A reformáció eszköze

 

M

a reformáció napja van, de amit ebben a fejezetben látunk, nem reformáció (2Sám 20,1-26). Miért? Mert nem Isten népe megújítását tűzték ki célul, nem Őhozzá igyekeznek visszavezetni az embereket. Itt egyéni ambíció, a zavarosban való halászás megy végbe. Bikri nem az Urat keresi, hanem csak megpróbálja, kihasználja az újrarendeződés idejét. Viszályt szít, ahelyett, hogy az Úr felé terelgetné társait. Mert nem az a lényeg mit akarnak ők, hanem az, mi Isten akarata. És Isten Dávidot választotta. Ez is megerősítés, Isten visszahelyezte őt a trónra. Erre kellene figyelniük. Tegyük félre a magunk ambícióit, és figyeljünk Isten munkájára. Az Úr nem a rombolás, hanem az építés támogatója. A reformáció mindig Isten felé visz. Arra törekszik, hogy ahol eltértünk Isten akaratától, ott visszaigazodjunk Hozzá. A reformáció eszköze Isten igéje. Isten kézbe adja a Szentírást, és általa megismerjük Őt, és mindazt, amit értünk tett. Az ige ragyogtatja fel számunkra az Úr Jézust. Aki megismeri Őt, az nem fegyverkezni fog, hanem ellenkezőleg, kiesik a kezéből a kard. Úgy, amint Pállal is történt. Amíg csak a valláshoz ragaszkodott, gyilkos indulatok húzódtak meg benne. Csakis a büntetésben, az erőszakban látott megoldást. Szerinte az üldözés, a börtön, és a gyilkolás adhat csak változást. Amikor az Úr Jézus rátalál a damaszkuszi úton, kihull a kard a kezéből, és a gyűlölet a szívéből. Ennek meg is lesz az eredménye, óriási hatást gyakorol mindenütt az emberekre. Sokan ismerik fel a názáreti Jézusban a Krisztust. Sok ember élete gyógyul, testben is meg lélekben is. Mi az ő fegyvere? Az igehirdetés. És ezt a Szentlélek megerősíti jelekkel és csodákkal, hitelesíti Pál életével.

A reformáció a mi számunkra is azt jelenti, mindennap Isten igéjét vigyük bele a világba. Mert az igét adta az Úr változások elvégzésére. Ez a mi fegyverünk, és a legjobb fegyver, ami létezhet. Az ige valós változást visz végbe. Nem rendszert, hanem embereket változtat meg. Kiemel a bűn nyomorúságából, és átvisz Isten országába és minőségi emberré alakít. Isten szava a Szentlélek által olyan minőségi változást visz végbe, amit semmi más nem tud megadni. Természetesen ez nem egy alkalomra, hanem egész életre szól. Az Úrral való élő kapcsolat biztosítja az állandó növekedést, formálódást. Ha lekapcsolódunk az Úr Jézusról, és csak szokást gyártunk a hitből, megáll a növekedés. Akkor egyéni célokért harcolunk, és szembe kerülhetünk azokkal, akik az Urat követik. Bikri nem az Úr akaratát kereste, mert ha azt tette volna, meglátja, Isten mit is akar. Akkor felismeri, hogy Dávid az Úr eszköze. Amíg nem látjuk meg, hogy Jézus az életünk igazi királya, addig mindig emberekben gondolkodunk. Azonban kiderül, senki sem felel meg az elvárásainknak. Ember nem képes betölteni azt, amire vágyunk. Isten azonban elküldte az Ő Fiát, Jézust, és aki segítségül hívja Őt meglátja, többet kap, mint amit ez a világ adhat. Mindazt, amire szükségünk van Isten belecsomagolta az Úr Jézusba. Országának minden gazdagsága Őbenne  tárul fel előttünk. Keressük Őt, és ne emberektől várjuk az igazi megoldást. Tévút, amikor emberben bízunk. Bármilyen problémával nézünk szembe, az ige rámutat, Jézus a megoldás. Nem nekünk kell kiokoskodni a segítséget, hanem el kell kérni. Isten segítsége az Úr Jézus Krisztusban érkezik meg. Ha beengedjük Őt az életünkbe, változást tapasztalunk. Békességre jutunk, mert Őbenne megbocsáttattak bűneink, és örök életet kaptunk. Tudjuk, Jézus által Istenhez tartozunk. Bármilyen nyomorúság, zűrzavar vegyen körül, nem aggódunk, nem veszítjük el a békességünket. Jézus a Békesség. Jóáb most is a bosszú, a leszámolás útját járja. Ott van Dávid közelében, mégsem ismeri meg igazán Istent. Dávid több személynek, ellene vétőnek megbocsátott. Nem számolt le senkivel, de Jóábra nincs hatással ez a lelkület. Ő a maga útján megy, saját erőből kívánja a jövőt biztosítani. Tele van féltékenységgel, gyűlölettel. Mi van a szívünkben? Ne engedjünk régi természetünk nyomásának, hanem figyeljünk az Úrra. Kérjük, hogy adjon Ő új, jézusi természetet, mert csak úgy tudunk másképp megnyilvánulni, mint ahogy eddig tettük. Ha Ő nem él a szívünkben, csak magunkból merítünk. A régi ember, a bűn, rossz tanácsadó. Ezért az igéhez forduljunk, és az Úr szavára figyeljünk.

Pál apostol elmondja, azt szeretné, ha a korinthusiak készen lennének az adományok összegyűjtésével, mire Pál munkatársai megérkeznek (2Kor 9,1-5). Ne akkor kelljen kapkodni. Ha nem készülnek fel előre, az azt üzenné, hogy nincs kedvük hozzá. Nem szívből, hanem kényszerből, Pál szavára cselekednek. Pál azonban azt szeretné, ha minden tettük, az adakozásuk is szívből és önként történne. Azt akarja, hogy hálából, az Úr Jézus értük való áldozatáért hálából tegyék, amit tesznek. Milyen indíttatásból végezzük szolgálatunkat? Ha adakozunk, hogyan tesszük? Keserűséggel, haraggal, már megint adni kell? Vagy szívből, hálából adok az Úrnak, az Ő munkájára.

Pál fontosnak tartja, hogy készen legyenek, mire a követség megérkezik. Ne akkor kelljen kapkodni, rohanni. Megszólított, amit Pál mond: Készen legyetek! Miért? Mert a Szentírás kulcs kifejezése a készenlét. És ha fontos, hogy emberi dolgokban készen legyenek, mennyivel fontosabb, hogy az Úr érkezésére készen legyünk. Amikor elhangzik a kiáltás, ímhol a Vőlegény, akkor örömmel mehessünk Hozzá. Ne járjunk úgy, mint a balga szüzek, akik akkor rohantak olajért a lámpásba. A reformáció is egy kiáltás, készen legyetek! Ne merüljetek bele ebbe a világba, hanem figyeljetek, és várjátok az Urat! Amikor megérkezik, örömmel fogadjuk Őt. Hogyan talál az Úr, amikor megérkezik? Készen vagy felkészületlenül? Úgy talál, hogy minden fontos, csak Ő nem? Vagy azt látja, mi Őt várjuk, és azért fáradozunk, hogy minél többen várják Őt, velünk együtt.

 

 

Várj ember szíve készen!

 

1. Várj ember szíve készen! Mert jő a Hős, az Úr, :/: Ki üdvösséged lészen Szent győz -

tes harcosúl, Fényt , éltet hozva jő, Megtört az ősi átok: Kit vágyakozva vártok, Betér

hozzátok Ő.

 

2. Jól készítsétek útát! A Vendég már közel! :/: Mi néki gyűlölt, útált, Azt mind vessétek

el! A völgyből domb legyen, Hegycsúcs a mélybe szálljon, Hogy útja készen álljon, Ha

Krisztus megjelen.

 

3. Az Úr elé ha tárod A szív alázatát, :/: Őt nem hiába várod: Betér hozzád, megáld. A

testi gőg: halál! De bűnödet ha bánod, Szent Lelke bőven árad, S a szív üdvöt talál.

 

4. Ó Jézusom, szegényed Kér, vár, epedve hív: :/: Te készítsd el: tenéked lesz otthonod

e szív. Jer hű szívembe hát! Habár szegény e szállás, De mindörökre hálás, Úgy áldja

Krisztusát.

 

 

Isten áldásával.

A hűség ideje

 

M

egtörtént a Jordánon való átkelés, és a visszatérés (2Sám 19,41-44). A folyó átlépése a múlt lezárását is jelenti, ami történt az kívül marad az életükön. Le van zárva az életnek ez a szakasza. Mindaz, amiről az elmúlt részekben  olvastunk,  a múlt rendezéséről és lezárásáról beszélt. Dávid megbocsátotta az ellene elkövetett sérelmeket, így azok már a múltéi. Nagyon fontos a sérelmek, vagy a múlt sebeinek a lezárása. A folyón való átkelés azt fejezi ki, Dávid nem viszi magával a múlt terheit. Elindult a gyógyulás útja. Ez nagyon fontos. Ha magunkkal cipeljük a fájó történéseket, úgy, hogy azokat nem rendeztük el, ismét felszakadnak. Ne cipeljünk sebeket, se a múlt történéseinek emlékét. Mindent tegyünk az Úr kezébe. Csak úgy tudunk felszabadulva továbbmenni, ha mindent leteszünk. Úgy ahogy Úr Jézus mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Mt 11,28). Arra hív, hogy ne cipeljük tovább a terheinket, hanem adjuk át azokat Neki. Mi úgy sem boldogulunk velük, azonban Ő magára vette őket a kereszten, és most a saját terheink cipelése helyett, Vele együtt mehetünk. És ha Vele együtt megyünk, Ő tartja kézbe életünket, Ő hordoz minket. Mégpedig azért, hogy szabadok legyünk a Neki való szolgálatra. Úgy ahogyan Dávid is szolgálatra szabadult fel. A múlt lezárva és elkezdődik egy új az Úrral.

A királyt együtt segíti az egész ország, de ebbe is beleviszik a sértődést. Nem az Úrra figyelnek és Izráel, vagyis a tíz törzs képviselői úgy gondolják, máshol kellene lenni a fővárosnak. Inkább az ő területükre kéne vinni a központot a királyt, hiszen ők többen vannak. Sátán nagyon könnyen megrontja Isten népének az egységét, elveszi a békességet. Legtöbbször jelentéktelen dolgok által. Sátán azt akarja, hogy Isten gyermekei magukkal, teológiájukkal, saját igazukkal legyenek elfoglalva. Amíg egymást győzködik, addig sem figyelnek az ellenségre. Ma is gyakran ez a probléma, egymásra figyelünk, de nem azért, hogy segítsük egymást a szolgálatban, hanem azért, hogy vitázzunk egymással. Urunk nem erre hívott el, hanem a lelkek mentésére, az evangélium hirdetésére. Mindenkinek megvan a feladata, a magunk helyén éljük meg az igét, mondjuk el, milyen nagy dolgot tett velünk az Úr. A bizonyságtétel Isten munkájáról szól, erről kell beszélnünk, és úgy élnünk, hogy a környezet is észrevegye, itt valóban az élő Isten cselekedett.

Nem vitázni, hanem ragaszkodni kell az Úrhoz. Az Izráeliek, most meg vannak sértve, de ők nem tartottak ki királyuk mellett, hanem elpártoltak tőle. Dávid megbocsátott nekik, és ismét népeként tekint rájuk, de most a bizonyítás időszaka következik. Meg kell mutatni, nem ingadoznak, nem hajolnak oda újabb jelölthöz, hanem kitartanak Dávid mellett. A mi hitünket és hűségünket is próbára teszi az Úr. Hűek vagyunk Hozzá, vagy hajladozunk, a széliránynak megfelelően. Pontosan úgy, ahogyan az érdekeink kívánja. Eljött a hűség ideje. Eljött az Úr Jézushoz való hűségünk felmutatásának az ideje.

Az Úr munkálkodik, nemcsak Macedóniában, Korinthusban, hanem mindazok életében, akik magukat adták Neki (2Kor 8,16-24). Igen, aki magát az Úrnak adja, vagyis az élete irányítását  Rábízza, azt vezeti az Úr. A római levélben olvashatjuk, akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Tehát, aki átadja magát az Úrnak, annak a lényét betölti a Szentlélek, és vezeti. Nem magam járom az utat., nem a saját terveim valósítom meg, hanem figyelek Őreá.

Így történt Titusznál is, figyelt az Úrra, a Lélek pedig munkálkodott benne, és önként arra jutott, hogy elmegy Korinthusba, és segít az ottani gyülekezetnek. Isten Lelkére ez a munka a jellemző. Belülről győz meg és érteti meg velünk, mi is a feladatunk. Amikor ezt megértjük, önként indulunk megtenni. Isten országában nincs erőltetés. A Szentlélek nem rágja addig a fülünket, amíg csak beadjuk a derekunkat,. Isten azt akarja, hogy az övéi örömmel és hálás szívvel szolgálják Őt. Ne úgy tegyük Isten országa dolgait, hogy közben mindenki látja, ehhez semmi kedvünk. Hálából, örömmel szolgáljuk Őt, felismerve, hogy ezt kell tennem, mert ezzel tartozom az Úrnak. Hiszen Ő megmentett a bűnből és a kárhozattól. Aki átélte az Úrral való személyes találkozást, megtapasztalta kegyelmét, és világosan látja mit tett érte az Úr, annak nem nyűg lesz a keresztyén élet.

Akinek azonban nincs élő kapcsolata, aki még nem tapasztalta meg, hogy az Úrhoz kiáltott nyomorúságában, és még nem élte át, az Úr kegyelmét, az nem örül. Akinek Jézus még nem Úr az élete felett, aki nem tapasztalja a jelenlétét, annak a bibliaolvasás teher, pusztán kötelesség, és mindig úgy érzi, nem érti. Így fölöslegesnek tartja. Azonban ne hagyjuk abba, álljunk hozzá másképp, keressük az igében Jézust, és olvassuk, ha nem is értünk mindent. Amíg olvassuk, az Úr formál. Aki még nem ismeri Őt, az ha valamit tennie kell a gyülekezetben nyűgnek, és időpocsékolásnak gondolja. Azonban amikor megismerjük Őt, átélem, hogy megálltam a kereszt alatt és tudom, minden értem történt, akkor hála és öröm lesz a szívemben. Akkor már hálával és örömmel fogom szolgálni, csak az motivál, mit tegyek az Úrért?

 

 

 

AZ ÚR JÓSÁGA, HOGY MÉG ÉLÜNK

 

 

1.  

Az Úr jósága, hogy még élünk a földön,

Mert az Ő irgalma soha véget nem ér:

Újjáéled reggelre, minden reggelre,

Nagy a Te hűséged, ó, Urunk,

Nagy a Te hűséged!

 

 

Isten áldásával.

 

Egy csodálatos ország

 

B

arzillaj befogadta a menekülő királyt, és gondoskodott róla (2Sám 19,32-40). Most pedig elbúcsúzik tőle. Ez az ember nem ingadozik, meg van győződve arról, hogy Dávid az Isten akarata szerint való király, kitart mellette, és áldozatot is kész hozni érte.  A Király, az Úr Jézus is vállalt minket  a kereszten, tudom én is vállalni Őt? Áldozatot is tudok hozni érte? Dávid megbecsüli ezt a ragaszkodást, és Jeruzsálembe akarja vinni Barzillajt. Az Úr Jézus is megbecsüli a hűséges tanítványokat. Nem hagyja őket magukra, sőt elment, hogy helyet készítsen nekik. Jó ezt tudni, Ő előrement, hogy helyet készítsen, és az jó, hogy sok lakóhely van. A legjobb, a legnagyobb reménység, vissza fog jönni, hogy Vele legyünk, ott ahol Ő van. Addig is mindennap lehetünk Vele. Hiszen, igéje által jelen van. Szava erőt és reménységet ad a mindennapokban. Aki az Ő szavára épít, az a nehéz időkben is kitart.

A Szentírás mindig őszinte, nem téveszt meg. Úgy mutatja be az embert, a helyzetet, amilyen az a valóságban. Barzillaj nagyon öreg volt már, nyolcvanesztendős. Kimondja, hogy nyolcvan esztendős, és nagyon öreg. Nem bújik el a valóság elől. Nem azt mondja, fiatal még, vagy annyi amennyinek érzi magát. Isten gyermeke nem fél a valóságtól, szembe néz vele és vállalja azt. A mai ember nem akarja ezt megtenni, mellébeszél, és úgy tesz, mintha fiatalabb lenne, mint amennyi. Miért? Mert nem mer a halálra gondolni. Eltereli gondolatait, becsapja magát, és váratlanul tör rá az utolsó időszak. Az ige rámutat, az ember halandó. Bármit tesz, nem kerülheti el a halált. De ad megoldást is. Rámutat a Krisztusban elnyerhető örök életre. Ebben a világban véges az életünk, le fog járni az időnk. Isten azonban örök életet, üdvösséget készített. Azt akarja, hogy mindezt meglátva, az üdvösség felé haladjunk. Ne itt akarjuk meghosszabbítani az életünket, hanem készüljünk a meghalásra, az eltávozásra. Pál apostol úgy gondolt rá, mint az Úrhoz való költözésre. Jó, aki így tud rágondolni. Jó, aki tudja, örök élete van, ingyen kegyelemből, Jézusért.

Azt is jó látni, Barzillaj mennyire tisztában van önmagával. Nem akar mindenáron Jeruzsálembe menni. Látja, hogy ez már nem neki való. Neki nem ott a helye, és ezt bátran és őszintén vállalja. Az Úr drága kegyelme, amikor meglátjuk, mi az ami már nem való nekünk. Nem érdemes már nekem fölmenni a királlyal, mondja Barzillaj. De vajon én mit mondanék? Meglátom, azt, hogy van amire már nemet kell mondani, el kell utasítani? Gyakori probléma, nem jól látjuk magunkat, és bevállalunk olyat is, ami már nem megy, vagy amire nincs is szükségünk. Tudok-e nemet mondani?

Ez az ember nem magának igyekszik mindent megszerezni, nem ő akarja kihasználni a lehetőséget. Annyira megragadó, hogy átengedi mindezt a fiának. Engedi a fiatalokat érvényesülni. Nem vesz el egy helyet fölöslegesen a fiatal elől, hanem elfogadja, csak terhére lenne a királynak. Óriási ez, olyan nehezen jutunk el oda, hogy visszavonuljunk, és engedjük a fiatalokat előrehaladni. Barzillaj azért képes erre, mert nem ő, hanem Isten az élete középpontja. Az istenfélő ember pedig megelégedett. Neki jó a maga helyén. Megelégedett vagyok-e? Hálás-e a szívem azért, amit az Úr nekem ajándékozott?

Pál apostol a Macedónia gyülekezetek áldozatkészségét állítja a korinthusiak elé (2Kor 8,1-15). Vegyenek példát róluk, akik nyomorúság közepette is oda tudnak figyelni másokra. Szegénységük, nehéz helyzetük ellenére is készek segíteni a bajban lévőknek. De mindezt nem kényszerből, vagy látszatból teszik, ne mondja senki, hogy mi nem adunk. Szívből, önként és erejük felett adakoztak. És erre odafigyeltek a nem hívők is. Elcsodálkoztak, hogy lehet ilyen? Eddig képtelenek lettek volna adni, amikor nekik is alig volt.  Macedónia népe meglátta Isten országának erejét. Észrevették, hogy akik Krisztust követik, mások, mint azok, akik nem hisznek Benne. Ezek az emberek nem önzők, tele vannak szeretettel.

Miért képesek erre? Hogy, hogy nem csak magukkal vannak elfoglalva? Hogy lehet az, hogy az egyszerű, a szegény, a próbákat átélő emberek figyelnek oda másokra? Hányszor azt látni, hogy akik segíthetnének, nem igazán teszik meg. Akiknek pedig a saját életük fenntartása is problémás, készek segíteni másoknak.  Ezek az emberek azért tudnak erejük fölött is adni, mert elébb önmagukat adták az Úrnak. És ez a lényeg. Mindig ennek kell az elsőnek lenni. Mert ha ez nem történik meg, ha nem adjuk magunkat át az Úrnak, nem lesz változás. Csakis a Krisztusban való élet formál újjá. Aki Krisztusra tekint, megváltozik a gondolkodása, és már nem önmaga lesz a középpont, hanem az Úr. A hívő ember mindig az Úr Jézusra tekint. És amikor ezt megteszi, világossá válik előtte,  Jézus Krisztus is önmagát adta, gazdag lévén szegénnyé lett értünk. Ez Isten országának a lényege, Isten Fia otthagyja a menny dicsőségét, otthagyja gazdagságát és szegénnyé lesz, azért, hogy mi meggazdagodjunk, és Isten gyermekei lehessünk.

Aki mindezt átélte, annak hála van a szívében és kész mindenét az Úrnak adni. Aki látja mit tett az Úr érte, az maga is kész mások felé szolgálni. Óriási dolog, hogy az Úr kész volt gazdagságáról lemondani. Jó lenne ezt mindig szem előtt tartani. Gyakran csak azt látják, nekünk miről kell lemondani, és nem vesszük észre az Úr Jézus áldozatát. Értem kész volt lemondani Isten közelségéről, az Ő világának gazdagságáról.

Isten országában nincs kényszer. Nem kell megfelelni, vagy a látszatot fenntartani. Nem kell azért nyomorogni, hogy a másiknak könnyebb legyen. Nem, minden az Úrra tekintve történik. A hívők odafigyelnek egymásra, és kisegítik egymást. Az Úr országának rendje, a fölösleg kipótolja a hiányt. Micsoda új szemlélet, nem azért van nekem több, hogy halmozzam, újabb csűröket építsek, másik számlát nyissak, hanem azért, hogy az én fölöslegem kipótolja a másik hiányát. Jelen van-e ma köztünk ez a gondolkodás? Csak úgy valósul meg, ha ismerjük az Urat, és tudjuk, hogy Neki mindig gondja van ránk. Amit itt Pál leír, világosan rámutat, sokkal többről van szó, mint vallásos életről. Isten országa másképp működik, mint a világ. Engedjük, hogy ez a csodálatos ország átjárja a szívünket, gondolkodásunkat, irányítsa életünket.

 

 

Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed

 

1. Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed, Mondd a világnak: hajnalod közel! Mert nem

hagy az, ki népeket teremtett, Senkit sem éjben, bűnben veszni el. Légy örömmondó

békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

2. Lásd: millióknak lelke megkötözve, Rabláncként hordoz sötét bűnöket; Nincs kitől

hallja: Megváltónk keresztje Mily gazdag élet kútja lett neked. Légy örömmondó békekö-

vet, Hirdesd: a szabadító elközelgetett!

3. Mondd minden népnek: elveszett juháért Mit tett a Pásztor - csuda szerelem - Földig

hajolt a kárhozott világért S meghalt alant, hogy élhess odafenn. Légy örömmondó bé-

kekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

4. Küldj fiaidból, akik nemhiába Élvezik kincsed: Hirdessék szavad; Öntsd lelked értük

győzelmes imába: Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad. Légy örömmondó békekövet,

Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

5. Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled, Felfedi titkát minden szív előtt. Egy lélekért se

érjen vádja téged, Hogy temiattad nem látta meg Őt. Légy örömmondó békekövet, Hir-

desd: a Szabadító elközelgetett!

 

 

Isten áldásával.

 

Isten ígéretei

 

A

z Absolont királlyá tévő országrész vereséget szenvedett, és átkellet értékelniük az életüket (2Sám 19,9/b-31). A vereség átértékelésre késztet. Rá kell döbbenniük, hogy rossz döntést hoztak. Felismerik, hogy amit tettek, azzal a király ellen vétkeztek. Meglátják, hogy Dávid a király, Isten őt állította népe élére és ezen nem változtatott. Ez a valóság az ember életével kapcsolatban is. Isten a Király, de az ember fellázadt ellene.  De a lázadás, az Isten nélküli élet nem hoz boldogságot, nem azt az eredményt szolgáltatja, amire várunk. Izráel is úgy gondolta Absolonnal majd jó lesz az élet, jobb lesz, mint Dáviddal volt. És mi lett az eredmény? Vereség, halál, nyomorúság. A kisebbik fiú is gyönyörű szép életet álmodott az atyja nélkül. Úgy képzelte, ha messze lesz az atyjától egy csodálatos életet fog élni. És kiderült nem így van. Az ember az Istennel való élő kapcsolatra lett teremtve. Ha ettől elszakadunk, az élet forrásáról válunk le. Isten nélkül az ember nem teljes. Akkor sem, ha ma ezt igyekszik elhitetni. Istenre van szükségünk. Mégpedig Benne való élő hitre, és napi kapcsolatra.

Izráel most ráébredt, nincs más választás, vissza kell térni a királyhoz. Ez az egyetlen út. Nincs más ma sem, vissza kell térni a Királyhoz, az Úr Jézushoz. Meg kell látnunk, Ő a Szabadító. Mindenki más csak megtévesztés, az ördög eszköze. Absolon is megtévesztés volt, fel kellett volna ismerniük, hogy ez nem Isten útja. Ne a szép ígéretekre hallgassunk, mert ígérni a sátán is tud. Istenre figyeljünk, Aki nemcsak ígér, hanem, amit mond azt meg is cselekszi. Jézus Krisztusban elvégezte megváltásunkat, örök életet készített, azonban ez hit által, kegyelemből lehet a miénk. El kell jutnunk oda, ahová Simi, és ki kell mondani, vétkeztem. Aki ezt kimondja, annak bűneit az Úr Jézus eltörli.

Dávid megmutatja Isten országa rendjét. Mennyire más ez, mint ami ebben a világban látható.  Dávid megfizethetne mindazoknak, akik menekülése közben támadták és gyalázták őt. Bosszút állhatna azokon, akik Absolon mellé álltak. És ha ezt tenné, senki nem róná fel nekik, mert ez volt mindenütt a szokás. Még emberei is csodálkoznak, amikor Dávid nem áll bosszút. Nem fér bele a gondolkodásukba a megbocsátás.

Ezt kell ma is meglátnunk, Isten országa más, mint ez a világ. Más értékekre épül. Itt nem a bosszú, a visszafizetés, hanem a kegyelem a mérték. Isten Jézusban könyörül mindazokon, akik visszatérnek Hozzá. Isten gyermekeinek azt az utat kell járniuk, amit itt Dávid is bemutat. Megtehetné, hogy leszámolást tartson, hogy megtisztítsa az országot a lázadóktól, de nem teszi. Mert tudja, hogy az igazi megtisztulás, a szívben megy végbe. És ezt a megbocsátás segíti elő. Mutassunk rá, Isten kegyelmére az életünkkel. Vajon mit sugárzunk ma? Mi árad az egyházon keresztül? Ez a fajta magatartás, amit Dávidnál is látunk. El tudjuk viselni a gyalázkodást, és megbocsátunk azoknak, akik vétkeztek ellenünk? Az Úr elengedi a tartozást, ezt láttuk, amikor Péter megtagadta Őt. Megbocsátott neki és visszaemelte a tanítványok sorába. Péter úgy gondolta, vége a tanítványságnak, de bűnbánata után, és szeretetének megvallása után az Úr ismét tanítványként számított rá. Miért? Mert az Úr a kereszten saját életét adta bűneinkért, és aki ezt meglátja, és kéri, hogy könyörüljön rajta, az új életet kap.

Pál apostol Isten ígéreteire mutat rá, mégpedig azt hangsúlyozza, hogy ezekre bátran állhatunk (2Kor 7,1-16). Miért? Mert Isten semmit sem ígér, amit meg ne tenne. Ő nem olyan, mint mi. Ő nem csak ígér, hanem ígéreteit meg is valósítja. Amit ígér, azt valóban értünk teszi. Végbeviszi szabadítását, és az Úr Jézus visszajövetelét is be fogja teljesíteni. A mi részünk, hogy várjuk Őt, és közben tegyünk bizonyságot kegyelméről.

Az apostol a megszentelődésre is nagy figyelmet fordít. A hívő élet a megszentelődés útján halad. Azt jelenti, hogy folyamatosan tisztogatja életünket az Úr, és visz egyre előrébb. A megszentelődés fejezi ki, hogy a tanítvány élete folyamatosan növekedő. Nem egy helyben állás, hanem előrehaladás. A haladás gyakran próbákon keresztül történik. Ott látszódik meg, mennyire jutottunk előrébb, mi az amin változtatni kell.

Pál apostol sok nyomorúságot él meg, és ezek közben, látszódik meg szíve tartalma. Szenvedések, bántások között túlcsordul a szíve. De mi csurog ki belőle? Harag, bosszú, neheztelés? Nem! Hanem Krisztus öröme árad belőle. A legnehezebb pillanatokban is öröm csordul túl a szívén. Mivel vagyok csordultig? Mi szokott kiömleni belőlem? Természetesen nem a jó napok a lényegesek, amikor minden sikerül, és mindenki pozitívan áll hozzánk. Szívünk tartalma a kudarcos napon mutatkozik meg, a bántások, sérelmek idején. És ilyenkor mi válik láthatóvá. Az Úr előtt elcsendesedve, őszintén válaszoljuk ezt meg. És ha belőlünk nem az öröm csordul túl, kérjük, Urunkat formálja át a szívünket. Az öröm akkor csordul túl, ha ezzel van tele a szívünk. Ha nincs bennünk az Úr öröme, nem tud túlcsordulni sem.  Örülök én az Úrnak, az Úrban? Az Ő öröme tölti be az életemet? Tudok mindennél jobban Neki örülni?

 

 

TÜZED, URAM JÉZUS, SZÍTSD A SZÍVEMBEN

 

1.  

Tüzed, Uram Jézus, szítsd a szívemben,

Lángja lobogjon elevenebben!

Ami vagyok és mind, ami az enyém,

Tartsd a kezedben, igazi helyén!

Életem kútja, örök örömem,

Fény a sötétben csak Te vagy nekem.

Hallod imám, és bármi fenyeget,

Nem hagy el engem, tart a Te kezed.

2.  

Szorongat a Sátán, de Te velem vagy,

Hű Szabadítóm, aki el nem hagy.

Ennek a világnak fekete egén

Lényed a csillag, sugarad a fény.

Életem kútja, örök örömem,

Fény a sötétben csak Te vagy nekem.

Hallod imám, és bármi fenyeget,

Nem hagy el engem, tart a Te kezed.

3.  

Jön az örök nap már, közeledik Ő,

Mennyei honba hazavinni jő.

Röpke pillanat, míg tart a keserű,

Jézus elém jön, örök a derű.

Életem kútja, örök örömem,

Fény a sötétben csak Te vagy nekem.

Hallod imám, és bármi fenyeget,

Nem hagy el engem, tart a Te kezed.

 

 

Isten áldásával.

Most már kelj föl!

 

D

ávid megrendült fia halála miatt, és nem örömhírként, hanem tragédiaként élte meg a győzelmet (2Sám 19,1-9/a). Dávid csak Absolont látta, és benne a maga álmainak az összedőlését. Most láthatjuk, hogy ő még mindig Absolonban gondolkodik. Őt tartotta utódjának. Dávid megkapta Isten ígéretét, hogy majd az utódja ül a trónján, és ő Absolont látta bele az ígéretbe. Ő Absolont tartotta megfelelőnek, azután is, amiket tett. Elvakította fia daliás termete, és a nép iránta való szimpátiája, és nem kérdezte, vajon Isten is Absolonban gondolkodik?

Nagy kísértés, hogy gyermekeinkbe a saját vágyainkat, gyakran beteljesületlen saját álmainkat vetítjük bele. Nem kérdezzük, mit is akar az Úr, milyen terve van velük. Dávid mivel nem felfelé figyelt, reményvesztetté válik. Nem látja a jövőt, és úgy gondolja minden veszve. Nem csupán a fiát gyászolja, hanem az álmait is. Most tanítja meg az Úr ezek elengedésére. Engedjük el a saját álmainkat, és hagyjuk, hogy az Úr a maga tervét jelentse ki, és vigye végbe általunk. Ma sok helyen hallani a saját álmokról. Felszólítanak, legyenek álmaitok, és azt valósítsátok meg. Az ige azonban nem álom megvalósításáról beszél, hanem Isten akaratának a megcselekvéséről.

Dávid nem örül azoknak, akik kiálltak mellette, és nem köszönti a győzteseket. Miért? Mert saját ügye fontosabbá vált Isten népénél, a fia megelőzte a szívében Isten országát. Gyakran ez a problémánk, saját dolgaink, a szeretteink, szívünkhöz közel álló személyek megelőzik Isten országát. Semmi nem lehet fontosabb az Úrnál. Személyes életünk is az Ő országát kell, hogy szolgálja. Absolon meghalt ugyan, de Isten terve nem vallott kudarcot. Istennek már meg van a maga választotta, csak Dávid még nem ismeri, vagy talán nem akarja meglátni. Nehezen szakadunk el az álmainktól. Azonban jó, ha mindent az Ő kezébe teszünk.

Jóáb mozdítja ki Dávidot. De most már kelj föl, menj ki, és beszélj szolgáidhoz, szívhez szólóan. Jóáb felszólításán keresztül mindenkihez szól most az Úr, aki valami, akár gyász miatt teljesen magába süppedt és megfeledkezett magáról, és környezetéről. Most már kelj fel, elég volt az önsiratásból, és törődj azokkal, akik fontosak neked, akik melletted vannak, akik eddig is törődtek veled. Isten azt akarja, hogy mozduljunk ki tehetetlenségünkből, és amikor Ő ezt mondja, erőt is ad hozzá. Amire magamtól képtelen vagyok, azt Vele és Általa megtehetem. Az Úr Jézus Krisztus szava ma is talpra állít. Azonban amikor Ő azt mondja, kelj föl, akkor engedelmeskedjünk, keljünk fel. Ne mondjuk, ez nekem nem megy, mert mihelyst engedelmeskedem, menni fog. A harmincnyolc éve bénának is azt mondta az Úr, kelj fel és vedd az ágyadat, és képessé vált rá. De, ha nem engedelmeskedem, rosszabb lesz az állapotom annál, milyen volt. Elszalasztom a talpra állás az újrakezdés lehetőségét. Ennyi elég volt az önsiratásból, nincs mindennek vége, mert veled van az Úr. Az Úrral új lehetőségek jelennek meg. De fölkelni, neked kell.

Az apostol kitárt szívvel fordul a korinthusiak felé, úgy mint, gyermekeihez (2Kor 6,11-18). Mert a hitben, gyermekei. Az apostol munkássága által születtek bele Isten országába. Isten országába a Szentlélek által születhetünk bele. Ez a születés nem azonos azzal, amikor gyermekkorban megkeresztelnek minket. Ez a születés Isten igéje által megy végbe. Hallom az igét, és befogadom a szívembe, és ott elvégzi a munkáját. Az ige szül új emberré a Lélek munkája által. Amikor ez megtörténik, még hitben csecsemők vagyunk, azonban a csecsemő elkezd növekedni. A növekedés feltétele a rendszeres táplálkozás. Az igének olvasása és tanulmányozása által kezdek el növekedni a hitben. Mégpedig úgy, hogy amit az Úr elém tár az igéből, azt elkezdem cselekedni. Pont úgy, mint a gyermek. Ahogyan a táplálkozás által növekszik és erősödik, egyre több dolgot kezd el megtenni. Így növekedhetek én is a hitben.

A növekedéshez bizalomra is szükség van. Kitárják szívüket Pál előtt, vagyis hiszik, hogy nem csak hitre segítette őket, hanem tovább is tudja őket vezetni a keskeny úton. Ez a bizalom fontos, hiszem, hogy az előttem járó testvér, lelki vezető jó irányba segít. Hiszem, hogy az az út, amit az ige felvázol előttem, célba vezet. Isten nemcsak erre a földi életre ad megoldást. Ő nem annyit akar, hogy itt jól éljünk, meglegyen mindenünk, hanem Ő örök életet ad Jézus Krisztus által. Azt akarja, hogy amikor az Úr eljön, várjuk Őt, és majd Vele menjünk a mennyei hazába. Pál is elmondta, ő is várja azt, amikor majd haza költözhet, és az Úrral lehet. A hívő ember célja ez, eljutni az Úrhoz, és mindig Vele lenni.

Most jön a nehezebb feladat, és ebben szükséges, hogy továbbra is bízzanak Pálban. Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában. Nehéz parancs ez, de ha bíznak Pálban, és tudják, hogy ő jót akar, valóban a Krisztus útján tereli őket, akkor megteszik ezt is. Mert, amit Pál mond, az nem az ő véleménye, hanem az Úr akarata. Az Úr kihívta őket korábbi életükből, abból a vallási kultuszból is, amiben addig éltek. Az a kultusz, az hit  a sötétség útja, és aki befogadta Jézust az életébe, azzal már nem vállalhat közösséget. Nem az a lényeg, hogy higgyünk valamiben. Az a hangsúlyos, hogy Krisztust kövessük. Aki pedig Őt követi, a bálványimádást, a bűn minden formáját hagyja maga mögött. Krisztus nem vállal közösséget a bálványimádással. Ne legyünk hitetlenekkel felemás igában, vagyis most már ne éljünk úgy, amint ők. Mondjunk nemet a nem hívők szokásaira, és éljük meg a Krisztust. Ne feledjük, hogy mi az élő Isten temploma vagyunk, ezért nem mindegy, milyen az életünk. Nem mindegy milyenek a szokásaink, kik a barátaink, tanácsadóink. Isten gyermekeinek Krisztus követői közül kerülnek ki barátai, segítői, és tanácsadói. Aki Istent Atyjának nevezi az már más úton jár, mint korábbi barátai, nem hívő környezete. Ez az út pedig, a Krisztus útja, amely életre visz.

 

 

Lelki próbáimban, Jézus légy velem

 

1. Lelki próbáimban, Jézus légy velem, El ne tántorodjék tőled életem. Félelem ha bánt,

vagy nyereség kísért, Tőled elszakadnom ne hagyj semmiért.

2. Ha e világ bája engem hívogat, Nagy csalárdul kínál hitványságokat: Szemem elé ál-

lítsd szenvedésidet, Vérrel koronázott, szent keresztedet.

3. Tisztogass bár bajjal olykor engemet: Kegyelmeddel szenteld szenvedésemet; Bár e

test erőtlen: te oltárodon Keserű pohárral, hittel áldozom.

4. Ha halálra válik testem egykoron: Ragyogjon fel lelked e hitvány poron; Ama végső

harcon rád bízom magam: Örök hajlékodba fogadj be, Uram!

 

 

Isten áldásával.

Vele együtt

 

A

 tizennyolcadik vers megmutatja Absolon motivációját, azt, ami mozgatta, amiért küzdött és élt (1Sám 18,19-32). Mégpedig, hogy ő legyen valaki. Meg akarta mutatni, hogy ő is ér annyit, mint az apja, sőt úgy igyekezett beállítani, hogy jobb. Azt azonban elfelejtette, Dávidot soha nem a maga elismertsége vezérelte. Az ő motivációja Isten nevének a dicsőítése, az Úrnak való szolgálat volt. Dávid teljes mértékben az Úrnak élt. Absolon a maga nevét akarta marandóvá tenni. Jó elgondolkodni, engem mi motivál? Mi az, amire felteszem az életem, ami mindennél fontosabb? A magam elismertsége? Én is nevet akarok szerezni magamnak? Vagy az Úr szeretete és a Neki való szolgálat az, ami visz előre. Amint Pált is Krisztus szeretete szorongatta. Vitte előre Jézus emberekkel való megismertetésének a vágya.

Absolon ha fel is állíttatta az emlékoszlopot, elbukott a Dáviddal szembeni harcban. Elbukott, mert nem Istenre figyelt. Nem kereste Isten akaratát, olyan területre indult, ami nem az övé, amit nem neki tartottak fenn. Isten választotta ki és hívta el Dávidot, és választotta ki a következő királyt is. De nem úgy választ, ahogyan az emberek gondolják. Istennek nem Absolon a favoritja, annak ellenére, hogy maga Dávid is benne látta az utódját. Mindazok ellenére, ami történt, Dávid Absolont tartotta trónörökösnek. Azért rendül meg annyira, a halálát követően. Dávid sem látja még Isten akaratát, de majd meg kell tanulnia, Isten országában nincs demokrácia. Itt nem az ember választ, hanem Isten.

Dávid csapata győzelmet szerzett, és ez örömhír. Hírvivő viszi a hírt a királynak. Jóáb tudja, hogy a királynak ez nem örömhír, de mégis be kell számolni a történésekről. Ami ebben lényeg, meglátjuk, hogy mi is az evangélium. Győzelmi hír. Egy csata győztes híre. A hírvivő, futva viszi haza a hátországba a hírt, győztünk az ellenség fölött. És ez a hír azt jelenti, vége a félelemnek. Felszabadulnak az ellenség nyomása alól, szabadon és békességben élhetnek tovább. Ez a kifejezés, amit itt használ a szentíró, megegyezik azzal, amit az újszövetség alkalmaz az Úr Jézusról szóló hírre. Így azután megértjük, mit is jelent az evangélium. Győzelemről számol be. Elmondja, hogy az Úr Jézus legyőzte ellenségünket, a sátánt, majd feltámadása által a halált. Mindez azt jelenti, nem kell már elnyomás alatt élni. Nem kell bezárkóznunk, elbújnunk, és a bűnnek sem tartozunk engedelmességgel. A bűn is le van győzve. Másképp mondva a bűn eddig börtönbe zárt, foglyok voltunk, és csak addig mozoghattunk, ameddig a rabbilincs engedett. Meg kell jegyezni elég hosszú pórázt kaptunk, ami gyakran azt sugallja, hogy szabadok vagyunk. Azonban eljött a Szabadító, legyőzte a fogvatartót, lehullt a bilincs kinyílt az ajtó. Azonban nem elég, ha nyitva az ajtó, azon ki is kell menni. Sokan úgy élnek, hogy nem látják, nyitva az ajtó, élhetünk szabadon. Már nem a bűn diktál, hanem elindulhatok az Urat követni.

Továbbra is az Úr Jézusra mutat (2Kor 6,1-10). Róla beszél az apostol. Kiemeli, hogy Vele együtt munkálkodva végzi munkáját. És tulajdonképpen ez a keresztyén élet definíciója, és kulcsa, Vele együtt, ha nem Vele élem az életem, az nem is keresztyén élet. Jézus nélkül lehetek egy felekezet tagja, de nem Isten gyermeke, és nem tanítvány. Azt is jelenti ez, hogy a tanítvány, nem magában éli életét, hanem mindig az Úrral együtt.

Azt is hangsúlyozza az apostol, hogy a keresztyén hit, életforma. Vagyis nemcsak a templom ajtóig tart. Azt jelenti, hogy amikor befejeződik az istentisztelet, megkezdődik a gyakorlati élet. A mindennapokban élhetem meg azt, hogy én Krisztushoz tartozom. A gondok, bajok közepette derül ki, hogy mi van a szívemben.

Úgy éljetek, mint akik nem hiába kaptátok Isten kegyelmét.  Hiába kapni azt jelenti, hogy nem élek vele. Hiába van itt, hiába van jelen Isten kegyelme, ha nem élem át. Mit használ az orvosság, ha nem veszem be. Ugyanígy, hiába van Bibliám, ha nem olvasom. Hiába van Isten kegyelme, ha én azt soha nem élem át. A kegyelem akkor ment meg, ha azt elfogadom. 

Most van a kegyelem ideje, most, amikor az Úr szól, amikor olvasom ezt az áhítatot. Ne halogassuk máskorra, hanem éljünk vele. Istennél mindig a most a fontos, mégpedig a most, amikor Ő érkezik hozzánk. Bartimeus felismerte és megragadta ezt. Nem hallgatott a környezetére, hanem megszólította az Urat. Ő most akart gyógyulni. Te hogyan állsz ezzel? Most, amikor hallod az igét, most akarsz hitre jutni, és új életet kezdeni, vagy majd. Azonban a kezünkben csak a most van. A majdot, a jövőt nem ismerjük.

A most azt is üzeni, a tanítványoknak pozitív üzenetük van. Amikor a világ elcsügged és fél, akkor a hívő ember el tudja mondani, ne félj! Ne félj, mert az Úr segítség. Amikor emberileg úgy tűnik, itt már nincs segítség, akkor az Úr megáll életünk mellett, és így szól: Én vagyok, bízzatok, ne féljetek. És ezt tovább adhatjuk. Ne félj! Bízz az Úrban!

Pál apostol élete nem egy könnyű élet. Nem szűkölködik nehéz, sőt életveszélyes helyzetekben, de mindig az Úrra néz. Az Úr az ő erőforrása. Ki az én erőforrásom? Kibe kapaszkodom, kitől várok segítséget a bajban? Pál mindig Krisztusban bízott.

 

 

Semmit ne bánkódjál, Krisztus szent serege

 

1. Semmit ne bánkódjál, Krisztus szent serege, Mert nem árthat néked senki gyűlölsé-

ge, Noha e világnak rajtad dühössége, De nem hágy szégyenben Krisztus ő Felsége.

2. Királyi nemzet vagy, noha te kicsiny vagy, Az Atya Istennél bizony te kedves vagy; Ő

szent Fia által már te is fia vagy, Minden dicsőségben, higgyed, hogy részes vagy.

3. Hogyha te igazán a Krisztusban bízol, Higgyed, hogy lélekben Istennél gyarapszol,

Ha Krisztus véréből igaz hittel iszol: Higgyed, hogy örökké meg nem szomjúhozol.

4. Akármint halásszon az ördög utánad, Az ő tagjaiban dühösködjék rajtad, Mind tőrrel,

fegyverrel siessen utánad, Ha Krisztusban bízol, higgyed, az sem árthat.

5. Rajtad semmit sem fog a pogány ellenség, Noha nehéz néked a rettenetesség; Bátor

koncra hányjon a hitlen ellenség: Feltámaszt a Krisztus, néked nagy reménység.

6. Oltalmazza Krisztus az ő szent egyházát, Miként a jó pásztor saját juhocskáját; Vala-

ki hallgatja a Krisztus mondását, Viseli mindenkor szorgalmatos gondját.

7. Siess most mihozzánk, Krisztus, segélj minket, A te szent igéddel neveljed hitünket

És te Szentlelkeddel bírjad életünket, Hogy minden dolgunkban dicsérhessünk téged.

8. Igaz fogadásod és minden beszéded, Nyilván vagyon immár minden dicsőséged; Ne

hagyd elpusztulni e kicsiny sereget, Melyért a keresztfán vallál nagy gyötrelmet!

9. Ne nézzed, Úr Isten, e világ vakságát, Te nagy jóvoltodról háládatlanságát, A te igéd

ellen ily nagy káromlását: Nézzed a Krisztusnak ártatlan halálát.

10. Vedd el már mirólunk a sok ellenséget, Vedd ki miközülünk a sok gyűlölséget; Esse-

nek szégyenbe minden ellenségink, Kik dicsőségedet tagadják s nevetik.

11. Senkiben nem bízik az anyaszentegyház, Hanem csak tebenned, ki minket oltal-

mazsz, És igazságoddal mindenkoron táplálsz, Te szent sebeiddel minket megvigasz-

talsz.

12. Hálát adunk néked, mennybéli nagy Isten, Ki vagy egy szentségben és három sze-

mélyben. Ne hagyj elrettennünk keserűségünkben, Halálunk óráján ne essünk kétség-

ben!

 

 

Isten áldásával.

 

Meggyőző élet

 

M

iután Dávid értesült Absolon tervéről tovább megy, az Úr vezeti az úton, és ad olyan embereket, akik segítik őt, és a vele levőket (2Sám 18,1-18). Dávid a menekülésen kívül nem tett egyebet, de átéli, hogy az Úr segíti és készíti a szabadítást a számára. Amikor elindult Istenre bízta magát, most pedig meglátja az Úr miként ad neki szabadulást. Annyiszor átélte már, hogy Istenre számíthatott. Igen, Isten gyermeke, ha alázattal figyel Rá és engedelmeskedik Neki, soha nem fog Benne csalódni. A csalódást mindig emberektől éljük át. Aki embertől vár segítséget, támogatást gyakran csalódik. Legtöbbször a legnagyobb szükségben maradunk magunkra. A tékozló fiú barátai is akkor fogytak el, amikor támogatóra lett volna szüksége. Milyen csodálatos, amikor mindenki magára hagyja, eszébe jut az atya. Akkor és ott döbben rá, van atyja, és haza lehet menni Hozzá. Isten ezeket a helyzeteket is felhasználja, hogy rádöbbenjünk, Ő él, és ma is minden gondunk, félelmeink közepette is Hozzá lehet fordulni.

Testi és lelki erőgyűjtés után a király szembeveszi a népet, majd megszervezi az Absolonnal szembeforduló sereget. Látja, hogy harcra kerül a sor. Van, amikor menekülni kell, de a harc nem kerülhető el. A gonosz célja, az Úr gyermekeinek elpusztítása. Nincs addig nyugta, amíg ezt meg nem teszi. Ezért ma is fel kell készülni a gonosz támadására. Ahogyan Dávid visszahúzódott, és közben erőt gyűjtött és felkészült, úgy kell az Úr mai népének is felkészülni. Amikor egyre kisebb a mozgástér, és nem lehet közösségben igét hallgatni, vegyük kézbe a  Szentírást, és kezdjünk el táplálkozni. Olyan jó, hogy a Biblia még a kezünkben lehet, így belőle erőt meríthetünk. Az ige nélkül a csüggedés vesz erőt rajtunk, azonban Isten szava megerősít. Pál is arra bátorít, erősödjünk meg az Úrban, az Ő hatalmas erejében. Magunkban nincs sem erőnk sem lehetőségünk szembeszállni a gonosszal. Az Úrral való közösség nélkül nem tudjuk, mit tegyünk, de az ige lámpás, az Úr szava eligazít. Keressük a Vele való élő közösséget. Mélyedjünk el az igében, kutassuk, mert egyébként sötétben maradunk.

Absolon serege nagy vereséget szenved. Isten Dávidot megmentette. Azonban ez a győzelem nagyon sokba került. Sátán kiélte magát, nagy pusztítást végzett, sokan meghaltak. Isten megszabadít, de Ő nem akarja, hogy sok ember fegyver által vesszen el. Isten életet készített, azt akarja, hogy Őbenne legyen életünk, és ebben az életben bővelkedjünk. Sátán pusztít, és amikor valaki nem Istenre figyel, hanem maga akarja kézbe venni az irányítást ez lesz a vége. Még az erdő is ellenünk fordult, a természet is pusztít, a gonosz mindent felhasznál. Meghal Absolon is. A hatalomvágy annyira elvakítja, hogy vesztébe rohan. Ami jónak, szépnek tűnt rossz véget hozott. Dávid meg akarta kímélni a fiát, de itt már az emberi kézből kicsúszott az irányítás, a gyűlölet vette át a vezető szerepet. Jóáb szívét átjárja a gyűlölet, a bosszú. Ő csak a felégetett gabonát látja, elvakítja az indulat. Anyagi kár mellé emberi életet tesz. Ilyen a gonosz. Az anyagiakat többre becsüli az emberi életnél, és kapcsolatoknál. Hányszor az anyagiak, a veszteség miatt romlik meg egy kapcsolat. Ne engedjünk ennek a vonalnak, mert az Úr többet tud adni, mint amit veszítünk. Az Úr Jézus a maga életét adta oda megmentésünkért a kereszten.

Még annyit vegyünk észre ebből a történetből, hogy a csodálatos haj, amire mindenki odafigyelt, amit sokan irigyeltek Absolon vesztét okozta. Aki nem az Úrban, hanem a testben, a külső dolgokban gyönyörködik, annak pont az lesz a veszte. Legyen az Úr a gyönyörűségünk, ahogyan a zsoltár is mondja: „Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit” (Zsolt 37,4)!

Pál apostol ismeri az Úr félelmét, azt jelenti ez, ismeri magát az élő, feltámadott Úr Jézus Krisztust (2Kor 5,11-21). Ismeri, tudja kicsoda, találkozott Vele, és naponta szól Hozzá. Pál Isten ismerete nem a múltból, teológiai irodalomból, hanem személyes és élő kapcsolatból táplálkozik. Az Úr Jézus Krisztus mindenkor vele van, Ő él benne. Mivel ismeri Őt, embereket győz meg. Miről? Pál egyszerű propagandista? Nem! Ő nem egy szervezetbe igyekszik tömöríteni az embereket, nem magához, hanem Krisztushoz hívja őket. Meggyőzi, hogy csakis Krisztussal teljesedhet ki az életük, és válhatnak igazán emberré. Pilátus Jézusra mutatva mondta: íme az ember! Ezt a szintet úgy érhetjük el, ha befogadjuk a szívünkbe és meghalunk a magunk számára, és már Ő él bennünk.

Pál egész élete meggyőző élet. Nemcsak a szavai, hanem az élete is arról győzi meg az embereket, hogy érdemes elfordulni a bűntől, a bálványoktól, a hamis kultusztól, és odafordulni a Krisztushoz. Pál egész élete az Úr Jézus Krisztusról beszél. Őreá mutat, és Őhozzá hívogat. Kire mutat az életem?  Vajon a Krisztus követésére hívom fel az emberek figyelmét! Meggyőzi a környezetemet a Krisztusba vetett hitről az életvitelem? Felismerik az Urat általam?

Pál szívét teljesen az Úr tölti be, az Ő szeretete szorongatja. Az a szeretet van benne, ami Krisztusban. De azt is üzeni ez, hogy szereti az Urat, és az iránta való szeretet szorongatja őt. Ez a szeretet hajtja az elveszett ember felé, és viszi a drága hírt, van segítség, van megoldás. Ne adjátok fel, ne legyetek reménytelenek, mert Krisztus meghalt értünk. Azért halt meg, hogy fordulatot vegyen az élet. Milyen fordulatot? Száznyolcvan fokos fordulatot, eddig magadnak éltél, te voltál a középpont. Mindennek rólad kellett szólni, és ha ez nem így történt, összedőlt a világ. A fordulat azt jelenti, most már Ő a középpont. Innentől kezdve új irányt veszek, Őt követem, Neki élek. Amikor ezen az úton leindulunk minden más lesz. Ma is kövesd Őr, és ne feledd, azért mentett meg, hogy Neki élj. Ha még mindig magad valósítod meg, álmaidat dédelgeted, terveidet szövögeted, állj meg, és gondold át, vajon Neki élsz-e már?

Aki Krisztusban van, új teremtés az. A régi elmúlt és, íme, új jött létre. Az Úr csodája, de ez ma is valóság. És ha ez nem látható az életünkben, ha még mindig a régi a főszereplő, nem vagyunk Krisztusban. Mert Ő nem a régit pofozza ki, és teszi egy kicsit szebbé, lefogadhatóvá. A régit lebontja, és egészen újat ad helyette. Egy olyan új életet kapunk kegyelemből, amilyet magunktól nem tudtunk,és soha nem is fogunk tudni élni. Ezt az életet Ő adja a Benne való hit által. Gondoljuk végig új e az életünk? Mit látnak az emberek, egy egészen másfajta életet, ami különbözik a nem hívők életétől, vagy régi élet vallásos köntössel való beborítását. Ez azt jelenti, hogy csak a felszín, a látható rész más, de a tartalom ugyanaz, mint a világ életében.

A feladatunk a megbékéltetés hirdetése. Istennel kell megbékülnie az embernek, másképp nem lesz a földön békesség. Amíg személyesen meg nem békülünk az Úrral Krisztus által sem bennünk, sem körülöttünk nem tapasztalunk békességet. Isten mindent megtett ezért. Azonban nekem is el kell ezt fogadni. Nekem is akarnom kell a megbékülést. Ezrét szólít fel Pál, béküljetek meg Istennel! Ez az első és mindennél fontosabb feladat. Békülj meg Istennel! Tedd le a fegyvert, és engedd, hogy szeressen, és formáljon!

 

 

A BÉKE MESSZE TŐLED

 

1.  

A béke messze tőled, szíved örömtelen.

A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

 

2.  

Csak Jézus ad nyugalmat, midőn a harc kemény.

Megfáradott szíveknek Ő éltető remény.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

 

3.  

Sok vérező sebéből üdv árad, isteni,

Ki Őt be nem fogadta, a jót nem ismeri.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

 

4.  

Te küszködöl magad csak, ha bűn szívedre tör,

S bukásod és kudarcod úgy szégyenít, gyötör.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

 

5.  

Mi az igaz? Tűnődöl, s a kétkedés epeszt,

Jézus az út, igazság s az élet, Őt keresd!

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

 

 

Isten áldásával.

Krisztus ítélőszéke

 

I

sten közbelépett, de  Dávid embereinek is résen kell lennie, sőt magának a királynak is (2Sám 17,15-29). Figyelniük kell az információ gyors tovább adására, és az Úr vezetésére. Isten odaáll az övéi mellé, hatalmasan be is avatkozik, amikor kell, de nekünk is figyelni kell, és késznek lenni a cselekvésre. Van, amit Dávidnak is meg kell tennie, át kell kelni a Jordánon. Ha könnyű, ha nehéz mozdulni kell. Az életük múlik azon, hogy megteszik-e, amit az Úr üzen. Bizony az életünk, az üdvösségünk múlik azon, hogy Isten szavát megtesszük-e. A megmenekülés útja az, amit Isten az igében felvázol előttünk. Dávid megértette, nem lehet mérlegelni, más utat keresni, hanem el kell fogadni, amit Isten mond. Vagyis hit által rábízza magát Isten vezetésére. És erre azért képes, mert korábban is megtette. Átélte még csatában is, érdemes Istenre hagyatkozni. Dávid király, és mégsem a maga elképzeléséhez ragaszkodik, tisztában van azzal, hogy Isten jobban tudja. Ezt nekünk is meg kell érteni. Isten jobban tudja, és ha nem is értjük, azt, ami történik, merítsünk erőt ebből a gondolatból, Isten jobban tudja. Ezt akkor fogjuk így elfogadni, ha valóban ismerjük Őt. Akit ismerünk, akiben tudjuk, hogy megbízhatunk arra a nehéz pillanatokban is könnyebben bízzuk rá magunkat.

Az ellenség sem tétlen. Ezt is komolyan kell vennünk. Sátán is azonnal reagál, és igyekszik megzavarni Isten mentő, segítő akcióját. Meglátják a hírvivőket, mégis meglátta egy szolga őket, mindent megtettek, hogy a hír eljusson a királyhoz, de mégis. Óvatosságuk ellenére, mégis meglátta őket olyan ember, akinek nem kellett volna. Mindenben figyelhetünk az Úrra, de lehet ilyen „mégis”. Az ellenség munkálkodik, és Isten megengedi, hogy meglásson, történjen egy váratlan dolog. Mégis megtörténhet egy baleset, jöhet egy betegség, meghiúsulhat a tervünk, elveszíthetjük a munkánkat. Ilyenkor úgy tűnik borul minden, talán arra is gondolunk, Isten még sincs velünk. Azonban meg kell látni, Ő már elkészítette a kimenekülés útját. Most egy kút lesz az Úr mentő eszköze. Mindig olyan formában ad segítséget az Úr, amit nem is gondolnánk. Figyeljünk ezért az Úr vezetésére, és igyekezzünk meglátni az elkészített lehetőséget.

Pál apostol határozottan rámutat, földi sátorunk, testi életünk össze fog omlani, meg fogunk halni (2Kor 5,1-10). És ebben nincs kivétel. Az Úr Jézus visszajöveteléig, mindenki meg fog halni. Mivel ezt tudjuk, ez bizonyos, az apostol nem is tulajdonít neki nagy ügyet. Nem kesereg, miért is öregszik, betegszik, vagy miért kell meghalnia. Ezt tudomásul veszi, de nem erre figyel, hanem arra, hogy aki Krisztusé, az a halál által haza megy. Ő nem a földi élet megtartására törekszik, hanem hazafelé vágyakozik. Tudjuk, hogy van örökkévaló sátrunk, ő tudja, hogy nem a halál a végállomás. Te is tudod? És úgy élsz, mint aki hazafelé tart? Ha igen, akkor már nem vagy bizonytalanságban, nem a félelem dominál, hanem a hit az Úr munkájában.

Pál apostol végzi a maga szolgálatát, de közben vágyakozik az új testre, vágyakozik Krisztussal lenni. Pál várja az elragadtatást, szeretné a régire felvenni az újat. Mert amikor átlépünk ebből a világból a láthatatlan világba nem az elmúlás, hanem az élet vár ránk. Az élet elnyeli a halandót, a mulandót. Most még nem látjuk Urunkat, ezért hitben járunk. Hit által kapcsolódhatunk össze Vele mindennap. Hit által hív el, vezet és formál minket az Úr. A hit az az eszköz, ami mindenkor összeköt Vele. Hit által kapunk békességet, reménységet és erőt, hogy ebben a halandó testben elvégezzük, amit ránk bízott. Mindezt abban a hitben tesszük, hogy jobbat kaptunk. Nem a régi toldozására kell az energiánkat fordítani, hanem az újra vágyakozni, várakozni. Betölthet az öröm, hogy az Úr jobbat fog adni, olyan életet, ahol már nem lesz jelen mindaz, ami a földön megkeseríti, tönkreteszi az életet. Bűnmentes élet vár azokra, akik megváltattak Krisztus által.

Pál szeretne elköltözni, és hazaköltözni az Úrhoz. Neki a halál, költözködés. MI nekünk? Én is így látom, elköltözöm ebből a világból, az én Megváltó Uramhoz, és Vele lehetek örökkön örökké. Azonban amíg ez meg nem történik, arra törekszünk, hogy kedvesek legyünk Neki. Mire törekszünk? Kinek akarunk tetszeni? Embereknek, vagy az Úrnak?

Miért is fontos ez? Mert a tanítványoknak is meg kell állniuk Krisztus ítélőszéke előtt. Ez nem Isten bírói széke, ez nem az utolsó ítélet, itt az övéi életét, szolgálatát teszi mérlegre az Úr. Megjutalmazza azokat, akik Neki éltek, akik levégezték, amit rájuk bízott. Korábban írta, hogy többé ne önmagunknak éljünk, hanem annak, aki meghalt és feltámadott. Ez lesz mérlegre téve. Neki éltem, vagy továbbra is rólam szólt az életem? Én voltam a fontos? Az volt a lényeg, hogy jól éljek? Vagy vittem az evangéliumot, és azon fáradoztam, hogy minél több emberhez eljusson az evangélium? Ne feledjük, oda fogunk állni mi is az Úr elé, ezért mindennap kérdezzük, mit akarsz Uram, hogy cselekedjem. Amikor megtudjuk, tegyük is, amit mond.

 

 

 

Szentlélek végy körül bennünket

 

1. Szentlélek, végy körül bennünket, Szenteld meg szívünket, :/: Készíts neved imádá-

sára, Magasztalására, Hogy téged szívből imádhassunk, Hálákat adhassunk: Hisszük,

a mi szánknak szózatja Egeid meghatja.

2. Szentlélek, mi imádunk téged, Valljuk istenséged. :/: Hisszük, hogy az új ember szíve

saját kezed míve. Te vagy a hitnek mind szerzője, Mind elvégezője, Te gyújtasz szí-

vünkben világot, Forró buzgóságot.

3. Szakaszd el hát most is szívünket, Minden érzésünket :/: A sok hiábavalóságtól, E

csalárd világtól, Hogy az Igének hallgatói, Légyünk megtartói; Mely szívünkben gyöke -

ret verjen, Gyümölcsöt teremjen.

 

 

Isten áldásával.