Az Úr hív

M

ózes Áront és fiait az Úr parancsára papokká szenteli (2Móz 28,1-29,46). Isten Áront és fiait választotta ki a főpapi tisztségre. Azonban ezt ne úgy közelítsük meg, mint ma, nem vezető pozíciót jelentett, hanem kiváltságot. A főpap az Úr elé járul, Őt szolgálja, és hordozza az Úr előtt a népet. Nagy kiváltság, hogy bűnös ember létünkre az Úr elé járulhatunk. Óriási dolog, hogy mi már Jézus Krisztus által mindnyájan királyi papság vagyunk. Azt jelenti ez, hogy mindennap az Úr elé járulhatunk, a mi főpapunk, az Úr Jézus által. Most már nem másvalaki viszi Isten elé az életünket, hanem mi járulhatunk oda. Naponta elmondhatjuk, ami a szívünkben van, és meghallgathatjuk az Úr üzenetét. Az Úr elé járulni azt is jelenti, hogy csak Őrá figyelek, gyönyörködöm az Úrban. Úgy, ahogyan a zsoltáros felszólít erre: „Gyönyörködj az ÚRban, és megadja neked szíved kéréseit” (Zsolt 37,4). Gyönyörködjünk ma is az Úrban teljes szívünkből. Ő tölti be a szívemet, amikor az Úrban gyönyörködöm. Nem a vágyaim, nem a világ dolgai, hanem teljes mértékben Őt látom, Ő a legfontosabb nekem. Amikor benne gyönyörködöm, békességem van, tudom, hogy nem kell már sem félnem, sem aggódnom, mert szívem kéréseit az Úr teljesíti. Nem kell kapkodni, idegeskedni, csak gyönyörködni Benne.

Azt is megtudjuk, hogy Áron és fiai sem különbek a nép tagjainál. Ők is bűnös emberek, akiknek kegyelemre van szükségük. Ők is bűnbocsánatban részesülnek, és az Úr tisztítja meg szívüket, és így teszi alkalmassá őket a szolgálatra. Mielőtt megkezdik szolgálatukat, őértük is áldozatot mutatnak be, egy bikát és egy kost. Mindkét esetben az állat fejére helyezik a kezüket, így adják át a bűnt az állatnak. Amikor ott állnak, jelzik: bűnös vagyok, megvallom és átadom az Úrnak, Ő az áldozati állat fejére helyezi vétkeimet. Így az állat hal meg helyette. Az áldozat mindig arról beszél, hogy akiért bemutatják, az bűnös ember, és neki kellene meghalnia, ám Isten a bűneit az áldozati állatra veti. Azért lehet szabad, azért él, mert az állat hal meg helyette. Kihalt volna Izráel, ha mindenkinek magának kellett volna elhordoznia bűne ítéletét.

Mennyei Atyánk azért küldte el a Fiát, mert nem akarta, hogy mi haljunk meg. Mindnyájunk vétkét Őreá vetette, hogy mi élhessünk Általa. Amikor megszólít az ige, rádöbbenek arra, hogy bűnös ember vagyok. Isten ítélete van rajtam, de az ige megmutatja a megoldást, Jézust. Az Ő keresztje a megoldás, Elé állok, és megvallom, majd Isten erejével elhagyom bűneim. Engedem, hogy teljesen újjá formáljon. Megtisztítson a régi természetemtől, amit atyáimtól örököltem, és új, krisztusi természettel ruházzon fel. Itt kezdődik a tanítványság. Amíg régi természetünkhöz ragaszkodunk, és engedjük, hogy uralkodjon rajtunk, nem születtünk új emberré. Az új ember már Krisztus uralma alatt tevékenykedik, már Ő a minta. Persze, sokszor elmondjuk, Ő a minta, de valóban így van? Azért küldte el Isten a Fiút, hogy minden vétkünket magára vegye, tegyük Rá, és most már nézzünk előre. Nézzünk mindig Jézusra, és fussunk a cél felé.

Mindent az Úr szava szerint készítenek el. A papok ruházata is a megadott minta szerint készül. Minden az Urat dicsőíti, és minden szent. Mert Isten maga szent, és az övéit is megszenteli, mert semmi bűn nem juthat a közelébe. Beindul a mindennapi áldozat, reggel és este. Ez már az Úrral való állandó kapcsolatra utal. Nem egy héten egyszer, és nem is egy évben egyszer, hanem mindennap oda kell járulnunk az Úr elé. Ő élő kapcsolatra hív. A reggeli és az esti áldozat keretbe foglalja a napot. Mi foglalja keretbe a napunkat? Az Úr igéjével és imádsággal kezdem és zárom a napot. Reggel Előle indulok, és este Hozzá érkezem? Reggel feltöltődöm, átveszem a napi parancsot, este  pedig kilélegzem magamból mindazt, ami egész nap bekerült az életembe. A világ rengeteg méreganyagot küld felénk, de az Úr előtt megtisztulhatunk. Sőt, meg is kell tisztulnunk, ki kell mondanunk mindazt, amit a világ ránk adott. Azért, hogy csak az az Úr szava vezessen.

A farizeusokat képmutatóknak nevezi az Úr, kemény beszéd, biztos megharagszanak, mert másokról ugyan megmondják a véleményüket, mert ők farizeusok, de ha valaki másképp látja őket, megsértődnek (Mt 23,23-39). Azonban az Úr látása nem a külsőig terjed, hanem egészen a szívünkig. Nem tartóztatja fel az öltözetünk, a vallási szokásaink, belelát a lényünkbe, ismeri belső tartalmainkat, és azt fel is tárja. Mindezt azért teszi, hogy mi is meglássuk mindazt, ami belül van. Ez a világ megtéveszt, mert csak a külsőre, a formaságokra figyel. Azt tartja fontosnak, amit kifelé mutatunk, tehát az eredményeinket, diplománkat, anyagi helyzetünket, de nem érdeki a szív tartalma. A Jelenések könyvében a fenevadról olvassuk, hogy kiemelkedik a többi ember közül, de nagyokat mondó szája van, és káromlásokat szól Isten ellen, de az embereket ez nem érdekli. A világ csak a látványosságra figyel oda.

Urunk azonban a belsőt nézi. Mit is lát a szívünkben? Ő megmutatja mindenkinek, és aki szembenéz vele, azt meg is tisztítja. Azért mutatja meg a valóságot, hogy változtassunk. Amikor az Úr szól, akkor még van lehetőség a megtérésre, a változtatásra. Azonban a farizeusok nem hallgattak Jézusra. Nem néztek bele a tükörbe, hanem inkább Jézus ellen fordultak. Olyan szomorú, hogy ma sem azt mondjuk, köszönöm, Uram, nem örülök, hogy ilyennek látsz, de köszönöm a valóságot. Köszönöm, hogy nem csapsz be.  Kérlek, tisztítsd meg a szívemet, mert Téged akarlak követni.

A fejezetet lezáró szomorú és kemény szavak jelzik, hogy Isten Jézusban mindent megtett, de Izráel fiai, Jeruzsálem, nem vette komolyan. Az Úr azért jött, hogy összegyűjtse őket. Pont úgy, ahogyan egy tyúk teszi, amikor a kicsinyeit veszély fenyegeti, hangjával figyelmezteti őket, és hívja a biztos menedékbe szárnyai alá. Lehet, nem örül a csibe, hogy a jó kapirgálást abba kell hagynia, de tudja, hogy az élete múlik az engedelmességen. Az életünk, az örök életünk múlik azon, hogy engedelmeskedünk-e az Úr szavának.

Az egyszerű kiscsibe rohan, amikor a vészjelzést hallja, és megmenekül. De az ember, a képzett ember, nem akar menni. Csak legyint, nincs itt semmi veszély. Nekem nem árthat semmi, megvéd a vallásom, a tudásom, az erőm, a technikám. Ők nem akarták Jézust - te akarod? Akarod, hogy elrejtsen oltalmába, és vezessen igéjével?  Azt mondod, nincs veszély, nem kell károgni, ijesztgetni. De van veszély, mert az ördög szertejár, és keresi, kit nyeljen el. Az embergyilkos mindent megtesz, hogy öljön és pusztítson. Akkor is így van ez, ha jól álcázza magát. De az Úr hív ma is, és aki meghallja a hangot, és Hozzá megy, életet nyer.

 

 

JÖJJ, AZ ÚR VÁR REÁD!

 

1.  

Jöjj, az Úr vár reád, jöjj, amíg ifjú vagy!

Életed tavaszát, derűjét Neki add!

Ó, ne hagyd fejedet bűnben őszülni vénhedtté,

Ne csupán teledet vigyed végül az Úr elé!

2.  

Ó, a szárnyas idő, mint az álom, repül,

Ámde zsákmányt szed ő, fogyunk szüntelenül.

Tétován mire vársz? Hallod-é már a hívó szót?

El ne késs, jaj, vigyázz, mire eszmélsz, a van csak volt.

3.  

Jézus hív, Vele járj, erre váltott meg Ő,

Lelki sziklára állj, élő víz onnan jő.

Ő nekünk utat tört, te is lépj arra hittel rá!

Már itt lent s odafönt téged Ő tehet boldoggá!

 

 

Isten áldásával.