|
T |
alán meglepő, amit olvasunk, megharagudott az Úr (2Sám 24,1-10). Mi úgy gondoljuk, mivel Isten szeret és jóságos, soha nem haragszik meg. Az ige azonban világossá teszi, hogy a bűnre haragszik az Úr. Amikor a nép engedetlenné válik és a bűn útján jár, az nem tetszik Neki. A bűnért a belőle fakadó tettekért haragszik Isten. Ez azonban nem azt jelenti, hogy leveszi kezét rólunk, hanem azt, hogy vissza akar téríteni a helyes útra. Az Úr Jézus is azért jött el, hogy a bűn, az engedetlenség útjáról visszavigyen az Atya házába. Pásztorként megy és keresi az elveszetteket. Megszólít és kihív az engedetlenségből, és azt akarja, hogy kövessük. Ma is akkor teljesedik ki az életünk és halad jó irányba, ha Őt követjük.
Az Úr megharagudott Izráelre és felingerelte ellenük Dávidot, és azt mondta, menj, vedd számba Izráelt és Júdát! Ebben én azt látom, hogy nem Isten akarta a népszámlálást, hanem Dávid, és talán egész Izráel népe. Tudni akarták mekkora hadsereg áll rendelkezésükre. Hány embert lehet mozgósítani egy ellenséges támadás esetén, ez mozgatta őket. Mi azt mondjuk erre, ez természetes. Mi ebben a rossz? Ez el is várható az ország vezetőjétől. Tudnia kell, hány emberre számíthat, milyen erők állnak mögötte. Azonban ez azt üzente, már nem bízunk Istenben. Emberben, a fegyverre foghatók számában bízunk. Tehát a népszámlálás bizalmatlanság Istennel szemben. És ezzel ingerelték haragra az Urat. Hányszor átélte Izráel, hogy túlerővel szemben is győztek, mert az Úrra támaszkodtak. Maga Dávid is hatalmas dolgokat tapasztalt, Isten többször is megfordította egy harc kimenetelét, vesztes állásból győztessé tette övéit. Góliáttal való viadalban sem Dávid volt az esélyes, de az Úr kimentette a pásztorfiút a veszedelemből. Miért kell emberi biztosítékokra építeni? Miért bosszantjuk az Urat? Vizsgáljuk meg a szívünket, kire, mire támaszkodunk? Valóban Őbenne bízunk teljes szívből? Vagy nekünk is szükségünk van emberi támasztékokra?
Azt olvassuk, Isten mondja, hogy Dávid számolja meg a népet. Azonban ez a haragjából következik. Ő ezt nem akarja, de mivel Dávid erősködik, megengedi. Dávid királyi szavával és akaratával keresztülviszi a népszámlálást. Mintha az lenne benne, megmutatom, úgy lesz, ahogy én akarom. Bizonyára az is motiválta, milyen nagyszerű lesz az ünnepek alkalmával megtartott katonai parádé. Lesz mit mutatni a külföldi vendégeknek. Azonban Izráelnek nem a katonai erejével kell hivalkodnia, az ő feladata a bizonyságtétel. Pont abban lenne a nagy erő, ha a külföldi vendégek azt látnák, nincs hadsereg, nincs hatalmas templomnak nevezett épület, de tapasztalható Isten jelenléte. Az életünk kell, hogy bizonyságot tegyen Istenről. Bizony mi is hasonlóak vagyunk Dávidhoz, már nem azt mondjuk, itt minden Istentől való ajándék, minden az Ő műve. Hanem soroljuk, kitől milyen támogatást kaptunk. Micsoda anyagi, és tárgyi eszközeink vannak. Az a baj, amikor a működést, a megmaradást, már nem a kegyelemre, hanem emberi eszközökre alapozzuk. Ne fussunk a világgal, legyen elég, a minőségi élet. Örüljünk, ha felfedezhető, hogy a krisztuskövető emberek élete más, mint azoknak az életvitele, akik nem ismerik az Urat.
Amikor Isten azt mondja, menj, vedd számba, nem azt jelenti, hogy ezt valóban Ő akarja, hanem azt, megengedi, hogy Dávid megtegye. Ha nem érti meg, mit akar Isten, vagy nem akarja elfogadni Isten akaratát, az Úr engedi. Menj és tedd meg, ha annyira akarod. Azonban ilyenkor számítani kell a következményekkel. Dávid nem hallgatott az Úrra, vagy mondhatnánk nem lehetett vele beszélni. Ragaszkodott a maga elképzeléséhez. De a végén látjuk, nem volt benne békessége. Rádöbbent, hogy vétkezett. Dávid beismeri az Úr előtt, hogy nagyot vétett. Dávid bűnbánatot tart, de ez most késő. Korábban kellett volna másképp dönteni, el kellett volna állni a tervtől. Azonban nehéz a terveinket feladni. Gyakran itt rontjuk el, ragaszkodunk a magunk látáshoz, ahelyett, hogy teljesen az Úrra bíznánk magunkat.
Pál apostol rámutat, apostolságának vannak ismertetőjegyei (2Kor 12,11-21). Igen, látható az életéből, hogy Krisztushoz tartozik, és hogy az Ő elhívott szolgája. Mert Pál nem magától indult szolgálatba, hanem az Úr hívta el. Ha pedig elhívta, akkor annak vannak jelei. Isten ereje megnyilvánul az elhívottakban. A jelek között az állhatatosságot teszi első helyre. Valószínűleg nem véletlenül. Mert azok, akik őt támadták, és apostolnak adták ki magukat, szenvedés, és nélkülözés idején feladták. Nem szolgáltak tovább. Pál elsorolta mennyi mindenen ment keresztül, mégis kitartóan vitte tovább az evangéliumot, fáradozott, azért, hogy szeplőtelen szűzként állíthassa a Vőlegény elé a menyasszonyt.
Isten hatalmasan munkálkodott Pálon keresztül. Szabadítások, gyógyulások, bűnből való megtérések történtek általa. Sok helyen ismerték fel emberek, hogy a Megmentő eljött a világba, és Ő nem más, mint az Úr Jézus Krisztus. Pál minderről úgy beszél, úgy hirdeti az evangéliumot, hogy az először a saját életében nyilvánult meg. Pálnak az evangélium nem karrierépítő eszköz. Nem azért lett Jézus követője, és hirdette az evangéliumot, mert így érte el céljait. Nem, Pál apostolnak földi értelemben semmilyen előnye nem származott a krisztusi hitből. Nem emelkedett a pályáján, nem gazdagodott meg, nem vált politikai hatalom eszközévé, és részévé. Ő mindvégig Jézus Krisztus tanítványa maradt, az éltette, hogy minél több ember megtapasztalja Isten kegyelmét. Ennek érdekében kész volt szenvedést is vállalni. Pál mindig Krisztusra tekintett, Neki engedelmeskedett, nem emberi módszereket alkalmazott, hanem a kegyelemre támaszkodott. Felismerte, hogy a kegyelem, Jézus jelenléte elég. Felismertük már, hogy elég az Úr Jézus életünkben való jelenléte? Nincs szükség póteszközökre.
Már keresztem vállra vettem
1. Már keresztem vállra vettem S érted mindent elhagyok.:/: Mindenem vagy, árva let-
tem, Honjavesztett szív vagyok. Vágyat, célt a múltnak adtam, Nincs már bennem vak
remény, Mégis gazdag úr maradtam: Isten és a menny enyém.
2. Ember bánthat és zavarhat: Szíved áldott menedék; :/: Sorsom próbál és sanyargat:
Édes csenddel vár az ég. Nincsen búm, mely könnyet adjon, Míg szerelmed van velem,
Nincs öröm, mely elragadjon, Hogyha nem benned lelem.
3. Lelkem, teljes üdv a részed, Hagyd a bút s a gondot el; :/: Légy vidám, ha meg-meg-
érzed: Tenni kell még s tűrni kell. Gondold el: ki Lelke éltet, Milyen Atya mosolya; Meg-
váltód meghalt teérted: Mit bánkódnál, menny-fia?
4. Kegyelemből dicsőségbe Szállj, hited majd szárnyat ad, :/: S az örök menny fénykö -
rébe Bévezet majd szent Urad. Véget ér itt küldetésed, Elszáll vándoréleted, Üdvösség -
gé lesz reményed, Égi látássá hited.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése