Minden

 

E

gy ideje már a külső ellenségektől nyugalma volt Izráelnek, azonban a belső harcok felhozták a filiszteusokat (2Sám 21,15-22,25). Úgy gondolták, eljött az idő az Izráel elleni támadásra. Bizonyosan meggyengült Isten országa, Dávid is megöregedett és elfáradt. Isten népe soha nem nyugodhat meg. Az ellenség résen áll, kivárja a kedvező alkalmat. Mindig a belső zűrzavart, és a testi fáradtság idejét tartja jó időpontnak. A filiszteusok kezdték, mert ők mindig Izráel, az Isten népe ellen vannak. Sátán soha nem adja fel, és amikor eljön a megfelelő idő támad. Ne gondoljuk, hogy ma nem támad a gonosz. Ő soha nem békél meg Istennel és ebből kifolyólag az Ő népével sem. Mindig a megfelelő pillanatra vár.  Készüljünk fel erre. Merítsünk erőt az Úrból és ne engedjük, hogy meglepjen az ellenség.

Azt is meg kell látni, hogy Dávid is elfárad. Az Úr kiváló embere is kimerül. Telik felette az idő, és már ő sem bír annyit, mint korábban. Így mi se csodálkozzunk, hanem adjunk hálát azért, amit az Úr ereje által el tudunk végezni, amire képesek vagyunk. Dávid az Úrra támaszkodik, Ő az oltalma. Körülveszi és megmenti őt.  Az Úr nem hagyja cserben övéit.

Igénk rámutat, nem Góliát volt az egyedüli óriás. Ezért mi sem gondolhatjuk, ha győztünk, megnyugodhatunk. Góliátnak vannak rokonai, vannak leszármazottai. Mindig előjön olyan probléma, ami óriásként áll elibénk. A Dávidra törő óriás meglátta, hogy a király kimerült, és ezt akarta kihasználni. Ennek az ellenségnek újabb fegyverei vannak.  Ez azt is jelentheti, hogy újabb, eddig nem ismert eszközöket vet be Dávid ellen. Azt is jelenti, hogy jobbak a fegyverei, mint Isten gyermekének. Sátán mindig új eszközöket, fegyvereket vet be. Mondhatnánk, fejleszti fegyvertárát. Mi se engedjük elöregedni fegyvereinket. Tartsuk karban azokat a fegyvereket, amiket az Úrtól kapunk. Milyen fegyvert ad az Úr? Pál apostol elmondja az efézusiaknak (Ef 6,10-20). A Lélek kardját és az imádságot, használjuk állandóan. Ismerjük meg minél inkább az Úr szavát, hogy képesek legyünk használni. Építsünk erőteljesebben az imádságra, mert az imádság által a menny erőforrásaihoz juthatunk. Fontos még a sisak, az üdvösség sisakja, ami védi a fejet, a  gondolkodást. Ne tegyük félre se a sisakot, se a kardot, és ne hagyjuk abba az imádkozást sem.

Dávid megtapasztalta az Úr hatalmát, szabadítását az életében.  Amikor mindezt átélte nem felejt el hálát adni. Nem felejti el az Úrnak megköszönni kegyelmét és segítségét. Hálaénekkel dicséri az Urat. Hálás, mert minden ellensége kezéből megszabadította az Úr. Nemcsak néhány, hanem minden ellenségtől megmentette őt Isten. Isten nem csak egy darabig ad segítséget, végig kíséri szolgája életét.  Mindig jelen van szabadításával az Úr. Őreá lehet támaszkodni.

Dávid a nehéz időkben is Istennél keres oltalmat. Bármivel nézzen is szembe, Őhozzá menekül, Őreá támaszkodik. Ismeri Istent, tudja, hogy szabadító Ő. Én is ismerem az Urat? Tudom, hogy kicsoda? Nehéz helyzetben is azzal a bizonyossággal tudok odamenni, hogy Ő az én kőszálam, váram és megmentőm?  Dávid nem a bajban kezd el imádkozni, mindig kapcsolatban volt Istennel.  Ezért tapasztalatra tett szert. Ifjú korától kezdve átélte, hogy az igazi biztonságot Isten adja. Azt is megtapasztalta, hogy nincs olyan veszedelem, amiből ne tudna Isten megmenteni. Hatalmas szabadítóm, mondja. Hatalmasabb a medvénél, az oroszlánnál, és erre épített Góliáttal szemben, ezek a tapasztalatok adtak számára reményt Saul támadásai idején.

Dávid Istenhez kiáltott, nem szégyellte, hogy segítségre van szüksége. Tudta kihez lehet kiáltani. Kiáltsunk bátran az Úrhoz! Tegyük azzal a hittel, hogy Ő képes megmenteni. Építsünk korábbi megtapasztalásainkra, és az Úr szavára. Higgyük, hogy Ő ma is  megteheti azt, amit kérünk.

Pál apostol rámutat, hogy aki Krisztusban van, az ellen nincs kárhoztató ítélet (Rm 8,1-30). Krisztusban olyan oltalmat kapunk, ami örök életre szól.  Krisztusban lenni több annál, amit Dávid megtapasztalt. Több az emberi menedékeknél, ez a menedék örök életre szól. Aki belekerül Krisztusba, el van rejtve az ítélettől. Isten nem őt, hanem a Fiút, az Ő tökéletes áldozatát látja. Isten a Fiúért nem kárhoztat, hanem kegyelemben részesít.

Az Úr szabadítása valódi szabadságot jelent. A Szentlélek a test törvényének a rabságából emel ki, és elvezet egy magasabb szintű, egy másfajta életre. Akit Isten Lelke vezet, az Isten gyermeke, és azt a Lélek az Isten országa életformájára vezeti el. Az ilyen ember már nem a test dolgaival törődik, hanem a Lélek dolgaival. A Lélek pedig Isten országának a működését, annak törvényeit ismerteti meg velünk. Isten országa másképp működik, mint a világ. Itt más szabályok vannak. A Lélek pedig ezeknek a megismerésében segít. Elvégzi, hogy örömmel érdeklődjünk, akarjuk megismerni mindazt az ajándékot, amit ez az ország kínál. Tulajdonképpen az, amivel törődünk, amivel a legtöbb időt töltjük, amibe a legtöbb energiát fektetjük, elárulja, hogy  mi a fontos nekünk. Az életvitelünk beszél arról, hogy Isten országához tartozunk-e?

Az apostol elmondja, ebben a világban van szenvedés is, mert testben vagyunk. Azonban a nehéz időkben, ne a jelen szenvedéseire figyeljünk, hanem arra, amit Isten készít az Őt szeretőknek. Isten új teremtést készít, amelyben megújul ez a világ is, és új testet kapunk. A természet is sóhajtozik, mert a bűn miatt mindent tönkreteszünk magunk körül, és várja, azt a napot, amikor Isten új eget és új földet teremt. Isten új testet ad az övéinek. A test is megváltatik majd a romlandóság alól.

Isten nem hagy magunkra, jelen van a Szentlélek és Ő segít még az imádkozásban is. Magunktól nem tudunk úgy imádkozni, ahogyan kell. Csodálatos üzenetet kapunk ma, egy jól ismert igét akik Isten szeretik, azoknak minden javukra szolgál.  Ez nem egy aranymondás csupán, hanem egy ígéret, de ennek van feltétele. Mi a feltétel, akik Istent szeretik. Ne várjam, hogy javamra legyenek a dolgok, ha nem szeretem Őt. Így tehát az a kérdés, szeretem-e Istent? Mi válik javamra? Minden! De ezt így hiszem? Ezékiás király kimondta, javamra vált a nagy keserűség. Meglátta, hogy betegsége idejét is jóra fordította az Úr. Hogyan? Megtanult szívből imádkozni. Minket is tanít az Úr a szenvedés, a betegség, a baj által is.

 

 

Mind jó, amit Isten tészen

 

1. Mind jó, amit Isten tészen, Szent az ő akaratja, Ő énvélem is úgy tégyen, Mint kedve

néki tartja. Ő az Isten, Ki ínségben Az övéit megtartja, Hát légyen, mint akarja.

2. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engemet meg nem csal, :/: De igaz ösvényen viszen, Én

megelégszem azzal, Hogy kedvében, Kegyelmében Ő forgatja dolgomat, Csak rá ha-

gyom magamat.

3. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engem meg nem utál, :/: Mint jó orvosom, úgy tészen,

És mérget ő nem kínál. Orvosságot, Boldogságot Énnékem készít, tudom, Azért csak

benne bízom.

4. Mind jó, amit Isten tészen, Ő az én idvességem, :/: Ő velem rosszul nem tészen, Rá-

bízom egész éltem. Örömömben, Keresztemben Mind nyilván megmutatja, Hogy java-

mat akarja.

5. Mind jó, amit Isten tészen: Ha oly pohárt innék is, :/: Amelynek íze szívemnek Nagy-

keserűn esnék is, De eltűröm, Mert víg öröm Felváltja ezt végtére, Sok búm enyhítésé-

re.

6. Mind jó, amit Isten tészen, Mind örökké ezt vallom, :/: Ha rajtam bú, bánat lészen S

kell bosszúságot látnom. Mindazáltal Megvigasztal, Mint édes Atyám, engem, Mert csak

ő segítségem.

 

Isten áldásával.