünk, hogy megismerhettük Őt, hogy egyáltalán lehetővé tette azt, hogy kereshetjük és naponta Elé állhatunk. Nem természetes az sem, hogy kezünkben van Isten Igéje, hanem kegyelem. Ezért is adjunk hálát és magasztaljuk Őt. Óriási lehetőség, hogy minden nap hallhatjuk az Úr szavát, így azután nem a bennünk lévő kivetülő sötétség és keserűség fog irányítani, hanem az Úr Igéje.

A zsoltáros nagynak látja Istent, minden ember és minden isten fölöttinek. Ezért magabiztos, mert tudja, hogy Isten nagy és hatalmas, Számára nincs lehetetlen. Milyennek látod Istent? Számodra is nagy? Valóban úgy látod, hogy Ő a királyok Királya? Ha igen, akkor nem remeg a szíved, ha be kell menni egy hivatalba és el kell intézni valamit, akkor nem félsz emberektől, a jövőtől, mert tudod, hogy az Úr tartja kezében az életet. Az Ő kezében biztonságban lehetünk, még üldözések közepette is, mert bár a testet megölhetik, a lelket nem.

A szerző látja, amint az emberek kimennek az utcákra és várják a híres embereket, a sztárokat, integetnek nekik, autogramot kérnek tőlük, sikongatnak, ha megérinthetik, ő pedig így megy az Úr elé. Úgy várja Őt, mint a legnagyobb Királyt, akivel élmény találkozni. Mert földi életünk legnagyobb élménye az Istennel való találkozás. Így érthetjük meg a Jézushoz zarándokló, majd Őt útjain kísérő sokaságot. Élmény volt Vele lenni, mert sugárzott Belőle valami, Isten jelenléte.

Mi már valóban megláthatjuk a pásztort, mert Jézus úgy jött el, mint jó pásztor, Aki megkeresi elveszett juhait. Ha megtalál, vezet, mégpedig szavával. Azért mondja, hogy az Ő juhai hallják az Ő hangját és követik. Előttünk jár, szól és azt akarja, hogy kövessük. Azért megy előttünk, hogy mi önként ismerjük fel, hogy számunkra az legjobb, ha követjük, ha megyünk Utána. Ezt a döntést nekünk kell meghozni. Ő halad előre, nem vár, megy tovább, így rajtam múlik, megyek-e azonnal vagy lemaradok. Megyek-e, ha hív? Mi az, ami visszatart, amitől nehezen tudsz elszakadni?

Igénk arra biztat, ne tétovázzunk, ha az Úr szól, ha halljuk a szavát, induljunk azonnal, úgy, ahogyan Máté is tette, amikor az Úr elhívta. Ott állt a vámszedőasztal mellett, belefásult már a munkájába és az életébe is, megkeseredett, mert tudta, hogy mégsem ez az ő helye. De már nem látott esélyt a változásra, nem gondolta, hogy még Istennek terve van vele. És egyszer csak megáll az asztala előtt Jézus, és csak ennyit mond: „Kövess engem” (Mt 9,9)! Ebben a felszólításban azonban annyi erő és új lehetőség volt, hogy nem gondolkodott, azonnal felállt, és ment Jézus után. Pénzváltóból evangélista lett. Te se tétovázz, indulj az Úr nyomában, és átalakul az életed, örömhírmondó békekövet leszel.

Isten Krisztusban új szövetséget kötött, amely már nem a törvényen, hanem Jézus áldozatán alapszik (Zsid 8,6-13). Ez az áldozat örök, így a szövetség is örök, tartós és megbízható. Jézusért megkegyelmez az Úr, bűneinkről többé nem emlékezik meg. Ez az örömhír, jöhetek bűnnel terhelt szívvel és élettel, azonban mindezt letehetem a kereszt tövében, és az Úr vére eltörli azt. Amit megbántam, amire bocsánatot kértem, azt eltörli az Atya, és többé nem emlékezik meg róla. Ez a drága jó hír, nem emlékezik meg többé múltunkról, életünk sötét oldaláról, mert már nincs, mert el van törölve. Isten nem a bűnre, a rosszra emlékezik, hanem Fia áldozatára és mindarra a jóra, ami ennek nyomán a mi életünkben is létrejött. 

Az új szövetség már nem a mi erőlködésünkre épít, hanem az Úr bennünk való munkájára. Újjá formálja szívünket és belénk írja törvényeit. A Krisztusban újjászületett ember számára Isten törvénye nem elrettentés lesz, hanem segítség. Igen, Isten minden törvénye, az egész kijelentés segítség az élet útján. És mindezt úgy nyújtja felénk, hogy már magunk is látjuk, szükségünk van rá. Szükségünk van az Úr segítségére, mert nélküle eltévedünk. Ha nem figyelünk Rá, megtéveszt a világ, és úgy járunk, mint a tékozló fiú, aki azt gondolta, a messzi idegen többet nyújthat számára, mint az otthon. Keserű szívvel döbbent rá, hogy megtévesztés áldozata lett, azonban az Atya még innen is ki tudta emelni és szívére ölelte.

Amikor ezt a magához ölelést átéljük, rádöbbenünk, hogy eddig nem is ismertük Istent. Most kezdjük Őt igazán megismerni. De már nem mások elmondására hagyatkozunk, hanem személyes tapasztalat és élő kapcsolat által jutunk egyre mélyebbre Atyánk megismerésében. Amikor naponta beszélgetünk Vele, feltárul előttünk lényének igazi tartalma, az agapé szeretet. Bűnbánattal döbbenünk rá, hogy eddig mennyire félreismertük. Lehet, hogy nem mentünk messze, ott voltunk eddig is a közelében, mint az idősebbik fiú, csak épp nem engedtük, hogy magához öleljen az Atya. Nem láttuk fiúnak magunkat, nem vettük észre az otthon semmihez sem hasonlítható gazdagságát. Hát most, a mai csendességben ismerjük fel, hogy a legjobb otthon, nincs máshol igazán helyünk, és nem teljesedhetünk ki igazán, csak otthon. Ne várj tovább, ne kés tovább, ma kérd Atyád bocsánatát! Ma indulj haza!

Atyám, két kezedben

1. Atyám, két kezedben, csak ott lakhatom.

Biztonságot csak tőled kapok.

Újjá így teremtesz, sebem ápolod.

Boldogság, hogy itt van otthonom!

Tarts meg két kezedben, őrizz meg, Uram!

Oltalmadban rejtsd el sorsomat!

2. Atyám, két kezedben teljes az öröm,

Ajándékodban gyönyörködöm.

Tékozlóként éltem, tárva most karod,

Hűtlenségem nem hánytorgatod.

Refr.

3. Atyám, két kezedben bátran sírhatok,

Fájdalmaim hordozod, tudom.

Ott fönn a kereszten, áldó két kezed,

Bűneimmel én szegeztem fel.

Refr.

Isten áldásával.

Örökkévaló főpap

S

zívből jövő kiáltással fordul az Úrhoz a zsoltáros (Zsolt 94,1-23). Kiált, mert látja Isten népe között a nyomorúságot, látja, hogy vannak, akik nem Istenre, hanem saját erejükre építenek, akik visszaélnek Isten kegyelmével, türelmével. Ezek az emberek kezükbe kaparintották a hatalmat, és úgy gondolják, mivel eddig sikerültek terveik, ők mindent megtehetnek, őket senki nem állíthatja meg. A szentíró Istent hívja segítségül, nem maga akar ítélkezni, hanem kéri, hogy cselekedjen az Úr. Fáj neki a kizsákmányolás, az elnyomás, az erőszakoskodás, tudja, hogy Isten előtt nincsenek rejtve tetteink.

Nemcsak a zsoltáros korában, hanem ma is tapasztalható ez a fajta gondolkodás és életvezetés. Nem számít semmi és senki, csak a bankszámlán szaporodó pénz. És ennek érdekében mindent megtesznek. Nem törődnek emberek élethelyzetével, ki él jól és ki nyomorog. Nem számít Isten akarata sem. Sőt, vannak olyan területek, ahol az Úr tanítványai nem élhetnek biztonságban. Mi tudunk-e kiáltani az Úrhoz? Hisszük-e, hogy Isten látja az életünket, nincs rejtve semmi előtte, ami a földön történik?

Gondoljuk végig csendességünkben, vajon minket nem kísértett-e meg a gondolat: Isten úgy sem látja, nyugodtan megtehetem. A sátán sugdossa a szívünkbe ezt, de ne engedjünk neki. Merjük megvallani, hogy Isten, Aki megalkotta az embert, hogyne látná, ami történik, és hogyne hallaná, amit beszélünk. Legyen mindenkor a szemünk előtt, hogy Isten számon kéri tetteinket, és meg is fenyít, amikor szükséges. Nevelői eszköztárában, mai modern korunk nemtetszése ellenére, jelen van a fenyítés. Jelen van, mert szükségünk van rá. Hiszen gyakran nem értjük akaratát addig, amíg nem szól keményebben. Isten ma is fenyít, megítéli a népeket és az egyéneket. Azonban mi nem akarjuk az Ő ítéletének látni a körülöttünk zajló eseményeket. Mindent elhessegetünk magunktól, és nem akarjuk meglátni egy-egy komoly földrengésben, viharban vagy tragikus eseményben az Úr jelzését. Isten ezek által keres bennünket és hív bűnbánatra. Sajnos, az igehirdetést már sok helyen és sokan nem hallják, de talán a keményebb szó ráébreszt arra minket, hogy nem jó úton haladunk. Azonban ne várjuk meg a fenyítést, hanem már most vigyük az Úr elé életünket, tegyük az Ige világosságába, és ha eltértünk akaratától, kérjük bocsánatát és térjünk vissza a helyes útra.

A zsoltáros hálás szívvel köszöni meg az Úr fenyítését. Boldognak mondja azt, akit Isten megfenyít. Miért? Mert ez is azt jelenti, hogy Isten számára fontos az életünk, törődik velünk és nem nézi közömbösen, hogy rossz irányba tartunk. Isten számára nem mindegy, hová jutunk, életre vagy halálra. Azért adta oda Jézust a kereszten, mert mindenkit meg akar menteni, Ő mindenkit örök életre hívogat.

Isten nemcsak megfenyít, hanem, ha komolyan vesszük intését és visszatérünk Hozzá, vállalja, hogy megtanít törvényére, vagyis a jó útra, a szent életre. Nem taszítja el népét az Úr, nagyszerű bizonyságtétel ez, amely személyes megtapasztalásból fakad. Egyrészt Izráel történetéből, másrészt a zsoltáros saját életéből, mert mindkettőben látja Isten kegyelmét. A Szentírás arról tesz bizonyságot, hogy nem taszítja el népét az Úr. Ha mégis úgy érezzük, távol van tőlünk Isten, az a mi felelősségünk. Jézus eljövetele erősíti szívünkben a bizalmat, hiszen általa utánunk nyúl az Úr, ha elbuktunk is, felemel, ha messze kóboroltunk, utánunk jön, nyakába vesz és hazavisz.

A szentíró megvallja, ha az Úr nem segített volna rajta, már nem élne. Meglátjuk-e az Úr munkáját életünkben? Kimondjuk-e hálás szívvel: Uram, ha nem segítettél volna rajtam betegségem, csődhelyzeteim idején, már nem élnék. Uram, Neked köszönhetem, hogy még élek. És Neked köszönhetem, hogy átéltem a kegyelmet, megismerhettem megváltó Uramat, Jézust.

Talán ma is úgy gondolod, roskadozik a lábad a sok teher alatt, vagy talán már oda jutottál, hogy ki is csúszott alólad a talaj, de ne add fel! Fordulj bizalommal az Úrhoz, hívd Őt segítségül, mert Ő számodra is kőszikla, állj rá bizalommal, és oltalmat találsz!

Sok mindent hallottunk már a levelünk szerzőjétől, ezért jó most átgondolni, mi is a lényeg (Zsid 8,1-5). Mert az a fontos, hogy a lényeg bennünk maradjon. Ez pedig nem más, mint Jézus. Rajta van a hangsúly, mégpedig azon, hogy Ő az Istentől nekünk adott örök főpap. Tehát a lényeg: Jézus a főpap, Ő a hídkészítő, vagyis csakis Általa ismerhetjük meg igazán Istent. Az Általa készített hídon juthatunk el az Atyához. Ez a híd pedig a kereszt. Az Ő keresztje köti össze a két világot. Nincs más híd, nem vezet más út az életre, csak ez. Ez az út pedig keskeny, mert a bűneink nem mennek át rajta. Megtérés, vagyis új emberré válás nélkül nem mehetünk be az életre. A keskeny út kapuja szoros, tehát csak bűnbánat és komoly életváltozás által léphetünk be rajta. Itt nem úgy működnek a dolgok, mint a világban, ahol megváltoztatjuk a cégtáblát, egyébként pedig minden marad a régiben.

Jézus örökkévaló főpap, mert meghalt ugyan, de feltámadt és él. Immár a mennyei szentélyben végzi értünk közbenjáró szolgálatát. Jézus él, ezért fordulhatunk Hozzá bizalommal. Jézus az igazi sátorban végzi a szolgálatot. Minden, ami itt van, képmás. Milyen nagy hangsúlyt fektetünk épületeinkre, holott az igazi szentély a mennyben van. Itt a földön minden csak eszköz, segítség abban, hogy minél jobban megismerhessük az Urat, és minél jobban és hitelesebben szolgálhassuk Őt. A hangsúly a hiteles életen van. Vajon hiteles-e életünk embertársaink előtt? Hitelesek vagyunk-e, amikor mi féltjük az életünket, pedig Urunk nem mentette magát, hanem vállalta értünk a halált. Hitelesek vagyunk-e, amikor fegyverekkel akarjuk megvédeni hitünket? A krisztusi élet nem fél az üldözések idején, meri vállalni Megváltóját, sőt boldog, hogy üldözik és gyalázzák, mert tudja, hogy övé a mennyek országa. Uram, bocsásd meg, amikor bennem is a félelem és a menekülés van jelen az örömteli helytállás helyett. Kérlek, tégy késszé neved vállalására.

Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed

1. Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed, Mondd a világnak: hajnalod közel! Mert nem hagy az, ki népeket teremtett, Senkit sem éjben, bűnben veszni el. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

2. Lásd: millióknak lelke megkötözve, Rabláncként hordoz sötét bűnöket; Nincs kitől hallja: Megváltónk keresztje Mily gazdag élet kútja lett neked. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a szabadító elközelgetett!

3. Mondd minden népnek: elveszett juháért Mit tett a Pásztor - csuda szerelem - Földig hajolt a kárhozott világért S meghalt alant, hogy élhess odafenn. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

4. Küldj fiaidból, akik nemhiába Élvezik kincsed: Hirdessék szavad; Öntsd lelked értük győzelmes imába: Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

5. Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled, Felfedi titkát minden szív előtt. Egy lélekért se érjen vádja téged, Hogy temiattad nem látta meg Őt. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

Isten áldásával.

Örök üdvösség

B

iztos, hitet megerősítő bizonyságtétellel kezdődik a kilencvenharmadik zsoltár (Zsolt 93,1-5). „Uralkodik az Úr!” Így kezdődik, és ez nagyon határozott vallomás. Bármit mutasson a világ, álljon bárhogyan az ország helyzete, Isten uralkodik. A zsoltáros erről meg van győződve, és ez örömmel tölti el. Ez a bizonyságtétel erősítsen minket ma is, bármilyen helyzettel kell szembenézni, vagy bármilyen nehéz események történnek, rossz hírt kapunk, erősítsen a tudat: az Úr uralkodik. Az a jó, ha semmilyen történésnek sem engedjük, hogy ebből a tudatból kibillentsen bennünket. Mert ha Ő uralkodik, akkor nem a vak sors vagy a véletlen kezében vannak dolgaink, hanem a szent Isten kezében. Akinek az Úr kezében van az élete, nem kell félnie, hiszen Pál apostol ezt írja: „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban” (Rm 8,38-39).

Isten személyének leírásával, tulajdonságainak megjelenítésével bajban van a szentíró, nem tud mást, mint emberi fogalmakkal próbálja visszaadni mindazt, amit az Úrból megismert. Úgy mutatja be, mint öltözködő hőst, az Ő öltözete fenség, ez borítja be. Erőt övezett magára, ezért szilárdan áll a világ, nem inog. Ez nagyon bátorító, Isten erős keze irányítja a világot, ezért nincs bizonytalanság, nincs ingadozás. Bizony, szükségünk van erre a bizonyságtételre, mert a mi gyorsan változó világban gyakran úgy gondoljuk, minden bizonytalan, nincs biztos pont. Pedig van: maga az Úr. Nemcsak az életünk van biztos kezekben Nála, hanem a világ sorsa is. Nem engedi ki a kezéből az irányítást, biztosan haladunk az Úr Jézus visszajövetele, majd az ítélet és az új teremtés felé. Isten kezében van a jövő, ezért érdemes mindig Rá figyelni.

Minden természeti csodánál fenségesebb az Úr, ezt azonban akkor tapasztaljuk, ha el tudunk csendesedni. Csakis csendben, a belső szobában és lényünk mélyén élhetjük át az Úr fenségét. Jó, ha tudjuk szemlélni az Urat, tehát nem csupán letudjuk a csendességet, hanem teljes mértékben az Úr jelenlétébe helyezkedünk. Ilyenkor élhetjük át, hogy gyönyörködünk az Úrban. Az egyik zsoltár pont erre biztat, amikor így szól: „Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit” (Zsolt 37,4). Bizony, a gyönyörködésre időt kell szánnunk, de sok áldást kapunk, ha megtesszük.

Ilyenkor éljük át, amit a zsoltáros is vall, hogy amit az Úr megmond, az igen megbízható. De jó lenne, ha ezt mi is felfedeznénk és egyre jobban rábíznánk magunkat az Úr szavára. Aki alázatos és nyitott szívvel olvassa a Szentírást, maga is rádöbben, hogy megbízható az Ige. Sokan tapasztalták ezt előttünk, és mára sem változott a helyzet. Amit az Úr megmond, az úgy van, amit kijelent népe számára, az megtörténik.

Elizeus próféta idejében nagy éhínség volt Izráelben, és amikor már kétségbeejtő állapotok uralkodtak, a prófétán keresztül azt üzente az Úr számukra, hogy másnapra bőség lesz. Voltak, akik nem hitték, lehetetlennek tartották, hogy megtörténjen. Ám másnapra az Úr munkája nyomán az ellenség fejvesztve menekült, maga mögött hagyta a tábort, élelemmel és mindenféle személyes holmival együtt. Amikor Izráel népe meglátta, rádöbbent, hogy Isten gondoskodott róluk, és így szóltak: „Éppen úgy történt, ahogyan Isten embere megmondta a királynak” (2Kir 7,18). Ma is fogadjuk hittel Urunk szavát, bízzunk ígéreteiben, és hagyjuk Rá minden dolgainkat.

A szentíró rámutat, a törvény és az ószövetségi áldozat által nem érhető el a tökéletesség. Hiszen a pap maga is bűnös, neki is kegyelemre van szüksége (Zsid 7,11-28). A bűn miatt pedig állandóan ismételni kell az áldozatbemutatást, mind a maga, mind a nép vétkeiért.

Isten egy jobb megoldást adott a számunkra Jézus által. Az Ő áldozata örök és tökéletes. Mivel az Úr feltámadt, nem kell másra átruházni a főpapi tisztet. Jézus él, mindenkor él, kiáltja diadalmasan az Ige. Nekünk élő Urunk van, Aki ma is közbenjár érettünk. A feltámadott Úr esedezik övéiért. Adjunk hálát ezért, mert nagy erőforrás ez. Nem vagyunk egyedül küzdelmeinkben, Urunk mellettünk áll és esedezik értünk, így van lehetőségünk a győzelemre.

Jézus önmagát adta áldozatul, és ez örökre érvényes. Így azután egy jobb szövetségnek lett a kezesévé. Örök életet szerzett a számunkra. És mindazokat örökre üdvözíti, akik Általa járulnak Istenhez. Ezzel az Ige megerősíti üdvbizonyosságunkat és rámutat arra, hogy aki Jézusban, mint Megváltóban hisz, aki Általa megy az Atyához, annak örök élete van. Aki Jézusban üdvösséget nyert, attól azt senki és semmi nem veheti el. Örökre üdvözíteni tud, örökre. És merjük így érteni; ne magunkra, hanem az Ő tökéletes áldozatára nézzünk. Ha magunkra, tetteinkre, életünkre figyelünk, elbizonytalanodunk. Azonban az üdvösség nem a mi életünk érdeme, mi halált érdemlünk, mert a bűn zsoldja a halál. Azonban Jézus Krisztusban Isten kegyelmi ajándéka, az örök élet lett a miénk. Dicsérjük Őt ezért, és éljünk hálás és engedelmes életet.

Lelki próbáimban, Jézus, légy velem

1. Lelki próbáimban, Jézus, légy velem, El ne tántorodjék tőled életem. Fé-lelem ha bánt, vagy nyereség kísért, Tőled elszakadnom ne hagyj sem-miért.

2. Ha e világ bája engem hívogat, Nagy csalárdul kínál hitványságokat: Szemem elé állítsd szenvedésidet, Vérrel koronázott, szent keresztedet.

3. Tisztogass bár bajjal olykor engemet: Kegyelmeddel szenteld szenvedésemet; Bár e test erőtlen: te oltárodon Keserű pohárral, hittel áldozom.

4. Ha halálra válik testem egykoron: Ragyogjon fel lelked e hitvány poron; Ama végső harcon rád bízom magam: Örök hajlékodba fogadj be, Uram!

Isten áldásával.

Csendesnap

M

ilyen jó hálát adni, így kezdődik a mai zsoltár, és jól kezdődik, mert jó, hogy hálával van tele a szíve, ez tör belőle a felszínre (Zsolt 92,1-16). Más szemmel látja a világot, mint mi. Aki az Úrral kezdi napját, akinek természetes a Vele való kapcsolat, az nem a rossz dolgot látja csupán, hanem felismeri a rossz mögött is a jót. Bizony, mi hányszor morgolódunk, semmiben nem látunk jót, azonban aki az Úrra tekint, az mindig jót lát, mert az Úr jó.

Ebben a hálaadásban rendszeres megtapasztalás elevenedik meg. A szerző napról napra átéli, hogy jó hálát adni, jó az Úrral közösségben lenni. Megvallja, hogy nincs jobb dolog, mint hálát adni és áldani az Úr nevét. Mert a hálaadásból megelégedettség árad. Pál apostol is azt tanácsolja, mindenért adjunk hálát (1Thessz 2,18). Mert lehet mindenért aggódni és nyugtalankodni is, amint Márta tette, de lehet hálát adni mindenért. Hogyan? A rosszért is lehetünk hálásak? Nem könnyű a rosszat, a kárt, a veszteséget hálás szívvel fogadni és megköszönni, de gyakran általuk is formál az Úr. Amikor kár ér, akkor látjuk meg igazán, hol tartunk.

Ez ének a szombatnapi tapasztalatokat fogalmazza meg. Meglátja a zsoltáros, hogy nagy ajándéka Istennek a szombat. Mert van egy nap, ami teljesen Róla szól. Meg lehet állni és elcsendesedve felfelé figyelni. A szombatnap csendesnap. Szükségünk van egy olyan napra, amit teljes egészében Istennek szentelünk, amikor Elé állunk, Vele beszélgetünk, szavára figyelünk és töltődünk. Ez a nap a vasárnap a számunkra, de csendesnappá alakítjuk-e? Vagy ebből is csak néhány perc jut az Úrra?

A szentíró számára csodálatos a reggel, mert az Úrral indul, jobban mondva, Vele indítja a napot. Mert rajtunk áll, hogy kivel vagy mivel kezdünk. A zsoltáros számára öröm az Úrral tölteni a reggelt, feltöltődik, megvidámodik. Így írja: „megörvendeztettél tetteiddel, Uram, kezed alkotásainak ujjongok” (5). Azt jelzi ez, hogy végiggondolja az Úr tetteit, először is mindazt, amit népe életében végbevitt. Mennyi minden örömteli és hálára késztető eseményről olvashatunk az Igében. Hálás-e a szívünk? Örömmel olvassuk-e a Bibliát, és azt látjuk-e mindig, mit is tett övéiért az Úr? Mert a Szentírás végig azt meséli el, hogyan törődik népével az Úr, miként formálja őket. Láthatjuk, miként ajándékozza meg Izráelt hazával, védi meg ellenségektől, majd küldi el számukra a Fiút. Öröm van-e a szívünkben? Látjuk-e, hogy nekünk küldte a Fiút, és így általa áldott lehet az életünk?

De benne van ebben a vallomásban az is, hogy az őt körülvevő világban is meglátja Isten dolgait. Tud szemlélődni, tud elcsendesedve gyönyörködni a fűszálban, egy kis virágban, a bogarak nagyszerű felépítésben, a madarak gyönyörű énekében. Meglátjuk-e még a minket körülvevő világ gazdagságát és szépségét?

Nemcsak a teremtett világban és Isten múltbeli tetteiben gyönyörködik, hanem az Úr szava is élmény a számára. Olyan, mint a méz, amit jó kóstolgatni, és megtapasztalja az ember, hogy egyre jobban átjárja lényét az íz. Az Ige is akkor adja a meg a mézet számunkra, ha időt szánunk rá. Fontos, hogy ne csak szakaszokra figyeljünk, hanem tudjunk megállni egy-egy szónál, mondatnál, mert így tárul fel előttünk annak mélysége. Ha így teszünk, megismerjük az Úr gondolatait. Jó megismerni Isten gondolatait, és meglátni azok mélységeit. Ehhez azonban foglalkozni kell vele. Ez nem azt jelenti, hogy mindig a Biblia fölött kell ülni, hanem azt, hogy egy szót, egy gondolatot megragadva egész napra magunkkal vihetjük. Munkavégzés közben is ízlelgethetjük, hogy mit is mond az Úr. Hogyan is gondolja Ő ezt? Mert az a jó, ha azt keressük, Isten hogyan gondolja.

A csendesnap arra is szolgál, hogy ne mások életével foglalkozzunk, hanem a sajátunkkal. Ne arra figyeljünk, hogyan alakul mások élete, hanem bízzuk magunkat Isten kezére. „Olyan erőssé tettél, mint mikor a bivaly öklel” (11). Az Úr nélkül élők egy idő után összeroppannak, de gyermekét az Úr erőssé teszi. Azt üzeni, hogy a hívőnek is lesz mindig problémája, de nem roppan össze alatta, mert az Úr erőssé tesz. Vagyis az Istennel való kapcsolat által képessé válok a problémák megoldására. Nem azok győznek le, hanem én győzedelmeskedem felettük. Sőt, az Úrral még öregkorban is lehetünk alkotóképesek.

Továbbra is az Úr Jézus van szemeink előtt, mégpedig úgy, mint a legnagyobb főpap (Zsid 7,1-10). Őt nem lehet senkihez hasonlítani. Papságát nem emberi vonalból eredezteti, nem Lévi törzséhez köti, hanem Melkisédekhez. Ő Ábrahám vándorlása idején munkálkodott, az Úr elhívottját megáldotta. Ábrahám Isten elhívottja, az Ő képviselője volt a földön, mégis Melkisédek áldotta meg őt. Ezzel Ábrahám kifejezte, Melkisédek a nagyobb, ezért még tizedet is adott a zsákmány legjavából. Tehát nem a hitványakat adta oda, hanem a legjobbat. Mert Istennek adni mindig a legjobbat érdemes. Ábrahám meglátta Melkisédekben az Örökkévaló Istent, és ezért a legjobbat adta neki. Mi se adjuk alább, mindig tudásunk és értékeink legjavát adjuk az Úrnak.

Mivel Ábrahám már a lévita papságot is képviselte, személyében ők is tizedet adtak, illetve megáldattak Melkisédek által, világossá válik, hogy Krisztus főpapsága örökkévaló. Így azután az Ő áldozata tökéletes, áldása életet megújító. Minden vitán felül áll, hogy Jézus a nagyobb. Ezért jöjjünk Hozzá bizalommal, ahogyan már többször olvastuk. Bízzunk az Úrban, és lássuk meg, hogy áldozata a mi életünkre nézve is érvényes. Aki hittel veszi szavát, őszintén feltárja Előtte bűneit, annak megbocsáttatik minden vétke. Akinek pedig megbocsáttattak bűnei, annak Krisztusért örök élete van. Dicsérjük ma is az Urat mindazért, amit értünk tett. Köszönjük meg mindazt, amit életével és váltságművével megszerzett számunkra. 

Mely igen jó az Úr Istent dicsérni

1. Mely igen jó az Úr Istent dicsérni, Felségednek, én Uram, énekelni, Szent nevedet dicsérvén magasztalni És mindenütt e világon hirdetni.

2. Igen reggel irgalmadat hirdetni, Igazságodról éjjel gondolkodni, Hegedűvel, orgonával zengetni, Minden éneklő szerszámmal tisztelni.

3. Csudaképpen én vigasztalást vészek, Cselekedetidre hogyha tekintek, Kezeidnek munkájában örvendek, Teremtőmnek, megváltómnak éneklek.

4. Az esztelen ember ezt nem esméri, A hitetlen bolond ember nem érti; Kinek rólad nincs igaz esméreti: Szent Fiadban mert nincs hite őnéki.

5. E világon gonoszok gyökereznek, Kik mindenkor hamisan cselekesznek; Mint a füvek, virágoznak, terjednek, Hogy örökül-örökké elvesszenek.

6. Lám, ezeket, Uram, felséges Isten, Kik támadnak a te szent igéd ellen, Viaskodnak a te híveid ellen: Megbünteted, mert vagy örök Úr Isten.

7. Rólad, Uram, akik megemlékeznek, Mint pálmafák úgy szintén ők zöldellnek; Mint cédrusfák, ugyan meggyökereznek Az igazak, kik igaz hitben élnek.

8. Vallást tesznek Minden emberek előtt, Hogy az Isten igaz mindenek fölött; Hamisságot soha nem cselekedett, Mint kőszikla, ő ád nagy erősséget.

Isten áldásával.

Erős horgony

E

gy csodálatos világ tárul fel előttünk a mai zsoltárt olvasva: Isten országának biztonságot nyújtó világa (Zsolt 91,1-15). A zsoltáros szívéből saját tapasztalatai bukkannak fel, amit elmond, azt maga is átélte. Így azután ez a zsoltár egy a belső szobában megfogalmazódott imádság. A szerző szíve tele van örömmel és hálával, és ezt ki is mondja az Úr előtt. Másrészt a múlt tapasztalatai bizalmat ébresztettek benne Isten iránt. Nem fél a jövőtől, bármit is tartogat, mert Isten közelsége, lényének jelenléte rejtekhely és oltalom a számára.

Jó úgy jönni az Úrhoz, hogy Ő az oltalmunk, Nála keresünk elrejtettséget és védelmet. Mert az ember szíve elrejtettségre vágyik, de az igazi biztonságot csak az Úr tudja megadni számunkra. Az Úrral indulni napunknak nagyszerű, mert ott van a szívünkben, készíthet csapdát az ördög, van, Aki megoltalmaz, és ha beleesnénk, van Kitől várni a segítséget.

A zsoltáros tudja, hogy sokféle veszedelemmel kell életünk során szembenézni, és mindezekből az Úrtól várja az oltalmat és a szabadítást. Nem olvasunk emberi segítség kereséséről. Korunk embere minden problémával szemben emberi megoldást keres. Betegek vagyunk, felkeressük az orvost, természeti csapások ellen földrengésbiztos épületeket emelünk, ellenség ellen szuper haditechnikánk erejében bízunk. Az imádság, Isten nevének oltalma és ereje már nem realitás. 

Annyira bízunk tudományunkban, hogy hamis biztonságérzetbe ringatjuk magunkat. Úgy véljük, minket nem érhet el súlyos és pusztító járvány. Az élet azonban azt mutatja, hogy a mai modern orvostudomány sem képes mindenre. Nem a múlté a járvány, nem számoltuk fel a gyógyíthatatlan betegségeket, az ember lehetősége véges. De nem kell kétségbeesnünk, mert az Úr hatalma végtelen. Aki bízik Benne, ma is megtapasztalhatja a nehéz helyzetekben is oltalmát. Másrészt, a nehéz helyzetben való részvétel lehetőség a bizonyságtételre, a mások felé való szolgálatra.

Milyen határozottan írja le a szerző: nem kell félned.  Igen, ez megtapasztalás, nemcsak bátorítgat, hanem maga is átélte, hogy szabad nem félni, az Úr oltalmában. Átélte, hogy amikor az Úrral van, elmúlik a félelem. A gyermek is addig fél a sötét éjszakában, amíg egyedül van, de ha rátalálnak szülei, elmúlik a félelme. Miért? Elmúlt a sötét? Nem, hanem azért nem fél, mert ott a tudat a szívében, hogy velem vannak a szüleim, nyugodtan rájuk bízhatom magam, nincs ok a félelemre.

A szentíró hangsúlyozza is: ha az Urat tartod oltalmadnak, akkor nem kell félned. Vagyis, ha Isten Atyáddá lett Jézus Krisztus által, nem kell félned, és nem is fogsz félni, mert tudod, hogy mennyei Atyád, az örökkévaló, szent Isten van veled. Amikor Ő megjelenik, elmúlik a félelem, hiszen Ő mindennél és mindenkinél hatalmasabb.

Istenhez tartozni nem azt jelenti, hogy az égvilágon semmi probléma nincs. Hanem pont azt üzeni, hogy problémák vannak, hiszen a zsoltáros is számol dögvésszel, suhanó nyíllal, de tudja, hogy mindezek közepette bízhat az Úrban. Egy sokat jelentő ígéretet is olvasunk, ami az ötvenedik zsoltárban található hívószámhoz hasonló. Mondhatjuk: ez a másik szám, arra az esetre, ha az első foglalt lenne. Bármikor és bárhonnan hívhatjuk Urunkat, szava mindenkor szilád kőszikla, ha azt mondta, meghallgat, ha hívjuk, és megment, akkor az úgy is van. Ezért soha ne csüggedjünk, hanem kiáltsunk Hozzá. Vigyük ma is Elé minden gondunkat. Kapaszkodjunk bele az Ige szavába, ha ellenséges indulatokkal, támadásokkal kell is szembenézni, ha az ördög dühös oroszlánként rémisztget is, nem kell félni. Az Úr oltalmában lehetséges győzni, mert van Szabadító.

A zsidókhoz írt levél szerzője rámutat, hogy Isten ígéretei változhatatlanok, amit ígért, azt megcselekszi (Zsid 6,13-20). Az Ő adott szava mindenkor elég, ezt tapasztalta meg Ábrahám is. Isten önmagára esküdött, szavát adta, hogy megáldja és nagy néppé teszi őt. És mindez meg is valósult. Tehát, amikor úgy érezzük, nem teljesednek az ígéretek, akkor vizsgáljuk meg a szívünket, mert Ábrahám megtapasztalta ugyan a beteljesedést, de várnia kellett. Mi szeretnénk azonnal megkapni, amit az Úr ígér, azonban meg kell tanulnunk türelmesen kivárni, amíg Isten cselekszik. Ábrahám titka a türelem volt. Van-e bennem türelem? Ki tudom-e várni, amíg az Úr megadja, amit kérek, ami után vágyakozom, vagy magam igyekszem megszerezni? Az áldás mindig azon van, amit kivárunk, amit hittel elfogadunk.

A múltban beteljesedett ígéretek tények, és ezek bátorítanak minket a jövő felől. Amint a régiek beteljesedtek, úgy fognak a még be nem teljesedett ígéretek is valóra válni. A szentíró hangsúlyozza, lehetetlen, hogy Isten hazudjon. Igen, ez lehetetlen, mert Ő nem ember, és ne magunkból induljunk ki, amikor Őt keressük. Mindig az Ige bizonyságtétele felől induljunk Isten felé, és akkor meglátjuk, hogy a baj velünk van. Azonban bátran és bizalommal mehetünk Hozzá, és belekapaszkodhatunk az Istentől kapott reménységbe. Mi ez a reménység? Jézus valóban főpap, Aki összekötötte a mennyet és a földet. Tehát van összeköttetés, van kapcsolat ég és föld között. Ez a kapcsolat Jézus keresztje által működik, és mindenki igénybe veheti. Mint főpap bemutatta az áldozatot értünk, így van bocsánat, van szabadulás a bűn adóssága alól. Ez a reménység erős horgony, olyan, mint ami a hajót biztosan a kikötőben tartja, nem engedi, hogy elsodródjunk. Az Igére alapozott hit tart meg a keskeny úton, és nem engedi, hogy sodródjunk, elbizonytalanodjunk. Kapaszkodjunk bele ma is Jézusba.

Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem

1. Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem, Míg üvölt a habtusa, S nő a vész a tengeren, Rejts el, rejts el, itt ne hagyj, Míg eláll a fergeteg; Biztonságos révet adj, S majd fogadd el lelkemet.

2. Nincs nekem más enyhelyem, Szívem Téged hív s keres, Ó, maradj itt, Mesterem, Őrizz, adj erőt, szeress! Véled állom a vihart, Hit s erő Te vagy, Te Szent, Szárnyad árnyával takard Fejemet, a védtelent.

3. Csak Te kellesz, én Uram, Benned mindent meglelek; Támogasd, ki elzuhan, Gyógyítsd meg, ki vak s beteg. Szent szavadra hallgatok, Tévedés az én bajom, Én hamisság s bűn vagyok, Te igazság s irgalom.

4. Kegyelem vagy, égi jó, Mely minden bűnt eltörül, Hagyd, hogy gyógyító folyó Tisztogasson meg belül. Élet-kút vagy, lüktetés, Vízmerítni drága hely, Ó, buzogj fel bennem és Öröklét felé emelj.

Isten áldásával.

Nincs más, csak Jézus

E

gy csodálatos, ősi, Mózeshez köthető imádságot olvasunk (Zsoltár 90,1-17). Ez a nagyszerű, Istennek önmagát teljesen alárendelő ember meghódol az Úr előtt, és ebből a hódolatból fakad ez a zsoltár. Mert amikor őszintén, egész lényünkkel meghódolunk az Úr előtt, csodálat és imádat fakad szívünk mélyén. Az élő Istennel való találkozás, munkájának megtapasztalása imádatra késztet. Mózes úgy ismerte meg Istent, mint hajlékot, és valóban, a negyven esztendős pusztai vándorlás idején, Ő volt a hajlék. Körülvette őket szeretetével és irgalmasságával, ezek felhő és tűzoszlop formájában váltak láthatóvá. Az Úr önmagát hajlékként ajánlja fel számunkra, ide belépve igazi csendre és elmélyültségre találunk. Az Úr jelenlétében békesség és nyugalom vesz körül, átéljük, hogy ebben a valóságban az Ige átjárja lényünket, eggyé leszünk Vele, mint a szőlővessző a szőlőtőkével. Így az Úr lénye, az Ő természete jár át, így valósulhat meg, amit Pál apostol hangsúlyoz: az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is volt.

Mózes számára Isten az Örökkévaló, és nem kérdés, hogy mindenek Őáltala lettek. Isten Teremtő, és így tesz Róla bizonyságot a zsoltáros: én Istenem. Igen, az Örökkévaló, a világ teremtője az ő Istene. Ő szólította meg és hívta el, bár először tiltakozott a küldetése ellen, végül belesimult Isten akaratába, és menet közben meggyőződött róla, hogy ez a legjobb. Igen, számunkra is a legjobb, ha ráhangolódunk Isten akaratára, ha harmóniába kerülünk Vele. A Vele való harmóniából fakad saját harmóniánk is. Az Isten megismerése nélkül való élet diszharmóniát eredményez.

Mózes azért is hatalmas személyiség, mert látja saját határait. Tudja, hogy Isten Örökkévaló, ő pedig halandó. Azzal is tisztában van, hogy mindez azt jelenti, az ő ideje is le fog telni. Nincs benne lázongás, mert ismeri Azt, Aki a halál fölött is Úr.

Megtudjuk azt is, hogy az Úrnál más az időszámítás. Ezer esztendő előtte annyi, mint a tegnapi nap, ami elmúlt. Ezért kell nekünk türelmesen várni. Nem sürgetni a dolgokat, hanem bízni az Úrban. Higgyük, mindennek eljön az Úrtól megszabott ideje. Eljön Jézus visszajövetelének ideje is, mert amit Ő megígér, azt meg is cselekszi.

Ebben a mulandó földi életben az a hangsúlyos, hogy bölcsen éljünk. Ne a meghalás ellen harcoljunk, mert a halált mi nem tudjuk legyőzni. Egyedül Jézus az, Aki legyőzte a halált feltámadásával. Így azután arra kell koncentrálni, hogyan élünk, és hogyan halunk meg. Az a jó, ha el tudjuk mondani Pállal: nekem az élet Krisztus, a meghalás nyereség. Ez-e az én hitvallásom is?

Azt kéri Mózes, hogy látszódjon meg rajtuk az Úr dicsősége, vagyis mindenki előtt legyen nyilvánvalóvá, hogy kihez tartoznak. Erre törekedjünk mi is, hogy életünkben nyilvánvalóvá legyen, hogy Jézus Krisztus tanítványai vagyunk. Miről látszódhat ez meg? A magatartásunkról. Ha a Hegyi beszéd gondolatai megvalósulnak az életünkben. Ha látják, hogy megbocsátunk ellenségünknek, tudunk imádkozni a minket üldözőkért, áldást mondunk a bennünket átkozókra és vállaljuk a második mérföldet is. Nézzünk bele a tükörbe, és kérdezzük meg magunktól, ezek-e az ismertető jegyeink?

A szentíró növekedésre, az alapra való építésre buzdít (Zsid 6,1-12). Azt kéri, ne alapozzunk újra és újra, hanem lépjünk tovább. Nem lehet mindig alapot lerakni, mert az még kevés, fel kell húzni az épületet. Az alap a megtérés, a Krisztusba vetett hit, és így a Biblia alapszintű megismerése. Azonban ennél többre van szükség. Az Úr azt akarja, hogy eljussunk a mélyebb ismeretre és a szolgáló életre. A folyamatos Igével való élés arra ösztönöz, hogy a hallgatástól jussunk el a cselekvésig. Vagyis döntés- és cselekvőképes tanítványokká kell válnunk. Olyanokká, akik önállóan felismerik azt, amit az Ige személyes életükre üzen. Úgy kell hallgatnunk és olvasnunk, hogy mindig legyen ott a kérdés: mit jelentenek ezek rám nézve? És ha megértettük Isten akaratát, akkor cselekedjük is meg.

A gyülekezetet az elesés veszélye fenyegeti. De mit is jelent ez? Mit jelent az az elesés, amiből nincs felállás, nincs megújulás? Hiszen az Úr Jézus életében azt láttuk, hogy az életüket elrontott, nagy mélységbe kerülő emberek új lehetőséget kaptak az Úr Jézus által. Maga emelte fel őket és állította új irányba életüket, megbocsátva bűneiket.

 Akkor miről van szó? Ez az írás zsidóból lett keresztyének számára készült, akiknek hirdették az evangéliumot, azt a drága hírt, hogy a várva várt Messiás megérkezett, Aki nem más, mint a názáreti Jézus. Őt küldte el az Atya megmentőként népéhez és az egész emberiséghez. Voltak, akik örömmel vették a hírt, és elfogadták Jézust Megváltójuknak, és Rábízták az életüket. Azonban még kötötte őket régi életük, az Ószövetség világa. Voltak olyan zsidók, akik azt tanították, hogy az Ószövetséget továbbra is be kell tartani, és igyekeztek Mózeshez, az Ószövetséghez láncolni őket. Vagyis Jézus áldozata helyére a régi áldozatokat akarták visszahelyezni. A szentíró rámutat, hogy aki visszatér régi életébe, elszakad Krisztustól, és nincs számára segítség. Miért nincs? Azért, mert Jézus élete, Golgotán kiontott vére az egyetlen szérum a bűn ellen, ha ezt valaki elutasítja, nincs segítség számára. „nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk” (ApCsel 4,12). Tehát vegyük mi is komolyan: Jézus neve adatott, ami által üdvözülhetünk. Nincs más segítség.

Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom

1. Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom, Ily beteg voltomban nincs kitől gyógyulnom. Nincs ily fekélyemből ki által tisztulnom, Veszélyes vermemből és felszabadulnom.

2. Gyújtsd meg szövétnekét áldott szent igédnek És bennem virraszd fel napját kegyelmednek; Igaz utat mutass nékem, szegényednek, Járhassak kedvére te szent Felségednek.

3. Várlak, Uram, azért reménykedő szívvel, Miként a vigyázó virradást vár éjjel; Hozd fel szép napodat nékem is jó reggel, Hogy szolgálhassalak serényebb elmével.

4. Dicsértessél. Atya Isten, magasságban, Mi Urunk Krisztussal mind egy méltóságban, És a Szentlélekkel mind egy hatalomban: Háromság egy Isten, áldj meg dolgainkban.

Isten áldásával.

Nagykorú hit

A

 végére is maradt még nem világos és nem teljesen rendezett helyzet (4Móz 36,1-13). Gileád fiai odamennek Mózeshez, hogy a fennálló problémára megoldást kérjenek tőle. Nem maguk akarják rendezni ezt az ügyet, hanem Mózeshez mennek és általa Istenhez. Mi is minden rendezetlen ügyet vigyünk az Úr elé. Szabad elmondani mindazt, amit nem értünk, nem látunk világosan. Isten országában nincs olyan téma, amiről nem lehet beszélni, amit ne lehetne újra átgondolni. Itt nem szabad, hogy a sértődés legyen a jellemző, hanem inkább a nyitottság, a megoldásra való készség. Természetesen ezeket a kérdéseket alázattal visszük az Úr elé, azzal a szándékkal, hogy ne úgy legyen, ahogyan mi akarjuk, hanem ahogyan az Úr akarja. Mindig az a fontos, hogy ne akarjuk saját akaratunkat Istenre erőltetni, hanem merjük a sajátunkat alárendelni Neki.

A problémát az okozza, hogy Celofhádnak csak lányai vannak, és az Úr megengedte, hogy apjuk után ők örököljenek, azonban fennállt a veszély, hogy ha más törzs fiaihoz mennek feleségül, elcsatolják Manassétól az ő részüket. Így azután ennek a törzsnek a területe csökkenni fog. A törzs területének védelmében fordulnak Mózeshez. Azt akarják, hogy ne lehessen egyik törzs örökségét sem megrövidíteni. Ügyelnek a területek sérthetetlenségére. Mindenki Istentől kapta a maga örökségét, és erre ügyelni kell. Egyik törzs nem veheti el a másikét. Milyen jó lenne, ha mi is oda tudnánk figyelni a másik tulajdonára. Nem csak saját érdekeinket tartanánk szem előtt, hanem a közösségét, a gyülekezetét.

Celofhád leányai elfogadták az Úr parancsolatát, és aszerint cselekedtek, ahogyan azt Mózes tolmácsolta számukra. Ez azért fontos, mert Isten a saját akaratát Mózesen, egy emberen keresztül küldte számukra. Ők pedig elfogadják, és nem mondják, hogy ez csak Mózes véleménye. Felismerik, hogy Mózes szavai mögött Isten áll. Az Úr szól, és Mózes az eszköz, aki továbbítja Isten szavát. Lássuk meg mi is az igehirdető mögött a feltámadott Úr Jézus Krisztust. Ismerjük fel, hogy nem a prédikátor saját véleményéről van szó, hanem az Úr szaváról. Ha mindig úgy fogadjuk a Biblia szavait, hogy azok Isten beszédei, akkor tenni is fogjuk, amit olvasunk. Gyakran csak az emberi szerzőket látjuk, úgy vagyunk, mint oly sokszor Izráel népe is volt. Csak azt látta, hogy az adott próféta egyszerű vagy akár tanulatlan ember, de nem ismerték fel szavaik mögött az élő Istent. Talán azért, mert nem akarták azt hallani, amit az Úr mond. Figyeljünk az Úr szavára minden élethelyzetben, hiszen az Ő szavai és tettei mindig összhangban vannak egymással. Jézus élete hitelesíti tanítását. Az Ő élete megbízható, vegyük komolyan és kövessük az Urat.

A zsidókhoz írott levél címzettei nem ott tartanak, ahol a szerző szeretné (Zsid 5,11-14). Úgy látja, megrekedtek a hitben, nincs növekedés. Ugyanott tartanak, mint néhány évvel korábban. Sőt, mintha még mindig ott tartanának, mint a megtérésükkor. A szentíró szerint már tanítóknak kellene lenniük, és nem kezdő hallgatóknak. Olvassák és hallgatják ugyan az Igét, de nem jutnak előre, nem látszik fejlődés az életükben. Miért? Talán azért, mert nem akarják meghallani, hogy a keresztyén hit nem azt jelenti, hogy minden alkalomkor meghallgatjuk, amit mondanak, vagyis odaülünk a kész mellé, hanem azt, hogy amit kapunk, azt tovább akarjuk adni.

Tehát a gyülekezet tagjainak azzal a vággyal kell hallgatni az Igét, hogy ők is tovább akarják adni mások számára. Az Úr azt akarja, hogy minden hívő ember eljusson oda, hogy másokat is megtanít Krisztus ismeretére. Természetesen erre azt mondjuk, hogy mi nem kaptuk meg a beszéd ajándékát, nem értünk annyira a Bibliához, mint a lelkészek. Azonban ez nem így van, hiszen a minket érdeklő, számunkra fontos dolgokról tudunk beszélni. Ha vásárolunk egy olcsó, de jó és hasznos terméket, azt másnak is tudjuk ajánlani. Sőt, a tapasztalatainkat is meg tudjuk osztani ismerőseinkkel. Igénk arra biztat, hogy az Úrral való kapcsolatunk tapasztalatait is mondjuk el. Merjünk beszélni arról, amit eddigi életünk folyamán átéltünk. Merjük elmondani, miben és hogyan tapasztaltuk meg az Úr kegyelmét és segítségét.

A szentíró rámutat, hogy már nagykorúaknak kellene lenni, akik kemény eledellel, tehát önállóan táplálkoznak. Azonban mi inkább csecsemők vagyunk, akiket mások táplálnak. Ez úgy jelenik meg nálunk, hogy ráhagyjuk a lelkészre vagy egy idősebb hívőre a kérdést, és nem mi keressük meg a választ. Pedig egy idő után el kell jutni oda, hogy magunk keressük és találjuk meg kérdéseinkre a biblikus feleletet. Sőt, meg tudjuk különböztetni az életben is mindazt, ami jó, és már nem tud a gonosz megtéveszteni.

A nagykorúságra jellemző, hogy nemcsak a jól ismert történetek, a könnyen érhető részek kötik le a figyelmét, hanem a nehezebb részeket is tanulmányozza, és a Szentlélek segítsége által igyekszik megérteni. Mert bizony, megkísért bennünket is, hogy kihagyjuk a nehezebb vagy számunkra kevésbé lényeges részeket, de ezáltal hiányos ismerethez jutunk. A nehéz részeken se rohanjuk gyorsan keresztül, ne letudni akarjuk az olvasását, hanem vegyük elő napközben többször is. Olvassuk lassan és figyelmesen, engedjük át lényünkön, és megtapasztaljuk, hogy egyre jobban feltárul a rész értelme, és meghalljuk az Úr üzenetét. Ma is keressük, mit mond az Úr. Vegyük kézbe többször is a mai részt, gondolkodjunk rajta és elmélkedjünk felette.

Mélyen meghajlok ím színed előtt

1.

Mélyen meghajlok ím színed előtt.

Töltsd ki kegyelmedet, öntsd ki erőd!

Mester, előtted a porba esem,

Mindenbe' mindenem légy Te nekem!

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

2.

Mélyebben, mélyebben, kérlek azért,

Öld meg, ó, Jézusom, bennem az ént!

Nem vagyok méltó, hogy gondolj reám,

Ámde tudom, hogy meghallod imám.

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

3.

Mélyebbre szállva, följebb visz utam,

Míg csak Elédbe nem érek, Uram;

Hordva keresztem a lábad nyomán,

Mennyei dics jön a szégyen után.

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

Isten áldásával.

Örök üdvösség

A

 mai fejezet örömteli üzenet, az Úr Izráel fiai között lakik (4Móz 35,1-34). Valóban közöttük és velük van az Úr. Nemcsak a vándorláskor, hanem a letelepedés után is velük lesz. Nem hagyja őket magukra. Kell-e ennél több? Lehet-e ennél többet kívánni, mint hogy az Úr állandóan ott legyen népe között? Mert mindez azt jelenti, van kihez menni, van kit felkeresni problémáikkal. Isten jelenléte biztonságot kölcsönöz számukra. Megnyugtató érzés maguk mellett tudni az élő Istent. Az Úr jelenléte leoldja a félelmet. Amikor az Úr nem akart a néppel menni, Mózes könyörög Istennek, és végül az Úr megkérdezi Őt: „Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek” (2Móz 33,14)? Mózes válaszában leszögezi: nem is érdemes tovább menniük, ha Isten nem megy velük. Isten nélkül vereségre, kudarcra vannak ítélve. A sok mai kudarcot vallott élet hátterében is ez húzódik meg, nincs jelen Isten. És ha Ő nem kap szerepet mindennapjainkban, csődhalmazok leszünk.

Mi már abban a helyzetben vagyunk, hogy tudjuk, Isten Jézus Krisztusban emberré lett, így a szó szoros értelmében közöttünk járt-kelt. Bátran oda lehetett menni Hozzá, és aki hit által meglátta, hogy Jézus az Isten, az személyes gondjait is megosztotta Vele. A leprás kérte, tisztítsa meg, a vak látásának visszanyerése érdekében fordult Hozzá, a parázna várta a bűnbocsánatot. Mindezek a váradalmak nem voltak ábrándok, hanem beteljesedtek, átélték a segítséget kérők, hogy Jézusban Isten van jelen, akinek fontos az ő életük. Jézus soha nem fordul el attól, aki segítséget kér Tőle, és van hatalma megcselekedni mindazt, amit kérnek. A tanácsot kérőknek megmutatja az életre vezető utat, ami nem más, mint Ő maga. Aki mindent hátrahagyva követi Őt, életre jut. A Jelenések könyvében pedig maga a feltámadott Úr mondja, hogy az ajtó előtt áll és zörget, vagyis Ő nem életünk peremterületén akar tartózkodni, hanem be akar lépni lényünk közepébe. Részt kíván venni mindennapjainkban és a mindennapok gondjaiban. Ezért kérte, hogy a Benne hívők ne aggódjanak, hanem mindent bízzanak Rá, a kenyér- és a ruhakérdést, vagyis a megélhetést is. A mi feladatunk az Isten országának ügyével való foglalkozás, Isten pedig magára vállalja a mi ügyeinkkel való törődést. Bizony, nem igazán vesszük ezt komolyan, inkább ahhoz ragaszkodunk, hogy mindenki rendezze a maga dolgait. Isten foglalkozzon az országával, és mi is a saját megélhetésünk dolgaival. Ezért azután nem igazán bontakozik ki a hitünk, nem igazán látunk növekedést.

Mózes elmondja, hogy mielőtt bementek az ígéret földjére, Isten gondoskodott a lévitákról is. Ők az Úr szolgálatára lettek kiválasztva, földterületet nem kaptak. Tehát Lévi törzse, mint törzs nem kap egységes területet Kánaán földjén, hanem az egész népnek lesz kötelessége gondoskodni róluk. Lévitavárosokat kell létrehozniuk, és azokban élnek majd a léviták. Ezzel az Úr rámutat, hogy közösen kell a léviták terheit hordozniuk, a terheken meg kell osztozni, de nem egyenlően, hanem arányosan. Isten nem egyformán várja el a terhek hordozásában való részvételt, hanem minden törzstől erejéhez mérten. Isten figyelembe veszi a képességeket és lehetőségeket. Isten nem az egyenlőség híve, hanem a lehetőségeké. Kinek mire van képessége, aszerint járuljon hozzá.

Fontos még kiemelni a lévita városok között helyet foglaló menedékvárosokat. Ezeknek az a szerepük, hogy a nem szándékosan embert ölő személy elkerülje a vérbosszút, és ott letelepedve élhessen. Oda lehet menekülni a bosszú elől. Isten számukra is ad lehetőséget, van hová menekülni. Lótnak és feleségének a hegyre kellett menekülnie az életben maradáshoz, a mi hegyünk a Golgota. Aki oda menekül, életben marad. Még az egyik lator is felismerte ezt a kereszten haldokolva, és Jézushoz fordult. Bizony, nem tette hiába, mert még ott is átélte: van kegyelem. Aki Jézushoz fordul, bármilyen elhagyatottságban vagy emberi mélységben is éljen, nem lesz elutasítva. Még a lator számára is van kegyelem. Elromlott, széthullott életünkkel is meneküljünk Jézushoz. A kereszt az egyetlen jó menekülési hely, mert ott az Úr megértő szeretettel vár és kegyelmét kínálja számunkra. Az új élet forrása a kereszt töve.

Amikor Jézus örökkévaló főpapságáról beszél a szentíró, visszamutat az Ószövetségre, és feltárja a különbséget Jézus és Áron között (Zsid 5,1-10). Az Ószövetségben a főpap maga is a nép közül való, Isten hívja el. Mivel hasonlóan bűnös, mint a nép fiai, ezért önmagáért is áldozatot kell bemutatnia.

Jézus azonban bűntelen, Isten élő Fia, és így örök áldozatot mutatott be. Ez az áldozat tökéletes, ezt nem kell megismételni, mert örökre elégséges. Jézus egyetlen áldozata örök üdvösséget szerzett. Így az örök élet biztos alapon nyugszik. Az örök élet nem bizonytalan, hiszen Jézus azért jött, hogy élete és halála által megszerezze azt a bűnös ember számára. Így azután, aki hisz Őbenne, annak örök élete van. Az örök élet Jézus áldozatáért, a Benne való hit által kegyelemből van. Az üdvösség örök, de nem úgy, hogy kiosztják a belépőt, és aki átveszi, majd beléphet oda, amikor eljön az idő, függetlenül attól, hogy addig hogyan tölti el élete idejét. Az üdvösség örök, azok számára, akik befogadták Őt és engedelmeskednek Neki. Vagyis az üdvösség azoké, akik Jézust követik életük folyamán, akik Neki élnek és azt teszik, amit Ő mond. Így azután, aki hittel fogadja az Úr áldozatát, és ettől kezdve Neki él, Őt képviseli ebben a világban, annak örök élete van. És ez nem függ érzelmi állapotunktól, hangulatunktól, hanem egyedül Jézus áldozatán alapszik, és az Ige kijelentése pecsételi meg számunkra.

Örök élet reggele

1. Örök élet reggele, Fény a véghetetlen fényből, Egy sugárt küldj ránk te le, Kik új napra ébredénk föl; Fényed lelkünk éjjelét Űzze szét.

2. Jóságodnak harmata Gyarló életünkre hulljon, :/: Szívünk, mely kiszárada, Vigaszodtól felviduljon, S híveid közt légy jelen Szüntelen.

3. Bűn ruháját vessük el A szövetség vére által, :/: Vétkeink fedezzük el Tőled nyert fehér ruhánkkal, Hogy hitünk legyőzze majd Mind a bajt.

4. S majd vezess az égbe föl, Irgalomnak napvilága, :/: Könnyek gyászos völgyiből Üdvösségnek szép honába, Hol az üdv és béke majd Egyre tart.

Isten áldásával.

Az Ige mélyre hat

I

zráel Kánaán földjének határán táborozik, az Úr pedig folyamatosan készíti fel őket a letelepedésre és az új életre (4Móz 34,1-29). Most már a földre, az új hazára koncentrálnak. Minden pillanat azzal telik, hogy az új életre felkészüljenek. Lassan eljön a pillanat, és átvehetik örökségüket. Már most vele foglalkoznak, benne gyönyörködnek. A mi örökségünk Isten országa, de tudunk-e mindig vele foglalkozni? Öröm-e számunkra erre az országra gondolni? Kitölti-e minden vágyunkat és ez-e a legfontosabb a számunkra?

A tegnapi részben olvastuk, hogy Isten odafigyel az örökség felosztására. Megelőzi a kapzsiságot, és az egyes törzsek létszám szerinti igényére teszi a hangsúlyt. Azt kell figyelembe venni az elosztáskor, melyik törzs milyen nagy, és a nagyobb kapja a nagyobb területet. Istennek mindenkire gondja van és megadja mindenki számára az örömteli élethez szükséges feltételeket. Ha mégsem ezt látjuk, akkor az nem az Úr hibája, hanem a miénk. Mi vagyunk magunknak valók, mi szeretnénk mindig a többet, a jobbat kapni, és nem figyelünk a másik szükségleteire. Az Úr azonban ráirányítja figyelmünket a másikra, hiszen Krisztusban felelősek vagyunk egymásért.

Nemcsak a törzsek, hanem az egész ország területét kijelölte Isten.

Az országnak határokkal kell rendelkezni. Mégpedig azért, hogy világosan látható legyen, hol is él Isten népe. Ugyanígy ma is szükségünk van határokra, amik mentén élhetjük életünket. Mert a határ véd is, nem lepheti el minden az országot, hanem csak az jöhet be, amit a határon átengednek. A hívő ember számára az Ige a határ, az Ige szerinti élet az, amely kijelöli életünk mozgásterét. A tíz Ige és a Hegyi Beszéd erőteljesen körülhatárolja azt a területet, amin belül élhetünk. Ez a határ azt is jelzi, hogy a tanítványok élete más. Isten szava irányítja, és ahhoz szabjuk az életünket. Nem mindegy, mit engedünk át határainkon, nem mindegy, kire hallgatunk.

A határ Isten népe számára is jelzés, megmutatja, hogy azon túl veszélyek leselkednek rájuk, mert ott más normák szerint élnek az emberek. A határon túl bálványok mozgatják a népeket. A bálványok által uralt területek veszélyesek, mert csábítóak. Isten gyermekeiben is felkeltik a vágyat, szeretnének élni velük, szeretnének hasonlítani más népekhez, át akarják venni szokásaikat. Jó, ha mindezeket látjuk és vigyázunk. Az képes a határon túli csábításnak ellenállni, aki megelégedik az Atya házában. Aki kiváltságnak tartja, hogy Hozzá tartozhat és Vele élhet. Aki nem örül, és nem megelégedett, azt csábítja a határon túli világ, az idegen, a távoli vidék. Így járt a tékozló fiú is. Nem annak örült, ami otthon volt, hanem csábította az idegen, ő is úgy akart élni, mint mások, úgy vélte, akkor lesz szabad, ha úgy él és azt teszi, amit az idegenben élők. Később keservesen jött rá, hogy a szabadság, a boldogság az Atya mellett található.

Fontos ügyelni a határokra, mert ha megszűnnek, összeolvad Isten népe és a világ. Azonban azért hívta el népét az Úr, hogy életük vonzzon másokat az Isten akarata szerint életformára. Ne ők igazodjanak másokhoz, hanem mások akarjanak olyanok lenni, mint Jézus tanítványai. Hiszen a világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését, de úgy jelenünk-e meg, hogy az általunk bemutatott élet megragadja őket, és azt mondják, olyanok akarunk lenni, mint Jézus?

Már beszélt arról a szentíró, hogy Isten szól, azt is kifejtette, hogy utolsó és legnagyobb szava a Fiú, Jézus Krisztus (Zsid 4,12-16). Most azt mondja el számunkra, hogy milyen Isten szava. Úgy látja, hogy élő és ható, vagyis amit mond az Úr, abban élet van, erő van, így általa munkálkodik. Ha Isten szól, akkor mindig történik valami. Nemcsak a teremtéskor jött létre a világ, hanem szava nyomán újjá is születhet a bűnös ember.

Isten beszédét a kétélű éles kardhoz hasonlítja, ami tulajdonképpen nem is kard, hanem az áldozat húsának osztályozásához használt kés. Ezzel az eszközzel választották szét a bemutatásra kerülő részeket az áldozatra nem kerülő daraboktól. Az Úr beszéde még ennél a késnél is élesebb, biztonságosan és pontosan választja le szívünkről a bűnt.

Sőt, a szentíró szerint az Ige mélyre hatol, lényünk legmélyére, és titkos gondolatainkat, vágyainkat is a felszínre hozza, megítéli. Isten szava mélyre hatol, nem a felszínt akarja érinteni, nem csupán kellemes pillanatot akar szerezni, hanem új életre akar segíteni. Az Úr előtt semmi nincs és nem is lehet rejtve. Nem lehet Őt megtéveszteni, mert látja gondolatainkat és vágyainkat is. Tudja, mire gondolunk igehirdetés vagy bibliaolvasás közben. Látja, hogy Utána vágyakozunk-e, Vele akarunk-e lenni, mert Ő számunkra a legfontosabb. Legyünk őszinték, merjük megmondani, ha valami belopakodott a szívünkbe és elvonja a figyelmünket. Az Igének van ereje megtisztítani belsőnket mindentől, ami elvon, és helyreállítani a kapcsolatot.

Előle nincs senki elrejtve, senki nem bújhat el, és nem mondhatja, csak megússzam, mert egyszer mindenkinek számot kell adni. Nem emberek előtt, hanem Isten előtt, Akinek a szeme előtt mindenki mezítelen. Földi pozícióink, összeköttetéseink nem segítenek, egyedül a kegyelem segíthet. Jézus vére az, ami elfedezi minden vétkünket.

Azért sürget az Írás, hogy járuljunk bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat nyerjünk. Igen, van egy hely, ahol van irgalom, ahová odavihetjük bűnös szívünket, és ez a hely a kegyelem trónusa. Ma még megközelíthető, járuljunk hozzá bűnbánattal, alázattal.

Jó olvasni, hogy az Úr mindig idejében segít. Ő soha nem érkezik későn, hanem mindig a megfelelő időben. Gondoljunk a filippi börtönőr történetére, amikor egy lépés választotta el a haláltól, megszólalt Pál apostol: ne tégy kárt magadban. És ezen a szón keresztül lehajolt hozzá a Megváltó és halál helyett életet kínált a számára. Így jön hozzánk is mindig időben az Úr.

Igéje szól, Igéje hív

1. 

Igéje szól, Igéje hív,

Szívünkben kétséget csöndesít.

Kegyelme kész, áldása vár,

Tárd ki a szíved, ó, tárd ki már!

2. 

Igéje szól, Igéje hív,

Urunkat követni megtanít.

Kegyelme kész, áldása vár,

Tárd ki a szíved, ó, tárd ki már!

3. 

Igéje szól, Igéje hív,

Nagy és szent munkára lelkesít.

Kegyelme kész, áldása vár,

Tárd ki a szíved, ó, tárd ki már!

4. 

Igéje szól, Igéje hív,

Mondjon hát hálát a száj s a szív.

Kegyelme kész, áldása vár,

Tárd ki a szíved, ó, tárd ki már!

Isten áldásával.