Nemes harc

 

I

sten uralkodik, és ez nagyszerű üzenet (Zsolt 82,1-83,19). Elfoglalta helyét, ül a trónján, mennyei világának Ő a középpontja. Ez nagyszerű üzenet, mert úgy láthatjuk egész nap Istent, mint aki az övéi között van.  Nem hagyja népét magára, nem vonul félre, mindig elérhető, és mindig lehet Rá számítani. Isten elfoglalta helyét gyülekezetében, Őt illeti a főhely, a gyülekezetben is.  Ő a feje a testnek. És ha így van, akkor nem kell elcsüggednünk. Nem kell csüggednünk, mert Isten kézben tartja a dolgokat. A gonosz azt szeretné elérni, ha azt gondolnánk, Isten már nem tartja számon övéit, és nem ül trónján. Ő törődik velünk, és ha pillanatnyilag úgy látszott, hogy ez nem így van, az ige rámutat, Isten az Úr. Ő a pogány népeket, azoknak isteneit is megítéli. A pogány népek nem azért győztek Izráel fölött, mert az isteneik biztosították a sikert számukra. A fogság is azért történhetett meg, mert Isten így ítélte meg Izráelt. A nép elfordult Tőle, Isten pedig megengedte, hogy a bálványimádó népek leigázzák őket.

Azonban Ászáf látja, hogy Isten meg fogja ezeket a népeket ítélni. Ezért ő Istenhez kiált, tudja, hogy ez a megoldás. A legnehezebb, és legreménytelenebb helyzetekben is az Úrhoz való kiáltás a megoldás. Ne add fel! Ne mond, hogy vége, Isten elfordult tőlem. Az ige arról tesz bizonyságot, hogy nem Ő fordul el tőlünk, hanem ezt mi tesszük meg. Mi nem hallgatunk Rá, és nem élünk akarata szerint. Azonban Ő nem ennek ellenére nem engedi el a kezünket. Nem hagy benne a slamasztikában, Ő nem hagy cserben. Jézus Krisztusban azért lett emberré, hogy még inkább segítsen rajtunk. Lehetőséget ad Neve megismerésére, és arra, hogy végre igazán Hozzá forduljunk.

A mai zsoltárban a szerző teljes szívvel Isten elé borul. Nem ő akar segíteni magán és a népén, hanem Istent kéri beavatkozásra. Szinte sürgeti Istent. Mi is boruljunk alázattal Elé, és kérjük, avatkozzon be, és adjon szabadítást. A zsoltáros látja, ő nem tud változtatni, de nem adja fel, Istent kéri a cselekvésre. Jó, ha látjuk, a leg lehetetlenebb élethelyzetben, amikor mi teljesen tehetetlenek vagyunk, ott van Isten. Ő elérhető. A gonosz ugyan el akarja takarni a szemünk elől, de ne engedjük. Sátán azt suttogja, Isten sem tud rajtad segíteni, sőt még ezen is túlmegy, és azt a mérget csöpögteti a szívünkbe, hogy nem is akar segíteni. Pontosan úgy cselekszik, mint Jairus esetében, amikor meghalt a kislánya, azt mondták, ne fárassza tovább a Mestert. Hagyd Jézust, itt már Ő sem tud tenni semmit. Elkésett, és már nem tud segíteni. A leprás, aki elindult Jézushoz, és segítségét kérte, azt hallotta a szívében, bűnös vagy, Jézus nem akar meggyógyítani. Adj fel minden reménnyel, nincs segítség. Te már így fogsz meghalni. Leprás vagy, és az is maradsz. Nincs segítség. Micsoda szörnyű, és gyilkos sziszegése ez az ősi kígyónak. Azonban ne engedjük meg, hogy sziszegjen. Mondjuk Neki bátran: Jézus azt mondta a leprásnak, és ezt mondja nekünk is: Akarom! És Ő ezt a szavát nem vonta vissza, nem tette érvénytelenné. Ha kétségeid támadnak, akar e rajtad Jézus segíteni, halld meg: Akarom! Ő azért jött, hogy segítsen ott, ahol elakadtunk. Ki akar segíteni mindabból amibe a bűn belesodort, amiről azt gondolod nincs segítség. Ő azt akarja, hogy ne vesszünk el, hanem hit által éljünk!

Az apostol irányt mutat a megtért rabszolgáknak is (1Tim 6,1-16). Elmondja, hogy most már ők mások, ami azt jelenti, nem a körülmény, hanem ők változtak meg. Persze nem önerőből, hanem a Krisztus szülte őket újjá. Jézus él már bennük, Isten országa polgárai lettek, és ez azt jelenti, hogy a rabszolgaságot is Vele élhetik meg. Most már másképp álljanak hozzá kegyetlen gazdáikhoz is. Nem a lázadás, az engedetlenség a megoldás. Akkor mi? Krisztus Lényének a bemutatása. Mert a gonosz rabtartót is csak az ige, a megélt ige formálhatja mássá. Az igazi változás mindig belülről a szívből indul. Az apostol határozottan mutat rá, hogy lehet másképp élni Krisztus által, mint ahogy eddig éltek. Lehet másképp megélni a rabszolgaságot is. A legnehezebb terepen is lehet tanítványként élni. Miért? Mert Krisztus él bennem. Ha befogadtam, és engedem Őt uralkodni, képessé tesz arra, hogy már áldás legyen az életem.

Isten a rabszolgatartók életében is munkálkodik, de ezzel nem lehet visszaélni. Úgy kell szolgálni, hogy hálát adjunk Istennek, amiért újjá tette az addig kegyetlen embert. A hívő gazda már nem eszközt lát a rabszolgában, hanem embert. Ez nagy dolog. Mert ma is gyakran csak eszközt látunk egymásban. Az Úrtól kapott új szív látja meg a másikban az embert. Az apostol nem erőszakos változtatásra szólít fel, hanem türelmes bizonyságtételre. Isten nem a társadalmi berendezkedést, hanem a szíveket akarja újjá formálni. És ezt nem fegyverekkel, hanem az ige által viszi végbe.

Rámutat még az ige az Isten országa lényegére, ez pedig a megelégedés. Azt adja meg az Úrral való kapcsolat, amit a világ nem képes. Megelégedetté tesz. Ez pedig abból a bizonyosságból származik, hogy Isten, mint Atya, gondoskodik. Szabad kérni a mindennapi kenyeret. Ha pedig kérem, akkor minek törtetek? Akkor, miért én akarok mindent megszerezni, elérni? Ő megadja gyermekeinek, amire szükségük van. Sátán akarja elterelni figyelmünket az Úrról, ezért azt súgja légy gazdag, én, hozzásegítlek. Azonban az Úr Jézus elutasította sátán ajánlatát. Isten országa ügye nem a pénz által ér célhoz. Nem a pénz a legfontosabb eszköz. A mi eszközünk az ima és az ige.

Ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. Igénytelen az apostol? Nem, hanem a lényeg felé fordítja figyelmünket. Ez pedig nem más, mint az élet. Aki a vagyonra hajt, az nem tud megelégedni, és elmegy az élet mellett. Mindig több kellene, semmi sem elég. Így lemaradunk az életről. És az igazi élet pedig nem más, mint a názáreti Jézus Krisztus. És aki Őt megtalálja, az az Életet találja meg. Pál arra is rámutat, hogy ebből a világból semmit sem vihetünk ki. Minden itt marad. Isten világában nem számít a földi érték. Ami számít az a menyegzői ruha. Ha nincs, akkor lényegtelen kik voltunk a földön, vagy milyen anyagi lehetőségeink voltak. A hívő ember és az egyház számára a meggazdagodás a laodíceai veszélyt hordozza magában.  Az mi? Meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire. Aki a pénzre támaszkodik, az nem fordul az Úrhoz. És amikor egy gyülekezet, egy hívő ember nem Jézusra támaszkodik, hanem a maga erejére, az langyossá válik. A langyost pedig kiköpi az Úr a szájából.

Az apostol nyomatékosan felhívja Timóteus figyelmét, hogy ő kerülje a meggazdagodást. Ne a pénzért, hanem Krisztusért, Isten országáért éljen. Ne figyeljen másokra, hanem harcolja meg a hit nemes harcát. Igen, harcoljuk meg a hit nemes harcát, juttassuk érvényre az igét. Ragadjuk meg az örök életet. Ez a leglényegesebb, az örök élet. Hiába szerzek meg itt mindent, ha lelkembe kárt vallok. Azonban ha Krisztusért elveszítem a világ javait, a földi lehetőséget, örök életet nyerek. Mert ez a hangsúlyos, hol töltöm az örökkévalóságot? Jézus meg fog jelenni, el fog jönni. Hol talál a számlák között, vagy az ige mellett, a lelkek mentésében?

 

 

Lelki próbáimban, Jézus légy velem

 

1. Lelki próbáimban, Jézus légy velem, El ne tántorodjék tőled életem. Félelem ha bánt,

vagy nyereség kísért, Tőled elszakadnom ne hagyj semmiért.

2. Ha e világ bája engem hívogat, Nagy csalárdul kínál hitványságokat: Szemem elé ál-

lítsd szenvedésidet, Vérrel koronázott, szent keresztedet.

3. Tisztogass bár bajjal olykor engemet: Kegyelmeddel szenteld szenvedésemet; Bár e

test erőtlen: te oltárodon Keserű pohárral, hittel áldozom.

4. Ha halálra válik testem egykoron: Ragyogjon fel lelked e hitvány poron; Ama végső

harcon rád bízom magam: Örök hajlékodba fogadj be, Uram!

 

 

Isten áldásával.