Istentől ihletett

 

S

zívből fakadó bizonyságtétel ez, „jó dolog dicsérni az Urat” (Zsolt 92,1-16). És ez nem csupán szó, hanem megtapasztalt valóság. A zsoltáros dicséri az Urat, számára ez természetes. Természetes az én számomra is az Urat dicsérni? Szinte látjuk, amint örömmel borul le az Úr előtt és magasztalja Őt? A szívéből önkéntelen dicséret árad. Nem tudja nem dicsérni Őt, mert senkihez sem fogható. Szíve tele van Isten iránti szeretettel. És ez a szeretet nem csupán a csendesség idején tapasztalható, hanem minden pillanatban dicséri Őt. Istent dicsérhetjük munkánk közben vagy az utcán sétálva is. Bármerre tekintünk, az Úr keze nyomát láthatjuk. Ez akkor is így van, ha a gonosz minden eszközt megragad, hogy elpusztítsa a teremtett világot. Igyekszik mindenfelé rátenni keze nyomát a világra. A hívő ember mélységesen imádja, és dicséri az Urat, mert látja, hogy Isten eljött és a gonosz romboló munkáját igyekszik helyreállítani. Jézusban megkeres, felkínálja az új élet lehetőségét. Kegyelme letörli a bűn munkáját a szívünkről, így azután már Isten országának csodálatos munkája ragyog át az életünkön. A bűn brutális kéznyomait is le tudja az Úr törölni. Milyen állapotban lehetett az a tékozló fiú, amikor hazaért, de az Atya szeretete újjáteremtette, eltűntek a bűn nyomai, de nemcsak kívülről, hanem a szívéből is.

A zsoltáros Istennel kezdi és zárja napjait, már korán reggel Róla beszél.  Amikor meglátja a nap sugarait, a fényárban úszó természetet, Isten jut eszébe, és mindazért magasztalja. Vagy amikor a kertben elé szökken a friss növényzet, látja a növekedést, Istent magasztalja. Tudja, hogy az élet Istentől származik, az Ő kegyelme, hogy az engedetlenségünk ellenére is van élet, van még szépség. Hálával kezdem napjaimat? És nemcsak a teremtett világ szépségeiért, és áldásaiért adhatunk hálát, hanem a kegyelemért. Azért, hogy Isten kijelenti magát, és megismerhetjük Őt. Hála a keresztért, mert Fiát adta, hogy életünk rendeződhessen. Hála a Krisztusban megtapasztalt élő kapcsolatért. Nem magától értetődő, hogy Isten szeret és kapcsolatba lép velünk. Nagy és kimondhatatlan kegyelem ez, ami Jézus vérébe került. Hála, mert van Bibliánk, általa mindennap hallhatjuk Isten szavát, és még jobban megismerhetjük Őt. Az Ige megmutatja saját valóságunkat is. Rádöbbenünk olvasás közben, hogy nem vagyunk méltók arra, hogy az Úr hajlékunkba jöjjön, és arra sem, hogy mi lehajolva saruja szíját bekössük. És Ő mégis lehajol, kész megbocsátani, és új életre vezetni. Magasztaljuk Urunkat az életvitelünkkel. Mert az igazi dicsőítés a megélt Ige, a megélt hit.

A zsoltáros dicséri az Urat, mert mindenben látja az Ő munkáját. Milyen szomorú, hogy a ma magát tudósnak tartó ember már nem látja meg a teremtett világ mögött a Teremtőt.  És az ilyen emberre azt mondja az Ige, bolond. Figyeljünk arra, amit az Ige mond, mert nem azt mondja, amit a világ. Isten nem úgy lát minket, mint a társadalom, és ami ennek a világnak a szemében elismerésre méltó, amiért kitüntetéseket osztogat, csak azt mondja, bolond. Így értékelte annak az embernek az életét is aki nem tudott megállni, és csak fejlesztett, gyűjtött. Bolond, mondja Isten, mert hiába tart nagyra a társadalom, ha nem törődtél üdvösségeddel, és elveszel. Ne bolondok legyünk, hanem bölcsek. A bölcsesség Isten félelmével kezdődik. A bölcs, Istent ismerő és dicsőítő életen áldás nyugszik. Mert minden, az áldott élet is Tőle származik. A Vele való kapcsolat gyümölcse a gyümölcsöző élete. A Szentlélek munkájának eredménye a gyümölcs. És ezt a Lélek termi, ez nem emberi produkció.

Az apostol azt kéri, soha ne a környezetünkre figyeljünk, egy pillanatra se vegyük le tekintetünket Urunkról (2Tim 3,10-17). Timóteusnak is ezt helyezi a szívére, ne másokra figyeljen, hanem arra az életmódra, amit Pálnál látott. Mert Pál nem csupán tanította, hanem élte is az evangéliumot. Neki se volt könnyű, de az Úrral megélte a nehéz pillanatokat is. Mindazokat, akik kegyesen akarnak élni, üldözni fogják. Nem meglepetés ez, nem szabad rajta meglepődni. Ha hűségesek maradunk az Úrhoz üldözésre kell számítani. Mert a vallásos kultuszt még csak elfogadják, de a Krisztusi életformát már nem. Aki Krisztus tanításához ragaszkodik, támadás alá kerül. Azonban az Úr nem hagyja övéit magára, közel van hozzánk, és megszabadít. Az apostol rámutat, minden üldöztetésből megszabadította az Úr. Igen, Őreá mindig számíthatunk. Ezért nem kell félnünk. Igen, a tanítványnak, szabad nem félni.

Amikor nem tudjuk, mit tegyünk, kire hallgassunk, merre menjünk, van segítségünk. Ez pedig nem más, mint Isten igéje, és azok, akik ezt az igét élik és ragaszkodnak Krisztushoz. Timóteus gyermekkorában megismerte az Igét, sőt tudja, benne van Isten szava. Ez csodálatos, és iránymutató, ne csak ismerjük, hanem tudjuk, legyen bennünk, és akkor a Lélek elő tudja hozni, ha nem is vehetjük a kezünkbe. Isten Lelke élővé teszi az Írást. Nekünk már látnunk kell, hogy az Írások, amik itt az Ószövetséget jelentik, Krisztusban értendők. Az Ószövetséget Krisztuson keresztül kell látnunk és értenünk, mert Ő betöltötte azt. Mindent, amit az Ószövetségben olvasunk, oda kell vinni Krisztus elé, és meg kell néznünk, Ő hogyan érti. A Krisztusban való hit által válik az Ige élővé és hatóvá, biztos iránytűvé.

A teljes Írás Istentől ihletett, számunkra már az Újszövetséggel együtt teljes az Írás, és így egybe Istentől született. A Biblia Isten ajándéka, nélküle nem tudnánk életre jutni. Az Írás nélkül sötétben lennénk, mert az Ige az Istentől kapott lámpás az élet útján.  Azonban a lámpást használni kell. Ha nem gyújtjuk meg, ha nem vesszük kézbe az Igét, nem segít. Ezért éljünk vele rendszeresen. Olvassuk, és szívjuk magunkba. Ha így teszünk, mindig lesz fény, mindig tudjuk merre menjünk.

 

 

Erős várunk nekünk az Isten

 

Erős várunk nekünk az Isten, / És fegyverünk ellenség ellen. / Megszabadít veszedelemtől, / Kik ránk törnek most minden felől.

Mi régi ellenségünk / Háborog velünk / Erős fegyverrel, / És sok csalárdsággal, / És minden nagy hatalmassággal.

 

Nincsen nékünk semmi hatalmunk, / Mellyel néki ellene álljunk. / Viaskodik az Úr érettünk, / Kit az Isten küldött el nékünk.

Ha kérded, ki légyen az? / Jézus Krisztus az, / Seregek Ura, / Kinél nincs több Isten, / Annál vagyon a győzedelem.

 

Ha e világ mind ördög volna, / És elnyelni minket akarna, / Mégis tőle semmit ne féljünk, / Csak Krisztus oltalmában higgyünk,

Hát ő csak dühösködjék, / És fenekedjék, / E világ ura, / Nincs rajtunk hatalma, / Urunk Krisztus őt már megbírta.

 

Megáll az Istennek igéje, / És nem állhat senki ellene, / A nagy Isten vagyon mivélünk, / És Szentlelke lakozik bennünk.

Ha a mi testünk elvész, / Vagyonunk sem lész, / Nevünk, s életünk, / És minden gyermekünk, / A mennyország megmarad nékünk.

 

Isten áldásával.