Megtalált juh

M

indig azon a nyelven szól az Úr, amelyet megértünk (Ám 7,1-17). És ha az igét, a prófétai üzenetet nem veszi komolyan a nép, az ítélet szaván beszél. Isten értünk cselekszik, meg akar menteni az ítélettől, és örök életre vonz, illetve azon munkálkodik, hogy a mindennapjaink az Ő akarata szerint teljenek. Azt akarja, hogy az Ő népe úgy éljen, hogy mások is észrevegyék a különbséget, és keressék az Urat.

Prófétai látomásban jelenti ki az Úr a közelgő ítéletet, amellyel Izráelt sújtani készül. Látja a próféta Istent teremtő munkája közben, sáskákat hoz létre, ezeknek lesz a speciális feladata minden zöldet elpusztítani, és ez által kenyérhiány, éhínség sanyargatja a népet. Azonban a próféta nem kárörvend, hanem fáj neki mindaz, amit az Úr megmutat, együttérez az elnyomott, kizsákmányolt szegényekkel, és közbenjár értük. Bocsánatért esedezik, és az Úr meghallgatja őt. Urunk könyörüljön rajtunk, adjon megtérést, adja, hogy meghalljuk szavát, és ne kelljen keményebben szólni. Imádkozzunk, hogy ne családok széthullása, függőségek kialakulása, háborúk kitörése után, hanem már most halljuk meg, amit az Úr mond. Rendüljünk meg most, és tartsunk bűnbánatot. Isten azt akarja, hogy megtérjünk és éljünk, és az életünk Róla beszéljen. Hordozzuk mi is imádságban kortársainkat, a mai embert, ragyogtassa fel az Úr előttünk az Ő kegyelmét.

Azonban ha nem lesz bűnbánat és az Úrhoz való visszatérés, életváltozás, az ítélet bekövetkezik. A végtelenségig nem lehet halasztani, mert Isten nem azért ad haladékot, hogy a bűnt szaporítsuk, még nagyobb jólétben éljünk, másokat nyomorba taszítva. Azt akarja, hogy Jézussal egy minőségileg másabb életet valósítsunk meg.

Az üzenetet meghallották, akiknek hallani kellett. Ezt jelzik a reakciók. Bétel papja elmondja a királynak, hogy tűrhetetlen, amit Ámósz beszél. Így nem lehet viselkedni, így nem lehet beszélni. Mert csak a simogatást, a szeretetről szóló semmit sem érő langyos beszédet tűrik. A dicséretet, amikor Isten emberei méltatják még a gonoszságot is. Amikor Isten üzenete szól, amikor az ige szívünkbe hatol és megmutatja a valóságot, és elmondja, ilyen vagy, az ma is tűrhetetlen. Ilyen beszédet nem akarunk hallani. Az tűrhetetlen, amikor bűnről, megtérésről szól valaki, tűrhetetlen, amikor Isten ítélete is megjelenik. Mi azt akarjuk hallani, hogy Isten meg van velünk elégedve. Elég Neki az üres templom, az egy évben egyszeri istentiszteletlátogatás. Meg van elégedve a világtól nem különböző életünkkel. Nincs megelégedve - hirdeti az ige. Azért küld prófétát, mert változást akar.

Ámószt is megszólítják: Te látnok! Menj el innen! Elküldik a prófétát. Nem kellesz, menj! Mert az igehirdetőt el lehet küldeni, ez igaz, de Istent nem. De Ámósz nem ijed meg! Miért? Mert nem magától szól, elhívása és küldetése van. Ezért nem alkuszik meg, nem igazodik, nem elvárásoknak akar megfelelni, hanem egyedül az Úrnak. Bár tudnánk mi is ilyen határozottan képviselni Isten akaratát. Mi a titka? Elmondja, hogy ő nem próféta, csak egyszerű tehénpásztor, de elhívta őt az Úr. Ez a titok, a mindennapokban is Istennel járt. A tehenek mellett is meghallotta a hangját, és átélte az elhívást. Ő pedig ment. Ilyen egyszerű ez. Mindenütt, még a munkahelyen is lehetünk kapcsolatban az Úr Jézussal, meghallhatjuk, amit mond. A munkában is el lehet olvasni a mai részt a Szentírásból, és ott is lehet élni, amit kér az Úr.

Megdöbbentő, hogy Istennek elég ennyi, megszólít egy tehénpásztort, és egyenesen küldi az üzenettel népéhez. Nem képezi ki előbb egy főiskolán. Nem járatja rétori iskolába, csak küldi, menj, és vidd az igét. Nem tudom, ma mennyi esélye lenne egy Ámósznak, engednénk-e szóhoz jutni? Valószínűleg mi is a diplomáját kérnénk, és ha nincs, mehet. Az élet pedig változatlanul megy tovább. Nem is gondolnánk, hogy magát Istent küldtük el. Vegyük komolyan az Úr szavát, ne azt nézzük, szépen szól-e, hanem mindig a tartalmára koncentráljunk.

Vállaljuk azt az üzenetet, amit rák bíz az Úr. Ne arra figyeljünk, mit mondanak mások, hanem adjuk tovább az evangéliumot. Ma is pont erre van szükség. Akinek van füle a hallásra, az használja, és hallja meg, amit az Úr mond. Mert a prófétát el lehet ugyan küldeni, de Bétel papja is megtapasztalja majd az Úr szavának a beteljesedését. Nem azt kell mondani, hogy ilyen nem történhet velem, velünk, hanem az ige szerit kell cselekedni, akkor elmaradhat az ítélet.

Sok évszázad telt el Ámósz kora óta, és ennek ellenére nem változott semmi (Lk 15,1-7). Eljött a Messiás, ám a vezető réteg nem tolong körülötte, nem isszák a szavát, nem kérik az életükbe való beavatkozását. Ők inkább zúgolódnak Jézus ellen, semmi nem tetszik nekik. Miért? Mert Jézus életfordulatot hirdet. Nem megerősíti őket eddigi életükben, hanem megtérésre szólít fel. Ez azt jelenti, hogy a vezetők fölött is Jézus az Úr, és ezt nem akarják. Mint ahogy ma is sokan ezt nem akarják. Jézus ne szóljon az életünkbe, mi mindent megoldunk magunk.

Kik keresik fel? A bűnösök, a vámszedők, tehát az elrontott életű emberek, azok, akiknél ez már látszik is, akiknél ezt már nem lehet titkolni. Ők bűnösök, náluk van valami baj, ezt mindenki láthatja. Mert azt gondoljuk, hogy csak ott van baj, ahol az látszik is. Vizsgáljuk meg a szívünket, legyünk őszinték, és valljuk meg, ha még nem is látszik, de itt van a szívemben a romlás, a bűn. Ne várjuk meg, amíg láthatóvá válik a tetteinkben is.

Akiknek láthatóan elromlott az életük, akiket ezért megvetettek, kirekesztettek, azok keresik Jézust. Igyekeznek, hogy hallgassák Őt. Ott vagyok-e már ezek között, igyekszem-e hallgatni az Urat? Jézushoz igyekeztek, te hová igyekszel ma? Jézushoz? Rádöbbentél, hogy Őt kell keresni, és ezért Őt teszed az első helyre? Igyekszel Hozzá, mindent félretéve? Ezek az emberek meglátták, hogy mindennél fontosabb Jézushoz menni. Ki tudja, lesz-e újabb lehetőség, és ezek akartak gyógyulni, szabadulni, életüket rendbe hozni. Az élet az első, többet ér a pénznél, maga Jézus mondta, több az élet, mint az eledel és a ruházat. Igen, több. Mit ér, ha mindent megszerzünk, amire lehetőségünk nyílik, csak éppen belebetegszünk, rámennek kapcsolataink, széthullik a családunk, és elkárhozunk?

Ezek az emberek felismerték, hogy mindennél fontosabb az életek Istennel való helyes kapcsolatba állítása. Mindent megelőz az Istennel való kapcsolat rendbetétele, a belső megújulás. És ha ez megtörténik, az Úr ereje és vezetése által elkezdhetjük újraépíteni azt, ami tönkrement, de már a kősziklára, Krisztusra.

Amikor nehezményezik az Úr mentő szolgálatát, akkor egy juhról mond példázatot, amelyik elveszett. Nem tudjuk, miért és hogyan történt, de tény, hogy elveszett, elmaradt a nyájtól, nem volt ott a többi között, amikor a karámba terelte őket. És a pásztor fogja magát, otthagyja a kilencvenkilencet, és addig megy az elveszett után, amíg meg nem találja.

Az Úr elveszettnek lát minket, de ebbe nem törődik bele. Fontos és értékes számára az az egy is. Nem azt mondja, maradt még kilencvenkilenc, hanem elindul megkeresni azt az egyet. Ilyen Urunk van, így szeret. Vállalja csak érted a fáradságot, veszélyezteti életét, sőt, majd meg is hal érted a kereszten.

Öröm van a mennyben egy megtérő bűnös miatt, add, hogy neked örüljenek. Isten szemében érték vagy, bármerre jársz is, és bármennyire megtépázott is az élet. Ő megkeres, te pedig engedd, hogy visszavigyen a nyájba. Nemcsak elveszett, hanem megtalált bárány is van. Mi is lehetünk megtaláltak. Az is benne van, hogy mi is keressük az egy elveszettet, menjünk utána, amíg meg nem találjuk.

SZÁZ JUHOCSKÁM

1.  

Száz juhocskám mind együtt legelt.

Egy közülük vajon hova lett?

Valahol a zöld erdőbe’ bent,

A jó útról jaj, de messze ment!

2.  

Megyek, megyek, megkeresem őt,

Bejárom az erdőt és mezőt.

Legyen az út bármilyen kemény,

Juhocskámat visszahozom én.

3.  

Visszahozom az én vállamon,

Összetörve, sebezve nagyon.

Sebeire balzsamot teszek,

Ó, milyen nagy ez a szeretet!

4.  

Ó, milyen nagy ez a szeretet,

Melyet kimondani se lehet,

Ott a béke, ott a nyugalom

Drága, hű szíveden, Jézusom!

Isten áldásával.

Jó a só

Á

mós prófétánál is megszólal a „jaj”, és ezt Isten üzeni népének (Ám 6,1-14). Jaj, mert a nép nem úgy él, ahogyan azt az Úr várja tőlük. Isten igéjében kijelentette, mire hívta el őket és mit vár tőlük. Azt, hogy az életük világítson, Istenre mutasson, hogy mindenkor Rá hallgassanak, és Tőle várjanak segítséget. Azonban nem így történt, Izráel nem az Urat hirdette, nem mutatta fel a Tőle való életformát, hanem inkább átvette a pogány népek szokásit. Az ítélet szava azért szól, mert nem lettek mások, nem lehet felismerni, hogy ők az Úrhoz tartoznak. Átvették a pogány népek fényűző életmódját, úgy viselkednek, mint az Isten nélkül élő népek. Kevélyek, önzők, a vezető réteg csak a maga kényelmével törődik, és nem figyel oda az egyszerű, a szegény emberekre.

Samáriában nagy a fényűzés, drága elefántcsont bútorokat készíttetnek maguknak, és hivalkodnak vele. Hadd lássa mindenki, milyen jól megy nekik, és mindezt Isten áldásaként tüntetik fel. Mivel jól élnek, ezt Isten irántuk való szeretetének tulajdonítják. Közben pedig elfelejtik, hogy a mások kárára történő meggazdagodást Isten nem támogatja. Azt sem ismerik fel, hogy azért van nekik több, hogy abból támogassák a nép szegényeit. Mi hogyan élünk? Figyelünk-e egymásra, fontos-e nekünk, mi van a másikkal, vagy csak a saját boldogulásunkra koncentrálunk?

Nagyon meg vannak Samáriában magukkal elégedve, hárfakísérettel dalolnak, és úgy gondolják, ez Istennek is tetszik, hiszen Dávid is hárfán játszott, így dicsőítette az Urat. Azonban Isten nem a különleges hangszerektől, a művészi előadásmódtól hatódik meg, Ő a szívünk tartalmát figyeli. A szív bizonyságtétele dicsőíti Őt. El lehet gondolkodnunk a mai dicsőítéseken: valóban dicsőítés-e a művészi, zenekari produkció? Benne van-e a szívünk? Mert az igazi dicsőítés Isten megtapasztalt munkájáért, a kegyelemért való hálaadás. Az tud dicsőíteni, aki ismeri az Urat, aki élő kapcsolatban van Vele.

Amivel Izráel elégedett, arra Isten ítélettel felel. Azonban még mindig a kegyelem szava a „jaj”, mert ha komolyan veszik, és megrendülnek szívükben, megtisztítják életüket a bűntől, az ítélet elmaradhat. Ha nem, akkor pont azok mennek a foglyok élén idegenbe, akik a legjobban elbízták magukat, és biztonságban látták az életüket. Azt gondolták, messze van a veszedelem napja, pedig már a körülöttük lévő népeket leigázta az ellenség, de ők úgy gondolták, náluk minden rendben van, velük ez nem történhet meg. Itt kezdődik a bukás, amikor úgy gondoljuk, nálunk minden rendben, velünk nem történhet meg, ami másokkal. Mire alapoznak? Arra, hogy ők Isten választott népe, de nem látják, hogy rég elfordultak az Úrtól, már nem figyelnek Rá. Bizony, nem elég  a keresztségünkre hivatkozni, sem a karácsonyi istentiszteleten való jelenlétünkre, az a kérdés, hogy volt-e már jelenésünk a kereszt alatt? Ismerjük-e az Úr kegyelmét, és Neki élünk-e már? Arra hívott el az Úr, hogy ragyogjunk, mint csillagok a világban, de ragyogunk-e? Nem mindig látszódik a fény. Miért? Mert a csillagok is a nap fényét tükrözik vissza, csak akkor ragyog Isten gyermeke, ha az Úr felé fordul. Önmagunkban nincs fényünk, Tőle kapjuk azt.

Megrendítő hallani az Úr szájából: utálom, gyűlölöm - és ez arra késztet, hogy nézzünk szembe önmagunkkal. Isten más szempontok szerint teszi mérlegre az életünket, anyagi javak ragyogása, a drága, értékes dolgok megléte egész mást vált ki belőle, mint belőlünk. Gyűlölöm, megvetem, miért? Mert némelyek jóléte mögött sokak szenvedése, szegénysége húzódik meg. Isten szereti azt is, akit mi lenézünk, megvetünk. Az Úr a nyomorban élőkért is meghalt, ők is és mi is kegyelemből lehetünk gyermekei. Krisztusra tekintve át kell értékelni életünket, bűnbánatra van szükségünk, és abból fakadóan új gondolkodásra. Ha az Úr Jézusra tekintünk, látnunk kell, hogy Ő ebben a földi világban mennyire az egyszerű életre törekedett. Nem foglalkoztatta a vagyonszerzés, nem az egyre újabb és jobb eszközök beszerzésére koncentrált, hanem az életek, a kapcsolatok gyógyulására. Ma is ez a legfontosabb, élő kapcsolat az Úrral és egymással, és ennek a kapcsolatnak a folyamatos, az áradó kommunikáció az alapja.

Nagy sokaság kíséri Jézust, és Ő feléjük fordul és tanítja őket (Lk 14,25-35). Nem a látványra törekszik, nem a létszám lényeg, hanem a minőség. Azt tartja szem előtt, hogy megismerjék Őt, történjen bennük valami, és azért kövessék, mert Ő a fontos nekik, látják, kicsoda, és készek ezt vállalni mások felé is. Azok menjenek Utána, akik látják és hiszik, hogy Ő a Krisztus, és emellett akkor is kitartanak, ha közvetlen családtagjaik emiatt megszakítják velük a kapcsolatot. Az valójában tanítvány, akinek senki és semmi sem fontosabb Jézusnál, aki a családi kötelék megbomlását is kész vállalni Érte. Mert Jézus az Élet, ám ezt ott és akkor még oly kevesen ismerték fel. Nem könnyű így vállalni Jézust, de Ő is vállalt minket, mindent maga mögött hagyott értünk. Semmit sem tartott a bűnös ember megmentésénél fontosabbnak. Ki tudott lépni az ácsműhely biztonságából, és rálépett a szenvedés útjára. Aki ezt látja, az hálából kész Őt követni, akár lemondáson, szenvedésen keresztül is.

Ehhez kapcsolódik a kereszt felvétele, kereszt nélkül nincs tanítványság, nélküle nem lehet követni Jézust. A kereszt felvétele jelzi, hogy Jézusért mindent vállalok, kész vagyok Érte meghalni a magam számára. Mert a keresztfelvétel azt jelenti, amit Pál apostolt vallott: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem” (Gal 2,20). Bizony, nem könnyű a keresztet felvéve lemondani a javainkról, az egyre nagyobb jólétről és a saját akaratunkról. Mindehhez az Úrból meríthetünk erőt.

Amiket az Úr elmond, nagyon fontosak, mert a hívő emberek közössége olyan ebben a világban, mint a só. Ennek a sónak az Úr adja az ízt, a Vele való kapcsolat által leszünk sók, lesz ízünk, és tudunk tartósítani. Ha megromlik a kapcsolatunk Urunkkal, elveszítjük az ízt. Ha naponta nem tápláljuk magunkat az igével, és az imádságon keresztül nem engedjük országa impulzusait a szívünkbe, ízét vesztett sókká válunk. Azonban ilyenre nincs szükség. A sót azért tartják, hogy ízt adjon az ételnek. Isten azért küld, hogy ízt adjunk a világnak. Ha ez nem történik meg, kidobják Isten népét, haszontalanná válunk. Urunk, adj ízt, és könyörülj, hogy mai néped ne veszítse el ezt az ízt. Jó a só, vagyis szükséges, és ezt vállaljuk fel. Nagy szükség van az ízt adó és konzerváló sóra.

Már keresztem vállra vettem

1. Már keresztem vállra vettem S érted mindent elhagyok.:/: Mindenem vagy, árva let-

tem, Honjavesztett szív vagyok. Vágyat, célt a múltnak adtam, Nincs már bennem vak

remény, Mégis gazdag úr maradtam: Isten és a menny enyém.

2. Ember bánthat és zavarhat: Szíved áldott menedék; :/: Sorsom próbál és sanyargat:

Édes csenddel vár az ég. Nincsen búm, mely könnyet adjon, Míg szerelmed van velem,

Nincs öröm, mely elragadjon, Hogyha nem benned lelem.

3. Lelkem, teljes üdv a részed, Hagyd a bút s a gondot el; :/: Légy vidám, ha meg-meg-

érzed: Tenni kell még s tűrni kell. Gondold el: ki Lelke éltet, Milyen Atya mosolya; Meg-

váltód meghalt teérted: Mit bánkódnál, menny-fia?

4. Kegyelemből dicsőségbe Szállj, hited majd szárnyat ad, :/: S az örök menny fénykö -

rébe Bévezet majd szent Urad. Véget ér itt küldetésed, Elszáll vándoréleted, Üdvösség -

gé lesz reményed, Égi látássá hited.

Isten áldásával.

Van hely

I

smét az Úr beszédének meghallására szólít fel a próféta, mert hiába szólt eddig, nem hallották meg (Ám 5,1-27). Mire alapozza ezt? Ha elmondta nekik a beszédét, csak hallották? Igen, meghallgatták őt, de nem látja az életükben a változást. Mert az ige meghallása azt jelenti, hogy van változás. Ebben az esetben az Úr azt várta, hogy a bálványkultusz helyei elnéptelenednek. Nem járnak oda többé az emberek, és kidobálják a bálványokat, lerombolják a hamis oltárokat, elzavarják az idegen papokat.

A megtérés is azt jelenti, hogy van változás az életemben, vannak dolgok, amiket felszámolok, mert látom, hogy nem összeegyeztethetőek az igével, Isten akaratával. Efézusban sok könyvet elégettek, mert meglátták, hogy az okkult dolgok nem Istentől valók, azok bűnök, amelyek elválasztanak az Úrtól. A bűntől és annak minden formájától meg kell szabadulni az Úr ereje által.

Határozott felszólítást hallunk: engem keressetek, és éltek, és követi a tiltás is, amiben ott a változás, a más irány. Engem keressetek, és ne menjetek többé oda, ahol a bálványokat imádják, ne vegyetek részt azokon az összejöveteleken. Benne van az is az igében, engem keressetek, ha élni akartok, mert én vagyok az Élet. Igen, aki keresi az életet, Isten felé induljon, Őt keresse, és aki Őt keresi, az meg is találja, az felismeri, hogy olyat kap, amit senki és semmi más nem adhat meg.

Azért is biztat az Úr az Ő keresésére, mert ha Hozzá fordulunk, Őt hívjuk segítségül, elmarad az  ítélet. Ahogyan ott elmarad az idegen, nagy birodalom pusztító támadása, úgy elmarad Krisztusért a bűneinkért való felelősségre vonás. Isten a kereszten Jézuson kérte számon bűneinket. Keressétek az Urat, és éltek - megismétlődik a felszólítás, Istennek van hatalma megőrizni benneteket, de ha nem keresitek Őt bűnbánattal, hiába mentek a kultuszhelyekre, Bételbe és a többi istentiszteleti helyre. Senki és semmi nem segíthet rajtatok. Igen, ha nincs megtérés és visszafordulás a bűn útjáról, semennyi istentisztelet, templomlátogatás, különleges alkalmak szervezése sem segít. Csak egyedül a kegyelem.

Keressétek a jót, és a ne a gonoszt, akkor veletek lesz az Úr - a jó keresése Isten és az Ő akaratának a keresése. Azt keressék, és arra figyeljenek, amit Isten az igében kijelentett nekik, és ahogyan elődeik megélték az Úr szavát. A rossz keresése a pogány népek életformájának a követése, amikor a nem hívők lesznek a minta, és hozzájuk igazodnak. Keressük mindig azt, ahogyan az Úr Jézus élt, figyeljünk az Ő útmutatására.

Ez fontos, mert Izráel népe megtartotta ünnepeit, voltak összejöveteleik, de Istennek ez nem tetszik. Így szól: „Gyűlölöm, megvetem a ti ünnepeiteket, és nem gyönyörködöm a ti összejöveteleitekben” (21). Ez nagyon megdöbbentő, hiszen az Ő nevében jönnek össze, az emberek úgy gondolják, mindez tetszik Istennek, és közben a hideg rázza ki, gyűlöli ez egész ceremóniát. Miért? Mert Ő nincs jelen, nem Róla szól az egész, csak egy jót szórakoznak. Vajon mit mond az Úr a mi alkalmainkra?

Az Úr az Isten országába való bejutást a mi felelősségünkké is teszi (Lk 14,15-24). Rámutat: nem bízhat senki származásában, vallási hovatartozásában, hanem csak egyedül a kegyelemben. Az Úr Jézus hívogat az Országba, de nekem kell a hívó szót meghallani és felismerni a belépés szükségességét, sőt, azt, hogy ez mindennél fontosabb. Rajtam múlik, hogy a földi élet szempontjából fontos, sürgős dolgokat alárendelem-e az Isten országának. Meglátom-e, hogy amikor Jézus keres és hív, semmi sem lehet fontosabb? Ha igen, ha bármit elé teszek az Úrnak, magamat zárom ki a Vele való örömből, az örök életből.

A nagy vacsora példázatán keresztül mondja el mindezt, és helyezi a szívükre a döntés komolyságát. Egy ember nagy vacsorát készített, és amikor minden kész, vagyis a meghívottaknak csak meg kell jelenniük, akkor küldi a szolgáját, hogy hívja el azokat, akiket már korábban értesített erről az alkalomról.

A szolga megy, és örömmel mondja, immár minden kész, gyertek, csak jönni kell, és végre együtt lehettek a Gazdával. Csodálatos alkalom vár rátok, a Gazda mindent elrendezett, vár benneteket. Ez a szolga az Úr Jézus Krisztus, Ő hívogat és mutat rá: minden kész, minden feltétel adott a vacsorára való belépéshez. A kereszten rendeződött el minden, ott lett kifizetve a belépő. És ott kapjuk meg a menyegzői fehér ruhát. Csak menni kell, ez a mi dolgunk.

A meghívás pillanata azt jelzi, hogy a szolga akkor toppan be, amikor épp nem várják, mindenki el van foglalva fontosabbnál fontosabb dolgokkal. Tulajdonképpen a mindennapi élet dolgaival, amik önmagukban fontosak. Azonban meg kell tanulni, hogy a Gazdánál, az Úrnál semmi sem lehet fontosabb. Ebben a pillanatban kiderül, kihez, mihez kötődik a szívem, ki vagy mit szeretek igazán? Ezek az emberek mindent jobban szerettek, mint a Gazdát. Nem tudták félretenni fontosnak vélt dolgaikat a meghívás, a vacsora kedvéért. Annyira betöltötte lényüket a föld, az új ökrök megléte és a házasság, hogy nem tudták ezeket elhalasztani. Mi tölti be a szívemet? Mi a fontosabb Istennél? Mi az, ami miatt nem hallom meg a hívást, vagy nem mozdulok, amikor az Úr hív? Annyi minden fogva tud tartani. Mert ezek az emberek társadalmilag szabad polgárok voltak, szívük szerint azonban rabok. Minek vagyok a rabja?

Ments ki, nem mehetek, mondják a szolgának, azt gondolják, a Gazda majd hozzájuk igazodik. Jó tudnunk, hogy Isten nem igazítja hozzánk időpontjait, nem helyezi át az alkalmat, de nem is marad el. A vacsora meg lesz tartva, mert annak van az ideje, és minden kész, de akiket odavártak, kimaradnak. Nem az örök élet marad el, hanem te maradsz ki belőle, ha nem hallod meg az Úr hívását, ha mást fontosabbnak tartsz.

Nem marad üres a vacsora terme, lesznek vendégek, mégpedig olyan emberek, akik álmukban sem gondolták, hogy oda kerülnek. Olyan vendégsereg gyűlik össze, akik magukat nem tartották méltónak, de alázattal, bűnbánattal elfogadták a meghívást. Ezek nem tudnak mit felmutatni, nincs mivel büszkélkedniük. Ezek bűnösök, és ilyen bűnösöket vár ma is az Atya. Ez a példázat az esélyről szól, igen, bárhol legyél is, van számodra esély, az új életre, az üdvösségre. Ezt az esélyt az Úr Jézus kínálja. Nem számít, hol voltál eddig, talán te is az utcán vagy az utak mellett éltél eddig, Isten nélkül, reménység nélkül. Halld meg: az Úr hív, mert még van hely. Van számodra is hely, gyere, hogy ne maradjon üres! Van hely, megy haza a szolga, és jelenti a Gazdának, és ez örömhír mára: van hely, Isten neked is készített helyet. De van-e nálad hely az Ő számára?

VAN MÉG HELY OTT

1.  

Van még hely ott, mely téged béfogad,

Lásd, Jézus menyegzőre hívogat,

Vár ott a hely! Ó, jöjj, ne vesztegelj!

2.  

Az est közelg, a nap hamar leszáll,

Az árnyak nőnek, ím az éj beáll.

Vár ott a hely! Ó, jöjj, ne vesztegelj!

3.  

A szép terem felékesítve már,

A Vőlegény vendégül egyre vár.

Vár ott a hely! Ó, jöjj, ne vesztegelj!

4.  

Már megtelik a menyegzői ház,

Még vár a hely, siess, ne tétovázz!

Vár ott a hely! Ó, jöjj, ne vesztegelj!

5.  

Az ajtó nyitva, befogadni kész,

Testvér, siess, siess, hogy el ne késs!

Vár ott a hely! Ó, jöjj, ne vesztegelj!

Isten áldásával.

Készülj Istened elé!

I

smét szól az ige, ezúttal Samária asszonyaihoz, és azt kéri a próféta, hogy hallják, amit Isten mond felőlük (Ám 4,1-13). Azért mondja, hogy változtassanak, mert amíg az ige szól, meg lehet változni, és meg lehet változtatni az Úrnak nem tetsző magatartást. Samáriában az asszonyok nagy befolyással bírtak férjeikre, úgy tűnik, sokan jó módban éltek, és ez együtt járt az erkölcsi lazasággal. Az asszonyok elérték céljaikat, férjeik mindent megadtak, amit kívántak, sőt, megengedték, hogy vágyaik kielégítése érdekében elnyomják, kihasználják a szegényeket. Az Úr azonban nem gyenge, meg fogja őket ítélni, elmúlik a jólétük, fogságba kerülnek, ahol őket nyomják el és használják majd ki. Az Úr számon kéri népétől az ige ismeretét. Isten ma is számon kéri rajtunk igéjének ismeretét. Úgy élünk-e, mint ahogy az igéből tanultuk? Látszik-e a mindennapokban, a másikhoz való viszonyulásunkban, hogy Isten gyermekei vagyunk?

Az Úr figyeli Izráelt, és azt kell látni, hogy a sok figyelmeztetés ellenére sem változott meg az életük. Továbbra is a bálványokban hisznek, és nem az Urat imádják. Isten mindent megtesz értük. Beavatkozik a természet működésébe is, hátha felismerik, hogy a bálványok tehetetlenek, csak Isten tud rajtuk segíteni. Az élet öt területén jelzett az Úr, megvonta a kenyeret, az esőt, és nem döbbentek rá, hogy a termékenységkultuszok gyakorlása sem segít. Hiába kértek esőt és kenyeret, Baál nem tudott adni, mert az élettelen tárgy nem befolyásolhatja az élet dolgait. Azonban mégsem tértek meg. Mindig ez a végső megállapítás: mégsem, ennek ellenére sem tértek vissza Istenhez.

A szegénység, az éhség nem véletlenül következik be, Isten felhasználja eszméltetőként, de vajon eszmélünk-e? Látható, mennyire egy élő személy kezében vannak az időjárás dolgai, az egyik városban van eső, a másikban nincs. És mi mindig mindent megmagyarázunk, ahelyett, hogy meglátnánk, Isten akarta így. Ezek által a jelek által kívánja hatalmát megláttatni, minket bűnbánatra indítani. Azonban nincs bűnbánat, hiába a további jelzések, sáskajárás, járvány, majd megoldjuk, mi gondolták, ahogy a mai ember is véli. Eszünkbe sem jut már Istent keresni, elgondolkodni az életünk felől, majd megoldjuk a tudás segítségével. Járványok ellenében védőoltásokat fejlesztünk ki, a rovarproblémát megoldjuk permetekkel, közben önmagunkat is mérgezzük, az időjárást előre jelezzük, védekezhetünk ellene. Sőt, már bele tudunk avatkozni, minek nekünk Istent keresni. Bár felismernénk Isten hangját, és meglátnánk a rendkívüli események mögött a minket kereső Urat.

Megrendítő az üzenet: készülj Istened elé, Izráel! Készülj, mert Isten jelen van, és színe elé kell állnod. Készülünk-e az Úr elé állásra? El vagyunk dolgainkkal, a kényelmes életünkkel vagy küzdelmeinkkel foglalva. Leköt a világ gazdagsága, de gondolunk-e arra, hogy az élet nincs a kezünkben? Az Úr bármikor elkérheti lelkünket, Elé kell állnunk, és hogyan tesszük? El van rendezve az életünk, a bűneink? Kerestük Őt, és eljutottunk a Golgotára? Ott megtapasztaltuk az értünk hullt vér bűntörlő erejét? Isten előtt csak Jézus által tudunk megállni, az Ő szentsége, drága kegyelme tarthat meg egyedül. Nem számítanak cselekedeteink, csak a kegyelem. Az egyház készül-e Isten elé? Gondolunk-e arra, hogy az Úr bármikor, akár ma is visszatérhet? Várja-e a menyasszony a Vőlegényt? Annyi mindenre készülünk, de az Úr jövetelét várjuk-e?

Az Úr Jézus megszólítja vendéglátóját, de nem hálálkodik neki a nagyszerű rendezvényért, nem a méltó kiszolgálást, a gazdagon terített asztalt és a jó társaságot méltatja (Lk 14,12-14). Neki is meg meri mondani, ahogy Isten látja mindezt. Nem nagyszabású szórakoztató rendezvényekre van szükség, ahol önmagunkat ünnepeljük és nagyszerűen szórakozunk, jót eszünk és iszunk. Életre, az Úrral való élő kapcsolatra van igazán szükségünk, Isten akaratának keresésére. Ha pedig sok javunk van, akkor azt ne egymásra, hanem a szegényekre, a nehéz helyzetben lévőkre fordítsuk. Mennyire nem örülhetett ennek ez a farizeus, azonban Jézus más, Isten Fia, Ő egészen másképp gondolkodik, és más életvezetést hozott, mint amit eddig megszoktak.

Ismerjük Jézus véleményét, mégis az egyház, a hívők is a farizeushoz hasonlóan cselekszünk. Hatalmas vendégségeket rendezünk, az ige már szinte csak mellékes program, a hangsúly a szórakozáson van. A hívők is gyakran nagyméretű alkalmakat szerveznek névnapok, születésnapok alkalmával, azzal, hogy majd úgyis vissza fognak hívni. Azonban az Úr azért hív el tanítványnak, hogy ebbe a világba belevigyük az Ő gondolkodását, és felmutassuk: lehet másképpen csinálni, mint ahogy azt a többség teszi. Az Ő nyomdokainak a követésére lettünk elhívva, arra, hogy mindig és mindenben Őt kövessük. Figyeljük Urunkat, kérjük a Szentlélek vezetését, az ige erejét és útmutatását. Mert lehet az Urat követve élni akkor is, ha a világ nyomást gyakorol ránk.

Az igazi boldogság nem a viszonzásból származik, hanem abból, amikor amit adunk, azt nem tudják viszonozni. Mi azonban nagyon be vagyunk állva a viszonzásra, olyan nehezen tudunk elfogadni, pedig Isten is úgy ajándékoz, hogy semmit nem vár érte. Az egyetlen, amit tehetünk, az elfogadás. A kegyelmet is ingyen, Jézusért kapjuk, nem kell érte fizetnünk. Ezt a személetmódot bízza tanítványaira az Úr. Amit Tőle kaptunk, adjuk tovább.

Úr lesz a Jézus mindenütt

1. Úr lesz a Jézus mindenütt, Hol csak a napnak fénye süt, Úr lesz a meszsze tengerig,

Hol a hold nem fogy s nem telik.

2. Őneki mondjunk hő imát, Díszítsük azzal homlokát, Jó illat légyen szent neve, Min-

den napon dicsérete.

3. Országok, népek és nyelvek, Ő dicsőségét zengjétek, Gyermekek hangja hirdesse:

Áldott a Jézus szent neve!

4. Ő királysága bő áldás, Ott van a felszabadulás, Fáradtak ott megnyugszanak, Ínsé-

gesek megáldatnak.

5. Minden teremtés dicsérje, A Király Krisztust tisztelje; Angyali ének zengjen fenn, S

mind e föld mondja rá: Ámen.

Isten áldásával.

Utolsó hely

F

elszólítással kezdődik mai igénk, halljátok meg azt az igét, amit rólatok mond az Úr. Jó így kezdeni a napot, figyelni az Úrra, lelkünket szava meghallására irányítani (Ám 3,1-15). Nem elég olvasni, hanem meg kell hallani azt, amit mond az Úr. A lelkem megfeszül, és a hallásban segít, énekeljük, a szerző Istenre való koncentrációjáról szól ez, mindent megtesz azért, hogy eljusson szívébe az ige. Akarja meghallani az üzenetet. Mindig úgy üljünk az ige mellé, hogy hangolódjunk rá, kérjük Isten Szentlelkét, hogy tegye jó talajjá a szívünket, távolítson el minden követ, gyomot, hogy az ige meggyökerezhessen ott. Nem elég azonban befogadni az Úr szavát, azt gondozni kell. Állandóan foglalkozzunk az üzenettel. Olvassuk el egy nap többször, próbáljuk felidézni magunkban, akkor is, amikor az olvasásra nincs lehetőség, és gondolkodjunk rajta. Keressük, mit is üzen ma nekünk, és vizsgáljuk meg, hogy amit megértettünk, azt cselekedjük-e. Mit érnek az instrukciók, ha nem azok szerint tesszük dolgainkat?

Nagyon lényeges: az Úr, amikor szól, rólam beszél. Azt mondja el, hogyan lát engem, mi van a szívemben, és mérlegre teszi engedelmességemet is. Azért szól, mert azt akarja, hogy megismerjük Őt, és Rábízzuk magunkat. Amikor elénk tárja életünk valóságát, a változás és változtatás reményében teszi. Azért szól, hogy felismerjük, hogy szeret és fontosak vagyunk Neki. Meg kell látnunk, hogy nem mondott le rólunk, annyiszor hívott már, csak mi nem hallottuk meg.

Az Úr nemcsak azokhoz szól, akik még nem ismerik, hanem az övéit, akiket elhívott, azokat is megszólítja, életüket megvizsgálja. Miért? Megnézi, hogy úgy élünk-e, ahogyan azt Ő kéri? Látszik-e, hogy Hozzá tartozunk? Isten nem elégszik meg a megszokással, a formalitásokkal, életet keres. Minden bűnt számon kér, mert azt akarja, hogy népe szent legyen. Csak a tiszta élet világít. Olyan jó, hogy naponta kérhetjük az Úr bocsánatát. Mert ugyan a kosz ránkfröccsenhet, de nem szükséges piszkos ruhában maradni. A naponkénti kapcsolatban tisztulhatunk meg újra.

Ámósz nem saját véleményét fogalmazza meg, azért prófétál, mert az Úr szólt, üzenetet adott neki. Ha Isten szól, nem lehetséges hallgatni, tovább kell azt adni. A próféta Isten eszköze, rajta keresztül áramlik az információ. Milyen eszköz vagyok, továbbjut-e az üzenet?

A Samáriához intézett üzenet rámutat a mi problémánkra is. Nem tudunk helyesen cselekedni. Az Úr Jézussal való élő kapcsolat nélkül ez nem lehetséges. Olyan könnyen megtéveszt a világ, azonban ha figyelünk az Úrra, és hittel, teljes bizalommal fogadjuk szavát, képessé válunk felismerni és megcselekedni a jót.

Izráelt hatalmába kerítette a pogány népek életformája. Életük középpontjába a pénz, a jólét került. Meggazdagodni, minél jobban élni, adták ki a jelszót, és ez embertelenné, kegyetlenné tette őket. Nem törődtek a másikkal, az volt a fontos, hogy nekik minél több kincsük legyen, szerezzenek luxusnyaralót, hatalmas házakat. És Isten megítéli őket, ha nem térnek meg. Amit felhalmoztak, és a nagy épületek is elpusztulnak. Mert nem az anyagi javakban, hanem Krisztusban van élet. Ma is hasonló problémákkal küzdünk, sokakat elragad a jólét iránti törekvés. Nagy házak épülnek, amelyek nehezen fenntarthatók, és idős korban kevésbé használhatók. Rá kell döbbenni, hogy ezeknél több az élet. És nekünk az Élet kell. Isten elküldte, Jézusban található meg.

Az Úr nyitott szemmel van jelen ezen az ebéden, megfigyeli a résztvevőket, és nem a külső megjelenésükre, rangjukra, hanem magatartásukra figyel (Lk 14,7-11). Azt nézi, milyen emberek, mit gondolnak maguk felől. Ma is azt nézi, mi van a szívünkben, kinek tartjuk magunkat. Az Urat nem az érdekli, mire vittük az életben, milyen vagyontárgyakat sikerült megszereznünk, mert ezek mind lényegtelenek. Ő azt figyeli, milyen emberek vagyunk. Itt azt látta, hogy a meghívottak váltogatták a helyeket, mindenki a legkülönbnek gondolta magát, és úgy vélte, a főhely neki jár. Jézust nem látjuk ilyen törtetőnek, nem emeli mások fölé magát, pedig mindenkinél nagyobb és különb Ő. Jézus a lehajló szeretetben, a szolgálatban mutatja meg nagyságát. Isteni volta az ember helyreállításában mutatkozik meg. Az élete, tettei, a bűn, a rossz fölött aratott diadala mutatja meg igazán, hogy kicsoda Ő.

Mi szeretjük előtérbe helyezni magunkat, úgy odaállni, hogy nálunk van a megoldás, mindenki ránk figyeljen. Gyakran az Úr elé is így állunk, földi eredményeink, pozíciónk alapján megyünk Hozzá. Azt gondoljuk, az emberi elismerések Isten előtt is számítanak. De nem, Előtte a bűnbánattól megtört szív a fontos.

Menj, és ülj le az utolsó helyre - mennyire nem szeretünk utolsók lenni, csendben meghúzódni. Azt akarjuk, hogy észrevegyék, hogy ott vagyunk, mindig látszódni, középpontba kerülni akarunk. A tanítvány azért van, hogy az Urat láttassa. Ha fontos a jelenlétünk, kíváncsiak a véleményünkre, úgyis megadják a szót. Urunk gyakran rámutat, hogy aki első akar lenni, az a szolgálatban, a szolgai életformában legyen első, az önzetlen, a Királynak engedelmeskedő magatartása emelje ki.

Aki magát felmagasztalja, vagyis az emberi értékek szerint nagyra tartja, és elismeréseket vár, az megaláztatik. Hogyan? Amikor az Úr elé állunk, mert ott nyilvánvaló lesz a belső tartalmunk, ott meglátszódik, kik vagyunk. Mert nincs dicsekedni valónk, a hívő ember sem jobb, több másnál. A kegyelem tesz mássá, a drága vér törli el bűnünket, és kegyelemből kapunk fehér ruhát. Isten veszi el a bűneinket Krisztus által, és szentel meg.

Hányszor vágyunk egy kis elismerésre, megbecsülésre, de micsoda semmihez sem hasonlítható öröm lesz, amikor majd az Úr odajön, és előhív. Amikor majd azt mondja, barátom, ülj feljebb.  Ennél több nem kell. Ó, Uram, bocsásd meg, amikor emberek elismerésére vágyakozunk, amikor a világ vezetőinek a szavait igényeljük, semmihez sem lesz fogható, amikor Te szólsz: jó és hű szolgám, a kevesen hű voltál, sokra bízlak ezután.

"Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!"

1. "Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!" Így mondom, mert magam

rég annak érezem. Hadd járjak utadon, hadd várjam égi jódat Hű szívvel szüntelen, hű

szívvel szüntelen.

2. Adj lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem Elrendelt utamat s minden parancso-

dat. Egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam és kövessem Szent igazságodat, szent

igazságodat.

3. Nincs oly tudós sehol, ki megtanít utadra, A bölcs nem fejti meg törvényedet sosem;

Te fejted meg nekünk, te, hű szíveknek Atyja, Kinek szavát lesem, kinek szavát lesem.

4. Te nagy csodáidról bár fennszóval beszélnek És fennen hirdetik felséges rendedet,

Ha nem te szólsz, Uram, a szó fülig ha érhet, De szívig nem mehet, de szívig nem me -

het.

5. Szólj, szólj, én Istenem! - szól hangodból a jóság, A lelkem megfeszül s a hallásban

segít, És szódban meglelem az örökkévalóság Jó édességeit, jó édességeit.

6. Szólj és csitítsd a bút, mert bú és kín gyötörnek, Szólj, hogy legyen szavad ír s gyó -

gyító erő; Szólj, dicsőséged úgy még szebben tündökölhet, És mindörökre nő, és mind-

örökre nő.

Isten áldásával.

Megalkuvás nélkül

M

a is ítéletes üzeneteket olvasunk, többször is ismétlődik: három, sőt, négy bűne miatt büntetem meg (Ám 2,1-16). Elsősorban ez sok bűnt jelent, és teljes kegyetlenséget, különösen Izráel szomszédjai életében. Edómról olvassuk, hogy elfojtotta szívében az irgalmasságot. Nem vette figyelembe, hogy Izráel népe Ézsaú ágán testvérnép. A kíméletlen erőszak határozta meg magatartásukat. Milyen indulatokat engedünk érvényesülni? Jó ezt végiggondolni, mert az irgalom ott volt bennük is, de elfojtották magukban, nem engedték megnyilvánulni. És ez rámutat arra, hogy Isten ad lehetőséget legyőzni negatív gondolatainkat és indulatunkat, ha Őt segítségül hívjuk, van esélyünk. De megtesszük-e? Káinnak azt mondta az Úr: a bűn az ajtó előtt áll, rád vágyódik, de te uralkodhatsz rajta. Mi pedig, mivel megtapasztaltuk az Úr Jézus kegyelmét és átélhetjük, hogy már Ő él bennünk, győzhetünk indulataink, a sátán kísértése fölött.

Szüntelen tombolt haragjai, mindvégig kitartott dühében. Ez a lényeges, kitartok a düh, a harag mellett, vagy az Úrhoz menekülök, és nem engedem, hogy a nap lemenjen a haragommal? Ez a lehetőség adva van, amikor az Úr elé állunk és Vele zárjuk le a napunkat, megszabadulunk a haragtól is. Krisztus megszabadít, és nem engedi, hogy átvigyük egy másik napra. Mit vigyünk át? A kegyelmet! A kegyelemben újulhatunk meg mindennap, mert Isten gyermeke minden egyes nap kegyelemből él. Igen, nem a magunk erejéből, hanem kegyelemből; maga a feltámadott Úr Jézus is azt mondta, elég neked az én kegyelmem. Igen, a kegyelem elég, legyőzni haragunkat és önmagunkat.

Sorra kerül Júda is, a saját népét sem hagyja ki az Úr az ítéletből. Azonban, amikor a próféta szava felcsendül, az még a kegyelem ideje. Szembesít önmagunkkal, mégpedig azért, hogy megbánva bűneinket, kegyelemért kiáltsunk. Meg kell tudniuk, hogy Isten másképp látja őket. Ők meg vannak magukkal elégedve, mint általában mi is. Azonban az Úr nem a külső jegyekre figyel, hanem az igének való engedelmességet várja el.

Ebben került mínuszba Júda. Az igét megvetették, nem tartották meg, amit Isten mondott nekik. De hogyan állunk mi ezzel? Miképpen viszonyulunk az igéhez? Komolyan vesszük, vagy inkább kibújunk követelése alól, mert az túl szigorúnak tűnik? 

Izráelről is elmondja véleményét az Úr, és ez a próféta számára nem is egyszerű küldetés, mivel Júdából származik. Borzasztó, milyen mélyre is süllyed ez az országrész. Mennyire nem érték már az ember, és csak az anyagiakat nézik. Mindenből, még a másik emberből is pénzt akarnak szerezni, ezért adják el rabszolgának. Erkölcsileg is nagy bajok vannak, de miért következett ez be? Miért ez a mélyrepülés? Azért, mert elfordultak Szabadítójuktól, bálványokat imádtak. A bálványkultusz laza, szinte mindenki azt csinál, amit kedve és érdeke diktál. A bálványok nem vonják az embert felelősségre a bűnért, az erkölcstelenségért, az elnyomásért, de Isten számon kéri. Szembesülni kell azzal a ténnyel, hogy Isten akkor is számon tartja őket, ha ők már nem törődnek Vele. Isten nem mond le rólunk, látja a szívünkben lévő indulatot, és az életvitelünket is, szól, mégpedig azért, hogy bűnbánatra jussunk és korrigáljunk.

Amit Izráelben látunk, az köztünk is előfordul. Nemcsak ők itatták a názírokat, de hányszor mi is alkohollal kínáljuk az embereket, olyanokat, akiknek inkább kárukra, mint javukra szolgál az ital. Ma is megtörténik, hogy megmondjuk az Úr szolgáinak, milyen dolgokról ne beszéljenek. Ha beszélnek azokról a bűnökről, problémákról, amik érintenek minket, megsértődünk és elmaradunk a gyülekezetből. Azonban az Úr Jézus erről az útról vissza tud fordítani, erőt ad, hogy megváltoztassuk régi beidegződésünket, és bátorságot ad ellentmondani a rossz szokások gyakorlásának.

A farizeusok egyik vezetője meghívta az Urat ebédre (Lk 14,1-6). Na, végre, nyitnak, gondoljuk. Azonban nem erről van szó, testközelből akarják megfigyelni. Azért voltak ott, hogy majd vádolhassák, támadhassák. Milyen szívvel vagyok Jézus körül? Azért hívom, mert én akarok megváltozni, új életre jutni, vagy azért, hogy lehetetlenné tegyem az evangéliumot? Az Úr nagyon jól ismeri szándékukat, és mégis elmegy. Sőt, mivel ismeri a szándékukat, mégis meggyógyítja a vízkóros embert. Az Úr soha nem igazodik emberek szándékához, hanem mindig és mindenütt ugyanaz. Ő mindig ugyanúgy viselkedik, és nemcsak a tanítványok, a szimpatizánsok, hanem az ellenségek gyűrűjében is tanít és gyógyít. Hányszor megalkuszunk, félünk, nem merünk azok lenni, akiknek az Úr akar látni. Az Úr megalkuvás nélkül vállalja az Atyát, Isten országa erejét és hatalmát.

Csodálatos az Úr, Ő most is ezt a beteget látja, őreá figyel, és meggyógyítja, akkor is, ha ebből baja származik. Nem beszél soha a levegőbe, azt mondta, a hátralévő időben is gyógyít és ördögöket űz ki, és valóban teszi is. Kérdést intéz az ott levő törvénytudókhoz és farizeusokhoz, amire ők nem tudnak felelni, mert mit is mondhatnának. Az élet mindent beelőz, szombaton is az élet mentése a legfontosabb, sőt, az az igazi istentisztelet. Olyan jó, amikor az Úr elé kerül az életünk, Ő nem szabályokban, "szabad vagy nem szabad"-ban gondolkodik, hanem lehajol a bűnöshöz, és megmenti. Ha az Úr elé kerülsz, van remény. Ne hallgass emberekre, keresd és figyeld Őt. Ellenségei előtt kész meggyógyítani ezt a beteget. Nyíltan kiáll mellette, vállalja, és élettel ajándékozza meg. Ő mindig vállal minket, élete árán is megtette, sőt, odaadta értünk a Golgotán. Az Úr ma is megérint igéje által, és amikor ez megtörténik, rendbe jövünk. Csakis Ő tud rendbe hozni, szolgálatra, Istent dicsőítő életre felszabadítani. Vállaljuk mi is bátran a megmentésre szorulókat. Ne figyeljünk mások véleményére, hanem hirdessük mindenkor az evangéliumot.

Ezt követően ellenfeleihez fordul, és megkérdezi, hogy ők mit tesznek, ha gyermekük vagy jószáguk bajba kerül szombaton? Hagyják elpusztulni? A kérdésben benne van a válasz is, azonnal cselekszenek, és kimentik. Szinte látja, hogyan ugrunk az Úr napján is, amikor saját érdekeinkről van szó. Nem tudtak mit felelni, mert mit is lehet erre mondani, úgy van, ahogy mondod, Uram. Engedjük, hogy az Úr akarata, Lénye irányítson minket.

Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem

1. Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem, A Golgotán: Halld könyörgésemet, És

vedd el vétkemet; Mostantól hadd legyek Tied csupán.

2. Szívemet töltse be Kegyelmed ereje Buzgósággal! Meghaltál érettem; Add: szívem s

életem Teérted éghessen Forró lánggal!

3. Ha elfog utamon Félelem s fájdalom: Fogd kezemet! Derítsd fel éjemet, Szárítsd fel

könnyemet: Tévelygésben ne hagyd Én lelkemet!

4. Éltem ha fogyva fogy, És a halál ahogy Jön már felém: Megváltóm, ments te meg

Kétségtől engemet, Nálad hogy üdvömet Meglássam én.

Isten áldásával.