Középpont

V

égére érve a 119. Zsoltárnak megállapíthatjuk írója Biblia centrikusságát. Számára Isten igéje jelenti a középpontot. Valóban, ösvénye világossága, mert bármilyen dologgal áll szemben, mindig az ige alapján hozza meg döntését. A mi számunkra is legyen az ige a középpont, mert ha mindig hozzá fordulunk, nem hozunk elhamarkodott döntéseket. Életünk eseményei, a világ történései nem félemlítenek meg, mert meg tanulunk Isten igéje alapján tájékozódni. Nagyon lényeges ez, és át kell gondolnunk, hogy mi mihez igazítjuk gondolkodásunkat, mi jelenti számunkra a biztos pontot? A Hegyi Beszéd szerint Isten igéje olyan, mint a kőszikla, amelyet ha életünk alapjaként használunk, nem fog meginogni. Az ige akkor válik kősziklává, ha éljük, vagyis cselekedjük azt, amit belőle megértünk.

Tehát a zsoltáros számára az elsőrendű problémamegoldó, az ige és rajta keresztül, az élő Isten. Bármi történik körülötte, érje szenvedés, hozzon rossz döntést, és tapasztalja annak következményeit, mindig az Urat hívja segítségül. Egy-egy kudarc után felismeri, hogy tévedett, mert Isten nélkül akarta megoldani élete dolgait. Vajon a ma embere számára mi kell ahhoz, hogy Istenhez forduljon? Ha a mögöttünk lévő század borzalmai, a ma is minden szinten tapasztalható válság és üresség, a széthulló házasságok, az egyre jobban pusztuló természet, a fogyóban levő energia készletek, a növekvő nukleáris félelem nem döbbenti rá az emberiséget, hogy rossz irányba tart, akkor mi? Ha nem vesszük észre, hogy a fejlett technika, a modern orvostudomány, és magas iskolázottság ellenére sem tudjuk megoldani, az évezredek óta köztünk levő problémákat, akkor mi fogja elvégezni, hogy végre Istent hívjuk segítségül, és elfoglaljuk a teremtmény helyét. De, Te testvérem felismerted-e már, hogy az Úrra van szükséged? Rádöbbentél-e, hogy csakis az ige által kerülhet életed a helyes útra, és juthatsz el üdvösségre?

Vessünk még néhány pillantást a befejező szakaszra (161-176). Azt látjuk, hogy a bibliai szereplők hozzánk hasonló, hús és vér emberek. Nekik is megvannak a problémáik, az ő életük fölött sem mindig ragyog az ég. Vannak felhős, borús pillanataik, ezekben az időszakokban is megtalálják a helyes megoldást, az önmagukhoz és környezetükhöz való jó viszonyulást. Sok múlik azon, hogyan kezeljük hangulatunkat, érzelmeinket, dolgainkat. Kiszolgáltatjuk-e magunkat szeszélyeiknek, vagy az igéhez fordulva győzünk fölöttük. Legtöbb esetben az a okozza a problémákat, hogy a  rossz kedv, vagy a betegség tünetei legyőznek bennünket.

A zsoltáros úgy előzi meg a vereséget, hogy az igére, mint óriási kincsre tekint. Úgy forgatja a Szentírást, mint aki biztos benne, hogy drága kincset, jó megoldást, élő kapcsolatot talál általa. Továbbá a naponkénti hétszeres megállás, csendben lét, hálaadás is gyógyítja lelkét, életét.  Vajon én mennyiszer állok az Úr elé egy nap? Hányszor kerülök Vele kapcsolatba ima és ige által? Ami még fontos, hogy állandóan az Úr szabadítására van szükségünk. Nemcsak egyszer az életünk mélypontján, hanem mindig szükségünk van a segítségre. Aki ezt elfogadja, az növekedve. Erősödve fog haladni a keskeny úton. Aki azonban nem akarja a szabadításban való megmaradását az Úrra bízni, hanem saját képességeire épít, könnyen elbukhat.

Az Újszövetségben (Zsidók 13,1-6) pedig további terápikus tanácsokat kapunk. Mégpedig a közösségi, a gyülekezeti élet tisztogató, előrevivő, segítő lehetőségét. Krisztus tanítványai egymás felé odaforduló emberek, akik meglátják a másik szenvedését, üldöztetését és segítségére sietnek, Krisztus megértő szeretetével.

A szentíró hangsúlyozza, hogy Isten gyermekei számára nem koruk erkölcsi nívója a mérce, hanem Isten akarata. Az Isten nélküli családi élet széthullik, a széthulló családok nyomán pedig a társadalom is darabjaira esik szét. Ha a biblikus erkölcsi normák már nem mérvadóak, a társadalom válságba kerül. Az első században az erkölcsileg és vallásilag széthulló Római Birodalomban a keresztyének krisztusi élete, biblikus normái jelentették a romlástól megóvó sót. A keresztyén etika forrása, Isten jelenléte és gondviselése. Azért tudok ragaszkodni a krisztusi értékekhez minden körülmények közt, mert tisztában vagyok azzal, hogy Isten nem hagy magamra. Ez azt is jelenti, hogy nem lesz a kényelem, a jólét fontosabb a gyermekáldásnál. A jobb megélhetésért, a gazdagságért nem adom cserébe a tisztességet, a becsületességet, mert megtanultam Pállal együtt, „hogy körülményeim között elégedett legyek” (Fil 4,11). Ez az ami ma hiányzik sokaknál: a megelégedettség.  Jézus tanítvány tud megelégedett lenni, és mindig bizakodni, mert bizalmának, jövőképének az alapja ez: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?”

1. Velem vándorol utamon Jézus, Gond és félelem el nem ér. Elvisz, elsegít engem a célhoz, Ő, a győzelmes, hű vezér, Ő, a győzelmes, hű vezér.

2. Velem vándorol utamon Jézus, Ott az oltalom hű szívén. Ha a szép napot fellegek rejtik, ő az éltető, tiszta fény, ő az éltető, tiszta fény.

3. Velem vándorol utamon Jézus, Bár az út néha oly sötét, Soha nincs okom félni a bajtól, Amíg irgalmas karja véd, Amíg irgalmas karja véd.

4. Velem vándorol utamon Jézus, Ez a vigaszom, baj ha jő. Bármi súlyosak rajtam a terhek, Segít hordani, ott van ő, Segít hordani, ott van ő.

5. Velem vándorol utamon Jézus. Túl a sír sötét éjjelén, Fenn a mennyei, angyali karban Nevét végtelen áldom én, Nevét végtelen áldom én.

Isten áldásával.