Immánuel: Krisztusban

gy másik barát, Bildád szólal meg (Jób 8,1-22). Eddig hallgatott, de nem bírja már magában tartani a szót. Pedig többet segítene, ha csöndben hallgatja Jóbot, ha engedi, hogy minden előjöjjön, ami a szívében van. A tisztuláshoz pont arra van szükség, hogy minden előjöjjön, ne maradjon bent semmi keserűség, vagy fájdalom. Hányszor mi is így vagyunk, nem tudjuk végig hallgatni a másikat. Mondanunk kell, ami bennünk van, azonban ez nem mindig jó. Mert nem mindegy mit mondunk. A magunkét, vagy Isten üzenetét. Bildád is a maga véleményéhez, tulajdonképpen a másoktól átvett véleményéhez ragaszkodik. Mert legtöbbször nem azt mondjuk, amit ott és akkor meglátunk az igéből, hanem kész teológiát zúdítunk a másik fejére. Ebben azonban nincs semmi vigasztalás, vagy bátorítás. Nem szavak tömkelegét várta Jób, hanem az Isten megtapasztalásának bizonyosságát, azt, hogy Isten jelen van. Nincs Ő távol attól, aki keresi és várja Őt.

Bildád is abból indul ki, valaki vétkezett, és mindez ennek a következménye. Ha nem Jób, akkor a fiai. Haláluk Isten büntetése, gondolja ez a barát. Azonban Jób mindig áldozatot mutatott be gyermekeiért, hátha vétkeztek az Úr ellen. Jób rendezte Istennel az életét. De Bildád erről nem vesz tudomást. Valami bűnt keres barátja életében. Úgy gondolja, hogy aki emberi mérték szerint jó, tiszta és becsületes, azt Isten megoltalmazza. Egyre jobban áldott lesz az élete. Az istenfélő életbe nem fér bele a nyomorúság Bildád szerint. De belefér-e nekünk? Látjuk-e, hogy egy betegség, vagy tragédia nem annak a jele, hogy Isten elhagyott, hanem próbája hitünknek. Ilyenkor látszik meg mennyire valódi, élő a hitünk. Tudunk-e ilyen helyzetben is tovább bízni, és az Úrra hagyatkozni.

A gazdag, mindennel bíró, a társadalmi életben előrehaladó, jólétben élő ember élete sem minden esetben Isten szerinti. Sokan gondolkodnak úgy, hogy az Istentől való áldás jele a jólét. Ez nem egészen így van. Hányszor látjuk, hogy akinek jól megy az élete, nem boldog. És hány olyan ember van, aki megtalálta az Úr kegyelmét, de nem lett gazdag, nem emelkedett fel a társadalom ranglétráján. Az Úrral való élő kapcsolatban teljesedhet ki az életünk, ami elsősorban nem anyagiakat jelent. Azt jelenti, az Úréi vagyunk, Hozzá tartozunk, és így a helyünkön vagyunk. Látjuk magunk előtt a célt, van reménységünk. El tudod mondani mindezt? Békesség van a szívedben, és tudod, hogy az Úr Jézus Krisztus kimentett már a jelenvaló gonosz világból? Őt szolgálod, és dicsőíted?

A Filippi gyülekezet csomagot küldött Pálnak a börtönbe, aminek nagyon megörült (Fil 4,10-23). De nem magára nézve, hanem azért, mert ez jelezte, a Filippiek szeretetét. Meglátták az apostol helyzetét, és felismerték, ha Pál nekik hirdette az evangéliumot, pedig korábban nem is ismerte őket, akkor nekik is gondoskodniuk kell róla.

Pál az Úr kegyelme által meglátta, az ott élő embereknek is Krisztusra van szükségük. Ezért, amint a látomás által jelzést kapott, ment és vitte a Krisztust. Nem mondta, mi közöm nekem hozzájuk. Vitte az evangéliumot, és ők Isten szava által új emberré lettek. Az ige hatására megváltozott az életük. Mert hívőnek lenni életváltozást jelent. Mi észrevesszük-e környezetünkben a segítségre, odafigyelésre szoruló testvért?

Pál nem azért örül a gyülekezet gondoskodásának, mert nem tudja elviselni helyzetét. Csodálatos bizonyságot tesz Krisztus benne való munkájáról. Elmondja, az Úr ereje mindenre képessé teszi. Van ereje a szűkölködéshez is. Nem zúgolódik, és nem azt mondja, hát ezért érdemes hinni? Elmondja, a Krisztust követő élet kiképzés, ahol az Úr mindenre felkészíti övéit. Ma is szükség van felkészülésre, hogy ne csalódjunk akkor sem, ha megváltozik körülöttünk az élet.

Az Úr azt akarja, hogy mi is megtanuljuk, hogy megelégedettek legyünk abban, amiben vagyunk. A megelégedett életnek békessége van. És ez a Krisztusból fakad. Aki megelégedett azt nem a világ sodorja, nem a reklámok befolyásolják, vagy a világban élő emberek. Őt nem a szelek hajtják ide és tova, hanem le tud ülni mindenkor az Úr lábaihoz. Az ilyen ember tudja, hogy egy a szükséges dolog, az, amit Mária választott, amire az Úr Jézus azt mondta, a jobbik rész. Válasszuk a jobbik részt, az Úrral való közösséget, ami aggodalom és félelem nélküli élet. Aki nem tud megelégedni, az nyugtalan, az nem tud lenni, csak tenni. Mert mindig meg kell valamit szerezni.

Mindenre van erőm a Krisztusban, Aki megerősít engem. Csodálatos ige, aranymondásként él a szívünkben. Gyakran idézzük is, de valóban így van? Krisztusban mindenre, önmagunk feletti győzelemre is van erőnk? Le tudjuk győzni a kívánságot, a világ diktálta tempót? Ellen tudunk állni a kísértésnek, az elvárásoknak? Pál pont ezekre kapott erőt. Elhordozta és jól élte meg a szenvedéseket, a nélkülözéseket is. Mindez bizonyságtétellé vált, Krisztusra mutatott.

Pál börtönben is bővelkedik. Nem semmi ezt így kimondani. És ő nemcsak mondja, így is gondolja. Mennyivel másabb az életünk, sokkal több mindennel rendelkezünk, mint ő. Üldözni sem üldöznek, szabadon végezhetjük dolgainkat, és hányszor úgy látjuk, még többre van szükségünk. Meglátunk valamit, amivel a másik rendelkezik, és már megszólal egy hang, nekem miért nincs? Az apostol úgy látja, mindene megvan. Ha Krisztusom van, ha üdvösségem van, mindenem van.

Miért is szabad Pál apostol még a börtönben is a körülményeitől? Mert ismeri Istent. Tudja, hogy az Úr látja az életét, és ha szükséget szenved, azt be fogja tölteni. A gyülekezet figyelmét is erre irányítja. Ha az adakozás miatt összébb kell húzni a nadrágszíjat, ne féljenek, mert az Úr minden szükségüket be fogja tölteni Krisztus Jézusban. Nem a mi igényeink szerint, hanem az Ő gazdagsága szerint. Amire a bizonyságtevő élethez szükségünk van, azt meg is adja.

A BÉKE MESSZE TŐLED

A béke messze tőled, szíved örömtelen.

A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen.