Leborulva az Úr előtt

A

 templom keletre néző kapuján vonult be az Úr dicsősége, ezért csak a fejedelem használhatja (Ez 46,1-15). Munkanapokon zárva volt, csak szombat és újhold napján nyitották ki. Az ember nem vonulhat ott ahol az Úr járt, tulajdonképpen védelmi intézkedés ez, hiszen a bűnös ember nem bírja elviselni Isten szentségét. Aki meglátja az Urat, meghal, ezért kerülik el a keleti kaput. A fejedelem azonban bemehet rajta, amikor áldozni megy. Bemehet, de leborulva kell imádkoznia, ezáltal fejezi ki, hogy a fejedelemnek is van Ura. A fejedelem fölött is vannak, ő is engedelmességgel tartozik, mégpedig az Örökkévaló Istennek.

Ez a rendelkezés megóvja a vezetőt az önkényuralomtól, hiszen mindig úgy cselekszik, hogy tudja, döntéseiért, és tetteiért az Úr előtt vállalnia kell a felelősséget. Az Úr előtt való leborulás alázatban tart, hiszen csak a királyok előtt borultak le. Ez az aktus kifejezte, hogy aki előtt leborulok az nagyobb nálam. Tehát az imádkozás közbeni testtartásnak is van üzenete. A leborulás azt jelenti, hogy a Királyok Királya előtt állok. Várom a napi parancsát, amit késedelem nélkül igyekszem megcselekedni.

A fejedelem Úr előtt való leborulása azt üzeni Isten gyermekei számára, amit a zsoltáros megfogalmazott: „Ne bízzatok a fejedelmekben, se ember fiában, mert nem menthetnek meg” (Zsolt 146,3). Tehát fontos ezt szem előtt tartani, ember nem tud segíteni, még ha nagy pozícióban is van, egyedül az Úr ad segítséget, Ő tud megmenteni  a kárhozattól, és a nehéz helyzetekben. Sokan a vezető váltástól várnak reménységet és életváltozást, azonban csak az Úr ad igazi segítséget, mindenkinek Őreá van szüksége.

A fejedelemnek is kell áldozatot bemutatni. Az égő áldozat bemutatása azt üzeni, hogy a fejedelem is bűnös ember. Neki is kegyelemre van szüksége. Tehát a vezető sem több, nem különb, mint az ország népe, ő is csak kegyelemből él. Milyen alázattal sorolja az apostol Pál magát, a bűnösök közé: „Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy a bűnösöket megmentse, akik között én vagyok az első” (1Tim 1,15). Sok évvel az átélt kegyelem után is a bűnösök közé sorolja be magát. Nem tartja önmagát különbnek, sőt fájdalmat okoz neki, hogy valamikor üldözte az Úr tanítványait. Jó így látni magamat, bűnös vagyok, és mindig szükségem van a kegyelemre.  Milyen jó is lenne, ha ezt mindig őszintén és mélyen átélnénk, és naponta így állnánk oda: „Könyörülj rajtam, Istenem, a te kegyelmességed szerint, nagy irgalmasságod szerint töröld el bűneimet! Moss ki egészen álnokságomból, és vétkeimből tisztíts meg engem” (Zsolt 51,3-4)! A nép és a fejedelem együtt állnak bűnösként az Úr előtt, és ez a jó lelkigondozói magatartás is. Bűnösökként állunk az Úr előtt, úgy, hogy a lelkigondozónak és a gondozottnak is segítségre, kegyelemre van szüksége. Ez az alázatos hozzáállás adhat eredményt, mert a másik érzi a lelkigondozó alázatát, együttérzését.

Mától egy újabb páli levelet olvasunk (1Tim 1,1-7). Ez az írás elsősorban nem egy gyülekezetnek, hanem az apostol fiatal munkatársának, Timóteusnak szól. Azonban rajta keresztül az efézusi közösség is megszólíttatik, mert ott végez szolgálatot az ifjú testvér. Pál és Timóteus között jó a kapcsolat, ez is örvendetes, hiszen az idősek és a fiatalok között nem mindig feszültségmentes a kapcsolat. Hogyan lehet Pálék kapcsolata jó? Azért mert mindkettőjüknek Jézus az Ura és ezáltal mindketten tudják hol a helyük.

Timóteusnak van feladata, fiatal kora ellenére alkalmasnak találja az apostol erre a munkára és bízik is benne. Ezt jó látni, ott meri hagyni a fiatalt a problémák közepette. Nem gondolja azt, hogy csak ő oldhatja meg a kialakult helyzetet. Azt sem hiszi, ha ő nem tudott rendet tenni, akkor ez Timóteusnak sem sikerülhet. A fiataloknak kiképzésre és bizalomra van szükségük.

Timóteus megbízatásának a célja, hogy a gyülekezetben helyreálljon a jó lelkiismeretből fakadó, képmutatás nélküli hit.   Mert eltértek ettől, a hit helyett régi mondák és nemzetségtáblázatok felé fordultak.  Nagy veszélyként jelentkezett, hogy visszacsúsznak a törvénybe, azonban ezt Pál nem akarja. Nem, mert kegyelemből van üdvösségünk, a hit által, és nem a törvény megcselekvéséből. Miért tértek el a hittől, mert Pál szerint nem értik igazán az Igét, ezért meg lehet őket téveszteni. A tévtanítás ellenszere a helyes bibliaismeret. A reformáció is azért tudott győzni, mert kézbe adta és megismertette az emberekkel az Igét. Ezért lényeges, hogy mi is igyekezzünk minél jobban megismerni Isten Igéjét. Általa maradhatunk meg a keskeny úton és belőle nyerjük a növekedéshez szükséges táplálékot is.

Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség

1. Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség, Szentháromságban ki vagy egy Istenség. Csak téged illet minden tisztesség, Mert téged ural az egész föld s ég.

2. Imád a nagy ég ő teljességével, Mondván: szent, szent, szent az Úr felségével! Teljes a föld s ég dicsőségével, Seregek Ura erősségével!

3. Imád a földnek kiterjedt nagysága, Mind e világnak nagy hatalmassága; A sok népeknek minden országa, Roppant táborok sűrű sokasága.

4. Imád téged a napnak fényessége, Az éjszakának titkos setétsége; Imád a holdnak ő teljessége: A csillagoknak szép ékessége.

5. Imád a tenger s a vizek folyása, A sok hegyeknek magas fennállása; Minden szeleknek széjjeloszlása S a madaraknak ékes szólása.

6. Imádlak én is téged, Teremtőmet, Gondviselőmet és Idvezítőmet, Megszentelőmet s erősítőmet: Én Istenemet, egy Segítőmet.

7. Imádlak téged, Urát kezdetemnek, Urát végemnek s egész életemnek, Fő szerző okát a természetnek, Halálnak Urát és kegyelemnek.

8.                   Imádlak téged, egyedül Uramat, Nem vetem másban én bizodalmamat; Mikor imádlak, halld meg én szómat, Írd be könyvedbe hódolásomat.

Isten áldásával.