Az ige ereje

G

yakran olvassuk: így szólt hozzám az Úr igéje - ez azt jelzi, folyamatosan szól az Úr, állandóan tartja prófétájával a kapcsolatot (Ez 13,1-23). Nemcsak nagy ritkán szólít meg, hanem állandóan akar velünk beszélni. A kérdés az, hogy én folyamatosan rá vagyok-e hangolva az Úrra? Mert Ő szól, de fogni is kell az üzenetet. Ezékiel pedig megszólítható, pedig nem tudjuk, mikor és milyen körülmények közt jelentkezett be az Úr. Nem magára, a dolgaira, hanem Isten szavára figyel. Megszólítható vagyok-e? Fontosabb-e számomra mindennél Isten, és az, hogy elérhető legyek? Ha az Úr szólt, Ezékiel minden mást félretett, és teljesen az Úrnak szentelte magát. Lénye megfeszült, és úgy várta az üzenetet. Várd Őt minden reggel, ne csak olvass, hanem várd is Őt. Várj rá, várd, amíg megszólal, amíg körülölel szeretetével. Gyakran nem várunk Istenre, olvasunk ugyan, de nem várjuk meg, hogy kigyulladjon a csipkebokor, és személyes igévé váljon az olvasott rész.

Egyre nehezebb a feladat, mert Izráel prófétái ellen kell szólni. Az udvari próféták ellen, akik elvégezték ugyan a képzést, benne vannak az életben, de nincsenek kapcsolatban Istennel. Igen, a vallási és politikai vezetés elképzeléseit ismerik, de nincsenek tisztában Isten akaratával, nem él bennük az ige, és nem a Lélek vezeti őket. Ők a vezetés, az emberek szájíze szerint beszélnek, mindig jót mondanak, elsősorban azt, amit a király szeretne hallani. Így fő üzenetük a békesség. Ami nagyszerű dolog, de ha nem az Úrral való kapcsolatból fakad, ha nem a megtérés gyümölcse, akkor hamis békesség. Mert nem az a lényeg, mire vágyok én, mit szeretnék hallani, hanem az, hogy mit mond az Úr. Ő megtérést kért népétől, és ezt kellett hirdetni. Azt kellett volna mondani, hogy baj van, és ezen csak az őszinte bűnbánat és az Úrhoz való odafordulás, szava komolyan vétele segít. De ők azt mondták, minden rendben van.

A hamis próféták a maguk érdekeit tartották szem előtt. Hittek is nekik, mert ez volt a munkájuk, hivatalos próféta, megfizették őket, elismert iskolákból kerültek ki. Azonban nem volt az Úrral kapcsolatuk, nem álltak a résekhez. Mit jelent ez? Nem vigyáztak, nem jártak közben imádság által a népért. A résekhez való odajárulás jelzi: látom, hol a baj, nem vagyok közömbös iránta. Nem mondom azt, hogy ma ez a divat, hanem imádkozom, hogy az Úr könyörüljön. Hordozzuk-e ma Isten népét? Látjuk-e a réseket, repedéseket az egyház életében, és kérjük-e Urunkat, hogy könyörüljön, adjon ébredést, új látást, belső megújulást?

Isten mindig a hiábavalóság ellen fordul. Nem mondja az igétől, az akaratától való eltérésre, hogy az jó. Rámutat a hibákra, és kéri, hogy változtassunk, igazítsuk helyre azt, ami eldeformálódott. Adjunk hálát az Úrnak, hogy ötszáz éve hozzáférhető a Szentírás. Isten a kezünkbe adta. Most már csak olvasni kell, de úgy, mint Isten szavát. Úgy olvassuk, amint Ezsdrás idejében olvasták, belerendültek, megszaggatták ruháikat, és bűnbánatot tartottak. Mert aki szomjazó szívvel, kereső lélekkel olvas, az megismeri az Urat, és a Vele való találkozásból megváltozott életek, gyógyulások, szabadulások születnek. A Biblia olvasása nem csupán szellemi érték, hanem életváltozást elvégző erő. Ahogyan az Úr is mondja, az igét Ő céllal küldi, „nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem” (Ézs 55,11). Adjunk hálát az Úrnak mindazért, amit a reformációban ajándékozott nekünk, de ne álljunk meg a múltban, hanem vigyük tovább, engedjük, hogy most bennünk munkálkodjon és vigye végbe akaratát az Úr. Cselekedjük is mindazt, amit az Úr szól.

Az Urat megfeszítették, meg lehetett feszíteni, szenvedhetett, keresztet hordozhatott, és meghalhatott (Jn 19,23-27). Mindezt értünk tette. Legyünk hálásak, mert az Ő értünk való halála megnyitja az örök élet lehetőségét. Jézus a mi reménységünk. Azonban, amikor az Ő útján ránk is szenvedés vár, nem akarjuk vállalni. Minket ez nem érinthet. Ha az Úr szenvedhetett, akkor a tanítvány sem lehet nagyobb a Mesterénél. A keresztre ma is kivégzési eszközként, a meghalás helyeként tekintsünk. A keresztet felvenni nem azt jelenti, hogy állítsunk minél több szimbólumot, hanem látszódjon az életünkben. Hogyan látszódik a kereszt? Úgy, hogy mindennap meghalunk a magunk számára, és élünk Neki. Engedjük, hogy Ő éljen bennünk. A régi ember meghal, és egy új születik, és ez meglátszik az életvezetésünkben is. 

A kereszt alatt a katonák végzik szokásos dolgaikat, ők nem rendülnek meg az Úr halálán, hanem feltárul a bennük lévő teljes sötétség. Jézus szenved és haldoklik, a kereszt alatt pedig emberek játszanak, szórakoznak, zsákmányt szereznek. Micsoda mélység ez, csak Jézus segíthet rajtunk, hiszen ma is sokak számára az erőszakos filmek és játékok jelentenek szórakozást. Mindezek közben pedig beteljesedik az Írás. Igen, Isten így jelez minden keresőnek, itt nem véletlen események mennek végbe, hanem Isten cselekszik, értünk. Azért, hogy új, minőségi életet élhessünk. Azért hal meg Jézus, hogy mi feltámadhassunk hit által a lelki halálból. A köntösre való sorvetés úgy megy végbe, hogy a katonáknak fogalmuk sem volt arról, hogy ez meg volt írva. Ők is eszközök Isten kezében. Bár meglátták volna. De mi meglátjuk-e Isten akaratát? Összerakjuk-e az igemorzsákban a kijelentett üzenetet és akaratot? Ha igen, alárendeljük-e életünket Isten szavának?

Urunk még a kereszten sem fordul magába, nem merül el a szenvedésbe, önmaga sajnálásába, hanem gondol anyjára és Jánosra. Odafigyel másokra. Mennyire tudunk mi saját gondunk, bajunk, elfoglaltságunk mögül kilépni, és odafigyelni a mellettünk lévőre? Olyan nagyon el vagyunk magunkkal foglalva, hogy a másikat észre sem vesszük. Jézus meglát még a kereszten is.

Szívembe rejtettem beszédedet

1. Szívembe rejtettem beszédedet,

Hogy ne vétkezzem Teellened,

Szavadat megtartó hű Uram, Jézusom,

Áldom a Te neved!

Boldog, ki téged megtalált,

Átadja szívét neked,

Megtisztult élettel, megújult örömmel

Tebenned örvendezhet, Uram!

Szívembe rejtettem...

2. Igédben van az én reménységem,

Utamon fény, szövétnekem.

Te vagy a Megváltó, Úr, Király, Megtartó,

Benned örvendezem!

Szívemben él a Te neved,

Töltsd ki ránk Szentlelkedet,

Életem a tied, vezessen a kezed,

Míg hozzád elérkezem, Uram!

Igédben van...

Isten áldásával.

Az Úr igéje valóra válik

A

mikor Isten szól, még ha kemény és ítéletes igét küld is, a kegyelem idejét jelenti (Ez 12,21-27). Azért szól, hogy arra reagálva Hozzá térjünk. Amikor megszólal az ige, még kapunk időt a bűnbánatra, az életváltozásra. Az ige megszólalásakor még nem történik meg az ítélet, mert szeret az Úr. Azonban a kapott időt jól és arra használjuk fel, amire kaptuk. A vincellér a kapott plusz egy évben megtrágyázza és körülássa a fügefa földjét. Tehát mindent megtesz a gyümölcsért, jól használja fel a kegyelmi időt. Júda népe azonban másként gondolkodott. Azt beszélték, a napok telnek, de semmi nem valósul meg azokból, amiket Ezékiel hirdetett. Úgy gondolták, nem kell komolyan venni, amit hallottak, élhetnek nyugodtan tovább úgy, ahogy eddig éltek. Nem történt semmi, és nem is fog. A próféta csak ijesztget, és semmi veszély nem fenyeget. Mennyire hasonlóan gondolkodunk, mert Isten nem azonnal ítéli meg az életünket, hanem vár a megtérésünkre, ezért úgy gondoljuk, minden rendben. Élhetünk tovább a bűnben, követhetjük a bálványokat. Isten azonban, mivel szereti a bűnöst, ad időt, mindent megtesz, hogy elinduljunk Felé. 

A reformáció óta is azért telt el ötszáz év, hogy megtapasztaljuk kegyelme mélységét. Nem azért érkeztünk jubileumhoz, hogy élményekben szaporodjunk, hanem azért, hogy végre kézbe vegyük az igét, tanulmányozzuk és komolyan vegyük. Áll még a kereszt, ahol leborulhatunk. Mert ma is tele vagyunk problémákkal, békétlenségben élünk, szenvedünk a túlhajtás és az idegesség miatt a stressztől, tönkremennek a kapcsolataink, ennek ellenére kevesen keresik mennyei Atyánkat. Minden problémával futunk az orvosokhoz, de eszünkbe jut-e közben feltekinteni a keresztre? Mert a keresztről árad felénk Isten kegyeleme, bűnbocsátó szeretete. Isten kezünkbe adta a Szentírást, és ma az igével foglalkozunk a legkevesebbet. Ünneplünk, de nem az ige jelenti a fő örömöt. Nem az Úrral való kapcsolat az elsődleges a számunkra.

Azonban a Biblia nem egyszerűen egy lelki terápiás eszköz, hanem Isten kinyilatkoztatott akaratát kezünkbe adó dokumentum. Megtaláljuk benne Isten számunkra elkészített tervét, és megismerjük Őt magát is. Megtudhatjuk, hogy Jézus Isten Lényének képmása, ezért, ha Istent keressük, Jézushoz kell menni. Benne Istennel találkozhatunk. És Isten olyan, mint Jézus.

Ma sokan úgy állunk Isten igéjéhez, mint a próféta kortársai. Távoli jövőről szól az ige. A próféciák majd a messzi jövőben teljesednek be, így mi nyugodtan élhetünk, tervezhetjük a következő évszázadokat. Azonban Isten jelez, szava késedelem nélkül valóra válik. Ezért ne a jövőben, hanem a mában éljünk, ma keressük az Urat, ma nyissuk meg a szívünket az ige előtt, mert holnap talán késő. Mi sem a napot, sem az órát nem tudjuk, sem arról, mikor jön el az Úr, sem azzal kapcsolatban, mi mikor megyünk Hozzá. Egy ének így fogalmazza ezt meg: Még ma, még Jézus hív, nyíljon az ajtó, táruljon a szív, holnap talán késő.

Isten igéje valóra válik, minden, amit kijelentett, és az is, amit nekünk személyesen mondott.  Kapaszkodjunk az igébe, vegyük elő igéslapjainkat, olvassuk el újra, de úgy, hogy ez nekem szól. Meg fogjuk tapasztalni a munkáját. Az ige céllal érkezik, Isten általa munkálkodik. Ha azt üzente, hogy megerősít, akkor meg is fog. Ha azt parancsolta, hogy Lázár, jöjj ki, akkor vegyem komolyan, mozduljak meg, mert szava erőt ad a csüggedés mocsarából, a lelki halálos ágyból való kijövetelre. Jöjj ki! Engedj az Úr szavának és jöjj, ne süppedj bele tovább a tétlenség, az önsajnálat sírjába, hanem indulj el az Úrral. Jöjj, mert Lázár feltámasztása jelzi: nincs lehetetlen helyzet, az Úr mindenhonnan, a sírból is életre tud hívni. Beteljesedik a visszajöveteléről mondott ige is. Ne azt mondjuk, ez a távoli jövőre vonatkozik, hanem várjuk Őt örömmel és szolgálattal.

Ismét azt látjuk, hogy Jézus éli, amit mondott, és maga viszi keresztjét (Jn 19,16/b-22). Felvette, és viszi. Hordozza a kivégzőeszközt, azt, amin meg fog halni. Neki nem ékszer, nem dísz a kereszt, hanem a meghalás helye és eszköze. Arról beszélt tanítványainak, hogy vegyék fel a keresztjüket, mégpedig mindennap. Lásd, Jézus is felvette, nem kerülte el a szenvedést, nem a könnyebb megoldást választotta. Te se kerüld ki a keresztet, a szenvedést, mert szenvedéssel formál a Mester. Maga vitte a keresztet - van, amit magunknak kell vinni, nem viheti más. Azonban az Úr az ilyen helyzetekben is velünk van. Erőt ad, és hordoz.

Megfeszítették, két másik halálraítélttel együtt. Középen van Jézus: ez jelzés, a kereszten is Ő a középpont. Rá nézzünk. Az élet középpontja a kereszt. Onnan árad az élet vize. A kereszt tövéből fakad fel az élő víz. Az a víz, amire a samáriai asszony is szomjazott, ami megújította az életét. Az élet vize csak itt található, a kereszt tövében. Az ige pedig a csatorna, ami mindennap belevezeti az élő vizet mindennapjainkba, az életünkbe, és megöntözi, termővé változtatja. Jöjj el az élet vizéhez! Ne menj máshová, keresd Jézust, borulj le a kereszt alatt, és nem fogsz kiborulni. Ha pedig már kiborultál, ott talpra fogsz állni. A kereszt erőt ad, talpra állít és megújít. Mindezt a kereszt Ura, Jézus végzi el. Így lesz áldássá a kereszt.

Végül Pilátus dacból született felirata bizonyságtétellé válik, és hirdeti: Jézus a Király. Nemcsak a zsidóké, hanem minden ember Királya. Bárcsak felismernénk ezt! Ő az én Királyom. Ahogy az ének mondja: Jézus az én királyom, imámra felelet, imámra felelet.

JÖJJ EL AZ ÉLET VIZÉHEZ

1.  

Jöjj el az élet vizéhez,

Nélküle szomjas a szív!

Átok alól szabadulsz itt,

Hű Urad Ő, aki hív.

Jöjj hát, siess! Jöjj, vár reád

Béke a földön, az üdv odaát!

Itt van az élet, a forrás!

Nincs sehol és soha más!

2.  

Jöjj újulásra, e vízben

Új a hit és szeretet.

Eltűnik itt, ami régi,

S kezded az új életet.

Jöjj hát, siess! Jöjj, vár reád

Béke a földön, az üdv odaát!

Itt van az élet, a forrás!

Nincs sehol és soha más!

3.  

Jöjj hát az élet vizéhez,

Jézus kínálja neked,

S árad az élet belőled,

Kútfeje lesz a szíved!

Jöjj hát, siess! Jöjj, vár reád

Béke a földön, az üdv odaát!

Itt van az élet, a forrás!

Nincs sehol és soha más!

Isten áldásával.

Ki a barátod?

A

z Úr engedetlennek látja népét, de vajon hogyan lát minket (Ez 12,1-20)? Meg vagyunk elégedve magunkkal, úgy gondoljuk, mint Izráel: minden rendben van. Azonban Isten másképp látja. Amit mi rendben levőnek gondolunk, arról kiderül, hogy nincs rendben. Isten mélyebbre lát, azzal is tisztában van, ami mások számára láthatatlan. Miben nyilvánul meg az engedetlenségük? Nem azt teszik, amit az Úr mond. Miért? Mert meg sem hallják. Hallom-e az Úr szavát? Meglátom-e akaratát?

Júda népe ellen az a panasz, hogy van szemük, hogy lássanak, mégsem látnak, van fülük, hogy halljanak, mégsem hallanak. Jó végiggondolni, mire használjuk látásunkat és hallásunkat? Az Úrra figyelünk, vagy mindent meglátunk, ami a világban történik, minden véleményt meghallunk, csak az Úr szavát nem halljuk, és tetteit, jelzéseit nem vesszük észre? Szól-e az ige? Amikor kinyitjuk a Bibliát, halljuk-e az Úr szavát? Megértjük-e, amit mond nekünk? Mert Istennek van szava hozzánk, van üzenete személyesen mindegyikünk számára. De eljut-e hozzánk? Vagy csak a magunk véleményének az alátámasztására használjuk fel a Bibliát? Hallom-e azt, amit ma nekem mond az Úr? Megrendít és életváltozást visz végbe? Mert az Úr azért szól, hogy amit mond, azt meg is tegyük, életünket igazítsuk az igéhez.

Látjuk-e azokat a jeleket, amik végbemennek körülöttünk? A természet tombolása idején gondolunk-e arra, hogy az Úr szól, figyelmeztet, változtatnunk kellene? Izráel népét is figyelmeztette a deportálások által, mégsem akarták felismerni bűneiket, és nem tartottak bűnbánatot. Észrevesszük-e magunk körül a megváltozott életeket, azokat, akik átélték Isten beavatkozását, akik megszabadultak szenvedélyeiktől, és bűnbocsánatot nyertek? AZ Úr Jézust követő, a hiteles életek is jelzések, általuk is szól az Úr, de halljuk-e, látjuk-e?

A próféta jelképes tettel ábrázolja ki Isten üzenetét. Világosan láttatja: mivel nem tértek meg, fogságba fognak menni. Ha eddig nem vették komolyan Istent, akkor majd a fogságba vezető úton megtudják, hogy Ő az Úr. Eddig nem akartak Róla tudomást venni. Nem engedelmeskedtek szavának, nem tartották Úrnak, most meg kell látniuk, hogy Isten mindenekfelett való Úr. Ő nincs korlátokhoz kötve, Babilónia királya is Neki engedelmeskedik, az Ő akaratát hajtja végre. Mindennek a célja, hogy megismerjük az Urat, és elismerjük Őt királyunknak. Ő keres a nehéz események által is, de vajon meghalljuk Őt?

Pilátus már eddig is félt. Féltette hatalmát, de most még jobban megrémült (Jn 19,8-16). Miért? Mert Jézusról azt állították, hogy Isten Fiává tette magát. Ha így van, Izráel Istenével kerülhet szembe. Ha megöli Jézust, Isten Fiát öli meg, Isten ellenségévé válik. Nem akart ennyire belebonyolódni a dolgokba. De aki Jézussal szembekerül, annak döntenie kell. Meg kell fogalmazni, kinek ismertem meg. Pilátus nem meri felvállalni Jézust, jobban ragaszkodik mostani életformájához, hivatalához, a jóléthez, mint az igazsághoz. Inkább elhallgattatja önmagában az Isten utáni vágyat.

Azért odamegy Jézushoz, és megkérdezi Őt. Ez jó, fontos, hogy kérdezzünk, elsősorban az Úrtól.  Ám Jézus nem válaszol. Miért? Mert mindent elmondott, és Pilátust csak az győzhetné meg, ha maga kezdene őszintén utánajárni, ki is ez a Jézus. Jézus azt üzeni, keresd meg a választ, vannak körülötted olyanok, akik megtapasztalták hatalmamat. Kérdezd meg Bartimeust. Kérd, hogy mondja el életét, és kérdezd meg, hogyhogy most lát? Kinek köszönheti ezt? Kérdezd meg a leprásokat, Lázárt, és másokat. Nézd meg az életüket, vedd észre, mennyire mások most, mint korábban voltak. Te csupán a légióra tudsz támaszkodni, emberek életét keseríted meg a hatalom érdekében és nevében, de Én életeket teszek boldoggá és állítok helyre. 

 Pilátus nehezen viseli Jézus hallgatását, úgy gondolja, hogy fenyegetéssel, erőszakkal választ csikarhat ki. Azonban Istent nem lehet megfenyegetni, se kényszeríteni. Mi hogyan viseljük, ha nem azt a választ kapjuk, amit várunk, vagy nem kapunk választ? A válasz elmaradása egyébként azt is üzeni: várj, és majd meglátod. Ha vár Pilátus, a hét első napján meg fogja látni, kicsoda Jézus, és honnan jött. Ha nem kapsz azonnal választ, az is válasz. Várj! Igen, várj, mert az Úr válaszol, a maga idejében.

Jézus nemcsak mondja, hogy tanuljátok meg tőlem, hogy én alázatos szívű vagyok, hanem meg is éli ezt. Nem hangoskodik, nem erőszakoskodik, hanem higgadtan válaszol. Nem Pilátus az úr, csak kapta hatalmát, és el kell vele számolnia Annál, Akitől kapta. Mindent az Úrtól kaptunk, és ezzel el is kell számolnunk. Számon fogja kérni, mire használtuk fel ajándékait.

A zsidók azonnal támadják Pilátust: nem vagy a császár barátja, ha ezt szabadon bocsátod. És Pilátus megroggyan, ha ez a tét, akkor ő a császárt választja. Maradjon minden a régiben. Ha Jézus vállalása a császár barátságának elvesztésével jár, akkor inkább a császár. Kit választok? Ki a barátom? Jézust vagy a világ?  Válaszd Jézust, mert Ő az élet! A zsidók Pilátustól kérik, hogy feszítse meg Jézust. Ilyen a vallásosság. Zsidók, de nem élő hitű gyermekei az Úrnak. A vallásosság nem elég. Élő kapcsolatra van szükség Jézussal, és ez azt is jelenti, hogy világos különbséget teszek Jézus és a császár, a mindenkori császárok között. Mindenkit az Úr Jézus mellé kell tennünk, elsősorban önmagunkat. Jézus Lénye mellett mutatkozik meg a saját tartalmunk. Hasonlítok én Jézusra? Az Ő indulata jelenik meg rajtam keresztül?

Amint már említettük, Jézus azt kéri: tanuljuk meg Tőle, hogy Ő alázatos szívű - ez a lecke. Elsajátítottam már? Vagy legalább törekszem rá?

Jézus, nyájas és szelíd

1. Jézus, nyájas és szelíd, Láss meg engemet, Hallgassad meg, hű Megváltóm, gyermekedet!

2. Bűnöm láncát oldja fel Kegyelmed s a hit; Törjed össze balga szívem bálványait!

3. Szabadságot adj nekem És tiszta szívet, Vonj magadhoz, Jézusom, hogy járjak veled!

4. Vezess engem utadon: Magad légy az út, Melyen lelkem a halálból életre jut.

5. Jézus, nyájas és szelíd, Láss meg engemet: El ne engedd, hű Megváltóm, már kezemet!

Isten áldásával.

Íme, az Ember!

A

kik kimaradtak a fogságba menetelből, úgy gondolkodtak, megúsztuk, sőt, még jól is jártunk, mert a miénk lesz az egész ország (Ez 11,14-25). Úgyis rossz a gazdasági helyzet, már túl vagyunk népesedve, nyomorogtunk, de majd most eljön a felemelkedés, a meggazdagodás ideje. Olyan szomorú ezt látni, de hát ilyen az ember szíve. Mások nyomorúságából magának kovácsol hasznot. De sokan látják ma is így, sokan vagyunk, csökkenteni kell a népességet, és közben saját előnyeikre gondolnak. Mi van a szívünkben, hogyan állunk az élet dolgaihoz? Mi vezérel? Csak megússzam valahogy a nehéz időket, csak én kimaradjak a szenvedésből, a többiek nyugodtan szenvedhetnek, csak én ne? Azonban nem megúszni kell, ne azt várjuk, hogy kimaradjunk az ítéletes eseményekből, hanem tartsunk bűnbánatot.

Az Úr előtt való elcsendesedés közben felismerjük, hogy nem véletlenül történnek az ítéletes események, a katasztrófák, a tragédiák sem. Isten vetette el őket a pogányok közé. Ha nem térek meg, én sem maradok ki. Mások tragédiája által is minket figyelmeztet: térjetek meg, mert ha nem, hasonlóképpen vesztek el. Nem azért vannak a tragédiák, hogy mi a magunk biztos bunkerébe húzódva kárörvendjünk, hanem azért, hogy együtt érezzünk a szenvedőkkel, és közben az Úrhoz forduljunk. Ő szólítgat minket, ki akar emelni önigazultságunkból, meg akar menteni örök életre. Bár meghallanánk a hívogatást.

Az otthon maradottaknak üzeni az Úr: a foglyok is hazatérnek, az Úr összegyűjti őket. Irgalmas a mi Urunk, a foglyokat haza akarja hozni. Ő megszabadít mindenféle rabságból. Ha rám telepedett a fogság érzése, kiálthatok. Uram, ments meg! Rabja lettem vágyaimnak, szenvedélyeimnek. Hatalmába kerített a munkafüggőség, képtelen vagyok szabadulni, de könyörülj rajtam. Messze idegenbe szakadtam az Atyai háztól, mert elcsábított a világ, de Uram, segíts, üres lett a szívem, a félelmek szorongatják szívemet, adj szabadulást. S az Úr megkönyörül, hazavonz a távolból, és átélhetem az igazi megbékélést, otthon feltöltődhetek.

Az Úr új szívet ígér a hazatérő népnek. Nem lehet régi szívvel hazamenni, mert akkor nem lesz igazi változás. Ha a szívük nem változik meg, ha nem kapnak új szívet, nem történik semmi. Isten mindig teljes változást kínál. Új szívvel akar megajándékozni, mert ha marad a bűnös szívünk, továbbra is úgy élünk, mint korábban. Élő, hússzívet kínál, és ezzel a szívvel már kapcsolatban leszünk Vele. Az új szívben Krisztus lesz a Király. Az új szív már Isten rendelkezései szerint él. Hallgat az Úrra, megtartja, amit mond. A tanítványság pont ebből áll, hallgatok az Úrra, azt teszem, amit mond. Valóban így van? 

A rablót, a gyilkost szabadon bocsátották, a nép őrá szavazott (Jn 19,1-7). Borzasztó, azt választják, aki a céljait mások kárán éri el. Kit választunk mi, kitől várjuk boldogulásunkat? Az Úrtól, vagy emberektől, ráadásul olyanoktól, akik nem válogatnak az eszközökben? Hányszor nem is vizsgáljuk meg, ki az a személy, akire leadjuk szavazatunkat, csak az ígéretekre figyelünk. A látvány, a pénz elterel a lényegtől. Ezek az emberek nem arra figyeltek, milyen ember is Barabbás, hanem csak azt látták, amit ígér, csak a rómaellenesség motiválta őket. Csak ne Jézus, mindegy, ki, csak ne Ő. Ma is sokan így gondolkodnak, mindegy, ki, csak ne Jézus, csak ne Isten értékrendje, ne az ige szerinti élet. Nem érdekes, mi van a másik szívében, csak ne az kerüljön ki győztesen, aki Istent képviseli, aki Rá figyel.

A katonák viselkedése igazi lelki ürességet és mélységet tár fel előttünk. Ide süllyedtek, teljesen kiürültek, egy ártatlan és ártalmatlan embert bántalmaznak és csúfolnak. Ilyen mélyre szállt alá a mi Urunk. Így szeret, szó nélkül elhordozza még ezt is. Halála az Ő számukra is új lehetőséget kínál. Jézus ezekért a katonákért is meghalt a kereszten. Hol tartunk? Nem üresedett már ki a szívünk? Nem váltunk már mi is érzéketlenné más szenvedése és problémája iránt? Mi sem vagyunk távol ezektől az emberektől. Ma sokan mások szenvedését, halálát látva szórakoznak, az akciófilmek jelentik a kikapcsolódást. Gyerekek különféle fegyveres játékokat játszanak a számítógépen. Hol tartunk? Kérjük az Urat, hogy könyörüljön rajtunk.

Mindeközben a töviskoronás Jézuson, a véres arcon átjön isteni Lénye. Jézus ragyog, Isten dicsősége jelenik meg. Pilátus szinte tudattalanul mondja ki: Íme, az ember! Megdöbbentő, nem a tanult egyházi vezetőkre mutat, nem is önmagát, a rómait állítja eléjük, hanem a szenvedő szolgát. Az Úr szenvedő szolgája az ember. Nekünk pedig alázattal kell kimondanunk, Jézus Lényébe tekintve: nem vagyok ember. Csak is Őáltala lehetek az. Azért jött el a világba, hogy a maga lényét a miénkhez adja, és így legyünk krisztusi emberekké. Nem fejlődés által válunk igazán emberré, hanem a Jézus Krisztusba vetett élő hit által. Ő tesz minket új emberré. Csakis a megtérés segít rajtunk. Az a baj, hogy még mindig önerőből akarunk előrejutni. Magunkat kívánjuk tökéletesíteni, azonban ez nem megy. Istent kihagyni életveszélyes. Jézus azért vállalta a keresztet, hogy új életet ajándékozzon mindazoknak, akik hittel kérik ezt Tőle.

A zsidók a törvényre hivatkoznak, amit nem tartanak be maguk sem. Azért küldte el Isten a Fiát, mert nem képesek az Ő törvénye szerint élni. És most, amikor előttük áll az Élet Fejedelme, a törvényt és hagyományaikat választják. Az Élet helyett a holt törvényt. Ma is jellemző ez. Jézus helyett a vallásosságot, az egyházi szórakoztatást, az élményt kínáljuk és választjuk. Válaszd azonban Jézust, Vele az életet. Mert Isten csak Krisztus által ad bűnbocsánatot és örök életet.

Ébredj, bizonyságtévő Lélek!

Ébredj, bizonyságtévő Lélek!

A várfalakra őrök álljanak,

Kik bátran szólnak harcra készek,

Ha éj borul le, vagy ha kél a nap.

Hívásuk zengjen messze szerteszét,

Az Úrhoz gyűjtve népek seregét!

Ó, bárha lángod fellobogna

S ébredne föl sok nemzet fényinél

Ó, bár sok szolga, sarlót fogva,

Aratna, mígnem leborul az éj!

Urunk, e roppant, ért vetésre nézz:

A munka sok, a munkás oly kevés!

Küldd útra hírnökid csapatját,

És adj erőt onnan felül nekik,

Hogy veszni a pogányt se hagyják,

És szerteűzzék Sátán seregit.

Országod jöjjön el minél elébb,

Hirdetve szent neved dicséretét!

Isten áldásával.