Nem a félénkség lelkét adta Isten

A

z Úr mindenkire odafigyel, senki nem kerül ki látóköréből (Hós 12,1-14).  Így Júda és te sem. Eddig Hóseás által jobbára Izráelhez szólt az üzenet, talán Júda azt gondolta, rájuk nem figyel az Úr. Vagy esetleg arra gondoltak, nálunk minden rendben van, velünk elégedett az Isten. Azonban az Úr rájuk is figyel, nem foglalja le erejét teljesen az északi országrész. Júda nem panaszkodhat, hogy csak Izráel a fontos. Júda is fontos, te is az vagy, rád is figyel az Úr. Inkább az a kérdés, hogy figyelsz-e Rá te? Mert Júda életében sincs minden rendben, az Úr tudja, hogy még Vele jár ez  a nép, de őt is fenyegeti a hűtlenség. Ha gőgössé válik, elbukik.

Azonban ha szorosra fűzi Urával a kapcsolatot, nem fog elbukni. Meg kell látnia, hogy Jákób természete benne van. A csaló, magának való, a saját elképzelései szerint élő természet az öröksége. Mi is atyáinktól való hiábavaló természetet örököltünk. Ha engedünk neki, mélybe taszít. Jákób természete is az Úr hatalma által változott meg. Ő maga nem bírt vele, az Úr győzte le benne ezt az indulatot. Lehet, hogy  saját magaddal birkózol, régi természeteddel, egy rossz szokással, egy szenvedéllyel, lásd meg, hogy nem tudsz győzedelmeskedni fölötte. A magad ereje kevés. Azonban ne csüggedj, mert az Úr a kereszten győzelmet aratott. Bármi legyen is, ami rád nehezedik, fordulj az Úr Jézushoz. Keresd Őt, mert igéje által új természettel ajándékoz meg. Az Ő szavában erő van, ami megtöri szenvedélyeink erejét. 

Az Úr ma is hívogat, azt kéri, térjünk vissza Hozzá. Forduljunk Őhozzá, figyeljünk Rá. Annyi minden igényli figyelmünket, hárítsuk el a sok idegen hangot, és forduljunk az Úr felé. Azért is mondja ezt az ige, mert már elfordultunk az Úrtól. A sok adventi csillogó reklám magához vonzza figyelmünket és szívünket. Annyi érdekességet kínál, de most ne ezekre nézzünk, hanem engedjük, hogy az Úr megszólítson. Isten közelsége többet ad, mint amit a világ adhat. Szívünkre akar beszélni, hogy meglássuk: a lényeg nem a világ kincsei, hanem Jézus.

Szüntelenül bízzál Istenedben. Így van ez? Szüntelen bízok Benne? És ez nem azt jelenti, hogy hiszek Benne, hanem azt, hogy megbízom Benne minden dolgomban. Rábízom magam, mint egy idegenvezetőre, mert tudom, hogy ismeri a terepet. Vagy, ahogyan rábízom magam egy idegen városban a sofőrre, tudom, hogy ismeri az utat, és vezetni is tud, így célba fogok érkezni. Bizony, megtörténik, hogy bizonyos dolgokban más utat választunk, azt gondoljuk, mi jobban tudjuk, merre kell menni. Azonban hamar kiderül, hogy jobb, ha az Úrban bízunk.

A második levelet írja Pál apostol hitben szeretett fiának, Timóteusnak (2Tim 1,1-7). További bátorításra van szüksége, és ezt Pál megadja neki. Tovább kíséri őt a hit útján. Jó ezt látni, szükség van az ilyen lelki kíséretre. Aki elindul az Úr útján, segítségre szorul. Meg tudjuk-e adni ezt a lelki igei támogatást?

Milyen támogatást nyújt az apostol? Lelki támogatást, aminek fontos láncszeme a köszöntés. Mert ezzel rámutat: mindaz, ami alapját adja az életünknek, Istentől származik. Akkor válik stabillá az életünk, ha hit által, állandó és élő kapcsolatban vagyunk az Úrral. A kegyelem, irgalom és békesség Tőle jön. Ezek teszik kiegyensúlyozottá az életünket. Ne máshol próbáljuk megszerezni, hanem tartsunk csendességet, és engedjük, hogy az Úr feltöltsön velük.  A napi lelki karbantartás fontos része az elcsendesedés, az ige olvasása és tanulmányozása. Enélkül nem leszünk határozottak. Ha nem az ige tölt fel, elcsüggedünk, sőt, meghátrálunk. De aki Krisztusra néz, nem hátrál meg, az ige is ezt mondja, mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hanem a hitéi, hogy győzzünk.

Jó azt is látni, hogy Pál nem azt mondja, ne nyafogj, alkalmatlan vagy, és kész, hanem inkább erősíti. Rámutat, hogy igenis alkalmas, mert alkalmasságunk az Úrtól van. Ha magunkra nézünk, alkalmatlanok vagyunk, és ez így jó, mert aki alkalmatlan, azt az Úr kézbe veszi és formálja. Aki magát alkalmatlannak látja, az Úrban bízik, az nem magára épít.

Hálás az apostol Timóteusért, amikor megemlékezik róla imádságaiban. Az imádság nemcsak rólam szól, nem a saját vágyaim kielégítésének az eszköze, hanem egy olyan csatorna, amin keresztül másokat az Úr elé vihetünk. Pál nem magáért, hanem fiatal munkatársáért könyörög. A maga élete felől bizonyossága van, ismeri az Urat, és tudja, hogy Ő vele van, gondoskodik róla, és erőtlenségén keresztül juttatja érvényre a maga erejét. Amikor erőtlen Pál, nem esik kétségbe, mert megszólal az Úr, és ezt mondja: Elég neked az én kegyelmem. Nekünk is elég, és naponta tapasztalhatjuk. Ne is akarjunk többet a kegyelemnél, az Úr bennünk megnyilvánuló erejénél.

Úgy tűnik, Timóteus el van keseredve, elmondja Pálnak, ami  a szívét nyomja. Ezért erősíti az apostol, azzal, hogy ő meg van győződve, hogy Timóteusban is jelen van a képmutatás nélküli hit. Meg kell tanulni, hogy ne az érzéseinkre, hanem az Úrra figyeljünk. Ne a bennünk zajló érzelmekre építsük hitünket és életünket, hanem Isten igéjére. Amit nekem mond az Úr, az a biztos alap.

Mit mond az Úr? Ne félj, mert nem a félelemnek vagy félénkségnek a lelkét kaptad. Ne húzódj vissza, hanem vállad hitedet, vállald Uradat. Ő az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta. Első helyre kerül az erő, mert most az Úr erejére van szükség. A Lélek erejével menjünk tovább, és éljük a krisztusi életet, akkor is, ha nem látjuk még az eredményét. Folytassuk a bizonyságtételt, ne adjuk fel a szolgálatot, az Úr ereje képessé tesz rá, és majd munkálkodik. Aki bennünk munkálkodott, az munkálkodik azokban is, akik felé megéljük hitünket.

SOHA NEM FÉL MÁR A SZÍVEM

Nem volt nélküle boldogságom,

ám most életem véle járom.

Kézenfogva vezet Megváltóm,

róla ezért zeng dalom.

Soha nem fél ....

Jöjj hát, add a kezed testvérem,

járjunk mind a kereszt fényében.

Éljünk boldogan, békességben,

hisz odaát vár a menny.

Soha nem fél .…

Isten áldásával.