Életünk ideje

 

M

ózes imádságát olvassuk, Isten elhívott embere, oda áll az Úr elé (Zsolt 90,1-17). Önmagát és népét látja, mindazt, ami mögöttük van. De ne feledjük, hogy Izráel Isten választott népe. Így amikor mi olvassuk ezeket a sorokat, a saját életünkre vonatkoztatva kell olvasnunk. Kollektíve egy egész mai népre nem érvényes. Mert itt egy nép és az élő Isten szövetségéről van szó. Isten szövetségre lépett népével, megismertette magát velük, törvényét adta nekik. Ahhoz, hogy mi is úgy lássuk életünket, hogy Isten a mi hajlékunk, meg kell Őt személyesen Krisztus által ismernünk. Most személyesen gondoljuk végig, Ő volt az én hajlékom eddigi életem során? Teljesen elrejtőztem Benne? Benne éltem? Vagy, ahogyan Pál apostol fogalmaz, többé már nem én élek, hanem Krisztus él bennem? Mindez akkor válik valósággá, ha Vele együtt meghaltam a kereszten, akkor valóban Ő a hajlékom. Mózes a mögöttük lévő szakaszra gondol vissza. Arra az időszakra, amit az Egyiptomból való szabadítás után megtettek. Isten velük volt, vezette őket, és soha nem hagyta őket magukra. Fordítva már nem így történt. Izráel többször is lázadt az Úr ellen, és elfordult Tőle. Gondoljunk csak az aranyborjú imádására, és Isten ennek ellenére hű maradt hozzájuk. Nincs Istenhez fogható. Tekintsünk saját életünkre! Mi nem lázongtunk az Úr ellen? Nem akartunk mindig mást, mint amit Ő?

Mózes leborul az Úr előtt, és elismeri örökkévalónak. Mivel személyesen beszélt vele Isten, ismeri, és tudja, hogy Isten Örökkévaló. Nincs Hozzá fogható, és azt is tudja, hogy Isten formálta a világot. Csodálatos bizonyságtétel, Isten teremtette a világot, Tőle származik minden. Szava hozta létre mindazt, ami van. Isten örökkévaló, az ember halandó. Letelik a földi életünk. Mindenkinek vissza kell térni, ahhoz, Akitől kaptuk az életet. Az élet Isten ajándéka és Ő számon kéri, hogyan éltük meg? Hálás voltam-e ezért az ajándékért, és Őt dicsőítettem-e általa? Az ige világosan kimondja, hogy minden ember élete letelik, hetven, vagy ha több, akkor nyolcvan esztendő, amit itt tölthetünk. Természetesen van néhány plusz, mínusz év. Függ attól is hogyan éljük meg esztendeinket. Azonban a lényeg, halandók vagyunk. Ilyennek teremtett Isten? Felcsillant valamicskét az életből, aztán elveszi? Eltűnünk a semmibe? Isten örök életre teremtette az embert, mi szóltunk bele, és rövidíttettük le az életünket. Hogyan, mi rövidítettük le? Igen! A bűnesetkor engedetlenné váltunk, és ez az esemény nem mesécske, nem valami ártatlan dolog. A bűn bekerült az életünkbe, megrontotta az embert, és a teremtett világot is. A bűn olyan bennünk, mint a vírus, nem látjuk, de jelen van, és munkáját tapasztaljuk. Az életkor lerövidítése azért történt, hogy ez a vírus ne maradjon örökké a világban, és ne úgy legyen örökéletű az ember, hogy a gonosz jelen van benne. Mi azonban már tudjuk, hogy ennek a vírusnak van ellenszere, az Úr Jézus Krisztus vére. Azonban Ő ezt a megoldást nem erőlteti ránk. Nem készíttet vakcinát, és nem kötelező az oltás. Aki rádöbben a bűn jelenlétére, és megundorodik saját személyétől, és segítségért kiált, az részesül Isten kegyelmében.  Azt a vér megtisztítja. Azonban ma inkább azt látni, hogy a bűnt sok ember szereti, mert azt kínálja, amire vágyakozik, amit maga is szeretne, de tudja, hogy Isten ezt nem tartja jónak. A bűn vírus azonban felszabadít a rosszra, úgy belénk ivódik, hogy nem tudunk ellene tenni. Képtelenek vagyunk legyőzni. Krisztusban kapunk rá lehetőséget. Ő megszabadít. A szabadítás azt jelenti, Jézus által nem kötelező bűnben élnem. Élhetek Isten akarata szerint. De enyém a döntés.

Ha tudjuk mennyi életünk ideje, akkor készülhetünk a befejezésére. Azt jelenti mindez, Isten megmondta, hetven vagy nyolcvan esztendő. Akkor nem azon kell fáradoznunk, hogy mindenáron kinyújtsuk, hanem készülni a távozásra. Készülni kell az Úrral való találkozásra. Jó, hogy az ige kijelenti, Istenhez tartunk. Nem a semmibe zuhanunk, de nem mindegy hogyan állunk elé. Boldog, aki Krisztusban van, aki elrejtőzik a kegyelemben. Ő az oltalom, Isten érte könyörül a bűnös emberen. Sok ember nem készül, becsapja magát, elhessegeti a halál tényét, és váratlanul éri a nap. Isten azonban kijelentette mindezt, hogy készüljünk. Amikor halljuk az Ő szavát, ne keményítsük meg a szívünket, hanem inkább adjuk Neki. Engedjük, hogy Ő megtisztítson, és új élettel ajándékozzon meg. Az emberek többsége, még a gyülekezetek tagjai is úgy élnek, hogy nem veszik komolyan az életrendezést. Krisztus nélkül nincs örök életünk. Isten Vele együtt ad életet, és mindent azoknak, akik hisznek Benne, és földi életünk idején, teljes szívvel követik Őt.

Pál apostol egészen mást mond a világról, mint ahogyan mi gondoljuk a dolgokat (2Tim 3,1-9). Azt üzeni, nehéz idők jönnek, tehát nem egyre jobb lesz, hanem egyre rosszabb. Azt is szögezzük le, hogy ő nem úgy látja az életet, mint a legtöbb ember. Nem a technikai és tudományos fejlődés szemüvegén keresztül tekint előre. Ő szemüveg nélkül, a maga valóságában látja az embert. Nehéz idők jönnek annak ellenére, hogy az életminőség javul, a megélhetés egyre jobb, és olyan lehetőségek birtokába jut az ember, mint korábban soha. Miért lesznek nehéz idők? Mert az embert a tudása nem Istenhez viszi, hanem elszakítja Tőle. És ha a szívünk távol van Istentől, a bűn harapózik el benne. Ezért látja a nehéz időket. Az ember szíve marad változatlan, tele minden gonosszal. Ha nem ragadjuk meg a kegyelmi időt, az életünk egyre rosszabbá válik. És ezt látjuk, a szívünket betölti a bűn. Így azután csak rossz származik belőle. Mert amíg Isten nem avatkozik bele az életünkbe, és nem szül újjá, semmi nem változik.

Az ember elment a világ szeretete irányában inkább azokat az élvezeteket szereti, amiket a világ kínál. Isten helyett a teremtményeit, a világ termékeit szereti. De ez valahol érthető is, ha nem kell Isten, akkor az üres szívünk bevonzza a bűnt, a szennyet, a szórakozást, mindazt, amitől Isten távol akar tartani. Az a lista, amit leír Pál nem csupán a világban élőkre érvényes. Pál azt mondja, kegyesség látszatát megtartják, de az ereje már nincs jelen. Vagyis ez azokra vonatkozik, akik szokásaikban, hagyományaikban keresztyénnek mondják magukat, de az életük a világot követi. Legyünk őszinték, mindezek az egyházban jelen vannak, de amíg nem tartunk bűnbánatot, és nem kezdünk Jézussal új életet, becsapjuk magunkat. Azt gondoljuk hívők vagyunk, de ez csak a kegyesség látszata. Ma még a látszat kegyességből eljuthatunk az élő hitre. És erre van szükség. Élő hittel, a hit erejével jelenjünk meg a világban.

A látszat kegyesség mögött a sokféle testi vágy űzi és hajtja az embereket. Isten fiait azonban Isten Lelke vezérli. A Lélek nem a vágyak kielégítésére ösztönöz, hanem abban segít, hogy magunkat megtagadva Krisztust követhessük. Az élet útvonala mutatja meg kik vagyunk, látható ezen a Lélek vezetése?

 

Az élet nékem Krisztus, a halál nyereség

 

Az élet nékem Krisztus, a halál nyereség.

Ez az én reménységem: kezdetté lesz a vég.

 

Már indulok békében, vár Krisztus, testvérem,

És az ő közelében szent célom elérem.

 

Megküzdve életemnek sok baját, ínségét,

Meglátom Istenemnek fényes dicsőségét.

 

Ha erőtlenségemben nem lesz szó ajkamon,

Akkor is maradj vélem, fogadd el sóhajom.

 

Az életünk ellobban, miként a gyertyaláng,

A szívünk végsőt dobban, és éj borul reánk.

 

Ám lelkem mégse bántsa a bú és félelem!

Velem az Úr, és nála üdvömet meglelem!

 

Megváltó Istenemmel mennyben együtt leszek,

Hol én neki örömmel mondok dicséretet.

 

Isten áldásával