Csak Jézusra figyelj!

D

ávidot a félelme hajtja, menekül, nem lát semmi megoldást maga előtt (1Sám 21,11-16). Úgy tűnik, Saullal való kapcsolata megoldhatatlanabb a számára, mint Góliát. Eddigi hátterét, kapcsolatait elveszítette, és mintha felfelé sem figyelne. Talán nem bízik Isten tervének a megvalósulásában, nem hiszi, hogy Saul haragja ellenére is övé lesz a trón, mert Isten neki szánta. Megdöbbentő, hogy azokhoz a filiszteusokhoz menekül, akikkel annyit harcolt. Abba a Gátba menekül, ahonnan Góliát származott. Az ellenségtől vár segítséget.

Dávid lelkileg rossz állapotban van. Miért? Mert levette tekintetét az Úrról. Nem látjuk, hogy kérdezné az Urat. Nem keresi akaratát, nem kérdezi, most mi a terve vele, mit kell tennie. Maga keresi meg a megoldást, és így egyre mélyebbre csúszik. Már az is nagy mélység, lelki üresség, hogy az ellenséghez, a pogány néphez menekül, náluk keres oltalmat. Hányszor lehet látni, hogy Isten gyermekei a világban keresnek segítséget. Ne menjünk oda, az Úr nem hagy magunkra, a legnehezebb pillanatokban is mellettünk áll. Ne engedjünk a félelemnek, vigyük azt is az Úr elé. Ha nem értjük is, ami történik, várjunk Rá, az Úr mindig küld fénysugarat sötétségünkbe (Zsolt 18,29). Ezt később maga Dávid fogalmazza meg egy imádságában, de most ezt nem látja. Mi azonban kapaszkodjunk az Úr szavába, bízzunk benne, hogy valóban így cselekszik, a fénysugár megérkezik.

Az is elgondolkodtató, hogy senkit nem látunk Dávid mellett. Igaz, Jónátán segítette, de a menekülés alatt nem áll mellette senki. Mindenki magát félti. Vagy inkább az a probléma, hogy az emberek nem ismerik fel Dávidban Isten felkentjét. A jelenlegi királyra néznek, és félnek tőle. Vegyük észre az Úr magányos gyermekeit, álljunk melléjük és segítsük őket. Segítsük át a nehéz pillanatokban beszélgetéssel, igeolvasással, imádkozással.

Amikor Ákis udvarában felismerik Dávidot, még jobban megrémül, bepánikol, és félkegyelműnek tetteti magát. Ez nem méltó Isten gyermekéhez, ez a jelenet azt üzeni, hogy Dávid nagyon nincs a helyén. Neki nem a filiszteusok közt kell lennie, nem Gátban van otthon. Amikor magunk keressük a megoldást, gyakran egyre kilátástalanabbnak tűnik a helyzet, javulás helyett egyre inkább romlik. Ezt éli meg Dávid is, azonban Isten jelen van még itt is, azért engedi meg a rosszabbodást, hogy rádöbbenjünk, rossz irányba mentünk. Meg kell látni, egyetlen menekülési útvonal van, ez pedig az Úr közelsége. Ászáf megtapasztalta ezt, és bizonyságot tesz róla: „De nekem olyan jó Isten közelsége! Uramat, az Urat tartom oltalmamnak” (Zsolt 73,28).

Az Úr az Istenben való hitet helyezte tanítványai szívére (Mk 11,27-33). Minden körülmény közepette higgyenek Isten hatalmában, kételkedés nélkül. Erre a kételkedés nélküli hitre nagy szükségük van, különösen most Jeruzsálemben, a támadások közepette. Bízzunk akkor is az Úrban, higgyük, hogy Ő Istentől jött, amikor ezt a környezetünk nem hiszi, sőt, amikor bajba is kerülhetnek, akik Jézust követik.

Már az egész vezérkar odamegy Jézushoz, kérdezgetik, milyen hatalommal cselekszik, ki bízta meg. Papírt kérnek - mindig papirosban gondolkodunk. Azt várják, Isten majd egy megbízólevelet készít a felkentjének, aláírva, lepecsételve. Isten megbízólevele Jézus életébe van beleágyazva. Aki őszintén, Istent kereső szívvel figyeli Őt, annak meg kell látnia, kicsoda Ő. Lényéből Isten irántunk való szeretete árad felénk. Azért jött, hogy megkeressen, ott, ahol vagyunk. A legnagyobb mélységekbe is kész leereszkedni, csakhogy ránk találjon, és majd kész a keresztre is odaadni.

Azonban ezek az emberek leragadnak az engedélynél, egy papírfecninél. Hányszor mi is így vagyunk, Isten munkáját emberek által kiadott engedélyekhez kötjük, egy papírdarab, egy pecsét, és akkor biztos az Úrtól van a küldetés. Saulnak volt papírja a főpapoktól, mégsem az Úr akaratából cselekedett. Figyeljünk az Úr szívekben végbemenő munkájára, ismerjük fel tetteit.

Jézus nem ad igazolást, visszakérdez, és ha őszinték, akkor megkapják a választ. Ha szembe mernek nézni Jézussal és önmagukkal, akkor rádöbbennek, hogy kérdésük válasza Jézus egész életébe van kódolva. Aki Jézust figyeli, az az Atyát látja, Vele találkozik.

Keresztelő János életét állítja eléjük, mondják meg, honnan volt a küldetése? Mondhatnánk azt is, nyissuk ki a Bibliát, olvassuk végig az evangéliumokat, majd a többi könyvet, és figyeljük Jézus, majd a tanítványok életét, engedjük, hogy maga Jézus hasson ránk. Ha így teszünk, felragyog előttünk Jézus személyében a Krisztus, a Megmentő. Ha nyitott szívvel olvassuk az igét, azt vesszük észre, hogy minket is átalakít az Úr. Aki őszintén és elfogulatlanul keresi Őt, az megtapasztalja életformáló munkáját. Már nem az a lényeg, mit mondanak mások, hanem az, hogy mit mond Ő magáról, és milyen munkát végez el bennem. Az elvégzett munka és Lénye sugárzása meggyőz engem, hogy Ő az Úr.

Ők azonban nem mernek szembenézni a tényekkel, és nem akarják azokat vállalni. Egyértelmű, hogy Jánosnak isteni küldetése volt, de akkor számon kéri tőlük Jézus, miért nem hittek neki. Te miért nem hiszel Neki, pedig mennyit olvasod és hallgatod az igét? Olyan szomorú, amikor Isten országát alárendeljük ügyeinknek, népszerűségünknek, a hatalom utáni vágyunknak.

Azt is meg kell látni, mennyire átformál és megvakíthat a hatalom, féltjük a már elért pozíciót, vagy még többre vágyunk. Pedig az igazi helyünk ott van, ahová az Úr állít, és ott találunk békességet, ott teljesedünk ki. Mégis nagy kísértés, hogy inkább becsukjuk az Úr előtt a szemünket, és nem engedjük, hogy szava és élete meggyőzzön minket. Tévedünk, amikor azt gondoljuk, hogy veszítünk, ha Jézust választjuk. Nyerünk, mert Isten országa lesz Általa a miénk. És ott igazi békesség és öröm tölti be a szívünket. Nem igazán lényeges, hogy a társadalom melyik fokán állunk, az a lényeg, hogy az Úr követei legyünk, a magunk helyén.

 A BÉKE MESSZE TŐLED

1.  

A béke messze tőled, szíved örömtelen.

A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

2.  

Csak Jézus ad nyugalmat, midőn a harc kemény.

Megfáradott szíveknek Ő éltető remény.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

3.  

Sok vérező sebéből üdv árad, isteni,

Ki Őt be nem fogadta, a jót nem ismeri.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

4.  

Te küszködöl magad csak, ha bűn szívedre tör,

S bukásod és kudarcod úgy szégyenít, gyötör.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

5.  

Mi az igaz? Tűnődöl, s a kétkedés epeszt,

Jézus az út, igazság s az élet, Őt keresd!

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

Isten áldásával.

Higgyetek Istenben!

D

ávid, miután megbizonyosodik Saul elhatározásáról, útnak indul, és ez az út hosszú lesz, azonban nem egyedül járja végig (1Sám 21,1-10). Ez az út hitének próbája is lesz, kiderül, mennyire bízik az Úrban. Mi irányítja: a félelem vagy a hit? Mi irányít a mindennapokban, a félelmeim vagy az Úrba vetett élő hit? Mert a hit bizalom is, bízom abban, hogy az Úr a helyzetemnek, körülményeimnek is Ura. Valóban Úr Ő éltem felett.

Dávidnál az út kezdetén nem teljesen látszódik ez a bizalom. Nem meri vállalni a valóságot, a papnak nem mondja meg az útja mögött álló motivációt. Nem meri megvallani, hogy Saul elől menekül. Úgy tesz, mint aki a király megbízásból jár el, küldetése van. Talán nem akarja kiszolgáltatni Ahimeleket Saul haragjának, azonban így sem védheti meg. A mi ügyeskedéseink sem mentik meg az életet. Merjük Isten akaratát és életünk minden dolgát vállalni. Ne feledjük, mi senkit nem menthetünk meg, de Istennek van rá hatalma és lehetősége.

Dávid útravalót és fegyvert kér, de csak a szent kenyerek vannak, a pap azonban rendelkezésére bocsátja. Az Úr gondoskodik felkentjéről. Jó látni, hogy Urunk nem feledkezik meg övéiről életük nehéz pillanataiban sem. Dávid most tanulgatja az Úrban való bizalmat, még fegyverekhez ragaszkodik, tőlük vár védelmet. Úgy tűnik, a seregben való szolgálat átformálta, Góliát ellen elég volt az Úr neve és a parittya. Most már lándzsára vagy kardra van szüksége. Úgy tűnik, néha nem növekedik a hitünk, hanem visszafejlődik, már inkább a technikában, saját eszközeinkben bízunk, mintsem az Úr nevében. Könnyen megkísért az a gondolat, hogy tőlünk függ saját védelmünk, megmaradásunk. Azonban a mi megmaradásunk az Úrba vetett hitben található. Ő tart meg hit által. Nemcsak megszabadít, hanem meg is oltalmaz.

Saul nagyobbá nőtt Dávid életében, mint Góliát. Hiszen Góliát ellen hitben, teljes bizalommal indult a harcba, meg sem fordult a fejében, hogy alul maradhat. Saultól fél, úgy véli, nincs esélye, nincs más megoldás, csak a menekülés, és ezen az úton is gyakran kétségek gyötrik. Azt is látnunk kell, hogy bármi Góliáttá válhat, ne dőljünk hátra, legyőztem Góliátot, mert alakot vált, és néha olyan formában tűnik fel, amire nem számítunk. Saul Góliáttá változására sem számított Dávid, nem gondolta, hogy a király fog az életére törni. Ezért mindig mélyítsük hitünket, figyeljünk az igére, nézzünk Jézusra. Ha Őt látjuk, múlik a félelem, mert Ő az újabb Góliáttól is meg tud szabadítani. A Góliátok mindig ott bukkannak fel, ahol nem számítunk rájuk. De jelen van a kegyelem is.

Ismét a városba megy Jézus, és a tanítványok megdöbbennek a kiszáradt fán, ami mellett elmennek (Mk 11,20-26). Még Jézusnak is úgy mutogatják, mintha Neki is meglepetés lenne. Ennyire nem hitték még, hogy Jézus szava erővel teljes, amit mond, komolyan mondja, és megtörténik.

Az Úr így válaszolt: Higgyetek Istenben! Benne van az is: higgyétek, hogy Bennem Isten van jelen. Amit Jézus mond, az Isten szava, és megtörténik. Jézusnak ez nem meglepetés, szomorú, hogy a tanítványoknak az. Nem erősítette meg hitüket a templom megtisztítása, nem döbbentek rá, hogy a gyümölcstelen hitet, életet Isten megítéli. Komolyan kell venni, hogy az Úr a tanítványokat, az egyházat nem díszfának állította a világba, nem az a feladat, hogy minél szebb, minél szemkápráztatóbb legyen. Gyümölcsfaként vagyunk itt, és termést vár az Úr. Ha csak díszelegni fogunk, megítéltetünk.

Higgyetek Istenben: higgyük el, hogy az Úr kimondott szava ma is élő és ható. Ő soha nem a levegőbe beszél, és ha a szavát komolyan vesszük, annak ma is meglesz az eredménye. Akkor történni fognak nagy dolgok, életváltozások.

Az Úr a szívünkre helyezi a hangsúlyt, az a fontos, mi van benne, hit vagy kételkedés. Azért mennek nehezen a dolgok, mert kételkedünk Isten hatalmában, sőt, sokan az Ő létezésében is. Az Úr áldása akkor tapasztalható meg, ha hiszem is, hogy amit mondok, az megtörténik, mert az Úr megteheti.

Az Úr a hitet és a kérést emeli ki. Nem automatikusan mennek a dolgok, hanem alázattal kérhetünk dolgokat az Úrtól. Szabad nekünk kérni az életek megváltozását, szabadítását, azt, hogy jussanak hitre az emberek, vagy oltalmazza meg az Úr üldözött népét. S Az imádság áldott lehetőség, általa feltárhatjuk szívünket és kéréseinket, de hittel tegyük. Kérjük, és higgyük, hogy megtörténik. Hiszem-e, hogy amit kérek, az megtörténik? Hiszen-e, hogy a mai Saulokból Pálok lehetnek? 

Fontos az imádsággal kapcsolatban, hogy nem kierőltetett dolgokról van szó. A meghallgatás, a történés Isten ajándéka, megkapjátok. Ő ajándékozó Isten. Azt akarja, hogy erővel képviseljük Őt. Az egyház azért van jelen a világban, hogy észrevehető legyen és hatást fejtsen ki. Meg kell, hogy lássa a környeztünk, hogy Isten élő Úr. Ma is cselekszik és keresi az embert. Azt is látnunk kellene, hogy Istenre nekünk van szükségünk, és nem Őneki ránk. Nem boldogulunk Nélküle. Mióta kikerültünk az Édenből, nem találjuk magunkat, helyünket, a problémák sokasodnak, és nemhogy javulna az élet, egyre jobban összekuszáljuk a fonalakat. Egyedül az Úr segíthet rajtunk, ehhez azonban alázatra és bűnbánatra van szükség.

Azt, hogy mennyire nem boldogulunk Isten nélkül, az is mutatja, Jézusnak hangsúlyozni kell a megbocsátást. Ezt azért teszi, mert ez sem megy, sőt, ez az egyik legnehezebb feladat, odamenni a másikhoz és bocsánatot kérni, de a megbocsátás, az elengedés sem egyszerű, még sok esetben a tanítványok számára sem.

Határozott felszólítás: bocsássatok meg. Ezt nem lehet kimagyarázni, mert azért lehettem Isten gyermeke, mert nekem is megbocsátott az Úr. De a folytatásban nekem is gyakorolni kell a bocsánatot. Ne feledjük az adósszolga példázatát, neki sokat elengedett az Úr, de ő egy jelentéktelen összeget nem akart elengedni, de meglett az ítélete. A kegyelem úgy működik, hogy nemcsak elvárom, hanem magam is biztosítom mások számára. A kegyelmet tovább kell adni. Mi a kegyelem? Jézusért megbocsáttatnak, eltöröltetnek a bűneink.

ÁLL A SZIKLA MINDÖRÖKKÉ

1.  

Áll a szikla mindörökké,

Melyet Isten épített

Fáradt szívem menhelyévé

Zúgó hullámok felett.

Ó, én szirtem! Sziklaváram!

Otthonom, mely véd, fedez!

Menhelyem a pusztaságban!

A Megváltó Jézus ez!

2.  

Lábaimnál zúg a tenger,

Zúg a szélvész rémesen.

Én Krisztusra építem fel

Szép reményem és hitem!

Ó, én szirtem! Sziklaváram!

Otthonom, mely véd, fedez!

Menhelyem a pusztaságban!

A Megváltó Jézus ez!

3.  

Hasztalan dühöng az orkán,

Hasztalan nincs semmi fény:

Éjben és viharban némán

A hajnalra várok én!

Ó, én szirtem! Sziklaváram!

Otthonom, mely véd, fedez!

Menhelyem a pusztaságban!

A Megváltó Jézus ez!

4.  

Bősz habok játéka egyre,

Megleled-e menhelyed?

Zaklatott szív, jöjj e szirtre,

Mely megmentett engemet!

Ó, én szirtem! Sziklaváram!

Otthonom, mely véd, fedez!

Menhelyem a pusztaságban!

A Megváltó Jézus ez!

Isten áldásával.

Lelki lomtalanítás

J

ónátán igazi lélekmentő, betölti szívét a másokért való felelősség (1Sám 20,35-42). Nem önmagával, boldogulásával van elfoglalva, hanem belesimul Isten akaratába. Kész elfogadni, hogy a trónt Istent Dávidnak adja. Nincs benne sértődés, harag, de még csak neheztelés sem. Miért? Mert Jónátán szíve az Úré. Alárendeli magát, jelenét és jövőjét Isten akaratának. Mi is pont erre kaptuk az életünket, rendeljük alá Isten akaratának. Az képes ezt így megtenni, aki ismeri az Urat. Ismeri, és így tudja, hogy Isten akarata jó a számára, mert Ő mindent megtett érte. Isten szeret, és kész volt a megmentésemért Fiát is odaadni. Hát hogyne bíznám Rá magam?

Ez a herceg a saját kárára menti Dávidot, mert ha a barátja megmenekül, akkor ő elveszíti a trónt, és ennek ellenére mindent meg tesz érte. Isten gyermekének is ez az útja, vállalni az Úr akaratát, akkor is, ha annak következtében úgy tűnik, veszíteni fogok. Ábrahám is rábízta Lótra a választást, és úgy tűnt, rosszul tette, de később megtapasztalta, hogy ez volt a jó döntés. 

Azt is jó látni, hogy a riválisa nem ellenség, hanem barát. Mennyivel másabbb lenne a világ, ha ezt a lelkületet elkérnénk. Ha ugyanarra a posztra pályázunk is, nem vagyunk ellenségek. Dávid és Jónátán  azért volt képes ezt a helyzetet így megélni, mert mindketten Istenre figyeltek. Átadott élet nélkül ez nem megy. Ezt látjuk is. Mennyi harc történik a munka, a pozíció, a hatalom végett az emberek között. Milyen jó, amikor valaki mindent az Úr kezébe tesz, és engedi, hogy Ő vezesse, az Úr jelölje ki a helyét.

Az is megrendítő, hogy a trón nem rontja meg a kapcsolatot, nem áll közéjük, továbbra is barátok maradnak és segítik egymást. Most Jónátán segíti Dávidot.  Ez nem kis dolog, mennyi barátság ment tönkre a karrier, a hatalom miatt. Valakik évtizedekig együtt járták az élet útját, de amikor ugyanazt a pozíciót célozták meg, már riválisokká lettek, elromlott a barátság. Vagy az egyik fél magasabb beosztásba kerül, és ez átalakítja, a barát is beosztottá válik, és érzékelteti a másik, hogy ő a főnök. Még házasságot is megronthat a hatalom, a pénz. Olyan jó látni, hogy Dávid és Jónátán barátsága közé nem épült be a trón, nem tette tönkre a hatalom utáni vágy. Ehhez őszinte hitre és Isten akaratának elfogadására volt szükség. És ebben Jónátán járt elöl. Engedjük, hogy Isten országának atmoszférája járja át az életünket, és minden területen engedjünk az Úr szavának, vezetésének.

Az is elgondolkodtató, hogy Dávid is kész elfogadni, hogy most még menekülni kell. Nem lázad az Úr ellen, nem akarja fegyverrel megszerezni azt, ami ígéret szintjén már az övé. Vár, amíg az Úrtól kapja meg, amíg Isten kaput nyit a számára. Dávid nem töri be erőszakkal a kaput. Jó lenne ezt is megtanulni, várok, békés szívvel, amíg az Úr kaput nyit előttem. Nem dörömbölök, be sem töröm, és nem is zúgolódok.

Jézus a templomba megy be, ide vezet az útja, és nem Pilátust, Heródest, vagy a főpapot keresi meg, nem hatalomátvételt folytat (Mk 11,15-19). Királyként érkezett, de Ő a szívek királya. A templomba megy, az Atyával kíván együtt lenni, és itt adja tovább még Isten kegyelmét. A templomban árad Isten gyógyítsa, szeretete, szabadítása. A kereszt előtt még az Úr házába megy, találkozik az Atyával, és amit kap, azt továbbadja.

Azonban nem azt kapja, amire vár. Ő az imádság házába készült, és piacra, bevásárlóközpontba jutott. Azzá tették, de Isten nem erre szánta, hanem arra, hogy ott még a pogányok is találkozhassanak vele. Ő nem zár ki senkit a Vele való közösségből, a nem zsidóknak is lehetőséget ad. A pogányok udvara kínálta számukra ezt, ott ők is elcsendesedhettek Isten előtt, segítségül hívhatták. De Jézus korára a zsidók kiszorították őket. Maguknak sajátították ki a templomot teljesen, a pogányok számára fenntartott részből pedig üzletközpontot csináltak. Itt árulták az áldozati állatokat, váltották a pénzt. Csendben vizsgáljuk meg szívünket és életgyakorlatunkat, vajon nem szorultak-e ma is ki a templomainkból a segítségre szorulók, az Istent keresők? Nem sajátítottuk-e ki a magunk számára, esetleg népünk számára Istent? Ő ma is mindenkit keres és vár. Azt akarja, hogy istentiszteleteink rendelőkké váljanak, ahol a lélekben beteg emberek gyógyulást, bűnbocsánatot nyerhetnek.

Mivé tettem az életemet, amit Isten a Szentlélek templomának tervezett? Mivé lett az életem a kezemben? Nem szorult-e ki onnan a Teremtő, az életet ajándékozó Isten? Engedjük Jézust a szívünkhöz, kérjük, hogy tisztítsa meg. Takarítson ki mindent, aminek nem ott a helye.  És engedjük, hogy mindent, amit akar, eltávolítson onnan. Akkor kerülünk egyenesbe, jutunk békességre, ha Ő szabhatja meg, mi maradjon, és mi távozzon az életünkből. Tavaszi bálványtalanításra, lelki lomtalanításra van szükségünk.

Azonban a vezetők nem akartak lomtalanítani, inkább Jézustól szabadultak meg. Nekik úgy megfelelt, és nem igazodtak Isten akaratához, rendjéhez. Hogyan vagyok ezzel? Akarok lelki lomtalanítást, vagy jó nekem így, akkor is, ha a szemét elborítja az életemet? Jézus azért jött, hogy megtisztítson lelki szemeteinktől, és életünket visszaadja az Atyának, helyreállítsa a Vele való élő kapcsolatot.

Jézus, te égi szép

Jézus, te égi szép, tündöklő fényű név

Legszentebb itt alant, e föld színén,

Benned van irgalom, Terólad zeng dalom

Erőd magasztalom, ragyogj felém!

Az élet száz veszély, én lelkem mégse félj

Míg ő tart karjain, hű mestered!

Elhagynak emberek, mit árt, ha ő veled?

Töröld le könnyedet, Jézus szeret.

Akaratod nekem mutasd meg szüntelen

Ne rejtsd el, mesterem tetszésedet

Alázattal tele hadd merüljek bele

Hisz idegenbe jár itt gyermeked!

Tisztíts meg teljesen, szenteld meg,

Hadd legyen fényedből fénysugár az életem.

Míg a homályon át a lelkem otthonát,

Világosságodat elérhetem!

Isten áldásával.

Jézus hív téged!

D

ávidnak hosszú utat kell megtennie, amíg trónra ülhet (1Sám 19,1-20,34). Sok veszéllyel fog szembenézni, mert az Úr felkente, de ez nem jelenti azt, hogy azonnal meg is kapja, amit az Úr megígért. Dávid tanul várni és az Úrban bízni. Nem egyszerű lecke ez a számunkra sem, nem szeretünk, és nem tudunk várni. Szeretnénk azonnal az ígéretek birtokába kerülni, azonban a soron következő és szükséges osztályt nem lehet kihagyni. Mindeközben Dávid megtapasztalja az Úr hatalmát, Aki még Saul udvarában is talál támogatót, igaz barátot a számára.

Jónátán alakja és személye csodálatos, az Úr Jézus Lényéből kapunk egy kis előleget. Hogyan? Lemond a trónról Dávid javára, pedig ő a trónörökös, de felismeri, hogy Isten Dávidot választotta. Nem ragaszkodik foggal-körömmel a hatalomhoz, hanem le tud mondani róla, tud második lenni. Az Úr Jézus a menny dicsőségéről mondott le egy időre értünk. Nem ragaszkodott istenségéhez, hanem megalázta magát, emberré lett. Így gazdagodhatunk meg az Ő szegénysége által. Az Úr végezze el bennünk, hogy tudjunk lemondani, másodiknak lenni.

Azt is látjuk az igében, hogy mivel Saul nem rendezte Istennel a kapcsolatát, újra a gonosz szellem uralma alá kerül. Amíg nem az Úr irányítja az életünket, minden csak szép és üres szólam marad. Az Úr jelenléte, ereje és hatalma nélkül képtelenek vagyunk megbocsátani, új alapra helyezni kapcsolatainkat, és elfogadni Isten akaratát.

Sault elönti a düh, mivel nem kezelte a benne lévő negatív indulatokat, elárasztják, és kezelhetetlenné válnak. Saul nem képes gyűlölete fölött uralkodni. Ne engedjük a haragunkat meggyűlni, hanem vigyük az Úr elé, rendezzük a másikkal. Ha nem így teszünk, akkor annak beláthatatlan következményei lesznek.

Saul lerohanja fiát, Jónátánt: Nem lesz belőled semmi. Milyen gyorsan kiszalad a szánkon az ilyen bélyeg, amikor a másik nem a mi elképzelésünk szerint cselekszik. Nem lesz belőled semmi, bizony mélyen a lélekbe ivódnak az ilyen kifejezések, de ezekre a sérelmekre is Jézus vére a megoldás. A lényünkbe sült sérelem hatása alól felszabadít az Úr. És amikor ez megtörtént, bocsássak meg én is, így törlődik véglegesen a múlt. És így leszek szabad.

Ami még lényeges: az Úr senkire nem mondja, hogy semmi vagy, sőt, Ő a semmiket választotta ki, hogy megszégyenítse a valamiket. Jézus a magukat lekicsinylőkben is meglátja az értéket, és felszínre hozza.

Az Úr tovább halad a kereszt felé (Mk 10,46-11,14). Már háromszor beszélt róla, mégsem értik, és nem ismerik fel az idők Jeleit. Egyedül a vak koldus lát, felismeri az utolsó nagy lehetőséget, és nem hagyja kihasználatlanul, él vele. Nem tudjuk, mikor jön el a Jézussal való találkozás utolsó lehetősége, ezért ma, amikor hallom az igét, ne halogassak, hanem adjam át az életem Neki.

Bartimeus látni szeretne, és ezt felvállalja. Hangosan kiáltozik, nem szégyelli, hiszi, hogy Jézus segíthet. Ezért segítséget kér Tőle. Nem hagyja magát elhallgattatni, nem hallgat a sokaságra. Amikor Jézust keressük, mi se hallgassunk másokra, hanem bízzunk az igében, ragaszkodjunk az Úr szavához.

Az örömüzenet, hogy Jézus nem megy el mellettünk, hanem megáll és hív. Halld meg, hív téged. Ne törődj más hangokkal, Jézus hív, erre figyelj, és engedelmeskedj Neki. Igen, téged hív, pont téged, mert fontos vagy Neki, szeret, meg akar menteni. Onnan hív, ahol épp most vagy. A hitetlenségből, félelmeidből, indulj el Hozzá, és meggyógyulsz. Ő hív, de a válasz benned dől el. Neked kell elindulni, követni. Bartimeus követte Őt, ez lett az életcélja. Mert Jézusban megtaláljuk életünk értelmét és igazi célját. Életünk értelme Jézus.

Bartimeus a legfontosabbat, a gyógyulást kérte, azt, hogy újra lásson. Nem elégedett meg kevesebbel, többre vágyott, ez a több a Jézusi élet. Amikor újra lát, Jézust, a gyógyítóját pillantja meg elsőként. Megszereti, és úgy dönt, követi Őt, egy életen át.

Bartimeus útja Jézussal Jeruzsálembe vezet, sokan örülnek Neki, de talán csak a volt vak érti Őt egyedül. Ő tudja, hogy Jézus szeme le fog csukódni, és ezért nyílhatott meg az Övé. Látom-e én ezt? A sokaság élteti, királyként fogadja, ami helyes, mert Ő király, csak a királyság igazi tartalmával nincsenek tisztában. Jézus nem földi uralkodóként érkezett meg, Ő nem pusztít el mást. Neki nem mások halála jelenti a boldogulást. Ő a szívekben végbemenő igazi és maradandó változásért adja az életét. Ezt jelzi a szamárháton történő bevonulás is, érteni kellene belőle. Jézus más fegyverekkel harcol a bűn, a gonosz ellen, ezért eredményes.

A fügefa Izráel életét jelképezi, az Úr ilyen terméketlen fának látja őket. Az a fa, amelyik nem terem, időben nem terem, kiszárad, megítéltetik. A fa a gyümölcsért van, ugyanígy Isten népe is. Van-e gyümölcse az életemnek, termek-e?

A nagy király jön: Hozsánna!

1. A nagy király jön: Hozsánna! Hozsánna! Zeng e kiáltás előtte, utána; Zöld ágakat szeldelnek útára, Békességet hoz népe javára. Áldott, aki jött az Úrnak nevébe' Általa léptünk az Isten kedvébe; Békesség ott fenn a mennyországban, Áldott az Isten a magasságban!

2. Ó, szentegyház, hívek boldog országa! Mily édes ez a Jézus királysága! Szelíd, szegény ez és alázatos, De nagy hatalmú és csodálatos. Igaz ez és a bűnből szabadító, A bűnt, halált és népeket hódító; Vasvesszővel bírja ellenségét, De szelíden őrzi örökségét.

3. Jézus király és magát annak vallja, De hogy királlyá tegyék, nem javalja; Sőt, noha Isten, Sion királya: Lett az időben szolgák szolgája. Jön szamárháton alázatossággal, Aki pedig bír az egész világgal; Nem jön királyi fényes bíborban, Nem fegyverekkel zörgő táborban.

4. Ó, édes Jézus, Atyádnak szent Fia! Ó, Isten, néped kegyelmes királya! Vezéreld jóra egész éltünket, Tégy tulajdon népeddé bennünket. Légy segítségül, ki a magasságban Ülsz drága véreden szerzett országban; Tégy engedelmes, hű polgárokká S nyert kincseidben birtokosokká.

5. Hogy csak a Jézus és az ő szent Atyja Törvénye légyen és szent akaratja Cselekedetink zsinórmértéke: Áldott királyunk királyi széke Hű szíveinkben légyen felemelve, És hűségére életünk szentelve; Tégyen méltóvá a Jézus vére A boldog lelkek lakóhelyére.

Isten áldásával.