2021. november 10., szerda

Erő Lelke

 

A

 babiloni fogságból való hazatérés utáni időkről szól ez a zsoltár (Zsolt 85,1-14). Megtapasztalták Isten jóakaratát, szabadítását. Átélték, hogy amikor úgy gondolták nincs vissza út, Isten jóra fordította életüket. Isten nem felejti el népét, és amikor meglátják bűneiket, és Istenhez kiáltanak, megérkezik a szabadítás is. Meg kell látni, hogy ami történt nem véletlen, Isten ítélete az. Isten azt akarja, hogy meglássák bűneik miatt jutottak oda, ahol vannak. Azonban a szabadítás bűnbocsánatot is jelent. Meglátták bűneiket, Isten pedig megbocsátott nekik, bűneik el vannak törölve. Mindez azt jelenti, Isten lezárta a múltat. A bűnbocsánat mindig múlt lezárás. Isten elvette a bűnt, ami mögöttünk van lezárta, de nekünk is le kell zárni. Már ne a múlttal törődjünk, hanem kezdjük el Vele az újat. Azért bocsát meg, hogy most már a bűnt elhagyva engedelmes életet éljünk.

A zsoltáros felismeri, hogy továbbra is Isten jelenlétére és segítségére van szükségük. Állíts helyre minket, mindez azt üzeni, Uram, cselekedj Te, kezdj velünk valamit Te, mert nekünk nem megy. Ez fontos imádság, hiszen azért jutottak fogságra, mert azt gondolták, maguk is megoldják a problémákat, Isten segítsége nélkül is boldogulnak. És ez bálványimádásban jutott kifejeződésre.  Most azonban azt kéri a szentíró, Isten állítsa helyre őket, tegye ismét néppé őket, és adjon áldást a földre. Isten jelenléte és áldása nélkül nem tud megújulni a föld, és az emberek élete sem. Nagy hiba, amikor Istent kihagyjuk az újrakezdésből, amikor úgy gondoljuk, magunk is megújíthatjuk az életet. Ez azonban nem így van, Isten beavatkozása nélkül továbbra is a bűn, a gyom fog terjedni.

Mivel azonnal nem állt minden helyre, azt gondolták Isten még mindig haragszik rájuk. Isten, amikor megbocsát, többé nem emlegeti fel a múltat. Bocsánata végérvényes. A kereszten kifolyt drága vér valóban eltörli a bűnt, és a bűnbocsánat Isten gyermekévé tesz. Ha elmarad a megújulás, az nem azért, mert Isten tovább haragszik, Ő nem rakja el későbbre vétkeinket, de ha mi nem hívjuk Őt segítségül, nincs megújulás. Gyakran azt gondoljuk, ha az Úr megbocsátott, mehetek tovább magam. A múlt le van zárva, az újat pedig én úgy alakítom, ahogy nekem tetszik. Izráel is hasonlóan gondolkodott. Sokáig voltunk távol itthonról, most fogjunk hozzá a saját életterünk rendbetételéhez. Nem Istennel kezdték újra, nem Ő volt a legfontosabb, nem az istentisztelet helyét tették rendbe, hanem a saját házaikat. A megtorpanás ennek volt a következménye.

A hozzá forduló népnek felel az Úr. Békességet hirdet, és ha ők Istent fogják félni, vagyis Ő lesz az első számukra, meg fogják otthon is tapasztalni szabadítását. Isten nem hagy magadra. Figyelj Rá, hívd segítségül mindenben, és Ő megszabadít. Ő egyedül, nincs szüksége a segítségünkre. És ha a nép teljes szívvel visszatér Hozzá, a föld is megadja termését. A termés is Isten áldásától függ. Az Úr megadja a jót népének, megadja azt, amire a megélhetéshez szükségük van.

A második levelet írja Pál apostol Timóteusnak (2Tim 1,1-7). Továbbra is szüksége van a bátorításra és a segítségre. Pont úgy, ahogyan nekünk is. Mindennap rászorulunk az Úr támogatására. Ez a levél jelzi, állandó kapcsolatra, folyamatos támogatásra van szükség. Saját erőnk oly kevés. Timóteus félénk volt, amikor ellenállást tapasztalt, könnyen feladta. Pál azonban emlékezteti, hogy az Úr kegyelmi ajándékot adott neki. Gerjessze fel, ne hagyja kialudni ezt a tüzet. Gerjessze fel Isten Lelkét az életében, vagyis hagyja Őt működni. A Lélek nem gyáva, a Lélek erőt és szeretetet hozott. Ha a Szentlélek betölt és munkálkodik bennem, akkor a félelemnek távoznia kell, mert Istenben nincs félelem.  Ez által a levél által minket is bátorít az Úr, azt kéri, a félelem térnyerése helyett, támaszkodjunk a Szentlélekre. Bármilyen nehéz legyen a helyzet, ha Ő velünk, ki lehet ellenünk?

Mivel erősít Pál? Elmondja, hogy magától ő sem tudná végezni a szolgálatát. Ezt nem ő választotta, hanem az Úr Krisztus választotta őt. Ő akarta, hogy Jézus követe legyen. Saját erőből ennek nem tud megfelelni, de tudja, hogy Krisztusban új és teljes életet kapott. És ez az élet, képessé teszi őt a szolgálatra. Már Krisztus él benne, és Ő Krisztusra támaszkodva végzi küldetését. Amikor megvallja, Isten akaratából apostol, nem egy kegyes szófordulatot mond. Nem azért fogalmaz így, mert egy apostolnak, lelkésznek ezt kell mondania. Ő valóságosan átélte, hogy csak azért apostol, mert Isten akarta, hogy az legyen. Neki esze ágában sem volt, hogy Krisztust kövesse. Gyűlölte Őt. De nem is emberek vették rá a pályamódosításra, hanem személyesen a feltámadott Úr hívta el. Megtapasztalta, hogy Jézus él, és Ő átadta neki az életét. Innentől kezdve Jézus Krisztus az Ura az életének. Azt teszi, amit Krisztus mond.

Hálát ad Istennek, Pál mindig hálát ad. Panaszt nem hallunk a szájából, pedig sok szenvedés, baj, támadás éri, és mégis hálás. Miért? Mert olyat kapott Krisztusban Istentől, amit más nem tud megadni neki. Rádöbbent, hogy ebben a világban a legnagyobb érték Krisztus. Mindennél nagyobb kincs. Többet ér az Ő megismerése a karriernél, a nagy fizetésnél, a politikai pályánál. Jézusban örök életet kapott, és Ő már nem ide rendezkedik be, hanem vágyakozik Krisztussal lenni. Földi életének célja, Krisztushoz segíteni a bajban lévő embereket. Őt viszi, mert tudja, minden ember számára Krisztus a megoldás. Ha hiszünk Benne, az egész életvitelünk megváltozik, mássá lesz. Milyenné? Megelégedetté, nem a rohanás, a szerzés motivál, hanem az élet. Élni akarunk, és az élet lényege az agapé szeretet.

Timóteusnak hívő, imádkozó háttere van. És ez sokat segít. Képmutatás nélküli hitet élt meg anyja és nagyanyja életében. Mit látnak gyermekeink, unokáink? A képmutatás nélküli hitet? Mit is jelent ez? Azt, hogy mindenütt Krisztus tanítványa vagyok. Nem hajlok emberekhez, nem igazodok érdekekhez. Mindig és mindenütt Isten gyermeke vagyok, és az Ő igéje, országa törvényei szerint élek.

 

 

Velem vándorol utamon Jézus

 

Velem vándorol utamon Jézus, / Gond és félelem el nem ér.

Elvisz, elsegít engem a célhoz, / Ő a győzelmes, hű vezér,

Ő a győzelmes, hű vezér.

 

Velem vándorol utamon Jézus, / Ott az oltalom hű szívén.

Ha a szép napot fellegek rejtik, / Ő az éltető, tiszta fény,

Ő az éltető, tiszta fény.

 

Velem vándorol utamon Jézus. / Bár az út néha oly sötét,

Soha nincs okom félni a bajtól, / Amíg irgalmas karja véd,

Amíg irgalmas karja véd.

 

Velem vándorol utamon Jézus, / Ez a vigaszom baj, ha jő.

Bármi súlyosak rajtam a terhek, / Segít hordani, ott van ő,

Segít hordani, ott van ő.

 

Velem vándorol utamon Jézus, / Túl a sír sötét éjjelén.

Fenn a mennyei, angyali karban / Nevét végtelen áldom én,

Nevét végtelen áldom én.

 

Isten áldásával.

 

 

2 megjegyzés:

  1. kölcsönünk van, bármilyen velünk van, és készek vagyunk felajánlani bármilyen kívánt összeget
    Hitelre van szüksége? Küldjön nekünk egy e -mailt a remy.credit111@gmail.com címre
    Szia hogy vagy ma ?? Szüksége van sürgős kölcsönre most a következő 6 - 12 órára stressz és késedelem nélkül REMY. A CREDIT ma minden problémáját megoldja. 2% kamattal adunk ki hiteleket, gyors kiszolgálással minden típusú kölcsönt kínálunk, küldjön e -mailt sürgős kölcsöneire
    Írjon nekünk e-mailt, e-mailben kapunk kölcsönt {remy.credit111@gmail.com}
    van hitelünk az Ön számára ..

    VálaszTörlés
  2. All serious people I offer international loans from 4,000 to 7,000,000 €, the interest rate is 3% per annum. I am able to satisfy my clients without protocol within 24 hours financialserviceoffer876@gmail.com whats-App +918929509036

    VálaszTörlés