2020. november 18., szerda

A Megtartó

 

B

ildád beszédére gyorsan jön Jób válasza (Jób 9,1-35).  Elismeri, hogy a halandó nem lehet igaz Isten előtt. Azonban az ige már elmondja, hogy megigazulhat, kegyelemből Jézus Krisztus által. Isten ingyen igazította meg az embert Jézus engedelmessége és halála által.  Nem kell mást tenni, mint odaborulni az Úr Jézus elé, és hittel elfogadni kegyelmét.  Aki elfogadja ezt és igent mond hívására, és elindul követni Őt, az egy új cél felé halad. Az már Jézus nyomában járhat, és másképp látja az életet. Az már magát sem ítéli el, mert békessége van Istennel Jézus által. És ez azt jelenti, hogy magammal is megbékülök. Az igazi megbékélés és felszabadulás Jézusban érkezik meg.  Jó, hogy tudhatom, Isten nem ítél el, és mindezt nem azért, mert én jó vagyok, hanem Jézus igazságát tulajdonítja nekem. Vagyis amikor rám tekint, nem engem lát, hanem Jézus Lényét. Azt látja, hogy Ő megtisztított minden bűntől, és eltörölte adósságomat.

Jób ezeket még nem tudta, Ő Isten hatalmas voltát látja, Sok nagy és igaz dolgot mond el a Mindenhatóról, de nem ismeretes előtte a bűnöst is szerető és visszafogadó Isten.  Nem ismeri Őt úgy, mint aki nem tönkretenni akar, hanem épp helyreállítani. Nem látja, hogy Isten nem elzár magától, hanem épp várja, hogy még a legbűnösebb, az emberek által megvetett és kitaszított is keresse Őt. Te látod-e, hogy jöhetsz, ahogy vagy, mert vár az Atya, úgy, ahogy a tékozló fiút is várta az apja? Rajtunk áll, hogy jövünk-e. Mindez azt jelzi, Istentől nem kell félni, Ő szeret, mindent megtett megmentésünkért.

Jób a hatalmas természeti elemeknek is parancsoló Urat látja. Azt, Aki hegyeket mozdít el, aki a tenger hullámain tapos, de nem ismeri azt az Istent, Aki lehajol, Aki nincs távol, Aki keresi és szereti az embert. Nem ismeri, mert a barátai sem Róla beszélnek. Ismerem-e a személyes Istent, a Jézus Krisztus Atyját? Tudom-e, hogy Ő megszólítható, és ha kiálltok Hozzá, akkor Ő hallja a kiáltást?

Jób úgy gondolja, neki kell Isten előtt tisztává lennie, megfelelni.  Látja, hogy képtelen erre, de azt már nem tudja, hogy erre nincs szükség. Mi nem tudjuk magunkat megtisztítani, Isten előtt elfogadhatóvá tenni, de Ő megtisztít. Jézus vére végzi el ezt a munkát. Isten lehetőséget kínál az Úr Jézusban. Ezt ragadhatjuk meg. Nem kell önmagam rendbetételével fáradozni, úgy sem megy. Jöhetek, amint vagyok, és kérhetem, Ő tegye rendbe az életem. Magamtól nem megy. De ha ezt meglátom, akkor sem kell elkeserednem, mert Jézus azért jött, hogy kiemeljen a mélységekből, megtisztítson a bűntől és helyes kapcsolatba hozzon az Atyával. Jézusban Isten ma is elérhető.

A Tituszhoz írt levél kerül sorra, olvashatjuk az Úr hozzánk szóló üzenetét (Tit 1,1-9). Mert ez a levél a többi Íráshoz hasonlóan, nekünk is szól. Ez az Ő beszéde, szava hozzánk. Ezért úgy olvassuk, hogy ez sokkal több, mint bármilyen más könyv. Ez nem szórakoztató irodalom, hanem az élő Isten szava. Az igehirdetés által jelentette ki szavát az embernek. Az igehirdetésen keresztül jut el hozzánk a szó. Az Ige által mutatkozik be Isten. Ő nincs homályban, nem rejtőzik el, hanem kijelenti magát. Azért teszi, hogy megismerjük, tudjuk kicsoda Ő.

Pál ír, aki Isten szolgája, Jézus Krisztusnak pedig apostola, követe.  Pálnak az Úr bemutatkozott, megjelent neki, mint feltámadott.  És Pál viszi az élő Úr evangéliumát, viszi az élő Krisztust a szívében, a bizonyságtételében.

Megtudjuk, hogy van igazság.  Igen, ami az igében van igaz. Igazság az, hogy van örök élet. Isten világa csodálatos, és az élet se csupán a földre koncentrálódik. Van örökkévalóság.  És Jézus azért jött, hogy az ember az Isten világában tölthesse az örökkévalóságot.  Azért, jött, hogy átvigyen az Atya országába. Jézus feltámadásával elhozta az örök élet reménységét. Isten Megtartó. Erről tesz Pál bizonyságot, és erről kell vallania Titusznak is. Isten megtartja Jézus Krisztusban a bűnös és elveszett embert. Isten tett értünk, bár meglátnánk ezt!

Titusz hitben fia Pálnak. Őáltala ismerte meg a Megváltót Tituszé és úgy kíséri az apostolt, mintha gyermeke lenne.  Titusz élete is bizonyságtétel. Más, mint abban a korban sok emberé. Titusz Jézust jeleníti meg.  Az lesz a feladata, hogy Krétán olyan véneket állítson szolgálatba, akiknek az élete különbözik a többi krétai életétől. Ahová az evangélium megérkezik ott életváltozás is végbe megy. Nem új kultusz jön létre, hanem életek lesznek mássá. És ezt a változást a környezetük is meglátja. Ezért nem mindegy, kik lesznek a vének, vagyis presbiterek. A vén nem elsősorban életkort jelent, hanem hitben megerősödött személyt. Olyan, akinek a megtérése óta eltelt egy bizonyos idő, és a mindennapjaiban is meglátszik az átalakulás. Meglátszik, hogy Jézust követi, akarata szerint él.

Az tud a többi hívő előtt járni, utat mutatni, aki ismeri a Krisztusról szóló bizonyságtételt, ismeri az Urat. Ismerni kell az igét, úgy, mint az igazság beszédét. És nem elég ismerni, hanem azt jelenti, az igéhez tartom magam.  A Szentírás lesz a zsinórmértékem. Mindent az igéhez igazítok. Az élet dolgaiban is a Biblia válik mércévé. Azt jelenti, hogy most már nem a világ szokása, mércéje szerint döntök és cselekszek, hanem az Úr szava szerint. Ezért fontos, hogy a Biblia Isten szava legyen a számomra, mert ha nem az, akkor csak egy régi könyv. Azonban aki hittel fogadja az igét, megtapasztalja, hogy valóban Isten szava. Hogyan, Úgy, hogy hatni kezd az életemben.  Kiragad a bűnből és új emberré formál.

 

 

Ó irgalmas Isten

 

1. Ó irgalmas Isten, Én könyörgésemben Füledet hozzám hajtsad; Ó, igen jó Isten, Min-

den szükségemben Áldásod szaporítsad.

2. Ó hatalmas Isten, Keserűségemben Szívemet vidámítsad; Ó, nagy és szent Isten,

Minden félelmemben Elmémet bátorítsad.

3. Ó örök Úr Isten, A veszedelmekben Segedelmedet nyújtsad; Ó, igaz Úr Isten, Kétel-

kedésemben Hitemet gyámolítsad.

4. Ó áldott Úr Isten: Rossz testiségemben Lelkem hozzád hódítsad; Ó, erős Úr Isten, A

világ fényében Szemem világosítsad.

5. Ó teremtő Isten, A kísértetekben A Sátánt elfordítsad; Ó, megváltó Isten, sok vétke -

zésimben Irgalmad bizonyítsad.

6. Ó, szentelő Isten, Erőtlenségimben Kegyelmedet újítsad; Ó, kegyelmes Isten, Éltem-

nek végében Lelkemet boldogítsad.

 

 

Isten áldásával.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése