2021. november 11., csütörtök

A Lélek megerősít

 

D

ávid imádsága ez a zsoltár, és ez mutatja, hogy ő imádkozó ember volt (Zsolt 86,1-17). És nem csupán nehéz helyzetekben, hanem egész élete alatt kapcsolatban volt a mennyel. Már gyermekként a juhok mellett imádkozott, sőt lehet, hogy ott tanult meg imádkozni. Mert számára az imádkozás azt jelentette, hogy mindenben Istenre hagyatkozik. És a juhok mellett ebben gyakorolhatta magát. Hisz Istenen kívül senkire sem számíthatott, amikor veszélybe került.  Saul király előtt meg is vallja, hogy oroszlán és medve támadásával is szembe kellett néznie. És akkor megtapasztalta Isten segítségét. Felismerte, hogy a legnagyobb bajban is támaszkodhatunk Istenre, Ő az Aki megsegít, Aki győzelmet ad.  Erre a tapasztalatára épített, amikor Góliát ellen kiállt párviadalra. Saulnak és a katonáknak is volt hite, de nem volt olyan tapasztalata, mint Dávidnak. Mert elmondtak ugyan egy kötött imát, de nem gyakorolták, hogy mindent Istenre bízzanak. Így azután amikor megjelent Góliát, elcsüggedtek. Milyen az imaéletünk? Megtanultuk már, hogy mindent bízzunk Istenre? Engedjük Őt munkálkodni? Hagyjuk, hogy megmutassa hatalmát?

Ebben az imádságban nehéz időszak idején fordul Dávid Istenhez. Nyomorult és szegény vagyok, nagyon alázatos és csodálatos imádság ez. Nem azt sorolja milyen kiváló ő, hanem úgy látja magát, hogy nyomorult és szegény. Ezzel megvallja, hogy tehetetlen. Nem képes megoldani a problémát. Merjük elmondani, hogy Uram olyan nyomorult vagyok, nem tudok segíteni magamon, ezért Téged hívlak. Legtöbbször az a gond, hogy ez az alázat hiányzik a szívünkből, nem merjük megvallani tehetetlenségünket. Miért? Mert a környezetnek akarunk megfelelni, vagy legalábbis, azt mutatni, hogy mi igenis meg tudjuk oldani a problémát, és nem szorulunk más segítségére. Azonban az ember mindig Istenre szorul. Az Istennel való kapcsolat olyan, mint a levegővétel. Isten nélkül elpusztulunk.

Dávid bízik Istenben, és erre hivatkozik, amikor megmentő kegyelméért kiált. Bízik Istenben, és ez bizonyosság is. Bizonyos, hogy Isten meg tudja menteni. A leprás is bizonyos volt abban, hogy az Úr Jézus meg tudja Őt tisztítani. Ez a bizalom, ez a hit fontos. Úgy kérjem a megmentést, a segítséget, hogy hiszem, Ő valóban meg tudja tenni, amit kérek.

Csodálatos, ahogyan Istenről beszél Dávid. Jó vagy, kegyelmes vagy, nincs Hozzád hasonló. Mindez arról tesz bizonyságot, hogy személyesen ismeri Istent. Nem egy eszme a számára, hanem személy, akivel kapcsolatba lehet kerülni, és akit megismerhetek. Ismerem Őt? Mit tudok elmondani Róla? Ki tudom én is mondani, hogy jó vagy, és nincs Hozzád hasonló?

Dávid nem maga tervezi meg az életét. Királyként is Isten útján akar járni. Azt kéri, Isten mutassa meg neki az Ő útját, tehát azt az utat, amit Isten készített a számára. Nem magát akarja megvalósítani, nem a maga igazságát kívánja érvényre juttatni, hanem az Istenét. Dávid is volt mélyponton, és érezte magát erőtlennek. De Istenhez fordult. Ő Dávid erőforrása. Merjünk mi is az Úrtól erőt kérni. Merjünk a mai helyzetben Hozzá fordulni. Az Úr Jézus azt ígérte a tanítványoknak, hogy amikor eljön a Szentlélek, erőt kapnak, és ez az erőforrás eljött, itt van. Szabad hittel Rátámaszkodni. Milyen erőre támaszkodom, a sajátoméra, vagy a világ erejére? Isten elküldte Lelkét, és aki befogadja Jézust az életébe, hozzáférést kap az erőforráshoz.

Az apostol rámutat, hogy a ránk bízott drága kincset a Szentlélek által vagyunk képesek megőrizni (2Tim 1,8-14). Az a feladatunk, hogy az Úrtól kapott új életünket, a ránk bízott evangéliumot őrizzük meg. Vigyázzunk rá, mert a gonosz el akarja venni tőlünk. Isten Krisztusban új élettel, az Ő drága kegyelmével ajándékoz meg, de sátán ezt el akarja venni. Célja, hogy elvesszünk. Ezért vigyáznunk kell az örök életünkre. Ha nem lenne elveszíthető, nem hangsúlyozná Pál, hogy vigyázni kell rá. Vigyázol a hitedre, a kegyelemre, amit Krisztusért kaptál? Őrzöd, vagy már rég elvesztetted? Talán azért, mert nem gondoltad, hogy ügyelni kell rá. Pedig  vigyázni kell a Krisztusban való életünkre, ezt az efézusi gyülekezet példája is mutatja. Sok mindenre odafigyeltek csak az Úrral való élő kapcsolatra nem, így az első szeretetüket elhagyták, már nem volt jelen az Úr a gyülekezetben.

A kincset elveszíthetjük, ha szégyelljük Urunkat, ha nem merjük vállalni Érte a szenvedést. Merj bizonyságot tenni Róla, az evangélium szerinti életről. Mert az az igazi bizonyságtétel, amikor elmerjük mondani, hogy mi más utat választunk, mint a környezetünk. Mi már nem megyünk arra a szórakozóhelyre, mint a társaink, vagy nem oda indulunk nyaralni, mint a többség, nem ott keresem a házastársat, mint a barátaim. Ilyen bizonyságtételért talán megvetnek, de ne feledjük, hogy Ő igazi és örök életet hozott. Sőt rámutat az apostol, hogy a földi időnk ugyan lejár, de az élet nem szűnik meg, és nem mindegy hol töltöm az örökkévalóságot. Jézus hatalmas győztes, feltámadása által eltörölte a halált. A halál csak itt arat, de eljön a feltámadás ideje. S aki hisz Őbenne, az megtapasztalja majd az elragadtatást, és a feltámadást. Legyen példa a mi Urunk, ragaszkodjunk teljes szívvel Hozzá.

 

 

Jöjj, mondjunk hálaszót

 

Jöjj, mondjunk hálaszót / Hű szájjal és hű szívvel,

Mert rajtunk itt az Úr / Nagy csodadolgot mível.

Már anyaölben is / Volt mindig gondja ránk.

A sok jót, mellyel áld, / Ki sem mondhatja szánk.

 

Dús kincséből az Úr / Jó békességet adjon,

Hogy szívünkben a kedv / Víg és derűs maradjon.

Ne hagyja híveit / Bú-bajban sohasem;

A rossztól óvja meg / Itt s túl ez életen.

 

Az Atyát és Fiút / És a Szentlelket áldom;

A menny Urát, kiben / Szent egybe forrt a három;

Aki úgy szól ma is, / Ahogy régente szólt,

Nem változik: az Ő, / És az lesz, aki volt.

 

Isten áldásával.

 

 

1 megjegyzés:

  1. All serious people I offer international loans from 4,000 to 7,000,000 €, the interest rate is 3% per annum. I am able to satisfy my clients without protocol within 24 hours financialserviceoffer876@gmail.com whats-App +918929509036

    VálaszTörlés