Mindenekfelett Krisztus

 

I

smét Cófár szólal meg, már ingerült, mert nincs eredmény (Jób 20,1-21,34). Képtelenek Jóbbal a maguk álláspontját elfogadtatni. Nem vall nekik bűnt, úgy látja nem vétkezett, és ez bosszantja Cófárt. Nem tud kilépni a maga kereteiből, bár újra figyeljünk arra, neki nincs bibliája, és az Úr Jézust sem ismeri. Jézus akkor még nem jött el. Ennek az embernek jóval kevesebb információja volt Istenről, mint nekünk. Elképzeléseit nem mérhette le a Biblia mérlegén. De vajon mi, akiknek már a kezében van a Szentírás, előrébb tartunk? Jobban ismerjük már az Urat, mint ezek az emberek? Figyelünk arra, amit Isten kijelentett Önmagáról és az emberről?  Isten szava ad világosságot minden kérdésben. Forduljunk Hozzá! Ne ragaszkodjunk ahhoz, a nem hívő világ véleményéhez, hanem mindenben formáljon az ige.  Tegyük félre hibás meggyőződésünket, beidegződésünket, és engedjük, hogy mindig az Úr akarata érvényesüljön.

Cófár bizony el van magától szállva. Azt gondolja, ő mindent jól tud, és amikor ez nem győzi meg Jóbot, ingerültté válik. Nem lehet erőből bizonyságot tenni. Isten Lelke az, Aki meggyőzi az embert.  A hit és a lelkigondozás, nem ráolvasás, hanem Jézushoz vezetés. És aki oda áll Ő elé, meglátja Lényének valóságát, az önmagával is tisztába jön. Az felismeri, hogy Őreá az Ő kegyelmére van szüksége, ha bűnt követett el, vagy olyan, mint Nikodémus. Mert az a legcsodálatosabb, egyben legmegrendítőbb, hogy ez az ember nagy tudós, és komoly hívő volt, mégis azt mondta neki az Úr, ha nem születik újjá, nem láthatja meg Isten országát. Nem győzte meg az Úr arról, hogy valami rendkívüli bűnt követett el, hívősége, tudása, elismertsége ellenére újjá kell születnie.  Mindenki úgy születik a világra, hogy szükség neki még újonnan születni. Ez a születés felülről megy végbe.  Ez nem a halálunkat követő még egyszer születés, vagyis reinkarnáció. Az újjászületés földi életünk ideje alatt kell, hogy végbemenjen. Ezt kérni szabad, és kell, de nem ember viszi végbe. Ez a születés Istentől van. Ez tesz mássá, isteni természet részesévé válok. Erre a természetcserére minden embernek szüksége van. Nem számít milyen felekezet tagja, meg van keresztelve, konfirmált, gyülekezetbe jár. Isten munkája tesz új emberré.

Az volt a probléma, a barátok nem gondolták, hogy nekik is szükségük van a változásra. Úgy vélték, ők rendben vannak. Meg voltak magukkal elégedve. Most Jóbról van szó, mint ahogy mi is gyakran úgy vélekedünk, most a másikról van szó, nem rólam. Azonban akkor tudunk segíteni, ha mi magunk is alázattal vagyunk, és kifejezzük, mi is Istenre vagyunk utalva. Nem azért nem ért még katasztrófa, vagy sikerült dolgaimat megoldani, mert én különb vagyok. Nem, én is kegyelemből élek. Engem is a Lélek formál, alakít. Azt is elmondhatom, az Úrnak sok munkája van velem.

Jób is megszólal újra, nem fogadja el barátai álláspontját.  Ő úgy látja, sok nyilvánvalóan Isten nélkül, és a bűn útján járó ember élete nem kerül ítélet alá a földi életben.  Pont ez a megtévesztő. Sok nem hívő embernek felfelé ível az élete. Meg van mindene, amire általában az emberek vágyakoznak. Gazdagok, szép családjuk van, nagyon jól élnek. Isten nem számít nekik, nem törődnek akaratával, úgy gondolják, mindent megtehetnek, és ennek ellenére nem éri őket baj.  Idős korban térnek a sírba. Jób ezt látta, és ez azt mutatja, nem a betegség, a tragédia nem minden esetben vezethető vissza konkrét bűnre. Így volt ez Jób életében. Így nem másokra kell figyelnünk, hanem mindig az Igére. Az a lényeges, mit mond az Írás.

Jób felismeri, hogy végső soron az a lényeges, milyen a kapcsolatunk Istennel. Átéltem-e már az Úr kegyelmét. Mert akár gazdagon, akár nyomorultan lépek ki a földi életből, Isten elé állok. Földi helyzetem ott már nem jelent semmit.  Az üdvösség szempontjából a földi jólét, a társadalmi befolyás nem előny, és az e világban szegényen, jelentéktelenül eltöltött élet, nem hátrány. Miért? „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (Ef 2,8-9). Isten előtt nincs előnyös, és nincs hátrányos élet.  Mindenki számára Jézus Krisztus az út, az Atyához.

Mindenekfelett Krisztus, erről vall levelünk szerzője (Zsid 2,5-3,6). És ez fontos, mindenekfelett Ő, és mindent tegyek meg Őérte. Minden az Ő uralma alá vettetett. Ő a legfőbb uralkodó. Bár mindig látnánk ezt lelki szemeinkkel. Akkor is, amikor ez a mindennapi történésekben nem kivehető. Aki hit által látja, hogy mindennél és mindenkinél hatalmasabb az Úr, és minden az Ő kezében van, az nem fél, nem aggódik. Az bízik a Királyban.

Mi eljövendő világot várunk, oda tartunk. Azt jelenti ez, egy másik világhoz, Isten országához tartozunk. Itt vándorok vagyunk, akik vándorlásuk közben ebbe az eljövendő világba hívogatnak. Erről az országról teszünk bizonyságot.  Boldog, aki ismeri ennek az Országnak az Urát. Csodálatos Urunk van, mindent megtett értünk. Rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, megízlelte értünk a halált, hogy így bevigyen ebbe az országba. Kimentett a gonosz hatalma alól. Ha mindez felragyog előttünk, öröm és hála lesz a szívünkben. Örömmel és önként szolgáljuk Őt.  Adventben ezt az értünk Önmagát odaadó Urat várjuk. Nagyszerű, hogy Őt várhatjuk.

Énekeljünk, zengedezzünk az Úrnak, mert halála által csodálatos szabadítást vitt véghez. A haláltól való félelemből is megszabadított. Szabadok vagyunk, már nem kell rabként élni. Ez a szabadság azé, aki befogadta Jézust az életébe. Aki el tudja mondani, már nem én élek, hanem él bennem a Krisztus, mert a kereszten Vele együtt megfeszíttettem. Aki Krisztusban van, szabad a félelemtől.  Krisztussal jöjj ki a rabságból, lépj ki az életre. Légy szabad! Aki Krisztusban van, így már nem fél, mert tudja, hogy földi halála után, Vele él tovább. 

A szentíró szívünkre helyezi, hogy figyeljünk Jézusra! Igen, ma is, most Rá figyeljünk. Annyiféle hang van, annyi minden igényli a figyelmünket, az Úr azt kéri, figyeljünk Őreá. Mindenki lesi a híradásokat, milyen új rendelkezések jönnek ki. Szigorítás vagy enyhítés? Utazhatunk vagy nem? Mi zár be és mi nyit ki?  Növekszik vagy csökken a megbetegedések száma? Figyelünk, pörögnek a hírek, az ige azonban felfelé irányítja szívünket, figyelj Jézusra! Ha nem teszed elsodor a félelem, a bizonytalanság, és a káosz. De Ő biztos pont. Ő is élt a földi világban. Ott is volt minden, de Ő mindvégig az Atyára figyelt. Nem engedte, hogy Istennel való kapcsolatát, küldetését a világ történései befolyásolják. Ő Istenre hagyatkozott, az Ő forrásaiból élt. Éljünk mi is ezekből!

 

 

AZ ÚR CSODÁSAN MŰKÖDIK

 

1.  

Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van:

Tenger takarja lábnyomát, szelek szárnyán suhan.

Mint titkos bánya mélyiben, formálja terveit,

De biztos kézzel hozza föl, mi most még rejtve itt.

2.  

Bölcs terveit megérleli, rügyet fakaszt az ág.

Bimbója bár igénytelen, pompás lesz a virág.

Ki kétkedőn kutatja Őt, annak választ nem ád,

De a hívő előtt az Úr megfejti önmagát.

3.  

Ne félj tehát, kicsiny csapat, ha rád felleg borul:

Kegyelmet rejt, s belőle majd áldás esője hull.

Bízzál az Úrban, rólad Ő meg nem feledkezik,

Sorsod sötétlő árnya közt szent arca rejtezik.

 

 

Isten áldásával.

A Megváltó él

 

J

ób újabb beszédét hallva megláthatjuk ő hogyan is éli meg a körülötte lévők ténykedését, és a hozzá való viszonyulásukat. Nagy szenvedésen megy keresztül, egyre jobban romlik az állapota, rossz ránézni is, és ő érzékeli környezete reakcióit.  Mindenki azt várja mikor lesz már vége a kínoknak. A barátok pedig meg vannak győződve igazukról, beszédük segítő tartalmáról. Elcsendesedve hallgassuk Jób panaszát, és gondoljunk saját beszélgetéseinkre, lelkigondozásunkra.  Meg vagyunk magunkkal elégedve, és úgy véljük szavainkban sok segítség és erő volt. Jó azonban belegondolni abba, a másik valóban így látja-e?  Jób úgy érezte kínozzák a barátai. Miért? Nem mondtak jókat? De igen, mondtak jókat, csak nem jól, és nem Jóbot tartották szem előtt.  Arra sem figyeltek, hogy most nem okosságra, hanem Isten szeretetének, Lénye közelségének a megjelenítésére van szükség. Jóbon nem a szavak sokasága, az igazságokkal való dobálódzás, hanem megértő szeretet, Isten szava segíthet.

Jóbnak most csendben való együttlét is segítene. Amikor megértő szeretettel veszik körül. Van, amikor arra van szükség, amit Jakab apostol ír: „Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra” (Jak 1,19). Bizony mi is beleesünk ebbe a hibába, inkább a szólásra vagyunk gyorsak, mint a hallásra. Pedig milyen jó, amikor felismerjük, mikor mire van szükség. Jó, ha amikor hallgatni kell, meghallgatni a másikat, akkor meg is hallgatjuk. Nagy segítség, belső, lelki gyógyulás, amikor a segítséget váró elmondhatja, ami a szívében van.  Fél gyógyulás a magunkból való kibeszélés. Sokat jelent, amikor feltárhatjuk szívünk mélységeit. Jó tudnunk, hogy a mi Urunk, az Úr Jézus Krisztus mindig kész meghallgatni. Ő nem szól közbe, megvárja, amíg elmondjuk minden bajunkat. Ő nemcsak meghallgat, hanem szól is. Ha kezünkbe vesszük a Bibliát, átéljük, hogy hozzánk szól. Mindig azt mondja, ami segít a gyógyulásban. Nem azt, amit szeretnénk hallani, hanem azt, amit ha megfogadunk, gyógyítja az életünket. Van, akinek azt mondja, álljon fel, pedig még képtelen rá. De ha engedelmeskedik meg tudja tenni.  Lázárnak például így szól, jöjj ki a sírból, és képessé válik rá, és kijön. Amikor az Úr szól, képessé válunk megtenni.  Természetesen engednünk kell szavának. Ha azt mondjuk, Uram én erre képtelen vagyok, minden marad a régiben.

Jóbnak nem könnyű, betegsége nehéz szagokkal jár., és ezt már a felesége sem tudja elviselni. Érzékelteti, hogy rossz az illata.  Ez Jóbnak fáj, hiszen nem azért ilyen, mert elhanyagolja magát, hanem a betegségéből adódik.  Mennyire tudom elhordozni a másikat? Jób Isten elé vágyakozik. Tudja, hogy Ő nem fog viszolyogni tőle.

Jób közben hatalmas bizonyságtételt fogalmaz meg: Tudom az én Megváltóm él! Hiszi és tudja, hogy Isten él, és Ő kiváltja még a halálból is.  Isten nagyobb a sírnál, a halálnál. Ki tudom hittel mondani: Tudom, az én Megváltóm él. Húsvét után kétezer évvel, van ilyen bizonyságtételem? És ha kimondom az több megtanult vallomásnál, vagy tapasztalatból származik. Átéltem már, hogy az Úr megszólított igéje által, és munkálkodott az életemben? Valóság Ő a számomra?  Milyen jó, amikor személyes hitből, és meggyőződésből mondhatjuk, Jézus él! Hiszi azt is, meg fogja halála után is látni Istent. Hiszi, a sír nem végállomás. Én hiszem, hogy az Úrhoz tartok, az és a halál Őhozzá segít?  A halál által juthatok Isten mennyei országába. Az Úr Jézus azért jött, hogy odavezető úttá legyen nekünk. Aki átadta Neki az életét, annak örök élete van. És aki üdvbizonyossággal bír, az azt is tudja, hogy az Úr elment helyet készíteni. Az övéi számára van hely az Atyánál.  Az a kérdés, Övé vagyok-e már?  Mi már azt is tudjuk, hogy a Megváltó a bűnből és a kárhozatból is kiváltott élete árán.

A szentíró figyelmeztetést fogalmaz meg, figyeljünk a hallottakra, tehát az igére (Zsid 2,1-4).  Isten szava igazít el. Mert bizony nem könnyű eligazodni, de az ige, biztos pont. De nem elég figyelni, hanem még jobban kell figyelnünk, arra, amit hallottunk, tehát amit Isten az igéjében kijelentett, és amit hirdettek nekünk. Ma még jobban kell figyelni? Miért?  A sofőrnek mindig kell figyelni az útra, és a forgalomra, de ködös időben, még inkább figyelni kell. Ha nem figyelünk vezetés közben, könnyen eltévedhetünk, vagy balesetet szenvedhetünk. A mai korban sok minden igyekszik eltakarni Isten szavát, annyiféle dolgot hallunk, és ha nem az ige a zsinórmérték eltévedhetünk.

A szerző úgy írja, elsodródunk.  A folyó magával sodorja a belehullt falevelet.  A levél ellenállás nélkül sodródik, oda ahová a víz viszi.  Ha nem vetjük horgonyunkat az Úr Jézus Krisztusba a világ áramlatai magukkal sodornak. Aki az igére építi az életét, az szilárdan fog állni, azt a nagy vizek sem dobják el. Kősziklán állsz már? Jézus az alapod?  A sodródás azt jelenti, nincs határozott meggyőződésem. Mindig úgy gondolom, és mindig azt akarom, amit a környezetem. Mindig igazodom. Ha azt mondják félni kell, félek. Ha azt hirdetik nincs Isten én is azt mondom. A Krisztust ismerő és Hozzá igazodó ember mindig az igén tájékozódik. Nem fél, nem igazodik másokhoz, hanem ki tudja mondani, inkább Istennek kell engedelmeskedni, mint embereknek. Akkor is így gondolkodik és cselekszik, ha ez következménnyel jár.

Az ige arról is beszél, nagy felelősség az Isten szavának a hallgatása. Mert egyedül a Krisztusba vetett hit ment meg. Ha nem törődünk vele, Istennel nem törődünk.

 Ha nem vesszük komolyan Isten szavát, és elutasítjuk, akkor a segítséget hárítjuk el magunktól. Mert Isten segítsége Jézus, és az Által adott örömhír. Aki nem fogadja el az Úr Jézus áldozatát, kinyújtott kezét, az az egyetlen segítséget hárítja el magától. Ha így teszünk, egyedül maradunk, és rá fogunk döbbenni, egyedül nem megy. Olyan jó, hogy ma még tart a kegyelmi idő. Még kiálthatunk Urunkhoz.

 

 

Tudom: az én Megváltóm él

 

1. Tudom: az én Megváltóm él, Hajléka készen vár reám; Már int felém és koronát Ígér

a földi harc után. Bár a világ gúnyol, nevet, :/:A honvágy tölti el lelkemet, Mert nemsoká -

ra hív az Úr: Jöjj haza, jövel, gyermekem! :/: Kitárt karjával vár az Úr: Jer, pihenj, nyu -

godj a keblemen!

2. Remélek Jézusomban én, Ő törlé el sok bűnömet; Ajkáról hívón zeng felém: „Jer

haza, vár Mestered!” Bár a világ gúnyol, nevet, :/:A honvágy tölti el lelkemet, Mert nem -

sokára hív az Úr: Jöjj haza, jövel, gyermekem! :/: Kitárt karjával vár az Úr: Jer, pihenj,

nyugodj a keblemen!

3. Előttem, oly csudálatos, Hogy értem szállt a földre le; Miattam annyit szenvedett, Bű-

nömért annyit véreze. Bár a világ gúnyol, nevet, :/:A honvágy tölti el lelkemet, Mert nem-

sokára hív az Úr: Jöjj haza, jövel, gyermekem! :/: Kitárt karjával vár az Úr: Jer, pihenj,

nyugodj a keblemen!

4. Tudom, hogy közel Mesterem, Az óra fut, a nap közel; Elébe állok csakhamar, Meg-

váltó Jézusom, jővel! Bár a világ gúnyol, nevet, :/:A honvágy tölti el lelkemet, Mert nem -

sokára hív az Úr: Jöjj haza, jövel, gyermekem! :/: Kitárt karjával vár az Úr: Jer, pihenj,

nyugodj a keblemen!

 

 

Isten áldásával.

Örökkévaló Király

 

B

ildád türelmetlenül szólal meg újra (Jób 18,1-21). Úgy látja nincs értelme tovább beszélni, Jóbot győzködni. Azonban van egy jó tanácsa, amit aztán nem jól folytat ugyan. De az első fele mindig megszívlelendő. Gondolkozzatok el, és ezt magunkra is kell alkalmazni, annak ellenére, hogy Bildád a barátainak mondja. Gondolkodjunk el az életünkön, és a másik helyzetén is, mielőtt szólunk. Álljunk Urunk elé, és ne ragaszkodjunk a magunk elkezeléséhez, hanem mindig igyekezzünk Isten felé terelni a másik embert. Mert a szenvedő, bajban lévő embernek nem Istenről szóló meghatározásokra, teológiai gondolatokra van szüksége, hanem magára az Úrra.  Akkor segítünk, ha Isten jelenlétét közvetítjük, ha átélik a másik ember, itt van Isten köztünk.

Mindezt csak az tudja megélni, aki napi, élő kapcsolatban van Vele. Aki maga is hiszi, jelen van az Úr, és állandó kapcsolatot tart Vele. Bildád a gondolkodás után is vitázni akar Jóbbal, de neki nem erre van szüksége. A vita most nem segít rajta, nem ad békességet, nem visz előre. Ez a barát továbbra is bűnösnek látja Jóbot. Amin keresztül megy, az bűnösségét bizonyítja, Bildád számára.  Kiderül ebből, hogy nem ismeri igazán Istent. De én ismerem? Úgy teszek bizonyságot, hogy nem a magam véleményét erőltetem a másikra, hanem bemutatom Istent?

Amikor az Úr Jézus eljött a világba, nem dogmát tanított Istenről, hanem elénk élte. Életével mutatta meg, hogy ilyen az Isten. Amikor megérintette a leprást, vagy az irgalmas samaritánus a példázatban megállt a félholt mellett és ellátta sebeit, azt hirdette, lássátok, ilyen az Isten. Vagy a tékozló fiú történetében, a tönkrement életű fiút visszafogadó Atyát bemutatva, elmondja, ilyen az Isten.  Az Úr Jézus mindig az Atyát mutatta meg, Őreá mutatott, mert az embernek Őt kell látnia. Amikor olvassuk a Szentírást, az ige mindig azt üzeni, nézd, ilyen az Isten. A sok csoda és a golgotai kereszt mind Felé mutat, látod, ilyen Ő, ennyire szeret, Fiát adta érted. Halljuk meg az üzenetet és fordítsuk az Úr felé szívünket. Amikor pedig másokkal beszélünk, láttassuk az Urat, mutassuk be, ilyen Ő. Azonban az is benne van ebben az üzenetben, hogy a világ látja a tanítványok életét, és amikor negatív a bizonyságtételünk, mert nem Jézus szerűen élünk, amikor harc, békétlenség, irigység, bosszú, pénzsóvárság árad belőlünk, akkor is azt mondják, ilyen az Isten.  Mert ma keresztyének mutatják be Istent a világnak. Mutassunk igaz és jó képet a mi Urunkról!

Krisztust dicsőítő éneket olvashatunk a szentírótól (Zsid 1,5-14). Az Úr Jézusra irányítja tekintetét, csak Őt látja, és mindenek felettinek látja.  A mi figyelmünket is Őreá irányítja. Azt kéri, csodáljátok és imádjátok a Fiút. Imádjátok Jézust, mert Őbenne jelent meg Isten, és Ő hoz életet számunkra. Ez a levél megláttatja velünk, nincs Jézushoz fogható. Egyedül Ő az, Akit Isten fiának nevez, és így az angyaloknál, és mindenkinél több.  Rajta kívül mindenki teremtmény, a Fiúnak trónusa van, mégpedig örökkévaló.  Mindez azt üzeni, Ő ami királyunk. Ő nem egyszerűen Jézus, egy tanító, hanem örökkévaló Úr és Király.

Csodálatos dolog van leírva a Fiúról, királyi pálcája az igazság pálcája, és Ő szereti az igazságot, és gyűlöli a gonoszságot. Az Úr mércéje az igazság, hisz Ő maga az igazság, és ebből nem enged.  Azért jött, hogy betöltse az igazságot, és ezt a kereszten valósította meg. Áldott legyen az Úr ezért, mert mi nem állhatnánk meg az Atya előtt. Aki átéli bűnei bocsánatát, az szintén ragaszkodik az igazsághoz. A hívőt az Isten igazságához való ragaszkodás jellemzi. Valóban az jellemez. És ennek van egy másik oldala is, a gonoszság, a bűn gyűlölete. Igazság és gonoszság nem fér meg együtt. 

Egyedül Isten marad meg mindörökké.  A föld és az ég is elmúlnak, de az Úr megmarad örökké. Ő az egyetlen biztos pont, ezért aki Hozzá fordul, belé veti bizodalmát a legjobb helyre fordul.  Az egyetlen szilárd, biztos pont a világban Isten. Nincs más.  Ő szól ma is, és keres. Azt akarja, hogy idejében kiáltsunk Hozzá. Ő tud megmenteni, és Ő tart meg mindvégig. Az Úr adja meg, hogy életünk Róla szóljon, Őt dicsőítse. Ismertessünk meg másokat az örökkévaló királlyal. Mivel Ő és országa örökkévaló, a földi élet pedig mulandó, menjünk Hozzá. Lépjünk be Jézus Által Isten örök országába. Éljünk ennek az országnak értékei szerint.  Isten biztos pont, ő nem változik meg, mint a világ. Őreá mindig számíthatunk. 

 

 

Itt van Isten köztünk

 

1. Itt van Isten köztünk: Jertek őt imádni, Hódolattal elé állni. :/: Itt van a középen: Min -

den csendre térve Ő előtte hulljon térdre. Az, aki Hirdeti S hallja itt az Ígét: Adja néki

szívét!

2. Itt van Isten köztünk: Ő, kit éjjel-nappal Angyalsereg áld s magasztal. :/: Szent, szent,

szent az Isten! Néki énekelnek A mennyei fényes lelkek. Halld, Urunk, Szózatunk, Ha

mi, semmiségek Áldozunk Tenéked!

3. Csodálatos Felség, Hadd dicsérlek Téged: Hadd szolgáljon lelkem Néked! :/: Angya -

loknak módján Színed előtt állván Bárcsak mindig orcád látnám! Add nékem Mindenben

Te kedvedben járnom, Istenem, Királyom!

4. Általjársz Te mindent; Rám ragyogni engedd Életadó, áldott Lelked! :/: Mint a kis vi-

rág is Magától kibomlik, Rá ha csöndes fényed omlik: Hagyj Uram, Vidáman Fényessé-

ged látnom S országod munkálnom!

5. Egyszerűvé formálj Belső, lelkiképen, Békességben, csöndességben. :/: Tisztogasd

meg szívem: Tisztaságod lássam Lélekben és igazságban. Szívemmel Mindig fel-

Szállhassak sasszárnyon: csak Te légy világom!

6. Jöjj és lakozz bennem: Hadd legyen már itt lenn Templomoddá szívem-lelkem! :/:

Mindig közellévő: Jelentsd Magad nékem, Ne lakhasson más e szívben; Már itt lenn

Mindenben Csakis Téged lásson, Leborulva áldjon!

 

Isten áldásával.

 

 

Isten szól!

 

A

z első vers a tegnapi szakaszhoz kapcsolódik, Jób látja a halál közelségét (Jób 17,1-16). Úgy gondolja, gyorsan eltelnek az évek, és valóban, ez a néhány évtized hamar eltelik. Ezért nem mindegy mi az életünk lényege? Mi tölti ki napjainkat, milyen célokért élünk. Veszendő vagy megmaradó kincseket gyűjtünk. Minek szenteljük oda figyelmünket, erőnket és időnket? Ha tudjuk, hogy nem tart örökké a földi életünk, és egyszer el kell hagynunk ezt a világot, készülünk rá? Foglalkoztat, hova megyek? Mi vár ott rám? Keresek feleletet ezekre a kérdésekre? Vagy teljes mértékben leköti figyelmem ez a világ, és annak kínálata?  Isten jelez nekünk, próbálja magára vonni a figyelmünket. Mindent megtesz, hogy ne csak sodródjunk, és ne elégedjünk meg mások véleményével, hanem magunk keressük a válaszokat. Keressük, hogy hová tart az életünk?  Hol keressük? Az első szinte legfontosabb lépés, az a vágy, hogy megakarom ismerni az igazságot, megakarom tudni honnan jöttem, hová megyek.  És ha ez a vágyakozás, keresés bennem van eljutok a szentíráshoz, és ha szomjas szívvel olvasom, meglátom benne Istent. A Szentíráson keresztül tárul fel előttem Isten világa, és mutatkozik be ennek a világnak az Ura, az élő Isten.

A Biblia olvasása és Isten megismerése közben meglátom, az élet az Ő ajándéka, ezért nem a temető a végállomás, nem is ez a cél lebeg előttünk. A cél, Isten mennyei világa, az örök élet. Jób erről még nem sokat tudott, nem volt kezében a Szentírás, ő Krisztus előtt élt sok évszázaddal. Mi már tudjuk, de készülünk az Úr elé állásra? Az igéből megtudjuk, hogy mivel elszakadtunk Istentől, nincs egyenes utunk a mennybe.  Isten elküldte Fiát, az Úr Jézust, hogy kereszthalála által megmentsen. Aki hittel elfogadja ezt az áldozatot, és új életet kezd Jézussal, aki hiszi, hogy érte halt meg és támadt fel az Úr, annak örök élete, üdvössége van. Mindez azt üzeni, aki a földre születik, nem automatikusan résztvevője a mennynek is.  Nem várja égi csapat a futballistát, sem égi zenekara a zenészt.  Arról van szó, ami itt a földön történt, azt folytatódik az égben. Nem, hanem aki átéli, hogy az Úr Jézus új teremtéssé teszi, annak van örök élete.  Az új teremtésre az jut el, aki felismeri bűneit, és kéri az Úr bocsánatát. Ehhez még egy felekezetbe tartozni sem elég. Egyedül Krisztus tart meg. Az új teremtés pedig azt jelenti, megváltozik Jézus által az életem, most már nem a magam sikereit építgetem, hanem Neki élek.

Jób felteszi a kérdést, hol van a reménységem?  Áldjuk és magasztaljuk Urunkat, hogy mi már ismerjük mindazt, amit tett értünk. Mi már tudunk a Megváltó Jézus Krisztusról, és az sincs rejtve előttünk, hogy Ő legyőzte a halált. Jézus feltámadt a halálból, megtörte annak erejét. Így azután a Benne való hit által van élő reménységünk. Az Úr Jézus a reménység. Látnunk kell azt is, hogy az örök életre jutásnál nem játszanak szerepet földi szempontok. Nem az ottani eredmények alapján kapunk örök életet, hanem a Krisztusban való hit alapján. Amikor elkezdjük követni az Urat, mert nem a földi teljesítmény lesz a lényeg, hanem az élet. Isten országban az életforma a lényeges. Nem az, hol vagyok a világ színpadán, milyen szerepem van, hanem az, hogyan élek. És ehhez az élethez a minta Jézus. Ne úgy legyen köztetek, ahogyan a világban van, mondta az Úr. A tanítványok az Úr nyomában haladnak. Menjünk ma is Ő utána! Legyen kérdésünk, mit tenne Jézus, mit szól az Úr hozzá?

A Zsidókhoz írt levelet olvassuk mától, és ennek csodálatos üzenete, Isten szól (Zsid 1,1-4). Ez az Ő Lényének alapvonása. Beszélő Isten. Ez különbözteti meg a bálványoktól. Ő él, és kommunikál. Kommunikációra teremtette az embert. Azért alkotott, hogy beszélhessen velünk, közölje Lénye gazdagságát, és szeretetét. Isten azért szól, hogy feltárja előttünk Önmagát.  A bűneset óta pedig még inkább szól, és bemutatkozik. Azt akarja, hogy az elveszett, a maga útján járó ember, tudja, nincs egyedül az univerzumban. Van egy élő Teremtő, Aki megalkotta a világot, ajándékozta az életet, Neki fontos az ember. Vétke ellenére is szereti, és meg akarja menteni.

Isten ismer bennünket, tudja, hogy a beszéd által jut el hozzánk a legjobban az információ. Beszéd által ismertetjük meg magunkat is, így Isten is ezt a módot választotta Önmaga megismertetésére, kijelentésére. Annyira eltávolodtunk Tőle, ha Ő nem ad jelzést, akkor nem ismerjük meg Őt. Nélküle, Tőle való üzenet nélkül félrecsúszik az életünk. És ez igaz úgy is, ha nem jutunk Isten közelébe, ha nem igyekszünk Őt megismerni, rossz irányba jutunk.  Azonban Ő mindig el akart érni, nem hagyott magunkra. Sokféle módon szólt, elküldte prófétáit, akik elmondták és leírták Isten üzenetét.

Már ezeken keresztül is megismerhették Istent, különösen az Ő népe Izráel, ám Ő nem elégedett meg ennyivel. Még közelebb jött hozzánk, Jézusban emberré lett. Így azután közvetlenül szólít meg. Testben járt a földön, és személyesen szólította meg az embereket.  Isten Jézusban szól a leghatalmasabban. Ő az utolsó és személyes szava. Aki Őt meg akarja ismerni, az keresse Jézust. Mert Jézus Isten Lényének képmása. Isten olyan, mint Jézus.

Milyen jó, hogy megismerhetjük Őt. Kezdd el követni. Engedj a hívásának, és lásd meg, mennyire szeret.  Életét adta érted. Azért jött, hogy bűneinktől megtisztítson. Mindez egyedülálló. Érted jött az Úr, meg akar tisztítani, és új életre kívánja lábaidat igazgatni. Engedjük, hogy szava lejusson szívünkig. Ne keressünk mást! Ne várjunk másra, mert Isten Jézusban ismerhető meg.  Aki pedig már megismerte, engedje, hogy az Úr vezesse. 

 

 

JÉZUS, TE ÉGI SZÉP

 

1.  

Jézus, Te égi szép tündöklő fényű név,

Legszentebb énnekem e föld ölén.

Benned van irgalom, erőd magasztalom,

Terólad zeng dalom, ragyogj felém!

2.  

Az élet száz veszély, én lelkem, mégse félj,

Míg Ő hord karjain, hű Mestered!

Elhagynak emberek, mit árt, ha Ő veled,

Töröld le könnyedet: Jézus szeret!

3.  

Akaratod nekem mutasd meg szüntelen,

Ne rejtsd el, mesterem, tetszésedet!

Vezérelj így magad, mutasd meg utadat,

Idegen tájakon jár gyermeked.

4.  

Tisztíts meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen

Fényedből fénysugár az életem,

Míg a homályon át a lelkem otthonát,

Világosságodat elérhetem.

 

 

Isten áldásával.

 

 

Az Úr magára vállalta helyettem

 

J

ób ismét válaszol Elifáznak, vállalja a szócsatát (Jób 16,1-22).  Mindezt úgy teszi, hogy közben az erős fájdalmak gyötrik. El is mondja, könnyű nekik okosságokat, szép gondolatokat megfogalmazni. Belegondolunk-e amikor szenvedővel beszélgetünk, nekünk könnyű tanácsot adni, megmondani hogyan cselekedjen a másik?  Könnyű úgy beszélni, hogy nem tudom milyen is az a helyzet amiben a velem beszélő van. Azért is engedi meg az Úr időnként, hogy övéi is nehéz időszakot éljenek meg, mert így hitelesebbé válik a bizonyságtétel. Amikor valaki úgy tud szólni, hogy maga is keresztül ment, hasonló élethelyzeten, akkor az hatással lehet a másikra.  Pál apostol is bizonyságot tesz a Krisztusért vállalt szenvedéseiről, és ezzel erősíti a gyülekezet tagjait. Nemcsak megköveteli a kitartást üldözés, bántalmazás idején, hanem maga is kitartott, szenvedések idején. Fogságból írja, hogy örüljünk, bilincsek közt kéri, hogy legyünk hálásak és ne aggódjunk, hanem imádságban kérjük Istent. Ezek lehetnének erőtlen szép szavak. Mondhatnánk, könnyű neki buzdítani, de nem tudja, miben vagyunk, nem ismeri a szenvedést. Azonban Pál úgy ír, hogy maga is szenved, ezért komolyan vesszük. Amikor azt írja, elég a kegyelem, ez nem kegyes beszéd, mert ő maga is egy tövistől szenved.  Hatalmas fájdalmai vannak, de  az Úr jelenléte és kegyelme megerősíti őt. Pál minden szavából árad az Úr jelenlétének megtapasztalása.  A Megváltó úgy vezette Pált, hogy minden szava mögött az élet hitelessége legyen.

A barátok azonban nem tapasztalják, amit Jób, és nem is voltak még ilyen élethelyzetben. Ezt panaszolja Jób. És nemcsak, hogy nem szenvedték még így, hanem bele sem tudják magukat helyezni, Jób szenvedéseibe. Mert aki vigasztal nem biztos, hogy szintén olyan fájdalmakat él meg, mint akihez szól, de bele lehet helyezkedni a másik helyzetébe. Rá lehet hangolódva, belegondolhatok abba, ha mindez engem ér, vajon hogyan élem meg, miként hordozom el? Talán gyakran pont azért nem értjük meg a másikat, mert nem tudunk, vagy nem akarunk belehelyezkedni abba, amiben épp van a másik. Nem tudunk együtt lenni a másikkal, megértéssel, szeretettel. Urunk mindig úgy állt meg a szenvedők mellett, hogy jelezte, veled vagyok, itt vagyok, számíthatsz rám. A leprást aki gyógyulásra vágyott megérősítette egy érintéssel, így is fontos vagy nekem, vállallak, embernek tartalak. Van, amikor ennyi is elég. Egy érintés, egy mosoly, egy jelzés, így is fontos vagy. Innen már tovább lehet lépni, így már szavaink kifejezhetik, nem formai látogatást tettünk, nem üres szavakat mondunk, hanem Krisztust hoztuk. Mert az élő Krisztusra van szüksége a másik embernek. Egyedül Ő képes felemelni, megszabadítani, gyógyulást ajándékozni. Krisztus az, Aki segíthet.

A barátok magukban voltak, nem jött át rajtuk Isten jelenléte, ezért nyomorúságos vigasztalók voltak.  Hányszor éljük át, nyomorúságos vigasztalók vagyunk. Nem jelentenek semmit szavaink, nem tudjuk kimozdítani a másikat csüggedéséből, reménytelenségéből. Amennyiben csak magunkra építünk, valóban nyomorúságos vigasztalók vagyunk. Azonban ha az Urat visszük, és engedjük Őt megnyilvánulni, a Lélek elvégzi a munkát. Egyedül az Úr szava, az Ige hordoz olyan erőt, ami meg tud vigasztalni, erőt tud adni, a szenvedők, és a gyászolók számára is.  A mi szavaink erőtlenek, de az Úr szava elvégzi munkáját. Talán nem látszik azonnal az eredmény, de ha belekerül a talajba nem tér vissza üresen, ahhoz, aki küldte.

Pál fogságban van, és ennek ellenére nem magával van elfoglalva, hanem egy szökött rabszolgával (Filem 8-25). Csodálatos az Úr munkája, mennyire át tud alakítani, egy csak magának élő, önző, embert. Pál már nem magára figyel, bárhol van, az a lényeges, hogy másokat Krisztus felé igazgasson. Miért? Mert saját tapasztalatból tudja, mindenkinek Krisztus a megoldás.  Onézimusz elszökött, mert szabad akart lenni. De az igazi szabadság nem körülményváltozásból fakad, hanem belső változásból. Az a szabad, akit a Fiú megszabadít. Az az igazán szabad, aki már nem függ a bűntől, a körülményektől, mások véleményétől, és a következményektől sem. Ez a szabadság tőlünk nem telik, de Jézustól igen.

Nem volt könnyű feladat az Onézimusszal való foglalkozás, mégsem adta fel Pál. Mi sem vagyunk könnyű esetek, és olyan jó, hogy az Úr sem adja fel. Mi se adjuk fel, és higgyük, az Úrnak van hatalma a másik életét újjá tenni.

Olyan jó látni, hogy amiről Pál meg van győződve, azt nem erőlteti rá Filemonra. Nem parancsolja meg, hogy bocsásson meg, és fogadja vissza szökött rabszolgáját, hanem kéri. Ez azt jelenti, Pál tudja, az Úr munkálkodik, és majd elvégzi Filemonban azt, amit tennie kell.  Filemon majd meglátja, mi a a helyes, mit vár tőle az Úr.

Az apostol nem a várostól várja el a rabszolgák felszabadítását, nem foglaltatja ezt törvénybe. Miért? Mer, aki nincs Krisztusban, az erre nem képes. Az nem is érti, az kora szokása szerint él, és cselekszik.  Filemon azonban az Úr gyermeke, tettével bizonysággá válhat. Ha ő emberként tekint rabszolgájára, arra odafigyelnek, és megkérdik mi az oka, magatartásának. Akkor el lehet mondani, van nagyobb rabszolgaság, a bűn szolgálata, és Jézus ebből váltott meg. Amit teszek a szabadításért való hálából viszem végbe.

Filemondban is hatalmas munkát végzett az Úr, embert, sőt értéket lát már a szökött szolgájában.  Azt is felismeri, nem a büntetés a megoldás, hanem a megbocsátás. Én megláttam már?  Filemeon Pál levele által meg fogja látni, Krisztus nélkül nem csoda, ha elszökött Onézimusz. Mert amíg nem ismerjük az Urat, úgy gondoljuk, menekülni kell. A világ megoldása, fuss el, szabadítsd meg magad. Filemon azonban már tudja, az igazi szabadság Kirsztusban van. És azért nem büntet, mert tisztában van, azzal, hogy aki még nem élte át ezt a szabadítást, az maga keresi a szabadságot.

Onézimusz úgy megy vissza gazdájához, hogy még nem változott meg semmi. Krisztusban van, de továbra ais rabszolga. DE most már vállalja tettét, és annak következményeit, mert nem egyedül, hanem az Úrral, az Úrban megy vissza. Onézimusz az Úr Jézusra bízza magát.  Lehet azonnal nem változik meg a körülményünk, de bízzuk magunkat Urunkra.

Jó látni Pált, teljesen krisztusi minta szerint él. Magára vállalja ennek a rabszolgának az adósságát.  Miért? Mert tudja, ha Filemon Onézumusztól követeli meg a törlesztést, akkor ismét lopni fog. Mert egy rabszolga miből fizethetne.  Isten előtt ilyen állapotban van a bűnös ember, nincs miből fizetni, de az Úr Krisztus az Atya elé állt és így szólt: Ha valamivel megbántott, vagy tartozik, azt nekem számítsd fel. És az Atya Neki számította fel ott a kereszten. Már nincs adósságom.  Adjunk hálát ezért Urunknak, és dicsőítsük az Atyát!

 

 

AZ ÍRÁS SZÉJJELTÉPVE

 

1.  

Az írás széjjeltépve,

Szabad vagyok, szabad!

Tudom, hogy megvettél Te,

Meggyőztél már magad!

Fizettél értem drága vért,

S ártatlan életeddel

Áldoztál lelkemért.

2.  

Álnokság nem volt Benned,

Szent vagy, szeplőtelen,

Bűnöm mégis viselted,

Jótállóm vagy nekem.

Elvetted bűnöm teljesen,

Lelkem nem nyomja most már

Még egy porszemnyi sem.

3.  

Ha önmagamra nézek,

Hamar elcsüggedek,

De Jézus, látva Téged,

Újult erőt nyerek.

Öröm tölti el lelkemet,

Hogy Jézus vére által

Igaz s boldog lehet.

4.  

Isten Báránya, Téged

Dicsérlek éj s napon;

Üdvszerző szenvedésed

Meg nem hálálhatom.

Áldott légy, drága kezesünk,

És a Te nagy nevednek

Zengjen dicséretünk!

 

Isten áldásával.

 

Hatékony hit

 

Ú

jrakezdődik a kör, az első megszólaló, Elifáz fordul ismét Jóbhoz (Jób 15,1-35). Képtelen elfogadni, barátja szavait, úgy gondolja, inkább legyen csöndben, és rendelje alá magát az ő beszédüknek. Vigasztalás  címén egy lelki birkózás szemtanúi vagyunk. Addig gyötrik, gyömöszölik Jóbot, amíg bűnt nem vall. Legalább is ez a tervük. Mindenképpen bűnössé kívánják tenni, az a lényeg valljon meg valamit, és akkor ők győztesnek érzik magukat.  Azonban ez nem így működik. Az Úr Jézus senki sem gyötört, aki Vele találkozott, az magától látta meg bűneit.  Nem Jézus olvasta Péter fejére mindazt, amit majd megvall, hanem az Úr Lényébe tekintve látta meg önmagát az apostol.  És ez a fontos, aki az Úrral találkozik, az Lénye tükrében meglátja önmagát. Azt nem kell kényszeríteni, mert felismeri, hogy bűnös ember, és az Úr kegyelmére van szüksége. Amikor Péter megtapasztalja az Úr Jézus szavának igazságát és hatalmát, magától mondja ki: Bűnös ember vagyok, Uram. Az Úr Jézus Önmagát tárja fel és ismerteti meg velünk. Amikor tanított és gyógyított az emberek látták mit tesz, hogyan tanít és mindezek Őhozzá vonzották őket. És aki a maga problémájával felkereste, és átélte a gyógyulást, az tudta, hogy Jézusban Isten van jelen. Az többnyire leborult Előtte és imádta Őt. Jézus jelenléte győz meg minket, és kényszerít térdre. 

Elifáz nem gondol bele Jób szenvedéseibe. Mert miközben gyúrják őt, állandó fájdalmat érez.  A barátok jól elvannak, hálás vendéglátásban részesülnek, kényelmesen töltik az időt.  Azonban Jób egyvégtében szenved. Nem tud igazán sem fent lenni, sem feküdni, fáj minden, egyre elviselhetetlenebb az állapota. Ne feledjük, abban az időben nem vehetett be fájdalomcsillapítót. Nem jött egy nővér mindennap ellátni a sebeit, nem utalták be kórházba infúzióra.  A betegség fájdalma is szorítja Jóbot, és nem kap, még lelki fájdalomcsillapítást sem. Hiányzik az együttérzés, a másik helyzetébe való belehelyezkedés. Nem értik meg, ezért kioktatják. Elifáz elég durván hozza Jób tudomására,  mivel ők idősebbek, bölcsebbek is nála. Azonban az évek száma önmagában nem jelent bölcsességet. Isten ismerete nélkül, nincs igazi bölcsesség. Ahogyan a szentíró mondja: „A bölcsesség kezdete az ÚR félelme, és a Szentnek ismerete ad értelmet.” (Példb 9,10).

A barát szavaiban azonban van bizonyságtétel Istenről, olyan üzenet, ami minket is segíthet.  Elmondja, Isten  szelíd szóval közelít. Így jelenti ki majd magát Illésnek, amikor a barlangban elrejtőzik. Megmutatja,  hogy az ember dörög, csattog, villámlik, de Isten Lénye nem ez. Ő nem megfélemlít, hanem halk és szelíd hang által közeledik hozzánk. A csöndben szólal meg. Ezért fontos, hogy tanuljunk meg elcsendesedni, Isten Lényére hangolódni, csendben olvasni az igét.  Mert Isten szól, de ezt a halk és szelíd szót meg is kell hallani. Elifáz rámutat ugyan Isten szelíd beszédére, de ő maga is tele van haragos indulattal. Ő sem szelíden szól. Mert az igazi szelídséget az Úrtól tanulhatjuk meg.

Az apostol egymás után írja a leveleket (Filem 1-7). Nagyon termékeny szerző, pedig körülményei nem igazán ideálisak. Most is fogságban veti papírra a sorokat. Azonban nem önmagára, állapotára tekint, hanem az Úrra. Mindig a szolgálatot, a megmentésre szoruló embert, és a gyülekezeteket látja szemei előtt.  Amíg felfelé tekint, amíg nyitva az élő víz folyamának csatornája, addig árad mások felé az élet vize. Mert Pál az Úr eszköze, az élő víz áldott csatornája. És ő azon van, semmivel se akadályozza az evangélium terjedését.  Tulajdonképpen nekünk is ez a feladatunk. Az élő víz, ha bennünk van, akkor az terjed magától. A folyó természete, hogy hömpölyög, nem áll meg soha. Ilyen az Úrtól kapott élő víz is, túlárad. Urunk azt mondta, hogy aki hisz Őbenne, annak élő víz folyamai áradnak belsejéből. Tehát ez árad, nem mi árasztjuk el a világot, hanem túlcsordul az élet.  A mi dolgunk az, hogy ne emeljünk elé gátat, ne akadályozzuk az áradást.

Pál nem akadályozza, inkább szélesíti a medret, és engedi, hogy aki közelébe kerül, az megtapasztalja az élő víz erejét, szomjat oltó hatalmát. Most egy családhoz, annak fejéhez írja a levelet. Filemon Kolosséban  egy gyülekezetnek ad otthont. Az Úr Jézusban hívő tanítványok nála gyülekeznek össze.  Lám így működik a Krisztusba vetett hit. Egy, két ember hitre jut és aztán megnyitja az Úr és más hívők előtt a házát. Ennyi elég, nincs szükség más épületre, mert ők Krisztus után vágynak. Nem az a fontos, mit tudnak ők létrehozni, hanem az, amit az Úr hoz létre bennük. Ez a lényeg, a keresztyén hit az Úr életekben elvégzett munkájáról szól. Ő bennünk visz végbe átalakulást.

Filemon egész családja az Úré. Csodálatos a kegyelem munkája, az egész család hitre jutott, szereti az Úr Jézust és Neki szolgál. Ige utáni éhség és szomjúság van bennük. Pál ír, és ez az írás tovább, egy új szintre segíti őket a hitben.  Egy megtért, és élő hitre jutott szökött rabszolga ügyében ír. Abban a korban a szökött rabszolgát keményen megbüntették. Ha úgy gondolta a gazdája meg is ölhette, ha nem megbélyegezte, és örökös rabbá tette.  Megverhette, és kínozhatta is, különösen, ha sérelme volt vele szemben. Ez a szökött szolga meg is károsította őt.  De Pállal való találkozása által új emberré lett. És Pál azért ír, hogy segítse az eddig megszokottaktól eltérő módon reagálni Filemont.  Segíti Pál ezt az embert, hogy most már Krisztus szerűen viselkedjen. Mutassa meg, hogy Krisztushoz tartozni azt jelenti, embert látok a rabszolgában is.  Már nem akarom számon kérni bűnét. Filemonnak meg kell látni, ő ugyanilyen bűnös volt Isten előtt, de Ő elengedte Jézusért a bűneit. Így legyen ő is elengedő, megbocsátó. A krisztusi tanítványság az életben nyilvánul meg. Ez nem elmélet.  Filemont tanítja Pál megbocsátani, elengedni, testvérként befogadni. Álljunk meg itt, és legyünk csendben. Mi hogyan reagálnánk? Megkárosított valaki, sikerült elfogni, de azt mondják megtért, befogadnánk? Elengednénk a kárt?  Megbocsátanánk? Mert a hívő élet itt nyilvánul meg. Nem az a hívő, aki azt mondja, Uram, Uram, hanem az, aki cselekszi a mennyei Atya akaratát. Az Ő akarata pedig az, hogy az elveszettet megkeressük, és haza segítsük.

Pál imádkozik ezért a családért. Az ima csodálatos lehetőség, élünk vele? Hordozzuk egymást? Azt kéri, hogy hitük hatékony legyen. A hit hatékony, azért kapjuk, hogy hasson mások életében. Isten az övéi hitén és engedelmességén keresztül munkálkodik.

 

 

Szívem megalázván, tehozzád megyek

 

1. Szívem megalázván, tehozzád megyek, Elődbe, Istenem, hál'adást viszek És szent

Fiad által néked könyörgök.

2. Áldott légy, én Uram, hogy megtartottál, Bút és kárt ez éjjel rám nem bocsátál, An-

gyali sereggel oltalmam voltál.

3. E reggeli időt megadtad érnem, Melyben egészséges elmém és testem; Kérlek, min-

den jóra vezérelj engem.

4. Mai nap ezt velem cselekedd, Uram: Mindenféle bűntől magam óvhassam, Hitem jó

gyümölcsét hogy el ne rontsam.

5. Ételem, italom mérsékelt legyen, Tobzódás, részegség ne nehezítsen, Rossz gondo-

lat bennem erőt ne vegyen.

6. Lágyítsd meg énbennem az indulatot, Meg ne háborítsak soha másokat, És haragtar-

tásra ne adjak okot.

7. Jól tudod, Istenem, mily gyarló vagyok, Különb-különb bűnre mily könnyen hajlok! Ad-

jad: megtérhessek, mikor bűnt vallok!

8. Igaz ítéleted ne ostorozzon, Bűnből a Krisztusért ingyen oldozzon, Érdemem szerint

rám átkot ne hozzon.

9. Magamat egészen neked szentelem: Kegyelmes oltalmad legyen mellettem, Szent-

lelked és Igéd legyen vezérem.

10. Külső károktól is ments meg engemet, Ne eméssze bánat és bú szívemet; Tartsd jó

egészségben gyarló testemet!

11. Istenem, tenéked legyen dicsőség, A Szentháromságban ki vagy egy Felség: Csak

tégedet illet minden tisztesség!

 

 

Isten áldásával.

 

Isten emberszeretete megjelent

 

J

ób tovább vívódik, nem érti mindazt, amin keresztül megy, és nem fogadja el, azt, amit barátai mondanak neki (Jób 13,1-14,22). Valószínűleg mi sem értjük, ha Jób hitben van, miért tör elő belőle ennyi panasz, miért nem látja Isten szeretetét? Ne feledjük el, hogy abban a korban még nincs Istenről kijelentés, nincs, amit kézbe vehetne. Jób még nem élheti át, hogy a Bibliában keresse a feleletet kérdéseire, nyomorúságára.  Ő még csak saját gondolatai alapján tud válaszokat találni.  Adjunk hálát az Igéért, és azért, hogy mi már ismerhetjük Megváltónkat az Úr Jézus Krisztust.  Mi már Őreá tekintve ismerhetjük meg Istent. Jézus Lényében az Atya Lénye tárul fel előttünk.  Kérdéseinkre Jézusban kapunk választ. Amikor a csüggedés környékez, levehetjük a Bibliát és saját lehúzó gondolataink helyett figyelhetünk arra, amit az Úr mond nekünk. Mindenben Isten szava az eligazító. Vigyük minden problémánkat az Úr elé. Ha valamiben nem is látunk még világosan, keressük és figyeljük az Úr Jézust, és Ő a Szentlélek által megmutatja az igazságot.

Jóbot ellátták tanáccsal, azonban ő ezekkel nem elégszik meg, Isten elé akar állni, a Mindenhatóval akar beszélni. És ez jó, nem ragad le az emberi véleményeknél, nem abból indul ki, amit mások mondanak. Ő maga szeretne tapasztalatot szerezni Istenről. Fel akarja tenni Neki kérdéseit, és ez pozitív. Nem másodkézből veszi az Istenről való ismeretet, hanem személyesen akar meggyőződni Róla.  Gyakran azt láthatjuk magunk körül, hogy emberek úgy hoznak döntést Istenről, hogy nem is ismerik, nem tettek még semmit azért, hogy megismerjék Őt. Mások véleményére alapozva hozzák meg saját döntésüket.  Hányan állítják, nincs Isten, de nem próbáltak erről személyesen meggyőződni. Nem keresték őt, nem vettek kézbe a Szentírást, csak mondták, amit másoktól hallottak.  Hitünk vagy hitetlenségünk ne mások véleményén alapuljon, ne azért higgyünk, mert ezt tanították, hanem induljunk el magunk Isten felé. A Szentírás tele személyes istenkapcsolattal. Maga az Úr bátorít arra, hogy kiáltsunk Hozzá, hívjuk segítségül. Ne hagyjuk ezt ki, hanem ragadjuk meg a lehetőséget, és hívjuk Őt. És aki igazán hívja, annak Ő válaszol. Ma is válaszol, ma is megismerteti magát Jézusban, és az Ige által.

Jób látja azt, amit minden embernek látni kell, és őszintén szembenézni vele. A földi életünk rövid, és mulandó. Így fogalmaz az ige, nem állandó. Ezen a földön senki nem rendezkedhet be, hosszú távra.  Néhány évtized és elmúlik a legvirágzóbb élet is. Néha azonban úgy tűnik, mintha a mai ember úgy élne, mint aki állandóan itt marad, mintha nem érne véget a földi élet. Csak az anyagiakra koncentrál, az élvezetekre és nem keresi az elmúlhatatlan életet.  Olyan jó, hogy Jóbbal ellentétben mi már tudhatjuk, az élet elmúlhatatlan. Isten, Krisztus Jézus megjelenése által, megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet (2Tim 1,10). Igen, Jézus legyőzte a halált, és feltámadása által előhozta az életet.  A Szentírás rámutat, a halál le van győzve, nincs örök hatalma, megtörte az Élet fejedelme. Bár látnánk ezt, és adna reménységet. Jöjjünk az Élet Fejedelméhez, Jézushoz, mert a lelki halálból is Ő hív életre.

Pál elmondja, hogy már nem az a járható út, amin hitre jutásuk előtt jártak (Tit 3,1-15). Régen ők is esztelenek, engedetlenek, kívánságok és élvezetek rabjai voltak.  Vagyis a maguk világa hatása alatt éltek. Amiben felnőttek, ami körülvette őket, az volt a minta, ahhoz tartották magukat. Azonban hitre jutva Isten országa polgárai lettek.  Azért változtak meg, lettek más emberré, megjelent Isten emberszeretete. Isten belépett az életükbe az evangélium által. Amíg ez nem történt meg, ők is sodródtak koruk szellemisége és szokása által. Azonban ma már nem kell sodortatnunk, mert megjelent Isten kegyelme. Eljött a világba Isten emberszeretete. Ez azt jelenti, mindenki, még e kereszten haldokló lator előtt is nyitva van az út a megtérésre. Még Ő is segítségül hívhatja az Urat. Eljött a Megmentő, és aki segítségül hívja az megtartatik. A Szentlélek pedig napról, napra megújítja  az életünket

A keresztyén életben jelen van egy régen, és egy most. A régen a velünk született emberi természet korszaka, aminek megvan a hatása. Látható, ha még a régi ember irányít. És igazából ott kezdődik az új élet, amikor el tudjuk mondani, megjelent Isten kegyelme.  Mert ez is látható. Isten amikor belép az életünkbe és elkezd munkálkodni az látható. Új magatartással ruház fel, Isten törvényeit fekteti le elénk. Isten gyermeke már a keskeny úton jár.

Pál várja Tituszt, várja a híreket, de ezek nem pletykaszintűek, hanem Isten Lelkének a munkájáról szólnak. Arra kíváncsi mit végzett el a Szentlélek Krétán Titusz által. Kíváncsi vagyok én a Lélek munkájára? Érdekel, hogy ma hol és mit cselekszik Isten?  Mert a Szentlélek ma is munkálkodik. Ma is vannak helyek, ahol hatalmas dolgok mennek végbe. Az evangélium hirdettetik, és van, ahol azt befogadják. Isten ezekben a napokban is munkálkodik. A kegyelem ma is megjelenik emberi életekben és átalakítást végez. Isten ma is megtartja azokat, akik hittel közelítenek Hozzá, Örök életre tart meg Krisztus által.

 

 

Ó, ÉRTHETETLEN KEGYELEM

 

 

1.  

Ó, érthetetlen kegyelem,

Mely rég utánam járt,

Ki tévelygőn, vakon bolyongtam utamon,

Egyszer csak rám talált.

2.  

Félelmektől megszabadít,

Szent félelemre tanít;

S ahol csak megjelen e drága kegyelem,

Bűnöst megigazít.

3.  

Hozzá bajok, vészek között

Mindig járulhatok.

Megőriz, megvéd, s bőségesen elég

Elérni otthonunk!

4.  

Az Úr íme jót ígért nekem,

Vár Nála biztos jövő.

Igéje szent erő, pajzsom, jutalmam Ő,

Életfogytiglan Ő!

5.  

S ha végsőt dobban majd a szív,

Az élet véget ér:

Túl titkok fátyolán a lelkem igazán

Szent békességbe tér.

6.  

Sok ezredév ha eltelik,

Kevés, akár egy nap

Dicsérni az Urat, mivel kegyelme nagy

S oly érthetetlen az.

 

 

Isten áldásával.

 

Megjelent!

 

J

ób nem bírja cérnával a sok okosságot, ismét megszólal (Jób 12,1-25). Elege van az oktatásból, ráadásul, amit mondtak neki, ő is tudja. Tisztában van Isten hatalmával, és saját helyzetével is. Azonban azt nem fogadja el, hogy bűnt követett volna el. Mindaz, amit eddig hallott, nem segítette őt, Isten közelébe.  A vigasztalás akkor lesz valóságos és válik segítségül, ha Isten közelébe tudjuk vinni a beteg, szenvedő, reménytelen embert. Soha nem mi vagyunk a segítség, hanem az Úr az, aki megvigasztal, erőt ad, és talpra állít. Mi bizonyságot tehetünk arról, amit elvégzett az életünkben az Úr. Elmondhatjuk, hogyan vigasztalt és segített meg egy bizonyos élethelyzetben. A barátok beszédéből ez a személyes vallomás maradt ki. Távolinak látták Istent, ezért nem tudták Jób közelébe hozni. Csak az tudja mások elé élni az Urat, aki maga is ismeri és kapcsolatban van Vele.

Jób mindazzal tisztában van, amit mondtak neki, sőt úgy látja, még előrébb is van, mivel ő nehéz helyzetében is Istenhez kiállt. Hiszi, hogy nincs olyan állapot, amiből ne lehetne istenhez fordulni. Ez nagyon fontos, bármilyen helyzetből kiálthatok, mert Isten megközelíthető. Aki őszintén jön és segítséget kér, azt az Úr meghallja. Az ilyen embert a bűnei sem tarthatják távol. A lator is ezt ismerte fel a kereszten, Isten jelen van, és még halálraítéltként, megfeszítettként is hívhatom.  Igen, Hozzá lehet fordulni ott ahol, vagyok. Ő nem mondja senkinek, nem jöhetsz, és nem küldi el azokat, akik már elindultak Felé.  Ő azért jött, hogy megkeresse és megmentse az elveszettet. Jó ezt tudni, Ő vár engem is. Jöhetek Hozzá, ne engedjek sátán hangjának. Mert ő azt súgja, nem mehetsz. Olyan távol vagy, olyan rég voltál Isten közelében, és mélyre jutottál, innen már nincs vissza út. De van, mert Ő a messzeségben lévőket is hívja és várja.  Soha ne a kísértőre, a hamis hangokra hallgassunk, hanem egyedül az Úr szavára.

Jób is a természet csodái felé terelget minket. Rámutat, az egész teremtés Istenről beszél. Már a létük, az élővilág csodálatos felépítése és működése is Istenről beszél. Létezésük a Teremtőről vall. Aki csendben megáll akár egy kisvirág, vagy egy rovar előtt önkéntelenül is Istent dicsőíti.  Mert mindezek Őróla, hatalmáról, csodálatos tervező munkájáról tesznek bizonyságot.  Az élet imádatra késztet.  De nem az életet, hanem az élet Teremtőjét, és Krisztusban Megváltóját dicsőítjük.  Az alázatos szívű embert minden Isten felé irányítja, és ő kész meghajolni az Úr előtt.

Jób arra is rádöbbent, nem minden idős ember bölcs. A kor önmagában nem jelent bölcsességet is. Miért? Mert a bölcsesség Isten ajándéka. Ezt szabad Tőle kérni, és személyválogatás nélkül ad, annak, aki kér Tőle. A tudás nem egyenlő a bölcsességgel, mert a bölcsesség Isten félelméből, a Vele való személyes kapcsolatból fakad. Aki igyekszik Őt megismerni, az bölccsé válhat. Az Úrtól való bölcsesség, az élet dolgaiban is bölccsé és megfontolttá tesz. Kérjük ezt a bölcsességet az Úrtól, és használjuk a mindennapokban.

 Pál apostol belekiált a világba, megjelent Isten üdvözítő kegyelme (Tit 2,11-15). Hírül adja, hogy Isten megjelent ebben a világban. Nincs távol tőlünk.  Úgy mondja, mint egy szenzációt, és valóban az is. Nincs ennél nagyobb hír, mint, hogy az élő és Teremtő Isten, emberré lett. Otthagyta a maga világát és kész volt a földre jönni. Mindezt értünk tette. Szeretetből hajtotta végre. Pedig tudta, mivel jár mindez, de az Úr Jézus vállalta, mert nem akarja, hogy elvesszünk.

Lényeges üzenet, minden embernek. Vagyis mindenki számára elérhető a jó hír. Ő mindent megtesz, hogy az egész világra eljusson, a legnagyobb hír: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16).  Mindenki számára elérhető a kegyelem. Nincs olyan ember, aki ki volna belőle rekesztve, el volna tőle zárva. Azonban aki hallja, annak kell ezt megragadni. Amikor Isten hív, nekem kell mozdulni. De mozdulok? Nem vagyok én is úgy, mint a nagy vacsora meghívottjai, visszatart a világ? Annyi minden elfoglaltságom van, nem érek rá.  Ha így van, ne Istent okoljam. Boldog, aki mindent otthagy az Úrért, aki hallja, minden kész.  Ha kész van minden, nekem nem kell vele foglalkoznom, már nincs mit készítgetnem, csak mennem kell.

A kegyelem azért jelent meg, hogy kivonjon a bűnből, és új életre segítsen. De ezt követően se hagy magunkra, hanem tanít. Megtanítja az Isten akarata szerinti életet. Megtanít nemet mondani a világ kívánságaira. Nemcsak tanít rá, hanem képessé tesz arra, hogy nemet mondjunk. Az Úr Jézus nélkül képtelenek vagyunk nemet mondani, ezért válunk függőkké is. Hiába látjuk, és tudjuk, mivel jár, ha valaminek a rabjává válunk, de nincs erőnk ellenállni neki.  A római levélben így fogalmazza meg Pál apostol: „Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, hiszen az akarat megvolna bennem a jóra, de nem tudom véghezvinni azt. Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat” (Rm 7,18-19). Mi a megoldás? Ezt is ő mondja el, az Úr Jézus Krisztus, az Ő szabadítása a megoldás.

Az életünk csodálatos része, a várakozás. Várjuk az Ő megjelenését. Nem egy rettenetes bírót várunk, hanem azt az Urat, Aki önmagát adta értünk. Az értünk meghalt és feltámadt Úr Jézust várjuk. Várom Őt?

 

 

Hinni taníts, Uram, kérni taníts!

 

1. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyermeki, nagy hitet kérni taníts! Indítsd fel szívemet,

Buzduljon fel, neked Gyűjteni lelkeket! Kérni taníts!

2. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Lélekből, lelkesen kérni taníts! Üdvözítőm te vagy,

Észt, erőt, szívet adj. Lelkeddel el ne hagyj! Kérni taníts!

3. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyorsan elszáll a perc: kérni taníts! Lásd gyengesé-

gemet, Erősíts engemet, Míg diadalt nyerek: Kérni taníts!

4. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Jézus, te visszajössz: várni taníts! Majd ha kegyelme-

sen Nézed az életem: Állhassak csendesen. Hinni taníts!

 

 

Isten áldásával.