A legfontosabb hír

M

ennyire valóság mindaz, amit ebben a zsoltárban olvasunk, eltelt több ezer év, és mégsem változott semmi. Legalábbis az ember nem változott, ma is ezt látjuk, tombolnak a népek. Egyik nép a másik kárára szeretne előnyökhöz jutni, boldogulni. Az erősebb elnyomja, kihasználja a gyengébbet, az pedig igyekszik a különféle láncokat lerázni magáról. Tombolnak a népek, az emberek, amikor tervük semmivé lesz, ha valaki megakasztja azt, és legtöbbször nem is gondolják, hogy Isten áll a dolgok mögött, Ő lépett közbe népe érdekében. A világban történő események gyakran jelzőlámpa szerepét töltik be, állj meg, ember, gondolkozz el, és fordulj Hozzám. Mert ha nem térünk az Úrhoz, tovább folytatódik az esztelen tombolás, öldöklés.

Hogyan reagálom le az élet dolgait, ha valami akadályozza terveim, nem tudok kibontakozni, nem jutok előrébb? Bizony, hányszor mi is tombolunk, kiborulunk, Istent vádoljuk, és elfelejtünk elcsendesedni. Tegyük meg ezt most, kérdezzük meg az Urat, mi ezzel a terve, és kérjük útmutatását.

Az Úr ellen tanácskoznak, ez is a nyomorúságunk, nem Istent keressük, nem az a szívünk vágya, hogy akaratát megcselekedjük, hanem ellene teszünk. Már a bűneset is erről szólt, az Úr ellenére döntött és cselekedett az első emberpár. Pedig ha azt teszik, amit Isten kért tőlük, mennyire másként alakul minden. Kiteljesedett volna a föld, az ember élete, nem lett volna vér és könny az utunk. De még mindig kapunk lehetőséget a visszatalálásra, Isten mindent megtett, hogy gyógyuljon a szívünk és ez a világ is.

Eljött Jézus, Benne Istennel találkozunk. Bár meglátnánk, hogy Ő kell nekünk, az életünk egyetlen célja Őt megismerni. Mi mindig valamit akarunk Tőle, és nem Őt magát. Pedig egyedül Őreá van szükségünk. Rá van szüksége személyes életemnek, nem az áldásokra, ajándékokra, hanem egyedül Őreá. Arra, hogy Ő uralkodjon a szívemben, egyre nagyobb legyen, és akkor az én lényem egyre kisebbé válik. Mert amíg én akarok nagy lenni, addig mindig baj van. Az Úr Jézus megmutatta, hogy aki nagy akar lenni, az legyen szolga, az hajoljon le, mosson lábat, szolgáljon.

Az Úr kineveti okoskodásunkat, terveinket, pedig azok vannak. Micsoda tervek, Isten nélkül új, lakható bolygót találni, robotokat fejleszteni, de Ő csak csóválja a fejét, és azt mondja, én jobbat terveztem felőletek. Nem új bolygóra van szükségetek, hanem új szívre, új életre. Ne menekülj, ember, mert szeretlek! Hová menekülsz, hová? Inkább állj meg és fogad el az Úr tanácsát, amely így hangzik: Csókoljátok a Fiút. Igen, keressük Őt, mert Ő életünk megoldása. Azért jött, hogy mellénk álljon a kettős igába, és így együtt menjünk az úton. Ő velem, én Vele. Mi pedig mindig magunk akarunk menni, boldogulni. Ha egyedül megyünk és magunk húzzuk az igát, döcögni fog a szekér.

Mind boldog, aki Hozzá menekül. Van egy jó menekülési útvonal, az, amelyik Jézushoz vezet. A Hozzá menekülés az egyetlen jó menekülés, mert Nála életet kapunk, új és örök életet. Mind boldog, aki Hozzá menekül, mind; a Jézusban hívők, a Vele járók között nincs boldogtalan ember, és ezt tapasztalatból mondja a zsoltáros. Aki boldogtalan, az még nem találkozott az Úrral, az még nem jutott el egészen Őhozzá. Jöjj Hozzá, de ne a boldogságot keresd, hanem Őt magát. Mert mindaz, ami boldogságot jelent, Benne található. Minden Bele van csomagolva az Úr Jézusba, az Atya minden gazdagságát, kincsét, áldását Vele együtt nyújtja át. Jézus nélkül nincs élet.

Nincs befejezett keresztyén élet, amíg itt élünk, nem vagyunk befejezettek, állandóan növekedünk, formálódunk és haladunk a cél felé (Fil 3,12-14). Az Úr gyermekei nem céltalanul lődörögnek a világban, van cél, mégpedig a mennyei haza. Hazafelé tartunk, oda, ahol Urunk is van. És ezt az utat Vele tehetjük meg. Mivel még nem értünk célba, nekünk is igyekezni kell, nem ülhetünk le féltávnál, mert az nem a cél. Nem lehetünk megelégedettek, kényelmesek, hanem tovább kell menni. Pál elmondja, nem a maga erejéből igyekszik, hanem mivel megragadta a Krisztus, ő is megragadja, fogja erősen a kezét. Ez a lényeg, mindig a kezében, Vele együtt maradni.

Az előrehaladáshoz nagyon fontos a mögöttünk lévők elfelejtése. A kudarcoké és az eredményeké is, mert ha hátrafelé tekintgetünk, lemaradunk. Urunk azt mondta, hogy aki hátratekint, az nem alkalmas a mennyek országára. Ne hátra nézz, ne a tegnappal foglalkozz, hanem az Úrral, a mával. Ne engedjük, hogy a múlt ránk telepedjen, se úgy, mint kudarc, mert akkor elégedetlenek leszünk, zúgolódunk, és úgy sem, mint siker, mert megelégedetté tesz. Mindig csak a célra nézzünk, és úgy fussunk.

Célra nézz, mert annyi minden el akarja vonni a figyelmünket, de lássuk meg, a célban jutalom van. Mennyei korona, ami a győztesnek jár. Ha másfelé figyelünk, elveszítjük koronánkat. Olyan jó látni, hogy az Úr nem használja ki övéit, hanem megjutalmazza a célba érkezőket, azokat, akik elvégzik, befejezik futásukat. Ma se figyeljünk másra, csak a célra, feszüljünk neki, vagyis ne törődjünk másokkal, szedjük össze erőnket, és menjünk tovább. Ne add fel, mert van cél, és Jézussal győztes leszel.

Az apostol csak egyre koncentrál, Jézusra, az evangélium hirdetésére, ez a legfontosabb a számára. Mi annyi mindenre figyelünk, szétszórjuk magunkat, de Pál nem a világra figyelt, nem a napi hírekben merült el, hanem Krisztusban. Szívét az emberek Jézushoz való vezetése töltötte be. Mi annyi információt kapunk, hogy nem győzzük feldolgozni, és ez kitölti időnket, erőnket. Az apostol számára az evangélium a legfontosabb hír, és ezt ő örömmel adta tovább. Az evangélium ma is legfontosabb hír. Számodra is?

VÉGIG MEGÁLLD A NAGY TUSÁT!

1.  

Végig megálld a nagy tusát!

Erőt Urad, a Krisztus ád.

Nyerd el, mit félretett neked,

A koronát, az életet!

2.  

A célra fuss, hogy mennybe juss,

Ott vár reád az égi juss!

Az út oda bizton vezérl,

Krisztus az út, Krisztus a cél.

3.  

Ne csüggedj el, Ő felemel,

Új erőt ád, csak bíznod kell!

Ha gondodat mind ráveted,

Segít vinni a terhedet.

4.  

Bízzál, ne félj, a Krisztus él!

Ő hűn szeret és megsegél.

Csak higgy, és Ő lesz Mestered,

Urad, s mindenben mindened!

Isten áldásával.

Igazi kincs

I

smét a Zsoltárok könyvét olvassuk, és az adventi időszakban ez különösen is jó, mert segít elcsendesedni és az Úrra hangolódni (Zsolt 1,1-6). Az Úr Jézus is használta ezt az imakönyvet, magával vitte a pusztába, a hegyre, és mindenhová, ahol csendet tartott és imádkozott. Ő még nem nyomtatott formában vitte magával, hanem a szívében, ismerte őket, benne voltak, és így használta még a kereszten is. Csodálatosak a zsoltárok, hiszen ezek imádságok, amelyekben egy ember minden gyötrelmével, kérdésével, fájdalmával megy az Úr elé. A szentíró a maga imádságaiban mindig az Úr válaszát keresi, mélységeket megjárva sem cselekszik addig, amíg az Úr nem cselekszik, nem szól valamit. Mivel ezek a költemények imádságok, azt is mutatják, hogy nem elméleti alkotások, hanem beszélgetések, egy szomjas szívű ember meghitt beszélgetése az élő Istennel. Ezek az igék bizonyságok arról, hogy Isten élő személy, Aki keresi az embert, akar vele kommunikálni, kapcsolatban lenni.

Vegyük mi is kézbe alázatos szívvel, és engedjük, hogy átjárja a szívünket, lényünk mélységeit, mert felemelnek az Úr közelébe. Ezek az imádságok gyakran azokat a gondolatokat, küzdelmeket fogalmazzák meg, amelyek bennünk is megvannak, csak éppen képtelenek vagyunk megfogalmazni őket. Így, amikor olvassuk, ráébredhetünk, ez az én gondom is. De nemcsak a problémát, hanem a megoldást is megtalálhatjuk bennük. Isten ezeken az ősi meditációkon keresztül megszólít és választ ad.

Egy-egy zsoltárt vagy annak néhány versét meg is tanulhatjuk, és Biblia nélkül is velünk lesz, és lehangoltságunk idején is segíthet, mert ha magunkban, vagy akár hangosan elmondjuk, erőforrássá válik. A szürke, süppedős gondolatokat és hangulatot a zsoltár Istenre mutató szavai, a bennük lévő isteni töltés szertefoszlatják. Mert az Úr szava a lelki felhőoszlató.

Az első zsoltár a nyitány, az egész imádság-épület bejárata, és ha belépünk rajta, egy csodálatos építmény, egy csodálatos világ bontakozik ki előttünk, és ez Isten világa, az Ő országa. Ebben az országban Ő uralkodik, itt békességre, csendességre, biztonságra, gondoskodásra, igazi kiteljesedett életre talál az élet megfáradt vándora.

Mindjárt ez a zsoltár, kezdésként megmutatja, hol találja meg a boldog életet az állandóan kereső, de mégsem találó ember. Gyorsan elsiklunk az első vers első sora felett, boldog ember az... - ki? Az, aki az Úr tanácsa szerint jár, vagyis a boldogság forrása Isten, a Vele való élő kapcsolatból fakad a boldog élet. Nem kell mindenfelé keresgélni, felülni különféle csodaszerek reklámjának, Isten felé induljunk, keressük Őt, és Aki megtalálja, boldog lesz. Pontosítva, akit megtalál az Isten, Jézus által, mert Benne lett emberré, az a boldogsággal találkozik. Őhozzá tartozni, Vele állandó kapcsolatban lenni a boldogság.

Ezt a boldogságot ápolni kell, és az ige, a vele való gyakori, vagyis naponta való élés táplálja. Sőt, a zsoltáros állandó igei foglalkozást javasol, éjjel-nappal róla elmélkedni. Ezt a tanácsot jó komolyan venni, mert az Úr szava megtisztít, felszabadít és irányt szab. Az ige által tanácsolja az Úr mindennapjainkat. Azért is fontos az Úr szavát komolyan venni, mert más tanácsokkal is találkozunk. A bűnösök, tehát a nem az Úr útján járó ember is tanácsol minket, gyakran úgy, hogy nem is kérdezzük, de beleszövi elgondolását a hírekbe, a politikába, a szórakoztató műsorokba, tehát mindent átjár a világ tanácsa. De mi figyelhetünk az Úrra.

Az ige forrásából táplálkozó ember gyümölcstermő élet, állandóan friss és üde, mert nem önmagából meríti az életnedveket, hanem az ige kiapadhatatlan forrásából. Talán berzenkedünk magunkban, mi az, hogy minden sikerül, amit tesz az ilyen ember? Hisz gyakran tapasztaljuk, hogy nem sikerül minden. Az ige azért mondja ezt, mert az Úr útján járó, tanácsára figyelő ember csak azt teszi, csak abba fog bele, amit az Úr javasol, mutat neki. És ha azt cselekszem, amivel az Úr megbíz, az sikerülni fog, abban előrehaladok. Így látjuk ezt a tanítványoknál és Pál apostolnál is, amit az Úr szavára tesznek, az sikerül. A magánexpedícióink általában nem járnak sikerrel, kudarc kudarcot ér. De ilyenkor mindig álljunk az Úr elé, és vizsgáljuk meg, hogy az Ő tanácsát követtük-e. Tetteink az ige fölötti éjjel-nappal való elmélkedésből fakadtak-e? Gyönyörködjünk ma az Úr szavában; mennyi mindenben tudunk gyönyörködni, jelentsen gyönyörűséget ma az ige olvasása, éljük át közben, hogy itt van Isten köztünk.

Micsoda szívből jövő mély és őszinte vallomás hagyja el az apostol száját (Fil 3,1-11). Ami nekem nyereség volt, kárnak és szemétnek ítéltem Krisztusért. Voltak értékei, nyereségnek tartotta származását, hitét, vallásos életét, de amikor megjelent számára a Krisztus, rádöbbent, hogy Ő az élet, az igazi kincs, mellette mindezek értéktelenné válnak. Isten országába nem a földi származás alapján, egy felekezetbe való beleszületés által válunk, hanem újjászületés, Isten szívünkben való munkája által.

Nagy felismerés, amikor egy zsidó farizeus eljut ide, nem a származás, nem az Isten népe közé való testi születés a lényeg, hanem a találkozás a Feltámadottal. Mert Pál találkozott Vele, és megtapasztalta: Jézus feltámadt és él. Igen, Ő él!

Aki Vele találkozik, és igazán megismeri, páratlan kincsre lel. Isten kincse Jézus. Őt adta bele a világba, és aki megtalálja, annak kiteljesedik az élete. Krisztusban kapunk új és örök életet.

Krisztus mellett minden szemét, de ezt nem csupán a találkozás friss örömében mondja, hanem évekkel később is. Tehát nem döntött rosszul, amikor addigi életét átértékelte, és mindent szemétnek látott és kidobott a kukába. Nem kezd el évek múltán kukázni, nem veszi vissza azt, amit kidobott, mert az már nem érték. Mi hányszor kukázunk, visszaszedegetjük a kidobott bűnöket.

Mi számomra az igazi érték? Miben tudok gyönyörködni, mi ad tartós örömet? Nekem is Krisztus a kincsem? Őt igyekszem minél jobban megismerni? 

Siess, keresztyén, lelki jót hallani

1. Siess, keresztyén, lelki jót hallani, Régi törvényből harcolni tanulni, Az igaz hit mellett mint kell bajt vívni, Krisztusban bízni.

2. Mert nem hiába ezt az ó törvénybe, Próféták írták Biblia könyvébe; Szép tanulság ez most az új törvénybe', Mi eleinkbe'.

3. Jól tudja földön ezt minden keresztyén: Nem csak fegyverrel oltalmaz az Isten. Ezt minden népnek tudására adom: Istenünk vagyon!

4. Fejedelemség vagyon csak Istenben, Minden hatalom vagyon ő kezében; Kiket ő akar, föld kerekségében: Emeli égben.

5. Ne ess kétségbe ő nagy jóvoltában, Az igaz hitben erős légy magadban, Mint Dávid, úgy jársz párviadalodban, Hitvallásodban.

6. Dávidot Isten hagyá királyságban, Ő ellenségit veté gyalázatban. Dicsérjük Istent nagy hálaadásban, Énekmondásban.

Isten áldásával

Törődjünk többet az Úrral

A

 könyv végén mindenek ellenére a megtérésből fakadó gyümölcsöző jövőről olvasunk (Hós 14,1-10). Az Úr utolsó üzenete a kegyelem, eléjük tárja megbocsátó szeretetét, a jövő terveit, ez várhat rájuk, de tőlük függ. Isten mindig elénk tárja terveit, és azok csodálatosak, olyan élet lehetőségét tárja elénk, amit elképzelni sem tudunk. Mindennek a megvalósulásához ma is engedjük Urunkat munkálkodni, engedjük, hogy az Ő energiája töltsön fel, tisztítson meg, és tegyen alkalmassá erre az életre.

Ahhoz, hogy ez az áldás a miénk legyen, meg kell térni, vissza kell fordulni az Úrhoz. Az Úr jóságát tükrözi, hogy még mindig meg lehet térni, a hűtlenségből, a bálványimádásból is van visszaút Hozzá. Mert Ő nem azért áld meg, hogy a bűnös életet folytassuk, bálványok után futkossunk, hanem azt akarja, hogy élő kapcsolatban legyünk Vele. Bukásaink bűneink miatt történnek, ezért az az első, hogy megtérünk, visszafordulunk Urunkhoz, mert Ő az élet. Ezt nem lehet kihagyni, Urunk ebben is segít, szinte szánkba adja a szavakat, hogyan menjünk. Bűnbánattal, kérjük bocsánatát. Bocsáss meg minden bűnt. Itt a hangsúly a mindenen van. Nemcsak néhányat, hanem mindet, ami terhel, amit hordozunk, teljes tisztulásra van szükség. Benne van az őszinte megvallás, az idegen hatalom segítsége nem ér semmit, bár mi felismernénk ezt. Megvallják azt is, hogy amit eddig istenként tiszteltek, csak a kezük csinálmánya, és nem Istenük. Rádöbbennek, hogy csak az Úrnál talál irgalmat az árva. Lássuk meg, csak az Úr Jézusnál találunk nyugalmat, ne menjünk máshová, ne keressünk máshol biztonságot, mert Ő oltalom.

A megoldás: kigyógyítom őket a hűtlenségből, csakis Ő tudja meggyógyítani hűtlen szívünket, hűséges szeretetével. Szívből szeret az Úr, és ezt látjuk a Golgotán. Nem szavakkal, hanem tettekkel bizonyítja. Ő tett értünk, életét adta oda, mert a szeretet cselekvés, az mindig tesz, és nem marad meg a szavaknál. Szavakba is önti, ki is mondja, szeretni fogom őket, de nem áll meg a szónál, hanem elmegy a keresztre.

Mezőgazdaságból vett képekkel írja le az ige azt az áldást, ami a megtérő Izráel életét kíséri. Olyan lesz az Úr számukra, mint a harmat, aminek nyomán termővé válik a föld, virágozni fog és gazdag gyümölcsöt terem, mint a búza vagy a szőlő. Az igazi gyümölcsöző élet az Úr oltalmából fakad. A hívő élet az Úr áldását hordozza, bár nem mindig anyagiakban látszik meg, hanem élő, viruló kapcsolatban az Úrral, és szolgáló, gyümölcstermő életben. A lényeg, jó az Úrhoz tartozni, Vele közösségben élni, szavára hallgatni, mert az minőségi változást jelent. Az Úr szőlője minőséget terem. Isten törődik vele. Ma is jöjjünk Hozzá, keressük Őt, mert Ő törődik Övéivel, gondja van rájuk.

Amikor olvassuk Pál apostol sorait, megrendülünk és a magunk hitét az övé mellé állítva, arra jutunk, mennyire ellaposodtunk, kiürültünk (Fil 2,19-30). Miért? Mert mi már nem lobogunk így az Úrért. Pálnak örömöt jelentett, ha az élete a szolgálatban való áldozatként kiöntetik, vagyis meghal az Úrért. Annyira szerette Jézust, hogy nem tartotta még az életét sem drágának, hanem kész volt Gazdájáért bármikor odaadni. Mi jelent nekem örömöt? Egy kis pihenés, kényelmes élet, amikor végre nem kell szolgálni, vinni az igét? Ó, Uram milyen nyomorult is vagyok én Pálhoz képest, könyörülj rajtam, és add, hogy örömömet ne a külső körülmények határozzák meg. Add, hogy bárhol is vagyok, mindig Benned legyek, és akkor fogok örülni is, mert Te vagy az igazi öröm, tölts fel engem Lényeddel.

De nemcsak Pált töltötte be ez a szeretet, hanem a munkatársai között többeket is. Timóteusról olvassuk, hogy csak az Urat kereste, mindig az Ő akaratára figyelt, csakis az Ő akaratát igyekezett megvalósítani, és nem nézte, mibe kerül ez neki. De ilyen volt Epafroditosz is, kész volt az életét is kockára tenni az evangéliumért. Ne csodálkozzunk, ha növekedett a hívők száma, ha hatással voltak környezetükre, mert ebből az életből nem az unalom, a megszokás, hanem élő hit tüze áradt. Áldjuk Urunkat, ha mi is így éghetünk Érte, ha semmi sem fontosabb Nála, és ha kockázatot is merünk vállalni Urunkért.

Azt olvassuk, hogy Timóteus csak az Úr dolgával törődik, Őt keresi őszintén és igazán, és ez a Filippi gyülekezettel való foglalkozásban nyilvánul meg. Mivel törődök én? Mi tölti ki napjaim nagy részét: a magam ügyével való foglalatosság, magam szórakoztatása, vagy az Úr ügye? Mennyire el tudunk lenni magunkkal, mindenben magunkat, boldogulásunkat, keressük, azt nézzük, miből van hasznunk, mi éri meg, mi által juthatunk előre. Timóteus arra figyelt, hogyan terjedhet még jobban az evangélium, és miként növekedhetnek a gyülekezetek tagjai hitükben. Közben azt is figyeli, ő mivel járulhat hozzá ehhez a növekedéshez.

Keressük Urunkat, törődjünk minél többet az Ő ügyével, az evangélium terjedésével, a lelkek mentésével, mert ez a legfontosabb.

Isten nevét dicsérem

1./Isten nevét dicsérem, szívem csupa hála,

Együtt mondjunk háladalt, közös ének áldja:

Refrén:

Jóság, hűség, kezed minden műve

Szent vagy, jó vagy, áldunk mindörökre!

2./ Döbbent szívünk ráeszmél, milyen nagy az Isten:

Erő, Felség, Hatalom, fénye átjár mindent.

Refrén:

3./Igaz jóság, irgalom, minden rendelése,

Csak az érti valóban, aki bízik benne.

Refrén:

4./Soha el nem felejti ősi szövetségét,

Maga őrzi, táplálja, egybegyűjti népét.

Refrén:

5./Atya, Fiú, Szentlélek, megillet a hála,

Csodálkozva, boldogan néped ezt kiáltja:

Refrén:

Isten áldásával.

Ragaszkodj az élet beszédéhez!

A

míg az Úrban bízott Efraim, naggyá lett, de elfordult az Úrtól, bűnbe esett a Baallal, és ennek halál a következménye (Hós 13,1-15). Még nem látszik, úgy tűnik, jobb az élet, mint bármikor, de a halál belül, a szívükben és a kapcsolataikban végzi a maga munkáját. Mindig a belső halál az első, a szívben fagy meg egy kapcsolat, kifelé még úgy tűnik, minden rendben van, de ott belül látszik, nincs rendben. Tovább vétkeznek a bálványokkal, és ezt jónak tartják, nem döbbennek rá a csalásra, nem veszik észre, hogy emögött üzlet áll. A mesteremberek érdeke, hogy minél több bálvány fogyjon. De vajon mi átlátunk-e a szitán, észrevesszük-e, hogy a fogyasztásról szól az élet, a világ érdeke, hogy fogyasszunk minél többet? A mai bálványok a pénzzel vannak összefüggésben. De a pénz nem segíthet rajtunk, csak egyedül az Úr.

Isten szeretete sokkal régebbi, mint a bálványok megjelenése. Ő már Egyiptomban is jelen volt és megszabadította népét. A bálványok, mivel emberi alkotások, tehetetlenek. Szabadító nincs más, csak az Úr. De Izráel népe ezt már elfelejtette, megelégszenek a bálványokkal, mert eszük ezt diktálja, és ők modernek, felvilágosultak. Azonban az ész bálványgyár volt és marad mindig. Azonban az élet Istent igazolja, hiszen Ő az, Aki népét hordozta és gondoskodott róla a pusztában is, és ez tapasztalat. Az élő Úrral való kapcsolat megtapasztalható. A keresztyén hit nem elmélet, hanem valóság, amely az élet útján valódi tapasztalatot nyújt. Mivel Jézus feltámadt és él, megtapasztalható jelenléte, segítsége, szabadítása ma is. Nem valamiben, hanem valakiben hiszünk, abban a Valakiben, Aki az igében és az élet valóságában kijelenti magát. Mert ma is érvényes: Hívj segítségül a nyomorúság idején, és én megszabadítalak, te pedig dicsőítesz engem.

Milyen gyorsan felfuvalkodik a szívünk, Isten gondoskodását magunknak vagy valami másnak tulajdonítjuk. Amikor valami nincs, Őt okoljuk, ha megkapjuk, akkor pedig elfeledkezünk Róla. Amint a kilenc leprától megtisztult férfi sem ment vissza hálát adni. A romlást az Istentől való elfordulás hozza magával. Pedig nagyon is Rá vagyunk utalva, képzelt isteneink, emberi eszközeink tehetetleneknek bizonyulnak, rádöbbenünk, hogy senki nem adhat igazi életet. Mert Isten maga az élet.

Advent első vasárnapja van, nézzük, mit üzen nekünk az Úr ezen a napon, amikor a szívünk és a figyelmünk az adventi szokásokra, a koszorúra és a gyertyára irányul (Fil 2,12-18). Ezeknek is az a rendeltetése, hogy az Úrra mutassanak, mert ha nem, öncélú bálványokká válnak. Tehát ma is az a lényeg, mit mond nekem az Úr, mert szava Lélek és élet. Ha beengedem a szívembe, megújít, és elvégzi bennem azt a munkát, amit más nem tud elvégezni. Advent eljövetelt jelent, mégpedig Isten eljövetelét, a bűnös emberhez. Nagy esemény ez, hiszen mi elutasítottuk Őt, a magunk útjára léptünk, ennek ellenére nem mond le rólunk, hanem eljött közénk, emberré lett Jézusban. Tegnap olvastunk erről, kész volt értünk mennyei világát elhagyni, és emberként élni, hogy élete által megmentsen.

Advent, vagyis az Úr eljövetelének csodálatos titka és gyümölcse a szívek egymásra találása. Pál szeretteimnek szóltja a gyülekezet tagjait, akikkel korábban nem ismerték egymást, de a Krisztusban való hit testvérekké formálta őket. Gondoljunk a börtönőrre, aki kalodába zárta a súlyos sérülésektől szenvedő apostolt. Hiszen bebörtönzése előtt megbotozták, de ez az ember befogadta szívébe Jézus Krisztust, és üdvösséget kapott. Majd ennek nyomán már másként bánt Pállal, és az apostol immár testvérként tekint rá. A sebek még fájnak, de ő nem azokra néz, szívében nincs harag vagy keserűség, szeretett testvér az, aki korábban ellenség volt. Ez Krisztus műve. Ezért jött a világba, hogy testvérré tegyen ellenségeket, újjá régi kapcsolatokat. Akkor lesz igazi az advent, ha a szokásokon túl elindulunk Krisztus, majd egymás felé.

A félelemmel és rettegéssel munkált üdvösség nem meg rémíteni akar, nem arról van szó, hogy akkor mégis nekem kell valahogyan megszolgálni az örök életet. Az üdvösség ingyen kegyelemből van, Krisztus érdeméért. Az említett kifejezés az alázat szimbóluma, azt jelzi, lássam meg alázatos szívvel, hogy kegyelemre szorulok, nincs érdemem, nekem nem jár az üdvösség, de Krisztusért megkaphatom. Benne van az is, hogy vállaljam alázatos szívvel az evangéliumot, akkor is, ha nem értenek meg miatta vagy hátratétellel járhat. Isten munkálja ki bennünk a bizonyságételre való készséget, de vállaljuk, merjük megvallani hitünket.

Isten munkálkodik, formál minket. Tehát Ő jelen van az övéi életében, nem hagyja őket magukra, hanem folyamatosan munkálkodik bennük. Azt akarja, hogy világítsunk, sőt, ragyogjunk, mint a csillagok az éjszakában. Advent üzenete ez, legyünk ragyogó csillagok. Nem a gyertya fénye ad adventi hangulatot, hanem a tanítványok ragyogása. Ha nem ragyogunk, ha elveszítjük a fényt, akkor vesszük elő a gyertyát. A gyertyázás pótcselekvés, ami egy kis hangulatot varázsol. Azonban Isten azt akarja, hogy ne hangulatot keressünk, hanem Jézust. És Őt jelenítsük meg. Mert nem adventi hangulatra van szüksége az embereknek, hanem az élő Megváltóra. Segítsük őket az Úr közelébe.

Még az a kérdés, hogyan ragyoghatunk? Csak úgy, ha figyelünk az élet igéjére, vagyis Krisztusra. Ő adja ragyogásunkat. Ha figyelünk az igére, és amit mond, azt cselekedjük. Mert az igéből fakadó tettek is világítanak. Az egyik fordítás azt mondja, az élet beszédéhez ragaszkodva. Amíg ragaszkodunk Krisztushoz, az igéhez, addig fényünk is lesz. Mihelyst feladjuk az igét, elveszik ragyogásunk is.

Ragaszkodjunk Jézushoz, a Bibliához a mai korban is. Ne igazodjunk a világ felfogásához, hanem vállaljuk a krisztusi életet. Vállaljuk fel, hogy az ige az élet beszéde, Isten útbaigazításul adta, hogy általa eljussunk az örök életre. Segítség is az élethez, olyan, mint egy felhasználói kézikönyv, használjuk mindennap, és megtudjuk belőle, merre menjünk, mit tegyünk, mi is a mi célunk.

Mindenkoron áldom az én Uramat

1. Mindenkoron áldom az én Uramat, Kitől várom én minden oltalmamat. Benne vetem minden bizodalmamat; Mindenkoron dicsérem, mint Uramat.

2. Igen vigad és örvendez én lelkem, Az Istennek segedelmét hogy kérem, Nyomorultak meghallják, azt örvendem, Vigadjanak Istenben, arra intem,

3. És mikoron Istenhez kiáltottam, Kegyelmesen tőle meghallgattattam, Őáltala hamar megszabadultam, Háborúságimban is megtartattam.

4. Lám, Istennek angyala mind tábort jár, Az istenfélő emberek körül jár. Az Istentől azért ki oltalmat vár, Útaiban mindenütt az nagy jól jár.

5. Segítségül azért Istent hívjátok, Ő jóvoltát kóstoljátok, lássátok! Igen nagy-jó, azt bizonnyal tudjátok: Benne bízó emberek mind boldogok.

6. Valamíglen élsz ez árnyék világban, Szántszándékkal ne élj a gonoszságban, Sőt életed foglaljad minden jóban, Hogy lakozzál Istennek oltalmában.

7. Sok jók közt a békességet szeressed, És éltedben mindenkor azt keressed; E világnak békességét ne nézzed, Az ördöggel ne légyen közösséged.

8. A felséges Isten szemei vannak Igazakon, kik csak őbenne bíznak; Mindazok, kik tőle oltalmat várnak, Kérésükben mindig meghallgattatnak.

9. Igen közel az Úr Isten azoknak, Töredelmes szívvel akik óhajtnak; Alázatos lélekkel akik járnak, Sok ínségből bizton megszabadulnak.

Isten áldásával.