2020. október 28., szerda

Isten ígéretei

 

A

z Absolont királlyá tévő országrész vereséget szenvedett, és átkellet értékelniük az életüket (2Sám 19,9/b-31). A vereség átértékelésre késztet. Rá kell döbbenniük, hogy rossz döntést hoztak. Felismerik, hogy mait tettek, azzal a király ellen vétkeztek. Meglátják, hogy Dávid a király, Isten őt állította népe élére és ezen nem változtatott. Ez a valóság az ember életével kapcsolatban is. Isten a Király, de az ember fellázadt ellene.  De a lázadás, az Isten nélküli élet nem hoz boldogságot, nem azt az eredményt szolgáltatja, amire várunk. Izráel is úgy gondolta Absolonnal majd jó lesz az élet, jobb lesz élet, mint Dáviddal volt. És mi lett az eredmény? Vereség, halál, nyomorúság. A kiesebbik fiú is gyönyörű szép életet álmodott az atyja nélkül. Úgy képzelte, ha messze lesz az atyjától egy csodálatos életet fog élni. És kiderült nem így van. Az ember az Istennel való élő kapcsolatra lett teremtve. Ha ettől elszakadunk, az élet forrásáról válunk le. Isten nélkül az ember nem teljes. Akkor sem, ha ma ezt igyekszik elhitetni. Istenre van szükségünk. Mégpedig Benne való élő hitre, és napi kapcsolatra.

Izráel most ráébredt, nincs más választás, vissza kell térni a királyhoz. Ez az egyetlen út. Nincs más ma sem, vissza kell térni a Királyhoz, az Úr Jézushoz. Meg kell látnunk, Ő a Szabadító. Mindenki más csak megtévesztés, az ördög eszköze. Absolon is megtévesztés volt, fel kellett volna ismerniük, hogy ez nem Isten útja. Ne a szép ígéretekre hallgassunk, mert ígérni a sátán is tud. Istenre figyeljünk, Aki nemcsak ígér, hanem, mit mond azt meg is cselekszi. Jézus Krisztusban elvégezte megváltásunkat, örök életet készített, azonban ez hit által, kegyelemből lehet a miénk. El kell jutnunk oda, ahová Simi, és ki kell mondani, vétkeztem. Aki ezt kimondja, annak bűneit az Úr Jézus eltörli.

Dávid megmutatja Isten országa rendjét. Mennyire más ez, mint ami ebben a világban látható.  Dávid megfizethetne mindazoknak, akik menekülése közben támadták és gyalázták őt. Bosszút állhatna azokon, akik Absolon mellé álltak. És ha ezt tenné, senki nem róná fel nekik, mert ez volt mindenütt a szokás. Még emberei is csodálkoznak, amikor Dávid nem áll bosszút. Nem fér bele a gondolkodásukba a megbocsátás.

Ezt kell ma is meglátnunk, Isten országa más, mint ez a világ. Más értékekre épül. Itt nem a bosszú, a visszafizetés, hanem a kegyelem a mérték. Isten Jézusban könyörül mindazokon, akik visszatérnek Hozzá. Isten gyermekeinek azt az utat kell járniuk, amit itt Dávid is bemutat. Megtehetné, hogy leszámolást tartson, hogy megtisztítsa az országot a lázadóktól, de nem teszi. Mert tudja, hogy az igazi megtisztulás, a szívben megy végbe. És ezt a megbocsátás segíti elő. Mutassunk rá, Isten kegyelmére az életünkkel. Vajon mit sugárzunk ma? Ma árad az egyházon keresztül? Ez a fajta magatartás, amit Dávidnál is látunk. El tudjuk viselni a gyalázkodást, és megbocsátunk azoknak, akik vétkeztek ellenünk? Az Úr elengedi a tartozást, ezt láttuk, amikor Péter megtagadta Őt. Megbocsátott neki és visszaemelte a tanítványok sorában. Péter úgy gondolta, vége a tanítványságnak, de bűnbánata után, és szeretetének megvallása után az Úr ismét tanítványként számított rá. Miért? Mert az Úr a kereszten saját életét adta bűneinkért, és aki ezt meglátja, és kéri, hogy könyörüljön rajta, az új életet kap.

Pál apostol Isten ígéreteire mutat rá, mégpedig azt hangsúlyozza, hogy ezekre bátran állhatunk (2Kor 7,1-16). Miért? Mert Isten semmit sem ígér, amit meg ne tenne. Ő nem olyan, mint mi. Ő nem csak ígér, hanem ígéreteit meg is valósítja. Amit ígér, azt valóban értünk teszi. Végbeviszi szabadítását, és az Úr Jézus visszajövetelét is be fogja teljesíteni. A mi részünk, hogy várjuk Őt, és közben tegyünk bizonyságot kegyelméről.

Az apostol a megszentelődésre is nagy figyelmet fordít. A hívő élet a megszentelődés útján halad. Azt jelenti, hogy folyamatosan tisztogatja életünket az Úr, és visz egyre előrébb. A megszentelődés fejezi ki, hogy a tanítvány élete folyamatosan növekedő. Nem egy helyben állás, hanem előrehaladás. A haladás gyakran próbákon keresztül történik. Ott látszódik meg, mennyire jutottunk előrébb, mi az amin változtatni kell.

Pál apostol sok nyomorúságot él meg, és ezek közben, látszódik meg szíve tartalma. Szenvedések, bántások között túlcsordul a szíve. De mi csurog ki belőle? Harag, bosszú, neheztelés? Nem! Hanem Krisztus öröme árad belőle. A legnehezebb pillanatokban is öröm csordul túl a szívén. Mivel vagyok csordultig? Mi szokott kiömleni belőlem? Természetesen nem a jó napok a lényegesek, amikor minden sikerül, és mindenki pozitívan áll hozzánk. Szívünk tartalma a kudarcos napon mutatkozik meg, a bántások, sérelmek idején. És ilyenkor mi válik láthatóvá. Az Úr előtt elcsendesedve, őszintés válaszoljuk ezt meg. És ha belőlünk nem az öröm csordul túl, kérjük, Urunkat formálja át a szívünket. Az öröm akkor csordul túl, ha ezzel van tele a szívünk. Ha nincs bennünk az Úr öröme, nem tud túlcsordulni sem.  Örülök én az Úrnak, az Úrban? Az Ő öröme tölti be az életemet? Tudok mindennél jobban Neki örülni?

 

 

TÜZED, URAM JÉZUS, SZÍTSD A SZÍVEMBEN

 

1.  

Tüzed, Uram Jézus, szítsd a szívemben,

Lángja lobogjon elevenebben!

Ami vagyok és mind, ami az enyém,

Tartsd a kezedben, igazi helyén!

Életem kútja, örök örömem,

Fény a sötétben csak Te vagy nekem.

Hallod imám, és bármi fenyeget,

Nem hagy el engem, tart a Te kezed.

2.  

Szorongat a Sátán, de Te velem vagy,

Hű Szabadítóm, aki el nem hagy.

Ennek a világnak fekete egén

Lényed a csillag, sugarad a fény.

Életem kútja, örök örömem,

Fény a sötétben csak Te vagy nekem.

Hallod imám, és bármi fenyeget,

Nem hagy el engem, tart a Te kezed.

3.  

Jön az örök nap már, közeledik Ő,

Mennyei honba hazavinni jő.

Röpke pillanat, míg tart a keserű,

Jézus elém jön, örök a derű.

Életem kútja, örök örömem,

Fény a sötétben csak Te vagy nekem.

Hallod imám, és bármi fenyeget,

Nem hagy el engem, tart a Te kezed.

 

 

Isten áldásával.

2020. október 26., hétfő

Most már kelj föl!

 

D

ávid megrendült fia halála miatt, és nem örömhírként, hanem tragédiaként élte meg a győzelmet (2Sám 19,1-9/a). Dávid csak Absolont látta, és benne a maga álmainak az összedőlését. Most láthatjuk, hogy ő még mindig Absolonban gondolkodik. Őt tartotta utódjának. Dávid megkapta Isten ígéretét, hogy majd az utódja ül a trónján, és ő Absolont látta bele az ígéretbe. Ő Absolont tartotta megfelelőnek, azután is, amiket tett. Elvakította fia daliás termete, és a nép iránta való szimpátiája, és nem kérdezte, vajon Isten is Absolonban gondolkodik?

Nagy kísértés, hogy gyermekeinkbe a saját vágyainkat, gyakran beteljesületlen saját álmainkat vetítjük bele. Nem kérdezzük, mit is akar az Úr, milyen terve van velük. Dávid mivel nem felfelé figyelt, reményvesztetté válik. Nem látja a jövőt, és úgy gondolja minden veszve. Nem csupán a fiát gyászolja, hanem az álmait is. Most tanítja meg az Úr ezek elengedésére. Engedjük el a saját álmainkat, és hagyjuk, hogy az Úr a maga tervét jelentse ki, és vigye végbe általunk. Ma sok helyen hallani a saját álmokról. Felszólítanak, legyenek álmaitok, és azt valósítsátok meg. Az ige azonban nem álom megvalósításáról beszél, hanem Isten akaratának a megcselekvéséről.

Dávid nem örül azoknak, akik kiálltak mellette, és nem köszönti a győzteseket. Miért? Mert saját ügye fontosabbá vált Isten népénél, a fia megelőzte a szívében Isten országát. Gyakran ez a problémánk, saját dolgaink, a szeretteink, szívünkhöz közel álló személyek megelőzik Isten országát. Semmi nem lehet fontosabb az Úrnál. Személyes életünk is az Ő országát kell, hogy szolgálja. Absolon meghalt ugyan, de Isten terve nem vallott kudarcot. Istennek már meg van a maga választotta, csak Dávid még nem ismeri, vagy talán nem akarja meglátni. Nehezen szakadunk el az álmainktól. Azonban jó, ha mindent az Ő kezébe teszünk.

Jóáb mozdítja ki Dávidot. De most már kelj föl, menj ki, és beszélj szolgáidhoz, szívhez szólóan. Jóáb felszólításán keresztül mindenkihez szól most az Úr, aki valami, akár gyász miatt teljesen magába süppedt és megfeledkezett magáról, és környezetéről. Most már kelj fel, elég volt az önsiratásból, és törődj azokkal, akik fontosak neked, akik melletted vannak, aki eddig is törődtek veled. Isten azt akarja, hogy mozduljunk ki tehetetlenségünkből, és amikor Ő ezt mondja, erőt is ad hozzá. Amire magamtól képtelen vagyok, azt Vele és Általa megtehetem. Az Úr Jézus Krisztus szava ma is talpra állít. Azonban amikor Ő azt mondja, kelj föl, akkor engedelmeskedjünk, keljünk fel. Ne mondjuk, ez nekem nem megy, mert mihelyst engedelmeskedem, menni fog. A harmincnyolc éve bénának is azt mondta az Úr, kelj fel és vedd az agyadat, és képessé vált rá. De, ha nem engedelmeskedem, rosszabb lesz az állapotom annál, milyen volt. Elszalasztom a talpra állás az újrakezdés lehetőségét. Ennyi elég volt az önsiratásból, nincs mindennek vége, mert veled van az Úr. Az Úrral új lehetőségek jelennek meg. De föl kelni, neked kell.

Az apostol kitárt szívvel fordul a korinthusiak felé, úgy mint, gyermekeihez (2Kor 6,11-18). Mert a hitben, gyermekei. Az apostol munkássága által születtek bele Isten országába. Isten országába a Szentlélek által születhetünk bele. Ez a születés nem azonos azzal, maior gyermekkorban megkeresztelnek minket. Ez a születés Isten igéje által megy végbe. Hallom az igét, és befogadom a szívembe, és ott elvégzi a munkáját. Az ige szül új emberré a Lélek munkája által. Amikor ez megtörténik, még hitben csecsemők vagyunk, azonban a csecsemő elkezd növekedni. A növekedés feltétele a rendszeres táplálkozás. Az igének olvasása és tanulmányozása által kezdek el növekedni a hitben. Mégpedig úgy, hogy amit az Úr elém tár az igéből, azt elkezdem cselekedni. Pont úgy, mint a gyermek. Ahogyan a táplálkozás által növekszik és erősödik, egyre több dolgot kezd el megtenni. Így növekedhetek én is a hitben.

A növekedéshez bizalomra is szükség van. Kitárják szívüket Pál előtt, vagyis hiszik, hogy nem csak hitre segítette őket, hanem tovább is tudja őket vezetni a keskeny úton. Ez a bizalom fontos, hiszem, hogy az előttem járó testvér, lelki vezető jó irányba segít. Hiszem, hogy az az út, amit az ige felvázol előttem, célba vezet. Isten nemcsak erre a földi életre ad megoldást. Ő nem annyit akar, hogy itt jól éljünk, meglegyen mindenünk, hanem Ő örök életet ad Jézus Krisztus által. Azt akarja, hogy amikor az Úr eljön, várjuk Őt, és majd Vele menjünk a mennyei hazába. Pál is elmondta, ő is várja azt, amikor majd haza költözhet, és az Úrral lehet. A hívő ember célja ez, eljutni az Úrhoz, és mindig Vele lenni.

Most jön a nehezebb feladat, és ebben szükséges, hogy továbbra is bízzanak Pálban. Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában. Nehéz parancs ez, de ha bíznak Pálban, és tudják, hogy ő jót akar, valóban a Krisztus útján tereli őket, akkor megteszik ezt is. Mert, amit Pál mond, az nem az ő véleménye, hanem az Úr akarata. Az Úr kihívta őket korábbi életükből, abból a vallási kultuszból is, amiben addig éltek. Az a kultusz, az hit nem a sötétség útja, és aki befogadta Jézust az életébe, azzal már nem vállalhat közösséget. Nem az a lényeg, hogy higgyünk valamiben. Az a hangsúlyos, hogy Krisztust kövessük. Aki pedig Őt követi, a bálványimádást, a bűn minden formáját hagyja maga mögött. Krisztus nem vállal közösséget a bálványimádással. Ne legyünk hitetlenekkel felemás igában, vagyis most már ne éljünk úgy, amint ők. Mondjunk nemet az nem hívők szokásaira, és éljük meg a Krisztust. Ne feledjük, hogy mi az élő Isten temploma vagyunk, ezért nem mindegy, milyen az életünk. Nem mindegy milyenek a szokásaink, kik a barátaink, tanácsadóink. Isten gyermekeinek Krisztus követői közül kerülnek ki barátai, segítői, és tanácsadói. Aki Istent Atyjának nevezi az már más úton jár, mint korábbi barátai, nem hívő környezete. Ez az út pedig, a Krisztus útja, amely életre visz.

 

 

Lelki próbáimban, Jézus légy velem

 

1. Lelki próbáimban, Jézus légy velem, El ne tántorodjék tőled életem. Félelem ha bánt,

vagy nyereség kísért, Tőled elszakadnom ne hagyj semmiért.

2. Ha e világ bája engem hívogat, Nagy csalárdul kínál hitványságokat: Szemem elé ál-

lítsd szenvedésidet, Vérrel koronázott, szent keresztedet.

3. Tisztogass bár bajjal olykor engemet: Kegyelmeddel szenteld szenvedésemet; Bár e

test erőtlen: te oltárodon Keserű pohárral, hittel áldozom.

4. Ha halálra válik testem egykoron: Ragyogjon fel lelked e hitvány poron; Ama végső

harcon rád bízom magam: Örök hajlékodba fogadj be, Uram!

 

 

Isten áldásával.

2020. október 25., vasárnap

Vele együtt

 

A

 tizennyolcadik vers megmutatja Absolon motivációját, azt, ami mozgatta, amiért küzdött és élt (1Sám 18,19-32). Mégpedig, hogy ő legyen valaki. Meg akarta mutatni, hogy ő is ér annyit, mint az apja, sőt úgy igyekezett beállítani, hogy jobb. Azt azonban elfelejtette, Dávidot soha az a maga elismertsége vezérelte. Az ő motivációja Isten nevének a dicsőítése, az Úrnak való szolgálat volt. Dávid teljes mértékben az Úrnak élt. Absolon a maga nevét akarta marandóvá tenni. Jó elgondolkodni, engem mi motivál? Mi az, amire felteszem az életem, ami mindennél fontosabb? A magam elismertsége? Én is nevet akarok szerezni magamnak? Vagy az Úr szeretete és a Neki való szolgálat az, ami visz előre. Amint Pált is Krisztus szeretete szorongatta. Vitte előre Jézus emberekkel való megismertetésének a vágya.

Absolon ha fel is állíttatta az emlékoszlopot, elbukott a Dáviddal szembeni harcban. Elbukott, mert nem Istenre figyelt. Nem kereste Isten akaratát, olyan területre indult, ami nem az övé, amit nem neki tartotta fenn. Isten választotta ki és hívta el Dávidot, és választotta ki a következő királyt is. De nem úgy választ, ahogyan az emberek gondolják. Istennek nem Absolon a favoritja, annak ellenére, hogy maga Dávid is benne látta az utódját. Mindazok ellenére, ami történt, Dávid Absolont tartotta trónörökösnek. Azért rendül meg annyira, a halálát követően. Dávid sem látja még Isten akaratát, de majd meg kell tanulnia, Isten országban nincs demokrácia. Itt nem az ember választ, hanem Isten.

Dávid csapata győzelmet szerzett, és ez örömhír. Hírvivő viszi a hírt a királynak. Jóáb tudja, hogy a királynak ez nem örömhír, de mégis be kell számolni a történésekről. Ami ebben lényeg, meglátjuk, hogy mi is az evangélium. Győzelmi hír. Egy csata győztes híre. A hírvivő, futva viszi haza a hátországba a hírt, győztünk az ellenség fölött. És ez a hír azt jelenti, vége a félelemnek. Felszabadulnak az ellenség nyomása alól, szabadon és békességben élhetnek tovább. Ez a kifejezés, amit itt használ a szentíró, megegyezik azzal, amit az újszövetség alkalmaz az Úr Jézusról szóló hírre. Így azután megértjük, mit is jelent az evangélium. Győzelemről számol be. Elmondja, hogy az Úr Jézus legyőzte ellenségünket, a sátánt, majd feltámadása által a halált. Mindez azt jelenti, nem kell már elnyomás alatt élni. Nem kell bezárkóznunk, elbújnunk, és a bűnnek sem tartozunk engedelmességgel. A bűn is le van győzve. Másképp mondva a bűn eddig börtönbe zárt, foglyok voltunk, és csak addig mozoghattunk, ameddig a rabbilincs engedett. Meg kell jegyezni elég hosszú pórázt kaptunk, ami gyakran azt sugallja, hogy szabadok vagyunk. Azonban eljött a Szabadító, legyőzte a fogva tartót, lehullt a bilincs kinyílt az ajtó. Azonban nem elég, ha nyitva az ajtó, azon ki is kell menni. Sokan úgy élnek, hogy nem látják, nyitva az ajtó, élhetünk szabadon. Már nem a bűn diktál, hanem elindulhatok az Urat követni.

Továbbra is az Úr Jézusra mutat (2Kor 6,1-10). Róla beszél az apostol. Kiemeli, hogy Vele együtt munkálkodva végzi munkáját. És tulajdonképpen ez a keresztyén élet definíciója, és kulcsa, Vele együtt, ha nem Vele élem az életem, az nem is keresztyén élet. Jézus nélkül lehetek egy felekezet tagja, de nem Isten gyermeke, és nem tanítvány. Azt is jelenti ez, hogy a tanítvány, nem magában éli életét, hanem mindig az Úrral együtt.

Azt is hangsúlyozza az apostol, hogy a keresztyén hit, életforma. Vagyis nem csak a templom ajtóig tart. Azt jelenti, hogy amikor befejeződik az istentisztelet, megkezdődik a gyakorlati élet. A mindennapokban élhetem meg azt, hogy én Krisztushoz tartozom. A gondok, bajok közepette derül ki, hogy mi van a szívemben.

Úgy éljetek, mint akik nem hiába kaptátok Isten kegyelmét.  Hiába kapni azt jelenti, hogy nem élek vele. Hiába van itt, hiába van jelen Isten kegyelme, ha nem élem át. Mit használ az orvosság, ha nem veszem be. Ugyanígy, hiába van Bibliám, ha nem olvasom. Hiába van Isten kegyelme, ha én azt soha nem élem át. A kegyelem akkor ment ha, ha azt elfogadom. 

Most van a kegyelem ideje, most, amikor az Úr szól, amikor olvasom ezt az áhítatot. Ne halogassuk máskorra, hanem éljünk vele. Istennél mindig a most a fontos, mégpedig a most, amikor Ő érkezik hozzánk. Bartimeus felismerte és megragadta ezt. Nem hallgatott a környezetére, hanem megszólította az Urat. Ő most akart gyógyulni. Te hogyan állsz ezzel? Most, amikor hallod az igét, most akarsz hitre jutni, és új életet kezdeni, vagy majd. Azonban a kezünkben csak a most van. A majdot, a jövőt nem ismerjük.

A most azt is üzeni, a tanítványoknak pozitív üzenetük van. Amikor a világ elcsügged és fél, akkor a hívő ember el tudja mondai, ne félj!v Ne félj, mert az Úr segítség. Amikor emberileg úgy tűnik, itt már nincs segítség, akkor az Úr megáll életünk mellett, és így szól: Én vagyok, bízzatok, ne féljetek. És ezt tovább adhatjuk. Ne félj! Bízz az Úrban!

Pál apostol élete nem egy könnyű élet. Nem szűkölködik nehéz, sőt életveszélyes helyzetekben, de mindig az Úrra néz. Az Úr az ő erőforrása. Ki az én erőforrásom? Kibe kapaszkodom, kitől várok segítséget a bajban? Pál mindig Krisztusban bízott.

 

 

Semmit ne bánkódjál, Krisztus szent serege

 

1. Semmit ne bánkódjál, Krisztus szent serege, Mert nem árthat néked senki gyűlölsé-

ge, Noha e világnak rajtad dühössége, De nem hágy szégyenben Krisztus ő Felsége.

2. Királyi nemzet vagy, noha te kicsiny vagy, Az Atya Istennél bizony te kedves vagy; Ő

szent Fia által már te is fia vagy, Minden dicsőségben, higgyed, hogy részes vagy.

3. Hogyha te igazán a Krisztusban bízol, Higgyed, hogy lélekben Istennél gyarapszol,

Ha Krisztus véréből igaz hittel iszol: Higgyed, hogy örökké meg nem szomjúhozol.

4. Akármint halásszon az ördög utánad, Az ő tagjaiban dühösködjék rajtad, Mind tőrrel,

fegyverrel siessen utánad, Ha Krisztusban bízol, higgyed, az sem árthat.

5. Rajtad semmit sem fog a pogány ellenség, Noha nehéz néked a rettenetesség; Bátor

koncra hányjon a hitlen ellenség: Feltámaszt a Krisztus, néked nagy reménység.

6. Oltalmazza Krisztus az ő szent egyházát, Miként a jó pásztor saját juhocskáját; Vala-

ki hallgatja a Krisztus mondását, Viseli mindenkor szorgalmatos gondját.

7. Siess most mihozzánk, Krisztus, segélj minket, A te szent igéddel neveljed hitünket

És te Szentlelkeddel bírjad életünket, Hogy minden dolgunkban dicsérhessünk téged.

8. Igaz fogadásod és minden beszéded, Nyilván vagyon immár minden dicsőséged; Ne

hagyd elpusztulni e kicsiny sereget, Melyért a keresztfán vallál nagy gyötrelmet!

9. Ne nézzed, Úr Isten, e világ vakságát, Te nagy jóvoltodról háládatlanságát, A te igéd

ellen ily nagy káromlását: Nézzed a Krisztusnak ártatlan halálát.

10. Vedd el már mirólunk a sok ellenséget, Vedd ki miközülünk a sok gyűlölséget; Esse-

nek szégyenbe minden ellenségink, Kik dicsőségedet tagadják s nevetik.

11. Senkiben nem bízik az anyaszentegyház, Hanem csak tebenned, ki minket oltal-

mazsz, És igazságoddal mindenkoron táplálsz, Te szent sebeiddel minket megvigasz-

talsz.

12. Hálát adunk néked, mennybéli nagy Isten, Ki vagy egy szentségben és három sze-

mélyben. Ne hagyj elrettennünk keserűségünkben, Halálunk óráján ne essünk kétség-

ben!

 

 

Isten áldásával.

 

2020. október 24., szombat

Meggyőző élet

 

M

iután Dávid értesült Absolon tervéről tovább megy, az Úr vezeti az úton, és ad olyan embereket, akik segítik őt, és a vele levőket (2Sám 18,1-18). Dávid a menekülésen kívül nem tett egyebet, de átéli, hogy az Úr segíti és készíti a szabadítást a számára. Amikor elindult Istenre bízta magát, most pedig meglátja az Úr miként ad neki szabadulást. Annyiszor átélte már, hogy Istenre számíthatott. Igen, Isten gyermeke, ha alázattal figyel Rá és engedelmeskedik Neki, soha nem fog Benne csalódni. A csalódást mindig emberektől éljük át. Aki embertől vár segítséget, támogatást gyakran csalódik. Legtöbbször a legnagyobb szükségben maradunk magunkra. A tékozló fiú barátai is akkor fogytak el, amikor támogatóra lett volna szüksége. Milyen csodálatos, amikor mindenki magára hagyja, eszébe jut az atya. Akkor és ott döbben rá, van atyja, és haza lehet menni Hozzá. Isten ezeket a helyzeteket is felhasználja, hogy rádöbbenjünk, Ő él, és ma is minden gondunk, félelmeink közepette is Hozzá lehet fordulni.

Testi és lelki erőgyűjtés után a király szembeveszi a népet, majd megszervezi az Absolonnal szembeforduló sereget. Látja, hogy harcra kerül a sor. Van, amikor menekülni kell, de a harc nem kerülhető el. A gonosz célja, az Úr gyermekeinek elpusztítása. Nincs addig nyugta, amíg ezt meg nem teszi. Ezért ma is fel kell készülni a gonosz támadására. Ahogyan Dávid visszahúzódott, és közben erőt gyűjtött és felkészült, úgy kell az Úr mai népének is felkészülni. Amikor egyre kisebb a mozgástér, és nem lehet közösségben igét hallgatni, vegyük kézbe a  Szentírást, és kezdjünk el táplálkozni. Olyan jó, hogy a Biblia még a kezünkben lehet, így belőle erőt meríthetünk. Az ige nélkül a csüggedés vesz erőt rajtunk, azonban Isten szava megerősít. Pál is arra bátorít, erősödjünk meg az Úrban, az Ő hatalmas erejében. Magunkban nincs sem erőnk sem lehetőségünk szembeszállni a gonosszal. Az Úrral való közösség nélkül nem tudjuk, mit tegyünk, de az ige lámpás, az Úr szava eligazít. Keressük a Vele való élő közösséget. Mélyedjünk el az igében, kutassuk, mert egyébként sötétben maradunk.

Absolon serege nagy vereséget szenved. Isten Dávidot megmentette. Azonban ez a győzelem nagyon sokba került. Sátán kiélte magát, nagy pusztítást végzett, sokan meghaltak. Isten megszabadít, de Ő nem akarja, hogy sok ember fegyver által vesszen el. Isten életet készített, azt akarja, hogy Őbenne legyen életünk, és ebben az életben bővelkedjünk. Sátán pusztít, és amikor valaki nem Istenre figyel, hanem maga akarja kézbe venni az irányítást ez lesz a vége. Még az erdő is ellenünk fordult, a természet is pusztít, a gonosz mindent felhasznál. Meghal Absolon is. A hatalomvágy annyira elvakítja, hogy vesztébe rohan. Ami jónak, szépnek tűnt rossz véget hozott. Dávid meg akarta kímélni a fiát, de itt már az emberi kézből kicsúszott az irányítás, a gyűlölet vette át a vezető szerepet. Jóáb szívét átjárja a gyűlölet, a bosszú. Ő csak a felégetett gabonát látja, elvakítja az indulat. Anyagi kár mellé emberi életet tesz. Ilyen a gonosz. Az anyagiakat többre becsüli az emberi életnél, és kapcsolatoknál. Hányszor az anyagiak, a veszteség miatt romlik meg egy kapcsolat. Ne engedjünk ennek a vonalnak, mert az Úr többet tud adni, mint amit veszítünk. Az Úr Jézus a maga életét adta oda megmentésünkért a kereszten.

Még annyit vegyünk észre ebből a történetből, hogy a csodálatos haj, amire mindenki odafigyelt, amit sokan irigyeltek Absolon vesztét okozta. Aki nem az Úrban, hanem a testben, a külső dolgokban gyönyörködik, annak pont az lesz a veszte. Legyen az Úr a gyönyörűségünk, ahogyan a zsoltár is mondja: „Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit” (Zsolt 37,4)!

Pál apostol ismeri az Úr félelmét, azt jelenti ez, ismeri magát az élő, feltámadott Úr Jézus Krisztust (2Kor 5,11-21). Ismeri, tudja kicsoda, találkozott Vele, és naponta szól Hozzá. Pál Isten ismerete nem a múltból, teológiai irodalomból, hanem személyes és élő kapcsolatból táplálkozik. Az Úr Jézus Krisztus mindenkor vele van, Ő él benne. Mivel ismeri Őt, embereket győz meg. Miről? Pál egyszerű propagandista? Nem! Ő nem egy szervezetbe igyekszik tömöríteni az embereket, nem magához, hanem Krisztushoz hívja őket. Meggyőzi, hogy csakis Krisztussal teljesedhet ki az életük, és válhatnak igazán emberré. Pilátus Jézusra mutatva mondta: íme az ember! Ezt a szintet úgy érhetjük el, ha befogadjuk a szívünkbe és meghalunk a magunk számára, és már Ő él bennünk.

Pál egész élete meggyőző élet. Nemcsak a szavai, hanem az élete is arról győzi meg az embereket, hogy érdemes elfordulni a bűntől, a bálványoktól, a hamis kultusztól, és odafordulni a Krisztushoz. Pál egész élete az Úr Jézus Krisztusról beszél. Őreá mutat, és Őhozzá hívogat. Kire mutat az életem?  Vajon a Krisztus követésére hívom fel az emberek figyelmét! Meggyőzi a környezetemet a Krisztusba vetett hitről az életvitelem? Felismerik az Urat általam?

Pál szívét teljesen az Úr tölti be, az Ő szeretete szorongatja. Az a szeretet van benne, ami Krisztusban. De azt is üzeni ez, hogy szereti az Urat, és az iránta való szeretet szorongatja őt. Ez a szeretet hajtja az elveszett ember felé, és viszi a drága hírt, van segítség, van megoldás. Ne adjátok fel, ne legyetek reménytelenek, mert Krisztus meghalt értünk. Azért halt meg, hogy fordulatot vegyen az élet. Milyen fordulatot? Száznyolcvan fokos fordulatot, eddig magadnak éltél, te voltál a középpont. Mindennek rólad kellett szólni, és ha ez nem így történt, összedőlt a világ. A fordulat azt jelenti, most már Ő a középpont. Innentől kezdve új irányt veszek, Őt követem, Neki élek. Amikor ezen az úton leindulunk minden más lesz. Ma is kövesd Őr, és ne feledd, azért mentett meg, hogy Neki élj. Ha még mindig magad valósítod meg, álmaidat dédelgeted, terveidet szövögeted, állj meg, és gondold át, vajon Neki élsz-e már?

Aki Krisztusban van, új teremtés az. A régi elmúlt és, íme, új jött létre. Az Úr csodája, de ez ma is valóság. És ha ez nem látható az életünkben, ha még mindig a régi a főszereplő, nem vagyunk Krisztusban. Mert Ő nem a régit pofozza ki, és teszi egy kicsit szebbé, lefogadhatóvá. A régit lebontja, és egészen újat ad helyette. Egy olyan új életet kapunk kegyelemből, amilyet magunktól nem tudtunk,és soha nem is fogunk tudni élni. Ezt az életet Ő adja a Benne való hit által. Gondoljuk végig új e az életünk? Mit látnak az emberek, egy egészen másfajta életet, ami különbözik a nem hívők életétől, vagy régi élet vallásos köntössel való beborítását. Ez azt jelenti, hogy csak a felszín, a látható rész más, de a tartalom ugyanaz, mint a világ életében.

A feladatunk a megbékéltetés hirdetése. Istennel kell megbékülnie az embernek, másképp nem lesz a földön békesség. Amíg személyesen meg nem békülünk az Úrral Krisztus által sem bennünk, sem körülöttünk nem tapasztalunk békességet. Isten mindent megtett ezért. Azonban nekem is el kell ezt fogadni. Nekem is akarnom kell a megbékülést. Ezrét szólít fel Pál, béküljetek meg Istennel! Ez az első és mindennél fontosabb feladat. Békülj meg Istennel! Tedd le a fegyvert, és engedd, hogy szeressen, és formáljon!

 

 

A BÉKE MESSZE TŐLED

 

1.  

A béke messze tőled, szíved örömtelen.

A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

 

2.  

Csak Jézus ad nyugalmat, midőn a harc kemény.

Megfáradott szíveknek Ő éltető remény.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

 

3.  

Sok vérező sebéből üdv árad, isteni,

Ki Őt be nem fogadta, a jót nem ismeri.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

 

4.  

Te küszködöl magad csak, ha bűn szívedre tör,

S bukásod és kudarcod úgy szégyenít, gyötör.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

 

5.  

Mi az igaz? Tűnődöl, s a kétkedés epeszt,

Jézus az út, igazság s az élet, Őt keresd!

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

 

 

Isten áldásával.

2020. október 23., péntek

Krisztus ítélőszéke

 

I

sten közbelépett, de  Dávid embereinek is résen kell lennie, sőt magának a királynak is (2Sám 17,15-29). Figyelniük kell az információ gyors tovább adására, és az Úr vezetésére. Isten odaáll az övéi mellé, hatalmasan be is avatkozik, amikor kell, de nekünk is figyelni kell, és késznek lenni a cselekvésre. Van, amit Dávidnak is meg kell tennie, át kell kelni a Jordánon. Ha könnyű, ha nehéz mozdulni kell. Az életük múlik azon, hogy megteszik-e, amit az Úr üzen. Bizony az életünk, az üdvösségünk múlik azon, hogy Isten szavát megtesszük-e. A megmenekülés útja az, amit Isten az igében felvázol előttünk. Dávid megértette, nem lehet mérlegelni, más utat keresni, hanem el kell fogadni, amit Isten mond. Vagyis hit által rábízza magát Isten vezetésére. És erre azért képes, mert korábban is megtette. Átélte még csatában is, érdemes Istenre hagyatkozni. Dávid király, és mégsem a maga elképzeléséhez ragaszkodik, tisztában van azzal, hogy Isten jobban tudja. Ezt nekünk is meg kell érteni. Isten jobban tudja, és ha nem is értjük, azt, ami történik, merítsünk erőt ebből a gondolatból, Isten jobban tudja. Ezt akkor fogjuk így elfogadni, ha valóban ismerjük Őt. Akit ismerünk, akiben tudjuk, hogy megbízhatunk arra a nehéz pillanatokban is könnyebben bízzuk rá magunkat.

Az ellenség sem tétlen. Ezt is komolyan kell vennünk. Sátán is azonnal reagál, és igyekszik megzavarni Isten mentő, segítő akcióját. Meglátják a hírvivőket, mégis meglátta egy szolga őket, mindent megtettek, hogy a hír eljusson a királyhoz, de mégis. Óvatosságuk ellenére, mégis meglátta őket olyan ember, akinek nem kellett volna. Mindenben figyelhetünk az Úrra, de lehet ilyen „mégis”. Az ellenség munkálkodik, és Isten megengedi, hogy meglásson, történjen egy váratlan dolog. Mégis megtörténhet egy baleset, jöhet egy betegség, meghiúsulhat a tervünk, elveszíthetjük a munkánkat. Ilyenkor úgy tűnik borul minden, talán arra is gondolunk, Isten még sincs velünk. Azonban meg kell látni, Ő már elkészítette a kimenekülés útját. Most egy kút lesz az Úr mentő eszköze. Mindig olyan formában ad segítséget az Úr, amit nem is gondolnánk. Figyeljünk ezért az Úr vezetésére, és igyekezzünk meglátni az elkészített lehetőséget.

Pál apostol határozottan rámutat, földi sátorunk, testi életünk össze fog omlani, meg fogunk halni (2Kor 5,1-10). És ebben nincs kivétel. Az Úr Jézus visszajöveteléig, mindenki meg fog halni. Mivel ezt tudjuk, ez bizonyos, az apostol nem is tulajdonít neki nagy ügyet. Nem kesereg, miért is öregszik, betegszik, vagy miért kell meghalnia. Ezt tudomásul veszi, de nem erre figyel, hanem arra, hogy aki Krisztusé, az a halál által haza megy. Ő nem a földi élet megtartására törekszik, hanem hazafelé vágyakozik. Tudjuk, hogy van örökkévaló sátrunk, ő tudja, hogy nem a halál a végállomás. Te is tudod? És úgy élsz, mint aki hazafelé tart? Ha igen, akkor már nem vagy bizonytalanságban, nem a félelem dominál, hanem a hit az Úr munkájában.

Pál apostol végzi a maga szolgálatát, de közben vágyakozik az új testre, vágyakozik Krisztussal lenni. Pál várja az elragadtatást, szeretné a régire felvenni az újat. Mert amikor átlépünk ebből a világból a láthatatlan világba nem az elmúlás, hanem az élet vár ránk. Az élet elnyeli a halandót, a mulandót. Most még nem látjuk Urunkat, ezért hitben járunk. Hit által kapcsolódhatunk össze Vele mindennap. Hit által hív el, vezet és formál minket az Úr. A hit az az eszköz, ami mindenkor összeköt Vele. Hit által kapunk békességet, reménységet és erőt, hogy ebben a halandó testben elvégezzük, amit ránk bízott. Mindezt abban a hitben tesszük, hogy jobbat kaptunk. Nem a régi toldozására kell az energiánkat fordítani, hanem az újra vágyakozni, várakozni. Betölthet az öröm, hogy az Úr jobbat fog adni, olyan életet, ahol már nem lesz jelen mindaz, ami a földön megkeseríti, tönkreteszi az életet. Bűnmentes élet vár azokra, akik megváltattak Krisztus által.

Pál szeretne elköltözni, és hazaköltözni az Úrhoz. Neki a halál, költözködés. MI nekünk? Én is így látom, elköltözöm ebből a világból, az én Megváltó Uramhoz, és Vele lehetek örökkön örökké. Azonban amíg ez meg nem történik, arra törekszünk, hogy kedvesek legyünk Neki. Mire törekszünk? Kinek akarunk tetszeni? Embereknek, vagy az Úrnak?

Miért is fontos ez? Mert a tanítványoknak is meg kell állniuk Krisztus ítélőszéke előtt. Ez nem Isten bírói széke, ez nem az utolsó ítélet, itt az övéi életét, szolgálatát teszi mérlegre az Úr. Megjutalmazza azokat, akik Neki éltek, akik levégezték, amit rájuk bízott. Korábban írta, hogy többé ne önmagunknak éljünk, hanem annak, aki meghalt és feltámadott. Ez lesz mérlegre téve. Neki éltem, vagy továbbra is rólam szólt az életem? Én voltam a fontos? Az volt a lényeg, hogy jól éljek? Vagy vittem az evangéliumot, és azon fáradoztam, hogy minél több emberhez eljusson az evangélium? Ne feledjük, oda fogunk állni mi is az Úr elé, ezért mindennap kérdezzük, mit akarsz Uram, hogy cselekedjem. Amikor megtudjuk, tegyük is, amit mond.

 

 

 

Szentlélek végy körül bennünket

 

1. Szentlélek, végy körül bennünket, Szenteld meg szívünket, :/: Készíts neved imádá-

sára, Magasztalására, Hogy téged szívből imádhassunk, Hálákat adhassunk: Hisszük,

a mi szánknak szózatja Egeid meghatja.

2. Szentlélek, mi imádunk téged, Valljuk istenséged. :/: Hisszük, hogy az új ember szíve

saját kezed míve. Te vagy a hitnek mind szerzője, Mind elvégezője, Te gyújtasz szí-

vünkben világot, Forró buzgóságot.

3. Szakaszd el hát most is szívünket, Minden érzésünket :/: A sok hiábavalóságtól, E

csalárd világtól, Hogy az Igének hallgatói, Légyünk megtartói; Mely szívünkben gyöke -

ret verjen, Gyümölcsöt teremjen.

 

 

Isten áldásával.

2020. október 22., csütörtök

Nézz a láthatatlanokra!

 

M

ost lelepleződik az elsztárolt tanácsadó (2Sám 17,1-14). Kiderül, hogy mégsem Isten szava szól általa. Eddig úgy tűnt, az emberek úgy figyeltek rá, hogy az Úr szól a szava által. Azonban kiderül nem így van. Nem, mert nem az Úr akarata szerint szól és cselekszik. Saját ambíciói hajtják, Absolon mellé áll, és nem látja, hogy ez téves döntés, így a tanácsa sem érhet célt. Az Úr jelen van és megakadályozza Ahitófel tanácsának a megvalósulását. Isten akaratát nem lehet megváltoztatni.

Ahitófel engedélyt kér, hogy azonnal megtámadhassa Dávidot. Úgy gondolja a gyors, meglepetésszerű rajtaütés győzelmet eredményezhet. Emberileg jó is az ötlet, de Isten másképp gondolja, és ezt megakadályozza. Az Úrnak van hatalma az övéit megmenteni az ellenséges támadástól.

Absolonnak tetszik a terv.  Megöletné az apját, a királyt, mennyire távol van tőle a szíve. Pedig Dávid is elfogathatta volna, amikor fellázadt ellene, de nem tette. Adott neki lehetőséget, de Absolont csak a hatalmi vágy és a gyűlölet hajtja. Ő nem rendezni akarja a kapcsolatot az apjával, hanem el akarja távolítani. Meg akar szabadulni tőle. Mert azt gondolja, ha Dávidot félreteszi, minden megoldódik. Milyen szomorú, hogy gyakran mi is így gondolkodunk. Félre kell tolni a másikat az útból, és akkor minden rendben lesz. Isten igéje azonban mindig a békés megoldást javasolja. Az Urat keressük, azt az Istent, Aki Jézusban kész megbocsátani. És ha Őt keressük, a másik felé is el tudunk indulni. Absolon nem kereste Istent, és így nem tudott közeledni Dávidhoz sem. Azt gondolta neki van igaza. A megoldás felé vezető út a bocsánatkérés, a fegyverletétel lett volna. Azonban Absolon nem akart bocsánatot kérni, meg volt győződve, ez Dávid dolga. Velünk is megtörténik, azt gondoljuk, a másiknak kell közeledni felénk, és még akkor is kérdés hajlandók vagyunk-e kegyet gyakorolni. Milyen jó, hogy az Úrhoz mehetünk, és Ő fogad, ott a kereszt tövében. Ő nem köti a megbocsátást hangulathoz, elég megbánni a bűneinket és Ő megbocsát, hiszen életét adta értünk.

Azonban Absolon kikéri Húsaj tanácsát is. És mivel a lázadó fiú biztosra akar menni, és elvakította a győzelem, és az uralkodás utáni vágy, ezt a tanácsot fogadja el. Isten beavatkozott és megmenti Dávidot, hű szolgáját. Jó látni, hogy Dávid csak imádkozik, elmondja az Úrnak, ami a szívében van, és az Úr cselekszik. Amikor emberileg lehetetlennek tűnik ebből a csapdából kikerülni, az Úr megmutatja Neki semmi sem lehetetlen. Mindez üzenet a számunkra, bízzuk Rá magunkat. Ne kezdjünk el erőlködni, ne engedjünk a körülöttünk lévők nyomásának, hanem hagyjuk az Urat munkálkodni. Isten a szívek és a vesék vizsgálója. Ismeri az ember szándékait, és képes azokat megváltoztatni. Áldott legyen mindezért az Úr!

Az Úr az övéi érdekében be tud avatkozni még a politika folyásába is, ha ezt kérjük, várjuk Tőle, és Ő is szükségesnek ítéli. Az Úr szinte leplet bocsátott a tanácskozók szemeire és nem ismerték fel, melyik az adott helyzetben a jobb tanács. Isten ma is meg tudja hiúsítani a gonosz tervét, és el tudja az övéi érdekében végezni, hogy a rosszabb tanácsot valósítsák meg. Jó, ha ez mindig a szemünk előtt van. Amikor úgy tűnik, ki vagyunk szolgáltatva a gonosznak, mondjuk el az Úrnak, és kérjük, hogy hiúsítsa meg a rossz szándékot. Dávid nem kért találkozót Absolontól, sem a kormánya tagjaitól, és nem velük beszélte meg. Nem tőlük kért könnyítést, hanem egyenesen az Úrhoz fordult. Még az olyan ügyekben is, amiről a politika, vagy más hivatalok döntenek, vigyük az Úr elé. Neki bejárása van azokra a helyekre is, ahová mi nem juthatunk be. De hisszük-e ezt? Realitásnak tartjuk Isten beavatkozását, vagy tényként kezeljük a felsőbb hatóságok döntéseit?

Pál megvallja, az ő élete Krisztus dicsőségét tükrözi (2Kor 4,1-18). Meglátszik rajta, sugárzik belőle Krisztus jelenléte. Ezt azonban nem ő préseli ki magából, hanem a benne élő Krisztus sugárzik. Ha bennem él az Úr, Ő láttatja magát. Olyan dolgokat visz végbe általam, amire én képtelen vagyok.  Az Úr Lelke formáljon minket a Krisztus képére. Tehát ez folyamatos munka. Mint ahogy a szobrász alakítgatja művét, úgy formálja övéit is az Úr.

Mindez azt is jelenti, hogy a tanítvány akkor sugározza Krisztust, ha mindenkor hű Hozzá, és az Igéhez. Nem alkalmazkodik az emberek elvárásaihoz, hanem megvallja az igazságot. Ebből is látszik, Pál nem egy vallást terjesztett el, nem felekezetbe kapcsolt be embereket, hanem az élő, feltámadott Krisztushoz vezette őket. Hirdette, hogy csakis kegyelemből van üdvösségünk. Vállalta azt is, hogy aki nem ismeri Jézust, az bűnben élő, elveszett ember. Nem csüggedünk, azt jelzi, nem volt ez diadalút. Nem fogadta el mindenki az evangéliumot. Voltak, akik elutasították, és Pált is támadták. Nem csügged el, és ezért nem fordul emberi eszközökhöz, a létszám növelése érdekében. Nem hígítja fel az üzenetet, és nem teszi elfogadhatóbbá, csak azért, hogy népszerű legyen. Nem törekszik rekord számú hallgatóságra. Vállalja az igazságot, mert az szabadítja meg az embert.

Isten munkálkodik, Ő az, Aki világosságot gyújt a szívünkben, és ha ez megtörténik, felragyog a kegyelem. Ehhez a mi részünk az ige olvasása, kutatása. Az igéből ismerjük meg az Urat. A Biblia olvasása közben távolíttatik el a lepel, múlik a sötétség.

Krisztus ismerete a legdrágább kincs. Vagyis az ember legnagyobb kincse, maga az Úr Jézus Krisztus.  Krisztus a mi cserépedényünkben, vagyis törékeny életünkben, fizikai valóságunkban van jelen.  A cserépedény eltörik, és akkor látható válik a tartalma. Mária összetörte az alabástrom edényt, hogy annak tartalmát Jézus fejére önthesse. Az élet megpróbál, összetör, és akkor kiderül mi is van belül? Mi is a mi tartalmunk? Krisztus illata jelenik meg és úgy betölt mindent, mint a nárdusolaj illata?

Isten rendkívüli ereje,  Krisztus tartja meg a tanítványokat. Bármilyen nehéz küzdelemben is legyünk nem tudnak összeroppantani. Az Úr megtartja övéit, a szabadításban, a hitben, az új életben. Ezért nem csüggedünk, mert a küzdelemben a külső emberünk romlik ugyan, de a belső napról napra megújul. Mi ennek a titka? Hogyan újulhatunk meg, a külső romlása, a szenvedések, az öregség közepette?  Az apostol elárulja, mintegy kezünkbe adja a kulcsot: Nem a láthatókra nézünk, nem a gyengülő fizikai erőre, a betegségre, a körülöttünk lévő nyomorúságra, hanem a láthatatlanokra. Ez a titok. A bajok közepette jelen van Isten láthatatlan világa, és hit által beletekinthetünk. Hit által szabad nekünk az Urat, az Ő hatalmát, és drága kegyelmét látni. Szabad nekünk Benne bízni. És ha látjuk a láthatatlant, tudjuk, hogy a földi véges, az Úrtól kapott új élet örök. Ez adjon erőt és segítséget a mindennapokban. Ne a láthatókra, hanem a láthatatlanokra tekintsünk ma. Ne magunkra, hanem Urunkra, az Ő országára, és annak erejére, lehetőségeire tekintsünk. Mert a láthatók lehúznak, a láthatatlanok felemelnek. Az Úr ereje felemel.

 

 

Ne aggodalmaskodjál

 

1. Ne aggodalmaskodjál, nézz Istenedre fel!

Ő felruház és táplál, rád gondot ő visel.

Dicső Király, ég és a föld Ura,

Szívünk tiéd, légy annak is Ura!

 

 

Isten áldásával.

2020. október 21., szerda

Krisztus dicsőségét tükrözzük

 

P

róbákkal teljes Dávid élete, ám ő nem zúgolódik, alázattal vállalja a menekülést is (2Sám 16,5-23).  Megdöbbentő, Isten drága gyermeke ő, az Úr szemében kedves, és mégis ilyen eseményeket kell átélnie. Élete utolsó szakasza nem nyugalomról szól. Mi nyugalmat, békességet várunk. Arra vágyunk ne kelljen idősebb napjainkban megmozdulni, helyet változtatni. Dávidnak menekülnie kell, és nem lázad, nem fordul szembe Istennel, hanem vállalja mindazt, amin keresztül kell menni. Nem értek még véget a megpróbáltatások. Dávid valóban zarándokúton van. Annak ellenére, hogy király, tudja, nem ide kötődik az élete, vándor ő is ebben a világban. De van célja. Hogyan vándorlunk? Céllal, vagy cél nélkül. Tudom, hogy a láthatatlan világba az örökkévalóság felé haladok? Készülök is arra, amikor átlépem a határt? Tudom, hogy csakis Jézus keresztjén keresztül juthatunk Isten világába?

Nem elég, hogy a fia elől menekül Dávid, még útközben is gyalázzák. Saul törzsének tagjai, még mindig rosszul látják a dolgokat. Dávidot okolják, és nem veszik észre Isten munkáját. Nem veszik észre, hogy az Úr vette el Saultól a királyságot és Ő adta azt Dávidnak. Azt sem látják, Dávid mindig megkímélte a király életét. Simei gyalázza, átkot szór rá, kővel dobálja. És Dávid most kezd el igazán növekedni. Azzal lesz naggyá, ahogyan a megaláztatást elviseli. Ráadásul nem is zugban megy ez végbe, hanem az emberei szeme láttára. És Dávid alázattal elhordozza. Nem szól vissza, katonáit is távol tartja a leszámolástól. Miért? Mert Isten kezéből fogadja a gyalázkodást. Ő nem áll magáért bosszút, száját sem nyitja meg. A mi drága Urunk, az Úr Jézus Krisztus alakja, az Ő szenvedése jelenik meg előttünk. Nem nyitotta meg száját, amint gyalázták, és tettlegesen bántalmazták. Dávid mindezt bűnei következményeként éli meg, és bizony így is nehéz. Mi hogyan viseljük a gyalázkodást, amikor rosszat mondanak ránk? Az Úr Jézus azonban értünk szenvedte el a gyalázatot, és a halált. Amikor bántalmazták magára vette mindazt, ami nekem jár.

Dávid nem maga akarja megoldani a helyzetet, nem akarja mindenképp eltávolítani a gyalázkodót, hanem vár Istenre. Hiszi, hogy a menekülésben is vele van. A gyalázkodás elviselésére is ad erőt. Jó, ha mi is felismerjük, a nyomorúságban is velünk van az Úr. És ha így van, akkor el tudom hordozni mindazt, ami ér. Ha az Úrért gyaláznak, jó úgy tekinteni erre, hogy nem is engem szidnak, hanem az Urat. Amikor a pusztai vándorlás idején a nép fellázadt Mózes és Áron ellen, Isten rámutatott, Őellene lázadtak fel, és Őt vetették el. Amikor Isten gyermekét bántják, az mindig az Atyának szól. Ha pedig Neki szól, nem nekem kell megoldani.

Az Úr elkezdi meghiúsítani Ahitófel tanácsát. Milyen jó, hogy Dávid ezt kérte, és milyen jó amikor mi is Őt kérjük hiúsítsa meg a gonosz tanácsát, vagy vigye előre a maga tervét. Az Úr ott is tud cselekedni, ahová mi nem léphetünk be, ahová a mi kezünk nem ér el. Dicsérjük ezért az Urat, és hittel bízzuk Rá a legreménytelenebb dolgokat is.

Pál apostol úgy látja nincs szüksége ajánló levélre, ki is adhatna neki (2Kor 3,1-18)? Az ő ajánlólevele a megmentett életek, a hitre jutott emberek közössége, a gyülekezet. Amikor Pál a maga életének és munkájának isteni küldetéséről, apostoli elhívásáról  beszél, nincs szüksége hitelesítő tettek felsorolására. Őt elsősorban a Szentlélek munkája, lélekmentő élete hitelesíti. Pál számára az emberek Krisztushoz vezetése a legfontosabb, mert az Ő megismerése, bűneik bocsánata, a kegyelem munkája által új emberekké lehetnek. Vajon a mi életünket mi hitelesíti? Az engedelmes, az elveszetteket mentő élet? Ma gyakran a világhoz való igazodás, a társadalom feladatainak az átvétele jelenti a hitelesítésünket. Azonban az ige nem a külső, a szemnek látványos dolgok által erősíti meg az egyház jelenlétének jogosultságát. Az egyház azért van jelen a világban, hogy a gonosz számára visszatartó erő legyen. Árasszuk a világosságot, és mentsük az embereket, hirdetve az evangéliumot. Az evangélium látható változást visz végbe az életünkben. Így válunk Krisztus levelévé. A megváltozott életet látva ismerhetik meg az emberek az Úr munkáját, és kapnak reménységet.

Jó látnunk, Pál apostol felismeri, alkalmasságunk, nem magunktól van. Pál sem tanfolyam által vált alkalmassá. Nem emberi kiképzés eredménye az apostoli szolgálata. Az Ő alkalmas volta Istentől van. És ez nagyon érdekes, ahogyan bevállalja és elismeri, hiszen ő mondhatná, a rabbi iskola képzett ki, és tett alkalmassá. A neves tanító Gamáliel faragott belőlem az Úr számára alkalmas eszközt. Nem, nem így volt. A rabbi iskola inkább elfátyolozta előle a Krisztust, maga az Úr vette le szemeiről a leplet, amikor megjelent Neki. Az Úrral való személyes találkozásban hull le a lepel és ragyog fel előttünk Krisztusban Isten kegyelme.

Mindez azt jelzi, ha alkalmatlannak látom magamat az Úr szolgálatára, semmi baj, kérjem Őt, tegyen alkalmassá. Nem szükséges csüggedni, mert a maga erejéből senki nem válik alkalmas eszközzé. Még csak nem is az emberek tesznek azzá, ezért nem lényeges, miként vélekednek rólunk. Alkalmas eszközzé az Úr Jézussal való élő kapcsolat, akaratának megértése és megcselekvése által válok.

Nagyon lényeges gondolatot vet papírra Pál. Az Ószövetség Krisztusban tárul fel előttünk. Ha nem Ő rajta keresztül nézzük, akkor lepel borul ránk. Mondhatunk gyönyörű prédikációkat ószövetségi igék alapján, de ha nem Krisztuson keresztül nézzük az üzenetét, ha nem jutunk el az újszövetségig, nem értjük jól Isten üzenetét. A lepel csak Krisztusban hull le. Ezért mindig Isten Lelke érteti meg az igét, Ő az Aki Jézushoz irányít. Nagy kísértés az ószövetség olvasásakor, hogy csak önmagában látjuk, és nem vesszük észre Jézust. Ha nem értem az igét ne adjam fel, és ne hagyjam abba az olvasást, hanem keressem az Úr Jézust, figyeljem az Ő életét, tanítását, és majd feltárul előttem az Írás üzenete.

A hívő ember élete Krisztus dicsőségét tükrözi, tehát nem a saját dicsőségünket, hanem mindig Krisztust állítjuk az emberek elé. A dicsőség tükrözése azt jelenti, hogy mindig Krisztus látszik az életem által. Mindig Ő jelenik meg az emberek előtt általunk. Valóban így van? Valóban róla szól az életem. Pál mindig eltűnt Jézus mögött, soha nem ő volt látható, hanem az Úr.

 

 

"Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!"

 

1. "Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!" Így mondom, mert magam

rég annak érezem. Hadd járjak utadon, hadd várjam égi jódat Hű szívvel szüntelen, hű

szívvel szüntelen.

2. Adj lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem Elrendelt utamat s minden parancso-

dat. Egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam és kövessem Szent igazságodat, szent

igazságodat.

3. Nincs oly tudós sehol, ki megtanít utadra, A bölcs nem fejti meg törvényedet sosem;

Te fejted meg nekünk, te, hű szíveknek Atyja, Kinek szavát lesem, kinek szavát lesem.

4. Te nagy csodáidról bár fennszóval beszélnek És fennen hirdetik felséges rendedet,

Ha nem te szólsz, Uram, a szó fülig ha érhet, De szívig nem mehet, de szívig nem me -

het.

5. Szólj, szólj, én Istenem! - szól hangodból a jóság, A lelkem megfeszül s a hallásban

segít, És szódban meglelem az örökkévalóság Jó édességeit, jó édességeit.

6. Szólj és csitítsd a bút, mert bú és kín gyötörnek, Szólj, hogy legyen szavad ír s gyó -

gyító erő; Szólj, dicsőséged úgy még szebben tündökölhet, És mindörökre nő, és mind-

örökre nő.

 

Isten áldásával.