Akkor

 

E

gész Izráel királya lett Dávid, miután minden törzs felismerte, hogy Dávidot Isten választotta (2Sám 5,17-25). Isten elhívása, a Lélek jelenléte meglátszott rajta. Mert Isten jelenléte meglátszik. Ez azt is jelenti, hogy a tanítvány nincs magában, és nem cselekszik saját erejére támaszkodva. És amikor Isten szavára figyelünk, az látható lesz a dolgaink alakulásán is.

Az ellenség is aktivizálja magát.  Amíg Hebronban uralkodott Dávid nem volt számukra veszélyes, de most, az egységes Izráel már veszélyt jelent. Amikor a hívők az Úr vezetése alatt összefognak és viszik az evangéliumot, amikor az Úr munkája mindennél fontosabb lesz nekik, az veszélyt jelent a gonoszra. Nem Dávid támadja meg őket, hanem a filiszteusok vonulnak be az országba. Dávid nem ijed meg, és nem kapkod. Elmegy a sziklavárba és megkérdezi az Urat. Mit tesz? Megkérdezi az Urat! Nem a tanácsadóit, hanem Istent kérdezi, mit tegyen. A legfontosabb Isten akaratával összhangban lenni. Mit sem ér a hadtudomány, ha nincs jelen Isten, és nem az Ő szava irányítja a sereget. Számunkra is fontos útmutatás ez, mindig kérdezzük az Urat. Még abban is ami magától értetődő lenne. Hiszen teljesen természetes, hogy a király megvédi országát. Dávid azonban azt szeretné, ha nem ő, hanem az Úr szabadítaná meg az országot. Ő Isten oltalmára, és segítségére vágyik.

Az megadja az engedélyt, és ígéretet is ad. Dávid az Úrra figyelve biztosra megy. Tudja, hogy Isten nekik adja a filiszteusokat, így ők fognak győzni. Az Úr szavára figyelve bizonyossággal indulhatunk a harcba. Ne féljünk, mert Ő azt mondta, veletek Vagyok minden napon a világ végezetéig. De ne feledjük, hogy ez az ígéret az evangélium hirdetéséhez, a szolgálathoz van kötve. Ha Vele megyünk, megtapasztaljuk az Úr munkáját.  Mert ez a csata nem Dávidról, hanem Istenről szólt. Dávid Istennek tulajdonítja a győzelmet és nem magának. A bálványok otthagyása jelzi, nem érnek semmit. A bálványok nem képesek segíteni, mert nem léteznek. Viszont Izráel Istene élő valóság. Aki Krisztusban hisz, az megtapasztalja, hogy Jézus Krisztus ma is él, Ő valóság. Ma is tud cselekedni. Nemcsak a múltban cselekedett csodákat, hanem a jelenben is képes rá. Azonban jobb, ha az eldobált bálványokat, amuletteket, elhagyott szokásokat, amik nem segíthetnek, nem szedjük össze. Mindig kísértés, ha a pogány világ értékes, de hatástalan bálványait összeszedi Isten népe. A bálvány nem dísztárgy, a gonosz számára jelenthet kaput a szívünkhöz. A bálvány kinézete, és értéke könnyen elcsábít. Ha mégis összeszedik, azt Isten akarata szerint meg kell semmisíteni.

A filiszteusok azonban nem adják fel. Összeszedik magukat és ismét támadnak. Talán a véletlennek tulajdonítják a vereséget, és úgy gondolják, még egyszer ez nem történhet meg velük. Isten azonban élő Úr, és ezt megmutatja az ellenségnek is. Nem fogyott el a puskapora, Ő nemcsak egyszer képes segíteni, Ő állandóan jelen van. Minden azon múlik, hogy figyelünk-e Rá? Dávid ismét megkérdezte az Urat. Jól belegyakorolja magát ebbe, azt akarja, hogy beleivódjon, hogy mindig kérdezze az Urat. Nem akar önállóan dönteni, nem csupán az emberi képességekben bízik. Ő Istenre építi hatalmát és taktikáját. Isten jelet is ad, ha halk neszt hallasz, akkor indulj. Ne előbb és ne később. És Dávid megfogadja Isten szavát. Akkor előtted megy az Úr, és ez a lényeg. Isten maga megy Dávid előtt, neki csak követnie kell. Így megy a jó Pásztor is nyája előtt. A bárányok feladata, figyelni és követni Őt.

Az Úr felkészíti övéit a nehéz időszakokra (Mt 24,15-22). Jelzéseket ad, amikre figyelve kimenekülhetnek a pusztulásból. Az Úr nem hagy magunkra, jelzéseket ad, amiket figyelembe véve láthatjuk, hogy mit kell tennünk. Itt is elhangzik az „akkor”. Ha meglátják a Dániel által jelzett utálatosságot a szent helyen, vagyis a templomban, akkor fussanak ki a városból.  Tehát nem kell kapkodni, a tanítványok végezhetik lélekmentő munkájukat, de amikor a jelzését meglátják, akkor menjenek. Isten kivezeti őket a nyomorúságból. Ezért fontos, hogy figyeljünk az igére, az Úr vezetésére. Olyan idő lesz az, amikor az életnek kell az első helyre kerülni. Nem lehet fontosabb semmi, amit addig értéknek gondoltunk. Ne menjen vissza a házba az értékeiért, vagyis hasonló ez, mint Lót korában, ne nézz vissza. Igen, aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas Isten országára. Ha elindultál, ne állj meg soha már, mert az élet, az Úr.

Ez a jel egy eddig nem volt nagy nyomorúságra mutat. Nagy nyomorúság jön a világra,: Miért? Mert a világ Nem Istennek engedelmeskedik, nem az Úr Jézust követi. Sőt a világ nem is ismeri, és nem is akarja megismerni Őt. Ezért ez a nyomorúság Isten eszköze lesz, mert Ő menteni akarja azokat, akik még nem az övéi. Akik viszont már Hozzá tartoznak, kimenekíti belőle. A mi ítéletünket az Úr magára vette, és akinek a bűnei megbocsáttattak, és már Neki élnek, nem mennek ítéletre.

Azonban az ítéletben is kegyelmes az Úr. A választottakért, azokért,, akik abban a helyzetben Hozzá menekülnek, megrövidíti azokat a napokat. Isten nem elpusztítani akar, hanem menteni. Aki a legnehezebb időkben is Hozzá kiált, az Jézus neve által megmenekül.

 

 

AZT AZ ÉLTET VÁGYOM ÉLNI

 

1.  

Azt az éltet vágyom élni, hol üdvöm lelem,

Küzdni egyre, nem henyélni, míg el nem nyerem.

Bűn habár megtántorít, szent Igéd így bátorít:

Meg ne restülj, törj keresztül, ég jutalma int!

2.  

Elhívatva állni majd a trónnak lépcsőjén,

Úgy futok, hogy elmaradva kárt ne valljak én.

Elveszíti szent jogát, nem nyer égi koronát

Az, ki késve, hátranézve hagyja el magát.

3.  

Csak a célra nézzen arcom, mely felé török,

Jézus, támogasd a harcom, hogyha gyengülök!

Vonj, ha csábít a világ, vigasztalj meg, hogyha bánt!

Szent kegyelmed így vezethet, s nincs, mi nékem árt.

4.  

Vonj, hogy el ne essem én itt még a cél előtt!

Lelkem érzi gyöngeségit, Tőled vár erőt.

S mert Igéd éltet szerez, tőle szívem ébredez,

Célt ha érek, zeng az ének: Isten műve ez!

 

 

Isten áldásával