Önmagát adta

 

E

lihú, a legfiatalabb barát szólal meg (Jób 32,1-22). Az előtte szólók tehetetlensége haragra indítja. Úgy látja nem tudtak Jóbnak megfelelni, őt pedig szétfeszíti a mondanivaló. Haragszik Jóbra is, mert igaznak tartja magát. Nehezen tudja elfogadni, hogy Jób olyan, amilyen. Nem akar a jelenlegi helyzetből kiindulni. Hányszor mi is nehezen fogadjuk el azt, ahol a másik tart. Minket is a harag vezet. Ebben a haragban megnyilvánul a tehetetlenség is. Elihú úgy látja, van válasz Jóbnak. Válasz mindig van, csak el kell kérni, és ki kell várni. Ott tévedünk, amikor saját kútfőből merítünk. A válasz Istennél, az igében található.

Ez az ember nem szól azonnal, mert fiatal társaihoz képest. Jó látni, megadja a tiszteletet. Feszül a mondanivalótól, de kivárja, míg az idősebbek befejezik. Elihúban van tisztelet, maga elé engedi az idősebbeket, sőt kész tanulni tőlük. Figyelte szavaikat, mert úgy gondolta, az idősebb, korosabb emberek bölcsek. Az évek sokasága bölcsességet hirdet vélte Elihú. Azonban meglátta, ez nem így van. Az évek sokasága önmagában nem jelent bölcsességet. Bizonyos területeken megvannak az idősebb embernek a tapasztalatai, de nem biztos, hogy bölcs is. Nem biztos, hogy igazán ért az élethez. Miért? Mert az igazi bölcsesség Istentől jön. Isten Lelke ad bölcsességet. Nem saját termék a bölcsesség, hanem az Istennel való élő kapcsolat gyümölcse.

Elihú figyelte társait, meglátta, hogy ők maguk akarták meggyőzni Jóbot. De ez nem sikerült nekik. Mi is hányszor akarjuk meggyőzni a másikat, ami nem más, mint saját akaratunk ráerőltetése. Azonban ez nem út. Jézus nem erőltette az emberekre akaratát, hanem életével, és tetteivel igyekezett meggyőzni őket. Csodái, a bűn és a betegség felett aratott győzelmei jelezték, Istentől érkezett. Azonban sokakat ez sem győzött meg. Az ember szíve megkeményedett, gyakran szándékosan bezárul Isten előtt. Mennyi csodát láttak és mégsem tértek meg. Egyszer az Úr Jézus azt mondta, ha mindazok a csodák Tíruszban történtek volna, mint amit Kapernaumban átéltek, zsákban és hamuban tértek volna meg. Mennyi mindent láttunk és hallottunk már az Úr munkájából, megtértünk igazán? Övé már teljes szívünkkel az életünk? Még mindig mi vagyunk valakik, vagy már megüresítettük magunkat és engedjük, hogy az Úr Jézus vegye át az uralmat? Imádságunk már nekünk is, amit a Keresztelő mondott: Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem?

Ez a barát meglátta a lényeget: „Csak Isten győzheti meg őt, és nem ember!” Ez a lényeg, és ezt tartsuk szem előtt. A másikat nem mi győzzük meg, hanem egyedül az Úr. Az Ő Lényének jelenlétében, igéjének hatása alatt látja meg az ember önmagát, és ismeri fel bűneit, és kiállt az Úrhoz. Isten az Aki meg tud győzni minket a rossz irányról, bűneinkről. Ezért figyeljünk erre. Ne mi akarjuk meggyőzni a másikat, mert az csak a másik legyőzése lesz. Az igazi meggyőzés a Lélek munkája. Ő mutatja meg, Krisztusra vagyunk utalva. A Lélek tárja fel Isten dolgait előttünk.

Elihú végül szólásra emelkedik, mert unszolja a Lélek. Isten Lelke készteti szólásra, mert kapcsolatban van Vele. Nem a magáét igyekszik mondani, hanem azt, amit kap. Ez a lelkigondozás fontos szempontja. Figyelek a Lélekre, és azt adom tovább, amit Tőle kapok. Addig várok, amíg meg nem látom, mi Isten üzenete. Ez a barát igyekszik tisztán átadni Isten üzenetét. Nem akar személyválogató lenni. Ez is fontos, merjük elmondani mindenkinek, amit ránk bízott az Úr. Elihút nem az vezérli, kinek szabad elmondani, kinek nem. Ki, mit szól majd hozzá. Arra sem figyel ki sértődik meg és ki nem, egy dolog számít, hallják, amit Isten mond.

Az első szövetségről beszél részletesen a szentíró (Zsid 9,1-14). Rámutat, a szentek szentje volt legbelül, elválasztva az emberektől. Ott jelent meg Isten dicsősége, de jelenlétébe csak a főpap léphetett be, ő is egy évben csak egyszer. Akkor is vért kellett vinnie, amit önmaga és a nép bűneiért mutatott be. Isten elé nem állhatott a bűnös ember. A főpap mutatta be az áldozatot, és Isten megkönyörült az áldozatért. Isten felé zárva van az út, azonban Jézus azért jött, hogy szabaddá tegye. Ő az Út Istenhez. Nincs más. Ő a saját vérével járult Isten elé. A kereszt által félretétet mindaz, ami oda állt Isten és az ember közé. Jézus épít hidat, Ő köt össze az Atyával. Lépjünk Rá erre a hídra, ragadjuk meg a lehetőséget, és menjünk az Úr elé.

Ezekben a sorokban is meglátjuk karácsony lényegét. Az Úr Jézus Krisztus önmagát adta. Ez az igazi ajándékozás, magunkat adni. Az emberi szokások, az anyagiasság elterelt ettől. Magunkat adni nem kerül pénzbe, az nem lendíti fel a kereskedelmet. Ezért a mammon propaganda gépezete rávezetett minket az ajándékvásárlásra. Ami bálványimádássá nőtt. Minden bálvány viszi a pénzt, belőle élnek emberek. Azonban az Úr Jézus eljövetelével semmilyen bálványra nincs szükség. Jézus a kapcsolatot teszi az első helyre. Kapcsolat Önmagával és egymással. Ebben a kapcsolatban mindenki magát adhatja. Annyit beszéltünk már erről, és még sincs így. Könnyebb ajándékot, mint magunkat adni. Az ajándékot odaadjuk és mindent letudunk. Amikor magunkat adjuk, akkor az időnket, gondolatainkat is adjuk. Törődést adunk, kifejezzük te vagy a fontos. Ezt tette Isten, amikor emberré lett Jézusban.

Amikor Pál által Efézusba érkezett az evangélium, megérezték az ötvösök. Akik hívőkké lettek nem vásárolták a kegytárgyakat. Már nem volt rá szükségük. Ajándékba sem adták, mert helyettük Krisztust és önmagukat vitték. Vigyük mi is magunkat, Krisztustól kapott új életünket bele a világba. Oda, ahol épp vagyunk.

 

 

CSODÁLVA, IMÁDVA TEKINTEK

 

1.  

Csodálva, imádva tekintek

Kegyelmének tengeribe,

És hallgatom édes örömmel,

Mit Róla tanít az Ige.

Szent vére bűnt befedez,

Tisztára mossa ruhám;

Bizalmamat ebbe vetem,

Reményem a Jézus csupán.

2.  

Ó, mennyi időt veszítettem,

Sóhajtva a terhek alatt,

De hogy magam Őneki adtam,

Lelkemről a súly leszakadt.

Szent vére bűnt befedez,

Tisztára mossa ruhám;

Bizalmamat ebbe vetem,

Reményem a Jézus csupán.

3.  

Gyöngéd keze szívemet érte:

„Meggyógyítalak, fiam, én”.

S megfogva ruhája szegélyét,

Erő s öröm szállt énbelém.

Szent vére bűnt befedez,

Tisztára mossa ruhám;

Bizalmamat ebbe vetem,

Reményem a Jézus csupán.

4.  

Most vélem a béke Királya,

Vezéreli lépteimet,

S oly édes az ajkán e szózat:

„Békém adom én teneked!”

Szent vére bűnt befedez,

Tisztára mossa ruhám;

Bizalmamat ebbe vetem,

Reményem a Jézus csupán.

 

Isten áldásával.