Isten meg tudja tenni

 

A

 király megrendült fia halálának a hírére és sírva zárkózott be, és nem fogadta győztes katonáit sem (2Sám 19,1-9/a). A győzelem veszteséggel járt, mert minden győzelem veszteséggel jár. Mondhatnánk úgy is, sokba kerül. Minden harc és így a győzelem is sokba kerül. Miért? Mert emberek halnak meg. Dávid ezt tudta, sok csatát megélt, de most a fia halt meg. Nehezen dolgozza ezt fel, pedig ez a fiú ellene lázadt fel, és tulajdonképpen Isten ellen is. Az Isten döntését akarta megváltoztatni. Nem várt az Úrra, hanem maga cselekedett. Amikor meg akarjuk Isten döntését változtatni, még jobban elrontjuk a dolgokat.

A legjobban Isten tudja, hogy a győzelem milyen veszteséggel jár.  Az Úr Jézusban legyőzte a sátánt, a bűnt és a halált, de ez a győzelem a Fia halálába került. Amikor a magunk veszteségeit siratjuk, gondoljunk arra, mibe is került Isten győzelme. Ő nem tartotta vissza a Fiút, elküldte a világba és engedte, hogy értünk adja az életét.  A győzelem sokba került. Értékeljük, megköszönjük, vagy siránkozunk a magunk veszteségei felett?

Ebben a helyzetben azt is látnunk kell, hogy Dávid nemcsak a fiát, hanem a trónörököst is siratta. A történések ellenére ő Absolonnak szánta a trónt. Halálával úgy látja, nincs akinek átadja majd a hatalmat. Nagyon önmagára, saját elképzeléseire néz, és nem figyel Istenre.  Elfelejtette, hogy az Úrnak mindig van terve. Isten mindig előttünk jár egy lépéssel. Tisztában van azzal mi fog következni. Ezért ne csüggedjünk, hanem a nehéz pillanatokban is bízzunk az Úrban. Tekintsünk fölfelé, és higgyük, Isten már készíti a megoldást.

Mivel Dávid önmagára néz, gyászra fordult a győzelem. Pedig fordítva kellene lenni. A gyásznak kellene győzelemre és örömre változnia. Itt nem Dávid családi ügyéről van csak szó, hanem Isten országáról és annak ügyéről. Isten Dávid mellett tette le a voksot. Absolont nem Isten hívta el, ő önhatalmúlag indult a trón felé. Nem várt Istenre, mint annak idején az apja.  Dávid kivárta amíg Isten megnyitja előtte a kaput. Absolon nem kérdezte Istent, természetesnek vette, hogy neki jár a trón. Sőt egyedül magát tartotta rá alkalmasnak. Híjával volt az alázatnak is.  Ne engedjük, hogy a húsvét öröm gyászra változzon.  A tanítványok is bezárkóztak és úgy éltek húsvét után, mintha vereség érte volna őket. Húsvét a legnagyobb győzelem, ami létezhet. Mindig ebből merítsünk erőt. Lássuk meg, a sír üres, győzött az Élet a halál fölött. Győztes Urunk van, ne keseregjünk, hanem várjuk Őt!

Jóáb bement a királyhoz és beszélt vele. Megpróbálta visszazökkenteni a valóságba. Nem lehet a gyászban ragadni. Különösen Dávidnak, hiszen a katonák életüket kockáztatták érte, és Istenért. Itt is voltak veszteségek.  Ne engedjük, hogy magunkba süppedve csak a magunk sebeit lássuk. Vegyük észre, nem vagyunk egyedül, vannak mások is, akiket szintén ért veszteség. A depresszióból is az Úr hoz ki. Ehhez azonban meg kell látnunk, amit Ő tett értünk. Túl kell látnunk a magunk fájdalmán. Ha meglátjuk Őt, megvigasztal, letörli könnyeinket és erőt ad a folytatáshoz.

Pál apostol továbbra is Ábrahám körülmetélkedés előtti hitére teszi a hangsúlyt (Rm 4,13-25). Nem a törvény, hanem a hite alapján igazult meg, és kapott ígéretet. Ábrahám  az Isten szavában való hitre épített. Hitt Istennek és engedelmeskedett. Ez volt rá a jellemző. És erre a hitben való engedelmeskedésre kell építenünk. Aki a cselekedetekre akar építeni, annak üressé válik a hite. A hit összeköt Istennel, még pedig kegyelemből, a kereszt által. Így azután mindenkinek van esélye. Isten Jézusban kínálja az életre való esélyt. Nem számít, kik vagyunk, csak a Krisztusba vetett hitünk. Egyedül az Úr tettei számítanak az üdvösséghez.

Ábrahám abban az Istenben hitt, Aki megeleveníti a holtakat és létre hívja a nem létezőket. Sőt ezt reménység ellenére is hitte. Csodálatos, és ez a hit, nem addig tart, ameddig emberileg van remény, hanem azon túl. Tulajdonképpen az élő hit, akkor válik erőssé, amikor az emberi reménység véget ér. Az igazi remény nem az ember, hanem Isten lehetőségeire épít. A hitnek nincs határa, nem a tudás, avagy a technika helyzete határozza meg.

Ábrahám hite egyre mélyült. Hogyan? Az Istennel való kapcsolat által. Egyre inkább megismerte Isten hatalmát, és ez azt eredményezte, hogy teljes mértékben hitte, amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni. Ez nagyon fontos. Nem elég olvasni az ígéreteket és gyönyörködni bennük, hanem hinni is kell, hogy minden úgy van, és úgy lesz, ahogyan Isten azt megmondta. Aki kapcsolatban van az Úrral az maga is tapasztalja mindezt. Aki ismeri az Úr hatalmát, az nem gyengül meg hitében akkor sem, ha a körülmények lesújtóak, és minden azt mondja, ebből már nem lehet semmi. Hisszük ezt akkor is, amikor már mindenki lemond a gyógyulás, a szabadulás, a változás lehetőségéről? Urunk Jézus hatalma a lehetetlenségek valóságát hozta el a világba. Számára nem volt lehetetlen. Gondoljunk a legsúlyosabb betegekre, akik a maguk korában reménytelenek voltak, vagy éppen a négy napja halott Lázárra. Az Úr hatalma győzött a betegség és a halál fölött. Ne adjuk fel, harcoljunk hit által a bűn és a betegségek ellen.

 

 

Ó, ÉRTHETETLEN KEGYELEM

 

1.  

Ó, érthetetlen kegyelem,

Mely rég utánam járt,

Ki tévelygőn, vakon bolyongtam utamon,

Egyszer csak rám talált.

2.  

Félelmektől megszabadít,

Szent félelemre tanít;

S ahol csak megjelen e drága kegyelem,

Bűnöst megigazít.

3.  

Hozzá bajok, vészek között

Mindig járulhatok.

Megőriz, megvéd, s bőségesen elég

Elérni otthonunk!

4.  

Az Úr íme jót ígért nekem,

Vár Nála biztos jövő.

Igéje szent erő, pajzsom, jutalmam Ő,

Életfogytiglan Ő!

5.  

S ha végsőt dobban majd a szív,

Az élet véget ér:

Túl titkok fátyolán a lelkem igazán

Szent békességbe tér.

6.  

Sok ezredév ha eltelik,

Kevés, akár egy nap

Dicsérni az Urat, mivel kegyelme nagy

S oly érthetetlen az.

 

Isten áldásával.