2015. június 30., kedd

Erősödés



J
ákóbot  sem kerüli el a próba, a gonosz támadása (1Móz 37,1-36). Ez a támadás a családján belülről érkezik, az ördög így próbálja lekötni figyelmét és erejét, el akarja terelni küldetéséről. Ez a gonosz terve ma is, mindent megtesz, hogy ne a küldetésen, az Úrnak való szolgálaton legyen a gondolatunk. Miért van ez így? Azért, mert Jákób fiai még nem élték át a nagy birkózást, az ő szívük még nem született újjá. Amíg ez meg nem történik, sok konfliktus forrásává, illetve sátán eszközeivé válnak. Fontos látni, hogy a „Jákób-fiaknak” is meg kell térni, mert amíg ez nem történik meg, sok feszültség és ellenségeskedés eszközévé lehetnek.
De ebben a feszültségben megmutatkozik Jákób korábbi életének a következménye. A több feleség és a szolgálók által született fiak között harc dúl.  Féltékenység, irigység van a szívekben, különösen Józseffel szemben, akit az apja mindenkinél jobban szeretett. Mivel a szívünkben jelen van a bűn, követünk el hibákat, és ezek gyakran a családi élet területén szembetűnőek. Jákób idősebb fiai nem tanulták meg, hogy nincs ugyanolyan szeretet, mert másképp kell szeretni a gyermeket és másképp a felnőtt embert. Itt már a többség felnőtt, és mégis ugyanolyan szeretetben gondolkodnak. Hányszor mi is ugyanazt akarjuk, amit a másik kap, vagy hogy velünk is ugyanúgy foglalkozzanak, mint a másikkal. Azonban mindenki másféle törődést igényel, ezt tévesztették össze.
József pedig visszaélt a helyzetével. Jákób besúgónak használta kedves fiát, és ezzel még inkább szította a feszültséget. Ahelyett, hogy beszélgetés, majd imádság által csillapította volna őket, meggondolatlan kivételezésével Józsefre haragította a testvéreit.
Józsefet az Úr kiválasztotta, arra, hogy eszköze legyen övéi megmentésében. Ennek kijelentésére és megértetésére álmokat használt fel az Úr. József kérkedik vele, nem értette meg, hogy van, amit nem kell megosztani másokkal. Nem látta azt sem, hogy a kialakult helyzet sem alkalmas arra, hogy álmait elmondja. Mert nem is arra kapta, hogy hivalkodjon velük. Vannak olyan dolgok, amit nem kell elmondani, vagy még nem kell elmondani, mert nem értik, vagy a helyzet nem alkalmas rá. Mennyire szeretünk mi is mindent elmondani másoknak, gyakran azt is, ami nem tartozik rájuk. Ezek az álmok sem tartoztak másokra, csak Józsefre.
Amikor Isten megmutatja, mi a terve velünk, nem azért teszi, hogy azzal kérkedjünk, hanem azért, hogy erősítsen, és hogy készüljünk a terv megvalósítására. Azt is meg kell látnunk, hogy Isten a testvérek gyűlöletét is beépíti terve megvalósulásába. Mert az Úr tervét nem akadályozhatja meg semmi.
Olyan döbbenetes és elszomorító, hogy ezek a testvérek is csak a gyilkosságban látnak megoldást. Nem próbálnak Józseffel beszélni, nagyon hiányzik a másik megértésének készsége mindkét oldalon. Vajon bennünk megvan-e? Megértjük-e, vagy próbáljuk-e megérteni a másikat? Fontos-e számunkra, hogy mi zajlik a mellettünk lévők szívében? Vagy csak arra figyelünk, hogy mit nyújtanak nekünk, hogy ne zavarják az életünket?
Az Úr megőrzi József életét, nem ölik meg a testvérei, de eladják, és így jut el Egyiptomba. Ő még nem tudja, hogy ez is a megmentésük része. Az Úr a többiek előtt küldi el őt. Az Úr Jézus is vállalta megmentésünk érdekében a mélységeket. Ő a keresztre ment fel értünk.
Megtörtént a feltöltődés és a feszültség tisztázása, így ismét misszói útra készül Pál (ApCsel 15,36-41). Antiókhia a feltöltődés helye. Pálnak is szüksége van a szünetre, ő sem egyvégtében járja a világot, hanem egy-egy út után visszavonul az antiókhiai csöndbe. A szolgálatra is készülni kell, szükséges időnként a feltöltődés, mert csak az tud adni, aki maga is kap. 
Azokat a helyeket akarják végigjárni, ahol az első út során megfordultak.  Szeretnék tudni, növekednek-e, és miként állnak meg a támadások közepette. Fontos a testvérek iránti érdeklődés, mi van velük, helyt tudnak-e állni az Úr útján.
Azonban Szilászt nem véletlenül küldte az Úr Antiókhiába, ők még nem látják, hogy Isten őt akarja Pál mellé munkatársként adni. Barnabás Márkhoz ragaszkodik, ám Pál nem akarja őt magával vinni. Talán furcsálljuk, hogy nem egyeznek, de semmi különös nem történik, csak így értik meg, hogy külön úton kell menniük.
Márknak is meg kell tanulni, hogy a szolgálat felelősségteljes vállalkozás, nem lehet a saját érdekeinket, kényelmünket szem előtt tartani. Másrészt neki is meg kell tanulni, hogy az elveszített bizalmat nem könnyű visszaszerezni. Aki egyszer elveszítette mások bizalmát, türelemre és a megváltozott élet bizonyságtételére van szüksége. Ki kell várni, amíg enged a fagy és meglátják, valóban történt bennünk változás, más emberek vagyunk Krisztus által.
Pál Szilásszal erősíti a gyülekezeteket. Hogyan? Az igehirdetés által. Az igehirdetés erősíti a hitet. Minél jobban megismerjük az Urat, annál jobban fogjuk szeretni Őt, ha teljes szívvel szeretjük, erősödünk és növekedünk.



 ADJ ÚJ ERŐT, URUNK



1.  
Adj új erőt, Urunk, ó, nyújtsd ki szent kezed,
Igéddel ébressz holtakat, szívünkbe’ gyújts tüzet!
Adj új erőt, adj új kegyelmi fényt,
Tiéd legyen a tisztelet, az áldás a miénk!

2.  
Adj új erőt, Urunk, az álmot űzzed el,
Mécsünknek pislogó tüzét Lelked gerjessze fel!
Adj új erőt, adj új kegyelmi fényt,
Tiéd legyen a tisztelet, az áldás a miénk!

3.  
Adj új erőt, Urunk, gyógyírt vár a beteg,
Éhségünk, szomjunk csillapítsd, töltsd ránk Szentlelkedet!
Adj új erőt, adj új kegyelmi fényt,
Tiéd legyen a tisztelet, az áldás a miénk!

4.  
Adj új erőt, Urunk, egész világ előtt,
Hogy megjelentsük szent Neved, s legyen Tiéd a föld!
Adj új erőt, adj új kegyelmi fényt,
Tiéd legyen a tisztelet, az áldás a miénk!


Isten áldásával.

2015. június 29., hétfő

Túlterhelés nélkül



É
zsaú nemzetségét látjuk ma, ő hettita lányokat vett feleségül, akik megkeserítették Izsák és Rebeka életét (1Móz 36,1-43). Ézsaú truccból veszi el ezeket a lányokat, meg akarja mutatni, hogy ő is ér valamit. Másrészt tudja, hogy ezzel a döntésével nem értenek egyet, de így tud valahol egy kicsit visszavágni Rebekának, aki Jákóbot favorizálta. A szülők versengése miatt a gyermekek is szembekerültek egymással. Mivel nem az Úrra figyeltek és nem az Ő akarata szerint oldották meg a problémákat, a feszültség nőtt a testvérek között. Odáig fajult, hogy Jákób elmenekült. Ézsaú maradt, azonban eljött az idő, amikor felismerte, hogy új hazát kell keresnie, mert nem férnek el Jákóbbal azon a földön.
Most már nem Jákób cselekszik, nem akarja megoldani ezt a helyzetet, hanem rábízza az Úrra. Eljön az idő, amikor Ézsaú magától elmegy, és itthagyja Jákóbnak azt a földet, amit Isten neki ígért. Csodálatosan, ellenségeskedés és harc nélkül megoldódott a probléma. Ez a történet megmutatja a számunkra, hogy érdemes várni az Úrra. Jákób felismerte, hogy nem neki kell menekülni, de Ézsaút sem kell elüldöznie, és mivel várt, eljött az idő, amikor Ézsaú magától tovább vándorolt. 
Így most megtanulhatja Jákób, és mi is, hogy harc és ellenségeskedés nélkül is megoldódhatnak a konfliktusok. Isten ígéretére bátran és bizalommal ráhagyhatjuk magunkat, mert azok emberi segítség, türelmetlenkedés nélkül végbemennek. Istennek nincs szüksége segítségre, tervét megvalósítja, és amit ígért, azt megcselekszi.  Egyedül élő hitre van szükségünk, hogy higgyük, amit mondott, az valóban úgy is lesz, és közben végezzük a feladatainkat. Korábban Jákób mindig bedobott valamilyen trükköt, mert biztosra akart menni, most már nem kap elő semmilyen ötletet, hanem kivárja az Úr ütemtervét.
Péter beszéde után Pál és Barnabás kapott szót, és ők bizonyságot tettek az Úr csodáiról, mindarról, amit személyesen átéltek a misszió munkamezején (ApCsel 15,22-35). Rámutattak, hogy mindaz, ami történik, Isten munkája általuk. Jó, hogy ők ezt elmondták, és jó, amikor mi is őszintén bizonyságot teszünk az Úr munkájáról. Hiszen a mi Urunk ma is munkálkodik, ma is csodákat visz végbe. Mert nem kisebb csoda, amikor életek megváltoznak, szenvedélybetegek átélik a szabadulást, és egy új életet építhetnek fel, az ige mentén.
A misszió munkásai után Jakab emelkedett szólásra, aki Isten Lelke által felismeri az elmondottak mögött az Úr munkáját. Így azután kimondja, nem lehetnek akadályai a pogányok hitben való növekedésének, ezért nem terhelik meg őket. Felismerik, hogy a zsidósághoz való térés megterhelés lenne nekik, hiszen Krisztus szabadságot hozott, ezért őket ebben a szabadságban élni kell megtanítani. Krisztus követése megszabadított élet, minden függőségtől, a törvény átkától megszabadít. Jakab látása fontos a számunkra, mert gyakran megkísért, hogy Krisztus nevében béklyókat rakunk egymásra. Az Úr azt akarja, hogy ne szabályokat, hanem egyedül Őt kövessük.
A gyülekezet egész közössége két testvért és a gyülekezeteknek címzett levelet küldött Pálékkal. A levélben elismerik, hogy közülük egyesek megzavarták őket.  Ez is fontos, elismerik, hogy tőlük indult a probléma; akkor van jó esély a rendezésre, amikor látjuk és elismerjük saját felelősségünket. Amíg csak másokat okolunk, esélytelen minden próbálkozás.
Az apostolok elismerik Pál munkásságát, meglátják, hogy ők az életüket is készek kockára tenni az Úr Jézus nevéért. Mit látnak az én életemben? Az látszik-e, hogy még az életem is kész vagyok Érte kockára tenni? Vagyis, Krisztus mindennél nagyobb érték a számomra? Jó azt is végiggondolni, hogy meddig tart a hitem. Ha Jézusért veszélybe kerülök, kész vagyok vállalni? Vagy esetleg inkább az életben maradást választanám? Pál Krisztust választotta, a Neki való önzetlen szolgálatot. Mások üdvössége volt a fontos a számára.
Leírják az apostoli gyűlés határozatát, megvallják, hogy a Szentlélek győzte meg őket erről, ők pedig engedelmeskednek Neki. Engedjük mi is meggyőzni magunkat a Szentlélek által, ami azt jelenti, hogy feladom a saját meggyőződésemet, és vállalom az Úr akaratát. És majd kiderül, hogy az Úr akarata a jobb, mert így az evangélium elkerülte a szektásodás veszélyét, és diadalkörútra indult. Ha engedünk a Lélek munkájának, mi is az evangélium győzelmes vonulását tapasztalhatjuk meg. Az ige ma is győztes erő, képes átformálni életeket.
Szilász életében láthatjuk meg, hogy az Úr lépésenként vezet. Ezért szükséges állandóan Rá figyelnünk. Szilászt Jeruzsálemből küldték Pálékkal, de nem úgy érkezett, hogy Antiókhiában is marad. Azonban az ott töltött idő alatt felismerte, hogy ott a helye, Istennek a misszióban van terve az életével. Mi is, amikor engedelmeskedünk Isten útmutatásának, felismerhetjük, amikor tovább vezet az Úr. Azért maradt ott, hogy ő is hirdesse az Úr igéjét. Mindig az ige hirdetésére küld az Úr, amit életünkkel és szavainkkal együtt valósíthatunk meg.



Szívem megalázván, tehozzád megyek


1. Szívem megalázván, tehozzád megyek, Elődbe, Istenem, hál'adást viszek És szent Fiad által néked könyörgök.
2. Áldott légy, én Uram, hogy megtartottál, Bút és kárt ez éjjel rám nem bocsátál, Angyali sereggel oltalmam voltál.
3. E reggeli időt megadtad érnem, Melyben egészséges elmém és testem; Kérlek, minden jóra vezérelj engem.
4. Mai nap ezt velem cselekedd, Uram: Mindenféle bűntől magam óvhassam, Hitem jó gyümölcsét hogy el ne rontsam.
5. Ételem, italom mérsékelt legyen, Tobzódás, részegség ne nehezítsen, Rossz gondolat bennem erőt ne vegyen.
6. Lágyítsd meg énbennem az indulatot, Meg ne háborítsak soha másokat, És haragtartásra ne adjak okot.
7. Jól tudod, Istenem, mily gyarló vagyok, Különb-különb bűnre mily könnyen hajlok! Adjad: megtérhessek, mikor bűnt vallok!
8. Igaz ítéleted ne ostorozzon, Bűnből a Krisztusért ingyen oldozzon, Érdemem szerint rám átkot ne hozzon.
9. Magamat egészen neked szentelem: Kegyelmes oltalmad legyen mellettem, Szentlelked és Igéd legyen vezérem.
10. Külső károktól is ments meg engemet, Ne eméssze bánat és bú szívemet; Tartsd jó egészségben gyarló testemet!
11. Istenem, tenéked legyen dicsőség, A Szentháromságban ki vagy egy Felség: Csak tégedet illet minden tisztesség!


Isten áldásával.

2015. június 28., vasárnap

Jézus kegyelme által



A
 mai rész elején egy visszatekintést, Jákób életének főbb mozzanatait látjuk (1Móz 35,1-29). Isten útnak indítja Bétel felé, oda, ahol megnyílt előtte a láthatatlan világ. Isten azon a helyen jelentette ki, hogy terve van vele, és ezért mindig vele lesz. Jákób akkor nem élt a lehetőséggel, nem fordult vissza, hogy Isten segítségével szembenézzen a problémákkal és megoldja őket. Továbbment Háránba, ám Isten nem hagyta magára; de Jákób, amikor visszatért, megfeledkezett ígéretéről, nem épített oltárt. Így elmaradt a hála. Mennyire hasonlók vagyunk mi is hozzá, kérjük az Úr segítségét, de amikor Isten megsegít, elfelejtjük megköszönni. Természetesnek vesszük mindazt, amit Isten tett értünk. Gyakran úgy gondoljuk, nekünk jár is Isten segítsége, és nincs bennünk az alázat és a hála.
Jákób azért volt Bételben az első alkalommal, mert menekült a bátyja elől. Nem szembefordult a bajokkal, hanem elfutott előlük. Azonban a futás nem megoldás, mert inkább mélyülnek a problémák. Isten felkínálta segítségét, de Jákób akkor még nem élt ezzel, inkább menekült tovább. Hogyan nézhetünk szembe a bajokkal? A térdeinken, úgy, hogy leborulunk az Úr előtt, és segítségül hívjuk. A legjobb módszer a leborulás, az Úr elé való alázatos odaborulás, és akkor elmarad a kiborulás.
Isten lezárja Jákób múltját, ezt jelzi a névadás. Most már Izráel ő, tehát egy egészen új kezdődik, mert az Úr új esélyt ad neki. Múltlezárással kezdődik, mert amikor Isten kegyelme újjá formál, lezárja a múltat. Vagyis többé nem emlegeti. Amit Ő megbocsát, az el van felejtve. Ez az igazi megbocsátás, mi ezt gyakoroljuk. Megbocsátok és elfelejtem, ami volt, vagyis örökre lezárom. Ha így cselekszünk, új esélyt adunk a másiknak. Esélyt az újrakezdésre.
Az oltárhoz csak megtisztított szívvel, bálványok nélkül lehet menni. Isten azt kéri, vessük el bálványainkat, és egyedül csak Benne bízzunk. Szívünk megtisztítását az Úr végzi el. Ha megbánjuk vétkeinket, az Ő vére megtisztít minden bűntől. Jézus vére a leghatékonyabb tisztítószer a bűn ellen.
Az Úr megáldotta Pálék munkáját, sokfelé alakultak gyülekezetek, sok ember megtapasztalta az Úr kegyelmét, és ennek híre eljutott Jeruzsálembe is (ApCsel 15,1-21). Onnan jöttek olyan személyek, akik azt hangsúlyozták, hogy előbb körül kell metélkedniük, csak akkor üdvözülhetnek. Ezek az emberek nem értik a lényeget, nem látják, hogy nem tett eredménye az üdvösség, hanem kegyelemből van, Isten ajándéka a Jézus Krisztusba vetett hit által. De vajon mi értjük-e az evangélium lényegét? Látjuk-e hogy Krisztusért van örök élet, és ezért nem tehetünk semmit, csak elfogadhatjuk? Azért halt meg az Úr Jézus a kereszten, mert nincs más megoldás a számunkra.
Örömmel fogadták a küldötteket, de mivel nem tudtak egyezségre jutni, összegyűltek az apostolok, és megtanácskozták ezt az ügyet. Vita közben Péter állt fel, és bizonyságot tett mindarról, amit átélt és megértett. Jó, hogy Péter meri vállalni az Úr akaratát, nem fél megvallani hitét. Jó, ha mi is bátran megvalljuk mindazt, amire elvezetett minket az Úr.
Pétert választotta ki Isten elsőként arra, hogy a pogányok hallják az evangéliumot, és higgyenek általa. Péter is megtapasztalta, hogy az evangélium hirdetése által jutnak hitre az emberek. Hirdetni kell az igét, ez nem helyettesíthető semmivel. Ma is az ige hallása által fakad hit a szívekben. Ma sem lehet más a cél, mint hogy üdvösségre jussanak az emberek.
Péter megvallja, hogy abban hisz, hogy az Úr Jézus kegyelme által üdvözülnek mind a zsidók, mind a pogányok. Mindenki számára Jézuson keresztül nyílik meg az örök élet kapuja. Csakis a Benne való hit által élhetjük át Isten kegyelmét.



Térj magadhoz, drága Sion


1. Térj magadhoz, drága Sion, Van még néked Istened, Ki atyádként felkaroljon, Szívét oszsza meg veled! Azt bünteti, kit szeret, Másképp ő nem is tehet: Sion, ezt hát jól gondold meg, Szabj határt bús gyötrelmednek.
2. Hullámok ha rémítenek Mérhetetlen víz felett, :/: S a habok közt szíved remeg, Hogy sírod is ott leled; Ha aludni látod őt, Ki reményed és erőd: Sion, soha ne feledd el: Ő megvívhat tengerekkel!
3. Bár hegy, halmok rengenének, Miket égi kéz emelt, :/: S indulása a nagy égnek Végromlásra adna jelt: Ezt látva is el ne hidd, Hogy ez a perc elveszít; Sion, addig meg nem dőlhetsz, Míg oltalmad Istentől lesz!
4. Bár könnyűid omlanának Gyöngyökül a tengerbe, :/: És elhalván hangja szádnak, Csak pihegnél, mint gerle, Bár vér volna bíborod S kő megszánná nyomorod: Sion, ne félj a gonosztól, Baj nem ér, míg Benne bízol!
5. Bár hordozzad zsarnok láncát, Érjen kínos rabhalál, :/: Ha hitedet el nem játszád, Utad égbe nyitva áll. Örvendj mindig és vigadj, Emlékezz, ki népe vagy! Sion, nincs több Isten egynél, Benne hát ne kételkedjél!
6. Ó, ne csüggedj, ím, az estnek Már leszállnak árnyai, :/: Kihez ajkid oly hőn esdnek, Halld: Atyádnak hangja hí. Ő gyalázat, kín helyett Néked jobbján ad helyet; Sion, a menny lesz te részed, Föld gyötrelmét hát ne nézzed!
7. Végső áldást mondj hazádra, Mely távolról int feléd, :/: Égi honnak a határa Van már hozzád közelébb. Édes érzés mért fog el, Melytől olvad szív, kebel? Sion, minden másképp lesz ott, El fog tűnni nagy sírásod.
8. Angyalok, ti fényes lelkek, Zengjetek víg éneket, :/: Mert már biztos révbe tért meg, Kit bús szélvész hányt-vetett! Már meggyőzte a halált, Istenéhez égbe szállt: Sion, onnnan számkivetni Nem fog téged soha senki!


Isten áldásával.

2015. június 27., szombat

Nyitott kapu



M
ai igénkben világosan láthatjuk, hogy a régi természet öröklődik (1Móz 34,1-31). Amilyen álnok volt Jákób a nagy birkózás előtt, olyanok lettek a fiai is. A bűn ott munkálkodik a szívükben. Az új természetet nem lehet a gének útján örökölni, ehhez újjászületésre van szükség. Jákób is azt tapasztalta meg, hogy az Úr legyőzte régi természetét, és egészen új emberré formálta.
A hívő embernek is szem előtt kell tartania, hogy a gyermekeinek is újjá kell születniük ahhoz, hogy valóban tanítványok, új emberek legyenek. Csak a bűn öröklődik magától. Ahogyan a gyom is kihajt magától, és nincs szüksége arra, hogy gondozzák, úgy a bűn is magától kikel. Mert a magja ott van lényünkben. Azonban Jézus Krisztus győzött a bűn felett, Neki hatalma van szívünket megtisztítani, jó talajjá formálni. Így azután hívjuk segítségül Őt, és kérjük, hogy munkálkodjon, Szentlelke által formálja újjá a szíveket.
Úgy tűnik, Jákób teljesen átengedte fiainak a család életének az irányítását, nem ő dönt az Úrra figyelve. Nem látja, hogy ők nem Isten vezetésére figyelnek, vagy egyszerűen képtelen látását, hitét érvényesíteni. A fiúk pedig Jákób régi természetének megfelelően viselkednek. Becsapták Sikemet és apját, a körülmetélést gyilkosságra használták fel. Mennyi szennyes esemény történt már a hit, a vallás köpönyege alatt. Hányszor okozunk kárt álkegyességgel, hamis bibliaidézetekkel. A tanítványok is tüzet akartak kérni az égből arra a samáriai falura, amelyik nem fogadta be őket. Azonban Jézus nem pusztítást hoz, a pusztulást mindig a sátán akarja, és mindent meg is tesz, hogy az embert felhasználja ebben. Az Úr Jézus gyógyítgatja szívünket, újjáformál, és saját természetét ajándékozza nekünk. Jézus természete az, hogy inkább önmagát adja oda a bűnös ember megmentése érdekében. Számunkra is ez a járható út, mert a bosszú nem old meg semmit, hanem tovább mélyíti a válságot. Láthatjuk, mennyire nem lehet erőszakkal, fegyverrel elrendezni konfliktusokat, még több erőszakos cselekmény születik. Egyedül a Krisztusba vetett hit, az Úr kegyelmének megtapasztalása hozza el a békességet, és segít új látások és megoldások felé. A kegyelem fontos eszköze a megbocsátás, általa gyógyulnak a sebek. Gyakoroljuk mi is a megbocsátást önmagunk felé is, amit az Úr megbocsátott, azt mi is bocsássuk meg.
Simeon és Lévi tette által akadályozza Isten népe bizonyságtételét. Hiszen az Úr Jákób családján keresztül mutatta be önmagát a népek számára. Nekik kellett volna megélni az Úr kegyelmét és akaratát, ez az eset azonban rossz fényt vetett rájuk. Bűneinkkel, engedetlenségünkkel akadályozzuk az ige terjedését. Könyörüljön az Úr rajtunk, és adja meg, hogy mindenkor jó bizonyságok lehessünk, hogy hitünk jó cselekedetei, a Lélek gyümölcsei beszéljenek életünk által.
A lisztrai bizonyságtétel, az Úrban való hit csodálatos ereje felsegítette a születésétől fogva sánta embert (ApCsel 14,19-28). Milyen nagyszerű, hogy hit által talpra lehet állni. A Krisztusba vetett hit megerősít és képessé tesz olyan feladatok elvégzésére, amelyekre korábban képtelenek voltunk. Vegyük igénybe a Krisztusba vetett hitet, engedjük, hogy az ige ilyen hitet hozzon létre bennünk. És akkor hit által nagy dolgokat végez majd rajtunk keresztül az Úr. Ő ma is munkálkodik, az ördög minden munkáját lerontja az evangélium által. Adjuk tovább az örömhírt, mert ez az egyetlen esély a megmaradásra, az örök életre. Isten országa az egyedüli olyan formáció, amely békességet és emberhez méltó életet formál. Isten országában nincs erőszak, megtorlás, bosszú, ott a megbocsátás működik.
Isten országának ezt a jellemét látjuk Pál apostol életében. Lisztrában megkövezik, és amikor azt gondolják, meghalt, magára hagyják ellenségei. Az Úr azonban felsegíti őt, és Pál nem menekül, hanem visszamegy a városba, bemegy oda, ahol az életére törtek. Ő nem dobja vissza a követ, nem áll bosszút, és nem hajt végre megtorló akciót, hanem viszi Jézust. A visszatérés fejezi ki megbocsátását. Vissza tudnék-e én menni oda, ahol megköveztek, bántalmaztak? Pál teljesen Jézusra hangolódik, benne valóban a Krisztus él. Engedjük élni magunkban az Urat.
Innen továbbmentek, és bárhová jutottak, az evangéliumot hirdették. Pál felismerte, hogy az egész világnak erre az üzenetre van szüksége. Az ember csak Jézus neve által lehet emberré, és élhet Istennek tetsző módon. Derbéből visszatértek Lisztrába, tehát nem kerüli el azt a helyet, ahol majdnem megölték.  Tudja, hogy azoknak az embereknek is van Krisztus által esélyük. De azzal is tisztában van, hogy sok nyomorúságon át kell Isten országába bemenni. Vagyis a hívő embert és az általa képviselt üzenetet nem mindenütt fogadják el. Így azután aki vállalja Krisztust, gyakran bántalmazással, üldözéssel kell szembenéznie. De a Mester is vállalta ezeket értünk.
Antiókhiába érkezve nem magukat éltetik, hanem megvallják, hogy ők csak eszközök az Úr nevében. Isten vitte végbe a nagy dolgokat, Ő adott hitet és nyitott kaput a pogányoknak az életre. Áldjuk Urunkat, hogy még ma is nyitva van az életre vezető kapu. Imádkozzunk, hogy minél többen meglássák és bemenjenek rajta. Mert ez a kapu szoros, az út keskeny, és csak kevesen járnak rajta. De nem az a lényeg, hányan mennek rajta, hanem az, én ezen az úton járok-e? Beléptél-e már a nyitott kapun? Ha nem, lépj be, most!



 Istennel járni, lakozni


1. Istennel járni, lakozni, Szent élettel illatozni,
Igaz hitben nem habozni:
Jézus Krisztus, taníts, Taníts imádkozni!


Isten áldásával.