A minta

 

A

 barátok egy hétig szóhoz sem tudnak jutni attól a  látványtól, attól a szenvedéstől, ami Jóbnál fogadta őket (Jób 3,1-26). Bizony nem könnyű ilyen helyzetben annak megszólalni, aki még nem beteg, vagy még nem élt át olyan bajt. A csönd időnként jó, jó amikor tudunk figyelni a másikra, és itt figyelnek. Megvárják, amíg Jób szólal meg.  Nehezen szól, hiszen az első reakcióit megtette. Hálát adott az Úrnak, elfogadta a veszteségeket, elengedte mindazt, ami addig fontos volt neki. De eltelt már egy hét, és a szenvedés egyre erőteljesebbé válik. Emberileg nincs esélye a gyógyulásra. Minél inkább telnek a napok, annál nagyobb gyötrelmeket kell kiállnia, annál inkább elveszíti a gyógyulásra a reményt. Jób még nem tud a keresztre tekinteni, még nem ismeri a Megváltót, és nem tudja, hogy az Úr elhordozta betegségét.  Mi tudjuk, de gondolunk Rá. Gondolunk arra, hogy Ő bűn nélkül és értünk szenvedett? Eszünkbe jutnak igék, amik erőt és vigasztalást nyújtanak?  Jób nemcsak Jézust nem ismerte, Bibliája sem volt.  Nem tudta kézbe venni Isten szavát, nem kapott belőle erőt, és útmutatást. Nem volt annyi lehetősége igehallgatásra sem. Őneki nem dobott ki egy igés lapot, vagy egy áhítatot a Facebook idővonala. Az ő lehetősége az összetett kéz, vagy a körülötte lévő emberek bizonyságtétele. Azonban a vigasztalóknak sem volt nagyobb Isten ismerete. Ők sem rendelkeztek Szentírással. Legyen hála a szívünkben, hogy nekünk van mit kézbe venni, van hol keresni. De tesszük-e? Az Urat keressük-e és Hozzá fordulunk-e a bajban? Vagy mi is olyan tehetetlenek vagyunk, mint Jób barátai?

Végül megszólal Jób és felszínre tör mindaz, ami benne van. Nem érti mindazt, amit történt. De ki érti, amikor egy tragédia részese lesz? Kijön belőle a keserűség, a fájdalom. Jó, hogy nem tartja magában, mert ez már a tisztulás folyamata.  Amikor kimondjuk ami bennünk van, az segít tisztábban látni, segít a lelki gyógyulás felé. Jób az Úr előtt mondja ki mindazt, ami a szívében van. Most úgy látja, jobb lett volna, ha meg sem születik, de tudja, hogy élete Istentől van. Isten az, aki megnyitotta anyja méhének ajtaját. Isten az életadó.

Jób azért nem érti a mi történt, mert ő nem ismeri az előzményeket. Nem tudja, hogy sátán támadása alatt van az élete. Sátán az, aki nem tudja elviselni az ember jó kapcsolatát Istennel.  Mindent megtesz, hogy ezt szétrombolja.  Gyötörni akarja Jóbot, és szenvedéseken keresztül Isten ellen hangolni. A szenvedés jó eszköz a gonosz kezében, Pál apostolt is tövis gyötörte,  azonban ő ismerte az Úr Jézust és megtapasztalta a kegyelem elégséges erejét. Isten kegyelmét kínálj nekünk. A kegyelem az Ő jelenlétével egyenlő. Szenvedések idején ragadjuk meg az Úr kegyelmét, mert az elég. Ne feledjük, hogy ezeket a helyzeteket Urunk próbaként felhasználja. Megpróbálja a hitünket. Most derül ki, milyen a tartalma hitéletünknek. Most lesz láthatóvá a Belé vetett bizalmunk.

Az apostol megmutatja Krisztus népének az irányt (Fil 2,1-11). És ez nem más, mint a krisztusi életforma.  Néhány mondat után az Úr Jézusra mutat, Őt állítja eléjük, és azt mondja: Nézzétek Őt! Ő a minta! Amikor tájékozódva keressük az utat, amelyen járjunk, keressük az élet mintáját, hát tekintsünk az Úr Jézusra. Nézzünk rá, mert Isten Őt adta mintának. Ő másként élt, mint a bűnös ember, hiszen Őbenne nincs bűn. Ő az Atya tetszésére, akarata szerint élte az életét. Nézzük Urunkat és közben állítsuk mellé saját életünket. Ha így teszünk, bűnbánatra jutunk. Mert el kell ismernünk, nem vagyunk olyanok, mint Ő.  Pedig az Úr azt akarja, hogy a hívők élete Őt tükrözze. Az Ő életformáját vigyük bele a világba, mert csak ez adhat életváltozást, gyógyulást. Jézus életformája megoldás a világ minden bajára. Ő legyőzte a gonoszt, a bűnt és a halált is. Aki átadja, Neki az életét minőségileg másabb életűvé válik. Már Krisztus él Benne, Ő lesz számára az élet.

Van Krisztusban vigasztalás, bátorítás vallja meg Pál. A legelesettebb élethelyzetben is meg tud vigasztalni. Van kihez menni. Mivel van Krisztusban vigasztalás, menjünk Hozzá. Az sem baj ha eddig még nem jöttünk.  Vegyük kézbe az igét, olvassuk és figyeljük Jézust. Isten Benne mutatkozik be. Isten olyan, mint az Úr Jézus. Őbenne lett elérhető, megszólítható. Azért jött el a világba, hogy megvigasztaljon, reményt adjon a bűn elleni harcban. Nélküle vereségre vagyunk ítélve. DE, jöjj Hozzá, és Ő megvigasztal, letörli a könnyeket. Rámutat húsvéti diadalára. Legyőzte a halált feltámadása által. A feltámadás azt üzeni, ne félj, Jézus él!

Pál Jézusra irányítja figyelmünket, és azt kéri, az az indulat legyen bennünk, ami Őbenne volt. Milyen indulat volna? Az alászállás, mentő indulata. Nem a maga előnyeit számlálta. Nem azt nézte megéri e emberré lenni. Nem, Ő azt nézte, hogyan segíthet rajtunk. Az Úr Jézus nem vonult félre istenségével. Nem mondta, Isten vagyok, a menny dicsőségében élek, mi közöm az emberhez. Amit főzött egye meg. Ő nem így gondolkodik, megüresítette magát, emberré lett. Emberi formában jött el, magára vette bűneinket, azoknak büntetését, hogy minket megmenthessen. 

Emberként engedelmes volt az Atyának. Bemutatta mit vár Isten, és hogy mit jelent Isten gyermekeként élni. Hát ezt. Engedelmeskedem Neki mindenben.  Teszem, amit mond.  Pont úgy, ahogyan az Úr Jézus tette.  Nem önálló életet élt, hanem az Atya akarata szerint tette dolgait.  Nem lépett elő, hogy én vagyok az Isten, megtehetem, hanem engedelmesen belehajtotta akaratát Isten kezébe.  A tanítvány imádsága, ne úgy legyen, amint én akarom, hanem, amint Te Atyám.

A cél, hogy minden térd meghajoljon Jézus nevére, Őt ismerje el Királynak, és ha ez történik, békesség lesz. Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. Hatalmát az Atya dicsőségére éli meg.  A probléma abból fakad az életben, hogy mindig a magunka hatalmát éljük, és a magunk dicsőségére.

 

 

 

Mindenkoron áldom az én Uramat

 

1. Mindenkoron áldom az én Uramat, Kitől várom én minden oltalmamat. Benne vetem

minden bizodalmamat; Mindenkoron dicsérem, mint Uramat.

2. Igen vigad és örvendez én lelkem, Az Istennek segedelmét hogy kérem, Nyomorultak

meghallják, azt örvendem, Vigadjanak Istenben, arra intem.

3. És mikoron Istenhez kiáltottam, Kegyelmesen tőle meghallgattattam, Őáltala hamar

megszabadultam, Háborúságimban is megtartattam.

4. Lám, Istennek angyala mind tábort jár, Az istenfélő emberek körül jár. Az Istentől

azért ki oltalmat vár, Útaiban mindenütt az nagy jól jár.

5. Segítségül azért Istent hívjátok, Ő jóvoltát kóstoljátok, lássátok! Igen nagy-jó, azt bi -

zonnyal tudjátok: Benne bízó emberek mind boldogok.

6. Valamíglen élsz ez árnyék világban, Szántszándékkal ne élj a gonoszságban, Sőt

életed foglaljad minden jóban, Hogy lakozzál Istennek oltalmában.

7. Sok jók közt a békességet szeressed, És éltedben mindenkor azt keressed; E világ-

nak békességét ne nézzed, Az ördöggel ne légyen közösséged.

8. A felséges Isten szemei vannak Igazakon, kik csak őbenne bíznak; Mindazok, kik tőle

oltalmat várnak, Kérésükben mindig meghallgattatnak.

9. Igen közel az Úr Isten azoknak, Töredelmes szívvel akik óhajtnak; Alázatos lélekkel

akik járnak, Sok ínségből bizton megszabadulnak.

 

 

Isten áldásával.