A kegyelem elég

 

I

sten csodálatosan megáldotta Dávidot, népe nagy királya volt (2Sám 23,8-38). Sok tettéről olvashattunk eddig, és láthattuk, hogy az Úr vele volt.  Azonban nem egyedül alkotta Dávid Isten népét.  Voltak vele és mellette mások is. Az eredmények nem egyedül Dávidéi, hanem azok munkája is, akik vele voltak, akik segítették őt.  Ugyanígy mi se vagyunk magunkban. Az Úr ad más hívő testvéreket, adja a gyülekezet közösségét.  Jó meglátni a mellettünk lévőket, a velünk együtt harcolókat.

Olyan vitézek voltak Dávid mellett, akik meg tudták fordítani akár egyedül is egy-egy harc menetét.  Amikor a hadi nép megfutamodott olyan személyek álltak elő, akik nem futottak el a többivel, hanem felismerték, mit kell tenni. Nem féltették az életüket, hanem egyedül néztek szembe az ellenséggel. Isten Szentlelke ma is felkészít a harcra, megláttatja hol a helyünk és mi a feladatunk.  Vállaljuk ezt, akkor is, ha egy pillanatra magunk maradunk. Ismerjük fel, hogy most nekünk kell cselekedni. Ne arra figyeljünk,  ki hogyan cselekszik körülöttünk, hanem mindig Istenre. Aki felfelé figyel, az nem fut el, mert nem a maghátrálás emberei vagyunk, hanem a hitéi.

Isten az ilyen önmagukat nem féltő embereken keresztül ad nagy győzelmet. Olyanok által, akik bátran szembenéznek az ellenséggel, nem magukat féltik, hanem Isten ügyét tartják szem előtt. Isten országában nem a létszám, az emberi erő nagysága a lényeges, hanem a hitből fakadó döntés és engedelmesség. Jézus olyan embereket használ az evangélium  elterjesztésében, mint a tanítványok.  Nem tűnnek hősi alkatnak, nem is a társadalom elismert személyiségei. Ha belegondolunk, a tizenkettőt ma egy egyházi intézményben sem választanák meg vezetőnek. Nem őbennük gondolkodnának, nem tartanák alkalmasnak, hiszen nem elég képzettek, nem járatosak a társadalmi problémákban, eltévednének a politika mezőin.  Urunk azonban mennyire másként választ, azokat hívja el, akik a hitben gyermekek, akik teljes szívből Őreá bízzák magukat, és semmi másra nem építenek, csak egyedül az Ő hatalmára. Építsünk mi is egyedül az Úrra. Merjük vállalni, hogy Ő ma is ugyanaz, ezt jelenti, ugyanúgy beavatkozik az életbe természetfölötti módon, mint korábban. Ma is Ő az áldott orvos, Ő a szabadító, és Isten országának a királya. Emberekre való támaszkodás nélkül is, meg tudja övéit oltalmazni és segíteni.

Azt is fontos látni, ezek a vitézek nagy segítői voltak Dávidnak, nem veszítették el lélekjelenlétüket, és egy adott pillanatban helytálltak, és így döntő fordulatot adtak a harcnak. Azonban ők sem álltak meg magukban. Beletartoztak a közösségbe. Együtt is nagy dolgokra voltak képesek ezek a vitézek. Miért? Mert nem magukért, hanem az országért és annak királyáért harcoltak. Hárman törtek át a filiszteusok táborán, hogy királyuknak vizet hozzanak. A király parancsát figyelték, és készek voltak életüket is kockára tenni érte.  Elgondolkodtató ez, vajon én mire vagyok képes Isten országáért? Merem-e a Királyért, vagyis Jézusért az életemet kockáztatni? Lesem-e úgy a Király parancsát, mint ez a három vitéz Dávidét?  Fontos-e ma annyira Isten országa nekem, hogy kész vagyok érte áldozatot hozni, életveszélyt is vállalni?

Azt is jó látni, Dávid értékeli a tettüket és az Úrnak mutatja be áldozatul a vizet. Dávid nem önkényúr, hanem az Úr szolgája.  Mindig Isten gyermekének látja önmagát. Lássuk meg mi is a másik áldozat vállalását. Ismerjük el a másik tetteit, értünk való fáradozását.

Pál apostol elsorolta mennyi mindenen ment keresztül az evangéliumért (2Kor 12,1-10). Elcsendesedve gondoljam végig, ha ennyi baj és szenvedés érne az evangélium hirdetése közben, vállalnám? Kitartanék, és lennék még mindig tanítvány? Az apostol most arra mutat rá, hogy ezekben a nehéz helyzetekben is megtapasztalta az Úr jelenlétét.  Azért is tudott mindig tovább menni, és nem adta fel, mert az Úr mellette állt. És ez nem csak szöveg volt, hanem valóság.  Az Úr jelezte Pálnak, hogy mellette áll.  Olyan nagy dolgokat mutatott neki, amiből erőt tudott meríteni. Amikor megkísértette volna a csüggedés, vagy a gonosz azt suttogta, add fel, hagyd abba, neked ez nem megy, akkor az Úr szólt hozzá. Mit mondott?  Előbb megmutatta neki a paradicsomot, és elmondhatatlan beszédek tanúja lett.  Majd személyesen is megszólította az Úr, és látását önmagáról, a kegyelemre terelte. 

Minket is érnek próbák, különösen a testi állapotunkon keresztül, ahogyan Pált is.  Ő is olyan tövist kapott, ami azt végezte el benne, így nem tud eredményesen szolgálni. Vagy gyógyuljon ki belőle, vagy jobb abbahagyni az egészet, de így nem megy.  Sátán így akar gyengíteni, megállítani a szolgálatban. Nézz magadra, nézz a betegségedre, cserépedényed állapotára.  Azonban az Úr nem hagy magunkra. Megmondja, mit tegyünk. Nézzünk Rá, kapaszkodjunk a kegyelembe, mert az elég.  A kegyelem nem tőlünk függ, nem az állapotunk függvénye, mi függünk tőle. A kegyelem elvégzi munkáját, ha rátámaszkodunk. A kegyelem elég! Bár meglátnánk mindig. Elég az Úr kegyelme, elég nekünk Ő maga! Ne essünk kétségbe, ne rendítsen meg a cserépedény állapota, hanem higgyük, az Úr így is tud használni. Sőt igazán akkor ragyog fel az Ő dicsősége, amikor eszközei tehetetlennek látszanak. Elég a kegyelem, mert az Úr ereje nem a mi erőnkön alapszik. Az Úr ereje erőtlenség által ér célhoz.  Igen, a kegyelem, az Úr munkája célhoz ér, a te imádságod, bizonyságtételed által is.

 

 

Ó, ÉRTHETETLEN KEGYELEM

 

 

1.  

Ó, érthetetlen kegyelem,

Mely rég utánam járt,

Ki tévelygőn, vakon bolyongtam utamon,

Egyszer csak rám talált.

2.  

Félelmektől megszabadít,

Szent félelemre tanít;

S ahol csak megjelen e drága kegyelem,

Bűnöst megigazít.

3.  

Hozzá bajok, vészek között

Mindig járulhatok.

Megőriz, megvéd, s bőségesen elég

Elérni otthonunk!

4.  

Az Úr íme jót ígért nekem,

Vár Nála biztos jövő.

Igéje szent erő, pajzsom, jutalmam Ő,

Életfogytiglan Ő!

5.  

S ha végsőt dobban majd a szív,

Az élet véget ér:

Túl titkok fátyolán a lelkem igazán

Szent békességbe tér.

6.  

Sok ezredév ha eltelik,

Kevés, akár egy nap

Dicsérni az Urat, mivel kegyelme nagy

S oly érthetetlen az.

 

 

Isten áldásával.