Fordulat

A megtérés nélküli életre ítélet vár. Isten adott időt a bűnbánatra az újrakezdésre, de nem éltek vele. Egyszer a kegyelmi idő is véget ér. Örüljek a kegyelemnek, de éljek is vele. Izráel népe a magába szállás helyett, a prófétára hárította a felelősséget (Ámósz 7,10-17).  A jólét, a fényűzés a gondtalanság mennyire megtéveszti őket, hamis biztonságban érzik magukat és nem látják, hogy rossz irányba tartanak, mert elszakadtak Istentől. A külső fejlődés eltompította hallásukat, érzéketlenné váltak Isten szavára, a prófétában csak egy embert látnak. Isten üzenetét emberi véleményként kezelik. Hányszor vagyunk mi is így, mert nem szeretjük, ha az Ige beleszól életünkbe, rámutat bűneinkre, hiányosságainkra. Ahogyan ők el akarják hallgattatni Isten emberét, úgy akarjuk mi is kiiktatni Isten szavát. Azonban ez nem megoldás, pedig ma is vannak, akik nem mennek tovább istentiszteletre, nem olvassák a Bibliát és azt gondolják, minden rendben van. Azonban a mélyben ott van a romlás, ami akkor is hat, ha kívülről még nem látszik. A próféta feladata, hogy lerántsa a leplet és láthatóvá tegye a romlást. Csak akkor lesz gyógyulás, ha meglátjuk a bajt és készek vagyunk elfogadni az Istentől küldött orvosságot.

A bételi pap elküldi Ámószt, és azt gondolja így megoldódik a probléma, minden maradhat a régiben. Nem számol Istennel, a prófétáját el lehet küldeni, de Őt nem. Nagyon árulkodó, amivel elküldi Ámószt: „Menj el innen, menekülj Júdába, ott keresd meg kenyeredet, és ott prófétálj” (12)! Saját magából indul ki, számára pusztán kenyérkereset a papi tiszt. Amikor elküldik, nem ijed meg, hanem bizonyságot tesz arról, hogy ő miért prófétál. Ebből megtudjuk, mi is a különbség közte és Amacjá között. Amacjá a király, Ámósz pedig Isten alkalmazottja, egyedül Tőle függ. Ámósz számára az egyedüli érv és motiváció az elhívás. Isten megragadta az életét, rábízta igéit, és neki mennie kellett. Itt fordult meg az élete, addig termelte a fügét, gondozta a nyájat, de amikor az Úr szólt mindent otthagyva végezte küldetését. Minden azon fordul meg, hogy van-e elhívásom? A tanítványokat is elhívta az Úr, Pál apostol legtöbbször odaírja a levelei mellé, elhívott apostol. Ez teszi hitelessé, mert így Isten a megbízó. Elhívás nélkül lehet vallásos az ember, de tanítvány nem, e nélkül csak udvari próféta marad.

Vasárnap csendjében álljunk őszintén az Úr elé és kérdezzük meg, hallottam-e már a hívást? Úgy tartozom-e a gyülekezetbe, azért végzek egyházi feladatot, mert egyszer az Úr megállt mellettem és azt mondta: Jöjj és kövess engem? Ha még nem, akkor ma, amikor az Igét olvasod, meghallhatod szavát. Azért hív, mert szeret, életét adta érted is a kereszten, és azt akarja, hogy el ne vessz, hanem örök életed legyen. Ha elindulsz, mint Ámósz, vagy a tanítványok, mindent otthagyva, felismered, hogy terve van veled. A céltalanságból kivezet, új távlatot nyit előtted, bizonytalanság helyett vár rád biztos jövő. Hol? Vele, ott ahol Ő van. A keresztyén életet csak őszintén, igazán és teljes szívből érdemes végezni.

Kedves Olvasó! Állj meg most egy pillanatra és gondolkodj el, megfordult-e már az életed? Be ált-e már egy gyökeres változás, amikor a régi életed átadtad az Úrnak, hátad fordítottál bűneidnek, és új, krisztusi alapokra helyezted életed? Biblikus megtérés, azaz megfordulás nélkül csak az élet külső keretei változnak, de maga az élet nem. Ezt látjuk meg lehet változtatni a társadalmi formát, rendbe lehet hozni épületeket, beindíthatunk különféle szervezeteket, de ha belül a szívünkben nem történt trónfosztás, ha még nem engedtem át Jézusnak az első helyet, minden marad a régiben.

Ámósz nem új szakmát választott, hanem új életet kapott Istentől, benne új feladatot, amely nem volt könnyű. De mivel Isten Lelke vezeti, bátran szól a tanult, hatalommal bíró paphoz. Ő úgy tud szólni, hogy el tudja mondani: „ezt mondta nekem az Úr” (15). Ezzel a bizonyossággal lépek-e mindig a szószékre, vagy az emberek elé? Talán ennek a hiánya miatt gyümölcstelen ma az igehirdetések nagy része? Ámósz azonban, nem a magáét mondja, hanem az Úr üzenetét, amit Tőle kapott. Legtöbbször azért nincs erő, abban, amit mondunk és teszünk, mert a magunkét mondjuk. Erő, dünamisz, csak az Igében, van. Csak az Úrtól származó szó tud életeket megváltoztatni, bilincseket széttörni, békességet ajándékozni.

Istennek van a népe számára szava, ezt kell átadnia Ámósznak. ez a szó most kemény, de ha komolyan veszik életre segítő. Aki elküldi a prófétát, annak szembesülni kell Isten ítéletével. Pont azokon a területeken érinti majd az ítélet, amiért eddig élt, ami a legfontosabb volt, amiért Isten szavát is feláldozta. Családja nyomor és halál martalékává válik, darabokra hullik, vagyonát is elveszti másoké lesz. Hányszor a család békessége, vagy megélhetése miatt, maradnak el a gyülekezetből emberek, de amit mi akarunk megtartani azt, elveszítjük, mert Ő a Megtartó.

A Zsidókhoz írt levélből (5,1-6), most csak néhány gondolatot szeretnék kiemelni. Az egyik, hogy itt is az elhívással találkozunk. A főpapi tisztséget Isten bízta rá Áronra. Ő választotta ki, és készítette fel a szolgálatra. Csak akkor vagyok igazán a helyemen, ha bizonyosságom van efelől, hogy nem én választottam azt a szolgálatot, a helyet ahol vagyok, hanem elhívott engem az Úr. Nem emberek tartottak megfelelőnek az igehirdetésére, missziói munkára, vagy gyermekek közti szolgálatra, hanem az Úr küldött. Azt is meg kell látnunk, hogy még az elhívott szolga is kegyelemből él. Ő is körül van véve erőtlenséggel, a legkiválóbb tanítvány kegyelemre szoruló bűnös, akinek bűnért való áldozatra és bűnbocsánatra van szüksége. Az Atya pont azért küldte el a Fiút, hogy amit én nem tudok elvégezni, azt Ő megtegye. Mint, főpap bemutatta értem is az áldozatot, önmagát. Soha nem felejthetem el, amit Pál így írt: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Ef 2,8-9).

Isten áldásával.