Az út

A

z ige az élet dolgairól számol be, és úgy mutatja be benne az embert, amilyen (Préd 4,13-16). Nem szépít, nem köntörfalaz, hanem rámutat: ilyen vagy.  Az egyik fontos vonásunk, hogy nem tudunk elengedni. Nem vesszük észre időben, hogy eljárt az idő, és a munkánkat át kell engedni másnak. Vagy, ha még nem is engedünk át mindent, de segítségre van szükségünk. A bűn gőgössé tesz, úgy gondoljuk, csak mi értünk jól a dolgokhoz, és utánunk mindennek vége lesz. Aki figyel az Úrra, az meglátja, hogy nem egészen így van, nem ragaszkodhatok görcsösen semmihez, mert az megrontja a kapcsolatokat.  Az a jó, ha el tudom engedni. Mindez Krisztusban lehetséges. Aki figyel az igére, azt Ő formálja, de lényeges az Ő tanácsának az elfogadása. Megvan-e még bennem a készség a más vélemény elfogadására? Vagy már megcsontosodtam, és nem engedek? Dávidot még idős korában is figyelmeztethették, baj van, Adónijjá hatalomra tör, pedig Isten Salamont választotta ki a királyságra. Dávid fel merte vállalni a döntést és a cselekvést.

A kisgyermek képét az Úr Jézus is alkalmazza, tanítványai elé állítja példaként. Azt kéri, legyenek olyanok, mint a kisgyermekek, mert egyébként nem mehetnek be az Isten országába. A kisgyermek tele van bizalommal, formálható, és kész elfogadni a segítséget. Elismeri, hogy segítségre van szüksége. Ilyen gyermeki hozzáállást vár az Úr. Ismerjem el, hogy segítségre van szükségem, és kész is vagyok azt elfogadni. Tele van a szívem az Úr iránti bizalommal. Nem félek, mert Istenhez tartozom. Az Úr Jézus által van Atyám, Aki törődik velem, tudja, mire van szükségem. A gyermek mindezzel tisztában van, és úgy is él. Nemcsak mondja, hogy a szülei tudják, mire van szüksége, hanem bizonyos abban, hogy azt meg is adják neki. Mi gyakran csak a szánkkal valljuk mindezt. Soroljuk a szebbnél szebb igéket, aztán, amikor valamiben hiányt szenvedünk, vagy szükségünk lenne bizonyos dolgokra, már nem ezt mondjuk. Azon töprengünk, mi hogyan is tudnánk ezt megoldani.

Nézzünk hittel az Úrra, és kérjük az Ő bölcsességét, mert azt ígérte, hogy aki kér, az kap. Kérjük, mert az Úrtól való bölcsesség életlátást és az Úr akaratának felismerését biztosítja. A gyermeki bölcsesség meglátja, ha korrekcióra szorul az élete, és azt elvégzi. A bölcsesség Isten ajándéka, és mindenkinek szüksége van rá, még a legnagyobb tudósnak vagy a legnagyobb hatalmú embernek is. A tudás, a pénz és a hatalom még nem jelenti azt, hogy bölcs is valaki. A bölcsesség Isten félelmével kezdődik. Ez azt jelenti, megláttam, hogy Ő az Úr éltem felett, és engedem, hogy vezessen és beleszóljon az életembe.

Pál nyugodtan, félelem nélkül áll a hatalmasságok előtt (ApCsel 24,10-21). Kivárja, amíg szót kap, és sallangmentesen tesz vallást. Nem dicséri a helytartót, amint képmutató módon a zsidók tették. Ő nem adja embereknek a dicsőséget, és nem is akar hízelgéssel javítani a helyzetén. Miért? Mert Ő teljesen az Úrtól függ. Az ő Gazdája irányítja lépteit. Pál mindent az Úrra bíz, nem kapkod, nem sietteti a döntést, nem akar mindenáron szabadulni. Rómába tart az ígéret szerint, de nem esik kétségbe, hogy közben még várakoznia kell. Pál mindig ott látja meg a szolgálat lehetőségét, ahol éppen van. Az apostol a célig vezető úton is tanítvány. Nem csak majd Rómában tesz bizonyságot az Úrról, hanem már útközben is. Azért is így jelölte ki az Úr az útvonalat, hogy itt is hallják bűnben élő, elveszett emberek, mit tett értük Isten.

Az apostol mindenki előtt elmondja, hogy itt nem egy új vallásról van szó, hanem egy útról. Az Úr Jézus lefektette az élet útját, és erre hívogat. Ez az út a halálból az életre, az üdvösségre vezet. Sőt, maga Jézus az út. Ez azt jelenti, nem elméletet kell elsajátítani, hanem maga az Úr mutatja meg, hogyan is kell Isten akarata szerint élni. Mi a saját elképzelésünk vagy az atyáinktól örökölt hiábavaló életmód szerint járunk. Azt tesszük, amit magunk körül látunk, amit a hagyományaink diktálnak. És ezt még a sátán is befolyásolja. Úgy igyekszik terelni, hogy minél messzebb kerüljünk Istentől. Sőt, amit elénk állít, azt szépnek, jónak tünteti fel. A tékozló fiú előtt is gyönyörű jövőkép tárult fel, amikor átvette az örökségét, és elindult az atyai házból idegenbe. Az Atyától távol minden jól alakul majd. Megszabadulok a kötöttségektől, és megmutatom, hogy én is érek valamit. Nincs szükségem az Atyára. Aztán meglátjuk, mi lett belőle. A disznók vályúja mellett, egy lépésre a haláltól találjuk. És, hogy mégsem a teljes pusztulás lett a vége, az az Atyának köszönhető. Ő vonzotta haza. A hazatérés kegyelem.

Arról is vallást tesz, hogy mindabban hisz, ami meg van írva az igében. Mindabban, ami meg van írva. Nem válogat ki semmit az ízlése szerint. Az ige Isten szava, ami nem tetszik, az is nekem szól. Az igére alapozza a feltámadást, amit közben az Úr meg is bizonyított. Találkozott a feltámadott Úrral, így már nincs kétsége a feltámadás igazsága felől. Aki átélte, hogy Jézus él, annak nem kell bizonygatni, hogy lesz feltámadás. Az Úr legyőzte a halált, és ennek eredménye hit által lehet a miénk. Életre való feltámadás csak Vele együtt lehetséges. Jézus nélkül ítéletre támad fel az ember.

Igazaknak és gonoszoknak is lesz feltámadása. De nem ugyanoda támad fel mindkét oldal. Az igazak támadnak fel életre. Kik az igazak? Akik Krisztusban megigazíttattak. Tehát itt nem arról van szó, amit én teszek, hanem arról, amit Krisztus tett értem. Nem az emberi mércével jónak ítélt emberek jutnak életre, hanem azok, akik el vannak rejtve Krisztussal együtt az Istenben. A gonoszok azok, akik Krisztust elutasították. A földi élet során van lehetőségünk meglátni valódi állapotunkat, és aki rádöbben, hogy nekem nincs igazságom Isten előtt, annak eltöröltetik minden bűne. Krisztus az, Aki megigazít.

Jézus, nyájas és szelíd

1. Jézus, nyájas és szelíd, Láss meg engemet, Hallgassad meg, hű Megváltóm, gyer -

mekedet!

2. Bűnöm láncát oldja fel Kegyelmed s a hit; Törjed össze balga szívem bálványait!

3. Szabadságot adj nekem És tiszta szívet, Vonj magadhoz, Jézusom, hogy járjak ve-

led!

4. Vezess engem utadon: Magad légy az út, Melyen lelkem a halálból életre jut.

5. Jézus, nyájas és szelíd, Láss meg engemet: El ne engedd, hű Megváltóm, már keze-

met!

Isten áldásával.

Az ügyvédnek is Pártfogóra van szüksége

E

gy valóságshow-t mutat be az ige, a bűntől megromlott világ valóságképét (Préd 4,1-16). Aki mindezt leírja, maga is elnyomott más embereket, azért, hogy kiépítse az országot és a fővárost. Ez a valóság, lelki újjászületés nélkül az ember képtelen jól élni. Megállapíthatjuk, mi a baj, de amíg bennünk nem történik változás, addig csak diagnózist állítunk fel.

A megoldást az Úr Jézus hozta el, új természetet kaphatunk, ahol már nem a világ módszerei lesznek a mérvadóak. Isten országában, aki szolgál, az a nagy.  Azután pedig az Úr hívogatja a megfáradt és megterhelt embereket. Ne a terhekre, hanem Őreá figyeljünk. Az Ő igája könnyű.

Az irigység is megtalálható ma. Az elégedetlen ember irigykedik a másik sikerére. Miért? Mert csak Krisztusban válunk megelégedettekké. Nélküle mindig többet akarunk, mert nyugtalan a szívünk. Azonban a szív csak Krisztusban nyugszik meg. Nélküle értelmetlenségekbe menekül. Amint Salamon is tapasztalja, ha valaki a földön bármilyen kincset gyűjt, és nem Krisztusban gazdag, rabbá válik. A földi kincsek annyira vakká tesznek, hogy nem látjuk meg, hogy nincs értelmük. Pál apostol is megtapasztalta Krisztus nélküli kincseinek erejét, nyereségnek tartotta a világi emelkedést, a hatalmat, a megbecsülést, a maga igazát, és még ölni is kész volt érte. Csak Krisztusban nyílt fel a szeme és látta meg, hogy mindez szemét. Krisztusban kerül minden az igazi helyére.

Azt is meglátja Salamon, hogy Isten ajándéka a társ, a kapcsolat. Ha ketten vannak, segíthetik egymást. Az egyedül élő embernek sem kell magányosnak lennie, mert Istennel megoszthatja magányát. De a házasságban élők is a hármas kötél összetartó ereje által lehetnek tartós kapcsolatban. A két szál a két ember szeretetét jelzi, ami fontos, de szükséges a harmadik szál is, hogy stabil legyen a kapcsolat. A harmadik szál maga Isten. Olyan jó, hogy bevonhatjuk az életünkbe, házasságunkba. Csak Vele lehetünk boldogok. A Tőle kapott agapé szeretet az, ami tartós. Az ember érzelmei változnak, az agapé azonban szilárd.

Az Úr kezében, az Ő vezetése alatt van a legjobb helyen az életünk (ApCsel 24,1-9). Jól látható ez Pál életében. Ha ő szervezgette volna útját Rómába, vagy lázadozott volna: ezt érdemlem én; akkor nem jut el olyan helyekre, ahová így bejuthatott. Urunk megtalálja a módját, hogyan juttassa be a jó hírt oda is, ahol alapjában véve nem tervezik azt meghallgatni. A zsidók a maguk gyűlölete révén találkoznak az igével, Félix és Tertullusz a munkájuk végzése közben. Egyik sem keresné Pált, hogy általa meggyőződjön arról, ki is az a Jézus.

Pálnak nem lenne esélye bejutni a helytartó elé, nem léphetne be Heródes palotájába, de az Úr megnyitotta előtte a kapukat. Ehhez azonban alázatos szívű, engedelmes szolgára van szükség, aki valóban felveszi naponta a keresztet. Az Úr Jézus tanítványainak azt mondta, tagadják magukat mindennap, és vegyék fel a keresztet. És pont Pál életében látjuk ezt megvalósulni. Világos,, hogy a kereszt nem az egyéni gondokat, betegséget, egy másik ember nehéz, elviselhetetlen természetét jelenti. Akkor mit? A Jézusért való szenvedés vállalását. Ezekre a helyekre csak így lehetett bejutni. Mivel az Úr az ott mozgó embereket is szereti, beküldi az életterükbe tanítványát. Ma is így munkálkodik az Úr, de vajon mi engedelmesen megyünk-e, amikor küld? Az is fontos, hogy Pál nem alkuszik meg, hanem vállalja a feltámadott Úr Jézus Krisztust. Nem használja a világ módszereit a maga érdekében, hanem az ő hitre jutásukat tartja szem előtt.

Olyan szomorú látni, hogy saját céljaik elérése érdekében a zsidók teljesen behódolnak Rómának. Semmi sem lényeges, csak megölhessék Pált. Isten gyermekei soha ne a világhoz igazodjanak, ezt is Pál írja, hanem mindig az igéhez. Rossz látni azt a hízelgést a zsidók részéről. Mert bizonyára nem így éreznek a római hatalom képviselője iránt. Úgy gondolják, a cél szentesíti az eszközt. Azonban rosszul gondolják, Isten soha nem ilyen módszerekkel dolgozott. Az Úr Jézus nem hízelkedett egyetlen vezetőnek, egyetlen embernek sem. Megmondta mindig a valóságot, azt, ahogyan Ő látta az adott személyt. Egyben felkínálta a gyógyulást, a változást is.

Pál nyugalommal és türelemmel hallgatja ezt a sok hazug és rosszindulatú vádat. Nagyon krisztusi magasságokban jár. Én nem tudnám kiállni szó nélkül, de tudja, hogy a Mester sem szólt, amikor hazug vádakkal támadták. Annyira más az Úr tanítványának a jelelme, mint a Krisztus nélkül élő ember természete. A visszavágást, a magunk védését hozzuk magunkkal, ez van a vérünkbe írva, a megtérés azonban ezeket a kódokat felülírja. Krisztus nyilvánul meg Pál által, bárhol is legyen. Mondhatná valaki, hát most épp tudott magán uralkodni. De nem így van, hisz annyiszor láttuk őt már megverve, friss sebekkel bebörtönözve, és mi hagyta el a száját? Hálaadó ének és imádság. Ő nem borul ki, nem veszíti el a fejét. Azt sem mondja, hát ezt már nem lehet bírni, csak áll csendesen, és tartja a kapcsolatot Megváltójával. Amikor eljön az ideje, majd szól. Hányszor elveszítjük a fejünket, gyakran jelentéktelen dolgok miatt. Ez azt jelzi, hogy nem vagyunk igazán benne az Úrban. Mert, aki Benne marad, az nem borul ki. Az apostol nemcsak az istentisztelet idején marad Benne, hanem állandóan az Úrban van. Krisztus természete nyilvánul meg általa. Tudja, hogy a saját természetének megnyilvánulása nem volna bizonyságtétel. De új természetet kapott, romolhatatlan magból, az ige által született újjá. Ez nem Pál kiváltsága, mindenkié lehet. Krisztus minden emberért eljött. Félixért, a zsidó vádlókért, és az ügyvédért is. Mert Isten előtt az ügyvédnek is a Szentlélekre,  az igazi Pártfogóra van szüksége.

VELEM VÁNDOROL UTAMON JÉZUS

1.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Gond és félelem el nem ér.

Elvisz, elsegít engem a célhoz,

Ő a győzelmes, hű vezér,

Ő a győzelmes, hű vezér.

2.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Ott az oltalom hű szívén.

Ha a szép napot fellegek rejtik,

Ő az éltető, tiszta fény,

Ő az éltető, tiszta fény.

3.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Bár az út néha oly sötét,

Soha nincs okom félni a bajtól,

Amíg irgalmas karja véd,

Amíg irgalmas karja véd.

4.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Ez a vigaszom, baj ha jő.

Bármi súlyosak rajtam a terhek,

Segít hordani, ott van Ő,

Segít hordani, ott van Ő.

5.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Túl a sír sötét éjjelén.

Fenn a mennyei, angyali karban

Nevét végtelen áldom én.

Nevét végtelen áldom én.

Isten áldásával.

A Szervező

N

incs véletlen, foglalhatjuk össze tömören a prédikátor elmélkedésének eredményét (Préd 3,1-22). Az Úr kezében van. Ő szabja meg a történések idejét. Több esetben ez a rendelt idő a génünkbe, a lényünkbe van kódolva. Amikor egy élet elindul, eljön a kifejlődésének, a születésének ideje. Nem véletlenül születik az ember. Az Úr dönt, mikor és hová szülessünk meg. Jó ezt tudni, mert így látjuk életünk értelmét. Ha Istentől indulunk, akkor nem értelmetlen az élet. Ő céllal teremtett és küldött a világba.

Az első cél, hogy megismerjük Őt. Azért lett az Úr Jézusban emberré, hogy könnyebb legyen megismerni Őt. Isten mindent megtett, hogy megismerhessük Őt. Nem zárkózik el előlünk, mert szereti elveszett teremtményeit. Jézusban emberré lett, hogy ne legyünk mindig elveszettek, hanem életre juthassunk. Utánunk jön, és megkeres. Hány nagy mélységet megjárt ember után ment el az Úr, és emelte ki őket onnan. Ő mindig időben érkezik.

Akire az Úr rátalál, az ráhangolódik Isten idejére. Nagyszerű lehetőség ez, és akkor már nem ez a világ, és nem is a régi természetünk hajt ide-oda. Már nem fogunk kapkodni, hanem mindent az Úr akaratához szabva teszünk. Az Úr Jézus is felismerte, mikor jött el a Jeruzsálembe menetelének és a meghalásának ideje. Amikor a testvérei hívták, erőltették, tudta, hogy még nem jött el az Ő ideje. Aki az Úrra figyel, felismerheti ezeket az időket. Akkor már nem másokhoz fogunk igazodni. Ma azért morzsolódik fel az erőnk és fogy el az időnk, mert az emberek időpontjaihoz igazodunk. A mindennek rendelt ideje van kifejezés felszabadít, a félem és a stressz alól. Isten gyermeke Isten órájához igyekszik igazodni. Az Ő órája se nem siet, se nem késik. Mindig a maga idejében érkezik el.

A mai szakaszunk is arról beszél, milyen nagyszerű az Úrra bízni magunkat (ApCsel 23,23-35). Ő engedelmes gyermekeinek alakítja az életét. Megszervezi Pál útját Rómába. Igen, Pál csak annyit tud, hogy Cézáreába fogják vinni, azonban a cél Róma. És el is fog oda jutni. Az is megrendítő, hogyan is jut el oda. A római állam költségvetésén, Róma oltalma alatt érkezik meg az evangélium. Az a jó hír érkezik, és terjed majd még erőteljesebben szét a fővárosban és a birodalomban is, amely Jézus királyságáról szól.

Pál útját az Úr Jézus Krisztus szervezi meg, ezért célba is fog érni. Senki és semmi sem akadályozhatja meg. Pedig akarja. Sátán tombol, mindent bevet, a zsidók haragját, összeesküvést, és majd később is lesznek olyan dolgok, amikből emberileg lehetetlen kijönni élve. És Pál kijön belőlük, mert az Úrnak még terve van vele. Jó csendben megállni, és elgondolkodni saját életünk csodás eseményein, egy-egy gyógyuláson vagy balesetből való jó kijövetelről. Ezek nem véletlenül történtek. Amikor mi is megdöbbenünk, ezt hogyan úszhattuk meg élve, akkor jusson eszünkbe, hogy Istennek terve van még velünk. Talán nem vagyok kész még a távozásra, még nem nyertem el bűneim bocsánatát. Terve van velem, mert általam kívánja eljuttatni valahova az örömhírt.

Az Úr szervezése nem jelent luxusutazást. Tehát soha nem a külső körülmények alakulása mondja meg, hogy az Úr szervezi a dolgokat. Isten az egyszerűség híve. Ő nem pazarol, és nem járat luxusban. Amikor a Fia érkezik, nem a legmodernebb kórházban, főorvosok segédletével születik meg, hanem egy szegényes barlangistállóban. Pásztorok teszik tiszteletüket, és imádják Őt királyként. Később nem fehér lovon, hanem egy szamár hátán vonul be Jeruzsálembe. Pálnak is ilyen egyszerű utat szervezett.

Az apostol nagyon jól tudta, hogy ha a római katonák kísérik is, és egyik fogságból kerül a másikba, az Úr mellette van. Vele vándorol a Megváltó, így soha nincs maga. Aki követi az Urat, az komolyan veheti: veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ha Ő mondta, akkor ez így is van. Bízzunk ebben. Ha az Úr szervezi az életünket, nem maradunk le semmiről. Ahol Ő akar látni, ahová Ő küld, időben meg fogunk érkezni. Ne siettessük életünk dolgait, engedjük, hogy Urunk a maga idejében hozza elénk, amit Ő szán nekünk.

Rád bízom, rád bízom

1. Rád bízom, rád bízom, a nehéz napokat rád bízom. Rád bízom, rád bízom a fényes napokat is. Sorsom legyen a te kezedben, Biztos helye van a féltő szívedben - ezért hát: Rád bízom, rád bízom, a nehéz napokat rád bízom. Rád bízom, rád bízom a fényes napokat is.

2. Nem félek, nem félek, ha volna mitől is, nem félek. Nem félek, nem félek, de kérem az erődet. Támaszt keresek az erődben, Vigaszt a szomorú, nehéz időkben - ha lesznek. Nem félek, nem félek, ha volna mitől is, nem félek. Nem félek, nem félek, de kérem az erődet.

3. Reménység, reménység, a holnap felől is reménység. Reménység, reménység, megtart, ha jön a kétség. Fény lesz ott, ahol ma sötétség, Élet ott, ahol ma reménytelenség - ezért hát Reménység, reménység, a holnap felől is reménység. Reménység, reménység, megtart, ha jön a kétség.

Isten áldásával.

Életbiztosítás

A

 prédikátor bizonyságtétele útmutatás a mai embernek is (Préd 2,1-26). Ő kipróbálta a dolgokat, így saját tapasztalatot szerzett mindarról, amivel az életben találkozott. Úgy indult az életnek, mint a legtöbb ember, kereste az élet értelmét, boldog akart lenni, és ehhez azokat használta fel, amit mi is. Azon az úton igyekezett boldog lenni, mint ma is az emberek többsége: ha megszerzünk dolgokat, kiépítjük körülöttünk a világot - de ez nem vezet eredményre. Megpróbálta az alkoholt is, de felismerte, hogy az sem segít. Minden hiábavalóság, fogalmazza meg. Igen, minden hiábavalóság, ha nem keresem és ismerem meg Istent. A világ javai, de még a munka sem elégítik meg a  lelkünket. A sok érték mellett a szív üres marad. Az ember Istennel való élő kapcsolatra lett teremtve, csak Ő elégítheti meg a szívünket. Salamon tapasztalata azt üzeni, értékeljük át az életünket, és induljunk az Úr felé. Halljuk meg a szavát, mert Ő szól!

Isten nélkül semmi sem megoldás. Egy időre eltompíthat minden, és keltheti azt az érzést, hogy rendben vagyunk, de egy idő után rádöbbenünk: nincs rendben az életünk. Ebben a világban minden a bűn romlása alatt van, semmi sem úgy működik, ahogyan azt Isten kigondolta. Sátán ezekről eltereli a figyelmet. A halmozásra ösztönöz, pedig minden itt marad, nem viszünk magunkkal semmit. Salamon is ezen kesergett, olyan emberre hagy mindent, aki nem dolgozott meg érte. Azonban nem a teljes reménytelenség árad ezekből a versekből, hanem az a bölcs élettapasztalat, hogy Isten adja meg mindennek az értékét. Őbenne, a Vele való kapcsolat által kerül minden a helyére. Amíg nem az Övé az életünk, és nem az Ő orcáját keressük szüntelen, a földi dolgoknak élünk, addig ezek a középpont. Krisztust megtalálva az igazi kincs birtokába jutunk. Ő mindent megér. Krisztus mellett korábbi értékeink kárnak és szemétnek fognak tűnni. Az igaz örömöt, célt, az élet teljességét Benne élhetjük meg.

Aki átéli az Úr Jézus kegyelmét, az mindenre másképp tekint. Meglátja, amit a prédikátor is meglátott: minden Isten kezéből jön. Amire szükségünk van, azt Ő megadja. Krisztusban nagyszerű lehetőségeket kapunk, az Atya gondoskodását. Csak Elé kell állni, és elmondani, mire van szükségünk. Bátran Elé tárhatjuk mindazt, ami vár ránk ma is, abban a hitben, hogy Ő valóban velünk van és cselekszik. Tegyünk úgy, ahogyan gyermekeink teszik, elmondják a napjukat, beszámolnak dolgaikról, kérnek, ha valamire szükségük van, és mindezt teljes bizalommal teszik. Tudják, hogy a szülő mindent elrendez. Így ők felszabadulnak a maguk dolgainak a végzésére. A mi dolgunk, hogy Őt éljük meg, figyeljünk Rá, és tegyük, amit mond.

Aki megtapasztalja, hogy minden az Úr kezéből jön, az örvendező és hálás lesz. A hála és az öröm viszi előre. Krisztusban nem a földi javak megszerzése a cél, hanem az Úr egyre jobb megismerése, a Belőle fakadó élet. Krisztussal más tartalmú életet él. Aki Őt követi, az nem a világgal sodródik. Sok fölösleges kolonc hullhat le rólunk. Mert legtöbbször a sok fölösleges dolog veszi el az erőnket és az időnket. Aki Istennek él, az feltöltődik, mert Ő nem elszívja az erőt, az életet, hanem adja. Belőle fakad az igazi élet.

Hatalmas Urunk van, Hozzá tartozni az igazi életbiztosítás (ApCsel 23,12-22).  Ő megőriz, addig, amíg az útján járunk és elvégezzük a ránk bízott feladatot. Ezt látjuk Pál életében. Az életére törő zsidók kezéből is kimenti. Pál figyel Urára, teszi, amit mond, vagyis bízik abban, hogy az ellenségek ellenére is eljut Rómába. Hiszi, hogy az Úr tovább segíti Őt. Pál nem az életét féltette, kész volt ő bármikor meghalni az Úrért, de volt látása arról, hogy még most nem fejezi be életét. Bármennyire támadják, és egyre nehezebb a helyzet, bízik az Úrban. Aki pedig Benne bízik, és mindent Rá bíz, az nem csalódik.

Urunk mindig az események előtt jár egy lépéssel. Az összeesküvők nem érnek célt, mert az Úrnak itt is van eszköze. Még a várba is be tud jutni, a római hatalom sem elzárt terület Előtte. Így bízhatunk Benne nehéz helyzetekben, ne feledjük: ahol a mi tudományunk megáll, ott az Úré nem. Ő tovább tud menni, sőt, legtöbbször előttünk járva készíti a szabadulás útját. Amikor kilátástalannak tűnik a helyzetünk, lássunk túl rajta, és jusson eszünkbe: el van már készítve a szabadulás. Urunk előttünk jár. Lehet, hogy még nem látjuk tisztán, de Ő végzi a dolgokat.

A gonosz tervei az Úr előtt vannak, és mielőtt megvalósulnának, már elkészítette az ellenszert. A gonosz vesztes játékos, rossz csapatban van, ez akkor is igaz, ha mi úgy látjuk, nincs esélyünk vele szemben. De ne rá nézzünk, ne kápráztasson az ereje, hanem figyeljünk az Úrra. A mennyben minden másképp látszódik, Isten előtt mások az esélyek. Góliát is azt gondolta, egy legyintéssel elintézi Dávidot. Saul és népe rettegett tőle, pedig ők képzett és harcedzett katonák voltak. Dávid azonban ismerte az Urat, napi kapcsolatban volt Vele, és nem feledte, hogy Hozzá tartozik. Saul és katonái is legyőzhették volna Góliátot, ha Isten szövetségében élnek, és Őbenne bíznak. Nézzünk az Úrra, és lássuk meg az elkészített győzelmet.

 A béke messze tőled

1. 

A béke messze tőled, szíved örömtelen.

A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

2. 

Csak Jézus ad nyugalmat, midőn a harc kemény.

Megfáradott szíveknek Ő éltető remény.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

3. 

Sok vérező sebéből üdv árad, isteni,

Ki Őt be nem fogadta, a jót nem ismeri.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

4. 

Te küszködöl magad csak, ha bűn szívedre tör,

S bukásod és kudarcod úgy szégyenít, gyötör.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

5. 

Mi az igaz? Tűnődöl, s a kétkedés epeszt,

Jézus az út, igazság s az élet, Őt keresd!

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

Isten áldásával.

Bízzál!

S

alamon elmélkedésből és tapasztalatból származó gondolatait olvassuk most (Préd 1,1-18). Ez a király nemcsak nézett, hanem látott is. Odafigyelt az őt körülvevő világra. Megfigyelte a természetet, és mindez Isten felé irányítja. Azért kaptuk ezt a földet, rajta Isten sok ajándékát, hogy ne csak rohanjunk, hanem megálljunk, és lássunk is. Csodálkozzunk bele a teremtett világ szépségébe, gondolkozzunk el rajta, és adjunk hálát érte Istennek. A prédikátor minden dolog mögött meglátja az Urat. Tudja, hogy az élet az Ő ajándéka. És az életünket csak akkor értjük meg igazán, ha ezt látjuk. Vigyen az élet csodája közelebb az Úrhoz. Igyekezzünk Őt megismerni, mert megismerhető. Azért jelentette ki magát és lett emberré, hogy megismerhessük Őt.

Amikor mindent hiábavalóságnak mond, akkor tulajdonképpen a bűneset utáni életről beszél. Isten nélkül minden hiábavalóság. Ha az ember nem keresi Őt, és Nélküle akar boldogulni, hiábavaló erőlködés lesz az élete. Életünk értelme, hogy keressük Őt. Törekedjünk megismerni, és ne Nélküle éljünk. Azért is írja le ezt, mert lehetséges megismerni az Urat. Ő mindent megtett, hogy az ember a bűn ellenére Rá találhasson.

Az Úr Jézus Szentlelke és igéje által jelen van, mégpedig azért, hogy átéljük a találkozást. Ne úgy éljünk, mintha magunkban volnánk. Az ember keresi az értelmes életet, nem akar magában lenni, és ez az igazi Élet eljött a világba. Jelzést adott magáról. Aki fogja ezt a jelzést, és meghódol az Úr előtt, annak boldog lesz az élete. Miért? Mert az ember csak Istennel lehet boldoggá, és csak Vele boldogul.

Az Urat megismerve és életünket Rábízva már nem üres szélkergetés az élet. Ővele a helyünkre kerülünk. Nem kell már félelmekkel és aggódással teljesen élni, mert az Úrban való hit felszabadít. Az a tudat, hogy van Atyám, Aki gondoskodik rólam, leveszi vállamról a terheket. Jézussal győztes életet élhetünk. Jézussal van cél: az örök élet. És ennek a valóságában járhatunk már most.

Isten nélkül sodródunk, és nincs is időnk ezt meglátni. Elvisz a lendület, és amikor rádöbbenünk, mennyire hiábavaló volt minden, nem tudunk változtatni. Azonban az Úr nincs messze, szól, azt akarja, hogy időben elinduljunk Vele. Ha így teszünk, más irányt veszünk. Akkor már Őreá figyelünk, akkor megtanulunk megelégedni, már nem a nyugtalan szívünk, a testünk kívánsága hajt, hanem az Úr vezet majd szüntelen. Akkor elmondhatjuk: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem” (Zsolt 23,1-2).

Pál az ezredes előtt - meg akarják tudni, mi a probléma vele (ApCsel 23,1-11). Összehívatják a főpapokat és az egész nagytanácsot. És ők mennek, ha akarnak, ha nem, mert menni kell. Nem tehetik meg, hogy Róma szavát figyelmen kívül hagyják. Csak egy ezredes ad parancsot, az ország első embereinek, és nekik indulni kell. És ebben meglátszik sátán hatalma, elhiteti velünk, hogy szabadok vagyunk, mi irányítjuk az életünket. De nem így van. Úgy születünk a világba, hogy sátán irányítása alatt vagyunk. Ha ő szól, nem tehetjük meg, hogy ne engedelmeskedjünk. És mindez a szabadság látszata alatt történik.

Azonban, aki átélte az Úr szabadítását, az nincs ezen pusztító és kényszerítő uralom hatása alatt. Jézus Krisztus által szabadok lehetünk. És ez valóságos szabadság. Csak élnünk kell benne. Az apostol fogságban, korlátozott önrendelkezéssel is szabad. Nincs benne félelem, nem az emberek személyére figyel, nem az határozza meg, hogy milyen méltósággal áll szemben. Ő a főpap, a nagytanács, és a római katona előtt is Jézus jelentében tartózkodik. Látja Őt, és mindenek feletti nagyobb hatalomnak ismeri. Jézussal járva nem fél a szívünk az emberi méltóságok előtt sem. Ott is látjuk Jézust, és tudjuk, többen vannak velünk. Ha az Úr útján, az Ő országa dolgaiban járunk, megtapasztaljuk Őt.

A főpap hamar dühbe gurul, amikor Pál Isten előtti jó lelkiismeretéről beszél. Úgy látszik, őt nyugtalanítja a lelkiismeret. Mindent erőszakkal akar megoldani, és Pál nyugodt, félelemmentes jelenléte rámutat: rossz úton jár. Gyakran akkor folyamodunk erőszakhoz, amikor nincs rendben a lelkivilágunk. Az apostol tudja, hogy ő valóban Istennek szolgál. Jézus által Tőle kapott kegyelmet és elhívást. És aki Jézust nem ismeri, nem ismeri Istent sem. A Szentlélekkel betöltött apostol meg meri mondani a főpapnak az igazságot. Nem fél, mert békessége van az Úrban. Tudja, hogy a testet ugyan megölhetik, de a lelket nem. Jó hit által az Úr Jézushoz tartozni. Dühönghet a világ, tajtékozhat tengere, Krisztusban békességünk van.

Pál néhány szava megmutatja a zsidó nép lelki vezetőinek, mennyire nincs békessége. Azonnal bekattannak. Előbb Pált akarják szájon ütni, aztán pedig egymásnak esnek és vitáznak. Pál pedig ott áll nyugodtan. Ellenségei dühükben szét akarják szedni, de ő nem fél. Olyan jó ezt látni, lehet ilyen az életünk. Tombolhatnak körülöttünk, fenyegethetnek, Krisztusban azonban békességünk van. 

Ebben a zavaros, emberileg kiszámíthatatlan közegben mellé állt az Úr. Ilyen Urunk van, mellénk áll a bizonytalanságban, és megszólít. Azt mondja: Bízzál! Hát kell ennél több? Bízzál továbbra is bennem. Célba fogsz érni. Ahogy eddig bizonyságot tettél, úgy fogsz ezután is, meríts ebből erőt. Ne az üldözőkre nézz, hanem lásd meg, hányszor támadtak, de én megőriztelek. El fogsz jutni Rómába. Az Úr mindig megvalósítja terveit. Ma sem akadályozhatja meg ebben senki. Engedjük, hogy vezessen minket.

NAGY ISTENEM, HA NÉZEM A VILÁGOT

1.  

Nagy Istenem, ha nézem a világot,

Melyet teremtett szent „legyen” szavad,

Ha itt a földön millió lényt látok,

Kiket igazgatsz s táplálsz egymagad,

Szívem Feléd ujjong örömtele:

Mi nagy vagy Te, mi nagy vagy Te!

Szívem Feléd ujjong örömtele:

Mi nagy vagy Te, mi nagy vagy Te!

2.  

Ha nézek föl az ég dicső boltjára,

Hol tündököl csodás csillagsereg,

Hol pompás két aranyhajóként járva

A nap s a hold az űrben fönt lebeg,

Szívem Feléd ujjong örömtele:

Mi nagy vagy Te, mi nagy vagy Te!

Szívem Feléd ujjong örömtele:

Mi nagy vagy Te, mi nagy vagy Te!

3.  

Uram, Igédben hogyha megtalállak,

Ha látom ott kegyelmes tetteid,

Választott néped amint egyre áldod,

Türelmesen viselve bűneit,

Szívem Feléd ujjong örömtele:

Mi nagy vagy Te, mi nagy vagy Te!

Szívem Feléd ujjong örömtele:

Mi nagy vagy Te, mi nagy vagy Te!

4.  

Ha Jézust látom itt a földön járva

Alázatos, türelmes szolgaként,

Látom, hogy áldást áraszt a világra,

S kereszthalálra adja életét,

Szívem Feléd ujjong örömtele:

Mi nagy vagy Te, mi nagy vagy Te!

Szívem Feléd ujjong örömtele:

Mi nagy vagy Te, mi nagy vagy Te!

5.  

Ha földre nyom a búnak, gondnak terhe,

Szegény szívem halálosan beteg,

S hozzám hajol az Úrnak szent kegyelme,

S lelkem az Ő irgalma menti meg,

Szívem Feléd ujjong örömtele:

Mi nagy vagy Te, mi nagy vagy Te!

Szívem Feléd ujjong örömtele:

Mi nagy vagy Te, mi nagy vagy Te!

6.  

Ha majd az Úr elszólít e világból,

És színről színre láthatom meg Őt,

Ha majd felém dicső arca világol,

S én térdre hullok szent színe előtt,

Szívem Feléd ujjong örömtele:

Mi nagy vagy Te, mi nagy vagy Te!

Szívem Feléd ujjong örömtele:

Mi nagy vagy Te, mi nagy vagy Te!

Isten áldásával.

Jézus a remény

A

z ország fogságra menetel előtti utolsó időszakáról és ennek bekövetkeztéről olvasunk, majd a szabadulás és újrakezdés megvalósulásáról (2Krón 36,1-23). Ez a fejezet is felragyogtatja Isten hűségét, szeretetét. A legnehezebb időkben is jelen van, keresi őket, szól hozzájuk. A felelet azonban makacsság, önfejűség. Ebben az időszakban munkálkodott Jeremiás próféta, hirdette az Úr üzenetét, még sem tértek meg. Hamis reményeik voltak, nem vették komolyan, hogy csakis Isten segíthet rajtuk, azonban ehhez vissza kell térniük Hozzá. Olyan jó tudni, hogy Isten az Úr Jézus Krisztusban jelen van ma is. Hallhatjuk a szavát, de rajtunk áll, hogy hallgatunk-e Rá.

Jósiás után gyorsan váltakoznak a királyok. Egyiptom is beleszól az ország életébe. Az okoskodásnak meglett a következménye. Amikor okosabbak vagyunk Istennél, és mi akarjuk megmutatni, ahelyett, hogy Rá bíznánk magunkat, mindig következménye van. A fáraó sarcot vetett ki rájuk, de ők fellázadtak, emberi erővel és módszerekkel akarták a helyzetet megoldani. Jó példa ez számunkra is, ne mi akarjuk megoldani a dolgokat, ne a logikánkra, hanem az igére hallgassunk.

Az is fontos üzenet, hogy a nép fogta Jósiás egyik fiát, és királlyá tette. Nem kérdezték az Urat, maguk döntöttek, és a szokásjog alapján választottak. Sok nyomorúság fakad abból ha magunk választunk, amikor emberi mércékhez igazodunk. Szabad nekünk az Úrhoz fordulni és elkérni Tőle a jó megoldást vagy azt a személyt, akit Ő akar azon a helyen látni és használni. Ezeknek az emberi szempontok szerinti választásoknak nagy tragédia, rengeteg könnyhullatás, szenvedés lett a vége. A templomot is kifosztotta Egyiptom királya.

Jójákimot a fáraó helyezte a trónra, de ő fellázadt, összeszövetkezett Nebukadneccarral, tőle várta a szabadítást, helyette azonban fogság következett. Miért? Mert nem Istenre figyelt, nem is törődött vele, emberi módon akart szabad lenni, és még nagyobb rabságba sodródott. Ne magunkat akarjuk megszabadítani. Az ellenség ellen Krisztusban van a megoldás. Mi tehetetlenek vagyunk. Az igazi segítő az Úr Jézus Krisztus. Minden más megtévesztés. A gonosz vesztünket akarja, és azért súgja: megoldod magad is. De ez nem így van, nincs más segítség, csak az Úr neve.

Azt olvassuk: idejében küldött nekik üzenetet követei által. Az Úr mindig időben szól, hangzik az üzenet. Isten meg akarta őket menteni a fogságra meneteltől. Segíteni kívánt rajtuk, de ők nem fogadták el a segítséget. A követeket kigúnyolták, kijelentését megvetették. Mi lehet ennek a vége? Pusztulás! Ha nem fogadjuk el a segítő kezet, a pusztulás vár ránk. Ha valaki elutasítja az életmentő szérumot, nincs segítség. Az Úr Jézus Krisztusban Isten kinyújtotta felénk segítő kezét, az utolsó nagy üzenetét küldte el, de az embereknek nem kellett. Ő maga mondja el, hogy a követeket megverik, némelyiket megölik, és amikor a Fiú érkezik, Benne az örököst látják, és Őt is megölik. Az örökség kell, és nem a Fiú. Ez a nagy tévedés, sátán ma is ezt munkálja ki, ne a Fiút, ne a Vele való kapcsolatot akarjuk, elégedjünk meg kevesebbel. Elégedjünk meg az örökséggel, a világ kincseivel. Azonban ez nem elég, egyedül a kegyelem ment meg.

Azonban az Úr kegyelme és irgalma határtalan, utánamegy népének a fogságba, és a pogány uralkodót is eszközként használja. A nagybirodalmak első emberei is az Úr eszközei. Akkor is így van ez, ha ők nem mindig látják. Eljön a szabadulás ideje. Az Úr a fogságban is jelen van. Nincs távol tőlünk, és nincs olyan hely, ahol ne tudná elvégezni szabadítását. Nincs reménytelen élethelyzet.

Az apostol még gyalázói, bántalmazói előtt is bizonyságot tett az Úrról (ApCsel 22,22-30). Hallaniuk kell Isten üdvtervéről, látni kell az igazságot. De ezek az emberek nem hallanak, elvakította őket a gyűlölet. A  gyűlölet vakká tesz, nem akarják hallani, hogy Jézus feltámadt. Mert megbízatást adni csakis élő személy képes. Pál arról vallott, hogy a feltámadott Úr nemcsak a damaszkuszi úton, hanem később is szólt hozzá. Feladatot bízott rá. Pál mindig figyel, és érzékeny az Úrtól jövő üzenetre. Bárhol legyen is, meghallja, amit a Gazda mond. Állandó kapcsolatban van az Úrral. Az apostol nemcsak a nyomorúság idején kiált az Úrhoz, hanem mindig kapcsolatban van Vele. Az Úr Jézus valóban a barátja, Aki ott van élete mellett. Pál tudja, ha szemeivel nem is látja, Ő jelen van. Amikor emberekre már nem számíthat, Jézus ott van. Ő a legbiztosabb pont. Ő az, Akire mindig lehet számítani. Nem hagyja cserben övéit. Ez nem azt jelenti, hogy akkor azonnal megváltozik a körülményünk, mert van, hogy pont ezáltal tesz általunk bizonyságot az Úr. Itt most nem fog megszabadulni Pál, ez az eseménysorozat viszi majd el egészen Rómáig.

Aki állandóan az Úrral van, aki élő kapcsolatot ápol Vele, az nem fog megijedni a nehézségek idején sem. Az kérdezi, mit is akar kihozni ebből az Úr. Élethelyzeteink is gyakran a bizonyságtétel lehetőségét hozzák el. Urunk így viszi előre az evangéliumot. Mi gyakran azonnal a javulást várjuk, szabadulni szeretnénk belőle. Nem szeretjük a szenvedést, a bántást, de a bántalmazónak is hallani kell az örömhírt. Legyünk készek mindenkor Jézusról bizonyságot tenni.

Hagyjad az Úr Istenre Te minden utadat

1. HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat, Ha bánt szíved keserve, Ő néked nyugtot

ad. Ki az eget hordozza, Oszlat felhőt, szelet, Napját rád is felhozza, Atyád ő, áld, sze -

ret.

2. AZ ÚRRA bízzad dolgod: Könnyebbül a teher; :/: Ezer baj közt is boldog, Aki nem

csügged el. Minek a gond, a bánat? Mit gyötröd lelkedet? Az Istent kérjed, várjad, S

megnyered ügyedet.

3. A TE irgalmasságod Van rajtam, Istenem, :/: Te jól tudod, jól látod, Hogy mi használ

nekem. Sorsomat úgy intézed, Amint te akarod; Bölcs a te végzésed, Ha áld, ha sújt ka-

rod.

4. UTAD van számtalan sok, Uram, és eszközöd; :/: Reánk is szent áldásod Bőséggel

öntözöd. Művednek akadálya, Szünetje nincs soha; Úgy téssz, amint kívánja Gyerme -

keid java.

5. BÍZZÁL, bánatos lélek! Mit bánt a bú, a gond? :/: Él még, ki annyi vészek Torkából

már kivont. Bajaidból kiment ő, Szűnnek keserveid; Rád még a jó Teremtő Víg napot is

derít.

6. ŐBENNE vesd halálig Jó reménységedet: :/: Ő biztos révbe szállít A bajból tégedet.

Bár késik a segítség És nem találsz vigaszt: Eloszlik gond és kétség Előbb, mint véled

azt.

7. Ő MEGCSELEKSZI végre Velünk azt, ami jó; :/: Ösvényünk erőssége Te vagy, Min-

denható! Bár nehéz földi pályánk, Könny lepi és tövis, De örök pálma vár ránk: Utunk a

mennybe visz.

Isten áldásával.

Tenni szent akaratát

N

agyszerű, az egész népre kiterjedő megújulás ment végbe Jósiás király uralkodása alatt (2Krón 35,1-26). Mindent megtett, hogy a nép visszatérjen az élő Isten szövetségébe. Helyreállította a templomot, és az istentiszteletet is. Az Úr törvényének megtalálása megrendítette. Elsősorban az volt a megrendítő, hogy megtalálni kellett, hogy nem volt kéznél és használatban. Jó dolog rátalálni az igére, nagy kegyelem, hogy Urunk megadja ezt. Azonban az igét soha nem kellene keresni, annak mindig kéznél kellene lenni. Isten szava a lelkünk tápláléka, és nélküle nem igazán életes az élet. Megvan-e a Bibliánk? Milyen állapotban van? Látszik rajta a rendszeres használat, vagy meg van kímélve?

És ha használom az Úrtól való használati utasítást, úgy teszem, hogy teljes szívvel ráhangolódok és kérdezem, mit jelent ez az én életemre nézve? Kérdezem, mit mond nekem ma az Úr? Olvashatjuk megszokásból, kötelességből, és a szolgálattevőket megkísérti, hogy munkaeszközzé válik. Akkor olvassuk, amikor készülni kell. De olvasom-e önmagáért, azért, hogy az Úrral kapcsolatban legyek? Az ige olvasása által kerülhetek Hozzá közelebb, ismerhetem meg akaratát, és közben az Úr is formál engem.

Belső, lelki megújulás volt ez. Azonban azt is látjuk, hogy csak Jósiás haláláig tartott ki. Gyakran egy-egy megújulási időszak emberekhez kötődik, és amikor a lelki vezető meghal, a megújulás is abbamarad. Urunk azt akarja, hogy Őhozzá kötődjünk. Az igazi megújulás és újjá válás Tőle jön. Az emberi tevékenységek is egy darabig lendületbe hozhatnak egy embert vagy egy közösséget, de a hosszútávú és minőségi változás mindig az Úrtól jön.

Mindent helyreállított Jósiás, az Úr házát, a benne folyó istentiszteletet, és a papok és léviták szolgálati rendjét is. Teljes mértékben Isten törvényéhez alakították az életet és az istentiszteletet. Mert Isten tisztelete nem a magunk módján folyik, hanem úgy, ahogyan az Úr megmondja. Ő azt akarja, hogy lélekben és igazságban imádjuk Őt. Vagyis az életünk Róla tegyen bizonyságot, legyen összhangban az Ő igéjével. Jó elcsendesedni az Úr előtt, és megvizsgálni, hogy vajon én így tisztelem-e az Urat? Az életem dolgai az igével összhangban zajlanak-e? Vagyis, amit az ige nem hagy jóvá, azzal szakítok, azt kitakarítom? Akkor fog javulni az életünk, ha mindent az ige szerint teszünk. Ha a másik nemhez való viszonyunk, a gyermeknevelés, a munka kérdése is Isten akaratához igazodik, igazi megújulás mehet végbe.  Az Úr nemcsak az elméletet, a dogmatikánkat, hanem az életünket akarja újjá tenni. Azok a bűnösök, paráznák, akik az Úr Jézushoz mentek, és kegyelmet találtak, már más szívvel mentekek el Tőle. Nem ugyanúgy éltek, mint Jézushoz menetelük előtt. Az eddig problémás terület meggyógyult, és az Úr irányítása alá került.

Igénk rámutat: állandóan felfelé kell figyelnünk, mert a gonosz is működik, el akar buktatni. És ezt úgy igyekszik véghezvinni, hogy ne tűnjön bukásnak. Jósiás kifelé, a népe irányában igyekezett erőt mutatni, lássa meg mindenki, hogy ő nem fél Nékótól, és képes megvédeni az országot. Valószínűleg el is várták, hogy a fenyegetettség idején tegyen valamit. A király környezete csak azt látta, jön az ellenséges haderő, tenni kell ellenük valamit, meg kell védeni magunkat. És ez jó ötletnek is tűnt. Azonban az ilyen egyértelműnek tűnő helyzetekben, amikor a döntés magától értetődő, kell még jobban az Úrra és a Tőle hallottakra figyelnünk, hogy el ne sodortassunk.

Jósiás most nem figyel eléggé, így nem látja meg, hogy Nékón keresztül Isten szól hozzá. Nem kell leállni, háborúzni, nincsenek veszélyben. Jósiás azonban valami nagyot akart tenni. Ő is szerette volna átélni, amit többi elődje: az Úr megszabadít az ellenségtől. Benne élhetett Ezékiás megtapasztalása, ahogyan Isten megmentette az asszír király kezéből. Istennek nincs szüksége önkéntes hősjelöltekre. Ő azt kéri, hogy bízzuk Rá magunkat, engedelmeskedjünk, és higgyük, hogy valóban oltalom és menedék Ő.

Pál apostol támadói, bántalmazó előtt bizonyságot tesz (ApCsel 22,1-21). Ennyire lángol benne a Krisztus iránti szeretet. Még most is az Urat akarja megismertetni. Csodálatos, embert átformáló hatalmáról tesz bizonyságot. Szemük elé állítja a régi Sault, Gamáliel nevének említése garancia a szigorú neveltetésre, a törvényhez való hűségre. Eléjük állítja azt a régi gyilkos indulatú embert, és mindenkinek el kell ismerni: ha ez megváltozott, csakis Isten munkája. Ha pedig Jézus változtatta meg, akkor igaz, amit Pál hirdet. Az a názáreti Jézus, akit megöltek, valóban feltámadt és él.

A bizonyságtétel ma is a régi emberünket újjáformáló Krisztusra mutat. Meg kell láttatni, milyenek is voltunk, mielőtt Ő átvette az uralmat életünk felett. És ha ezt látják, és a mostani életünk világosan beszél a változásról, meggyőzhet másokat az Úr Jézus hatalmáról. A bizonyságtétel lényege: döbbenjek rá arra, hogy én sem tudok a magam erejéből más emberré lenni, azonban nem vagyok reménytelen helyzetben, mert az Úr Jézus, ha Pált megváltoztatta, akkor az én szívemet is újjá tudja tenni. Az Úr ma is ezt akarja, a régi gyilkos természetünket és indulatunkat újjá tenni. A saját indulatával és természetével ajándékoz meg.

Sault egy egészen új életre hívta el az Úr. Nem egy új vallást ismert meg, amivel még sikeresebbé vált. Nem! És ma sem erről van szó, nem Istent állítjuk az életünk mellé, hogy még nagyobb karriert fussunk meg. Jól látszik Pál elhívásában, hogy megértette, most már azt kell kérdezni, mit akar az Úr, hogy tegyek. Itt már csak Neki van akarata, és én ennek alárendelem magam. Szívem vágya, hogy tegyem, amit mond. A hívő élet ez, tenni szent akaratát. És az akkor lehetséges, ha mindennap figyelek Rá, és igyekszem megérteni, amit mond.

Végig megálld a nagy tusát!

1. 

Végig megálld a nagy tusát!

Erőt Urad, a Krisztus ád.

Nyerd el, mit félretett neked,

A koronát, az életet!

2. 

A célra fuss, hogy mennybe juss,

Ott vár reád az égi juss!

Az út oda bizton vezérl,

Krisztus az út, Krisztus a cél.

3. 

Ne csüggedj el, Ő felemel,

Új erőt ád, csak bíznod kell!

Ha gondodat mind ráveted,

Segít vinni a terhedet.

4. 

Bízzál, ne félj, a Krisztus él!

Ő hűn szeret és megsegél.

Csak higgy, és Ő lesz Mestered,

Urad, s mindenben mindened!

 Isten áldásával.

Mit jelent rám nézve?

N

agyon megrendítő, amit olvasunk (2Krón 33,1-34,33). Egy nagyszerű, az Úr útján járó király után egy teljesen ellenkező irányt folytató uralkodót látunk. Azt gondolná az ember, a jó példa, a nagyszerű bizonyságtétel, Isten csodálatos szabadítása jó irányba tereli Manassét. Csak az Úr dolgairól hallott, az Ő csodáit élte meg, lehet ilyen közegben rossz útra térni? Igen, lehet. A jó példa nem elég, az csak lehetőség arra, hogy Isten felé induljunk el. A nevelés és a példamutató kegyesség is csak irányt mutat, de mindenkinek magának kell dönteni, melyik úton akar járni. Ezen túl pedig szükséges az Úr uralma alá kerülni. Amíg a szívemben nem Ő lesz a király, nem Ő veszi kézbe az irányítást, nem tudok Isten akarata szerint élni. Ezek a történetek is mind ezt erősítik meg. Újjászületés nélkül nem megy. A bűn belénk vak kódolódva, és ezen mi nem tudunk változtatni. De aki megismeri Istent, az előtt világossá válik, hogy nem reménytelen a helyzet, van segítség, van Szabadító. Az Úr Jézus nélkül semmire sem megyünk, de Ő meg tud szabadítani.

Manassé gőzerővel a bálványimádás útjára lép. Mindent másképp tesz, mint az apja, úgy tűnik, szándékosan megy más irányba. Meg akarja mutatni, hogy ő jobban ért a dolgokhoz. Úgy gondolja, a bálványistenek majd megsegítik, és ezeknek a bálványoknak a népei majd katonai segítséget adnak. Manassé nem Istenre támaszkodott, hanem saját elképzeléseire, emberi erőre. Nagyon nagy mélységbe jutott Manassé, emberáldozatot is bemutatott, a lejtőn nagyon nehéz megállni, egyre mélyebbre zuhan az ember. A bűn egyre lejjebb húz, és nem tudunk visszafordulni. Külsőre azonban ez nem tűnt olyan rossznak. A bálványipar erőteljesen megnövekedett, volt munka, haladt előre a gazdaság. Fejlődött a kultúra, új irányt vett a művészet, mert az ember az istentelenséget is megmagyarázza. Új és népszerű fogalomkészletet gyárt, Isten azonban másképp látja a dolgokat. Isten nem igazodik a mi elképzeléseinkhez, a bűn és az utálatosság mindig ugyanaz marad.

Jó látni, hogy az Úr nem mondott le Manasséról, és népéről sem. Amikor emberileg reménytelennek látszik a helyzet, amikor úgy tűnik, ez az ember meg nem fog változni, Isten már készíti az Ő tervét. Ő mindig előttünk jár. Azt olvassuk, „szólt ugyan az Úr Manasséhoz és népéhez. De azok nem figyeltek rá.” Nem lehet Istent hibáztatni, a legnagyobb sötétség idején is küld fényt, és ez nem más, mint az Ő szava, az ige. Isten szól ma is, küldi felénk jelzéseit, az a kérdés, hallgatunk-e Rá? Manassé nem hallgatott az Úrra, nem figyelt szavára, mert akkor még jól ment az ország sora. Megtévesztette a gazdasági fejlődés, a jólét, és nem figyelt. Minek, ha megy Isten nélkül is. Másrészt elhitték, hogy mindez a bálványoktól származik. Hányszor gondoljuk mi is, hogy azért mennek jól a dolgok, mert a hitetlenségünk, a bálványaink segítenek. Isten kegyelme, hogy rossz út ellenére tapasztalunk áldásokat.

Keményebb szó következik, fogságba kerül Manassé, mert Isten nem hagyja annyiban. Nem mond le rólunk. Ha nem halljuk a szavát, megengedi a tékozló fiúi mélységeket, de ott is felkínálja a változtatás lehetőségét. Manassé bilincsek közt döbben rá: rossz úton járt, hamis reménysége volt, a bálványok nem segítenek. Azok az országok igázzák le, amelyeknek isteneit átvette. A gonosz tőrbe csal, mert tönkre akar tenni. Ez a király idegenben, a börtönben megalázta magát, bűnbánatot tartott, és az Úr meghallgatta és hazavitte az országba. Az Úr vitte haza, nem Manassé diplomáciája ért el sikert, vagy egy másik nép sietett segítségére. Ez a kegyelem munkája. Életünkben is a kegyelem munkálkodik. Ez a mélység és a szabadítás Isten tananyaga. És Manassé megtanulta a leckét. Rádöbbent: Isten az Úr. Innentől kezdve teljes mértékben az Urat szolgálja. Lerombolja mindazt a sok utálatosságot, amit ő építtetett. Nem hagyja meg őket műemléknek. Nem mondja: azért ezek művészeti értéket képviselnek. Ami a bűn jegyeit hordozza magán, azt el kell távolítani, mert ha meghagyjuk, az kísértéssé válhat mások számára is.

Manassé után ismét mélyrepülés következett, az apa megtérése sem győzte meg Ámónt, nem a jó példát követte, hanem a bűnös életét. Ezért veszélyes a bűn, meg lehet ugyan térni, újat lehet az Úr kegyelme által kezdeni, de nem biztos, hogy a megváltozott életünk válik példává. Gyermekeinkben lehet, hogy a rossz minta ragad meg, az válik vonzóvá.

Isten azonban népét nem engedi teljesen elhajolni, hanem ad egy olyan királyt, aki Őt keresi. Jósiás már gyermekkorában keresi az Urat, vagyis megnyitja lelkét az Úr előtt. Befogadja Isten dolgait az életébe. Pedig nem is könnyű ez az időszak, hiszen a törvénykönyv is úgy eltűnt, hogy azt sem tudják, van-e olyan egyáltalán. Olyan könnyen elfelejti az ember Isten igéjét. Tudjuk-e, hol van a Bibliánk? Mikor volt utoljára a kezünkben?

Jósiás reformba kezd, rendbe hozatja, amit apja tönkretett. És az Úr kegyelmes, megtalálják a törvénykönyvet, és Jósiás nagyon megrendül és komolyan veszi. Nem állítja ki, hogy mindenki nézze meg ezt a történelmi tárgyat, hanem odafigyel rá. Olvassa, majd megkérdezi: mit jelentenek ezek rám nézve? Tudja, hogy nem véletlenül találták meg, és nem egy könyv a sok közül, hanem Isten szava. Így vegyük mi is kézbe az igét, legyen kérdésünk mindig: mit jelentenek ezek rám nézve? Mit mond nekem ezek által az Úr? Mit vár az Úr tőlem?

Amikor a prófétanőn keresztül megkapják a választ, előbb a szívüket szaggatják meg. Belső változás indul el. Megújítják a szövetséget az Úrral. Mindig a belső, a szív szerinti megújulást várja az Úr, és a belőle fakadó engedelmességet. Enélkül csak formalitás a hit.

Pál megérkezett Jeruzsálembe, és ott a testvéreknek elmondja, mit tett Isten a népek között (ApCsel 21,17-40). Nem magáról beszél, nem magára hívja fel a figyelmet. Ő csak eszköz a mindenható Úr kezében. Pál elvégzi a rábízottakat, de az életeket a feltámadott Úr Jézus Krisztus változtatja meg. Ő szólít meg és hív ki a bűnből, és indít el egy új úton.

Pál elvégzi a tisztulási szertartást, ám ellenségeit ez sem zavarja. Mondhatnánk azt is, az igények kielégítése sem hoz igazi eredményt. Pál a templomban van, és közben az Úr munkálkodik. Még nem látja az apostol, hogyan tovább, de a feltámadott Úr az ellenségein keresztül szervezi már a római utat. Hatalmas Urunk van, ezért ne engedjünk a félelemnek, az aggódásnak. Az Ő kezében akkor is jó helyen agyunk, ha nem látjuk tisztán a dolgokat. A Pál ellen támadókat is fel tudja használni országa építésére. Amikor úgy látjuk, rosszul alakulnak a dolgok, ne feledjük, mi csak a szőnyeg visszáját látjuk, de eljön az idő, amikor a kialakult kép is elénk tárul. A színfalak mögött Isten munkálkodik. A zsidók úgy gondolják, ők irányítják az eseményeket, de ez csak látszat. Soha ne engedjük magunkat megtéveszteni, hanem legyen a szívünkben: vajon mit akar ebből kihozni az Úr?

Pál nem veszíti el a lélekjelenlétét, és nem a menekülésre gondol. Az első számára mindig és minden helyzetben a bizonyságtétel. Áron is megveszi az alkalmat. Úgy mentik ki a tömeg kezéből, és nem azt mondja, nem törődök velük, örülök, hogy élve megúszom. Őt a mentő szeretet hatja át. Ragadjuk meg mi is mindig a bizonyságtétel alkalmát. Lássuk meg, hogy azért alakultak így dolgaink, hogy a körülöttünk lévők is hallják az evangéliumot. Legyünk mindig készek számot adni a bennünk élő reménységről, úgy, amint Pál is kész volt.

"Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!"

1. "Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!" Így mondom, mert magam

rég annak érezem. Hadd járjak utadon, hadd várjam égi jódat Hű szívvel szüntelen, hű

szívvel szüntelen.

2. Adj lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem Elrendelt utamat s minden parancso-

dat. Egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam és kövessem Szent igazságodat, szent

igazságodat.

3. Nincs oly tudós sehol, ki megtanít utadra, A bölcs nem fejti meg törvényedet sosem;

Te fejted meg nekünk, te, hű szíveknek Atyja, Kinek szavát lesem, kinek szavát lesem.

4. Te nagy csodáidról bár fennszóval beszélnek És fennen hirdetik felséges rendedet,

Ha nem te szólsz, Uram, a szó fülig ha érhet, De szívig nem mehet, de szívig nem me -

het.

5. Szólj, szólj, én Istenem! - szól hangodból a jóság, A lelkem megfeszül s a hallásban

segít, És szódban meglelem az örökkévalóság Jó édességeit, jó édességeit.

6. Szólj és csitítsd a bút, mert bú és kín gyötörnek, Szólj, hogy legyen szavad ír s gyó -

gyító erő; Szólj, dicsőséged úgy még szebben tündökölhet, És mindörökre nő, és mind-

örökre nő.

Isten áldásával.

Ráadás

E

zékiás hűséges volt az Úrhoz, első helyre tette az engedelmességet és népe lelki megerősítését (2Krón 32,1-33). Külső és belső megtisztuláson mentek keresztül. Megtisztították az országot a bálványimádás minden kellékétől, majd a szívüket is. Két hétig tartó ünnepet szenteltek az Úrnak, az egy hetet meghosszabbították. Nem volt semmi fontosabb az Úrnál. Milyen csodálatos így átélni Isten jelenlétét, még több időt Vele akarunk lenni. Az van a szívünkben: miért ér már véget az istentisztelet? Miért nem tart még tovább? Ma legtöbbször a megszokott időt is rövidítjük. Legyen már minél hamarabb vége, hogy mehessünk a dolgainkra. Itt senki nem sietett a saját dolgát intézni, maradtak az Úr jelenlétében. Miért is sietnénk Attól, Aki szeret, Aki mindent megtett megmentésünkért, Aki nem hagyta az embert magára, bűnei ellenére sem?

Ezeket olvasva és látva azt gondoljuk, felfelé ível az ország élete, minden egyre jobb lesz. Semmi rossz nem éri Júda népét, hiszen megújították a szövetséget, nagyon komolyan vették hitüket. Ezzel szemben az asszír birodalom Júda elleni ostromáról olvasunk. Amikor a nép hűséges, támadás éri őket? A hit útján járót, azt komolyan vevőt éri kudarc, tragédia, szenvedés? Milyen nehezen is barátkozunk meg ezzel, úgy gondoljuk, a hit védelmet jelent minden rossztól. Hiszen Isten elhárítja a veszélyt, távol tartja a gonoszt.

Azt látjuk, hogy nem így van, a hívőket is érheti baj, szembenézhetnek megoldhatatlannak tűnő helyzettel. Isten gyermekei is kaphatnak rossz hírt, szembenézhetnek betegséggel. Miért? Az Úr megpróbálja hitünk valódiságát. Ilyenkor derül ki, mi van a szívünkben, mennyire bízunk az Úrban? A próba rávilágít hitünk mélységére, kiderül, hogy valóban rábízzuk-e magunkat az Úrra. Képesek vagyunk-e az Úr segítségére várni? Szilárd-e a hitünk ellenséges közegben, bírjuk-e a lelki nyomást, vagy feladjuk, és emberi megoldásokhoz folyamodunk? Hányszor éljük át, hogy valamit tenni kell, nem lehet már tovább várni, mindenki a cselekvést igényli. Nem könnyű ilyenkor az Úr szavára figyelni, és kivárni, amíg Ő cselekszik és megmutatja a helyes utat.

Ezékiás bírja a nyomást. Sokan panaszkodnak, hogy nehéz nyomás alatt élni, jól teljesíteni. Ezékiást nem nyomja agyon a felelősség terhe. Miért nem? Mert kapcsolatban van az Úrral. A fenyegetés idején is felfelé tekint, és csak Őt látja. Ezkiás nem a veszélyt látja maga előtt, hanem Isten hatalmát. Az emberek legtöbbször a külső lehetőségekre figyelnek, emberi erőforrásokat vetnek össze egymással, és saját esélyeiket is ezek függvényében látják. Ha a másik félnek nagyobb az anyagi bázisa, több emberi erővel, nagyobb összeköttetéssel rendelkezik, veszve látjuk ügyünket. Ezékiás azonban nem ezekre figyel, nem rémül meg Szanhérib seregétől, nem figyel a hódításáról szóló hírekre, hanem látja az értük harcoló Urat. Kire figyelek? Látom-e mindig az Urat? Nagyobbnak látom-e óriássá dagadt problémáimnál, félelmeimnél is?

Bátorítja a hadvezéreket: semmit ne féljetek, velünk többen vannak. Micsoda kijelentés, az ő serege parányi Szanhéribé mellett, és korszerűtlen is. Azonban Ezékiás leveszi a tekintetét a saját seregükről, és Isten országa felé fordítja. Így cselekedett Elizeus is, a mennybe nézett, és látta Isten hatalmas táborát. Mellette eltörpült az ellenség ereje. A testi erőnél nagyobb Isten jelenlétének ereje. Pszichésen is megerősít, ha ezt látjuk, és erre figyelünk. Ezzel bátorítsuk ma magunkat, ne félj, mert többen vannak velem, mint ellenem. Amennyiben én az Úr országában élek, és teljesen Rábíztam magam, nem kell félnem.

Azonban az ellenség is nagyon ért a lelki hadviseléshez. Hitüket támadja, és az Úr nevében végbevitt megtisztulási folyamatot állítja be úgy, hogy Ezékiás Isten oltárát rombolta le. Ez a király nem ismeri az élő Istent, neki csak egy helyi istenség a sok közül. Az istenség hatalmára az ország területi nagyságából és gazdagságából következtetett. Kis országnak kicsi és gyenge istene van. Ez a világ gyakran támad így, megveti Istent, és azt üzeni, lejárt az ideje. Mindig abból indul ki, ha lenne Isten, akkor az ő hatalma nem erősödhetett volna meg. Ha Istennek van hatalma, miért van még gonosz. Van, amikor az ellenség a maga működését Istenre vezeti vissza. Ezékiást azonban nem lehet megtéveszteni, és megfélemlíteni sem. Biztos a hitében. Tudja, hová kell menni, és mit kell tenni. Nem a hadsereget, a védelmet erősíti most, hanem az Úr elé áll, és imádkozik. Az Úrhoz kiált, Tőle vár segítséget. Ez a jó megoldás. A próba idején is álljunk az Úr színe elé. Keressük mindig az Ő orcáját, és kérjük segítségét. A király és a nép megtapasztalja Isten szabadítását. Ezenfelül Ezékiás, amikor halálos betegségbe esik, még mindig az Úrhoz fordul. Isten megkönyörül rajta, gyógyulást ad neki. De most egy fontos momentum jön, elmarad a hála. Ezékiás úgy látja, mindez természetes. Isten dolga, hogy segítsen, és már nem kegyelemként éli meg. Nagy veszély ez. Mindig hálás vagyok?

Pál apostol nem enged a sírásnak, az érzelmi hullámoknak, az Úrra figyel, és megy tovább (ApCsel 21,1-17). Az ellenség trükkjeit kikerüli, a félelem se tarthatja őt vissza. Elhatározta, hogy kész az életét is Megváltójáért odaadni. De valószínűleg tudja, hogy még nem jött el ez az idő. Még van feladata, menni kell előre, és vinni a drága jó hírt. Ne figyeljünk mi se más hangokra. Ne engedjünk a félelmeknek se, hanem menjünk tovább az evangéliummal. Tegyük, amit Urunk mond.

A hajó útvonala, a kikötési helyek lehetőséget biztosítanak az ottani tanítványokkal való találkozásra. Pál mindig a testvéreket keresi, igyekszik őket erősíteni. Folyamatosan veszélyekről hall az apostol. Azt tanácsolják, hogy ne menjen Jeruzsálembe. Féltik őt, és bizony, nem könnyű ilyen közegben az Úrra figyelni. Hamar magunkra figyelünk, szól a test szava, az életünk féltése, és bizony, maradunk, amikor menni kellene. Cézáreában már szemléltető prófécia is elhangzik. Testvéri, jó szándékú figyelmeztetések ezek, de lehetnek sátán próbálkozásai. Hiszen a gonosz mindig akadályoz, az evangélium terjedését kívánja gátolni. Ehhez jó lehetőség az egészségünkre, az életünkre, a családunkra való hivatkozás.

Pált nem lehet visszatartani. Ez nem azt jelenti, hogy sürgeti a halált. Ő a szolgálatot választja, és ha közben az életébe kerül, azt is elfogadja. Pál tudja, hogy még egy ígéret nem teljesedett be, sok helyen bizonyságot tett már, de a császár udvarában még nem. Nem tudja, hogyan fog ez megvalósulni, de rábízza az Úrra. Legyen meg az Úr akarata. Ez a lényeg, ezt Jézustól tanulta, és amit megtanult, azt maga is éli. Ez a mi feladatunk is, mindennap kimondani: legyen meg az Úr akarata. Legyen bármi, örömteljes vagy fájdalmas, legyen úgy, amint Ő akarja.

Mind jó, amit Isten tészen

1. Mind jó, amit Isten tészen, Szent az ő akaratja, Ő énvélem is úgy tégyen, Mint kedve

néki tartja. Ő az Isten, Ki ínségben Az övéit megtartja, Hát légyen, mint akarja.

2. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engemet meg nem csal, :/: De igaz ösvényen viszen, Én

megelégszem azzal, Hogy kedvében, Kegyelmében Ő forgatja dolgomat, Csak rá ha-

gyom magamat.

3. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engem meg nem utál, :/: Mint jó orvosom, úgy tészen,

És mérget ő nem kínál. Orvosságot, Boldogságot Énnékem készít, tudom, Azért csak

benne bízom.

4. Mind jó, amit Isten tészen, Ő az én idvességem, :/: Ő velem rosszul nem tészen, Rá-

bízom egész éltem. Örömömben, Keresztemben Mind nyilván megmutatja, Hogy java-

mat akarja.

5. Mind jó, amit Isten tészen: Ha oly pohárt innék is, :/: Amelynek íze szívemnek Nagy-

keserűn esnék is, De eltűröm, Mert víg öröm Felváltja ezt végtére, Sok búm enyhítésé-

re.

6. Mind jó, amit Isten tészen, Mind örökké ezt vallom, :/: Ha rajtam bú, bánat lészen S

kell bosszúságot látnom. Mindazáltal Megvigasztal, Mint édes Atyám, engem, Mert csak

ő segítségem.

Isten áldásával.