Jézus nyomában

C

idkijjá tizenegyedik esztendeje uralkodik, és ebben az időben és ebben az esztendőben megszállja a várost a babiloni király hadserege (Jer 39,1-18). Beteljesedett az Úr szava, az ellenség elfoglalta a szent várost. Nem jelentett megmenekülést a városhoz való tartozás és a templom. Isten azt kérte, tagadják meg a bálványokat, és engedelmeskedjenek Neki. De ők nem hallgattak Rá, magukban és más népek segítségében bíztak. Nem értették meg Istent. Bizony, ma is probléma ez, nem értjük meg az Urat. Azt gondoljuk, ha vallásosak vagyunk, semmi rossz nem ér bennünket. Nem akarjuk meglátni, hogy ez nem elég. Az Úr élő kapcsolatot akar kialakítani velünk, azt akarja, hogy teljes szívünkkel bízzunk Benne.

Amikor az Úr megengedi a nyomorúságot, a megaláztatást, lázadunk, zúgolódunk, pedig Ő ezek által formál. Természetesen nem tetszik ez nekünk, nem örülünk a megalázásnak, a nehéz helyzetnek, de ezek az események mély szántást végeznek. Általában ilyenkor érzékenyebbek vagyunk a felső, belső hangra. Ebben a csöndben döbbenhetünk rá bűneinkre és arra, mit tettünk rosszul, mi az, amit le kell tennünk az Úr kezébe.

Olyan szomorú látni, hogy a király most sem a prófétára hallgat, hanem maga akarja menteni magát. Nem adja meg magát Isten szava szerint a káldeusoknak, hanem népét cserbenhagyva elmenekül. Mennyire nem akarja elfogadni az ige szavát: aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, és aki elveszti az életét az Úrért, megtartja azt. De mi látjuk-e ezt és komolyan vesszük-e? Hányszor mi akarjuk menteni magunkat, mi akarjuk megoldani a problémát, és még jobban összegubancolódnak életünk dolgai. Merjük Rábízni magunkat, de valóságosan, úgy, hogy hiszem, Ő munkálkodik.

A király terve nem sikerül, elfogják, és nagy tragédiát kell átélnie, fiait kivégzik, aztán őt megvakítják, és így viszik fogságra. Az engedetlenség, a magunk választotta út mindig tragikusabb, borzalmasabb, mint az Isten útja. Ha hallgat a király Istenre, ezeket nem kell átélnie. Helyezkedjünk most az Úr jelenlétébe, és nézzük meg, miben nem hallgattunk az ige vezetésére, bánjuk meg engedetlenségünket, és kérjük, gyógyítsa meg az Úr az ebből fakadó sérüléseinket. A hűséges próféta megtapasztalja az Úr oltalmát és gondoskodását. De a prófétát megmentő Ebed-Melekről sem feledkezik meg az Úr. Ez az ember kúsita, mégis csodálatos ígéretet kap, mert bízott az Úrban, és kész volt a prófétán segíteni. Egészen biztos, hogy megszabadítalak, mondja az Úr, és ebbe az ígéretbe bele lehet kapaszkodni, ebben lehet bízni, mert Ő nem csap be. Amit ígér, azt betartja. Ilyen igékre lehet építeni, amikor bajban vagyunk, amikor veszély fenyeget, vagy képtelenek vagyunk szenvedélyeink fölött győzedelmeskedni. Isten nem arra biztat, bírd ki valahogy, szedd össze minden erőd, és sikerülni fog, hanem azt ígéri, Ő maga szabadít meg. Mert az igazi győzelmet mindig a szabadítás biztosítja a számunkra. Csakis Ő képes leoldani testi és lelki bilincseinket. Ő ért igazán lelkünk tájához, és ahol már senki nem tud cselekedni, számára ott is nagyszerű lehetőségek nyílnak.

Az Úr Jézus elmondja tanítványainak, hogy mindaz, amit a próféták megírtak felőle, igaz (Lk 18,28-43). Szenvedni, majd meghalni fog, mert megölik az emberek, megöli népe. Megdöbbentő, hogy azok adják halálra, akik közé és akikért jött. Azon gondolkodtam el, hogy a prófétai szövegek és az ígéretek beteljesedése között eltelt több száz év, és nem változott az ember semmit. Az évszázadok múlása sem tette mássá az embert, nem tudta kiiktatni szívéből a gyűlöletet, a gyilkolás vágyát. Így azután nem maradt más megoldás, minthogy a Megváltó meghaljon. Az elmúlt évezredek minket sem voltak képesek átalakítani, ma is gyűlölünk, és megöljük azt, aki nem tetszik nekünk. Pedig az utóbbi két évezredben már hirdettetett az evangélium, de mivel Jézust nem fogadtuk be az életünkbe, gyökeres változás sem állt be. Jézus nélkül nincs minőségi változás. Bár felismernénk ezt, és segítségül hívnánk Őt.

Aztán egy vak koldust látunk, aki azonban odafigyel, vaksága ellenére érdeklődik a körülötte végbemenő történések felől. Nem zárkózik magába, nem keseredik meg, hanem figyeli az életet. Vár, hátha történik valami, hátha visszanyerhetné a látását. Mert vaknak lenni nem jó. A lelki vakság sem jó, de kimondjuk-e, hogy ez nem jó, és várjuk-e a változást, a gyógyulást? Akarunk-e látni?

Amikor megtudja, hogy Jézus jár arra, kiáltozni kezd. Jézust szólítja meg, és kéri, könyörüljön rajta. Isten lehetőséget ad a számára, és ő él vele. Jézus ma is erre jár, de nekem kell élni a lehetőséggel, nekem kell kiáltani és segítségül hívni. Gondoljunk bele, ha ez a vak ember most nem fordul Jézushoz, ha nem kiállt, akkor utolsó esélyét szalasztja el. Jézus már nem fog erre járni, hiszen a keresztre megy. És ha így történt volna, lehet, vádolná az Istent, miért nem segített rajta, azonban az Úr azt mondaná: ott mentem el melletted, miért nem hívtál segítségül? Milyen sokan vádolják Istent, pedig Ő ott ment el többször is mellettük, de ők nem hívták segítségül. Ne engedjük elhaladni életünk mellett Jézust, kiáltsunk Hozzá, őszintén, ahogyan ez a vak ember tette.

Amikor odakerül az Úr elé, tudja, mit akar. Kimondja a lényeget: látni akar. Nem alamizsnát kér, nem alkalmi segítséget, hanem olyan megoldást, ami egész életét új pályára állítja, amitől újra ember lehet. Ez a vak nemcsak segélyt akart, nem úgy gondolkodott, hogy koldusként is el lehet élni valahogy, ő nem akart tovább így élni, nem akart tovább koldus lenni. Eljutottál-e már ide? Ki tudod-e mondai: Uram, nem akarok tovább megkötözöttként élni, nem akarok a félelem, az alkohol, a drog rabja lenni?

Ez az ember hittel fordult Jézushoz, és hite meghozta a gyümölcsét, Jézus szava által lát. Kit lát először? Szabadítóját, Jézust. És amikor a szemébe tekint, felismeri, hogy többről van szó, mint a szeme világáról. Lelki látást kapott, meglátta, hogy gyógyítójában az élő Isten áll előtte. És ez az ember hálából követi Őt. Mert hol is lehet jobb helyen az életem, mint Jézus nyomában.

Istenre bízom magamat

1. Istenre bízom magamat, Magamban nem bízhatom; Ő formált, tudja dolgomat, Lelkem ezzel biztatom. E világ szép formája Az ő keze munkája. Mit félek? - mondom merészen: Istenem és Atyám lészen. -

2. Öröktől fogva ismerte, Hogy mire lesz szükségem, :/: Éltem határát kimérte, Szükségem s elégségem. Lelkem, hát ne süllyedezz, A hitben ne csüggedezz! Egy kis bajt nem győznél-e meg? Hogy tántorítana ez meg?

3. Tudja Isten kívánságod, Ád is, mert csak ő adhat, :/: De bölcs, Uram, te jóságod, Tudod, sok elmaradhat. Tudom: gondod reám nagy, Mivel édes Atyám vagy; Mint akarod, hát úgy légyen! Másként hinnem volna szégyen.

4. A valóságos igaz jót Az Úr meg nem tagadja; :/: Nagy gazdagság és rakott bolt Nem fő jó, ritkán adja. Ki az Isten tanácsát, Megszívleli mondását, Azt ő Lelkével serkenti, Gondját is megédesíti.

5. E világnak dicsősége Igen hamar elmarad, :/: Kit ma gondok sújtnak, végre Holnap diadalt arat. Csak Atyámban bízhatom, Ő megsegít, jól tudom, Mert az igazaknak Atyja Hű szolgáját el nem hagyja.

 Isten áldásával.

Jöjj, kövess engem!

A veremből való megmenekülés után a király magához rendeli Jeremiást (Jer 38,14-28). Cidkijjának kérdése van, de a próféta tudja, hogy a király nem hallgat a tanácsára, ha pedig az Úrtól való kijelentést közöl, az élete is veszélybe kerül. Prófétának lenni nem nyugdíjas foglalkozás, állandó veszélyben van az ember. Az igéhez való hűség ma is veszélyt rejt magában, hiszen a legtöbben nem akarnak az Úr szavára hallgatni.

A további helyzet és a király személyes élete is azon múlik, hogy hallgat-e az Úr szavára. Először is megrendítő, hogy a tekercs elégetése után is még mindig van szava az Úrnak népéhez. Pedig a tekercs tűzbe vetése az Úr megvetésével volt egyenlő. Ők megvetették Isten szavát, de Ő nem fordul el tőlük, tovább beszél hozzájuk. Mi hogyan viszonyulunk az igéhez? Elolvassuk, meghallgatjuk, de hallgatunk-e rá? A mi életünket is nagyban befolyásolja, ahogyan az igéhez viszonyulunk. Ha komolyan vesszük, hallgatunk rá akkor is, ha nem értjük, miért azt mondja, sok bajtól, nyomorúságtól megmenthetjük magunkat. Az élet minősége is másképpen alakul, ha az Úr szavát mindenkor megcselekedjük. Természetesen nem könnyű Istenre hallgatni, amikor mást tanácsol, mint amit mi már jó előre eldöntöttünk. Ha mi már megterveztük, mit teszünk, milyen munkahelyet választunk, vagy már kiválasztottuk az iskolát, de Isten mást mutat, nem könnyű hallgatni Rá. Ezért még döntés előtt keressük meg Urunkat, mondjuk el, ahogyan látjuk a dolgokat, és kérjük vezetését. Ezt követően várjunk a válaszra. Mert nem jön mindig azonnal a válasz, van, hogy várni kell. Tanuljunk várni az Úrra.

Az Úr válasza nem változik, most is azt mondja, az életben maradás feltétele önmaguk megadása. Le kell mondani a harcról, az önvédelemről, ha megteszik, élni fognak. Bizony, itt kezdődik, megadom magam Isten akaratának, nem én harcolok, veszteg maradok, és hagyom, hogy Ő harcoljon értem. Mi ellen akarsz ma lázongani, harcolni? Ne tedd, hanem bízd az Úr kezére, engedd, hogy Ő harcoljon érted. Van, amikor a látszólagos vereség vezet győzelemhez.

Azt is lássuk meg, hogy Istennel szemben a trükkjeink nem működnek. A király azt gondolta, ha újra megkérdezi az Urat, más, kedvezőbb választ fog kapni. Azonban Isten nem változtatja a szavát, Ő mindig ugyanaz. Ma is azt üzeni, amit tegnap mondott.

A király fél az átszökött júdabeliektől, azonban a próféta erősíti őt, és azt kéri, ne törődjön most azokkal, csak bízzon az Úrban. Bízzon az Úrban, és tegye, amit mond. Ez a hívő élet aranyszabálya, bízzál az Úrban, és cselekedd, amit mond neked. Ez a fontos, minden körülmény közepette bízzunk az Úr segítségében, oltalmában. Ne arra figyeljünk, mit mondanak mások, ne az észérvekre hallgassunk, hanem egyedül az Úrra. Merjük vállalni az Úr szavát, igei meggyőződésünket.

Egy főember áll Jézus elé, egy olyan ember, aki számít, aki valaki volt abban a korban (Lk 18,18-27). Kérdése van, és ez az örök életre irányul. Jó és fontos kérdés. Az is jó, hogy Jézushoz fordul vele. Mert az a jó, ha mindig és minden kérdésünkkel Őhozzá megyünk. Jézus a legmegfelelőbb személy, akihez fordulhatunk, a legjobb fórum, ahová vihetjük problémáinkat. Vigyük mi is kérdéseinket Urunk elé, hiszen Ő az élet és az örök élet szakértője.

Számunkra kérdés-e az örök élet? Kérdés-e, hogyan juthatok örök életre? Úgy gondolom, hogy ez természetes, ez jár nekem? Mert ki jutna be, ha nem én?

Jézus a parancsolatokhoz irányítja ezt az embert, és kiderül, ő ebben kiváló. Ebben jó teljesítményre képes, legalábbis a maga véleménye szerint. Hogyan látom magam? Én is úgy gondolom, hogy az ige iránti engedelmességben, az Úr akarata cselekvésében verhetetlen vagyok? Úgy vélem, én vagyok a legjobb?

Jézus azonban túllát a kiválóságunkon, mélyebbre tekint, és rámutat, egy fogyatkozás van még benned. Igen, van még valami, ahol lehet javulni. Van még egy terület, ahol nem is vagy annyira jó. Mert nem elég csak a külsőségekre figyelni, a sikerre. Hol lehet még javulnia? A parancsolatok mások felé való megélésében, abban, amit az ige így foglal össze: Szeresd az Urat, te Istenedet és felebarátodat, mint magadat. A gyenge pont akkor lesz nyilvánvaló, amikor Jézus vagyona eladását és a szegények közti szétosztását kéri tőle. Akkor tartja meg a törvényt, ha fáj neki a felebarát szenvedése, nélkülözése, az éhes gyerekek gyötrelme és a sok éhen haló ember látványa. Mert ők is a felebarátai neki.

Ez az ember megszomorodott és elment. Elment, mert nem Jézusban látta meg az igazi szabadságot és gazdagságot. A vagyon, a jólét önmagában rabság. Hozzákötődik a szívünk, és már csak személyes jólétünkkel vagyunk elfoglalva. A szintet minimum tartani kell, sőt, ma nem elég tartani, hanem lépést kell tartanunk a világgal, a technikai és a kényelmet nyújtó eszközök fejlődésével. Mindig kell valami új, valami más, ami talán másnak már megvan, de mi még nem rendelkezünk vele.

Adja Urunk, hogy számunkra Isten Krisztusban kínált kegyelme mindennél többet jelentsen. Adja, hogy legyünk képesek az Úrért, az örök életért mindent elengedni, és üres kézzel megragadni az Úr kegyelmét.

Gondoljuk végig, mi a mi gyenge pontunk. Mi az, amire azt mondja az Úr: egy fogyatkozás még van benned? Mi az, ami gátol abban, hogy Őt kövessem? Ha felismerem, kérjem a szabadítást, hogy semmi ne akadályozzon az Úr követésében. Mert szava ma is szól: Jöjj, kövess engem! De azt is meg kell hallani, hogy előbb mindentől el kell szakadnom. Őt követni csak akkor tudom, ha megszeretem, és Ő lesz a legfontosabb a számomra. Kövesd ma is Őt. Csakis Őt! Ne emberi tanítást, vágyaidat, ösztöneidet, hanem egyedül Őt.

Jézus hív, bár zúg, morajlik

1. Jézus hív, bár zúg, morajlik Életünk vad tengere; Halk hívása tisztán hallik: 'Jer, kövess, ó, jöjj ide!'

2. Vedd a példát Andrástól, ki Hallva hívó szózatot, hálóját se vonszolá ki: Érte mindent elhagyott.

3. Jézus hív, hogy Őt imádjad, Megragad, hogy el ne ess, Mert kísért öntelt világod: 'Jöjj, engem jobban szeress!'

4. Ha nehéz az élet terhe, Roskadozva hordom azt: Bús orcám Hozzá emelve, Jézusban lelek vigaszt.

5. Uram, hozzám légy kegyelmes, Tedd Tieddé szívemet, Hadd lehessek engedelmes, Néked élő gyermeked!

 Isten áldásával.

Gyermeki hit

J

eremiás az Úr szavának hűséges tolmácsolása miatt továbbra is a börtön udvarán maradt (Jer 38,1-13). De a korlátolt mozgás sem akadályozza abban, hogy a rábízottakat továbbadja. Ő ott is hirdeti Isten szavát. Bátran a nép elé tárja azt az üzenetet, amit az Úr neki adott, és amit a számukra mond. Isten még most is beszél Izráel népéhez, mert így akarja őket felkészíteni mindarra, ami vár rájuk, és ezáltal szeretné kizökkenteni a hamis biztonságból és reménységből.

A király és a nép háborúra készülnek, meg akarják védeni magukat a káldeusokkkal szemben. Harcolni akarnak, mert úgy vélik, meg tudják akadályozni az ellenséges hadsereg Jeruzsálembe való betörését. Haderejükben és a városfalak erősségében bíznak. Nem figyelnek fölfelé, mert meg sem fordul a fejükben, hogy Isten akarata lehet a város elpusztulása. Hányszor beszélt erről a próféta, ám ők süketeknek bizonyultak. Ők nem hallottak meg olyan szót, amely pusztulást hirdet. Magukban, saját erejükben és képességükben, illetve hitükben bíztak.

Miért baj az, ha hittek és bíztak Istenben? Hát nem erre van szükség? Nem ezt tesszük-e mi is veszedelmek idején? A hit jó, és valóban élő hitre van szükségünk, mert csak az segít rajtunk. Izráel azonban nem élő hittel kapaszkodott Istenbe, hanem ők elsősorban vallásosságukban bíztak. Az Ábarahámmal kötött szövetségre építettek, nem foglalkoztatta őket az életük minősége, az engedelmesség, csak a régi szövetség. Úgy vélték, Istennek kötelessége megoltalmazni őket, bárhogyan is éltek. Pedig az Úr hosszú éveken keresztül megtérésre hívta őket. Azt üzente nekik, hogy nem fogadja el azt, ahogy élnek, hiszen hűtlenné váltak, bálványokhoz fordultak és emberekben bíznak. Számukra a hit csak annyit jelentett, hogy Isten népe közé születtünk, körül vagyunk metélve, és így minden rendben van. Nem vették komolyan a megtérésre hívó szót, nem látták bűneiket és azt, hogy szabadulásra van szükségük.

 Mit jelent számomra a hit? Több-e, annál, hogy beleszülettem egy keresztyén felekezetbe? Több-e vallásos szokásoknál? Eljutottam-e már az Úr személyes megismerésére? Érdemes azt is végiggondolni, miért is vagyok én annak a közösségnek a tagja? Csak azért, mert beleszülettem, vagy azért, mert felismertem, hogy ott a helyem, oda állított az Úr, illetve itt ismerem meg igazán Istent, és itt kapom meg a lelki táplálékot?

A próféta továbbra sem a saját előnyeit keresi, hanem hirdeti azt, amit Isten akar népével közölni. Akkor is mondja, ha ők nem azt akarják hallani. Szól az üzenet, és olyat kér általa Isten, amit nehezen akartak megérteni, sőt, mi sem értenénk. Mindig hősies ellenállásról álmodozunk, megvédjük népünket, hitünket, és most azt kéri Isten, adják meg magukat és menjenek ki a káldeusokhoz. Mert ez jelenti az életet. A harc, az ellenállás halált hoz magával. Nem könnyű dönteni, nem könnyű azt mondai: a próféta szava az Úr szava. Melyikünk fogadná el ezt és menne ki az ellenséghez, megadva magát? Nem tartanánk gyávának, árulónak magukat? Nem azt mondanánk, hogy inkább meghalunk a néppel együtt?

Isten azt mondta nekik, hogy ajándékba kapják az életüket. Isten mindig ajándékoz, Nála nem önmagunk megmentéséről van szó. Arról van szó, hogy ha Rábízzuk magunkat, feladjuk saját tervünket, vágyunkat, lemondunk a hősiességről, akkor élettel ajándékoz meg. Nem véres verejtékkel kivívott szabadságot akar adni, hanem meg akar vele ajándékozni. A bűn elleni harcban is akkor nyerünk életet, ha engedjük megajándékozni magunkat. Ne te harcolj, ne te akard megmenteni magadat, mert akkor vereség lesz a vége. Engedd, hogy az Úr mentsen meg, és ezt tegye, ahogy Ő jónak látja. Ehhez nagy alázatra van szükség és a nép megvetésének a vállalására. Azt fogják mondani, csak magadra gondolsz, önző vagy, cserbenhagyod társaidat. Pedig nem erről van szó, hanem az Úr szavának való engedelmességről. És ez a lehetőség mindenki előtt nyitva áll.

Izráel népe nem az Úr szavaként fogadta Jeremiás üzenetét. Lázítót láttak benne. Még most is ellenállnak Istennek, ahelyett, hogy alázattal elfogadnák akaratát, elfogadnák a fogságot. Lejárt az idő, most már az ítéletet nem lehet elkerülni, de át lehetne élni benne az Úr kegyelmességét. De ők nem akarnak kegyelmet.

A prófétát verembe dobják, de Isten kimenti őt. Küld valakit, aki ebben a helyzetben is tud irgalmas lenni. A próféta megmenekül, a nép nem. Mert mindig az menekül meg, aki elveszti az életét az Úrért.

Újabb példázatot mond az Úr, és mindezt azért teszi, hogy beletekintsünk a tükörbe, és meglássuk magunkat (Lk 18,9-14). Mit kell meglátni? Nem vagyok-e öntelt, elbizakodott? Nem gondolom-e én is azt, hogy nálam minden rendben, csak másoknál van hiba? Könnyen beleesünk a gőgösség bűnébe, meg vagyunk magunkkal elégedve, mert csak az élet egyik oldalára figyelünk. Csak a kegyességünket látjuk, de nem vesszük észre bűneinket. Mivel templomosok vagyunk, úgy gondoljuk, példás az életünk, hiszen minden alkalmon részt veszünk, olvassuk az igét. De a tükörbe, az igébe tekintve tegyük fel a kérdést: ezeken túl milyen is az életem. Milyen a munkavégzésem, hogyan viszonyulok családom tagjaihoz? Csak szent vagyok, vagy kedves, szerethető és másokat is szerető ember? Esetleg a vallásosságom másokra erőltetem, vagy szabad döntést hagyok?

Ki vagyok én, az Úr szemével nézve? Ki vagyok én: a farizeus vagy a vámszedő? Kire hasonlít az életem? Mi van a felszín alatt?

E két ember között a különbséget az jelenti, hogy a farizeus másokhoz méri magát, és talál olyanokat, akik mellett az ő élete kiválónak látszik. Ezért meg van magával elégedve. Amíg másokhoz mérjük magunkat, mi is meg leszünk elégedve.

A vámszedő Istenhez méri magát, az Ő mércéje Isten szava, ezért úgy látja, baj van. Kegyelemre van szüksége. Aki az ige fényébe tekint, az meglátja bűneit, az belerendül a valóságba, és kéri Isten irgalmát. Nem mindegy, kihez mérjük magunkat, ne a másik ember, hanem az Úr Jézus mellé álljunk, akkor meglátjuk, kik is vagyunk. Az Úr lényébe tekintve kegyelem után kiáltunk. Tekintsünk most bele ebbe a tükörbe, hogy valóságos képet kapjunk.

A végén gyermeki lelkületet kér az Úr tőlünk. Azt mondja, olyan lelkülettel legyünk Iránta, amilyennel a kisgyermekek rendelkeznek. Ők nem aggódnak életük felől, mert bíznak szüleikben. Mi is bízzunk Atyánkban alázatos hittel. Isten országa a gyermeki bizalom előtt tárul fel a maga teljességében és szépségében.

CSAK AZ ÚRNAK NAGY KEGYELME

1.  

Csak az Úrnak nagy kegyelme,

Hogy még nincsen végünk,

Mert reánk tör, hogy elnyelne

Gonosz ellenségünk.

Száz veszéllyel utunk telve

S nincsen erőnk nékünk,

Csak az Úrnak nagy kegyelme,

Hogy még nincsen végünk.

2.  

Meg-megújul minden reggel

Az Ő nagy irgalma,

Azért mihelyt napunk felkel,

Kezdjünk háladalba!

Szívünk és szánk szép énekkel

Krisztust magasztalja;

Meg-megújul minden reggel

Az Ő nagy irgalma!

3.  

Az Úr az én örökségem,

Azért Benne bízom,

Mi kell nékem földön-égen,

Ha ez egy jót bírom?

Éljek bármi nagy szükségben,

Még sincs miért sírnom:

Az Úr az én örökségem,

Azért Benne bízom.

4.  

Ó, mily jó az Úr azokhoz,

Akik Őrá várnak!

A sebükre balzsamot hoz,

Imáiknak szárnyat.

Föl, szívünk, a csillagokhoz,

Félre, földi árnyak!

Ó, mily jó az Úr azokhoz,

Akik Őrá várnak!

Isten áldásával.

Kitartó imádkozás

J

ójákim király el akarta fogatni Jeremiást, de az Úr elrejtette őt és Bárúkot (Jer 37,1-21). Isten az oltalma alá vonta a prófétát, nem neki kellett megvédenie az életét, hanem megtapasztalta Isten hatalmát. Jó így rábízni magunkat az Úrra, mert Ő ad számunkra is elrejtettséget. Hányan élnek át bizonytalanságot, vágynak oltalomra, és mindenféle emberi eszközöket keresnek, azonban az igazi oltalom az Úrnál található. Többször olvassuk a Zsoltárok könyvében is, hogy az Úr népének oltalma, menedéke. Amikor nem értenek meg és nem találunk sehol megnyugvást, bátran keressük Urunkat, Ő képes oltalmat biztosítani. Addig nem foghatják el Jeremiást, amíg az Úr el nem hozza annak az idejét, amíg nem válik majd a rabság is üzenetté.

A bibliaégetés után Cidkijjá lesz a király. Olyan megrendítő volt azt is olvasni, hogy mennyire keményszívű és mennyire közömbös volt Jójákim az Úr szavával szemben. Van-e bennem érzékenység Isten szavára, vagy már én is közömbössé váltam? Szólhat az ige, de már nem melengeti meg a szívemet, már nem mond semmit? Ilyen helyzetben mi a megoldás? Mit tegyünk? Mi is dobjuk tűzre, hagyjuk a polcon? Ne tegyük, olvassuk tovább hittel, és kérjük a Szentlélek vezetését. A Szentírás az emberiség legnagyobb ajándéka, soha ne tegyük félre, a baj nem vele, hanem a mi szívünkkel van. Azonban az ige képes szívünket megváltoztatni, a jeget felolvasztani, hiszen az Úr a világosság. Ez a fény, ha bejut a lényünkbe, megszünteti a fagyot.

Azonban hiába volt királycsere, nem változott semmi. Továbbra sem hallgat sem a király, sem a nép az Úr szavára. Pedig pont ez a lényeg, hallgatni az Úrra. Ő nem akar többet, csak annyit, hogy népe hallgasson Rá, és tegye, amit mond. Te hallgatsz-e mindenben az Úrra? Mert ez nem azt jelenti, hogy elolvasom az igét, meghallgatom az igehirdetést, hanem azt, hogy teszem is, amit életem Ura mond. Mi sem elégszünk meg annyival, hogy gyermekünk meghallgatja, amit mondunk, hanem elvárjuk, hogy tegye is, amit kértünk tőle. Az Úr is pont ezt várja. Cidkijjá nem volt erre hajlandó. Maradtak az eddigi úton, az engedetlenség útján. Az sem mindegy, hogy mire hallgatunk - itt arra kellett volna, amit Jeremiáson keresztül mondott az Úr. Nem a régi üzenet vagy törvény megtartása a lényeg, hanem az, amit ma üzen Isten. A mai akaratát kell megcselekednünk, azt, amit most mondott, ami épp aktuális.

Azonban a király kéri Jeremiást, hogy kérdezze meg értük az Urat. Mi ez a változás? Nem változás ez, csak épp számukra kedvezően alakult a politika. A fáraó elindult a Babiloni király serege ellen. Izráel erre várt, azért nem hittek Jeremiásnak, mert ők Egyiptomban bíztak, és most úgy gondolták, igazuk lett. Egyiptom kivonult, Babilon pedig eltávozott Jeruzsálemből. Eljött a fellélegzés ideje, nem kell félni a pusztulástól, a rabságtól, és még csak meg sem kellett térni. Olyan szomorú, hogy Isten népe a politikai fordulatoktól függ. Hát nem egyedül az Úrban kellene bízni? Hányszor nekünk is a politikai változások, vezetők hatalomra kerülése vagy bukása jelenti a reményt, a távlatot. Isten gyermekei nem a politikusoktól, hanem az Úr kegyelmétől függnek. Nem az a hangsúlyos, könnyebb vagy nehezebb az élet, hanem minden élethelyzetben az Úrral legyek, megtapasztaljam jelenlétét.

Az Úr válaszol a prófétán keresztül, és lelohasztja a hamis reményt. Rámutat, hogy hiába bíznak a hamis helyzetben, a pusztulást, a fogságot nem lehet elkerülni. Hányszor becsapjuk magunkat, azt gondoljuk, emberek segíthetnek rajtunk. Az igazi segítséget a megtérés, az Úr szavának komolyan vétele jelenti. A látszat csal, mert most úgy tűnik, megszabadultak, de nem, mert nem az Urat hívták segítségül, nem Tőle várták a szabadulást, hanem Egyiptomban bíztak. A hamis szabadítás, az emberi segítség is tűnhet jónak egy darabig, mint ahogy itt is látjuk, de aki kapcsolatban van Istennel, az tudja, ez nem igazi megoldás.

Jeremiást tömlöcbe vetik, mert azt gondolják, el akar menekülni a veszedelem elől, pedig nem így van, ő mindig bátran vállalja Istent és népét is. Soha nem menekül, mert Isten gyermeke nem menekül, tudja, az Úr vele. Lehet, hogy nehezebbre fordul a helyzet, de az Úrral való kapcsolat nem változik. Lehetek fogoly vagy szabad, az Úr velem van. De mindig így éljük-e meg? Hányszor gondoljuk, ha az Úr velünk, akkor az a körülményekben is meglátszik. De ez nem mindig van így. Az Úr a rossz körülményekben is jelen van. József Egyiptomban szintén ezt élte meg. Rabszolga lett, majd börtönbe került, de mindezeken a helyeken is megtapasztalta az Úr hűségét.

Az Úr Jézus most egy példázatot mond el, amellyel az imádkozás fontosságát helyezi a szívükre (Lk 18,1-8). Az imádkozás egy nagyszerű lehetőség az Isten világához való kapcsolódásra. Amikor imádkozni kezdünk, kapcsolódás jön létre Isten és mi közöttünk. Az igazi imádság tartós kapcsolat, állandó összeköttetés mennyei Atyámmal. Bátran Elé vihetem életem minden gondját, baját, minden rezdülését. Azt is megtudjuk, hogy nem csupán a kéréslista közzétételén van a hangsúly, hanem azt jelenti, hogy az imádságban magával az Úrral lehetek együtt, beszélgethetek Vele. Ezért kéri az Úr, hogy ne lankadjunk meg az imádkozásban, mert lehet, hogy amit kérünk, nem kapjuk meg azonnal, de örülhetünk az Ő közelségének.

A hamis bíró történetében azt látjuk, hogy ez az ember csak magával törődik, érdekei mentén intézi az ügyeket. Aki nem tud vagy nem akar a zsebébe borítékot csúsztatni, az ne várja dolgai elintézését. Ismerős helyzet ez ma is. Az özvegyasszony azonban nem adja fel, és addig jár a bíró nyakára, amíg az megunja, és elrendezi az ügyét. Ezzel Urunk a kitartó imádkozásra utal, ne adjuk fel, ne forduljunk el Istentől csalódottan, ha valami nem teljesül azonnal. Vigyük elé problémáinkat kitartóan és alázattal. Az bátorítson, hogy még egy ilyen bíró is képes végül intézkedni, mennyivel inkább mennyei Atyánk. Igen, ha még az ember is kész cselekedni, adjon erőt, hogy akkor Isten mennyivel inkább meghallgatja övéit.

A mi feladatunk, hogy éjjel-nappal kiáltsunk, vagyis ne csak vészhelyzetben keressük Istent, hanem legyünk Vele állandó összeköttetésben. Higgyük, hogy meghallgat az Úr. Higgyük, hogy életünk nincs rejtve Előtte.

Komolyan végig kell gondolnunk az Úr kérdését: talál-e Benne bízó, kitartó, imádságos hitet a földön. Ilyen hitet talál-e az én életemben? Kitartóan várom-e eljövetelét? Mennyi idő eltelt már az ígéret kijelentése óta, és még nem jött vissza, várom-e tovább türelmesen? Amikor megérkezik, szolgálattal elfoglaltan várom-e?

Imádkozzatok és buzgón kérjetek!

1. „Imádkozzatok és buzgón kérjetek!” Bűnös voltunkért, Uram, ó, ne vess meg! Tiszta szívet és Szentlelket adj nékünk, Hallgass meg Fiad nevébe', ha kérünk.

2. „Keressetek buzgón és megtaláltok!” - Téged keresünk, Uram: hogy bűn s átok Erőt ne vegyen mirajtunk, légy nékünk Égi utunk, igazságunk, életünk!

3. „Zörgessetek buzgón Isten ajtaján!” - Elfáradtunk, Uram, e világ zaján; Ó, nyisd meg az égi béke szép honát, Add, hogy zenghessünk örök halleluját!

Isten áldásával.

Mit kezdek az igével?

J

eremiás lediktálta az Úrtól kapott üzenetet, amit Bárúk felolvasott a vezető emberek előtt (Jer 36,20-32). Ők, amint meghallották az igét, elmentek és jelentették a királynak mindazt, amit történt és amit hallottak. A király elhozatta a tekercset, és megkérte Jehúdit, hogy olvassa fel. Ő elkezdi olvasni az Úr üzenetét. A király a Biblia egy könyvével találkozik, abban a kiváltságban van része, hogy odaviszik hozzá Isten szavát. Nem kell kutatnia utána, nem kell megvásárolnia, ott van előtte. Nem kell mást tenni, mint hallgatni és komolyan venni. Azonban a király nem alázatos és nyitott szívvel olvassa. Nem tekinti Isten szavának, csak egy idős próféta saját véleményének. Csak Jeremiás haragját, borús jövendöléseit látja. Nem lát túl a prófétán, és nem veszi észre az igazi szerzőt, Istent. Mert Isten a szerző, és Ő a küldő is. Jeremiás csak a titkár, aki papírra veti az Úr üzenetét. A király azonban nem így látja, ezért a tűzbe veti Isten szavát. Micsoda arcátlanság, micsoda gőg, Isten szavát eldobni magunktól, sőt, megsemmisíteni. Mintha azt üzenné a király, nekem ne beszéljen senki, még Isten sem, mert nagyon jól tudom, hogy mit kell tennem. Ne szóljon bele senki a dolgaimba, döntéseimbe, az életembe, azt csinálok, amit akarok.

Azóta már nagyon sokan és nagyon sokszor bántak így a Szentírással. Gyakran égették el, megtiltották az embereknek, hogy kézbe vegyék és olvassák. Döbbenetes jelenet ez. Isten szavát, az élet ajándékozóját dobja félre az ember. És ma, mi hogyan bánunk az igével? Kézbe vesszük, olvassuk, figyelünk arra, amit mond, és meg is tesszük? Milyen könnyen félretesszük mi is. Azt mondjuk, nem kell olyan komolyan venni, és inkább hallgatunk jósokra, a horoszkópra vagy más okkult tanácsadóra.

Nem döbbentek meg, nem szaggatták meg a ruhájukat, inkább az igét dobták tűzbe. Inkább elhallgattatják Isten szavát, mintsem azt szívükbe fogadva megtennék, amit kér. A szívüket kellene megszaggatni és az életüket megváltoztatni. Hányszor vagyunk mi is így, elhallgattatjuk az igét, nem megyünk többet istentiszteletre, mert nem azt mondták, amit hallani szerettünk volna. Mert a keményebb beszéd, a hibákra, bűnökre rámutató szó nem kell. Pedig Isten kegyelmes: ha megmutatja a betegségünket, megmondja a gyógymódot is. Mert amíg szól az ige, van remény. Milyen jó, hogy annyi elhallgattatási kísérlet ellenére is, még mindig szól az Úr.

Azonban Istent nem lehet elhallgattatni, újra leíratja mindazt, ami a tekercsen volt. Mert az ég és a föld elmúlhatnak, de az Úr beszédei nem múlnak el soha. Ő újra szól, mert senki nem akadályozhatja meg abban, hogy elküldje szavát a számunkra. Jó, hogy Jeremiás vállalja a pluszmunkát, és így a mi kezünkben is lehet ez az irat. Amikor szól az Úr, ne az igétől akarjunk megszabadulni, hanem a bűneinktől. Kérjük Őt, szabadítson meg és formálja újjá szívünket. Tegye jó talajjá, amely kész befogadni az élet beszédét, és kész jó gyümölcsöt teremni.

A tíz leprás meggyógyítását követően farizeusok mennek Jézushoz, és megkérdezik: „Mikor jön el az Isten országa?” (Lk 17,20-37). Úgy gondolják, látható, politikai formában érkezik meg Isten országa, és természetesen, ők annak tagjai lesznek. Jézus azonban rámutat, hogy ez az ország más természetű, nem úgy jön el, ahogyan azt ők gondolják. Nem valamikor egy meghatározott időben fog testet ölteni egy ország formájában. Isten országa már eljött. Itt van közöttük. Igen, Isten országa itt van, csak meg kellene látni. Észre kellene venni, hogy Jézusban megérkezett. És mindaz, amit általa várunk, már elérhető. Nem a jövőbe kell helyezni Isten országát, hanem most lehet és szabad benne élni.

A közöttetek kifejezés azt is jelenti, hogy bennetek, ezzel Jézus elmondja, hogy ez az ország nem politikai csoportosulás, hanem bennünk ható erő. Isten országa belép az életembe, és bennem kezd munkálkodni. Engem formál újjá, és rámutat számomra, hogy itt más értékek vannak. Isten országa minőségi életet kínál, már ebben a világban élhetünk az eddiginél másabb, jobb életet.

Az Isten országával kapcsolatosan sok téves hír fog napvilágot látni, a gonosz meg akarja téveszteni az embert, még a tanítványokat is. De ne higgyünk minden hangnak, figyeljünk Urunkra. Aki ismeri a Pásztor hangját, nem dől be a tolvajoknak, a rablóknak. Jézus útja nem a földi dicsőség, hanem a szenvedés. Először szenvednie kell, és ez a tanítványok útja is. Sőt, ez az élet helyes sorrendje, előbb szenvedés, ami lehet egy konkrét dologra való várakozás is. A szenvedés útját nem lehet kihagyni, mert az élet is szenvedésen keresztül érkezik meg a világba. A szenvedésen keresztül új élet bontakozik ki.

Az utolsó időkre vonatkozó szavai szinte a mi korunkról festenek hű képet. A mai ember is  Noé korának életvitelét utánozza. Minket is lefoglalnak a mindennapi élet dolgai. Annyira bele vagyunk merülve a gondokba, hogy észre sem vesszük Isten országa jelenlétét. Noé korának emberei is csak akkor eszméltek, amikor a bárka ajtaja bezárult. Noé korábbi szavait nem vették komolyan, azt gondolták, csak ijesztgeti az embereket, és az özönvízből nem lesz semmi. Ma is sokan így gondolkodnak: Jézus visszajöveteléből és az ítéletből nem lesz semmi. Azonban az Úr visszajön. Figyeljünk mi is, mint a keselyűk. Azok is időben meglátják a prédát. Mi is lássuk meg a jeleket, hogy felkészülten várhassuk az Urat.

Szólj, szólj  hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!

1. „Szólj, szólj  hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!” Így mondom, mert magam rég annak érezem. Hadd járjak utadon, hadd várjam égi jódat Hű szívvel szüntelen, hű szívvel szüntelen.

2. Adj lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem Elrendelt utamat s minden parancsodat. Egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam és kövessem Szent igazságodat, szent igazságodat.

3. Nincs oly tudós sehol, ki megtanít utadra, A bölcs nem fejti meg törvényedet sosem; Te fejted meg nekünk, te, hű szíveknek Atyja, Kinek szavát lesem, kinek szavát lesem.

4. Te nagy csodáidról bár fennszóval beszélnek És fennen hirdetik felséges rendedet, Ha nem te szólsz, Uram, a szó fülig ha érhet, De szívig nem mehet, de szívig nem mehet.

5. Szólj, szólj, én Istenem! - szól hangodból a jóság, A lelkem megfeszül s a hallásban segít, És szódban meglelem az örökkévalóság Jó édességeit, jó édességeit.

6. Szólj és csitítsd a bút, mert bú és kín gyötörnek, Szólj, hogy legyen szavad ír s gyógyító erő; Szólj, dicsőséged úgy még szebben tündökölhet, És mindörökre nő, és mindörökre nő.

Isten áldásával.

Hála

A

 börtönben lévő próféta most az eddig részletekben kapott kijelentések leírására kap megbízatást (Jer 36,1-19). Mindaz, amit eddig elmondott a nép számára, egy hosszabb időszakot öleltek fel. A hallott igéket már elfelejtették, azonban az Úr nem akarja, hogy szava feledésbe merüljön, mert az ige maga az élet. Későbbi korok embereinek az életét is meg tudja ragadni, és képes azt átformálni. Mert amit Jeremiás átadott Izráel népe számára, több, mint puszta emberi szó, a mindenható Isten áll mögötte. Az Ő lénye árad belőle, így azután élettel és erővel teljes. Az idő vasfoga sem bírja kikezdeni az igét, a benne rejlő teremtő erő mindvégig megmarad, és ha évek vagy évszázadok múlva kerül elő, akkor is hatni fog. Pontosan úgy van ez, mint a hosszabb ideig hányódó búzamag, ha évek múltán termőtalajba jut, meghozza termését.

Jeremiás hívatja Bárúkot, és lediktálja számára az eddig kapott üzeneteket. Hadd maradjanak meg az utókornak, másrészt jó, ha egyben is megvan, nemcsak részletekben, mert jó elejétől végéig elolvasni. Ha így teszünk, jobban megragad bennünk és mélyebben lényünkbe hatol az ige. Azt is megláthatjuk, hogy Isten akkor is ad elfoglaltságot prófétájának, amikor az a mozgásban korlátozott. A fogság akadályoztatást jelent, de nem félretételt. Nem azt jelenti, hogy most már nincs mit csinálnia. Papír és toll mindig akad, sőt, ma már modern eszközeink révén akár hanganyagban is rögzíthetjük az elhangzó gondolatokat. Mi is rendezhetjük a tanítványságunk ideje alatt kapott üzeneteket, az élet útján nyert tapasztalatokat. Mert a szó elszáll, de az írás megmarad. Amire ma nem figyelnek, azt holnap kézbe vehetik, és újra olvashatják.

A leírást követően a tekercset Bárúk felolvassa a templomban, majd a főemberek füle hallatára. Az évek során felhalmozódott üzenet így egyben drámai hatást vált ki. Erre már oda kell figyelni, vagy legalábbis foglalkozni kell vele. Ezt nem lehet félretenni, mint a korábbi töredékeket. Azért is íratta le egyben az egészet Isten, hogy így hatást gyakoroljon az emberekre, igazi megrendülést, őszinte megtérést vár tőlük. Azt szeretné, ha végre egész lényükben megrendülnének és rádöbbennének bűneikre, és gonosz útjaikról megtérnének. Itt a gonosz út jelenti a bálványimádást, illetve a szomszédos pogány országoktól való segítségkérést. Mert a korábban elhangzott ítéletes szavakra, majd az ellenség fenyegetésére nem megtéréssel, Isten segítségül hívásával válaszoltak. Ők a szomszéd népeket hívták segítségül. Most azt várja az Úr, hogy végre Őt hívják segítségül, Őt, aki igazán segíteni tud rajtuk. Ha megtérnek, az Úr megbocsátja vétküket.

Azonban nem úgy tűnik, hogy a megtérésre sor kerül. A főemberek, amikor meghallják az igét, tudják, semmi jóra nem számíthat se Bárúk, se Jeremiás. A király nem úgy fog reagálni, ahogyan az Úr várja. Vajon én hogyan reagálok Isten szavára? Mit kezdek a felkínált segítséggel? Fogadjuk el Isten kinyújtott jobbját, és engedjük, hogy megragadja életünket.

Jézus tovább halad a kereszt felé vezető úton, és közben nem magával van elfoglalva, hanem menet közben is hirdeti az evangéliumot, és közvetíti annak gyógyító erejét (Lk 17,1-10). Nem kerüli el Samáriát sem, a mások által lenézett és megvetett emberek számára is viszi a szabadulás, az új élet lehetőségét. Nem kerüli el a mi lakóhelyünket sem, eljuttatja hozzánk is az igét. Vagy a gyülekezeti alkalmakon, vagy a média különféle eszközein keresztül. Valaki úgy jutott hitre, hogy Amerikában újságpapírba csomagoltak egy Angliába szánt küldeményt. És amikor a címzett kézbe vette a csomagot, elolvasta az újságcikket, ami egy Spurgeon igehirdetés volt. Ez a távolról kapott igehirdetés változtatta meg az életét, mert Isten így kereste meg őt. Így keres minket is, nem kerül el, hanem mindent megtesz, hogy halljunk Róla, aztán már rajtunk áll, mit kezdünk a hírrel.

Ebben a történetben tíz leprás ember hall Jézusról, és ez a hír reménységet indít el bennük. Arra gondolnak, ha találkoznának Vele, Ő képes lenne meggyógyítani nyomorult életüket. Amikor szembetalálkoznak Jézussal, mindjárt kérik, hogy könyörüljön rajtuk. Ezek az emberek hitték, hogy Jézus képes a leprát is meggyógyítani. Mire alapozták hitüket? Egy másvalakitől kapott bizonyságtételre. Úgy gondolták, ha az Úr őt megszabadította, akkor számukra is van esély. Annyi bizonyságtételt hallunk, de reménységgel kapaszkodunk-e beléjük? Tudjuk-e mondani, ha ő megtapasztalta a szabadulást, akkor én is átélhetem, én sem vagyok reménytelen? Ez a hit vonzani kezdte Jézust, és egyszer csak átélik, hogy jön velük szembe. Nem tétováztak, azonnal segítségül hívták.

A segítség nem úgy jött, ahogyan gondolták. Hit által küldi a megtisztulást az Úr. Ez úgy megy végbe, hogy engedelmeskedni kell az Úr szavának. Azt mondta, menjenek el és mutassák meg magukat a papoknak, és ezek nem reklamáltak, nem mondták, csak ennyi, hanem elindultak. És azt olvassuk, útközben meggyógyultak. Egy samaritánus, miután meggyógyult, visszament Jézushoz, hogy megköszönje neki az új, emberhez méltó életet. De csak ő ment egyedül. Miért? Mert samaritánus lévén átélte, hogy a gyógyulás kegyelemből van. Isten ajándéka mindaz, ami történt. Látta és elismerte, hogy neki ez nem jár, de hálás szívvel ajándékba elfogadta. De jó, ha látjuk, nekem nem jár Istentől semmi, csak az ítélet. A szabadulás, a gyógyulás, az új élet mind ajándék, kegyelem. Aki ezt így átéli, az tud hálás lenni. Ma is ritka a hála. Az Úr Jézus hiányolja a többit, mert elvárja, hogy ők is megköszönjék, amit kaptak. Ne vegyük természetesnek az Úr ajándékait, lássuk meg, hogy minden kegyelem, és adjunk hálát érte. Ne feledjük, Ő visszavár.

Jöjj, mondjunk hálaszót

1. Jöjj, mondjunk hálaszót Hű szájjal és hű szívvel, Mert rajtunk itt az Úr Nagy csoda dolgot mível. Már anyaölben is Volt mindig gondja ránk. A sok jót, mellyel áld, Ki sem mondhatja szánk.

2. Dús kincséből az Úr Jó békességet adjon, :/: Hogy szívünkben a kedv Víg és derűs maradjon. Ne hagyja híveit Bú-bajban sohasem; A rossztól óvja meg Itt s túl ez életen.

3. Az Atyát és Fiút És a Szentlelket áldom; :/: A menny Urát, kiben Szent egybe forrt a három; Aki úgy szól ma is, Ahogy régente szólt, Nem változik: Az Ő, És az lesz, aki volt.

Isten áldásával.

Mustármagnyi hit - elég

Ú

jra feladatot kap Jeremiás, most nem a néphez vagy a királyhoz küldi az Úr, hanem a köztük élő rékábiakhoz (Jer 35,1-19). Az a feladata, hogy vegye őket rá az alkohol fogyasztásra, ám ez nem sikerül, mert hűségesen ragaszkodnak ősatyjuk útmutatásához. Számukra bevált az az életforma, amit örököltek, és ehhez hűségesek, ezen nem kívánnak változtatni. Mi az Úr Jézustól kaptunk egy igazán jó és élhető életformát, de nem ragaszkodunk hozzá olyan kitartóan, mint ez a nép az ősei hagyományaihoz. Mi krisztusi hagyományt örököltünk, de olyan könnyen feladjuk. Nagyon hamar igazodunk a világ kínálatához. Kérjük Urunkat, hogy tudjuk mi is elutasítani az idegen szokásokat, a rossz útmutatást.

Isten értékeli a rékábiak ősi hagyományokhoz való ragaszkodását. A hűség és a kitartás, a csábításnak való ellenállás érték az Úr szemében. Ígéretet kapnak a megtartatásra. Az Úr fog gondoskodni arról, hogy ne fogyjanak el. Pál a római levélben szól arról, hogy Isten a pogányok szívébe beírt erkölcsi törvényeket számításba veszi. Minden pozitív magatartást értékel az Úr, azoknál, akik a kegyelemről még nem hallottak.

A rékábiak hagyományaikhoz való ragaszkodását követően Jeremiást a néphez küldi az Úr, és számon kéri hűtlenségüket. Rámutat, hogy ők Isten szavát nem veszik komolyan, pedig hányszor szólt nekik, sőt, mindig időben szólt. Ezek az emberek őseik parancsát megtartották, Izráel népének az Úr parancsait kellett volna komolyan venni. Emberi hagyományokat is könnyebben megtartunk, mint Isten szavát. Sőt, inkább az emberi hagyományokhoz, szokásokhoz ragaszkodunk, mintsem az igéhez. Hasonlóak vagyunk a farizeusokhoz, akik az életnél is többre becsülték a törvényhez való formális ragaszkodást. Isten azonban azt akarja, hogy az ige legyen az életünk. De ne a betűhöz ragaszkodjunk, hanem Lélek szerint éljük meg azt.

Az Úr Jézus a botránkozásokról beszél tanítványainak, az eredeti szöveg szerint ez bűnre való csábítást, az egyenes útról való letérítést jelent (Lk 17,1-10). Tehát az Úr arra mutat rá, hogy vannak veszélyek, amikre vigyázni kell, az ördög mindent megtesz, hogy rossz irányba tereljen. Az is benne van ebben az igében, hogy mi ne tanítsunk rosszra másokat. De nemcsak verbális, hanem életviteli tanításról is szó van. Legtöbbször a tőlünk látott dolgokat sajátítják el a gyermekek. Ha azt látják, hogy a felnőttek lopnak, csalnak, hazudnak, ölik egymást, akkor számukra is normális lesz ez a magatartás.

A rossz irányba segíteni a másikat könnyű, de visszaterelni a helyes útra, vagy leszoktatni rossz tulajdonságról, szabaddá tenni szenvedélyétől már nem könnyű. Ezért a tanítványnak nagy a felelőssége, hogy mit mutat környezetének. Nem mindegy, milyen útra terelgetjük az embereket, mert az sem mindegy, hogy mi várja őket majd az út végén. A gazdag ember az előző példázatban a pokolban nyitotta fel a szemeit, a szegény Lázár pedig Ábrahám kebelén. És bizony, ez a példázat rámutat arra is, hogy általunk áthidalhatatlan szakadék van Isten és ember között. Egyedül Jézus keresztje ad hidat a lábunk alá, ezen életre juthatunk.

A megbocsátás Isten országának az alapja. Így is kerülhetünk oda be, Isten Krisztusért megbocsátja minden bűnünket, ezért tőlünk is elvárja, hogy ne szorítsuk korlátok közé a megbocsátást. Ne szűkítsük le, mert Isten sem mondja, ma már háromszor megbocsátottam, most már elég. A Szentírás azt üzeni számunkra, hogy az Úr soha nem mondja, hogy elég, hogy ez már nem fér bele. 

Isten szélesre tárja a kegyelem kapuit, és ezt várja tőlünk is. De csak az tud korlátok nélkül megbocsátani, aki maga is tisztában van azzal, hogy ő is kegyelemből él, hogy neki is szüksége van bűnbocsánatra. Gyakran azt gondoljuk, hogy csak mi bocsátunk meg a másiknak, pedig mi is kegyelemből élünk, mert mi is vétkezünk.

A tanítványok úgy látják, tőlük ez nem telik, az ő hitük ehhez kevés. Ezért kérik az Urat arra, hogy növelje a hitüket. Azonban az Úr rámutat, hogy a hit nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés. Ha van hitünk, ha akkora is, mint egy mustármag, nyugodtan építhetünk rá. Mert a mustármagnyi hit által is nagy dolgokra lehetünk képesek. Mindig a hitre, a krisztusi hitre nézzünk, és akkor nem fogjuk feladni. Ha elkeseredünk, ha úgy látjuk, ez nekünk nem megy, nézzünk az Úrra, merítsünk erőt Belőle, és mondjuk: az Úr segítségével még a kőfalon is átugrom.

Fontos még azt is látnunk, hogy az Úr nincs felénk elkötelezve, Ő nem tartozik nekünk semmivel. Mi tartozunk Neki, azzal, hogy hűséggel szolgáljuk. Miért? Mert megvásárolt vére és élete által a gonosztól, mivel az Övé vagyok, az a kötelességem, hogy szolgáljam, hogy végezzem, amit rám bízott. Mennyire vágyunk megbecsülés, elismerés után, pedig nekünk nem jár elismerés, mert csupán azt tesszük, ami a kötelességünk. A magunk csöndjében tegyük fel őszintén a kérdést: valóban így van? Hányszor megsértődünk, amikor nem veszik észre fáradozásunkat.

Áldjad, én lelkem, a dicsőség

1. Áldjad, én lelkem, a dicsőség erős királyát! Őnéki mennyei karokkal együtt zengj hálát! Zúgó harang, Ének és orgonahang, Mind az ő szent nevét áldják!

2. Áldjad Őt, mert az Úr mindent oly szépen intézett! :/: Sasszárnyon hordozott, vezérelt, bajodban védett. Nagy irgalmát Naponként tölti ki rád: Áldását mindenben érzed.

3. Áldjad Őt, mert csodaképpen megalkotott téged, :/: Elkísér utadon, tőle van testi épséged. Sok baj között Erőd volt és örömöd: Szárnyával takarva védett.

4. Áldjad Őt, mert az Úr megáldja minden munkádat, :/: Hűsége, mint az ég harmatja, bőven rád árad. Lásd: mit tehet Jóságos Lelke veled, És hited tőle mit várhat.

5. Áldjad az Úr nevét, Őt áldja minden énbennem! :/: Őt áldjad, lelkem, és Róla tégy hitvallást, nyelvem! El ne feledd: Napfényed Ő teneked! Őt áldjad örökké! Ámen.

Isten áldásával.

Az ige meggyőző ereje

E

lérkezett Jeruzsálem városának ostroma; amit nem gondoltak, az bekövetkezett (Jer 34,1-22). Most már nem lehet a város és a templom mögé bújni, nem lehet azzal mentegetőzni, hogy Isten nem pusztítja el városát. Nem lehet abban bízni, hogy életváltozás nélkül is megússzák, mert az Úr majd megoltalmazza őket. Isten világosan többször elmondta, hogy Ő megtérést vár. Őszinte megtérést, ami után teljes mértékben igéjéhez igazodnak. A megtérés ma is azt jelenti, teljesen rábízom magam Istenre, nem a magam feje után megyek, és elfogadom akaratát.

Még azonban most kapnak lehetőséget az Úrtól. Olyan csodálatos az Isten, mindent megtesz népéért. Így keres minket is, bárcsak meghallanánk drága szavát, és vezetésére bíznánk magunkat. A király számára küld az Úr a próféta által üzenetet. Ebben elé tárja mindazt, ami következik. Megtudja Cidkijjá, hogy a város elesik, és ő is fogságra megy. Meg kell látni, hogy ezek az események nem véletlenül következnek be, nem pusztán politikai és katonai események vannak a háttérben, hanem Isten döntése. Odaadom e várost, az Úr döntött így, Ő adja oda őket az idegen király kezébe, és ebben vigasztalás van. A király számára kijelenti az Úr, hogy még ebben a nyomorúságos helyzetben is az Ő kezében van, így jó helyen. Azt is jelenti mindez, hogy mivel Isten adja őket oda, vissza is képes venni őket. Tehát van reménység, még ebben a helyzetben is van reménység. Mert Isten tenyerében minden élethelyzetben van reménység, mert az a hely maga a remény, a jövő, az élet. Ott vagyunk a legjobb helyen.

A király ezekre a szavakra úgy reagál, hogy összehívja a népet, és az Úr törvényének a megtartására kötelezik magukat. Az elengedés, a rabszolgák elengedésének törvényét vállalják önként magukra. Rádöbbentek, hogy ezt nem tartották meg. Nem adták vissza a hetedik, az elengedés évében a szolgák szabadságát. Pedig Isten ezt komolyan veszi, Ő szabadságpárti. Igen, Ő a szabadság mellett van, ami elsősorban a Vele való kapcsolatból fakad. Mert a szabadság csak az Úrtól való függésben nyeri el igazi szerepét. Isten nélkül a szabadság szabadossággá válik, a bűn rabságává alakul. A nép engedelmeskedett a törvénynek, és elbocsátották szolgáikat. Milyen csodálatos is lehetett az a nap, sok ember újra szabaddá vált, és dicsőítették az Úr nevét. A szabadság mindig Istent dicséri.

Azonban az öröm nem tartott sokáig, mert egy idő után meggondolták magukat, és újra szolgákká tették a már elbocsátott embereket. Milyen nehezen is akar az ember Isten útján járni, meggondolták magukat, mint annak idején a fáraó, amikor elengedte Izráelt, és utánavonult seregével. Azért gondolta meg magát, mert úgy vélte, ennyi ingyen munkást elbocsátani vétek, másrészt, ő többnek gondolta magát Istennél. Itt is a pénz, az olcsó munkaerő elvesztése győzött Isten akarata fölött. Kiderült, hogy nem a szolgák az igazi rabok, hanem gazdáik, ők a pénz és az uralkodás, a felsőbbrendűség rabjai. Megláthatjuk azt is, hogy pusztán emberi rábeszélésre semmi sem működik. Az ember képtelen szeretni, megbocsátani, szabadságot biztosítani, a másik javát szem előtt tartani. Valóban új teremtésre van szükségünk, és ezt az Úr Jézus végzi el. Csak akkor tudunk másnak szabadságot biztosítani, ha mi szabadokká válunk az önzéstől, a bűntől.

Saját anyagát osztja meg velünk Lukács evangélista (Lk 16,19-31). Ez a példázat máshol nem található a Szentírásban. Azért mondja el, mert látja, hogy a gazdagság sok embert önzővé és érzéketlenné tesz. Nem látják, hogy mindez Isten ajándéka, amit arra kapunk, hogy ne csak magunk számára használjuk fel, hanem segítsünk másokat, segítsük az evangélium terjedését, Isten nevét dicsőítsük általa.

Ez a gazdag nem figyel másra, csak magára, még a morzsákat sem juttatja Lázárnak, ennyire nem tartja magát felelősnek másokért. Nem látja, hogy egymásért vagyunk, csak magára gondol és magának él. A kutyái többet érnek egy ember életénél a számára. Nem ismerős ez számunkra is: a kutya, a macska többet ér, mint egy ember? Gyakran a testvért pótolja, pedig a legfőbb kincs az ember élete. Becsüljük meg saját és egymás életét. Ajándék az, Istentől kaptuk, és Ő annyira megbecsüli, hogy Fia életét adta értünk.

Azonban a gazdagság, a jólét sem képes megakadályozni halálunkat, egyszer eljön mindenki számára a meghalás ideje, ami egyben az Isten elé állás pillanata is. A gazdag ott szembesül Isten nélküli, csak magának való életével. A pokolban döbben rá, milyen is, amikor a másik bővelkedik, és ő nem jut az alapvető dolgokhoz sem. Még víz sincs, és nincs, aki adjon. Az Úr könyörüljön rajtunk, hogy már most bele tudjuk élni magunkat mások helyzetébe, és képesek legyünk segítséget nyújtani.

Az is világossá válik, hogy Isten és a mi világunk között olyan szakadék van, amit semmivel nem tudunk áthidalni. A pénz, a vagyon, a hatalom, a jó összeköttetés sem segít. Akkor mi? Egyedül a kereszt, az köti össze Isten világát a mi világunkkal, azon juthatunk biztonságosan el az életre. Nincs más, csak a kereszt. A kereszt is csak földi életünk idején jelent hidat. Fel kell ismernünk, hogy amíg életünk tart, addig kell igénybe venni a kereszt hídját, ha befejezzük földi létünk, nem lehet változtatni.

A változtatásra, a megtérésre egyedüli segítség és eszköz a Szentírás, arra kell hallgatnunk, mert ha azt nem vesszük komolyan, más sem győz meg. Jézus feltámadt, és ez sem győzi meg az embert. Jézus látta, ha az ige nem elég, akkor semmi nem elég, akkor semmi más nem tud meggyőzni. Adjunk hálát az igéért, és vegyük komolyan. Egyedül a Szentlélek Isten képes meggyőzni minket bűneink felől, és rámutatni a kegyelemre. A Lélek az ige által végzi munkáját, engedjük, hogy a mi szívünket is átformálja, reménységet és új távlatot adjon.

Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen

1. Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen Mármár megindulok, hogy rád bízzam magam, De látod, köt s lehúz még régi csüggedésem, Áldd meg ma lelkemet több hittel, ó, Uram.

2. Sok szép ígéretem, ó, hányszor megtagadtam, A nagy fogadkozást, hogy csak tiéd szívem. A bűnös gyengeség bús rabjának maradtam, És törvényed szerint nem éltem semmiben.

3. Ha jót tettél velem, ha áldva látogattál: Én nem dicsértelek s nem hirdettem neved; Nem értettem, mikor szenvedni, sírni hagytál, Hogy ha szeretsz, miért sújt vessződ engemet?

4. Köt még a földi jó, a bűn, a földi örvény, S tehozzád bűnömért, lásd, el nem juthatok. A béklyó súlya nyom, levetném, összetörném, De lelkem gyenge még s jaj, összeroskadok.

5. Más nem tanít meg rá, csak égi bölcsességed, Hogy bölcsen bízzak és szolgáljak úgy neked. Mit érek nélküled? Add, hogy imádva téged, Bús, gyarló bűnös én, hadd légyek gyermeked.

6. Nagy lelked élt, Uram, a prófétás időkben, Az fénylett át a szent s apostol életén; Áldj meg s kegyelmedet reám is töltsd ki bőven, Hogy Jézust nézzem és ővéle győzzek én.

Isten áldásával.

Kötőanyag

Í

me, eljönnek a napok, ezt mondja az Úr - olyan jó ezt olvasni, eljönnek az Úr napjai, amikor megmutatja dicsőségét, és hatalmasan fog cselekedni (Jer 33,14-26). Eljönnek szavának, ígéretinek a napjai, azok az idők, amikor majd beteljesednek, és minden úgy lesz, ahogyan az Úr kijelentette igéjében. Csodálatos: ha visszatekintünk az üdvtörténetben, látjuk, hogy már sok ígéret beteljesedett; aminek a zsidó nép még előtte volt, az már nekünk mögöttünk van. Különösen hálára kötelező, hogy mi már tudjuk, a megígért Megváltó eljött. Mi már élhetünk uralma alatt, Rábízhatjuk életünket, engedhetjük, hogy vezessen minket.

Azonban minden időben ki kell várni, amíg eljönnek a beteljesedés napjai. Nem lehet őket siettetni, de legalábbis nem érdemes. Mert amikor mi siettetjük a dolgokat, azok mindig rosszul sülnek el. Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig. Eljönnek a napok, amikor megvalósítom az én jó szavamat - Isten jót tervez felőlünk, és ezt a tervet megvalósítja, ezt ígéri a már fogságban levőknek. Az Ő terve a szabadulás terve, azt akarja, hogy Izráel megszabaduljon és hazatérjen. Hazatérve pedig dicsőítse Szabadítóját. Isten úgy viszi végbe tervét, hogy mindenki előtt nyilvánvaló legyen, nem emberek vitték végbe ezt a művet, hanem egyedül Ő. Számunkra is jót készített, ez a jó szava a Fiú Jézus által jut el az életünkbe. Ő azért jött, hogy Isten országát elhozza, és annak minden gazdagságában részesítse azokat, akik a Benne való hit által belépnek oda. A legnagyobb ajándék és jó, hogy Jézus által megismerhetjük Istent, átélhetjük drága kegyelmét. Mert az Úr nem csupán e földi életre akar nekünk áldásokat adni, hanem azt szeretné, hogy örök életünk legyen. Ezért jött és halt meg Jézus a kereszten, fogadjuk el kegyelmét és hangoljuk Rá életünket.

Dávid igazi utóda, Aki által van szabadulásunk, az Úr Jézus Krisztus. Ő uralkodik mindenek felett, mert Ő királyok Királya és uraknak Ura. Az Ő napjaiban élhetjük át a teljes szabadulást, mert Jeremiás idején a fogságból szólt a szabadulás ígérete, azonban a mi korunkban a bűnből szabadulhatunk meg. Isten teljes megoldást készített számunkra, és ez a kereszt tövében érhető el. Mi kell hozzá? Bűnlátás és bűnbánat, ha ez megvan, és kérem az Úr kegyelmét, Ő megbocsát, a bocsánat pedig véglegesen eltörli minden vétkünket. A bűnbocsánatban csodálatos erő van, folt nélkül tisztít, és nincs az a szennyeződés, amit el ne távolítana. A bűnbocsánat hatékony megoldás a bűnnel szemben, egyetlen feltétele, hogy kérjük a bocsánatot. Fel kell ismerni, hogy segítségre szorulok, meg kell látnom, én nem boldogulok bűneimmel, magamtól képtelen vagyok megszabadulni, ezért hívom Jézust. Lényeges még, hogy őszintén és teljesen akarjak új életet kezdeni, amelyben már az Úr szava lesz az útmutató, és minden kérdést Elé viszek, Tőle kérek tanácsot.

Az Úr a mi igazságunk. A hitre jutott ember átéli ezt, már tudja, nincs igazsága Isten előtt, egyedül Jézusért fogadja el az Atya. Igen, Őbenne igazulhatok meg, az Úr Jézus tökéletes és szent életén keresztül lát az Isten, és így már nem a vétkeimet látja, hanem Jézus tisztaságát, szentségét. Őérte fogad el Isten igaznak, és formál, Ő segít előre a megszentelt életben. Bízzunk az Úr szavában, mert szövetsége fel nem bontható, és ez jelzi, nem mond le rólunk. Szövetsége, amit Jézusban kötött, örökkévaló, ezért nem feledkezik el rólunk, nehéz helyzetekben is számíthatunk Rá.

Bizony, nem mindenki örül annak, amit Jézus mond (Lk 16,14-18). Bár gyakran elintézzük, milyen szép az ige, a prédikáció, de az Úr szavát nem akarjuk komolyan venni. Mi is úgy vagyunk, mint a farizeusok, szép, szép, amit mond, de megvalósíthatatlan. Ha becsületesek maradunk és tisztességesen intézzük anyagi ügyeinket, munkánkat, akkor nem lehet megélni. És mi is csúfolódunk Urunkon és azokon, akik ige szerint kívánnak élni. Aki ma őszintén követi az Urat, aki komolyan olvassa és iránytűként kezeli a Bibliát, azt fanatikusnak mondják. Azt tartják róla, hogy túlzásba viszi a hitet, és azt javasolják, ne vegye olyan szigorúan Jézus követését, éljen a világ szerint is. Ki kell használni az életet, mondják. De ők nem tudják, hogy az élet Jézus, és akkor használom ki jól, ha Őt követem, ha Rá hallgatok. Aki nem Vele gyűjt, az tékozol.

Lám, még Őt is kigúnyolták a farizeusok, nevettek rajta, mert szerették a pénzt, és úgy gondolták, nem lehet Jézus szavait komolyan venni. Lelepleződtek, mert Jézus ismeri a szívüket, tudja, hogy csak elbújnak vallásosságuk mögé, ám nem Istent, hanem a pénzt szeretik. Mit lát az Úr az én szívemben? Én kit vagy mit szeretek? Őt vagy a pénzt, a hatalmat, az emberek dicséretét, az elismertséget? Az én szívemet is ismeri az Úr. De ettől nem kell megijedni, hanem őszintén feltárhatjuk minden tartalmát, és Ő kész megtisztítani egész lényünket.

Az Úr rámutat, hogy Isten más értékrendet képvisel, mint mi. Amit mi sokra tartunk, amit nagyon megbecsülünk, az Isten előtt értéktelen, sőt, utálatos. Ő nem az emberi értékekhez igazodva hívja el tanítványait, nem a vagyonosokat, a hatalommal bírókat keresi, hanem azokat, akik a világ szemében megvetettek, értéktelenek és semmik. Ezért van sok embernek reménysége, mert az emberi megítélés szerinti rossz életük nem választja el őket Isten szeretetétől, amely Krisztusban megjelent. Hogyan? Úgy, hogy a megvetett, a mélységben élő és szenvedélyekkel küzdő ember meglátja nyomorúságát, és segítségül hívja az Úr nevét. Ő leborul Jézus elé és kéri drága kegyelmét, mert tudja, Jézus az egyetlen esélye. Vannak azonban, akik nem az Úrban bíznak, hanem önmagukban, kapcsolataikban, és ezért nem tartanak igényt Jézusra. Ők nem akarnak leszállni a trónról, és nem mondják ki, könyörülj rajtam, Uram. Pedig csodálatos pillant az, amikor a kegyelem átöleli szívünket, amikor meglátjuk, Jézusra van szükségünk.

Isten igéjét nem lehet megsemmisíteni vagy túlhaladni. Az ige örök, és az örök ige mérlegére helyezi Isten az életünket. Egyszer bele kell tekinteni, és benne meglátjuk magunkat, úgy látjuk, amint vagyunk. Akkor már nem lehet tagadni, nem lehet elbújni, vállalni kell magunkat. De már most belenézhetünk az ige tükrébe, és ha megtettük, akkor ne azt mondjuk, rossz a tükör, hanem térdre hullva kérjük Urunk bocsánatát. Kérjük, hogy irgalmazzon és adjon új életet.

Új szívvel, új élettel már kapcsolatainkat is másképp fogjuk látni. Felismerjük, hogy az Úrkegyelme által a felbomlóban levő közösségek is megépülhetnek. Nem csak a válás, a szétszakadás a megoldás, Krisztusban van lehetőség a családok gyógyulására. Krisztussal még a házasságunkat is újra kezdhetjük. Talán azért lazul meg egy kapcsolat, mert kimaradt a kötőanyag, mert a házasság kötőeleme nem a szerelem, hanem a kegyelem, Isten jelenléte. Erről vall a prédikátor is, amikor ezt mondja: „A hármas fonál nem szakad el egyhamar” (Préd 4,12).

Amint vagyok, sok bűn alatt

1. Amint vagyok, sok bűn alatt, De hallva hí -vó hangodat, Ki értem áldozád magad: Fogadj el, Jézusom!

2. Amint vagyok - nem várva, hogy Lelkemnek terhe, szennye fogy, Te, aki megtisztíthatod: - Fogadj el, Jézusom!

3. Amint vagyok - bár gyötrelem, S kétség rágódik lelkemen, Kívül harc, bennem félelem: - Fogadj el, Jézusom!

4. Amint vagyok - vak és szegény, Hogy kincset leljek benned én, S derüljön éjszakámra fény: - Fogadj el, Jézusom!

5. Amint vagyok - nincs semmi gát, Kegyelmed mit ne törne át; Hadd bízza lelkem rád magát: - Fogadj el, Jézusom!

6. Amint vagyok - hogy a te szent Szerelmed tudjam, mit jelent Már itt s majd egykor odafent: - Fogadj el, Jézusom!

Isten áldásával.

Számadás

A

 börtön udvarán raboskodó prófétához látogató érkezik (Jer 33,1-13). Munkaadója érkezik hozzá. Az Úr nem hagyja magára, nem engedi elcsüggedni, hanem beszélget vele, olyan dolgokat mond a számára, amik vigasztalást nyújtanak és reménységet adnak. Pál apostol is arról vallott, hogy a fogsága idején mindenki elhagyta, de az Úr vele volt. Urunk soha nem hagyja magagára övéit, ott van velük nehéz helyzetükben is. Szavában erő van. Amikor Ő szól, elmúlik a félelem, oda lesz a reménytelenség, a csüggedés, mert üzenete felemeli tekintetünket, a reménytelenségben is reményt nyújt. Amikor lemondanánk és a depresszió végképp lehúzna, megszólal, és rámutat, innen is van talpraállás. Ne adjuk fel, bízzunk Benne, mert az idegenből is vezet haza út.

Jeremiáshoz a Teremtő Isten szól, így mutatkozik be neki. Ő alkotta a földet, megformálta és megerősítette. Az Úr az Ő neve. Igen, Ő Úr, Jeremiás életének is Ura: Ő hívta el és Ő alakítja életét. Isten bízta rá igéjét, ő pedig hűséggel továbbadta a nép számára. Isten most újra üzenetet bíz a prófétára, de mielőtt azt átadná, megerősíti hitét. Azt üzeni, ne féljen a jövőtől sem, mert Izráel sorsa az Úr kezében van. Annak az Úrnak a kezében, Aki ezt a földet is alkotta és azóta is gondot visel óla. Nem feledkezik el övéiről, hanem megsegíti őket. Jeremiás már a börtönben hirdetheti a szabadulás evangéliumát. A jó hír mindig szól, nyissuk meg füleinket, és fogadjuk azt be életünkbe. Az üzenet arról szól, hogy Isten fogja megszabadítani őket. Magukat nem tudják kimenteni, de bízzanak az Úrban, kiáltsanak Hozzá, és majd meglátják hatalmát és irgalmasságát.

A romok között szól Isten szava, már ott felkínálja segítségét. Életünk romjai mellett is megáll az Úr, és szól, kínálja számunkra orvosságait. Milyen orvosságot tud adni Isten? Igéjét adja, az az igazi gyógyír, az Ő drága szava. Ha olvassuk és befogadjuk a szívünkbe, enyhülést és békességet ad. Az Istennel való élő kapcsolat során jutunk el a békességre és ismerjük fel, hogy egyedül az Úr képes meggyógyítani beteg életünket. Engedjük Őt a beteg területhez, és bízzunk módszerében. Isten gyógymódja hatásos. A Fiút küldte el a földre, hogy gyógyítsa életünket. Hányan átélték már, hogy kegyelme által megszabadultak, újrakezdhették az életüket, és átélték az Úr kegyelmét. A kegyelem megtapasztalása nyújt igazi békességet.

Csodálatos ígéret hangzik el: az Úr visszahozza és felépíti őket. Újra kézbe veszi népét, és formálja őket. Felépíti az országot, termővé teszi az elhagyott földet, öröm és élet hangja száll a településeken. De nemcsak az ország életét állítja helyre, hanem magát a népet is. Őket is kézbe veszi. Először is tisztítókúrának veti alá őket. A bűntől tisztítja meg a szívüket. Bizony, csak akkor lesznek újjá és válik mássá az életük, ha megtisztulnak attól, ami tönkretette őket, és ami odaállt közéjük és az Úr közé. Nem elég az országot építeni, a lelkeket is kell. Az Úrral való kapcsolatot is újra meg kell építeni. És ez a legfontosabb. Számunkra is legyen az első, a legfontosabb az Úrral való kapcsolatunk építése. Minden probléma gyökere az Istennel való megromlott kapcsolat. De helyreállítható. Jézus azért jött, hogy ezt a kapcsolatot megjavítsa, a kereszt köt össze minket az éggel.

A megtisztítást a bűnbocsánat végzi el. Amikor megvalljuk bűneinket, az Úr megbocsátja azokat, általa megtisztít, és többé már nem látszódik a bűn, a vétek. Most már nemcsak a tál külseje, hanem a belseje is tiszta lesz. Kérjük Urunkat, tisztítsa meg a belsőnket, távolítsa el mindazt, amit eddig a bűn termelt. Megtisztult életünk középpontjában Isten dicsérete, nevének dicsőítése áll. Magasztaljuk Urunkat szívünk megtisztításáért.

Egy számunkra nehezen érthető példázatot mond az Úr Jézus (Lk 16,1-13). Úgy olvassuk, hogy ez példázat - vagyis nem azt mondja, úgy kell tenni, ahogyan a hamis sáfár tette, hanem ezen keresztül akar számunkra üzenni. Mi is hasonlóak vagyunk, mint ez a sáfár, gondtalanul éljük életünket, tékozoljuk a Gazda javait, és nem gondolunk arra, hogy számot is kell adni. Bizony, úgy tekintünk életünkre és javainkra, mintha mindez a sajátunk lenne, és azt teszünk vele, amit akarunk. Pedig minden Isten ajándéka, mindent Tőle kaptunk. Azért bízza ránk életünket, benne tehetségünket, tudásunkat és anyagi javainkat, hogy használjunk velük. Ne csak önző céljainkra, vágyaink kielégítésére fordítsuk, hanem mások javára és Isten dicsőségére. Hányszor visszaélünk Gazdánk bizalmával, mint ez a sáfár is tette, és bizony, gyakran mi is csak az utolsó pillanatokban kapkodunk, próbáljuk menteni a menthetőt, mint ez az ember is.

Amikor a gazda hívatta és számadásra vonta, döbbent rá, hogy el kell számolnia a rábízottakkal. Előbb bepánikol, majd rájön a megoldásra. Jól jegyezzük meg, hogy ez a magatartás nem pénzügyi dolgaink intézésének a példája, hanem arra mutat rá, hogy lesz számadás. Isten előtt kell majd számot adnunk életünkről, fel kell mutatni, hogy mit kezdtünk mindazzal, amit Tőle kaptunk. Arra fordítottuk-e, amire szánta?

A példázat üzenete: rendezni kell dolgainkat Istennel. Ne várjuk ki az utolsó napot, hanem ma, amíg az Ő szavát halljuk, forduljunk Hozzá és keressük kegyelmét. Lássuk meg adósságunkat, és azt, hogy ítélet alatt vagyunk. A hamis sáfár abban bízhatott, hogy azok, akiknek engedett az adósságaikból, mellé állnak. Mi is bízhatunk Urunk kegyelmében, Ő az, aki mellénk áll és elengedi Önmagáért minden adósságunkat. De ezzel a kegyelemmel szolgálnunk is kell, az a feladat, hogy mentsük az elveszetteket. Vagyis, segítsük Jézushoz az embereket, hogy ők is átéljék adósságuk elengedését, új élethez juthassanak Krisztus által. Vajon lesznek-e ilyen barátaink? Lesznek-e, akik elmondják, hogy általunk ismerték meg az Úr kegyelmét, tőlünk hallották az evangéliumot, ami megváltoztatta életüket? Mert nem mi formáljuk újjá környezetünket, de odasegíthetjük őket Urunkhoz. Lesznek-e, akik elmondják, hogy jól forgattuk a Gazda vagyonát, és sokan hitre jutottak?

Urunk arra bátorít, legyünk hűek azon a kevésen, amit kaptunk, ne azt figyeljük, ki kapott több ajándékot, hanem legyünk hálásak és szolgáljunk azzal, amit kaptunk. Fontos, hogy nem lehet kétfelé sántikálni, nem lehet az Úrnak is és a világnak is szolgálni, mert azt nem bírjuk el, abba beleroppanunk. Így ez az ige is döntésre szólít fel. Döntsük el, kit akarunk szolgálni: az Úr Jézust vagy az anyagiakat, a mammont, a bálványokat. Ma még hív az Úr: kövess engem.

Üres kézzel kell-e mennem?

1. 

Üres kézzel kell-e mennem

S állanom az Úr elé?

Nincs kalász, mit én arattam,

Amit nyújtanék felé?

Ó, hogy állok így elédbe

Számot adni, Jézusom?

Nincs egy lélek, kit vezetnék,

Nincs egy kéve vállamon.

2. 

Jól tudom, hogy Ő megváltott,

Nem rémít már a halál,

Ám hogy üres kézzel lásson,

Ó, ez az, mi bánt, mi fáj!

Ó, hogy állok így elédbe

Számot adni, Jézusom?

Nincs egy lélek, kit vezetnék,

Nincs egy kéve vállamon.

3. 

Bár lehetne visszahoznom

Kárba veszett életem,

Munka közt az Úrnak élni

Mily öröm volna nekem!

Ó, hogy állok így elédbe

Számot adni, Jézusom?

Nincs egy lélek, kit vezetnék,

Nincs egy kéve vállamon.

4. 

Testvér, rád is vár a munka,

El ne mulaszd botorul,

Lelkeket vezess az Úrhoz,

Míg az éj rád nem borul!

Ó, hogy állok így elédbe

Számot adni, Jézusom?

Nincs egy lélek, kit vezetnék,

Nincs egy kéve vállamon.

Isten áldásával.