F
olytatódik a Babilon elleni ítélet meghirdetése (Ézs 14,1-27). Az Izráelt elnyomó nép elbukik. Isten népe pedig átéli az Úr könyörületét, továbbra is Izráelt választja. Ez a „továbbra is” mutatja be Istenünk kegyelmét és szeretetét. A nép már rászolgált arra, hogy Isten magára hagyja. Mindig engedetlenek voltak, nem akartak hallgatni a Mindenhatóra, Aki annyiszor megmutatta irántuk való hűségét. Nagy vigasztalás és megerősítés a számomra, hogy az Úr Jézus bűneim és nyomorúságaim ellenére továbbra is megtart választottjai közt. Reményt ad a további szolgálatra is, velünk lesz, csak végezzük kitartóan, amivel megbízott. „Fölkarolják és hazaviszik őket a népek” (2). Hát nem csodálatos? Eddig mindig támadták, pusztították Izráelt a pogány népek, most Isten elvégzi, hogy mellé állnak, felkarolják, és saját földjére segítik. Hányszor megcselekedte már az Úr népével, hogy az addigi ellenségei szívét átformálta, és akik eddig üldözték, akadályozták életében, munkájában, most segítik őt. Áldott legyen az Úr minden ilyen munkájáért. Népének, gyermekeinek soha nem kell félni, mert ha megmaradnak az Úr útján, Ő még az ellenséges indulatot, akaratot is javukra tudja formálni. A rabszolgatartó Egyiptomom lakossága segíti a kivonulásra készülő népet, Ráháb a parázna nő, a pogány Jerikó lakója védelmébe veszi és elrejti a Józsué által kiküldött kémeket. Gondoljunk arra: hány olyan ember van, aki az elmúlt rendszerben ellene volt Isten népének, a rendszerváltás után pedig támogatólag lépett fel. Hatalmas a mi Urunk. Leírja Ézsaiás a magasra emelkedett és emiatt gőgössé vált Babilon mélységbe való zuhanását. Gyorsan felemelkedett, de hatalmát, dicsőségét nem Istennek tulajdonította. Gőgössé vált, és azt gondolta még Isten fölé is odahelyezheti magát. Ugyanez volt a helyzet Bábel tornya építésénél is (1Mózes 1-9). Mivel fejlődött az építő iparuk, és új technológiát ismertek meg, úgy vélték Istennél is hatalmasabbak, meghódítják a kék eget, senki nem tudja őket megállítani. Az Úr azonban egy szavával rádöbbentette őket a valóságra. Az ember mindig ember marad. Ebből a helyzetéből soha nem léphet ki. Így mindig lesznek korlátai, amelyeket soha nem fog tudni átlépni. Viszont méltósággal megélheti emberségét, és alkothat maradandót ebben a világban, ha elfogadja az Isten által kijelölt helyét, és lehetőségeit. Bizony a mai embert is megkísérti, a gőg. Eredményeiért nem Istennek ad hálát, hanem önmagára lesz büszke. Gyakran átélhetjük, amikor az ember Isten fölé akarja helyezni magát vívmányai által, mindig történik egy baleset, ami visszaveti az embert ég felé való törtetésében, és szembesíti, törékeny, múlandó állapotával. Rá kell döbbenni, nem mindenható sem az ember, sem a tudománya. Amit tud, amire eljutott az mind Isten ajándéka, amiért hálával tartozik.Márk evangéliumában (4,35-41) egy sokszor hallott és olvasott történetbe kapcsolódunk bele. Mivel sok igehirdetést meghallgattunk már erről a szakaszról, csak néhány dolgot szeretnék most kiemelni. bizonyára megfogalmazódott már bennünk, hogy miért aludt és miért nem mindjárt segített bajbajutott tanítványain az Úr? Én úgy látom, talán azért nem cselekszik Jézus azonnal, mert figyeli, hogyan reagálnak, és mit tesznek tanítványai. Vizsgafeladat ez a számukra. Jézus békességének mélysége is magával ragadó. Amikor életveszély támad a tengeren, Ő nyugodtan tud aludni. Az Atyával való egységéből származik ez a békesség. Ezt ajándékozza a Benne hívők szára is. Most nézzük miképpen oldották meg a vizsgafeladatot ezek az emberek. azt látjuk, hogy még mindig ösztöneik irányítják őket és a megszokott megoldási formulát veszik elő. Számukra az volt a természetes, ha víz került a hajóba, a kéznél levő edénnyel kimerítették. Ők azonban már nem halászok, hanem ember halászok, Jézus tanítványai. Tőlük a Mester már mást várt. Mit várt? Mit kellett volna tenniük? Hiszen amikor reménytelenné vált a helyzetük és rádöbbentek, hogy nem tudják megmenteni az életüket, Jézushoz fordultak. Ez jó, hogy végső elkeseredésükben Hozzá fordultak, hiszen itt már ők semmit sem tehettek. Én azonban azt látom, hogy a vihar kitörése utáni első reakciójuknál dőlt el, hogy sikerül a vizsga, vagy elbuknak. Rosszul döntöttek, amikor halászati szakértelmükre támaszkodtak, és nem a hitükre. Ennek hiányát kéri számon tőlük az Úr: „Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?” Miben kellett volna megnyilvánulni a hitüknek? Abban, ha valóban hiszik, hogy Jézus a Krisztus, akkor az Ő nevében ráparancsolnak a szélre és a tengerre, és meg menekülnek. Ők azonban megmaradtak régi tapasztalatiknál, és ennek következtében a félelem győzött felettük. Meg kellett tanulni, hogy a régi módszerek már nem vezetnek eredményre, a Jézusban való hit által hatalmas dolgokat vihetnek végbe. Valljuk meg őszintén, hogy mi is gyakran, hit helyett tapasztalatainkra, szakértelmünkre építünk. Azért nem jutunk előre hit életünkben, mert mindig a merítő edényt vesszük elő, a Jézusban való feltétlen bizalom helyett. Tegyük le a merítő edényt, és helyére tegyük az Úr Jézusban való bizalmat. Erre építsünk minden helyzetben.
Ó , hála az Úrnak
Ó ! hála az Úrnak, zengjünk néki hát,
Kar: Szívem áldd a királyt, az Övé ez a föld !
2. Ó ! teljes az üdv, amit ád az a vér !
3. Szent az, mit az Úr mond és szent, amit ad.
Isten áldásával.
F |
olytatódik a Babilon elleni ítélet meghirdetése (Ézs 14,1-27). Az Izráelt elnyomó nép elbukik. Isten népe pedig átéli az Úr könyörületét, továbbra is Izráelt választja. Ez a „továbbra is” mutatja be Istenünk kegyelmét és szeretetét. A nép már rászolgált arra, hogy Isten magára hagyja. Mindig engedetlenek voltak, nem akartak hallgatni a Mindenhatóra, Aki annyiszor megmutatta irántuk való hűségét. Nagy vigasztalás és megerősítés a számomra, hogy az Úr Jézus bűneim és nyomorúságaim ellenére továbbra is megtart választottjai közt. Reményt ad a további szolgálatra is, velünk lesz, csak végezzük kitartóan, amivel megbízott.
„Fölkarolják és hazaviszik őket a népek” (2). Hát nem csodálatos? Eddig mindig támadták, pusztították Izráelt a pogány népek, most Isten elvégzi, hogy mellé állnak, felkarolják, és saját földjére segítik. Hányszor megcselekedte már az Úr népével, hogy az addigi ellenségei szívét átformálta, és akik eddig üldözték, akadályozták életében, munkájában, most segítik őt. Áldott legyen az Úr minden ilyen munkájáért. Népének, gyermekeinek soha nem kell félni, mert ha megmaradnak az Úr útján, Ő még az ellenséges indulatot, akaratot is javukra tudja formálni. A rabszolgatartó Egyiptomom lakossága segíti a kivonulásra készülő népet, Ráháb a parázna nő, a pogány Jerikó lakója védelmébe veszi és elrejti a Józsué által kiküldött kémeket. Gondoljunk arra: hány olyan ember van, aki az elmúlt rendszerben ellene volt Isten népének, a rendszerváltás után pedig támogatólag lépett fel. Hatalmas a mi Urunk.
Leírja Ézsaiás a magasra emelkedett és emiatt gőgössé vált Babilon mélységbe való zuhanását. Gyorsan felemelkedett, de hatalmát, dicsőségét nem Istennek tulajdonította. Gőgössé vált, és azt gondolta még Isten fölé is odahelyezheti magát. Ugyanez volt a helyzet Bábel tornya építésénél is (1Mózes 1-9). Mivel fejlődött az építő iparuk, és új technológiát ismertek meg, úgy vélték Istennél is hatalmasabbak, meghódítják a kék eget, senki nem tudja őket megállítani. Az Úr azonban egy szavával rádöbbentette őket a valóságra. Az ember mindig ember marad. Ebből a helyzetéből soha nem léphet ki. Így mindig lesznek korlátai, amelyeket soha nem fog tudni átlépni. Viszont méltósággal megélheti emberségét, és alkothat maradandót ebben a világban, ha elfogadja az Isten által kijelölt helyét, és lehetőségeit. Bizony a mai embert is megkísérti, a gőg. Eredményeiért nem Istennek ad hálát, hanem önmagára lesz büszke. Gyakran átélhetjük, amikor az ember Isten fölé akarja helyezni magát vívmányai által, mindig történik egy baleset, ami visszaveti az embert ég felé való törtetésében, és szembesíti, törékeny, múlandó állapotával. Rá kell döbbenni, nem mindenható sem az ember, sem a tudománya. Amit tud, amire eljutott az mind Isten ajándéka, amiért hálával tartozik.
Márk evangéliumában (4,35-41) egy sokszor hallott és olvasott történetbe kapcsolódunk bele. Mivel sok igehirdetést meghallgattunk már erről a szakaszról, csak néhány dolgot szeretnék most kiemelni. bizonyára megfogalmazódott már bennünk, hogy miért aludt és miért nem mindjárt segített bajbajutott tanítványain az Úr? Én úgy látom, talán azért nem cselekszik Jézus azonnal, mert figyeli, hogyan reagálnak, és mit tesznek tanítványai. Vizsgafeladat ez a számukra.
Jézus békességének mélysége is magával ragadó. Amikor életveszély támad a tengeren, Ő nyugodtan tud aludni. Az Atyával való egységéből származik ez a békesség. Ezt ajándékozza a Benne hívők szára is.
Most nézzük miképpen oldották meg a vizsgafeladatot ezek az emberek. azt látjuk, hogy még mindig ösztöneik irányítják őket és a megszokott megoldási formulát veszik elő. Számukra az volt a természetes, ha víz került a hajóba, a kéznél levő edénnyel kimerítették. Ők azonban már nem halászok, hanem ember halászok, Jézus tanítványai. Tőlük a Mester már mást várt. Mit várt? Mit kellett volna tenniük? Hiszen amikor reménytelenné vált a helyzetük és rádöbbentek, hogy nem tudják megmenteni az életüket, Jézushoz fordultak. Ez jó, hogy végső elkeseredésükben Hozzá fordultak, hiszen itt már ők semmit sem tehettek. Én azonban azt látom, hogy a vihar kitörése utáni első reakciójuknál dőlt el, hogy sikerül a vizsga, vagy elbuknak. Rosszul döntöttek, amikor halászati szakértelmükre támaszkodtak, és nem a hitükre. Ennek hiányát kéri számon tőlük az Úr: „Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?” Miben kellett volna megnyilvánulni a hitüknek? Abban, ha valóban hiszik, hogy Jézus a Krisztus, akkor az Ő nevében ráparancsolnak a szélre és a tengerre, és meg menekülnek. Ők azonban megmaradtak régi tapasztalatiknál, és ennek következtében a félelem győzött felettük. Meg kellett tanulni, hogy a régi módszerek már nem vezetnek eredményre, a Jézusban való hit által hatalmas dolgokat vihetnek végbe. Valljuk meg őszintén, hogy mi is gyakran, hit helyett tapasztalatainkra, szakértelmünkre építünk. Azért nem jutunk előre hit életünkben, mert mindig a merítő edényt vesszük elő, a Jézusban való feltétlen bizalom helyett. Tegyük le a merítő edényt, és helyére tegyük az Úr Jézusban való bizalmat. Erre építsünk minden helyzetben.
Ó , hála az Úrnak
Ó ! hála az Úrnak, zengjünk néki hát,
Mert úgy szeretett, hogy id'adta Fiát !
A kínra, halálra küldötte el Őt,
Megnyitni a mennyet a bűnös előtt.
Kar: Szívem áldd a királyt, az Övé ez a föld !
Szívem áldd a királyt, neve mindent betölt !
Jöjj, bűnös az Úrhoz, a Jézus az út,
Ó ! vedd be szívedbe a drága Fiút !
2. Ó ! teljes az üdv, amit ád az a vér !
Ó ! drága a kincs, amit Isten ígér.
Ha bánva bűnét jön a leggonoszabb,
Az Úr néki még ma bocsánatot ad !
3. Szent az, mit az Úr mond és szent, amit ad.
És szent öröm az, mely az Úrba' vigad.
De még magasabb lesz az égi öröm,
Ha Jézus előtt vigadunk odafönn.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése