Élők Istene

A

 megtapasztalt szabadítás, az Úr hatalmának átélésére a válasz a szívből fakadó hála, az Istent dicsőítő ének (Bír 5,1-31). Debóra és Bárák hitből engedelmeskedtek Istennek, és átélték, hogy az Úr ma is hatalmas. Ugyanaz Ő, akiről a régi történetek szóltak. Ő nemcsak az atyák idején, az Egyiptomból való szabadulás, a pusztai vándorlás idején cselekedett csodákat, hanem most is. Talán korábban e két hitből élő ember azt hallotta, hogy a régi történetek ideje lejárt, Isten ma már nem az, mint régen, ma már nem lehet számítani Rá. Ebben a korban nem tesz már csodát, csak magunkra vagyunk utalva. Debóra ezt nem hitte el, mert ismerte az Urat, és tudta, hogy Ő ma is ugyanaz, mint a régi történetek idején. Igen, Ő ma is ugyanaz az erős Isten. Ma sem létezik Számára lehetetlen.

A Sisera hada és harci kocsijai feletti isteni győzelem hálát vált ki belőlük. Megköszönik Istennek, amit tett értük. Megköszönöm-e az Úrnak, amikor cselekszik, amikor megment, és átélem csodálatos kegyelmét?

Debóra az Úrnak mond éneket, Őt dicséri, mert tudja, hogy Neki köszönhetik a győzelmet. Neki mondjunk éneket, dicsérjük Őt énekmondással is. Arra biztat szövegünk, hogy áldjuk az Urat! Áldjuk, mert nincs Hozzá fogható. Hiszem-e, hogy nincs az Úrhoz fogható? Ők olyan helyzetben hitték, amikor emberileg nem volt esélyük. A logika szerint el kellett volna veszíteniük a csatát. Ám Isten Úr a természet felett is. Jó ezt látni, és az Úr a természet erőit is szolgálatába állítja. Amikor az Úr cselekszik, nem számít a túlerő, a csodafegyver, a modern technika is csődöt mond. Isten segítségével hatalmas dolgokat vihetünk végbe, hit által. Dávid sem volt esélyes Góliáttal szemben, azonban Ő is az Úrban bízott, nevét hívta segítségül, és az esélyek megváltoztak. Az esélytelen Istennel győztessé vált. De nagyon lényeges: ez a fajta forgatókönyv akkor működik, ha az Ő ügyében munkálkodunk, és az Ő szavára indulunk a harcba. Ha Nélküle megyünk, nem fogunk nyerni.

Azt is megtudjuk, hogy nem minden törzsből indultak harcba. Nem mindenkinek tetszett, hogy az Úr harcosa legyen. Rúben törzsének tagjai fontolgatták, megéri-e Sisera ellen vonulni. Úgy tűnik, ők csak emberi számítgatások alapján terveztek, úgy látták, nincs esély a modern fegyverekkel szemben. Nem tekintettek Istenre. Inkább maradtak a nyáj mellett, nem akarták feladni kényelmes életüket. Vajon mi nem gondolkodunk hasonlóan? Hányszor emberi megfontolások alapján végezzük az Úrnak való szolgálatot. Ha megéri, ha nem jelent túl nagy kockázatot, és nem jár anyagi áldozattal, vállaljuk, ha nem kecsegtet sikerrel az akció, akkor kihagyjuk. Urunk azonban hív, vigyük az evangéliumot, hirdessük, mert a hit hallásból van. A hallás pedig Isten igéje által. A többit bízzuk az Úrra. Mi szóljuk, amit ránk bízott, és az eredmén már az Úr munkája.

Debóra áldást kér az Urat szeretőkre. Aki szereti Istent, annak az élete növekedni, egyre jobban kiterjedni fog. Olyan lesz, mint a nap, világít, egyre erőteljesebben. És amikor a nap ragyog az égen, nincs jelen a sötétség. Tehát a sötétség elleni fegyver a világosság. Az Úr Jézus a világ Világossága, ha bizonyságot teszünk Róla az életünkkel is, a sötétség csökkenni fog. 

Újabb csoport jön az Úr Jézushoz, de ők sem azért, hogy igazán megismerjék és meghódoljanak Neki (Mk 12,18-27). Azért keresik, hogy megfoghassák. Ha a farizeusoknak nem sikerült, majd ők megmutatják. És ez tragikus, nem az Úr szolgálatában akarnak valamit felmutatni, hanem a támadásában. Milyen szívvel jövök az Úrhoz? Miért keresem fel Őt, mit akarok? Segítségét kérem az életemre nézve? Őszinte kérdéseket teszek fel? Életváltoztatási célból jövök Hozzá? Vagy én is csak komolytalan céllal keresem?

Ezeknek van egy alaptézisük, és nem úgy jönnek, hogy készek ezt felülvizsgálni. Nem, ők a maguk teóriáját nem akarják feladni, hanem épp be akarják bizonyítani, hogy nekik van igazuk. Nevetséges történettel jönnek, mert nem is az a lényeg, hanem az, hogy Jézust hiteltelenné tegyék.

Azonban az Úr még ilyen megkereséssel is foglalkozik, mindenkinek ad esélyt. Nekünk is. Rajtunk áll, hogy élünk-e vele, és komolyan vesszük-e tanácsát. Jézus világosan rámutat: tévelyegnek. Aki nem az igére alapozza feleleteit és életét, az tévelyeg. Az emberi logika Isten dolgaival, a feltámadással és örök élettel kapcsolatban téves választ ad. Mindig az igéhez forduljunk kérdéseinkkel. Igyekezzünk minél jobban megismerni az Úr szavát. Ezek nem ismerik az igét, és mivel nem ismerik a Szentírást, Istent sem ismerik. Nem jól ismerik Őt, mert Istent saját kijelentéséből ismerhetjük meg. Annyit tudunk Róla, amennyit elmond nekünk. A Bibliában található kijelentés az egyedüli megbízható információ Istenről.

Aki az igéből tájékozódik, megismeri Isten hatalmát. Az rádöbben, hogy Isten számára nincs lehetetlen. Hányszor láttuk az Urat emberileg lehetetlennek tűnő helyzetekben, és mindig győzelmet aratott. Hány gyógyíthatatlan beteget tett egészségessé, elveszett bűnösöket formált új emberré. Több esetben halottat hívott életre. Az Úr Jézus szava Isten szava. Ha szól, az ugyanúgy valósággá lesz, mint Isten szava a teremtéskor.

Isten az élők Istene, mindez üzeni, hogy ideje felébrednünk. Ideje kérni, hogy keltsen éltre a lelki halálból, mert csak az élőkkel van az Úr. Nem temetkezési vállalkozó az Úr, hanem az Élet Fejedelme. Halott hívőkre és halott gyülekezetekre nincs szüksége. Ha halottak vagyunk, még szól. Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog a Krisztus! Ha Ő mondja, akkor lehetséges feltámadni, életre kelve megújulni. Ha azonban nem engedünk szavának, lejár az időnk. Élő gyülekezetre van szüksége az Úrnak. Tégy élővé minket, Uram!

Maradj velem, mert mindjárt este van

1. Maradj velem, mert mindjárt este van, Nő a sötét, ó, el ne hagyj, Uram; Nincs senkim

és a vigaszt nem lelem, Gyámoltalannal, ó, maradj velem.

2. Kis életem fut s hervadásba hull, Bú lesz a vígság, fényesség fakul, Csak változást

és romlást lát a szem; Változhatatlan, ó, maradj velem.

3. Minden múló perc Hozzád visz közel, Kegyelmed űzi kísértőmet el, Nincs más vezé-

rem, Nincs más Mesterem, Fényben, borúban, ó, maradj velem.

4. Ellenség ellen áldásod fedez, A könny nem sós, a kór is könnyű lesz, Sír, halál-fú-

lánk, hol a győzelem? Győztes leszek, csak légy, Uram, velem.

5. Hunyó szemembe vésd keresztedet, Ködöt foszlatva láttasd szent eged. Föld árnya

fut, menny fénye megjelen: Halálban is Te légy, Uram, velem.

Isten áldásával.

A Fiú

A

 pogány népek valóban tüskévé lettek (Bír 4,1-23). Elnyomás elnyomást követett. Azonban eljön az idő, amikor rádöbbennek, hogy nem jó ez az élet. Egy darabig talán tetszett az őslakosok fejlettsége, az életnek az a színvonala, amit képviseltek, de egy idő után ez azt eredményezte, hogy kiszolgáltatottakká váltak. Az a probléma, hogy húsz évig nem kiáltottak. Miért? Mert vagy jónak tartották azt, ami körülvette őket, vagy elfelejtkeztek Istenről. Valószínűleg mindkettő. Amikor a világhoz akarunk hasonlítani, annyira belemerülünk, hogy észre sem vesszük, hogy az Úr kiszorult az életünkből. Már az ajtón kívül van, minden fontosabb Nála. Azonban Ő nem távozik el az ajtó elől, ha ki is szorult bentről. Ez a jó hír, ott van Ő az ajtó előtt, és zörget, mert újra be akar jönni.

A kiáltást elősegítette az ellenség modern és erős fegyverzete, a brutális elnyomás. Mindig akkor kiáltunk, amikor nehézzé válik az élet. Amíg jól érezzük magunkat a világban, nem kiáltunk, nem keressük az Urat. Isten felhasználja a nehéz időket is, általuk döbbent rá, hogy eltávolodtunk Tőle. Ezzel egyben jelzi, hogy szabad Hozzá fordulni, szabad segítségül hívni. Mintha azt mondaná, miért nem kiáltottatok hamarabb?

Debóra prófétanő az, aki ki akar törni a szorításból. Ő éli át, nem jó ez így, Isten népe nem élhet rabszolgasorban. Ő a szabadság népe. A gyülekezet is a szabadság népe, erre vagyunk Krisztusban elhívva, mégis sokan rabként élnek. Nem látni a szabadságot, irányít a bűn, a régi természet, a vágyaink és a világ. Debóra azonban felismeri, nem kell ennek tovább így lennie, lehet segítséget kérni. Honnan tudja? Próféta, és ez rámutat: élő kapcsolata van Istennel, ismeri Őt. Tisztában hatalmával, erejével, és hiszi, hogy ez ma is működik. Ez a prófétaasszony hiszi, hogy Isten ma is ugyanaz, mint évtizedekkel korábban. Ő soha nem változik. Merítsünk reménységet ebből, és hívjuk Őt segítségül.

Debóra kapcsolatban van Úrral. Én is kapcsolatban vagyok? Figyelek felfelé, hallom, amit az Úr mond? Isten Debórán keresztül elhívja Bárákot, aki igent is mond a feladatra. Azonban Bárák ragaszkodik Debóra jelenlétéhez. Miért? Mert Debóra személyén keresztül jelen lesz Isten vezetése. A prófétát hívja Bárák, és ez jó. Azt akarja, hogy a prófétán keresztül mindig kapcsolatban lehessen felfelé. Debóra pedig az Úr üzenetét tolmácsolja, Isten kezedbe adja Siserát, és Ő maga megy előtted. Csakis így érdemes indulni, velem az Úr. Ő megy előttem, én pedig követem.

Ez az ígéret előrelendítette Bárákot, jó, ha minket is kilendít a bizonyságtévő, szolgáló élet felé. Az Úr erejére alapozva, az Ő vezetésében bízva arathatunk győzelmet. A győzelmet az Úr adja. Isten felséges jelenléte megzavarja az ellenséget, bepánikolva menekülnek. Amikor az Úrra tekintünk, és engedelmesen figyelünk Rá, győzelmet élünk át. Az Úr jelentétől elmenekül a gonosz. Ahol az Úr Jézus megjelenik, ott a bűn visszavonul.

Az Úr csodálatos türelemmel fáradozik népével (Mk 12,1-17). Nem hagyja őket magukra, annak ellenére, hogy nincs foganatja annak, amit mond. Ismét példázatban fordul hozzájuk, tanítja őket, megpróbálja még ebben a pár napban rádöbbenteni őket a valóságra. Tudja Ő, hogyan döntöttek, és mégis foglalkozik velük. Az előző szakaszban sem vallottak színt, nem mondták meg, mit gondolnak Keresztelő János hatalmáról. Azért nem, mert akkor egyértelműen ki kellene mondani: Jézusban Isten áll előttük. Ha pedig ez így van, akkor a templom megtisztítását maga Isten végezte. Ez pedig életváltoztatást von maga után. Ha valóban Isten áll előttük, akkor nem mehetnek tovább úgy a dolgok, mint eddig. El kell engedni a papok, a farizeusok, az írástudók által vezetett üzleti tevékenységet. De ők nem akarták ezt, jobban szerették a pénzt, a jobb életet, mint Istent.

Ennek ellenére az Úr még mindig szól. Ez a jó, hogy hozzánk is szól. Még mindig szól, azt akarja, hogy halljuk meg, amit mond. A saját küldetéséről beszél a példázatban. Elmondja, hogy az Atya mennyire szeret, elküldte a Fiát népéhez, és várta, hogy megbecsüljék. Amikor a szolgák eredménytelenül jártak, Ő a Fiát küldte el utolsó esélyként. Nem csodálatos, hogy ilyenek közé elküldi a Fiát? Nem féltette, mert azt akarja, hogy megismerjük Őt, és életünk legyen.

A szőlő Izráel, a munkások a nép vezetői. Rájuk bízta gondozásra a szőlőt a gazda. Milyen munkása vagyok a gazdának? Tudatosítom-e, hogy minden az Övé, énrám csak rám bízatott? Az Úr kéri a maga részét - milyen kézzel küldöm el? Mindent Neki adok, vagy üres kézzel megy el? Az életem az Ő ajándéka, magamnak akarom, vagy azt mondom, Rád bízom, Uram, te értesz ehhez a legjobban. Téged illet az egész életem, és teljes szívvel dicsőítlek téged.

Olyan megdöbbentő, hogy ezeknek nem a Krisztus kell, hanem az örökség. Az, amit Isten ad, és nem Ő maga. A kezdeti öröm után a teljes elutasítottságot kell átélnie az Úrnak. Hogyan fogadom én? Elfogadom, vagy elutasítom Őt? Virágvasárnap megvolt az örvendezés, mára pedig ott az elutasítás. A másnap mindig mást hoz, mint a mai nap. A másnap mutatja meg, mi van a felszín mögött. Az Úrral való kapcsolat, az élő hit mindig hosszútávon mutatkozik meg. Nem az első időszak, hanem majd a próbákkal teljes idő mutatja meg, mi van a szívemben.

Ne az ajándékokra, hanem az Ajándékozóra tekintsünk. Az ajándék elmúlik, de az Úr megmarad örökké.

Urunk Jézus, fordulj hozzánk

1. Urunk Jézus, fordulj hozzánk, Szent Lelkedet ma töltsd ki ránk, Kegyelmeddel minket

segélj, Az egy Igazságra vezérelj.

2. Nyisd meg szánkat hál’adásra, Készítsd szívünk buzgóságra, Hitünk s értelmünk ne-

veljed, Neved velünk ismertessed.

3. Míglen éneklünk mennyégben: Szent, szent, szent az erős Isten, És színről-színre

láthatunk, A fényességben vígadunk.

4. Dicsőség Atya Istennek, Fiúnak és Szentléleknek: A dicső Szentháromságnak Min-

denek áldást mondjanak!

Isten áldásával.

Nézz, és lásd meg Őt!

A

 Kánaán földjén maradt népek hosszútávon is hatást gyakorolnak Izráel életére (Bír 3,1-31). A világgal nem lehet békés egymás mellett élést folytatni, mert át akar alakítani. A világ azon munkálkodik, hogy olyanok legyünk, mint ő. Vegyük át életmódjukat, és legyenek az ő szokásaik a természetesek. Mindezt úgy viszik végbe, hogy az vonzó legyen a hívők előtt. Nem a rossz dolgokkal csábítanak, hanem a bűnt jónak tüntetik fel. Laza életmódot kínálnak, és az bizony, tetszik. Hányszor ott a kísértés, az Isten nélkül élőknek jobban alakulnak a dolgaik. Sikereik vannak, sok pénzt keresnek, míg a hívő ezeken a területeken nem mindig emelkedik ki.

Az idegen népek jelenlétét az Úr felhasználta övéi formálására. Mert az Úr a rosszból is tud jót kihozni. Ha ők nem is engedelmeskedtek, és otthagyták a pogányokat, Isten ezt is igyekszik javukra fordítani. Az új generáció, aki már itt született és nevelkedett, megtanulhat harcolni. Nekik is kiképzésben kell részesülni. Mivel a bűn, a gonosz jelen van, meg kell tanulni a hívőknek is harcolni. Erről elfelejtkezünk, pedig az ige szerint az istentisztelet kiképzőtábor, ott kell megtanulnunk, hogyan kell a gonosszal bajt vívni. De mi inkább szórakoztató központnak képzeljük el a gyülekezeti életet. Isten pedig felkészítő terepnek szánja. Mert a gyülekezetből bevetésre kell indulni. A hívők harcot folytatnak a gonosz és a világ ellen. Nem azért vagyunk itt, hogy belesimuljunk a világba, és már ne lehessen megkülönböztetni tőle a hívőket. Isten népének különbözni, látszódnia kell. Mint ahogy a sötétben látszik a meggyújtott lámpa fénye, úgy látszódik a hívő ember. 

A harcra való felkészítés mellett próba is az idegen népek jelenléte. Most derül ki, kit szeretnek jobban: Istent vagy magukat, testi vágyaikat és a jólétet? Az Úr megpróbálja a hitüket, tudnak-e és akarnak-e nemet mondani a világ csábítására? Mindig a próbák mutatják meg, hol is tartunk. Ezek a próbák nem mindig rossz dolgokon keresztül nyilvánulnak meg. Itt is azt látjuk, hogy a mindennapi életen keresztül jelentkezik. Astarte és a Baál termékenységkultuszok, a próba abban nyilvánul meg, hogy rá merik-e bízni magukat Isten ígéreteire, vagy környezetük szokásait és gyakorlatát alkalmazzák a megélhetés terén. Nagy kihívás nemet mondani a modern világ gyakorlatára, és azt mondani: az Úr gondoskodásában bízom.

Azonban az idegen kultusz átvétele gonoszság az Úr előtt. Gonosz dolog elfordulni a Teremtőtől, és odafordulni a teremtményhez. Már nem Istenben bíznak, Aki megszabadította, vezette őket, majd csodálatos, sőt, hihetetlen győzelmeket ajándékozott az övéinek. Isten munkájáról olyan könnyen megfeledkezünk. A múltba vész mindaz, amit tegnap tett, és a világ tűnik modernnek és a haladás útjának. Gyakran úgy tűnik, a hívő lemarad, de ezt sátán állítja így be, azért, hogy Istentől a pogány kultuszok felé forduljunk. Ne Benne, hanem az emberben, az emberi megoldásokban bízzunk. Mert bálványok ma is vannak, csak más alakot öltenek, mint abban a korban. Isten országa azonban ma is megbízható. A király mindenkor gondoskodik övéiről, bár nem versenyre serkent, és nem támogatja az állandó fejlesztést. Azonban, amit ígért, azt mindig tartja. Arra tanított, hogy a mindennapi kenyeret kérjük, és hogy elég minden napnak a maga baja, és ezt mindig megtartja. Sőt, úgy gondolom, bőséges ráadást is kapunk. Hiszen sokkal többünk van, mint a mindennapi kenyér.

Azonban, ha a megélhetési küzdelembe beleállunk, azt tapasztaljuk, amit Izráel. Egy idő után szolgák leszünk. Mindig többet akarunk, állandóan lebontani és nagyobbat építeni kell, hogy tartsuk a tempót. És ebbe a világba már nem fér bele Isten. Azt tapasztaljuk, hogy egyre kevesebb idő jut Rá. Figyeljük meg, kezdetben egyre többet az Úrral akartunk lenni, nem volt  alkalom, amit kihagytunk volna, de mihelyst igazodtunk a világ tempójához, elvárásához, azt vesszük észre, hogy már nem irányítjuk az életünket. Akkor megyünk igét hallgatni, ha marad rá idő. Ennek a vége a szolgaságba való visszacsúszás.

Azonban Isten ad lehetőséget az eszmélésre, és amikor rádöbbenünk, hová jutottunk, kiálthatunk. Ha kiáltunk, ad szabadítót. Ezek a szabadítók a bírák. Mi pedig az Úr Jézus Krisztust kaptuk meg, Ő a Győztes, meg tud szabadítani minden függőségből. És ha Őt követjük, ha szüntelen Rá figyelünk, meg is maradhatunk a szabadításban. Ne csak egy ideig éljünk Isten akarata szerint, mert ez nagy veszély. Amikor az adott bíra meghalt, ismét gonoszul cselekedtek. Tartsunk ki végig az úton, mert nincs visszaút.

Ismét Jeruzsálembe ment az Úr, az utolsó napokat tölti a földön, és folyamatosan keresi az embert (Mk 11,27-33). Még mindig felkínálja a lehetőséget véleményük korrigálására. Azt akarja, hogy meglássák, kicsoda Ő. És ha meglátják, akkor megtérve új életet kezdjenek. Ő azért jött, hogy az életük Ura legyen. Ő nem csupán egy tanító, nem is új eszméket, a szeretetet hirdető vallási vezető. Ő új teremtéssé akar tenni, mert erre van szükségünk. A bűn megrontotta az első teremtést, azt a természetet, amivel születünk, de lehetőséget kapunk újjászületni. Az újjászületés azt jelenti, megszületik az Úr Jézus bennem, és most már az Ő természete lesz a domináns. Már nem a bűn uralkodik bennem és általam. Enélkül nem lesz igazán más az élet. A gyülekezet nem más, mint a bűnösök újjászületett közössége. Az újjászületett emberek képesek másképpen élni, és megoldani azokat a problémákat, amiket a nem hívők képtelenek. Megváltozik a gondolkodásunk, és másképp állunk már az élethez. Megszűnik az önzés, nem magam körül, hanem Krisztus körül forgok, Ő a középpont.

Szomorú, hogy még mindig kérdezik, milyen hatalommal cselekszi ezeket. Még mindig kérdés, ráadásul rossz indíttatású. Már látni kellene, kicsoda Ő. Kétezer év után még mindig kérdeznek sokan, kicsoda Ő, ahelyett, hogy látnának. Mert látni kell Őt, és meghallani a hangját. Rá kell döbbenni, ha Jézus szava megtörténik, akkor Ő nem lehet más, mint Isten. Hányszor hallották még ellenfelei is, kelj fel és járj, és az addig magatehetetlen ember járni kezdett. Ott voltak, amikor kihívta a sírból Lázárt, hát mindez nem elég? Ezek nem akarnak látni és hinni. De vajon te akarsz? Látod már, hogy Ő az Isten Fia, Aki érted jött a világba? Látod már, hogy Nélküle semmiben sem boldogulsz? Nélküle nincs élet, nincs üdvösség. Krisztus nélkül nincs győzelem a bűn felett. Ha Őt elutasítjuk, tombol a gonosz. Jézus a remény.

Aki nem akar hinni az igének, a rengeteg bizonyságtételnek, az átéli, hogy nem mondja meg Jézus, kicsoda Ő. Nem mondja meg, mert azért kaptuk az igét, a különféle történéseket, hogy elgondolkodjunk felettük, majd meghódoljunk az Úr előtt. Ne csak nézzük Jézust, hanem lássuk is meg Benne Istent. Halljuk, amint szólít, és boruljunk le Elé, bűnbánattal, alázattal. Itt vagyok, Uram, tégy velem, ahogy akarod.

Eldőlt a szívemben

1. Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust,

Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust,

Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust,

Nincs visszaút, nincs visszaút!

2. Ha nincs is társam itt, én követem mégis őt,

Ha nincs is társam itt, én követem Jézust,

Ha nincs is társam itt, én követem mégis őt,

Nincs visszaút, nincs visszaút!

3. Mögöttem a világ, előttem a kereszt,

Mögöttem a világ, előttem Jézus,

Mögöttem a világ, előttem a kereszt,

Nincs visszaút, nincs visszaút!

Isten áldásával.

Higgyetek Istenben!

A

z Úr továbbra is figyelemmel kíséri Izráel életét (Bír 2,1-22). Szövetségre lépett vele, úgy tekint rájuk, mint házastársakra, az Ő feleségére. Frigyre lépett velük a Sínai-hegynél, amikor szövetséget kötött velük, és Isten hűséges. Soha nem fordul el tőlük, nem cseréli le őket. Azonban Izráel nagyon hamar elcsábult, az otthagyott pogány népek isteneihez pártolt.

Isten úgy áll elénk, mint szabadító, mint akinek átéltük a saját életünkben hatalmát és bűnbocsátó kegyelmét. Ezért ne engedjük, hogy a környezet megtévesszen a maga szokásaival. Mi tudjuk, hogy Isten a Jézus Krisztus Atyja, és Ő élő valóság. Aki hisz Őbenne, az azért hisz, mert ezzel az élő Úrral találkozott és új életet nyert. A régiek elmúltak, és újjá lett minden. Valóban így van? Ha igen, akkor meglátjuk a bálványokban a hazugságot, akkor nem dőlünk be, mert valóság, amit átéltünk. És azt is tudjuk, hogy a bálványoknak nincs hatalmuk.

Ma könnyen megtévedünk, mert korunk nem nevez bálványnak, istennek semmit. Azonban mégis látjuk, mennyire megkötözöttekké válnak az emberek. Ha nem is beszélnek róla, mégis sok mindentől függnek. Annyi minden meghatározza az életet, különösen nagy hatalma van a pénznek és a számítástechnika termékeinek. Ma ezek határozzák meg az életünk menetét, rabbá tesznek, annyira, hogy nincs időnk semmire és senkire. A legtöbb embert nem a nagy bűnök, hanem a mindennapi élet dolgai tartják távol Istentől. Egyre többet kíván a munka, aztán jön a szórakozás. Állandóan jobbnál jobb lehetőségek, amiket ki kell használni. A magunk között hagyott világ kifejti hatását. Észre sem vesszük, és már komoly barátságba kerültünk a világgal. Az ige azt mondja: a világgal való barátság ellenségeskedés Istennel.

Gyakran azt gondoljuk, mivel hiszünk, minden rendben van. Isten nem figyel az életünk vezetésére, annak minőségére. A Bírák könyvéből megtudhatjuk, hogy ez nem így van. Isten igenis odafigyel, és Neki nem mindegy, népe hogyan él. És amikor mi eltérünk Tőle, nem elfordítja a fejét, hanem megszólít, és ha nem hallgatunk a szóra, keményebben szól. A tartós problémák, a vereségek, a világtól kapott bántások mind ébresztés céljából történnek. Általuk ébresztget az Úr. Azt akarja, hogy meglássuk: letértünk a keskeny útról. Azt üzeni Isten a különféle nehéz események által, hogy nem mehet így tovább, meg kell térnünk. Vissza kell fordulnunk Hozzá. Ha nem tesszük, eltávolít, mert kormos vagy teljesen kialvó lámpásra nincs szüksége. Azért gyújt lámpát az Úr, hogy az világítson. Azért helyezte a világba a gyülekezetet, hogy világosság legyen. Jelenléte a Megváltóra mutasson, és egész életünk az Ő akarata szerinti életről tegyen bizonyságot.

Istennek fölgerjedt a haragja a bálványimádó, elpártolt néppel szemben. Ez a harag nem elpusztításukra irányult, hanem a megmentésükre, megtisztításukra. Isten a bűnre haragszik. És ha a bűn még mindig jelen van az életünkben, annak Ő nem örül. Nem mondja az Úr, hogy ilyen az ember, és mindenki vétkezik. Népétől szent életet vár (1Pét 1,15-16). Amikor a bűnnek engedünk, nyomorult állapotba kerülünk, ez azért történik, hogy rádöbbenjünk bűneinkre, és kiáltsunk az Úrhoz. A nyomorúság nem véletlen, hanem hűtlenségünk következménye. Amikor ezt meglátjuk, kiáltunk, és az Úr megkönyörül és megszabadít. Bírákat adott Izráelnek, és rajtuk keresztül szabadítást és vezetést. Amíg az adott bíra élt, engedelmeskedtek, de a halála után ismét eltértek az Úrtól. Újabb bírát kaptak, mindez az Úr türelmét és nagy szeretetét mutatja. Nem hagyta őket magukra, nem fáradt bele, pedig tudta, hogy újra elfordulnak Tőle. Ő azonban meg akar menteni. Isten nem elveszíteni akar, hanem mentő szeretettel jön felénk. De nekünk is meg kell ezt látni, és igénybe venni a kegyelmet, aztán pedig megmaradni benne.

Ismét a városba megy az Úr Jézus (Mk 11,20-26). Az éjszakát az Atyával való közösségben, elcsendesedve töltötte. Minden éjjel kimegy a csöndbe. A város zaját elhagyja, mert ott zaj van. Az üzlet, a szórakozás, a vágyak kielégítése, a bűn élvezete a lényeg. Hol van már a bevonuláskor látott hozsannázó tömeg? Nincs már belőlük senki. Jézus nem a politika épületeibe ment, hanem a templomba, ezért csalódtak. Nekik a templom esetleg csak hétvégén vagy ünnepnapokon kell. Ők inkább az állami intézményeket keresik a többi napon, ott várnak segítséget, Jézus azonban mindig az Atyát keresi. A templomra mindig szükségünk van. Mert ott éljük át Isten szavát, de nem is az épületen, hanem a gyülekezeten és az egyéni elcsendesedésen van a hangsúly. Az a lényeg, hogy állandóan keressük Urunkat. A szüntelen imádság azt jelzi, ha dolgozom vagy ügyeimet intézem, az Úr jelen van, és az igéjén keresztül és az imádság által szüntelen kapcsolatban lehetek Vele.

A fügefa kiszáradt, ezzel az Úr jelzi: nem közömbös népe iránt. Nem fogadja el a gyümölcstelen életet, nem akar a fügefából díszfát. A kiszáradás jelzés, ha nem térünk meg, és nem termünk gyümölcsöt, ki fogunk száradni.

Péter megdöbbenve mutatja a kiszáradt fát. Az Úr válasza: Higgyetek Istenben! Ez azt is jelenti, higgyétek, ha nem Isten akarata szerint éltek, ítélet következik. Jelzés ez a zsidók számára is, nem ismerték fel meglátogatásuk idejét, megítéltetnek. Azonban még bűnbánatot tarthatunk, még szabad és lehet megváltoztatni az életünket.

Arra is utal Jézus szava, higgyük, hogy Isten ma is ugyanaz. Nem öregedett meg, és nem gyengült el. Ma is elég egy szó Tőle, és az megtörténik. De hiszem-e, hogy az Úr nevében hittel kimondott szavak ma is megtörténnek? Hiszem-e, hogy amit kérek az Úrtól, azt meg tudja tenni?

Higgyétek, mondja az Úr, az az imádság eredményes, ami hitből fakad. Hiszem, hogy amit kérek az Úrtól az meg is történik. Várom, hogy változások menjenek végbe. Ha megtérésért imádkozom, hiszem, hogy az végbe is megy, lesz látható változás az adott személy életében.

Az imádság meghallgatása egybe van kötve a megbocsátással. Ha haragszom a másikra, erőtlenné válik az imádkozás. Ahogyan az Úr megbocsát nekem, úgy bocsássak meg én is. A megbocsátás azt jelenti, hogy eltávolítok a szívemből minden neheztelést. A múlt le van zárva.

A béke messze tőled

1. 

A béke messze tőled, szíved örömtelen.

A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

2. 

Csak Jézus ad nyugalmat, midőn a harc kemény.

Megfáradott szíveknek Ő éltető remény.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

3. 

Sok vérező sebéből üdv árad, isteni,

Ki Őt be nem fogadta, a jót nem ismeri.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

4. 

Te küszködöl magad csak, ha bűn szívedre tör,

S bukásod és kudarcod úgy szégyenít, gyötör.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

5. 

Mi az igaz? Tűnődöl, s a kétkedés epeszt,

Jézus az út, igazság s az élet, Őt keresd!

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

Isten áldásával.

Imádság háza

A

 kánaán földjén lakók megerősödtek (Bír 1,16-36). Vasszekerekre tettek szert, tehát katonai fölénybe is kerültek. Mindez azért, mert a honfoglaláskor nem vitték végbe Isten parancsát. Nem űzték ki őket különféle okok miatt, elsősorban a kényelem miatt. Előbb a maguk életét akarták rendbe rakni, ház, föld, család, és majd azután a harc. Amikor úgy látják, most már eljött az idő, kiderül, hogy időt adtak a pogány népeknek, és ők éltek vele. Nálunk is ez a probléma: a gonosszal és az óemberünkkel szemben gyakorlunk irgalmat, azonban azok kihasználják az időt, megerősödnek, és nem bírunk velük. A bűnnel akkor kell leszámolni, amikor az Úr belép az életünkbe, amikor átadjuk Neki a hatalmat. A bűnnek és a régi természetnek ne adjunk időt önmaga összeszedésére, hanem engedjük Urunkat megerősödni. Engedjük, hogy az Úr Jézus uralkodjon az életünkben, és hódoltassa meg régi természetünket.

A bűn, ha nem számolunk vele, megerősödik, és mindig ellenünkre tesz. Később már nem boldogulunk vele. Mert mindig csak akkor van esélyünk győzelemre, ha az Úr velünk van. Látjuk Izráel életében, hogy az ottmaradt kánaáni népek mindig problémát jelentenek. Egyrészt le akarják Isten népét igázni. Állandó fenyegetés lesznek, gyakran fölébe is kerülnek, és uralkodnak rajtuk. A gonosz célja, hogy Isten népe ne tudja kibontakoztatni önmagát, és képtelen legyen Isten népeként élni. Féljen, bujkáljon, és legyen rabszolgasorban. Isten azonban szabadságra hívott el. Ne engedjük magunkat ismét a szolgaság igájába fogni.

Talán megtévedtek, amikor adófizetővé tették őket, ez azonban félmegoldás, és Isten nem is ezt kérte. Azonban már itt is látjuk a pénz hatalmát. Nem Istenre néztek, hanem a pénzre. Adót fizetnek, több lesz a bevétel, milyen jól is járunk. Csak azt nem vették észre, hogy idővel megerősödnek, és már nem fognak fizetni. Leigázzák majd őket, és Isten gyermekei fognak a pogányoknak szolgálni.

A félmegoldás azért nem vezet eredményre, mert később hatással lesznek rájuk. Ahogy telik az idő, a kánaáni népek szokásai kísértést jelentenek Izráel fiaira. Isten azért akarta, hogy teljesen kiűzzék az ott lakókat, hogy ne vegyék át a szokásaikat, ne hajoljanak a bálványokhoz. A világ mindig csábít, azonban az Úrral nemet mondhatunk rá. A felemás iga nem visz előre, sőt, visszahúz a régi életbe. Urunk az Ő követésére hív, arra, hogy vigyük és éljük az evangéliumot, mert ez az egyedüli és igazi megoldás mindenki számára. 

Meglepő átalakulást látunk ezekben a versekben. Júdáról még azt olvassuk, hogy az Úr vele volt, és kiűzte az ott lakókat, de később, a többi törzsnél már nincs ilyen. Ők már maguk indulnak harcba, és nem is tudják kiűzni az ott lakókat. Mindig az a probléma, amikor magunk akarunk megoldást találni vagy harcolni a gonosszal szemben. Nekünk nincs esélyünk, csak egyedül az Úrnak. Ő tudja kiűzni teljesen a bűnt az életünkből. Csak ha állandóan Vele megyünk, lesz esélyünk a győzelemre.

A terméketlen fügefa jelzi: Isten népe gyümölcstelen (Mk 11,15-19). Csalódást okozott az Úrnak. Mit is lát Urunk az életünkben? Csak levelet, gyönyörű szép levelet, vagy gyümölcsöt is? Mert a gyümölcs a lényeg. Amikor a templomba megy, akkor is a gyümölcsöt keresi. Ott fog meglátszódni, mennyire eltávolodtak az Úrtól.

Amikor Jézus a templomba megy, jelez, hogy Ő az Atya házába megy, az Úr színe elé. Nem fegyverekkel, hanem imádsággal, igével és a Szentlélek erejével harcol. Nem rendszert vált, hanem az emberi szíveket formálja újjá. Jelzi az Úr Jézus, hogy aki változást akar, a templomba menjen, ott a helye. Mert az igazán lényeges és nagy dolgok ott mennek végbe. Aki nagy dologra vágyakozik, imádkozzon. Az igazán nagy dolgokat az Úr viszi végbe.

Jézus bemegy a templomba, látogatást végez, és mit fog ott látni? Gondoljuk csak végig: a testünk a Szentlélek temploma, vagyis mi vagyunk a templom. Az Úr Jézus most nálunk tesz látogatást. De mit talál ebben a templomban? Mi van a szívünkben? Jézus indulata? Valóban a Szentlélek uralkodik és munkálkodik bennünk?

A templom átalakult, a pénz vette át a főszerepet. Egyúttal elvette a kereskedelem a pogányoktól az imádkozás helyét. Ezt az udvart a pogányoknak, a keresőknek szánta az Úr. Vajon a keresők mit látnak az életünkben? Örülünk-e még nekik? Vagy már minket is csak a pénz érdekel? 

A templom Isten rendelője, az imádság, a kapcsolat helye. Azonban már ezt módosították. Egy kicsit imádság háza is, meg egy kicsit üzletház is. Így jobban megfelel a mai kor szellemének. Azonban az Úr nem igazodik a korszellemhez. Ő nem a keveredés, a könnyebbség híve. Az imádság helyén csak imádkozó, az Úrra vágyakozó embereknek van helye.

Ami nem odavaló, azt az Úr kiűzi onnan. Megtisztítja a templomot. Ő meg akarja a szívünket is tisztítani minden nem odavaló dologtól. Legyen az harag, önzés, irigység, félelem vagy bármi más. Azt akarja, hogy a Jézussal való kapcsolat legyen az első helyen. Mi az, ami elvonja az életünkben vagy a gyülekezetben az Úrról a figyelmet? Ami elvon Tőle, annak nincs helye az életünkben, és a templomban sem. Ami nem a kegyelem felé segít, attól meg kell szabadulni.

Az Úr csodásan működik

1. Az Úr csodásan működik,

De útja rejtve van;

Tenger takarja lábnyomát,

Szelek szárnyán suhan.

Mint titkos bánya mélyiben,

Formálja terveit,

De biztos kézzel hozza föl,

Mi most még rejtve itt.

2. Bölcs terveit megérleli,

Rügyet fakaszt az ág.

S bár mit sem ígér bimbaja,

Pompás lesz a virág.

Ki kétkedőn boncolja őt,

Annak választ nem ád,

De a hívő előtt az Úr

Megfejti önmagát.

3. Ne félj tehát, kicsiny csapat,

Ha rád felleg borul,

Kegyelmet rejt, s belőle majd

Áldás esője hull!

Bízzál az Úrban, rólad Ő

Meg nem feledkezik,

Sorsod sötétlő árnya közt

Szent arca rejtezik!

Isten áldásával.

Termő élet

A

 Bírák könyvébe kezdünk ma, Mózes meghalt, megtörtént a honfoglalás, és már Józsué ideje is letelt (Bír 1,1-15). Sok mindent megtapasztalt már Izráel népe, beteljesedtek a korábbi ígéretek, és saját szemükkel látták Isten hatalmát. A lehetetlen lehetséges lett. Miért? Mert ők különbek voltak az ott élő népeknél, vagy esetleg modernebb hadi eszközökkel rendelkeztek? Nem! Mindegyik nép előrébb tartott, mint ők, győzelmeiket egyedül Istennek köszönhették. Ajándékba kapták a földet és a városokat. 

Isten megtapasztalása ellenére sem vették teljesen birtokba Kánaán földjét, Józsué halála után is vannak még el nem foglalt terültek. Nem éltek teljesen az Úr jelenlétéből, nem használták teljesen ki, hogy velük van Isten. Mi mennyire használjuk ki az Úr jelenlétét? Mennyire él a mai hívő Isten kegyelméből?  Látszik-e a mindennapjainkban a gonosz fölött aratott győzelmekben, hogy Ő harcol értünk? A hívő ember Krisztus katonája, és azért van a világban, hogy a bűntől, a gonosztól területeket hódítson el és fogvatartottakat szabadítson fel. Az evangélium Isten felszabadító üzenete. Eljutott már mindenkihez? Átjárta már a szívünk, és hisszük, hogy győzhetünk a bűn felett? Cél ez? Cél a bűn, a betegség feletti győzelem? Harcolunk mi imádság és ige által az ördög megkötözöttségei ellen? Belekiáltjuk a világba: van szabadulás Krisztus által? És mi szabadságban élünk?

Azt azonban látjuk, hogy megtanulták, ha nem tudják, mit tegyenek, forduljanak az Úrhoz. Megkérdezték az Urat, bár az is lehet, hogy csak azért kérdezték, mert tanácstalanok voltak, vagy egyszerűen senki nem akart elsőnek harcba vonulni. Az jó, ha megkérdezzük az Urat, mielőtt cselekszünk, de bizony, mi is gyakran csak akkor kérdezzük, amikor elakadunk vagy nincs kedvünk nekünk élre állni a harcban. El akarjuk kerülni a harcot, és azért kérdezünk, hátha mást küld majd az Úr, és mi építhetjük tovább a saját életünket. Igénk üzeni, mindig keressük az Úrral való kapcsolatot, imádkozzunk szüntelen, akkor is, ha tudjuk, mit kell tennünk. Mert az imádkozás nem tanácskérő fórum, hanem állandó kapcsolat az élő Úrral.

Amikor Isten megmutatja, ki menjen elsőnek a harcba, akkor elindulnak. Több települést is elfoglalnak, azonban annak meglesz a következménye, amiért ennyit vártak. A bűnt, a gonoszt, a világot Isten gyermekei nem tűrhetik meg maguk között. A világ nem semleges terület, hanem Isten gyermekeinek az ellensége. A világ le akarja törölni Isten népét a térképről, és a mi feladatunk, hogy ne legyünk vele felemás igában. Nem az a világban létel és bizonyságtevés, hogy úgy élünk, mint ő, hanem az, ha a krisztusi életről teszünk bizonyságot. De ez akkor lesz hiteles, ha az életmódunk is különbözik a világ életmódjától.

Káleb lánya áldást kér apjától, nem elég annyi, hogy férjhez megy a győzteshez, hanem többet akar. Ez a több atyai áldás, ami vízforrásokat jelent. Az áldás a víz, mert víz nélkül nincs élet. Lehet sok földjük, de ha nincs víz, nem lesz élet. Az Úr Jézus is élet vizét kínálja, hív Önmagához, azt hívja, aki szomjas. És Ő ad neki élő vizet. Mindez jelzi, a lelkünk az Úr Jézus, a Szentlélek nélkül száraz. A belső szomjúságot semmi nem tudja megelégíteni, csak egyedül az Úr. Az Ő szava, igéje a lelkünk forrása. Aki rácsatlakozik, maga is élő vízzé válik. Vágyakozunk-e a forrás után, merítünk-e belőle mindennap? És tudunk-e imádkozni, hogy az Úr adjon élő vizet a gyülekezetekben, és újítson meg általa? Az élő ige újít meg.

Egyre közelebb van Jeruzsálemhez, a kereszthez az Úr (Mk 11,1-14). A tanítványoknak egy szamárcsikót kell elhozni az egyik faluból. Jézusnak szüksége van rá. Miért?  Mert ez is jelzés, arról, hogy megérkezett a Messiás. Jel, ami, ha figyelnek rá, beszédessé válik. Elmondja, hogy Jézus nem uralkodni jött, hanem szolgálni. Beszél Isten országáról is. A nagyravágyó tanítványoknak meg kell érteni, hogy mivel Jézus nem fehér lovon vonul be a fővárosba, ők sem fognak uralkodni. A tanítvány feladata, hogy alázatosan vigye Jézust az emberek életébe. Ahogyan az Úr a szamár hátán bevonult, úgy akar a mi életünk által is bevonulni az emberek közé.

Bevonult-e már az én életembe? Rádöbbentem-e már, hogy az Úrnak szüksége van rám? Ott, ahol élek, ott van rám szüksége. Ne mondjam, hogy én nem érek semmit, meg vannak nálam okosabbak, ügyesebbek. A szamár sem gondolta, hogy a királyok Királya őt választja. Ha Jézus kézbe vesz, alkalmassá válok. Az a lényeg, hogy birtokba vegyen, és már csak Ő látszódjon. A szamár hátán Jézus kiemelkedik a tömegből, jól láthatóvá válik. Mindenki Jézust figyeli, a szamárral senki sem törődik. A szamár Jézust láttatja. Ez a tanítványság, a szolgálat. Őt láttatom, és nem magamat. Ő a fontos, és nem én. És hányszor nem így van, mi nagyon is látszódni akarunk. Szeretjük, ha velünk foglalkoznak, de ezzel elvonjuk Jézusról a figyelmet.

Mi különböztette meg a szamarat a többi szamártól? A rajta ülő Jézus! Mi különböztet meg másoktól: A bennem élő Jézus! Mi különbözteti meg a világtól az egyházat? A benne élő, a rajta keresztül látható Úr Jézus, vagy az anyagiak?

Továbbra is a tartalomra teszi a hangsúlyt az Úr. Nem az a lényeg, hogy minél jobban látszódjunk, hogy díszesek legünk. Az egyház nem a látványosságért van a világban, hanem a gyümölcsért. Bizony, ez a történet figyelmeztető. Ha a fügefa díszfává alakul, megítéltetik. Az Úr nem díszfa-, hanem gyümölcsfa-ültetvényt akar. Olyan közösséget, amiben Ő a látható. Nem a díszek, hanem a Krisztusból fakadó új élet. Mi vagyok? Díszfa vagy gyümölcsfa? Ez a fügefa nem alakult át más fává, csak terméketlenné vált. A terméketlenné vált fát az Úr kivágja, eltávolítja, mert nincs rá szüksége. Neki nem a szépség kell, hanem a gyümölcs. Nagy figyelmeztetés, nem elég, ha évekig teremtem a gyümölcsöt, végig teremnem kell. Mikor válunk terméketlenné? Ha kikerülünk Krisztusból. Ő a szőlőtőke, mi a vesszők, és csak addig termünk, amíg Benne vagyunk.

Szentlélek végy körül bennünket

1. Szentlélek, végy körül bennünket, Szenteld meg szívünket, :/: Készíts neved imádá-

sára, Magasztalására, Hogy téged szívből imádhassunk, Hálákat adhassunk: Hisszük,

a mi szánknak szózatja Egeid meghatja.

2. Szentlélek, mi imádunk téged, Valljuk istenséged. :/: Hisszük, hogy az új ember szíve

saját kezed míve. Te vagy a hitnek mind szerzője, Mind elvégezője, Te gyújtasz szí-

vünkben világot, Forró buzgóságot.

3. Szakaszd el hát most is szívünket, Minden érzésünket :/: A sok hiábavalóságtól, E

csalárd világtól, Hogy az Igének hallgatói, Légyünk megtartói; Mely szívünkben gyöke -

ret verjen, Gyümölcsöt teremjen.

Isten áldásával.

Követte Őt az úton

M

ózes áldással búcsúzik népétől. Halála előtt áldást mond rájuk, és benne továbbadja mindazt, amit Istentől kapott (5Móz 33,1-34,12). Az áldás Isten kijelentésének és ígéreteinek sűrítménye. Ezzel engedi el őket, és készíti fel a honfoglalásra. Istenre bízza őket, és ez a legtöbb, amit tehet. Ezt mi is megtehetjük, bízzuk Istenre azokat, akik fontosak, akiket szeretünk. Amikor mi már nem tehetünk a másik érdekében semmit, bízzuk Őt az Úrra. Mindezt abban a hitben tegyük, hogy Istennek minden lehetséges. Valóban minden lehetséges Neki. Nincs olyan, amit ne tudna megoldani, nincs olyan baj, ahol csődöt mondana, vagy amire ne létezne gyógyító megoldása.

Jó látni, hogy nincs Mózesben sértődöttség. Nem mondja, ha én nem mehetek be az ígéret földjére, akkor nem törődök velük. Nem, hanem halála pillanatáig javukon munkálkodik, és igyekszik minél többet Isten hatalmából és szeretetéből átadni nekik. Mózes azért nem válik sértődötté, mert tudja, hogy a halál nem megfosztja valamitől, hanem egy még jobbhoz segíti. A halál által átlép Isten örökkévaló világába, abba az országba, ahol nincs fájdalom, elválás, szenvedés, nincs értetlenség, hanem egy bűn nélküli csodálatos élet. Ott állandóan az Úrral lehet együtt. Túllátunk-e ennek a világnak a kínálatán, és vágyunk-e oda, ahol a mi Urunk van, ahová felvitetett a negyvenedik napon?

Isten szereti népét, csodálatos üzenet ez. És ha kinyitjuk Bibliánkat, ezzel a ténnyel találjuk magunkat szemben. Ez a valóság sugárzik az első laptól kezdve az utolsóig. Ő mai népét is szereti, sőt, szereti az egész világot, azért küldte el Fiát, és adta ide, majd a keresztre, mert nem akarja, hogy elvesszünk. Mindent megtett azért, hogy el ne vesszünk. Bár meglátnánk, mennyire értünk cselekszik az Úr. Azért teszi mindezt, mert a Fiú nélkül, az Ő áldozatának elfogadása nélkül elveszünk. Az ember képtelen magát megmenteni, sok mindenre képes, de az alapproblémát és a belőle kiinduló sok-sok bajt nem képes jól kezelni. Vannak részeredmények, de mivel az alapproblémára, a bűnre nincs megoldásunk, így minden megoldatlan marad. Vannak például olyan betegségek, amelyeket sikerült teljesen kiszorítani, de jöttek újabbak, és vannak olyanok is, amikről azt gondoltuk, megszűntek, és újra járvánnyal fenyegetik a világot. Mindez azért van, mert a bűnre és gonoszra nem tudunk ellenszert. Sátán a mai napig embergyilkos, és bevonta tevékenységébe az Istentől elszakadt emberiséget is. Sátán ellen az egyetlen és tartós megoldás az Úr Jézus Krisztus. Ő a kereszten legyőzte, és majd végső csapást fog rá mérni. A győzelem Jézusé, és mindazoké, akik hisznek Benne, és már ebben a világban tanítványaiként élnek.

Ezek után Isten megmutatja Mózesnek az Piszgá tetejéről az ígéret földjét. Be nem mehet, de megláthatja. És ez is kegyelem, mert Isten ítéletében is kegyelmes. Megengedi, hogy meglássa azt a földet. Mennyi mindent megenged meglátni az Úr. A legnagyobb csoda, hogy megláttatta Önmagát Krisztusban. Csoda és határtalan kegyelem, hogy még mindig megismerhetjük Isten országát. Még mindig tart a kegyelem ideje. Bárcsak felismernénk mindezt, és élnénk a lehetőséggel. Az élet célja: megismerni Isten kegyelmét, átélni a találkozást Krisztussal, és kegyelemből egy új életet kezdeni Isten országában. Az a legnagyobb dolog, hogy Isten gyermekei, országának polgárai lehetünk. Törekedjünk erre, mert mit használ, ha ennek a világnak minden kincsét megszerezzük, ha minden javát bírjuk, ha mi is élvezzük a világot, de elveszítjük az örök életet? Sátán célja pont az, ne térjenek meg az emberek, és ne üdvözüljenek. Elkápráztat ennek a világnak a ragyogása által. Annyi mindent kínál, hogy már észre sem vesszük Isten jelzéseit. Mi vonz: a világ vagy az Úr?

Úr Jézus Jeruzsálembe tart, egyre közelebb van a kereszthez (Mk 10,32-52). Eljön az áldozat bemutatásának ideje. Isten Báránya megáldoztatik, a világ bűnéért, az én bűneimért. Magára veszi őket, és felviszi a Golgotára, kifizeti életével az adósságunkat, az adóslevet pedig örökre odaszegezi. Ki van fizetve a kifizethetetlen adósságom, azt hirdeti a kereszt, erről szól az evangélium.

Azonban a tanítványok, különösen közülük kettő, nem erre figyel. Őket saját vágyaik kötik le, ők ebből a világból akarnak részesülni. Földi sikerekre vágynak, és nem a megfeszített Krisztus szenvedéseiből akarnak részesedni. Mire vágyok én? Mit jelent számomra Krisztus követése? Jólétet? Kényelmes, nyugodt életet, ahol mindenem megvan? Én is részt akarok a világ hatalmából?Jó, ha elismernek, ha középpontba kerülök?

Az Úr rámutat: a tanítványok élete egészen más, mint a világé. Itt nincs helye földi hatalomnak, uralkodásnak, itt a vezérelv a szolgálat. A feltámadott Jézus az Úr, Ő Isten országának Királya, a tanítványok pedig az Ő szolgái, akik egymás felé is szolgálnak Isten országa erejével, az evangéliummal.

Igazán akkor értjük meg az egészet, amikor látjuk a vak Bartimeust, és halljuk a kérését. Tőle is azt kérdezi az Úr, mit akarsz, hogy tegyek veled? Ezt kérdezte a két tanítványtól, és mennyire más a két felelet. Jakab és János földi értékekben, hatalomban, pénzben gondolkodnak, míg Bartimeus látni akar. Ő a lényeget, a legfontosabbat kéri. Új életre vágyik, és ebben a látás, Jézus látása mindennél többet jelent neki. Mit akarok Jézustól: valamit vagy Őt magát? Őreá vágyakozom, a Vele való élő kapcsolatra, vagy csak áldottabb életre? Olyan áldásra, ami anyagilag látszik meg, vagy pedig a Lélek teljességére vágyom? Arra vágyakozom, hogy Isten Lelke vezessen ma is?

Bartimeus mindennél jobban akart Jézussal találkozni. Tudta, hogy az utolsó lehetőség, és azt is meglátta, hogy Jézus a gyógyulást hozta el, újra láthat, és ez több minden alamizsnánál. Több annál a pénznél, amit kaphat. Ne cseréljük le Jézust, az Ő erejét, a Vele való személyes kapcsolatot semmilyen támogatásra. Mert a legnagyobb összeg is elfogy, de Jézus, a kegyelem megmarad. Jézus örök értékű kincset ajándékoz.

Ez a vak koldus új életre vágyott, nem akart tovább koldus lenni, akkor sem, ha nagy összegeket gyűjthetett is össze. Új, teljes, Istennek szánt életet akart. És annyira vágyott rá, hogy az akadályt is legyőzte. Vágyd mindennél jobban Jézust. Ne engedd magad távol tartani Tőle. Hidd, hogy Ő az egyedüli és igazi megoldás. Erre a vágyódásra az Úr válasza: „Bízzál, kelj föl, hív téged!” Igen, Ő ma is hív, meg akar ajándékozni önmagával, kegyelmével.

Olyan megragadó, hogy amikor újra lát ez a vak, nem a maga dolgára megy. Nem igyekszik bepótolni, ami eddig kimaradt az életéből. Pedig biztos sok érdekes rendezvény volt akkor is. Mehetett volna azokra, de ő Jézussal maradt, és követte Őt az úton. Aki lát, az követi Őt az úton, a kereszt és az örök élet felé vezető úton. Akit Jézus meggyógyít, az nem akar elmaradni Tőle.

Az Úr a pásztorom

1. Az Úr a pásztorom, jó pásztor Ő.

Nyájával arra jár, amerre várva vár

A forrás hűs vize, a zöld mező.

2. Ha Ő a pásztorom, semmi sem árt.

Törődik énvelem, vigyáz rám szüntelen,

Követem lábnyomát mindenen át.

Isten áldásával.

Aki kér, az kap

M

ózes búcsúüzenetét olvassuk, ezt hagyja a népre, ebből merítenek majd erőt (5Móz 32,26-52). De az egész könyv üzenet, mégpedig Istentől, az élet igéje. Ettől függ az életük. Az Úr igéjének megtartása jelent életet nekik. Ha komolyan veszik és figyelnek rá, áldottak lesznek. Ha eltérnek az Úr szavától, ítélet alá kerülnek. Az ítélet Isten eszköze, általa gyógyítani és formálni akarja övéit. Azt olvastuk, úgy őrzi őket, mint a szeme fényét. A szem számára is ítélet, fájdalmas cselekvés egy műtéti beavatkozás. De azért történik, hogy megjavuljon a látás. Amikor ítéletes dolgok történnek életünkben, lássuk meg Isten segítő, jobbító szándékát. Ő a legreménytelenebb helyzetben is menteni akar. Ő soha nem elveszíteni, hanem megmenteni akarja az embert.

Az ítéletes események, katasztrófák, tragédiák, érthetetlennek tűnő események, az időjárás megváltozása mind üzenet. Ezek által Isten üzenetet küld, nekünk, akik mindezt átéljük. Az Izráelt ért ítéletes események azért következtek be, mert elfordultak Istentől, és bálványokat imádtak. Rossz útra tértek, és ennek megvan a következménye. A bűnnek, az Istentől való elszakadásnak is megvan a következménye. A sok nyomorúság, szenvedés, a halál mind a bűn eredménye. Azonban Isten ezeken keresztül meg akar szólítani. Felhasználja arra, hogy végiggondoljuk életünket, és forduljunk Hozzá. Lássuk meg, hogy Nélküle elveszünk, de még van lehetőség az újrakezdésre. Merjük kimondani: elhagytuk az Urat, a magunk útjára tértünk, és ez nem jó. Tartsunk bűnbánatot, és kezdjünk el engedelmeskedni Urunknak.

Azonban az ember hajlamos mindent félreérteni és -magyarázni. Nem Istent látja, és nem az Ő üzenetét hallja meg még az ítéletes eseményekből sem, hanem magát élteti. Ha egy nép legyőzi Isten népét, akkor ők azt gondolják, a maguk ereje, katonai fölénye eredményezte a győzelmet, és nem Istennek adják a dicsőséget. Természeti katasztrófák, tragédiák esetében is ritkán látunk bűnbánatot, és nem is keressük, mit akar Isten mondani ezen esemény által.  Talán még látunk egy kis együttérzést, de nincs imádkozás, nem az Úrhoz fordulunk segítségért, van biztosító, aki fizet, és majd megoldjuk, megyünk tovább. Megmagyarázzuk mi is, ez nem Istentől van, csak a természet erői szabadultak el, emberi mulasztás, felelőtlen életmód. Ez mind igaz, de mögöttük ott van a féltőn szerető Úr. De mi nem akarjuk meghallani Őt. Pedig Isten a legjobbat akarja nekünk, azért küldte el az Úr Jézust is, hogy Általa összegyűjtse azokat, akik meghallják hívását. Magához hív, országába hív, hogy örökké Vele legyünk.

Az Úr Jézus tovább megy, viszi az evangéliumot (Mk 10,17-31). Viszi az új élet lehetőségét. Nemcsak Ő szólít meg, hanem felkínálja, hogy mi szólítsuk meg Őt. Elindult Jézus, és ezzel döntéshelyzetbe hoz. Most dönts, most jöjj, mert továbbmegyek, és nem biztos, hogy lesz újabb lehetőség. A most nagyon hangsúlyos a Bibliában. Most, amikor az Úr szava szól, halljuk meg, ne utasítsuk el. Ne mondjuk, ráér, majd később, mert fontosabb dolgaim is vannak. Az Életnél nincs fontosabb, és Jézus az Élet.

Nem mindegy azonban, hogyan jövünk. Ez a férfi csak tanácsért jön. Valami kell Jézustól, talán egy belépő, egy biztos garancia a mennybe, de nem maga Jézus. Jézusra nincs szüksége, úgy gondolja. Gyakran ez a probléma, csak valamit akarunk az Úrtól, de nem Őt Magát óhajtjuk. Azonban a mennybe Ő a kapu. Nélküle nincs szabad utunk. 

Ez az ember magában bízik, úgy gondolja, meg tud felelni Istennek. Azonban ez nem így van. Akkor éljük át Isten kegyelmét, amikor úgy jövünk, hogy nem tudunk megfelelni. Fontos, hogy felismerjem: az Úr Jézus szabadítására, segítségére van szükségem. Ez az ifjú ezt nem látta, minden rendben van nála. Azonban az Úr a mélybe lát. Túlnéz a felszínen, és tudja, mi van a szívben. Látja függőségünket. Ez az ember a vagyonához, a pozíciójához, az eddigi életformájához, a megszerzett biztonsághoz kötődik. Mindez fontosabb számára, mint Jézus. Kiderül ez, amikor az Úr megmondja, hogy mit tegyen, és képtelen elengedni, amit  szorongat. Mi az, amit nem tudok és nem akarok még Jézusért sem elengedni? Mi az, ami magához láncol? A munkám, családom, anyagi állapotom, a kényelem? Miért ragaszkodik ezekhez? Mert vakká lett, nem ismeri fel, kivel áll szemben. Neki Jézus egész végig csak egy tanító, akitől erkölcsi útmutatást lehet kérni. Nem látja Jézusban az Istent, az igazi értéket és kincset. Még nem ismerte fel, hogy Jézus minden földi kincsnél többet ér. Felismertem-e én már ezt? Lehet, hogy rávágom, igen, én már Őt választottam, Ő az Életem, a legnagyobb kincsem. Azonban ez akkor derül ki, amikor az Úr azt mondja, add el, amid van. Válj meg mindenedtől, és üres kézzel kövess engem, bízd rám teljesen magad. És ekkor kiderül, el tudok-e Érte mindent engedni. A házamat, megszokott lakóhelyemet, munkámat, eddigi kényelmem, előnyeim, kialakított anyagi biztonságom. Ekkor lesz valósággá, mi az, ami még köt, mi az, ami még nagyon is sokat jelent, és visszatekintgetek rá. Lót felesége sem tudott elválni Sodomától, elindul ugyan, de visszafordult, mert nem tudta elengedni Istenért. Nem tudta magát rábízni az Úrra. Én meg tudom-e ezt tenni?

Jézus a követésére hív, arra, hogy menjünk Utána, mindent elengedve. Ne magunktól, hanem Tőle függjünk. Merjük a megélhetésünket, minden szükségletünket Őreá bízni. Hányszor nem így van, mert szeretjük az emberi biztosítékokat. Ez az ember elszomorodott, mert fogvatartotta a vagyona. Mi  tart fogva? Mi tart vissza Jézustól? Mi az, ami nem enged, hogy Vele legyél, ami nem enged istentiszteletre, Bibliaközelbe? Azonban Jézus jelenléte azt üzeni, van szabadítás. Ha akarom követni és kérem Őt, az Úr felszabadít.

Az Úr vállalja tanítványait, nem azt jelenti, hogy Ő kifoszt, és azt akarja, hogy övéi nyomorogjanak. Nem, hanem Ő akar gondoskodni róluk. Meg akar szabadítani az aggodalmaskodástól, és új gondolkodásra, életformára vezet el. A lényeg: nem én szerzem meg a dolgokat, nem én gondoskodom magamról, hanem engedem, hogy az Úr adja meg mindazt, amire szükségem van. Aki Érte mindent elhagy, az kap, tehát nem én szerzem meg, nem arra fordítom az életem, hogy mindent begyűjtsek, hanem szolgálok Neki. Vállalom Őt, szenvedések közepette is, mert tudom, hogy ami kell, azt meg fogja adni. Isten országának működési elve: Aki kér, az mind kap (Mt 7,8).

"Imádkozzatok és buzgón kérjetek!"

1. "Imádkozzatok és buzgón kérjetek!" Bűnös voltunkért, Uram, ó, ne vess meg! Tiszta

szívet és Szentlelket adj nékünk, Hallgass meg Fiad nevébe', ha kérünk.

2. „Keressetek buzgón és megtaláltok!” - Téged keresünk, Uram: hogy bűn s átok Erőt

ne vegyen mirajtunk, légy nékünk Égi utunk, igazságunk, életünk!

3. „Zörgessetek buzgón Isten ajtaján!” - Elfáradtunk, Uram, e világ zaján; Ó, nyisd meg

az égi béke szép honát, Add, hogy zenghessünk örök halleluját!

Isten áldásával.

Gyermeki bizalom

A

z Urat dicsőítő éneket mond Mózes (5Móz 32,1-25). Halála előtt Istenről énekel. Miért? Mert Ő tölti be a szívét, egész lényét. Nem tud másról, csak Róla, az Ő tetteiről szólni. Egész lénye Vele van tele. Mivel vagyok én tele? Miről vagy kiről beszélek és énekelek? Annyi mindenről beszélhetett volna Mózes, és oly sok mindent tehetett volna az utolsó napokban, ő azonban semmiről sem akar tudni, csak Istenről. Arról az Istenről énekel, akihez menni fog. Ő tudja, hová tart. Tudom-e, hová tart az életem? Ismerem Istent, és öröm van a szívemben, hogy akit itt szolgáltam, akihez tartoztam, ahhoz megyek? Aki ebben a világban az Úrral volt, az a halála után is Vele lesz. A kegyelem nem csupán a földi életünkre szól, hanem örök életre. Mindez azt jelenti, vándorok vagyunk a földön, és Istenhez tartunk.

Az Úr nevét hirdetem, mondja, és azt kéri, hogy magasztalják Istent. Az Úrról tesz bizonyságot, Őt állítja eléjük, mielőtt elmegy. Mindezt bizonyságtételként mondja, hisz amit eléjük tár, maga is átélte. Mózes ismerte Istent, élő kapcsolatban volt Vele. Megtapasztalta jelenlétét és hatalmát. Sőt, azért lehetett az, aki volt, mert az Úr választotta ki és hívta el. Ő nagyon nem akart már Egyiptomba menni, elvolt a maga családjával, nyugodt életével. Nyolcvan évesen ki akar felkerekedni és otthagyni a biztonságot? Ki szeret költözködni? Mi már ekkor a nyugdíjas éveinket töltjük, unokáknak örülünk, és elvagyunk magunknak. Mózes azonban igent mondott az Úrnak, és nem csalódott. Csodálatos, nagyszerű dolgokat élt át. Feltárult előtte Isten lényének mélysége. Megismerte hatalmát, világossá lett számára, hogy Isten mindenek fölött Úr. Aki Hozzá tartozik, annak nem kell félni a földi istenségektől, mert bizony az ember mindig szeretett istent játszani, de Izráel Istene Úr mindenek felett.

Minden, amit mond, bizonyságtétel. Hűséges Isten, nem csalárd. Bizony, megtapasztalta Mózes és a nép is Isten hűségét. A nép nagyon hamar hűtlen lett, de  Isten nem vetette el őket. Gondolhatunk az aranyborjú történetére, Mózes közbenjárt értük, és az Úr velük maradt. Ó, Uram, hadd lássam meg hűségedet, amellyel körülvettél. Hányszor eldobhattál volna, és nem tetted. Áldott legyen szent neved. Hűsége az Úr Jézus Krisztusban ragyog fel igazán, megérthetjük, mennyire szeret. Kész volt a Fiút elküldeni és értünk keresztre adni, mert szeret és meg akar menteni.

Mint szeme fényét, úgy őrizte övéit, és ez biztató mai gyermekei számára is.  Úgy vigyáz ránk, mint a szeme fényére. És bizony, arra mi is vigyázzunk, és mindent megteszünk, hogy lássunk. Gondoljunk erre, amikor Istenre gondolunk, és akkor minden félelem eltűnik a szívünkből. Isten úgy őriz, mint szeme fényét, vigyáz ránk, nem nekünk kell megőrizni magunkat, gondja van az életünkre. Ha ezt látjuk, akkor minden igyekezetünkkel szolgáljuk Őt, és felszabadulva tesszük, mert Isten őriz. Azonban gyakran megfeledkezünk erről, magunkat akarjuk megmenteni, oltalmazni. Az Úr Jézus is elmondta, hogy aki meg akarja menteni az életét, elveszíti azt, aki pedig Őérte elveszíti, megtalálja azt.

Hányszor láthatta a fiókáit röptető sast Mózes, és ebből megértette, Isten ezt teszi velünk. Ő hordoz és vigyáz ránk. Ott van szárnypróbálgatásainknál. Mózes nyitott szemmel jár, és ezért nem csügged, a természetben látottak erősítik, és Istenre mutatnak. Azt mondják, az Úr is így törődik veletek.

Mindezek ellenére a nép elhagyta és megvetette Szabadítóját, és idegen istenekhez fordult. Sátán nagyon jól tudja, hogyan lehet elfordítani szívünket Istentől, és ennek érdekében mindent meg is tesz. Itt is látjuk, amikor jól ment a soruk, lélekben is elhájasodtak, eltompultak. Istenre érzéketlenek lettek. Ma is a jólét nagy veszély, nemcsak testben, hanem lélekben is elkényelmesedünk. Ha megvan mindenünk, jól élünk, nem szükséges már imádkozni. Amikor elfogyott az élelem, a víz, akkor kiáltoztak, amikor minden megvan, akkor már nem kell az Úr. Ezeket az időket éljük ma is, azt gondolják sokan, Istenre már nincs szükségünk, mindent megoldunk mi.

A jólét következménye, hogy megfeledkezünk Istenről. Mindent megad a világ, és közben nem vesszük észre, hogy lazul a kapcsolat az Úrral. De lazul egymással is. Minél több mindenünk van, annál kijjebb kerül az Úr az életünkben, és egyszer csak az ajtó előtt áll. A világ dolgai fontosabbak lesznek, mint a Megváltó, az, akinek az életünket és üdvösségünket köszönhetjük. Ne engedjük, hogy a munka, a szórakozás és életünk kényelmesebbé tétele kiszorítsa az Urat. Ne engedjük megosztódni a szívünket, hanem szeressük Őt teljes szívünkből.

Az Úr Jézus szokása a tanítás (Mk 10,1-16). Nemcsak gyógyít, hanem tanít, vagyis Isten országa dolgairól, a Neki való életről beszél és beszélget. Szokásunk-e Isten dolgaival foglalkozni? Tanulunk-e Tőle, mert ez több, mint elolvasni a napi részt. Azt jelenti, meg akarom ismerni az Urat, Isten országát és a benne való életet. Tanulni úgy is lehet, hogy beszélgetünk ezekről a dolgokról. Elgondolkodunk, és keressük az élet dolgaira a választ. Hol keressük? Istennél, az Ő igéjében. Addig kutatunk, amíg rá nem lelünk a Tőle való feleletre.

Jönnek farizeusok is Jézushoz, de ők nem tanulni akarnak, hanem a saját gyakorlatukat jóváhagyatni. Ők inkább kiskapukat keresnek, meg akarják magyarázni, miért is helyes, amit tesznek. Nagyon hasonlóak vagyunk hozzájuk.

A probléma nagyon aktuális, szabad-e elbocsátani a férjnek a feleséget. Ez jelzi, hogy náluk ez gyakorlat. Elbocsátották feleségeiket, amikor épp kedvük volt hozzá, és ezt meg is tudták magyarázni, hagyományokkal alátámasztották.

Az Úr visszakérdez, és ők kapnak az alkalmon, és azonnal a válólevéllel példálóznak. Mózest, és az igét is felhozzák a saját maguk igazolására. Annyira nem akarnak ők Istenhez igazodni.

Az Úr Jézus a teremtési rendre mutat rá. A válás nem volt bekalkulálva, de mivel megkeményedett a szív, és nem gyógyítani, javítani akarjuk a kapcsolatot, Mózes megengedte a válást. De ebből nem lehet sportot űzni. Az Úr visszamegy Isten akaratához. Ő nem könnyít, hanem lekaparja az Isten akaratára és törvényére rárakodott réteget, és eredeti formájában tárja elénk. Így volt a teremtéskor, ezt akarja Isten.

Isten a ragaszkodást írta bele a kapcsolatba és a szívünkbe. Ez az orvosság. Ragaszkodom az Úrtól kapott ajándékomhoz, társamhoz, akkor is, ha vannak problémák. A ragaszkodás segít megoldani a problémákat. A ragaszkodás azt jelzi, gyógyítható a kapcsolat. Azonban az a kérdés, kire hallgatunk? Az Úr Jézusra, vagy emberi véleményekre, szokásokra? Mintha ma sokan kihagynák ezt a szakaszt, vagy megtanulták, hogy nem úgy kell érteni, ahogy le van írva. Úgy gondolom, Isten ma is így érti. Ragaszkodjunk egymáshoz, ahogyan a házassági esküben is elmondjuk.

Nem tudom, hogyan lehet másként érteni, amit az Úr mond: amit Isten egybeszerkesztett, azt ember el ne válassza? Ébredés, teljes megújulás akkor fog végbemenni, amikor készek leszünk komolyan venni Isten szavát. Amikor a hívők ezt a területet is az ige fegyelme alá rendelik.

Kisgyermek lelkületre van szükségünk. Olyan lelkületre, amelyik teljesen rábízza magát Istenre. A gyermek bízik a szülőben, és rábízza magát. Nem veszi kézbe a saját életét, hanem engedi, hogy szülei gondoskodjanak róla. Uram, adj nekem ilyen gyermeki lelkületet, hogy ilyen bizalommal menjek mindig Hozzád.

A NAGY MÉLYSÉGBŐL SZÜNTELEN

1.           

A nagy mélységből szüntelen

Hozzád kiáltok, Istenem.

Haláltól mentsd meg lelkemet,

Fogadj be engemet!

Amint vagyok, jövök,

Amint vagyok, jövök.

Énértem is omlott a vér,

Fogadj be Jézusér’!

2.           

A bűn sarában élve lenn

A jóra lelkem képtelen.

Fogadd be gyenge gyermeked,

Fogadj be engemet!

Amint vagyok, jövök,

Amint vagyok, jövök.

Énértem is omlott a vér,

Fogadj be Jézusér’!

3.           

A bátorságom gyávaság,

A bölcsességem kábaság,

Más nem segíthet, ha Te nem.

Fogadj be, Istenem!

Amint vagyok, jövök,

Amint vagyok, jövök.

Énértem is omlott a vér,

Fogadj be Jézusér’!

4.           

Az életem üres, szegény,

Nincs benne fény, de van remény,

Hogy Akinek kegyelme nagy,

Vesznem engem se hagy.

Amint vagyok, jövök,

Amint vagyok, jövök.

Énértem is omlott a vér,

Fogadj be Jézusér’!

Isten áldásával.