|
A |
próféta jelképes cselekedetben ábrázolja ki Júda és benne Jeruzsálem jövőjét (Ez 4,1-5,17). Nem jobb, hanem még rosszabb lesz a helyzet. A fogságban élők és az otthon maradottak is azt várták, minden jóra fordul. Isten hamarosan hazaviszi a foglyokat, és jobbá válik az élet. A jelképes cselekedet jelzi, mivel nem tartottak bűnbánatot és nem fordultak teljes szívből Istenükhöz, ostrom alá kerül Jeruzsálem, és éhínség következik be. Ha nem halljuk meg Isten szavát, rosszabbra fordulnak a dolgok. Amíg saját magunkban bizakodunk, ne várjunk tartós javulást. Az ostrom által is jelez az Úr, még lehet változtatni, visszatérhetnek Hozzá. Sőt ha élni akarnak, akkor meg is kell térniük, mert mindaz, ami történt, és ami történni fog, nem véletlen. Nem véletlenül zajlanak életünk eseményei, Isten szól általuk. Vajon meghalljuk?
Nem könnyű engedelmeskedni, megtenni, amit az Úr kér. Pontosabban, olyan nehezen értjük meg Istent. És ezen nem is kell csodálkoznunk, hiszen az Ő gondolatai nem a mi gondolataink. Ezt Péter is megtapasztalta. Pedig ő már pünkösd után volt, mégis nehezen értette meg, hogy bemehet Kornéliusz százados házába, és nem lesz tisztátalan. Mert Isten Krisztusban megtisztította, és amit az Úr megtisztított, ne mondjuk tisztátalannak. Ne féljünk engedelmeskedni, mert nem a szabályok betartása, hanem az engedelmesség a lényeg Isten országában. Ha nincs engedelmesség, nem számít az áldozat sem, mondta Isten Saul királynak. Az engedelmességet nem lehet kiváltani magunk választotta tettekkel, jó cselekedetekkel, adományokkal.
A tégla rajz után a szakálla és a haja válik üzenetté, Isten ítéletet tart, szétszórja népét. Miért? Mert engedetlenebb és bűnösebb volt, mint a pogányok. Isten a pogány népek közé állította Izráelt, azt várta, hogy bizonyságtétel lesz az életük. De nem úgy történt. Nem váltak bizonyságtétellé, hanem még engedetlenebbek lettek, mint a pogány népek. Rosszabb lett az életük, mint azoknak, akik nem ismerték Isten törvényét. És mindez Isten véleménye. Isten így látja őket. Vajon hogy látja ma a gyülekezetet, hogy lát minket? Mert csak az számít, amit Isten mond rólunk. Hiába van a világ megelégedve a keresztyénekkel, az egyházakkal, ha az Úr másképp látja mindennapjainkat. Vajon elég Istennek a látványos külső, a fesztivál hangulat? Megtéveszthetjük Őt, és azt mondja majd, meg vagyok elégedve? Hogyan lehetne megelégedve, amikor az ünnepi események, az istentisztelet után folytatjuk önző, számító, másokat kizsigerelő, parázna, bűnös életünket?
Feltámadott Úr megjelenik az övéinek, előbb magdalai Máriának (Mk 16,9-20). Nem egyszerre mindenkinek, mert az Ő módszere a bizonyságtétel. Aki találkozik Vele, és megtapasztalja, hogy él, az mondja el a többinek. Aki pedig hallja az örvendetes hírt, és látja a bizonyságtevő életének megváltozását, higgye, amit hall. Mária megvitte a hírt, Ő él, és ennél nincs csodálatosabb üzenet. Minden nap ezt kellene megosztani a hírközlő portálokon, Jézus él. Milyen új hír van, mi történt kérdezik, mi mondjuk: Ő él! Ez a hír, a többi nem számít. És ha ezt a hírt nemcsak lájkoljuk, hanem komolyan vesszük, nagy változások történhetnek. Mindig abban az emberben, aki a hírt, és magát a feltámadottat befogadja az életébe.
Mivel nem hittek Máriának, megjelent másoknak is az Úr. Egyre egyértelműbb, hogy legyőzte a halált és él. Mégsem hisznek ezeknek sem. Mi hiszünk? Hányan elmondták már a feltámadott Jézussal való találkozásukat, megrendít ez, vagy továbbra is a homokba dugom a fejem, és inkább a bűnhöz ragaszkodom, mintsem az Úr Jézushoz?
A tizenegy továbbra sem hisz, végül az Úr megmutatja nekik is magát, de nem dicséri őket. A hitetlenséget nem dicséri. Ennyi bizonyság után nekik már hinni kéne anélkül, hogy látnák Jézust. Talán meg vannak sértve, hogy nem nekik, az apostoloknak jelent meg elsőnek. Vajon miért nem? Úgy látom azért, mert ők kaptak igét, nekik elmondta halála előtt az Úr mi fog történni. Megölik az Emberfiát, de a harmadik napon feltámad. Mindig valami szuper jelet várunk, de nincs, mert megmondta, és azt kell hittel fogadnunk. Amit az ige mond, arra építsünk.
Ezt követően elküldi tanítványait a világba, a nem zsidó népekhez. Feladat hirdetni az evangéliumot. Ma sem kevesebb a feladatunk, erre hív el, és ezért küld ki mindenkit. Azért van Isten gyermeke a világban, hogy tanítvánnyá tegye azokat, akik még nem ismerik. Betölt a szenvedélyes vágy? Viszem az igét rettenthetetlenül, vagy megfáradtam, belekeseredtem, saját kényelmemet tartom szem előtt? Ha megyünk, Ő velünk lesz és jelek követik életünket, bizonyságtételünket.
A Galata levélben Pál már viszi az evangéliumot a nem zsidó embereknek (Gal 1,5). És ha figyeljük az életét, azt látjuk, hogy amit Márk leírt, az valóság. Pál életében minden valósággá válik ebből. Jelek követik a hitét, az Úr megerősíti az igehirdetést, emberek jutnak hitre, betegek gyógyulnak, ördögök távoznak, életek szabadulnak fel a gonosz elnyomása alól. A Krisztusról szóló örömhír nagy iramban terjed. És ha így ment volna folyamatosan előre, talán már vissza is jött volna az Úr. Ha ilyen lendülettel élnénk az Úr igéjét, akkor sokkal több Krisztus követő ember élne a földön. Akkor minőségileg egész más lenne a világ. Kevesebb szenny, gonoszság, könny és fájdalom jelentkezne. Krisztus által szabaduló, gyógyuló, megújuló életeket látnánk. Ehelyett formalitássá zsugorított, szervezetekbe tömörített vallásos csoportokat látunk, akik igen kevés hatást fejtenek ki. Mert Jézus jelenléte nélkül nincs igazi hatás. Szép előadásokat tarthatunk, lehet nagyszerű hangulat, és még jól is érezhetik magukat az emberek, eltapsikolhatunk egymásnak, csak éppen bennünk nem változik semmi. Marad ugyanaz, ami eddig volt. Mert amíg belülről nem változunk, addig igazán semmi sem változik. Ne engedjük magunkat megtéveszteni. Ne gondoljuk, hogy a gomba módra szaporodó egyházi épületek változást jelentenek. Az Úr a belső változására helyezi a hangsúlyt, hiszen maga mondta, a szívből származnak. Olvassuk el, mi is származik onnan (Mt 15,18-19). Csendesedjünk el közben, vizsgáljuk meg szívünk tartalmát, és válaszoljuk meg, ha keresztyénnek mondjuk magunkat, akkor miért ilyen tartalmunk van? Nem azért, mert belül nem vagyunk azok? Mert a szívünkben nem Jézus él?
Pál apostol elmondja, az Úr Jézus önmagát adta, hogy kiszabadítson a világ hatalmából. Azért jött és halt meg a kereszten, hogy a belsőnk, a szívünk megváltozhasson. Isten akarata, hogy szabadok legyünk, és ne a világ hasson ránk, és irányítson. A világ gonosz. Miért? Mert el akar szakítani Istentől. Olyan útra akar terelni, ami ugyan szépnek és jónak látszik, de az úti célja pusztulás. Még megállhatunk és visszafordulhatunk az életre vezető keskeny útra. Igaz ez nem megy önerőből, de kiálthatunk a Szabadítóhoz!
HOZZÁM KIÁLTS! – ÍGY SZÓL AZ ÚR TENÉKED
1.
Hozzám kiálts! Így szól az Úr tenéked.
Hozzám, ha minden elhagyott!
Megmentlek én, s te majd nevem dicséred,
Hozzám kiálts, Urad vagyok.
Megmentlek én, s te majd nevem dicséred,
Hozzám kiálts, Urad vagyok.
2.
Hozzá kiálts sietve, mert az ellen
Tőrbe kerít, tőrbe kerít!
Mért küzdenél magad a Sátán ellen?
Hozzá kiálts, Ő megsegít.
Mért küzdenél magad a Sátán ellen?
Hozzá kiálts, Ő megsegít.
3.
Hozzá kiálts, sosem teszed hiába!
Szerelme, lásd, szerelme, lásd,
Örökséget szánt néked menny honában,
Hozzá kiálts, Hozzá kiálts!
Örökséget szánt néked menny honában,
Hozzá kiálts, Hozzá kiálts!
4.
Csupán az Úr tehet szabaddá téged
A bűn alól, a bűn alól.
Meggyógyít Ő és megtisztítja élted,
Hozzá kiálts, Ő hallja jól!
Meggyógyít Ő és megtisztítja élted,
Hozzá kiálts, Ő hallja jól!
5.
Vár rád, hogy Őt keresve szíved, elméd,
Őt megtaláld, Őt megtaláld.
Megismered dicsőségét, kegyelmét,
Csak Őt imádd, csak Őt imádd!
Megismered dicsőségét, kegyelmét,
Csak Őt imádd, csak Őt imádd!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése