Ajándékozó Isten

 

A

 zsoltáros eszméltei a nem hívőket, a pogány népek tagjait, hogy az ő Istenük, élő személy (Zsolt 94,1-97,12). Isten nem olyan, mint a bálványok, Ő lát és hall. Igen, a maga képére teremtette az embert, és ez azt is jelenti, hogy Isten is lát és hall. Tisztában van az életünkkel, látja azokat is, akik nem hisznek Benne. Hallja az Ellene intézett gúnyos beszédeket is. Arra kéri a zsoltáros, hogy eszméljenek fel a népek, igen addig kell eszmélni, amíg lehet. Mert Isten jelez, szól, de ezt meg kell hallani.

A gonosz úgy gondolja, leszámol Isten népével, mert mindig az a célja. El akarja távolítani az Úr gyermekeit. Azt szeretné, ha nem volna senki, aki igazán ismeri és szereti Istent. Nem akarja, hogy legyenek bizonyságtevők. Mindent bevet, amit csak lehet ellenük, De mivel élő Urunk van, Aki kezében tartja a történelmet, nem veti el övéit, nem hagyja el őket. Ez nagyszerű üzenet. Ha mi nem hagyjuk el az Urat, Ő biztos nem fog elhagyni minket. Azért fizetett drága árat értünk, hogy megtartson az örök életre.

A zsoltáros megvallja, hogy az Úr mellé állt nehéz helyzetében. Az aggódás sokasodott meg benne, de az Úr megvigasztalta. Ez azt mutatja, hogy az élet mennyiségeiben is kapcsolatban volt az Úrral. És így eljutott hozzá Isten vigasztaló, erőt adó üzenete. Milyen jó, hogy amikor úgy érezzük, hogy kicsúszik a talaj alólunk, az Úr kegyelme megtart. Ő meg tud tartani! A kegyelemben erő van, kapaszkodjunk bele.

A következő zsoltár Istennek való örvendezésre hív. Vigadozzunk szabadításunk kősziklájának. Aki megtapasztalta az Úr bűnből való szabadítását, az örül ennek. Miért? Mert tudja mit jelent rabnak lenni, milyen is, amikor az ember képtelen szabaddá lenni. A bűn és a szenvedélyek uralkodnak fölöttünk, és talán már úgy gondoltuk nincs segítség. És akkor segítségül hívtuk az Urat, és Ő megszabadított, nagy öröm ez. A szabadítás az Úr juhaivá tesz. Bárányok leszünk, akiket a Pásztor vezet. Hogyan? Szavával. Ezért kéri a zsoltáros, hogy amikor meghalljuk az Úr szavát, ne keményítsük meg a szívünket. Vegyük komolyan, amit hallunk és olvasunk, és álljunk rá. Ne más irányba induljunk, hanem azt tegyük, amit az Úr mond. Izráel problémája az volt, hogy dacosan mindig mást akartak, mint amit Isten. Úgy gondolták, ők jobban tudják. De mi nem tudjuk jobban, mint ahogy a tékozló fiú sem tudta jobban, mint az atya. Isten kegyelme, hogy még makacsságunk idején is utánunk jön.

Az ige rávezet az éneklésre, szabad és lehet Istennek énekelni. És ez nem kizárólag a gyülekezeti éneklést jelenti. Arra buzdít az ige, hogy a mindennapi élet során is énekeljünk. Úgy is végezhetjük teendőinket, hogy közben az Úrról énekelünk, nevét magasztaljuk. Az emberek az énekeinken keresztül találkozhatnak Isten nevével. A világ is énekel, miért ne énekelhetnénk mi is. Az énekszövegek, Isten nevét dicsőíthetik.

Már a zsoltáros is bizonyságot tesz az Úr ítéletre való eljöveteléről. Bizonyos, hogy az Úr el fog jönni övéiért. Várjuk Őt? Készülünk erre az eseményre? Mi is bizonyosak vagyunk benne, hogy Urunk érkezik? Bizony gyakran úgy véljük, messze van még az az idő. Elmerülünk önmagunk életének fényezésében. És mintha az egyház sem igazán várná Jézust vissza. Az látszódik, hogy jó nekünk itt lenni, ezért várjunk még azzal a jövetellel. Inkább ragadjuk mindazt, amit a világ kínál. És meg is ragadjuk, összekeveredünk vele, már bizonyos területeken alig látszik különbség. Aki kívülről figyeli, az életünket talán nem mindig tudja eldönteni, hogy az egyházat vagy a világot látja. Az Úr uralkodik, olvassuk, és ez azt hozza magával, hogy Isten népe, mindazok, akik szeretik Őt, gyűlöljék a gonoszt. Ha Istent szeretem, nem szerethetem a bűnt is. Az egész Írás világosan beszél arról, hogy Isten teljes szívünket, és lényünket kéri. Aki a bűnt és a világot is szeretni akarja, az kétfelé sántikál. Egyszerre kettőt szeretni nem lehet. Kérjük, az Urat szabadítson meg a világ szeretetétől, és vonjon teljesen magához.

Az apostol látja, hogy lejár a szolgálata, futását elvégezte (2Tim 4,6-22). De nem zúgolódik. Nem hessegeti el magától a halál gondolatát, hanem szembenéz vele. A lényeg, hogy megharcolta a nemes harcot, és futását elvégezte. Vagyis ami rábízatott azt bevégezte. A hitet megtartott. Mert ez bízatik ránk. A Krisztusba vetett élő hit. Azt kell tovább adni, hogy a Megváltó eljött, és Ő nem más, mint a názáreti Jézus Krisztus. Azért is nem zúgolódik, mert tudja, hová tart, mi vár rá. Az Úrhoz tart, Vele fog lenni, és korona vár rá. Mennyivel másabb ez a korona, mint amit most lehet kapni. Az Úrtól való korona nem betegít meg, ez jutalom. És Ő jutalmat, ilyen koronát ad mindazoknak, akik nagyon várják Őt. Várom Őt? Arra vágyakozom, hogy átéljem a Vele való találkozást? Mindennél jobban vonz ez engem?

A befejező bizonyságtétel megmutatja milyen az ember, hűtlen, könnyen magára hagyja barátját, az idősebb testvérét, munkatársát. Mert legtöbbször csak a magunk érdekeit tartjuk szem előtt. Azt nézzük mi a jó nekünk. Azt is megmutatja Pál, mennyire más az Úr. Amikor mindenki elhagyta, Isten vele volt. Mert Ő nem hagyja magára az övéit. Mindig erre gondolni. Bármit tapasztalunk az életben, Ő nem hagy el soha. Nemcsak velünk van, hanem meg is erősít a nehéz helyzetekben. Helytállásra ösztönöz. Amikor nincs, aki segítsen, és a saját erőnk is végére ér, Ő erőt ad. Csakis Vele együtt tudunk megállni, magunkban elbukunk. A gonosz mesterkedik, megvannak az akció, amik által el akar buktatni. Azonban Ő meg tud menteni, és megtart az örök életre.

Jakab, az Úr testvérének levelét olvassuk már (Jak 1,1-18). Ámbár ő ezt így nem mondja, hanem az Úr szolgájának nevezi magát. Mert nem számít az, hová születtünk. Nem jelent előnyt, ha valaki Jézus családjába született. Mindenkinek kegyelemből, Jézusért van üdvössége.

Rámutat a szerző, hogy mi nem rendelkezünk életbölcsességgel. Ezért is van sok probléma a mindennapokban. Nem tudunk magunktól jó döntéseket hozni. Azonban lehet kérni ezt a bölcsességet. Kitől? Istentől. A bölcsesség nem azonos a tudással, nem jár a diploma mellé. Azok rendelkeznek való, akik elkérik Istentől. Ehhez belátásra van szükség. Meg kell látni, hogy én nem rendelkezem vele.

Van próba, ér kísértés, írja Jakab, de erre lehet úgy nézni, hogy szükségünk van rá. Isten általuk formálja az életünket. A kísértés és a próba mutatja meg hol is tartunk a hit útján. A próbát korona követi. Ismét koronáról olvasunk, ez pedig az élet koronája. Mert Istentől csak jó adomány származik. A kísértés a saját kívánságunk terméke. Sátán ráépít a kívánságra. Kihasználja, hogy megkívánunk dolgokat, és igyekszik ezeket a kívánságokat kielégíteni. Általában rabbá tesz általuk. Isten országa mindazt biztosítja, amire szükségünk van.

Isten ajándékozó Isten, és nemcsak a bibliai korban volt az, hanem ma is. Mert Benne nincs változás. Ő ma is ugyanaz, mint Aki évezredekkel korábban volt.

 

Istenre bízom magamat

 

1. Istenre bízom magamat, Magamban nem bízhatom; Ő formált, tudja dolgomat, Lel-

kem ezzel biztatom. E világ szép formája Az ő keze munkája. Mit félek? - mondom me-

részen: Istenem és Atyám lészen.

2. Öröktől fogva ismerte, Hogy mire lesz szükségem, :/: Éltem határát kimérte, Szüksé-

gem s elégségem. Lelkem, hát ne süllyedezz, A hitben ne csüggedezz! Egy kis bajt

nem győznél-e meg? Hogy tántorítana ez meg?

3. Tudja Isten kívánságod, Ád is, mert csak ő adhat, :/: De bölcs, Uram, te jóságod, Tu -

dod, sok elmaradhat. Tudom: gondod reám nagy, Mivel édes Atyám vagy; Mint akarod,

hát úgy légyen! Másként hinnem volna szégyen.

4. A valóságos igaz jót Az Úr meg nem tagadja; :/: Nagy gazdagság és rakott bolt Nem

fő jó, ritkán adja. Ki az Isten tanácsát, Megszívleli mondását, Azt ő Lelkével serkenti,

Gondját is megédesíti.

5. E világnak dicsősége Igen hamar elmarad, :/: Kit ma gondok sújtnak, végre Holnap

diadalt arat. Csak Atyámban bízhatom, Ő megsegít, jól tudom, Mert az igazaknak Atyja

Hű szolgáját el nem hagyja.

 

Isten áldásával.

Hirdesd az igét!

 

A

 zsoltáros szíve tele van örömmel, és ebből dicséret fakad (Zsolt 93,1-5). Dicsőíti az Urat, mert megtapasztalta jelenlétét, és ebben olyan bizonyosságra jutott, ami örömmel tölti el. Nincs nagyobb öröm Isten Lényének, jelenlétének a megtapasztalásánál. Az élet legnagyobb élménye az a pillant, amikor átéljük az Úr kegyelmét. Csodálatos rádöbbenni, hogy Isten valóban létezik, élő személy. Különösen annak nagy dolog ez, aki nem hitt egy élő és személyes Istenben. De amikor az Úr kijelenti magát és legyőzi a hitetlenségünket, nagy öröm tölt el. Isten áttörte hitetlenségem falát és bemutatkozott. Megláthattam mennyire szeret, egyszülött Fiát adta értem, és ezért életem lehet. Kegyelemből Atyámnak nevezhetem, és gyermekeként élhetek a világban.

A szentíró határozottan jelenti ki, uralkodik az Úr. Talán korábban voltak kétségei felőle, mint Gedeonnak is. Hallotta a csodálatos régi történeteket Isten munkájáról, de a jelenlegi valóság azt sugallta, Isten már nincs jelen az életükben. Egy szép legenda az egész. Sokan gondolják azt, hogy Isten ideje már lejárt, talán nem is létezik. A zsoltáros azonban megtapasztalta, hogy Isten él és uralkodik. Mert amit itt elmond az nem megtanult szöveg, hanem saját tapasztalat. Gyakran az a probléma, hogy csak a tanult hitig jutnak el emberek, de nincs saját tapasztalatuk. Nem tapasztalták meg Isten jelenlétét és hatalmát. Tehát Isten nem is valóságos létező a számukra. Ő azonban Jézusban megmutatja, hogy élő személy. Igen, Isten ma is él és uralkodik. Nem csupán létezik valahol, hanem uralkodik, mégpedig a világunk és az életünk felett. Ő az Úr, akkor is, ha én még ezt nem ismerem el. Azonban megtapasztalhatom hatalmát. Ha Jézust hívom segítségül, átélem szabadítását, bűnbocsátó kegyelmét, újjá lesz az életem, és már csak Neki akarok élni. Aki mindezt megtapasztalja, annak Isten, élő valóság, az már bizonyos, az Úr él. Ha pedig él, uralkodik, és azt akarom, hogy Ő legyen az életem Ura. Mert ez a lényeg. Nem elég, hogy az egész világ Ura, az én világom, az én lényem Ura is legyen. Ehhez az azonban Úrrá kell tennem az életemben. Ő nem tör be, az ajtó előtt áll, várja, hogy beengedjem, és a trónt átengedjem Neki.

Isten trónja szilárdan áll, senki és semmi nem taszíthatja le onnan. Sátán azt akarta. Uralomcserét szeretett volna végrehajtani, de ez nem lehetséges. A teremtmény mindig teremtmény marad, soha nem cserélhet helyet a Teremtővel. Igazából, ha az megtörténhetne, az emberiség végét jelentené. Ha egy gyilkos, önpusztító lény lenne az úr mindenekfelett, mi is várna az emberiségre. Hát bizony semmi jó. Mert az ember szíve romlott, a bűn uralja és ezen keresztül a sátán. Azonban Isten ül a trónján, és uralkodik. Jézusban egészen közel jött, és erős fegyveres formájában legyőzte a sátánt, és lehetővé tette a szabadulást. Aki Jézushoz jön, szabaddá válik a bűn pusztító hatalmától. Aki Krisztusban van védettséget kap minden ártó dologgal szemben.

Azt látjuk, hogy Isten és a feltámadott Úr Jézus Krisztus is élő személy Pál számára is (2Tim 4,1-5). Ő maga is megtapasztalta, hogy Jézus él. Meg tud szólítani, és kommunikál azzal, aki hallja az Ő szavát. Úgy ír a börtönben, mint aki az Úr színe előtt van. A börtön sem választja el Istentől, Őt nem lehet távol tartani, jelen van a fogságban is. Pál számára valóság ott is Isten jelenléte. És mindaz amiről beszél, Isten színe előtt, az Ő tudtával hangzik el. Fontos, hogy mindig álljunk Isten színe elé. Imádkozás és bibliaolvasás során pontosan ez történik, oda állunk az Úr színe elé. Az istentiszteletnek is ez adja meg a jelentőségét, Isten jelen van, és mi az Ő színe előtt tartózkodunk. Az istentisztelet nem egy klubesemény, ahol néhány öreg klubtag emlékezik vissza a régi szép időkre. Isten színe előtt vagyunk. De valóban így hisszük? És van látásunk, látjuk, tapasztaljuk Isten jelenlétét, Ha azzal a tudattal érkeznénk istentiszteletre, hogy Krisztus jelen van, alázattal borulnánk le Előtte, és mindent megtennénk, hogy semmi ne vonja el figyelmünket. Ha valóban Isten színe elé állunk az megmutatkozik a magatartásunkban is, nem visszük be a mobilunkat, nem másokra figyelünk, hanem a Királyra.

Az Úr ítélni fog élőket és holtakat, megítéli az életünket. Nemcsak a jövőben, hanem most is megítél igéje által, és megítél majd eljövetelekor, és az Ő országában is. Most azért ítél meg, hogy rádöbbenjünk bűneinkre, és kegyelemre szoruló állapotunkra. Az Ige ítélete nélkül eszünkbe sem jut keresni Őt. Amíg az Ige meg nem mutatja, hogy elveszettek vagyunk, azt gondoljuk minden rendben van. Bár vannak, akik az Igébe tekintve is maradnak, akik voltak. Úgy gondolják, az ítéletes Ige nem nekik szól, a sötét kép nem őket mutatja. Pedig az üdvösséghez szembesülni kell magunkkal, fel kell ismerni, hogy bűnös ember vagyok. De azt is megláthatom, hogy az Úr Jézus magára vette a bűneimet, és így megkegyelmezettként élhetek Isten országában.

Az apostol arra bátorít, hirdessük az igét, álljunk elő vele alkalmas és alkalmatlan időben. Miért? Mert az ige hallására van mindenkinek szüksége. Isten azt akarja, hogy az Ő országáról, és mindarról, amit az emberért tett halljanak az emberek. Hallani kell az evangéliumot ahhoz, hogy hitre jussunk. Álljunk elő Isten kegyelmével, igazságával akkor is, ha alkalmatlan az idő, mert nem akarják hallani. Akkor is, ha nekem alkalmatlan. Ne feledjem, hogy az Ige az istentől küldött segítség.  Sokan nem akarják hallani az igét, vagy egyszerűen úgy belemerülnek a világba, hogy nem is vesznek tudomást Istenről. Azonban a világ azt mutatja, hogy az ember bajban van, segítség kell neki, mert maga nem képes ebből a bajból kilábalni. Az ige hirdetése elmondja, Isten elkészített a megoldást, és ez Jézus Krisztusban elérhető, és mindenki számára hozzáférhető. Azonban mindenkinek a saját döntése, hogy él e ezzel a segítséggel. A mi feladatunk hirdetni, és mindenki megadja rá a választ.

Ne szabad arra figyelni, akarják e hallani vagy sem, az evangéliumot. Az Úr parancsára figyeljünk, hirdesd, állj elő vele! Miért nem akarják az igét az emberek? Miért nem kell Isten segítsége? Mert a világ is kínál sokféle megoldási lehetőséget, és sokan inkább azt akarják. Olyan megoldást választanak, ami nem érinti az életvitelüket, és amikor rádöbbennek, hogy a világ becsapott, akkor nem biztos, hogy még Istenhez tudnak fordulni. Ezért, amikor halljuk az Úr szavát fogadjuk be alázattal és hittel. Meg fogjuk tapasztalni, hogy az Úr Jézus Krisztus teljes megoldást ad. Nem csupán a tünetet kezeli, hanem újjá teszi az életünket. Teljes gyógyulást ad a bűn romboló munkájára.  Ezért hirdessük az igét, álljunk elő vele bátran, mert az evangélium Isten ereje. Ő ez által munkálkodik. Ha nem szól az evangélium, nem marad esélyünk az életváltozásra, az üdvösségre. Az esély Krisztus.

 

 

Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed

 

Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed,

Mondd a világnak: Hajnalod közel!

Mert nem hagy az, ki népeket teremtett,

Senkit sem éjben, bűnben veszni el.

Légy örömmondó békekövet,

Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

 

Lásd: millióknak lelke megkötözve,

Rabláncként hordoz sötét bűnöket;

Nincs, kitől hallja: Megváltónk keresztje

Mily gazdag élet kútja lett neked.

Légy örömmondó békekövet,

Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

 

Mondd minden népnek: elveszett juháért

Mit tett a Pásztor – csuda szerelem –,

Földig hajolt a kárhozott világért,

S meghalt alant, hogy élhess odafenn.

Légy örömmondó békekövet,

Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

 

Küldj fiaidból, akik nemhiába

Élvezik kincsed: hirdessék szavad;

Öntsd lelked értük győzelmes imába:

Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad.

Légy örömmondó békekövet,

Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

 

Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled,

Felfedi titkát minden szív előtt.

Egy lélekért se érjen vádja téged,

Hogy temiattad nem látta meg Őt.

Légy örömmondó békekövet,

Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

 

 

Isten áldásával.

Istentől ihletett

 

S

zívből fakadó bizonyságtétel ez, „jó dolog dicsérni az Urat” (Zsolt 92,1-16). És ez nem csupán szó, hanem megtapasztalt valóság. A zsoltáros dicséri az Urat, számára ez természetes. Természetes az én számomra is az Urat dicsérni? Szinte látjuk, amint örömmel borul le az Úr előtt és magasztalja Őt? A szívéből önkéntelen dicséret árad. Nem tudja nem dicsérni Őt, mert senkihez sem fogható. Szíve tele van Isten iránti szeretettel. És ez a szeretet nem csupán a csendesség idején tapasztalható, hanem minden pillanatban dicséri Őt. Istent dicsérhetjük munkánk közben vagy az utcán sétálva is. Bármerre tekintünk, az Úr keze nyomát láthatjuk. Ez akkor is így van, ha a gonosz minden eszközt megragad, hogy elpusztítsa a teremtett világot. Igyekszik mindenfelé rátenni keze nyomát a világra. A hívő ember mélységesen imádja, és dicséri az Urat, mert látja, hogy Isten eljött és a gonosz romboló munkáját igyekszik helyreállítani. Jézusban megkeres, felkínálja az új élet lehetőségét. Kegyelme letörli a bűn munkáját a szívünkről, így azután már Isten országának csodálatos munkája ragyog át az életünkön. A bűn brutális kéznyomait is le tudja az Úr törölni. Milyen állapotban lehetett az a tékozló fiú, amikor hazaért, de az Atya szeretete újjáteremtette, eltűntek a bűn nyomai, de nemcsak kívülről, hanem a szívéből is.

A zsoltáros Istennel kezdi és zárja napjait, már korán reggel Róla beszél.  Amikor meglátja a nap sugarait, a fényárban úszó természetet, Isten jut eszébe, és mindazért magasztalja. Vagy amikor a kertben elé szökken a friss növényzet, látja a növekedést, Istent magasztalja. Tudja, hogy az élet Istentől származik, az Ő kegyelme, hogy az engedetlenségünk ellenére is van élet, van még szépség. Hálával kezdem napjaimat? És nemcsak a teremtett világ szépségeiért, és áldásaiért adhatunk hálát, hanem a kegyelemért. Azért, hogy Isten kijelenti magát, és megismerhetjük Őt. Hála a keresztért, mert Fiát adta, hogy életünk rendeződhessen. Hála a Krisztusban megtapasztalt élő kapcsolatért. Nem magától értetődő, hogy Isten szeret és kapcsolatba lép velünk. Nagy és kimondhatatlan kegyelem ez, ami Jézus vérébe került. Hála, mert van Bibliánk, általa mindennap hallhatjuk Isten szavát, és még jobban megismerhetjük Őt. Az Ige megmutatja saját valóságunkat is. Rádöbbenünk olvasás közben, hogy nem vagyunk méltók arra, hogy az Úr hajlékunkba jöjjön, és arra sem, hogy mi lehajolva saruja szíját bekössük. És Ő mégis lehajol, kész megbocsátani, és új életre vezetni. Magasztaljuk Urunkat az életvitelünkkel. Mert az igazi dicsőítés a megélt Ige, a megélt hit.

A zsoltáros dicséri az Urat, mert mindenben látja az Ő munkáját. Milyen szomorú, hogy a ma magát tudósnak tartó ember már nem látja meg a teremtett világ mögött a Teremtőt.  És az ilyen emberre azt mondja az Ige, bolond. Figyeljünk arra, amit az Ige mond, mert nem azt mondja, amit a világ. Isten nem úgy lát minket, mint a társadalom, és ami ennek a világnak a szemében elismerésre méltó, amiért kitüntetéseket osztogat, csak azt mondja, bolond. Így értékelte annak az embernek az életét is aki nem tudott megállni, és csak fejlesztett, gyűjtött. Bolond, mondja Isten, mert hiába tart nagyra a társadalom, ha nem törődtél üdvösségeddel, és elveszel. Ne bolondok legyünk, hanem bölcsek. A bölcsesség Isten félelmével kezdődik. A bölcs, Istent ismerő és dicsőítő életen áldás nyugszik. Mert minden, az áldott élet is Tőle származik. A Vele való kapcsolat gyümölcse a gyümölcsöző élete. A Szentlélek munkájának eredménye a gyümölcs. És ezt a Lélek termi, ez nem emberi produkció.

Az apostol azt kéri, soha ne a környezetünkre figyeljünk, egy pillanatra se vegyük le tekintetünket Urunkról (2Tim 3,10-17). Timóteusnak is ezt helyezi a szívére, ne másokra figyeljen, hanem arra az életmódra, amit Pálnál látott. Mert Pál nem csupán tanította, hanem élte is az evangéliumot. Neki se volt könnyű, de az Úrral megélte a nehéz pillanatokat is. Mindazokat, akik kegyesen akarnak élni, üldözni fogják. Nem meglepetés ez, nem szabad rajta meglepődni. Ha hűségesek maradunk az Úrhoz üldözésre kell számítani. Mert a vallásos kultuszt még csak elfogadják, de a Krisztusi életformát már nem. Aki Krisztus tanításához ragaszkodik, támadás alá kerül. Azonban az Úr nem hagyja övéit magára, közel van hozzánk, és megszabadít. Az apostol rámutat, minden üldöztetésből megszabadította az Úr. Igen, Őreá mindig számíthatunk. Ezért nem kell félnünk. Igen, a tanítványnak, szabad nem félni.

Amikor nem tudjuk, mit tegyünk, kire hallgassunk, merre menjünk, van segítségünk. Ez pedig nem más, mint Isten igéje, és azok, akik ezt az igét élik és ragaszkodnak Krisztushoz. Timóteus gyermekkorában megismerte az Igét, sőt tudja, benne van Isten szava. Ez csodálatos, és iránymutató, ne csak ismerjük, hanem tudjuk, legyen bennünk, és akkor a Lélek elő tudja hozni, ha nem is vehetjük a kezünkbe. Isten Lelke élővé teszi az Írást. Nekünk már látnunk kell, hogy az Írások, amik itt az Ószövetséget jelentik, Krisztusban értendők. Az Ószövetséget Krisztuson keresztül kell látnunk és értenünk, mert Ő betöltötte azt. Mindent, amit az Ószövetségben olvasunk, oda kell vinni Krisztus elé, és meg kell néznünk, Ő hogyan érti. A Krisztusban való hit által válik az Ige élővé és hatóvá, biztos iránytűvé.

A teljes Írás Istentől ihletett, számunkra már az Újszövetséggel együtt teljes az Írás, és így egybe Istentől született. A Biblia Isten ajándéka, nélküle nem tudnánk életre jutni. Az Írás nélkül sötétben lennénk, mert az Ige az Istentől kapott lámpás az élet útján.  Azonban a lámpást használni kell. Ha nem gyújtjuk meg, ha nem vesszük kézbe az Igét, nem segít. Ezért éljünk vele rendszeresen. Olvassuk, és szívjuk magunkba. Ha így teszünk, mindig lesz fény, mindig tudjuk merre menjünk.

 

 

Erős várunk nekünk az Isten

 

Erős várunk nekünk az Isten, / És fegyverünk ellenség ellen. / Megszabadít veszedelemtől, / Kik ránk törnek most minden felől.

Mi régi ellenségünk / Háborog velünk / Erős fegyverrel, / És sok csalárdsággal, / És minden nagy hatalmassággal.

 

Nincsen nékünk semmi hatalmunk, / Mellyel néki ellene álljunk. / Viaskodik az Úr érettünk, / Kit az Isten küldött el nékünk.

Ha kérded, ki légyen az? / Jézus Krisztus az, / Seregek Ura, / Kinél nincs több Isten, / Annál vagyon a győzedelem.

 

Ha e világ mind ördög volna, / És elnyelni minket akarna, / Mégis tőle semmit ne féljünk, / Csak Krisztus oltalmában higgyünk,

Hát ő csak dühösködjék, / És fenekedjék, / E világ ura, / Nincs rajtunk hatalma, / Urunk Krisztus őt már megbírta.

 

Megáll az Istennek igéje, / És nem állhat senki ellene, / A nagy Isten vagyon mivélünk, / És Szentlelke lakozik bennünk.

Ha a mi testünk elvész, / Vagyonunk sem lész, / Nevünk, s életünk, / És minden gyermekünk, / A mennyország megmarad nékünk.

 

Isten áldásával.

Hívd segítségül az Urat!

 

A

 zsoltáros az Úrral való élő kapcsolatról beszél, elmondja, hogy kinek ismerte meg Istent (Zsolt 91,1-16). Mert mindezt nem lehet másképp elmondani, csak saját tapasztalat alapján. Enélkül zúgolódás van a szívben, elégedetlenség, de ő nem elégedetlen, mert ismeri az Urat. Nem időnként kiállt Hozzá, nemcsak a baj idején keresi fel, hanem Isten rejtekében lakik, az Ő árnyékában nyugszik. Ez jelzi az állandó kapcsolatot, olyan neki Isten, mint egy rejtekhely, ahová mindig behúzódhat. Ezen a helyen csöndben tud lenni, és átéli Isten jelenlétét. Ez a nagyszerű, a Mindenható jelenlétébe bekerülni. Ismerem én Istent rejtekhelyként? Naponta keresem az Ő oltalmát? Olyan Ő nekem, mint az árnyék, ahová behúzódhatok az élet tűző napsugarai elől?

Aki ismeri Őt, az a nehéz helyzetben sem csügged el, mert van Kihez fordulnia. Isten az oltalma és vára, ezért Őbenne bízik. Az Úrban bízok minden helyzetben? A bizalom azt jelenti, mindent Ráhagyok, mert tudom, hogy Ő munkálkodik. Isten ma is jelen van és munkálkodik. Megmutatja hatalmát, és így kijelenti magát. Mindezt azért teszi, hogy minél többen megismerjék Őt, rádöbbenjenek, hogy valóban az Övé az életünk.

Határozottan jelenti ki, Ő szabadít meg. Nem arról beszél, hogy soha semmi baj nem éri Isten gyermekét, hanem azt, hogy a legveszedelmesebb bajból is megszabadít. Amikor eljött az Úr Jézus Krisztus ez erőteljesen valósággá vált. Olyan embereken segített, akiknek halvány reményük sem volt az életváltozásra. A gadarai megszállott nem gondolta, de még a környezete sem, hogy egészségessé lehet. És eljött az Úr, és a gonosznak távoznia kellett. Mi is hihetjük, hogy az Úr a legreménytelenebb élethelyzetből is ki tud menteni. Nincs az a baj, amiben ne volna megoldása. Isten ma is hatalmasan munkálkodik Szentlelke által. Ezt a munkát és az oltalmat is akkor tapasztaljuk, ha Hozzá menekülünk, és segítségül hívjuk. Isten gyermeke, mindig Istenre bízza magát. Természetesen ezt könnyű mondani, de amikor megjelenik egy betegség, vagy ott vagyunk az élet harcainak sűrűjében már nehezebb. Azonban ezeken a csatatereken derül ki, hogy a hitünk tanult hit, vagy élő, gyakorlati.

Amikor elesnek egy harcos mindkét oldalán, nem könnyű hinni, hogy hozzám nem is közelít a veszedelem.  De ilyenkor megélhetjük  Urunk hatalmát. A háborgó tengeren a mi Urunk alszik, mert tudja, hogy más hajók elsüllyedhetnek, de amiben Ő van, az nem. A tanítványok már nem voltak ilyen magabiztos hitben, ők féltek. Azonban nem kötelező félnünk, még éjjel sem, amikor elkerül az álom. Aki az Úrral van élő közösségben, az nem fél, mert tapasztalja jelenlétét, hallja a hangját. A jó Pásztor szól, ne félj! - de meg kell hallani ezt a hangot. Nem elég hallani, fel kell ismerni ki az Aki szól. És csak az ismeri fel, aki ismeri a hang Gazdáját. Én vagyok, ne féljetek! És ha ismerem a drága hangot, akkor nem félek, akkor tudom, hogy ez nem a szél hangja, hanem az én Uramé. És ha Ő jelen van, nincs mitől félni.

"Az angyalainak parancsol", kijelentést, sem kell félreérteni, nem azt jelenti, hogy tudatosan belemehetünk a halálos veszélybe. Nem kegyes mutatványra biztat, hanem azt mondja el, amikor az Urat követve kerülünk életveszélybe, Ő megment. Az Úr Jézus is elutasította a sátán javaslatát, amikor egy halálugrásra akarta serkenteni. Ez az Úr kísértése. De amikor Pálék hajója hajótörést szenvedett és emberileg nem volt esélyük, akkor Isten megmentette őket. Nem Pál ment bele az életveszélybe, de ő is a hajón tartózkodott, és akkor az Úr megmentette a hajó legénységét, Pálért. Mindez hatalmas bizonyságtétel volt az élet Uráról. A pogányoknak meg kellett látni, hogy Pál Istene az élő, cselekvő Úr. Nincs más Rajta kívül. És amiikor semmi és senki nem segíthet, Ő még mindig tud megoldást adni.

Van azonban a zsoltár végén egy kicsi szó, „ha”, ez azt jelenti, akkor tapasztalom meg Isten szabadítását, ha segítségül hívom. Ha én próbálom kitalálni hogyan segíthetek magamon, Isten nem avatkozik közbe. Ha én akarom megoldani  ezt a jelenlegi járványhelyzetet is, ha az ember tudásában, készítményeiben bízunk, nem lesz szabadítás.  Akkor ment meg, ha ezt kizárólag Tőle várjuk. Mert a szabadítás mindig azt jelenti, itt nem ember, hanem Isten munkálkodott, és ennek hatására, dicsőítik az Úr nevét. Ez a cél, az ember hajoljon meg Isten előtt, és dicsérje Őt. Ez az, amit nem akarunk. Mi azonban most, hívjuk Őt segítségül. Valljuk meg, Urunk, mi nem boldogulunk a coviddal, de jöjj, szabadíts meg minket! Könyörülj a betegeken, és add, hogy Hozzád kiáltsanak. A szabadítás után pedig, hadd dicsőítsen az egész világ Téged!

Mivel tegnap írtam a mai újszövetségi igéről, visszatérünk a tegnapi szakaszra (2Tim 2,19-26). Az apostol rámutat, ismeri az Úr az Övéit. Tehát őt nem lehet látszat keresztyénséggel, egy kis vallásossággal megtéveszteni. Ő nem érzékenyül el a karácsonyi nagy gyülekezettől, a fényes műsoroktól. Nem, Ő  ismer minket, a szívünket. Tudja, hogy kinek a szíve az Övé. Mert Ő a szívünket kéri és nem vallásos hagyományok megtartását. Isten azt nézi, milyen szívvel vagyunk jelen? Valóban érte megyünk egy alkalomra? Az Ő szavára éhezünk, és mint Krisztus katonája várjuk a parancsát? Vagy csak a környezetünknek teszünk eleget, elmegyünk, de már a magunk dolgával vagyunk elfoglalva, és alig várjuk, hogy mehessünk vissza a világba. Isten azonban a maga jelenlétébe von, meg akar a bűntől tisztítani, és mint lámpást küld vissza. Világítani küldi a sötétségbe övéit az Úr. Azt is látnunk kell, hogy látszat hittel magunkat csapjuk be., mert azt gondoljuk, hogy majd a mennybe jutunk, pedig oda csak az jut, aki Krisztusban új életet nyert, és aki egész életében az Ő akaratát cselekszi. A látszat hit nem segít, mert nem Istennek van szüksége ránk, hanem nekünk Őreá.

A látszatkegyesség abban ismerhető fel, hogy aki nem szívből keresztyén, az hamisságban él, az a világ életmódjához igazodik. Mindent úgy tesz, ahogyan a világban látja, ahogy az ma elfogadott. Bizony ma ezt láthatjuk, egyre több minden kerül be az egyház életébe a világból. Gyakran nem is látni különbséget a hívők és a világ élete között. Minket is a kütyük határoznak meg, lessük az újabb híreket, úgy öltözködünk, ahogy a világ diktálja, úgy szórakozunk, ahogy általában az emberek teszik. Másképp ünnepeljük-e meg jeles alkalmainkat, mint a világ? Urunk azt mondta, ha esetleg vendégséget tartunk, ne azokat hívjuk, akik vissza tudnak majd hívni, hanem azokat, akik erre képtelenek. Szabad végiggondolni az igét olvasva, vajon kit is követünk mi? Aki az Úr nevét vallja, álljon el a hamisságtól, forduljon el a bűntől.

Vannak, amiket kerülnie kell Timóteusnak, mégpedig a fiatalkori kívánságokat. Ne úgy élje meg ifjúságát, mint a többi fiatal. Ne a vágyai kielégítésére törekedjen, hanem maradjon meg tisztán.  Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy segítségül hívja az Úr nevét. Magunkban nincs nekünk sem erőnk másképp cselekedni, távol maradni a bűntől, győzni a kívánság felett. De az Úr győzelmet ad, annak, aki Hozzá kiállt.

 

 

Szeretem és áldom az Úr Istent

 

Szeretem és áldom az Úr Istent,

Mert meghallgatta az én beszédemet,

Könyörgésemre hajtá kegyes fülét,

Ezért imádom őtet naponként.

 

Midőn körülvett a halál engem,

És csaknem szörnyű kötelibe ejtett,

A pokol kínja engemet rettentett,

Bánatom nagy volt, és nagy sérelmem.

 

Segítségül hívtam az Úr nevét:

Lelkemet tartsd meg! – és ő megsegített;

Az Úr igaz, hű, és nagy ő kegyelme,

Ő megőrzi az elesetteket.

 

 

 

Nagy szükségemben mikor én valék,

Ottan megmenté nyomorult életem.

Légy csendességben te azért, én lelkem,

Szent felségének látván kegyelmét!

 

Te megmentél a haláltól engem,

Szemem sírástól, lábamat eséstől;

Az élők földén járok szünetlenül

Színed előtt, én erős Istenem.

 

Hittem Istenben, mikor így szólék,

Én szegény lelkem vala nagy ínségben,

És ezt mondám én csüggedezésemben,

Hogy hazugok már minden emberek.

 

Mit adjak az Úrnak jótettéért?

A hálaadó pohárt én felveszem,

És az Úr jótéteményét hirdetem,

Szent nevét áldom segítségéért.

 

Fogadásom az egész nép előtt

Hálaadással megadom nékie.

A híveknek halála, minden higgye,

Drága dolog az Úr szeme előtt.

 

Imádlak téged, Üdvözítőmet,

Ki engem választál szegény szolgádnak;

Nékem, szolgálóleányod fiának,

Föloldozád minden kötelimet.

 

Áldozom néked hálaadással,

Nevedet minden nép előtt hirdetem,

És fogadásom, mit előtted tettem,

Megállom minden előtt vígsággal.

 

A te házadnak ő udvarában,

És egész Jeruzsálemben tisztellek.

Vélem együtt az Urat dicsérjétek,

Halleluját mondjatok mindnyájan!

 

Isten áldásával.

Életünk ideje

 

M

ózes imádságát olvassuk, Isten elhívott embere, oda áll az Úr elé (Zsolt 90,1-17). Önmagát és népét látja, mindazt, ami mögöttük van. De ne feledjük, hogy Izráel Isten választott népe. Így amikor mi olvassuk ezeket a sorokat, a saját életünkre vonatkoztatva kell olvasnunk. Kollektíve egy egész mai népre nem érvényes. Mert itt egy nép és az élő Isten szövetségéről van szó. Isten szövetségre lépett népével, megismertette magát velük, törvényét adta nekik. Ahhoz, hogy mi is úgy lássuk életünket, hogy Isten a mi hajlékunk, meg kell Őt személyesen Krisztus által ismernünk. Most személyesen gondoljuk végig, Ő volt az én hajlékom eddigi életem során? Teljesen elrejtőztem Benne? Benne éltem? Vagy, ahogyan Pál apostol fogalmaz, többé már nem én élek, hanem Krisztus él bennem? Mindez akkor válik valósággá, ha Vele együtt meghaltam a kereszten, akkor valóban Ő a hajlékom. Mózes a mögöttük lévő szakaszra gondol vissza. Arra az időszakra, amit az Egyiptomból való szabadítás után megtettek. Isten velük volt, vezette őket, és soha nem hagyta őket magukra. Fordítva már nem így történt. Izráel többször is lázadt az Úr ellen, és elfordult Tőle. Gondoljunk csak az aranyborjú imádására, és Isten ennek ellenére hű maradt hozzájuk. Nincs Istenhez fogható. Tekintsünk saját életünkre! Mi nem lázongtunk az Úr ellen? Nem akartunk mindig mást, mint amit Ő?

Mózes leborul az Úr előtt, és elismeri örökkévalónak. Mivel személyesen beszélt vele Isten, ismeri, és tudja, hogy Isten Örökkévaló. Nincs Hozzá fogható, és azt is tudja, hogy Isten formálta a világot. Csodálatos bizonyságtétel, Isten teremtette a világot, Tőle származik minden. Szava hozta létre mindazt, ami van. Isten örökkévaló, az ember halandó. Letelik a földi életünk. Mindenkinek vissza kell térni, ahhoz, Akitől kaptuk az életet. Az élet Isten ajándéka és Ő számon kéri, hogyan éltük meg? Hálás voltam-e ezért az ajándékért, és Őt dicsőítettem-e általa? Az ige világosan kimondja, hogy minden ember élete letelik, hetven, vagy ha több, akkor nyolcvan esztendő, amit itt tölthetünk. Természetesen van néhány plusz, mínusz év. Függ attól is hogyan éljük meg esztendeinket. Azonban a lényeg, halandók vagyunk. Ilyennek teremtett Isten? Felcsillant valamicskét az életből, aztán elveszi? Eltűnünk a semmibe? Isten örök életre teremtette az embert, mi szóltunk bele, és rövidíttettük le az életünket. Hogyan, mi rövidítettük le? Igen! A bűnesetkor engedetlenné váltunk, és ez az esemény nem mesécske, nem valami ártatlan dolog. A bűn bekerült az életünkbe, megrontotta az embert, és a teremtett világot is. A bűn olyan bennünk, mint a vírus, nem látjuk, de jelen van, és munkáját tapasztaljuk. Az életkor lerövidítése azért történt, hogy ez a vírus ne maradjon örökké a világban, és ne úgy legyen örökéletű az ember, hogy a gonosz jelen van benne. Mi azonban már tudjuk, hogy ennek a vírusnak van ellenszere, az Úr Jézus Krisztus vére. Azonban Ő ezt a megoldást nem erőlteti ránk. Nem készíttet vakcinát, és nem kötelező az oltás. Aki rádöbben a bűn jelenlétére, és megundorodik saját személyétől, és segítségért kiált, az részesül Isten kegyelmében.  Azt a vér megtisztítja. Azonban ma inkább azt látni, hogy a bűnt sok ember szereti, mert azt kínálja, amire vágyakozik, amit maga is szeretne, de tudja, hogy Isten ezt nem tartja jónak. A bűn vírus azonban felszabadít a rosszra, úgy belénk ivódik, hogy nem tudunk ellene tenni. Képtelenek vagyunk legyőzni. Krisztusban kapunk rá lehetőséget. Ő megszabadít. A szabadítás azt jelenti, Jézus által nem kötelező bűnben élnem. Élhetek Isten akarata szerint. De enyém a döntés.

Ha tudjuk mennyi életünk ideje, akkor készülhetünk a befejezésére. Azt jelenti mindez, Isten megmondta, hetven vagy nyolcvan esztendő. Akkor nem azon kell fáradoznunk, hogy mindenáron kinyújtsuk, hanem készülni a távozásra. Készülni kell az Úrral való találkozásra. Jó, hogy az ige kijelenti, Istenhez tartunk. Nem a semmibe zuhanunk, de nem mindegy hogyan állunk elé. Boldog, aki Krisztusban van, aki elrejtőzik a kegyelemben. Ő az oltalom, Isten érte könyörül a bűnös emberen. Sok ember nem készül, becsapja magát, elhessegeti a halál tényét, és váratlanul éri a nap. Isten azonban kijelentette mindezt, hogy készüljünk. Amikor halljuk az Ő szavát, ne keményítsük meg a szívünket, hanem inkább adjuk Neki. Engedjük, hogy Ő megtisztítson, és új élettel ajándékozzon meg. Az emberek többsége, még a gyülekezetek tagjai is úgy élnek, hogy nem veszik komolyan az életrendezést. Krisztus nélkül nincs örök életünk. Isten Vele együtt ad életet, és mindent azoknak, akik hisznek Benne, és földi életünk idején, teljes szívvel követik Őt.

Pál apostol egészen mást mond a világról, mint ahogyan mi gondoljuk a dolgokat (2Tim 3,1-9). Azt üzeni, nehéz idők jönnek, tehát nem egyre jobb lesz, hanem egyre rosszabb. Azt is szögezzük le, hogy ő nem úgy látja az életet, mint a legtöbb ember. Nem a technikai és tudományos fejlődés szemüvegén keresztül tekint előre. Ő szemüveg nélkül, a maga valóságában látja az embert. Nehéz idők jönnek annak ellenére, hogy az életminőség javul, a megélhetés egyre jobb, és olyan lehetőségek birtokába jut az ember, mint korábban soha. Miért lesznek nehéz idők? Mert az embert a tudása nem Istenhez viszi, hanem elszakítja Tőle. És ha a szívünk távol van Istentől, a bűn harapózik el benne. Ezért látja a nehéz időket. Az ember szíve marad változatlan, tele minden gonosszal. Ha nem ragadjuk meg a kegyelmi időt, az életünk egyre rosszabbá válik. És ezt látjuk, a szívünket betölti a bűn. Így azután csak rossz származik belőle. Mert amíg Isten nem avatkozik bele az életünkbe, és nem szül újjá, semmi nem változik.

Az ember elment a világ szeretete irányában inkább azokat az élvezeteket szereti, amiket a világ kínál. Isten helyett a teremtményeit, a világ termékeit szereti. De ez valahol érthető is, ha nem kell Isten, akkor az üres szívünk bevonzza a bűnt, a szennyet, a szórakozást, mindazt, amitől Isten távol akar tartani. Az a lista, amit leír Pál nem csupán a világban élőkre érvényes. Pál azt mondja, kegyesség látszatát megtartják, de az ereje már nincs jelen. Vagyis ez azokra vonatkozik, akik szokásaikban, hagyományaikban keresztyénnek mondják magukat, de az életük a világot követi. Legyünk őszinték, mindezek az egyházban jelen vannak, de amíg nem tartunk bűnbánatot, és nem kezdünk Jézussal új életet, becsapjuk magunkat. Azt gondoljuk hívők vagyunk, de ez csak a kegyesség látszata. Ma még a látszat kegyességből eljuthatunk az élő hitre. És erre van szükség. Élő hittel, a hit erejével jelenjünk meg a világban.

A látszat kegyesség mögött a sokféle testi vágy űzi és hajtja az embereket. Isten fiait azonban Isten Lelke vezérli. A Lélek nem a vágyak kielégítésére ösztönöz, hanem abban segít, hogy magunkat megtagadva Krisztust követhessük. Az élet útvonala mutatja meg kik vagyunk, látható ezen a Lélek vezetése?

 

Az élet nékem Krisztus, a halál nyereség

 

Az élet nékem Krisztus, a halál nyereség.

Ez az én reménységem: kezdetté lesz a vég.

 

Már indulok békében, vár Krisztus, testvérem,

És az ő közelében szent célom elérem.

 

Megküzdve életemnek sok baját, ínségét,

Meglátom Istenemnek fényes dicsőségét.

 

Ha erőtlenségemben nem lesz szó ajkamon,

Akkor is maradj vélem, fogadd el sóhajom.

 

Az életünk ellobban, miként a gyertyaláng,

A szívünk végsőt dobban, és éj borul reánk.

 

Ám lelkem mégse bántsa a bú és félelem!

Velem az Úr, és nála üdvömet meglelem!

 

Megváltó Istenemmel mennyben együtt leszek,

Hol én neki örömmel mondok dicséretet.

 

Isten áldásával

A Lélek megerősít

 

D

ávid imádsága ez a zsoltár, és ez mutatja, hogy ő imádkozó ember volt (Zsolt 86,1-17). És nem csupán nehéz helyzetekben, hanem egész élete alatt kapcsolatban volt a mennyel. Már gyermekként a juhok mellett imádkozott, sőt lehet, hogy ott tanult meg imádkozni. Mert számára az imádkozás azt jelentette, hogy mindenben Istenre hagyatkozik. És a juhok mellett ebben gyakorolhatta magát. Hisz Istenen kívül senkire sem számíthatott, amikor veszélybe került.  Saul király előtt meg is vallja, hogy oroszlán és medve támadásával is szembe kellett néznie. És akkor megtapasztalta Isten segítségét. Felismerte, hogy a legnagyobb bajban is támaszkodhatunk Istenre, Ő az Aki megsegít, Aki győzelmet ad.  Erre a tapasztalatára épített, amikor Góliát ellen kiállt párviadalra. Saulnak és a katonáknak is volt hite, de nem volt olyan tapasztalata, mint Dávidnak. Mert elmondtak ugyan egy kötött imát, de nem gyakorolták, hogy mindent Istenre bízzanak. Így azután amikor megjelent Góliát, elcsüggedtek. Milyen az imaéletünk? Megtanultuk már, hogy mindent bízzunk Istenre? Engedjük Őt munkálkodni? Hagyjuk, hogy megmutassa hatalmát?

Ebben az imádságban nehéz időszak idején fordul Dávid Istenhez. Nyomorult és szegény vagyok, nagyon alázatos és csodálatos imádság ez. Nem azt sorolja milyen kiváló ő, hanem úgy látja magát, hogy nyomorult és szegény. Ezzel megvallja, hogy tehetetlen. Nem képes megoldani a problémát. Merjük elmondani, hogy Uram olyan nyomorult vagyok, nem tudok segíteni magamon, ezért Téged hívlak. Legtöbbször az a gond, hogy ez az alázat hiányzik a szívünkből, nem merjük megvallani tehetetlenségünket. Miért? Mert a környezetnek akarunk megfelelni, vagy legalábbis, azt mutatni, hogy mi igenis meg tudjuk oldani a problémát, és nem szorulunk más segítségére. Azonban az ember mindig Istenre szorul. Az Istennel való kapcsolat olyan, mint a levegővétel. Isten nélkül elpusztulunk.

Dávid bízik Istenben, és erre hivatkozik, amikor megmentő kegyelméért kiált. Bízik Istenben, és ez bizonyosság is. Bizonyos, hogy Isten meg tudja menteni. A leprás is bizonyos volt abban, hogy az Úr Jézus meg tudja Őt tisztítani. Ez a bizalom, ez a hit fontos. Úgy kérjem a megmentést, a segítséget, hogy hiszem, Ő valóban meg tudja tenni, amit kérek.

Csodálatos, ahogyan Istenről beszél Dávid. Jó vagy, kegyelmes vagy, nincs Hozzád hasonló. Mindez arról tesz bizonyságot, hogy személyesen ismeri Istent. Nem egy eszme a számára, hanem személy, akivel kapcsolatba lehet kerülni, és akit megismerhetek. Ismerem Őt? Mit tudok elmondani Róla? Ki tudom én is mondani, hogy jó vagy, és nincs Hozzád hasonló?

Dávid nem maga tervezi meg az életét. Királyként is Isten útján akar járni. Azt kéri, Isten mutassa meg neki az Ő útját, tehát azt az utat, amit Isten készített a számára. Nem magát akarja megvalósítani, nem a maga igazságát kívánja érvényre juttatni, hanem az Istenét. Dávid is volt mélyponton, és érezte magát erőtlennek. De Istenhez fordult. Ő Dávid erőforrása. Merjünk mi is az Úrtól erőt kérni. Merjünk a mai helyzetben Hozzá fordulni. Az Úr Jézus azt ígérte a tanítványoknak, hogy amikor eljön a Szentlélek, erőt kapnak, és ez az erőforrás eljött, itt van. Szabad hittel Rátámaszkodni. Milyen erőre támaszkodom, a sajátoméra, vagy a világ erejére? Isten elküldte Lelkét, és aki befogadja Jézust az életébe, hozzáférést kap az erőforráshoz.

Az apostol rámutat, hogy a ránk bízott drága kincset a Szentlélek által vagyunk képesek megőrizni (2Tim 1,8-14). Az a feladatunk, hogy az Úrtól kapott új életünket, a ránk bízott evangéliumot őrizzük meg. Vigyázzunk rá, mert a gonosz el akarja venni tőlünk. Isten Krisztusban új élettel, az Ő drága kegyelmével ajándékoz meg, de sátán ezt el akarja venni. Célja, hogy elvesszünk. Ezért vigyáznunk kell az örök életünkre. Ha nem lenne elveszíthető, nem hangsúlyozná Pál, hogy vigyázni kell rá. Vigyázol a hitedre, a kegyelemre, amit Krisztusért kaptál? Őrzöd, vagy már rég elvesztetted? Talán azért, mert nem gondoltad, hogy ügyelni kell rá. Pedig  vigyázni kell a Krisztusban való életünkre, ezt az efézusi gyülekezet példája is mutatja. Sok mindenre odafigyeltek csak az Úrral való élő kapcsolatra nem, így az első szeretetüket elhagyták, már nem volt jelen az Úr a gyülekezetben.

A kincset elveszíthetjük, ha szégyelljük Urunkat, ha nem merjük vállalni Érte a szenvedést. Merj bizonyságot tenni Róla, az evangélium szerinti életről. Mert az az igazi bizonyságtétel, amikor elmerjük mondani, hogy mi más utat választunk, mint a környezetünk. Mi már nem megyünk arra a szórakozóhelyre, mint a társaink, vagy nem oda indulunk nyaralni, mint a többség, nem ott keresem a házastársat, mint a barátaim. Ilyen bizonyságtételért talán megvetnek, de ne feledjük, hogy Ő igazi és örök életet hozott. Sőt rámutat az apostol, hogy a földi időnk ugyan lejár, de az élet nem szűnik meg, és nem mindegy hol töltöm az örökkévalóságot. Jézus hatalmas győztes, feltámadása által eltörölte a halált. A halál csak itt arat, de eljön a feltámadás ideje. S aki hisz Őbenne, az megtapasztalja majd az elragadtatást, és a feltámadást. Legyen példa a mi Urunk, ragaszkodjunk teljes szívvel Hozzá.

 

 

Jöjj, mondjunk hálaszót

 

Jöjj, mondjunk hálaszót / Hű szájjal és hű szívvel,

Mert rajtunk itt az Úr / Nagy csodadolgot mível.

Már anyaölben is / Volt mindig gondja ránk.

A sok jót, mellyel áld, / Ki sem mondhatja szánk.

 

Dús kincséből az Úr / Jó békességet adjon,

Hogy szívünkben a kedv / Víg és derűs maradjon.

Ne hagyja híveit / Bú-bajban sohasem;

A rossztól óvja meg / Itt s túl ez életen.

 

Az Atyát és Fiút / És a Szentlelket áldom;

A menny Urát, kiben / Szent egybe forrt a három;

Aki úgy szól ma is, / Ahogy régente szólt,

Nem változik: az Ő, / És az lesz, aki volt.

 

Isten áldásával.

 

 

Erő Lelke

 

A

 babiloni fogságból való hazatérés utáni időkről szól ez a zsoltár (Zsolt 85,1-14). Megtapasztalták Isten jóakaratát, szabadítását. Átélték, hogy amikor úgy gondolták nincs vissza út, Isten jóra fordította életüket. Isten nem felejti el népét, és amikor meglátják bűneiket, és Istenhez kiáltanak, megérkezik a szabadítás is. Meg kell látni, hogy ami történt nem véletlen, Isten ítélete az. Isten azt akarja, hogy meglássák bűneik miatt jutottak oda, ahol vannak. Azonban a szabadítás bűnbocsánatot is jelent. Meglátták bűneiket, Isten pedig megbocsátott nekik, bűneik el vannak törölve. Mindez azt jelenti, Isten lezárta a múltat. A bűnbocsánat mindig múlt lezárás. Isten elvette a bűnt, ami mögöttünk van lezárta, de nekünk is le kell zárni. Már ne a múlttal törődjünk, hanem kezdjük el Vele az újat. Azért bocsát meg, hogy most már a bűnt elhagyva engedelmes életet éljünk.

A zsoltáros felismeri, hogy továbbra is Isten jelenlétére és segítségére van szükségük. Állíts helyre minket, mindez azt üzeni, Uram, cselekedj Te, kezdj velünk valamit Te, mert nekünk nem megy. Ez fontos imádság, hiszen azért jutottak fogságra, mert azt gondolták, maguk is megoldják a problémákat, Isten segítsége nélkül is boldogulnak. És ez bálványimádásban jutott kifejeződésre.  Most azonban azt kéri a szentíró, Isten állítsa helyre őket, tegye ismét néppé őket, és adjon áldást a földre. Isten jelenléte és áldása nélkül nem tud megújulni a föld, és az emberek élete sem. Nagy hiba, amikor Istent kihagyjuk az újrakezdésből, amikor úgy gondoljuk, magunk is megújíthatjuk az életet. Ez azonban nem így van, Isten beavatkozása nélkül továbbra is a bűn, a gyom fog terjedni.

Mivel azonnal nem állt minden helyre, azt gondolták Isten még mindig haragszik rájuk. Isten, amikor megbocsát, többé nem emlegeti fel a múltat. Bocsánata végérvényes. A kereszten kifolyt drága vér valóban eltörli a bűnt, és a bűnbocsánat Isten gyermekévé tesz. Ha elmarad a megújulás, az nem azért, mert Isten tovább haragszik, Ő nem rakja el későbbre vétkeinket, de ha mi nem hívjuk Őt segítségül, nincs megújulás. Gyakran azt gondoljuk, ha az Úr megbocsátott, mehetek tovább magam. A múlt le van zárva, az újat pedig én úgy alakítom, ahogy nekem tetszik. Izráel is hasonlóan gondolkodott. Sokáig voltunk távol itthonról, most fogjunk hozzá a saját életterünk rendbetételéhez. Nem Istennel kezdték újra, nem Ő volt a legfontosabb, nem az istentisztelet helyét tették rendbe, hanem a saját házaikat. A megtorpanás ennek volt a következménye.

A hozzá forduló népnek felel az Úr. Békességet hirdet, és ha ők Istent fogják félni, vagyis Ő lesz az első számukra, meg fogják otthon is tapasztalni szabadítását. Isten nem hagy magadra. Figyelj Rá, hívd segítségül mindenben, és Ő megszabadít. Ő egyedül, nincs szüksége a segítségünkre. És ha a nép teljes szívvel visszatér Hozzá, a föld is megadja termését. A termés is Isten áldásától függ. Az Úr megadja a jót népének, megadja azt, amire a megélhetéshez szükségük van.

A második levelet írja Pál apostol Timóteusnak (2Tim 1,1-7). Továbbra is szüksége van a bátorításra és a segítségre. Pont úgy, ahogyan nekünk is. Mindennap rászorulunk az Úr támogatására. Ez a levél jelzi, állandó kapcsolatra, folyamatos támogatásra van szükség. Saját erőnk oly kevés. Timóteus félénk volt, amikor ellenállást tapasztalt, könnyen feladta. Pál azonban emlékezteti, hogy az Úr kegyelmi ajándékot adott neki. Gerjessze fel, ne hagyja kialudni ezt a tüzet. Gerjessze fel Isten Lelkét az életében, vagyis hagyja Őt működni. A Lélek nem gyáva, a Lélek erőt és szeretetet hozott. Ha a Szentlélek betölt és munkálkodik bennem, akkor a félelemnek távoznia kell, mert Istenben nincs félelem.  Ez által a levél által minket is bátorít az Úr, azt kéri, a félelem térnyerése helyett, támaszkodjunk a Szentlélekre. Bármilyen nehéz legyen a helyzet, ha Ő velünk, ki lehet ellenünk?

Mivel erősít Pál? Elmondja, hogy magától ő sem tudná végezni a szolgálatát. Ezt nem ő választotta, hanem az Úr Krisztus választotta őt. Ő akarta, hogy Jézus követe legyen. Saját erőből ennek nem tud megfelelni, de tudja, hogy Krisztusban új és teljes életet kapott. És ez az élet, képessé teszi őt a szolgálatra. Már Krisztus él benne, és Ő Krisztusra támaszkodva végzi küldetését. Amikor megvallja, Isten akaratából apostol, nem egy kegyes szófordulatot mond. Nem azért fogalmaz így, mert egy apostolnak, lelkésznek ezt kell mondania. Ő valóságosan átélte, hogy csak azért apostol, mert Isten akarta, hogy az legyen. Neki esze ágában sem volt, hogy Krisztust kövesse. Gyűlölte Őt. De nem is emberek vették rá a pályamódosításra, hanem személyesen a feltámadott Úr hívta el. Megtapasztalta, hogy Jézus él, és Ő átadta neki az életét. Innentől kezdve Jézus Krisztus az Ura az életének. Azt teszi, amit Krisztus mond.

Hálát ad Istennek, Pál mindig hálát ad. Panaszt nem hallunk a szájából, pedig sok szenvedés, baj, támadás éri, és mégis hálás. Miért? Mert olyat kapott Krisztusban Istentől, amit más nem tud megadni neki. Rádöbbent, hogy ebben a világban a legnagyobb érték Krisztus. Mindennél nagyobb kincs. Többet ér az Ő megismerése a karriernél, a nagy fizetésnél, a politikai pályánál. Jézusban örök életet kapott, és Ő már nem ide rendezkedik be, hanem vágyakozik Krisztussal lenni. Földi életének célja, Krisztushoz segíteni a bajban lévő embereket. Őt viszi, mert tudja, minden ember számára Krisztus a megoldás. Ha hiszünk Benne, az egész életvitelünk megváltozik, mássá lesz. Milyenné? Megelégedetté, nem a rohanás, a szerzés motivál, hanem az élet. Élni akarunk, és az élet lényege az agapé szeretet.

Timóteusnak hívő, imádkozó háttere van. És ez sokat segít. Képmutatás nélküli hitet élt meg anyja és nagyanyja életében. Mit látnak gyermekeink, unokáink? A képmutatás nélküli hitet? Mit is jelent ez? Azt, hogy mindenütt Krisztus tanítványa vagyok. Nem hajlok emberekhez, nem igazodok érdekekhez. Mindig és mindenütt Isten gyermeke vagyok, és az Ő igéje, országa törvényei szerint élek.

 

 

Velem vándorol utamon Jézus

 

Velem vándorol utamon Jézus, / Gond és félelem el nem ér.

Elvisz, elsegít engem a célhoz, / Ő a győzelmes, hű vezér,

Ő a győzelmes, hű vezér.

 

Velem vándorol utamon Jézus, / Ott az oltalom hű szívén.

Ha a szép napot fellegek rejtik, / Ő az éltető, tiszta fény,

Ő az éltető, tiszta fény.

 

Velem vándorol utamon Jézus. / Bár az út néha oly sötét,

Soha nincs okom félni a bajtól, / Amíg irgalmas karja véd,

Amíg irgalmas karja véd.

 

Velem vándorol utamon Jézus, / Ez a vigaszom baj, ha jő.

Bármi súlyosak rajtam a terhek, / Segít hordani, ott van ő,

Segít hordani, ott van ő.

 

Velem vándorol utamon Jézus, / Túl a sír sötét éjjelén.

Fenn a mennyei, angyali karban / Nevét végtelen áldom én,

Nevét végtelen áldom én.

 

Isten áldásával.

 

 

Őrizd meg, ami rád van bízva!

 

C

sodálatos ez a zsoltár, kiérződik, hogy valóban imádság ez (Zsolt 84,1-13). Nem filozófiát olvasunk, nem elmélkedést, hanem belső vágyakozást. Egy akadályoztatott ember vallja meg, mennyire hiányzik neki Isten hajléka, az a mély csönd, ahol Isten jelenlétét élheti át. A lelkünk arra vágyakozik, hogy egyedül lehessen az élő Istennel. Gyakran nem tudjuk mi a problémánk, nem találjuk magunkat, tele vagyunk feszültséggel, ilyenkor csendesedjünk el, és gondoljuk végig, nem ez a csönd, nem Isten jelenléte hiányzik-e? Mert az a jó, hogy mi már tudjuk, az Úrral való közösség, jelenlétének átélése, nem helyszín kérdése. Mivel a hívő ember teste a Szentlélek temploma, bármikor átélhetjük, a Vele való kapcsolatot. Ha vágyakozom Utána, ha hiányzik Ő nekem, elég félrevonulni, igét a kezembe venni, és Ő jelen van. A Szentlélek Isten szól az ige által.

Micsoda bátorítás, még a veréb is talál házat az Úrnál. Az a veréb, amiről azt mondta az Úr, hogy értékesebbek vagyunk nála. Akkor mindez azt jelenti, ha még a veréb is, akkor én is odamehetek az Úrhoz. A kereszt azért állíttatott, hogy a legelesettebb, vagy az önmagát teljesen értéktelennek látó ember is meglássa, milyen sokat ér Istennek. Mivel Jézus fizetett, és ez a fizetség a drága vére, senki sem értéktelen. Isten megállapította az értékünket, drága és becses, Jézus életét éri. És ez azt jelenti, anyagiakban kifejezhetetlen.

Micsoda vallomás, én királyom és én Istenem! Személyesen az én életem királya és Istene az Úr. Ezt vallja meg Tamás is, én Uram, és én Istenem. És ez több mint egy vallás, egy kultusz, személyes találkozás, és személyes alárendeltség. Isten Úr az életem felett. El tudom ezt mondani, és az életem is alátámasztja, hogy Jézus az én Uram?

Ez a zsoltár is boldog mondások sorát tartalmazza, boldog ember az, és ez is vallomás. Nem elmélkedés, hanem tapasztalat eredménye. Így éli meg, így tapasztalja, akinek Isten az erőssége, aki benne bízik, és állandó és élő kapcsolatban van Vele, az boldog. A boldogság forrása maga Isten. És így a boldogság nem a körülményektől függ. Mert az Úr tanítványa is áthalad nehézségeken, a Siralom völgyén is, és mégis boldog, mert ezt a völgyet is az Úrral járja meg. Nincs a hívő ember elhagyatva, reménysége az Úr. Sőt azt látjuk, hogy forrássá teszik. Isten gyermekei még a Siralom völgyét is átalakítják. Átalakul ma körülöttünk a világ? Erőről erőre haladnak, azaz mindennap növekszik erejük. Az Úr a több próbához több erőt ad. Minél nehezebbé válik az Út, annál több lesz az erő. Az Úrtól való erőforrás a célig kitart. Nem fogy el útközben.

A legjobb az Úrral lenni, jobb az Úr udvaraiban, vagyis az Úr házában egy nap, mint máshol ezer. Én is így látom? Mindennél jobb és többet ér Istennel lenni. A világ kínálhat feledhetetlen élményeket, gazdagságot, mindennél többet ér, ha Vele lehetek. És az Úrral való együttlétért le tudok mondani a világról? Többet ér nekem a világ minden kincsénél Isten kegyelme? Ha koldussá, és szegénnyé válok a világban, ha mindent elvesztek, akkor is boldog maradok, mert Ő az én Uram, és Hozzá tartok.

Micsoda üzenet, a gazdagság, bizonytalan, ezért ne ebben reménykedjünk, hanem Istenben (1Tim 6,17-21). Az egyedüli biztos pont Isten, az Ő országa. És mégis, sok ember, benne az egyház is a pénzben reménykedik. Amíg nincs igazi élet, nincs remény, mondják sokan, és az egész világ ezt sugallja. Isten országában azonban más szempontok vannak. A reménység maga Isten, és aki Őt ismeri, akinek az élete meg lett mentve, az megtapasztalja, hogy Isten gondoskodása biztos. Megadja, azt, amire szükségünk van. Az élethez szükséges javakat bőségesen megadja. De a hívő embernek nem az anyagi a középpont. Ne a világ szerint akarjunk nagyra törni, kiemelkedni. Jézusnál a nagyratörés, a kiemelkedés azt jelenti, hogy mindenki rabszolgája vagyok. Ő az életét adta oda értünk a kereszten, és nincs más út a tanítványok számára sem.

Pál azt kéri, hogy a jövőre gyűjtsünk kincset. De ez a jövő nem más, mint az örök élet. Milyen kincset gyűjtsünk? El nem avulót, olyat, amit a moly és a rozsda nem emészt meg. Urunk is mennyei kincsek gyűjtésére ösztönzött, és Ő is ezeket gyűjtötte. Mik ezek? Szívesen adakozás, javainknak másokkal való megosztása, a lelkek bűnből, kárhozatból való kimentése.

Szinte felkiált az apostol, ó Timóteus, őrizd meg, ami rád van bízva. Te azt őrizd meg, amit az Úr rád bízott. Mert az evangéliumnál nincs nagyobb kincs. Rád ez bízatott. A világ a megszerzett javait őrizgeti, te az igét, az Úrral való élő kapcsolatot őrizd meg. Vigyázz, nehogy az evangélium helyére valami más kerüljön!

 

 

Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed

 

1. Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed, Mondd a világnak: hajnalod közel! Mert nem

hagy az, ki népeket teremtett, Senkit sem éjben, bűnben veszni el. Légy örömmondó

békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

2. Lásd: millióknak lelke megkötözve, Rabláncként hordoz sötét bűnöket; Nincs kitől

hallja: Megváltónk keresztje Mily gazdag élet kútja lett neked. Légy örömmondó békekö-

vet, Hirdesd: a szabadító elközelgetett!

3. Mondd minden népnek: elveszett juháért Mit tett a Pásztor - csuda szerelem - Földig

hajolt a kárhozott világért S meghalt alant, hogy élhess odafenn. Légy örömmondó bé-

kekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

4. Küldj fiaidból, akik nemhiába Élvezik kincsed: Hirdessék szavad; Öntsd lelked értük

győzelmes imába: Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad. Légy örömmondó békekövet,

Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

5. Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled, Felfedi titkát minden szív előtt. Egy lélekért se

érjen vádja téged, Hogy temiattad nem látta meg Őt. Légy örömmondó békekövet, Hir-

desd: a Szabadító elközelgetett!

 

Isten áldásával.

 

Nemes harc

 

I

sten uralkodik, és ez nagyszerű üzenet (Zsolt 82,1-83,19). Elfoglalta helyét, ül a trónján, mennyei világának Ő a középpontja. Ez nagyszerű üzenet, mert úgy láthatjuk egész nap Istent, mint aki az övéi között van.  Nem hagyja népét magára, nem vonul félre, mindig elérhető, és mindig lehet Rá számítani. Isten elfoglalta helyét gyülekezetében, Őt illeti a főhely, a gyülekezetben is.  Ő a feje a testnek. És ha így van, akkor nem kell elcsüggednünk. Nem kell csüggednünk, mert Isten kézben tartja a dolgokat. A gonosz azt szeretné elérni, ha azt gondolnánk, Isten már nem tartja számon övéit, és nem ül trónján. Ő törődik velünk, és ha pillanatnyilag úgy látszott, hogy ez nem így van, az ige rámutat, Isten az Úr. Ő a pogány népeket, azoknak isteneit is megítéli. A pogány népek nem azért győztek Izráel fölött, mert az isteneik biztosították a sikert számukra. A fogság is azért történhetett meg, mert Isten így ítélte meg Izráelt. A nép elfordult Tőle, Isten pedig megengedte, hogy a bálványimádó népek leigázzák őket.

Azonban Ászáf látja, hogy Isten meg fogja ezeket a népeket ítélni. Ezért ő Istenhez kiált, tudja, hogy ez a megoldás. A legnehezebb, és legreménytelenebb helyzetekben is az Úrhoz való kiáltás a megoldás. Ne add fel! Ne mond, hogy vége, Isten elfordult tőlem. Az ige arról tesz bizonyságot, hogy nem Ő fordul el tőlünk, hanem ezt mi tesszük meg. Mi nem hallgatunk Rá, és nem élünk akarata szerint. Azonban Ő nem ennek ellenére nem engedi el a kezünket. Nem hagy benne a slamasztikában, Ő nem hagy cserben. Jézus Krisztusban azért lett emberré, hogy még inkább segítsen rajtunk. Lehetőséget ad Neve megismerésére, és arra, hogy végre igazán Hozzá forduljunk.

A mai zsoltárban a szerző teljes szívvel Isten elé borul. Nem ő akar segíteni magán és a népén, hanem Istent kéri beavatkozásra. Szinte sürgeti Istent. Mi is boruljunk alázattal Elé, és kérjük, avatkozzon be, és adjon szabadítást. A zsoltáros látja, ő nem tud változtatni, de nem adja fel, Istent kéri a cselekvésre. Jó, ha látjuk, a leg lehetetlenebb élethelyzetben, amikor mi teljesen tehetetlenek vagyunk, ott van Isten. Ő elérhető. A gonosz ugyan el akarja takarni a szemünk elől, de ne engedjük. Sátán azt suttogja, Isten sem tud rajtad segíteni, sőt még ezen is túlmegy, és azt a mérget csöpögteti a szívünkbe, hogy nem is akar segíteni. Pontosan úgy cselekszik, mint Jairus esetében, amikor meghalt a kislánya, azt mondták, ne fárassza tovább a Mestert. Hagyd Jézust, itt már Ő sem tud tenni semmit. Elkésett, és már nem tud segíteni. A leprás, aki elindult Jézushoz, és segítségét kérte, azt hallotta a szívében, bűnös vagy, Jézus nem akar meggyógyítani. Adj fel minden reménnyel, nincs segítség. Te már így fogsz meghalni. Leprás vagy, és az is maradsz. Nincs segítség. Micsoda szörnyű, és gyilkos sziszegése ez az ősi kígyónak. Azonban ne engedjük meg, hogy sziszegjen. Mondjuk Neki bátran: Jézus azt mondta a leprásnak, és ezt mondja nekünk is: Akarom! És Ő ezt a szavát nem vonta vissza, nem tette érvénytelenné. Ha kétségeid támadnak, akar e rajtad Jézus segíteni, halld meg: Akarom! Ő azért jött, hogy segítsen ott, ahol elakadtunk. Ki akar segíteni mindabból amibe a bűn belesodort, amiről azt gondolod nincs segítség. Ő azt akarja, hogy ne vesszünk el, hanem hit által éljünk!

Az apostol irányt mutat a megtért rabszolgáknak is (1Tim 6,1-16). Elmondja, hogy most már ők mások, ami azt jelenti, nem a körülmény, hanem ők változtak meg. Persze nem önerőből, hanem a Krisztus szülte őket újjá. Jézus él már bennük, Isten országa polgárai lettek, és ez azt jelenti, hogy a rabszolgaságot is Vele élhetik meg. Most már másképp álljanak hozzá kegyetlen gazdáikhoz is. Nem a lázadás, az engedetlenség a megoldás. Akkor mi? Krisztus Lényének a bemutatása. Mert a gonosz rabtartót is csak az ige, a megélt ige formálhatja mássá. Az igazi változás mindig belülről a szívből indul. Az apostol határozottan mutat rá, hogy lehet másképp élni Krisztus által, mint ahogy eddig éltek. Lehet másképp megélni a rabszolgaságot is. A legnehezebb terepen is lehet tanítványként élni. Miért? Mert Krisztus él bennem. Ha befogadtam, és engedem Őt uralkodni, képessé tesz arra, hogy már áldás legyen az életem.

Isten a rabszolgatartók életében is munkálkodik, de ezzel nem lehet visszaélni. Úgy kell szolgálni, hogy hálát adjunk Istennek, amiért újjá tette az addig kegyetlen embert. A hívő gazda már nem eszközt lát a rabszolgában, hanem embert. Ez nagy dolog. Mert ma is gyakran csak eszközt látunk egymásban. Az Úrtól kapott új szív látja meg a másikban az embert. Az apostol nem erőszakos változtatásra szólít fel, hanem türelmes bizonyságtételre. Isten nem a társadalmi berendezkedést, hanem a szíveket akarja újjá formálni. És ezt nem fegyverekkel, hanem az ige által viszi végbe.

Rámutat még az ige az Isten országa lényegére, ez pedig a megelégedés. Azt adja meg az Úrral való kapcsolat, amit a világ nem képes. Megelégedetté tesz. Ez pedig abból a bizonyosságból származik, hogy Isten, mint Atya, gondoskodik. Szabad kérni a mindennapi kenyeret. Ha pedig kérem, akkor minek törtetek? Akkor, miért én akarok mindent megszerezni, elérni? Ő megadja gyermekeinek, amire szükségük van. Sátán akarja elterelni figyelmünket az Úrról, ezért azt súgja légy gazdag, én, hozzásegítlek. Azonban az Úr Jézus elutasította sátán ajánlatát. Isten országa ügye nem a pénz által ér célhoz. Nem a pénz a legfontosabb eszköz. A mi eszközünk az ima és az ige.

Ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. Igénytelen az apostol? Nem, hanem a lényeg felé fordítja figyelmünket. Ez pedig nem más, mint az élet. Aki a vagyonra hajt, az nem tud megelégedni, és elmegy az élet mellett. Mindig több kellene, semmi sem elég. Így lemaradunk az életről. És az igazi élet pedig nem más, mint a názáreti Jézus Krisztus. És aki Őt megtalálja, az az Életet találja meg. Pál arra is rámutat, hogy ebből a világból semmit sem vihetünk ki. Minden itt marad. Isten világában nem számít a földi érték. Ami számít az a menyegzői ruha. Ha nincs, akkor lényegtelen kik voltunk a földön, vagy milyen anyagi lehetőségeink voltak. A hívő ember és az egyház számára a meggazdagodás a laodíceai veszélyt hordozza magában.  Az mi? Meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire. Aki a pénzre támaszkodik, az nem fordul az Úrhoz. És amikor egy gyülekezet, egy hívő ember nem Jézusra támaszkodik, hanem a maga erejére, az langyossá válik. A langyost pedig kiköpi az Úr a szájából.

Az apostol nyomatékosan felhívja Timóteus figyelmét, hogy ő kerülje a meggazdagodást. Ne a pénzért, hanem Krisztusért, Isten országáért éljen. Ne figyeljen másokra, hanem harcolja meg a hit nemes harcát. Igen, harcoljuk meg a hit nemes harcát, juttassuk érvényre az igét. Ragadjuk meg az örök életet. Ez a leglényegesebb, az örök élet. Hiába szerzek meg itt mindent, ha lelkembe kárt vallok. Azonban ha Krisztusért elveszítem a világ javait, a földi lehetőséget, örök életet nyerek. Mert ez a hangsúlyos, hol töltöm az örökkévalóságot? Jézus meg fog jelenni, el fog jönni. Hol talál a számlák között, vagy az ige mellett, a lelkek mentésében?

 

 

Lelki próbáimban, Jézus légy velem

 

1. Lelki próbáimban, Jézus légy velem, El ne tántorodjék tőled életem. Félelem ha bánt,

vagy nyereség kísért, Tőled elszakadnom ne hagyj semmiért.

2. Ha e világ bája engem hívogat, Nagy csalárdul kínál hitványságokat: Szemem elé ál-

lítsd szenvedésidet, Vérrel koronázott, szent keresztedet.

3. Tisztogass bár bajjal olykor engemet: Kegyelmeddel szenteld szenvedésemet; Bár e

test erőtlen: te oltárodon Keserű pohárral, hittel áldozom.

4. Ha halálra válik testem egykoron: Ragyogjon fel lelked e hitvány poron; Ama végső

harcon rád bízom magam: Örök hajlékodba fogadj be, Uram!

 

 

Isten áldásával.