Útmutató

N

apról-napra kap útmutatást az Úrtól a próféta (Ez 46,16-24). Mindig van újabb terület, ahol Istennek le kell fektetni az irányvonalat népe számára. Mindezt azért teszi, mert korábban sok területen vétkeztek, bálványokhoz fordultak és már nem az Úr törvénye szerint viseltettek egymás iránt sem. Izráelnek mindenben Isten útmutatásához kell alkalmazkodnia, mert Isten mindenkit, az egész népet figyelembe veszi. Számára az egyszerű emberek is fontosak, ezért Isten védi a jogaikat. Nagy kísértés volt a vezetők számára, hogy az özvegy, az árva, a szegény jogait nem védelmezték, sőt inkább megszabdalták jogaikat. Most az Úr hangsúlyozza, hogy a fejedelem nem élhet vissza pozíciójával, és nem veheti el azt, ami a népé, nem sajátíthatja ki. Isten mindig odafigyel a gyöngékre, az egyszerű emberekre, Jézus Krisztus is vitte számukra Isten kegyelmét, felemelte őket a porból, meggyógyította életüket. Az evangéliumnak ma is át kell rajtunk keresztül hatni a társadalom minden rétegét. Jézus ma, tanítványai által kíván megjelenni az emberek között. Ma is fontos számára mindenki, felkínálja az új életet, Isten országának minden áldását.

Az Úr megvédi népe tulajdonát, nem engedi, hogy bárki elveszítse azt, ami az övé, ami a megélhetést jelenti a számára. Fontos, hogy mindenkinek legyen saját tulajdona, darabka földje, ami biztonságot ad számára. Mai életünk nyomorúsága pont az, hogy nincs meg sokak számára ez a biztonság, mert nincs olyan tulajdonuk, ami a megélhetést jelentené nehéz időkben is. Azonban nézzünk Urunkra, Ő minden emberi biztosítékot elengedett, amikor kilépett a szolgálat mezejére. Maga mögött hagyta a biztos munkát, a családi hátteret és teljesen az Atya kezébe helyezte magát. Bizonytalan világunk egyetlen biztos pontja az Isten országa, amely nem függ emberi döntésektől, különféle hatalmaktól, mert benne Isten az Úr. Aki belép Isten országába, biztonságot talál.

A törvényről beszél az apostol, mert vannak, akik arra a talajra akarják ráállítani a gyülekezetet (1Tim 1,8-11). Nem látják ezek a tanítók, hogy már nem a törvény, hanem a kegyelem időszakában élünk. Már nem a törvény megtartása által van az üdvösség, hanem ingyen kegyelemből, hit által. Pont azért lépett be a kegyelem a világunkba, mert nélküle esélytelenek lennénk. Annyira meg romlottunk, hogy képtelenek vagyunk Isten törvénye szerint élni. Izráel élete bizonyítja mindezt, ők sem tudták megtartani a törvényt, ezért az Atya elküldte fiát a világba, Aki elrendezte a kereszten bűneinket. Azért jött, hogy levegye rólunk a terheket és magára vegye, majd felvigye a keresztre. Aki bűnbánattal tekint fel Rá, az bocsánatot nyer, és az új élet ajándékában részesül.  Az üdvösséghez bűnbánatra és a kegyelem elfogadására van szükség. Ha ez megtörtént, a törvény már segítő eszközzé válik.

Mi ismerjük-e az Ige összefüggéseit, és erőt, bátorítást jelent-e számunkra? Tehát a törvény nem üdvösséget adóvá, hanem támponttá válik az élet felé vezető úton. Azért adta az Úr, hogy általa el tudjunk igazodni a világban, ne tévedjünk el, és ne döntsünk rosszul, ne cselekedjünk helytelenül. A törvény útmutatására szükség van, mert nélküle belegabalyodunk az életbe, hisz körülöttünk mindig változnak az értékek, mindig más a helyes, mint ami korábban volt. Az egyik pillanatban ünnepelt hős valaki, másikban ugyanazért a tettért bűnösnek kiáltják ki. Hogyan lehet akkor jól tájékozódni, miképpen nem tévedünk el? Számunkra is mérvadó a zsoltáros válasza, amit saját vívódásai közepette talált meg. „Az ifjú hogyan őrizheti meg tisztán az útját? A te beszéded megtartása által” (Zsolt 119,9). A kérdést nem szükséges csak a fiatalokra koncentrálni, mindnyájunknak fel kell tenni, hogyan maradhatunk tiszták? Megvan a válasz is, ha megtartjuk az Úr beszédét. A tízparancsolat minden korban ugyanaz, a ne ölj, a ne lopj, a ne paráználkodj, vagy a ne kívánd, ami a te felebarátodé mindig lámpásként fénylik, mindig az élet, a tisztaság és a tulajdon védelmét hangsúlyozza számunkra. Ha a tíz Ige által jelzett úton haladunk soha nem válik ellentmondásossá az életünk, soha nem kényszerülünk magyarázkodásra.

Pálra az evangélium bízatott, és hangsúlyozza, hogy lehet aszerint élni. Az evangélium Isten dicsőségét hordozza, az Úr csodálatos tervét és kegyelmét tárja elénk. Mert az evangélium hordozza az emberhez méltó élet lehetőségét. Az Ige az az útmutató, aminek a segítségével célba jut az életünk.

Az Úr csodásan működik

1.        

Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van:

Tenger takarja lábnyomát, szelek szárnyán suhan.

Mint titkos bánya mélyiben, formálja terveit,

De biztos kézzel hozza föl, mi most még rejtve itt.

2.        

Bölcs terveit megérleli, rügyet fakaszt az ág.

Bimbója bár igénytelen, pompás lesz a virág.

Ki kétkedőn kutatja Őt, annak választ nem ád,

De a hívő előtt az Úr megfejti önmagát.

3.        

Ne félj tehát, kicsiny csapat, ha rád felleg borul:

Kegyelmet rejt, s belőle majd áldás esője hull.

Bízzál az Úrban, rólad Ő meg nem feledkezik,

Sorsod sötétlő árnya közt szent arca rejtezik.

Isten áldásával.

Leborulva az Úr előtt

A

 templom keletre néző kapuján vonult be az Úr dicsősége, ezért csak a fejedelem használhatja (Ez 46,1-15). Munkanapokon zárva volt, csak szombat és újhold napján nyitották ki. Az ember nem vonulhat ott ahol az Úr járt, tulajdonképpen védelmi intézkedés ez, hiszen a bűnös ember nem bírja elviselni Isten szentségét. Aki meglátja az Urat, meghal, ezért kerülik el a keleti kaput. A fejedelem azonban bemehet rajta, amikor áldozni megy. Bemehet, de leborulva kell imádkoznia, ezáltal fejezi ki, hogy a fejedelemnek is van Ura. A fejedelem fölött is vannak, ő is engedelmességgel tartozik, mégpedig az Örökkévaló Istennek.

Ez a rendelkezés megóvja a vezetőt az önkényuralomtól, hiszen mindig úgy cselekszik, hogy tudja, döntéseiért, és tetteiért az Úr előtt vállalnia kell a felelősséget. Az Úr előtt való leborulás alázatban tart, hiszen csak a királyok előtt borultak le. Ez az aktus kifejezte, hogy aki előtt leborulok az nagyobb nálam. Tehát az imádkozás közbeni testtartásnak is van üzenete. A leborulás azt jelenti, hogy a Királyok Királya előtt állok. Várom a napi parancsát, amit késedelem nélkül igyekszem megcselekedni.

A fejedelem Úr előtt való leborulása azt üzeni Isten gyermekei számára, amit a zsoltáros megfogalmazott: „Ne bízzatok a fejedelmekben, se ember fiában, mert nem menthetnek meg” (Zsolt 146,3). Tehát fontos ezt szem előtt tartani, ember nem tud segíteni, még ha nagy pozícióban is van, egyedül az Úr ad segítséget, Ő tud megmenteni  a kárhozattól, és a nehéz helyzetekben. Sokan a vezető váltástól várnak reménységet és életváltozást, azonban csak az Úr ad igazi segítséget, mindenkinek Őreá van szüksége.

A fejedelemnek is kell áldozatot bemutatni. Az égő áldozat bemutatása azt üzeni, hogy a fejedelem is bűnös ember. Neki is kegyelemre van szüksége. Tehát a vezető sem több, nem különb, mint az ország népe, ő is csak kegyelemből él. Milyen alázattal sorolja az apostol Pál magát, a bűnösök közé: „Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy a bűnösöket megmentse, akik között én vagyok az első” (1Tim 1,15). Sok évvel az átélt kegyelem után is a bűnösök közé sorolja be magát. Nem tartja önmagát különbnek, sőt fájdalmat okoz neki, hogy valamikor üldözte az Úr tanítványait. Jó így látni magamat, bűnös vagyok, és mindig szükségem van a kegyelemre.  Milyen jó is lenne, ha ezt mindig őszintén és mélyen átélnénk, és naponta így állnánk oda: „Könyörülj rajtam, Istenem, a te kegyelmességed szerint, nagy irgalmasságod szerint töröld el bűneimet! Moss ki egészen álnokságomból, és vétkeimből tisztíts meg engem” (Zsolt 51,3-4)! A nép és a fejedelem együtt állnak bűnösként az Úr előtt, és ez a jó lelkigondozói magatartás is. Bűnösökként állunk az Úr előtt, úgy, hogy a lelkigondozónak és a gondozottnak is segítségre, kegyelemre van szüksége. Ez az alázatos hozzáállás adhat eredményt, mert a másik érzi a lelkigondozó alázatát, együttérzését.

Mától egy újabb páli levelet olvasunk (1Tim 1,1-7). Ez az írás elsősorban nem egy gyülekezetnek, hanem az apostol fiatal munkatársának, Timóteusnak szól. Azonban rajta keresztül az efézusi közösség is megszólíttatik, mert ott végez szolgálatot az ifjú testvér. Pál és Timóteus között jó a kapcsolat, ez is örvendetes, hiszen az idősek és a fiatalok között nem mindig feszültségmentes a kapcsolat. Hogyan lehet Pálék kapcsolata jó? Azért mert mindkettőjüknek Jézus az Ura és ezáltal mindketten tudják hol a helyük.

Timóteusnak van feladata, fiatal kora ellenére alkalmasnak találja az apostol erre a munkára és bízik is benne. Ezt jó látni, ott meri hagyni a fiatalt a problémák közepette. Nem gondolja azt, hogy csak ő oldhatja meg a kialakult helyzetet. Azt sem hiszi, ha ő nem tudott rendet tenni, akkor ez Timóteusnak sem sikerülhet. A fiataloknak kiképzésre és bizalomra van szükségük.

Timóteus megbízatásának a célja, hogy a gyülekezetben helyreálljon a jó lelkiismeretből fakadó, képmutatás nélküli hit.   Mert eltértek ettől, a hit helyett régi mondák és nemzetségtáblázatok felé fordultak.  Nagy veszélyként jelentkezett, hogy visszacsúsznak a törvénybe, azonban ezt Pál nem akarja. Nem, mert kegyelemből van üdvösségünk, a hit által, és nem a törvény megcselekvéséből. Miért tértek el a hittől, mert Pál szerint nem értik igazán az Igét, ezért meg lehet őket téveszteni. A tévtanítás ellenszere a helyes bibliaismeret. A reformáció is azért tudott győzni, mert kézbe adta és megismertette az emberekkel az Igét. Ezért lényeges, hogy mi is igyekezzünk minél jobban megismerni Isten Igéjét. Általa maradhatunk meg a keskeny úton és belőle nyerjük a növekedéshez szükséges táplálékot is.

Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség

1. Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség, Szentháromságban ki vagy egy Istenség. Csak téged illet minden tisztesség, Mert téged ural az egész föld s ég.

2. Imád a nagy ég ő teljességével, Mondván: szent, szent, szent az Úr felségével! Teljes a föld s ég dicsőségével, Seregek Ura erősségével!

3. Imád a földnek kiterjedt nagysága, Mind e világnak nagy hatalmassága; A sok népeknek minden országa, Roppant táborok sűrű sokasága.

4. Imád téged a napnak fényessége, Az éjszakának titkos setétsége; Imád a holdnak ő teljessége: A csillagoknak szép ékessége.

5. Imád a tenger s a vizek folyása, A sok hegyeknek magas fennállása; Minden szeleknek széjjeloszlása S a madaraknak ékes szólása.

6. Imádlak én is téged, Teremtőmet, Gondviselőmet és Idvezítőmet, Megszentelőmet s erősítőmet: Én Istenemet, egy Segítőmet.

7. Imádlak téged, Urát kezdetemnek, Urát végemnek s egész életemnek, Fő szerző okát a természetnek, Halálnak Urát és kegyelemnek.

8.                   Imádlak téged, egyedül Uramat, Nem vetem másban én bizodalmamat; Mikor imádlak, halld meg én szómat, Írd be könyvedbe hódolásomat.

Isten áldásával.

Mérce

A

 fejezetet olvasva meg kell még említeni az űrmértékek mércéjét, a hómert (Ez 45,13-25). Ehhez kellett a többi űrmértéket igazítani, mert kell egy mérce, amihez mindent lehet mérni, hogy pontosak legyenek az eszközök. Ha nincs mérce nem lesz hiteles az életünk. Nem mérhetünk azonban önmagunkhoz, mert úgy nem lesz reális az eredmény. Számunkra a hiteles és Istentől elismert mérce az Úr Jézus és az írott Ige. Isten Őt adta számunkra zsinórmértékül és a biblián keresztül elvégezhetjük életünk mérlegelését. Fontos ez, mert egyedül az Igéből látjuk meg, mi az Isten szerinti jó, a magunk mércéi csak a saját véleményünket fejezik ki, de ami nekem jó, a nem biztos, hogy a másiknak is jó. Tulajdonképpen ettől szenved a világ, mindig valaki a maga szerinti jót akarja a másikra ráerőltetni. De ami nekem jó, az nem biztos, hogy a másiknak is jó. Kis közösségekben is láthatjuk ezt, de az országok között is hasonló gondolkodást fedezünk fel.  De ami az egyik országnak jó, miért lenne jó a másiknak? Akaratunk másikra való erőltetése helyett tekintsünk bátran Isten Igéjébe, Ő megmondja számunkra mi a jó, és milyen utat készített a számunkra.

Isten gondoskodik népéről, de nekik is vannak kötelességeik. Nekik is meg kell tenniük dolgokat, ahhoz, hogy jól működjön az ország. Isten ad, de a hálát érte áldozat formájában mindenkinek ki kell fejezni. A gyülekezet akkor hatásos, ha mindenki magáénak vallja és vállalja, mindazt, ami a közösségtartozással jár. Meg kell tanulni, hogy nemcsak jogaink, hanem kötelességeink is vannak. Akkor működik jól a család, a gyülekezet, de egy ország is, ha mindenki megcselekszi kötelességeit. A kötelességgel egyszer megismertetnek és az onnantól kezdve magától értetődőnek kell, hogy legyen. Amilyen magától értetődő, hogy étel kerül az asztalra, olyan természetesnek kell lenni az étkezés utáni rendrakásnak is.

Fontos meglátnunk, hogy Isten népe között nemcsak a népnek, hanem a fejedelemnek, a vezetőnek is van kötelessége. Az Úr rajta is számon kéri azt. Nincs kivétel mindenkinek meg kell tennie, amit az Úr rábízott. Ő mindenkit számon kér.

Meg kell említeni még, hogy az Úr mennyire odafigyel ránk, tudja, hogy vannak tudatlanságból elkövetett vétkeink. Olyan bűnök, amelyeket úgy követünk el, hogy még nem ismerjük Isten akaratát. Ezeket a bűnöket is bűnbánattal letehetjük a kereszt alá, és az Úrnak vére ezeket is eltörli.

Az utolsó sorokat írja az apostol és ezek bátorítást és buzdítást tartalmaznak (2Kor 13,11-13). Felszólítja őket, hogy a problémák ellenére és közepette is örüljenek. Fontos, hogy az Úr gyermekei örüljenek. Miért? Hiszen nem mindig van okunk örülni, gondoljuk. Azonban azt kell mondani, hogy mindig van okunk örülni. Aki otthon van, aki az Atya házában van, annak van oka örülni. Örülhetünk a hazatérésnek, hogy Atyánk megbocsátotta bűneinket, hogy úgy tekint ránk, mint akik ismét élnek. Örülhetünk az Atyai ház minden gazdagságnak. Hiszen korábban már ebben a levélben is olvastuk, hogy Isten gazdag, van hatalma övéinek minden szükségét betölteni. Így amikor szomorúságra volna okunk, örülhetünk az Úrban.

A tanítványnak, a gyülekezetnek folyamatosan épülnie kell. Nem állhatunk meg a növekedésben, nem mondhatjuk elég, tovább nem akarok fejlődni. A növekedést pedig az Ige biztosítja. Minél jobban megismerjük és cselekedjük az Úr szavát, annál előrébb jutunk a hitben.

A közösség növekedését az egymás buzdítása lendíti előre. Hiszen nem mindenki tart ott, ahol a másik. Van, akinek bátorításra, támogatásra van szüksége. A gyülekezet nem versenypálya, ahol egymást meg kell előzni, itt egymást, a lemaradót, a roskadozót segíteni kell.

Ha figyelünk az Úrra és tesszük, amit mond, békességünk lesz, mert a békesség Istene tölti be a szívünket.

Amit szívünk esdve kér

1.  

Amit szívünk esdve kér,

Földi kincsnél többet ér.

Mind mulandó és üres,

Amit a világ keres.

Lásd, Uram, mi Lelkedet

Kérjük, Aki hűn vezet,

Föl ne tartsa semmi gát,

Hadd jelentse meg magát,

És szívünk töltse be

Mindörökre szent heve!

2.  

Ne a test legyen urunk,

Kit követni indulunk,

Lelked szóljon csak velünk,

Mert mi Őrá figyelünk.

Lásd, Uram, mi Lelkedet

Kérjük, Aki hűn vezet,

Föl ne tartsa semmi gát,

Hadd jelentse meg magát,

És szívünk töltse be

Mindörökre szent heve!

3.  

Tartsd kezedbe’, hű Urunk,

Amit mondunk, gondolunk;

S míg szemünk csak Rád tekint,

Hűn igazgasd tetteink!

Lásd, Uram, mi Lelkedet

Kérjük, Aki hűn vezet,

Föl ne tartsa semmi gát,

Hadd jelentse meg magát,

És szívünk töltse be

Mindörökre szent heve!

4.  

Lelkedet reánk kitöltsd,

Érjen így a jó gyümölcs;

Lássa mindaz, aki él,

Életünk, hogy mit beszél.

Lásd, Uram, mi Lelkedet

Kérjük, Aki hűn vezet,

Föl ne tartsa semmi gát,

Hadd jelentse meg magát,

És szívünk töltse be

Mindörökre szent heve!

5.  

Ó, mi áldás, kegyelem

Benned élni szüntelen,

Eszközöd gyanánt, Uram,

Függni Tőled untalan!

Lásd, Uram, mi Lelkedet

Kérjük, Aki hűn vezet,

Föl ne tartsa semmi gát,

Hadd jelentse meg magát,

És szívünk töltse be

Mindörökre szent heve!

Isten áldásával.

Mit adok az Úrnak?

A

z országot majd újra fel kell osztania Izráel népének és amikor ezt teszi egy meghatározott területű szent  részt az Úrnak kell adniuk (Ez 45,1-12). Ez jelzi, hogy minden, az egész föld az Úré, és amink van, azt Tőle kapjuk ajándékba. Minden ajándék,  mindent tőle kapunk, amivel rendelkezünk, mégpedig azért, hogy dicsőítsük vele Őt. Nem az a hangsúlyos mennyi ajándékot kaptunk, hanem az, hogy arra használjuk, amire kaptuk, és kihozzuk belőle a maximumot. 

A szent területet az Úr osztja el. Egy részén épül a templom a többi pedig a szolgálatot teljesítőké lesz. Így gondoskodik az Úr övéiről. Ő ad nekik lakóhelyet. Akit az Úr elhív szolgálatra, annak minden dolgáról gondoskodik, nem hagyja őt magára. Nem engedi szolgáit kiszolgáltatott helyzetbe jutni, nem attól függ a megélhetésük, hogy Isten népe gondol e a papokra, hanem Ő maga biztosítja számukra a megélhetést.

A templom helyét is az Úr határozza meg, mégpedig azért, mert ránk jellemző, hogy amikor egyenesbe kerül az életünk, megfeledkezünk az Úrról. Elfelejtjük, amit ígértünk. Amikor bajba jutunk, sok mindent ígérünk, csak segítsen az Úr, amikor rendeződnek dolgaink meggondoljuk magunkat és úgy vagyunk, hogy nekünk is szükségünk van arra, amit az Úrnak akartunk adni. Gyakran vagyunk úgy, mint egy történet szerint egy gazda, amikor két tehene született elhatározta feleségével együtt, hogy az egyiket az Úrnak adják hálából áldásaiért. Telt, múlt az idő és már közelgett a nap amikor az egyik borjút az Úrnak adják,  ám egy reggel jön a gazda a feleségéhez, hogy megbetegedett és elpusztult az Úr borjúja. Így vagyunk mi, az Úr borjúja, tehát amit Neki kellett volna adni az pusztult el, még véletlenül se gondolták azt, hogy a sajátjuk pusztult el, és ami él azt adják az Úrnak. Mert az Úrnak jó a selejt, az Úrnak nem is kell megadni, amit fogadtunk vélik sokan. Mi lenne, ha Isten is a selejtet adná, ha nem hozná fel napját jókra és gonoszokra egyaránt?

Isten így kivédte, hogy a templom és szolgái kerüljenek az utolsó helyre. Mert bizony megtörténik, hogy Isten dolgait tesszük az utolsó helyre. Első helyen mindig a magunk ügye szerepel. Előbb a magunk munkáját kell elvégezni, házunkat felépíteni, még a nyugalomnapja sem számít, és majd a végén jöhet az Úr ügye. A hazatérés után pont ebbe a helyzetbe kerültek a zsidók, első lett a számukra saját házaik, földjeik rendbetétele, a templomról pedig elfelejtkeztek. Nagyszerűen helyreállították saját örökségüket, templom pedig továbbra is romos és gazos volt. Próféták által ébresztette rá Isten Izráelt arra, hogy ez nem helyes, és így fogtak azután hozzá a templom helyreállításához. Mai csendességünkben nézzük meg, hogy milyen sorrend érvényesül az életünkben? Nézzük meg mennyire fontos számunkra Isten országa, annak minden dolga?

Pál apostol is azt kéri a korinthusiaktól, hogy vizsgálják meg magukat (2Kor 13,5-10). Igen, magukat, mert eddig Pált vizsgálgatták, mert más életét mindig könnyebb mérlegre tenni, mint a sajátunkét. Azonban az Úr azt kéri, hogy ne más hitével foglalkozzunk, hanem a sajátunkéval. Álljunk az Úr elé és vizsgáljuk meg, hogy Krisztus bennünk van-e? Hiszen annak látszania kell. Ha az Úr valóban bennünk él, az meglátszik az életünkön.

Szükség van ilyen elcsendesedésre, ilyen önvizsgálatra, hogy meglássuk, hol is tartunk. Azért is szükség van erre a vizsgálatra, mert sokan bizonytalanok a hitükben, azonban a hitünket nem az érzéseinkre, hanem az Úr Igéjére kell alapozni. Az üdvbizonyosság nem érzelem, hanem kijelentés kérdése. Az Úr ezt mondja: „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van” (Jn 3,36). Ha ezt mondja urunk, akkor ez így is van. Ha hiszek Benne, mint Megváltómban és életem Urában érvényes ez a kijelentés. Azonban az új Úr jelenlétének és akaratának meg kell látszódnia a mindennapokban. Látszódnia kell, hogy Jézus irányítja az életemet, mert most már más szokásaim vannak, másképp gondolkodom, másképp élek, másképp szórakozom, tehát minden más, mint eddig volt.

Az Úrhoz való tartozás jele, hogy a jót, az Úr Igéje szerinti jót igyekezzük tenni és a gonosz dolgoktól elhatárolódunk. Azonban ehhez szükség van az imádkozásra, mert általa kapunk vezetést és erőt a jó felismerésére és megcselekvésére. Arra is szükség van, hogy egymást hordozzuk imádságban, Pál is ezt tette. De azért is imádkozik az apostol, hogy tökéletesedjenek, azaz, ne rekedjenek meg a hitben, hanem lássák meg, hogy folyamatos növekedésre van szükségük. Fontos, hogy ne elégedjünk meg magunkkal, hanem vágyjunk többre, akarjuk a hibákat meglátni is kijavítani.

Jézusból többet hadd vegyek

Jézusból többet hadd vegyek,

S másoknak többet hadd vigyek.

Őt egyre jobban szemléljem,

Váltsághalálát dicsérjem.

      Több, több mire vágyom,

      Több, több mire vágyom.

      Őt egyre jobban szemléljem,

      Váltsághalálát dicsérjem.

Jézusról többet hadd tudjak,

Tervéhez jobban simuljak.

Szentlélek Isten, jöjj, taníts,

Meglátni Krisztus titkait.

      Több, több mire vágyom...

Adhasson többet Igében.

Járjak vele közösségben.

Halljam a hangját szívemben,

Éljem az Igét éltemben.

      Több, több mire vágyom...

Hallhassak többet trónjáról,

Hol dicső népe országol.

Visszajön Ő, s és nem késik,

Országa nő, megáll végig.

      Több, több mire vágyom.

Isten áldásával.

Megtisztult élettel

A

 templomot betölti az Úr dicsősége és ez azt üzeni, hogy újra Jeruzsálemben lesz az Úr (Ez 44,1-31). Ismét népe közt lakozik, így biztonságban élhetnek. Isten gyermekeinek Isten jelenléte a legnagyobb öröm és áldás. Izráel jövője az Úr jelenlététől függ. Isten azonban nem maradt a templomban, hanem Jézus Krisztusban emberré lett, és ezáltal közvetlen közelünkbe került. Az emberek már fel tudták keresni, különféle problémáikra tőle várták a megoldást. Csodálatos ez a számunkra is, hisz így látjuk, hogy az Úr minden korban megközelíthető. Mi is bátran mehetünk Hozzá, sőt behívhatjuk az életünkbe, mert az a cél, hogy mi elmondhassuk, amit Pál apostol, hogy élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus (Gal 2,20).

Az Úr visszatér népe közé, jelen lesz dicsősége, Rá építhetik mindennapjaikat, de nekik is változtatni kell. Amikor visszatérnek földjükre, új életet kell kezdeniük, az új kezdés pedig a régi befejezésével indul. Elég, mondja az Úr, a régi hűtlenségből, a sok utálatosságból, elég, abba kell hagyni, szakítani kell vele. A megtérés mindig szakítást jelent a bűnnel, a régi életformával, Isten azt akarja, hogy most már akaratához szabjuk magunkat.

A bűnnek következménye van, ezt jól látjuk Igénkből és komolyan is kell vennünk. Azok a léviták, akik elhagyták az Urat és bálványokhoz fordultak, hazamehetnek, szolgálhatnak is, de az Úr színe előtt nem jelenhetnek meg. Ez a büntetése hűtlenségüknek. Fontos tudnunk, hogy van bűnbocsánat, de nem minden következményt lehet rehabilitálni. A tékozló fiú hazamehetett és atyja visszafogadta, de az örökség, amit magával vitt el volt tékozolva, az eltékozolt éveket sem kapta vissza, ha tönkrement az egészsége, nem biztos, hogy teljesen regenerálódott az atyai házban. Ezért jó nekünk is átgondolni az életünket, az Ige alapján felmérni merre indulunk, mit teszünk, mert lehet vissza nem fordítható következménye tetteinknek. De lehet jó irányban is haladni a bárány nyomában.

A hűséges papoknak is meg lesz az Istentől elkészített rend az életükben, nem lehet akárhogy szolgálni az Urat, az Ő akarata szerint kell azt megtenni. A papok feladata a nép tanítása. Meg kell tanítani Izráelt a különbségtételre, igen, mert nem minden tiszta, nem minden szent. Erre a különbségtételre nekünk is szükségünk van, ezt nekünk is meg kell tanulnunk. Azonban ezt a különbségtételt magunktól nem bírjuk megtenni, azért is van ennyi nyomorúság, de Isten Szentlelke által képessé válunk rá. Ha egész lényünket az Úrnak szánjuk oda és Igéje vezérel bennünket, képessé válunk különbséget tenni jó és rossz között. A különbségtétel alapja az Ige, akkor döntünk helyesen, ha nem magunkhoz, hanem Isten Igéjéhez mérjük magunkat.

A Cádók papok ígéretet kapnak arra nézve, hogy az Úr lesz az örökségük. Nem kapnak külön birtokokat, mert maga az Úr gondoskodik róluk. Nagyszerű ígéret ez, de hit szükséges hozzá. Hit, ami által tökéletesen megbízunk Atyánkban, és semmilyen körülmények között nem mi gondoskodunk magunkról, hanem Rábízzuk megélhetésünket.

Pál apostol mindig a gyülekezet épülését tartja szem előtt (2Kor 12,19-13,4). Őt mindig az vezérli, hogy a testvérek növekedjenek, minden szava ezt a célt szolgálja. A kemény beszédeknek is ez volt a szándéka. Az apostol azért írt, mert megtisztulást akart elérni. A gyülekezetnek mindig tisztulnia kell, az Ige által. A felismert bűnöket el kell hagyniuk és megszentelődve kell tovább haladniuk.

Vajon hogyan találna bennünket Pál, ha most megjelenne köztünk? Az itt felsoroltak jelen vannak életünkben, vagy még tekintélyesebb lajstromot tudna leírni bűneinkből, vagy egy megújult, tiszta és szent közösséget találna? Tekintsünk önmagunkba és lássuk meg, hogy bizony nem mondhatjuk, hogy nincs jelen életünkben irigység, önzés, harag, pletykálkodás, azonban ha felismerjük őket meg lehet tőlük szabadulni. Ne vegyük ezeket természetesnek, hanem kérjük az Urat tisztítsa meg szívünket.

Isten mindig azért szól követei által, hogy azt vegyük komolyan, és amit mond, ahhoz tartsuk magunkat. Ezért mondja Pál, ha odamegy és nem történt változás és nem tértek meg bűneikből, nem lesz kíméletes. Kaptak időt a rendezésre, a változtatásra, ha nem veszik komolyan, letelik az idő, és keményen szól az apostol. Kemény lesz, mert a bűnnel nem lehet érzelgősen fellépni, a bűnnel le kell számolni. Azért áll a kereszt, hogy ott rendezzük életünket. A megfeszített Úr Jézustól erőt kapunk a megváltoztatott élethez. Ő képessé tesz, hogy ezután csak Neki éljünk.

Így szól ma tehozzád Jézus

1.  

Így szól ma tehozzád Jézus: „Életem adtam érted”.

Így szól ma tehozzád Jézus: „Életem adtam érted”.

Még ma válaszolj, kezébe tedd le élted!

Még ma válaszolj, kezébe tedd le élted!

2.  

Mennyei korona vár rád, te légy hű mindhalálig!

Mennyei korona vár rád, te légy hű mindhalálig!

Kín, baj, szenvedés Jézussal üdvre válik.

Kín, baj, szenvedés Jézussal üdvre válik.

Isten áldásával.

A legjavát add!

T

ovábbra is a távoli jövőben felépítendő templomról van, mert az Úr nemcsak gondos, hanem előrelátó is (Ez 43,13-27). Már most felkészíti népét arra az időre, amikor mindezek megvalósulnak. Ne akkor kelljen találgatni, hanem elő tudják venni a megadott tervet és az alapján készíthetik el a szenthelyet. A templomról való leírás bátorítás is, amikor majd a késői korok gyermekei kezükbe veszik Ezékiel próféta könyvét és elolvassák a templomról szóló látomást rőt, reménységet és békességet nyernek. Hosszú évszázadokon táplálta ez az ígéret a zsidóság reményét, mert ha Isten a távoli jövőben funkcionáló templomot mutatott az azt üzeni, véget ér a szétszóratás időszaka ismét hazakerül a nép.

Így kell nekünk is erőt, bátorítást és reménységet merítenünk a Szentírásból. Azért adta számunkra az Úr, hogy építsünk ígéreteire. Amint beteljesedtek a zsidóságnak adott ígéretek, megvalósultak a Messiásról szóló próféciák, úgy lesznek valóssággá az utolsó időkről szóló jövendölések is. Ad-e számunkra biztatást földi vándorlásunk idején az új égről és az új földről szóló üzenet?  Amikor sok nyomorúságot látunk a földön, napról-napra szembesülünk a sátán embergyilkos lelkületével, ad-e reménységet, hogy egyszer ezek véget érnek? Bízunk-e abban, hogy ez beteljesedik, a sátán és a bűn eltöröltetik, és az új földön Isten hűséges gyermeki örökké tartó boldogságban élhetnek. Ott már nem lesz betegség, halál, nem lesznek bűncselekmények csak Isten lesz minden mindenekben, Isten pedig a szeretet. Ezt tarjuk-e szem előtt mindennapi vándorlásunk során? Figyeljük-e a célt, vagy csak lefelé nézünk. Ha lefelé figyelünk, elcsüggedünk, azonban Pál mást mond nekünk: „Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül.  Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben” (Kol 3,1-3). Ha mi is az odafennvalókkal törődünk a legtöbbet nem ér csalódás bennünket, akkor erőt kapunk és tovább tudunk vándorolni. Tovább, mert szívünket nem visszahúzza a világ, hanem vonzza Isten országa.

Az oltárról kap útmutatást Ezékiel, azt kell majd áldozatokkal használatba venni. Mielőtt használnák bűnért való áldozattal szentelik föl. Kifejezi ez azt, hogy a jövőben is, mint bűnös állhatunk meg az Úr előtt, ezért szükségünk van áldozatra és bűnbocsánatra. Ahhoz, hogy áldozatot mutassanak be, látni kell bűneiket. A fogság az ott átélt sok nyomorúság bűnbánatra készíti fel a népet. Isten gyakran a nyomorúságon, tragédiákon keresztül szólítja meg asz embert. Miért? Mert ezek nélkül nem akar hallani. Amíg jó sora volt a tékozló fiúnak el felé akart menni otthonról, és az idegenben is azért kellett eljutnia a teljes összeomláshoz, mert ha jól alakultak volna dolgai, nem megy haza. Ha befut sikeres politikusként, vállalkozóként eszébe nem jut az Atyja, eszébe nem jut hazamenni. Ehhez a nyomorúság fekete komondoraira volt szükség. Bizony ma is sokak életében így van ez. Gondoljunk a magunk életére. Mi volt az ami az Úr felé irányított? Sokakat valamilyen nyomorúság, megoldhatatlan feladat késztetett Isten felé. Ha minden jól alakult volna Isten nélkül is az életünkben, nem biztos, hogy ma tanítványok lennénk.

Az is lényeges, hogy az áldozatok bemutatása nem a selejtezést szolgálja. Nem azért mutatnak be áldozatot, hogy így likvidálják az értéktelen a selejt egyedeket, hanem hálából van az áldozat, és a legjobbat, az épet, a hibátlant adják. Mert Isten is a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén váltott meg, atyáinktól örökölt hiábavaló életmódunkból (1Pét 1,19). Tehát mi se az értéktelent adjuk Urunknak, hanem életünk és mindenünk legjavát. Ne úgy gondolkozzunk, hogy Istennek az is jó lesz, mármint a selejt, hanem lássuk meg, hogy Ő egyszülött Fiát adta értünk. De nem is késő vénségében, amikor betelt az élettel, hanem fiatalon, amikor még előtte volt az élet. Jézus ereje teljében indult az Atyát szolgálni, majd ment a keresztre. Mi se érjük be kevesebbel.

Pál Krisztusra tekintve jól látja önmagát, vállalja mindazt, amit az Úr tett általa, tehát nem tesz úgy, mintha semmit nem cselekedett volna, de önmagát mégis semminek tekinti (2Kor 12,11-18). Vagyis Pál nem száll el magától, tudja, hogy a benne élő Krisztus cselekedett általa, Ő tette képessé mindarra, amit eddig elvégzett. Úgy szolgált, hogy mindenütt az Úr hatalma nyilvánuljon meg, és ragyogjon fel. Jelek, csodák mutatták Krisztus bűn felett való hatalmát. Engedjük, hogy a mi életünkben is nyilvánvalóvá legyen Urunk hatalma. Fontosnak tartotta azt is, hogy nemcsak a csodák jelzik az evangélium útját, Pál apostolságának hitelességét, hanem türelme is. Az Úrért tud tűrni. Az Úr ügyéért tűri el a bántásokat és nem fejezi be a szolgálatot. Tudja, hogy az Úr is elhordozta érte a kereszten a sok szenvedést.

Pál arra is ügyel, hogy a korinthusiak ne érezzék tehernek Pál jelenlétét. Ez is fontos, úgy éljük meg hitünket, hogy környezetünk ne tehernek, nyűgnek lásson minket, akiktől szabadulni kell. Legyen hitünk másokat is vonzó. Ez pedig akkor lesz így, ha azt látják, hogy életünk Krisztussal többlet tartalmat hordoz. Akkor leszünk vonzók, ha látják az emberek, hogy ugyanazokban az élethelyzetekben mi másképp viselkedünk. Ha azt látják, hogy mi nem zúgolódunk a nehézségek idején, nem félünk, amikor egyedül vagyunk, vagy veszély fenyeget bennünket. Azonban ha mi jobban zúgolódunk, panaszkodunk, lázadozunk és félünk, mint a nem hívők, nem vágynak Krisztus után.

Fontos még a számomra, hogy a tanítvány mindig Krisztus nyomain jár. Ő megy előttünk, mi pedig nyomaiba lépve követjük Őt.

Vágyom melletted élni

Vágyom melletted élni, Jézus.

Csendben Veled beszélni, Jézus.

Békét, üdvöt remélni, Jézus,

Segíts, hogy úgy legyen!

Vágyom utadon járni, Jézus,

érted küzdeni bátran, Jézus,

Gyáván meg nem hátrálni, Jézus.

Segíts, hogy úgy legyen!

Vágyom jobbodnál állni, Jézus,

Fénylő orcádat látni, Jézus,

Téged örökké áldni, Jézus,

Segíts, hogy úgy legyen!

Isten áldásával.

Isten dicsősége

A

 próféta számára már az is lélegzetelállító volt, amit eddig látott, hiszen a templom léte reménységet jelentett a fogságban élőknek. Azt üzente, hogy lesz hazatérés, Isten hűséges és nem hagyja övéit cserben. Ez mindenkor óriási üzenet, az Úrra mindig lehet számítani, Ő soha nem hagyja magára övéit. A tanítványok életében is volt olyan pillanat, amikor azt gondolták, Jézus nem törődik velük, szóvá is tették Neki „Ő pedig a hajó hátsó részében egy vánkoson szunnyadt. És fölkeltették őt ezekkel a szavakkal: Mester, nem törődsz vele, hogy elveszünk” (Mk 4,38)? A folytatást ismerjük, felkelt Jézus és lecsendesítette a vihart, megtapasztalták, hogy Aki velük egy hajóban van, az Úr a természet erői felett is. Minden félelmet a sutba lehet vágni, ha Jézust befogadtuk életünk hajójába, nincs okunk félni. Az Igét olvasva meg kell látnunk, hogy Isten mindig hűséges, az ember az, aki hűtlenkedik, de Isten ennek ellenére mindig ad esélyt, mindig utánunk jön. Ezt tapasztalják meg a fogságban élők is, az Úr utánuk megy és újrakezdi velük.

Ennél is nagyobb élmény az Úr dicsőségének a megjelenése, a próféta látja, hogy visszatér az Úr a templomba. A legnagyobb csapás az volt, amikor Isten dicsősége eltávozott Jeruzsálemből. Mert mindig az a legnagyobb nyomorúság, ha nincs velünk az Úr. Az ember tragédiája az, amikor magára marad. Bár kisgyermekkorától hangoztatja, majd én egyedül, ennek ellenére nagy nyomorúság származik abból, ha maga marad. Izráel ellenségei mindig azért féltek a zsidóktól, mert tudták, hogy félelmetes Istenük velük van. A filiszteusok amikor értesültek, hogy a szövetségládája a harctéren van, megrémültek „Mikor pedig meghallották a filiszteusok a rivalgás hangját, azt mondták: Micsoda nagy rivalgás hangja ez a héberek táborában? És mikor megtudták, hogy az ÚR ládája érkezett a táborba,  félelem szállta meg a filiszteusokat, és azt mondták: Isten jött a táborba! Azt mondták: Jaj nekünk, mert nem történt ilyen soha ezelőtt. Jaj nekünk! Kicsoda szabadít meg minket ennek a hatalmas Istennek a kezéből? Ez az az Isten, aki mindenféle csapással sújtotta Egyiptomot a pusztában” (1Sám 4,6-8). Isten jelenléte tette ezt a maroknyi népet győzelmessé, az Ő jelenléte adott biztonságot is a számukra. Isten népének mindig az Úr jelenléte nyújt biztonságot, az Ő szárnyai alatt lehet elrejtve, és haladhat előre diadalmasan.

Isten dicsősége visszatér Jeruzsálembe, ez azt jelzi, hogy újra övék lesz az atyáknak ígért föld, újra otthon fognak élni. Hazatérhetnek, és az Úr várja őket otthon. Itt felragyog a tékozló fiú történetében látható visszafogadó kegyelem. Isten úgy tekint rájuk, mint tékozló fiakra, akik elhagyták Őt, de visszatérhetnek hozzá. Mert nemcsak a szentföldre, hanem az Úrhoz is vissza kell térni. Mindig ez a lényeg, az Úrhoz kell bűnbánattal és alázattal visszatérnünk. A visszatérés lehetősége Isten kegyelme.

Benne van az is, hogy csak Isten jelenléte által válhatnak Isten népévé. A föld, és a templom sem teszi őket azzá. Az Ezékiel által látott épületet Isten jelenléte alakítja templommá. Az Úr ott van, és várja bűnbánó népét. Várja, mert van bűnbocsánat. Mivel áll a kereszt, azzal a tudattal térhetünk vissza, hogy megbánt bűneink bocsánatot nyernek. A kereszt a bűn rendezésének helye. Itt állhat helyre az Atyával és a másik emberrel való kapcsolatunk is. Itt láthatom meg igazán ki is vagyok én. Szükségünk van a kereszt alatt való őszinte megállásra, és ha szemléljük az értünk meghaló Jézust, rádöbbenünk, hogy nekünk volna ott a helyünk. Akkor kimondjuk, veszendő utolsó bűnös vagyok.

Isten jelenléte és kegyelme a bűnnel való szakításra és szent életre kötelez. A visszafogadás mindig azt jelenti, hogy mostantól szakítok a bűnnel, az eddigi életemmel és egy egészen újat kezdek Jézus vezetésével.

Pál tovább folytatja dicsekedését és elmondja, hogy nem a saját véleménye tesz róla bizonyságot, hanem az Úr munkája, és a vele közölt kijelentések hitelesítik (2Kor 12,1-10). Mert mindig az Úr hitelesíti szolgáit. Pál dicsekedése alázat, mert nem magáról beszél, hanem magát elrejti és harmadik személyben láttatja saját magát. Úgy beszél elragadtatásáról, mintha nem is ő lenne, aki átélte, hanem valaki más. Tehát kívülről és felülről látja önmagát, nekünk is szükségünk van arra, hogy kívülről lássuk magunkat, és ez Isten Igéje által lehetséges. Úgy látom magam, ahogyan az Úr lát és nem úgy, ahogy a környezetem. Az Isten szerinti látással egészen más vagyok, mint akinek magamat gondolom. Az Úr előtt állva meglátom, hogy valójában rongyos koldus vagyok. De sokszor tartjuk magunkat többnek másoknál, és kiderül az Úr lénye tükrében, hogy rongyosok, koldusok vagyunk. Mássá csak a kegyelem tesz. Rongyosságunkat csak az üdvösség fehér ruhája takarja el, ez a ruha azonban alázatban tart, mert nem az enyém, ezt kapom kegyelemből.

Isten jelenlétében az apostol gyöngének, erőtlennek látja magát, tudja képessége nem magától, hanem az Úrtól van. Azonban őt is veszélyezteti az elbizakodottság, ám Isten ezt nem engedi, ez ellen tesz. Hogyan? Betegség által. Pálnak volt egy súlyos, sok fájdalommal járó betegsége, amit nem tudtak meggyógyítani. Imádságban az Úrhoz fordult, de az Úr sem gyógyította meg.

Az első, amit ebben észrevettem, hogy Pál másként tekint a betegségre is, mint mi általában. Szeretett volna tőle szabadulni, mert akadályozta a szolgálatban. Azonban nem panaszkodik, nem lázad, hanem felismeri, hogy ez a tövis Istentől van. Így mondja: „tövis adatott a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bízzam magam” (7). Pál így látja, adatott a tövis, tehát Isten adta, mert szükség volt rá. Ez által tartotta  az Úr alázatban apostolát. Van, amikor nekünk is szükségünk van a betegségre, jó ha így tekintünk rá, és felismerjük, hogy a betegségünk életünket formáló eszköz az Úr kezében. Olyan, mint a véső és a kalapács a szobrász kezében. Ha ezt felismerjük másképp állunk hozzá, másképp önmagunkhoz, már nem sajnáltatni fogjuk magunkat. Hanem talán mi is meghalljuk az Úr szavát: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz” (9).

Ha szükség van a betegségre vagy egy nehéz helyzetre, akkor azt nem eltávolítja az Úr, hanem erőt ad, amivel elhordozzuk, ami által tovább szolgálhatjuk Őt. Mert minden szolgálat lényege, hogy az Úr dicsősége legyen naggyá. Ebben az esetben meg kell tanulni, hogy miután megkapjuk a választ, átéljük az kegyelmét, fejezzük be a gyógyulásért való könyörgést. Örüljünk, hogy az Úrnak van hatalma a mi gyönge fizikai állapotunkon, beteges testünkön keresztül is nagy dolgokat cselekedni. Az ilyen helyzet hasonlít ahhoz, amikor az Úr drasztikusan lecsökkentette Gedeon seregét, senki nem gondolt arra. Hogy Gedeon serege aratta a győzelmet, mindenki Isten győzelméről beszélt. Egy-egy betegség lehet Istennek az életünkben elvégzett csapatleépítése, hogy még jobban tündököljön az Ő dicsősége.

Ki vagyok én, ki vagyok én

Ki vagyok én, ki vagyok én,

Kinek lát engem az Isten?

Sok bűnömért, vétkeimért,

Megítél engem az Isten.

Veszendő utolsó bűnös vagyok,

Csontomban kárhozat kínja sajog,

Segítség, segítség, elpusztulok.

Valaki vár, valaki kér,

Valaki hívogat engem.

Sok bűnömért, vétkeimért

Valaki szenvedett értem.

Megtartó Úr Jézus befogadtál,

S azért, mert szerettél megváltottál.

Összetört életem parancsra vár.

Isten áldásával.

Kamra

A

 próféta számára megmutatott templom tervezője maga az Úr (Ez 42,1-20). Gondosan és a gyakorlati használatnak megfelelően készítette a tervet. Amit az Úr alkot az nem csak monumentális, hanem használható is. Az egész bolygó az Ő alkotása, amit csodálatosan készített és rendezett be. Ő tette számunkra alkalmassá. Isten minden alkotása az életet szolgálja és minden azért van, hogy átéljük hatalmát, hogy egyre jobban megismerjük szeretetét és kegyelmét. Az új templom is az Isten jelenlétébe való belehelyezkedést és a bűnök bocsánatának, a kegyelemnek mély átélését segíti elő. A templom lehetőséget biztosít az Úr felé való fordulásra, a Vele való áldott találkozásra. Ehhez mindent biztosított népe számára. Soha nem Istenen múlik az, hogy mi mennyi időt töltünk Vele. Mindig rajtunk múlik fontos-e, hogy Vele legyünk, halljuk szavát, átéljük lénye töltését, békességének kiáradását?

A tegnapi szakasz olvasásakor láttuk, hogy csukható ablakokat tervezett Isten a templomra. De használjuk-e őket? Kinyitjuk-e lényünk ablakát minden reggel a világ Világossága előtt, hogy beáradjon a szívünkbe? Az-e az első, hogy kinyissuk az ablakot, hiszen lakásunkat mindig szellőztetjük. Ébredés után kinyitjuk az ablakokat, hogy az elhasználódott levegő távozzon és beáradjon a friss, tiszta oxigén, ami megújít minket is. Ilyen fontosnak kellene lenni a lelki ablakok kitárásának is, ezt kellene az első helyre tennünk, mivel nagyon lényeges milyen töltéssel kezdjük napunkat. A zsoltárokban sok vallomást olvasunk arról mennyire fontos a lelki szellőztetés. A szerzők legtöbb esetben korán kelnek és az ablak kinyitása az első tevékenységük, minden más csak ezután következhet. „Megelőzöm a hajnalt és kiáltok; beszédedre várok” (Zsolt 119,147; Kecskeméthy fordítás).

Kamrákról is többször olvasunk a templommal kapcsolatban, és most újra visszatér rájuk az Ige. Fontosak ezek a kamrák azért kapnak annyi figyelmet. Ezeket a kamrákat mi már nevezhetjük belső szobának, amely nincs egy bizonyos helyhez kötve, hanem nekünk kell azt megtalálnunk, hogy elcsendesedésünket megtarthassuk. Az Úr Jézus is az imádkozókat a belső szobába küldi, mert ott rejtve vannak a világ elől. Ha oda bemennek, minden más kívül marad és csak mi és az Atya leszünk együtt. Erre a közösségre bizony nagyon szükségünk van. De bemegyünk-e mindennap a belső szobába és engedjük-e, hogy minden elcsendesedjen bennünk és körülöttünk, mert csak a teljes csendben éljük át, hogy megszólal a csönd, és átölel az Úr. Ebből az ölelésből indulhatunk egymás felé, vihetjük, amit kaptunk, áraszthatjuk az Úr dicsőségét, a mennyei töltést.

A kamrában nagy és szent dolgok mennek végbe. Itt fogyasztják el a papok az áldozatokat és tapasztalják meg a kegyelmet, a bűnöktől való felszabadulást.  A kamrában tehetjük le mi is bűneinket és terheinket. Azért is fontos a kamra, hogy otthagyjuk mindazt, ami eddig leterhelt bennünket. Mennyi minden súlyos teherként nehezedik ránk. A vétkek, amelyeket Isten és embertársunk ellen elkövetünk, súlyosan nehezednek ránk. Mert mi is vétkezünk nemcsak a másik. Mi is okozunk fájdalmat az Úrnak, mi is megbántjuk a másikat, nemcsak ő minket. Hordozzuk a megélhetés miatti aggodalmakat, félünk egészségi állapotunk miatt, egyre riadtabban szembesülünk az idő múlásával az öregedés folyamatos elhatalmasodásával, ránk telepednek gyermekeink életének dolgai, azonban nem kötelező ezeket cipelni. A belső szoba csöndjében kinyúlik egy átszögezett tenyér és abba mindent belehelyezhetünk, ott lesz minden jó helyen. „Tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt” (Zsid 12,1). Menjünk be tehát ma is kamránkba és tegyünk le mindet. Ne cipeljük egyedül tovább, ha nem muszáj. A felszabadult erőt és időt pedig fordítsuk az Úrra  és egymásra.

Pál apostol elmondja, hogy mibe is került neki az evangélium (2Kor 11,24-33). Mert bizony az mindig kerül valamibe. Ha nem kerül, akkor nem is igazán élő a hitünk, akkor langyosak vagyunk, mint a laodiceai gyülekezet (Jel 3,16). Mi is beleesünk abba, ami ma a világra jellemző, hogy lehetőleg minél kevesebbe kerüljenek a dolgok, minél kevesebből minél többet hozzunk ki. Ma keressük az akciókat, a leértékelt árukat, hogy minél kevesebbe kerüljön, amit vásárolni akarunk. Így vagyunk a tanítványsággal is, minél kevesebbe kerüljön az nekünk. Azonban az Úrnak az életébe került megváltásunk. Nem azt nézte, hogy kevesebbel megússza, hanem odaadta az életét értünk a kereszten.

Sokba került neki a tanítványság, de soha nem fordult meg a fejében, hogy ha ez így működik, akkor nem vállalja.  Sok helyen ellenségeskedéssel, büntetéssel válaszoltak a Pál által vitt jó hírre. Az utazások is rengeteg veszélyt jelentettek számára, mégis ment, nem figyelt a „költségekre”, mert tudta, egyedül a Jézusról szóló bizonyságtétel változtatja meg az ember életét.

Volt, amikor ő maga mondott le pihenésről, étkezésről, kényelemről szolgálata és az Úrral való közösség érdekében.  Meg kellett küzdenie az időjárás viszontagságaival is és nincs panasz, nincs, jaj, csak hála és dicséret. Csak áldani tudja az Urat, aki mindig vele volt és reménytelennek tűnő helyzetekben is megmentette őt. Pál valóban átélte, hogy az Úr tenyerében van elrejtve, benne utazik. A hajótörések idején, vagy amikor kosárban menekítik, az Úr tenyerében van. Helyezzük mi is magunkat ebbe az erős tenyérbe.

Mind jó, amit Isten tészen

1. Mind jó, amit Isten tészen, Szent az ő akaratja, Ő énvélem is úgy tégyen, Mint kedve néki tartja. Ő az Isten, Ki ínségben Az övéit megtart -ja, Hát légyen, mint akarja.

2. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engemet meg nem csal, :/: De igaz ösvényen viszen, Én megelégszem azzal, Hogy kedvében, Kegyelmében Ő forgatja dolgomat, Csak rá hagyom magamat.

3. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engem meg nem utál, :/: Mint jó orvosom, úgy tészen, És mérget ő nem kínál. Orvosságot, Boldogságot Énnékem készít, tudom, Azért csak benne bízom.

4. Mind jó, amit Isten tészen, Ő az én idvességem, :/: Ő velem rosszul nem tészen, Rábízom egész éltem. Örömömben, Keresztemben Mind nyilván megmutatja, Hogy javamat akarja.

5. Mind jó, amit Isten tészen: Ha oly pohárt innék is, :/: Amelynek íze szívemnek Nagy-keserűn esnék is, De eltűröm, Mert víg öröm Felváltja ezt végtére, Sok búm enyhítésére.

6.                   Mind jó, amit Isten tészen, Mind örökké ezt vallom, :/: Ha rajtam bú, bánat lészen S kell bosszúságot látnom. Mindazáltal Megvigasztal, Mint édes Atyám, engem, Mert csak ő segítségem.

Isten áldásával.

Ablak

E

zékielnek az egész templomot megmutatja kísérője, végig megy a külső udvaron, látja a szentélyeket, kamrákat és falakat (Ez 41,16-26). Amit látott azt leírja a próféta. Feltűnik neki, hogy az ablakok csukhatók voltak. Az ablak fontos elem, mert rajta keresztül árad be a világosság és űzi el a sötétséget, teszi jól láthatóvá a helyiséget. A lelki életünk számára is szükséges a fény és ez szívünk nyitott ablakain áradhat lényünkbe. Az Úr Jézus a világ Világossága, nyissuk ki szívünket, hogy beáradhasson oda és így tiszta, meleg, átlátható és ragyogó legyen az életünk. Ha Krisztust beengedjük, mi is világossággá válunk. Azért vagyunk itt, hogy fényt, krisztusi fényt árasszunk ebbe a a sötét világba.

Az ablak nemcsak arra szolgál, hogy a fény beáradjon és világossá tegye a helyiséget, hanem rajta keresztül rálátás nyílik a világra. Az ablakon ki lehet tekinteni és nem lesz bezártság érzésünk, és tudjuk, hogy mi is a világhoz tartozunk, nem vagyunk magunk. Noénak is kellett a bárka tetejére ablakot készíteni, és így amikor a víz mindent elárasztott ő nem a vizet látta, hanem rálátott az égre. A kék ragyogó ég mögött pedig feltárult a menny, Isten láthatatlan világa. Ezáltal az égre nyíló ablak reménységet gyújtott a szívében, tudta, nemcsak víz van, hanem élő Isten, Aki uralja a vizeket is.  Az ablak tehát lehetőséget biztosít a kitekintésre, a felfelé nézésre. Azért csüggedünk el, mert csak magunkra, a minket körülvevő közegre nézünk, és amit látunk, gyakran nem biztató. Azonban ha felnézünk az égre, lényünk nyitott ablakán keresztül, meglátjuk, amit József is látott a rabszolgasorban és a börtönben is, Isten vele van. Ez a lényeg, hogy mindenkor rálássunk az Isten országára és Urunkra.  Ha Őt látjuk a legreménytelenebb helyzetben is elmondható lesz rólunk az, amit Ábrahámról ír Pál: „Ő pedig a reménység ellenére reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz, ahogyan megmondatott” (Rm 4,18).

Ezékiel kiemeli az ablaknak azt a funkcióját, hogy általa ki lehet rekeszteni mindazt, ami kívül van. Az ablakot be lehet csukni és így kívül maradhatnak azok a zajok, amelyek elvonják figyelmünket az Úrról. Ezt nekünk is komolyan kell vennünk, hiszen ma sok minden beáramlik a világból az életünkbe. Ha tudjuk, hogy az ablakot be is lehet csukni, akkor nem fog minden ránk hatni. Nem muszáj mindent látnunk és hallanunk, mert pont a látáson és a halláson keresztül igyekszik célját elérni a gonosz. Ezeken az érzékszerveinken keresztül formálja gondolkodásunkat, látásunkat és építi ki szívünkben a világ kívánását. Azonban ha az ablakot becsukjuk, sok minden kívül maradhat és a kialakult csöndben könnyebben meghalljuk Urunk hangját, a halk és szelíd szót.

Megláthatjuk a korinthusi levél folytatásában, hogy Pál különbséget tesz az Úr üzenete és a saját véleménye között (2Kor 11,16-23). Kimeri mondani, hogy most nem az Úr szerint szól, nem azt mondja, amit kapott, hanem azt, amit ő jónak tart abban a helyzetben. Erre a megkülönböztetésre a mai tanítványoknak is szükségük van, mert nem minden Isten üzenete és akarata, amit szólunk, amit képviselünk. Ha nincs pontos útbaigazításunk az Úrtól, merjük vállalni, hogy csupán a mi látásunk. De saját véleményünket soha állítsuk be úgy, mintha az az Úr véleménye lenne, mert a mi látásunkban lehet tévedés. 

Kiemeli az apostol, hogy a hívőség nem egyenlő a hülyeséggel, tehát fel kell ismerni, amikor Krisztus nevében meg akarnak téveszteni. Nem a hit talaján áll az, aki engedi magát becsapni, vagy kihasználni. Ez tévedés, összekeverjük az alázattal és a szolgálattal. Az alázat, amikor Krisztus szelídségével és határozottságával utasítjuk el a megaláztatást.

Pál azt is hangsúlyozza, hogy az evangélium szolgája nem a testvéreit nyomja el, használja ki, hanem maga vállalja Krisztusért az üldöztetést, bántást, fogságot, amint az Pál életében is látható. Pál apostolt a munka és a szenvedés hitelesíti. Nem mások fölött zsarnokoskodik, hanem másokért vállalja a különféle szenvedéseket. Krisztushoz való tartozásunkat mindig az hitelesíti, amit vállalunk érte? Egy régi történet szerint Zinzendorf gróf Svájcban múzeumokat látogatott és egyszer egy kép megdöbbentette. A festmény Jézus keresztre feszítését ábrázolta és alá oda volt írva: Én ezt tettem érted, te mit teszel értem? Ez a kérdés megrendítette Zizendorfot és átadta Krisztusnak az életét. Legyen ma ez a mi kérdésünk: mit teszek én Érte?

Csak nyisd ki a szíved

1.  

Csak nyisd ki a szíved, és sose félj, mert él az Úr!

Csak nyisd ki a szíved, s kérd te is Őt, hogy Ő legyen Úr!

2.  

Az Úr áldása van teveled és békesség.

Az Úr áldása van teveled és békesség.

3.  

Salom haverim, salom haverim, salom, salom!

Löhitraot, löhitraot, salom, salom!

Isten áldásával.

Álljunk ellen!

T

ovábbra is az új jeruzsálemi templom van a próféta látomásának középpontjában (Ez 41,1-15). Isten követe körbevezeti a templomban, mindent részletesen megmutat a számára. Amint már említettük, a templomról szóló látomás a hazatérésről, a fogság befejeződéséről hivatott bizonyságot tenni. Ez által üzeni az Úr, hogy ne csüggedjenek el, ne adják fel a Benne való bizalmat, mert majd eljön a szabadulás napja. Ez fontos üzenet, általa akadályozza meg Isten népe beolvadását a pogányságba. A templom lerombolása után minden reményüket elveszítették, már nem bíztak a hazatérésben, és beletörődtek, hogy a népek közé lesznek szétszóródva, és ott kell megtalálniuk életük értelmét. A templom épüléséről szóló ígéret arra ösztönzi őket, hogy maradjanak meg Istenhez való hűségükben, ragaszkodjanak hitükhöz hazájuktól távol is, és készüljenek a hazatérésre. Úgy éljenek, hogy amikor eljön a szabadulás napja, lélekben és a mindennapi dolgokban is szabadok legyenek. Az a veszély fenyeget, hogy annyira beilleszkednek, hozzánőnek a babiloni életformához és a megszerzett javakhoz, hogy nem akarnak majd hazamenni a romok közé, a lepusztult földre.

Gondoljuk végig, mi mennyire rögzültünk a mai világhoz? Mennyire tart fogva minket ennek a világnak sok látványossága, a technika és az anyagi lehetőségek? Készen vagyunk-e az Úr fogadására? Netalán úgy gondolkodunk, jöjjön Jézus, de ne a mi időnkben, mert ezt a kényelmet nem akarjuk itt hagyni?

Jó ezen elgondolkodni, hisz úgy át tudjuk magunkat adni környezetünknek, szórakozásnak, hogy gyakran még egymás kedvéért sem tudjuk azokat félbehagyni, nem tudunk elszakadni tőlük. Gondoljuk a különféle szenvedélybetegekre, nem képesek abbahagyni azt, ami tönkreteszi őket, kapcsolataikat, anyagi helyzetüket. Milyen jó, hogy az Ige üzeni, van szabadítás. Ha segítségül hívjuk az Úr nevét, átéljük a szabadulás örömét.

Ez a templom azonban eddig még nem épült fel, hiszen a hazatérés után a romokat állították helyre. Azonban számunkra is fontos üzenete van az épület kialakításának, mert ebben a templomban is szerepet kap az oltár, amelyen áldozatokat mutatnak be. Ez azért lényeges mert arról tesz bizonyságot, hogy áldozat nélkül nincs bűnbocsánat. „A törvény szerint csaknem mindent vérrel tisztítanak meg, és vérontás nélkül nincs bűnbocsánat” (Zsid 9,22). Innen egyenes út vezet a Golgotára, ott látjuk ,mennyire igaz ez, Jézusnak kellett, mint Isten Bárányának áldozatként meghalni. Az Ő vére, ami megtisztítja életünket. Tehát az oltár Jézus áldozatára mutat, elmondja, áldozat nélkül nem lehet Istennel rendezni kapcsolatunkat. Bűnösök vagyunk és ezt csak vérrel lehet rendezni. Az Újszövetség csodálatos bizonyságtételéből megtudjuk, hogy már nem nekünk kell az áldozatról gondoskodni, hanem az Úr Jézus önmagát adta oda bűneinkért. Magára vette szennyes ruhánkat, és így békítette meg Istent, Atyánkat.  Így azután nekünk már nem kell áldozatot bemutatni, mert megtette azt helyettünk az Úr.

Ebben a templomban is megtalálható a szentek szentje, ahol az Ő  dicsősége van jelen. Ebből megtudjuk, hogy az Úr jelenlétén van a hangsúly. Minden egyházi közösség és épület az Úr jelenléte által szentelődik meg. Mindennek az Úr jelenléte adja meg igazi értékét, tartalmát. Ha az Úr nincs jelen, ha nincs szentek szentje, nem különbözik az az épület más építményektől. A tanítványokat is a bennük élő Jézus Krisztus különbözteti meg a világ fiaitól.

A templom oldalkamrái pedig az elvonultságról, a csendről vallanak nekünk. Szükségünk van kamrára vagy belső szobára, ahová elvonulunk az Úrral. Ezt a kamrácskát nekünk kell megtalálnunk. Ha szükségünk van az Úrral való közösségre, ha vágyódunk Jézus után, megtaláljuk a helyet és a módot is. Hiszen annyi mindenre tudunk időt szakítani, ha szeretjük az Urat, találunk időt és helyet a Vele való beszélgetésre.

Pál apostol az Úrra hangoltan él, így mindig tudja, mi a helyes (2Kor 11,12-15). Ha azt látja, hogy a gyülekezet érett rá, akkor elfogad tőlük adományt, de ha még hitben nem tartanak ott, akkor nem fogad el. Tudja, mikor lehet elfogadni és mikor nem. Jó lenne ezt nekünk is megtanulni. Az életünk változik, és nekünk is változni kell. Amikor fiatalok vagyunk, mi adunk gyermekeink számára, amikor idősek leszünk, ők gondoskodnak rólunk, törődnek velünk. Azonban gyakran nem tudunk elfogadni. Az egyházban is fontos ennek felismerése, eljön az idő, amikor át kell adnunk másoknak feladatainkat.

Fontos dologra mutat rá az apostol, mégpedig arra, hogy a sátán nem szemtől szembe jön, hanem megtéveszt. Álruhát ölt magára a siker érdekében. Ha kell, báránybőrben, ha kell, angyal formájában jelenik meg. Azonban aki figyel az Úrra, akinek az Ige a lámpása, felismerheti a sátánt és ellenállhat neki. Meg van írva: „álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek” (Jak 4,7). Az Úr Jézus is ellen állt neki, és Tőle eltávozott egy időre. Tehát a sátánt meg lehet futamítani, mert az Úr és az Ő Igéje erősebb nála. De ehhez szükséges, hogy merjünk és akarjunk ellenállni neki.

Gyakran megtapasztaljuk, hogy nevesebb vagy tőlünk képzettebb személynek nem merünk bizonyságot tenni, mert úgy gondoljuk, a mi szavunknak nem lesz hatása. Azonban a hatás nem bennünk, hanem az Igében van. Micsoda hatása volt a samáriai asszony bizonyságtételének. Ha ő nem mondja el, amit tapasztalt, mert úgy gondolja, előélete miatt úgy sem hisznek neki, elmarad a samáriai ébredés. Mi is merjünk az Ige szavával ellent mondani a gonosznak. Merjük vállalni tanítványságunkat. Ne feledjük megbízatásunkat, és ez mindenki szavánál nagyobb tekintély. „Menjetek el azért, és tegyetek tanítvánnyá minden népet” (Mt 28,19). Jézus küldő szava minden tiltó, akadályozó szónál erősebb, mert a királyok Királya mondja. Így hát, mindenkor és mindenben az Ő szavának engedjünk.

Tüzed, Uram Jézus

     

Tüzed, Uram Jézus, szítsd a szívemben,

Lángja lobogjon elevenebben!

Ami vagyok és mind, ami az enyém,

Tartsd a kezedben, igazi helyén!

Életem kútja, örök örömem,

Fény a sötétben csak Te vagy nekem.

Hallod imám, és bármi fenyeget,

Nem hagy el engem, tart a Te kezed.

2.  

Szorongat a Sátán, de Te velem vagy,

Hű Szabadítóm, aki el nem hagy.

Ennek a világnak fekete egén

Lényed a csillag, sugarad a fény.

Életem kútja, örök örömem,

Fény a sötétben csak Te vagy nekem.

Hallod imám, és bármi fenyeget,

Nem hagy el engem, tart a Te kezed.

3.  

Jön az örök nap már, közeledik Ő,

Mennyei honba hazavinni jő.

Röpke pillanat, míg tart a keserű,

Jézus elém jön, örök a derű.

Életem kútja, örök örömem,

Fény a sötétben csak Te vagy nekem.

Hallod imám, és bármi fenyeget,

Nem hagy el engem, tart a Te kezed.

Isten áldásával.

Bizalom az Úrban

M

ár huszonöt esztendő eltelt az első fogságra vitel óta (Ez 40,1-49), ez alatt az idő alatt Isten folyamatosan küldte üzenetét népe számára. Az Úr a fogságban élőkkel is és az otthon maradtakkal is együtt volt. Minkét közösség számára volt üzenete.  Amíg a második deportáció meg nem történt és Jeruzsálemet el nem foglalták, a zsidók reménykedtek a fogság korai végében. Azonban Isten azt üzente, számukra, hogy ha nem térnek meg, a templom is el fog pusztulni, a maradék pedig szintén fogságra kerül. A nép nem vette komolyan az Úr szavát, nem önmagukkal néztek szembe és nem tartottak bűnbánatot sem, hanem folytatták bálványimádásukat és politikai megoldásokat kerestek.

 Nem bíztak az Úrban. Ennek lett a következménye a babiloni sereg újabb támadás. Az Úr számunkra is ad időt, azt akarja, hogy ráeszméljünk hűtlenségünkre és szívből forduljunk Hozzá. Nem elég mondani, hogy az Ő útján járunk, az életnek is ezt kell tükröznie. Ma is sok gyülekezet és sok keresztyén nem kizárólag az Úrban bízik, hanem az összeköttetéseiben, az anyagiakban. Az Úr azonban azt várja, hogy teljesen bízzuk Rá magunkat, az Ő országát és igazságát keressük, vagyis ezért munkálkodjunk, a többit pedig hagyjuk Rá.

A huszonöt év alatt már a fogságban született gyermekek is felnőttek el kellett dönteni, hogyan tovább? Mit tegyenek? Letelepedjenek és hosszútávra rendezkedjenek, családot alapítsanak, vállalkozásba fogjanak az idegen földön, vagy várják a csodát, a hazatérést? A hazatérést Jeruzsálem elestéig remélték, addig bíztak, hogy vége szakad ennek a nyomorúságnak, de amikor bekövetkezett, amit Isten előre mondott, elveszítették reménységüket.  Most már keserűség és reménytelenség lett úrrá rajtuk, az új generáció pedig úgy látta itt kell megtalálni boldogulásukat.

Ebben a helyzetben szólítja meg az Úr a prófétát és ad számára üzenetet egy látomás által. A látomásban Izráel földjére kerül és nem romokat lát, hanem egy városhoz hasonló építményt. Látja a felépült várost, a templomot. Az Úr követe körbevezeti az épületen és az a feladata, hogy mindent jól nézzen meg és figyeljen mindarra, amit mutat neki. Ebben az Igeolvasás hogyanja van, hiszen amikor kézbe vesszük a Szentírást az Úrral találkozunk. Ő jön hozzánk és mutatja be az Írás által Isten országát, beszél Önmagáról, valós képet mutat önmagunkról és megismerteti velünk számunkra készített tervét. Így azután mi is, úgy figyeljünk olvasás közben, mint Ezékiel. Figyeljünk az Ige minden részletére, hiszen fontos mindaz, amit látunk.

Ezékiel nemcsak a maga számára látja, amit az Úr bemutat neki, hanem majd el kell mondania a nép számára. Mi is azért kapjuk Isten üzenetét, azért találkozhatunk Vele az Ige által, hogy amit látunk, és hallunk tovább adjuk. De megvalósul-e mindez? Tudunk-e mindent félretéve, a gondolatainkat is az Úrnak foglyul ejtve figyelni? Ez fontos, mert Isten így kommunikál velünk, életünk minősége, problémamegoldásunk képessége mind azon múlik bennünk van-e, amit Isten mond. Nehéz helyzetekben abból meríthetünk erőt és látást, ami bennünk van,. Amit fel tudunk idézni. Az egyiptomiakat azért nem sújtotta az éhínség, mert a hét bő esztendő idején raktárkészleteket alakítottak ki. Ezekből tudtak élni az éhínségkor, sőt még más népeknek is képesek voltak segíteni. Így van ez a lelki életben is, a bőség idején kell raktározni, hogy a szűk esztendők idején legyen mihez fordulni.

Amit Ezékiel lát az üzenet a fogságban lévők számára. Ha van város, ha áll a templom az azt jelenti, véget fog érni a fogság. Isten haza viszi majd népét, újraindul az élet. A lerombolt várost és a templomot is újjáépíti az Úr. Tehát ez a fejezet jövőképet, reménységet nyújt a számukra. Még fogságban vannak, de úgy készülhetnek, hogy el fog jönni a szabadulás ideje.

Pál most a másik másságának elviselésére, illetve elszenvedésére tanítja a korinthuisakat (2Kor 11,1-11). Ez nagyon fontos, hiszen nem vagyunk egyformák, nem gondolkozunk ugyanúgy, és a problémákat sem látjuk ugyanúgy. A megoldás a másik elszenvedése. Az Úr Jézus is elszenvedte tanítványait. Nem megszabadult tőlük, nem leváltotta őket másokra, hanem a keresztig hordozta és formálta övéit. A mai ember nehezen viseli a másságot, inkább megszabadul a másiktól, pedig nem az a megoldás. Jézus Krisztus által növekedhetünk az elfogadásban.

Pál rámutat, hogy a gyülekezet Krisztus menyasszonya. Az eljegyzés, a megtérés, az esküvő pedig, amikor elé állunk, a két esemény közötti időszakban úgy kell élni, hogy tiszták legyünk a Vele való találkozáskor. A sátán mindent megtesz, hogy elcsábítson az Úrtól, de lehet neki nemet mondani. Maradhatunk hűségesek Urunkhoz.

Viszont komolyan kell venni, hogy velünk is megtörténhet, hogy elbukunk. Nem lehetünk önelégültek, mert aki áll, annak vigyáznia kell, hogy el ne essen.

Pál rugalmasan viszonyul a gyülekezetekhez, látja, hogy amit az egyik közösség el tud hordozni, arra a másik még nem képes. A korinthusikat nem akarja terhelni, viszont a macedóniaiaktól tud elfogadni segítséget. Tehát Pál nem várja el mindenkitől ugyanazt. Pál apostol mindenhol és minden helyzetben az Úrra bízza magát.

Bízom Benned, Uram Jézus

1.  

Bízom Benned, Uram Jézus,

Benned bízom egyedül,

Kit kegyelmed árja hordoz,

Az bizton üdvözül.

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

2.  

Mint a pásztor gyenge bárányt,

Úgy vezet folyvást kezed,

S annak, aki Rád tekint csak,

Elesni nem lehet.

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

3.  

Gondot is viselsz Te rólam,

Hordod minden terhemet,

Hogyne bízna szívem Abban,

Ki engem úgy szeret!

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

4.  

Bízom Benned, Uram Jézus,

Add, hogy mindig így legyen,

Bízzam Benned, bármi érjen,

És bízzam szüntelen!

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

Isten áldásával.