2021. november 9., kedd

Őrizd meg, ami rád van bízva!

 

C

sodálatos ez a zsoltár, kiérződik, hogy valóban imádság ez (Zsolt 84,1-13). Nem filozófiát olvasunk, nem elmélkedést, hanem belső vágyakozást. Egy akadályoztatott ember vallja meg, mennyire hiányzik neki Isten hajléka, az a mély csönd, ahol Isten jelenlétét élheti át. A lelkünk arra vágyakozik, hogy egyedül lehessen az élő Istennel. Gyakran nem tudjuk mi a problémánk, nem találjuk magunkat, tele vagyunk feszültséggel, ilyenkor csendesedjünk el, és gondoljuk végig, nem ez a csönd, nem Isten jelenléte hiányzik-e? Mert az a jó, hogy mi már tudjuk, az Úrral való közösség, jelenlétének átélése, nem helyszín kérdése. Mivel a hívő ember teste a Szentlélek temploma, bármikor átélhetjük, a Vele való kapcsolatot. Ha vágyakozom Utána, ha hiányzik Ő nekem, elég félrevonulni, igét a kezembe venni, és Ő jelen van. A Szentlélek Isten szól az ige által.

Micsoda bátorítás, még a veréb is talál házat az Úrnál. Az a veréb, amiről azt mondta az Úr, hogy értékesebbek vagyunk nála. Akkor mindez azt jelenti, ha még a veréb is, akkor én is odamehetek az Úrhoz. A kereszt azért állíttatott, hogy a legelesettebb, vagy az önmagát teljesen értéktelennek látó ember is meglássa, milyen sokat ér Istennek. Mivel Jézus fizetett, és ez a fizetség a drága vére, senki sem értéktelen. Isten megállapította az értékünket, drága és becses, Jézus életét éri. És ez azt jelenti, anyagiakban kifejezhetetlen.

Micsoda vallomás, én királyom és én Istenem! Személyesen az én életem királya és Istene az Úr. Ezt vallja meg Tamás is, én Uram, és én Istenem. És ez több mint egy vallás, egy kultusz, személyes találkozás, és személyes alárendeltség. Isten Úr az életem felett. El tudom ezt mondani, és az életem is alátámasztja, hogy Jézus az én Uram?

Ez a zsoltár is boldog mondások sorát tartalmazza, boldog ember az, és ez is vallomás. Nem elmélkedés, hanem tapasztalat eredménye. Így éli meg, így tapasztalja, akinek Isten az erőssége, aki benne bízik, és állandó és élő kapcsolatban van Vele, az boldog. A boldogság forrása maga Isten. És így a boldogság nem a körülményektől függ. Mert az Úr tanítványa is áthalad nehézségeken, a Siralom völgyén is, és mégis boldog, mert ezt a völgyet is az Úrral járja meg. Nincs a hívő ember elhagyatva, reménysége az Úr. Sőt azt látjuk, hogy forrássá teszik. Isten gyermekei még a Siralom völgyét is átalakítják. Átalakul ma körülöttünk a világ? Erőről erőre haladnak, azaz mindennap növekszik erejük. Az Úr a több próbához több erőt ad. Minél nehezebbé válik az Út, annál több lesz az erő. Az Úrtól való erőforrás a célig kitart. Nem fogy el útközben.

A legjobb az Úrral lenni, jobb az Úr udvaraiban, vagyis az Úr házában egy nap, mint máshol ezer. Én is így látom? Mindennél jobb és többet ér Istennel lenni. A világ kínálhat feledhetetlen élményeket, gazdagságot, mindennél többet ér, ha Vele lehetek. És az Úrral való együttlétért le tudok mondani a világról? Többet ér nekem a világ minden kincsénél Isten kegyelme? Ha koldussá, és szegénnyé válok a világban, ha mindent elvesztek, akkor is boldog maradok, mert Ő az én Uram, és Hozzá tartok.

Micsoda üzenet, a gazdagság, bizonytalan, ezért ne ebben reménykedjünk, hanem Istenben (1Tim 6,17-21). Az egyedüli biztos pont Isten, az Ő országa. És mégis, sok ember, benne az egyház is a pénzben reménykedik. Amíg nincs igazi élet, nincs remény, mondják sokan, és az egész világ ezt sugallja. Isten országában azonban más szempontok vannak. A reménység maga Isten, és aki Őt ismeri, akinek az élete meg lett mentve, az megtapasztalja, hogy Isten gondoskodása biztos. Megadja, azt, amire szükségünk van. Az élethez szükséges javakat bőségesen megadja. De a hívő embernek nem az anyagi a középpont. Ne a világ szerint akarjunk nagyra törni, kiemelkedni. Jézusnál a nagyratörés, a kiemelkedés azt jelenti, hogy mindenki rabszolgája vagyok. Ő az életét adta oda értünk a kereszten, és nincs más út a tanítványok számára sem.

Pál azt kéri, hogy a jövőre gyűjtsünk kincset. De ez a jövő nem más, mint az örök élet. Milyen kincset gyűjtsünk? El nem avulót, olyat, amit a moly és a rozsda nem emészt meg. Urunk is mennyei kincsek gyűjtésére ösztönzött, és Ő is ezeket gyűjtötte. Mik ezek? Szívesen adakozás, javainknak másokkal való megosztása, a lelkek bűnből, kárhozatból való kimentése.

Szinte felkiált az apostol, ó Timóteus, őrizd meg, ami rád van bízva. Te azt őrizd meg, amit az Úr rád bízott. Mert az evangéliumnál nincs nagyobb kincs. Rád ez bízatott. A világ a megszerzett javait őrizgeti, te az igét, az Úrral való élő kapcsolatot őrizd meg. Vigyázz, nehogy az evangélium helyére valami más kerüljön!

 

 

Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed

 

1. Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed, Mondd a világnak: hajnalod közel! Mert nem

hagy az, ki népeket teremtett, Senkit sem éjben, bűnben veszni el. Légy örömmondó

békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

2. Lásd: millióknak lelke megkötözve, Rabláncként hordoz sötét bűnöket; Nincs kitől

hallja: Megváltónk keresztje Mily gazdag élet kútja lett neked. Légy örömmondó békekö-

vet, Hirdesd: a szabadító elközelgetett!

3. Mondd minden népnek: elveszett juháért Mit tett a Pásztor - csuda szerelem - Földig

hajolt a kárhozott világért S meghalt alant, hogy élhess odafenn. Légy örömmondó bé-

kekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

4. Küldj fiaidból, akik nemhiába Élvezik kincsed: Hirdessék szavad; Öntsd lelked értük

győzelmes imába: Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad. Légy örömmondó békekövet,

Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

5. Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled, Felfedi titkát minden szív előtt. Egy lélekért se

érjen vádja téged, Hogy temiattad nem látta meg Őt. Légy örömmondó békekövet, Hir-

desd: a Szabadító elközelgetett!

 

Isten áldásával.

 

1 megjegyzés:

  1. All serious people I offer international loans from 4,000 to 7,000,000 €, the interest rate is 3% per annum. I am able to satisfy my clients without protocol within 24 hours financialserviceoffer876@gmail.com whats-App +918929509036

    VálaszTörlés